A SCUDERIA FERRARI LEGÚJABB MODELLJE KÉSZEN ÁLL AZ IDEI VILÁGBAJNOKSÁGRA
|
|
- Kornélia Lukács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A SCUDERIA FERRARI LEGÚJABB MODELLJE KÉSZEN ÁLL AZ IDEI VILÁGBAJNOKSÁGRA 2013/02/08 AZ F138 az olasz istálló 59. Forma-1-re tervezett autója, amely megalkotói szerint a tavalyi évben tapasztalt megbízhatóság mellett még nagyobb teljesítményt ígér Maranelló, február 6. - A Scuderia Ferrari legújabb Forma 1-es együléses versenyautóját a Ferrari főhadiszállásán, az olaszországi Maranellóban leplezték le hatalmas érdeklődés közepette. Az eseményen részt vett Luca di Montezemolo, Stefano Domenicali, Fernando Alonso és Felipe Massa is. Az új autó bemutatóján, amit Alonso és Massa vezet majd a 2013-as Forma 1-es szezonban, zsúfolásig megtelt a terem nemzetközi újságírókkal, akik alig várták, hogy elsőként láthassák a Ferrari F138-at. Az F138 az 59. autó, amit a Ferrari kifejezetten a Forma-1 világbajnokságra készített. A modell a verseny évére és a hengerek számára utal, hiszen az idei a nyolcadik, és egyben az utolsó év, amikor V8-as motorokat láthatunk a versenyen. Az autó a Scuderai idei technikai és versenyszabályai szerint készült, amelyek alapvetően megfelelnek a tavalyi szezon előírásainak. Ezért az F138 a tervezés szempontjából az F2012 továbbfejlesztésének tekinthető, annak ellenére, hogy a legjobb teljesítmény érdekében minden egyes elemét újragondolták, miközben az autó minden olyan tulajdonsága megmaradt, amelyeknek az elmúlt szezonban tapasztalt különleges megbízhatóságát köszönhette. Az együttműködés 1929-re tekint vissza, amikor a Shell személyesen Enzo Ferrarinak biztosított üzemanyagot és kenőanyagokat. A Shell és a Ferrari 1950-ben együtt indult életük első Forma-1-es versenyén, és a legutóbbi szezonban ünnepelték 500. közös futamukat. A Shellel való technikai együttműködés tovább bővült az üzemanyagok és kenőanyagok terén a még jobb teljesítmény érdekében, és azért, hogy ez a teljesítmény a motor teljes élettartama során fennmaradjon, egyre kisebb fogyasztás mellett. A Ferrari már hosszú évek óta a Shell technikai partnere. A szövetségünk ereje abban rejlik, hogy technikai és kereskedelmi szempontból is szorosan együttműködünk. A Forma-1-es motorokra vonatkozó szabályokat jelenleg befagyasztották, így csak az üzemanyagok és kenőanyagok fejlesztésével lehet a motor teljesítményét maximalizálni. Még egy fél lóerő is fontos lehet,
2 minden csepp számít nyilatkozta Stefano Domenicali, a Scuderia Ferrari csapatfőnöke. Fantasztikusan néz ki az autó, és tényleg alig várjuk, hogy kipróbáljuk, hogyan teljesít a pályán. A Shell az F138 nagy teljesítményű üzemanyagainak és kenőanyagainak fejlesztésének minden egyes szakaszában szorosan együttműködött a Scuderia Ferrarival. Izgatottan várjuk, hogy a csapat hogyan szerepel az idei szezonban - mondta Richard Bracewell, a Shell szponzorációs vezetője.
3 ÖT MAGYAR CSAPAT KAPOTT MEGHÍVÁST A VILÁG EGYIK LEGINNOVATÍVABB DIÁKVERSENYÉRE, A SHELL ECO-MARATHON EUROPE 2013-RA 2013/04/02 Budapest, március Rotterdamból Moszkvába eljutni egyetlen liter üzemanyaggal lehetetlen vállalkozásnak tűnhet, pedig nem az. Számos egyetemista szerte Európából köztük öt magyar diákcsapat - évről évre versenyre kel a Shell Eco-marathonon, hogy saját tervezésű és építésű autóval még nem ismert üzemanyag-hatékonysági technológiákat teszteljen. A verseny során üzemanyag-hatékonysági rekord született már számos hagyományos üzemanyag-kategóriában (például benzin, dízel, etanol és GTL), és olyan alternatív üzemanyagokkal is, mint a hidrogén vagy az elektromosság ben a hollandiai Rotterdam változott néhány napra utcai versenypályává, ahol több mint negyven ezer néző láthatta személyesen az utcai futamokat. A tavalyi versenyen magyar rekord is született, hiszen a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata a mért eredmény szerint 2696 kilométert tett meg egyetlen liter üzemanyaggal. Idén ismét több mint három ezer diák versenyzik majd Rotterdamban május 15. és 19. között, hogy felülmúlják tavalyi eredményüket. 24 országból 224 csapatot várnak, akik futurista Prototípus vagy Városi Koncepció kategóriában nevezhetnek. Az utóbbi csoportba olyan járművek indulnak, amelyek közelebb állnak a hagyományos városi járművekhez. Kihívásokkal teli utcai futam A múlt évben bevezetett helyszín Rotterdamban megmutatta, hogy az új technológiák hogyan működhetnek a városok útjain. Az új pálya olyan kihívások elé állította a diákokat, amelyek a verseny nehézségi szintjét évekre meghatározzák majd. Az útvonalon 90 -os kanyarok vannak, így a csapatoknak ügyes vezetőkre is nagy szükségük lesz ben a diákok új stratégiával és gondos előkészületekkel gyorsan alkalmazkodtak az új kihívásokhoz, így minden elvárást felülmúló üzemanyag-hatékonysági rekordok születtek. Ahogy Peter Voser, a Shell Royal Dutch vezérigazgatója fogalmazott: A Shell Eco-marathon Europe-on tett látogatásom alkalmával lenyűgözőnek és nagyon inspirálónak találtam, ahogy a diákok alkalmazkodtak az új, városi
