Pszichológia I. Függelék: A Psziché Élettani Alapjai. A. Érzékelés

Átírás

1 A. Érzékelés Az érzékszervek a neuroendokrin rendszer határai, és információhordozó jeleket küldenek a külső és belső környezetről a feldolgozás, a koordináció, és a válasz kidolgozásáért felelős központoknak. Ezen az információk specializációját sejtek vagy sejtcsoportok végzik, a környezet energiájának átalakítói, olyan sejtek, melyek átalakítják a külvilágból érkező heterogén ingereket olyan homogén ingerületekké, melyek minőségükben nem különböznek egymástól, bármely érzékszervből is érkezik. Az energia különböző formái ingerelhetik ezeket a receptorokat: Mechanikus energia (nyomás, vagy tapintás), elektromágneses energia (fény vagy hő), kémiai energia (szaglás, ízlelés vagy oxigén-széndioxid tartalom a vérben). Ezen heterogén energia különböző formái átesnek a feldolgozás egy kezdeti szakaszán, így a központokat bitek formájában érik el (jelek). A jelek abban különböznek, hogy milyen gyorsan következnek egymás után (frekvencia), és hogy mekkora a két jel között eltelt idő (csönd). Jó néhány különböző típusú és funkciójú receptorsejtről tudunk, mindezidáig kb. 30 került felfedezésre. Ezek sajátos struktúrája teszi lehetővé az érzékek létezését. A környezet energiája változékony, ráadásul sokkal szélesebb skálán mozog, mint amennyit érzékeink fel tudnak fogni belőle, mint például a látás esetében: a teljes fényspektrum mindössze 1/70-edét érzékelik a receptorok, ezt a keskeny sávot nevezzük látható fénynek. Ez mutatja, hogy a receptorok korlátolt érzékelésre képesek, és hogy ebből a hatalmas skálából ered az észlelés eszközeinek csendje. Említsünk még meg hat esetet (hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, kinesztézia, cönesztézia), melyekből hatalmas mértékű észlelési csend (vagy hiány- a ford.) tevődik össze, különösképp, ha ehhez hozzáadódnak az egyes érzékek elégtelenségei. Érdemes a receptorokat a felvett inger távolsága szerint csoportosítani (telereceptor, exteroceptor, interoceptor stb.), vagy a receptor eloszlása szerint a testben, a homogén ingerület útja szerint, és a feldolgozó és koordinációs központok szerint, ahova ez az ingerület beérkezik. Itt újból differenciálódnak, az eredmény pedig az informatív tapasztalat, amely lehetővé teszi az apparátus számára észlelésen alapuló megkülönböztetések tételét, mely később fontos lesz az interpretációk és a válaszok strukturálásának munkájában melyek adekvátak az észlelhető világgal. Érzékelhető energiának nevezzük azt a bizonyos formáját az energiának, melyre az adott receptor a leginkább érzékeny. Például a szem receptorainak az adekvát (azaz leginkább neki való a ford.) ingere a fény, a nyomás a receptorok egy más típusát ingerli a legjobban, de a szemgolyóra kifejtett nyomás is képes a szem receptorait stimulálni. Ez azt jelenti, hogy minden receptortípus rendelkezik egy specifikus és egy nem specifikus tartománnyal, melyek bizonyos feltételek teljesülésekor jelentősen megnövelhetik vagy lecsökkenthetik az adott receptor küszöbértékét. Az is fontos továbbá, hogy különbséget tegyünk tartományok (amely a jelenség minőségére utal) és küszöbértékek (melyek a jelenség mennyiségére, vagy erőségére utalnak). Ezen küszöbértékekre jellemző, hogy minimális észlelési szintre vannak beállítva, és hogy tűréshatáruk nagyon magas. Az érzékszerveket a következőképp felépítés szerint tárgyaljuk (ebben a függelékben): 1. A Szerv: Minimális szintű anatómiai-pszichológiai leírást tartalmaz a szervről vagy adott esetben a receptorokról. 2. Mechanizmusai: Leegyszerűsítve tárgyalja receptorok inger-átalakító folyamatait. (Ahogyan az a környezetből érkező heterogén ingereket idegi impulzusokká alakítják) 1

2 3. Az Idegpályák Lefutása: Röviden leírja az impulzusokat szállító ideg által bejárt utat, mígnem az eléri megfelelő helyét az agykéregben. A Látás Szerv: A szemek komplex, fényérzékeny szervek. Elhelyezkedésük lehetővé teszi a tárgyak háromdimenziós érzékelését. Ez a háromdimenziós látás természetesen integrálódik egy észlelésen alapuló (perceptuális) interpretációs rendszerbe, ami jóval komplexebb magánál a szervnél is. Egyenes és ferde izmainak köszönhetően a szem látótere mintegy 180 fok. Egy ideje a szemet allegorikusan a fényképezőgéphez hasonlítják: lencsék rendszere (szaruhártya és szemlencse) a képet egy fényérzékeny rétegre (retina) vetíti, mely a szem hátulján található; a szemhéjak és a szivárványhártya a rendszer védelmét és a receptorokra jutó fény mennyiségének szabályozását biztosítják (így pl. a pupilla a második esetben). Mechanizmus: Köztudott, hogy a retina néhány idegsejtrétegből felépülő vékony hártya. A fény áthalad ezeken a sejteken, majd eléri a fotoreceptorokat. Ezek két típusba csoportosíthatók: (a) Csapsejtek (csapok), melyek főként a retina középső részén koncentrálódnak, és a színekről szolgáltatnak információt, legjobban erős megvilágításban működnek; (b) pálcikák, melyek leginkább a retina perifériáján fordulnak elő nagy számban. A pálcikák száma jóval magasabb a csapokénál, a szürkületben a legaktívabbak, és a fényárnyék hatásról nyújtanak információt. Mindkét fotoreceptor tartalmaz pigmentet, melyeknek, a fény különböző hullámhosszainak elnyelése közben molekuláris szerkezetük módosul. Ez a módosulás összefüggésbe hozható az idegi impulzusokkal, melyek az agyba küldetnek. Az Idegpályák lefutása; Miután a külső inger átalakult ingerületté, a látóidegen keresztül megérkezik az agy mindkét féltekéjén megtalálható látókéregbe. Hallás Szerv: A külső fülben összegyűlő hanghullámok megrezgetik a dobhártyát, mely továbbadja rezgését a belső fülben található három hallócsontnak. A hallócsontok a dobhártya rezgésének erősségét szörösére erősítik, és továbbadják a cochlearis folyadéknak (a hallás szervét, a csigát vagy más néven cochleát kitöltő folyadékok együttes neve- a ford.), ahol a mechanikus rezgés ingerületté alakul. Mechanizmus: A cochlea, vagy csiga, két membrán (vagy hártya) által hosszanti irányba három járatra tagolódik, melyek különböző folyadékokat tartalmaznak. A hallócsontok által továbbított rezgés változó nyomáserősségként megrezgeti ezeket a membránokat, ez pedig ingerületbe hozza a receptorokat (szőrsejtek), melyek a középső járat alaphártyáján ülnek. A szőrsejtek elektromos potenciálja megváltozik, ezt továbbadják a hozzájuk kapcsolódó idegsejteknek, melyeken ennek hatására kialakul az ingerület, ezt elvezetik az agykéreg megfelelő részeibe. Idegpályák lefutása: Az idegrostok alaphártyán elszórt végződései a hallóidegben szedődnek össze, a nyúltvelőn és a talamuszon keresztül a hallókéregben végződnek. Szaglás Szerv; Az 5cm2 területű szaglóhám az orrüreg tetején található. A levegőben lévő szaganyag molekulák az orrjáratokon, vagy a garaton keresztül bejutnak az orrüregbe és itt feloldódnak a 2

