Beszámoló a évi belső ellenőrzések tapasztalatairól
|
|
- Krisztián Barna
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Beszámoló a évi belső ellenőrzések tapasztalatairól Ózd, április 30. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Belső Ellenőrzési Csoportvezető
2 Vezetői összefoglaló Az éves összefoglaló ellenőrzési jelentés a belső ellenőrzés adott évi tevékenységének bemutatását, az elért célok és az éves teljesítmény összegzését, illetve az ellenőrzések által tett megállapítások és javaslatok hasznosulásának tapasztalatait tartalmazza. A tartalmára vonatkozó részletes előírásokat a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011.(XII.31.) Korm. rendelet 48. -a tartalmazza. Emellett figyelembe vételre került a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján közzétett módszertani útmutató is. Az éves ellenőrzési jelentést a polgármester a tárgyévet követően a zárszámadással egyidejűleg a képviselő-testület elé terjeszti évben is kockázatelemzéssel kerültek kiválasztásra azon önkormányzati költségvetési szervek, melyek rendszer illetve utóvizsgálata megvalósult a tárgyévben. Az önkormányzati költségvetési szerveknél bebizonyosodott, hogy ésszerű, takarékos gazdálkodás folyik. A szűkös anyagi forrásokat minél hatékonyabban és gazdaságosabban igyekeznek felhasználni. A növekvő számviteli és dokumentációs terhek egyre több feladatot rónak a személyi állományra. Az intézmények belső kontrollrendszere, a szabálytalanságok eljárási rendje, a kockázatkezelési rendszer és az ellenőrzési nyomvonalak kialakítása fejleszthető. Összességében az intézményeknél a belső ellenőrzés betöltötte a tényfeltáró, tanácsadó szerepét.
3 Tartalomjegyzék I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján 4 I.1. Az éves ellenőrzési tervben foglalt feladatok teljesítésének értékelése 4 I.1.1. A tárgyévre vonatkozó éves ellenőrzési terv teljesítése, az ellenőrzések összesítése.4 I.1.2. Az ellenőrzések során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja kapcsán tett jelentések száma és rövid összefoglalása... 5 I.2. A bizonyosságot adó tevékenységet elősegítő és akadályozó tényezők bemutatása 6 I.2.1. A belső ellenőrzési egység humánerőforrás-ellátottsága.. 6 I.2.2. A belső ellenőrzési egység és a belső ellenőrök szervezeti és funkcionális függetlenségének biztosítása.6 I.2.3. Összeférhetetlenségi esetek.. 7 I.2.4. A belső ellenőri jogokkal kapcsolatos esetleges korlátozások bemutatása.. 7 I.2.6. Az ellenőrzések nyilvántartása..7 I.3. A tanácsadó tevékenység bemutatása.7 II. A belső kontrollrendszer működésének értékelése, ellenőrzési tapasztalatok alapján 7 II.1. A belső kontrollrendszer szabályszerűségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése, javítása érdekében tett fontosabb javaslatok. 7 II.2. A belső kontrollrendszer öt elemének értékelése..11 III. Az intézkedési tervek megvalósítása..12 2
4 I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján A évi ellenőrzési tevékenységre is hatással voltak a folyamatosnak mondható jogszabályi változások. Az ÁHT, ÁVR módosításai, a évi számviteli változásokat tartalmazó 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet az államháztartás számviteléről az ellenőrzés részéről is rendszeres jogszabálykövetést igényelt. I.1. Az éves ellenőrzési tervben foglalt feladatok teljesítésének értékelése I.1.1. A tárgyévre vonatkozó éves ellenőrzési terv teljesítése, az ellenőrzések összesítése A belső ellenőrök vizsgálatukat éves munkaterv alapján, rendszerszemléletű megközelítéssel, bizonyosságot adó, tanácsadó tevékenység formájában végezték. A évi belső ellenőrzési munkatervben foglalt revizori munkanapok teljesültek. Az ellenőrzések végrehajtásánál fontos törekvés volt a vizsgált időszakok folytonosságának biztosítása, továbbá az, hogy az átfogó rendszerellenőrzésekkel az ellenőrzött szerv vezetése reális képet kapjon a költségvetési intézmény gazdálkodásának szabályszerűségéről. Az alábbi táblázat szemlélteti a végrehajtott ellenőrzések számát a vizsgálat típusa szerint. Vizsgálat típusa Pénzügyi ellenőrzés 2 Szabályszerűségi ellenőrzés - Pénzügyi-szabályszerűségi ellenőrzés 3 Rendszerellenőrzés 3 Informatikai rendszerek ellenőrzése - Teljesítmény ellenőrzés - Összes ellenőrzés száma 8 ebből soron kívüli ellenőrzés - Soron kívüli ellenőrzés aránya - Az ózdi intézmények mellett az Ózd Kistérség Többcélú Társulása keretében évben összesen 24 községi és 1 városi önkormányzat ellenőrzésére került sor. 3
