A SEFAG ERDÉSZETI ÉS FAIPARI ZRT. TÁRSASÁGI ÉS KÖZÉLETI LAPJA XLIV. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM l 2017. JÚLIUS ERDŐZÚGÁS Vadászati kultúra népszerűsítése Somogyban A magyarországi tradicionális vadászati kultúra népszerűsítését és a vadászat, mint szakma társadalmi elismertségének növelését tűzte ki céljául a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület. Az Egyesület 2016. őszétől 2017. nyaráig tartó időszakban második alkalommal rendezte meg programsorozatát, mely több helyszínen, változatos programokon keresztül engedett betekinteni a vadász szakma múltjába és jelenébe. A tematika összeállítása nem véletlenszerű: az aktuális és érdekes ismeretanyagok átadása mellett szem előtt tartotta az Egyesület, hogy 1971. után 2021- ben ismét hazán rendezheti a vadászati világkiállítás, melynek programjai terveink Somogyban is otthonra lelhetnek majd. A programsorozatot a Földművelésügyi Minisztérium költségvetési pályázati forrással támogatta. (folytatás az 5. oldalon) VADÁSZNAP SZAKMAI ELISMERÉSEKKEL Nem csak vadászoknak és a vadászat szerelmeseinek szól a Somogy Megyei Vadásznap, amelyet idén Barcs- Közép rigócon rendeztek meg. A szakembe rek mellett civileknek is szóló seregszemle évről-évre nép szerűbb. A díjnyertes trófeák szemléje mellett vadászkutya és solymász bemutatók, lövészverseny és persze kulináris élmények is szerepeltek az idei kínálatban. A vadász szakma elismeréseinek átadására is sor került. Huber tusz Kereszt Arany fokozatú kitüntetésben négy SEFAG Zrt-nél dolgozó munkavállaló részesült. (folytatás a 3. oldalon) Marcali Erdészethez került a legjobb SEFAG-os erdésznek járó trófea Mint minden évben idén is az volta tét, hogy ki fogja képviselni az Év Erdésze 2017. országos döntőjén a SEFAG Zrt-t. Kilenc versenyszámban kelt birokra a 22 versenyző. (folytatás a 5. oldalon) IDÉN IS MEGFUTOTTUK! IDÉN MÁR NEM CSAK PROFIK INDULTAK A SEFAG ZRT. FUTÓVERSENYÉN! Második alkalommal rendezte meg a SEFAG Zrt. a Nyárköszöntő Futóversenyt május 13-án, szombaton a Zselicben, a Ropolyitó mellett. Idén már nem csak profik indultak. Felkészült versenyzők számára félmaratoni távot melyen egyéniben és váltóban is indulhattak, kezdőknek és hobby futóknak 3,8 km-es, bátorító távot jelölt ki a somogyi erdőgazdaság. A legfiatalabb versenyző 7, a legidősebb 75 évesen teljesítette a távot. 161 futó előzetesen, további 30 fő a helyszínen regisztrált az erőpróbára. (folytatás a 5. oldalon)
2 Erdők a közjóért Szakosztály járt a SEFAG Zrt-nél Az Országos Erdészeti Egyesület Erdők a közjóért szakosztályának tagsága ismerkedett SEFAG Zrt. közjóléti munkájával, legújabb fejlesztéseivel Kaposvárott. Az ország számos településéről érkező erdész kolléga elsőként Barkóczi István vezérigazgatótól hallhatott a cég értékteremtő tevékenységéről, a kaposvári központi irodaházban. Ezt követően Kovácsné Kiss Zita és Dobos Ildikó ismertette az erdőgazdaság közjóléti feladatait és legújabb fejlesztéseit. A tájékoztató előadások élénk szakmai beszélgetést indítottak a tapasztalt szakemberek között. A kétnapos program során a Kaposvár környéki létesítmények közül a Zselici Csillagparkot és kilátót, valamint a Deseda Kalanderdőt látogatták meg vendégeink. Mindkét helyszínen, a házigazda erdészet igazgatója Pintér Ottó és Máté János adatokat is tartalmazó ismertetőt tartott a Zselici és Kaposvári Erdészet működétek részt a szakemberek. A Desedai Arborétumban tett séta során Kucséber Violetta erdőmérnök gyakornok ismertetőjét Dr. Tarján Lászlóné, nyugalmazott erdőmérnök, egykori környezetvédelmi államtitkár asszony egészítette ki korai emlékeivel, aki részt vett az 1970-es évek második felében kialakított Deseda víztározó munkálataiban. Erdészeti Egyesületi tagjaink szállását és étkeztetését a cég által üzemeltetett Hotel Kardosfa*** Ökoturisztikai és Konferenciaközpontban biztosítottuk. A szakmai ismeretekkel bővített, közjóléti létesítményekben tett látogatás vidám hangulatáról főleg kedves vendégeink gondoskodtak azáltal, hogy régi szakmai történeteiket, tapasztalataikat, egyéb érdekességeket osztottak meg velünk. Köszönjük! Dobos Ildikó szervező SEFAG Zrt. Erdők a közjóért Szakosztály tagja Második helyen a SEFAG-KNT fakitermelő csapata Az országos döntőbe régiós másodikként kvalifikálta magát a SEFAG Zrt. csapata! A STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat Dél- Dunántúli regionális bajnokságára 2017. június 9-én, Tamásiban került sor. Idén 16. alkalommal rajtolt a rendezvény sorozat, mely célja, hogy a fakitermelésben munkát végző szakemberek munkabiztonsági kérdéseire, a legújabb ergonómiai innovációkra, a munkakultúra erősítésére, de nem utolsó sorban a fakitermelő szakemberek társadalmi ismertségének és elismertségének növelésére irányul. Szoros küzdelemben az első félidős adatok alapján első helyről induló SEFAG Zrt- KNT csapata végül a dobogó második fokára állhatott fel. séről, közjóléti létesítményeiről. A cég fenntartásában lévő Zselici Csillagvizsgálóban Dr. Mosoni László vezető, valamint Maczó András és Schmall Rafael csillagász szakemberek vezetésével 2 órás planetáriumi és meteor kiállítás bemutatón vehet- Eredmények: 1. Mecsekerdő Zrt. Ritrovi K ft. 2. SEFAG Zrt. KNT 3. Gyulaj Zrt. 4. Zalaerdő Zrt. 5. Siófoki Hivatásos Tűzoltók 6. Silvanus 2001 Kft. (2. csapat) 7. Mosonmagyaróvári Tűzoltók 8. Kaszó Zrt. 9. Barcsi Hivatásos Tűzoltók 10. Szekszárdi Hivatásos Tűzoltók 11. Dombóvári Tűzoltók 12. Szőcsény Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakiskola Ihárosi Péter TUDOMÁNY
