SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Fészek Gyermekvédő Egyesület Gyermekek Átmeneti Otthonában teljesített gondozási napok és gyermeklétszám évi havi lebontása
|
|
- Sarolta Gáspárné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Fészek Gyermekvédő Egyesület Átmeneti Gyermekotthona krízishelyzetbe került családok gyermekeit, illetve szükség esetén gyermeket szülőjével fogad be átmeneti jelleggel otthonába. Az intézmény 1999-ben létesült az elsők közt Magyarországon. Megalakulásunk óta közel 500 gyermeknek és szülőjének tudtunk segíteni; mindezzel megelőzve, hogy hatósági intézkedésre, gyermek családjából való kiemelésére kerüljön a sor ben 3944 gondozási napot teljesítettünk; 31 gyermek és 5 édesanya krízishelyzetén igyekeztünk enyhíteni volt ahol egy-két nap menedékre volt szükség, és akadt, amely esetben hosszabb gondozásról beszélhetünk. A törvényi előírás szerinti másfél évet egy esetben sem léptünk túl, sőt a statisztikánk azt mutatja, hogy legtöbb esetben fél évet sem haladta meg az ellátás. Fészek Gyermekvédő Egyesület Gyermekek Átmeneti Otthonában teljesített gondozási napok és gyermeklétszám évi havi lebontása Gondozási nap Gyereklétszám Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December ÖSSZESEN ,2
2 Az Otthonba kerülés indokai évben a következők voltak: A legtöbb esetben a bekerülés indoka összetett, több problémát is hordozott a család, a szülő, a gyerek; de igyekeztünk a legfőbb indokot figyelembe venni a statisztika elkészítésénél. 8 gyermek és 2 szülő befogadására a lakásproblémák miatt került sor volt olyan helyzet, amikor a szülő elveszítette munkáját, ezáltal albérletét, illetve eladósodás és családi konfliktusok miatt utcára kerülő gyermekeket illetve állapotos anyátgyermekével fogadtunk be. 7 gyermek esetében a szülő/törvényes képviselő kórházba kerülése, gyógykezelése; egy esetben édesanya halála tette szükségessé a befogadást. 6 gyermek és egy édesanya esetében családi konfliktus állt a befogadási kérelem elsődleges indoklása helyén legtöbb esetben kamasz gyermek-szülő közti elharapózott konfliktus, de szülők viszálya, problémái, esetenként bántalmazás felmerülése miatt. 1 kislány életvezetési problémák lakásmaffia következményeként bekövetkezett krízishelyzet miatt vált gondozottunkká 3 gyermek és egy édesanya szenvedélybetegségre visszavezethető okok miatt (gyermekek elhanyagolása, pszichés problémák, alkohol-elvonókúra idejére stb.) vált gondozottunkká 3 fiatal magatartási problémák miatt került intézményünkbe volt aki maga kérték a befogadását, más esetben oktatási intézmény jelzése hogy a gyermek hónapok óta nem teljesíti kötelességét, nem jár iskolába ; illetve szülő kérésére kezdődött a gyermek gondozása 2 gyermek és egy édesanya bántalmazás miatt kérte segítségünket.
