OTP Csoport 0. első kilenc havi eredmények Sajtótájékoztató 0. november 5. Bencsik László, vezérigazgató-helyettes
A magyar profit-hozzájárulás visszaesése miatt éves szinten 6%-kal csökkenő korrigált csoportszintű kilenc havi adózott eredmény, ugyanakkor a harmadik negyedéves eredmény némileg javult, lassult a hitelminőség romlása és stabilizálódott a konszolidált hitelállomány Csoportszinten 6%-kal visszaeső kilenc havi korrigált eredmény A Bankcsoport kilenc havi korrigált adózott eredménye 4 milliárd forint volt, éves szinten 6%-ot csökkent. A profit csökkenése alapvetően a magyar alaptevékenység eredményének közel 0%-os visszaesése miatt történt, mindeközben a külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása 5,5 milliárd forintra, 8%-kal nőtt. Ezzel a külföldi leánybankok hozzájárulása a csoport szintű adózott eredményhez %-ról 4%-ra emelkedett. Az OTP Core éves eredmény visszaesése elsősorban a szűkülő kamatmarzs és a visszaeső kamatozó állományok következménye. Miközben Magyarországon az év eddig eltelt időszakában a bankszektor vállalati kihelyezései 6%-kal csökkentek, az OTP Bank a menedzsment célkitűzésének megfelelően 9%-kal növelte kihelyezéseit a mikro- és kisvállalati ügyfelek, illetve 5%-kal az agrárvállalkozások felé, mely kiemelkedő teljesítmény. Emellett a Bank lakossági hitelezési aktivitása továbbra is meghatározó, folyósítási részesedése a jelzáloghitelek piacán %-os, a személyi hitelezésben pedig 57%-os volt a harmadik negyedévben. Az árfolyamszűrt konszolidált hitelállomány az elmúlt negyedévben stabilizálódott, döntően az orosz és ukrán fogyasztási hiteldinamika erősödésének köszönhetően. Stabil tőkepozíció és kiváló likviditási helyzet A Bank konszolidált tőkemegfelelési mutatója nemzetközi összehasonlításban továbbra is kiemelkedően magas, (8,%), ezen belül a CoreTier ráta,9%-os (+0,8%-pont q/q). A Bank likviditása stabil, konszolidált nettó hitel/betét mutatója 00% alá süllyedt (97%), a Csoport likvid tartalékai 0. szeptember végén elérték az 5,8 milliárd eurónak megfelelő összeget.
A Csoport számviteli és korrigált eredménye, továbbá az egyedi tételek nélküli adózás előtti eredménye is emelkedett q/q (4, 6 és 5%-kal); a harmadik negyedévet sem korrekciós-, sem egyedi tételek nem befolyásolták érdemben 9M 9M Y/Y Q Q/Q Y/Y milliárd forint milliárd forint Számviteli konszolidált adózott eredmény 09,6 96,4 -% 5, 4, 4,5 4% % Korrekciók összesen -,6-7, 6% -7,4 4, -0,4-0% -94% Osztalék és stratégiai nyitott pozíció eredménye 0,6-0, -% 0, 0, -0, -% -78% Goodwill/részesedés értékcsökkenés (adózott) 0,0 4,0 0,0 4,0 0,0-00% Bankadó (adózott) -,7-9, 5% -7, -0, -0, 5% -98% Végtörlesztés hatása (adózott) -0,4 -,8 % -0,4 0,0 0,0-00% Korrigált konszolidált adózott eredmény,,7-6% 4,5 7,0 4,0 6% % Társasági adó -9,6-9, -7% -9,7-9, -,5 