Chronowski Nóra Drinóczi Tímea Kocsis Miklós Zeller Judit VÁLOGATOTT ALAPJOGI ESETEK II. SZABADSÁG ÉS EGYENLŐSÉG 1.

Átírás

1 Chronowski Nóra Drinóczi Tímea Kocsis Miklós Zeller Judit VÁLOGATOTT ALAPJOGI ESETEK II. SZABADSÁG ÉS EGYENLŐSÉG 1. Pécs 2010

2 TARTALOMJEGYZÉK 1. fejezet A szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog (Chronowski Nóra) 5 2. fejezet Az egyenlőséghez való jog és a diszkrimináció tilalma (Drinóczi Tímea) fejezet A nemzeti és etnikai kisebbségek jogai (Zeller Judit) fejezet Az eljárási jogok (Kocsis Miklós) 84 Függelék Esetek az EBH gyakorlatából (Drinóczi Tímea) 94 2

3 BEVEZETÉS A Válogatott alapjogi esetek II. Szabadság és egyenlőség 1. az alapvető emberi és állampolgári jogok teljes vertikumát lefedni törekvő tananyag második kötete, amely szerves folytatása a 2007-ben kidolgozott első kötetnek. A szabadságjogok és egyenlőségi jogok nagy számára tekintettel e jogoknak csupán első csoportját tárgyalja. A jogászképzésben és a joggyakorlatban egyre nagyobb hangsúly kerül az alapjogok gyakorlására és védelmére. Ehhez elengedhetetlen az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), a magyar Alkotmánybíróság (AB) és az országgyűlési biztosok gyakorlatának szemléltető összefoglalása. Tekintettel a magyar rendes bíróságok alapjogi bíráskodásának visszafogott jellegére, a bírósági gyakorlat ismertetésére csak abban az esetben kerül sor, amennyiben az kifejezetten egyes alapjogok érvényesítését szolgálja. A sorozat második kötete az alábbi tárgykörökkel összefüggésben tartalmazza a kiemelkedő EJEB, illetve AB döntések és ombudsmani jelentések összefoglalóját. 1. A szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog, valamint a mozgásszabadság, és a menedékjog: A habeas corpus-szal kapcsolatos határozatok és ítéletek. Az előzetes letartóztatás szabályai, törvénytelen fogvatartás, kényszergyógykezelés, a pszichiátriai betegek szabadságkorlátozása, a közlekedés szabadsága a mozgásszabadság és a gyülekezései jog konkurenciája, külföldiek hazatérése, idegenrendészeti kérdések. Az adósságokért való szabadságelvonás tilalma. Kitiltás és kiutasítás. 2. Az egyenlőséghez való jog és a diszkrimináció tilalma: A negatív és a pozitív diszkrimináció alkotmányos mércéi, a közvetlen és a közvetett diszkrimináció, az azonos körbe tartozás problematikája, a diszkrimináció tilalmának horizontális hatása. A diszkrimináció tilalma mint járulékos alapjog. Az esélyegyenlőség biztosításának lehetőségei. A diszkrimináció tilalmának különös esetei (nemek közötti diszkrimináció, az egyenlő munkáért egyenlő bér kérdése, etnikai kérdések, a bíróság előtti egyenlőség). 3. Nemzeti és etnikai kisebbségek jogai: A kisebbségek országgyűlési képviselete, a kisebbségi önkormányzatok képviselőinek választása. A kisebbségi identitáshoz való jog és az információs önrendelkezési jog összefüggései. 4. Eljárási (igazságszolgáltatási) alapjogok: Az eljárás indításához való jog, a bíróság törvényes létrehozása, a nyilvánosság, az ártatlanság vélelme, a fegyverek egyenlősége, az anyanyelv használata a tárgyalás folyamán, az ésszerű idő alatti elbírálás. Újdonság az első kötethez képest, hogy a diszkrimináció tilalmát és az egyenlőd bánásmód követelményét tárgyaló fejezetet függelék egészíti ki, mivel az egyenlőséghez való jog biztosítására 2003-ban létrejött az Egyenlő Bánásmód Hatóság. A Hatóság joggyakorlatának feldolgozása pedig mennyiségére tekintettel önmagában alkalmas lenne monografikus elemzésre, így az esetek beillesztése a fejezetbe aránytalanná tette volna a kötet szerkezetét. A válogatás e kötet esetében is szükségképpen szubjektív, mivel az egyes alapjogokkal, azok tartalmai elemeivel kapcsolatban nem minden, hanem csak néhány, a szerzők szerint jelentős ügy említésére, bemutatására vagy összefoglalására került sor a vizsgált jogvédő szervek gazdag gyakorlatából. A tananyag célkitűzése szerint hozzájárul a jogászképzésben egyre inkább megvalósítani kívánt gyakorlatorientált szemlélet kialakításához, valamint esetközpontú kiegészítést nyújt az Alkotmányjog III. (Alapjogok) tantárgy kereteit túllépő alapjogokkal összefüggő kérdésekhez. 3

4 Az esetgyűjtemény a jogászképzésen túlmenően hasznos lehet minden olyan jogalkalmazó számára, aki alapjogi tárgyú esetek eldöntésével foglalkozik. A szerzők munkáját a PTE Alapítvány támogatta. Az esetek összegyűjtéséhez nyújtott segítségért köszönet illeti Kecskeméti László és Naszladi Georgina joghallgatókat. A kézirat lezárásának időpontja: szeptember 15. Szerzők 4

5 1. FEJEZET A SZABADSÁGHOZ ÉS A SZEMÉLYI BIZTONSÁGHOZ VALÓ JOG (CHRONOWSKI NÓRA) I. Alkotmányjogi szabályozás és nemzetközi háttér Az Alkotmány 55. -ának (1) bekezdése deklarálja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, továbbá rögzíti, hogy a szabadságtól való megfosztás csak törvényben meghatározott okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján történhet. A következő bekezdés lényeges, ám csak a büntetőeljárásra vonatkozó garanciaként kimondja, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni. Végül a (3) bekezdésben alanyi jogként, reparatív jelleggel kártérítési követelést állapít meg az alaptörvény a törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozatai számára. A személyi szabadsághoz való jog ágazati védelméről a Büntető Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv is gondoskodik. Szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett a kényszerítés, a személyi szabadság megsértése, az emberrablás és az emberkereskedelem. 1 A személyhez fűződő jogok sérelme körébe tartozik a személyes szabadság jogellenes korlátozása, amelynek orvoslását a Polgári Törvénykönyv több sajátos jogvédelmi eszköz igénybevételének lehetőségével biztosítja. Ezek részben objektív, helyreállító jellegű jogkövetkezmények, részben pedig az általános polgári jogi szankciók, szubjektív szempontokat is értékelő vagyoni hátrányok (kárpótlás). 2 Az Alkotmánybíróság az előzetes letartóztatás és a pszichiátriai betegek szabadságkorlátozása kapcsán gazdagította az alapjog tartalmát, illetve korlátozását precedens értékű megállapításokkal. 3 A PPJNE cikkeiben, az EJEE pedig az 5. cikkében rendelkezik a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogról, mégpedig sokkal részletesebben, mint azt a hatályos Alkotmány teszi. Az EJEE taxatíve felsorolja a szabadságtól való megfosztás törvényes okait, 4 a PPJNE pedig garanciális igénnyel kifejti az emberi méltósággal összhangban álló bánásmód követelményét a szabadságától megfosztott személlyel szemben, valamint kizárja a bebörtönzés lehetőségét szerződéses kötelezettség elmulasztása esetén. 5 Mindkét nemzetközi szerződés általánosságban, tehát nem csak a büntető eljárásban biztosítja az őrizetbe vett vagy letartóztatott személy számára az olyan eljáráshoz való jogot, melynek során őrizetbe vételének törvényességéről a bíróság rövid határidőn belül dönt, és törvényellenes őrizetbe vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el. 6 Az egyezmények szólnak a tájékoztatási kötelezettségről, 7 illetve rendelkeznek a törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás esetén adandó kártalanításról. 8 1 Btk. 174., /B. 2 Ptk. 76., 84. és indokolás 3 Pl. 26/1999. (IX. 8.) AB határozat, ABH , EJEE 5. cikk 1. bek. a)-f) pontok 5 PPJNE cikk 6 EJEE 5. cikk 4. bek., PPJNE 9. cikk 4. bek. 7 A letartóztatott személyt haladéktalanul/letartóztatásakor (az általa értett nyelven) tájékoztatni kell letartóztatása okairól és az ellene felhozott vádról. EJEE 5. cikk 2. bek., PPJNE 9. cikk 2. bek. 8 EJEE 5. cikk 5. bek., PPJNE 9. cikk 5. bek. 5

