Összehasonlító magánjogtörténet VIII. a deliktuális felelősség fogalma. Deliktuális felelősség (a kontinentális jogok)
|
|
- Petra Péter
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Összehasonlító magánjogtörténet VIII. Deliktuális felelősség (a kontinentális jogok) a deliktuális felelősség fogalma A deliktuális felelősség tágabb értelemben felelősséget jelent mindenfajta előzetes szerződéses kötelezettségtől független jogellenes, államilag kikényszeríthető szankcióval fenyegetett magatartásért, amely másnak kárt okoz, illetőleg amelyet az adott állam az adott társadalomra veszélyesnek nyílvánít. A történelmi fejlődés során a jogi felelősségnek ez az általános jelensége mindig konkrét formáiban, és ennek keretében egyre differenciáltabban jelentkezett. Ma már (a) büntetőjogi represszióra és (b) tágabb értelemben vett polgári jogi, azaz anyagi és reparatív felelősségre esik szét az, ami korábban bizonyos vonatkozásokban egészen a polgári korszak hajnaláig még egységes deliktuális felelősségként jelentkezett. a deliktuális felelősség fogalma (2) Ma a polgári jogi felelősségnek két nagy területe van: a kontraktuális felelősség és a deliktuális felelősség. A delictum mai értelemben olyan, a polgári jog szabályai szerint magánüldözés alá eső jogellenes cselekmény, amely más vagyonában kárt eredményez, vagyis a felelősség érvényesítésének feltétele, hogy a károkozó a kárt jogellenes magatartással idézze elő, a jogellenes magatartásával összefüggésben vagyoni vagy nem vagyoni kár keletkezzék, és a károkozó ne tudja kimenteni magát a vétkesség alól. a deliktuális felelősség fogalma (3) Ma a deliktuális felelősség szabályai érvényesülnek akkor is, ha a tényleges károkozó részben vagy egészben mentesül a kártérítési felelősség alól, de a jogszabályok más személyeket tesznek felelőssé a károkozásért, és e személyeket kötelezik a kár megtérítésére: a vétőképtelen személy által okozott kárért való felelősség szabálya, a megbízott által a harmadik személynek okozott kárért való felelősség, a munkáltatónak a munkavállaló által okozott károkért való felelőssége stb. A deliktuális felelősség jellemzője, hogy kártérítési kötelmet keletkeztet a károkozó és a károsult között a kár bekövetkezésének tényére alapítva. a deliktuális felelősség fogalma (4) Ugyancsak deliktuális felelősség keletkezik, ha az egyik jogalany vagyongyarapodása a másik jogalany vagyonának rovására következik be úgy, hogy hiányzik a vagyoneltolódáshoz szükséges jogalap (felelősség a jogalap nélküli gazdagodásért). A deliktuális felelősség körébe tartozik a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatók felelőssége (veszélyes üzem felelőssége). A fokozott veszéllyel járó tevékenység objektív felelősség, ezért az általános felelősségi tényálláselemek közül a felróhatósági elem itt hiányzik. (!) előzmények - helyi jogok Középkor: A büntetőjogi és a magánjogi felelősség elkülönülése már a XII-XIII. században egyértelmű volt. Szélesedett az általános érvényű szabályok területe a kazuisztikával szemben. A vétkesség elve a deliktuális felelősség központi elemévé vált mivel a középkor szellemi hatalma, a kereszténység az emberi magatartások értékelése szempontjából az emberi akaratot állította a középpontba. Korai újkor: a kapitalista társadalmi rend hajnalán keletkezett jogforrások felelősségi rendszere az áruviszonyok tartalmát és a természetjog szisztematikáját tükrözték. Ez jelentette a büntetőjogi és magánjogi felelősség következetes elkülönítését, általános érvényű szabályok rendszerének uralmát, a formális jogegyenlőség alapján kiképzett egységesen reparatív szankciókat, a vétkességi elv szinte erőltetett végig vitelét. 1
2 előzmények - tudós jogok A fejlődés másik síkja a római jog középkori története volt a) A Corpus Juris Civilis kazuisztikus esetrendszerének árnyékában megindult és már a posztglosszátorok idejében egészen jelentős méreteket öltött az általános kategóriák kiképzése, mind a kártérítési kötelem fennállását, mind pedig a kár mibenlétét és a kártérítési kötelezettség tartalmát illetően (damnum emergens, lucrum cessans). A glosszátorok, különösen azonban a posztgloszszátorok a tudomány, a tudományos általánosítás eszközével vélték feladatukat jól megoldani. Egyes adott jogtételekből indultak ki, de eljutottak absztrakt jogtételek és fogalmak kimunkálásáig. előzmények - tudós jogok (2) b) A középkori ius commune általános jelleggel szétválasztotta a büntetőjogi és a magánjogi felelősséget ennek jelei: a kárfogalom, ill. a