3 Az Év Munkáltatója Díj elismerést kapott a SEFAG Zrt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség Somogy megyei területi szerve ítélte oda a rangos díjat a somogyi erdőgazdaságnak. A kitüntető cím átadására 2017. április 27-én került sor, Kaposvárott. A megyében a SEFAG szezontól függően 2000-2200 embernek biztosít megélhetést. Ma a magyar vidéken nincs az agrárágazatban az erdészeti társaságoknál szervezettebb nagyfoglalkoztató. Ráadásul azokon a területeken, ahol nincs ipar, és nincs más munkaadó. Állami vállalatként a SEFAG Zrt-nek nem csak a profit fontos, hanem a foglalkoztatottak elégedettsége is. A cégvezetés filozófiája, hogy a dolgozói közérzet elsődleges. Akkor lehet fegyelmet és elkötelezettséget elvárni a dolgozótól, ha megkapja azt a gondoskodást, amiből érzi, hogy fontos a vállalat számára. Csak így működőképes igazán egy vállalat. Ebben a körben lényeges a szociális gondoskodás is. Az elmúlt években jelentős bérfelzárkóztatás történt a cégnél, mind az alkalmazotti, mind pedig a fizikai munkavállalói körben. A bérrendezésnek köszönhetően ágazati szinten is előkelő helyet foglal el a somogyi erdőgazdaság, de a megyében sincs oka a szégyenkezésre. Az alapbéren kívüli juttatások rendszere tovább emeli munkavállalói megélhetési lehetőségeit. E téren 12-18 ezer forintos keret áll munkavállalók rendelkezésére. Továbbá iskolakezdési támogatás, bérlakás, jogsegélyszolgálat, továbbképzési támogatás, munkaruha, illetményfa, hűségjutalom, segélyezési rendszer színe- síti a plusz juttatások körét. Kamatmentes hitelt is nyújt a Társaság azon munkavállalóinak, akik építkeznek vagy lakást újítanak föl. A közelmúltban vállalati program segítette a devizahitel-károsultakat. A cégvezetés még a 90-es évek elején hozta létre a Segítség a Bajban Alapítványt, azok megsegítése céljából, akik valamilyen katasztrófa helyzetbe (baleset, hirtelen halál) kerülnek. Kiemelt figyelmet fordít a SEFAG Zrt. az esélyegyenlőség biztosítására. Ezek rehabilitációs státusokat jelentenek a cégnél élve a kormányzat nyújtotta lehetőséggel. (folytatás az 1. oldalról) Kámi János, vadtenyésztő, valamint agrármérnök képesítésű szakember, aki 1974- ben azaz immár 43 éve a lábodi területen kezdte meg munkásságát. Különféle vadászati beosztásokban a mai napig is itt dolgozik. Szakmai érdemei mellett kitűnő szakács, a gasztronómia elhivatott képviselője. Simon Tamás állattenyésztő mérnök, vadgazdálkodási szakmérnök, négy gyermek édesapja. 1998. óta dolgozik a SEFAG Zrt. kötelékében. Kezdetben, mint va- Természetesen a munkakörnyezet is meghatározó a munkavállalói elégedettség terén. A központi székházon kívül az erdészetek is elfogadható esztétikai és kommunális színvonalon működnek. A cég lehetőséget teremt rekreációs szolgáltatás igénybevételére is. A cég a társas kapcsolatok fejlesztését célzó, kedélyjavító rendezvényeket rendszeresen szervez. Ezek körébe tartozik többek között a bál, a főzőfesztivál, valamint a tanulmányút. A társaság a vezetők számára több napos vezetői tréninget is szervez, amelyet pszichológus vezet. Összességében a cég kiemelkedő lehetőségeket biztosít munkavállalói számára, melyhez minden egyes ember hozzájárul tudásával, egyéniségével. Ennek köszönhető a SEFAG Zrt. sikere. Ihárosi Péter VADÁSZNAP SZAKMAI ELISMERÉSEKKEL dászati ügyintéző, majd 2004- től a méltán híres vörös al mai terület fővadásza, vadgazdálkodási ágazatvezetőjeként. Nyúl András agrármérnök, vadgazda mérnök. 2005. óta dolgozik a SEFAG Zrt. lábodi vadászterületén. Jelenleg az erdőgazdaság Barcsi Erdészetének vadgazdálkodási ágazatvezetője. Elismert vizslaés vérebvezető, versenybíró, nemzetközi versenygyőztes. Nagy Árpád okleveles vadgazda mérnök, aki 2006. óta dolgozik a SEFAG Zrt. szántódi vadászterületén, Aliréten. Méltán elismert, Kaszó kupa győztes vérebvezető. Mellettük az Országos Magyar Vadászkamara A Vad és Vadászat Szolgálatáért Somogyban emlékplakettjét vehette át Farkas Gyula, a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészetének kerületvezető vadásza, Kovács Sándor, a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészetének, kerületvezető vadásza, Gordán Gábor, a SEFAG Zrt. Kaposvári Erdészetének nyugállományba vonuló igazgatója és Császár György, a SEFAG Zrt. Iharosi Erdészetének leköszönő igazgatója. SEFAG Zrt. HÍREK
4 Szervezeti változás Társaságunknál Bemutatkozik a Jogi és Igazgatási Osztály 2017. június 12-i hatálylyal Társaságunk szervezeti struktúrája egy új, a vezérigazgató közvetlen irányítása alatt álló osztály kialakításával módosult annak érdekében, hogy a Társaság napi szintű működéséhez szükséges jogi feladatok a belső szervezetrendszeren belül valósuljanak meg. A Jogi és Igazgatási Osztály tevékenységi köre a klaszszikus jogi feladatokon (így különösen a közreműködés a szerződések véleményezésében, előkészítésében, aktualizálásában; jogszabály-értelmezés stb.), illetve a hagyományos igazgatási teendőkön (pl. belső szabályzatok, utasítások jogi szempontú véleményezése, előkészítése, aktualizálása; adatszolgáltatások, információkérések koordinálása) kívül magában foglalja a Társaság hazai, illetve uniós pályázati, közbeszerzési tevékenységét, valamint a hagyományos beszerzési eljárások adminisztratív tevékenységét. Így a jelenleg a gazdasági vezérigazgatóhelyettes közvetlen irányítása alá tartozó pályázati referensi tevékenység (Szakáné dr. Burányi Mária), valamint a termelési vezérigazgató-helyettes közvetlen irányítása alatt álló beszerzési referens (Bárándi-Gyura Csilla) is az új osztály keretében működik tovább. A Társasággal megbízásos jogviszonyban álló jogi képviselő (dr. Radnai Szilárd ügyvéd) tevékenységi köre a fenti feladatokkal csökken, de a továbbiakban is ellátja a Társaság jogi képviseletét a bíróságok, hatóságok, illetve egyeztető bizottsági eljárások előtt, az ellenérdekű felekkel szemben peres és peren kívüli kapcsolatokban, valamint feladata marad a periratok, beadványok elkészítése, a cégjegyzéssel kapcsolatos feladatok is. A Jogi és Igazgatási Osztály kialakítása nem járt külső munkaerő felvételével, sőt, mondhatni egy eddig véletlenül egymás mellé rendelt, de az eltelt évek során jól öszszeszokott páros dolgozhat ezt követően közös szervezeti keretben, közös feladatok megvalósításán, közös célok érdekében. A teljesség igénye nélkül osztályunk jogi szempontból előkészíti a Társaság döntéseit, végzi a jogszabályokban, illetve az alapítói / tulajdonosi joggyakorlói / felügyelőbizottsági döntésekben meghatározott jogi szakértelmet igénylő feladatok végrehajtását, illetve közreműködik azok megvalósításában. Koordinálja a fenti szervezetekhez kapcsolódó adat-, illetve információkérések határidőre történő teljesítését, megvalósítja