5 2013. évben ellenőrzött ózdi költségvetési intézményeknél végrehajtott rendszerellenőrzés: Gazdasági Ellátó Központ Ózdi Művelődési Intézmények évben vizsgált ózdi intézmények rendszerellenőrzésének utóvizsgálata: Város és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Pénzügyi ellenőrzés: Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzése Ózdi Polgármesteri Hivatal, Ózd Város Önkormányzata, Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Közterület-felügyelet, Ózdi Sportszervező Iroda pénztárellenőrzése Pénzügyi-szabályszerűségi ellenőrzés: Az intézményi gazdálkodás és a szociális intézmények térítési díjainak ellenőrzése az Ózd és Térsége Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézménynél és intézményegységeinél Felhalmozási, fejlesztési célú pénzfelhasználás ellenőrzése Ózd Város Önkormányzatánál Hivatali gépjárművek használatának ellenőrzése A évi munkatervben foglalt ellenőrzések teljes mértékben teljesültek. Két esetben került sor a munkaterv szerinti ellenőrzés időpontjának megváltoztatására (előre hozatalára) az igazgatási szünet és a nyári szabadságolások időpontja miatt. Soron kívüli ellenőrzésre nem kerül sor. I.1.2. Az ellenőrzések során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja kapcsán tett jelentések száma és rövid összefoglalása A Belső Ellenőrzési Csoport évben ellenőrizte az Ózd Városi Férfi Teke Club részére Ózd Város Önkormányzata által évben adott támogatás elszámolásának dokumentumait. Az ellenőrzés évre is áthúzódott. A beadott elszámolások több olyan számla másolatát is tartalmazzák, melyek nem a támogatási célnak megfelelő, vélhetően magáncélú felhasználásról tanúskodnak, ezért Ózd Város Önkormányzata a szükséges intézkedéseket megtette az illetékes hatóságok felé. Az ügy kivizsgálása folyamatban van. 4
6 I.2. A bizonyosságot adó tevékenységet elősegítő és akadályozó tényezők bemutatása I.2.1. A belső ellenőrzési egység humánerőforrás-ellátottsága A belső ellenőrzés 2 fővel (1 fő belső ellenőrzési vezető, 1 fő belső ellenőr) látta el a belső ellenőri feladatokat. Külső szakértő igénybevétele nem vált szükségessé a évi belső ellenőrzések lefolytatása során. A belső ellenőrzési csoport dolgozói megfeleltek a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Bkr.) 24. -ában előírt képesítési követelményeknek. A szakmai iskolai végzettség mellett mindkét ellenőr rendelkezik mérlegképes könyvelői képesítéssel is. A belső ellenőrök az ellenőrzéshez szükséges engedéllyel rendelkeznek. A költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásáról és kötelező szakmai továbbképzéséről, valamint a költségvetési szervek vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszer témájú továbbképzéséről szóló 28/2011. (VIII.3.) NGM rendeletben foglalt kétévenkénti továbbképzést (ABPE II.) a évben egy belső ellenőrnek kellett teljesíteni, amely kötelezettségének eleget tett. Az elmúlt évben is biztosított volt a belső ellenőrök folyamatos szakmai továbbképzése, az ellenőrök részt vettek a regisztrált mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzésén is, amely a belső ellenőrzési munkához elengedhetetlen pénzügyi, számviteli területen nyújt segítséget a jogszabályok változásában illetőleg gyakorlati kérdésekben. Az ellenőrök szakmai ismereteik további bővítését szakirodalom tanulmányozásával, elektronikus szakmai konzultációval, valamint a Belső Ellenőrök Társasága szakmai konferenciáján való részvétellel oldották meg. I.2.2. A belső ellenőrzési egység és a belső ellenőrök szervezeti és funkcionális függetlenségének biztosítása A Bkr nak megfelelően Ózd Város Önkormányzatának Jegyzője biztosította a belső ellenőrök funkcionális függetlenségét azzal, hogy a Belső Ellenőrzési Csoport közvetlenül jegyzői irányítás alatt áll. A belső ellenőrök nem vettek részt a szervezet operatív működésével kapcsolatos tevékenységekben. 5
7 I.2.3. Összeférhetetlenségi esetek évben a belső ellenőrök és az ellenőrzött szervek tekintetében összeférhetetlenség nem állt fenn. I.2.4. A belső ellenőri jogokkal kapcsolatos esetleges korlátozások bemutatása A belső ellenőrzési tevékenység során a belső ellenőrök az ellenőrzött szerveknél információkat tudtak kérni, közszolgálati és egyéb dokumentumokba a betekintés biztosított volt, tehát a Bkr ban felsorolt jogok mindegyikét érvényesíteni tudta a belső ellenőrzés. I.2.5. A belső ellenőrzés végrehajtását akadályozó tényezők A Belső Ellenőrzési Csoport ellenőrzési szempontból történő eszköz- illetve információ ellátottsága megfelelő. I.2.6. Az ellenőrzések nyilvántartása A belső ellenőrzési vezető évben is vezette az elvégzett belső ellenőrzések nyilvántartását, valamint gondoskodott az ellenőrzési dokumentumok megőrzéséről, szabályszerű tárolásáról. I.3. A tanácsadó tevékenység bemutatása évben nem került sor írásbeli felkérés alapján végzett tanácsadó tevékenységre. Szóbeli felkérés alapján végzett tanácsadás az ellenőrzések során és azokon kívül is gyakran megvalósult, ezek tárgya általában jogszabályértelmezés, gazdálkodási munka során keletkező dokumentumok, nyilvántartások kitöltése volt. II. A belső kontrollrendszer működésének értékelése ellenőrzési tapasztalatok alapján II.1. A belső kontrollrendszer szabályszerűségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése, javítása érdekében tett fontosabb megállapítások, javaslatok 6