3 nyálkahártyában. A támasztósejtek között eloszolva millió szaglóreceptort találunk, melyek mindegyike neuron (idegsejt-a ford.). Mechanizmus: A receptorok idegvégződései a nyálkahártya felszínének közelében találhatóak, innen szőrszerű képződmények nyúlnak a nyálka felszínére. Ezek a szőrök mintegy két mikron hosszúságúak. A szaganyagok reakciójának folyamata a receptorokkal még ismeretlen, de rengeteg hipotézist találunk e témában. A keletkezett idegi impulzusok az orrnyílások fölött található, gömbszerű szinapszisrendszeren keresztül jutnak át a következő idegsejtre. Idegpálya lefutása: A gömbszerű szinapszisrendszer elvezető idegsejtjei három nyalábot formálnak, melyek a szemközti gömbben, a limbikus rendszerben, a limbikus kéregben végződnek. Ízérzékelés Szerv; Az ízlelés szervei az ízlelőbimbók, melyek támasztó és szőrsejtekből állnak. Főként az ízlelőbimbók falában koncentrálódnak, melyeket javarészt a nyelv háti (dorsalis) felszínén találunk. Mechanizmus: Az ízlelőreceptorok kemoreceptorok, melyek a nyálban feloldott molekulákat érzékelik. Hogy ezek a molekulák hogyan hatnak a szőrsejtekre, amitől azok ingerületbe jönnek még ismeretlen, de vannak hipotézisek. Ezek a sejtek négy alap ízt érzékelnek a nyelv különböző területein; keserűt a nyelv hátsó részén, a savanyút és a sósat a nyelv oldalán, az édeset pedig a hegyén. Az ízlelőbimbók nem különbözőek celluláris felépítésükben a nyelv különböző területein, de néhányuk csak arra az anyagra érzékeny, amely az elhelyezkedésük alapján várható. Idegpálya lefutása; a receptorsejtekben keletkezett ingerületet az arcideg, a nyelv-garat ideg és a bolygóideg rostjai vezetik az agytörzsbe. Innen a rostok közös pályán a talamuszba vezetnek, ahonnan az agykérgi ízérző központba jutnak. Tapintás Szerv: A tapintás receptorai a bőr különböző rétegeiben oszlanak el. Ezek koncentrációja testtájra jellemző, meghatározva ezzel az érzékelés erősségi fokát. Ezek a receptorok az idesejtek különféle specializációi, melyek hő-, nyomás-, tapintás-, fájdalomérzékelésre képesek. Mechanizmus: Különböző ingerek különböző frekvenciájú ingerületet váltanak ki, melyek folyamatosan küldődnek az idegrostokon keresztül. Ez a frekvencia egy elektrokémiai folyamat eredménye, mely még nem teljesen bizonyított, és amelyet az inger vált ki. Idegpálya lefutása; a receptortól származó rost ingerülete a gerincvelő felszálló ágán eljut a talamuszba, ahonnan az agykéreg szomatoszenzoros mezejébe érkezik. Kinesztézia Szerv: A kinesztetikus érzékelés információt szolgáltat a test helyzetéről és mozdulatairól specializált receptorok által, amelyek úgy tűnik képesek különbséget tenni az izomtónus (izomkötegek), együttes állások (összekapcsolt testek) között; érzékelik az inak feszültséget, a fej és a test egyenes irányú és haránt irányú elmozdulását, gyorsulását (szöggyorsulás - a 3

4 ford.), beleértve a gravitáció okozta jelenséget (helyzetérzékelő receptorok a félkörös ívjáratokban, a tömlőcskében és a zsákocskában, a belső fülben). Mechanizmus: Amikor a test mozgásának intenzitása nő vagy csökken, a receptorok (proprioceptorok) érzékelik megváltozott tónusokat. Egy bizonytalan elektrokémiai folyamat során az általuk felvett elsődleges ingert átalakítják ingerületté, mely információt hordoz. Idegpálya lefutása: A receptorok ingerületei a gerincvelőn keresztül a kisagyba és az agykéregbe jutnak; néhány nyaláb a kéreg érzőmezejébe, néhány pedig a motoros mezejébe lép be. Cönesztézia Mechanizmus: A belső környezet állapotára vonatkozó információkat interoceptorok veszik fel. A pszichés információt, amellyel szolgálnak, általában torzított formában veszik fel (az ingerület deformációi és fordítása). Ezek a kicsiny szervek kapcsolatban álnak az automatikus vegetatív koordináció (hypothalamus, thalamus, nyúltvelő) pontjaival. Beavatkozhatnak a légzés, a kardiovaszkuláris rendszer és a hőmérséklet optimalizálásába, és általánosan ösztönzik a testet szükségeinek kielégítésére, úgy, mint éhség (vércukorszint változása), szomjúság (ozmotikus nyomás változása a plazmában), és fájdalom. A zsigeri fájdalom, mint pl. mély szomatikus fájdalom beindít egy reflexsort melynek során a zsiger közelében található vázizmok összehúzódnak; ezek az összehízódások szintén fájdalmat váltanak ki, ördögi kör alakul ki. Azonban egy zsiger ingerlése is gyakran okoz fájdalmat; nem önmaga, hanem a test más részei, melyek akár távol is lehetnek az ingerelt zsigertől. Ennek az átsugárzó fájdalomnak különböző formái léteznek. A szexuális gazdaság különböző típusait szintén cönesztézia útján érzékeljük (the variations in sexual economy are also registered cenesthetically). Idegpályák lefutása: Az érzőidegrostok a központi idegrendszerbe mind szimpatikus, mind paraszimpatikus pályákon is beléphetnek. Az agykérgi érzőmezeje szinte teljesen körbeveszi az archicortexet (allocortex- a ford.) és a paleocortex (juxtallocortex a ford.) egy részét, amely az agy többi részével való kapcsolattartásra specializálódott. Az összetartás elméletével magyarázható a fentebb említett átsugárzó fájdalom; a vegetatív és a szomatikus rostok ugyanazokon a spinothalamikus idegsejteken fejtik ki hatásukat, ezért beszélhetünk összetartásról. Mivel a szomatikus (azaz a vázizmokból vagy a bőrből eredő a ford.) fájdalom általánosabban előfordul, és már bejáratta az általa preferált utakat, a zsigerekből érkező impulzusok szintén ezeket az utakat használják. Összefoglalva, jel-értelmezési hiba alakul ki. B. Memória A memória területén a pszichológiai kutatás jelentős előrelépést tett, de a kísérletek még nem teljesen korrelálóak (1975). Ezért aztán a pszichológiai magyarázatokat nem kíséri kielégítő rálátás. Néhány eredmény jelentősége miatt említést érdemel: az elektro-enkefalográfiával végzett kutatások, az agyba helyezett elektródákkal végzett kísérletek, és a hyppocampuson végzett megfigyelések és különböző reflexológiai vizsgálatok. Azonban maga a tartós emlékezés természete ma még nem ismert. A genetika tudománykörébe tartozó vizsgálatok azonban annál fontosabbak. A DNS a genetikai memóriában való részvételének felfedezésével ma már kutatások zajlanak a folyamatot meghatározó alapvető aminosavak szerepéről. A kutatások mostani stádiumából kiindulva, általánosságban a következőképpen 4

