A KARSZTOK KÖRNYEZETÉRZÉKENYSÉGE. Keveiné Bárány Ilona 1
|
|
- Karola Budai
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A KARSZTOK KÖRNYEZETÉRZÉKENYSÉGE Keveiné Bárány Ilona 1 Bevezetés Az ember érdeklődését korán felkeltették a karsztok, már a neolitikumban lakóhelyként, később erdő- és mezőgazdálkodásra használta. A modern civilizációk már céltudatosan tárták fel valamilyen hasznosítás céljára a barlangokat. Először a barlangtan tudománya fejlődött, újabb keletűek azok a kutatások, amelyek a karsztok felszíni folyamataival és formáival foglakoznak. A tudományos karsztkutatások az 1800-as évek végén, s az 1900-as évek elején indultak meg. Az 1900-as évek közepén a különböző karsztjelenségek klímatípusokhoz rendelése, a 80-as évektől a karsztok biogén folyamatainak hangsúlyozása került előtérbe. Ebben az időszakban sok tudományos feldolgozás jelent meg a karsztmorfológia és hidrológia témakörben, s több munka foglalkozik a folyamatok és jelenségek modellezésével is. A környezeti károsodások mértékének növekedése életre hívta a geoökológiai szemléletű kutatásokat. A háromdimenziós karsztrendszerben a külső környezeti hatások rövid idő alatt jutnak érvényre. A légszennyező anyagok a csapadékvízzel savanyú oldatok formájában gyorsan bemosódnak a karsztokba, ahol károsítják a karsztvizeket, de a savanyú oldatok az évmilliók alatt kialakult cseppkőképződményeket is visszaoldhatják, s ezzel visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el. A környezeti hatások elemzése karsztterületeken azért is indokolt, mert a karsztos kőzetek speciális, más kőzettípusoktól eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek és nagyon sérülékenyek. Megbeszélés Hazánkban az ország területének csak 5%-át borítják karsztos kőzetek. Táji értékeik, erdőgazdasági és rekreációs hasznosításuk révén fontos nemzeti értéket képviselnek. Ahhoz hogy hosszútávon megfelelhessünk a karsztok védelmével és kezelésével kapcsolatos követelményeknek, fokozott figyelmet kell fordítani a barlangok és azok vízgyűjtőinek védelmére. A hasznosítás során messzemenően be kell tartatni a természetvédelmi szabályokat és törvényeket, mert csak így biztosítható a korábbi egyensúly bizonyos mértékű visszaállása és a fenntartható hasznosítás. 1 SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék, Szeged, Egyetem utca 2-6., keveibar@earh.geo.u-szeged.hu 1
2 A továbbiakban azokat a tájváltozásokat foglalom rendszerbe, amelyek a karsztok mai tájökológiai állapotának kialakításában döntő szerepet játszottak. Nagyon sokoldalúan befolyásolhatja az emberi tájhasználat a karsztok fejlődését, közülük itt elsősorban azokat mutatom be, amelyek hosszútávon változtatják meg a karsztos táj dinamikáját. Megismerésük azért fontos, mert a további tájhasznosítás során meg kell előzni azokat, illetve meg kell kísérelni a természetes tájháztartási egyensúly visszaállítását. A karsztok legkorábban megfigyelt károsodási folyamata a kopárosodás. A talajerózió tartós hatásának következménye a kőzet felszínre bukkanása. A maradványforma jelzi a korábbi talajborítást (általában lekerekített karrok bukkannak felszínre). A világ minden táján kapcsolatban van a karrmezők kialakulása az emberi tevékenységgel. Jól ismert ez a folyamat az Aggteleki Karszton, ahol az erdőirtásokat és a korábbi szőlőtermelést követően felerősödött a talajerózió és kialakult az Ördögszántás néven ismert karrmező, de ilyen a Villányi hegység lejtője is, ahol szőlőtermelés okozta a talaj lehordódását. A kopár karsztok sajátos formái mind a mediterrán területeken, mind az óceáni klímaterületeken nagyon gyakoriak. A kopárosodás után, a talaj és növényzet hiányában megváltozik az oldás nagyságrendje, s ezzel változik a rendszer működése is. Az ember által előidézett talajerózió jelentette az első komoly tájváltozást a karsztos felszíneken, különösen azokon a területeken, ahol korán indult meg a tájhasznosítás. Kiemelkedik ebből a szempontból a mediterrán régió klasszikus karszt területe. Dél-Európa karsztjain a túllegeltetés és az erdőirtások miatt korán megindult a talajerózió, ami a későbbi teraszos művelés bevezetését vonta maga után. A természetes vegetáció helyén a mezőgazdasági művelés a talaj fellazításával jár, s ez fokozott erózió veszélyt jelent. A talajlehordódás nagyságát jelzik a dolinákban felhalmozódott üledékvastagságok, amelyek 5-10 m közöttiek. Az erózió mellett megváltozott a karszttalajok tulajdonsága részben a savas ülepedések, részben a tájhasználat következtében (erdőirtások, legeltetés), bekövetkezett a talajok elsavanyodása. A tájidegen növényzet (pl. az őshonos lombos erdők helyett fenyőerdők telepítése) hatására is megkezdődött a talajok savanyodása. Amellett, hogy ez a kémhatás kedvez a savanyúság kedvelő növényeknek, amelyek fokozatosan kiszoríthatnak értékes karsztos növényfajokat, a savanyodó talaj felső rétege nem tudja hosszútávon biztosítani a káros fémek megkötését sem. Azok a növénybe, szélső esetben a karsztvízbe jutva igen komoly károsodást okozhatnak az ember számára. 2