8 II.1.1. Rendszerellenőrzések esetében II A szabályozottság vizsgálata A megvizsgált intézmények (ÓMI, GEK) rendelkeztek a Számviteli törvényben, a 249/2000. (XII.24.) Korm. rendeletben, valamint a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendeletben meghatározott szabályzatokkal. A törvényi változások átvezetése a szabályzatokban részben megtörtént. Az intézmények dolgozói munkaköri leírásokkal rendelkeztek, a pénzkezelők felelősségvállalási nyilatkozatot tettek. II A költségvetés tervezése, a beszámoló valódisága, adatainak egyezősége a főkönyvvel, pénzforgalommal Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet előírásai az intézményeknél teljesültek. A évi beszámolónál a Magyar Államkincstárnak megküldött információs táblákban rögzítettek egyeztek a főkönyvi könyvelés, a pénzforgalom és az analitika adataival. A teljesítés adatai egyeztek Ózd Város Önkormányzata költségvetési rendeletében foglaltakkal. A kötelező előirányzatok betartásra kerültek. II Pénzforgalom dokumentáltsága, kötelezettségvállalás rendjének vizsgálata Az intézményeknél a pénzforgalom vizsgálatakor megállapította az ellenőrzés, hogy érvényesültek a Számviteli Törvény előírásai, a bizonylatok hűen tükrözték a megvalósult gazdasági eseményeket, a bizonylati fegyelem alaki és tartalmi követelményeit betartották. A kötelezettségvállalás rendje szabályozott, analitikus nyilvántartással rendelkeztek. A GEK pénzforgalmában kisebb hibákat tapasztalt az ellenőrzés, pl.: kiadott előleg adómentes határon túli elszámolása. A szolgáltatási szerződéseken szereplő díjtételek és a számlákon szereplő egységárak egyeztek a megvizsgált esetekben. A gépjárművek üzemanyag elszámolásainál teljesültek a 60/1992 (IV.1.) Kormányrendelet előírásai, a menetlevelek vezetése pontos és folyamatos volt. II A Közbeszerzési törvény érvényesülése A vizsgált időszakban közbeszerzési eljárást a Gazdasági Ellátó Központnál folytattak le élelmiszer beszerzés tárgyában, amely megfelelt a vizsgált időszakban hatályban lévő évi CVIII. tv. előírásainak. 7
9 II Illetmények megállapításának szabályszerűsége A belső ellenőrzés 14 közalkalmazott besorolásának felülvizsgálatát javasolta az intézményeknél. A szúrópróbaszerűen megvizsgált szabadságengedélyek, jelenléti ívek vezetése szabályos volt. A jubileumi jutalmak megállapítása, kifizetése jogszerű volt. II A vagyongazdálkodás feladatainak értékelése A vizsgált intézmények a tulajdonukban és kezelésükben lévő vagyontárgyakról az ECOSTAT számítógépes programmal nyilvántartást vezetnek. A tárgyi eszköz állomány gyarapodásakor az állományba vételi bizonylatok kiállításra kerülnek, az értékcsökkenés elszámolása szabályos. Selejtezési eljárás lefolytatására sor került az intézményeknél, ennek dokumentálása pontos, szabályos. II Belső ellenőrzési munka hatékonysága Az intézmények a belső kontrollrendszer működéséhez kapcsolódó szabályzatokkal rendelkeznek, azonban ezek általánosak, nem tükrözik az intézményi sajátosságokat. A folyamatba épített előzetes, utólagos vezetői ellenőrzés több részterületen megfelelően működik. II.1.2. A rendszerellenőrzések utóellenőrzésének megállapításai Város és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Az intézményi szabályzatok aktualizálása nem teljes körűen történt meg. A pénzügyi ellenjegyzés nincs leszabályozva. A megvizsgált szerződések és számlák díjtételei nem egyeztek. A gazdálkodási jogkörök és a szakmai teljesítés igazolás gyakorlása teljes körű volt. A belső ellenőrzési munkaterv elkészült, a folyamatba épített ellenőrzés megvalósult a pénzkészlet és az anyagkészlet ellenőrzésénél. A pénztárellenőrzés alkalmával bemutatott készpénz összege egyezett a nyilvántartásban lévővel. II.1.3. A pénzügyi ellenőrzések megállapításai II Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Az Önkormányzatnál a vizsgált időszakban a pénzügyi, számviteli munka minősége megfelelő. Az államháztartási szervekre vonatkozó számviteli és 8
10 adózási szabályokat betartották. A bizonylatok ésszerű, takarékos gazdálkodásról tanúskodnak, a kiadások az alapfeladatokhoz kapcsolódnak. A vagyongazdálkodásnál javasolta az ellenőrzés a szabályszerű selejtezési nyomtatvány használatát. II Ózdi Polgármesteri Hivatal, Ózd Városi Önkormányzat, Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Közterület Felügyelet, Ózdi Sportiroda pénztárellenőrzése A készpénzrovancs alkalmával az időszaki pénztárjelentés adata mind az öt szervnél megegyezett a bemutatott készpénz összegével. A pénzkészlet mennyisége a pénzkezelési szabályzatban meghatározott értékhatár (dekád zárásakor max E Ft) volt. II.1.4.Pénzügyi- szabályszerűségi ellenőrzés II Az intézményi gazdálkodás és a szociális intézmények térítési díjainak ellenőrzése az Ózd és Térsége Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény és intézményegységeinél Az ÓTSZEGYII gazdálkodását vizsgálva megállapítható, hogy az alakulás óta beszerzett tárgyi eszközök, karbantartási anyagok közvetlenül az intézményi feladatellátást szolgálják, a kiadások teljesítéséhez a szabad előirányzat rendelkezésre állt. Az ellenőrzés javasolta a munkakörök áttekintését a hatékony munkavégzés érdekében. Az intézményi és a személyi térítési díjak meghatározása szabályos. Az intézményegységeknél megvizsgált nyilvántartások, a számlák szigorú számadású nyomtatványainak vezetése pontos. A személyi térítési díjaknál a kerekítésre vonatkozó jogszabályi előírások betartását indokoltnak tartja a revízió. II Felhalmozási, fejlesztési célú pénzfelhasználás ellenőrzése Ózd Város Önkormányzatánál Az ellenőrzés 5 beruházás dokumentumait vizsgálta meg, melyekből 3 uniós forrásból valósult meg. A beruházások megvalósulása során a napi munkát jelentősen megnehezítette, hogy a hivatal szervezetén belül több osztály, csoport foglalkozik a beruházások egyes szakaszaival, valamint szervezeti változások is történtek. Kockázati tényezőt jelentett, hogy a pályázati forrásból megvalósuló fejlesztések időben elhúzódnak a pályázat benyújtásától a tényleges megvalósulásig. A megvizsgált közbeszerzések lebonyolítása, a pénzügyi elszámolások jogszabályszerűek voltak, kisebb formai hibákat állapított meg az ellenőrzés. 9