a társasági szintű szabályozási és szabályzatalkotási feladatokat. Ennek keretében közremű- Lapzárta után érkezett Lapzárta után érkezett a hír, hogy Szehágel István lett az év erdésze 2017- ben! A 148. Vándorgyűlést megelőző kaszói megmérettetésen magabiztos győzel- met szerzett erdészünkkel a következő lapszámban találkozhat az olvasó! ködik a belső szabályzatok, utasítások kiadásának előkészítésében, aktualizálásában, felülvizsgálatában, valamint végzi azok nyilvántartásának koordinálását, közreműködik a Társaság által kötött szerződések, megállapodások jogi szempontú véleményezésében, illetve előkészíti és koordinálja azok nyilvántartását, feladatkörében végzi a megjelenő jogszabályok értelmezését és segíti azok végrehajtását, összehangolja a Társaság peres, illetve peren kívüli ügyekben történő jogi képviseletét. Kapcsolatot tart a Társaságot képviselő külső, megbízott ügyvédekkel / ügyvédi irodákkal, előkészíti a részükre adott megbízói utasításokat, igazolja teljesítésüket, jogi, illetve adminisztratív szempontból szervezi és irányítja a Társaság közbeszerzési, illetve beszerzési tevékenységét a beszerzést kezdeményező szervezeti egységekkel való együttműködés keretében, felelős a beszerzési eljárások, pályázatok adminisztratív lefolytatásáért, dokumentálásáért, a keletkezett iratok (Ajánlattételi felhívás, Ajánlatok, Összegzés-értékelés, Szerződés, esetleges Szerződésmódosítások) nyilvántartásáért, a pályázati eljárásokat lezáró szerződések előkészítéséért, listájuk összeállításáért, aktualizálásáért, közreműködik a beszerzési, közbeszerzési eljárásokat lezáró szerződések szerződésszerű teljesítésének ellenőrzésében, valamint az esetleges problémák és anomáliák megoldási javaslatainak kidolgozásában. Az osztály nyilvántartja az egységektől beérkezett egyszerűsített beszerzési eljárások dokumentációját (Ajánlatok, Ajánlatok értékelése, Megrendelések). Itt megjegyezném, hogy a beszerzési, illetve közbeszerzési folyamatok szakmai megalapozottságának, illetve eredményes lebonyolításának erősítése érdekében az mostani SZMSZ-módosításban külön nevesítésre került az egyes osztályok, illetve szervezeti egységek tevékenységi körében is a beszerzési, közbeszerzési eljárások szakmai alátámasztó dokumentumainak előállításáért, a beszerzési igények paraméterezéséért, műszaki specifikációjáért, illetve a beszerzési, közbeszerzési eljárásokat lezáró szerződések szerződésszerű teljesítésének ellenőrzéséért, valamint az esetleges problémák és anomáliák megoldási javaslatainak kidolgozásáért való felelősség, folyamatosan figyelemmel kíséri és felkutatja a Társaság szervezeti szükségleteknek megfelelő pályázati forrásokat, lehetőségeket, ellátja a Társaság hazai, illetve uniós pályázati tevékenységével kapcsolatos adminisztratív feladatokat, ezen belül kiemelt figyelmet fordítva a projektek jogi szempontú támogatására. Szakáné Dr. Burányi Mária HÍREK
ERDŐZÚGÁS Vadászati kultúra népszerűsítése Somogyban (folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt év őszén Nagysallér ban a Vadászati és Helytörténeti Emlékháznál indult a rendezvénysorozat Vadászattörténet, vadászetika, művészetek címmel. Bemutatók és előadások során a vad tiszteletéről, a trófeákról, a vadászat és vadászati kultúra helyi irodalmi és képzőművészeti vonatkozásáról előadások és kiállítás keretében ismerkedhettek meg az érdeklődők. A helyszínválasztás apropója, hogy Nagysallérban és a közeli Petesmalomban élt, alkotott és dolgozott dr. Studinka László, a vad és a somogyi vadászterületek kiváló ismerője. Továbbá itt található báró Schell József sciho sorozata, amelyet a lábodi természeti Marcali Erdészethez került a legjobb SEFAG-os erdésznek járó trófea (folytatás az 1. oldalról) környezet inspirált. Trófeakiállítás színesítette a programot, ahol a szakemberek és érdeklődők megtekinthették a SEFAG Zrt. vadászterületein 2016. őszén terítékre hozott gím-, illetve a késői, október végi időpontra való tekintettel dámbikák, valamint az elejtett muflonok trófeáit. Februárban Tradíciók a vadászatban címmel folytatódott a program végrehajtása. A hagyományos viseleteket bemutató előadást zenei aláfestés színesítette. Az unikális programon közel 200 vendég vett részt a somogyszobi Mocz és Társa Magánerdészet rendezvényházában. Ezt követően az Erdők Nemzetközi Napján Immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő év erdésze előválogató házigazdája idén a Lábodi Vadászerdészet volt. Természetesen a versenyszabályok alapját az országos verseny szabályzat képezte. A SEFAG Zrt. mind a nyolc erdészete képviseltette magát. Legutóbb Péter Krisztián nyert. Akkor Felkai Ottó második, Scherer Norbert harmadik helyen végzett. Szép teljesítményt hoztak az erdészek. Dobogós helyét csak Scherer Norbertnak sikerült megőriznie. Idén is a dobogó harmadik fokán állhatott. Második helyezett lett Tóth Fónai György a Kaposvári Erdészettől, míg az első helyen Szehágel István végzett a Marcali Erdészettől, így ő fogja képviselni a SEFAG Zrt-t a Kaszópusztán megrendezésre kerülő országos döntőn. A versenyzők kiegyenlített teljesítményt nyújtottak a különböző feladatok végrehajtása során, azonban több versenyszámban kiemelkedő eredmények születtek. Ilyen volt (folytatás az 1. oldalról) a SEFAG Zrt. Központjában természeti és vadászati témákból összeállított fotókiállítással hívták fel a figyelmet az erdő, a növény- és állatvilág sokszínűségére, az erdő- és vadgazdálkodás életünkben betöltött fontos szerepére. A Csodálatos vadvilág elnevezésű fotókiállítás vándorkiállításként funkcionál. Megtekinthető volt a Mesztegnyői Erdei Vasúton, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskolában, a Szőcsénypusztai Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium épületében, illetve a jövőben a Somogy Megyei Vadásznapon és az Erdészeti Információs Központban kerül majd bemutatásra. A zárórendezvényt 2017. májusában a Ropolyi-tónál tartotta a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület Hív a természet címmel. Az egész napos terepi programon vadászati témákkal kapcsolatos előadások, terepi bemutatók, filmvetítés, vadászfegyver