3 8% 3% 11% 8% 19% 29% 22% Hajléktalanság Szülő betegsége Családi konfliktusok Magatartási problémák Szenvedélybetegség Bántalmazás Életvezetési problémák A gyermekek továbbkerülésének/elhelyezésének az alakulása 2011 évben: 12 gyermek saját szüleihez/gyámhoz; 3 gyermek nagyszülőkhöz került 2 gyermek került szakellátásba, egyikőjük nevelőszülőhöz, a másik nagylány lakásotthonba. 2 gyermek került családba-fogadással ismerősökhöz, illetve egy kiskorú anyuka kisfiával nagykorúsítását követően édesapával egyöntetűen családok átmeneti otthonába költöztek. 10 gyermek és 2 édesanya 2012-re áthúzódóan gondozásunkban maradt Legfőbb feladatunknak azt tartjuk, hogy munkánk során mindig a gyermekek érdekeit vegyük figyelembe, természetesen amennyiben mód van rá, a problémákat igyekszünk az alapellátás keretein belül megoldani. Szakmailag azonban fontos megjegyezni, hogy civil szervezetként egyaránt végzünk alap- és szakellátási feladatokat is, mely azt a lehetőséget irányozza elő, hogy amennyiben egy gyermeket nem tudunk saját vér szerinti családjába visszahelyezni; a számára legkisebb töréssel tudjuk megoldani a szakellátásba vételt, megkeresni a gyermeknek a legmegfelelőbb nevelőszülő családot hisz hálózatunkhoz 179 nevelőszülői család is tartozik, akik felkészülten várnak rászoruló gyermekeket. A gyermekek gondozásával a szülők munkáját csupán segítjük, amit nem képes ellátni, azt átmenetileg helyettesítjük; de igyekszünk minél inkább bevonni a szülőt a saját gyereke ellátásába megtanítjuk neki, mit hogyan kell végezni, végzünk családterápiát, egyéni terápiát, mediációt. És minden esetben azt tartjuk elsődleges feladatunknak, hogy a gyermeket saját családjába gondozzuk haza. Az otthonba kerülés indoka változó volt az
4 évben, de minden esetben a gyermekjóléti szolgálat kérésével, tudomásával került látókörünkbe gyermek, család; olyan krízishelyzettel, mely a szakemberek szerint átmeneti jellegű, rövidebb-hosszabb idő alatt feloldható. Kapcsolatunk a gyermekjóléti szolgálattal és a Polgármesteri Hivatal munkatársaival is nagyon jó, ami a munkánkat segíti, a gyermekek érdekét szolgálja. A bekerülő gyermekeket és családjukat együtt gondozzuk, párhuzamosan nyújtunk segítséget; megosztjuk a feladatokat évben történt velünk: Voltunk Cirkuszban, Sport Max-ban boxoltunk együtt (Erdei Zsolt) Madárral, csápoltunk az X-Faktor győztes Vastag Csabinak; farsangoltunk, Szülinapokat-névnapokat ültünk, a Fővárosi és a Nyíregyházi állatkertben is voltunk. A Budapesti Kommunikációs Főiskola meghívásának eleget téve felléptünk a rendezvényükön. Számháborúztunk, ettünk finomakat, Vidám volt a gyereknapunk voltunk kirándulni, kézműveskedtünk, strandoltunk, voltunk ElevenParkban, moziban, Esküvőt szerveztünk (felejthetetlenre sikerült), Mikulásvonatoztunk, Színházi előadáson voltunk, kaptunk ajándékokat forgattak nálunk. Egy cég csapatépítő tréning keretei közt megcsinálta a tavaszi nagytakarítást otthonunkban, volt aki sütemény-sütés akciót szervezett és ennek bevételét ajánlotta fel és a Facebookon is szerveztek kampányt számunkra.
5 Adományozók és támogatók által ez év nyarán ki tudtuk cserélni 5 szobában a régirosszul záródó nyílászárókat új műanyag, korszerűekre (melynek köszönhetően hatékonyabban tudunk meleget tartani a lakószobákban) szintén támogatók segítségével az egész otthonban tisztasági festést végeztünk (gyönyörű színek lettek mindenütt és nagyon barátságos, gyerekközpontú lett a ház). Ez rengeteg plusz munkával járt, de megérte. Szintén egy támogatás jóvoltából a fürdőszobákban kicseréltük az elhasználódott csapokat. És az emeleti fürdőt is fel tudtuk újítani (mert sajnos a zuhanyzó beázott korábban). A nagyobb munkálatok alatt egy hétre táborozni vittük lakóinkat Kunbaracson szerezhettünk felejthetetlen élményeket. természetesen ehhez is elengedhetetlen volt a pluszforrás. Karácsonyra és egyéb ünnepekre is jelentős segítséget, ajándékot, adományt kaptunk; mely az otthon költségvetését enyhíti. Ruházatra például ebben az évben sem kellett szinte semmit költenünk, de írhatom itt a gyermekek egészséges életmódját elősegítő gyümölcsöt melynek beszerzését szintén adományozók segítségével oldottuk meg. Tartósélelmiszerrel (amit elsősorban az Élelmiszerbankon keresztül kapunk) a hozzánk kerülő családokat tudjuk folyamatosan segíteni hogy ne kerüljenek többször hasonló helyzetbe.