11 II A hivatali gépjárművek használatának ellenőrzése Az Ózdi Polgármesteri Hivatalnál üzemeltetett hivatali gépjárművek dokumentumaiból megállapításra került, hogy a menetlevelek vezetése folyamatos. A tankolt üzemanyag mennyiség és a norma szerint elszámolható üzemanyag összevetése a vizsgált időszakban megtörtént, az egyik gépjárműnél jelentős túlfogyasztások jelentkeztek. Az ellenőrzés javasolta az üzemeltetéshez kapcsolódó belső szabályzatok aktualizálását, valamint a túlfogyasztások okának kivizsgálását. II.2. A belső kontrollrendszer öt elemének értékelése A Bkr. 3. -a alapján a költségvetési szerv vezetője felelős a belső kontrollrendszer keretében a szervezet minden szintjén érvényesülő megfelelő kontrollkörnyezet, kockázatkezelési rendszer, kontrolltevékenységek, információs és kommunikációs rendszer, valamint monitoring rendszer kialakításáért, működtetéséért és fejlesztéséért. II.2.1. Kontrollkörnyezet A megvizsgált szervezeteknél a jogszabályokban előírt szabályzatok többsége elkészítésre került. A törvényi változások miatt több szervnél a vizsgált időszakban nem kerültek aktualizálásra a szabályzatok. Néhány szabályzatban előfordult, hogy nem tükrözték a helyi, intézményi sajátosságokat. Az intézményeknél a működési folyamatok meghatározására és dokumentálására szolgáló ellenőrzési nyomvonalak általában elkészítésre kerültek, azonban ezek általánosak. A feladat-, és felelősségi körök a munkaköri leírásokban, vezetői utasításokban nyilvánvalók az intézményeknél. Az intézményvezetők és gazdasági vezetők az összes intézménynél részt vettek a belső kontrollrendszer témakörben előírt kétévenkénti továbbképzésen. II.2.2. Kockázatkezelés Az intézmények rendelkeznek kockázatkezelési szabályzattal, azonban a tevékenységben, gazdálkodásban rejlő kockázatok felmérését, elemzését írásos formában nem készítik el. II.2.3. Kontrolltevékenységek kialakítása A vizsgált költségvetési szerveknél a belső kontrollrendszerre vonatkozó ellenőrzési szabályzatok, pl.: FEUVE szabályzat elkészítésre kerültek. 10
12 A gazdálkodási jogkörök gyakorlása, felelősökhöz való hozzárendelése kisebb hiányosságokkal - szabályszerűen működik. Több helyen az államháztartásról szóló évi CXCV a által bevezetett pénzügyi ellenjegyzést nem a jogszabálynak megfelelően szabályozták, vagy alkalmazták. A folyamatba épített előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés az intézményeknél több részterületen (pl.: pénztár, térítési díjak beszedése, raktárellenőrzés) megvalósul. II.2.4.Információs és kommunikációs rendszer A szervezetek többségénél kialakításra kerültek azon információs rendszerek és csatornák, melyek biztosítják, hogy a megfelelő információk a megfelelő időben eljussanak az egyes szervezeti egységekhez, célszemélyekhez. Belső iktatási rendszert mindegyik intézmény alkalmaz. II.2.5.Monitoring A tevékenységi köröknek megfelelően az operatív, napi feladatok folyamatos és eseti nyomon követése mindenhol megvalósul. III. Az intézkedési tervek megvalósítása A belső ellenőrzési vezető évben is elkészítette a Bkr a által előírt nyilvántartást, melyben a belső ellenőrzési jelentésekben tett megállapítások, javaslatok, a vonatkozó intézkedési tervek és azok végrehajtása nyomonkövethetővé válik évben a korábbi évek ellenőrzéseire készített intézkedési tervek megvalósulásának vizsgálatára került sor. Általánosságban elmondható, hogy az intézményeknél a napi munkában megjelentek az intézkedések hatásai. 11
13 Határozati javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (IV. 30.) határozata a évi belső ellenőrzések tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról A Képviselő-testület a évi belső ellenőrzések tapasztalatairól szóló beszámolót megvitatta és az abban foglaltakat elfogadja. Felelős: Belső Ellenőrzési Csoport vezetője Határidő: április
Beszámoló a 2014. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól
Beszámoló a 2014. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól Ózd, 2015. április 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Belső Ellenőrzési Csoportvezető Vezetői összefoglaló A költségvetési szervek belső
Tájékoztató a belső ellenőrzési feladat 2014. évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól
Tájékoztató a belső ellenőrzési feladat 2014. évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól Ózd, 2015. április 29. Előterjesztő: Készítette: Társulási Tanács Elnöke Belső Ellenőrzési Csoport
Beszámoló a belső ellenőrzési feladat évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól Ózd, április 25.