5 csoportosíthatjuk a memória fajtáit: (1) genetikus, vagy öröklött (egy fajba tartozó egyedek jellemvonásainak öröklődése), és (2) egyedi vagy szerzett memória. Az első típusban eltekintve az egyedi esetektől, a genetikai kód szabályozza az egyed szervezetének változásai életének különböző szakaszaiban. A szerzett memória ellenben különböző mélységű rétegekben fejlődhetnek ki az idő múlásától függően; a hosszú távútól a legrövidebb, azonnali memóriáig. Nem sokkal több tehető ehhez hozzá, kivéve hogy nincs jól körülhatárolható helye az agyban. Működési tartomány: A rögzítési időszak megegyező az érzékszervekével (változás beálltával az érzékelés tónusában információrögzítés kezdődik), és a tudat működésével, aktivitásától függően. Elfogadott, hogy minden, ami beérkezik a tudatba és minden, amit ez előállít, memorizálódik, azaz rögzül, még akkor is, ha ez nem mind felidézhető. Elméletileg az egyetlen olyan időintervallum, amikor nem működik a rögzítés, az a passzív mély alvás időszaka (képek nélkül), minimális mértékű cönesztéziával. Idegi elhelyezkedése: Elfogadott, hogy nem létezik pontosan meghatározható helye, inkább diffúzan szétszórva található az idegrendszerben, melyről referenciával szolgál az alacsony-, és magas szintű mnemikus nyom fellelhetősége (Sigmund Freud Studies on hysteria- a ford.). Az első érthető a nyúltagy és a limbikus rendszerre gondolva, a második pedig, ha az agykéreg különböző asszociációs területeire gondolunk (lobus frontalis-homloklebeny, l. Temporalis halántéki lebeny, l. pario-occipitalis fali-nyakszirti lebeny) A temporalis területek stimulációja lehetővé teszi számunkra annak cáfolását, hogy a memóriatartalmak itt tárolódnának. A halántéki lebenyben inkább csak kulcsok működnek, amelyek funkciója a memória felszabadítása az idegrendszer bármely részéből. Általában a működése az egyensúlyteremtést szolgálja az emlékezés és a beérkező érzékszervi impulzusok valamint a gondolatáramlás között. Ellenben a nyelvekhez kapcsolódó területek; olvasás és írás, úgy tűnik speciális rögzítésen mennek keresztül, speciális munka során. Úgy tűnik, hogy az agykéreg elengedhetetlen szerepe a memória-feldolgozásban, és a hippocampus-é a rögzítésben kísérletileg bizonyított. Köztudott, hogy az egyik agyfélteke sérülésekor, az belé vésődött memóriatartalmakat, ha nem is teljes mértékben, a másik agyfélteke képes regenerálni. Ezért kijelenthetjük, hogy a memória diffúz állapotban, az egész agy területén tárolódik. A Memória Szintjei Ha létezik öröklött információ, akkor léteznie kell genetikai memóriának is, és ha létezik szerzett információ, akkor léteznie kell szerzett memóriának is. A szerzett memóriának három szintjéről beszélhetünk, a rögzítés időállóságától függően; azonnali memória, rövidtávú memória, hosszú távú memória. Az öröklődésnek megvannak a biokémiai alapjai a sejten belüli kromoszómákban, amely jellemvonásokat ad át a felmenőktől a leszármazottaknak. Huszonkét olyan aminosav említhető meg, amely részt vesz a genetikai kód felépítésében. Az azonnali memória hajlamos a gyors eltűnésre, nem úgy a rövidtávú memória. A hosszútávú memória még az agy több sérülése esetén is megmarad. Enkefalográfokkal végzett szabályozott kísérletekben megfigyelték, hogy a rövidtávú memória raktározásában a hippocampus nyújt segítséget, a hipotalamusz pedig a memória megtartását biztosítja. A l. temporalisban található hippocampus szövet a hosszútávúért felelős. Azonban a klinikai terápia beszámol olyan esetekről, mint; anterográd (sokk utáni) amnézia, retrográd (sokk előtti) amnézia, valamint kombinált retro-anterográd amnézia (sokk előtti, közbeni és utáni). A hosszútávú memóriát ezek azonban ritkán érintik, legalábbis áthatóan nem. A memória visszaszerzése fokozatosan zajlik. Először elszigetelt képek jelennek meg, melyek 5

6 fokozatosan állnak össze, végül a felismerésükkel válnak permanensé. Az állandósult palinmnemikus tudatosság természete még teljesen ismeretlen, de ellenállóképessége az elektrosokkra és agyrázkódásra nézve, arra a következtetésre vezetnek, hogy ennek alapjait a sejtmag biokémiai változásában kell keresnünk, az RNS-ben. Azon drogok használata melyek ez emlékezést és a rögzítést serkentik, úgy mint a koffein, a nikotin, amfetamin, vagy melyek gátolják úgy mint, puromicin jelzik a kémiai változást. Végül, az agyi elektrográfia kimutathatóvá teszi a sejtek elektromos hullámait, bizonyítva ezzel elektrokémiai jelentőségét a jelenségnek. A Memória Mechanizmusai Bizonyos idegi (intraneuronális) kapcsolatokban lévő reverberáció megmagyarázhatja az azonnali és a rövidtávú memória működését- pl. a rögzítés megerősödése, laterális asszociációk, és felejtés. Ez azért történhet, mert a piramispálya leszálló axonjai időnként kollaterális ágakkal visszatérnek asszociációs neuronokhoz, melyek visszacsatolnak eredeti sejt dendritjeihez (axon-hosszú nyúlvány, dendrit rövid nyúlvány, az ingerület dendrit-axon irányba terjed a ford.). Ezenkívül a visszaforduló axonok kapcsolatot létesítenek szomszédos asszociációs neuronokkal is, valamint egy gátló neuronnal is, mely visszaviszi (az ingerületet) az eredeti neuronhoz. Ezen mély nyalábok közé beékelődnek a talamuszból származók is, melyek az agykéreg első és negyedik rétegében érnek véget. Találunk indikátorokat a hippocampus részvételére a rövidtávú memóriában és a memória átírásában, ugyanis a hippocampus emlékezéseit egy anatómiailag zárt, a talamuszon és az amygdala-n kívül az agykéreg frontalis részeit érintő körnek adja át. Az információ érkezhet ide, a kérgi szétosztás ezt követi és végleges tárolóhelyére, kiemelve, hogy a l. frontalis fontos szerepet játszik az absztrakciós tevékenységekben és kapcsolatban áll az érzelmi viselkedéssel. Ebben a formában léteznie kell összegyűjtőnek, elosztónak és tárolónak. A talamusz kapcsolatban áll a hálózatos állománnyal. Specifikus (vagy klasszikus) és nemspecifikus utak mennek keresztül a hálózatos állományon, melyek később a kéregben szétoszlanak. Ez a közvetlen érzékszervi kör, vagy memória mely szoros kapcsolatban áll az idegrendszer különböző feldolgozási szintjeivel, és mely megmagyarázza a felerősödött rögzítést az ébrenléti szakaszban. A diffúzió, mely a talamuszon keresztül valósulna meg, igen indirekt út lenne, hiszen a limbikus rendszer elegendő érzelmi substrátot szolgáltatna minden mnemikus aktivitásnak. Az a hipotézis, melyben a retikuláris (hálózatos) állományon keresztül valósul meg a specifikus diffúzió, egy rendkívül bonyolult módot feltételez az ingerület elosztásáról. A lebenyek közti kapcsolatok azonban megmagyaráznak minden előforduló kombinációt (pl. l. frontalis és l. occipitalis, l. temporalis között; mivel a tapintásért és a látásért a temporalis felel, a stereognosis (tárgyak felismerése tapintással a ford.) jelensége volna a bizonyítéka az emlékezés és az impulzusok lefordításának (átírásának) együtt történő megvalósulására. A probléma azonban a kódolás és az adat elkülönítése; vajon a kép megérkezik a memóriába és csak ott formálódik meg és rögzül? Erre a kérdésre most még nehéz válaszolni. A belső körforgás teszi lehetővé a saját gondolatainkra való emlékezést, vagy a képeinkre, álmainkra, ábrándjainkra valót. Ezek az impulzusok pl. a neocortex-ben gyökereznek és axonokon keresztül elérnek egyéb kérgi területeket; azonban a talamusz, a retikuláris állomány közbeavatkozhat. Mint később látni fogjuk (a tudat szintjei) a második részvétele nélkülözhetetlen az ébrenléti szakaszban- a komplex tanulás szintjében. A Memória Reverzibilitása 6