3 Fontos változást hozott a karsztokon az ásványkincsek és az építőipari nyersanyagok feltárása és hasznosítása. Ebből a szempontból a bauxit, mészkő és gipsz kitermelés volt jelentős. A karsztok ritka képződményei, mint a kalcit, aragonit és kék fluorit kedvelt díszítő anyagok voltak. A föníciaiak felfedezték az ezüst-galenitet, a vasércet a kelták és a rómaiak idejétől kezdődően a 19. század közepéig bányászták. A vasérc a kőzet mállásterméke volt, amely pisolit, illetve "sziderolit" vagy Bohnerz formájában ülepedett le a karszt depressziókban és barlangi üregekben. Angliában a vasérc bányászat volt jelentős a karsztokon, de réz és ólom is előfordult itt (az ólom az ezüsttel együtt). A Peak Districten és Derbyshireben ólmot, baritot és fluoritot termeltek ki. A sziderit bányászata a német Amberg környékén volt jelentős. A karsztbauxitot 1821-ben fedezték fel Franciaországban. A legtöbb karsztbauxitot Európában a mediterrán területeken találták. (BÁRDOSSY, 1989; MINDSZENTY 2000), de jelentős készletet találtak Magyarországon is. Az ásványkincsek bányászata maradandó terhelést jelentett a karsztokon, amit az angliai méréseink ma is igazolnak. A bányászat módosíja a vízrendszert. Ennek példái a Peak Districten, Westfáliában, de nálunk a Bakony hegységben is megfigyelhetők. A vízkiemelések okozta vízszintsüllyedések ott jöttek létre, ahol a bányászat nagymennyiségű vizet emel ki a vízbetörések elkerülésére. Ez történt a Dunántúli-középhegységben is, ahol a 80-as évek végén több bauxitbányát leállítottak. A 90-es évek elején megindult a vízszint emelkedése (BÖCKER-HŐRISZT, 1992). A több 10 m-es vízszintsüllyedés komoly gondot okozott az ivóvízellátásban. A különböző légszennyezések (ipari, lakossági, közlekedési stb.) kibocsátások száraz vagy nedves ülepedéssel a karsztokra jutnak és szennyezik a rendszert. A nehézfémek jelentős veszélyforrást jelentenek a karsztokon, mivel a szivárgó vízzel a rendszerbe kerülnek, ahonnan a források formájában lépnek ki és veszélyeztetik az ivóvíz bázisokat. Az Aggteleki karszton mért adatok alapján a karsztvíz időszakos nehézfém szennyeződését mutattuk ki (SZŐKE-KEVEINÉ BÁRÁNY 2003). Az erdőgazdálkodás során gyakran konfliktus helyzet alakul ki a természet - és környezetvédelmi szempontokból káros kezelési módok miatt. A természetvédelem és az erdőgazdaságok között a tarvágás, az új erdei utak létesítése, a természetes felújítások csökkentése, nem őshonos fafajok telepítése miatt van nézeteltérés. A hazai karsztokon, ahol a múlt-századi erdőirtásokat követően az újraerdősítések természetes, vagy természet-közeli gyepek területein, vagy erdőfelújítások révén történtek, jelentősen csökkent az erdők faji diverzitása. A természetközeli állományok felújítása természetes módon (szálalás, fokozatos felújító vágás, gyenge természetes újulat esetén alátelepítés) hajtható végre. Előtérbe kell helyezni az őshonos fajokat az újraerdősítés során. 3
4 A karsztok növényzete deformálódott ami az erdőirtásokra vezethető vissza. A múltszázadvégi erdőirtás a montán bükkösök állományában okozott jelentős károkat. Az erdők helyén szőrfű gyepek, vörös-csenkeszes rétek alakultak ki, amelyek hozzájárulnak a szélsőséges mikroklíma kialakulásához. A természetes gyeptársulások helyén a legeltetés hatására a legelés-, taposás tűrő és a nedvesebb talajviszonyokat kedvelő növények, valamint nitrogén-kedvelő gyomok is megjelentek (BÁRÁNY-KEVEI HORVÁTH 1996). A szivárgó vizek szennyeződése és a cseppkő degradáció következett be, ahol a víz a mezőgazdaság által művelt területekről jelentős mennyiségű karsztidegen anyagot szállít a felszínalatti járatokba, s itt a több millió év alatt kialakult csepp-kövek visszaoldódását eredményezi. Közép - európai barlangokban gyakori ez a jelenség, de az atlanti régióban is gyakori ez a degradáció. Egyidejűleg a barlangokba jutó szennyeződött vizek az egyébként gyógyító hatású aeroszolok minőségét is rontják. A karsztos tavak eutrofizációja az előbbi hatótényezőkkel hozható kapcsolatba. Az eutrofizációs folyamat a karsztos tavakon az utóbbi év alatt jelentős mértékben felerősödött. A benádasodás ezeken a területeken az antropogén hatásokkal van összefüggésben. Az Aggteleki tónál gyértelmű a kapcsolat a településből származó szennyező anyagokkal. Ugyanezt a jelenséget szlovák kollégák a Gömör-Tornai Karszt határontúli részeinis regisztrálták. A kőbányászat felhagyásával karsztos sebhelyek alakulnak ki mindenütt, ahol elterjedt gyakorlat a mészkőbányászat. Régóta fontos kérdés a karsztos szakirodalomban, hogy mit lehet tenni az elhagyott bányák rekultivációja érdekében. Komoly problémát jelentenek ezek a helyek az állatvilág számára, mivel igen sok esetben szakadékszerű falak maradnak vissza, amelyek a természetes bejárási útvonalakat semmisítik meg. Ugyanakkor veszélyesek a túrizmus számára is. A lebányászott kőzet helyén visszamaradt kopár felszíneken nem települ vissza a növényzet, csak nagyon lassan. Több kísérlet történt (GUNN 1989a,b) arra, hogy megfelelő növényzettel visszatelepítsék azokat. A Bükk hegységben Bélkőn a bányászat több endemikus növény biotópját tüntette el. Ma már korlátozott itt a letermelés és a lebontott függőleges falak is védettséget élveznek. A beremendi mészkő rög bányászata során sok szép képződménnyel rendelkező barlang került napvilágra és károsodott (BÁRÁNY-KEVEI 1998). 4