Beszámoló a belső ellenőrzési feladat 2015. évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól Ózd, 2016. április 25. Előterjesztő: Készítette: Társulási Tanács Elnöke Belső Ellenőrzési Csoport
Javaslat. Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Belső Ellenőrzési Csoportvezető. Ózd május
Javaslat a belső ellenőrzési feladat 2017. évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól szóló éves összefoglaló ellenőrzési jelentés elfogadására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke
Beszámoló. a 2010. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól
Beszámoló a 2010. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól Előterjesztő: Polgármester Készítette: Belső ellenőrzési csoport Ózd, 2011. április 21. I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása
Beszámoló a 2012. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól
Beszámoló a 2012. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól Ózd, 2013. április 24. Előterjesztő: Jegyző Előkészítő: Belső Ellenőrzési Csoport Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés 2012. Az éves összefoglaló
Beszámoló a évi belső ellenőrzések tapasztalatairól
Beszámoló a 2015. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól Ózd, 2016. április 28. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Belső Ellenőrzési Csoportvezető Vezetői összefoglaló Az éves összefoglaló ellenőrzési
HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2011. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján
HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2011. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján 2011. évben az ellenőrzés a belső ellenőrzési tervben meghatározott
2014. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés
Iktatószám: Készült 2 eredeti példányban 2014. évi.. Készítette: Illyésné Nagy Terézia Jóváhagyta: Márkus Erika belső ellenőr jegyző 1 TARTALOMJEGYZÉK: Vezetői összefoglaló 3 I. A belső ellenőrzés által
Beszámoló a 2011. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól
Beszámoló a 2011. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól Ózd, 2012. április 26. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Belső ellenőrzési csoport Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés 2011. Az éves összefoglaló
ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
Iktatószám: 45/2017 ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS MEDGYESEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2017. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az ellenőrzési terv A belső ellenőrzést a Dél-Békési
J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerve és munkaszervezete
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerve és munkaszervezete 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Előterjesztő: Székhely település polgármestere
Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja
Egyszerű többség Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására Előadó:
Hangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei évi belső ellenőrzési munkaterve
Hangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei 2017. évi belső ellenőrzési munkaterve Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Csoportja Ózd, 2016. november 28. Az államháztartásról
E L Ő T E R J E S Z T É S
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2016. április 28-i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása 1.
J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és a Társulás munkaszervezete
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerv és a Társulás munkaszervezete 2016. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Előterjesztő: Társulási Tanács
E L Ő T E R J E S Z T É S
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT FŐJEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. március 26-i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
Szám: 1- /2014. Előterjesztés
Szám: 1- /2014. Monorierdő Község Önkormányzat Jegyzője 2213 Monorierdő, Szabadság u. 50/A.. Telefon: 06-29-419-103 Fax: 06-29-619-390 E-mail: merdo.hivatal@monornet.hu Előterjesztés a Képviselő-testület
Csabdi Község Önkormányzat éves ellenőrzési jelentése. Vezetői összefoglaló
Csabdi Község Önkormányzat 2015. éves ellenőrzési jelentése Vezetői összefoglaló Csabdi Község Önkormányzatnál az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazást Magyarország helyi önkormányzatairól
VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE
VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE * 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. ( (88) 592-660/166 3 (88) 592-660/ 225 e-mail: varpalota.tobbcelu.tarsulas@varpalota.hu Ellenőrzési jelentés
Előterjesztés. a Társult Képviselő-testület április 30-án tartandó ülésére
Bugac Nagyközségi Önkormányzat Polgármesterétől 678/1/2013. Előterjesztés a Társult Képviselő-testület 2013. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Az önkormányzat és a felügyelete alá tartozó költségvetési
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm.
