KOMMENTÁR TARTALOM 2006 5

KOMMENTÁR KÖZÖSSÉG HAGYOMÁNY SZABADSÁG TARTALOM 2006 5 56 A KORTÁRS EURÓPÁBAN Borhi László: Moszkva és Washington között 1956-ban 3 Fejérdy Gergely: A brüsszeli kormány reakciói 10 Kecskés D. Gusztáv: A francia közvélemény reakciója 16 Simon Attila: 1956 és a szlovákiai magyarok 24 MÛHELY Náray-Szabó Gábor: Evolúció és konzervativizmus 34 Bárdi Nándor: A szükség mint esély Lehetséges-e a magyarságpolitikát szakágazatként elgondolni?[i.] 43 MESSZELÁTÓ Magyarics Tamás: Vörös és kék Kongresszusi választások az Egyesült Államokban 60 TOTÁLIS MÚLT Paksa Rudolf: A történetírás mint propaganda. Baráth Tibor útja a szaktörténetírástól a mítoszgyártásig 69 HONI FIGYELÕ Balázs Zoltán: Államreform? 81 Pesti Sándor: A kormányzati reform 90 ESSZÉ Balázs Zoltán: Holmik 3. 103 RE:CENSOR Mike Károly: Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg! Az Acton Intézet és a Journal of Markets and Morality 110

K O M M E N T Á R 2006 5 T A R T A L O M Ötvös István: Kósa László: SZEMLE Októberi képeink (Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által kiadott 56-os fotógyûjteményrõl) 121 A sorsforduló-metafora (Kovács István könyvérõl) 123 Számunk illusztrációi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 56-os fotógyûjteményébõl származnak. Köszönjük Müller Rudolf segítségét. KOMMENTÁR kéthavonta megjelenõ közéleti és kulturális folyóirat Szerkeszti a szerkesztõbizottság: Ablonczy Balázs (fõszerkesztõ), Czibere Károly, Hatos Pál, Ötvös István, L. Simon László Fõmunkatárs: Pesti Sándor és Benkõ Levente Csongor Olvasószerkesztõ: Csillag István Kiadja a Kommentár Alapítvány (1085 Budapest, Baross utca 28.) Telefon/fax: (06-1) 411-1348 www.kommentar.info.hu, e-mail: titkarsag@kommentar.info.hu Szerkesztõségi titkár: Dömötör Csaba Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapterv: Artinpress Tördelés: Syrena Bt. Nyomdai elõállítás: Kapitális Nyomda, 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 14. A lap megvásárolható a Lapker Rt. elárusítóhelyein. Elõfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága VIII. kerület Budapest, Orczy tér 1. Elõfizethetõ postán, kézbesítõnél, e-mailben: hirlapelofizetes@posta.hu, faxon: (06-1) 303-3440 ISSN 1787-6974

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N Borhi László MOSZKVA ÉS WASHINGTON KÖZÖTT 1956-BAN Rövid tanulmányomban igyekszem az 1956-os forradalommal és függetlenségi harccal kapcsolatos szovjet illetve amerikai politika néhány olyan kérdését azonosítani és elemezni, melyek nézetem szerint a kimenetel szempontjából döntõ szerepet játszottak. A szovjet politika kapcsán fel kell tenni a kérdést, hogy mi volt Magyarország helye a szovjet birodalomban. Röviden: szovjet katonai és gazdasági tér volt. Területét korlátlanul használhatták a szovjet megszálló csapatok, melyeknek még a létszámát sem közölték a magyarokkal. Fenntartási költségeit 1948-ig teljes egészében, ezt követõen pedig 50-70 százalékban a magyar költségvetés fedezte. Moszkva igényeinek megfelelõen Magyarország mintegy 240 ezer fõs hadsereget állított ki, amely több mint háromszorosa volt a békeszerzõdés által megengedett számnak, és teljes egészében magáévá tette a Szovjetunió katonai doktrínáját. A magyar ipart pedig javarészt az erõszakos militarizálás szolgálatába állították, ennek köszönhetõ tehát az eltorzított gazdasági fejlesztés, az ország emberi és természeti erõforrásainak elpazarlása. 1 1945 és 1956 között a Szovjetunió hadizsákmány, jóvátétel, hadseregének fenntartása, elõnytelen kereskedelmi szerzõdések, valamint a magyarországi szovjet vállalatbirodalom tevékenységének köszönhetõen mintegy 1-1,5 milliárd dollárt vont ki Magyarországról. Bár ezt a vállalatbirodalmat 1952 és 1954 között visszavásároltatták, szükség esetén továbbra is korlátlanul rendelkezhettek a magyar nyersanyagbázissal, és 1955-ben kizárólagos felvásárlási jogot szereztek az újonnan feltárt uránra, melyet elõállítási költség alatt vettek át. Érdekeinek védelmében Moszkva gyakorolta Magyarországon a belpolitikai szuverenitást, amelyet a kommunista vezetés fenntartás nélkül elfogadott. Vagyis Magyarország a Szovjetunió II. világháborús hadizsákmányaként egy ütközõzóna részét képezte, melynek feladása fontos katonai és gazdasági érdekvesztéshez és a nagyhatalmi státus megkérdõjelezéséhez vezethetett volna. Felmerül a kérdés, hogy ezeknek az érdekeknek a fenntartása érdekében képes volt-e a szovjet külpolitika hatékonyan fellépni. Bár megállapítható, hogy 1953-1 1951 januárjában egy moszkvai titkos tanácskozáson Sztálin felszólította a népi demokráciák vezetõit, hogy készüljenek fel katonailag egy általa 1953-ra várt háborúra a Nyugattal. Ennek érdekében háromszorosára kellett emelni a nehézipar fejlesztésére vonatkozó, már amúgy is teljesíthetetlenül magas tervet. 3

