SAJÓSZENTPÉTER FÖLDJE AZ İSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
26
Sajószentpéter település ıstörténetének a felfedezése csak pár évtizede kezdıdött (egyébként maga a tudomány sem sokkal régebbi, hiszen például Miskolcon az úgynevezett Bársony-házi szakócák megtalálásával és azonosításával alig több, mint 100 éve indult meg Magyarországon az ıskıkor kutatása). A város történetével korábban foglalkozó kutatók semmiféle ıstörténeti adattal nem rendelkeztek. Sem a földrajzi neveket összegyőjtı Pesti Frigyes helybeli adatközlıi nem ismertek semmilyen honfoglalás elıtti elızményt, 1 sem pedig a város történetét elıször megíró Csurgay Árpád nem tudott olyan emlékrıl, amelynek segítségével bemutathatta volna azt a régi idıszakot. 2 Néhány, a Borsod-Miskolci Múzeum Egyesületnek (a mai Herman Ottó Múzeum elıdjének) adományozott szórványlelet sejteti csak a települést körülvevı területek gazdag ıskori életét. A századfordulón Elek Kálmán helyi birtokos bükki cserepeket, 1934-ben Buttykay József szintén bükki cserepeket ajándékozott a múzeumnak. 3 Adományoztak még sajószentpéteri, az ıskori leleteket felismerı polgárok bronzkori kardot, tokos baltát is a megyei közgyőjteménynek. A várost és környezetét vizsgálva szembetőnik, hogy e tájék mindig ideális terület volt a letelepedésre, kiváló lehetıséget nyújtott az életben maradáshoz szükséges élelem győjtögetésére vagy megtermelésére, a kisebb és nagyobb állatok vadászására vagy tartására, valamint védett, illetve védhetı lakóhelyek kialakítására. A könyv ezen fejezete az ember megjelenésétıl, azaz a középsı palelolitikum idıszakától a honfoglalás koráig mutatja be a településhez köthetı régészeti emlékeket, illetve a segítségükkel tanulmányozható kultúrákat és a népcsoportokat, amelyekhez ezek a kultúrák kapcsolhatóak. 1 Pesty Frigyes, 1988. 2 Csurgay Árpád, 1891. 3 Korek József Patay Pál, 1958. 27
A KÖZÉPSİ PALEOLITIKUM (i. e. 130 000 és i. e. 40/30 000 ezer év között) A Nagykorcsolyás Ismert, kutatott paleolit lelıhely. A Sajószentpéter mellett húzódó dombság legmagasabb pontján van, az elpusztult kilátó közvetlen szomszédságában, a várdomb mellett helyezkedik el ez a részben ma is mővelt régészeti lelıhely. A lelıhely legkorábbi felismerıje egy sajókápolnai lakos, Görög János volt. A tudomány számára Tóth Péter miskolci levéltáros, történész hívta fel rá a figyelmet 1979-ben. E bejelentés után Simán Katalin, a Herman Ottó Múzeum régésze végzett itt ásatást 1982-ben. Az ásatás területe a hegy legmagasabb pontjától délnyugatra feküdt, a meredek lejtık által közrefogott gerincen. Öt kutatóárkot ástak, ezekben kutattak leletek után. Sajnos, a vékony termıföld alatt nem találtak réteget a rétegtani elemzéshez. A leletek a felsı 50 cm-ben kerültek elı az átforgatott földbıl. A feltáró régész két kultúrát határozott meg a rétegek hiánya miatt nem túlságosan eredményes feltárás után. Az ásatás folyamán nem került elı annyi leletanyag, amennyi azt önálló 28
értékelést lehetıvé tette volna, ezért a korábbi felszíni győjtések anyagával együtt történt a meghatározás. A 69 db eszközt, illetve eszköztöredéket két korszakra osztotta. A leletek többségét, 43 darabot a középsı paleolitikumra datálta, amely a tudomány mai állása szerint i. e. 130 000-tıl 35 000-ig tartott, míg a megmaradt 26 darabot a felsı paleolitikumban helyezi el, amit i. e. 35 000-tıl i. e. 8300-ig datálunk. A besorolás az eszközök tipológiája alapján történt. A középsı paleolit anyag 62,79 %-ban kaparó. A bifacialitás (két oldalú kidolgozottság) aránya 18,6 %. A vezértípus a levél alakú kaparó, jellegzetesek a plankonvex, négyszögletes levélkaparók, amelyeknek általában csak az egyik széle jól kidolgozott. A durva, félkész darabok mellett néhány eszköz igen jó megmunkálású. Az eszközök felszíni megmunkálása általában aszimmetrikus és magában foglalja a bázis vékonyítását. Valódi levélhegy nincs az iparban. A kísérıtípusok között a kaparók igen változatos formai és technológiai megoldással vannak jelen. A jellegzetes típusok mellett megtalálhatóak az inkább raclett-nek minısíthetı darabok, sok eszközön látszik, hogy félkész vagy éppen félbehagyott darab. A fogazott és völgyelt eszközök, a vakarók és a fúrók mutatják az eredeti eszközkészlet feltételezhetı gazdagságát és finomságát. 4 A középsı paleolit eszközök nyersanyagainak megoszlását az alábbi táblázat mutatja be: üveges kvarcporfír 26 db 60,47 % hidrokvarcit és limnokvarcit 8 db 18,47 % kova 4 db 9,3 % radiolarit 2 db 4,65 % obszidián 3 db 6,98 % Az üveges kvarcporfír dominanciája mellett a hidrokvarcit és a limnokvarcit játszik jelentıs szerepet, a többi nyersanyag elıfordulása ritka. Az idısebb népesség kedvenc eszköz nyersanyaga az üveges kvarcporfír, amit a bükkszentlászlói Tatár-árok környékérıl hoztak ide. Használtak még hidro- és limnokvarcitot, valamint obszidiánt is az eszközeik elkészítéséhez, amit Zemplén vidéki lelıhelyükrıl hoztak ide, a radiolaritot pedig valószínő- 4 Simán Katalin, 1982. 12. p. 29
leg a Hernád folyó árterében szedték. Az ásatást végzı régész a viszonylag sok szilánk miatt még eszközkészítı mőhelyt is feltételezett ezen a helyen. Ami a felsı paleolit eszközök nyersanyagainak megoszlását illeti, azt a következı táblázat mutatja be: üveges kvarcporfír 1 db 3,85 % hidrokvarcit és limnokvarcit 8 db 30,77 % kova 12 db 46,15 % radiolarit 3 db 11,54 % obszidián 2 db 7,69 % Ennek a fiatalabb kultúrának a párhuzamát a bodrogkeresztúri iparban találta meg Simán Katalin. Ebben az iparban már nem az üveges kvarcporfír a legfontosabb, hanem a kovafélék vették át a vezetı szerepet, ezek lettek az ipar kedvelt nyersanyaga. Technológiai szempontból érdekes, hogy az úgynevezett pengésedés, vagyis a pengék megjelenése és egyre nagyobb súlya még nem jellemzı. Feltőnı a sok kismérető, vagy éppen mikrolit eszköz. Az ásató szerint a leletek alapján a Nagykorcsolyáson két, egymástól jelentısen eltérı idıpontban két különbözı népcsoport telepedett le. Az idısebb eszközkészlet Simán Katalin szerint a sajóbábonyi Bábonyien kultúra eszközkészletével mutat hasonlóságot. 5 Mivel a lelıhely részben mővelés alatt áll, így esızések után a kimosott felszínen sokszor találhatunk kıeszközöket, az ısember itt jártának, itt tartózkodásának a bizonyítékait. Nagyon hiányzik azonban egy eredményesebb ásatás: ha ugyanis sikerülne rétegben eszközöket találni, akkor a stratigráfiai elemzések és összehasonlítások segítségével biztosabb lábakon álló kormeghatározással rendelkezhetnénk. Reméljük, nem kell sokáig várni erre a pillanatra. Ringer Árpád az 1990-es évek közepén revízió alá vette a leleteket, amelynek eredményeképpen 1996-ban írt dolgozatában a fiatalabb kultúrát az elsı azonosíthatóan nyílt színő szeletai településnek határozta meg a Nagy- Korcsolyás-tetı leletei alapján. Vagyis a világhírő Szeleta-kultúra máig egyetlen nem barlangi lelıhelye van városunk határában. 6 5 Simán Katalin, 1982. 16. p. 6 Ringer Árpád, 1996. 61. p. 30