5 Következtetések 1. Az emberi tevékenység hatására bekövetkezett tájváltozások a karsztos mikroklímában, talajban, növényzetben, a karsztvíz minőségének változásában, a karsztvízszint süllyedésében és a tájesztétikai érték csökkenésében nyilvánultak meg. 2. A szennyeződések a talajsavanyodás újszerű jelenségéhez vezettek, ami a nehézfémek mobilizációjának lehetőségét teremtette meg. A talajok határérték körül tartalmaznak nehézfémeket, közülük a Ni és a Cd-tartalom haladja meg a megengedett értéket. Határérték alatti a Pb-tartalom, az előző évekhez viszonyítva azonban nőtt. 3. A növényzet összetételének változása az erdőtípus megváltozásában, a sziklagyepek degradációjában, a karsztos depressziók növényzetének deformációjában nyilvánul meg. Az erdőgazdálkodás a gyakran tájidegen fafajokból kialakított egykorú, fatermelési állományokat korábban tarvágással letermelte. Az irtás után megváltoztak az ökológiai viszonyok, megnőtt az irtott felszín hőmérséklete, a többletsugárzás fénysokkot okozott, csökkent a párologtatás, nőtt a talaj nedvességtartalma. Felgyorsult a szerves anyagok lebomlása, CO 2 -tartalom megnőtt a talajlevegőben, megindult a talaj savanyodása. A termőréteg egy része az erózió áldozatául 4. Karsztvizek minőség változása, a cseppkő degradáció, de a karsztos tavak eutrofizációja is az antropogén hatásra következett be, de a bányászat is kialakította a karsztok sebhelyeit. 5. Degradálódott a dolinák növényzete. A korábban erdősült dolinák újra-erdősülése lassan, vagy egyáltalán nem zajlott le. A természetvédelmi érték szerinti eloszlás vizsgálat szerint a gyomok és a zavarástűrő fajok az összes fajszám több, mint felét teszik ki, ami a gyepek zavartságát jelzi. Az erdőirtás után kialakult szélsőséges mikroklíma akadályozza a visszaerdősülést. 5
6 IRODALOM BÁRÁNY-KEVEI, I. - HORVÁTH, A. 1996: Survey of the interaction between soil and vegetation in karstecological system /at Aggtelek, Hungary/. - Acta Geographica Szegediensis, Tom. XXXV pp BÁRÁNY-KEVEI, I. 1998: The geo-ecology of three Hungarian karsts. - Cave and Karst Science, England, Vol. 25, No. 3, pp BÁRDOSSY, GY. 1989: Bauxites in Paleokarst: a systematic and regional review. - In:Paleokarst: a systematic and regional review. (Ed.: Bosak at.al.) Elsevier. Amsterdam - Oxford - New York - Tokyo: pp BÖCKER T. HŐRISZT Gy. 1992: A Dunántúli-középhegység fő karsztvíz-szintjének előrejelzése az közötti időszakra. - Hidrológiai Közlöny, 72 évf Sz. pp GUNN, J. 1999a: The reclamation of quarried limestone rock slopes. - Proceed. of the Int. Seminar on Land Degradation and desertification. Aveiro. pp GUNN, J. 1999b: Karst catchment protection: the Cuilcagh Mountain Park iniciative, county Fermanagh, Northern Ireland. - in.: Essays in the ecology and conservation of karst. (Ed.: Bárány - Kevei, I. - Gunn, J.) pp MINDSZENTY A. 2000: Bauxit. - In: Pannon Eciklopédia (Encyclopedia of Pannon), edited by Karátson, D. Budapest, Kertek: SZŐKE E. - KEVEINÉ BÁRÁNY I : Karsztvízvizsgálatok az Aggteleki Karszton, különös tekintettel a nehézfémszennyezésre. Karsztfejlődés VIII, Szombathely, pp
KARSZTFEJLŐDÉS X. Szombathely, 2005. pp. 337-342. A KARSZTOK VÉDELMÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA
KARSZTFEJLŐDÉS X. Szombathely, 2005. pp. 337-342. A KARSZTOK VÉDELMÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék, 6722. Szeged, Egyetem u 2, Pf.653. keveibar@earth.geo.u-szeged.hu
A KARSZTÖKOLÓGIAI RENDSZER SZERKEZETE ÉS MŰKÖDÉSE 1 KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA
KARSZTFEJLŐDÉS IX. Szombathely, 2004. pp. 65-76. A KARSZTÖKOLÓGIAI RENDSZER SZERKEZETE ÉS MŰKÖDÉSE 1 KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA SZTE, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék, 6722 Szeged, Egyetem u. 2. keveibar@earth.geo.u-szeged.hu
Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető
Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások
Dr. Fancsik Tamás Rotárné Szalkai Ágnes, Kun Éva, Tóth György
Dr. Fancsik Tamás Rotárné Szalkai Ágnes, Kun Éva, Tóth György 1 Miért fontosak a felszín alatti vizek? Felszín alatti vizek áramlási rendszere kondenzáció csapadék Párolgás Párolgás Beszivárgási terület
TÁJSZERKEZET ÉS TÁJVÁLTOZÁS VIZSGÁLATOK KARSZTOS MINTATERÜLETEN
Tájökológiai Lapok 1 (2): 21 27. (2003) 21 TÁJSZERKEZET ÉS TÁJVÁLTOZÁS VIZSGÁLATOK KARSZTOS MINTATERÜLETEN KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék 6722, Szeged,
Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben.