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N ban Rákosi részleges félreállításával sikerült stabilizálni a helyzetet, az 1956 nyarától kibontakozó válságra a Kreml képtelen volt adekvát választ adni. Ennek oka az volt, hogy a marxista-leninista eszme látószögén keresztül szemlélve az eseményeket a szovjet vezetés képtelen volt felmérni, hogy mögötte nem az ellenség aknamunkája, hanem valós társadalmi sérelmek, feszültségek állnak. Katasztrofális tévedés volt Rákosi utódjaként a hozzá hasonlóan gyûlölt Gerõt kinevezni a szélesebb körökben népszerû Nagy Imre helyett. Jellemzõ, hogy amikor Vas Zoltán arról beszélt, hogy a szükséges reformokat csak Nagy tudná végrehajtani, Andropov nagykövet Vas szélsõjobboldali nézeteinek és a jugoszláv modell iránti szimpátiájának tudta be kijelentéseit. Amikor maga Gerõ beszélt a szovjetellenesség és az elégedetlenség terjedésérõl, a szovjet nagykövet kifejtette, hogy az értelmiség reakciós részének agitációja dezorientálja a munkásokat, és az objektív politikai és gazdasági helyzetet kielégítõnek találta. Miért következett be a végzetes katonai beavatkozás? Tudjuk, hogy október 30-án a szovjet pártvezetés még a csapatkivonásról és a politikai kibontakozásról határozott annak ellenére, hogy a helyzet fokozatos romlásáról érkeztek jelentések Budapestrõl. Egy napra rá azonban eldöntötték, hogy katonai erõvel vetnek véget a forradalomnak. Magyarázatra szorul tehát, hogy milyen események késztették Hruscsovot és a pártelnökséget a pozitív döntés drámai hirtelenséggel történõ visszavonására. Röviddel az október 30-i, a csapatkivonási tárgyalások megkezdésére vonatkozó határozat után Mikojan illetve Szuszlov vészjelzést küldött, hogy romlik a helyzet, huligánok foglalták el a párt helyi központjait, kommunistákat ölnek meg. Attól lehetett tartani, hogy a magyar egységek átállnak, és csak szovjet fegyverek menthetik meg a helyzetet. Ezt követõen értesült a Kreml a Köztársaság téri véres eseményekrõl, a pártház államvédelmis védõinek meglincselésérõl. Az a tény, hogy a magyar hadsereg tankjai is részt vettek az ostromban, tovább erõsítette az aggályokat. Vagyis rövid idõ alatt a belsõ helyzet drasztikusan rosszabbra fordult. Ehhez köthetõ, hogy a kínai vezetés október 30-án intervencióra szólította fel a szovjeteket, bár nem tudható, hogy ez befolyásolta-e Moszkva döntését. Egyesek kiemelik, hogy október 31-én Nagy Imre bejelentette, kezdeményezni fogja Magyarország Varsói Szerzõdéshez kötõdõ kötelezettségeinek a felülvizsgálatát, ami komoly fenyegetést jelenthetett Moszkva biztonsági, katonai érdekeire nézve. Azonban nem tudni, hogy a bejelentés a beavatkozásról szóló döntés elõtt, vagy csak után történt. Ugyanakkor döntõnek ítélem meg, hogy október 31-én Anglia és Franciaország bombázni kezdte Egyiptomot. Ennek az volt a háttere, hogy 1956 nyarán Nasszer egyiptomi elnök államosította a brit és a francia gazdasági és stratégiai érdeket képezõ szuezi csatornát mûködtetõ társaságot. Válaszul október 24-én brit fran- 4

B O R H I L Á S Z L Ó: M O S Z K V A É S W A S H I N G T O N K Ö Z Ö T T 1956- B A N cia izraeli megállapodás született arról, hogy elõzetes forgatókönyv szerint október 29-én Izrael, majd 31-én Anglia és Franciaország támadást indít a közel-keleti arab ország ellen a csatorna birtokba vétele, illetve Nasszer eltávolítása miatt. Bár az október 31-i elnökségi vitáról szóló jegyzõkönyv szûkszavú, a magyarországi politika megmásítása kapcsán Hruscsov elmondta, ha kivonulnánk Magyarországról, az felbátorítaná az imperialistákat. Ezt gyengeségnek fognák fel, és támadásba lendülnének. Egyiptom mellett odaadnánk nekik Magyarországot is. Másnap Bulganyin miniszterelnök igyekezett megmagyarázni a döntést, és elmondta, hogy október 30. óta megváltozott a nemzetközi környezet. Nem utalhatott másra, csak az egyiptomi beavatkozásra. Még nyilvánvalóbbá teszi az összefüggést Hruscsov beszámolója az SZKP Központi Bizottsága számára, melynek plénumán 1957 júniusában kifejtette: az angol francia izraeli agresszió és a magyarországi puccs idején megakadályoztuk egy világháború kitörését. Végsõ soron tehát a forradalom sorsát a nemzetközi események pecsételték meg, bár a fegyveres leszámolás mindvégig a szovjet politika valószínû opciója volt. Az utóbbi idõben sok szó esik az Egyesült Államok 1956-os politikájáról. Ennek elemzése rávilágít az ötvenes évek amerikai külpolitikájának motivációira, a korszak nemzetközi politikájára, végsõ soron pedig arra, hogy mi volt Magyarország, 1956 helye, szerepe a nemzetközi politikában. Sokak szerint az amerikai intervenció azért maradt el, mert Magyarország függetlenségi harca a Szovjetunió ellen nem volt eléggé fontos. Ennek ellentmondanak a bizonyítékok. Így a Nemzetbiztonsági Tanács 1956 júliusában kelt állásfoglalása, mely szerint a szovjet jelenlét Kelet-Európában súlyos fenyegetést jelent Nyugat-Európa és az Egyesült Államok számára, ezért a csatlósok felszabadítása az Egyesült Államok alapvetõ érdekét képezi, elsõsorban azért, mert ettõl az európai feszültség és a háborús veszély csökkenését lehetett várni. Dulles külügyminiszter pedig október 26-án már azt mondta, hogy a magyar felkelés jelenti ez idáig a legnagyobb veszélyt a Szovjetunió kelet-európai uralmára. Óvatosságra intett viszont, hogy Washington öngyilkos vállalkozásnak tartotta a Szovjetunió elleni fegyveres felkelést. Dulles október 25-én kifejtette: szívesen látjuk, ha egy nemzet lépéseket tesz a nemzeti függetlenség, illetve a szovjet uralomtól való megszabadulás irányában. Mindazonáltal nehezen elképzelhetõ, hogy fegyvertelen emberek, bármennyire hõsiesek legyenek is, miként lehetnének képesek arra, hogy legyõzzék a szovjet tankokat. Ilyen körülmények között arra kell törekednünk, hogy a lehetõ legkisebbre csökkentsük a vérontást. Október 24-én Lengyelország kapcsán Eisenhower elnök arról beszélt, hogy a felszabadulás napját minden bizonnyal el kell halasztani ott, ahol a fegyveres erõ miatt öngyilkosság a tiltakozás. 5

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N Bár végül kudarcot vallott és téves feltevésen alapult, Washingtonnak volt elképzelése a követendõ politikáról. Ennek célja az idõnyerés volt a politikai rendezés érdekében, akár kelet-európai keretekbe ágyazva, a semlegesség alapján. Eszköze pedig Moszkva meggyõzése, hogy a válság ilyen jellegû megoldása az érdekében áll. Harold Stassen elnöki tanácsadó javasolta, hogy a fegyveres leszámolás megakadályozása érdekében haladéktalanul tudassák Moszkvával: Magyarország függetlensége nem veszélyeztetné a szovjet biztonságot. Ennek szellemében a Nemzetbiztonsági Tanács október 26-án felhatalmazta Eisenhowert, hogy indítványozza a Kremlnek a magyar kérdés rendezését az osztrák modell alapján, amely garantálta volna Magyarország függetlenségét és a szovjet biztonságot is. Úgy vélték, Moszkva biztonsági zónaként foglalta el Kelet-Európát, tehát ha Amerika engedményt tesz Moszkva jogos biztonsági igényeinek, elkerülhetõ lenne a szovjet fegyveres leszámolás, és elérhetõvé válhat Magyarország függetlensége. Ennek jegyében fogant Dulles ismert, október 27-i beszéde, amelyben biztosította a szovjet vezetést: nem tekinti Magyarországot potenciális szövetségesnek, és hozzátette, hogy Amerika célja a kelet-európai országok függetlenségének és szuverenitásának helyreállítása. Vagyis nem az érdektelenség kifejezésérõl volt szó, hanem arról, hogy esélyt akartak adni a békés kibontakozásra. Bohlen nagykövet október 29-én megismételte az üzenetet a Kreml vezetõi számára, amely másnap a politikai kibontakozás mellett foglalt állást, persze nem feltétlenül volt összefüggés a kettõ között. Tekintve, hogy kedvezõ jelentések érkeztek a budapesti helyzetrõl, a Nemzetbiztonsági Tanács október 31-i elõterjesztése értelmében javasolni kellett a kölcsönös csapatkivonást Európából cserében a csatlós országok semlegességéért. Felmerül, hogy a felkelés világpolitikai jelentõsége ellenére miért nem került sor hathatósabb amerikai beavatkozásra. Egyrészt csõdöt mondott a hírszerzés, nem volt mód elõre felkészülni a válságra. Szerepet játszott a szuezi válság, de ennek jelentõsége nem abban állt, hogy elvonta a figyelmet a kevésbé fontos magyar eseményekrõl. Dulles hangsúlyozta, nem akarja, hogy a közel-keleti események eltereljék a figyelmet a magyarországi helyzetrõl és arról, hogy megtegyük a megfelelõ lépéseket. Szuez sietette a szovjet beavatkozást, és megnehezítette a szovjet politika nemzetközi megbélyegzését. Nagy Imrét Gomulkával ellentétben nem tartották kellõen szovjetellenesnek. Rossz volt miniszterelnökségének amerikai megítélése: a budapesti amerikai követség 1954-ben úgy vélte, a magyarok ellenszenvvel viseltetnek rendszerével szemben, gazdaságpolitikáját katasztrofálisnak minõsítették 1953 1955 közötti kormányfõsége idején. Nagy elmulasztotta, hogy akár szimbolikus lépéssel enyhítsen a két ország ellenséges viszonyán. A magyar amerikai viszony miniszterelnöksége idején is rosszabb volt, mint a bolgár kivételével bármelyik kelet-európai dik- 6