8% -6% Ebből Stratégiai befektetések adópajzsa -,0 7,6-47% -6,,6, -5% -0% Adózás előtti eredmény 70,8 5,8 -% 6, 46, 55,5 0% -% Egyedi tételek összesen 9,6 -,8 9, -,8 0,5 -% -94% Devizaswap átértékelődés hatása (OTP Core),5 -,5-7%,5 -,4 0,0-0% -99% Tőkeelem visszavásárlás eredménye,8,4,5 0,0 0, -80% Sajátrészvény-csere ügylet eredménye 0,0 -,7 0,0-0,4 0, -5% Adó előtti eredmény (egyedi tételek nélkül) 6, 56,6 -% 5,0 47,9 55,0 5% 4% Az OTP Bank egyedi mérlegében lévő szerb- és montenegrói leánybankokban lévő részesedés kapcsán 0 Q-ban értékvesztés került elszámolásra (5,0, illetve 5,9 milliárd forint összegben magyar számvitel szerint). Bár maga az értékvesztés sem a konszolidált IFRS mérleget, sem a konszolidált IFRS eredményt nem érintette, a 4,0 milliárd forintos adópajzsa növelte a Csoport IFRS számviteli eredményét. 0-ben a magyarországi bankcsoporttagok által fizetett bankadó teljes éves összege már az első negyedévben elszámolásra került, szemben a korábbi időarányos elszámolással. A változtatásra az IFRS Interpretation Committee ( IFRIC ) márciusban kiadott állásfoglalása alapján került sor. Q-ban és -ban csak a szlovák bankadó 76, illetve 79 millió forintos negatív eredményhatása jelentkezett (társasági adó után).
A harmadik negyedéves egyedi tételek nélküli adózás előtti eredmény csoportszinten és Magyarországon is nőtt q/q, azonban a kilenc havi magyar eredmény y/y 0%-kal csökkent főleg a nettó kamateredmény esése miatt KONSZOLIDÁLT 9M 9M Y/Y Q Q/Q Y/Y milliárd forint milliárd forint Adózás előtti eredmény egyedi tételek nélkül 6, 56,6 -% 5,0 47,9 55,0 5% 4% Működési eredmény egyedi tételek nélkül 7,7 40,0 4%,,0 5,5 % % Összes bevétel egyedi tételek nélkül 59, 69,7 6% 04,9 08,0,4 % 4% Nettó kamateredmény egyedi tételek nélkül 46,9 484, 5% 59, 58,9 6, % % Nettó díjak, jutalékok 04,7,0 6% 6,6 7,9 9,0 % 7% Nettó egyéb nem kamatjellegű eredmény egyedi tételek nélkül 6,7 4, 9% 9,,, 8% 4% Működési költségek -65,6-89,7 9% -9,6-96, -96,9 % 5% Kockázati költségek összesen -66,5-8,4 0% -59, -64, -60,6-5% % OTP CORE 9M 9M Y/Y Q Q/Q Y/Y milliárd forint milliárd forint Adózás előtti eredmény egyedi tételek nélkül 4,9 9, -0% 8,8 7,9 4,9 5% -0% Működési eredmény egyedi tételek nélkül 84, 6, -% 6,6 5, 54,9 5% -% Összes bevétel egyedi tételek nélkül, 98, -5% 08, 97,0 00,4 4% -7% Nettó kamateredmény egyedi tételek nélkül 45, 0,8-0% 84,9 7, 7,4 % -% Nettó díjak, jutalékok 6,6 64,0 %,7,, -4% -% Nettó egyéb nem kamatjellegű eredmény egyedi tételek nélkül 4,5, 96%,5,6 5,7 57% 8% Működési költségek -9,0-4,9 5% -46,5-44,9-45,5 % -% Kockázati költségek összesen -69, -70,9 % -,8-4, -0,0-8% -% 4