4 pályához. A mérnökök új generációjának kreativitásának köszönhetően, és Rotterdam városával együttműködve célunk, hogy megmutassuk Európa innovatív megközelítéseket alkalmazó tervezőtehetségeit, akik segítségével választ találhatunk a jövő energetikai kihívásaira. A 2013-as Shell Eco-marathon Europe-on összeolvad a napelemes és az elektromos kategória. A változás tükrözi az autóipar irányváltását az elektromos járművek piacán, és ez a módosítás még izgalmasabb versenyt ígér az elektromos kategóriában. A sikeres Powering Progress Together fórum, amely tavaly az Energy- Water-Food Stress Nexus témakörét járta körül, idén május 15-én a nagy társadalmak tűrőképességét vitatja meg. Közel 500 európai szakember, köztük üzletemberek, civil szervezetek képviselői, önkormányzati dolgozók és a jövő véleményformálói vitatják meg az üzleti, civil és önkormányzati szféra közti együttműködési lehetőségeket, és azt, hogy az összefogás hogyan segítheti őket a túlélésben, alkalmazkodásban és a növekedésben egy olyan gyorsan változó világban, ahol forráshiány, társadalmi konfliktusok, vagy olyan sürgős problémák, mint az aszály vagy árvíz zavargásokat okozhatnak. Idén ismét a Shell Ecomarathon Europe a legjobb helyszín ehhez a rendezvényhez. Rotterdam ideális vendéglátó és partner a versenyhez valamint a fórumhoz, ambiciózus ötletei, fenntartható energetikai megoldásai és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos nemzetközileg elismert kezdeményezései miatt. Magyarországot a tavalyi versenyhez hasonlóan idén is öt csapat képviseli, akik már hónapok óta megkezdték a felkészülést a megmérettetésre. A kategóriájában 2012-ben második helyezést elérő kecskeméti GAMF csapat jelentős technológiai fejlesztéseket hajtott végre, hogy saját rekordjuknál még jobb eredményt érjenek el a Kecskeméti Főiskola hallgatói. A magyar mezőny legfiatalabb versenyzői, a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola diákjai a 2013-as versenyre teljesen új járművel és speciális 3D technológiával készülő karosszériával készülnek. Az Óbudai Egyetem csapata az idei fejlesztések során külön figyelmet fordított az autó elektronikájára, amit teljes egészében a tanulók készítenek. A pécsi egyetemisták idén saját műhelyben készítik fel Hi-Orca nevű járművüket, amely teljesen új hajtással, kisebb tömeggel, így nagyobb hatásfokkal vág neki a 2013-as megmérettetésnek. A győri Széchenyi István Egyetem különítménye, a SZEnergy Team az idei versenyre kategóriaváltás
5 miatt egy teljesen új városi elektromos autóval készül, amelyen a segédtöltést napelemek biztosítják majd.
6 A magyar diákok készen állnak az üzemanyag-hatékonysági megmérettetésre 2013/05/15 Hazánk legfiatalabb energetikai innovátoraiból állt össze az az öt diákcsapat, akik Magyarországot képviselik az idei Shell Eco-marathon Europe versenyen. Budapest, április 30. A Shell Eco-marathon minden évben különös kihívás elé állítja a diákokat. A versenyzőknek ugyanis olyan járművet kell tervezniük és építeniük, amely 1 liter üzemanyag vagy 1 kwh energia felhasználásával a lehető legnagyobb távolságot képes megtenni. Idén öt magyar csapat fogadta el a kihívást, hogy egy különleges pályán - amelyet kifejezetten a Shell Eco-marathon Europe versenyre terveztek az autóvezetésen felül a természet- és műszaki tudományok hazai tehetségeit is megmutassák a világ előtt. Tavaly első alkalommal adott otthont a versenynek Rotterdam, ahol a város útjai az esemény ideje alatt versenypályává változtak. A többnapos rendezvényen több mint ember követhette figyelemmel, amint a diákok a leghatékonyabb jármű címéért versengenek. A városi környezet azért is fontos a verseny számára, mert így életszerű környezetben próbálhatják ki az új technológiákat. dén május 15. és 19. között mintegy 20 európai ország több mint 3000 diákja találkozik ismét Rotterdamban, hogy újabb rekordokat állítsanak fel. Nagyra becsülöm a magyar csapatok erőfeszítéseit, hogy évről-évre új autókat tervezzenek és építsenek a Shell Eco-marathon versenyre. Remélem, kemény munkájukat siker koronázza és mindannyian kiváló eredményt fognak elérni kategóriájukban. Tudom, hogy a versenyt megelőző pár héten a kihívások megsokszorozódnak, de biztos vagyok benne, hogy a befektetett energia megtérül, s a verseny felejthetetlen pillanatokat hoz majd mindannyiótok számára Rotterdamban mondta Erényi Balázs a Shell Hungary Zrt. igazgatósági elnöke A 2012-es magyar rekorder Kecskeméti Főiskola GAMF csapata felkészült, hogy felülmúlja tavalyi 1 liter benzinnel megtett kilométeres eredményét Prototípus kategóriában. A csapat idén teljesen új járművel indul a versenyen, amely ez alkalommal a Megameter IV nevet viseli, és erősebb, merevebb, de egyben könnyebb karosszériájú.