6 Fogadtunk önkénteseket, gyakorlatosokat az évben. A Pest Megyei Kormányhivatal szakreferensének idei évi minősítésében kiemelkedő szakmai elismerést kaptunk. Gyermekek teljes körű ellátása otthonunkban: Az egyik legfontosabb dolognak azt tartjuk, hogy minden gyermek visszajár abba a nevelési-, oktatási intézménybe, ahová otthonról családjától is járt. Ez néha nekünk plusz terhet jelent (pláne a 2011-ben megnőtt üzemanyagárakat figyelembe véve), de a gyermek szempontjából igen jelentős. Két dolog miatt tartjuk ezt nagyon fontosnak az első, hogy azon dolgozunk, hogy minél rövidebb időn belül visszakerüljön a gyermek vér szerinti családjába (és ugye otthonról a számára legközelebbi iskolába járjon), - a másik, hogy éppen elég nagy trauma neki kikerülni a családi környezetből, a barátai-, ovis-, iskolástársai közül ne kelljen a gyermeknek elkerülni, ez az állandósság maradjon meg. A gyermekek egészségi állapotának, életkorának megfelelő étkeztetést biztosítunk Az otthonunkba kerülő gyermekek döntően alacsony szinten ellátottak ruházattal. Intézményünk külső adományozóktól jelentős mennyiségű használt ruhát kap mellyel válogatást, mosást követően támogatni tudjuk a hozzánk kerülő gyermekeket, családokat. Ez is tekintélyes többletmunkát, de számottevő megtakarítást is jelent.
7 A kisgyermekek ellátása fokozott odafigyelést, több időt, energiát igényel. Az otthon munkatársai minden esetben fontosnak tartják a gyermekek egészségének védelmét, problémáik kivizsgálását, kezelését. Legtöbb nehézséget az alkohol, a kábítószer, a bántalmazás miatti egészségkárosodás, fejlődési lemaradás, magatartászavar, alvászavar okozza. A 0-3 év közötti életkorban a konduktorok, fejlesztő pedagógusok tudnak segítséget nyújtani, később a pszichológusnak és nevelőnek van jelentős feladata. A tanulási zavarral, nehézséggel küzdő tanulók részére igyekszünk minden lehetséges segítséget felkutatni (iskolai korrepetálás, felzárkóztatást, nevelési tanácsadók). Otthonunk nevelője tudatosan végzi ezt a munkát, és látványos eredményeket ér el. Gyakran a bekerülő gyermekek ingerszegény környezetből származnak, nagyon sok alapvető hiányossággal érkeznek. Ezeket igyekszünk lefaragni, ellensúlyozni. A tehetséggondozás otthonunktól több foglakozást, időt, anyagi ráfordítást igényel, mégis igyekszünk mindezt biztosítani. A gyermekek kedvelik az önvédelmi sportokat, a focit, szívesen járnak úszásra, táncra, énekkarra, zeneiskolába, drámára, festészetre. Egy nagyon kedves és lelkes pszichológus segíti munkánkat heti két napot tölt otthonunkban a gyerekekkel egyéni és csoportterápiát végez, a gyermekek nagyon szeretnek hozzá járni és igen nagy szükség is van a szaktudására. Az egészségügyi alapellátást minden gyermeknek a korábbi háziorvosánál vesszük igénybe mely egyrészről nagyon jó, mert az orvos régről ismeri a gyermeket; másrészt nehéz, mert ahány gyermek annyi felé kell egészségügyi ellátásra hordani. Szakellátásra esetenként hosszú a várakozási idő, több hónaposak az előjegyzések. De fontosnak tartjuk a