mustra (íjak, lőfegyverek), vadászati kiegészítők (bőgőkürtök) bemutatása mellett bőgőverseny is zajlott. Ezzel párhuzamosan 12 csapat hagyományos és újragondolt vadételeket készített bográcsban és tárcsán. A rendezvénysorozat célja, hogy a szemléletformálás komplex módszereivel terepi bemutatókon, előadásokon, kiállításokon minél szélesebb célközönség részére eljuttassa a vadászattal és a magyar vadászati tradíciókkal kapcsolatos információkat. Merczel István, Éder Lilla a választékolás, ami a gyakorlati életben is elsődleges fontossággal bír. Meglepetés volt, hogy az erdőfelújítás leírásban is több maximális pontszám született és a jobb időeredmény alapján kellett eldönteni a sorrendet. Ebben nyilván szerepe volt annak, hogy az erdészek is aktív szereplői az erdősítési műszaki átvételeknek. Hasonló meglepetés volt, hogy a közjóléti feladat is igen jól sikerült, pedig a versenybírók igyekeztek valós helyzetet teremteni és a bíráskodásban résztvevő célközönség sem kímélte a versenyzőket. A lelkiismeretes felkészülés köszönt viszsza abban is, hogy a több versenyző kimagasló eredménynyel oldotta meg az írásbeli feladatsort. Szabó József IDÉN IS MEGFUTOTTUK! A futóversenyt Jakó Gergely közönségkapcsolati vezérigazgató helyettes nyitotta meg. Valamennyi regisztrált versenyző sikeresen teljesített a Zselici dombokon. Győzteseket öt kategóriában hirdettek: férfi és női félmaraton, váltó, férfi és női bátorító távokon. A díjazottakat, valamint a legfiatalabb és legidősebb futót Pintér Ottó, a Zselici Erdészet igazgatója köszöntötte. Természetesen nem maradtak élmény nélkül a családtagok, kísérők sem! A Ropolyi-tó mellett gyerekfoglalkozás és fogatozás várta az érdeklődőket. A verseny végén langallóval, szarvaspörkölttel látta vendégül a SEFAG Zrt. a futókat és kísérőiket, melyet a Zselici Erdészet biztosított. Ismét jó hangulatú, sikeres rendezvényt zárhattak a szervezők. A szervező SEFAG Zrt. köszönetet mond minden kollégájának a segítségért, akik a futóverseny előkészítésében és lebonyolításában részt vettek! 5 FÓKUSZBAN
6 Bemutatkoznak az új vezetők Szabó József erdőgazdálkodási osztályvezető Kérlek, hogy röviden mutasd be eddigi pályád! (végzettség, munkáltatók, munkakörök) Okleveles erdőmérnökként végeztem 1998-ban, Sopronban. A végzés után Somogy megyében az erdészeti hatóságnál kezdtem el dolgozni és lassan végigjárva az egyes munkaköröket, voltam erdőtervező, erdőfelügyelő, majd 2009-től 2013-ig vezettem az akkor már folyamatosan költöző és átalakítás alatt álló szervezetet. Mivel az általam képviselt szemlélet kevéssé illett a közigazgatási hierarchiába, így lehetőséget kértem és kaptam Barkóczi István vezérigazgató úrtól, hogy tapasztalatomat, tudásomat és munkabírásomat a SEFAG Zrt. szolgálatába állíthassam. Először több projekt végrehajtásában vettem részt, majd ezzel párhuzamosan erdészetpolitikai osztályvezetőként a jogszabály alkotási folyamatokba is bekapcsolódhattam. Szembesülve a végül elfogadott erdőtörvény módosításokkal, úgy gondolom, hogy még bőven vannak korrigálandó szakaszok. 2016 őszétől közelebb kerülhettem a tényleges szakmai feladatokhoz, mivel erdőgazdálkodási osztályvezető helyettesként folytattam a munkámat. Milyen célokat fogalmaztál meg magadnak? Az egyik legfontosabb cél, hogy Magyarországon továbbra is legyen állami erdőterület, amelyet állami erdőgazdálkodó kezel. Meggyőződésem, hogy az erdőgazdálkodás teljes vertikumát tekintve, magas színvonalon csak ezen keretek között lehet elvégezni a ránk bízott munkát és eleget tenni a kormány, illetve a társadalom által elvárt igényeknek. A feladatunk innentől egyszerű, mi magunknak el kell hinnünk, illetve a kétkedőket meg kell győznünk, hogy ezt a munkát csak mi tudjuk ellátni. Hogy látod, mik az erősségek és a gyengeségek a szervezeti egység kapcsán, amit vezetsz? A gyengeségek jellemzően a külső feltételekből adódnak, amelyeket kompenzálnunk kell a belső erősségeink segítségével. A gyengeségek között sorolnám fel a jogszabályi környezetet, a bürokratikus terheket, az erdőben dolgozni akaró és tudó kétkezi munkások számának csökkenését. Erősségnek tekintem a tudásunkat, tapasztalatainkat, az innovációra, újdonságra való fogékonyságunkat, az eddig megalkotott és fejlesztés alatt álló rendszereinket. Milyen lehetőségeket látsz? Nagy lehetőség van a korábban elindított, folyamatosan formálódó és részlegesen már megvalósított informatikai fejlesztésekben. Elsőrendű fontosságú, hogy az informatikai úton kiváltható adminisztrációs feladatokat minimálisra csökkentsük, az információáramlást a papíralapúról digitális útra tereljük. Másik lehetőség, bár lehet, hogy ez lassan kényszer lesz, az erdei élőmunka kiváltása gépekkel. El kell gondolkodnunk, melyik technológia műveletet hogyan milyen módon tudjuk gépesíteni. Érzékelhető, hogy az erdészeti hatóság már túl van teljesítőképessége határán és ez a mi munkánkat is hátráltatja. Előrelátó tervezéssel, magas szintű jogszabályismerettel és kifogástalan végrehajtással gyakorlatilag meg kellene előznünk, hogy a hatóság tényleges döntési helyzetbe kerüljön. Min akarsz a lehető leghamarabb változtatni? A változások, változtatások folyamatosak, ráadásul az én stílusomra inkább a meggyőzés, mint a hangos konfrontáció a jellemző, így kiemelni semmit nem szeretnék. Egy titkos álmom azért van. Az irigység távol áll tőlem, de mindig boszszankodva hallgattam, hogy ki hány kilónyi, illetve platónyi vargányát szedett. Ilyen élményem még sosem volt, bár ebben szerepet játszhat az is, hogy időnként csak akkor veszem észre a gombát, ha hasra esem benne. Egyszóval szeretnék az ESZR-ben egy vargánya lelőhely munkafelületet bevezetni, amely nyilván naprakész adatokat kellene, hogy tartalmazzon. Persze szigorúan csak azért, hogy az esetleges mellékhaszonvételről szóló adatszolgáltatási kötelezettségünknek eleget tudjunk tenni. Spingár Péter termelési vezérigazgatóhelyettes Kérlek, hogy röviden mutasd be eddigi pályád! (végzettség, munkáltatók, munkakörök) Zalaegerszegen születtem, általános és középiskoláimat Nagykanizsán végeztem. Mondhatnám, hogy a gyökerek predesztináltak, hiszen nagyapám is erdész volt, édesapám kiváló erdőmérnök, édesanyám elismert óvónő. Az érettségi után egy évet jártam az EFE Földmérői és Földrendezői karán, majd 1988-93 között az Erdőmérnöki karon tanultam és szereztem meg erdőmérnöki diplomámat. Azt követően a SEFAG Lábodi erdészeténél kezdetem erőmérnök gyakornokként dolgozni, azonban az akkor induló PhD képzésre viszszacsábított az Egyetem. Az 1993-96 közötti időszakban az Erdészeti Géptani Tanszéken végeztem doktori tanulmányaimat, ahol a doktori képzés mellett bekapcsolódtam az oktatói tevékenység végzésébe is. Elsősorban az általános géptan és az erdőművelés gépesítésének gyakorlati oktatási feladataiban kaptam szerepet. Ebben az időszakban lehetőségem volt több egyetemi tanfolyamon (informatika, erdőérték-számítás) és kutatási programban is részt venni, amelyekből azt gondolom nagyon sokat profitálhattam. 