kártérítési kötelezettség tartalma vonatkozásában a szankció objektivizálása; a kánonjogból adaptált gondolattal általános elvvé emelték a felelősségi kötelmeknek a hagyaték erejéig történő passzív örökölhetőségét; elejtették azt az elvet, amely szerint többek közös károkozása esetén valamennyi kötelezett külön-külön teljes kártérítéssel tartozott (passzív kötelmek kumulációja). előzmények - tudós jogok (3) Már a középkor jogtudománya kísérletet tett arra, hogy feldolgozza a forrásokban található egyes eseti döntésekből leszűrhető alapelveket. Ezt elsősorban fogalmi megkülönböztetések kidolgozásával próbálta elérni: damnum emergens - lucrum cessans interesse singulare - commune - conventum interesse circa rem (intrinsecum) - interesse extra rem (extrinsecum) (intrinsecum: magában a dologban, gyümölcseiben, tartozékaiban beállott érdeksérelem; extrinsecum: a késedelem és a vétkes nemteljesítésből beálló egyéb károk) előzmények - tudós jogok (4) c) A már jusztiniánuszi római jog által is deklarált vétkesség elvét a középkori római jog általános elvvé emelte. Ezáltal azokban a keresetekben is egységesen érvényesítette, amelyek a jusztiniánuszi jogban még kivételként jelentkeztek. Az áruforgalom inspirálta magánjogi jogfejlődés a keresztény szellem közvetítésével oda jutott, hogy központba az emberi magatartást, és abban is az akaratot állították: a magatartást aszerint értékelték, hogy abban az akarat milyen szerepet játszott. Félreérthetetlenül kimondták pl., hogy a custodia-felelősség sem áll meg vétkesség nélkül. A vétkesség elvét itt is, mint a nem római jogi jogforrásokban is, szinte erőltetetten a végletekig vitték, amennyiben a kártérítés mértékét a vétkesség foka szerint állapították meg. A két szálon futó fejlődés azonos eredménye a rendszertanilag kimunkált, a vétkesség elvére épített, tisztán magánjogi felelősségi rendszer létrejötte lett. előzmények - usus modernus Az usus modernus korának kártérítési jogát két szempont uralta: 1. A kártérítés szigorú korlátokhoz volt kötve: culpa levis esetén csak az interesse circa rem került szóba. A lucrum cessans meglehetősen ritkán került megtérítésre, elsősorban a bizonyítási nehézségek miatt. Egyébiránt a Digestában található eseti döntésekben megfogalmazottakhoz tartotta magát az újkori ius commune gyakorlata. 2. A kártérítést a vétkesség mértéke szerint differenciálták. Dolus vagy culpa lata esetén az interesse extrinsecumot is megtéríttetik. előzmények - természetjog A természetjogászok elméletében kettős értelemben egyszerűsödött a közösjogi megközelítés: 1. Megszűnt a vétkesség szerinti megkülönböztetés a kártérítés mértékében, s ezután culpa levis miatt is a teljes kár megtérítését lehetett követelni. 2. Másrészt a szerződésszegésből folyó és a deliktuális alapon keletkező károkért való felelősséget egységes alapokra helyezték. A természetjogászok atyamesterei ugyanis egy másik személy kötelességszegő laesiojának általános fogalmából indultak ki. Ezt az egységesítést tükrözi az ABGB 30. fejezete A kártérítési és elégtételi jogról. 2
3 kártérítési jog és lex Aquilia A természetjogászok ezen egységesítő megközelítése összefüggésbe hozható a német usus modernus felfogásával is. Az usus modernus már a XVII. század óta alkalmazta a lex Aquiliat a szerződésszegésből eredő (!!) kárigényekkel kapcsolatban is. 1. A kiindulási pontot egy sor olyan forráshely adta, amelyekből az a gondolat olvasható ki, hogy minden culpaért való felelősség egy gondossági kötelezettség megsértéséből eredeztethető, és ez a kötelezettség szerződésből is eredhet. 2. Már a glosszátorok kiterjesztették a lex Aquilia alkalmazási körét, amennyiben nem csak dologrongálásnál, hanem egyéb vagyoni sérelmeknél is elismerték a kereset indítását. 3. Ezzel az actio legis Aquiliae kettős funkciót nyert: büntető-kereset és kártérítési kereset. kártérítési jog és lex Aquilia (2) 4. Ezt az elvet vette át és fejlesztette tovább a német jogtudomány. A XVII. századtól az actio legis Aquiliaet gyakorlatilag mint generálklauzulát alkalmazták minden vagyoni kár megtéríttetésére. Ezzel az actio legis Aquiliae kiszorította a szerződéses felelősséget, s ugyanakkor elvesztette büntető jellegét, s kifejezetten kártérítési keresetté vált. Az actio alkalmazása természetesen a jogellenességen és a vétkességen alapult. modern idők - áttekintés 1. a polgári jogrendszerek felelősségi jogi felfogását először a francia Code civil és az osztrák polgári törvénykönyv fogalmazták meg. 2. még a klasszikus kapitalizmus