teljes körű kivizsgálást és szükség szerinti szűréseket, oltásokat. Talán ilyen mozgalmas és eredményekben gazdag évünk soha nem volt szeretném megköszönni mindenkinek a szerződött önkormányzatoknak, a támogató cégeknek, magánszemélyeknek és nem utolsó sorban minden kollégának (gyermekjóléti szolgálatoknak, iskolai pedagógusoknak, stb.) a munkáját; mert az a mindennapos erőfeszítés, amit az otthon működéséért, a gyerekek jólétéért megtesznek nem kis hivatástudatot és szívet takar. Érd, február 10. Tisztelettel: Nyitrai-Hell Szilvia szakmai vezető
2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ
2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ Fészek Gyermekvédő Egyesület Gyermekek Átmeneti Otthona 2030 Érd, Karolina u. 3. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Fészek Gyermekvédő Egyesület Gyermekek Átmeneti Otthona 1999. év óta krízishelyzetbe
RészletesebbenA 2010.-es évben jogosultan felhasznált normatív támogatások összege a következőképpen alakult:
BESZÁMOLÓ ÁLLAMI NORMATÍV TÁMOGATÁSRÓL 1997. évi CLVI. Tv a közhasznú szervezetekről 19. (2) b. pont értelmében A 2010.-es évben jogosultan felhasznált normatív támogatások összege a következőképpen alakult:
RészletesebbenCsalád- és Gyermekjóléti Központ. Család- és Gyermekjóléti Szolgálata
BESZÁMOLÓ 2017 Település: Lébény Családsegítő neve: Görcs Veronika Kalányos Anita Demográfiai adatok: 0-2 3-5 6-13 14-17 18-24 25-34 35-49 50-61 62felett Összes férfi 41 51 149 83 132 225 426 258 237 1602
RészletesebbenBudakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 28-ai ülésére
Budakalász Város Polgármestere 131/2012.(VI.28.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 28-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a Védőnői Szolgálat 2011. évben végzett munkájáról
RészletesebbenA gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013.
A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013. Miről lesz szó az ellátási igények háttere bekerülési okok a bekerülők jellemzői a bent lévők
RészletesebbenBeszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida
Beszámoló Gyermekjóléti Szolgálat 2015. év Mórichida Készítette: Inhaizer Izabella családgondozó Szeresd, ne bántsd a gyermeket, Mosolygó kedvét el ne vedd. Légy hozzá nyájas, szíves, gyöngéd, S ha sír,
RészletesebbenTájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről
Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér ködéséről A Védőnői Szolgálat a világon szinte egyedülálló. Az eltelt évtizedek során sok változáson ment keresztül, de a védőnői munka fő célkitűzése nem változott.
RészletesebbenBeszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen
Beszámoló a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek
RészletesebbenMiskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény
Szükségletfelmérés iskola részére Az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység bevezetése céljából I. A Köznevelési intézmény megnevezése: A Köznevelési intézmény címe:. Adatszolgáltató neve, és elérhetősége:..