Konszolidált szinten javuló bevételi- és kamatmarzs q/q, jelentősen lassuló hitelminőség romlás, csökkenő kockázati költség ráta mellett is javuló céltartalék fedezettség, stabilizálódó bruttó hitelállomány, bővülő betétek Korrigált saját tőke arányos megtérülés - ROE (%),0 Korrekciók Számviteli ROE,8, 0,6,9 Konszolidált Konszolidált OTP Bank Oroszország nélkül Teljes bevételi marzs (%) 8,0 7,5 8, 7, 8, 7, 8,4 7, 8,6 7,4 Portfólió-minőség alakulása DPD90+ állomány árf. szűrt vált. (milliárd forint) DPD90+ ráta (%) 9,0 8,8 9,0 6,6 7,4,7 9,8 9,4 6, 0,,8,8 Nettó kamatmarzs (%) 6, 6, 6,4 6,4 6,5 70 80 9 5 47 78 5,6 5,5 5,6 5, 5, 00 0 Q Korrigált eszköz arányos megtérülés - ROA (%) Korrekciók Számviteli ROA,7,,6 0,8,7,4,5,7,7,7 00 0 Q Árfolyamszűrt állományváltozás (%) -4 00 Hitelek Betétek 8 Y/Y ill. YTD 0 - - 009 00 0 0 YTD Q Q/Q (nem évesített) -,5-0,4 0,4-0,,4-0,6 Q Q 009 00 0 0 YTD Q Kockázati költségek alakulása (%) 7,6 74,4 76,7 77,9 009 00 0 0 YTD 77,5 Q* Q 76,6 Q DPD90+ fedezettség (%) Kockázati költségráta (%),6,7,9,,0,, 77,9 * Hibás első negyedévi konszolidációs könyvelés miatt a konszolidált bruttó hitel- és értékvesztés állomány visszamenőleg egyaránt 5, milliárd forinttal csökkentésre került. A konszolidált céltartalék állomány.045 milliárd forintról.00 milliárd forintra, a 90 napon túl késedelmes hitelek céltartalék fedezettsége 78,6%-ról 77,5%-ra csökkent. 5
Mind a konszolidált, mind az anyabank és leánybankok egyedi tőkemegfelelési mutatói lényegesen meghaladják a szabályozói minimum szintjét Az OTP Csoport tőkemegfelelési mutatói (IFRS) Tőkemegfelelési mutatók (helyi szabályozás szerint) (Basel ) 008 009 00 0 0 Tőkemegfelelési mutató 5,4% 7,% 7,5% 7,% 8,% Min. CAR 009 00 0 0 Tier ráta,%,7% 4,0%,% 5,% Core Tier ráta 9,5%,0%,5%,0%,9% Az OTP Bank tőkeműveletei 0 harmadik negyedévben Montenegróban, milliárd forintnyi alárendelt kölcsöntőke lett törzsrészvénnyé konvertálva. Az Európai Bankhatóság (EBA) tőkepozíciós vizsgálata (0. október) Az OTP Bank Nyrt. teljesíti az EBA ajánlásában szereplő szuverén kitettségekre képzett tőkepuffer figyelembe vételével számított 9%-os elsődleges alapvető tőkemutató (Core Tier ratio) követelményét. Forrás: Az EBA és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közzététele a tőkepozíciós vizsgálatra vonatkozó végleges eredményekről és a 0. decemberben kiadott Ajánlásában foglaltak teljesítéséről OTP Csoport (IFRS) 8% 7,% 7,5% 7,% 8,% Magyarország 8% 6,% 8,% 7,9% 8,% Oroszország %,% 7,0% 6,% 6,7% Ukrajna 0% 7,8%,%,% 0,% Bulgária %,9%,7% 0,6% 9,% Románia 0% 4,% 4,0%,4%,7% Szerbia % 7,% 6,4% 8,% 0,0% Horvátország %,4% 5,0% 4,8% 5,% Szlovákia 8% 0,7%,%,%,8% Montenegró 0%,4%,9%,4% 4,5% 6