7 A mechanizmusok visszafordíthatósága nem teljesen tisztázott; azonban az ébrenléti szint elengedhetetlen fontosságú. Itt történik a széleskörű külső érzékelés (amely fokozatosan csökken az alvás szintjéhez közelítve, ahol növekszik a belső érzékelés, a képek áramlásával egyetemben; ezek az impulzusok átalakítói) szinkronizálása a spontán, önkéntelen memóriatartalmakkal. Ezért a felismerés mechanizmusa kizárólag az ébrenléthez köthető. Feltételezhető, hogy az adatok (memóriatartalmak), amikor elérik tárolódásuk helyét, elindít egy emlékezési sort egyidőben a rögzítésével; ez megmagyarázza az automatikus felismerés (pl. hirtelen felismerése a szokásos tárgyaknak progresszív kondicionálás közben). A felismerés általában preferált pályákon keresztül működik, olyan pályákon keresztül melyek fokozatosan lettek kialakítva. Memória és Tanulás Köztudott, hogy az egyszerűbb típusú tanuláshoz elegendő a velő, de az összetettebb típusokhoz már az agykéreg alatti területek, a nagy mennyiségű tárhelyet megkívánókhoz pedig már az agykéreg szükséges. A tanulást kondícionálásként lehet felfogni, olyan értelemben hogy bizonyos ismétlődő körülmények között az állat vagy ember úgy alakítja ki válaszát, ahogyan tanították, kondicionálták. Az ember esetében ez azonban nem ennyire egyszerű, az ember komplex felfogási, megértési mechanizmusainak köszönhetően. Mindenesetre a tanuláshoz szükséges a mnemikus bevésődés ismétlődése, hogy a későbbiekben válaszként viselkedhessen. A tanulás és a memória esetében többféle funkciót találunk, úgy mint a kódok megfejtését a fogalom emlékezetben tartásához, vagy asszociációt hasonló, egymással érintkező képekkel valamint egymással ellentétesekkel, egyszerű motoros reflexeket melyek ismétlődnek és másokkal kapcsolódnak, mindezek rengeteg kombinációhoz vezetnek. Ilyen alapvető mechanizmusok pl. egy feltétlen reflex (éhség pl.) kapcsolódása úgy egy szabályozó, kondicionáló ingerhez (pl. fény), hogy amikor mesterséges inger vezetünk be, feltételes reflex alakuljon ki. Ebben az egyszerű esetben, amely komplikáltabbá válhat, a kondicionálás (itt reflex kialakítása-a ford.) rövidsége és ismétlődése, az ehhez való ragaszkodás telítettséghez, duguláshoz vezetése fontossággal bír. Amikor a reflexek valamilyen specifikus irányba hatnak, akkor diszkriminált, vagy elkülönült reflexekről beszélünk, amikor a gyors választ szolgálják, akkor azonnali reflexekről, végül pedig amikor lassú válaszra vannak tervezve, akkor azokat késleltetett reflexeknek nevezzük. Tudvalevő, hogy a jutalmazott, vagy jutalmazott-büntetett kondicionálás hatékonyabb, mint az ezek hiányában végzett. Létezik egy elkerülő reflex, amely segítségével a kellemetlen helyzeteket elkerülését, valamint az ébrenlétet szolgálja, ez tájékozódási (orientációs) reflexként fogható fel. Amikor a kondicionálás célja nem csupán a válaszra terjed ki, hanem a világban való működésre (operálásra) is akkor operatív reflexről beszélünk. Általánosságban a habituáció és az ellentétes ingerek a reflex válaszerősségének csökkenését eredményezik. Eredetileg a reflexműködés helyét az agykéreg területén feltételezték, később azonban kiderült, hogy a folyamatban jelentős aktivitás észlelhető az agykéreg alatti területeken, a talamuszban és az infratalamikus struktúrában (EEG-s kutatások). Az elekrto-enkefalográffal végzett kísérletekkel kimutatták azt, hogy egy ismeretlen tárgy látványa esetén másodlagosan felidézett válaszok észlelése történik. Ez lehetetlenné tette további következtetések levonását, valamint bizonyítékul szolgált a tudat folyamatos strukturálására a memóriában. A tanulás és az ébrenlét közötti kapcsolat alapvető fontosságú a komplex rögzítésekhez, de változékony más faktorokra nézve, pl.; Egy hirtelen megjelenő emlék (memóriatartalom) felébresztheti az alvó embert, vagy hogy ébrenléti állapotban egy inger automatikusan felismerődik, míg félálomban nem. Egy váratlan emlék felébresztheti az alvó embert, de egy megszokott inger 7

8 eltűnése is, vagy egy bizonyos inger felismerhetősége a többi között. Ezen változékony kapcsolatok vezettek el annak feltételezéséhez, hogy létezik egy analizátor az agykéregbe ágyazva, azért hogy elvégezhesse a megfelelő elkülönítéseket. Egy ilyen analizátor fontos faktor volna a psziché koordináló folyamatában. C. A tudat szintjei A szintek dinamikusságáért felelős apparátus az agy. E munkáját különböző összetevőin keresztül valósítja meg, melyek közül a leginkább említésre méltóak a következők: Érzőpályák (klasszikus). Egy felszálló idegnyaláb az agytörzsön keresztül szállítja az ingerületet, közvetlenül az agykéregnek. Felszállása közben elágazik a kisagy és az agytörzs hálózatos állománya felé, mely feldolgozza az információt, majd a subcortexben (agykéreg alatti terület a ford.) szétosztja, mielőtt továbbküldené a talamuszon keresztül, szintén az agykéregnek. Agytörzs. Összeköti a gerincvelőt (a testből érkező minden impulzus összegyűjtője) a kis-, és nagyaggyal. Anatómiailag tartalmazza hálózatos állományt, funkcionálisan pedig bizonyos vegetatív működések központjait (szívműködés, légzés, emésztés). Formatio Reticular. Más néven hálózatos állomány, mely anatómiailag nem körülhatárolható, inkább olyan sejt, ill. szövethalmaz mely az idegrostok sűrű hálózatából alakul ki; szép számmal találunk egymástól nagyon különböző neuronokat is. Ezek hosszanti irányban helyezkednek el az agytörzs közepén és a középagyban. Minden, az érzékszervekből érkező rost keresztülhalad a hálózatos állományon, amely viszont kapcsolatban áll a subcortex (a hipotalamuszon keresztül), és az agykéreg minden területével. Analizálja és felméri az érzékszervi információt. Egyéb subcortexbeli központokkal együttműködve nonspecifikus ingerületeket küld, melyek módosíthatják az agykéreg reaktivitását. A mi szempontunkból ez a váltakozó körfolyamatú központ alapvető fontossággal bír a tudati szintekben. Hipotalamusz. Az agytörzs felett található, olyan neuroendokrin mag, mely az agykéreghez a talamuszon keresztül kapcsolódik, a hipofízishez pedig számos kapillárison és idegroston keresztül. Az utóbbiakkal neurohormonális interstimulációs struktúrát alkot, amelyen keresztül a hipotalamusz különféle autonóm vegetatív funkciókat integrál és koordinál, a teljes hormonrendszerrel együttműködésben. Önmagában az információt koordinálja (főként cönesztetikus információt) a különböző agyterületek között. Hipofízis. Endokrin mirigy, első és hátsó lebenyből, valamint egy köztes részből áll, melyeket mirigyszövet alkot, és különböző funkciókért felelnek. A hipotalamusz hormonjai stimulálják és szabályozzák működését. A hipotalamuszon keresztül áll kapcsolatban a nagyaggyal és általánosságban az idegrendszerrel. Másrészt a vér által szabályozza az egész hormonrendszert (a pajzsmirigyet, a mellékpajzsmirigyet, az ivarszerveket valamint a mellékvesék hormontermelését, ezáltal olyan funkciókat, mint többek között a növekedés, kiválasztás, vérnyomás). Talamusz. Információközvetítő az agykéreg és a subcortex felé. Az ingerületek irányításáért és integrálásáért felelős központ, valamint a feszültségek visszahozója. Limbikus rendszer. A subcortexben lokalizált ősi területek együttes elnevezése, az érzelmi funkciók, valamint olyan vitális funkciók, mint az táplálkozás, általános vegetatív funkciók, valamint részben a szexuális funkció székhelye. Érzelmi-vegetatív felépítése magyarázza a pszichoszomatikát. Agykéreg (cortex). Az agy legkülső rétege (mintegy 2 mm vastag), más néven szürkeállomány (idegsejtek sejttestjei). Szabályozza a limbikus rendszert, érzelmeket és a mozgást általánosságban (motoros érzőmező), valamint a legfelsőbbrendű vagy 8

