Első rész: A deliktuális és a kontraktuális felelősség viszonya: a non-cumul és veszélyei
|
|
- Sára Péterné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A DELIKTUÁLIS FELELŐSSÉG ÉS A SÉRELEMDÍJ EGYES KÉRDÉSEI ELŐADÁS A BÉKÉS MEGYEI ÜGYVÉDI KAMARA TAGJAI RÉSZÉRE, NOVEMBER 27. dr. habil. Fuglinszky Ádám LL.M. (Heidelberg) PhD (Hamburg), egyetemi docens, ügyvéd ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, fuglinszky@ajk.elte.hu Első rész: A deliktuális és a kontraktuális felelősség viszonya: a non-cumul és veszélyei 6:145. [Párhuzamos kártérítési igények kizárása] A jogosult kártérítési igényét a kötelezettel szemben akkor is a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint érvényesítheti, ha a kár a kötelezett szerződésen kívül okozott károkért való felelősségét is megalapozza. 6:146. [Felelősség a teljesítés során okozott károkért] A jogosult a vagyonában a szerződés teljesítése során a kötelezett által okozott kár megtérítését a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti. I. A deklarált és a valós ok A deklarált: annyira közel került a veszélyes üzemi felelősséghez, hogy a tényállás kiemelése a szerződéses viszonyból immár nem indokolt A valós: o Előreláthatóság referencia-időpontját ne lehessen megkerülni o 6:174. (2): tapadó károk érvényesítése II. Következmények, problémák 1. Elhatárolási nehézségek: a festő és a Zsolnay váza ð 6:146. teljesítése során : oltalmi érdek megsértése esetén ne kelljen egy másik felelősségi rezsimet alkalmazni. ennek ellenére lesznek: (Teljesítése során = minden, amire a szerződés adott lehetőséget (?)) o Festő: ha festés közben leejti az ecsetet, a létrájával betöri az ablakot, de akkor is, ha befelé jövet rúgja fel a vázát þ o A vállalkozó az öntözőberendezés telepítése során kárt tesz a haszonnövényekben þ o A taxi utasának ruhája bepiszkolódik vagy elszakad þ o A fuvarozó kamionja a feladó telephelyén nekimegy a kerítésnek þ o Bérlő kutyája megeszi a bérbeadó csirkéit þ o Személyi sérülés közvetíti þ: lejárt szavatosságú gyógyszer miatt rosszul lesz / ragasztó avagy festék gőze / bérlő leesik a lépcsőn, átesik a rozoga korláton, lezuhan a lifttel / rendezvény résztvevője megsérül a rendezvényen De ha semmi köze nincs a szerződéshez? o A bérbeadó elüti a bérlőt az autójával a város egy másik pontján ý Határesetek o Fényező Zoli hazahoz o Vállalkozó építésvezetője a megrendelőt hurcolja kocsival és ekkor o Megrendelő kocsija felrobban egy az építési területen kitört tűzben 2. Kivételek o Különböző felperesek: ld. hozzátartozói igények o o Különböző alperesek: ld. a kötelezett és teljesítési segédje ð kell-e többletelem vagy sem Termékfelelősség nem zárható ki! Közösségi jogot alkalmazni kell. (Akkor merül fel, ha közvetlenül a gyártóval szerződünk ) 3. Megnő a felelősségkizárás, -korlátozás súlya; elévülési idő is lerövidíthető M 4. Szívességi fuvar és baleset! (2013. évi CCXXXVI. törvény 121. indokolása????) 27. A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője, a Nemzeti Iroda, a kárrendezési megbízott, valamint a Kártalanítási Szervezet a gépjármű üzemeltetése során okozott kárt az e törvényben 1
2 foglaltak szerint megtéríti. E kártérítés nem érinti a károsultnak a Polgári Törvénykönyv szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai alapján érvényesíthető további kártérítési igényét. Indokolás: A törvény a kártérítési esetkörök egyértelmű elhatárolását célozza. A gépjármű üzemeltetése során okozott károk szerződésen kívül okozott károknak minősülnek. A gépjárműfelelősségbiztosítás keretében a felsorolt szervezetek a gépjármű üzemeltetése során okozott károkat függetlenül a károsult további, illetve egyéb kártérítési igényétől megtérítik. 5. Működési körön kívüli à ellenőrzési körön kívüli: Vö. veszélyes üzem à ahol egyben szolgáltatás igénybe vétele is (pl. nyári bob, hajóhinta, stb.) III. Kógens vagy diszpozitív? Feltehetően diszpozitív, de vajon életszerű ez a kérdés? 5. Did we consider all risks and side effects? Hi Barbie Hi Ken! Do you wanna go for a ride? Sure Ken! Jump in... Johnny Mosegaard Pedersen, Karsten Dahlgaard Copyright: Warner/Chappell Music Denmark A/S, MCA Music Scandinavia AB 5. Did we consider all risks and side effects? Hi Barbie Hi Ken! Do you wanna go for a ride? Sure Ken, but I maintain my extracontractual damage claims, thus let s waive Sec. 6:145! Jump in... 2
3 Második rész: Deliktuális felelősség I. Az általános felelősségi szabály 1. Jogellenességet kizáró okok rögzítése egy helyen 6:520. a) Károsult beleegyezése: társadalmi érdek sérelme, veszélyeztetése b) Jogszabály által megengedett magatartás, ha Kártalanítás vagy nem sérti más személy jogilag védett érdekét Esetcsoportok / jogilag védett érdek? szomszédjogi esetek þ / környezetszennyezés a határértékek betartása mellett þ verseny ý / Jóhiszemű feljelentés ý c) Jogos védelem: büntetőjog átsugárzó hatása? d) Szükséghelyzet: viszonya a speciális szabályokhoz? Lex specialis v. párhuzamosság? - A vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény 26. : Ha a vizek mennyisége vagy a vízilétesítmények teljesítőképessége a többletvizek fokozatos leeresztését teszi szükségessé (szükséghelyzet), az érintett ingatlan tulajdonosa (használója) köteles tűrni, hogy a vizeket a nagyobb kár csökkentése és elhárítása érdekében ideiglenesen az ingatlanon tartsák, odavezessék, ideiglenesen tározzák, illetve az ingatlanon átvezessék. - A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló évi CXXVIII. törvény 51. (3) bekezdése: A veszélyhelyzet elhárításához szükséges mértékben kártalanítás mellett elrendelhető az ingatlan igénybevétele, illetve az építmény részleges vagy teljes bontása, amennyiben az a veszély elhárítása vagy további veszély megelőzése érdekében feltétlenül szükséges. 