B O R H I L Á S Z L Ó: M O S Z K V A É S W A S H I N G T O N K Ö Z Ö T T 1956- B A N tatúráé, beleértve a szovjetet. Dulles kifejtette, az USA-nak semmi köze a Nagykormányhoz, az új amerikai követet pedig utasította, hogy ne adja át megbízólevelét. Ezt csak november 3-án másították meg, tekintve, hogy Nagy elfogadta a nép szabadságra és függetlenségre vonatkozó követeléseit, és semlegességért folyamodott. Ekkor már túl késõ volt. Tükrözõdött Lengyelország és Magyarország eltérõ fontossága is a régión belül. Az elõbbi tekintetében a vezérkari fõnökök utasítást kaptak, hogy vizsgálják meg a nemzetközi katonai akció lehetõségét, míg Magyarország esetében is elutasították a katonai segítségnyújtás minden formáját. A CIA részérõl felmerült ugyan, hogy atombombát dobjanak a szovjet utánpótlási vonalakra, de ezt a tervet az elnök lesöpörte azzal, hogy nem akarja megsemmisíteni azt a népet, amelyet meg kell mentenie. Az amerikai hírszerzés úgy értesült, hogy Hruscsov minden eszközt bevetne Magyarország megtartására, ami megfelelt annak, amit az SZKP fõtitkára Titónak mondott. A State Department elemzése október 30-án leszögezte, hogy minden hathatós segítség a magyaroknak valószínûleg ellenségeskedéshez vezetne az oroszokkal. Amikor a spanyolok amerikai segítséget kértek, hogy fegyvert küldhessenek a forradalmároknak, közölték velük, hogy erre nem kerülhet sor, mert fegyveres összecsapáshoz vezetne az oroszokkal. Brentano nyugatnémet külügyminiszter nem véletlenül mondta, lehetetlen lett volna fegyveres segítséget nyújtani a magyaroknak. Ausztria még a légterét sem akarta rendelkezésre bocsátani, sõt még a magyar menekülteket is biztonsági kockázatnak tartotta, vagyis egyetlen országon keresztül sem juthattak volna mentõseregek Magyarországra. Washington nem számíthatott szövetségeseire sem. Anglia tartott a forradalom sikerétõl, mert kelet nyugati háború veszélyét látta benne. Féltek, hogy újjáéledhetnek a regionális konfliktusok, illetve az ottani német hegemónia. Vagyis, külpolitikai hagyományaihoz híven, Anglia a stabilitást részesítette elõnyben. Valós volt-e az amerikai vezetés félelme a háború eszkalálódásától, vagy csak ürügy a tétlenségre? Sokan visszavetítik a mai Amerikát az akkorira. Amit a maitól zokon vesznek, a tegnapitól számon kérik. De Eisenhower óvatosabb, megfontoltabb volt Bushnál, és Amerika törekvéseit korlátozta a másik szuperhatalom, a Szovjetunió. Ráadásul tudjuk, hogy csak kevés ország támogatta volna a magyarországi amerikai beavatkozást. A világ nem égett a felszabadítás vágyától. Kína a forradalom leverését támogatta. Nehru indiai miniszterelnök még az ENSZ-ben sem állt ki a Szovjetunió ellen. Párizs és London tartott a forradalomtól, és saját bajaival volt elfoglalva. Bonn sem látott esélyt a segítségnyújtásra, a testvéri országok vezetõi saját érdekükben az intervenciót pártolták. Korabeli amerikai vélekedés szerint kelet nyugati összecsapásra csak abban az esetben kerülhetett sor, ha a Szovjetunió létfontosságú érdekeit (benne Kelet-Eu- 7

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N rópát) megtámadta volna a Nyugat. Ebben az esetben még a nukleáris elrettentés sem mûködött volna. 1952-ig az amerikai külpolitikai gondolkodás apokaliptikus volt, elkerülhetetlennek vélték a szovjet amerikai leszámolást. Ebben az idõszakban gátlástalanabb lépésektõl sem riadtak vissza a vasfüggöny mögött. Truman azonban a szovjet atomfenyegetés és annak fényében, hogy már nem tûnt elkerülhetetlennek a háború, elnökségének utolsó évében visszatért a feltartóztatás doktrínájához. Bár az új elnök felszabadítást ígért választási kampánya során, valójában már 1953-ban visszatért az általa és külügyminisztere által is kárhoztatott trumani politikához. Ugyanis az 1953 nyarán lefolytatott Solarium elnevezésû stratégiai gyakorlat eredménye az volt, hogy a vasfüggöny visszaszorítása csak hosszú távon, evolúciós változás eredményeként valósulhat meg. Eisenhower meggyõzõdése volt, hogy egy hagyományos eszközökkel kirobbantott katonai összecsapás óhatatlanul nukleáris háborúvá eszkalálódna. Mivel tartott a konvencionális fegyverek terén mutatkozó szovjet fölénytõl, szovjet agresszió veszélyének esetére felhatalmazta a NATO fõparancsnokát, hogy megelõzõ csapást mérjen harctéri nukleáris eszközzel. Hadgyakorlatok és tudományos modellek alapján tudták, hogy egy szovjet atomcsapás visszafordíthatatlan károkat okozhat az amerikai civilizáció számára. Az elnök, akinek gondolkodását a II. világháború tapasztalatai befolyásolták, borúlátóan ítélte meg a helyzetet. Annak fényében, hogy a Szovjetunió helyzete súlyosan megromlott a csatlós országokban, nem várható el tõlük, hogy szélsõséges lépésekhez folyamodnak és globális háborút robbantanak ki? Végül is Hitler már 1945 februárjában tudta, hogy szétverték. Mégis kitartott a végsõkig, és egész Európát magával rántotta a vereségbe. A szovjetek is kerülhetnek ilyen elkeseredett hangulatba. Általában dicsérik Eisenhower mértékletességét annak ellenére, hogy a szabadságharcosok, akik a Nyugat és fõleg az Egyesült Államok beavatkozását várták, joggal érezték, cserbenhagyták õket. Az elnök felmérte az aktivista külpolitika kockázatait, és nem kockáztatta meg a nagyobb katasztrófát, az érintett népek fizikai megsemmisülését. Végsõ soron már 1953 nyarán lemondott az erõszakos felszabadításról. A szovjetek nukleáris ereje elrettentette az atomfölény birtokában levõ amerikaiakat. Kelet-Európa a szovjet nukleáris haderõ foglya volt, 1956 bebizonyította, hogy csak szovjet szándékból nyerheti vissza függetlenségét. Paradox módon 1956 megerõsítette a szovjetek hatalmi helyzetét. A CIA vizsgálatot kezdeményezett a propagandaháború kapcsán, és arra jutott, hogy bár a Szabad Európa túlment az engedélyezett kereteken, Amerika nem vádolható a forradalom kirobbantásával. Ez azonban az igazságnak csak egy része. Felszabadítást nem lehetett ígérni, így az amerikai propaganda nehéz helyzetben 8