1996- ban lehetőségem nyílott arra, hogy a Kaposvári Erdészetnél gyakornokként, majd 1996-99 között erdőművelési, azt követően (1999-2001) fahasználati ágazatvezetőként bizonyíthassak. 2001-2008 között a Zselici Erdészetnél fahasználati ágazatvezetőként eltöltött időszakban számos kihívással és szakmai lehetőséggel találkoztam, s a kiváló emberi és szakmai közösségnek köszönhetően eredményesen és rendkívül jó hangulatban végezhettem munkámat. Büszke vagyok arra, hogy rendkívül nagy mennyiségben és eredményességgel bonyolítottunk le faanyag felvásárlásokat, és beindítottuk az ipari apadék felkészítés munkafolyamatát. 2008-ban kaptam felkérést az erdőgazdálkodási osztály vezetésére. Az új feladatkör- FÓKUSZBAN
7 nek való megfelelésben ismét nyugodt, higgadt, szakmai tapasztalatokkal és emberi értékekkel felvértezett kollégák segítettek. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy az utóbbi évek egyre szigorúbb és szerteágazóbb jogi szabályozása hatalmas többletfeladatot jelent az erdőgazdálkodási ágazat valamennyi dolgozójának. A termelési vezérigazgató helyettesi munkakörre való felkérést eddigi munkám elismeréseként és megtiszteltetésként vettem, s igyekszem korrekt, őszinte és nyílt munkavégzéssel megfelelni a megfogalmazott elvárásoknak, feladatoknak. Hogy látod, mik az erősségek és a gyengeségek a szervezeti egység kapcsán, amit vezetsz? Azt gondolom, az egyik legfontosabb erősségként kell említeni, hogy a SEFAG-nál szinte valamennyi munkakörben kiválóan felkészült szakemberek dolgoznak. Az új munkaköröm lényegesen szerteágazóbb és összetettebb, mint az általam már jól ismert erdőgazdálkodási ágazat, így a hozzám tartozó szakterületek pozitívumairól, esetleges gyengeségeiről a jelen beosztásban eltöltött rövid időre tekintettel megalapozottan nyilatkozni egyelőre még nem áll módomban. Törekszem arra, hogy az irányításom alá tartozó ágazatok legalább az eddigiekhez hasonló eredményességgel és hatékonysággal működjenek továbbra is. Fontosnak tartom, hogy a munkatársak nyugodt, kiegyensúlyozott és őszinte munkakapcsolatban, jó légkörben dolgozhassanak. Milyen lehetőségeket látsz? Min akarsz a lehető leghamarabb változtatni? Milyen célokat fogalmaztál meg magadnak? Talán azzal a csaknem mindenki által ismert gondolattal kezdeném a választ, hogy társaságunk akkor maradhat hosszútávon sikeres, ha az erdőgazdálkodás, faipar, vadászat, s az egyre nagyobb jelentőségű közjólét harmonikus és ésszerű összhangban tud tevékenykedni. Az elmúlt időszakban és jelenleg is nagy energiákat és forrásokat fordítottunk a tulajdonosi és társadalmi elvárásoknak megfelelő működésre. Az elvárt igények kielégítéséhez folyamatos fejlesztésre, beruházásokra, és átgondolt fenntartási tevékenységre volt és van szükség. Mindezekhez megfelelő hátteret ad a társaság vagyonkezelésére bízott erdő- és földterület. Véleményem szerint nem feltétlenül van szükség nagy, jelentős változtatásokra, hiszen a társaságunknál valamennyi ágazat és folyamat rendelkezik az eredményes, szabály- és jogszerű működéshez szükséges szabályozással. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a finomhangolásokra és egyes területek között a zökkenőmentes és hatékony információáramlás növelésére kellene nagyobb figyelmet fordítanunk. Meggyőződésem, hogy a mai komplex elvárásoknak úgy lehet sikeresen megfelelni, ha megragadjuk a kínálkozó lehetőségeket, folyamatosan fejlesztjük tudásunkat és alkalmazzuk a korszerű technológiai, informatikai vívmányokat is. Azt gondolom, e tekintetben van lehetőségünk az előrelépésben. Bízom benne, hogy a munkavállalóink továbbképzésével, szemléletformálásával, az új technológiai lehetőségek alkalmazásával hatékonyabbá és talán egyszerűbbé is tehetjük majd a mindennapi munkafolyamatokat. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy vezetőként szívesen fogadom az észrevételeket, javaslatokat és akár az építő jellegű kritikákat is a munkatársak részéről. Füsi Balázs Iharosi Erdészet megbízott erdészeti igazgató Kérlek, hogy röviden mutasd be eddigi pályád! (végzettség, munkáltatók, munkakörök) Azt gondolom, a pályám azzal kezdődött, hogy az iharosi erdészettel közös udvarban található szolgálati lakásba születtem, ahol nagyszüleimmel éltünk együtt. Nagyapám az erdészet vezetője, nagymamám az Ágneslaki vadászház gondnoka volt. Ezek a körülmények meghatározó tényezővé váltak egész utamon. Általános iskola első osztályában a tanító nénim feltette mindenkinek a klasszikus kérdést: mi leszel, ha nagy leszel? Akkoriban az osztálytársaim között a régész, az űrhajós és ehhez hasonló foglalkozások voltak a menők. Én erdész szerettem volna lenni. Ennek megfelelően alakultak további tanulmányaim. A barcsi szakközépiskolában erdész technikus minősítést szereztem, majd Sopronban erdőmérnöki diplomát. Pályafutásomat a Nagyatádi Erdészetnél kezdtem művelési ágazatvezetőként, egy héttel a diplomaosztóm után. Mély víz volt. Öt évig dolgoztam művelőként, ezalatt szereztem egy növényvédelmi szakmérnöki diplomát. Ezt követően egy cégen belüli átszervezés eredményeként fahasználati ágazatvezető lett belőlem az erdészetnél. Eltelt nyolc év és ismét átrendeződés következett be cégünknél, amely ezúttal a fahasználati ágazatvezetők egy részét érintette. Ennek keretein belül sikerült visszatérnem a gyökerekhez, és megismerkednem az Iharosi Erdészet fahasználati ágazatával. Az idei évben Császár György igazgató úr nyugdíjba vonult, vezérigazgató úr pedig március elsejével engem bízott meg az erdészet vezetésével. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a gyerekkori álmom valósult meg. Milyen célokat fogalmaztál meg magadnak? Szeretném az elődeim által kialakított magas színvonalú munkát folytatni úgy, hogy az ne menjen a családom rovására. Szeretném, ha a kollégáim örömmel mennének dolgozni a kerületükbe vagy az irodájukba, mert meggyőződésem, ha valaki jól érzi magát a munkahelyén sokkal hatékonyabb munkára képes, mint amikor csak a felsőbb utasításnak tesz eleget. Szeretném elérni azt, hogy a kollégák hozzám forduljanak elsőként, ha problémájuk van. Tudom, ehhez bizalom- FÓKUSZBAN