2. Kármegosztás mikéntje (6:525. (2), 6:524. (2)-(3) bek.) a) Felróhatóság aránya ð közrehatás aránya ð egyenlő arány b) Egyetemlegesség mellőzése: kár megtérítését nem veszélyezteti és tetemesen nem is késlelteti igénye érvényesítésével menthető ok nélkül késlekedett Közrehatás, új: Rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények 3. Alternative liability (6:524. (4) bek.) a) Közös károkozás szabályai, ha ðtöbb, egyidejűleg kifejtett magatartás bármelyik önmagában is előidézhette volna vagy nem állapítható meg, hogy melyik okozta. b) Példák az 1. alternatívára: Mindkét vadász lövedéke talál, és Ketten egyidejűleg gyújtják fel a házat Ketten is szennyezik a folyót Két (vagy több) beszállító is késik c) Példák a 2. alternatívára: Facsavarok dobálása az osztályban (BH 1995/214) Tűzijátékok szabálytalan használata (BDT 2010/2221) (Két vadász lő egy irányba / hegymászók és sziklák) Kérdések: Egyidejűség határa? /// Homogén / heterogén? 4. Előreláthatóság a deliktuális felelősségnél (6:521. ) Nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Strukturális probl.: u tény v. jogkérdés / u biz. teher / u sérelemdíj / u többi oksági szempont / u tartást pótló járadékra nem! 6:529. (1) Egyéb kérdések: u Típus és nagyságrend / u Fókusztávolság / u Type of consequence, Class or Character of the Injury (Hughes) / u Lehetőség, valószínűség (Wagon Mound) 3
4 II. Különös felelősségi alakzatok 1. Veszélyes üzemi felelősség (6:535-6:539 ) a) Üzemben tartó (6:535. (1) bek.): Akinek érdekében a VÜ működik (Változás?) PK 40 (rendszeresen vezeti)? à Változás várható Rövidtávú átengedés? (Autóbérlés egy napra?) Haszonkölcsön? (Fűnyíró pl.?) Régi dilemma: saját autóval üzleti útra Fusizás??? (avagy: szerviz alkalmazottja próbaútra ) Gázvezeték? Sporteszköz? à Volenti non fit iniuria Ld. a következő fiktív példákat: a koncert után, irány a szülőszoba b) PK 38 ð 6:537. (1) bek. c) PK 39 ð 6:537. (2) bek. d) Veszélyes üzemek találkozása / közös károkozása a tényleges károkozó felróhatósága számít (6:539. (1) bek.) 3. személy károsodik, de Ø felróhatóság, Ø rendellenesség ð egyenlő arányban viselik egymás között (6:539. (4) bek.) e) Veszélyes üzem és Gfbt. à ajtónyitogatós esetek Gfbt. 4., 12. valamint 27. : gépjármű üzemeltetése során okozott károk A Gfbt pontja alapján az üzembentartót és a vezetőt kell biztosítottnak tekinteni f) Elhunyt hozzátartozó és károsulti közrehatás? 2. Vétőképtelen személyért való felelősség (6:544-6:547. ) bírói gyakorlat kodifikálása a) Vétőképesség fogalma: 6:544. (1): belátási képessége oly mértékben korlátozott, hogy a károkozással kapcsolatos magatartása következményeit nem képes felmérni b) Gondozó fogalma: 6:544. (2): aki jogszabály alapján a vk. gondozójának minősül, és az is, aki a vk. személy felügyeletét ténylegesen ellátja / Nevelés (és felügyelet) / Több gondozó a felelős ð közös károkozás 3. Más személyért való felelősség a) Alkalmazott/tag és a munkáltató/jogi személy egyetemleges felelőssége az alkalmazott/tag szándékos károkozása esetén / 6:540. (3) bek. M Viszonyaà 3:2. (2) bek. // 3: Cstv /A. // 3:59. // Szegedi Ítélőtábla 1/2005 PKV Banalitások? b) Vezető tv. és a jogi személy egyetemleges felelőssége az e jogviszonyával összefüggésben okozott károkért / 6:541. M Viszonya à 3: Cstv. 33/A. Sárközy Tamás / Vékás Lajos / köztes álláspont (szoftver, kartell, környezetszennyezés ) c) Megbízottért való felelősség Megbízottért való felelősségre az alkalmazottért való felelősség szabályai alkalmazhatóak (6:542. (2) bek.) à Mindkét érintett gazdálkodó szervezet Állandó jellegű megbízási viszony Viszonya más jogszabályokhoz? Bef.szolg. / Bit / Hpt. Csak, ha nincs szerződés! Nem objektív helytállás, hanem keretnorma! Független közvetítő maga felel! (Hpt. / Bit.) 4
5 Többes ügynök, ld. Bit (3) bek. Ha az ügynök több biztosító megbízása alapján végzi közvetítői tevékenységét, a közvetítői tevékenységével okozott kárért az a biztosító felelős és az a biztosító köteles a felmerült sérelemdíjat megfizetni, amely termékének közvetítése során az ügynök a kárt okozta (5) bek. Ha vitás, vagy nem állapítható meg, hogy mely biztosító termékének a közvetítése során okozta a többes ügynök a kárt vagy a sérelemdíj iránti igényt, a többes ügynök köteles a kárt megtéríteni, illetve a felmerült sérelemdíjat megfizetni. d) Felelősség más szerződés kötelezettje által a szerződés teljesítése körében okozott károkért ð amíg meg nem nevezi! (6:543. ) e) Közig. jogkörben okozott kár ð Rendes jogorvoslat mellett a közigazgatási pert is igénybe kell venni! (6:548. (1) bek.) Más személyért való v. szervezeti felelősség? Közigazgatási per igénybevételének hatásai (?), irányadó a kártérítési perben?, egyáltalán, mi marad?, viszonya a bírósági jogkörben okozott kárhoz? A kirívóan súlyos jogsértés doktrínája Az ítélet tartalmi immunitásának dogmája (bírósági jogkörben okozott kár) Választottbírósági jogkörben okozott kár??? - MKIK-VB szabályzat 56. : A választottbírók, a Választottbíróság, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vagy munkavállalói senkivel szemben sem felelősek a választottbíráskodással kapcsolatos tevékenységükért vagy mulasztásukért. megfelel a 6:152. -nak - Fővárosi Ítélőtábla 5. Pf /2013/8: A választottbíróság ugyanis az ítélete mint eredmény szempontjából nem minősülhet a két ellenérdekű fél megbízottjának, hiszen a döntésével nem a felek egymással ellentétes utasításai szerint és érdeküknek megfelelően [...] jár el, hanem tőlük független. Ezért ha a választottbíróság a Vbt a értelmében a rendes bíróság jogerős ítéletével azonos hatályú jogerős ítélete kár okoz, ennek a kárnak a bekövetkeztével szerződésen kívüli, a Ptk (3) bekezdése és 339. (1) bekezdése szerinti kárkötelmi viszony keletkezik. Erre a kötelemre folytatódik az érvelés a szerződéses jellegű jogviszony tartalmává vált eljárási szabályzat 56. -a nem alkalmazható. A szerződéses jogviszony léte nem zárja ki a szerződésen kívüli felelősség alkalmazását, ha a konkrét, adott esetben az ítélet tartalmában megjelenő magatartás, a nyilvánvalóan téves jogalkalmazás, a szerződéstől függetlenül is jogellenes. Ez utóbbi feltétel pedig fennáll a választottbíróságok ítélkező tevékenysége kapcsán. - Kúria, Pfv. IV /2014. à szerződéses alapon vizsgálandó (kereset elutasítása) Ki felel? à Végrehajtó(i iroda) / Közjegyző(i iroda)? à tevékenység elősegítésére / közhatalom / felelősségbiztosítás biztosítottja, stb. 4. Épületkárok (Ld. kül. 6:560. (2) bek.) épületen elhelyezett (és nem csak kifüggesztett) tárgyak az érdekelt és a tulajdonos egyetemleges felelőssége 5. Állatok károkozása Eddig: állat / vadállat Új Ptk.: állat / veszélyes állat / vadászható állat a) Veszélyes állat ð VÜ. 6:562. (2) bek. b) Vadászható állat ð 6:563. Vadászatra jogosult, akinek a vadászterületén a károkozás történt; ha pedig nem vadászterületen ð ahonnan kiváltott. Mentesülés: ellenőrzési körön kívül eső elháríthatatlan ok! 3 éves elévülés 5