RészletesebbenTársszakmák közti együttműködés gyakorlati megvalósulása az alapellátáson belül
Társszakmák közti együttműködés gyakorlati megvalósulása az alapellátáson belül Sorompó Anett, Dr.Paraicz Éva, Dr.Hegyi Márta, Dr.Hirsch Anikó MRE Bethesda Gyermekkórház, Budapest Kórházi szociális munka
RészletesebbenNagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Intézmény székhelye: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 51. Telefonszáma:06-20-920-8044 e-mail:gyjsznk@gmail.com facebook: Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
RészletesebbenCsalád és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés
GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu
RészletesebbenVédőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)
Buj 4483 Buj, Rákóczi u. 13-15. Védőnő: Kiss Józsefné Tel.: +36 (20) 429-7859 Email: kissjozsefne63@freemail.hu Védőnői fogadóóra: minden nap 8:00-9:00 Az első esztendő meghatározza a jövőt! 1 / 5 Területi
RészletesebbenBeszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról
Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Körjegyzősége 7562 Segesd Szabadság tér 1. Tisztelt Képviselő Testület! A gyermekek védelméről
RészletesebbenA gyermekjóléti szolgálatok feladatai a nevelésbe vétel szabályainak tükrében. 2014. szeptember 23.
A gyermekjóléti szolgálatok feladatai a nevelésbe vétel szabályainak tükrében 2014. szeptember 23. Szempontsor Eddigi tapasztalatok: Teljes körű adatszolgáltatás a gyámhivatalok felé Egyre jobb minőségű,
Részletesebben1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások
RészletesebbenÉves beszámoló az észlelő- és jelzőrendszer tagjai részéről
A tanácskozás helyszíne: Katolikus Pedagógiai Intézet 1068 Budapest, Városligeti fasor 42. A tanácskozás témája: Védelmi nyomok A tanácskozás ideje: 2019. április 09. 10 óra, várható befejezés 14.30 A
RészletesebbenBESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL
1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok
RészletesebbenTisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-testület!
Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény 6775 Kiszombor, Óbébai u. 11. Tel: 62/297-074 e-mail: kszgyi.kiszombor@gmail.com Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testület részére Ikt.sz.: 316/2016.
RészletesebbenBeszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
RészletesebbenTájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről
Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről A védőnő tevékenységéről 2009-ben Berhida Város Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Bizottsága valamint Képviselő-testülete 2010 Márciusi ülésére
RészletesebbenDMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja. Gyermekvédelmi Tanácskozás 2012 év tapasztalatairól
DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja Gyermekvédelmi Tanácskozás 2012 év tapasztalatairól Ellátási terület, személyi feltételek Debrecen város északi része Székhely: 4032 Debrecen, Böszörményi
RészletesebbenKözhasznúsági jelentés 2005
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2005 Nyíregyháza, 2006-04-01. Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás
RészletesebbenBács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere
Bács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere Bács-Kiskun megyében a gyermekvédelmi szakellátás sokszínű, több szolgáltató vesz részt az otthont nyújtó ellátásban. Ez a teljes körű ellátás minden
RészletesebbenHorváthné Csepregi Éva iskolapszichológus
A nevelési tanácsadás feladatain belül a pszichológusokat érintő feladatkörök teljesítését a nevelési tanácsadást ellátó intézmény szervezeti és működési szabályzatában is rögzítetten lehet megosztani.
RészletesebbenBeszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
RészletesebbenCsibi Enikő 2012. április 11.
A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a gyermekvédelem intézményeinek együttműködése A speciális szükségletű gyermekek felzárkóztatása érdekében Csibi Enikő 2012. április
RészletesebbenKÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET
RészletesebbenALAPÍTVA ADÓSZÁM: BANKSZÁMLASZÁM:
SEGÍTÜNK! WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 ALAPÍTVA 1999 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA 36. ISBN: 978-963-88259-1-9 AZ EGYÜTT A DAGANATOS
RészletesebbenKözhasznúsági jelentés 2006
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2006 Nyíregyháza, 2007-04-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a
RészletesebbenA tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Részletesebben1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete, a 16/2017. (VII.3.), valamint a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Humánszolgáltató
RészletesebbenSEGÍTÜNK! Alapitvany-Fuzet_2016_01.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2016_01.indd :54: :54:24
SEGÍTÜNK! Alapitvany-Fuzet_2016_01.indd 1 2016.01.20. 15:54:24 WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA 36.
RészletesebbenRákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat
Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai
RészletesebbenPro Bono Díjak VÁLLALKOZÁS, SZEMÉLYISÉG, KULTÚRA 77
Pro Bono Díjak 2010. március 3-án Herczog László szociális és munkaügyi miniszter az Általános Vállalkozási Fõiskolán átadta a 2009. évi megosztott Pro Bono Díjat. Díjazott lett Tóbiás Tímea, aki vállalkozásával
Részletesebben1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület
1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni
RészletesebbenALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1775. számon elrendelt JELENTÉS A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek
RészletesebbenSzakmai nap. Csákvár,
Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította
RészletesebbenBeszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
RészletesebbenAz iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai
RészletesebbenA gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások
RészletesebbenTisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-Testület!
Ikt.szám: 105/2017 Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat 6775 Kiszombor, Óbébai u.11. Tel: 62/297-156 e-mail: gyjsz.kiszombor@gmail.com Tárgy: Gyermekjóléti
RészletesebbenBeérkezett kérdőívek aránya csoportonként
A 2019-es szülői elégedettségmérés elemzése Óvodánk az Oktatási Hivatal által kiadott, a köznevelési intézmények tanfelügyeletéhez szerkesztett kérdőívét használja a szülői elégedettség kétévenkénti mérésére.
RészletesebbenKÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak
RészletesebbenFészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2013. évi szakmai beszámolója
Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2013. évi szakmai beszámolója Fenntartó: Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Működető: Fészek Gyermekvédő Egyesület Működési engedély szerinti ellátási területe:
RészletesebbenGyermekotthoni asszisztens Gyermekgondozó-nevelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Részletesebben10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról
1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)
RészletesebbenA Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és a kerületi gyermekjóléti szolgáltatók együttműködésének szakmai alapelvei
A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és a kerületi gyermekjóléti szolgáltatók együttműködésének szakmai alapelvei közösen megfogalmazott szabályok, alapvetések 2014. július 1. Az együttműködés általános
Részletesebben(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda. Esélyegyenlőségi Program
Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda Esélyegyenlőségi Program 1. Helyzetelemzés Jakabszállás Az óvoda tanulóinak összlétszáma: 70 fő Halmozottan
RészletesebbenB E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület!
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ 9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs.u. 25. B E S Z Á M O L Ó a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről Tisztelt Képviselőtestület!
RészletesebbenKÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ A Fészek Egyesület 2008. évi tevékenysége kapcsán 1997. évi CLVI. Tv a közhasznú szervezetekről szóló törvény értelmében
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ A Fészek Egyesület 2008. évi tevékenysége kapcsán 1997. évi CLVI. Tv a közhasznú szervezetekről szóló törvény értelmében BESZÁMOLÓ ÁLLAMI NORMATÍV TÁMOGATÁSRÓL 1997. évi CLVI. Tv
RészletesebbenKistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös
Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 40/A. ag) pont szerint 2018. szeptember 1-től a Család és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő
RészletesebbenSzociális alapellátás Nagy Éva (Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató, Hódmezővásárhely)
Szociális alapellátás Nagy Éva (Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató, Hódmezővásárhely) A hódmezővásárhelyi Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató Gondozási Központjának szakmai vezetésére 212. március
RészletesebbenE L ŐT E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 56/2018. (V.31.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Polgármesteri
RészletesebbenSzivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11
RészletesebbenAz iskolapszichológiai,
Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás Készítette: Czirjákné Vértesi Marianna klinikai gyermek szakpszichológus B.-A.-Z. Megyei Ped.Szakszolg. Miskolci Tagintézményének igazgatója Pszichológiai
RészletesebbenGYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE
GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői
RészletesebbenPályázati támogatások
Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000
RészletesebbenGyermekjóléti Szolgálat, Diósd Helyettes szülői hálózat Gyermekek Átmeneti Otthona
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Fészek Egyesület 2006. évi tevékenysége kapcsán A Közhasznúsági jelentés keretében 1997. évi CLVI. Tv a közhasznú szervezetekről 19. (2) g. pont értelmében Gyermekjóléti Szolgálat,
Részletesebben1. Gondozásban lévők száma
1 Aki megment egy életet, egész világot ment meg (Talmud) A Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata Kiszomboron, az Óbébai u. 11. szám alatt végzi munkáját.