6 Az EU Alapjogi Chartájának 6. cikke a tartalom részletezése nélkül deklarálja a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, azonban a biztonság és ennek garanciái az új európai alkotmányos rend központi értékeként, visszatérően szerepel a dokumentum szövegében. II. A szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog elhelyezkedése az alapjogi rendszerben A vizsgált alapjog intézményi értelmezése az egyén szabadságdimenziójának feltárását eredményezi. A szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog szoros összefüggésben áll az általános személyiségi jogként felfogott emberi méltósághoz való joggal. 9 A modern alkotmányok, illetve az alkotmánybírósági gyakorlat szerint az általános személyiségi jognak különféle aspektusai nevezhetők meg: például a személyiség szabad kibontakoztatásához való jog, az önrendelkezés szabadságához való jog, általános cselekvési szabadság, vagy a magánszférához való jog. 10 A személy szabadságának és biztonságának a joga az általános személyiségi jog önállósult eleme, amelynek külön alkotmányi védelme azért indokolt, mert ezzel az egyén integritásának (önrendelkezésének, cselekvésének, kibontakozásának és fejlődésének) alapja teremthető meg. A személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jog a személyi integritást védő jogok nagyobb csoportjába tartozik, amely körbe az élethez való jog, a mozgásszabadság, valamint a kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód tilalma, illetve a rabszolgaság, szolgaság és kényszermunka tilalma is tartoznak. E jogok közös funkciója az egyén fizikai értelemben vett szabadságának és testi épségének a védelme. 11 A személyi szabadsághoz való jog egyik fokozata 12 a mozgásszabadság, amelyet mégis indokoltabb az alkotmányban önállóan nevesíteni, mint a személyi szabadság kiterjesztő értelmezését segítségül hívni, mert nagyon sokfajta eltérő jellegű, különböző alanyi körre kiterjedő konkrét tevékenység vonható hatókörébe. 13 A két jog egymásra vonatkoztatása alapján azonban a személyi szabadsághoz való jog érdemben felhívható valamennyi, a mozgást és a helyváltoztatást is korlátozó jogszabály alkotmányossági megítéléséhez. 14 Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 55. (1) bekezdése és az 58. (1) bekezdése szerinti jogok egymásra vonatkoztatása alapján a személyes szabadsághoz való jog érdemben felhívható valamennyi, a mozgás és a helyváltoztatást is korlátozó jogszabály alkotmányossági megítéléséhez. Az Alkotmány 58. (1) bekezdésébe foglalt alapjog az Alkotmány 55. (1) bekezdésbe foglalt joggal együttesen is értelmezhető. 15 Ezen jogok korlátozásának alkotmányossága, a minden alapjog korlátozására irányadó - az Alkotmány 8. (2) bekezdésébe foglalt - követelmények figyelembevételével dönthető el. 16 A személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jog elismerése és biztosítása számos más alapjog gyakorlásánál előfeltételnek számít, mert csakis a magát szabadnak tartó, külső kényszerektől és korlátozásoktól mentes személy képes a társadalmi és politikai folyamatokba 9 A hatályos Alkotmány közvetlenül az emberi élethez és méltósághoz való jogról szóló 54. -t követően rendelkezik a személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jogról. 10 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH , és 57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH , Mavi Viktor: A személyi szabadságot és a személyi integritást védő jogok illetve biztosítékok alkotmányos szabályozásáról. In: Acta Humana szám 62. o. 12 Vö. Sári János: Alapjogok (Alkotmánytan II). Osiris Kiadó, Budapest o. 13 Alkotmány Az Alkotmány 58. (1) bekezdésébe foglalt alapjog az Alkotmány 55. (1) bekezdésbe foglalt joggal együttesen is értelmezhető. 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH /1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260, ABH 2000, 241,

7 való aktív bekapcsolódásra, és legkülönfélébb érdekeinek megalapozott képviseletére, érvényesítésére, védelmére. III. Tárgy és tartalom kiterjesztő és megszorító értelmezés Az Alkotmány 55. (1) bekezdésének első fordulata a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot deklarálja. Kérdésként merül fel, hogy vajon milyen tartományban kell értelmezni e jogot (jogokat). A problémát az jelenti, hogy az Alkotmány a továbbiakban nem részletezi a személyi biztonsághoz való jog tartalmát, és a szabadsághoz való joggal összefüggésben is csupán annak büntetőeljárási jellegű garanciáira szorítkozik. Az sem derül ki, hogy a személyi szabadság és a személyi biztonság milyen viszonyban állnak egymással. Leszögezhető, hogy ezek nem egymás szinonimái, de mivel az Alkotmány szövege részletesen csak a szabadsággal foglalkozik, ez a tény arra enged következtetni, hogy a biztonság a személyi szabadság sajátos minősége. Bár a két állapot garanciái valóban hasonlóak, ez azonban nem jelenti azt, hogy valamelyik része lenne a másiknak, avagy egymástól elválaszthatatlan értékek lennének. A személyi szabadságot ugyanis főként az állam és a közhatalom be nem avatkozása biztosítja, a személyi biztonság megteremtése viszont az állam részéről aktivitást is magában foglalhat. Alkotmányjogunk az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatát követve az alaptörvényben rögzített szabadság fogalmat a személyi szabadság alkotmányos megfogalmazásaként és ez idáig jellemzően csak a büntetőeljárási, illetve az ezzel összefüggő állami, hatósági kényszer alkalmazása tekintetében értelmezte. 17 Az Alkotmány 55. (1) bekezdésében védett személyes szabadsághoz és biztonsághoz való jogot az Alkotmánybíróság a büntető, a szabálysértési és az ezekkel szoros kapcsolatban álló rendészeti jellegű jogszabályok, valamint az állami hatósági kényszert megjelenítő (pl. pszichiátriai kezelés) rendelkezések által elrendelt, alapjogot korlátozó normák alkotmányosságára vonatkoztatta. A döntésekből kitűnően az alapjogi védelem azokra az esetekre terjed ki, amikor adott intézkedés valamilyen formában a szabad cselekvéshez való jogot azzal korlátozza, hogy az egyén életébe fizikális beavatkozást jelentő módon, akadályozza az elhatározásának megfelelő magatartás tanúsítását, cselekvési szabadságát. 18 Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a személyi szabadsághoz való jog ennél tágabb, e jog érvényesülése vizsgálható valamennyi a személyi szabadságot valóban érintő állami intézkedés alkotmányossági megítélésekor. Mindez az Alkotmány szövegkörnyezetéből is következik, mert amíg az 55. (1) bekezdés általános érvénnyel deklarálja e szabadságjogot, és a negatív módszert követve korlátozásának formai feltételeit, annak a büntetőeljárásra vonatkozó további garanciáit az 55. (2)-(3) bekezdése tartalmazza. A személyi biztonság állapotát az egyén civil életviszonyainak, vagyoni és közjogi viszonyainak zavartalansága, háborítás-mentessége teremti meg, és ez az állapot az emberi élet egyik minősége. A személyi biztonsághoz való jog az említett életviszonyok védelmére 17 74/1995. (XII. 15.) AB határozat, ABH , Pl. 66/1991. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1991, 342, 347.; 74/1995. (XII. 15.) AB határozat, ABH 1995, 369, 372.; 5/1999. (III. 31.) határozat, ABH 1999, 75, ); 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000, 241, 270, ; 13/2003. (IV. 9.) AB határozat, ABH 2003, 201, 204, 144/2008. (XI. 26.) AB határozat: A támadott [a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 191/2002. (IX. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. R.1.) 6. (1) bekezdés b) pontja], adott vállalkozás, illetve foglalkozás gyakorlása elé korlátokat állító rendelkezés a személyi szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való joggal nem áll értékelhető összefüggésben. A tevékenység gyakorlását ugyanis nem ezen alapjogok sérelmén keresztül, hanem ettől független paraméterek mentén korlátozza. Ezért az Alkotmánybíróság ezen az alapon az indítványt elutasította. 7