Karsztosodás Karsztosodás Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Az elnevezés a szlovéniai Karszt-hegységből származik. A karsztosodás
A FÖLD VÍZKÉSZLETE. A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent.
A FÖLD VÍZKÉSZLETE A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent. Megoszlása a következő: óceánok és tengerek (világtenger): 97,4 %; magashegységi és sarkvidéki jégkészletek:
GEODIVERZITÁS A KARSZTOKON KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA. SZTE Klimatológiai és Tájföldrajzi Tanszék 6722.Szeged, Egyetem u 2. keveibar@earth.geo,u-szeged.
GEODIVERZITÁS A KARSZTOKON KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA KARSZTFEJLŐDÉS XII. Szombathely, 2007. pp. 215-223. SZTE Klimatológiai és Tájföldrajzi Tanszék 6722.Szeged, Egyetem u 2. keveibar@earth.geo,u-szeged.hu Abstract:
A Föld főbb adatai. Föld vízkészlete 28/11/2013. Hidrogeológia. Édesvízkészlet
Hidrogeológia A Föld főbb adatai Tengerborítás: 71% Szárazföld: 29 % Gleccser+sarki jég: 1.6% - olvadás 61 m tengerszint Sz:46% Sz:12% V:54% szárazföldi félgömb V:88% tengeri félgömb Föld vízkészlete A
Tájváltozások kényszerek és lehetőségek a tájváltozások kezelésében
Tájváltozások kényszerek és lehetőségek a tájváltozások kezelésében Gazdasági kényszer : ipar, bányászat; energiatermelés; erdőgazdaság; folyószabályozás; stb. Felhagyás bolygatott, degradált állapot megbolygatott
A karsztok és az ember
Keveiné Bárány Ilona A karsztok és az ember Keveiné Bárány Ilona * Bevezetés A karsztok környezet-érzékeny rendszerének fejldését a természeti tényezk mellett, megjelenése óta az ember kisebb-nagyobb mértékben
KARSZTKUTATÁSI IRÁNYZATOK A ÉVBEN. Keveiné Bárány Ilona 1
KARSZTKUTATÁSI IRÁNYZATOK A 2000. ÉVBEN Keveiné Bárány Ilona 1 Bevezetés A karsztkutatások nagy múltra tekintenek vissza. Az ember érdeklődését korán felkeltették a karsztok földalatti barlangjai. Már
Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához
1. Bevezetés A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához Keveiné Bárány Ilona SzTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék keveibar@earth.geo.u-szeged.hu
TALAJ ÉS NÖVÉNYZET KÖRNYEZET-HATÁS SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA A BÜKK KARSZTJÁNAK MINTATERÜLETÉN. Zseni Anikó 1. Összefoglalás
TALAJ ÉS NÖVÉNYZET KÖRNYEZET-HATÁS SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA A BÜKK KARSZTJÁNAK MINTATERÜLETÉN Zseni Anikó 1 Összefoglalás A tanulmány a Bükk-fennsík egy 8 km 2 -es mintaterületéről származó talajok vizsgálati
XIV. KARSZTFEJLŐDÉS KONFERENCIA SZOMBATHELY május
XIV. KARSZTFEJLŐDÉS KONFERENCIA SZOMBATHELY 2011. május 26-29. Regisztráció: Május 26-án 9-14 óra között C épület nagyelőadója előtt Helye: Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. C épület nagyelőadó Az előadások
DOMBORZATÉRTÉKELÉS A BÜKK-FENNSÍKON LÉGIFELVÉTELEK FELHASZNÁLÁSÁVAL Zboray Zoltán 1
DOMBORZATÉRTÉKELÉS A BÜKK-FENNSÍKON LÉGIFELVÉTELEK FELHASZNÁLÁSÁVAL Zboray Zoltán 1 Bevezetés A karsztos területek domborzata kis területen belül is igen változatos. A mérsékeltövi karsztok vezérformáinak,
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány
A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II.