Élet a középsı paleolitikum idején A középsı paleolitikumról tudjuk: az európai kontinens ekkorra teljesen benépesült, a korszak embere a Homo sapiens neanderthalensis, köznapi nevén a Neander-völgyi ember volt. A természeti környezetben a fenti idıszakban lényeges változások zajlottak le. A meleg interglaciálist az utolsó Würm 1. eljegesedés követte. Ez idı alatt Európa növény- és állatvilága szinte teljesen kicserélıdött. A kor növényvilága a mai szibériai tajgákéhoz hasonlított. A korszak vadászható állatai a mamut, a gyapjas orrszarvú, a rénszarvas, a barlangi medve, a bölények, az ıstulkok, a vadlovak voltak. A Neander-völgyiek a kedvezı lehetıségeket kihasználva ezen nagyvadak elejtésére alapozott vadászgazdálkodást fejlesztettek ki. Európa minden jégmentes övezetén megjelentek a csoportjaik. A Neander-völgyiek zömök, erıteljes testalkatú emberek voltak. Mozgásuk kissé nehézkesebb volt, mint az ıket 35 000 évvel ezelıtt felváltó modern emberé, a Homo sapiens sapiens-é. A kor vadászai barlangokban és a szabad ég alatt, földbe mélyített kunyhókban laktak. Sokoldalú volt az eszközkészítésük, formatartó eszközeik, amelyek már korábban kialakultak, késıbb standardizálódtak (sorozatszerővé váltak). A magkı-technika helyett a szilánktechnika, köztük a fejlett levallois-technika lépett elıtérbe, a régi szakócák (kézibalták) lassan eltőntek. Helyettük sok száz eszköztípus, fıleg kaparók, hegyek jelentek meg. Fejlett vadászgazdálkodásuk, hiedelemviláguk és a képzımővészet felé tett elsı lépéseik már felsı paleolit crô-magnoni ember kultúráját elılegezi meg. A Korcsolyáson található lelıhely szemléltetésként néhány magángyőjteményi darabot mutatunk be. 31
32 Középsı- és felsı-paleolit kıeszközök a Korcsolyásról (felszíni szórványleletek)
A Margit-kapui felsı paleolit lelıhely. (Szőcs Tamás felvétele) A földkitermelés ma is pusztítja a lelıhelyet (Szőcs Tamás felvétele) 33
34 Rétegek a Margit-kapui agyagbányában, bennük szilánkok, az ıskori ember hagyatékaként
A FELSİ PALEOLITIKUM (i. e. 40 000/30 000 évtıl i. e. 10 000 évig) A felsı paleolitikumról tudjuk: a neandervölgyi embert 30-35 000 évvel ezelıtt kiszorítja a magasabb, fürgébb mozgású Homo sapiens sapiens. Megjelenése technikai újítások sorát hozta. Mindenekelıtt a kıeszköz megmunkálást fejlesztette magasabb szintre. Virágzott a korszakban a barlangi mővészet. Észak-magyarországon a fejlett Szeleta, az Aurignacien és a Gravettien kultúra népcsoportjai telepedtek meg a barlangokban, vagy a szabad ég alatt. A leletekbıl kiderül a kultúrák közötti átjárhatóság ténye, a barlangi fejlett szeletai eltőnik. Feltételezhetı talán az állattenyésztésnek egy korai formája is, amelynek a hegyvidéki élet kevésbé kedvezett. 7 A Margit-kapu Városunk második számú lelıhelye, fontossága szempontjából azonban talán felül is múlja a nagykorcsolyási lelıhelyet. Ringer Árpád, a Miskolci Egyetem İstörténeti Tanszékének vezetıje, régész, geográfus figyelt fel a le- 7 Gábori Miklós, 1964. 35
lıhelyre. Ami a Nagykorcsolyás lelıhelyrıl hiányzik, a rétegsor itt hamarabb megvolt, mint a telep maradványa: éppen a gyakorlatilag hiánytalan rétegsor megléte irányította a figyelmet a lelıhelyre. A kilencvenes évek elején végzett feltárás fontos eredményeket hozott. A leletanyagot Holló Zsolt egyetemi hallgató diploma munkájában dolgozta fel, majd a Herman Ottó Múzeum 2001-es évkönyvében publikálta Ringer Árpáddal közösen. A kutatással foglalkozók számára az egyik legfontosabb adat a kormeghatározás: az erre irányuló vizsgálat i. e. 31 000 körüli évszámot adott meg az alsó rétegben, egy olyan kultúrával, amelynek magyarországi elıfordulásában ez az egyik legidısebb dátum. A Gravettien kultúrának, merthogy errıl van szó, addig ismert legidısebb észak-magyarországi lelıhelye a bodrogkeresztúri Henye-hegy volt a maga 28 700 éves, radiokarbonvizsgálat alapján meghatározott adatával. A Margit-kapui lelıhely tehát a Gábori Miklós által meghatározott legelsı gravetti hullám egyik legidısebb tagjának tekinthetı, földrajzi szempontból pedig az északkeleti csoportba sorolható. Az európai paleolitkutatás mára már elismert és kiemelkedı fontosságú területe Magyarország. Ezt a kimagasló jelentıséget nagyrészt a gazdag északkelet-magyarországi lelıhelyeinek köszönheti. A Gravettien kultúra és kialakulása, elterjedése, lelıhelyei, leletanyaga A medve vadászatára specializálódott, barlanglakó bükki Aurignacien és szeletai csoportok életéhez képest jelentıs változásokat hozott a Gravettien megjelenése. Új gazdasági és kulturális fejlıdést, tehát új életformát és szellemi felépítményt képviseltek. 8 A Gravettien nem egy hagyományos értelemben vett kultúra, sokkal inkább egy kultúra-komplexum. Felismerve a franciaországi Périgordien IV., illetve számos kelet- és közép-európai leletanyag között meglévı analógiákat, elsıként D. Garrod javasolta 1938-ban a keleti Gravettien elnevezés bevezetését. 1945 után a Kelet- és Közép-Európával foglalkozó paleolitkutatás további alcsoportokra bontotta, tagolta a keleti Gravettien tömböt (Kosztyenkien, Pavlovien, Willendorfien stb.) A kutatás mai álláspontja alapján a 8 Gábori Miklós, 1964. 17. p. 36