8 ra van szükség, amiért még sokat kell dolgoznom. Hogy látod, mik az erősségek és a gyengeségek a szervezeti egység kapcsán, amit vezetsz? Nos, az erdészetnek új főkönyvelőnője, új fahasználati ágazatvezetője, új vadászati ágazatvezetője és új igazgatója van. Ez a tény valamelyik kategóriába egész biztosan besorolható, döntsd el te (mindenki döntse el maga), hogy erélye vagy gyengéje az erdészetünknek. Amit szeretnék kiemelni az erdészetünk kapcsán az a csapatszellem és a fegyelem, ami egész biztosan erősségek közé jegyezhető. Milyen lehetőségeket látsz? Ami meggyőződésem, hogy mindkét vadászterületünk jelentősen alulértékelt. Úgy gondolom, némi odafigyeléssel, megítélésük rövid időn belül a nekik megfelelő helyre hozható. Min akarsz a lehető leghamarabb változtatni? Az erdészet udvarának bejárati kapuján, az valami förtelmes. Máté János Kaposvári Erdészeti erdészeti igazgató Kérlek, hogy röviden mutasd be eddigi pályád! (végzettség, munkáltatók, munkakörök) Szakmai pályám második tíz évét ismeritek, a Sefag Zrt. termelési helyetteseként dolgoztunk együtt. Sok mindent szerettem ebben a munkában, de az utóbbi időben egyre többet nem. És hiányzott a szakma, ezért kértem lehetőséget erdészeti igazgatói munkakörre vezérigazgatónktól. Pályám első tíz évét a Mecsekerdőnél töltöttem, négy év erdészeti ágazatvezetői munkakörök után hat évet Sellyén erdészeti igazgatóként. Teljesen más a két cég, más adottságokkal, más működéssel, de mindkét helyen egyformán szerettem dolgozni. Azt gondolom, senkinek sem árt, ha néha körülnéz, és nem csak saját maga megszokott és egyetlen igazságát ismeri és védelmezi. Hogy látod, mik az erősségek és a gyengeségek a szervezeti egység kapcsán, amit vezetsz? Mind emberileg, mind szakmailag jó a csapat. Ez nyilván elődöm hagyatéka is, nem könnyű örökség, de bízom benne mivel Gordán úrral eléggé hasonló karakterek vagyunk (nevetés abbahagy) a közös munka továbbra is egységben tartja majd az Erdészetet. Amit nyilván lényegesen egyszerűbb ebből a székből megtenni, mint a megelőző helyettes vezérigazgatói státuszból, ahol teljesen mások az alá/ fölérendeltségi viszonyok. Milyen lehetőségeket látsz? Min akarsz a lehető leghamarabb változtatni? Milyen célokat fogalmaztál meg magadnak? Alapvetően szakmai céljaim, céljaink lesznek a jövőben. Ismertek már, nem fogok nagy meglepetést okozni. Természetszerű erdőgazdálkodás, természetes felújítások arányának növelése, makkvetések prioritása. És ez nyilván összecseng az ökonómiával is, mivel azt gondolom, mindenki, aki a szakmában dolgozik, paranoiá san kell féljen attól a nem túl távoli jövőtől, amikor nem lesz fizikai munkásember, aki eljön majd dolgozni az erdőbe. És ez nem(csak) vállalkozói díj kérdése lesz. Az egyedüli, amit tehetünk és már régóta minél inkább kellene tennünk a kézimunka igényes erdei munkafolyamatok arányának végletekig való csökkentése. És itt ez erősen egybe cseng ez a szakmai célokkal Szakáné Dr. Burányi Mária jogi és igazgatási ov. A Zéletnek egyetlen igazi értelme van. ( ) csinálni még valamit ( ). Feladat nélkül élőhalott vagy. (Jász Attila) Igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Társaság vezetősége bizalmat szavazott személyemnek, így a frissen szerzett jogászi végzettségemmel vezethetem az új szervezeti egységet. Úgy gondolom, nem nagyon kell bemutatni magamat a kollégáknak. Az eltelt több mint 9 év alatt, amióta a SEFAG Zrt.- nél dolgozom, valamelyik pályázat kapcsán szinte mindenki találkozott velem. Ha nem céges, akkor a magánszemélyeknek meghirdetett pályázatok apropóján, ha nem személyesen, akkor a papírok, vagy az adminisztráció során. Vagy a karácsonyi történetekkel Igen, nem tagadom, az irodalom az egyik szívügyem. Tanító, illetve magyar szakos tanári alapvégzettségem miatt ez talán nem is meglepő. A közoktatásban 7 évet dolgoztam, majd a GYES ideje alatt elvégeztem az államigazgatási főiskolát, miután a közigazgatásban helyezkedtem el. 7 évig voltam jegyző a szülőfalumban, Somogysárdon. Ezt követően 2008-ban, amikor a SEFAG Zrt. pályázati referenst keresett, sikeresen pályáztam erre a munkakörre, amelyet azóta is folyamatosan betöltöttem. Nagyon szerencsés embernek tartom magam, mert életem során mindig olyan területen dolgozhattam, olyan munkát végezhettem, amit szerettem, és ami igazi kihívást jelentett számomra. A Jogi és Igazgatási Osztály vezetése óriási lelkesedéssel tölt el. Lelkesedéssel egyrészt az új munkakör miatt, másrészt azért is, mert egy teljesen új szervezeti egységről van szó, amelynek a működésére, a mindennapjaira nincs régóta bevált recept, automatizmus, rutin a Társaságon belül, amelyet most találunk ki, így teljesen a mi gyerekünk lesz. Azt tudom, hogy nem lesz könnyű. Sőt, mondhatni, nehéz lesz... Nem azért, mert valamiféle fék vagy gát szerepet kíván betölteni osztályunk, hanem azért, mert sokszor kell majd olyan megoldásokat választanunk és javasolnunk, amely a mindennapi élet működését nem mindig fogja teljesen tolerálni és leképezni. Ahhoz, hogy jogszerűek legyünk, néha bizony meg kell erőszakolnunk, és a hatályos joghoz kell igazítanunk az igazságot, meg a való életet. Mert rajtunk, a Társaságon a jogot fogják számon kérni és behajtani, nem az igazságot, meg a szokásrendszert. Ez sok esetben ellenérzést fog szülni, de meg kell próbálnunk úrrá lenni a nehézségeken, és EGYÜTT kell megkeresnünk a megoldást. Mert a Jogi és Igazgatási Osztály tényleg az a szervezeti egység, ami egyedül, önmagában nem tud működni, de nincs is értelme működésének. Azt azonban ígérhetem, hogy nem kiskapukat fogunk keresni, hanem olyan megoldásokat, amelyek a többség számára elfogadhatóak lesznek, és ha nem is támogatják mindig teljes mértékben de legalább nem akasztják meg a mindennapi életet, a működést. Meggyőződésem szerint ez a Jogi és Igazgatási Osztály alapvető feladata. FÓKUSZBAN