idején megjelentek azok a törvények, amelyek hosszú harcok után az ún. veszélyes üzem felelősségét hozták be. Ezek közül részben időbeli elsőbbségük, részben megjelenésük tipikus és a kapitalista felelősségi jog fejlődésére jellegzetes feltételei miatt az évi porosz vasúttörvényt és az évi német Haftpflichtgesetz emelendő ki. modern idők - áttekintés (2) 3. általánosabb jelleggel a XIX. század végén és a XX. században beálló nagyarányú változások során következett be a veszélyes üzem tárgyi felelősségének, vagy legalábbis a hagyományos vétkességi felelősséghez képest szigorúbb felelősségi alakzatok kibontakozása. (ennek jogforrásai: egyrészt az egyes kapitalista államoknak a német Haftpflichtgesetzekhez hasonló belső törvényei, ill. ezek újabb és újabb viszonyokra való kiterjesztései másrészt a vasúti személy- és árufuvarozással, a hajófuvarozással, valamint a légi forgalommal kapcsolatos nemzetközi egyezmények. 4. mindenekelőtt a méltányossági felelősség formájában új elemet hoztak a kapitalista jog felelősségi rendjébe a XX. századi törvénykönyvek: a német, a svájci, az olasz polgári törvénykönyvek és a magyar MTJ. modern idők - áttekintés (3) 5. a XX. századi kapitalista jogfejlődés sajátja a deliktuális felelősség és a biztosítás nagyfokú összekapcsolódása, ill. e jelenség tételes jogi megnyilatkozása is. 6. végül sajátos az addigi megoldáshoz képest sok vonatkozásban új utak keresését tette szükségessé az atomenergia felhasználásával kapcsolatos felelősségi viszonyok sajátos jellege. Ezek jogforrási megjelenése a fejlett kapitalista államok atomenergia-törvényeiben és az ebben a tárgykörben keletkezett nemzetközi egyezményekben található. a korai kódexek a következetes forradalom eredményeként megfogalmazott francia magánjog átgondoltabban és egyszerűbben tett meg egyes lépéseket a felősségi jog terén, míg a következetesen végig nem vitt polgári forradalom magánjoga a felelősségi jog terén szinte improvizált esetlegességgel (az általános igénnyel fellépő normával szemben jelentkező taxatív kivételek segítségével) szabályozta a felelősségi kérdéseket. A deliktuális felelősség terén az alábbi dogmatikai képet tükrözik a korai kódexek: 3
4 dogmatikai jellegzetességek a) tükrözik a polgári jogi felelősség következetes önállósítását, a büntetőjogi felelősségtől való teljes elválasztását. b) a polgári jogi deliktuális felelősség belső rendje szempontjából a legjellemzőbb sajátosságuk a kazuisztika végleges felszámolása, a szabályok absztrakt megfogalmazása és általános jellege. Az egységes felfogás annyira kialakult, hogy mindegyik törvénykönyv egy, szinte szóhasználatra azonos című fejezetben mond el mindent, amit a deliktuális felelősségről mondani akar. (CC ; ABGB ): mindkét kódex ad egy általános tételt a deliktuális felelősségről, a felelősség alapvető feltételeiről, amit annak kifejtése (a kártérítés módja, a kár megállapítása, többek károkozása, stb.) és az általánoshoz képest speciális alakzatok (önvédelem, önhiba, cselekvőképtelenek felelősségének kérdése stb.) az adott körben szintén általános jellegű, az egyes kódexekben eltérő részletességgel történő megfogalmazása követ. a tilalmazás módja - Code Az és szakaszok kimondják, hogy a mulasztásos és az aktív cselekvéssel okozott kárhoz egyaránt a reparáció szankciója járul, ha a káros eredmény relációjában faute (vétkes cselekmény) fennforgásáról van szó. (A faute ekkor egyformán magában foglalta az objektív jogellenességet és a vétkességet, ezek tudatos szétválasztására a későbbiekben került sor.) Ezt az általános szabályt már csak kiegészítik az ok, amelyek speciális viszonyokra adaptálják az okban adott fő szabályt. a tilalmazás módja - ABGB Az osztrák polgári törvénykönyv a egy szakaszban absztrakt módon kifejezett általános károkozási tilalmat deklarál (mind a szerződéses viszonyokban, mind az azokon kívül okozott károk tekintetében) - ez a különlegesség a következetesen végigvitt természetjogi elvnek köszönhető: Mindenki jogosítva van a kártevőtől azon kár megtérítését követelni, melyet az neki vétke által okozott; okoztatott bár a kár valami szerződési kötelesség megszegése által, vagy szerződésre való vonatkozás nélkül. dogmatikai jellegzetességek (2) c) a többi feltételek fennforgása esetén (kár, okozatosság, jogellenesség) általános jelleggel elvárt a vétkesség, akár saját magatartással történt okozásról, akár másért (gyermek, alkalmazott stb.) való felelősségről van szó. Az idevonatkozó általános szabályoknak a vétkesség fogalmát meghatározó