Részletesebben5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések
89036 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 222. szám 29. E rendelet 15. (7) bekezdésétől eltérően a közigazgatási szerv 2014-ben a 2014. január 1-jei állapotnak megfelelően köteles adatot szolgáltatni legkésőbb
RészletesebbenHeves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015.
Mentuszné dr. Terék Irén Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015. Mit jelent a családi napközi? Szolgáltatás. A családi napközi a gyermekjóléti alapellátás része, a gyermekek napközbeni
RészletesebbenA Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019.
A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019. Filozófiánk A Bagázs gyerekprogramjait azzal a meggyőződéssel alakítottuk ki, hogy a szegregátumban élő gyerekek különösen veszélyeztetett
RészletesebbenBeszámoló az iskolai gyermekvédelmi munkáról Abádszalók Város Gyermekvédelmi Tanácskozására 2013. márc.25. Készítette: Oláh Imréné (isk. gyv. fel.
Beszámoló az iskolai gyermekvédelmi munkáról Abádszalók Város Gyermekvédelmi Tanácskozására 2013. márc.25. Készítette: Oláh Imréné (isk. gyv. fel.) 2010/2011. % 2011/2012. % 2012/2013. % Tanulói létszám
Részletesebbenotthonvezető: Lengyel Judit
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13., : 3232-900; : 3232-911 e-mail: igazgatosag@tegyesz.hu igazgató: Molnár László általános igazgatóhelyettes: Both Éva nevelési igazgatóhelyettes: Lengyel Judit A Befogadó
RészletesebbenTájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
RészletesebbenOtthont mindenkinek! Program. Hatásvizsgálat. Szabóné Ivánku Zsuzsanna tanácsadó
Otthont mindenkinek! Program Hatásvizsgálat Szabóné Ivánku Zsuzsanna tanácsadó 2016.10.03. Helyzetelemzés Forrás Időpont Darabszám Előzetes kutatás (statisztikai adatok, jogszabályok, kutatási anyagok
RészletesebbenA gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei
A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.
Részletesebben1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz
1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás
RészletesebbenSZOLGÁLTATÁSI R E N D
Nyirádi Szociális Segítő Központ 8454 Nyirád, Park u. 1/A. SZOLGÁLTATÁSI R E N D Család- és gyermekjóléti szolgálat (családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás) A feléd nyújtott kezet csak megfogni szabad,
RészletesebbenTisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik:
Tisztelt Bizottság! A Hétszínvilág Egyesület szerződéséhez híven elkészítette a kortárssegítő képzésre jelentkezők fiatalok körében felmérését. A kérdőív az Ifjúság Kutatás 2000 Dunaújváros felhasználásával
Részletesebbena gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése
Szakmai feladataink közül továbbra is a legfontosabbak: a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése
RészletesebbenMódosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége
37/2017. (II. 23.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (14 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület
RészletesebbenHÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg
RészletesebbenCsolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról
Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és
RészletesebbenUdvarainkon a belső kerületi elhelyezkedés ellenére parkos környezet, zöld terület fogadja a gyerekeket.