B O R H I L Á S Z L Ó: M O S Z K V A É S W A S H I N G T O N K Ö Z Ö T T 1956- B A N volt, ha nem akarta elbátortalanítani a szabadságharcosokat. Ugyanakkor a SZER gátlástalan adásaival nemcsak õket, hanem még a magyar hadsereget is harcra buzdította a siker reményében. A küzdelem radikalizálása pedig a politikai kibontakozás ellen hatott. Bár igaz, hogy mindezek szélsõséges munkatársak nevéhez köthetõk, ez nem veszi le a felelõsséget Washington válláról. Fontos szempont, hogy az 1953-as berlini felkelés során a külügy irányítása alatt álló Radio Libertyt utasították, hogy ne bátorítsa a keletnémeteket harcra. Eisenhower már ekkor észrevette, hogy nem vívható ki a felszabadulás az óriási túlerõben levõ oroszok ellen. 1956-ban ilyen utasítást nem adtak. Vagyis az önfelszabadítást lehetséges alternatívaként kezelték, ha minden más próbálkozás kudarcba fullad. Nem ígértek beavatkozást, de a SZER adásait így értelmezték és értelmezhették. A propagandaháború tehát, amelyet hivatalosan nem bátorítottak ugyan, de szó nélkül hagytak, az amerikai politika gátlástalanabb vetületére utal. Szimpátiatüntetés október 28-án Londonban (ÁBTL 3.2.4 K-433) 9

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N Fejérdy Gergely A BRÜSSZELI KORMÁNY REAKCIÓI AZ 1956-OS MAGYAR FORRADALOM KAPCSÁN Kötelességem, hogy tudassam önnel, hogy a magyarországi események a belga közvéleményt, minden pártot beleértve, mélyen és fájdalmasan érintette. Annál is inkább, mert értesült arról a közleményrõl, amit közösen írtunk alá Moszkvában, és amelyben utalás történt a belügyekbe való be nem avatkozás elvére. Kormányom és a belga nagy többség nevében kérem önt, vessen véget a magyarországi szovjet intervenciónak és hagyja, hogy a magyarok szabadon választhassák meg saját politikai rendszerüket. Az ön magyarországi beavatkozása megöl minden a nemzetközi enyhülés érdekében tett erõfeszítést, és lehetetlenné teszi, hogy a kelet-nyugati kapcsolatok biztatóan fejlõdjenek. 1 Paul-Henri Spaak ezekkel a sorokkal fordult Hruscsovhoz táviratban 1956. november 6-án, miközben Brüsszel utcáin a Szovjetunió belgiumi követsége körül jelentõs diáktüntetésre került sor. Egy héttel késõbb, november 13-án kedden a belga diplomácia vezetõje, aki többek között 1946 és 1949 között az ENSZ közgyûlésének elnöke volt, és különleges nemzetközi megbecsülésnek örvendett, éles hangon támadta New Yorkban a Kreml magatartását. Kijelentette hogy a szovjet álláspont a magyar kérdéssel kapcsolatban, furcsa keveréke a cinizmusnak és a kétszínûségnek [ ] a Szovjetunió ostobának és hitványnak tart bennünket, amikor arra hivatkozik, hogy ez a kérdés Magyarország belügye. 2 Ezért felszólította az ENSZ tagállamait, hogy haladéktalanul tûzzék a közgyûlés napirendjére a magyar kérdést. Spaak beszéde jelentõs visszhangra talált. Franciaország állandó képviseletének átmenetileg megbízott vezetõje, Vincent Broustra például az ülésrõl szóló jelentésében kiemelte, hogy Spaak Belgium nevében egy különösen is meggyõzõ és heves hozzászólásban támadta a Szovjetunió és a csatlósállamok politikáját, miközben felhívta figyelmet a közgyûlés hatáskörére. 3 A belga külügyminiszter energikus felszólalásának tehát 1 Paul-Henri SPAAK, Combats inachevées. De l espoir aux déception, Fayard, Paris, 1969, 327 328. 2 Michel DUMOULIN, Spaak, Racine, Bruxelles, 1999, 543 544. 3 Ministère des Affaires Etrangères Archives Diplomatiques (MAE AD), Paris, NOUI 1945-1959, vol. 243. 10

F E J É R D Y G E R G E L Y: A B R Ü S S Z E L I K O R M Á N Y R E A K C I Ó I 56 K A P C S Á N jelentõs része volt abban, hogy a magyar kérdés másnap, november 14-én az ENSZ közgyûlésének napirendjére került. A brüsszeli kormány személyes sértésnek vette a magyarországi szovjet katonai beavatkozást. 1956. november 2-án ugyanis Spaak a szovjet külügyminiszterrel közösen ünnepélyes keretek között, írta alá azt a nyilatkozatott, amely többek között kijelenti, hogy az országok közötti kapcsolatokat kölcsönös megbecsülésre, és a területi sérthetetlenségre, a függetlenségre, a meg nem támadás, a be nem avatkozás elvére, illetve a békés egymás mellett élés elveire és kölcsönös haszonnal járó gazdasági együttmûködésre kell alapozni. A NATO-tagállam Belgium hosszú habozás után és illúziók nélkül döntött úgy, hogy az elsõk között tesz lépéseket a kelet nyugati dialógus személyes kapcsolatokon nyugvó kiszélesítésére. A belga kormány különleges óvatossággal készült a moszkvai látogatásra. Spaak az ügyben többek között Tito véleményét is kikérte. 4 A Jugoszláviában tett látogatás megerõsítette a belga külügyminisztert abban, hogy a Szovjetunió politikája minden látszat ellenére kiszámíthatatlan, ezért feltétlenül szükségesnek tartotta, hogy a nyugati szövetségesek, az enyhülési folyamatra hivatkozva, ne hagyjanak fel a szoros együttmûködéssel. Spaak 1956. május 4-én a NATO tanácsülésén kijelentette, hogy a pillanat elérkezett, újra kell indítani az Atlanti Szerzõdést [ ] a Tanács tagjai nem távozhatnak anélkül, hogy ünnepélyesen kijelentik, megõrzik a különleges szolidaritást maguk között [ ] A szövetségnek tanúságot kell tennie arról, hogy képes megérteni, ami Oroszországban történik, és képes elfogadni egy, a szovjet fejlõdést követõ, közös politikát [ ] A belga külügyminiszter ezenkívül fontosnak tartotta aláhúzni, hogy az oroszok jelenleg nyilvánosan hirdetik azt, hogy a személyes kapcsolatfelvétel elõnyben részesítése a kívánatos, és ebben a kérdésben a szövetség feladata az, hogy kövesse õket. 5 Így került sor végül a belga kormányküldöttség Szovjetunió-beli látogatására, amely 1956. október 23-án, Budapesten kirobbant forradalommal egy napon vette kezdetét Moszkvában. A három napig tartó magas szintû tárgyalások során egyszer sem kerültek szóba a Magyarországon zajló események. A belga külügyminiszter, aki egészen november 2-ig belsõ-ázsiai útja miatt a Szovjetunióban maradt, szinte semmilyen információval sem rendelkezett ebben a kérdésben. Spaak viszszaemlékezése szerint egyedül a belga küldöttséget kísérõ szovjet tisztek gondterhelt arca engedett az események jelentõségére következtetni. 6 Így kerülhetett sor 4 DUMOULIN, I. m., 531. 5 NATO Archives (NA), CR (56) 20, 1956. május 4. A párizsi NATO tanácsülésnek jegyzõkönyve: 14 16. 6 SPAAK, I. m., 326. 11

