Külgazdasági vállalkozási szakirány Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak 2012/2013. tanév
A szakirány indításának célja A szakirány indításának célja a speciális szakmai ismeretek bővítése, az általános nemzetközi gazdálkodási képzésen túl olyan menedzsment-technikák elsajátítása, amelyek kipróbálásával, megtapasztalásával a külkereskedelmet hivatásul választani tervezők felkészültebbekké, a problémák iránt érzékenyebbekké válnak, és megoldási készségük fejlődik. A szakirány ismeretkörei jól illeszkednek a szakindítási kérelem indoklásában megfogalmazottakhoz, az ismeretek széles alkalmazási lehetőségét biztosítják, ugyanakkor a kül- és belsőkereskedelem egyes részterületeit kiemelten kezelik. A hazai és multinacionális nagyvállalatok, közép-, és kisvállalkozások tevékenységéhez jól hasznosítható ismereteket nyújt. Tanulmányozásra kerülnek a külkereskedelem alapjain túl a kül- és belsőkereskedelem aktualitásai, valamint olyan tevékenységek, prioritások, a külkereskedelmi szakmával összefüggő szervezési vagy gazdálkodási döntés-előkészítő munka eljárásainak és módszereinek elméleti áttekintése, hogy a hallgató hozzá tudjon járulni a gyakorlati munkakörökben ellátandó feladatok sikeres megoldásához. A szakirány krediteket is tartalmazó óra és vizsgaterve KÜLGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁSI SZAKIRÁNY 7. félév 8. félév Üzleti környezet, adózás és kontrolling az EU-ban 10 4 K Külkereskedelem és belsőkereskedelem technikája 18 5 K Stratégiai menedzsment 10 3 K EU források és pályázatírás 18 4 K Magyarország külgazdasági kapcsolatai 18 4 K Vállalati logisztikai esettanulmányok 10 4 K Nemzetközi logisztika 10 3 K Szakdolgozati konzultáció 10 3 Gy
Előtanulmányi rend a Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak Külgazdasági vállalkozási szakirányához Tantárgy Előtanulmányi tárgyak Üzleti környezet az EU-ban Pénzügy Külkereskedelem és belsőkereskedelem technikája Nemzetközi ügyletek, külkereskedelmi technika Stratégiai menedzsment EU források és pályázatírás Magyarország külgazdasági kapcsolatai Nemzetközi gazdaságtan, EU tanulmányok Vállalati (logisztikai) esettanulmányok Nemzetközi logisztika Szakdolgozati konzultáció Kontaktórák száma: 10 Kreditérték: 4 Előfeltételek: Tantárgyi programok Üzleti környezet, adózás és kontrolling az EU-ban Dr. Túróczi Imre főiskolai tanár Pénzügy tantárgy teljesítése A tantárgy célja: A tárgy oktatásának alapvető célja, hogy a hallgatók minél teljesebb körű olyan ismeretanyagra tegyenek szert, amely képessé teszi őket, hogy a nemzetközi gazdálkodási folyamatokat, a vállalkozások belső és külső környezetét átlássák. A tantárgy keretében áttekintjük az EU fiskális rendszerét, a nemzetközi adózás kiemelten az EU tagállamok kérdéseit és a külföldi vállalkozásokban alkalmazott vállalati controlling eszközöket, rendszereket. : A hallgató képessé válik a nemzetközi adórendszerben eligazodni, az adóelőnyöket felismerni, hátrányokat elkerülni, a nemzetközi cégek és külföldi vállalkozások kontrolling rendszerében dolgozni. Számonkérés Kollokvium.