kitételei vagy szó szerint azonosak, vagy tartalmilag esnek egybe. (a francia faute a fejlődés első szakaszában feltétlenül vétkességet inkorporált, az osztrák Verschulden pedig nyelvtani értelemben sem jelentett akkor sem és később sem mást. d) A kártérítési kötelezettség tartalma a tényleges kár és az elmaradt haszon megtérítésére terjed ki. Ennek keretében kárnak minősül a nem anyagi jellegű morális sérelem is (fájdalom, női erkölcsön esett csorba, hozzátartozó elvesztésén érzett szomorúság stb.). A kártérítési kötelezettség, a szankció a károsult és a károkozó társadalmi helyzetére tekintet nélkül mindenkire nézve azonos, és a valóságos, általában objektíve felmérhető kár megtérítését írja elő. a kár fogalma 1) A Code civil nem beszél tényleges kárról és elmaradt haszonról, egyszerűen csak kárt ("dommage") mond, a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó fejezetben. Pedig a szerződéseknél ismeri a megkülönböztetést: 2) Az ABGB is ismeri mindkét fajta kárt, szét is választja őket (1293. ), de a vétkesség fokától teszi függővé, hogy csak a tényleges kár vagy az elmaradt haszon megtérítésére is kötelezett-e a sértő fél Kárnak neveztetik minden hátrány, mely valakinek vagyonában, jogaiban, vagy személyében okoztatott. Ettől különbözik azon haszon elmaradása, melyet valaki a dolgok rendes folyama szerint várhat Gonosz szándékból, vagy feltűnő gondatlanság által okozott kár esetében a károsodott teljes elégtételt; egyéb esetekben pedig csak tulajdonképpeni kártalanítást követelhet. dogmatikai jellegzetességek (3) e) A kódexek általában rögzítik az állami szervek felelősségét, arra az esetre, ha harmadik személyekkel szemben fennálló hivatali kötelességük szándékos vagy gondatlan megszegésével kárt okoznak. A kártérítésre kötelezett azonban mindig az eljáró, hivatali kötelességét szándékosan vagy gondatlanul megsértő személy. A károsult keresetével nem az állami szerv, hanem a kárt ténylegesen okozó állami alkalmazott ellen fordulhat. A törvénykönyvek tehát az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősséget individualizáltan, az eljáró személy felelősségére korlátozottan fogják fel. f) Egységesek a kérdéses törvénykönyvek miként a XX. századi kódexek is abban, hogy a bizonyítási teher a károsultra hárul. OR. 42. (1) Wer Schadenersatz beansprucht hat den Schaden zu beweisen. 4
5 első kódexek - újítások a) az első burzsoá kódexek a polgári jog egészének épületén belül egy erre a célra szánt fejezetben a deliktuális felelősségről a kizárólagos érvényesülés igényével mindent elmondanak; b) véglegesen és minden területre vonatkozóan felszámolták a szankciók nyílt osztály jellegét: többé általában nem lehetséges, hogy a szankció nagysága a károsult, ill. a károkozó társadalmi állásától függjön; c) új az erkölcsi kár anyagi reparálásának általános elve, az anyagi reparációt még általánosítják is. (a burzsoá jog teljességgel sosem szánta rá magát az erkölcsi értékek nem anyagi reparációval való védelmére) d) új, hogy a kibontakozó kapitalista rend állami alkalmazottai hivatalos jogkörökben okozott károk esetére egyénileg voltak felelősek. továbbfejlődés A francia és az osztrák törvénykönyv ma is hatályban van. Ez azt is jelenti, hogy felelősségi rendszerük alapjai és keretei a döntő kérdések vonatkozásában ma is olyanok, mint amilyenek keletkezésükkor voltak. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy ennek keretében nem történt volna sok változás. Áll ez a deliktuális felelősségre vonatkozó szabályokra is: a bírói esetjog, amely a polgári jog szabályait egyre növekvő mértékben körülveszi, új jogi normákat és maga teremtette jogintézményeket hozott létre; a jogtudománynak kellett ezeket a jogi képződményeket dogmatikailag megragadnia, és az elavult polgári jog rendszerébe beleillesztenie. Ilyenek: az alkalmazottért és megbízottért, az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség, esetenként külön jogszabályban szabályozottan a tisztességtelen versenyből folyó kártérítési felelősség. az objektív felelősség megjelenése Az első jelentős törés a klasszikus kapitalizmus kódexeinek felelősségi rendszerében a termelőerők ugrásszerű fejlődésével, a gőzgép alkalmazásával és a vasút elterjedésével következett be ban a porosz vasúttörvényben fogalmazták meg először a modern objektív felelősség intézményét. Az adott történeti, gazdasági és osztályviszonyok mellett ez az intézmény a feltörekvő polgárság és a feudális arisztokrácia kompromisszuma volt: a polgárság mondták viselje