Budapest Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálata 1081 Budapest, Alföldi u. 9-13., : 3232-900; : 3232-911 e-mail: igazgatosag@tegyesz.hu igazgató: Molnár László általános igazgatóhelyettes:
RészletesebbenSZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK /2005. (IX..) számú rendelete
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK /2005. (IX..) számú rendelete formák szabályairól szóló többször módosított 13/1993. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet módosításáról módosításáról szóló
RészletesebbenA gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői bizottság tevékenységére
TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/III A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői
RészletesebbenAz óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében
Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében Dr. Krizsai Anita Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001 A köznevelés
RészletesebbenBudakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere.../2010.(V.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat gyermekjóléti
RészletesebbenA gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata
dr. Sipos László PhD docens A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata Digitális oktatási segédanyag Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2015. A gyermeki jogok testi, értelmi, érzelmi,
Részletesebben31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete
31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról, valamint az egyéb gyermekvédelmi ellátási formákról szóló 67/1997. (XII.29.) sz. önk. rendelet módosításáról
RészletesebbenTÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai
RészletesebbenA 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenTámogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft
Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9
RészletesebbenBeszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember
Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti
Részletesebben5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról
5. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96.
RészletesebbenPedagógiai Program (Nevelési Program)
Mecsekaljai Iskola Testnevelési Általános és Középiskolája Pedagógiai Program (Nevelési Program) BEVEZETŐ AZ ISKOLA MOTTÓJA: A sport megtanít arra, hogyan lehet győzni és emelt fővel veszíteni. A sport
Részletesebben9. GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOK
9. GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOK 9.1 Gyermekjóléti szolgálatatás 9.1.1 Gyermekjóléti intézmények férőhelyeinek megyénként, 2004 Gyermekek átmeneti gondozása Bölcsődék Családi napközik Helyettes szülők Gyermekek
RészletesebbenA gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ;
5. napirendi pont: Előterjesztés A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek
RészletesebbenCsaládok Átmeneti Otthona
"RÉS" Szociális és Kulturális Alapítvány, Családok Átmeneti Otthona 1173 Budapest, {rokbox title= Összekötő utca 3. }/terkep/pesti ut 237.html{/rokbox} Tel/fax: 06/1-258-58-95; 06/1-258-58-96 Vezető: Varga
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól
TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól Tisztelt Felhasználók! 2015. január 1-től több jogszabály tételesen rendelkezik arról, hogy az egyes szociális, és gyermekjóléti szolgáltatások, valamint
Részletesebben/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre:
PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK /2010. (11.18.) számú határozata Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról 1. A Közgyűlés az Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások
Részletesebben2013. Beszámoló Gyermekjóléti Szolgálat évi tevékenységéről. Kétpó
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti-és Családsegítő Szolgálata Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat 2013. évi tevékenységéről Kétpó 2013. Berettyó-Körös Többcélú
Részletesebben3. Beszámoló a Védőnői Szolgálat tevékenységéről október 18. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. október 18-ai ülésére 3. napirend Tárgya: Előadó: Beszámoló a Védőnői Szolgálat tevékenységéről. Védőnők : körzeti védőnők összevont
RészletesebbenSzakmai beszámoló a 2012. évi működésről
H u m á n S z o l g á l t a t ó K ö z p o n t G y e r m e k é s c s a l á d v é d e l m i s z a k m a i e g y s é g G y e r m e k j ó l é t i S z o l g á l a t a Levelezési cím: H-2120 Dunakeszi, pf.:144
RészletesebbenGyőr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely
2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó
RészletesebbenGYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév
GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2013/2014 tanév Készítette: Kaszáné Szászi Edit Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola Szent István Általános Tagiskolájának Gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse Nézz
RészletesebbenInterjú kezdete: hónap: nap: óra perc. Interjú vége: óra perc
A KÉRDŐÍV BIZALMASAN KEZELENDŐ! A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! 2013. március Gondozás 2013 P2 Intézmény sorszáma: Intézmény neve: Kérdező neve:.. Kérdező száma: Instruktor neve:.. Instruktor száma: Interjú kezdete:
Részletesebben