8 szolgál a személyi szabadsághoz való jog garanciájaként. E jog természetesen nem teremteti meg azt az állami kötelezettséget, hogy mindenki számára egyénileg fizikai védelmet biztosítson mindenfajta (gazdasági, szociális, munkahelyi életviszonyaiban fölmerülő) zaklatással szemben, viszont az állam köteles a közhatalmi szerveit olyan módon irányítani, hogy az egyén biztonságban érezze magát. Ezt az értelmezést támogatja, hogy a közbiztonsághoz fűződő közérdek realizálása sok esetben az egyének biztonságát szolgáló intézkedések kumulációja. Korszakunkban a közbiztonság és a humánbiztonság védelmére irányuló garanciarendszer egyre összetettebbé válik, és a biztonság mint alkotmányi érték jelentősége egyre fokozódik. 19 Ez a tendencia a személyi biztonsághoz való jog bizonyos fokú önállósodásának lehetőségét hordozza. A személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jog nem tekinthető a szabadságjogok anyajogának, hanem ez az egyén fizikai értelemben vett szabadságának és biztonságának védelmére irányul, és arra, hogy a szabadság korlátozására vagy elvonására önkényesen és törvényes alap nélkül semmiképpen ne kerüljön sor. 20 Az 55. alapján tehát mindenkinek joga van biztonságban lenni az önkényes szabadságkorlátozástól. Az egyén szellemi szabadságát és ideológiai kényszertől való mentességét a külön nevesített gondolat- és lelkiismereti szabadság hivatott biztosítani. 21 Az említett két alapjog összekapcsolása hátterükben az általános személyiségi joggal garantálja az egyén szabadságszféráját. Hangsúlyozni kell, hogy az Alkotmány a személyi szabadságot és biztonságot szűk értelemben fogja fel, és tömören szabályozza. A személyi szabadság korlátozásának is csak formai feltételeit tartalmazza, amikor kimondja: senkit nem lehet szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. A szabadság-korlátozás okainak meghatározását és a szabadságtól való megfosztásra irányuló eljárás szabályozását ezzel teljes egészében a törvényhozóra bízza, és hallgat az okokkal kapcsolatos tartalmi követelményekről. Ezekre vonatkozóan az EJEE és az Alkotmánybíróság döntései adnak útmutatást. Az alább kifejtésre kerülő jogi garanciák közül az alaptörvény csupán a habeas corpus főbb elemeit, továbbá törvénytelen szabadságkorlátozással kapcsolatos kárigényt szabályozza. Az alkotmányi kifejtés hiányának indoka az lehet, hogy e jogok tárgyát képező szabadságot és biztonságot szinte lehetetlen pontosan, jogi szempontból kimerítően meghatározni, mivel e fogalmak értelmezése történelmi koronként is változott, valamint az e körbe tartozó emberi megnyilvánulások, vagyis a szabadság és a biztonság állapotának konkrét kifejeződései sokféleségük miatt felsorolhatatlanok. 22 IV. A magyar habeas corpus (hiányosságai) A habeas corpus a szabadságtól való önkényes megfosztás elleni jogi biztosíték, amely szimbolikus jelentőséget kapott a polgári szabadságjogok elismeréséért folytatott küzdelmek során. 23 A mai alkotmányok és nemzetközi szerződések ezt az angolszász jogrendszerből származó terminust általában nem használják, de az intézmény lényegét kisebb-nagyobb eltérésekkel általánosan garantálják. A lényege pedig nem más, mint az, hogy a szabadságától őrizetbe vétel vagy letartóztatás folytán megfosztott személynek joga van olyan eljáráshoz, amelynek során bíróság ésszerű időn belül dönt fogvatartásának törvényességéről, illetve 19 Ádám Antal: A biztonság az értékek között. JURA sz. 20 Mavi: A személyi szabadságot és a személyi integritást védő jogok 70. o. 21 Alkotmány 60. (1) bek. 22 Ádám Antal: Az élethez, a személyi szabadsághoz és a biztonsághoz való jog o. 23 Az angolszász jogrendszer és az angol alkotmány egyik legrégebbi szabadsága először a Habeas Corpus Actben (1679) nyert szabályozást. 8

9 törvénysértés esetén szabadlábra helyezéséről. Az Alkotmány 55. (2) bekezdése szabályozza a habeas corpus magyar megoldását, bár csak a büntetőeljárás vonatkozásában, és nem olyan részletesen, mint az EJEE vagy a PPJNE. Ez utóbbiak a bűncselekmény gyanúja esetén bekövetkező fogvatartásra alkalmazandó eljáráson kívül garantálják a fogvatartott személy által kezdeményezhető, és a fogvatartás bármely formájánál alkalmazható bírói felülvizsgálat lehetőségét. Ebbe beletartozik pl. az alkoholisták, elmebetegek őrizetére, kiadatási vagy kiutasítási eljárás alatt lévő idegenek őrizetére vonatkozó felülvizsgálat is. A fogvatartott kérelmének célja a jogszerűtlen fogvatartás megszűntetése, ez az intézmény tehát csak a bírói döntéshozatal időpontjában fennálló jogellenességet képes orvosolni, nem szolgál az időközben megszűnt szabadságkorlátozás jogellenességének utólagos megállapítására. A habeas corpus általában nem a bíróság, hanem más hatóság által elrendelt fogvatartás felülvizsgálatára irányul, de biztosítani kell a bíróság által elrendelt szabadságkorlátozás esetében is, ha a fogvatartás ideje alatt a fogvatartás jogszerűségét érintő lényeges változások történtek. 24 Az igazi habeas corpus tehát a magyar alaptörvényben nem szerepel. V. További garanciák a személyi szabadság védelmében Az Alkotmány 55. (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult. Ez a rendelkezés több szempontból is hiányosnak tekinthető. Először is a kompenzációt törvénytelenséghez köti, noha a személyi szabadságnak jogszerű ( törvényes ) elvonása is okozhat alaptalan sérelmet. Az EJEE és a PPJNE is a kártalanítást hangsúlyozza mivel a kártérítés kötelessége a jogállamban magától értetődően az államot is terheli. 25 A formálisan jogszerű szabadságkorlátozásból adódó sérelmekért támasztható kártalanítási igényt viszont az alkotmányi rendelkezések nem említik, csupán a büntetőeljárás vonatkozásában található ilyen jogosultság a törvényi szabályozásban. 26 Másodszor, az alaptörvény csak a törvénytelen letartóztatást, fogvatartást foganatosító hatóságok által okozott jogsértésre utal, nem általánosan biztosítja a személyi szabadság megsértőivel szemben a kárigényt. 27 Az Alkotmánybíróság ezért az 55. (3) bekezdésével kapcsolatban intenzív értelmező tevékenységet folytatott. Az Alkotmánybíróság több határozatban, különböző aspektusokból foglalkozott a kártalanítás alkotmányossági kérdéseivel. A 66/1991. (XII. 21.) AB határozatban állást foglalt egyrészről a Be.-ben szabályozott kártalanítás, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) szabályozott kártérítés intézménye, másrészről az Alkotmány 55. (1) bekezdésében meghatározott személyi szabadsághoz való jog, és a (3) bekezdésben a törvénytelen letartóztatás, illetve fogvatartás esetére előírt kártérítés alkotmányos összefüggéseiről. 24 Blutman László: A fogvatartás bírói felülvizsgálata: a habeas corpus az európai alapjogok között. Jogtudományi Közlöny sz o. 25 A kártérítés (vagyoni, nem vagyoni) és a kártalanítás elhatárolását lásd: Jogi lexikon (főszerkesztők: Lamm Vanda, Peschka Vilmos) KJK KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest o. 26 Általában akkor jár kártalanítás, ha utóbb a terhelt büntetőjogi felelősségét nem állapítják meg. Ennek feltételeit az évi XIX. törvény (Be.) a pontosan meghatározza. A személyes szabadságtól való megfosztással okozott sérelem orvoslására irányuló, jogszabály alapján keletkezett kártalanítási igény polgári jogi jogviszonyt hoz létre a jogosult és a kötelezett között. A probléma kifejtését lásd Herke Csongor: A letartóztatás. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs o., továbbá 23/1995. (IV. 5.) AB határozat, ABH , Pap: i.m. 98. o. 9