9 Méhlegeltetés Szakmai nap a SEFAG-nál 2017. június 13-án került sor a Syngenta Kft. és a SEFAG Zrt. közösen szervezett szakmai napjára, amely az ún. méhlegelők helyi tapasztalatait volt hívatott bemutatni, elsősorban vadgazdálkodási aspektusból. Az erdőgazdaság Zselici Erdészeténél megtartott bemutató meghívott vendégeit HOTEL Kardosfán *** köszöntötte Petter László, a Syngenta Kft. kiemelt partnerkapcsolati vezetője, valamint a házigazda személyében Barkóczi István vezérigazgató. Nyitó előadásként Bajdik Péter, az FM Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályanak vezetője a vadkárok jogi környezetében bekövetkezett főbb változásokat, valamint az állami erdőgazdaságok vadgazdálkodásának releváns adatait szemléltette Vadföldgazdálkodás és a vadkármegelőzés jelentősége az állami erdőgazdaságokban címmel. Mindezek után következhetett a terepi bemuta- tó, amelynek helyszínére a Zselicség mélyére hosszan kígyózó kocsisorban vonultak ki az érdeklődők. Itt két szomszédos helyen, egy 5 és egy 15 hektáros évelő méhlegelő tábla mellett felállított info-ponton lehetett meghallgatni. A keverék kultúrával kapcsolatos általános és tágabb értelmezésben vett információkat a Syngenta Kft. képviseletében Pecze Rozália, a méhlegelő program felelőse, a termesztésről és a vadgazdálkodásban szerzett helyi tapasztalatokról Halász Tibor vadgazdálkodási ágazatvezető adott át fontos ismereteket. A minden részletre kiterjedő tájékoztatók után ismét Kardosfán Madarász István, az FM Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság Agrárközgazdasági Főosztály Agrárstatisztikai és Elemző Osztályának vezetője tartott mélyreható előadást a 2017. évi mezőgazdaságának aktualitásairól, kiemelten a zöldítés témakörében. A tartalmas elméleti és gyakorlati információcsere zárásaként egy nem kevésbé tartalmas kora délutáni ebéddel zárult a program. A SEFAG Zrt. ezúton is köszönetét fejezi ki a Syngenta Kft-nek az elmúlt években nyújtott szakmai támogatásért, valamint a program megszervezésben adott segítségért. Balog Tamás FÓKUSZBAN
10 JÚLIUS 2017. július 3. Fűben, fában az egészség Program: A sziágyi erdei iskola környékén található gyógynövények felismerése, gyűjtése, laboratóriumi vizsgálata. Előadás a gyógynövények egészségügyi hasznáról, felhasználási lehetőségeiről. A program időtartama 10.00-16.00 óra. Részvételi díj: 950 Ft/fő Igény esetén egytál étel igényelhető 1200 Ft/fő! A korlátozott létszám miatt, előzetes bejelentkezés a program előtt min. 1 héttel! 2017. július 15-16. Mesztegnyői Rétesfesztivál Mesztegnyői Állami Erdei Vasút Program: Gasztronómiai élvezetek mellett, a kisvasút is várja az utazni, kirándulni vágyókat a fesztivál ideje alatt. A program időtartama 10.00-17.00 óra. Részvételi díj: a mindenkori kisvasúti díjjal (www.sefag. hu/kozjolet/mesztegnyoierdei-vasut) előzetes bejelentkezés a program előtt min. 1 héttel. PROGRAMAJÁNLÓ Program: Zselici éjszakai túra során megismerkedhetnek Magyarország egyik legtisztább, fényszennyezéstől majdnem mentes csillagos égboltjával, a nyári csillagképekkel, leglátványosabb objektumokkal. A túra kb. 5 kilométeres. A túra végén rövid távcsöves bemutatót tartunk. A program időtartama 20.15-24.00 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő előzetes bejelentkezés szükséges a program előtt. Gyülekező 20:00-tól a csillagvizsgáló recepciójánál. A program borult, esős időben, ill. az utak járhatatlansága miatt elmaradhat. 2017. július 28. Júliusi hullócsillag túra Zselici Csillagpark Program: Zselici éjszakai túra során megismerkedhetnek Magyarország egyik legtisztább, fényszennyezéstől majdnem mentes csillagos égboltjával, a nyári csillagképekkel, leglátványosabb objektumokkal. A túra kb. 5 kilométeres. A túra a delta Aquarida meteorraj maximumának idejére esik. Bár a legtöbb hullócsillagot éjfél után lathatjuk, már a túra végén is láthatunk látványos meteorokat. A program időtartama 20.15-24.00 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő előzetes bejelentkezés szükséges a program előtt. Gyülekező 20:00-tól a csillagvizsgáló recepciójánál. A program borult, esős időben, ill. az utak járhatatlansága miatt elmaradhat. AUGUSZTUS 2017. augusztus 7. - 2017. augusztus 11. Gyermek és ifjúsági tábor Program: 5 napos tábor a sziágyi erdei iskolában, általános iskolás gyermekek részére. Gyalogos- és kerékpáros túrák a tanösvényeken. Részvételi díj: napi ötszöri étkezéssel: 20.500 Ft/fő a jelentkezés sorrendjében történik a visszaigazolás. 2017. augusztus 11. Augusztusi hullócsillag túra Jönnek a Perseidák! Zselici Csillagpark Program: Zselici éjszakai túra során megismerkedhetnek Magyarország egyik legtisztább, fényszennyezéstől majdnem mentes csillagos égboltjával, a nyári csillagképekkel, leglátványosabb objektumokkal. A túra kb. 5 kilométeres. A túra a Perseida meteorraj maximumának idejére esik. Bár a legtöbb hullócsillagot éjfél után lathatjuk, már a túra végén is láthatunk látványos meteorokat. A program időtartama 19.30-23.30 óra. 2017. július 22. Júliusi éjszakai túra Zselici Csillagpark PROGRAMOK