9 gondolkodási funkciók (intellektualitás) alapja, melyet az irányítás és a koordináció többszörös kapcsolatai tesznek lehetővé, amely szenzoros és a memóriában tárolt információkra épül. A subcortex körülveszi a limbikus rendszert, a hipotalamuszt, a talamuszt, és a középagyat. A fehérállomány olyan rostok (axonok) tömege melyek a cortex-el állnak kapcsolatban (szürkeállomány). A Tudat Szintjeinek Működése Az idegrendszer a külső és belső környezet változásairól az érzékszerveken keresztül értesül. Ezen változások ismeretében módosításokat eszközöl, beállít, olyan mechanizmusok által melyek válaszeffektorok, beleértve a hormonális elválasztást is, és ezek a mechanizmusok a központok aktivitásának eredményei. Neuronláncokon keresztül, különböző érzőpályák ingerületet szállítanak az érzékszervektől az agykéregig, a specifikus interpretációs és koordinációs területekhez. Ezeken az ingerületvezető rendszereken kívül található még egy belépési rendszer, ez pedig az agytörzsi hálózatos állomány, az ingerületek továbbadója és modulátora melybe minden érzékszervből érkeznek impulzusok (nonspecifikus jelleg), és amely az agytörzs középső tengelyén található. Az ingerültek modulálása, szabályozása kapcsolódik a témánkhoz, a tudat szintjeihez. Az elsődleges bizonyíték, amely az agy, az érzékszervek impulzusgenerálásának szabályozását bizonyítja, a hálózatos állomány stimulálásakor kimutatható gátlás, mely számos mag-és érzékszervi idegpályák ingerültevezetését gátolja. Ez demonstrálja olyan agyi mechanizmusok létezését, melyek képesek az érzékszervi ingerület elosztását növelni vagy csökkenteni, akár magában az érzékszervben, akár a pályákon. További hatásra derült fény a hálózatos állomány elektrostimulációja közben, ugyanis adrenalin szabadult fel, amely a receptorok ingerküszöbét jelentősen csökkenti, és megemeli az idegi transzmisszió kapacitását (a szinapszisokban); egy olyan mechanizmus, amely veszély- és vészhelyzetben van jelen. Ugyanakkor összetettebb kísérletek során fény derült a hálózatos állomány egy második funkciójára is, amikor is megfigyelték, hogy aktivitása tartja fent az ébrenlét állapotát, míg ha gátlás alá kerül, vagy épp elhal, beáll az alvás állapota, illetve a második esetben a kóma. A hálózatos állomány az érzőpályák ingerületeinek elosztódására és az azokhoz való hozzájárulásokra kifejtett moduláló hatásának definiálásával világossá vált a központi szerepe ezeknek az agy (kérgi területek) aktivitásának fenntartásában, vagy gátlásában, meghatározva ezzel az ébrenléti szint karakterisztikáját. Végül mindemellett a hálózatos állomány hasonló módon modulálja az agyból kilépő válaszingerületeket, melyek a testbe érkeznek. Ezek az ingerületek ugyanis szintén keresztülhaladnak a hálózatos állományon is itt facilitálódáson esnek át, más esetben pedig szinttől függően- gátlódnak. Így az állomány szerepe a különböző szintek inerciájának fenntartása, az ingerületek újraélesztése, amely megváltoztatja a szintet, még jobban tisztázott. Ezek alapján a hálózatos állomány a tudat különböző szintjeinek szabályozásában kiemelt fontosságú. Így a szintek megfelelnek a központi idegrendszer növekvő integrálási fokának, melyek koordinálják és szabályozzák az érzékszerv rendszert, az autonóm rendszert, valamint egyéb szervrendszereket, melyek együttműködnek a hormonrendszerrel. Ezek a funkciók az agykéreg különböző területein találhatók, melyben ezek növekvő komplexitású struktúrák által nyilvánulnak meg, a legegyszerűbb autonóm vegetatív helyektől, a limbikus 9

10 rendszer érzelmi területén át, az agykéreg intellektuális területéig. Valahány integrált frakció vagy szint megfelel egy új szintnek a tudatban. Tudomásunk szerint elvben ezek a következők lehetnek: alvás, félálom, ébrenlét. EEG-vel regisztrálhatjuk különböző mértékű elektromos aktivitásukat és amplitúdójukat; delta, théta, béta és alfa hullámokról beszélhetünk. Ezek az állapotok a napi ritmus, és a vegetatív bioritmus tárgyai (az első esetben erősen függnek a fénytől), és az életkor előrehaladtával változnak. Összefoglalva, az érzékszervi információk, a belső állapot és a hormonális háttér függvényében retikuláris funkciók különböző aktivitási és integrációs mértéke érvényesül, ezzel biztosítva az éber ébrenlét állapotát; limbikus rendszer-középagy körfolyamat, mely beavatkozik a vegetatív (homeosztatikus) egyensúly fenntartásába, valamint szabályozza az ösztönös és érzelmi viselkedést, a kéreg, amely az ún. Felsőbbrendű funkcióknak ad helyet, így például a tanulásnak és nyelveknek. Neurofiziológiai értelemben a tudat szintjei megegyeznek a központi idegrendszer különböző fokú munkavégzésével, amelyet a növekvő komplexitású idegi funkciók melyek szabályozzák és koordinálják a perifériás és autonóm idegrendszert, valamennyi szervrendszert egészében, valamint a hormonrendszert- integrálódásának mértéke határoz meg. A tudat szintjeinek dinamikájában, az idegrendszer munkájának a közbenső amplitudális faktora kombinálódik az érzékszervek impulzusainak karakterisztikája által meghatározott külső faktorral, valamint az idegi transzmissziós kapacitás szintetikus belső faktorával. Az agy elektromos aktivitása (az általa végzett munka fokára jellemzően) 1 hullám/sec-tól (delta állapot), az alvás állapotában, határozatlan hullámsebességig váltakozhat, hozzátéve hogy a funkciós maximum limit 30 hullám/sec, mely az aktív ébrenlét állapotára jellemző. Működési tartomány. Minden egyes munkaszint (théta, delta, alfa, béta állapot) egymáshoz viszonyítva egy magasabb szintnek felel meg, mind a frekvenciájukban, mind mikrovoltban megadva. Végül, ezek a szintek a napi ritmus, ciklus tárgyai, így az alvás, a félálom és az ébrenlét. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a nyugalmi állapotban domináns hullám az életkorral változik, mígnem a felnőttben eléri az alfa mintázatot. Afferens pályák Az érzékszervekre ható ingerek impulzusokat alakítanak ki, melyek az agykérget kombinált úton érik el; egyrészt a hálózatos állományon keresztül, másrészt érzőidegeken át. Ezek az impulzusok a hálózatos állományon lassan jutnak keresztül (a többszörös szinaptikus átkapcsolások miatt) míg elérik az agykéreg végtelen mezeit, míg az afferens érzőrostokon az ingerület hatalmas sebességgel utazik (itt összesen két szinapszis található) egészen az agykéreg specifikus elsődleges régióiig. Az inger, amely az agykéreg ébredését eredményezi (szinkronizálás) gyakran okoz hiperszinkróniát a limbikus rendszerben (főként a hippokampuszban). Mondani sem kell, hogy külső ingerek megszűnése (sötétség, csönd) hajlamossá tesz az alvásra; a feszültségek és klímák rendszere nehézzé teszi ezt (adrenalin jelenléte például), míg az alacsony tónus (fáradság esetén) megkönnyíti. Az ingerek akcióját (a tudati szintek szempontjából) minőségi és mennyiségi szempontból is figyelembe kell venni. A következők az érzékszervi afferens impulzusok karakterisztikájaként foghatók fel; természetük vagy specifikusságuk (receptorok), frekvenciájuk, időtartamuk, terjedelmük, és akciós potenciáljuk. (????? Az akciós potenciál maga az impulzus!!) Később az érzékszervi impulzusok, specifikus felszálló pályáik mellett, felszálló pályákon elérik a hálózatos állományt, amely modulálja és szabályozza ezeket aktivitási állapotuknak megfelelően. Másrészről viszont általános kémiai információ érkezik a véráramból, mely eléri mind a hálózatos állományt, mind az agy fennmaradó idegeit, valamint a hormonális struktúrákat. 10