Külkereskedelem és belső kereskedelem technikája Kontaktórák száma 18 Kreditérték: 5 Előfeltételek: Sájer István, főiskolai adjunktus Nemzetközi ügyletek, külkereskedelmi technika A tantárgy célja A tantárgy célja felkészíteni a hallgatókat a nemzetközi életre, megismertetni az üzleti munkát befolyásoló állami intézkedésekkel, az üzletkötést előkészítő gyakorlati tenni és tudnivalókkal. A hallgatók tanulmányaik során megismerik a szerződéskötések gyakorlati buktatóit és azok kivédési lehetőségeit. Az egyes szerződéses feltételek és azok teljesítéséhez szükséges tennivalók gyakorlati példákon keresztül kerülnek bemutatásra. Megismertetni a hallgatóval a korábban tanult nemzetközi ügyletek gyakorlati lebonyolítását, a különböző ügyletek elszámolási technikáit. A tárgy elvégzésével Ön megismeri a nemzetközi gazdaság és az EU vám és adózási változásait, a nemzetközi gazdasági és az EU piaci folyamatait, a nemzetközi kereskedelempolitika célkitűzéseit, eszközrendszerét, a nemzetközi pénzügyek törvényszerűségeit, szereplőit, a nemzetközi pénzügyek technikáját, a különböző ügyletekhez kapcsolódó vámtechnikai eljárásokat a gyakorlatban Számonkérés Kollokvium. Stratégiai menedzsment A tantárgyért felelős tanszék Tantárgyfelelős Horváth János főiskolai docens Tantárgy státusza Kontaktórák száma 10 Kreditérték 3 Előfeltételek
A tantárgy célja A tárgy a vállalati (corporate) stratégia, ill. a versenystratégia (competitive strategy) kialakításához szükséges gyakorlatban is használható alapvető ismeretekkel és elemzési eljárásokkal, módszerekkel kívánja a hallgatókat megismertetni. Mindezt úgy, hogy a hallgató miközben megismerkedik ezekkel felismerje azok fontosságát a vállalatok menedzselése szempontjából, meglássa felhasználásuk területeit, lehetőségeit, és kis jártasságra is szert tehessen egyik másik elemző módszer alkalmazásában. A tárgy elvégzésével Ön képes lesz Számonkérés Kollokvium. felismerni a stratégiai szemlélet jelentőségét a vállalkozások menedzselésében; összefüggésében is látni a stratégiai menedzsment helyét és szerepét a szervezetek vezetésében; átlátni (rendszerben látni) a stratégiaalkotás folyamatát; meghatározni akár egy konkrét vállalkozás környezetét, annak szintjeit; azonosítani az egyes környezet-szintek (makro, mikro, belső) elemeit; megérteni a megismert környezet elemző módszerek lényegét; szükség esetén alkalmazni ezeket; elemezni és megítélni egy vizsgált vállalkozás erőforráshelyzetét; bemutatni a végrehajtás (stratégia megvalósítás előkészítésének) legfontosabb lépéseit, és a stratégiamegvalósítás szervezeti (strukturális és kulturális) feltételrendszerét. EU források és pályázatírás Kontaktórák száma: 2+2 Kreditérték: 4 Előfeltételek: Sájer István, főiskolai adjunktus A tantárgy célja A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók megismerjék az aktuális Európai Uniós forrásokat, azok jellemzőit, a forráshoz jutás feltételeit és módszertanát. Ezen túlmenően lényeges részt képvisel az tananyagban a projektmenedzsment módszereinek és azok alapozó lépéseinek elsajátítása az EU-ban elfogadott módszer szerint. Részletesen kerül ismertetésre a projekt és a projektciklus fogalma, a projekt mint cselekvési modell, a hard és soft projektek, a projekt életszakaszai, ciklusai. Ezután következik a célorientált projekttervezés bemutatása, a projekttervezési eszközök, a problémafa, a célfa, a logframe, az indikátor rendszer, a ToR, az ex ante és ex post értékelés elsajátítása. A tárgy, az EU pályázatok, illetve források szemszögéből vizsgálja és gyakoroltatja az egyes elemeket. A kurzus erősen támaszkodik a projektmenedzsmentben tanultakra.
A tárgy elvégzésével a hallgató megismeri a projektciklus periódusait, a gyakorlatban alkalmazni tudja ezeket, konkrét pályázatok elkészítésére lesz képes Számonkérés Kollokvium Magyarország külgazdasági kapcsolatai Kontaktórák száma: 18 Kreditérték: 4 Előfeltételek: Dr. Kacsirek László CSc főiskolai tanár Nemzetközi gazdaságtan, EU tanulmányok A tantárgy célja A tárgy célja, hogy a hallgatókkal megismertesse Magyarország külgazdasági kapcsolatainak rendezőelveit, meghatározó tényezőit, a kapcsolatok tartalmát, a magyar külgazdaságpolitika relációs szerkezetét. Fontos cél, hogy a hallgatók alkalmazni tudják a tanultakat a vállalati szférára. A tárgy elvégzésével a hallgató képes lesz elemezni Magyarország nemzetközi gazdasági kapcsolatainak fő jellemzőit és azok makro- és mikrogazdasági hatásait elemezni a magyar külkereskedelem relációs és ágazati szerkezetét értékelni és értelmezni a magyar külgazdaságpolitikát és annak hatását a vállalati szférára elhelyezni Magyarországot az Európai Unióbeli és a világgazdasági versenyben. A tárgy rövid leírása A tárgy keretén belül elemzésre kerülnek a magyar külgazdaságpolitikát meghatározó tényezők, elvek, az alkalmazható eszközrendszer és a hazai intézményrendszer. A tárgy keretén belül a hallgatók megismerik Magyarország nemzetközi gazdasági kapcsolatait az Európai Unió tagországaival, a FÁK államaival, valamint tengerentúli országokkal (USA, Japán, Kína, jelentősebb fejlődő országok). A vizsgálat kiterjed nemcsak az áru- és szolgáltatáskereskedelemre, hanem a tőkeáramlásra és a munkaerő mozgására is. A tárgy nagy hangsúlyt fektet az európai uniós tagságból fakadó kettőségre, az uniós feltétel- és intézményrendszerre és a tagországi autonómia kapcsolatára, lehetőségeire és korlátaira, a magyar kereskedelempolitika és a Közös Kereskedelempolitika kapcsolatára. Számonkérés Kollokvium.