11 Részvételi díj: 1000 Ft/fő előzetes bejelentkezés szükséges a program előtt. Gyülekező 19:15-tól a csillagvizsgáló recepciójánál. A program borult, esős időben, ill. az utak járhatatlansága miatt elmaradhat. 2017. augusztus 19. Augusztusi éjszakai túra Zselici Csillagpark Program: Zselici éjszakai túra során megismerkedhetnek Magyarország egyik legtisztább, fényszennyezéstől majdnem mentes csillagos égboltjával, a nyári csillagképekkel, leglátványosabb objektumokkal. A túra kb. 5 kilométeres. A túra végén rövid távcsöves bemutatót tartunk. A program időtartama 19.15-23.30 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő előzetes bejelentkezés szükséges a program előtt. Gyülekező 19:00-tól a csillagvizsgáló recepciójánál. A program borult, esős időben, ill. az utak járhatatlansága miatt elmaradhat. 2017. augusztus 28. A magyar fotográfia napja Program: Ezen a napon a ünnepeljük a fotó kulturális nemzeti örökség és a kortárs fotóművészet értékeit. A fényképezés, a valóság minél pontosabb rögzítésének igénye vitte a fényképezés művészetét előbbre. Szeretettel várjuk a fotózás kedvelőit! A program időtartama 10.00-16.00 óra. Részvételi díj: 950 Ft/fő a jelentkezés sorrendjében történik a visszaigazolás. SZEPTEMBER 2017. szeptember 4. Tanévnyitó a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában Program: Új tanév kezdetén növény- és állatismeret felelevenítése, sportvetélkedők. A program időtartama 10.00-16.00 óra. Részvételi díj: 950 Ft/fő Igény esetén egytál étel igényelhető 1200 Ft/fő! A korlátozott létszám miatt, előzetes bejelentkezés a program előtt min. 1 héttel! 2017. szeptember 8 10. Családi hétvége a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában Program: Őszi családi kirándulás, szarvasbőgés-hallgatás a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában és környékén. Részvételi díj: felnőtt: 6.500 Ft / fő / 2 éj / 3 nap; gyermek: 4.500 Ft / fő / 2 éj / 3 nap Igény esetén ebéd rendelhető. előzetes bejelentkezés a program előtt min. 1 héttel 2017. szeptember 22. Nemzetközi hulladékgyűjtő nap Program: szemétgyűjtés az erdei iskola környékén, fogalmak tisztázása, szelektív hulladékgyűjtés fontossága. A program időtartama 10.00-16.00 óra. Részvételi díj: 950 Ft/fő előzetes bejelentkezés a program előtt min. 1 héttel! 2017. szeptember 26. Az őszi erdő Zselici Csillagpark Program: A program során az őszi erdővel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Jó idő ELÉRHETŐSÉGEK és megfelelő körülmények között erdei sétát teszünk a csillagvizsgáló közelében. Iskolás és óvodás csoportokat várunk. A program időtartama 9.00-12.00 óra. Részvételi díj: 600 Ft/fő előzetes bejelentkezés szükséges a program előtt. Egyeztetés után más időpontokban is megtartjuk a programot. 2017. szeptember 30. A népmese napja Program: Mese óvodás gyerekek számára. A program időtartama 9.00-13.00 óra. Részvételi díj: 950 Ft/fő a jelentkezés sorrendjében történik a visszaigazolás. MESZTEGNYŐI ERDÉSZETI ERDEI VASÚT Nagybajom-Mesztegnyő GPS: Észak 46 30 28,8 Kelet: 17 26 00,4 Zilahi-Szabó Bence; +3685-329-312, +3630-901-4268, e-mail: erdeivasut@sefag.hu; www.sefag.hu/kozjolet/mesztegnyoi-erdei-vasut SZIÁGYI ERDÉSZETI ERDEI ISKOLA Lábod-Rinyabesenyő-Sziágy puszta (Somogy megye) GPS: Észak: 46 08 40 Kelet: 17 30 02.5 Mihály Betta; telefon: +3630-901-8620, e-mail: info@sziagyisuli.hu, www.sziagyisuli.hu ZSELICI CSILLAGPARK Csillagvizsgáló, Kardosfapuszta, GPS: Észak 46 14 12 Kelet: 17 45 56 (A Csillagvizsgáló a 67-es útról és Zselickisfalud felől is megközelíthető. Parkoló a Csillagvizsgáló mellett.) Látogatóközpont recepció tel: +3682-505-180, e-mail: info@zselicicsillagpark.hu, www.zselicicsillagpark.hu PROGRAMOK
12 DECENNIUM INSPECTIO Tizennyolc gazdaság üdülője 1977. Három évvel ezelőtt jelentősen bővült az üdülő. Jelenleg tizennyolc fagazdaság tartja fenn. A költségeken a gazdaságok az igénybe vett férőhelyek arányában osztoznak. A szántódi erdészeti üdülőben jelenleg 230-an üdülhetnek. A legtöbb dolgozót a SEFAG tudja beutalni (mintegy tíz családot), ez az erdőgazdaság vállalta magára az üzemeltetés gondjait is. Újítások 1987. 1987 I. negyedévében nyolc újítást fogadtak el és vezettek be. Közülük jelentőségüknél fogva kiemelkedő: Gordán Gábor főmérnök újítása a Vadkár elhárításához elektromos huzallal szerelt kerítés alkalmazása és Borók József kerületvezető erdész munkája Makk-vetőgép készítése és alkalmazása. Erdősítés Vörösalmán 1997. Soha nem felejtem az egykori szentbalázsi erdészet szerintem legnagyobb művelő erdésze, Torma Gyuri bácsi szavait: inkább tölgyet telepítsünk, az pár évig ül és nagy gondozást igényel, de meghálálja, ezzel szemben a fenyő hamar megugrik, de kezelni nem tudjuk, később nem győzzük munkaerővel és pénzzel (ágörvnyesés, sűrű, gyenge belenyúlás) Parlamenti bizottság az erdőkről 2007. Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága, az OEE és a NEFAG Zrt. szervezésében 2007. május 31-én a Szolnoki Erdészetnél tartotta kihelyezett ülését. A napirenden különféle erdészeti ügyek szerepeltek, a kiemelt téma a Nemzeti Erdőprogram megvalósítása volt. Az ülésen kormányzati és civil szervezetek képviselői egyaránt jelen voltak. Az FVM-t képviselő Sirman Ferenc államtitkár kiemelte, hogy nincsenek külön erdészek és természetvédők, ahol nincs személyi ellentét, ott az együttműködés kiválló. 2017. május-júniusban bekövetkező személyi változások Központ Spingár Péter termelési vezérigazgató-helyettesi kinevezésének hatálya 2017. június 01. Szabó József erdőgazdálkodási osztályvezetői kinevezésének hatálya 2017. június 01. Kaposvári Erdészet Máté János 2017. június 01- től a Kaposvári Erdészeti erdészeti igazgatója Simon Tamás 2017.június 01- től a Kaposvári Erdészet vadgazdálkodási ágazatvezetője Zselici Erdészet Halász Tibor 2017. június 01- től a Zselici Erdészet vadgazdálkodási ágazatvezetője Csurgói Faipari Gyár Kerék Éva 2017. május 01. hatállyal művezető. Barcsi Erdészet Kovács Sándor kerületvezető vadász 2017. június 30-tól felmentési idejét tölti, munkaviszonya közös megegyezéssel 2017. szeptember 4-vel megszűnik nyugdíjazás miatt. A SEFAG ERDÉSZETI ÉS FAIPARI ZRT. TÁRSASÁGI ÉS KÖZÉLETI LAPJA Kiadja a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21. Telefon: 82/505-170, Fax: 82/505-133 E-mail: marketing@sefag.hu www.sefag.hu A szerkesztőbizottság vezetője: IHÁROSI PÉTER A szerkesztőbizottság tagjai: Bálint László (Központ), Kovács László (Központ), Merczel István (Központ), Pintér Ottó (Zselic) Kalanderdő Felelős kiadó: Barkóczi István vezérigazgató Készítette: Somogy Design Kft. Felelős vezető: Csere Tamás ügyvezető