A válság kezdete óta az OTP Core lejáró külső adósságainak visszafizetését jellemzően a csoport által generált likviditásból fedezte, mintsem új tőkepiaci kibocsátásokból OTP Csoport nettó likviditási tartaléka (millió euróban kifejezve) 5.84 4.850.89 4. 0. szeptember 0. 5.506 7.7 4. Tőkepiaci kibocsátások 0. első kilenc hónap során: Az OTP Bank Oroszország egy kibocsátást hajtott végre 0 márciusában 6 milliárd rubel értékben..8 008 Kibocsátások.600 009 6 00 86 0 Devizában végrehajtott tőkepiaci tranzakciók az OTP Core-nál 4 (millió euróban) 008 477 009.56 Visszafizetések 00.0 9 0.54 a Operatív likviditás 5 0 96 hónapon túl, éven belül lejáró adósság 0 09 a Nettó likviditási tartlék 04 44 éven túl Összes devizalejáratot lejáró deviza meghaladó adósság likviditási tartalék Szenior kötvények Deviza jelzáloglevelek Deviza hitelek Alárendelt kötvények 05 5 06 500 0 végére már visszafizetett Stabil hazai lakossági kötvénypiac: a 0. szeptember végi záróállomány 88 milliárd forint (kb. milliárd euró) 0 szeptemberében EUR-ban denominált jelzáloglevél kibocsátás 5 millió euró csoporton kívüli forrásbevonással Tőkepiaci visszafizetések 0. első kilenc hónap során: Az OTP Bank 0. február 4-én 00 millió CHF névértékű szenior kötvényt törlesztett Az OTP Bank visszafizetett 50 millió EUR szindikált hitelt 0. július -án Az OTP Bank az Európai Központi Bank egyik LTRO műveletében sem vett részt. Operatív likviditása csökkentve az egy hónapon túl de egy éven belül lejáró tőkepiaci forrásokkal egy hónapon belüli likvid eszköztöbblet + államkötvények, jelzáloglevelek, önkormányzati kötvények fedezeti értéke 0.0.-én 4 a tőkepiaci tranzakciók nem tartalmazzák a csoporton belüli tulajdonlásokat 7
Változatlanul meghatározó a külföldi bankok hozzájárulása a korrigált eredményhez: a bankadóval és végtörlesztés veszteségével együtt számított korrigált profit 55%-a (azok nélkül 45%) származott külföldről 0 -ban Külföldi leányvállalatok aggregált adózott eredménye (egyedi tételek nélkül, milliárd forintban) Külföldi leányvállalatok részesedése a korrigált konszolidált adózott eredményből Bankadóval és végtörlesztés nettó eredményével 4% 5% 55% 9 5 5 Q Bankadó és végtörlesztés nettó eredménye nélkül Q 5% 4% 45% Q Részesedés a 0. évi bankadó időarányos részét tartalmazó nettó eredményből. 8
Az egyedi tételek nélküli adózás előtti eredmény javulása q/q a csökkenő kockázati költség és magasabb bevétel nyomán emelkedő magyar, és a lassuló portfólióromlás miatt javuló bolgár teljesítményhez köthető ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY - 0 egyedi tételek nélkül (milliárd forint) OTP Csoport OTP CORE (Magyarország) OBRU (Oroszország) 00% 6% 4%,7 4,9 55,0 Y/Y változás (%) -0% 4% 6% Q/Q változás (milliárd forint) - 7 7 Q/Q változás (%) -4% 5% 5% Az OTP Core-nál hozamcsökkenés nyomán elért állampapír árfolyameredmény, illetve lassuló portfólióromlás miatt csökkenő kockázati költség q/q. Stabil orosz nyereség q/q viszonylag magas kockázati költség mellett ( kockázati költség ráta: 9,0%). DSK (Bulgária) OBU (Ukrajna) 6% %, 9, -6% 57% 4% 4 % %-kal javuló működési eredmény mellett tovább lassuló portfólióromlás és 5%-kal csökkenő kockázati költségek Bulgáriában. OBH (Horvátország) OBS (Szlovákia) OBR (Románia) CKB (Montenegró) 4% 0% -% 0% -,7-0,,0 0, 96% 860% 68% -.949% - 0-87% 5 494% 99% 90% 6 4 Nyereséges ukrán harmadik negyedév a felfutó fogyasztási hitelezés, továbbá az emelkedő vállalati és bankközi hitelkamatok nyomán bővülő bevételek miatt. 