Vállalati (logisztikai) esettanulmányok Kontaktórák száma: 10 Kreditérték: 4 Előfeltétel: A tantárgy célja: Dr. Lakatos Péter, főiskolai docens A hallgató megismertetése a nemzetközi logisztika fogalmaival, funkcióival és a gazdasági folyamatokban elfoglalt helyével. A tematika részét képezi a logisztika vállalati, vállalatközi és nemzetközi vonatkozásainak, makro- és mikrogazdasági dimenzióinak bemutatása, az infrastrukturális háttér megismertetése. A hallgatók megismerkednek továbbá a logisztikai szolgáltatás klasszikus és modern kínálati palettájával, valamint a logisztikában napjainkban elterjedőben lévő új technikai és szervezési megoldásokkal, azok alkalmazási területeivel és a hozzájuk szükséges háttérrel. A fentieken túl betekintést nyerhetnek az ellátási lánc menedzsment alapjaiba. Az elméleti oktatás gyakorlati csoportmunkával egészül ki. A tárgy elvégzésével a hallgató képes lesz megérteni a makrogazdasági logisztikai összefüggéseket megérteni a nemzetközi nagyvállalatok logisztikai stratégiáinak alapjait átlátni egyszerűbb ellátási láncok folyamatait Számonkérés: Kollokvium Nemzetközi logisztika Kontaktórák száma: 10 Kreditérték: 3 Előfeltétel: Dr. Rácz Margit, tanszékvezető, főiskolai tanár
A tantárgy célja: A hallgató megismertetése a nemzetközi logisztika fogalmaival, funkcióival és a gazdasági folyamatokban elfoglalt helyével. A tematika részét képezi a logisztika vállalati, vállalatközi és nemzetközi vonatkozásainak, makro- és mikrogazdasági dimenzióinak bemutatása, az infrastrukturális háttér megismertetése. A hallgatók megismerkednek továbbá a logisztikai szolgáltatás klasszikus és modern kínálati palettájával, valamint a logisztikában napjainkban elterjedőben lévő új technikai és szervezési megoldásokkal, azok alkalmazási területeivel és a hozzájuk szükséges háttérrel. A fentieken túl betekintést nyerhetnek az ellátási lánc menedzsment alapjaiba. Az elméleti oktatás gyakorlati csoportmunkával egészül ki. A tárgy elvégzésével a hallgató képes lesz megérteni a makrogazdasági logisztikai összefüggéseket megérteni a nemzetközi nagyvállalatok logisztikai stratégiáinak alapjait átlátni egyszerűbb ellátási láncok folyamatait Számonkérés: Kollokvium Szakdolgozati konzultáció A tantárgy oktatói: Kontaktórák száma 10 Kreditérték: 3 Előfeltételek: dr. Meisel Sándor főiskolai docens a tanszék tanárai Tantárgy célkitűzése: A szakdolgozati konzultáció szakmai és módszertani támogatást nyújt a szakdolgozat elkészítésében. A főiskola tanszékei a szak képesítési követelményeinek megfelelő, a képzés tudományági és üzleti területének megfelelő szakdolgozati témákat írnak ki. A témára jelentkezett hallgató számára konzulenst jelöl ki a szakfelelős tanszék. A hallgató számára ajánlott a témát a gyakorlatban is művelő szakembert felkérni külső konzulensnek. A szakdolgozattal szemben elvárt, hogy tükrözze a hallgató felkészültségét, a szakterület és irodalmának kiváló ismeretét, a hallgató önálló elemzését, értékelését, véleményét. Leíró jellegű dolgozat, egyszerű esetismertetés, vállalatismertetés vagy a tananyagot meg nem haladó tartalmú munka nem elfogadható.
Oktatás módszertana: A témaválasztást követően a hallgató az első konzultációs félév elején témavázlatot, irodalomjegyzéket és ütemtervet ad le konzulensének. Követelmény, hogy a hallgató az első félév végére megírja és konzulensének leadja a dolgozat egy harmadát (amely nem tartalmazhatja a dolgozat bevezető első fejezetét). Elvárt a konzulensekkel való folyamatos konzultáció. A 2. félév során megírásra kerül a szakdolgozat fennmaradó része. Számonkérés: gyakorlati jegy Értékelés Vázlat: 10 % Folyamatos munka: 20 % Szakdolgozat harmada: 70 % 100 %