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N arra, hogy a brüsszeli diplomácia vezetõje, noha a látogatás eredményeit messzemenõen nem tartotta kielégítõnek, aláírta a Sepilov szovjet külügyminiszter által is ellenjegyzett, fent említett zárónyilatkozatot. Spaak november 3-án hajnalban, Brüsszelbe való visszaérkezésekor a repülõtéren helyettesétõl, Viktor Larock külkereskedelmi minisztertõl értesült a valódi eseményekrõl. Az a tény, hogy megtévesztették, és hogy az utazás szerény eredményei is azonnal megsemmisültek, 7 felháborította a belga külügyminisztert, aki ezek után élesen bírálta a Kreml álságos politikáját. A brüsszeli kormány Spaak Szovjetunióból való visszatéréséig elsõsorban nemzetközi szervezeteken keresztül próbálta nemtetszését kifejezni, és valamilyen kiutat keresni a válságból. Így többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsának október 28-án tartott ülésén a belga küldöttség vezetõje, Fernand van Langenhove felszólalásában élesen bírálta a Szovjetunió beavatkozását a magyarországi eseményekbe. 8 Eközben a belga kormány NATO mellé akkreditált diplomatája, André de Staercke olyan javaslattal állt elõ, hogy vagy a Szovjetunióban tartózkodó Spaakot kellene felkérni, hogy személyesen közvetítsen Moszkva és Magyarország között, vagy pedig az úgy nevezett el nem kötelezett és semleges államokat kellene evvel a feladattal megbízni. 9 Noha ezen utóbbi kezdeményezések közül végül egyik sem valósult meg, Belgium egyértelmûen hangot adott véleményének, és kiállt a magyar forradalom mellett. Számos nyugat-európai államhoz hasonlóan együttérzését azzal is kifejezésre jutatta, hogy jelentõs mennyiségû humanitárius segélyszállítmányt indított útnak Budapest felé. Noha az adományok nagy része a szovjet hadmûveletek miatt nem érkezett meg Magyarországra, Belgium ezzel a gesztussal a magyar néppel való együttérzését és szimpátiáját juttatta kifejezésre. A belga külügyminiszter Szovjetunióból való visszatérésével a brüsszeli kormány magyarországi eseményekkel kapcsolatos politikája némiképp módosult. Spaak jól ismerte a magyarországi események hátterét, hiszen elutazása elõtt a budapesti belga követ jelentései már felhívták a figyelmet arra, hogy Közép-Európa Szovjetunióba történõ beolvasztása lehetetlen. A térség országai ugyanis egyfajta társadalmi szerkezettel, hagyományokkal, és olyan vérmérséklettel rendelkeznek, hogy az elõbb-utóbb valamilyen formában konfliktus fog kirobbantani a Szovjetunióval. 10 7 Uo. 8 Archives du Ministère des Affaires Etrangères Belge (AMAEB), Hongrie, 12787-1956, New York, 1956. október 28. 9 Documents Diplomatiques Belges (DDB), II., De l indépendence à l interdépendence, Défense 1941-1960, Académie royale de Belgique, Bruxelles, 1998, 226. sz. dokumentum, 538. 10 AMAEB, Hongrie, 12787-1956, dos. 10. 706. sz., 232. sorszám, Budapest, 1956. július 11. 12

F E J É R D Y G E R G E L Y: A B R Ü S S Z E L I K O R M Á N Y R E A K C I Ó I 56 K A P C S Á N A Szovjetunió erkölcsi alapon történõ elítélése mellett a Spaak tehát a sztálini módszerekhez való nyilvános visszatérésként értékelte a Magyarországon novemberben lezajlott eseményeket. Az 1956. december 3-án megtartott szûk körû NATO-tanácskozáson elhangzott beszámolójában kijelentette: Semmi igazi újdonság [ ] Bármilyen nemzetközi politikát követ is Oroszország egy adott pillanatban, az orosz vezetõk meggyõzõdéses marxista ideológiával átitatott kommunisták [ ]. A szovjet vezetõk határozottan ellenzik a NATO-t, a rajta keresztül megvalósuló amerikai befolyás miatt. Szintén ellenzik a nyugat által elképzelt európai egyesítést, mert meg vannak gyõzõdve arról, hogy ez Németország egész kontinensre kiterjedõ dominanciáját segíti elõ [ ] 11 A nemzetközi katonai szervezet tanácskozásán elhangzottak mellett a belga kormány úgy vélte, hogy mind a magyar forradalom, mind pedig a közel-keleti válság megerõsíti azokat a korábbi feltevéseket, miszerint valójában sem Moszkva, sem pedig Washington nem érdekelt a jelen állapotok között a II. világháború után kialakult status quo megváltoztatásában. 12 Brüsszelben a külpolitika irányítói úgy látták, hogy a békés egymás mellett élés politikája zátonyra futott, és még ha nem is kell tartani egy esetleges világháborútól, Belgium és a kontinens biztonságát meg kell erõsíteni, vissza kell térni a korábbi külpolitikához. A belga diplomácia tehát még energikusabban szorgalmazta a NATO-n belüli szoros együttmûködést és az európai integrációs folyamat felgyorsítását. A forradalommal párhuzamosan zajló szuezi válság különösen nyugtalanította Spaakot, ezért 1956 novemberétõl Belgium legfontosabb feladatát a nyugati blokk egységének elõmozdításában látta. 1956. december 11-én a NATO zártkörû ülésén Spaak ezért hangsúlyozta a moszkvai útjáról tartott beszámolójában, hogy úgy tûnik, megerõsítést nyer az a feltevés, hogy semmi változás sem történt a Szovjetunió alapvetõ politikájában a desztalinizációs folyamattal [ ] ezzel egy idõben soha az atlanti szövetség összetartása sem volt ennyire meglazult és kiüresedett [ ] 13 Spaak 1957-ben, mielõtt Lord Lionel Ismayt váltotta volna a NATO fõtitkári székében, a Belga Szenátusban elhangzott utolsó beszédében kijelentette: 11 NA, CR (56) 63, a NATO tanácsának jegyzõkönyve az 1956. december 3-i zártkörû párizsi ülésrõl. 12 A belga diplomácia lépéseinek elemzése egyértelmûen alátámasztja a Békés Csaba által megfogalmazott tételt, mely szerint a két világhatalom 1953 után változó intenzitású, de kényszerû kooperációja határozta meg a nemzetközi viszonyokat, és ebben az összefüggésben a magyar forradalom csak a hidegháború álválságaként értelmezhetõ. Lásd BÉKÉS Csaba, Európából Európába. Magyarország konfliktusok kereszttüzében 1945 1990, Gondolat, Budapest, 2004, 137 138. 13 NA, CR (56) 70, Párizs, 1956. december 11. A párizsi NATO-tanácsülés jegyzõkönyve, 4 5. 13