7 Idei célunk, hogy a javítsunk a tavalyi eredményünkön, és a tanulás mellett a csapattagok a lehető legnagyobb teljesítményt hozzák ki magukból. Mivel idén 13 főre bővültünk, a csapatnak össze kell kovácsolódnia, és mindenkinek meg kell találnia azt a feladatot, amiben a legjobb - összegezte az idei elvárásokat Bagány Mihály, a GAMF csapatfelelős oktatója. A kecskeméti Electric-Kandó csapat középiskolás diákjai szintén teljesen új elektromos autót készítettek, hogy bekerüljenek kategóriájuk élmezőnyébe és túlszárnyalják előző évi eredményüket. Az Electric Kandó csapat a as versenyre épített autója a csapat második saját építésű járműve. Az eddigi verseny és építési tapasztalatok alapján határoztuk meg a formát és a szerkezetet. Az építésnél az volt a fő cél, hogy a karosszéria a lehető legkönnyebb, de biztonságos legyen. Célunk, hogy az autó megfeleljen a szigorú műszaki előírásoknak, és megkapja a versenyengedélyt. Az idei célkitűzés 500 km/kwh teljesítmény elérése - árulta el Csorba János, a csapat projektvezető tanára. Az Óbudai Egyetem csapata idén hatodik alkalommal indul a versenyen, a diákok ebben az évben elsősorban a jármű motorjának fejlesztésére koncentráltak. A Shell Eco-marathon Europe verseny folyamatos kihívást jelent a hallgatók számára, minden évben jobban szeretnénk teljesíteni, így folyamatosan kell fejlődnünk. Idén szeretnénk legalább 1500 km / liter teljesítményt elérni, amire jó esélyünk van, hiszen az eddigi tesztek nagyon bíztatóak - fogalmazott Kerekes Ferenc Attila, a csapat felkészítő tanára. A pécsi Pollack Eco csapat Hi Orca nevű autójába új hajtás került, ami új hidrogén üzemanyagcellát, új elektromotort, kis súrlódási ellenállású csapágyakat és új vezérlést jelent. Idén nem készítettünk új formát, mivel a jelenlegi minden szempontból optimálisnak bizonyult, de a meglévő negatív szerszámból egy héjat kivettünk, hogy a jármű tömegét csökkentsük. Számításaink szerint az újításoknak köszönhetően a jelenlegi futásteljesítményt a duplájára tudjuk majd növelni - összegezte az idei munkát Háber István Ervin, a csapat felkészítő tanára. A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata idén új kategóriában indul, mivel a napelemes és az elektromos kategóriát összevonták, amelynek köszönhetően a hallgatók teljesen új autót készítenek a versenyre. A Battery Electric kategória ugyan új lesz számunkra, de reméljük, hogy tapasztalatainkat kamatoztatva a népes mezőnyben is szép eredményt fogunk elérni. Hagyományainkhoz híven napelemek is megtalálhatóak járművünkön, melyek a segédtöltést biztosítják. Már nagyon várjuk, hogy újra ott állhassunk a rotterdami rajtnál, és összemérhessük tudásunkat a többi iskola csapatával - mondta Varga Zoltán, a csapat felkészítő tanára.
8 A DHL Express és a Shell együttműködik Magyarországon: csomagfeladási pontok nyílnak a Shell kutakon 2013/11/26 Szombathelytől Békéscsabáig harminc Shell töltőállomáson nyílnak DHL Express árufeladási pontok, így ezeken a Shell kutakon éjjel-nappal feladhatjuk távol élő szeretteinknek karácsonyi ajándékukat. A Shell Magyarország és a DHL Express hosszú távú megállapodást kötött arról, hogy több fázisban elindítják közös, Európa számos országában már sikerrel működő szolgáltatásukat. Ennek keretében a DHL Express első körben november végéig 10 budapesti Shell állomáson és 20 vidéki nagyvárosban nyitja meg feladási pontjait, a DHL Service Point árufeladási pontokat. Bízunk benne, hogy sikeres lesz az új szolgáltatás, és tovább bővíthetjük az üzletek körét. Terveink szerint 2014 második negyedévében a küldeményfeladás mellett a küldemények átvételét is lehetővé tesszük partnereinknek minden Shell Service Pointban. Ezzel az új lehetőséggel elsősorban a lakossági és kkv ügyfeleinknek nyújtunk egyszerűen használható, könnyen elérhető szolgáltatásokat - mondta el Bándli Zoltán, a DHL Express kereskedelmi igazgatója. A DHL Service Point üzletek fontos helyet kapnak a DHL Express stratégiájában, amelynek középpontjában elsősorban a kis- és középvállalati ügyfelek állnak. A mostani együttműködés elindítása is része ennek a törekvésnek és további cél, hogy a közeljövőben minél szélesebb hálózatban, minél szélesebb partneri kör érje el ezt a szolgáltatást is. A Shell és a DHL számos más európai országban működik együtt hasonlóképpen. Folyamatosan keressük a lehetőséget, hogyan tudunk vásárlóinknak még jobb és sokrétűbb szolgáltatásokat nyújtani. Reméljük, hogy vásárlóink örömmel fogadják ezt az új szolgáltatást, és később az egész magyarországi hálózatunkra ki tudjuk terjeszteni - mondta Juhász Péter, a Shell kiskereskedelmi üzemeletetési igazgatója. A szolgáltatás részeként az ügyfelek egyszerűsített árlista alapján adhatják fel küldeményeiket borítéktól az 5 kg-os súlyig, a küldemények feladásához ingyenes csomagolóanyagokat és biztosítást is kínálnak. A Shell Service Pointokban a DHL belföldi és nemzetközi légi szolgáltatásai is elérhetőek utóbbiak reggeli és déli kiszállítási opcióval, amelyek mind belekerülnek a Shell ClubSmart programjába: minden feladás után extra ClubSmart pontokat is kapnak a vásárlók.