jelzı nélküli Gravettien elnevezés az európai kontinens minden területén használható. A Gravettien kultúra Európában a Kesselt-Stillfried B-Arcy interstadiálisban tőnik fel, az utolsó facies a Laugerie-Lascaux interstadiálisban mutatható ki. A nem egységes alapból kiinduló Gravettien közel azonos idıszakban jelenik meg Európa különbözı területein Közép-Európában (Morvaország, Alsó-Ausztria), Északnyugat-Európában (Belgium, Észak-Franciaország), az orosz síkságon, Délnyugat-Európában (Périgord). Az Atlanti-óceántól Dél- Szibériáig húzódó területet benépesítı népességben nehéz lenne egységes jellemvonásokat találni. Régiónként különbözı megjelenési formációit ismerhetjük meg. A kultúra színességét számtalan tradicionális és helyi körülmény alakította. Ilyenek lehetnek a 20 000 éves élettartam, a helyi továbbélés adta alapok. Befolyásoló tényezı az értékelésnél például a vándorlási útvonalak távolsága a településtıl, vagy egy a másik szempont a település funkciója: hogy téli vagy nyári szállás volt-e, vagy átmeneti tanyahelyként mőködött. A sokszínőség miatt a Gravettien kultúra meghatározásánál a tipológiai meghatározás mellett a földrajzi, gazdaságtörténeti és szociológiai jellegő megfigyelések is döntıen befolyásolják a kialakítandó kultúra-képet. Vannak bizonyos eszközfajták, illetve eszköztípusok is, amelyek az egyes lelıhelyeken többkevesebb biztonsággal jelzik, vagy megerısítik a Gravettien kultúrához való tartozást. Ilyenek: a Gravettien-hegy, a különbözı nyeles hegyek, a vésık, a mikrolitikus tompított hátú pengék az úgynevezett mikrogravettek, a késpengék, vakarópengék, a kismérető nyílhegyek, a díszített csonteszközök, agancsszerszámok stb. 9 A síkvidéket, a nyíltszíni telepeket tekintette a Gravettien népesség fı életterületnek, elınyben részesítették még az alacsony dombságokat és a folyóvölgyek területét, de a fennsíkok szélein is sok telepük található. A kutatások mai állása szerint úgy tőnik, a magas hegyvidékeket kifejezetten kerülték, letelepedésre alkalmatlannak ítélték. Lakóépítményeik különbözı mérető, nyíltszíni, vagy enyhén a földbe mélyített kunyhók voltak. A mamut, rénszarvas, ló, és jávorszarvas alkotta a vadászzsákmányukat. Kelet-Európában a mamut, Közép-Európában a rénszarvas volt a specializálódott vadászok legfıbb zsákmányállata. A rénszarvas vándorlásának periodikája gyakran nagy 9 Gábori Miklós, 1964. 17 18. p. 37
távolsági vándorlásokat igényelt, ez a téli-nyári vándorlás vadásztelepeik leletein jól kimutatható, lemérhetı. A Gravettien népesség kultikus életébe az úgynevezett Venus-szobrocskák és állatplasztikák engednek betekintést. Ezeknek az alkotásoknak az eredete az orosz és ukrán lelıhelyeken kereshetı. A nıi szobrocskák kidolgozására a keleti területeken a realizmus, a nyugati régiókban az absztrakció és a sematizmus a jellemzı. Ezek az alkotások eltérıen a nyugat-európai mővészi alkotásoktól a lakóhelyeken kerülnek elı. Az elıbbiek Gábori Miklós szerint a totemizmussal, az azzal kombinálódó ısanya-fogalommal hozhatók összefüggésbe, és megjelenésük az eurázsiai területen követi a Gravettien kultúra népének megjelenését. Hasonló tárgyak egyes szibériai népeknél fordulnak elı. Jelenlegi formájukban már a sámánizmussal állnak kapcsolatba; kimutatható azonban, hogy mindig olyan társadalomban, ahol a nıknek magasabb rendő szerepe van. Egyes kutatók szerint valószínő, hogy a sámánizmus legısibb formája szintén ebben a kultúrában alakulhatott ki, ami egyes népeknél szintén az ısanya-kultusszal áll kapcsolatban. 10 A magyarországi Gravettien eredete, csoportjai A Würm korszak végén a Kárpát-medencében a dombvidékek állatvilágát a rénszarvas csordák jellemezték. A kontinentálisabb éghajlatú síkságot azonban ismét a mamut uralta, a peremvidékeken pedig a vadászat célja a vadló és jávorszarvas volt. 11 A Gravettien kultúrát korábban Gábori más kelet-európai szakemberekkel együtt közvetlenül keletrıl származtatta. Az 1980-as évekre új nézettel állt elı a keletrıl való vándorlás helyett. Eszerint a régészeti-tipológiai hasonlóságok a tág értelemben vett gravetti népesség közös és konvergens sajátságai. Úgy látjuk, hogy az eredet kérdését szőkebb, Kárpát-medencei körzetben kell tekintenünk, és a mi településeink, gravetti csoportjaink közvetlenebb kapcsolatban állnak a környezı szlovákiai, alsó-ausztriai, vagy a tılük délnyugatra fekvı lelıhelyekkel. 12 10 Gábori Miklós, 1964. 19. p. 11 Gábori Miklós, 1984. 109. p. 12 Gábori Miklós, 1984. 110. p. 38
Magyarország területén a Gravettien kultúrának jelenleg három korszakát és három térbeli horizontját ismerjük. Ezek nem fedik le teljesen egymást, vagyis az egyes idıbeli szintek nem követik pontosan a népesség földrajzi elterjedését. A megtelepedést jól elkülöníthetıen három fı centrumban helyezhetjük el. 1. Az ország északkeleti régiója, a Bodrog és Hernád folyók völgye. A kiemelkedıbb lelıhelyek: Bodrogkeresztúr (28 700 év) és Arka két szinttel (18 700 és 17 050 év), valamint Hidasnémeti. 13 Ezek a lelıhelyek a folyók menti dombhátakon helyezkednek el. Kıiparukat jellemzi az igen jó nyersanyag, általában nagymérető eszközeik, vésık, pengék, vakarópengék, néha nyeles hegyek, elhasznált magkövekbıl készített nagy gyaluk. Fontos kérdés, hogy a típusok mérete egy-egy népcsoport sajátossága, vagy a nyersanyag feldolgozhatóságának függvénye-e? Mindkét lehetıség számításba jöhet. Gábori inkább arra gondolt, hogy a nyersanyag minısége a mérvadó és kiemelte, hogy a hazai területek szegények a kıeszközök készítéshez szükséges anyagokban. A terület kulturálisan a kelet-szlovákiai telepek leletanyagával mutat hasonlóságot. 14 2. A Duna-meander vidéke. Rendszerint többször lakott, kis kiterjedéső telepek. Általában a Duna alsó teraszán a vonuló rénszarvas csordák átkelıhelyéül szolgáló alacsony viző gázlók mellett találhatóak lakóhelyeik, vadásztanyájuk maradványai. Jelentısebb lelıhelyei: Pilismarót I. (Öregdőlı), Pilismarót II. (Pálrét), Pilismarót III. (Diós), Esztergom, Dömös (egy sátoralappal), Szob (fosszilis csigagyőjtı hely), majd a Duna bal partján lévı kisebb állomások és Budapest-Csillaghegy. Ezeken a lelıhelyeken a nyersanyag relatíve jó minıségő. A szerszámok kisebbek, mint az elızı csoportéi. Az eszközkészletben rövid vakarók, pengék, kis gravett-hegyek, egy-két atipikus nyeles hegy, stb. ismert. A vésı igen ritka, vannak viszont speciális típusok. A csoport részben Nyugat-Szlovákia, részben Alsó-Ausztria telepeivel függ össze, például az ékszercsigák eredete Ausztriába vezet. 15 A lösz-rétegtani vizsgálatok kimutatták, hogy a Dunakanyar vidéke nedvesebb és enyhébb volt a medence belsı területénél. Radiokarbon kormeghatározás a területrıl nincs, az állomások kora valószínőleg a Lascaux-Ságvár 13 Simán Katalin, 1986. 2 4. p. 14 Gábori Miklós, 1991. 17. p. 15 Gábori Miklós, 1991. 17. p. 39