vállalkozásainak minden költségét, a károkat is, hacsak nem bizonyítja, hogy a kárt /erőhatalom, /a sértett önhibája vagy /harmadik személy elháríthatatlan cselekménye okozta. A korabeli (polgári) szerzők azonban hallatlan, az általános jogelvektől teljesen idegen, elviselhetetlenül súlyos felelősségi intézménynek tartották ezt. a porosz vasúttörvény Valóban jelentős lépés volt, mind a jogi dogmatika, mind pedig a jog társadalmi funkciójának és tartalmának fejlődése terén. Preussisches Eisenbahnhaftpflichtgesetz 25.. A társaság köteles mindazon kárt megtéríteni, amely a vasúti szállításnál a szállított személyeken és dolgokon (Güter = áruk, értékek, vagyoni dolgok) vagy más személyeken és azok dolgain keletkezik, és ez alól a kötelezettség alól csak annak igazolásával mentheti ki magát, hogy a kárt vagy a károsult önhibája, vagy valamilyen más elháríthatatlan eset (Zufall), tényező okozta. A vállalkozás veszélyes természete nem tekinthető ilyen kártérítési kötelezettséget feloldó körülménynek. A dogmatikai újdonság: a vétkesség elejtése volt. A társaság csak két tényezőre utalással menthette ki magát: a sérült önhibája, valamint valamilyen elháríthatatlan külső tényező (benne erőhatalom) alapján. Mindebből következik, hogy a károsultnak csak a jogellenesen elszenvedett kárt és az okozatosságot kell bizonyítania. a porosz vasúttörvény (2) Vagyis már nem az felel, aki konkrétan cselekedett. Nem is lehet tudni, a kár visszavezethető-e egyáltalán valamilyen hibás magatartásra. Aki felel, semmi esetre sem vétkes, vagy legalábbis nem kell vétkesnek lennie; sokszor nincs is, aki így vagy úgy érezné, hogy felelősségre vonták, mert egy vagyontömeg felel, amelyről többnyire csak az év végi mérlegen mutatják ki, mi mindenért is kellett helytállnia. a törvényt a részvényesek a lehető legelőnytelenebbnek tartották, amely minden eszközt megad a kormánynak ahhoz, hogy a vasúttársaságokat tönkretegye; egyrészt a sok és részben korlátlan teher, az államérdekek részéről nem is érthető számtalan akadékoskodás a közigazgatási gyámkodás és hatalmaskodás által, másrészt mindezek tetejében azzal a jogalkotásban egyébként hallatlan szigorú felelősséggel, amellyel a vasútvállalkozókat az általánosan érvényesülő joghoz képest, mintegy kivételes törvény alá helyezik. (korabeli sajtóvélemény) a porosz vasúttörvény (3) A vasúttörvénnyel az ipari kapitalizmus új dogmatikai elemet hozott a polgári jogi felelősség rendszerébe. Ennek ellenére sok új legalábbis az európai jogok deliktuális felelősségi rendszerében 1871-ig nem történt. Még olyan értelemben sem, hogy ezt az új felelősségi intézményt az egyes államok legalább a vasutakra vonatkozóan bevezették, ill. átvették volna. Erre általában csak a 70-es években és ezt követően került sor. Az új idők nyitányát az egyes ipari üzemek kártérítési felelősségéről szóló évi német törvény jelentette. 5
6 Reichshaftpflichtgesetz Az évi német törvény az egyes ipari üzemek kártérítési felelősségéről nyitánya lett az ún. veszélyes üzem felelőssége, illetőleg a hagyományos vétkességi felelősséghez képest szigorúbb és több védelmet jelentő felelősség térhódításának június 7-én lépett hatályba Az RHG-nek szánt funkció: Bevezetése előtt a munkavállalók az üzemi balesetekért semmiféle kártalanításhoz nem jutottak. A jog általános elve a szubjektív felelősség volt, a társaságok csak akkor feleltek az üzemük körében keletkezett károkért, ha culpa in eligendo et inspiciendo terhelte őket. Ez de facto is az esetek kis részében forgott fenn, és minthogy bizonyítása a károsultak feladata lett volna, a károk reparálása szinte csak illúzió volt. Ezért törvényhozási Notstand -ról beszéltek, amelynek értelmében az általános kodifikáció bevárása nélkül haladéktalanul törvényt kell hozni a vasutak, bányák és gyárak kártérítési felelősségéről. az RHG lényeges elemei 1. A vállalkozó felel a vasút üzemelése körében okozott halál és testi sérülés folytán keletkezett kárért. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az esetet erőhatalom vagy a károsult önhibája okozta. (három új elem: a) hatálya egész Németországra kiterjed; b) a Zufall (harmadik személy cselekménye, pl. a sínek idegen által történő megrongálása stb.) itt nem mentesít a felelősség alól; c) a dologi károkat kivonja a reparálandó értékek közül. 