9 A DHL Express árufeladási szolgáltatások az alábbi Shell töltőállomásokon érhetők el (XLSX, 11 KB) - Külön ablakban nyílik
Te mivel utazol? Kiállítás
Te mivel utazol? Kiállítás Kiállítás célja Ez egy olyan egyedülálló kiállítás, ahol bemutatjuk a közlekedés kialakulását és fejlődését, a jelen alternatív és közösségi közlekedését és ezek jövőbeli várható
MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN. Fiatalokat célzó rendezvénymárkánk, afféle anyabrand, melynek égisze alatt több rendezvénysorozat is fut.
1 MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN Budapesti székhelyű cégünk immár 6 éve foglalkozik a 16-28 közötti korosztályt célzó rendezvények szervezésével. Jókai téri irodánkból évente közel 200 rendezvény megszervezését
ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói
Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012
ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója
Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 ex. WTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba Autóversenyző 2013 www.gasparmotorsport.hu Tisztelt támogatóink
A világméretű Shell Csoporton belüli változásokat követve a vállalat magyar nyelvű honlapja is új formában jelenik meg.
Shell Magyarország elindította megújult honlapját 2010/02/04 A világméretű Shell Csoporton belüli változásokat követve a vállalat magyar nyelvű honlapja is új formában jelenik meg. Mától a Shell magyar
Shell Eco-marathon 2010-2011
Shell Eco-marathon 2010-2011 Óbudai Egyetem Shell Eco-marathon http://oeco.hu Bevezetés Tisztelt Olvasó! Ezzel a pár oldalas dokumentummal, szeretnénk bemutatni, csapatunkat, iskolánkat, tevékenységeinket,
BYD Zöld Város Koncepció
BYD Zöld Város Koncepció Környezetkímélő Megoldások napjaink tömegközlekedésének kihívásaira BYD Europe B.V 4 fő üzletág: elektronika, új energia, autóipar, vasúti szállítás Az első és egyetlen vállalat
Szenzortechnika, ipari elektronika és folyamatszabályozás Innováció a KONTAKT-Elektro Kft.-nél. Hirth Ferenc 2014.05.27.
Szenzortechnika, ipari elektronika és folyamatszabályozás Innováció a KONTAKT-Elektro Kft.-nél Hirth Ferenc 2014.05.27. 1982 6 fiatalember A kezdetek KONTAKT Villamosipari Gazdasági Munkaközösség Tevékenységek:
Kecskemét & Mercedes-Benz: Sikertörténet, nem csak a Mercedes-Benz számára
Kecskemét & Mercedes-Benz: Sikertörténet, nem csak a Mercedes-Benz számára Manfred Schulz 2014. május 27. Kezdetben pusztán egy vízió volt 2 A Mercedes-Benz kecskeméti gyárának bemutatása és mára, íme
2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.
2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék...2 II. Vezetői összefoglaló...3 II.1. Az éves riport célja...3 II.2. A szakreferens
A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016.