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N [ ] a nyugati katonai erõfeszítésekre azonban továbbra is szükség van, ezt bebizonyította az, ahogyan a Vörös Hadsereg a kiszolgáltatott és elhagyatott Magyarországgal elbánt. Mindazonáltal a katonai erõfeszítés nem minden, mert a haderõ soha nem más, mint egy adott politika eszköze. A szuezi válság jól megmutatta, fontos lenne, hogy az atlanti hatalmak meghatározzanak egy közös politikát, mert ellenkezõ esetben szembe kell nézniük szövetségük felbomlásának a tényével [ ] 14 A brüsszeli kormány tehát különösen fontosnak tartotta nyugati hatalmak diplomáciai lépéseinek összehangolását, és maga is szigorúan alkalmazkodott a NATO elfogadott irányelveihez. Szövetségeseihez hasonlóan Brüsszel sem hívta vissza követét, de a Moszkva által hatalomra jutatott új magyar vezetést sem ismerte el hoszszú hónapokig hivatalosan. Belgium a kétoldalú kapcsolatok területén 1956-os forradalom elõtt fennálló szint lehetõség szerinti megõrzésére törekedett ugyan, de semmilyen újabb kezdeményezést nem támogatott. A belga külügyminisztérium, hogy nyomatékot adjon a magyar kormánnyal szembeni ellenérzéseinek, úgy döntött, hogy kulturális téren minden hivatalos érintkezést beszüntet, és az ország területén csak elõzetes engedélyek alapján enged magyar rendezvényeket. 15 Belgium a gazdasági kapcsolatok vonatkozásában is a már meglévõ megállapodások megtartását tartotta célravezetõnek, új kezdeményezéseket nem támogatott. 16 Politikai téren megpróbált korrekt viszonyra törekedni a magyar hatóságokkal, de kizárólag a protokoll által elõírt, szigorú keretek között. Míg a belga hivatalos körök a Kreml által erõszakkal felállított budapesti kormánnyal szemben egészen a 1960-as évekig hideg és kimért magatartást tanúsítottak, addig különleges szimpátiával fordultak a magyar nép felé. Ezt jól mutatta többek között az a tény, hogy ez a kis nyugat-európai ország több hullámban megközelítõleg 5000 magyar menekültet fogadott be a forradalom leverését követõ hónapokban. 17 Megjegyzendõ ugyanakkor, hogy e mögött a nagylelkû gesztus mögött nem csupán az együttérzés, hanem belpolitikai, gazdasági és nemzetközi érdekek is meghúzódtak. 14 MAE AD, Service de Pactes, vol. 157., Brüsszel, 1957. április 10., 717. sz. jelentés. 15 NA, AC (52-D) 231, 1957. március 22. A belga delegáció feljegyzése a kulturális és tájékoztatási bizottság részére. 16 NA, AC (119-WP) 2. 8., A belga delegáció jelentése 1957. február 13-án. 17 Frank CAESTECKER, La migration hongroise d après-guerre en Belgique: aperçu de l émigration et de l implantation, kézirat (másolata e tanulmány szerzõjének tulajdonában). 14

F E J É R D Y G E R G E L Y: A B R Ü S S Z E L I K O R M Á N Y R E A K C I Ó I 56 K A P C S Á N Brüsszeli kormány a menekültek befogadásán kívül élénk figyelemmel kísérte a magyar kérdés útját a nemzetközi szervezetekben, elsõsorban az ENSZ-ben. 18 1956. december 3-án New Yorkban a belga követ felhívta figyelmet arra, hogy Szovjetunió és a Kádár vezette Magyarország akadályozza, sõt semmibe veszi a szervezet határozatait, alapelveit, ezzel egy idõben pedig a tagállamok hallgatásba burkolóznak, amivel megkérdõjelezik az ENSZ hatalmát és tekintélyét. 19 1957 januárjában Belgium egyike volt annak a huszonnégy országnak, amely egy öttagú bizottság felállítását javasolta a közgyûlésnek. Langenhove követ január 9-i felszólalásában többször is hangsúlyozta: a belga diplomácia célja az, hogy mindenféle indulat nélkül [ ] fény derüljön lehetõség szerint a magyarországi eseményekre. 20 1957 szeptemberében, csatlakozva a többséghez, az ENSZ közgyûlésén megszavazta az öttagú bizottság jelentését, ami miatt a budapesti külügyminisztérium éles hangon tiltakozott a Magyarországon szolgáló belga követnél. 21 A korabeli brüsszeli politikai vezetés a magyarországi eseményekrõl személyes moszkvai tapasztalatait is segítségül híva megpróbált lehetõség szerint objektív képet alkotni a nemzetközi helyzet valós állapotának tükrében, és az így kialakított véleményét szövetségeseivel tudatni. A belga kormánynak tehát jelentõs szerep jutott abban, hogy a Sztálin halála után a Szovjetunióval kapcsolatosan már-már bizakodóvá váló szabad világ figyelmét felhívja a magyar forradalom egyik kiemelkedõ nemzetközi jelentõségû tanulságára, a szovjet birodalom változatlan és valódi természetére. 18 AMAEB, Hongrie, 13075-1957, II., dos. 10. 1175. sz. 324. sorszám, Budapest, 1957. szeptember 14. 19 AMAEB, Hongrie, 12787-1956, New York, 1956. december 3. Fernand van Langenhove felszólalása a közgyûlésen. 20 AMAEB, Hongrie, 13075-1957, I., 18. sz. távirat. New York, 1957. január 9. 21 AMAEB, Hongrie, 13075-1957, II., dos. 10. 1175. sz. 324. sorszám, Budapest, 1957. szeptember 14. 15

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N Kecskés D. Gusztáv A FRANCIA KÖZVÉLEMÉNY REAKCIÓJA 1 (1956. október december) Az alábbiakban közölt dokumentumok összhangban más forrásokkal arról tanúskodnak, hogy az 1956-os magyar forradalom és annak szovjet csapatok általi vérbefojtása különlegesen intenzív hatást gyakorolt a francia lakosságra. A francia közvélemény reakciója egyrészt a Magyarország és a magyarok iránti szolidaritás, másrészt a Szovjetunió akciója és az azt helyeslõ Francia Kommunista Párt magatartása miatti felháborodás kifejezése volt. A magyar nép iránti mély szolidaritás a felkelés kitörésétõl kezdve a magyarországi áldozatoknak nyújtott segítségben pénz-, ruha- és élelmiszergyûjtésben, valamint különféle szervezetek által irányított véradásban nyilvánult meg. A november 4-i szovjet katonai beavatkozás után a francia lakosság szimpátiája a menekültek érdekében tett számos kezdeményezésben öltött testet. Ruhákat és élelmiszereket gyûjtöttek számukra. A második reakció a szovjet elnyomás által kiváltott harag volt. A II. világháború vége óta a Szovjetunió a Vörös Hadseregnek a náci Németország leverésében játszott döntõ szerepe okán hatalmas presztízzsel rendelkezett Franciaországban. A magyar felkelés leverése a francia közvéleményben Moszkva számára jelentõs tekintélyvesztéssel járt. 1956 decemberében a Francia Közvélemény-kutató Intézet (Institut français de l opinion publique, IFOP) által megkérdezett franciák 65%-ának rossz vagy nagyon rossz véleménye volt a Szovjetunióról, míg 13%-nak átlagos és csak 5%-nak jó vagy nagyon jó. Egy évvel korábban ezek az adatok 36%, 27% és 13% voltak (Sondage 1958/1.). A Francia Kommunista Párt, amely közvetve a Szovjetunió vonzereje, közvetlenül pedig az ellenállási mozgalomban betöltött kiemelkedõ szerepe miatt jelentõs népszerûségnek örvendett, a német megszállás alóli felszabadulás után az ország elsõ pártja lett. Még ha tagjainak létszáma 1945 és 1954 1 E dokumentumközlés alapjául szolgáló franciaországi kutatásaimat a francia kormány, a Sorbonne Párizs III Egyetem, valamint az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (a kutatási szerzõdés nyilvántartási száma: F-030125) ösztöndíjjal támogatták. Az 1956-os magyar forradalom franciaországi vonatkozásairól lásd KECSKÉS D. Gusztáv: La diplomatie française et la révolution hongroise de 1956. Sous la direction de Sándor Csernus et Paul Gradvohl, Publications de l Institut hongrois de Paris en collaboration avec École doctorale Espace Européen Contemporain (EEC) de l Université Paris III Sorbonne Nouvelle (Dissertationes, vol. III), Paris Budapest Szeged, 2005. A disszertáció következtetéseit lásd KECSKÉS D. Gusztáv: A francia diplomácia és az 1956-os magyar forradalom, Történelmi Szemle 2002/12., 99 114. 16