2. Aki bányát vagy gyárat üzemeltet, felel a halál vagy testi sérülés folytán keletkezett kárért, ha a halál vagy a testi sérülés bekövetkezésébe a vállalkozó meghatalmazottjának, képviselőjének, az üzem vagy a munkások felügyeletére vagy vezetésére alkalmazott személynek szolgálati feladat teljesítése körében jelentkező vétkessége vezetett. (lényege az addigi joggal szemben: behatárolt körben csak a bányák és a gyárak vonatkozásában a felelősséget arra az esetre is megállapítja, ha a vállalkozót a culpa in eligendo és inspiciendo nem terheli.) az RHG lényeges elemei (2) 3. A kártérítési kötelezettség kiterjed a tényleges kár (orvosi költségek, temetkezési költségek) és az elmaradt haszon (keresetkiesés és csökkenés, halál esetén a tartás) megtérítésére is. 4. Ha a károsult a vállalkozó anyagi hozzájárulásával valamely biztosító intézménynél baleset ellen biztosítva volt, akkor a biztosító szolgáltatását amennyiben a vállalkozó anyagi hozzájárulása az összhozzájárulás egyharmadát elérte a kártalanítás összegébe be kell számítani. 5. Az ban foglalt rendelkezéseket szerződésileg a vállalkozó javára korlátozni vagy kizárni nem lehet. Az ilyen értelmű megállapodások semmisek. a tárgyi felelősség térnyerése A századfordulótól kezdődően és talán napjainkig tartóan a történeti, gazdasági, politikai, jogi és egyéb sajátosságoktól függően más-más formában, kisebb vagy nagyobb politikai éllel Európaszerte megindult fenti kérdések jogszabályi rendezése, az ellentmondások kiegyenlítése egyes relációkban (hajó-, vasút- és légi fuvarozás) nemzetközi egyezmények formájában. A megoldások az említett tényezőktől függően más és más formát öltöttek, és tartalmilag sem voltak mindenütt azonosak. Bizonyos leegyszerűsítéssel a főbb közös vonások az alábbiakban jelölhetők meg: a) a felelősség alapja vagy az okozás (kimentési lehetőségekkel), vagy a vélelmezett vétkesség, vagy legalább a bizonyítási teher megfordítása a vállalkozó vezető alkalmazottainak vétlenségét bizonyítandó; a tendencia a tiszta tárgyi felelősségi forma térhódítása irányába mutat, bár voltak kifejezetten ellentétes, a tőkés vállalkozó helyzetét erősítő jelenségek is; a tárgyi felelősség térnyerése (2) b) a fokozott felelősség kizárásának tilalma; c) a dologi károkért való tárgyi felelősség lassúbb térhódítása a személyi károkért való tárgyi felelősséggel szemben; d) a felelősség mértékének összegszerű limitálása a nagyobb összegű kártérítési igények kizárására; e) a társadalombiztosítási szolgáltatásoknak a kártalanítási igénybe való beszámítása. a német fejlődés Németországban az 1900-ban hatályba lépett BGB nem adott polgárjogot az RHG felelősségi szabályainak, önálló létjogosultságát azonban természetesen el kellett ismernie. Ez azt jelentette, hogy az ún. veszélyes üzem felelőssége, az objektív-felelősség igazi és társadalmilag jelentős viszonyai, illetőleg ezek szabályozása, tételes jogi fejlődése a BGB-n kívül történt. (Ez alól egyedül az állatokért való tárgyi felelősségre vonatkozó BGB-szakaszok, az 1908-ban külön törvénnyel enyhített 833. és a 835. szakaszok jelentenek kivételt.) Külön törvények: a gépkocsik által okozott károkért való felelősség - a törvény lényeges elemei: következetesen az objektív felelősség elvére helyezkedik; a felelősséget a halál, testi sérülésből fakadó károk mellett dologi károkra is kiterjeszti; a kártérítés módja azonos az RHG-ben levőkkel, de új a kártérítési összeg limitálása és a légi fuvarozó anyagi felelősségének a szabályozása - a szabályozás értelmében a légi fuvarozót mind a személyi, mind a dologi károk tekintetében objektív felelősség terheli. A kártérítési kötelezettség felső határát ez a törvény is összegszerűen rögzíti. a 40-es években sor került az RHG 1. -ának kiterjesztésére a villamosokra, kötélpályákra, gáz és elektromosság vezetésére és leadására szolgáló létesítményekre. Ezzel egyidejűleg kimondták a vállalkozók felelősségét a dologi károkra vonatkozóan is, amit a kártérítés felső határának összegszerű meghatározása kísért. 6
7 a francia fejlődés Franciaországban a jogfejlődés más utakon járt. A tisztán vétkességi elvűnek elfogadott Code civil alapján a gyakorlat sokáig kitért a társadalmi valóság oldaláról annyira szorító tárgyi felelősség befogadása elől. A társadalmi valóság igényeit általános jelleggel először az elmélet honorálta, amennyiben hosszú küzdelemben kiépítette az ún. théorie objective elméletét ben történt az első kodifikációs kísérlet arra, hogy a tárgyi felelősségnek általános jelleggel polgárjogot adjanak. Egyetlen szóról volt szó: a képviselőház azt javasolta, hogy a Code civil ában szereplő faute (vétkes cselekmény) helyett a fait (cselekmény) szócska vétessék fel. (Ez a