interstadiálisra, erre a viszonylag rövid ideig tartó, enyhe éghajlati periódusra (18 000 17 000 év) tehetı. 3. A Kárpát-medence belsı területe. Kis állomások a Dunántúlon, valamint a Duna és a Tisza folyók között. A csoportot a ságvári telep kivételével alkalmi vadásztanyák, átmeneti táborhelyek alkotják, amelyek az alacsony löszhátakon vagy a síkságból kiemelkedı pontokon helyezkednek el. A leletanyag egy tucatnyi eszköz, kevés tőzhely, néhány állatcsont, stb. A lelıhelyek: 1. Ságvár (két kultúrréteggel, sok lelettel), a telepek kora 18 900 és 17 600 év. 2. Dunaföldvár (kizárólag mamut feldolgozó hely), a kora 12 100 év. 3. Zalaegerszeg, a kora 12 125 év. 4. Szeged. 5 Madaras, a kora 18 000 év. A régészeti leletanyag jellemzıi: gyenge minıségő nyersanyagból készült, kismérető, atipikus eszközök. Gyakran kis kavicsokat használtak fel az eszközök készítéséhez. Rövid vakarók, pengetöredékek, egy-egy Gravettienhegy a jellemzı. A vésık feltőnıen ritkák, de vésıszilánkok találhatóak. A telepek jellegzetes lösz-sztyepp környezetben helyezkednek el, a Dunántúlon erdıs-sztyepp területek is elıfordultak, de a déli vidékeken a Würm 3 alatt szélsıséges kontinentális klíma is kialakulhatott. A lelıhelyek a periodikus északnyugat-délkeleti, illetve fordított irányú vándorlás állomásai lehettek. Ságvár ipara az észak-boszniai Kadar telepével mutat hasonlóságot, a délebbre lévı telepek az észak-szerbiai lelıhelyekhez kapcsolódatnak. 16 A magyarországi Gravettien korhorizontjai 1. kb. 30 000 és 28 000 év között, lelıhelyei: Bodrogkeresztúr, Parassa I II., Sajószentpéter. 17 2. kb. 18 000 és 16 000 év között, lelıhelyei: Ságvár, Arka alsó rétege, Duna-meander, Madaras. 3. kb. 13 000 és 12 000 év között, lelıhelyei: Arka felsı rétegei, Dunaföldvár, Zalaegerszeg. A fenti adatokból két tanulságot is leszőrhetünk. Az elsı, hogy a három említett csoportban különbözı korú lelıhelyeket is találhatunk, tehát a benépesülés nem volt egyenletes, hanem folyamatosan mozgó vadászcsoportok 16 Gábori Miklós, 1991. 17. p. 17 Ringer Árpád Holló Zsolt, 2001. 70. p. 40
tőntek fel. A késıi paleolitikumban Közép-Európa egy neuralgikus zóna lehetett. A másik megállapítás, hogy az elsı két korcsoport között mintegy 10 000 évnyi, a második és a harmadik korcsoport között mintegy 3000 4000 évnyi üres idıszak van a települtségben. Ez a hiány lehet a kutatottság hiánya is, de valószínőbb, hogy három Gravettien hullámmal kell számolnunk, ami valószínőleg etnikai különbséget is jelent. 18 A kelet-magyarországi Gravettien kutatástörténete A Kelet-magyarországi Gravettien kutatása 1960-ban kezdıdött, amikor Vértes László 1960-ben és 1961-ben Arkán, a Herzsaréten, 1963-ban Bodrogkeresztúrotn, a Henye-hegyen végzett ásatást. A paleolitkutatásba bekapcsolódott T. Dobosi Viola is, aki Tarcalon 1970-ben tárt fel Gravettien teleprészeket. Az új feltárások mellett a kronológiai és rétegtani kutatások fejıdése, valamint az eredmények pontosabb értelmezése is hozzájárult ahhoz, hogy árnyaltabb képet alkothassunk a kultúráról. Gábori Miklós és Csánk Vera 1970-ben publikált radiokarbon mérési eredményeinek a régiónkat érintı adatai a következık: Arka (felsı réteg) GrN 4218 13 230 ± 85 Arka (alsó réteg) A-518 18 700 ± 350 Bodrogkeresztúr GXO 195 28 700 ± 300 19 T. Dobosi Viola 1975-ben közölte Magyarország ıs- és középsı-kıkori lelıhelyeinek kataszterét, melyben a keleti gravetti név helyett a lösz-paleolitikum elnevezést használta. 20 A löszpaleolitikum fogalma az ide sorolt lelıhelyeknek nem kulturális, hanem ökológiai hasonlóságát emeli ki. A Gravettien kultúra kutatásának kitüntetett helye az 1980-as évektıl Északkelet-Magyarország lett. Új, fontos lelıhelyeket fedezett fel a kutatás: például a Hidasnémeti-Borházdőlıt, 21 vagy a Megyaszó-Szelestetıt. 22 Folyta- 18 Gábori Miklós, 1991. 19. p. 19 Gábori Miklós Csánk Veronika, 1970. 10. p. 20 T. Dobosi Viola, 1975. 68. p. 21 Simán Katalin, 1986. 2 4. p. 41
tódott a bodrogkeresztúri lelıhely kutatása is, majd megtörtént a Margitkapui lelıhely feltárása Sajószentpéteren 23 1990-ben és 1991-ben. Ezen az utóbbi lelıhelyen 1985-ben agyagfejtıt nyitottak. Az itt feltárt 5 6 méter vastag lösz-összletben felsı-pleisztocén eltemetett, jellegzetes talajainak és a közbetelepült löszrétegeknek a sorozatát sikerült kimutatni. A rétegtani vizsgálatokat segítette dr. Karel Valochhai és dr. Martin Olivia, a brnoi Anthropos Intézet igazgatója és munkatársa. 24 A régészeti feltárásra 1990-ben és 1991-ben került sor, a kutatásokat Ringer Árpád vezette. Az ásatás eredményeként öt egymás alatti szintbıl felsıés középsı-paleolit típusú leletanyagok kerültek felszínre. A legtöbb leletet a 0,6 0,8 m mélyen talált településréteg adta. 25 A második, az 1991. évi feltárás alkalmával a felsı-paleolit leletanyagon kívül az ötödik rétegbıl a középsıpaleolit átmenetre utaló teleprészletet tártak fel. 26 A lelıhely rétegsora és szelvényeinek a leírása a következı. 0. 0,0 0,4 m. A holocén talaj erodálása után, amit minden bizonnyal a középkori-késıközépkori földmővelés idézett elı, a mővelés kb. 0,4 m-ig forgatta meg az összlet tetejét. Az 1990-es régészeti ásatás során elıkerült kerámia töredékek is errıl tanúskodnak. 1. 0,4 0,8 m. Löszös (L=23,7 %), homokos (H=18,9 %), agyagtalaj (A=50,3 %). 2,9 % humusztartalmú, teljesen mésztelen, 6,8 ph-jú, a holocénben áttalajasodott paleotalaj. Színe sárgás árnyalatú, világosszürke. Szerkezete nem jellegzetes. A benne in situ talált felsı-paleolit jellegő kovakı leletek a szint bolygatatlanságát és korát adatolják. 2. 0,8 1,2 m. Löszös (L=28,4 %), homokos (H=18,9 %), agyagtalaj (A=44,6 %), 1,62 % humusztartalmú, mésztelen 6,5 ph értékő morzsalékos szerkezető, csernozjom szerő, sötétszürke színő fosszilis talaj, vagy egy erdıssztyepp vegetáció alatt képzıdött talaj, A genetikai szintje. 3. 1,2 1,3 m. Löszös (L=29,2 %), homokos (H=19,0 %) agyagtalaj (A=42,1 %). Humusztartalma 0,65 %, mésztelen, ph-ja 6,1. Barnásszürke színő, diós szerkezető eltemetett erdıssztyepp típusú talaj B genetikai szintje. 22 T. Dobosi Viola, 2001. 107. p. 23 Ringer Árpád, 1992. 20. p. 24 Ringer Árpád Holló Zsolt, 2001. 63.p. 25 Ringer Árpád, 1992. 20. p. 26 Ringer Árpád, 1993b. 23. p. 42