Éves ellenőrzési jelentés. a Budapest Fővárosi IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2011. évi belső ellenőrzéséről
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA :1041 Budapest, István út. 14 231-3260; 231-3248 1. számú melléklet Éves ellenőrzési jelentés a Budapest Fővárosi
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2012.
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 22-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Vincent Auditor Számviteli Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 2011.
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Előterjesztő: Készítette: Jegyző Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Csoportja Ózd, 2016. december
J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és munkaszervezete
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerv és munkaszervezete 2017. évi belső ellenőrzési munkatervének jóváhagyására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Készítette:
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Vámosmikola, Ipolysági út 9-11.
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 2015. 1. oldal, összesen: 10 Az intézmény neve, címe: Az intézmény vezetője: Belső ellenőri álláshellyel
ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz.
ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27-i ülésére 5. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2013. évi belső ellenőrzés i terv jóváhagyása
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MÁJUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁJUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE IKT. SZ: 672-5/2016/D. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB I V. NAPIREND Tárgy: 2015. évre
ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Bazsi Község Önkormányzatánál 2011. évben lefolytatott belső ellenőrzések tapasztalatairól A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011.(XII.31.)
Éves ellenőrzési jelentés 2018
Lébényi Közös Önkormányzati Hivatal Éves ellenőrzési jelentés 2018 Lébény, 2019. február 14. Jóváhagyta: dr. Tóth Tünde jegyző Készítette: Böröczné Kőszegi Zsuzsanna belső ellenőr Tartalomjegyzék JOGSZABÁLY
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása 2015-2018. évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására Előterjesztő: Székhely település polgármestere Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Szám: EPL/26/5/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Balatonakarattya Község Önkormányzata éves ellenőrzési jelentése. Vezetői összefoglaló
Balatonakarattya Község Önkormányzata e Vezetői összefoglaló Balatonakarattya Község Önkormányzatánál az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazást Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 4. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Ózd,. december 9. Előterjesztő: Készítette: Ózd Város Jegyzője Belső Ellenőrzési Csoport A Magyarország helyi
2016 MÁJ O& Jászboldogháza Község Önkormányzata Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési Jelentés
2016 MÁJ O& Jászboldogháza Község Önkormányzata Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési Jelentés lktatószám: Készült 2 eredeti példányban 2015. évi Éves ellenőrzési Jelentés és éves
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység 1239 Budapest Grassalkovich u. 162 2015. ÉVI ELLENŐRZÉSI JELENTÉS I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység
ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Vezetői összefoglaló Kérem a vezetői összefoglalót mellékelni. I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása (Ber. 31. (3) bekezdés a) pont) Átfogó ellenőrzésre
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv
4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről
SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE
SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A 2016 2019. ÉVEKRE Szentendre Város Önkormányzat egyik alapvető célja, hogy biztosítsa a település működőképességét a kötelező és az önként
Javaslat. a évi belső ellenőrzések tapasztalatairól szóló éves összefoglaló ellenőrzési jelentés elfogadására
Javaslat a 2017. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól szóló éves összefoglaló ellenőrzési jelentés elfogadására Előterjesztő: Polgármester Készítette: Belső Ellenőrzési Csoportvezető Ózd. 2018. május
Éves ellenőrzési jelentés
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA :1041 Budapest, István út. 14 231-3260; 231-3248 1. számú melléklet Éves ellenőrzési jelentés a Budapest Fővárosi
Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére
sz. napirend Előterjesztés Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április -i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület!
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 28.-án tartandó ülésére.
16.sz. melléklet az /2015.(V.28.) önkormányzati rendelethez. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-956, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu
Éves ellenőrzési jelentés a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm.
BELSŐ ELLENŐRZÉSI OSZTÁLY Éves ellenőrzési jelentés a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján (Tartalma a jogszabályi
Éves ellenőrzési jelentés
Éves ellenőrzési jelentés Bánk Község Önkormányzata 2015. évben elvégzett belső ellenőrzésről 1 / 11 Vezetői összefoglaló Tartalomjegyzék I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása I/1.
Dr. Molnár Ildikó Főjegyzőasszony részére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés. Éves ellenőrzési jelentés
PILISSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2009 Pilisszentlászló Szabadság tér 1. Dr. Molnár Ildikó Főjegyzőasszony részére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés Éves ellenőrzési jelentés A belső ellenőrzés a 2013.
STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE
Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Intézményi Kistérségi Társulás Belső Ellenőrzés 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4., E-mail: vinati2@t-online.hu Tel. szám: 514-772, 20-823-98-47, 823-98-02 Iktatószám:
1. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása
napirend BESZÁMOLÓ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalánál és intézményeinél 2013. évben végzett belső ellenőrzések tapasztalatairól Tisztelt Közgyűlés! A költségvetési szervek belső
Éves ellenőrzési jelentés
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA :1041 Budapest, István út. 14 231-3260; 231-3248 2. számú melléklet Éves ellenőrzési jelentés a Budapest Fővárosi
ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére. 2. napirendhez. Tóth Antal pénzügyi bizottság elnöke
ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére 2. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Beszámoló a 2011. évi belső ellenőrzésekről
Szálka Község Önkormányzatának éves ellenőrzési jelentése a évről
Szálka Község Önkormányzatának éves ellenőrzési jelentése a 2015. évről A Szálka Község Önkormányzatnál lefolytatott belső ellenőrzési tapasztalatokról A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről
Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés. 2013. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés
Iktatószám: Készült 2 eredeti példányban 2013. évi Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés Készítette: Illyésné Nagy Terézia Jóváhagyta: Márkus Erika belső ellenőr jegyző Szolnok,
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Ózd, 2014. december 19. Előterjesztő: Ózd Város Jegyzője Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési
Az intézmény neve, címe: Biatorbágy Város Önkormányzat. 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a.
Az intézmény neve, címe: Biatorbágy Város Önkormányzat 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a. Polgármester: Dr Palovics Lajos Jegyző: Makranczi László Belső ellenőr foglalkoztatási formája: külsős, megbízási
Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve
Jászivány Község Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési terve Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 61. -a szerint az államháztartási kontrollok célja az államháztartás
304-7/2014. Tárgy: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés jóváhagyása Melléklet: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés
Ruzsa Község Jegyzőjétől 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Telefon: 62/285-011 304-7/2014. Tárgy: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés jóváhagyása Melléklet: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐTERJESZTÉS CÍME, TÉMÁJA: Tájékoztató az Önkormányzat által fenntartott intézményekben 2009. évben végzett ellenőrzések tapasztalatairól A Képviselő-testület 2010. május
Csabdi Község Önkormányzat 2014. éves ellenőrzési jelentése. Vezetői összefoglaló
Csabdi Község Önkormányzat 2014. éves ellenőrzési jelentése Vezetői összefoglaló Csabdi Község Önkormányzatnál az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazást Magyarország helyi önkormányzatairól
Összefoglaló Jelentés a 2013. évi belső ellenőrzési tevékenységről
Resznek Község Önkormányzata képviselő-testületének 27/2014.(V.9.) határozata a 2013. évi belső ellenőrzésről Resznek Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2013. évi belső ellenőrzési tevékenységről
Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 5-i ülésének 2. napirendi pontjához
Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 5-i ülésének 2. napirendi pontjához KŐSZEG KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE Magyarország helyi önkormányzatairól
Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzéséről
Előterjesztés Csorvás Város Önkormányzatának 2015. évi belső ellenőrzéséről Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 119.. (4) bekezdése
Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés, Tiszalök Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tevékenységéről
Önkormányzatának Belső ellenőre 4465 Rakamaz, Kossuth út 68. Száma:../2014. Éves összefoglaló i jelentés, Önkormányzatának 2013. évi belső i tevékenységéről A jelentésben használt jogszabályi hivatkozások:
1. számú melléklet. Összefoglaló éves ellenőrzési jelentés évről Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás
1. számú melléklet Összefoglaló éves ellenőrzési jelentés 2015. évről Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Vezetői összefoglaló A belső ellenőrzési feladatokat az önkormányzati társulásnál és tagönkormányzatainál
B U D A P E S T I M Ű S Z A K I ÉS G A Z D A S Á G T U D O M Á N Y I E G Y E T E M
1. sz. melléklet B U D A P E S T I M Ű S Z A K I ÉS G A Z D A S Á G T U D O M Á N Y I E G Y E T E M BELSŐ ELLENŐRZÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályba lép: 2013. július 1-jén Az államháztartásról
Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézménye
Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézménye 1048 Budapest, Galopp u. 13. : 435-9000 : gi@ujpestgi.hu : 1325 Bp. Pf. 20. : 230-0171 iktatószám:gi4-357-1 /2016 Az intézmény vezetője:
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás Szeghalom, Szabadság tér 4-8. sz. Ügyszám: 16-19/2009/1. ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az ellenőrzésre a Társulás 2009. évi ellenőrzési munkaterve alapján került sor. Az ellenőrzés
J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és a munkaszervezet
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerv és a munkaszervezet 2019. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Ózd, 2018. december 3. Előterjesztő: Társulási
A Makói Kistérségi Többcélú Társulása
Iktatószám: 1/1212-1/2015/I Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanács 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel: 62/511-800, Fax: 62/511-801 Tárgy: Belső ellenőrzés tervezése, 2016. évi belső ellenőrzési
Hidegkút Község Önkormányzat évi belső ellenőrzéséről készült éves összefoglaló jelentés
Horváthné Székely Zita okl. közgazda, regisztrált belső ellenőr (52528) Levelezési cím: 8228 Lovas, Öreghegyi út 302/7. Telefon: 06-20-387550 E-mail: revizor.h@gmail.com Ikt.sz: 5-4/206. Hidegkút Község
Összevont Ellenőrzési munkaterve
Dorog Város Önkormányzat Dorog Város Önkormányzat Összevont Ellenőrzési munkaterve 2018. évre Dorog, 2017. november 20. Jóváhagyta:. Kecskésné Patos Szilvia jegyző 1 Tartalomjegyzék 1. Az éves ellenőrzési
Éves ellenőrzési jelentés
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA :1041 Budapest, István út. 14 231-3260; 231-3248 1. számú melléklet Éves ellenőrzési jelentés a Budapest Fővárosi
2015-2018. Község Önkormányzata
Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási
ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
Neszmély Község Polgármesteri Hivatala
Neszmély Község Polgármesteri Hivatala F O L Y A M A T B A É P Í T E T T, E L Ő Z E T E S, U T Ó L A G O S É S V E Z E T Ő I E L L E N Ő R Z É S ( F E U V E ) S Z A B Á L Y Z A T A 2011. december 20. Elfogadásra
HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE
HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Iktatószám:. HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
Beszámoló a évi belső ellenőrzésekről. Bodorkós Ferenc polgármester. Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőr Dr. Görög István jegyző
Beszámoló a 2015. évi belső ellenőrzésekről Bodorkós Ferenc polgármester Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőr Dr. Görög István jegyző Éves ellenőrzési jelentés és évi összefoglaló ellenőrzési jelentés
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 131/2014. (XII.15.) KT.