11 a) Alvás. Amikor az agytörzsi hálózatos állomány működése gátolt (ezt általános alacsony vegetatív tónus, alacsony ingerület-átviteli aktivitás, és alacsony intenzitású és/vagy alacsony minőségű impulzusok kísérik), akkor az állomány gátolja az agyi struktúrákat, különösképp az agykérget. Mindemellett a hálózatos állomány gátló hatását az afferens felszálló érzőpályákon is megfigyelhetjük (némely esetben maga az érzékszervek gátlódnak, meghatározva ezzel a belső (cönesztetikus) információk túlsúlyát az külső (környezet) információk fölött). Passzív alvás. Ebben a szintben a hálózatos állomány aktivitása gátolja a kérgi és limbikus funkciókat, valamint a subcortex struktúráiét, ezzel az agy működését a primitív funkciók végzésére redukálva. Ez megfelel az alvás azon szintjének melyben nincsenek képek, alacsony frekvenciájú delta ritmussal. Összegezve ez a szint integrálja az agytörzslimbikus rendszer kört, azonban impulzus nem hagyja el az agykérget. Aktív alvás. Normálisan távoli időközönként a thalamikus-agykérgi kör aktiválódik, amely az őt megelőző időközhöz hozzáadódva rövid periódusú álom-alvást eredményez, amely pedig aktivitási időzónák kialakulásához vezet (deszinkronizáció) a delta ritmusban, mely külsőleg jól felismerhető a szemek gyors mozgásáról (REM-rapid eye movement). b) Félálom. Olyan köztes progresszív szint melyben a hálózatos állomány aktivált állapotban van, feloldva a gátlást a subcortex területeiről és fokozatos integrációt valósítva meg a limbikus rendszerben és az agykéregben. Ezt az effektust a hipotalamusz-agykéreg visszacsatolása erősíti. Szimultán oldja fel gátlását az érzőpályákról, amely egy ingatag egyensúlyi állapothoz vezet a külső és a belső információk között, valamint az agy munkavégzésének szintjét emeli az átvezetés vagy a felébredés pillanatától kezdve. Az EEG mintázata magas frekvenciájú és alacsony feszültségkülönbségű, ezt téta ritmusnak nevezik. Minden agyi struktúra integrálódik, azonban aktivitásuk nem teljes és idegi átviteli kapacitásuk (szinaptikus) itt még viszonylagos. c) Ébrenlét. A hálózatos állomány integrálja és facilitálja az érzékszervi és asszociációs impulzusokat, miközben fenntartja az agykéreg ingerelt, gerjesztett állapotát, mely elnyomja a subcortex funkcióit, ahogyan a külső érzékelés elnyomja a belsőt. Az idegi átviteli kapacitás jelentősen megemelkedik. Bár tompított formában, a subcortikus aktivitás tovább folytatódik, mely megmagyarázza számos pszichológiai jelenség alapját, úgy mint az álmokat és az álommagot. Az Impulzusok Átalakítása Az agy különböző szinteket prezentál, melyeket a következő módon csoportosítunk: a) A kör legfontosabb központja: Az agytörzsi hálózatos állomány, amely nonspecifikus úton modulálj és szabályozza az érzékszervi és az asszociációs impulzusokat, az agykéreg elérhetősége, valamint a válasz efferense. b) Az Ingerek Koordinálója: Az agykéreg, amely a motoros és intellektuális funkciók központjaként működik, valamint a subcortex, mely pedig a vegetatív (ösztönös) és az érzelmi (viselkedésbeli) funkciók központja. Átalakítják a specifikus, komplex impulzusokat és összekapcsolják ezeket válasz-effektor impulzusok kidolgozásával, melyek szintén specifikusak és komplexek. c) Az Ingerek Feldolgozói: Az agytörzs, a kisagy, és a középagy is idegi központjai az impulzusok egyesülésének, melyek egy egyszerű iniciális feldolgozó folyamatot indítanak be, felszabadítva autonóm reflexeket, melyek úgyszintén egyszerűek. A többi idegi struktúra kapcsolatteremtő pályáként üzemel, melyek impulzusokat vezetnek. Ezek: az agytörzs, és a középagy (rostos részükben), a talamusz és a fehérállomány. A specifikus pályák lehetővé teszik a diszkriminatív érzékszervi észlelést (intellektuális funkciót, mint olyat), miközben a 11

12 hálózatos állomány olyan funkciókat visz véghez, melyek kapcsolatban vannak a tudati szintekhez, így például a felébredés, amely nélkül az említett funkciók, az érzékszervi diszkrimináció, valamint az effektív válaszok kidolgozása lehetetlen volna. Efferens pályák Az agy különböző pontjaiból érkező impulzusok szintén keresztülmennek a hálózatos állományon, a leszálló részén, amely modulálja és szabályozza őket aktivitási szintjeiknek megfelelően. Más efferens pályákat a hipofízis, a véráram, és a hipotalamusz közvetlen idegrostjai adnak, ez utóbbi, mint az agy kapcsolati szelepe, kapuja a hormonrendszer és általánosságban a szervek felé, azért hogy a rendezett válaszokat koordinálva eredményezzen. a) Alvás: Az alvás mindkét típusában (passzív és aktív) az effenrens pályák gátolva vannak a hálózatos állománynak köszönhetően, főként amikor ezek funkciókat kompromizálnának (pl. mozdulatokat), amely megváltoztatná a szintet. Az agy, főként a subcortex a vegetatív és alapfunkciókat látens állapotban, minimális ritmusszinten tartja, mely az energia regenerálásához és a felépüléshez szükséges. b) Félálom: A legjelentősebb efferens variáció, jelen esetünkben megfelel a felébredés pillanatának, amikor is az agy nagyon erősen aktivál minden szervi funkciót, ezzel jelentősen növelve az idegi keringés mennyiségét. Két fő kémiai mechanizmus vesz ebben részt; az egyik az adrenalin nagy mennyiségű kibocsátása (amely visszajelzésképp aktiválja a teljes agyi idegi transzmissziós kapacitást, valamint részben a hálózatos állományt), a másik a nátrium-kálium arányban beálló változás. c) Ébrenlét: Az agykérgi tűz, melyet a hálózatos állomány generál e szinten facilitátorként működik, a központi idegrendszer funkcióinak integrációja pedig efferens impulzusokat szabadít fel, melyek az említett pályákon át a szintnek megfelelően tartanak minden funkciót, később pedig minden központban a megszokott formában nyilvánulnak meg. Hasonló eset: Megfigyelték, hogy amikor a figyelem egy bizonyos dologra irányul, néhány moduláló mechanizmus indul be az agytörzsben. Eredményül, a jelenlét mezejének (field of presence) szűkülése ebben az esetben azért alakul ki, mert néhány impulzus még azelőtt kikapcsolódik mielőtt elérné az agykérget. Mint ebben az esetben, úgy számos más esetben is megfigyelhető a központi nagyagyi kontroll az érzékszervi közreműködés felett (pl. kinesztézia). Vészhelyzet esetén szintén találunk olyan kérgi területeket (a memória impulzusainak átalakítása és koordinálása), melyek válaszimpulzusokat bocsátanak ki, feloldják a hálózatos állomány gátolódását ezzel felébresztve azt, de mindezt anélkül, hogy bármilyen mozdulatot produkálnának. A szintek mechanikájának kémiai (neurohormonális) aspektusa Az endokrin rendszer szabályozza, koordinálja a test különböző funkcióit a belső elválasztású mirigyek által termelt, a vérbe bocsátott hormonok segítségével. A hormonrendszer a tudati szintekben való részvételét a hipotalamusz szabályozza (neuroendokrin mirigy), ez a vegetatív központ agyi lokalizációja. A hipotalamusz indirekt módon hat a hipofízisre, és vészhelyzet esetén közvetlen efferens impulzusokat küld annak a szabályozandó mirigynek, amelyek a válasz felszabadításában szerepet játszik, és amelyet a környezeti feltételek megkívánnak. A legjelentősebb eset a kettős biztonsági körnél tapasztalható, melyet a mellékvese adrenalin elválasztásával ér el. A pajzsmirigy (tiroxin) és az ivarmirigyek másodlagosak ebben a körben. A hormonrendszerrel fenntartott kapcsolat a mi szempontunkból meghatározó az agy a tudati szintekben végzett aktivitásában. Majd 12