A 2. és 3. réteg talajosodási képzıdményei együttesen nagy valószínséggel egy eltemetett szürke erdıtalaj genetikai szintjét (A+B) alkotják. Az MS2 jelzéssel szereplı ıstalaj a Denekamp interstadiálishoz köthetı. 4. 1,3 1,6 m Löszös (L=31.3 %), homokos (H=18,8 %), agyag (A=42,1 %). Humusztalan és mésztelen, ph-ja 6,1. Vályogosodott lösz, a színe sárgásbarna. A benne megfigyelhetı gyökerek menti pseudogleyesedés a rajta képzıdött MS2 talaj részbeni erdei genetikáját mutatja. 5. 1,6 2,5 m Löszös (L=26,3 %), homokos (H=13,1 %), agyagtalaj (A=53,7 %). Humusztartalma 0,43 %, mésztelenedett, ph-ja 5,9. Prizmás szerkezető, pseudogleyes barna erdıtalaj. Textúrájában ferromangán konkréciók figyelhetık meg. Savas kémhatása még mindig tanúsítja egykori erdıtalaj jellegét. Az MS3 jelzéssel szereplı fosszilis talaj a Hengelo felmelegedés képzıdményének tekinthetı. Ezt bizonyítja középsı-paleolit/felsı-paleolit átmeneti régészeti leletanyagán kívül a felsı-pleisztocén paleopedosztratigráfiai sorozatban elfoglalt rétegtani helye is. 6. 2,5 3,2 m Löszös (=24,6 %), homokos (H14,9 %), agyagtalaj (A=53,5 %). 0,54 % humusztartalmú, mésztelen, savas kémhatású ph-ja 5,9, pseudomicéliumos paleotalaj. Szerkezete nem jellegzetes. Valószínőleg sztyepptalaj lehetett, talán szerozjom. Bár ehhez túl magas az agyagtartalma és az átörökölt ph-ja. Ez SM4 jelzéső eltemetett talaj a moershfood interstadiálisnak felelhet meg. 7. 3,2 3,4 m. Löszös (L=26,5 %), homokos (H=21,2 %), agyag (A=46,1 %). Humusztalan és mésztelenedett, 5,9 ph-jú. Vályogosodott lösz, illetve lösz-szerő löszös-homokos agyagüledék. A réteg a fölötte képzıdött SM4 talaj felhalmozódási szintje. 8. 3,4 3,6 m. Löszös (L=26,4 %), homokos (H=15,7 %), agyagtalaj (A=51,4 %). 0,32 % humuszt tartalmazó, mésztelen, 6,1 ph-jú szürke, pseudomicéliumos sztyepp jellegő. 9. 3,6 3,8 m. Löszös (L=27,7 %), homokos (H=15,3 %), agyag (A=48,8 %). Humusszal infitrált, humusztartalma 0,21 %, mésztelenedett, ph-ja 6,0. Sárgásbarna színő lösz-szerő üledék. 10. 3,8 4,1 m. Löszös (L=23,7 %), homokos (H=16,5 %), agyagtalaj (A=54,7 %). 0,21 % humusztartalmú, mésztelen, ph-ja 5,9 vagyis savas kémhatású. Sötétszürke színő, szürke erdıtalaj a genetikai szintje. Szövetében limonit színő bioturbációs foltok mutathatóak ki. 43
11. 4,1 4,7 m. Löszös (L=27,1 %), homokos (H=17,6 %), agyagtalaj (A=52,3 %). Humusz és mésztartalom nincs, ph-ja 5,9, savas. Szürke erdıtalaj B genetikai szintje. Szürkés sötétbarna színő, diós szerkezető. 12. 4,2 4,7 m. Löszös (L=30,7 %), homokos (H=20,1 %), agyag (A=43,1 %). Humusztalan, mésztelenedett, ph-ja 5,9. Sárgás-világosbarna lösz-szerő üledék. Benne egy mögöttes magasabb kavicsteraszból áttelepítıdött geliszoliflukciós kavicszsinórok regisztrálhatóak. 13. 4,7 5,3 m. Löszös (L=24,6 %), homokos (H=15,2 %), agyagtalaj (A=54,9 %). 0,75 % humusztartalmú, mésztelenedett, 5,6 ph-jú szürke paleotalaj. Szerkezete a talajszelvényt összekeverı csuszamlás miatt nem jellegzetes. 14. 5,3 5,8 m. Löszös (L=22,2 %), homokos (H=16,4 %), agyagtalaj (A=56,6 %). Humusztartalma 0,65 %, mésztelenedett, 5,7 ph-jú szürke színő paleotalaj. Típusa eredetileg morzsalékos szerkezető csernozjom volt. A csuszamlás által szétmozgatott textúrájában jól megfigyelhetıek a jellegzetes morzsolási talaj-aggregátumok. 15. 5,8 6,0 m. Löszös (L=23,3 %), homokos (H=14,3 %), agyagtalaj (A=47,7 %),. Humusztartalma 0,21 %, mésztelen, 6,5 ph-jú barna színő nem jellegzetes szerkezető paleotalaj. Eredetileg barna erdıtalaj lehetett. A 13 15. rétegek az M1 jelzéső Warneton paleopedokomplexnek felelnek meg. 27 27 Ringer Árpád, 1993b. 73 76. p. 44
A régészeti leletanyag értékelése Az 1990-es és 1991-es leletanyag együttesen került feldolgozása. 28 Az eszközkészlet jellegzetes felsı-paleolit típusokat tartalmaz. Az összlet nagyobb részben penge (34 db), kisebb részben szilánk (6 db) és magkı (4 db). Típus szerinti megoszlásukat a következı táblázat mutatja be: 29 Eszközök és típusok db Vésık: 17 csonkításon készült 3 többszörös vésı 3 törésen készült 2 dièdre vésı 2 magkı-vésı 2 egyéb 5 Vakarók: 10 pengevakarók 6 orros vakarók 2 magkı-vakaró 1 Völgyelt penge 4 Csonkított penge 3 Tompított hátú penge 3 Retusált penge 3 Gravette-hegy 2 Fogazott penge 1 Pengehegy 1 Kombinált eszköz 2 Fúró 2 Magkı 3 Összesen: 47 28 Holló Zsolt, 2001. 31. p. 29 Holló Zsolt, 2001. 31 32. p. 45
A lelıhelyen talált nyersanyagok leírását az alábbi táblázat mutatja be: 30 Nyersanyagok Eszközök, db. Pengék és pengetöredékek, db. Szilánkok db. Összesen db. % Faopál 31 74 127 232 72,5 Avasi hidrokvarcit 2 4 3 9 2,81 Zempléni hidrokvarcit 3 3 2 8 2,5 Vadna és Mályi között 1 - - 1 0,31 győjthetı hidrokvarcit Ismeretlen eredető hidrokvarcit 3 4 1 8 2,5 Üveges kvarcporfír 5 6 19 30 9,37 Kvarcitkavics - - 21 21 6,56 Mészkıkavics - - 7 7 2,18 Opál 1 - - 1 0,62 Kıvelı 1 - - 1 0,31 Északi tőzkı - - 1 1 0,31 A nyersanyagokat az alábbiak szerint lehet csoportosítani és röviden bemutatni. A vulkáni utómőködéssel kapcsolatos hidroterminális eredető nyersanyagok a következık: 1. Faopál, opál Az opál megszilárdult kovagél, szilíciumdioxidot és vizet tartalmaz. A víztartalom, amely 1 21 % között váltakozhat, meghatározza az adott opálféleség jellemzıit. 31 A lelıhelyen talált leletanyagok többsége helyi eredető faopálból készült. 2. Hidrokvarcitok A meghatározható eredető hidrokvarcitok közül avasi, zempléni, valamint a Vadna és Mályi között győjthetı fordul elı. A zempléni hidrokvarcitok részben kavics formában is megtalálhatók. 30 Holló Zsolt, 2001. 44. p. 31 T. Dobosi Viola, 1978. 12. p. 46