10 [A]z Alkotmány rendelkezéseinek alkalmazásában a személyes szabadságtól való megfosztás abban az esetben törvénytelen (jogellenes, önkényes), ha nem a törvényben meghatározott okokból és nem a törvényben meghatározott eljárás alapján történt. Az alkotmányos alapvető jognak (55. (1) bekezdés) ezért a megsértéséért az Alkotmány rendelkezéséből folyóan kártérítési igény keletkezik (55. (3) bekezdés), amely a bíróság előtt érvényesíthető (70/K. ). E kártérítési igény érvényesítésénél irányadó anyagi jogi szabályokat a Ptk.-nak a szerződésen kívüli kárfelelősségről szóló rendelkezései tartalmazzák. Ha a szabadságtól való törvénytelen megfosztás a közhatalom - így az állam büntető hatalmának - gyakorlása során történt, a kárfelelősségre a Ptk rendelkezései vonatkoznak. Ez az igény a Be. kártalanítási szabályaiban foglaltaktól függetlenül érvényesíthető. (...) A személyes szabadság alkotmányos alapjogát törvény - a büntető jogszabály - az Alkotmány megengedő rendelkezése folytán (55. (1) bekezdés) korlátozhatja. A személyes szabadságnak jogszerű (»törvényes«) elvonása is okozhat alaptalan sérelmet. Az egyes korlátozó rendelkezések csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos. Az arányosság értékeléséhez hozzátartozik az is, hogy a korlátozás folytán esetleg bekövetkező és eleve ki nem küszöbölhető sérelmek elfogadható mérvű enyhítésére garanciák legyenek. (ABH 1991, 342, 347.) Az Alkotmánybíróság a 41/2003. (VII. 2.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) megállapította, hogy az Alkotmány 55. (3) bekezdése és a kártalanítás szabályai között nincs összefüggés, ezért a kártalanításból kizárás szabályai nem járhatnak az Alkotmány e rendelkezésének sérelmével. (ABH 2003, 430, 436.) Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megerősítette, hogy az Alkotmány 55. (3) bekezdése a kifejezetten törvénysértő (nem a törvényben meghatározott okokból és nem a törvényben meghatározott eljárás alapján történt) előzetes letartóztatás vagy más, akár a büntető hatalom gyakorlásához kötődő, akár egyéb, rendészeti, egészségügyi fogva tartás esetére állapítja meg az állam kárfelelősségét, amelynek részletes szabályai, feltételei és korlátai a polgári jog területére tartoznak. A kártalanítás (visszatérítés) intézménye az állam büntető hatalmának gyakorlása során előforduló tévedések orvoslását szolgálja; feltételeit és korlátait a büntetőeljárási jogszabályok határozzák meg. (ABH 2003, 430, ) Tekintettel arra, hogy az Abh. tárgya a kártalanításból kizáró okok, nem pedig a kártalanítás jogalapjának alkotmányossági vizsgálata volt, a döntés - az Alkotmány 55. (3) bekezdése tekintetében - a 66/1991. (XII. 21.) AB határozatban foglaltakhoz (ABH 1991, 342, 347.) képest további érvelést nem tartalmazott. Ugyanakkor az Abh. az előzetes letartóztatás és az ideiglenes kényszergyógykezelésért járó kártalanításból kizáró okokkal összefüggésben állapította meg: a vizsgált szabályozás megakadályozza, hogy a kártalanítás ténylegesen érvényesüljön mint a személyi szabadsághoz való alapjogban - az eljárási kényszercselekménnyel - okozott jogsérelem orvoslásának eszköze. Ezáltal sérül az Alkotmány 2. -ának (1) bekezdésében normatív tartalommal meghatározott jogállamiság, és nem teljesül a személyi szabadság korlátozásának alkotmányosságához az Alkotmány 55. (1) bekezdésének és a 8. (1)-(2) bekezdésének egymásra vonatkoztatásával meghatározott arányossági kritérium. (ABH 2003, 430, 443.) Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság kifejtette: A kártalanítás intézménye legáltalánosabban (...) az Alkotmány 2. (1) bekezdésben normatív tartalommal megállapított jogállamiságra vezethető vissza. Az állam kártalanítási kötelezettségének alapja ugyanis nem az eljárási kényszerintézkedés (vagy a büntetés) jogtalansága, hanem az, hogy a jogállam nem háríthatja el a büntető hatalom gyakorlásából adódó felelősséget olyan esetben, amikor valaki formailag jogszerűen, de érdemben alaptalanul szenved joghátrányt a büntető igazságszolgáltatásban. A szabadságelvonást tartalmazó büntetőeljárási kényszerintézkedések (illetve büntetések) esetében a kártalanítás intézménye a jogállamiság mellett az Alkotmány 55. (1) bekezdésének és a 8. (1)-(2) bekezdésének egymásra vonatkoztatásával meghatározható alkotmányossági követelményekből is következik. (...) A büntető hatalom gyakorlásához 10

11 kapcsolódó szabadságelvonás arányosságának egyik szükségképpeni eleme tehát, hogy a bíróság tévedése esetén az állam kárfelelőssége körében biztosított legyen a sérelmek elfogadható mérvű kiküszöbölése. (ABH 2003, 430, 445.) Az Alkotmánybíróság a bűnügyi költségre vonatkozó szabályok vizsgálata során megállapította: történetileg az állami kárfelelősség szigorodása tapasztalható. A nemzetközi jog-összehasonlítás is bizonyítja, hogy a jogállamiság térhódítása fokozatosan megtörte az állami immunitást az állam közjogi tevékenységének gyakorlása, így a büntető igény érvényesítése során okozott károk megtérítésében. Nem elképzelhetetlen olyan szabályozás, hogy az állam kötelezettséget vállal a törvényes módon folytatott, de valamilyen okból a büntetőjogi felelősség megállapítása nélkül zárult büntetőeljárás során felmerült terhelti költségek megtérítésére is (ilyen megoldást tartalmazott a magyar bűnvádi eljárás 1882-es törvényjavaslata), azonban erre az államnak az Alkotmányon alapuló kötelezettsége nincs. (401/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 528, 530.) A 104/2009. (X. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság - hivatalból - megállapítja: az Országgyűlés az Alkotmány 2. (1) bekezdésének, 8. (1)-(2) bekezdésének és 55. (1) bekezdésének sérelmét okozó, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azáltal, hogy a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény ában nem rendelkezett az ügyészt és a bíróságot terhelő tájékoztatási kötelezettségről a terhelt kártalanítási igényének jogalapja, az igény érvényesítésének határideje, és a határidő kezdő időpontja tekintetében. Az Országgyűlés jogalkotói feladatának június 30. napjáig köteles eleget tenni. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben és a korábbi indítványok alapján észlelte, hogy a kártalanítási igény keletkezéséről és az igényérvényesítés határidejéről történő tájékoztatás elmaradása alkotmányellenes helyzethez, az Alkotmány rendelkezéseiből levezethető kártalanítási igény elvesztéséhez vezethet. 1. A Be. 43. (1) bekezdése szerint a terhelt az, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak. A terhelt a nyomozás során gyanúsított, a bírósági eljárásban vádlott, a büntetés jogerős kiszabása, illetve a megrovás, próbára bocsátás vagy javítóintézeti nevelés jogerős alkalmazása után elítélt. A terhelt fogalmi meghatározását ki kell egészíteni azzal, hogy a kártalanításra vonatkozó szabályok is a terhelt kifejezést használják [pl. magában az 583. (1) bekezdésben a határidő meghatározásánál], holott a kártalanítási jogcímek többségében olyan személyről van szó, aki nem lett elítélt. Ebből következően a terhelt jogaira megállapított rendelkezések érvényesek a kártalanításra jogosulttá váló személyekre is. A Be. 43. (2) bekezdése f) pontja a terhelt jogaként fogalmazza meg, hogy a büntetőeljárási jogairól és kötelességeiről a bíróságtól, az ügyésztől és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kapjon. Ez a rendelkezés valójában a hatóságok kötelezettségét határozza meg: az eljárási jogokról felvilágosítást kell adniuk - kérés nélkül is. A Be. a kártalanítás szabályainak körében nem írja elő külön kötelezettségként, hogy az ügyész, illetve a bíróság a kártalanítás alapjául szolgáló határozatában utaljon az igény benyújtásának lehetőségére, a hat hónapos jogvesztő határidőre és annak a határozat kihirdetésétől vagy a kézbesítésétől történő számítására. Miután nem csupán a terhelt szorosan vett büntetőeljárási jogairól, hanem az állammal szemben a határozattal keletkező reparációs igényről és érvényesítése feltételeiről van szó, a speciális tartalmú tájékoztatási kötelezettség előírásának hiánya alkotmányellenes helyzethez: a kártalanítás elmaradásához, a szabadságtól megfosztás alkotmányossága által megkívánt arányossági feltétel gyakorlati meghiúsulásához vezethet. A kártalanítás a meghatározott ügyészi és bírósági határozatok alapján a büntetőeljárási törvény szerint létrejövő jogviszony az állam és a határozattal érintett személy között. A kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó rendelkezéseit a Be.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A kártalanítás az annak alapjául szolgáló nyomozást megszüntető határozat kézbesítésével, illetőleg a felmentő ítélet, az eljárást megszüntető végzés, valamint a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott határozat jogerőre emelkedésével válik esedékessé, a kártalanítást az állam köteles megfizetni. [Be. 582., 584. (4) bekezdés] 11