K E C S K É S D. G U S Z T Á V: A F R A N C I A K Ö Z V É L E M É N Y R E A K C I Ó J A között 800 000-rõl 360 000-re csökkent is, az 1956. januári választásokon még mindig a legnagyobb szavazóbázissal rendelkezõ pártként a szavazatok 25,9%-át kapta. A magyarországi szovjet politika fenntartás nélküli támogatása azonban nagy felháborodást keltett a kivégzettek pártja iránt Franciaországban. Az újságoknak írt olvasói levelek szerint sok francia szégyellte, hogy tehetetlennek érzi magát a magyar tragédia láttán. Mindazonáltal a reakció tagadhatatlan intenzitása ellenére nem volt sem tartós, sem kizárólagos. 1957 januárjától már a prefektusi jelentések összegzései is arról számolnak be, hogy a lakosság figyelme újra a belsõ és tisztán nemzeti problémák felé fordult, amin az algériai háború fejleményeit, valamint az ország gazdasági és társadalmi helyzetével összefüggõ kérdéseket kell érteni. Mivel magyarázható a nemzetközi kérdések iránt általában csekély fogékonyságot mutató francia közvélemény intenzív reakciója? A nyugati országok közvéleménye általában nagy együttérzéssel és aggodalommal követte a magyar felkelõk harcát az óriási túlerõben lévõ szovjet hadsereggel szemben, és nagy felháborodással fogadta a november 4-i szovjet katonai beavatkozást. A nyugati világ vezetõ hatalma, az Egyesült Államok propagandája ugyanis még 1956-ban is azt a benyomást keltette, hogy a kelet-európai államok sorsa fontos a Nyugatnak, amely, ha alkalom nyílik rá, kész segíteni e térség népeinek, hogy megszabaduljanak a szovjet fennhatóság alól. A magyar forradalom idején a nyugati közvélemény tehetetlen megdöbbenéssel tapasztalta, hogy egy vasfüggöny mögötti nép heroikus, tragikus küzdelmet folytat a szabadságért, amely a nyugati világ értékei között a legfontosabb. A nyugati közvéleménynek fel kellett ismernie, hogy kormányai nem képesek hathatósan beavatkozni a szabadság megmentésére a szovjet befolyás alatt álló területeken. Továbbá 11 évvel a II. világháború befejezése után a francia lakosság többsége közvetlenül ismerte, hogy milyen egy háborús helyzet: a média által közvetített magyarországi háborús képek megélt tapasztalatokat keltettek életre, tehát a szó erõteljes értelmében szimpátiát váltottak ki, vagyis közös részvételt a szenvedéseikben. Az ellenállási mozgalom szent emlékei szintén szerepet játszhattak a franciák magyar forradalommal kapcsolatos rokonszenvének kialakulásában. A francia forradalmi hagyományok valószínûleg szintén hatottak. Széles körben ismert volt, hogy a magyar felkelõk gyakran énekelték a Marseillaise-t. Valószínûsíthetõ, hogy Franciaország 1848 óta megfigyelhetõ kultúrmissziós hagyománya is feléledt a magyar menekültek befogadásakor. Végezetül, az újabb irodalom egésze nagy jelentõséget tulajdonít a sajtónak a francia közvélemény magyar drámával kapcsolatos mozgósításában. Az 1956-os magyar forradalom, bár érthetõ módon néhány hét alatt lekerült a napi aktualitás szintjérõl, a mártír Magyarországnak nyújtott segítség és a magyar menekültek befogadása még ma is sok francia tudatában elevenen él. 17

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N A prefektusi jelentéseknek a belügyminisztériumban készített 1956. októberi, novemberi és decemberi, alább közölt összegzései nagy forrásértékû dokumentumok. A Franciaország egész területérõl módszeresen gyûjtött és rendszerezett információk elemzései ma is jól hasznosítható megállapításokat tartalmaznak. Az iratok négy fõ részbõl állnak. Az elsõ rész a közvélemény állapotáról számol be az egyes hónapokban. Ezt követõen a politikai pártok tevékenységérõl, majd a gazdaság helyzetérõl, végül pedig a szakszervezetek aktivitásáról olvashatunk. Csak a közvéleménnyel foglalkozó elsõ fejezeteket közöljük. A prefektusok 1956. október hónapról készített havi jelentéseinek összefoglalása (részlet) I. A közvélemény fõ reakciói A nemzetközi események erõteljes visszhangot váltottak ki a közvéleményben, és háttérbe szorították a belsõ problémákat. 2 1945 óta nem volt esemény, melyet ennyire heves érdeklõdéssel követtek volna. 3 Szintén 10 éve nem fordult elõ, hogy újabb általános konfliktus veszélye enynyire közelinek tûnt volna. Magyarország A magyar felkelés brutális leverése a felháborodás hullámát indította el egész Franciaországban, és nagyon élénk reakciókat váltott ki a közvéleményben a szov- 2 1956. októbernovemberben rendkívüli intenzitással követték egymást a Franciaországot érintõ nemzetközi események: az 1954 óta folyó algériai háborúval összefüggésben, 1956. október 16-án a francia haditengerészet az algériai felkelõknek szánt fegyvereket talált az Egyiptomból indult Athos nevû hajón. Október 22-én a francia titkosszolgálat sikeres akciója nyomán elfogták az algériai Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) vezetõit szállító repülõgépet. Október 29-én pedig Izrael Egyiptom elleni támadásával kezdetét vette a szuezi válság, amelybe másnaptól már Franciaország és Nagy-Britannia is bekapcsolódott. Ezen, a Franciaországot közvetlenül befolyásoló nemzetközi fejlemények okozta feszült légkörben érkeztek Párizsba a magyar forradalomról és annak szovjetek általi brutális leverésérõl szóló értesülések. 3 Bernard Michel francia professzor szerint 1945 óta semmilyen más esemény nem gyakorolt ekkora hatást a francia közvéleményre, mint az 1956-os magyar forradalom. Úgy véli, hogy az erkölcsi tudat ebben az esetben erõsebb volt, mint az osztály- vagy csoportreflexek. Minden társadalmi osztály érintve volt, az egyetemisták és a széles értelemben vett értelmiségiek éppúgy, mint a szakszervezetek fõként a kommunista irányultságú CGT szakszervezet által nagymértékben beszervezett munkások. Lásd Bernard MI- CHEL: L image de l insurrection hongroise de 1956 dans l opinion française [Az 1956-os magyar felkelés képe a francia közvéleményben] = Actes du colloque Les intellectuels et l opinion publique en France face à la révolution hongroise de 1956 [Az 18