3. Kıvelı A kıvelı porcelános küllemő, matt, fehér hidrotermális eredető nyersanyag. Magyarországi elıfordulási lelıhelye a Tokaji-hegység. 32 A leletanyagban egy darab fordul elı. Vulkáni tevékenységgel kapcsolatos, magmás eredető nyersanyag: 1. Üveges kvarcporfír A riolit, felzites riolit, riolitporfirit kızetek a régészeti irodalomban üveges kvarcporfír vagy kvarcporfír néven szerepelnek. Magyarországon a Balatonfelvidéken, valamint a Bükk hegységben győjthetı. Régészeti anyagból eddig csak a Bükk hegységi szürke, hamuszürke kvarcporfír ismert. 33 Tenger üledékes eredető nyersanyag: 1. Északi tőzkı A Jura korú erratikus tőzkı lelıhelye hazánkhoz legközelebb Dél-Lengyelországban ismert. A leletek között egy darab onnét származói nyersanyag található. Metamorf eredető nyersanyag: 1. Kvarcit A magyarországi régészeti leletanyagokban fellelhetı kavicseszközök kizárólag kvarcitkavicsból készültek. 34 A Margit kapui leletanyagban a Bódva és Sajó folyók völgyébıl származó kvarcitkavicsok fordulnak elı. Idırendbeli, kulturális besorolás A sajószentpéteri Margit-kapu dőlı Aurignaco-gravettien iparának régészeti leleteit tartalmazó réteg a Denekamp interstadiálishoz kapcsolható, melynek kora 30 000 és 28 000 év közé helyezhetı. 35 Az Istállóskıi barlang Aurignacien II. iparában találhatóak Gravettien kapcsolatra utaló tompított hátú pengék. Az Aurignacien II. radiokarbon koradata 30 900 (±600 év). Ez a dátum megfelel a fent említett interstadiális korának. 32 T. Bíró Katalin, 1984, 46, p. 33 T. Bíró Katalin, 1984, 46, p. 34 T. Bíró Katalin, 1984, 51, p. 35 Ringer Árpád, 1993a. 119 120. p. 47
A sajószentpéteri Margit-kapu dőlıi lelıhely és a Szeleta-barlang között kimutatható rétegtani, valamint a tipológiai és technológiai megfelelések alátámasztják azt a hipotézist, amely szerint a Szeleta és a Gravettien kultúra között származásbeli kapcsolat állhat fenn. 36 A Gravettien északkelet-magyarországi (Sajó-völgy, Bükk vidék) megjelenése a Denekamp interstadiálisra helyezhetı. A megvizsgált lelıhelyek között fennálló rétegtani, tipológiai és technológiai megfelelések arra utalnak, hogy népességük között közvetlen kapcsolat létezett. Közép-Európában a radiokarbon vizsgálatok által nyert dátumok alapján a Gravettien legkorábbi megjelenése az idıszámítás elıtti 30 000 és 28 000 év közé datálható. Ez a korhorizont Willendorf II. 5. rétegében, a morvaországi Pavlovien telepein (Dolni Vestonice, Pavlov), valamint Molodova V. 10 8. rétegében mutatható ki. Ezek a lelıhelyek az Otte-féle 4. (Willendorf II. 5. réteg, Pavlovien) és 5. csoportnak (Moldova V) felelnek meg. 37 Szemléltetésként az ásatás kiemelkedı darabjai mellett néhány magángyőjteményi darabot is bemutatok. Más paleolit lelıhelyek Sajószentpéter határában Pipiske domb, pincesor A lelıhely a pipiskedombi pincesorok harmadik sorában van. A leleteket a pince tulajdonosa, egy éles szemő amatır paleolit győjtı, Veres Tibor fedezte fel a pince melletti fal tisztítása közben 1999-ben. A lelıhely a megfigyelések szerint benyúlik a negyedik pincesor útjába. A leomló falból kvarcporfír szilánkok kerültek elı és egy gyönyörő kaparó tokaji perlites obszidiánból. A lelıhelyen régészeti feltárás még nem volt. 36 Ringer Árpád, 1996. 37 Holló Zsolt, 2001. 48. p. 48
Gravettien típusú kıeszközök a Margit-kapui ásatás helyszínérıl. (Felszíni szórványleletek.) 49
50 Paleolit kıeszközök a Kutyásról (felszíni szórványleletek)
Kutyás Ez a lelıhely eddig megismert részében a megmővelt szılıterületek közé esik a Margit kapui lelıhely fölött, attól mintegy háromszáz méternyire: nagyon valószínő tehát, hogy össze is függ azzal. A felszínen a szılıkapálás közben lépten-nyomon felbukkanó leletekre Tóth Péter történész hívta fel a figyelmet. İ győjtött a szórványleletekbıl egy kollekciót, amely szintén hasonlóságot mutat a Margit kapui leletekkel. Egyes itt talált eszközök például egy kvarcporfír lándzsahegy töredéke kifejezetten felsı szeletai jellegő: ebbıl arra következtethetünk, hogy nemcsak a Korcsolyáson, hanem a Kutyáson is volt ennek a népességnek egy nyílt színi telepe. Szintén érdekes jelenség hogy egyes, a patinásodás alapján nagyon réginek látszó obszidián eszközökön másodlagos megmunkálásnak a nyomai figyelhetıek meg: ez azt jelentheti, hogy egy késıbb arra a helyre telepedett népesség megtalálta és újra hasznosította egy sokkal korábban ott lakott csoport által hátrahagyott eszközöket. A lelıhelyen régészeti feltárás még nem volt. Az ott győjtött anyagból ugyancsak bemutatok néhány figyelemreméltó darabot. 51
52 A Kutyás (fent) és az Akasztódomb vagy Zsoldos alja (lent) (Szőcs Tamás felvételei)
AZ ÚJKİKOR (i. e. 5500 és i. e. 3900 év között) Az idıszámítás elıtti negyedik-ötödik évezred tájékán 38 kibontakozott egy folyamat, amelyet neolitikus forradalom -nak szokás nevezni, 39 s amely alapvetı változást, szinte robbanásszerő fejlıdést eredményezett az emberiség történetében. Az ok az élelemtermelés megjelenése volt. Ehhez a tevékenységhez a letelepedés elengedhetetlen követelmény, hiszen a növénytermesztés megtelepedett életformát követel. Az élelemtermelés biztos táplálékforrást jelentett és ennek következtében megsokszorozódott a közösségek létszáma. A népszaporulat növekedése falvakat eredményezett, s a Földközi-tenger vidékén kialakulnak az elsı városok. Az legkorábbi földmőves közösségek Kis- Ázsia, Mezopotámia termékeny vidékein jöttek létre. Valószínőleg innét indultak a Kárpát-medence felé is az elsı bevándorlók, akik hozták magukkal az újításokat. A földmővelés és az állattenyésztés következtében kiegyensúlyozottabbá vált a táplálkozás. Az embereknek nem kellett többé az állatcsordák vonulási ritmusához kötni életformájukat, nem kellett azokkal együtt vándorolniuk. A terület eltartó képessége megsokszorozódott, az ember lakta települések száma többszörösére nıtt, megjelentek az égetett kerámia edények, a kultikus tárgyak. Országunk földjét illetıen két nagy fejlıdési irány alakult ki, az egyik Nyugat-Magyarország, a másik Kelet-Magyarország területén. Míg keleten fejlett talajváltó gazdálkodás, 40 a tell településforma a jellemzı, addig nyugaton külterjes földmőveléses forma, 41 s ennek következtében gyakori településváltás a meghatározó. 38 Kalicz Nándor, 1980. 7. p. 39 Egyes kutatók szerint ez a forradalom sokkal korábban, sokkal lassabban történt, több ideig tartott, több ezer, akár tízezer év is lehetett. 40 Irtásos-égetéses földmőveléses forma. 41 A termıföld erejének kimerüléséig történı használata. 53