Sásd Város Önkormányzata ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
Sásd Város Önkormányzata 2016. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az éves ellenőrzési jelentés a Nemzetgazdasági Minisztérium által 2016. szeptemberében kiadott módszertan szerint
Éves ellenőrzési jelentés 2017
Dorog Város Önkormányzata 2510 Dorog Bécsi u. 79-81. Éves ellenőrzési jelentés 2017 (Dorog Város Polgármesteri Hivatal és a Kincstári Szervezet éves ellenőrzési jelentései alapján) Dorog, 2018. április
2018. ÉVI ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
2018. ÉVI ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Szentgotthárd és Térsége Önkormányzai Társulás A.) A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján aa) Az éves ellenőrzési tervben foglalt feladatok
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzatának 2013. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzatának 0. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására Ózd, 0. november. Előterjesztő: Készítette: Ózd Város Jegyzője Belső Ellenőrzési Csoport A helyi önkormányzatokról
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása. 37/2016. (XII.14.) határozata
Kivonat! Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa 2016. november 30-i ülésén készült jegyzőkönyvéből: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 37/2016. (XII.14.) határozata
Ellenőrzési jelentés a 2008. évi belső ellenőrzésekről
Ellenőrzési jelentés a 2008. évi belső ellenőrzésekről Tisztelt Képviselőtestület! A 193/2003. (XI.26) Korm. Rendelet (Ber.) 31. -a éves ellenőrzési jelentés elkészítését írja elő. Az összefoglaló jelentés
SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás
SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2014-2018. ÉVEK IDŐSZAKÁRA SZÓLÓ BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVÉHEZ SZÜKSÉGES KOCKÁZATELEMZÉS A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről
ÖSSZEFOGLALÓ Éves ellenőrzési jelentés 2016.
Dorog Város Önkormányzat 2510 Dorog Bécsi u. 79-81. ÖSSZEFOGLALÓ Éves ellenőrzési jelentés 2016. (Dorog Város Polgármesteri Hivatal és a Kincstári Szervezet éves ellenőrzési jelentései alapján) Dorog,
kiadott Leltározási Leltározási szabályzat/, a leltárak megfelelő
Makói Kistérség Többcélú Társulása Ellenőrzési tervjavaslat i belső i terv Ellenőrzési tervet megalapozó elemzés címe, időpontja sor szá m 1. Település Ellenőrzött szerv Ellenőrizendő folyamatok Ambrózfalva
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés október 29-ei ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ALJEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. október 29-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és a Komárom-Esztergom
Bodorkós Ferenc polgármester évi belső ellenőrzési terv
Gencsapáti Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési terve Bodorkós Ferenc polgármester Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőrzési vezető Dr. Görög István jegyző 2017. évi belső ellenőrzési terv
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 30-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 30-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Összefoglaló jelentés a 2016. évi belső ellenőrzés megállapításairól A
E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről
Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a 2019. évi belső ellenőrzési tervről A Magyarország helyi önkormányzatairól
Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére
Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT, HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, TÓTVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJE Szám: EPL/57/5/2014. E l ő t e
Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2017. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
2014. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés
Iktatószám: Készült 2 eredeti példányban 2014. évi Készítette: Illyésné Nagy Terézia Jóváhagyta: Udud Róza belső ellenőr jegyző 1 TARTALOMJEGYZÉK: Vezetői összefoglaló 3 I. A belső ellenőrzés által végzett
Összefoglaló Jelentés a évi belső ellenőrzési tevékenységről
Rédics Község Önkormányzata képviselő-testületének 30/2014.(V.13.) határozata a 2013. évi belső ellenőrzésről Rédics Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2013. évi belső ellenőrzési tevékenységről
Csabdi Község Önkormányzat és költségvetési szerveinél évben lefolytatott ellenőrzések bemutatása
1. függelék Csabdi Község Önkormányzat és költségvetési szerveinél 2015. évben lefolytatott ellenőrzések bemutatása Tárgy Cél Módszer Megállapítás / Intézkedési terv készítésére köteles javaslat annak