5 Mérsékelt kockázati költségek és stabil működési eredmény mellett hatszorozódó horvát profit OBSrb (Szerbia) Merkantil (Magyarország) -% 0% -, 0, -% -85% 0 0-8% 55% 6 Magas kockázati költségek és q/q csökkenő céltartalék fedezettség mellett veszteséges román működés. 9
A konszolidált kamateredmény q/q emelkedése alapvetően a fogyasztási hitelezés miatt növekvő ukránés a javuló magyar nettó kamateredményhez köthető NETTÓ KAMATEREDMÉNY - 0 (milliárd forint) OTP Csoport 00% 6, Y/Y változás (%) % Q/Q változás (milliárd forint),4 Q/Q változás (%) % A magyar kamateredmény %-os q/q növekedése 9 bázispontos marzsemelkedés következménye (: 4,7%). OTP CORE (Magyarország) OBRU (Oroszország) DSK (Bulgária) OBU (Ukrajna) OBH (Horvátország) OBS (Szlovákia) 46% 6% % 8% % % 8,6, 4,, 4,5 7,4 -% % 6% 0% 4% 5% -0,4-0, 0, 0,,,5 -% -% % % % % Az orosz kamateredmény y/y növekedése mögött továbbra is a bővülő fogyasztási hitelezés áll, a negyedéves kamateredmény rubelben stabil volt, a q/q csökkenés a forint erősödésének következménye. Jelentősen emelkedő ukrán bevétel a felfutó fogyasztási hitelezés, illetve az emelkedő nagyvállalati- és bankközi kamatok nyomán táguló kamatmarzsnak köszönhetően (0 : 7,75%, +84 bázispont q/q) OBR (Románia) CKB (Montenegró) % %,,8 -% % -0,7 0,0-9% -% 4 4 Romániában kedvezőtlen deviza swap átértékelődés és betéti kampányok miatt romlott a nettó kamateredmény q/q. OBSrb (Szerbia) 0% 0,8 4% 0,0 % Merkantil (Magyarország) %,7-4% -0, -5% 0
Stabilizálódó magyar kamatmarzs; az orosz és a bolgár marzs csökkenése részben árfolyamhatás következménye emellett az orosz banknál a romló portfólió és az erős betétgyűjtés is szerepet játszott; Ukrajnában a javuló marzs a fogyasztási hitelezés felfutását és a növekvő vállalati és bankközi hitelkamatokat tükrözi Nettó kamatmarzs (%) OTP Core Magyarország OTP Bank Oroszország Deviza swapok átértékelése 6,4 4,8,4 4,7 5, 5,0 4,8 5, 4,9 4,7 4,5 4,7 0,0 0, 4, 0,0,7 4,8 5,0 4,9 5, 5,0 4,8 5, 5,0 4,7 4,5 4,7, 5, 7,6 8, 8,4 8,6 8,6 8, 7,7-0, 0,0 0,0 0,0-0, -0, Q Q 4Q Q Q 4Q Q Q Q Q 4Q Q Q 4Q Q Q DSK Bank Bulgária OTP Bank Ukrajna 5,4 5,7 6,0 6, 6, 6, 6, 6, 5,8 5,8 5,6 7, 7,0 6, 6,6 6, 5,9 5,6 6,7 5,7 5,9 7,8 Q Q 4Q Q Q 4Q Q Q 00 0 0 Q Q 4Q Q Q 4Q Q Q 00 0 0