A neolitikum általános jellemzıi A termıföld lazítása csiszolt kıeszközökkel, kellıen kihegyezett fa, agancs szerszámokkal történt. Aratáskor az érett gabonát agancsba ragasztott kıpengék segítségével, sarlóval aratták le. A magvakat lapos ırlıköveken ırölték egy kisebb kı segítségével. Az égetett agyagedények felfedezése elısegítette a táplálék változatos elkészítését. Az újkıkori emberek a víz közvetlen közelében telepedtek le, a házakat kissé földbe mélyítették, de elıfordult földfelszíni ház is. A közösségi élet fıleg a házon kívül zajlott. A házak, tőzhelyek, edények készítése sok agyagot igényelt, ezért minden telephez tartozott agyagkitermelı gödör, amit ha már nem használtak, a telep hulladékaival töltöttek fel. Az életet nem tekintették a halállal lezártnak, a halottak a közösség tagjai maradtak. Az élık lakhelyétıl nem különítették el a holtak lakhelyét: a sírokat a telepeken, a házak közelében találjuk. A halottakat az oldalukra fektették, a lábukat térdben meghajlították, sok esetben az állig fölhúzták, s így temették el ıket. Az elhunytak mellé kezdetben kevesebb, késıbb egyre több edényt, használati tárgyat, fegyvert, ékszert temettek. A közösség életét a magántulajdon hiánya jellemezte: az egyéni munka eredménye a család tulajdona lett. A közös munkával szerzett élelem közösségi fogyasztásra, vagy elosztásra került. A kereskedelem tárgyai ebben a korban a kıpengék, a kıeszközök, az ékszernek való nyersanyagok, a prémek, az edények voltak. A közösség alapegysége a kis- és nagycsalád volt: ezért a kıkor a nemzetségi társadalom virágkora. Bonyolult rokoni és házassági kapcsolatok szabályozták a nagycsalád és a nemzetség szerkezetét, méretét és kereteit, a családon belüli munkamegosztást. A nık és férfiak társadalmilag egyenlık voltak, ezt tükrözik a temetkezések is. 42 A neolitikum emlékei Sajószentpéteren A felsı-paleolitikum fejlett vadásztársadalmát követı mezolitikumot a már letelepült, kapás földmőveléssel és marhatartással foglalkozó neolitikum váltotta fel. Megyénk területét a feltételezhetıen a helyi mezolitikus alapokból továbbfejlıdı Alföldi vonaldíszes kultúra csoportjai szállták meg. A kultúra nevüket az általuk készített edényeken elıforduló, jellegzetes vonaldísz- 42 Nık és férfiak temetkezéseibe egyformán helyeztek mellékleteket. 54
rıl kapta, ez a díszítési forma a mediterrán, dél-balkáni területeken volt kedvelt. Elterjedésük, lelıhelyeik a Tisza-Körös-Maros szög északi feléig, északkeleten pedig az Alföld pereméig találhatóak. Ennek a kultúrának és csoportjainak a legfıbb jellemzıje az, hogy a települést és a megmővelt területeket váltogatva irtásos, égetéses földmővelést folytattak, családi szervezetben, kiscsaládi házakban éltek. A legújabb kutatási eredmények azonban azt támasztják alá, hogy ezen a vidéken is megvoltak a vonaldíszes kerámia népességére jellemzı, nagy mérető, gerendavázas nagycsaládi lakóhelyek: az M3-as autópálya építését megelızı feltárások alapján sikerült is ilyet rekonstruálni. Már a mindennapi és a vallási életnek is az elengedhetetlen kelléke volt a kezdetleges, agyagból és törekkel soványított kerámia edény. A vezértípus a déli elıképeket utánzó, úgynevezett talpcsöves tál volt. Ezeknek a népcsoportok az esetében még nem beszélhetünk temetıkrıl. Sírjaikat a lakóhelyükön, a házak között lelhetjük fel elszórtan, rendszer nélkül. Halottaik mellé egy-két edényt tettek sírmellékletként. Kedvelték és gyakran használták eszközeik alapanyagául a tokaji obszidiánt. A leletekbıl úgy tőnik, hogy az ebbıl a nyersanyagból készült pengékkel még kereskedtek is. Errıl az úgynevezett raktárleletek tanúskodnak: van olyan lelet, amelyben több, mint 500 darab, majdnem azonos nagyságú penge volt elrejtve egy díszített edényben. Ebbıl a nagy eszközszámból nem helyi felhasználást, hanem kereskedelmet feltételeznek a kutatók. Az Alföldi vonaldíszes kultúra és a Bükki kultúra 43 telepei Sajószentpéteren Akasztódomb A lelıhely a nevét a középkorban itt álló akasztófáról kapta. A szeszfızde melletti baloldali dombról van szó, amelyet a párlóba vezetı földút és a 26-os fıút határol. A területet Zsoldos aljának is nevezték. Itt a felszínen, a szántóföldön egy kiadós esı után neolitikus cserepeket győjthetünk. A kerámiák jellegük alapján az alföldi vonaldíszes kultúrába sorolhatók. Található még a leletek között a Bükki kultúrára jellemzı anyag is. Valószínőleg mindkét kultúrcsoport népessége lakott itt, mert ezek eltérı idıszakhoz köthetıek, így egymást váltották. 43 A kultúra elnevezése Bella Lajos ısrégésztıl származik 1916-ból. 55
A 2008. évi ásatás helyszíne a Lapos parton A Lapos part egy részlete: jól látni, ahogyan a meander lejt a vasútvonal felé 56
Lapos part A lelıhely, amelyet Lapos partnak nevezünk, az Akasztó domb meghoszszabbítása Miskolc felé. Ez tulajdonképpen egy dombvonulat, úgynevezett meander a Sajó egykori medre vagy ártere mellett a Miskolcra vezetı út és a vasút között, amely hosszan húzódik egészen miskolci repülıtérig. A terület voltaképpen egyetlen nagy régészeti lelıhely, amelyen a neolitikumtól a vaskorig számtalan kultúra hagyta hátra az emlékeit. A tárgyból következıen bennünket most csak a Sajószentpéter történelmi határáig érdekelnek ennek a vonulatnak a régészeti emlékei. Ahol a partszakasz a sínek közelébe ér, ott található a Bükki kultúra telepe. Ezt a mőveltséget az alföldi vonaldíszes kultúra egyik késıi csoportjának tartják, fı elterjedési területe Észak-Magyarországon van. Származásának, kialakulásának a kérdésében még ma is megoszlanak a kutatói vélemények. Vannak olyan régészek, akik inkább e kultúra hordozóinak a délrıl való bevándorlása mellett foglalnak állást, mások inkább amellett érvelnek, hogy helyben fejlıdött ki, hiszen oly nagy a különbség az Alföldi vonaldíszes kultúra és a Bükki kultúra tárgyi emlékei között. Melyek ezek a különbségek? Mindenekelıtt a házi és kultikus célra használt kerámiájuk anyaga, elkészítése, mintavilága. Finoman iszapolt, vékonyfalú, lopótök alakú edényeik a legismertebbek és a legjellemzıbbek. Ebben a korban Európa legszebb kerámiáit ık készítették. A történészek még azt is feltételezik, hogy az edényekkel kereskedtek; jellegzetes kerámiájuk nagy távolságokban talált leletei támasztják alá ezt a feltételezést. Ausztriában és Erdélyben is találtak például ilyen kerámiatöredékeket. Különbség még a lakhely kiválasztásban is mutatkozik: a bükki csoport emberei a hegyeket, dombokat népesítették be, a barlangokat is szerették. A két kultúrcsoport közötti különbség még az, hogy a bükkiek hegyeket, dombokat kedvelı népessége hegyi pásztorkodást folytatott és vadászattal is foglalkozott. A Bükki kultúra rézkori utóélete ismeretlen. 57