6 Figyelem! (Gépjármű és vad ütközése) évi L. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló évi LV. törvény módosításáról --- Vtv.: 75/A. (1) A jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni azzal, hogy a vadászatra jogosult ellenőrzési körén kívül eső oknak a vadászati jog gyakorlásán és a vadgazdálkodási tevékenység folytatásán kívül eső okot kell tekinteni. (2) vadászható állat által okozott kárért való (1) bekezdés szerinti felelősség és a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség találkozása esetén a Polgári Törvénykönyvnek a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályait kell alkalmazni. III. Ami a reformból kimaradt 1. Részoki összefüggés / osztott okozatosság? Munkajog Természeti esemény az okfolyamatban? (Vö. BH 2010/64) erdős jogeset; (nem)csatornázós jogeset 2. Esély elveszítése? Nem bizonyított elmaradt haszon Ø (+ vö. Kbt., de ez csak a költségre!) Pernyertesség esélye Ø de! ð Kúria új gyakorlata: NVK (sérelemdíj a jövőben?) Gyógyulási / továbbélési esély (NVK ð SD?) 3. Elhunyt hozzátartozó közrehatásának értékelése? Lábady Tamás: legyen jogegységi határozat! 4. Jogalkotással okozott kár Pszeudojogszabályok o A MOL pertől az ÍH sz. döntésig (kig. jogkörben okozott kár alkalmazható, ha az AB előtte megsemmisítette ) Valódi jogszabályok o Elzárkózás a bírói gyakorlatban o Közjogi mérce / legitimáció / költségvetési források újraelosztása (Menyhárd) o Bizottsági tervezet 6:547. (1)-(3): ex tunc / mulasztás o Indokolás à az általános szabályok alapján (?) o FÁ: Elképzelhető, ha a jogellenesség itt a közjogi szabályok mentén megállapítható + javaslat, kirívóan súlyos jogsértés doktrínája analóg 6
7 Harmadik rész: A kár fogalma és elemei, a megtérítendő kár összege; kártérítési módok, a kár megtérítése; sérelemdíj I. Kárfogalom, kártérítési módok 1. Eddig is érvényesülő alapelvek törvényi rögzítése Teljes kártérítés elve (6:522. (1) bek.) Káronszerzés tilalma ð károkozásból származó vagyoni előnyök levonandók, kivéve, ha az eset körülményeire tekintettel nem indokolt (6:529. (3) bek.)??? (Lábady Tamás: pl. segély, alapítványi támogatás pl. vörös iszap ) Levonjuk: - Maradványérték (de ld. roncslicit v. szakértő ) - Abzug neu für alt no de ha a régi alkatrésszel is elketyegett volna? - Megtakarított költségek - TB és kompenzáló (avagy kár-)biztosítások Nem vonjuk le: - Ha nem indokolt (ld. fent, + morális okokból) - Ha a speciális jogszabály nem teszi lehetővé (ld. pl. a vörösiszap katasztrófához kapcsolódó rendeletek: A károsult a szerződés aláírásával egyidejűleg hozzájárult ahhoz, hogy a más forrásból megtérülő kárösszeget az állam javára visszafizeti ; és a bűncselekmények áldozatainak segítése ) 2. Kár csak vagyoni kár lehet! Vagyonban beállt értékcsökkenés o Szomszédjogi esetek o A javított gépjármű esete Elmaradt vagyoni előny o Igazolt, biztos biztos? o Használat lehetősége mint vagyoni érték? o Csak adózott jövedelem? Vagyoni hátrány kiküszöböléséhez szükséges költségek (korábban: vagyoni és nem vagyoni) o Mindig jár az ÁFA? o Háztartási kisegítő, gondozó 3. Pénzbeni kártérítés a főszabály Főszabály a (pénzbeli) kártérítés (6:527. (1) bek.) Természetben, ha a körülmények indokolják ( különösen, ha a károkozó maga is termeli, vagy rendelkezésére áll ) 4. Jelentős változás az értékviszonyokban A kár összege az ítélet-hozatalkori értéken is megállapítható (+ kamat is csak innentől kezdve 6:534. (1) bek.) A felróható késlekedés az igényérvényesítéssel ð az ár- és értékviszonyok változásának kockázatát a károsult viseli (? 6:534. (2) bek.) 7
8 5. Járadékigények a) Nem baleseti ð jövedelempótló b) Utólagos megváltoztatása (6:530. ) Nemcsak általános kártérítés esetén Nemcsak csökkentése ( mértékének megváltoztatása ) ð fölfelé is!!! (Továbbra is: időtartam ) + járadék-fizetési kötelezettség megszüntetése is kérhető!!! c) Egységes elévülése Amikor az azt megalapozó kár első ízben jelentkezik (6:533. (2) bek.) Ld. még az ún. hepatitisz C esetek (pl. BH ) akadály megszűnte ugyanis akkor állapítható meg a nyugvás megszűnésének hatályával, ha a károsult mind objektíve, mind szubjektíve, tehát minden tekintetben a követelése érvényesíthetőségének a helyzetébe kerül. Mindaddig menthető okból nem érvényesíti az igényét, amíg nincs tisztában azzal, hogy a Hepatitis C vírusfertőzése nagy valószínűséggel a műtét során alkalmazott vérátömlesztés olyan következménye, amely nem tekinthető a műtét szükségszerű szövődményének, és nem sorolható a szokásos műtéti kockázatok körébe sem. Tudnia kell a károsodásának mértékéről, betegségének maradandó voltáról, gyógyíthatatlanságáról, és a lehetséges súlyos szövődményekről. Ld. még esedékesség v. jelentős állapotrosszabbodás mint önálló kárigény kérdését, ld. ehhez a Pécsi Ítélőtábla 2/2009 (X. 9.) PK véleményét d) A jövedelempótló járadék számításának korrekciói (6:527. (2) bek.) rendszeres jellegű, határozott összegű azon jövőbeli változás, amelynek bekövetkezésével számolni lehet ( már előre teljes bizonyossággal ) azonos vagy hasonló munkát munkaviszony alapján ð azonos