12 A kártalanítási igény érvényesítésével kapcsolatos büntetőeljárási szabályoknak is tükrözniük kell a polgári jog alapelvi jelentőségű szabályait. A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni [Ptk. 4. (1) bekezdés]. A kártalanítás törvényben meghatározott egyoldalú nyilatkozatból keletkező jogosultság a kompenzáció követelésére; az egyoldalú nyilatkozatokra - ha a törvény kivételt nem tesz - a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni (Ptk. 199.). Így a felek együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire [Ptk (3) bekezdés]. A kötelezettnek (az állam) a teljesítés érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a kártalanításra jogosultnak pedig ugyanilyen módon elő kell segítenie a teljesítést. A felek minden lényeges körülményről kötelesek egymást tájékoztatni. [Ptk (4) és (5) bekezdés] 3. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban a kártalanításból kizáró okok alkotmányossági vizsgálata során megállapította: A vizsgált szabályozás megakadályozza, hogy a kártalanítás ténylegesen érvényesüljön mint a személyi szabadsághoz való alapjogban - az eljárási kényszercselekménnyel - okozott jogsérelem orvoslásának eszköze. Ezáltal sérül az Alkotmány 2. -ának (1) bekezdésében normatív tartalommal meghatározott jogállamiság, és nem teljesül a személyi szabadság korlátozásának alkotmányosságához az Alkotmány 55. (1) bekezdésének és a 8. (1)-(2) bekezdésének egymásra vonatkoztatásával meghatározott arányossági kritérium. (ABH 2003, 430, 443.) Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben ugyanilyen következtetésre jutott. Az állammal szemben keletkezett kártalanítási igényről és érvényesíthetősége határidejéről az ügyészi és a bírósági határozatban adandó tájékoztatás törvényi előírásának hiánya a törvényalkotó olyan mulasztása, amely ellentétes az Alkotmány 2. -ának (1) bekezdésében rögzített jogállamiság követelményeivel, továbbá alapjogsérelemre is vezet. Hiányzik ugyanis annak eljárási garanciája, hogy minden esetben érvényesüljön a személyi szabadság korlátozásának alkotmányosságához - az Alkotmány 55. (1) bekezdésének és a 8. (1)-(2) bekezdésének egymásra vonatkoztatásával - az Alkotmánybíróság gyakorlatában meghatározott arányossági kritérium, a kártalanítási igény benyújtásának lehetősége. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság - hivatalból - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, aminek megszüntetésére határidő tűzésével hívta fel az Országgyűlést. A személyi szabadságtól való megfosztással kapcsolatban különösen hangsúlyosan érvényesül az Alkotmány 54. (2) bekezdésében foglalt kínzás, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés abszolút tilalma. Az alaptörvény a személyi szabadság és biztonság garanciái között nem említi az emberi méltósággal összhangban álló bánásmód követelményét, de ezt a PPJNE megteszi, amely megalapozza az alkotmányi rendelkezések egymásra vonatkoztatásának kötelezettségét. A személyi szabadság korlátozása nem jelenti automatikusan a személyi biztonság csökkentését is, sőt a szabadságától megfosztott személlyel szemben is olyan bánásmódot kell alkalmazni, amelyik biztonságát garantálja. Az Alkotmány tisztességes eljárással kapcsolatos követelményrendszere (57. (1)-(5) bekezdés) a szabadságkorlátozásra irányuló eljárás keretrendjének is tekinthető. Teljes értékű védelmet azonban e rendelkezés bevonása sem jelent a szabadságtól való megfosztás esetében. Indokolt lenne ugyanis az alaptörvényben szabályozni a letartóztatott, őrizetbe vett személy speciális tájékoztatáshoz való jogát, amely kétirányú: egyrészt fel kell világosítani a szabadságelvonással kapcsolatos jogairól, másrészt ismertetni kell vele a szabadságelvonó intézkedés indokát, büntetőügyben az ellene felhozott vádat A tájékoztatási jog részben magában foglalja a (ügyvéddel, családdal való) kapcsolattartás jogát is, de azt a szabadságelvonás során folyamatosan biztosítani kell. Mavi: A személyi szabadságot és a személyi integritást védő jogok 71. o. 12

13 VI. A szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog korlátai 1. A korlátozással kapcsolatos alkotmányos követelmények A szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog rendkívüli és szükségállapotban, valamint veszélyhelyzetben nem korlátozható, 29 és a szabadságtól való megfosztás okait, a követendő eljárást törvényben kell meghatározni. A személyi szabadság alkotmányos alapjoga tehát nem abszolút jog, mivel törvény leggyakrabban büntető jogszabály az Alkotmány megengedő rendelkezése folytán (55. (1) bek.) korlátozhatja. A személyi szabadsághoz való jog korlátozásának az olyan intézkedések minősülnek, amelyek az egyént cselekvési és mozgásszabadságában egyidejűleg, meghatározott ideig bizonyos fokban gátolják. Az érintettnek a szabadságelvonás időtartama alatt a kijelölt általában zárt helyen kell tartózkodnia, speciális szabályokhoz (kezeléshez) alkalmazkodnia, és tűrnie kell magatartásának erre feljogosított személyek által történő felügyeletét. A szabadságkorlátozás alatt álló személyek is rendelkeznek bizonyos fokú maradékszabadsággal, azonban ez utóbbi csökkentése általában nem minősíthető újabb szabadságelvonásnak. 30 Az egyes korlátozó rendelkezések csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos. Az arányosság értékeléséhez hozzátartozik az is, hogy a korlátozás folytán esetleg bekövetkező és eleve ki nem küszöbölhető sérelmek elfogadható mérvű enyhítésére garanciák legyenek. Megfelelő garanciák nélkül a szabadság-elvonásra lehetőséget adó jogszabályok alkotmányszerűsége válhat kétségessé. Az Alkotmány tehát a törvénynek csak úgy teszi lehetővé a személyes szabadság elvonása okainak és az azzal kapcsolatos eljárásnak a szabályozását, hogy ez a szabályozás nem korlátozza szükségtelenül vagy aránytalanul a személyes szabadsághoz való jogot. Ez a követelmény az Alkotmány 55. (1) bekezdésnek és az alapvető jogok lényeges tartalmának korlátozását tiltó 8. (2) bekezdésnek egymásra vonatkoztatásán alapul. 31 Alkotmányellenes az a törvényi szabályozás, amelyik a személyi szabadságot súlyosan korlátozó módszerek alkalmazásának jogszabályi feltételeit nem, vagy nem kellő részletességgel szabályozza. 32 A személyes szabadság korlátozásával szemben fennálló másik alkotmányos követelmény, hogy a korlátozás nem sértheti e jog érinthetetlen lényegét, nem ütközhet a kínzás, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód tilalmába. 33 Fontos értékelési szempontokat határoz meg a 65/2003. (XII. 18.) AB határozat: A személyi szabadság korlátozásának számos formája ismert a magyar jogrendszerben. Ezek jórészt a büntetőeljárás lefolytatásához kötődnek; büntető anyagi jogi szankcióként (szabadságvesztés, kényszergyógykezelés) vagy büntetőeljárási kényszercselekményként (őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés, lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet) jelennek 29 Vö. Alkotmány 8. (4) bek. 30 Vö. Bárd Károly: A szabadsághoz és a biztonsághoz való jog. Az Egyezmény 5. cikke. In: Bán Tamás Bárd Károly: Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és a magyar jog. Tanulmányok. Acta Humana sz. 41. o /1991. (XII. 21.) AB határozat, ABH , 347, 723/B/1991/6. AB határozat, ABH , 637, 31/1997. (V. 16.) AB határozat, ABH , 159, 63/1997. (XII. 11.) AB határozat, ABH , Összefoglalva lásd: az 5/1999. (III. 31.) AB határozatot. ABH , /2000. (X. 27.) AB határozat: Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azáltal, hogy az egészségügyről szóló évi CLIV. törvényben a pszichiátriai betegekre vonatkozóan nem szabályozta az Alkotmány 55. (1) bekezdése szerinti személyes szabadságot ezen belül a mozgásszabadságot is súlyosan korlátozó módszerek (eljárások) alkalmazásának jogszabályi feltételeit, és ezáltal nem biztosította kellő mértékben az Alkotmány 54. (2) bekezdésébe foglalt tilalom érvényesülését. ABH Alkotmány 54. (2) bek. 13

14 meg. A büntetőeljáráson kívül ugyanakkor más eljárásokban is sor kerül a személyi szabadság alapjogának korlátozására, így különösen az idegenrendészet, a szabálysértési eljárás, az egészségügyi és a rendészeti igazgatás egyes területein. A korlátozásra vonatkozó szabályozásnak - az Alkotmány rendelkezéséből fakadóan - tartalmaznia kell a korlátozás okát, továbbá meg kell határoznia az adott korlátozási formának megfelelő eljárást. A korlátozás arányosságának és ezzel együtt alkotmányosságának megítélését az alkotmányi követelményeken alapuló tényezők befolyásolják. Ennek körében meghatározó jelentőségű a szabadságelvonás időtartamának mértéke, annak indokoltsága, a szabadságelvonással érintett személy megfelelő körülményeinek és az őt megillető jogok gyakorlásának biztosítása, valamint a jogtalan szabadságelvonás esetére nyújtott jogorvoslati jog és egyéb jogkövetkezmények meghatározása és azok megfelelősége. 34 Az Alkotmány nem tartalmazza a szabadságtól való megfosztás okait noha ez garanciális szempontból indokolt lenne. Ezért meg kell vizsgálni a törvényi szabályozásnak azt az összetevőjét, amely a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásából adódóan meghatározza a korlátok megállapítására irányuló belső jogalkotás mozgásterét. 2. A törvényi korlátozás terjedelme Az EJEE 5. cikkének 1. bekezdése a szabadságtól való megfosztással kapcsolatban előírja a törvényes eljárás követelményét, és taxatív módon meghatározza a szabadságkorlátozás eseteit. 35 A törvényes okok az alábbi csoportokba sorolhatók. a) Elsőként említendő ok a bíróság által jogerősen elítélt személy őrizetben tartása a határozat kihirdetését követően a büntetés végrehajtása céljából. Ehhez kapcsolódik az olyan személy letartóztatása vagy őrizetbe vétele is, aki nem tesz eleget a bíróság jogerős rendelkezésének (pl. kivonja magát a büntetés végrehajtása alól, nem tesz eleget tanúzási kötelezettségének), illetőleg a törvény által megállapított kötelezettségét nem teljesíti. A törvényes kötelesség ekkor mindig konkrét, és a mulasztás tényleges, tehát a szabadságelvonás nem preventív (megelőző) jellegű, de büntetésként sem alkalmazható. Kizárólagos célja a kötelezettség teljesítésének biztosítása. Szerződéses kötelezettség elmulasztása esetén azonban a személyi szabadságot korlátozni nem lehet. 36 b) Bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt, az illetékes hatóság (bíróság) elé állítás céljából, továbbá ésszerű esetben bűncselekmény elkövetésének megakadályozása vagy annak elkövetése után a szökés megelőzése okán szintén korlátozható a személyi szabadság. Mindkét oknak megvan az a sajátossága, hogy bírói ítélet még nem született a bűnösség kérdésében, vagyis a szabadságától megfosztott személy továbbra is ártatlannak vélelmezendő, különösen a vele szemben alkalmazott bánásmód szempontjából. A szabadságkorlátozás konjunktív feltétele első esetben a megalapozott gyanú megléte és a konkrét cél (bíróság elé állítás) meghatározása, míg a második esetben az ésszerű indok bizonyíthatósága (pl. visszaeső az elkövető) határolja be a korlátozást foganatosító hatóság mozgásterét /2003. (XII. 18.) AB határozat, ABH 2003, 707, Mavi Viktor: A szabadság és a személyi biztonság védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményében. Acta Humana évi 10. sz. 6. o. 36 Mavi: A szabadság és a személyi biztonság védelme o. 37 Mavi: A szabadság és a személyi biztonság védelme o. A Be a tartalmazza az ágazati szabályokat. Eszerint az előzetes letartóztatás a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. A terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban, és akkor van helye, ha a) megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a 14