K E C S K É S D. G U S Z T Á V: A F R A N C I A K Ö Z V É L E M É N Y R E A K C I Ó J A jet vezetõkkel szemben. Ugyanakkor megindította a rokonszenv hatalmas áradását is a magyarok irányában: az érdekükben szervezett gyûjtések sikere mutatja, hogy ügyük mennyire meghatotta a népet. A KP [a Francia Kommunista Párt] vezetõinek képmutatását szenvedélyesen megbélyegezték. Vidéken a kommunista vezetõket többnyire kínosan érintette a magyarok irányában megnyilvánuló érzelmi támogatás, és elszigeteltnek érezték magukat a közvélemény egyöntetû reakciójával szemben (beleértve sok választójukat is). Szuez A kormánynak a szuezi beavatkozásra vonatkozó döntése 4 széleskörû helyeslésre talált, noha bizonyos aggodalom is igen hamar megjelent a hadmûveletek következményeit illetõen. [ ] Észak-Afrika Az észak-afrikai események, bár az utóbbi hetekben hátrább szorultak, továbbra is jelen vannak a közvélemény gondolkodásában. 5 értelmiségiek és a közvélemény Franciaországban és az 1956-os magyar forradalom], 17, 18, 19 octobre 1996, Institut Français en Hongrie, Csapodi Csaba átírása, 2000 (a budapesti Francia Kulturális Intézet Médiathèque elnevezésû könyvtárában elhelyezett kézirat). 4 1956. július 26-án Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök bejelentette a Szuezi-csatorna államosítását. A francia kormány a britekkel közösen már néhány nappal késõbb megkezdte a katonai válaszcsapás elõkészítését. 1956. október 22. és 24. között a franciaországi Sèvres-ben angol francia izraeli titkos egyeztetõ tárgyalásokra került sor, melyeknek során véglegesen rögzítették a szuezi háború forgatókönyvét. Elhatározták, hogy október 29-én az izraeliek megtámadják Egyiptomot, mire Nagy-Britannia és Franciaország ultimátumban követeli a harcok befejezését, majd a feltételezett egyiptomi elutasítás után arra hivatkozva, hogy biztosítani kívánják a szabad hajózást katonailag megszállják a Szuezi-csatorna térségét. Minderrõl azonban csak a beavatottak szûk köre tudott. Guy Mollet francia miniszterelnök október 30-án 22 óra után ismertette a nemzetgyûlés elõtt a kormány közleményét az elõzõ nap Egyiptom és Izrael között kirobbant háborúba történõ francia brit beavatkozásról. Georgette Elgey elemzése szerint a magyarországi események, a brit reakcióval ellentétben, megerõsítették a francia lakosság kötõdését a Guy Mollet vezette kormányhoz és annak egyiptomi beavatkozási szándékához. Lásd Elgey GEORGETTE Marie-Caroline BOUSSARD: Histoire de la IVe République. Malentendu et passion. La République des Tourmentes (1954-1959) [A IV. Köztársaság története. Félreértés és szenvedély (1954 1959). A felfordulások köztársasága], II., Fayard, Paris, 1997, 221. Jean-Pierre Rioux árnyaltabb képet fest errõl a Szuezzel kapcsolatos nemzeti egységrõl: az IFOP (Institut Français de l Opinion Publique) vizsgálataira támaszkodva (Sondage 1956/4.); leszögezi, hogy a Szuezi-csatorna ügyének diplomáciai megoldását a közvélemény erõteljesen és folyamatosan szorgalmazta, és november 3-án a párizsiaknak csak 44%-a 37% ellenében helyeselte a hirtelen támadást. Szerinte csak a sajtó izgatásai és az információk kormányzati ellenõrzése miatt lehet az a benyomásunk, hogy népszerû volt a háború. Lásd Jean-Pierre RIOUX: La France de la Quatrième République [A Negyedik Köztársaság Franciaországa], II., L expansion et l impuissance, 1952-1958 [Terjeszkedés és tehetetlenség, 1952 1958] (Nouvelle histoire de la France contemporaine [A jelenkori Franciaország új története], XVI.), Seuil, Paris, 1983, 114. 5 Az 1954 és 1962 között zajló algériai háború a korabeli francia belpolitikai élet egyik legfontosabb témája volt. 19

K O M M E N T Á R 2006 5 56 A K O R T Á R S E U R Ó P Á B A N Az algériai lázadás vezetõinek elfogása, legalább is néhány napra, a kormány számára nagyon kedvezõ reakciókat váltott ki. [ ] A prefektusok 1956. november hónapról készített havi jelentéseinek összefoglalása (részlet) I. A közvélemény fõ reakciói November hónap folyamán a közvélemény szokatlanul nagy fogékonyságot tanúsított nemzetközi kérdések iránt, melyeknek jelentõsége kétségkívül minden figyelmét lekötötte. Az algériai ügyek 6 és a belsõ problémák így másodrendûvé váltak számára. Magyarország A magyarországi események nagy visszhangot váltottak ki a közvéleményben, melyet felháborított a szovjet megtorlás brutalitása, és mélyen meghatott a felkelõk reménytelen ellenállása. A lakosság rokonszenve valóban spontán, és tekintélyes eredményeket hozó gyûjtések szervezésében, valamint a menekültek minden irányú megsegítése érdekében tett kezdeményezésekben fejezõdött ki. Ezek az események, a másik következményként, erõsen megrendítették a kommunisták és a CGT 7 köreit. Egyes kommunista képviselõk nem féltek nyilvánosan a párt országos vezetõivel ellenkezõ és a Szovjetunióval élesen ellenséges álláspontot kifejteni. Mindazonáltal a kommunista párt, amely rövid idõre megzavarodott, úgy tûnik, már összeszedte magát: szinte mindenütt ellentámadásba lendült, és választóinak köre, mely úgy látszott, néhány napra az események hatása alá került, végsõ soron valószínûleg alig fog csökkenni. Mindenütt óvatos de hatékony kézbevételt észlelünk a kommunista és CGT-vezetõktõl való, az utóbbi hetekben megfigyelt elhidegülés vélhetõen nem lesz tartós. 8 6 A Franciaország tengeren túli megyéjének tekintett Algéria ügyét hivatalosan belügynek és nem nemzetközi kérdésnek tekintették. 7 CGT (Confédération Générale du Travail): Általános Munkásszövetség. 1895-ben alapított, kommunista befolyás alatt álló francia szakszervezet. 1945-tõl 1995-ig a Szakszervezeti Világszövetség tagja. 8 A jelentés megállapítása helytálló. A Szovjetunió és a Francia Kommunista Párt tekintélyvesztése valóban átmeneti jelenségnek bizonyult. Egy évvel az 1956. októbernovemberi magyar események után a közvélemény-kutatások lényegében ugyanazokat a népszerûségi adatokat mutatták a Szovjetunióval kapcsolatban (a franciák 39%-ának rossz vagy nagyon rossz véleménye volt, 26%-nak átlagos és 11%-nak jó vagy na- 20