vagy hasonló tevékenységet végző személyek havi átlagjövedelme Testi fogyatékossága ellenére ð munkaképesség-csökkenése ellenére Erőmegfeszítési járadék??? Helyesen: károsodás utáni jövedelem MCSERM < károsodás előtti jövedelem! (Molnár A.) e) A tartást pótló járadék korrekciói (6:529. ) Előreláthatóságtól függetlenül! (6:529. (1) bek.) / akkor is, ha szerződésen alapul? Szükségleteik korábbi életszínvonalon történő kielégítése (figyelemmel tényleges és elvárható jövedelmükre) ð kiesett tartás + igénylő jövedelme (!, 6:529. (3) bek.) Mértékének megállapításánál új szempontként kell figyelembe venni ð neki felróható okból nem rendelkezik megfelelő jövedelemmel (6:529. (4) bek.) II. A sérelemdíj 1. Eddig is két elmélet: reparációs v. személyiségi jogi (elégtétel) 2. Sérelemdíj: strukturális kérdések (2:52. ) Nem vagyoni kár helyébe lép, NVK megszűnik, kár = csak vagyoni kár! Célja: más nemű előnnyel való hozzávetőleges kompenzáció, magánbüntetés avagy csak nehéz kompenzálni? Csak a jogsértést kell bizonyítani, a nem vagyoni hátrányt, érdeksérelmet nem! A személyiségi jogi jogsértés már önmagában megalapozza! à A hátrány, érdeksérelem mibenléte, súlya az összegszerűséget befolyásolja / egy összegben (Ø járadék) 8
9 Felelősségi alakzat van mögötte (vagy kontraktuális, vagy deliktuális!!!) ld. 2:52. (2) bek.: A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. 3. Összeg meghatározása során figyelembe vett szempontok [ eset körülményei, különösen (2:52. (3) bek.): Jogsértés súlya (különösen, ha haszonszerzési célzattal ) Ismétlődő jellege (melyik oldalon?) Felróhatóság mértéke Jogsértés sértettre és környezetére gyakorolt hatása (egy összegben) / (csak perbeli jogutódlás???: Molnár Ambrus BH 2013/7: igen) 4. Ahogy a szakirodalom látja (Molnár Ambrus BH 2013/7) - Eredménycentrikus à magatartáscentrikus - Felek vagyoni helyzete figyelembe vehető! (Molnár Ambrus, alternatív előnyök) - Mely személyiségi jog, milyen sérelme - A hátrány (csak az összegszerűségnél!!!) - Üzleti felhasználás / haszonszerzés - Kellő prevenció - A társadalom anyagi és értékviszonyai, józan mértéktartás (?) 5. prognózis a) Ami (feltehetően) nem változik Személyi károk (testi épség, egészség) [ nem várható változás (esetleg: teljesen gyógyult állapot ellenére Lábady) b) Amelyek eddig kevésbé, de most majd jobban Eddigi: láthatatlan károk jó hírnév, diszkrimináció, stb. pszichés sérülések??? Magánélet (Lábady hangsúlyozza) c) Ami eddig igen, de most majd kevésbé (?) ð Személyiségi jogi jogsértést nem jelentő immateriális érdeksérelmek? Pl. utazás, pihenés elveszett élménye? [ tételes szabály kellene Gyógyulási / pernyerési esély??? d) Továbbra is nyitott [ hozzátartozói igények Egészségkárosodás? Hátrányos következmény? [ fenntartható? Elég a jogsértés? (Egészséges / teljes családban való élethez fűződő jog ) Molnár Ambrus (BH 2013/7. szám): Saját jogú igény / Valós érzelmi kapcsolatot feltételez à ebből mi következik (+ valós érzelmi kapcsolatra hogyan vezetek bizonyítást? à feltehetően bizonyos hozzátartozóknál vélelmezik majd ) e) Összegszerűséget növelő tényezők (a NVK gyakorlatához képest) Feltoló hatás [ láthatatlan a láthatót Represszió hangsúlyosabbá válása (de: ne bis in idem?) Σà Összegek enyhe növekedése várható 9
10 6. Előrelátható alkalmazási nehézségek Mindennek van személyiségi jogi aspektusa [ perek számának növekedése (Molnár Ambrus) Bagatell ügyek kiszűrése? [ tényállási oldalon (nem történt személyiségi jogi jogsértés ) [ Fézer Tamás és Molnár Ambrus: komoly jogsértés klauzulája (holland jog???): általában + konkrétan (avagy jelképes sérelemdíj? akár nulla forint?) Nagy Gergő kritikus álláspontja: csak a hátrányból lehet a sérelemre következtetni 1/2013 (VI.17.) FIT PKV 5. pont A személyiségi jog megsértésétől meg kell különböztetni az ennek a szintjét el nem érő, szubjektív érzéseken alapuló érdeksérelmeket. Közlekedési baleset, ijedtség szorongás? Az autó nélkülözése a mindennapi életvitelben? Ne bis in idem? Az ottfelejtett nemvagyoni kár A természet védelméről szóló évi LIII. törvény 81. (2) bekezdés e) pont: a természet védelmének szabályai megszegésével okozott kár magában foglalja a társadalom, annak csoportjai vagy az egyének életkörülményeinek romlásában kifejeződő nemvagyoni kárt. A (4) bekezdés hozzáteszi: a társadalom vagy csoportjainak életkörülményei romlásából fakadó nemvagyoni kár megtérítése iránt keresetet az ügyész indíthat, és a megítélt kártérítést a környezetvédelmi alap célfeladat fejezeti kezelésű előirányzat részére kell megfizetni. 10
A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN
A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN ELŐADÓ: DR. KOVÁCS ZSOLT XXIII. ALTENBURGER GYULA SZIMPÓZIUM BALATONVILÁGOS, 2013. MÁJUS 31. A KONTRAKTUÁLIS ÉS A DELIKTUÁLIS FELELŐSSÉG
RészletesebbenKockázatok és mellékhatások: egyes új polgári jogi felelősségi szabályok alkalmazási kérdései
Kockázatok és mellékhatások: egyes új polgári jogi felelősségi szabályok alkalmazási kérdései ELTE ÁJK Doktori Iskola, 2017. február 17. Fuglinszky Ádám, fuglinszky@ajk.elte.hu 1. Sérelemdíj (Kúria Új
RészletesebbenKártérítési jog. Kártérítési felelősség. Ptk. 339. Szerződésen kívüli károkozás. Kár. Felelősség feltételei- Szerződésszegésnél
Kártérítési felelősség Kártérítési jog Dr. Kenderes Andrea Ptk. 339. -361. Kontraktuális Szerződésszegés Deliktuális Szerződésen kívüli károkozás Lényegében azonosak Ptk. 339. Aki másnak jogellenesen kárt
RészletesebbenSpeciális felelősségi alakzatok. Dr. Fazekas Judit egyetemi tanár tanév I. félév
Speciális felelősségi alakzatok Dr. Fazekas Judit egyetemi tanár 2016-17. tanév I. félév Speciális felelősségi alakzatok Fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség Ptk. 6:535. - 6:539. Felelősség
RészletesebbenKÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei:
KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől
RészletesebbenB/20 A KIMENTŐ FELELŐSSÉGI RENDSZER KIMENTŐ OKOK A SZERZŐDÉSEN KÍVÜLI FELELŐSSÉG KÖRÉBEN
KIMENTŐ FELELŐSSÉGI RENDSZER A felelősség beálltához a károsultnak (felperes) kell bizonyítania: a kárt (ideértve általában annak mértékét is - kivéve általános kártérítés 359. ), a károkozó magatartását,
RészletesebbenÖnvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések
Önvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések Közlekedési balesetek és a közlekedő ember című szeminárium Budapest, 2017. október 14. 1 Önvezető autók autonóm járművek 11/2017. (IV.12.)
RészletesebbenVezető tisztségviselő felelőssége. Csehi Zoltán
Vezető tisztségviselő felelőssége Csehi Zoltán 2014.5.13. 1 Vezető tisztségviselő felelőssége Nem csak társasági jogi kérdés! A kódex vonatkozó normáit együtt kell alkalmazni! Munkajogi szabályok! 2 2
RészletesebbenHidak építése a minőségügy és az egészségügy között
DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas
RészletesebbenA fokozott veszéllyel járó tevékenység két esetköre nyert a Ptk-ban konkrét szabályozást: 1. környezetet veszélyeztető tevékenység
345. (1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a
RészletesebbenÜzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Dr. Kovács László Email: kovacs.laszlo@gtk.szie.hu Főbb témakörök 1. Röviden a Ptk. szerkezetéről 2. Átállási határidők - a régiről az
Részletesebbenhttp://gyorugyved.hu Kártérítés vagy kártalanítás?
http://gyorugyved.hu Kártérítés vagy kártalanítás? Habár hangzásra nagyon hasonlítanak, valójában két alapjaiban eltérő jogintézményről van szó. Alapvetően a kártalanítást a kártérítéstől a jogellenesség
RészletesebbenKÖTELMI JOG Hatodik Könyv
KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől
RészletesebbenAZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT.
AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT. AZ ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV JELLEMZŐI A GAZDASÁGI JOG KÓDEXE Kódex jelleg erősítése A társasági jog, a nonprofit szektor jogának beemelése a törvénybe, modern
RészletesebbenJogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék
Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin 2012. november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Számonkérés A számonkérés formája: írásbeli dolgozat Rendelkezésre álló idő: igény szerint, kb.
RészletesebbenA felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség február 8.
A felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség 2016. február 8. Felelősség jogi felelősség polgári jogi felelősség tágabb értelemben kötelem fogalma (6:1. ): a kötelezett felel a szolgáltatásért,
RészletesebbenMagyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27.
Szerződésszeg sszegés, s, előrel reláthatóság, kártérítési felelőss sség g az új Ptk.-ban II.. részr Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27. dr. Verebics János, PhD egyetemi docens, BME GTK Üzleti
RészletesebbenPolgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.)
Polgári jog Személyek joga 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D. 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) I. Könyv Bevezető rendelkezések II. Könyv Az ember mint jogalany III. IV.
RészletesebbenSZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK. 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme]
SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme] (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között
RészletesebbenFELELŐSSÉGTAN. Felelősség az épületkárokért. Felelősség az állatkárokért. Kártalanítás jogszerű károkozásért. dr. Sápi Edit Miskolc,
FELELŐSSÉGTAN Felelősség az épületkárokért Felelősség az állatkárokért Kártalanítás jogszerű károkozásért dr. Sápi Edit Miskolc, 2017.03.08. Általános áttekintés Ptk. 2 szakaszban 4 felelősségi alakzatot
RészletesebbenValami régi, valami új, valami nagyon új
Valami régi, valami új, valami nagyon új A Versenyjogi Kártérítési Irányelv átültetése Magyarországon dr. Horváth M. András LL.M., Ph.D. Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker&McKenzie Ügyvédi Iroda Budapest,
RészletesebbenA bíróság jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi.
Közigazgatási határozatok felülvizsgálata A munkaügyi jogvitákon kívül a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik a munkaügyi ellenőrzés, a munkavédelem keretében hozott közigazgatási határozat, a munkaügyi
RészletesebbenT OMORI Ügyvédi Iroda. Alapítva 1992 F ÜREDI A KÖNYVVIZSGÁLÓ FELELŐSSÉGE A PTK. ALAPJÁN ELŐADÓ: DR. GÁRDOS PÉTER OSONYI
Ügyvédi Iroda Alapítva 1992 A KÖNYVVIZSGÁLÓ FELELŐSSÉGE A PTK ALAPJÁN ELŐADÓ: DR GÁRDOS PÉTER XXIII ORSZÁGOS KÖNYVVIZSGÁLÓI KONFERENCIA VISEGRÁD 2015 SZEPTEBER 3 A KÖNYVVIZSGÁLÓ FELELŐSSÉGE A PTK ALAPJÁN
Részletesebbenk.) Biztosított: A beteggel közvetlen jogviszonyba kerülő egészségügyi szolgáltató vagy szabadfoglalkozású orvos, illetve a velük jogviszonyba került
Az egészségügyi szolgáltatók és szabadfoglalkozású orvosok szakmai felelősségbiztosításának minimumfeltételeiről Az egészségügyi szolgáltatók és a szabadfoglalkozású orvosok kártérítési felelősségének
RészletesebbenA nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán **
A nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán ** 1. Bevezetés munkajog hosszú fejlődési folyamata során kialakította a saját felelősségi
RészletesebbenVezető tisztségviselő felelőssége
Vezető tisztségviselő felelőssége az új Polgári Törvénykönyv alapján 2013. évi V. törvény Hatálybalépés: 2014. március 15. Szabályozási igény (1.) 1. Korlátlan felelősség: Aki egy vállalkozásban korlátlan
RészletesebbenÉpítésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei
Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei 1/5 AHE-11650/3P A jelen különös biztosítási feltételek azokat a rendelkezéseket
RészletesebbenTöbbleterő kifejtés. A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 1/2011. (III.28.) számú határozatával elfogadva.