15 c) Külön csoportot képeznek a kiskorúakra vonatkozó szabadságkorlátozási esetek, amelynek indoka, hogy gyermekek esetében a személyi szabadsághoz való jog más tartalommal értelmezendő. Egyfelől a gyermeki állapotból következően a kiskorúak esetében a személyi biztonság védelme dominál, mégpedig szoros összefüggésben a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődését biztosító védelemhez és gondoskodáshoz való joggal. 38 Másfelől a gyermek szabadsága csakis a szülő, gondviselő kötelezettségeire tekintettel valósulhat meg, vagyis a gondozás és nevelés maradéktalan teljesítése a kiskorú személyi szabadságának természetes korlátja. A kiskorúak személyi szabadsága tehát értelemszerűen szűkebb körű, amely azonban nem jelenti, hogy személyi szabadsághoz való joggal nem rendelkeznek. A közhatalmi beavatkozásokkal szemben ugyanolyan védelemben kell részesíteni a gyermekeket is, mint a nagykorúakat, és ezeket sajátos garanciákkal kell kiegészíteni az állam által gondozott gyermekek vonatkozásában. A kiskorú tehát szintén csak törvény alapján vehető vagy tartható őrizetben, mégpedig vagy hatóság (pl. gyámhatóság) elé állítás, vagy nevelési felügyelet 39 céljából. Ezekben az esetekben a szabadságkorlátozás nem bűncselekmény elkövetésével áll közvetlen összefüggésben, hanem célja a kiskorú védelme. 40 d) A közegészséget veszélyeztető, illetőleg a deviáns magatartást tanúsító, szociális illeszkedési zavarokkal küzdő személyek vonatkozásában is indokolt külön, sajátos szabadságkorlátozási okként meghatározni speciális állapotukat. 41 Nem büntető jellegű, hanem a közegészséget szolgáló szabadságkorlátozás a törvényes őrizetbe vétel fertőző betegségek terjedésének megakadályozása céljából, és vegyes az érintett érdekét, gyógyulását és a közösség védelmét szolgáló, esetenként represszív jellegű az elmebetegek, alkoholisták, kábítószer-élvezők vagy csavargók őrizetbe vétele. e) Az utolsó csoportba a külföldiekre (hontalanokra) vonatkozó speciális szabadságkorlátozási esetek köre sorolható. Az említett alanyokra vonatkozó eltérő szabályozás két szempontból is indokolt. Egyfelől az idegenek nem tartoznak automatikusan az állam személyi felségjoga alá, viszont a területi felségjog alapján a területi állam saját jogszabályait hatékonyabban érvényesítheti velük szemben, mint saját államuk. Másfelől az idegeneknek nincsen alanyi joga a mozgásszabadsághoz más állam területén, vagyis az érintett állam maga dönti el, kit és milyen feltételekkel enged a területére lépni, ott tartózkodni és letelepedni. Mindezekre tekintettel a külföldiek (hontalanok) személyi szabadsághoz való jogának korlátozása a saját állampolgárokétól eltérő okokból történhet. Az egyik eset az olyan idegen személyek törvényes letartóztatása vagy őrizetbe vétele, akikkel szemben kiutasításuk vagy kiadatásuk céljából eljárás folyik. A másik eset a szabadságtól való megfosztás az országba való jogtalan belépés megakadályozása céljából. A nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult, b) szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem biztosítható, c) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, d) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. 38 Alkotmány 67. (1) bek. 39 A nevelési felügyeletet hazánkban a gyámhatóság rendelheti el a nem családi környezetben nevelkedő gyermekek esetében, feltével, hogy a gyermek egészségügyi vagy pszichés zavarai indokolják, ezzel önmagára vagy másokra veszélyt jelent(het) és szükséges a zárt terápia. Vö. az évi XXXI. törvény 9. és 81/A. - aival. 40 Mavi: A szabadság és a személyi biztonság védelme 16. o. 41 Vö. Bárd: i.m. 49. o. 15

16 szabadságkorlátozás az idegenek tekintetében sem lehet önkényes, vagyis csak a megjelölt célokból történhet. 42 Áttekintve a szabadságkorlátozás lehetséges okait, megállapítható, hogy a legtipikusabb és leggyakoribb törvényes és alkotmányos indoka a szabadságtól való megfosztásnak az állami büntetőigény érvényesítésével függ össze. Ehhez képest különös korlátnak minősülnek a közegészség védelme érdekében foganatosított intézkedések, amelyeken belül helyezhető el a pszichiátriai betegek mint speciális alanyok gyógykezelésük céljából történő szabadságának korlátozása. Az említett korlátozásokkal kapcsolatos alkotmányos követelményeket érdemes részletesen tárgyalni. 3. Az állam büntetőhatalmi igényének érvényesítésével összefüggő korlátok A személyi szabadság leggyakoribb jogszerű korlátozása abból fakad, hogy az államnak, illetve az állam szerveinek az Alkotmány rendelkezéseiből levezethető joga és egyben kötelezettsége van az állami büntető hatalom gyakorlására, a büntető igény érvényesítésére. a) A szabadságtól való megfosztás általában jogerős bírói döntésen alapul, represszív szankcióként kerül kiszabásra és többféle formában, fokozatban valósulhat meg. Alapja az egyén által általában bűnösen tanúsított antiszociális magatartás, amely veszélyes a társadalomra és a törvény büntetni rendeli. A bíróság által elrendelhető, személyi szabadságot elvonó büntetések és intézkedések a nulla poena sine lege elvével is összhangban 43 törvényi szintű szabályozásban kerülnek meghatározásra. A szabadságtól való represszív jellegű megfosztás okának, módjának, eljárásának, időtartamának, az állami szervek és az érintett személyek jogainak, kötelességeinek részletes meghatározása a büntetőjog, a büntetőeljárási jog, a szabálysértési jog és a büntetés-végrehajtási jog tárgykörébe tartozik. 44 b) A szabadság korlátozására, illetve elvonására azonban a bűnösséget megállapító jogerős bírói döntést megelőzően is sor kerülhet. 45 Az ilyen korlátozással kapcsolatos alkotmányos követelményeket az Alkotmánybíróság az előzetes letartóztatás intézményével összefüggésben állapította meg. A bűncselekmény alapos gyanújával terhelt, de egyébként bűnösnek nem tekinthető egyén személyi szabadságának a jogerős ügydöntő határozat meghozatalát megelőző bírói elvonása a legsúlyosabb személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés. Lehetővé tétele azonban alkotmányos, mivel a büntetőhatalom gyakorlásával összefüggő feladat teljesítéséhez az állami szerveknek hatékony eszközökkel kell rendelkezniük. Ez pedig szükségképpen együtt jár a büntetőjogi felelősségre vonás törvényben meghatározott rendjében, a büntetőeljárásban olyan eljárási cselekmények, ezen belül kényszercselekmények alkalmazásának megengedésével, amelyek lényegüket tekintve súlyosan jogkorlátozóak, érintik a büntetőeljárás alá vont személy alkotmányos jogait is. 46 Az 42 Vö. Mavi: A szabadság és a személyi biztonság védelme 19. o. 43 Ez a büntetőjogi alapelv az alkotmányban kifejezetten nem szerepel, a jogállamiság követelményéből azonban levezethető, az alkotmányos büntetőjog legalitási követelményének részeként. Blutman: Az alkotmányos és az európai alapjogok 64. o. 44 Szabadságelvonással járó büntetések és intézkedések a szabadságvesztés, a kényszergyógykezelés, az alkoholisták kényszergyógyítása, a (szabálysértés elkövetése miatt alkalmazható) elzárás és a (nemzetközi bűnügyi jogsegély formái között szereplő) kiadatás. 45 A törvényi szabályozás alapján ebbe a körbe a következő szabadságkorlátozó intézkedések tartoznak: elfogás és előállítás, őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás, lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, ideiglenes kényszergyógykezelés, kiadatási letartóztatás, közbiztonsági őrizet, idegenrendészeti őrizet stb /1993 (VI. 30.) AB határozat, ABH , 302, és 26/1999. (IX. 8.) AB határozat, ABH ,