A konszolidált nettó hitel/betét arány csökkenése folytatódott, 0. harmadik negyedévben 00% alá süllyedt a mutató Hitel / betét arány, % (0. szeptember 0.) Nettó hitel/betét** Bruttó hitel/betét OTP Csoport** OTP CORE** (Magyarország) OBRU (Oroszország) DSK (Bulgária) OBU (Ukrajna) OBR (Románia) OBH (Horvátország) OBS (Szlovákia) OBSrb (Szerbia) 97% 76% % 00% 79% 9% 00% 95% 97% 69% 4% 84% 9% 4% 7% 99% A nettó hitel/betét mutató korrigált* változása Q/Q Y/Y -%p -8%p -%p -7%p -%p -4%p -%p -8%p 7% 0%p -48%p 6% -6%p -4%p -7%p -%p %p -8%p 40% %p 7%p A nettó hitel/betét mutatóban a legmagasabb mutatóval rendelkező leányvállalatoknál zajlott le a legmarkánsabb alkalmazkodás y/y. Az OTP Core esetében a mutató y/y csökkenésében döntő szerepet játszott a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése (a jelzáloghitelek %-kal, a teljes hitelállomány 8%-kal esett vissza y/y árfolyamszűrten). A mutató q/q alakulását az önkormányzati betétek szezonális emelkedése is nagyban befolyásolta. A orosz nettó hitel/betét arány a megelőző két évben látott emelkedést követően Q után -ban is csökkent, melynek oka a sikeres betétgyűjtés, miközben -ban újra emelkedésnek indult a nettó hitel állomány. CKB (Montenegró) 64% 9% -6%p 0%p * A devizaárfolyam változások hatásától tisztított változások ** A konszolidált és az OTP Core mutató esetében nettó hitel/(betét+retail kötvény) mutató került feltüntetésre
A csoport hiteleinek %-os esése y/y a magyar jelzáloghitelek végtörlesztését tükrözi; a fogyasztási hitelek motorja a töretlen orosz dinamika mellett a felfutó ukrán aktivitás, továbbá a szlovák, román és szerb személyi hitelezés Konszolidált bruttó hitelállomány megoszlása (milliárd forint) Hitelek árfolyamszűrt negyedéves állományváltozása 0 7.664 8.046 7.6 7.48 7.77 Összesen 0% -% -4% 7% -5% 0% % -% % 4% -4% 9% % % % % Fogyaszt. 5% % -% 0% 4% 0% 7% -% % 7% 0% 40% 9% 8% 8% 8% Jelzálog -% -% -6% -4% -% 0% 0% % 0% -% 6% 5% 0 6% 5% 0 4Q 5% 6% 4% 0 Q 50% 48% 6% 4% 0 Q Devizahitelek aránya a konszolidált hitelportfólióban Összesen 48% 5% 4% 0 46% Vállalkozói Gépjármű Összesen -% 0% 6% -% -7% % % -% 0% 4% -5% -6% -5% -5% -9% -% 0% Konsz Core Merk OBRu OBU DSK OBR OBH OBS OBSr CKB (Magyaro.) (Magyaro.) (Oroszo.) (Ukrajna) (Bulgária) (Románia) (Horváto.) (Szlovákia) (Szerbia) Hitelek árfolyamszűrt éves állományváltozása 0 (Montenegró) -% -8% -9% 7% -7% 0% 5% % % 6% 0% Retail 44% 4% 40% 40% 8% Fogyaszt. % % -57% 0% 65% 0% 4% % 46% 7% % Jelzálog -8% -% -% -% -% 6% % 8% 0% -8% Corporate 6% 64% 6% 6% 6% Vállalkozói -4% -4% % -4% -9% % -% % -6% % % 0 0 4Q 0 Q 0 Q 0 Gépjármű -6% -% -45% -4% -7% 4% Tartalmazza a mikro- és kisvállalkozói, a közép- és nagyvállalati, valamint az önkormányzati hiteleket Tartalmazza a lakossági és a mikro- és kisvállalkozói állományokat Közép- és nagyvállalati, valamint önkormányzati állományok