Többleterő kifejtés A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 1/2011. (III.28.) számú határozatával elfogadva. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA Kollégiumi vélemény A rendkívüli munkateljesítmény értékelése
RészletesebbenB/23 A FELELŐSSÉG MÓDJA, A KÁRTÉRÍTÉS MÉRTÉKE; ÁLTALÁNOS KÁRTÁLRÍTÉS, NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS ÉS A KETTŐ VISZONYA
A kártérítési kötelezettség azt jelenti, hogy a felelős személynek a károsultat olyan helyzetbe kell hoznia, amilyenben a károsodás előtt volt. Ez a cél kétféle módon érhető el: - eredeti állapot helyreállítása
RészletesebbenVADÁSZATRA JOGOSULT FELELŐSSÉGE A VADÁSZHATÓ ÁLLAT ÁLTAL OKOZOTT KÁRÉRT DR. BARTA JUDIT TSZV. EGYETEMI DOCENS
VADÁSZATRA JOGOSULT FELELŐSSÉGE A VADÁSZHATÓ ÁLLAT ÁLTAL OKOZOTT KÁRÉRT DR. BARTA JUDIT TSZV. EGYETEMI DOCENS A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. tv. (Vtv.)
RészletesebbenHARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS
1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK HARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS A törvény lehetővé teszi azt, hogy meghatározott feltételek fennállása esetén a kötelezett helyett - szerződéses jogviszonyban nem
Részletesebbendr. Zavodnyik József június 14.
dr. Zavodnyik József 2016. június 14. 2014/104/EU irányelv a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes
RészletesebbenAKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN
AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN ÚJ PTK SZERKEZETE 2013. évi V. törvény,nyolc könyv, 44%-a új, 33%-a módosításra került diszpozitivitás alapelve, imperatív szabályok 2013. évi CLXXVII. törvényt
RészletesebbenA szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is
A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is Polgári jogi felelősség Tágabb értelemben hasonlítható a kénytetőséghez, a jogilag szoríthatósághoz (Grosschmid) Szűkebb értelemben: jogellenesen (kivételesen
RészletesebbenCsak belső használatra! Az összeállítás Dr. Császár Barbara ügyvéd, gépészmérnök előadásának felhasználásával készült
Csak belső használatra! Az összeállítás Dr. Császár Barbara ügyvéd, gépészmérnök előadásának felhasználásával készült FELELŐSSÉG SZERZŐDÉSEN KÍVÜL OKOZOTT KÁROKÉRT (Ptk. hatodik könyv, negyedik rész) A
RészletesebbenAlkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása
Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Ügyfél-tájékoztató és biztosítási szerződési feltételek Nyomtatványszám: NF3143 Hatályos: 2018. szeptember 01- Tartalom 1.
Részletesebben2009. évi törvény. a közérdeksérelem veszélyét vagy magvalósulását bejelentő foglalkoztatottak védelméről
Tervezet! 2009. február 23. 2009. évi törvény a közérdeksérelem veszélyét vagy magvalósulását bejelentő foglalkoztatottak védelméről Az Országgyűlés kinyilvánítva elkötelezettségét a demokratikus, jogállami
RészletesebbenBiztosítás és társadalombiztosítás
Biztosítás és társadalombiztosítás Dr. FARKAS Szilveszter PhD, egyetemi docens Pénzügy Intézeti Tanszék farkas.szilveszter@pszfb.bgf.hu, http://dr.farkasszilveszter.hu A vagyon- és felelősségbiztosítások.
RészletesebbenA közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesíthetőségének eljárásjogi előfeltétele várható jogalkalmazási problémák
A közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesíthetőségének eljárásjogi előfeltétele várható jogalkalmazási problémák Amikor az 1267/2013. (V.17.) Kormányhatározat elhatározta a polgári perjog átfogó felülvizsgálatát,
RészletesebbenJogi alapismeretek nov. 30.
Jogi alapismeretek 2017. nov. 30. I. Jogi felelősség II. A jog interdiszciplináris megközelítése I. Jogi felelősség Polgári jogi felelősség Ptk. 6:1. [A kötelem] (1) A kötelem kötelezettség a szolgáltatás
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13
Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi
RészletesebbenJOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN
JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
RészletesebbenA jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban
A jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban A gazdasági társaságok közös szabályainak kiterjesztése A Könyvben szabályozott jogi személyek tagsággal bíró jogi személyek egyesület gazdasági társaságok
RészletesebbenAz új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds
Az új Munka Törvénykönyve Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds TARTALOM I. A kárfelelősség szabályai Munkáltatói kárfelelősség Munkavállalói kárfelelőség II. Atipikus munkaviszonyok
RészletesebbenTERVEZET. 2012. évi. törvény
2012. évi. törvény a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseken alapuló kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatos szabályokról 1. (1) A Magyar
Részletesebbenlegfeljebb 4 havi illetmény legfeljebb 4 havi ellátmány (külszolgálat alatt) 1. táblázat: Kártérítés mértéke a Ktv. és a Kttv.
Táblázatok, folyamatábra Ktv. szabályai szerint Kttv. szabályai szerint (hatályos) gondatlan elkövetés 3 havi illetmény 3 havi ellátmány (külszolgálat alatt) legfeljebb 4 havi illetmény legfeljebb 4 havi
RészletesebbenMagyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1996.
Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1996. április 1-től 2 1. SZ.MELLÉKLET A MAGYAR ÜGYVÉDEK BIZTOSÍTÓ ÉS SEGÉLYEZŐ
RészletesebbenMagyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1993.
Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1993. január 1-től 2 1. SZ.MELLÉKLET A MAGYAR ÜGYVÉDEK BIZTOSÍTÓ ÉS SEGÉLYEZŐ
Részletesebben2. oldal kötelezet a) vezeti, és naprakészen tartja a mentesített gépjárművek jegyzékét, b) a kárrendező szervezet és a kár megtérítésére kötelezett s
1. oldal kötelezet 17/2011. (XII. 23.) HM rendelet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötelezettség alól mentes gépjárművek körének és nyilvántartásának szabályairól, az e gépjárművek által okozott
RészletesebbenPtk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés
Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés esetén. A kötelem tárgya: a szolgáltatás mint magatartás.
RészletesebbenKülönös biztosítási feltételek Pénzügyi szolgáltatások független közvetítőinek szakmai felelősségbiztosítása
Különös biztosítási feltételek Pénzügyi szolgáltatások független közvetítőinek szakmai felelősségbiztosítása 7/1 AHE-10440 1. Általános rendelkezések 1.1. A biztosítási esemény (káresemény) 1.1.1. Jelen
RészletesebbenFábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből
Fábián Ferenc Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári
RészletesebbenMit fedez a felelősségbiztosítás? (különös tekintettel az építési beruházásokra) A közbeszerzés és a biztosítás kérdései November 7.
Mit fedez a felelősségbiztosítás? (különös tekintettel az építési beruházásokra) A közbeszerzés és a biztosítás kérdései 2018. November 7. Felelősségbiztosítás Építési beruházás esetén az ajánlattevő köteles
RészletesebbenAZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI ÚJ PTK, MT
AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI ÚJ PTK, MT ÚJ PTK SZERKEZETE 2013. évi V. törvény,nyolc könyv, 44%-a új, 33%-a módosításra került diszpozitivitás alapelve, imperatív szabályok 2013. évi CLXXVII.
RészletesebbenMUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV
MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. KOLLOKVIUMI MINIMUMKÉRDÉSEK 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV II. félév 1. A munkajogi felelősség rendszere (előadásvázlat 1.) 2. A felróhatóság fogalma és szerepe a munkajogban
RészletesebbenCIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA. Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosításának Különös Feltételei Ügyféltájékoztató és biztosítási szerződési
RészletesebbenAzonosító VAU10035 Cím Jogvédelem-biztosítási termékek rendszere és a károk rendezése Verzió 4.0
Azonosító VAU10035 Cím Jogvédelem-biztosítási termékek rendszere és a károk rendezése Verzió 4.0 1. Célkitűzés 1.1. A biztosító és ügyfelei között esetlegesen felmerülő érdekösszeütközések elkerülése érdekében
RészletesebbenAz EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT?
ILYEN MÉG NEM VOLT! Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT? MIE Konferencia, Győr 2016. november 25. dr. Klauber Zsófia Amiről szó lesz EUIPO előtti iparjogvédelmi eljárás
RészletesebbenMagyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1998.
Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1998. július 1-től 2 A MAGYAR ÜGYVÉDEK BIZTOSÍTÓ ÉS SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA
RészletesebbenC/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG
C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka
RészletesebbenMi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit?
Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? A Montrealban 1999. május 28-án kelt Egyezmény tartalmazza a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó szabályozás egységes elveit;
RészletesebbenA kártérítési felelősség egyes közös szabályainak mögöttes szabályként való alkalmazhatósága
Miskolczi Bodnár Péter egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest) A kártérítési felelősség egyes közös szabályainak mögöttes szabályként való alkalmazhatósága A közös kártérítési szabályok
RészletesebbenAz új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds
Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség
RészletesebbenA MUNKAJOGI KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG
A MUNKAJOGI KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG A munkáltató kártérítési felelőssége A felelősség a legáltalánosabb értelemben: magatartás értékelése. Egymástól elválaszthatatlan funkciói a reparáció és a prevenció.
RészletesebbenA vad tulajdonjoga vadkárért való felelősség
A vad tulajdonjoga vadkárért való felelősség Konferencia 2014. Május 14. Dr. Pecsenye Csaba Vadak tulajdonjogának megszerzése Főszabály A vadak az állam tulajdonában vannak Kivétel Vadászterületen elejtett,
Részletesebbendr. Tóth Júlia Jogtanácsos Felelősségbiztosítási jogi referens
dr. Tóth Júlia Jogtanácsos Felelősségbiztosítási jogi referens Az új magyar Polgári Törvénykönyv: A vezető tisztségviselői felelősségbiztosítás (D&O) átfogó fedezetet nyújt a menedzserek és a vezető állású
RészletesebbenHÍRLEVÉL. A szerződésszegési szabályok változása. az új Ptk.-ban. I. rész 2014 / 2
HÍRLEVÉL A szerződésszegési szabályok változása az új Ptk.-ban 2014 / 2 I. rész A 2014. március 15-én hatályba lépett új Ptk., a 2013. évi V. törvény, amely sok tekintetben megváltoztatta a korábbi Ptk.,
RészletesebbenB/21 MÁS SZEMÉLYÉRT VALÓ DELIKTUÁLIS FELELŐSSÉG
Ι. Felelősség olyan személyek károkozásáért, akinek belátási képessége hiányzik vagy korlátozott 347. (1) Akinek belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, felelősségre nem vonható. Helyette gondozója
RészletesebbenAz egészségügyi tevékenység végzésének speciális jogi formái I. A működési engedélyhez nem kötött jogi lehetőségek 1
Az egészségügyi tevékenység végzésének speciális jogi formái I. A működési engedélyhez nem kötött jogi lehetőségek 1 Az a körülmény, hogy az egészségügyi szolgáltató és az egészségügyi dolgozó között,
RészletesebbenSzorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben
Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben Áttekintés A versenyjogi kártérítési perekről lehetőségek és kockázatok Jogszabályi háttér Ki indíthat pert és ki perelhető? A versenyjogi
RészletesebbenKellékszavatosság Termékszavatosság Jótállás Kártérítés Jogszavatosság Hibás teljesítés különös szabályai
2014. november 17. Általános szabályok Fogalma Hibás teljesítési vélelem Jogkövetkezmények Kellékszavatosság Termékszavatosság Jótállás Kártérítés Jogszavatosság Hibás teljesítés különös szabályai A kötelezett
RészletesebbenXV. Országos Járóbeteg Szakellátási és X. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12. Balatonfüred
XV. Országos Járóbeteg Szakellátási és X. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12. Balatonfüred A témaválasztás indokai A feldolgozott esetek statisztikai és tartalmi bemutatása Összegzés,
RészletesebbenAZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3068/2015. (IV. 10.) AB végzés 1597 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
RészletesebbenKülönös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás
Különös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás 1. A biztosítási esemény (káresemény) 1.1. A jelen különös biztosítási feltételek szempontjából biztosítási eseménynek minősül,
RészletesebbenDeák Ferenc terem. Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzések ügyvédek számára - I. képzési modul
M A G Y A R I G A Z S Á G Ü G Y I A K A D É M I A 2 0 1 4. á p r i l i s 9-1 1. Deák Ferenc terem Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzések ügyvédek számára - I. képzési modul B e v e z e t ő r
RészletesebbenMunkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu
Munkajogi ismeretek 2014. 1 A munkajogi szabályok rendszere Alaptörvény Törvények 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről 1992. évi XXXIII.