17 előzetes letartóztatás azonban fogalmilag nem büntetés, hanem a büntető igény hatékony érvényesítését, a büntetőeljárás sikerének biztosítását és a büntetés esetleges végrehajthatóságát célzó intézkedés, így nem ellentétes az ártatlanság vélelmével. 47 A személyi szabadságnak a jogerős ítélet előtti megvonására, az előzetes letartóztatásra azonban csak akkor kerülhet sor, ha céljai a büntető igény érvényesítése érdekében a terhelt jelenlétének, illetve az eljárás sikerének biztosítása más eszközökkel nem valósíthatók meg. Ennek alapja az a felfogás, hogy az Alkotmány 8. -a az állami büntetőhatalom gyakorlására irányadó olyan alaprendelkezés, amely a jogállamiság általános normatív tartalmán túl védi az egyént a büntetőjogi eszközöknek az állam általi önkényes felhasználása ellen. Ezzel az alkotmányos tétellel kell összhangban lenniük a büntetőjogi szabályrendszer mindazon alapelveinek és garanciális rendelkezéseinek, amelyek nem nyertek tételes megfogalmazást az Alkotmány egyéb rendelkezéseiben. 48 Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a személyes szabadsághoz való jog elsősorban - de nem kizárólag - a büntetőjogi kényszerintézkedések alkalmazásával összefüggésben nyert tartalmat. A vonatkozó határozatok szerint a személyes szabadságtól való megfosztás csak szigorú garanciák egyidejű érvényesülése mellett alkotmányos. 49 Az utóbbi döntések közül: a 104/2007. (XII. 13.) AB határozatban az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a rendzavarás miatt a tárgyalásról való kiutasítás napján történő (rövid ideig tartó) őrizetbe vételt is. Megállapította, hogy az adott cél a személyi szabadság korlátozása nélkül is elérhető: Az eljárási szankcióként alkalmazható őrizetbe vétellel elérni kívánt célok más intézkedésekkel minden esetben közvetlenül megvalósíthatók. A kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott rendelkezés az Alkotmány 55. (1) bekezdésében meghatározott alapjogot korlátozó szükségtelen eszköz. 50 Az 1/2008. (I. 11.) AB határozatban pedig az Alkotmánybíróság a szabálysértési eljárás során alkalmazható elzárást - mint személyi szabadságtól való megfosztást - vizsgálta. A határozat többek között megállapította, hogy:...sem a pénzbírságot kiszabó közigazgatási szabálysértési határozat, sem a pénzbírságot közérdekű munkára átváltoztató határozat, sem a helyszíni bírságolást tartalmazó intézkedés nem lehet alapja a személyi szabadság korlátozásának. Arra csak és kizárólag a bíróság döntése nyomán kerülhet sor. A bíróság e döntését nem hozhatja meg az érintett meghallgatása, azaz»tárgyalás nélkül« A pszichiátriai betegek személyi szabadságának korlátozása a) A pszichiátriai betegek a személyi szabadság korlátozása szempontjából sajátos alanyi kört jelentenek. A szabadságkorlátozás jogalapja esetükben kétfajta lehet: - ha büntethetőségük esetén cselekményük bűncselekményt valósítana meg, a szabadság elvonására az állami büntetőigény érvényesítése keretében kerül sor, de csak intézkedés kiszabására van lehetőség, továbbá 47 Az előzetes letartóztatás intézményét a Be. 92. (1) bekezdése szabályozza. Szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a terhelt előzetes letartóztatásának akkor lehet helye, ha a) megszökött, a hatóság elől elrejtőzött, illetőleg a bűncselekmény súlyosága folytán vagy egyéb okból a szökésétől vagy az elrejtőzésétől lehet tartani, b) alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárást meghiúsítaná vagy megnehezítené, illetőleg veszélyeztetné, c) az eljárás alatt szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követett el, illetőleg alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné /1992. (III. 5.) AB határozat, ABH , 85, 42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH , 304, 6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH , 99, 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH , Lásd pl. 66/1991. (XII. 21.) AB határozatot, ABH 1991, 342, ABH 2007, 880, ABK 2008, január 4,

18 - ha veszélyességük büntetőjogi szempontból irreleváns magatartásban nyilvánul meg, a szabadság korlátozásának joga az állam szociális-gondoskodó funkciójából vezethető le. 52 Jelen pont alatt ez utóbbi jogalap kifejtésére kerül sor. A pszichiátriai betegeknél alkalmazható szabadságkorlátozás eltérő szabályozásának indoka, hogy annak ténybeli alapja az abnormális mentális működés, tehát az elmebetegség állapota. Ugyanakkor az elmebetegség fogalma a pszichiátria és a különféle gyógymódok fejlődésével, illetve a társadalmi megítélés változásával folyamatosan módosul. Általánosságban az rögzíthető, hogy a szabadságkorlátozás feltételeként csak olyan elmezavar határozható meg, amelyik súlyánál fogva indokolja a zárt gyógykezelést. A pszichiátriai beteg esetében a szabadság elvonásának célja nem a punitív magatartásbefolyásolás, hanem kizárólag a gyógyítás, állapotjavítás vagy legalábbis szinten tartás. Mindezekre tekintettel a beteg szabadsághoz való jogának korlátozására (vagyis akarata ellenére történő intézetbe szállítására, gyógykezelés eltűrésére kényszerítésére) további, különleges törvényi garanciákat (feltételeket és eljárást) kell meghatározni. 53 Az alapjog-korlátozás szükségességi és arányossági követelménye is más tartalommal érvényesül pszichiátriai beteg esetében. b) A korlátozás jogszerűségének megítélésénél az alábbi kritériumokat kell figyelembe venni. - Az érintett személynek megbízható módon kell az elmezavar jeleit mutatnia, ha szükséghelyzet áll fenn ez utólag is igazolható. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy az intézkedés alanya bizonyíthatóan értelmi fogyatékos-e, objektív orvosi szakértői véleményt kíván. - Az elmezavarnak olyan mértékűnek kell lennie, ami megköveteli a nem önkéntes elkülönítést. - A fogvatartás tartamát az elmezavar tartósságának kell meghatároznia. 54 Személyi szabadságában bármely módon csak a veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartású beteg korlátozható. A korlátozás csak addig tarthat, illetőleg olyan mértékű és jellegű lehet, amely a veszély elhárításához feltétlenül szükséges. A korlátozásról az orvost haladéktalanul értesíteni kell, akinek 2 órán belül azt jóvá kell hagynia. Ennek hiányában a korlátozást haladéktalanul meg kell szüntetni. 55 Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az elmebetegek személyes szabadságának korlátozásával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések alkotmányossága amikor az Alkotmány 55. (1) bekezdésének sérelme a kérdés a korlátozás okai, a korlátozás módja (annak arányossága), továbbá a közbeiktatott eljárási garanciák együttes figyelembevételével 52 Vö. Bárd: i.m. 49. o. valamint Fridli Judit: A pszichiátriai betegek jogairól. Fundamentum sz o. 53 Vö. Földesi Tamás: Az elmebetegek emberi jogai az EJEBmberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek fényében. Acta Humana sz. 25. o. 54 Az EJEB gyakorlatát idézi a 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH , évi CLIV. törvény (Eütv.) Lényegében az Eütv. az ön- és közveszélyességet teszi meg (a veszélyeztető és közvetlen veszélyeztető magatartás fogalmainak meghatározása által) a különböző korlátozó intézkedések indokoltságának alapjául. Az Eütv. külön fogalommeghatározást ad mind a veszélyeztető, mind a közvetlen veszélyeztető magatartás tekintetében, a pszichiátriai betegekkel kapcsolatos X. fejezetében e fogalmakat használja. Az Eütv b) és c) pontjai szerint veszélyeztető magatartás: a beteg pszichés állapotának zavara következtében saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelenthet, és a megbetegedés jellegére tekintettel a sürgős intézeti gyógykezelésbe vétel nem indokolt; közvetlen veszélyeztető magatartás: a beteg pszichés állapotának akut zavara következtében saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos veszélyt jelent. Vö. 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH ,