OTP Core Az OTP Bank vállalati hitelállománya 5%-kal nőtt, míg a versenytársak állománya 7%-kal csökkent 0 első kilenc hónapjában A vállalati hitelezés magyarországi helyzete* (árfolyamszűrt állományváltozás) 00 0 0YTD Hitelintézeti rendszer - Vállalatok hitelei -8% -8% -6% OTP Bank - Vállalatok hitelei -% -% 5% Bankrendszer (HU) OTP nélkül* -8% -8% -7% Az OTP Bank mikro- és kisvállalati, illetve agrár hitel állományainak növekedése (árfolyamszűrt állományváltozás) 00 0 0YTD Mikro- és kisvállalati hitelek növekedése 6% 7% 9% Agrárvállalkozások hiteleinek növekedése n.a. n.a. 5% Megjegyzés: a PSzÁF Felügyeleti mérlegben szereplő OTP vállalati hitelállomány változás (+5% ytd) és az OTP Core vállalkozói hiteleinek változása (-% ytd) közötti eltérést az önkormányzati- és csoportközi hitelek eltérő kezelése magyarázza. * PSzÁF Felügyeleti mérleg alapján a Vállalkozások hitelei - Nem pénzügyi, egyéb pénzügyi, járulékos, háztartásokat segítő nonprofitok kategória 0... napján érvényes árfolyamokkal árfolyamszűrt állományváltozására számolt becslés. 4
A Csoport betétei emelkedtek q/q és y/y is, melyhez q/q főleg a magyar önkormányzati betétek szezonális bővülése, illetve a vállalati betétek gyarapodása, továbbá az erős orosz, román és horvát teljesítmény járult hozzá Konszolidált ügyfél-betétállomány megoszlása (milliárd forint) Betétek árfolyamszűrt negyedéves állományváltozása 0 6.097 6.64 6.7 6. 6. Összesen % % 8% -5% 0% 7% 7% 0% % 5% 66% 66% 66% 66% 64% Lakossági 0% -% 4% -% 0% 9% 4% 0% % 4% 4% 4% 4% 4% 6% Vállalkozói 8% 9% 6% -9% % 5% 9% 0% 4% 7% 0 0 4Q 0 Q 0 Q Devizabetétek aránya a konszolidált betétportfólióban Összesen 0 5% 4% 4% 4% 4% Konsz Core OBRu OBU DSK OBR OBH OBS OBSr CKB (Magyaro.) (Oroszo.) (Ukrajna) (Bulgária) (Románia) (Horváto.) (Szlovákia) (Szerbia) Betétek árfolyamszűrt éves állományváltozása 0 (Montenegró) Összesen % -% 5% 0% 5% % % 0% -% -% Retail 6% 5% 5% 5% 5% Lakossági -% -9% 6% 7% 5% 7% % % -8% -% Corporate % 0% % % % Vállalkozói 9% 9% % -7% 6% 8% 9% 6% 4% -% 0 0 4Q 0 Q 0 Q 0 Tartalmazza a mikro- és kisvállalkozói, a közép- és nagyvállalati, valamint az önkormányzati betéteket Tartalmazza a lakossági és a mikro- és kisvállalkozói állományokat Közép- és nagyvállalati, valamint önkormányzati állományok 5
A negyedéves működési költségek q/q minimális mértékben, y/y 5%-kal nőttek, árfolyamhatástól tisztítva azonban csak % az éves növekedés MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK - 0 (milliárd forintban) Q/Q változás (%) Y/Y változás (%) Y/Y változás (árfolyamszűrt, %) OTP Csoport 00% 96,9 % 5% % OTP CORE (Magyarország) 47% 45,5 % -% -% OBRU (Oroszország) 8% 7, % 9% % DSK (Bulgária) 9% 8,7 -% 7% 4% OBU (Ukrajna) 8% 7,8 % 4% -% OBH (Horvátország) 4%,6 -% 8% 5% OBS (Szlovákia) %,4 -% 0% -% OBR (Románia) %, -% % 6% CKB (Montenegró) %,7 -% 0% 6% OBSrb (Szerbia) %,6-4% 0% % Merkantil (Magyarország) %,4 -% % % 6