RészletesebbenA munkaviszony megszüntetésének
A munkaviszony megszüntetésének aktuális 0 kérdései A munkáltatói felmondás indokolása A munkáltatói felmondás indokolásával szemben támasztott tartalmi követelmények: Valós, okszerű és világos indokolás
RészletesebbenJuhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján)
Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján) 1. Bevezetés A Szegedi Ítélőtábla 2014 november 20-i ülésén foglalkozott a vezetői felelősség
RészletesebbenA jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perekben (Ptk. 349. (1) bek.) Szerző: dr. Mikó Sándor 2013. Alapvetések a jogellenesség vizsgálatához
Részletesebbení t é l e t e t : I n d o k o l á s :
Mfv.I.10.284/2008/3.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szőnyi Sarolta ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szilágyi Gábor ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés iránt a Gyulai
RészletesebbenEgyetemi tananyagok/szegedi Tudományegyetem
Egyetemi tananyagok/szegedi Tudományegyetem Az előadás címe: Egészségügyi szolgáltatók (orvos) felelőssége, betegjogok, egészségügyi szakmai felelősségbiztosítás. Lehetséges vizsgakérdések és megkívánt
Részletesebben2013. évi V. törvény VI. könyv XXIV. fejezet
2013. évi V. törvény VI. könyv XXIV. fejezet Hibás teljesítés 1. A hibás teljesítés általános szabályai 6:157. [Hibás teljesítés] (1) A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában
RészletesebbenDr. Kenderes Andrea okt. 6.
Dr. Kenderes Andrea 2012. okt. 6. Facere szerződések alaptípusai Eredmény kötelem- vállalkozási szerződés Gondossági kötelem- megbízási szerződés Vállalkozási szerződés: Ptk. 389. 401. Megbízás: Ptk. 474.
RészletesebbenKönyvelők felelőssége az új PTK szerint Könyvelői szerződés
Könyvelők felelőssége az új PTK szerint Könyvelői szerződés dr. Sallai Csilla Kamarai tag könyvvizsgáló www.stallum.hu 2014.10.02. Mottó: Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet
RészletesebbenAz elévülés szabályai
Az elévülés szabályai Szerző: Szimuly László 2013. október 31. Bevezetés A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az elévülést a szerződés megszűnésének egyes esetei című fejezetben tárgyalja.
RészletesebbenMagyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27.
Szerződésszeg sszegés, s, előrel reláthatóság, kártérítési felelőss sség g az új Ptk.-ban I. részr Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27. dr. Verebics János, PhD egyetemi docens, BME GTK Üzleti
RészletesebbenSzabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében. MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27.
Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27. SZABÁLYOZÓ KÖRNYEZET Jogi normák: 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről
RészletesebbenE M L É K E Z T E T Ő a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának november 24-i üléséről
2016. El. II. C. 4/8/1. E M L É K E Z T E T Ő a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2016. november 24-i üléséről Jelen vannak A polgári kollégium tagjai: Dr. Kemenes István a Szegedi Ítélőtábla Polgári
RészletesebbenÜzleti jog I. I. A vezető tisztségvisel rtérítési felelőss. (Kiegészítés a 13. órához)
Üzleti jog I. A vezető tisztségviselő kártérítési felelőssége (Kiegészítés a 13. órához) dr. Verebics János, PhD egyetemi 1 I. A vezető tisztségvisel gviselők k kártk rtérítési felelőss ssége I. A VEZETŐ
RészletesebbenAktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya)
Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya) Előadó: Dr. Bicskei Ildikó A munkaviszony megszűnése I. A munkaviszony megszűnik:
Részletesebben9/2017. (XI.20.) MÜK szabályzata az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről és követelményeiről 1
9/2017. (XI.20.) MÜK szabályzata az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről és követelményeiről 1 A Magyar Ügyvédi Kamara teljes ülése az ügyvédi tevékenységről szóló
RészletesebbenPolgári Szakág. Az Ítélőtáblai Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok
POLGÁRI KOLLÉGIUM Polgári Szakág Az Ítélőtáblai Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok ÍH 2007/1/21. Az eljáró bíróság részéről az eljárási határidők be nem tartása jellegénél
RészletesebbenAlkalmazott jogszabályok: A Ptk (1) és (2) bekezdése, 348. (1) bekezdése
Az alperes álképviselője, a körjegyző károkozó magatartását a képviselőtestületi határozat kivonatának meghamisítását és ezáltal a felperes képviseleti jog tekintetében való megtévesztését és a szerződés
RészletesebbenADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓK ÉS HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZATOK
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓK ÉS HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZATOK Személyes adatok kezeléséhez - A PVH Zrt. Beszerzési osztályán személyesen megjelenő partnerek részére - Hatályos: 2019.02.01 Fejléc cím 4.1 A PVH
RészletesebbenAZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE FONTOSABB ELEMEI
AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE FONTOSABB ELEMEI Jogpolitikai elızmények: Széll Kálmán Terv Magyar Munka terv Jogdogmatikai okok: szabályozás rugalmassá tétele jogforrási rendszer átalakítása szociális biztonság
RészletesebbenMagyar joganyagok - BH I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal
Magyar joganyagok - BH2001. 110. - I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal BH2001. 110. I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy
RészletesebbenAdatkezelési Szabályzat
Adatkezelési Szabályzat 1. Adatkezelő megnevezése : Adatkezelő megnevezése: KOMO - SKY Kft. Adatkezelő cégjegyzékszáma:13-09-091653 Adatkezelő székhelye: 2317 Szigetcsép, Szabadság u.7 Adatkezelő képviselője:
RészletesebbenMagyar joganyagok - 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - az ügyvédi felelősségbiztosít 2. oldal 3. Az ügyvédi tevékenység gyakorlása keretében kiegészít
Magyar joganyagok - 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - az ügyvédi felelősségbiztosít 1. oldal 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről
Részletesebben1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. V. Fejezet
1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1 V. Fejezet FELELŐSSÉG A VADKÁRÉRT, A VADÁSZHATÓ ÁLLAT ÁLTAL OKOZOTT KÁRÉRT, A VADÁSZATI KÁRÉRT, VALAMINT A VAD ELPUSZTÍTÁSÁVAL
Részletesebbenaz üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 46/2007. (X. 25.) rendelete * az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi
Részletesebben