19 ítélhető meg. A veszélyeztető és a közvetlen veszélyeztető magatartás e szabályösszesség egyik eleme, a korlátozás absztrakt szükségességi oka. 56 A törvényi szabályozásnak az arányosság követelményével összhangban arra is választ kell adnia, hogy melyek azok a főbb (fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai) módszerek és eljárások, amelyek a személyi szabadság beleértve ebbe a mozgásszabadságot is korlátozása tekintetében a pszichiátriai betegeknél igénybe vehetők, és hogy melyek azok az okok, amelyek a különböző a szabadságkorlátozás mértékét is érintő módszerek alkalmazásának differenciált indokát adják. 57 Az Alkotmánybíróság azért találta alkotmányellenesnek az Eütv. rendelkezéseit, mert nem teljesítette az alapjog-korlátozás arányossági követelményét, és nem határozta meg kellő részletességgel a szabadságkorlátozásnál alkalmazható módszereket. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Eütv (1) bekezdésébe foglalt azon absztrakt kitétel, hogy a korlátozás csak addig tarthat, illetőleg olyan mértékű és jellegű lehet, amely a veszély elhárításához feltétlenül szükséges, vagy a 10. (4) bekezdésének az a szabálya, hogy a korlátozás csak addig tarthat, amíg az elrendelés oka fennáll nem elégségesek az Alkotmány 55. (1) bekezdése szerinti alapjog korlátozásához. Az Alkotmánybíróság a fentiekben a veszélyeztető és a közvetlenül veszélyeztető magatartásokhoz rendelt Eütv.-beli fogalmakat elfogadta a korlátozás absztrakt szükségességi okaiként. Ugyanakkor alkotmányossági szempontból különös jelentősége van annak, hogy a szabályozás ne tartalmazzon további elvont megfogalmazásokat a korlátozás arányosságának eldöntésére irányadóan. Bár a törvény elvont módon megfogalmazza az arányosság követelményét is, de emellett a korlátozás módozatai tekintetében további szabályokat nem tartalmaz. Így a személyi szabadság korlátozását érintő rendelkezések nem zárják ki normatív szabályozással elérhető módon az önkényes jogalkalmazás lehetőségét. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nemcsak az jelent önkényes szabadságkorlátozást, amikor azt feltételek hiányában foganatosítják, hanem önkényességhez vezethet az is, amikor a szabadságkorlátozás módozatainak megválasztása tekintetében a jogalkalmazót semmilyen konkrét előírás nem köti. 58 Fontos garancia, hogy a szabadságkorlátozó kezelés alatt a beteg más alapvető jogai, ezek között különösen speciális betegjogai nem korlátozhatók. Joguk van tehát a tájékoztatáshoz, a jogorvoslathoz és a kártérítéshez is. 59 Az elmebetegek sajátos helyzete megköveteli, hogy őket a bíróság személyesen hallgassa meg, illetve szükség esetén képviseltethessék magukat. Az elmeállapotuk miatt személyesen eljárni nem képes egyének érdekeinek védelme végett speciális jogvédelmi intézményeket kell kiépíteni A távoltartással kapcsolatos alkotmányossági kérdések A távoltartás a testi integritás védelmében alkalmazható, személyi szabadságot és mozgásszabadságot korlátozó jogintézmény. A magyar jogban a távoltartás intézményét a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény 138/A ai szabályozzák 2006 óta. A 2010-ben hatályos szabályozás a következő. 56 Vö. 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH , Vö. 36/2000. (X. 27.) AB határozattal, ABH , ABH , Vö. Földesi: i.m. 26. o. 60 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete (Winterwerp v. Hollandia Judgment of 24 October 1979) 1980 Series A. no

20 138/A. (1) A távoltartás a terhelt szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza. A távoltartás hatálya alatt álló terhelt a bíróság határozatában megállapított szabályok szerint köteles a) a meghatározott lakást elhagyni, és onnan a bíróság által meghatározott ideig távol maradni, b) a meghatározott személytől, illetőleg e személy lakó- és munkahelyétől, az e személy által látogatott nevelési és nevelési-oktatási intézménytől, gyógykezelés céljából rendszeresen látogatott egészségügyi intézménytől, vallásgyakorlása során rendszeresen látogatott épülettől a bíróság által meghatározott ideig magát távol tartani, c) tartózkodni attól, hogy a meghatározott személlyel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen. (2) Távoltartás a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén - feltéve, hogy a távoltartással elérni kívánt célok ezzel biztosíthatók - akkor rendelhető el, ha a terhelt előzetes letartóztatásának elrendelése nem szükséges, de - különösen a bűncselekmény jellegére, a terheltnek az eljárás előtt és az eljárás során tanúsított magatartására, valamint a terhelt és a sértett viszonyára tekintettel - megalapozottan feltehető, hogy a lakókörnyezetben hagyása esetén a) a sértett tanú befolyásolásával vagy megfélemlítésével meghiúsítaná, megnehezítené, vagy veszélyeztetné a bizonyítást, illetve b) a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. (3) Ha a büntetőeljárásnak magánindítványra van helye, a távoltartás a magánindítvány előterjesztése előtt nem rendelhető el. (4) A távoltartás elrendeléséről a bíróság határoz. A határozatban a bíróság előírhatja, hogy a terhelt meghatározott időközönként a távoltartás alapjául szolgáló büntetőeljárást folytató nyomozó hatóságnál jelentkezzék. (5) A bíróság a határozatot megküldi a sértettnek. Az ügyésznek a távoltartás elrendeléséről szóló határozatot akkor is meg kell küldeni, ha a távoltartás elrendelését a sértett, a sértett törvényes képviselője vagy a terhelttel közös háztartásban élő kiskorú személy törvényes képviselője [138/B. (2) bek. d)-f) pontja] indítványozta. (6) A vádirat benyújtásáig a nyomozó hatóság vagy az ügyész, a vádirat benyújtását követően a bíróság a terhelt meghallgatása után haladéktalanul megteszi a ban szabályozott intézkedéseket. (7) Ha a bíróság a távoltartás elrendeléséről vagy módosításáról határoz, a határozatban az (1) bekezdés szerinti szabályokat úgy kell megállapítani, hogy azok ne tegyék lehetetlenné a terhelt azon jogainak gyakorlását, amely jogokat a sértett vonatkozásában az (1) bekezdés b) pontja érint. 138/B. (1) A távoltartást a bíróság tíztől hatvan napig terjedő időre rendelheti el. (2) A távoltartás elrendelését a) az ügyész, b) a magánvádló, c) a pótmagánvádló, d) a sértett, e) a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes sértett törvényes képviselője, valamint f) a terhelttel közös háztartásban élő kiskorú személy törvényes képviselője indítványozhatja. (3) Ha a távoltartás hatálya alatt a 138/A. (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott személy lakóhelye megváltozik, vagy e személy, illetőleg a terhelt életkörülményeiben olyan lényeges változás következik be, amely miatt a határozat megváltoztatása indokolt, a bíróság a (2) bekezdésben felsoroltak, valamint a terhelt és a védő indítványára, a vádirat benyújtása után hivatalból is, a határozatot módosíthatja, vagy a távoltartást megszüntetheti. A bíróság ugyanígy jár el, ha a terhelttel szemben a büntetőeljárás során olyan kényszerintézkedést rendeltek el, amely miatt a távoltartás módosítása vagy megszüntetése szükséges. (4) Ha a bíróság a távoltartás módosításáról vagy megszüntetéséről határoz, a távoltartás elrendelését indítványozó nyilatkozatát, valamint az ügyész, a magánvádló, illetőleg a pótmagánvádló indítványát beszerzi. A bíróság a nyilatkozat, illetőleg az indítvány előterjesztésére határidőt állapít meg; ha e határidő eredménytelenül eltelt, a bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján határoz. A bíróság a határozatot a 138/A. (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott személy részére is megküldi. (5) Ha a terhelttel szemben távoltartást rendeltek el, az eljárást soron kívül kell folytatni (1) Ha a terhelt a lakhelyelhagyási tilalmat, illetőleg a házi őrizet szabályait megszegi, vagy az eljárási cselekményen idézés ellenére nem jelenik meg, és ezt alapos okkal előzetesen nem menti ki, vagy az akadály megszűnése után alapos okkal nyomban nem igazolja, őrizetbe vehető, továbbá házi őrizet esetén az előzetes letartóztatása, lakhelyelhagyási tilalom esetén a házi őrizete vagy az előzetes letartóztatása rendelhető el, illetőleg ha ez nem szükséges, rendbírsággal sújtható. (2) Ha a terhelt a távoltartás szabályait szándékosan megszegi, és ezt utólag nem menti ki, előzetes letartóztatása rendelhető el, illetőleg ha ez nem szükséges, rendbírsággal sújtható. 20