A bükki kultúra települése Sajószentpéter-Kövecsesen A lelıhely Sajószentpétertıl délkeletre, a Kövecses nevő határ részben (Sajószentpéter és Sajóecseg közigazgatási határán) található A régészeti feltárásra 2001. július 30. és augusztus 22. között került sor S. Koós Judit vezetésével, melynek során a megnyitott 300 x 10 m-es felületen középsı neolitikus (Bükki kultúra), kora vaskori (szkíta), valamint népvándorlás kori telepjelenségeket, összesen 37 objektumot tártak fel. A bükki kultúra településébıl két felszínre épített ház paticsomladékát, az egyik ház mellett hatalmas agyagkitermelı gödröt, kisebb hulladékgödröket, cölöplyukakat, valamint egy zsugorított csontvázas, okkermellékletes temetkezést találtak meg. Az épületek hirtelen tőzben pusztulhattak el, amirıl a bennük in situ talált használati tárgyak: edények, pattintott és csiszolt kıeszközök, valamint szerszámkövek maradványai tanúskodnak. A (vaskori) gödör aljában mutatkozó bizonytalan, ovális folt rejtette a délkelet-északnyugati tájolású, bal oldalára, zsugorított helyzetben fektetett egyén igen rossz megtartású csontvázát. Mellékletek nem kerültek elı, viszont az arc elıtt kisebb területen a föld okkeres volt: azaz a halott arcát kultikus okokból ezzel az ásványi festékkel díszíthették. A vizsgálatok szerint az elhunyt 23 30 éves lehetett. A finomkerámiákat iszapolt, homokos agyagból készítették, égetésük alacsony hımérsékleten történhetett. Az edények szürke vagy fekete színőek, külsı felületüket azonban világos, narancsvörös vagy homoksárga bevonat borítja. A finomkerámiák között a gömbös formák az uralkodóak. Többnyire különbözı mérető, bomba alakú edényeket, tálakat és hengeres nyakú, kiöntıcsöves edényeket találunk. A felsorolt formák a Bükki kultúrában mind általános típusok. 44 A finomkerámiák közé tartoznak, de valószínőleg a szellemi élet körét is érintik az arcos edénybıl származó töredékek. 45 Ezek hengeres nyakú, gömbtestő, kiöntıcsöves edények részei. Az egyiken az arcot a vállon ülı, felfelé tekintı kiöntıcsövön képezték ki. Két kör alakú áttörés jelöli rajta a szemet, egy hosszúkás pedig a szájat. A szemöldököt, az orrot és az állat finom be- 44 Lichardus, Jan, 1974. 24 29. p. 45 Csengeri Piroska, 2002 58
karcolt vonalak jelzik. Az arc jobb oldalán, a homlokon az Alföldi vonaldíszes kultúra és csoportjai idoljairól és arcos edényeirıl jól ismert szimbolikus jel, az úgynevezett sarlómotívum látható. A másik darab esetében a kiöntıcsı alatti területen látható egy arcot jelzı sarlómotívum, maga az arcábrázolás azonban nem maradt meg. A fent leírt formák és azok díszítései alapján a Sajószentpéter-Kövecsesen elıkerült leletanyag Kalicz Nándor és Makkay János rendszerében a Bükk I. idıszakra, Jan Lichardus kronológiája szerint pedig a Bükk AB. fázisra tehetı. 46 A feltárás során csupán kis mennyiségben találtak obszidiánból és hidrokvarcitból készült pattintott eszközöket és szilánkokat. Három csiszolt kıeszköz is elıkerült, továbbá nagyobb számban tártak fel ırlıköveket és azok töredékeit, amelyek vulkáni kızetbıl készültek. Az ásatás után a felszínen a markológép hányta földkupacban, egy nagy esızés után az egyik szemfüles arra járó érdekes leletet talált, amely kultikus tárgynak határozható meg. A Sajószentpéter-Vasúti ırház 47 nevő területen végzett 2008. évi ásatás A két ismert régészeti lelıhelyen (Vasúti ırház; 26-os fıút, 2. lelıhely) a 26. sz. fıút nyomvonalának bıvítése miatt került sor megelızı feltárásokra 2008 tavaszán és nyarán. Mindkét terület Sajószentpétertıl közvetlenül délkeletre található, a Vasúti ırház rövidített nevő lelıhely az út északkeleti, a 2. lelıhely pedig a délnyugati oldalán. A munka nagyságára jellemzı, hogy a feltárás során összesen 22 967 m 2 területet nyitottak meg, amelyrıl 23 385 m 3 földet távolítottak el. A leszedett földréteg vastagsága 30 és 250 cm között váltakozott. Mindez annak köszönhetı, hogy a jelenlegi, nyugat-északnyugat felıl kelet-délkelet irányban húzódó kiemelkedés déli, délnyugati és nyugati széle a régészeti korokban (például 46 Kalicz Nándor Makkay János, 1977. 45 48. p. Lichardus, Jan, 1974. 87 89. p. 47 A név megtévesztı, hiszen az egykori vasúti ırház (az úgynevezett Puskás-féle ırház) az ásatás színhelyétıl jó néhány száz méter távolságra, Sajóecseg felé állt. Ennek a területnek nem volt külön neve, a mai vasút és a 26. számú fıút közötti területet a régi térképek általában Lapospartnak nevezték. (A szerkesztı megjegyzése.) 59
a neolitikum idején) máshol helyezkedhetett el, vagyis a domborzat a maitól eltérı lehetett. A Bükki kultúra leletei Az agyagkitermelı gödörben egy kerámiatöredékes réteg alatt zsugorított, melléklet nélküli temetkezést találtak egy ovális, sekély mélyedésben. A gödör egy másik pontján pedig egy év körüli gyermek ugyancsak mellékletnélküli temetkezése került elı. A településbıl négy, az Alföldi vonaldíszes kultúráénál kisebb mérető, körülbelül 8 x 6 méteres agyagkitermelı gödörkomplexumot, néhány szabályos alakú hulladékgödröt, valamint egy másik temetkezés maradványát találtuk meg. Ez utóbbi mellékletként három edényt és egy szerszámkövet tartalmazott. 48 A 2008. évi ásatási terület felszínének részlete 48 Csengeri Piroska, 2008. 60
A Bükki kultúra jellegzetes mintáival díszített edények töredékei, kıeszközök és egy valószínőleg kultikus funkciójú tárgy a Lapos partról (felszíni szórványleletek) 61
62 Egy emberarcú idol és egy másik idol töredéke a Lapos partról, az elı- és a hátoldallal (felszíni szórványleletek)
A 2008. évi ásatás során feltárt sír és benne az oldalra fordított helyzetben, felhúzott lábakkal eltemetett neolitikus ember 63
64 Pattintott kıeszközök a Lapos partról (felszíni szóványleletek)
Csiszolt kıbalták a Lapos partról (felszíni szórványleletek) 65
A RÉZKOR (i. e. 3900 és i. e. 2000 év között) A korszak elején Kelet-Magyarországon az élet jelentısen átformálódott. Az újkıkort a hosszabb-rövidebb idıre letelepült életforma jellemezte, ezzel szemben a rézkorban a pásztorkodó-állattenyésztı életmód került elıtérbe. Mivel az állatok mindig friss legelıt igényeltek, ezért a népességnek idınként vándorolni kellett új legelıkre, így ennek a korszaknak a települései ideiglenesek és kevés régészetileg feltárható nyomuk maradt. A Lapos parton a Péceli (Badeni) kultúra cserépanyaga is fellehetı. A telep régészeti azonosítása azonban eddig még nem történt meg. Jellegzetes rézkori edénytöredék a Lapos parton, ahogyan a terepbejárások során a szemünk elé került 66