13 megtekintjük azokat az anyagokat, melyek direkt úton befolyásolják az agyi struktúrákat és/vagy a kapcsolódó rostok ingerület-átviteli kapacitását. Amikor megfigyeljük ezeket a szinaptikus mediátorokat, valamint koncentrációjukat különböző agyi struktúrákban, más nézőpontba helyezkedünk. A nátrium-kálium egyensúly modifikációja, a vércukorszint (inzulin), a kalcium, a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy szekrétumainak (hormonjainak a ford.) metabolizmusa (anyagcseréje a ford.) többek között életfontosságú kémiai visszajelzéseket szolgáltatnak a tudati szintek dinamikájához. A glükózszint, a kalciumszint, a káliumszint csökkenése valamint az adrenalin jelenlétének megszűnése mind kapcsolatban állnak az egyes szintek feltűnően megbomlott egyensúlyával, és extrém esetekben mentális és érzelmi stresszhez vezetnek. Ezzel ellentétben, minden szintben, egyensúlyi metabolizmusuk szintén megfeleltethető egy adekvát integrációnak. Másrészről viszont (más nézőpontból) megfigyelték, hogy a vércukorszint emelkedése a hálózatos állomány megnövekedett ingerelhetőségével párosul, következményképp aktivációs funkciójának mértéke is megnő. Párhuzamosan ezzel, a tudati szint emelkedése (hálózatos állomány és általánosan az agy aktiválódása) a szervezet oxigénfogyasztásának emelkedésével jár, amely az ébredés pillanatában maximális értéket mutat. D. Központok A neurológiai kontroll kulcsok főként az agygerinc apparátusban találhatók, mely az agyból és a gerincvelőből áll. Az endokrin rendszer beavatkozása fontos, ami pl. a hipotalamusz-hipofízis esetén meghatározza közeli kapcsolatukat. Ámbár ebben a munkában a neurológiai akció kiemelt szerepű. Ha úgy tekintünk az érzékekre, mint olyan dolgokra melyek rendelkeznek az információ-behozatal általános karakterisztikájával a környezetből (legyen az külső vagy belső), akkor a központok strukturált rendszerek, melyek a válaszokat dolgoznak ki, még ha valamelyikük domináns is egy adott ingert tekintve. Azonban a közeli érzelmi-vegetatív-szexuális kapcsolat miatt, bár az egyikük domináns a többivel szemben, ezek is érintettek lesznek. Az endokrin aspektus elsősorban a lassú folyamatokban vesz részt, aktivitását belső utakra fenntartva, amellett hogy állandó aktivitása mobilizálható növekvő vagy csökkenő irányba, lehetőségtől és a szükséges választípustól függően, miközben mindvégig kapcsolatban áll az idegrendszerrel. Ez utóbbi gyors válaszok kialakításához szükséges karakterisztikával rendelkezik, és az egyensúly gyors megbontására vagy felállítására törekszik. A kontroll központjaira utalva három fő csoportot különböztethetünk meg elhelyezkedésük alapján: tisztán agykérgi elhelyezkedésűeket, subkortikálisakat, és azokat melyek vegyes lokalizációval rendelkeznek. Az intellektuális központ az agykéregben található, a vegetatív és az érzelmi az agykéreg alatti területeken, a motorikus és a szexuális központokat pedig mindkét területen. Tárgyalásuk sorrendje a következő: vegetatív, szexuális, motorikus, érzelmi és végül intellektuális központ. Vegetatív központ Működési tartomány: Aktivitása szempontjából a következők: a hőmérséklet szabályozása, a szomjúság és az éhség reflexe, védekezési reakciók és regeneráció, az emésztés, a légzés, és a keringés szabályozása, valamint a helyváltoztatáshoz és a reprodukcióhoz szükséges anyagcsere-folyamatok. 13

14 Szerv: Főként a hipotalamusz. Különböző magokból áll, az agytörzsben, a talamusz alatt található. Alatt igen közel a hipofízis -a mirigy mellyel közvetlenül kapcsolódikhelyezkedik el. Afferens Pályák, Átalakítás, Efferens Pályák: a) Afferens pályák: a hipotalamuszba érkeznek: a hálózatos állományból, a hippocampus-ból, a mandulából, a talamuszból, a nucleus lentiformis-ból (lencsemag), a gömbszerű szinapszis-rendszerekből (ld. szaglás), valamint az érzékszervi impulzusokat szállító idegrostok. b) Átalakítás: Példaként a tett reflexét vesszük: Ha megnövekedik a vérben található nátrium-klorid koncentrációja a megemelkedett vérkoncentrációt a hipotalamusz ozmoreceptorai érzékelik és serkentik az ADH (vazopresszin a ford.) felszabadulását az agyalapi mirigy hátsó lebenyéből; a nucleus supraopticus-ban (talamusz) termelődnek és innen szállítódnak a hipofízisbe. Amikor a fent említett hormon a véren keresztül a vesékbe jut, itt serkenti a vízvisszaszívást. Másik példa: Amikor a véráramban a kortizol és a kortikoszteron koncentrációja lecsökken, a hipotalamusz az ACTH (mellékvesekéreg serkentő hormon a ford.) felszabadulását serkenti az adenohipofízisből. Az ACTH stimulálja a mellékvese glükokortikoid termelését és felszabadítását. c) Efferens pályák: kiegészítve a hipofízissel és keresztül rajta, a véráramba, a pajzsmirigybe, a mellékvesekéregbe, és az ivarmirigyekbe indulnak. Idegpályákkal a mellékvese velőbe, és a hipotalamusz-hálózatos állomány rostjain keresztül az agytörzsi hálózatos állományba, ezen keresztül pedig a szemgolyó motoros magvaiba, és gerincvelői mozgató neuronokba. A hipofízisbe pedig a nucleus supraopticus-ból. Szintézis: A vegetatív központot a vitális funkciók szabályozójának tartjuk, mely irányítja az egyensúly mechanizmusait és a servo-regulációt. Szexuális Központ Működési tartomány: Aktivitása szempontjából a következők: maga a nemi aktus, a töltődésnek és kisülésnek megfelelően. Szerv: Fontos pontok: az ivarmirigyek, a gerincvelő, a hipotalamusz-hipofízis rendszer, valamint az agykéreg nyakszirti lebenyi területei. Afferens Pályák, Átalakítás, Efferens Pályák: a) Afferens pályák: Az erogén zónákat körülvevő tapintás eredetű pályák, és a tapintás általában; a nemi apparátus szintén tapintási pályái, melyek koncentráltan helyezkednek el és egy bizonyos típusúak; végül olyan pályák, melyek körülfogják az érzékszervi-perceptuális, a mnemikus, és a kortikus-subkortikus-cönesztéziás és asszociatív ingereket. Az első kettő a gerincvelői rövid reflex felépítésében vesz részt, ezen kívül a gerincvelőn, a talamuszon és a hálózatos állományon keresztül szállítódik míg eléri az agykérget. Endokrinális (hormonrendszerhez kapcsolódó-a ford.) afferens pályák: Ezeknek a szexuálhormonok mennyiségének állandó, de ciklikus szinten tartásában van szerepük, időszerűségük szerint mobilizálódva. Ezt a hipotalamusz-hipofízis-ivarmirigyek rendszere szabályozza, a fő kiválasztó elemeket tartalmazó struktúra regulációjával. b) Átalakítás: Karakterében komplex, a következő folyamtokba avatkozik be: (1) rövid nyúltvelői reflex, (2) a nyúltvelői mozgató neuronok aktivitásába, melyek hosszabb reflexeket képesek kialakítani az előző típussal együtt; (3) az idegi átkereszteződésekbe a subcortex szintjén, az agykérgi kivetítésekbe, és ezek interkonnekcióiba. 14