A portfólióromlás a kiugróan magas Q után -ban jelentősen lassult, így q/q mérséklődő kockázati költség mellett is 77,9%-ra, 008 vége óta nem tapasztalt szintre nőtt a fedezettség A konszolidált hitelkockázati költség és annak átlagos bruttó hitelállományhoz viszonyított aránya Hitelkockázati költség (milliárd forint) Hitelkockázati költség ráta (%),%,5%,%,%,95%,%,89% A 90 napon túl késedelmes hitelek negyedéves változása konszolidált, árfolyamhatás nélkül, milliárd forintban 57 5 59 6 58 6 58 7 54 49 44 5 80 47 Q Q 4Q Q Q A konszolidált 90 napon túl késedelmes hitelarány ( DPD90+ ráta ) alakulása (%) Végtörlesztés hatása +,4%p +0,%p +0,6%p +0,8%p +0,5%p +0,6%p 8,8% 9,0% 6,0% 6,6% 7,4% 5,0% 5,4% Q Q 4Q Q Q A konszolidált céltartalék fedezettség alakulása Konszolidált céltartalék állomány (árfolyamszűrt) 90 napon túl késedelmes hitelek fedezettsége +,%p 75,% 76,7% 77,5% 76,6% 77,9% 7,7% 7,% 5,0% 5,4% 6,0% 6,4% 6,9% 8,% 8,5% 89 86 95 989.00.060.09 Q Q 4Q Q Q Q Q 4Q* Q** Q * 0 végén a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése kapcsán képzett 6,5 mrd forintnyi céltartalék állomány nélkül. ** Hibás első negyedévi konszolidációs könyvelés miatt a konszolidált bruttó hitel- és értékvesztés állomány visszamenőleg egyaránt 5, milliárd forinttal csökkentésre került. A konszolidált céltartalék állomány.045 milliárd forintról.00 milliárd forintra, a 90 napon túl késedelmes hitelek céltartalék fedezettsége 78,6%-ról 77,5%-ra csökkent. 7
Az OTP Csoportnak sem a dél-európai eurózóna országokkal, sem Írországgal szemben nincs kitettsége* 0. október. Kitettség Ügylet típusa Deviza A kitettség legnagyobb elemének lejárata Leghosszabb futamidő Portugália 0euró - - - - Írország 0euró - - - - Olaszország 0euró - - - - Görögország 0euró - - - - Spanyolország 0euró - - - - *Azon ügyletek nélkül, melyek esetében a partnerbank anyabankja a Dél-Európai euró-zóna (Görögország, Írország, Olaszország, Portugália, Spanyolország) országokban van bejegyezve 8
Jövőbe mutató kijelentések Jelen prezentáció az OTP Csoport eredményeivel, működésével, valamint piaci környezetével kapcsolatos jövőbe mutató kijelentéseket tartalmaz. Mivel az előrejelzések és a tájékoztatóban foglalt állítások a jövőben bekövetkező eseményektől és körülményektől függnek, teljesülésük kockázatnak és bizonytalanságnak van kitéve. Számos tényező befolyásolhatja oly módon az aktuális eredményeket és fejlődést, hogy azok eltérő módon alakuljanak a tájékoztatóban foglalt pontosan kifejezett és közvetetten megjelenő előrejelzésektől. Az állítások az árfolyam előrejelzés, gazdasági feltételek és az aktuális szabályozási környezet figyelembe vételével készültek. A tájékoztató egyetlen eleme sem tekinthető befektetői ajánlattételnek. Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Tel: + 6 47 5460; + 6 47 5457 Fax: + 6 47 595 E-mail: investor.relations@otpbank.hu www.otpbank.hu 9