A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II. TÁJRENDEZÉS A XIX. SZÁZADBAN Ipari forradalom hatásai Vasútépítés Vízrendezés Birokrendezés BIRTOKRENDEZÉS Célszerű méretű, nagyságú táblák kialakítása Utak építése Vízrendezés
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/827/2008. Tervezet a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület 24/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest,
ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés
1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás
A NYUGAT-MECSEK NÖVÉNYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE OPTIMALIZÁCIÓS TÉRKÉP ALAPJÁN. Hoyk Edit 1. Bevezetés
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001. A NYUGAT-MECSEK NÖVÉNYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE OPTIMALIZÁCIÓS TÉRKÉP ALAPJÁN Hoyk Edit 1 Bevezetés A Mecsek hegység nyugati részén, az Abaliget-Orfű-Mánfa-Tubes-Misina-Jakab-hegy
A RÓZSADOMBI-TERMÁLKARSZT FELSZÍNI EREDETŰ VESZÉLYEZTETETTSÉGE
A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 77. kötet (2009) A RÓZSADOMBI-TERMÁLKARSZT FELSZÍNI EREDETŰ VESZÉLYEZTETETTSÉGE Kiss Klaudia 1, Fehér Katalin 2 'geográfus hidrológus, doktorandusz
Környezet nehézfém-szennyezésének mérése és terjedésének nyomon követése
Környezet nehézfém-szennyezésének mérése és terjedésének nyomon követése Krisztán Csaba Témavezető: Csorba Ottó 2012 Vázlat A terület bemutatása Célkitűzés A szennyeződés jellemzése Mintavételezés Módszerek
A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja
A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja Ugron Ákos Gábor főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály A természetvédelem elvárása
A Lápos-hegység Varatec hegyének (1358m) tájhasználata és ennek hatása a hegytető tőzegmohalápjának hidrológiai változásaira az elmúlt 500 évben
A Lápos-hegység Varatec hegyének (1358m) tájhasználata és ennek hatása a hegytető tőzegmohalápjának hidrológiai változásaira az elmúlt 500 évben Készítette: Kiripovszky Fruzsina Éva (Környezettan alapszakos
Földtani alapismeretek III.
Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások
TALAJTULAJDONSÁGOK VÁLTOZÁSA ÉS JELLEMZŐI DOLINÁKBAN. Zseni Anikó Keveiné Bárány Ilona 1. Bevezetés
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001. TALAJTULAJDONSÁGOK VÁLTOZÁSA ÉS JELLEMZŐI DOLINÁKBAN Zseni Anikó Keveiné Bárány Ilona 1 A karsztos térszínek leggyakoribb felszínformáinak, a dolináknak a kialakulását
A magyarországi termőhely-osztályozásról
A magyarországi termőhely-osztályozásról dr. Bidló András 1 dr. Heil Bálint 1 Illés Gábor 2 dr. Kovács Gábor 1 1. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék 2. Erdészeti Tudományos Intézet
KARSZTTALAJOK TÁP ANYAGVIZSGÁLATA HAZAI PÉLDÁKON ZSENI ANIKÓ
KARSZTFEJLŐDÉS VI Szombathely, 2001. pp. 195-207. KARSZTTALAJOK TÁP ANYAGVIZSGÁLATA HAZAI PÉLDÁKON ZSENI ANIKÓ Szegedi Tudományegyetem, Természeti Földrajzi Tanszék, 6722, Szeged, Egyetem u. 2. zseniani@earth.geo.u-szeged.hu
Legmagasabb szintjük a gyepszint, amelyben csak lágyszárú növények fordulnak elő.
1 Hazai fátlan társulások Szerkesztette: Vizkievicz András A jelen fátlan társulásainak kialakulását az alapkőzet, talajtípus, a domborzat és a kitettség, a terület vízháztartása befolyásolja, ezért intrazonális
A földhasznosítás változásának követése távérzékeléssel
A földhasznosítás változásának követése távérzékeléssel http://www.nasa.gov/centers/langley/news/releases/1998/dec98/98-098.html Verőné Dr. Wojtaszek Małgorzata Balázsik Valéria Copyright: ESA, EURIMAGE,
Tájváltozási folyamatok feltárása történeti térképelemzés és az érintettek megítélése alapján Nyugat-Magyarország északi és déli határ menti vidékein
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM TRANSECONET Határon átnyúló ökológiai hálózatok Közép-Európában www.transeconet.nyme.hu Tájváltozási folyamatok feltárása történeti térképelemzés és az érintettek megítélése
Karsztvidékek felszínformái
A kísérlet megnevezése, célkitűzései: A mészkőterületek változatos formakincseinek bemutatása A karsztos felszínformák kialakulásának megfigyelése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: homok, gipszpor,
Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat
A talajvízszint csökkenés és annak hosszú távú hatásai a tájban
A talajvízszint csökkenés és annak hosszú távú hatásai a tájban Rakonczai János SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék J.Rakonczai@geo.u-szeged.hu wahastrat.vizugy.hu A Duna-Tisza közi talajvíz-csökkenés
TÁJVÁLTOZÁSOK A KARSZTOKON, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ EMBERI HASZNÁLATRA LANDSCAPE CHANGES IN KARSTS WITH SPECIAL REGARD TO ANTHROPOGENIC ACTIVITY
KARSZTFEJLŐDÉS XIX. Szombathely, 2014. pp. 5-21. TÁJVÁLTOZÁSOK A KARSZTOKON, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ EMBERI HASZNÁLATRA LANDSCAPE CHANGES IN KARSTS WITH SPECIAL REGARD TO ANTHROPOGENIC ACTIVITY KEVEINÉ
Komplex rekultivációs feladat tervezése, kivitelezése és utóértékelése ipari tevékenység által károsított területen