A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. ÍGY LÁTJÁK ŐK MINI FELMÉRÉS KÖZÉPISKOLÁSOK ÉS EGYETEMISTÁK KÖZÖTT RÉSZTVEVŐ INTÉZMÉNYEK: EGRI IQ PONT SZAKKÖZÉPISKOLA,
www.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE
AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE MI AZ AUTÓK LÉNYEGE? Rövid szabályozott robbanások sorozatán eljutni A -ból B -be. MI IS KELL EHHEZ? MOTOR melyben a robbanások erejéből adódó alternáló mozgást először
Először díjazták a leginnovatívabb termékek fejlesztőit
A történelem folyamán számos világhírű magyar feltaláló neve hagyott nyomot, ahogy nem szűkölködünk tehetséges fejlesztőkből napjainkban sem. Utóbbiak legjavát igyekszik bemutatni széles közönség előtt
Kihívások a gyakorlatorientált mérnökképzés megteremtésében Dr. Hanula Barna. Felsőoktatási együttműködés járműipari szereplőkkel
Kihívások a gyakorlatorientált mérnökképzés megteremtésében Dr. Hanula Barna Felsőoktatási együttműködés járműipari szereplőkkel Kihívások a műszaki felsőoktatásban Mérnökképzés a XXI. században 2 Új elvárások
Beszámoló a BME Formula Student csapatának 2011-es versenyévadjáról
Beszámoló a BME Formula Student csapatának 2011-es versenyévadjáról BME Formula Racing Team 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy versenyautót építsenek és elsı és egyetlen magyar csapatként részt vegyenek
Teljesen Új Shell Üzemanyagokkal És Kenőanyagokkal Indul A Scuderia Ferrari F14T Forma 1-Es Autója
Teljesen Új Shell Üzemanyagokkal És Kenőanyagokkal Indul A Scuderia Ferrari F14T Forma 1-Es Autója 2014/01/28 Végre elérkezett a pillanat a Shell számára, hogy bejelentse: a Scuderia Ferrari F14T Forma-1-es
#PLMPERSPEKTIVA szakmai nap
#PLMPERSPEKTIVA szakmai nap Egy valódi PLM rendezvény A graphit Kft. idén hatalmas sikerrel zárta legnagyobb éves rendezvényét, a PLM Perspektíva 2015 szakmai napot. A rendezvény arculatának a középpontját
Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint!
Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Tevékenységünk A célgépgyártás fejlődésében jelentkező igények időbeni felismerése alapozta meg azt a döntést, hogy cégünk 2002- ben
Nem fogyasztja, termeli az energiát a ház 2012. szeptember 27. csütörtök, 12:05
Solar Decathlon, vagyis a napenergia tízpróbája ez a neve annak az egyik legnagyobb egyetemi versenynek, amelyre néhány romániai diák is benevezett Madridban a Prispa ház ötletével. A csapat 45 tagja Bukarestben
Győr, az elektromos autók mintavárosa
Hibrid és elektromos járművek fejlesztését megalapozó kutatások TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV- 2012-0012 Smarter Transport Kooperatív közlekedési rendszerek infokommunikációs támogatása TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-
Lexus HS 250h: hibrid luxuskivitelben
Lexus HS 250h: hibrid luxuskivitelben A Toyota luxusmárkája eddig is többféle hibrid hajtású típust kínált, de legújabb modelljük már kizárólag benzin-elektromos hajtással lesz kapható. A recept a Toyota
Direkt Expressz. Az előremutató megoldás
Direkt Expressz Az előremutató megoldás Bemutatjuk a TNT Direkt Expressz szolgáltatását DIREKT: A küldemény közvetlenül a célország hálózatába jut, elkerülve a nemzetközi elosztóközpontokat és raktárakat.
MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com
r MŰSORFÜZET 2016 Kupáért április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com Tisztelt Versenyzők, Csapattagok, Kedves rallye Rajongók! Eger városa tizenegyedik alkalommal fogadja házigazdaként és igazi jó vendéglátóként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása
Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között
Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely egy 15 éves fiatal tehetség, aki tavaly teljesítette élete legelső idényét az autósportban. Tanulóévében kis híján rögtön bajnoki címet szerzett,
Hosszan tartó megbízhatóság.
Hosszan tartó megbízhatóság. WWW.OKTRUCKS.COM OK TRUCKS, használt járművek átfogó kínálata a vezető gyártóktól, az IVECO garanciájával, valamint szolgáltatások és üzleti megoldások teljes skálájával. Rólunk
OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9
OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 Tartalom: A következő pár slide-on szeretném bemutatni Oroszország és az autósport kapcsolatát világviszonylatban. Az FIA (Nemzetközi Autósport
Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt?
Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt? Az e-business menedzsment több, mint egy újabb oktatás az elektronikus kereskedelemr l. Ha meg akarunk felelni az elektronikus üzletvitel kihívásainak,
A biztonság már közvetlen üzleti előnyt is jelent
SAJTÓKÖZLEMÉNY AZONNAL KÖZÖLHETŐ 2014. november 4. A biztonság már közvetlen üzleti előnyt is jelent A Google friss, SSL-hez kapcsolódó változtatásaira hívja fel a figyelmet a NETLOCK Az SSL tanúsítvány
II. ÖRÖMAUTÓZÁS VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS. a beteg gyermekekért. Tököli reptér, 2009. március 7.
II. ÖRÖMAUTÓZÁS a beteg gyermekekért VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS Tököli reptér, 2009. március 7. TARTALOMJEGYZÉK: Tartalomjegyzék: Bevezetés, 1. Program VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS 2. oldal 2. oldal 2. Rendezés
A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása.
IRODAI MEGOLDÁSOK Történetünk A Pannon Papírt 2005-ben magyarországi magánszemélyek alapították győri székhellyel, többéves papír-írószer kereskedelmi tapasztalattal. A régi kereskedők szakmai elkötelezettsége
A logisztika kihívásai a 21. században
A logisztika kihívásai a 21. században fókuszban a forradalmian új, innovatív technológiák megjelenése és alkalmazása a logisztikai megoldásokban Dr. Karmazin György, Ph.D. Szolnoki Főiskola, főiskolai
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több
DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken
Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011)
Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011) by Papp István - csütörtök, március 24, 2011 http://www.formula1tech.hu/technikai-kovetelmenyek-ausztral-nagydij-2011/ A 2011-es Formula-1-es világbajnokság
IVECO a fenntartható fejlődésért Az IVECO CNG jármű kínálata
IVECO a fenntartható fejlődésért Az IVECO CNG jármű kínálata Medveczki András IVECO magyarországi képviseleti iroda CNG KONFERENCIA 2011. November 24. Haladunk a jövő szállítási megoldásai felé ELKÖTELEZETTSÉG
MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt.
MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg
2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt
SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL
SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL A Ford közzétette 14. Fenntarthatósági Jelentését, amelyben a vállalat kiemeli, hogy 2000 és 2012 között a globális gyártóüzemekben 37
VoltTimer Tudományos Valóságshow
VoltTimer Tudományos Valóságshow Mobilis Győr A Felfedezések Háza 1 Mi is a mobilis? A mobilis Európa első mozgásra, közlekedésre fókuszálótematikus tudományos játszóháza 74 interaktív eszköz, 1200 négyzetméteren
A Henkel és a műszaki felsőoktatási intézmények együttműködési lehetőségei. Ballai János Senior Key Account Manager Szolnok, 2014 november 25.
A Henkel és a műszaki felsőoktatási intézmények együttműködési lehetőségei Ballai János Senior Key Account Manager Szolnok, 2014 november 25. A Henkel bemutatása Együttműködési keret-megállapodások Előadások
Targonca meghajtások. Kövessünk-e valamennyi irányzatot?
Targonca meghajtások. Kövessünk-e valamennyi irányzatot? A kőolaj árának folyamatos emelkedése, költségtakarékossági megfontolások valamint a környezettudatosság erősödése nyomán a targoncagyártók egymás
MGSZ Érted, Veled, Együtt.
MGSZ 2019 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg
Kiss János Ferenc ügyvezető műszaki igazgató Ecoflotta-ház Szolgáltató Kft.
Ecoflotta-ház közösségi mikroerőmű klaszter Magyar Építésügyi Technológiai Platform mottó: EGYNEK MINDEN NEHÉZ, SOKNAK SEMMI SEM LEHETETLEN (GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN 1791-1860) Ecoflotta-ház épület és jármű
A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek
ECOFLOTTA-HÁZ MIKROERŐMŰ PLATFORM MOTTÓ: EGYNEK MINDEN NEHÉZ, SOKNAK SEMMI SEM LEHETETLEN (GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN )
ECOFLOTTA-HÁZ MIKROERŐMŰ PLATFORM MOTTÓ: EGYNEK MINDEN NEHÉZ, SOKNAK SEMMI SEM LEHETETLEN (GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN 1791-1860) Ecoflotta-ház klímabarát épület és jármű mikroerőmű platform célú KEOP 4.5 zöldenergia
Legjobb. Leggyorsabb. Legnézettebb
Legjobb Leggyorsabb Legnézettebb Forma-1 közvetítések 2009-2010 Kiemelkedő nézettség a 18-49 éves férfiakra amr% 15,7% 8,2% vasárnapi futam szombati időmérő shr% 58,0% 46,7% Forrás: AGB Nielsen, 2009 teljes
www.pwc.hu Elektromos villámtöltők piaca Szabályozói keretek és piaci szereplők
www.pwc.hu Elektromos villámtöltők piaca Szabályozói keretek és piaci szereplők Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamnak tervet kell készítenie a töltőinfrastruktúra kiépítésére Az Európai Unió
Építs teljesítmény-központú kultúrát!
Építs teljesítmény-központú kultúrát! A Terra Nova egy interaktív, saját élményű szimulációs játék, amely valós szervezetek működését modellezi. A szimuláció minimum tíz, de akár több száz fős csoportoknak
Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata
Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata A siker útj tján 2012.04.26. Vállalkoz llalkozónők k Képvisel pviselőinek inek Hálózata MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt SEED Kisvállalkozás-fejlesztési
AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI. III. Elektromobilitás Konferencia. Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium
AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI III. Elektromobilitás Konferencia Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium JEDLIK ÁNYOS CSELEKVÉSI TERV A Jedlik Ányos Cselekvési
Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek
Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek 2 Változás sebessége A gazdasági átalakulás nehezen követi a technológiai fejlődést Technológiai változás
SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN
Közép-Európa oly közel és mégis oly távol
Közép-Európa oly közel és mégis oly távol Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé? Közlekedésfejlesztés Magyarországon 2015. május 12-14. Balatonföldvár Dr. Egyházy Zoltán
Weekend Driver Fiesta Cup
Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár
A Regionális Gazdasági Gyorsjelentést immár negyedik félév óta készítjük, a vasi, zalai és győr-moson-sopron megyei partnervállalkozások
A Regionális Gazdasági Gyorsjelentést immár negyedik félév óta készítjük, a vasi, zalai és győr-moson-sopron megyei partnervállalkozások bevonásával. Célunk, hogy rövid áttekintést adjunk és kapjunk a
HIBRIDJÁRMŰ FEJLESZTÉS GYŐRBEN
HIBRIDJÁRMŰ FEJLESZTÉS GYŐRBEN KÍSÉRLETI CÉLÚ ELEKTROMOS MEGHAJTÁSÚ EGYETEMI JÁRMŰVEK Szauter Ferenc - Dr. Varga Zoltán - Willisits Vilmos Széchenyi István Egyetem Willisits Mérnökiroda Kft. Járműipari
Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János
Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!
ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?
ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük
Phonak Virto V. Hallhatóan nagy. Láthatóan kicsi
Phonak Virto V Hallhatóan nagy. Láthatóan kicsi A legjobban őrzött titok Elkötelezettségünk a technológiai újítások és a meglévő technológiák határainak feszegetése felé azt eredményezte, hogy kifejlesztettünk
1. A legfontosabb információk
1. A legfontosabb információk Tartalom: 1.1 Az Európai Shell Eco-marathon 1.2 Az eseménnyel kapcsolatos legfontosabb információk 1.3 Tények és rekordok 1.4 Újdonságok 1.5 Különlegességek Az immáron 22
Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében június 6. Dr. Jámbor Emőke - Erasmus koordinátor
Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében BME mint pályázó BME - Idegen Nyelvi Központ oktatói mobilitás Kapcsolatfelvétel és tartás a partneregyetemekkel A
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE
KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA
Phonak Bolero V. Teljesítmény és megbízhatóság terén a legjobb
Phonak Bolero V Teljesítmény és megbízhatóság terén a legjobb Kalandozz a világban! Az életet élni kell. Ez csak akkor lehetséges, ha nem félünk a kalandoktól, és az élet minden csodáját igyekszünk megtapasztalni.
Pneumobil, Elektromobil, Shell Eco-marathon 2010. Szponzorációs ajánló
Pneumobil, Elektromobil, Shell Eco-marathon 2010 Szponzorációs ajánló Kecskemét 2010 Elektromobil 2009 A miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. nemzetközi versenyt hirdetett, a felsőoktatási intézmények
Katona csapatoknak a nevezés INGYENES!!
Katona csapatoknak a nevezés INGYENES!! Versenykiírás II. KE CROSS RUN TEREP AKADÁLYFUTÓ VERSENY és Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Bajnokság, valamint katonai alakulatok versenye Verseny célja: A kalandra,
Ügyfelünk a mall.cz. A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára
Ügyfelünk a mall.cz A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára Rugalmas B2C logisztikai megoldás Egy nagy online webáruházban mint mint például a Mall.cz esetében minden megtalálható, amire
Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások. Gondtalan szerviz
és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz Ismerkedjen meg kínálatunkkal és válassza ki az Önnek megfelelőt! Garancia+ GARANCIA+ EASY SERVICE + A gyártó által előírt kötelező szervizátvizsgálások Hosszabbítsa
2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú
2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú Auerbach András Karimo: - Szia, András. Az ősz időd nem volt annyira rossz a többiekhez képest. Futamok során lett két 2. helyed. Hogy érezted a futamokat, illetve
Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról
Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének
VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT ECO - FLÚGOS FUTAM 2019 ZALAKAROS
VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT ECO - FLÚGOS FUTAM 2019 ZALAKAROS TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános tudnivalók 1.1. Versenykiírás 1.2. A verseny résztvevői 1.3. A verseny tervezett programja 1.4. Kapcsolat 2. A
2002-ben indította útjára az USA Energiaügyi Hivatala, négy alkalommal került megrendezésre Washington D.C-ben.
Mi Miaz azaa A Decathlon verseny egy nemzetközi, egyetemek közötti megmérettetés, melynek célja egy kizárólag napenergiával működő, fenntartható lakóépület megtervezése és megépítése. 2002-ben indította
UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE
UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE Cél: A gyerekek ismerjék meg a mai és a korábbi generációk utazási szokásait, megvizsgálva, hogy milyen távolságokra utaztak, milyen közlekedési eszközt használtak és ezeknek
JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 -
- 0 - HMTJ 25 /2015 Ikt. szám:1855/27.01.2015 JELENTÉS Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - Előterjesztő: Elemző Csoport www.judetulharghita.ro www.hargitamegye.ro www.harghitacounty.ro HU
KOCKANAP Együttműködési ajánlat
KOCKANAP Együttműködési ajánlat 2 Tisztelt Hölgyem/Uram! Kérem engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzatának (OE NIK HÖK) szakmai rendezvényét,
Speciális autóalkatrészek gyártása
Speciális autóalkatrészek gyártása A Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Formula Racing Team csapata a BME-FRT, 2007 elsı hónapjaiban alakult azzal a céllal, hogy sikeresen vegyen részt a Formula
ANTRO Csoport. H-9941 Őriszentpéter, Baksaszer 1/A. tiszta jövő. ANTRO Nonprofit Kft. SOLO-DUO Zrt. MOVEO Zrt.
ANTRO Csoport H-9941 Őriszentpéter, Baksaszer 1/A tiszta jövő ANTRO Nonprofit Kft. SOLO-DUO Zrt. MOVEO Zrt. www.solo-duo.hu ANTRO Alternatív Erőforrásokat és Járműveket Fejlesztő NONPROFIT KFT. ALAPÍTVA:
- HTTE - Hidrogéntermelı tároló egység (járművek meghajtásához) Szerzı:
- HTTE - Hidrogéntermelı tároló egység (járművek meghajtásához) Szerzı: Dr. Kulcsár Sándor Accusealed Kft. Az energiatermelés problémája a tárolás. A hidrogén alkalmazásánál két feladatot kell megoldani:
Az üzleti versenyképességünk növelésének lehetőségei az ERASMUS programmal
Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület Szakmai Nap 2011. szeptember 1. Az üzleti versenyképességünk növelésének lehetőségei az ERASMUS programmal Nemeslaki András Infokommunikációs Tanszék Informatikai Intézet
Ha valaki a városi mobilitásra gondol, akkor a smart-ra gondol. A tökéletes városi autó.