kicsike szó óriási változást jelentett volna: a Code civil-be bevonult volna a tárgyi felelősség, és az t követő rendelkezések értelmében szinte egy csapásra megoldódott volna mindaz, ami pl. Németországban az ún. veszélyes üzem felelőssége kapcsán évtizedekre terjedő harcba került.) a francia fejlődés (2) De az út itt is a külön törvények felé futott. A XX. század első felében újból és újból kísérlet történt, hogy a gépkocsik által okozott károkért való felelősségről egy a vétkességgel nem számoló rendelkezést vegyenek fel a Code civil-be, de ez újból és újból elbukott. A gyakorlat azonban nem lehetett sokáig tekintettel a törvénykezés hallgatására. Előbb a méltányosság kategóriáját vetették be a bíróságok, és annak felhasználásával alkalmazták a Code civil (l)-át a gépkocsik által okozott károk megtérítésére. a francia fejlődés (3) 1930-ban a Court de Cassation deklarálta: a Code civil (1)- t mindenki felel azért a kárért is, amelyet az őrizete alatt levő dolgok okoznak - tágan kell értelmezni. Megerősítette ezt a gyakorlat a Code civil további bekezdéseinek törvényhozási úton eszközölt, ilyen értelmű módosítása is 1937-ben. Az eredmény az lett, hogy 1930-tól kezdve a veszélyes üzemek, egyebek között gépkocsik esetében is megállapították a felelősséget, amely alól csak az erőhatalom, a véletlen, a károkozónak fel nem róható külső tény vagy esemény adott felmentést. Ettől kezdve a Code civil egyik királyi szakasza lett az 1384., bár nem jelentett következetes objektív felelősséget, s csak veszélyes üzemek esetén lehetett felhívni, mert minden más esetben az értelmében a károsultaknak kell bizonyítaniuk a károkozó vétkességét. a svájci fejlődés Az objektív felelősség intézménye a svájci magánjogban is kívül szorult az évszázad elején összefoglalt nagy kódexeken. Térhódítása azonban ott sem maradt el. Jellemzője, hogy a vonatkozó törvények az adott területeken a vasút, villamos, kötélpálya, hajó, repülő, gépkocsi, elektromos létesítmények területén általában következetes tárgyi felelősséget írnak elő, és a felelősség általában a dologi károkra is vonatkozik. A veszélyes üzemek tárgyi felelősségének általánossá válásával Svájcban is kéz a kézben járt a kötelező baleset- és betegségbiztosítás bevezetése. a magyar kísérlet Azzal, hogy az évi MTJ a a veszélyes üzem tárgyi felelősségét minden veszélyes üzemre, a személyi károk mellett a dologi károkra is kiterjedően felvette a kódex keretei közé, a polgári magánjogi fejlődésben szinte egyedülálló. Ehhez képest a francia fejlődés is kevesebb volt, az olasz Codice civile pedig a vélelmezett vétkesség elvével szintén mögötte maradt Aki önállóan oly ipari vagy egyéb foglalkozást folytat vagy bármely célra oly üzemmódot alkalmaz, amely természeténél fogva különös veszéllyel jár, felel az ilyen iparűzésből, foglalkozásból vagy üzemmódból akár alkalmazottjára, akár harmadik személyre háramló kárért, hacsak nem bizonyítja, hogy a kárt erőhatalom okozta. Ekként felelnek különösen a vasúti, sikló-, géperejű hajózási, vízvezetéki, gázt és villamosságot szolgáltató, építő- és bányavállalatok, továbbá mindazok, akik gépkocsit, felvonógépet, repülőgépet vagy léghajót járatnak. Ezt a felelősséget előre sem kizárni, sem korlátozni nem lehet. a magyar kísérlet (2) Az MTJ az objektív felelősség kodifikálásában a következetesség szempontjából egyedüli, a történeti sorrend szempontjából pedig az első a polgári magánjog fejlődésében. Ha következetességén a gyakorlat ejtett is néhány csorbát (dologi károk, repülő felelősségének enyhébb alakulása), ezt a nem túlzottan jelentős elsőbbséget és következetességet mégis a magáénak mondhatja. 7
8 az objektív felelősség tételes jogi térhódítása 1. Az ún. veszélyes üzemek károkozásáért való fokozottabb felelősség, bár általában a polgári jogi kódexeken kívül, benyomult a kapitalista államok magánjogába. 2. A fokozottabb felelősség megjelenési formája elég változatos, és a bizonyítási teher megfordításától a klasszikus objektív felelősségi formánál is szigorúbb, harmadik személyek elháríthatatlan cselekményéért és az erőhatalomért való felelősséget is magában foglaló kártérítési kötelezettség kimondásáig terjed; az egyenetlenség még egyes országokon belül is megmutatkozott. 3. Megjelent a felelősség összegszerű limitálása. 4. Megjelentek a nemzetközi egyezmények, amelyek egy-egy területen egységesítették a veszélyes üzem felelősségének rendszerét általában enyhítő tendenciával. 