Komplex rekultivációs feladat tervezése, kivitelezése és utóértékelése ipari tevékenység által károsított területen Készítette: Fekete Anita Témavezetők: Angyal Zsuzsanna Tanársegéd ELTE TTK Környezettudományi
Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok
Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)
Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programból 2007 2013 támogatott projekt
Megbízó: Bihor Megyei Tanács (Consiliul Judeţean Bihor) HURO/0801/047 Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor területén, a határon átnyúló felszín alatti víztest hidrogeológiai viszonyainak, állapotának
Gördülő Tanösvény témakör-modulok
Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Szent László Gimnázium Természettudományos Önképzőkör 2011. november 17. Ökológiai
Élőhelyvédelem. Gyepek védelme
Élőhelyvédelem Gyepek védelme A gyeptársulások helye a magyarországi vegetációban legszárazabb gyeptársulások üde gyeptársulások természetes gyepek antropogén eredetű gyepek legnedvesebb gyeptársulások
u. 2. Bevezetés KARSZTPEJLÓDÉS VIII Szombathely, pp /. ERDŐ OPTIMALIZÁCIÓS VIZSGÁLATOK AZ AGGTELEKI KARSZTON
KARSZTPEJLÓDÉS VIII Szombathely, 2003. pp. 253-26/. ERDŐ OPTIMALIZÁCIÓS VIZSGÁLATOK AZ AGGTELEKI KARSZTON KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA 1 -BOTOS CSABA 2- BÓDIS KATALIN 3 1 SZTE, Éghajlattam és Tájföldrajzi Tanszék,
Duna Stratégia Zöld minikonferencia október 8. A talajvízforgalom szerepe és jelentősége változó világunkban
A talajvízforgalom szerepe és jelentősége változó világunkban Tóth Eszter MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet Pannon Egyetem Földünk klímája 10 millió évvel ezelőttől napjainkig Forrás: met.hu Az elmúlt
2012.11.21. Simon Edina Konzervációbiológia
Simon Edina Konzervációbiológia Közös jövőnk: Környezet és Fejlesztés Világbizottság jelentés (1988): A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy
G L O B A L W A R M I N
G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása
Hazánk ásványi nyersanyagai Az ásványi nyersanyag fogalma: A föld felszínén vagy a felszín alatt előforduló olyan természetes eredetű szilárd,
Hazánk ásványi nyersanyagai Az ásványi nyersanyag fogalma: A föld felszínén vagy a felszín alatt előforduló olyan természetes eredetű szilárd, légnemű, vagy cseppfolyós halmazállapotú ásványok feldúsulása,
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
KARSZTFEJLŐDÉS XVI. Szombathely, pp A KARSZTÖKOLÓGIAI KUTATÁSOK JELENTŐSÉGE NAPJAINKBAN KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA
KARSZTFEJLŐDÉS XVI. Szombathely, 2011. pp. 39-50. A KARSZTÖKOLÓGIAI KUTATÁSOK JELENTŐSÉGE NAPJAINKBAN KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA SzTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék, 6722. Szeged, Egyetem u 2, Pf.653.
VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍN KIEMELKEDŐ EGYETEMES ÉRTÉKEINEK MEGŐRZÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FEJLESZTÉSEK VERESS BALÁZS IGAZGATÓ
VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍN KIEMELKEDŐ EGYETEMES ÉRTÉKEINEK MEGŐRZÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FEJLESZTÉSEK VERESS BALÁZS IGAZGATÓ A VILÁGÖRÖKSÉG RÉSZÉT KÉPEZŐ BARLANGOK, JELENTŐS FÖLDTUDOMÁNYI ÉRTÉKEKKEL RENDELKEZŐ MESTERSÉGES
BESZIVÁRGÓ VIZEK VIZSGÁLATA A BUDAI-HEGYSÉG EGYIK
BESZIVÁRGÓ VIZEK VIZSGÁLATA A BUDAI-HEGYSÉG EGYIK BARLANGJÁBAN Készítette: Szalai Zsófia Környezettan BSc. Harcsaszájú-barlang Témavezető: Kiss Klaudia Szalai Zoltán PhD. BEVEZETÉS, ALAPPROBLÉMA 80-as
Környezetgazdálkodási agrármérnök BSc Záróvizsga TÉTELSOR
Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet H-4002 Debrecen, Böszörményi út 138, Pf.: 400 Tel: 52/512-900/88456, email: tamas@agr.unideb.hu Környezetgazdálkodási
Környezetgazdálkodási agrármérnök MSc Záróvizsga TÉTELSOR
Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet H-4002 Debrecen, Böszörményi út 138, Pf.: 400 Tel: 52/512-900/88456, email: tamas@agr.unideb.hu Környezetgazdálkodási
VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA
VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA ÉDESVIZEK FAJTÁI FELSZÍN ALATTI VIZEK Kontinentális víztározók (nk-i) Karsztvizek rétegvizek FELSZÍNI VIZEK Folyók, tavak Esővíz Gleccserek, jégsapkák
ÖSSZEHASONLÍTÓ KARSZTÖKOLÓGIAI VIZSGÁLAT HÁROM MAGYAR KARSZTTERÜLETEN KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA
KARSZTFEJLŐDÉS XI. Szombathely, 2006. pp. 223-233. ÖSSZEHASONLÍTÓ KARSZTÖKOLÓGIAI VIZSGÁLAT HÁROM MAGYAR KARSZTTERÜLETEN KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA SzTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék, 6722. Szeged, Egyetem
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Miskolc villámárvizeinek elemzése a Bükki források és a városi szennyvízelvezető rendszer hozamadatai alapján Ilyés
AZ ATMOSZFÉRA SZENNYZİDÉSÉNEK EREDETE
AZ ATMOSZFÉRA SZENNYZİDÉSÉNEK EREDETE IPAR 23 % ELEKTROMOS ERİMŐVEK 14 % FŐTÉS 14 % SZENNYVÍZ KEZELÉS 3 % MEZİGAZDASÁG 1-2 % A mezıgazdasági eredető légszennyezés jellemzıi INTENZÍV ÁLLATTENYÉSZTÉS metán,
A felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi monitoring hálózata
A felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi monitoring hálózata Bagi Márta 1, Maginecz János 1, Rotárné Szalkai Ágnes 2, Szalai József 1, Szurdiné Veres Kinga 1 FAVA 2018 Siófok 1 Országos Vízügyi Főigazgatóság,
létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge
Legelők létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge Sok legelő esetén kockázatot jelent más földhasználati mód, vagy éppen a
A mezőgazdaság és természetvédelem
KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS A mezőgazdaság és természetvédelem viszonyáról A mezőgazdaság és a természetvédelem viszonyának kulcskérdése, hogy a természetvédelem érdekében hozott intézkedések következtében
Területrendezési ajánlások Békés megye területrendezési tervéhez. I. fejezet A MEGYE TÉRSZERKEZETÉRE VONATKOZÓ AJÁNLÁSOK
Területrendezési ajánlások Békés megye területrendezési tervéhez A megyei területrendezési terv érvényesítését és alkalmazását, valamint a településrendezési tervek készítését és használatát elősegítő
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február
A POLGÁRDI SZÁR-HEGY WOLLASTONITOS SZKARNJA: A SZKARN ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE ÉS A BENNE LÉVŐ APOFILLIT ÁSVÁNYTANI VIZSGÁLATA
20 A POLGÁRDI SZÁR-HEGY WOLLASTONITOS SZKARNJA: A SZKARN ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE ÉS A BENNE LÉVŐ APOFILLIT ÁSVÁNYTANI VIZSGÁLATA BEVEZETÉS Fehér Béla muzeológus Herman Ottó Múzeum, Ásványtár (Miskolc) A Polgárdi,
TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról
VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. Vízgazdálkodási Igazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat TÁJÉKOZTATÓ a Dunán 29. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató
A klímaváltozás várható gazdasági hatásai Magyarországon Kutatási eredmények áttekintése
A klímaváltozás várható gazdasági hatásai Magyarországon 2020-2040 Kutatási eredmények áttekintése I. Elméleti keretek Tények és kockázatok A tudományos elemzések szerint az emberi tevékenység jelentős
Hévforrás-nyomok a Pilis-Budai-hegység triász időszaki dolomitjaiban
K ö z l e m é n y e k Hévforrás-nyomok a Pilis-Budai-hegység triász időszaki dolomitjaiban DR. VITÁLIS GYÖRGY A miocén-kori vulkánosság utóhatásait követően, de főleg a negyedidőszakban a Kápát-medence
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény
- A környezetvédelem alapjai -
Urbanista szakirányú tanfolyam Értékvédelem - A környezetvédelem alapjai - Előadó: Boromisza Zsombor, egyetemi tanársegéd e-mail: zsombor.boromisza@uni-corvinus.hu Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi
KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA BIBLIOGRAPHY OF ILONA BÁRÁNY-KEVEI
KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA BIBLIOGRAPHY OF ILONA BÁRÁNY-KEVEI 1967 Bárány, I. 1967. Der Einfluss des Niveauunterschiedes und der Exposition auf die Luftttemperatur in einer Doline im
EGYKORI IPARI TÁJAK DEGRADÁCIÓS FOLYAMATAINAK PROBLÉMÁI Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK FFI Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék
Csüll llög Gábor - Horváth Gergely EGYKORI IPARI TÁJAK DEGRADÁCIÓS FOLYAMATAINAK PROBLÉMÁI Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK FFI Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar
Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány
Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány A tájegység földrajzi jellemzői Északon: a Zala-folyó és a Balaton Nyugaton: az Alpokalja Keleten: a Sió és a Duna Délen : az országhatár határolja Területe: 11
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró u. 3-7.
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. november 20. 1. óra Iskola, osztály: Sashalmi Tanoda Általános Iskola, 8. a Iskola neve és címe: Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró u. 3-7.
Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés
Turizmus Környezetvédelem a turizmusban Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely képes kielégíteni a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségeit saját szükségleteik
Légköri nyomanyagok nagytávolságú terjedésének modellezése
Légköri nyomanyagok nagytávolságú terjedésének modellezése Bozó László Meteorológiai Tudományos Napok, 2012. november 22-23. Magyar Tudományos Akadémia Tartalom Légköri nyomanyagok koncentrációjának és
KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT.
/ 4 oldal Tartalomjegyzék:./ Célmeghatározás 2./ Területi érvényesség 3./ Fogalom meghatározások 4./ Eljárás 5./ Kapcsolódó dokumentációk jegyzéke 6./ Dokumentálás Készítette: Kővári Tímea Jóváhagyta:
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
Szennyezett területek hiperspektrális felmérése
A T C Szennyezett területek hiperspektrális felmérése Nagy Attila Tamás János Bevezetés A bányászati tevékenységek során világszerte jelents lokális környezeti hatást képviselnek a bányák, a bányameddk,
Jelentés a Duna-Dráva Cement KFT Beremendi Gyár Nagyharsányi és Beremendi bányaüzemének területén üzemeltetett vízföldtani monitoringról
Jelentés a Duna-Dráva Cement KFT Beremendi Gyár Nagyharsányi és Beremendi bányaüzemének területén üzemeltetett vízföldtani monitoringról 2010. II. félév Készítette: Dezső József (Geornis Bt.) Pécs, 2010.
Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)
Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) 6 db kijelölt vízfolyás víztest 2 db kijelölt állóvíz víztest 5 db kijelölt
4. Felszíni vizek veszélyeztetetts ége
4. Felszíni vizek veszélyeztetetts ége Az emberiség a fejlődése során a természeti környezetbe, a benne lejátszódó folyamatokba egyre nagyobb mértékben avatkozott be. Az emberi tevékenység következtében
Kató Eszter* Módosné Bugyi Ildikó. Természetszerű növényalkalmazás bányákban
Kató Eszter* Módosné Bugyi Ildikó Természetszerű növényalkalmazás bányákban BCE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék * eszter.kato@uni-corvinus.hu Összefoglalás A bányák rehabilitációja során telepítendő
terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.
Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül
Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül
Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről 2014. Április 2-3. Siófok Biró Marianna Simonffy
A NATURA 2000 TERÜLETEKEN ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK ELLENI ÜGYÉSZI FELLÉPÉS LEHETŐSÉGEI
A NATURA 2000 TERÜLETEKEN ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK ELLENI ÜGYÉSZI FELLÉPÉS LEHETŐSÉGEI MAGYAR IGAZSÁGÜGYI AKADÉMIA BUDAPEST 2019. MÁRCIUS 28. Készítette: Dr. Kovács Attila Tvt. 60. AZ ÜGYÉSZ SZEREPE A TERMÉSZETVÉDELEMBEN
2. Hazánk folyóvizei Mutasd be hazánk folyóit többféle szempont alapján! Milyen gazdasági és társadalmi jelentőségük van folyóvizeinknek?
Teleki Pál Országos Földtan- és Földrajzverseny Országos Forduló Eger 2016. május 6-8. Szóbeli tételek 8. osztály 1. Hazánk állóvizei Mutasd be a tavak keletkezését és pusztulását hazai példákon keresztül!
TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese?
TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló 1. Hol található a világ legnagyobb trópusi erdőterülete? a. A Kongó-medencében. b. Amazóniában. c. Pápua-Új Guineán. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó
A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák
A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák Tények és számok A turizmus a világon az egyik legdinamikusabban bővülő ágazat: 1990 és 2004 között 4,2%-os növekedés 2004: külföldre
A hazai és a nemzetközi turizmus környezeti hatásai
A hazai és a nemzetközi turizmus környezeti hatásai 2018. 10.18 Közvetett és közvetlen hatások Közvetlen (direkt) hatás: pl.: szemetelés, rongálás - időben rövidebb távon jelentkeznek - számszerűleg jól
Lászi-forrási földtani alapszelvény (T-058) NP részterület természetvédelmi kezelési tervdokumentációja
Lászi-forrási földtani alapszelvény (T-058) NP részterület természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Megalapozó dokumentáció 1. Általános adatok 1.1. A tervezési terület azonosító adatai a) Közigazgatási
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1313/2008. Tervezet a Tállyai Patócs-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november
Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában
Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában A Zagyva- Tarna vízgyűjtője A két folyó között a Mátra Hol vagyunk? Gyöngyösoroszi 0 A Mátra földrajza A Mátra az Északi-középhegység része Európa legnagyobb
Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett
Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett Cserhalmi Dóra (környezettudomány szak) Témavezető: Balogh János (MTA-SZIE, Növényökológiai Kutatócsoport) Külső konzulens: Prof.
fenntartási tervének bemutatása
ABorsodi-sík sík Különleges Madárvédelmi Terület fenntartási tervének bemutatása Bodnár Mihály Tájegység vezető, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegysége Mi az a Borsodi-sík Különleges Madárvédelmi
A kavicsbányászat, valamint a víz- és termőföld védelme konfliktusának egyes kérdései
A kavicsbányászat, valamint a víz- és termőföld védelme konfliktusának egyes kérdései FAVA 2012. konferencia, Siófok dr. Balásházy László balashaz@enternet.hu A konfliktus lényege Kavicsbányászatra
A környezetvédelem szerepe
A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma
Antropogén tájsebek vizsgálatának szempontjai
A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Antropogén tájsebek vizsgálatának szempontjai Hornyák Péter PhD hallgató Miskolci Egyetem, Földrajz Intézet ecokosza@uni-miskolc.hu
Jelentés a Duna-Dráva Cement KFT Beremendi Gyár Nagyharsányi és Beremendi bányaüzemének területén üzemeltetett vízföldtani monitoringról
Jelentés a Duna-Dráva Cement KFT Beremendi Gyár Nagyharsányi és Beremendi bányaüzemének területén üzemeltetett vízföldtani monitoringról 2008. I. félév Készítette: Dezső József (Geornis Bt.) Pécs, 2008.
KARSZTOS TALAJOK KÖRNYEZETHATÁS SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
KARSZTOS TALAJOK KÖRNYEZETHATÁS SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA KASZALA RITA 1 Bevezetés A karsztosodás, azon belül a felszíni és a felszínközeli karsztos formálódás- a karbonátos kőzet és a víz kölcsönhatása- a
Bozó László Labancz Krisztina Steib Roland Országos Meteorológiai Szolgálat
A 2010-re várható légszennyezettség becslése dinamikai modellszámításokkal Bozó László Labancz Krisztina Steib Roland Országos Meteorológiai Szolgálat SZEKTOR EMISSZIÓ ÁLLAPOT HATÁS Közlekedés SO 2 PM