>> Brief ismertetés. Országos Piackutatási Diákverseny. Mercedes-Benz Hungária Kft., Sztipichné Kozári Edina Budapest, 2015. február 13. Ha valaki a városi mobilitásra gondol, akkor a smart-ra gondol.
MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER
MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER A tanulási eredményeken alapuló szemlélet alkalmazási lehetőségei a köznevelési rendszerben With financial support from the European Union. Budapest, 2017. november 16.
KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.
KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő
Házi verseny villamosmérnök hallgatók részére. Debreceni Egyetem Villamosmérnöki Tanszék
Házi verseny villamosmérnök hallgatók részére Debreceni Egyetem Villamosmérnöki Tanszék 2014 Verseny felhívás: A Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar, Fizikai Intézet, Villamosmérnöki
Vác városi Szlalom. Vác, dunapart 2015-10-25
Vác városi Szlalom Vác, dunapart 2015-10-25 Verseny szervezője: Speed Rally Team Sportegyesület A verseny hivatalos honlapja: www.csapassunk.hu A verseny vezetősége: Versenyigazgató: Fodor Krisztián /06
BNM Áttörés a gyógyászatban!
BNM Áttörés a gyógyászatban! Új generáció a komplementer gyógytermékek piacán! Cégünk olyan szemléletmóddal közelíti meg az egészségmegőrzést és a betegségmegelőzést, amelynek középpontjában az egész ember
Dutch Solar Challenge Hollandia. Solar1Races Monte-Carlo
Kiadvány TARTALOM TARTALOM 3 A CSAPAT CÉLJA 4 A VERSENY 5 A HAJÓ RÖVID BEMUTATÁSA 6 TAPASZTALATOK 7 CSAPATTAGOK BEMUTATÁSA 8 MEGJELENÉSEINK 15 AMIT AJÁNLANI TUDUNK 15 SZAKMAI TÁMOGATÓINK 16 MÉDIA TÁMOGATÓINK
A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal.
A Csapat A Csapat A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A csapat már első évadjában megszerezte a bajnoki címet a Formula 1.6 kategóriában. 2014ben 11
Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.
Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés
Folyamat ésszerűsítés. Hidak a jövőbe. Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció
Folyamat ésszerűsítés Hidak a jövőbe Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció Küldetésünk Ön műszakilag igényes termékeket vagy alkatrészeket készít. Mi a gyártás hatékonyságáról és megbízhatóságáról,
Új koraszülöttmentő rohamkocsit vett át a Peter Cerny Alapítvány
Új koraszülöttmentő rohamkocsit vett át a Peter Cerny Alapítvány Összefogott a koraszülött csecsemők mentésének támogatása érdekében a Budapest Bank, az Orbico Hungary és a Shell Hungary Budapest, 2018.
Az ásványgyapot új generációja
Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghető hő- és hangszigetelő ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a
AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől
AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől függetlenül MINDENKÉPPEN meg lesz tartva!!! A pálya az éppen
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg.
B kategória III-VI. KORCSOPORT Duatlon B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás,
Vállalati felelősségvállalás TÜV Rheinland InterCert Kft.
Vállalati felelősségvállalás TÜV Rheinland InterCert Kft. Küldetés Víziónk Elkötelezettek vagyunk egy olyan jövő iránt, melyben az emberiség és a környezet érdekei hosszú távon is egyaránt érvényesülnek.
ECOFLOTTA-HÁZ MIKROERŐMŰ TŐKE FÓRUM MOTTÓ: EGYNEK MINDEN NEHÉZ, SOKNAK SEMMI SEM LEHETETLEN (GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN 1791-1860)
ECOFLOTTA-HÁZ MIKROERŐMŰ TŐKE FÓRUM MOTTÓ: EGYNEK MINDEN NEHÉZ, SOKNAK SEMMI SEM LEHETETLEN (GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN 1791-1860) Ecoflotta-ház klímabarát épület és jármű mikroerőmű klaszter budapesti Tőke
ŠKODA FABIA KILOMÉTERREL. NEM ELADÓ!
FABIA 1.250.000 KILOMÉTERREL. NEM ELADÓ! Azt gondolná, csak egy átlagos kis autó vagyok, pedig kevés a hozzám hasonló Évente több mint 100 ezer kilométert futottam. Rokonaim többsége egész életében tesz
HYDROGEN FUEL SYSTEMS DRAGON HHO DRAGON HYDROGEN FUEL SYSTEMS
Fogyasztásmegtakarítás víz erejével! Csökkentse autója fogyasztását aa -val A N O G H H O 1 Egyedülálló megoldás a piacon! Megérkezett a legkisebb, kompakt, legbiztonságosabb és leghatékonyabb száraz cellás
MATEMATIKA-TUDOMÁNYI ROVAT
MATEMATIKA-TUDOMÁNYI ROVAT Rovatvezető: Dr. Szántai Tamás Rovatszerkesztők: Bottyán Zsolt 51 Kun Mária XX. HAJÓS GYÖRGY MATEMATIKA VERSENY (1998. április 15-17.) Kun Mária egyetemi tanársegéd Zrínyi Miklós