15 c) Efferens pályák: Két lehetőségről beszélhetünk: (1) maga a nemi aktus; (2) ha a megtermékenyítés bekövetkezik és a terhesség folyamatának alakulása. Itt az első esetet figyeljük meg. A kortikus-szubkortikus interkonnekciókból kiinduló, valamint az autonóm rendszer nyalábjai a gerincvelőn keresztül szállnak le és ingerlik a nemi apparátust, megkönnyítve ezzel az inger-átalakítás-ingerlés hurok visszacsatolását, miközben szimultán emelkedik az aktivitása, mígnem eléri ingerküszöbét és kisülést produkál. Szintézis: A szexuális központot a reproduktív funkció mechanizmusainak irányítójának tartjuk. Az egyénben ez az aktivitás a fajfenntartási ösztön kifejeződése mely a következő mechanizmusokat foglalja magába: nemi aktus, megtermékenyítés, terhesség, születés. Motorikus központ Működési tartomány: Az egyén mobilitása a térben, akaratlagos és akaratlan mozdulatokat tartalmaz, melynek során az idegrendszer által koordinált csontváz és izomrendszer cselekszik. Szerv: A motorikus központ, mely koordinálja ezen aktivitásokat a következő szinten található: az agykéregben, a homloklebenyben az akaratlagos mozgások központja, a gerincvelőben pedig az akaratlan mozgások, a rövid reflexív központját találjuk, ez a receptorok és az agykéreg közötti kapcsolattartásban is fontos szerepet játszik, a kisagyban pedig a mozgások koordinálása folyik (egyensúly). Afferens pályák, Átalakítás, Efferens pályák: Kezdeti szinten a rövid reflex rendszert vizsgáljuk. a) Afferens pályák: A receptorból az érzőroston keresztül a pre-spinalis dúcba amely retenzorként viselkedik, majd a gerincvelőbe, ahol az első átalakítás megtörténik. b) Efferens pályák: A gerincvelőből a poszt-spinalis dúcba, a motoros neuronon keresztül az effektorig. Második szinten a következőket találjuk: a receptortól az afferens pályán keresztül a gerincvelőbe, innen a mozgató rostokon keresztül (piramidális és extrapiramidális nyalábok) az agykéregbe, keresztülmenve a kisagyon. A második átalakítás az agykérgi területekben történik, és keresztülmegy az efferens pályákon a hipotalamuszba és a hipofízisbe, a gerincvelőbe, innen pedig az effektorba az izmok esetén. Szintézis: A motoros központ az elektromos érzékszervi ingerek átalakítója, mely mobilitási válaszokat gyárt, és az egyén környezethez való alkalmazkodását, túlélését szolgálja. Érzelmi központ Működési tartomány: Megfelel az általunk szokásosan érzésekként, hangulatokként, szenvedélyekként (annak motoros implikációival) és ösztönökként felismert dolgoknak. Beavatkozik a szeret vagy nem szeret -be, mely minden aktivitást kísérhet. Szerv: Fő aktivitását a limbikus központba helyezzük, mely a köztiagyban vagy a szaglóagyban található és a következőkből áll: septum pellucidum, a talamusz elülső magjai, a szarvtekervény (gyrus hippocampi), a hippokampusz elülső része és az amygdala. Afferens pályák, Átalakítás, Efferens pályák: a) Afferens pályák: A fő afferens pályák a következők: a szaglópálya, amely közvetlenül az amygdalához kapcsolódik, és az érzőrostok, amelyek a hálózatos állományon 15

16 keresztül érkeznek a limbikus rendszerbe. Ezenkívül az agykéregből (homloklebeny, halántéklebeny) és a hippokampuszból is érkeznek rostok az amygdalába. A szaglógumó egyik nyalábjának lefutása pedig a septum-ban ér véget. b) Átalakítás: Az afferens impulzusok elektrokémiai változásokat indukálnak a limbikus központban, amely válaszként egy azonnali zsigeri-szomatikus módosítást visz véghez (strukturális kapcsolat a hipotalamusszal), az agykérgi területeket is beleértve. A limbikus rendszer aktivitása felváltva integrál strukturált érzelmi-vegetatív-szexuális kifejeződéseket. c) Efferens pályák: Ezen változások nemcsak belső úton fejeződnek ki, kémiai és hormonális szinten, hanem az egyén viselkedési aktivitásában is. Egy elem kifejeződése tisztán motorikus. Emellett, a limbikus rendszer rostjainak a hipotalamuszon keresztül vezet az útja, innen pedig a nyúltagy autonóm részeibe valamint az agytörzsi hálózatos állományba mennek, ahonnan a szomatikus mozgató neuronokon át a megfelelő szervekbe, így az izmokba is. Szintézis: Az érzelmi központ aktivitását szintetikusnak foghatjuk fel; nemcsak saját neurohormonális karakterisztikájú specifikus területeit intgrálja, hanem a szexuális és a vegetatív működés elemeit is. Elhelyezkedés és kapcsolatai ( talamusz-hipotalamuszhálózatos állomány) lehetővé teszik diffúz működésének megértését, még nem-érzelmi karakterisztika esetén is, valamint meghosszabbított aktivitását a kezdeti impulzus után. Intellektuális Központ Működési tartomány: Aktivitások megtanulása általában, adatok közötti kapcsolatok, válaszok felszabadítása (reaktív válaszokon kívül), különböző eredetű ingerek közötti korreláció. Szerv: Ez a központ az agykéregben található, szürkeállomány építi fel. Általában három rétegre osztják, belülről kifelé: archicortex (filogenetikailag a legöregebb réteg), paleocortex (középső réteg), neocortex (legújabb réteg). Felszínét funkciójának megfelelően további négy lebenyre osztják: homloklebeny az elülső részén, fali lebeny a felső-középső részén, halántéklebeny az alsó-középső részén, nyakszirti lebeny a hátsó részén. Afferens pályák, Átalakítás, Efferens pályák: a) Afferens pályák: fő pályái az érzőrostok, melyek a kéreg érzőmezejébe érkeznek, mely főként a fali és a nyakszirti lebenyben van jelen, valamint kisebb mértékben a hálénték-, és a homloklebenyben. A következők afferensek: talamusz, hippokampusz, hipotalamusz, hálózatos állomány, kisagy. b) Átalakítás: Ötlethez jutunk, ha megfigyeljük az agykéreg interkonnekcióit. Általánosságban, a fali lebenyben találjuk az egyik legkomplexebb funkciót, jelen esetben a stereognozist (tapintásalapú felismerés látvány nélkül), amelyben kitétel az inger adekvát érzékelése (átvitel). Ez az információ szintetizálódik és összehasonlítódik már tapasztalt hasonló érzéki mnemikus pályákkal, így a tárgy felismerhetővé válik. c) Efferens pályák: Az agykérgi interkonnekciók mellett az efferens pályák általában a subcortex és főleg a nucleus caudatus felé irányulnak; a nyakszirti dudor és a kisagy; a középagy; a talamusz; a hálózatos állomány és a corpus mamillare (hipotalamusz emlőszerű testjei) Szintézis: Az emberben ezen központ maximális specializációt ért el, az emlősökkel és a többi élőlénnyel ellentétben. Fő funkciója, az asszociáció és a felszabadítás, az ingerekre 16

17 adott válaszok különbözőségének karakterisztikája úgy tűnik ad egy általános képet erről a központról. 17