5. Megjelentek a különböző biztosítási rendszerek, amelyek a tárgyi felelősség súlyát jelentősen csökkentették. a XX. századi magánjogok közös jellemzői a) a kazuisztika végleges felszámolása, a szabályok megfogalmazásának általános jellege, bár bizonyos eltérés az egyes kódexek között e tekintetben is van. b) a felelősség alapja, általános szabálya ezen törvénykönyveknél is a vétkesség, bár a kódexen kívül (mint a BGB és a svájci kódexek esetében), vagy akár a kódexen belül (mint az MTJ esetében) a tárgyi felelősség meghatározott formáját mint speciális felelősségi alakzatot kénytelenek elismerni. c) hasonlóság van a XIX. és a XX. századi kódexek között pl. a polgári jogi felelősség következetes önállósítása, a kár és a reparáció egyenértékűsége, az államigazgatási jogkörben végzett tevékenység során okozott kár esetében az állam felelősségének vontatott (részben a bírói gyakorlat útján történő) kibontakozása, az erkölcsi kár anyagi reparálása vonatkozásában és még sok más fontos és kevésbé fontos kérdésben is. a XX. századi magánjogok közös jellemzői (2) d) törvénykönyvön kívül vagy belül honorálták a tárgyi felelősség következetes vagy kevésbé következetes formáit. e) szabályozásuk átfogja a hitelrontás, a tisztességtelen verseny útján közvetve okozott kárt is. Ez arra szolgált, hogy a vállalkozókat a másik vállalkozó érdekeinek tiszteletben tartására szorítsa. f) Jellegzetes sajátja a XX. századi kódexeknek, hogy nagymértékben teret adnak az ún. generálklauzuláknak. (A Code civil-től és az ABGB-től ezek a kategóriák még eléggé idegenek, bár egyik-másik vonatkozásában a német jogalkotóknak éppen a Code civil adott kész fogalmazást általános klauzulák felvételéhez. A BGB, a svájci kódexek, az olasz törvénykönyv és az MTJ azonban már erősen élnek velük. A felelősség szintjén ebben az összefüggésben a méltányosság kategóriája jut jelentős szerephez: a méltányosság címén új elem vonult be a burzsoá magánjogi felelősségi rendszerébe.) méltányossági felelősség A méltányosság azon túlmenően, hogy a generálklauzulák törvényességoldó szemléletét vitte a kapitalista államok hagyományos kártérítési jogába, egy további vonatkozásban is gazdagította a kapitalista magánjogot: a felelősségnek egy új alakzatát, az ún. méltányossági felelősséget hozta be, a vétkességi felelősség és a veszélyes üzem felelőssége mellé harmadik felelősségi formaként. Történeti megjelenési formái: 1. az ALR és az ABGB a méltányosságot mint felelősségalapító tényezőt elismerik, de konkrét egyedi tényállásra, közelebbről a vétőképtelen felelősségére korlátozzák: a vétőképtelen személyt méltányosság címén akkor is felelőssé tették, ha ezt a károsulthoz viszonyított jó anyagi helyzete és az indokolja, hogy a károsult a felügyeletre kötelezett féltől valamilyen okból kártérítést nem kaphat. 2. általános jellegű érvényesülési formája: a svájci kötelmi jogi törvénykönyv már nemcsak egy konkrét felelősségi viszonyra vonatkozóan, hanem általánosabb jelleggel teszi lehetővé a kártérítési összeg mérséklését a méltányosságra, illetőleg a felek eltérő anyagi helyzetére tekintettel. méltányossági felelősség (2) 3. A méltányosság elve a felelősség alapító tényezők körében is felmerül általános jellegű szabályként. Amikor a BGB és a ZGB a jó erkölcsökbe ütköző módon okozott kárért felelősséget konstituál, általános érvényű szabályt alkot. Általános szabály ezekben a törvénykönyvekben az is, hogy az erkölcsi kár megtérítésénél a méltányosságra kell tekintettel lenni. A méltányosságnak a felelősségalapító tényezők közé sorolásában a magyar magánjog ment a legmesszebb. Az MTJ szakasza kimondja, hogy aki másnak jogvédte érdekét jogellenesen, de vétlenül sérti meg (vétlen kártétel), a sértettnek ebből eredő vagyoni kárát, ha máshonnét meg nem térül, annyiban köteles megtéríteni, amennyiben ezt tekintettel a körülményekre a méltányosság megkívánja". Marton Géza: a vétlen felelősség most már nemcsak kazuisztikusan, egyenként megnevezett kivételes esetekben, hanem principaliter vonul be a szerződésen kívüli felelősségbe. felelősség és biztosítás A polgári magánjog a fejlődés minden szakaszában a vállalkozók érdekében igyekezett enyhíteni a tárgyi felelősség terhén. Ennek legjelentősebb jogi és gazdasági konstrukciója a biztosítás két, hamar általánossá vált útja volt: 1. Az egyik biztosítási forma a társadalombiztosítási intézmények létrehozása volt, amely mindenütt kéz a kézben járt a szigorúbb felelősségi elvek bevezetésével: a társadalombiztosítási intézmények terheit aztán, legalább részben, maguk a biztosítottak viselték. 2. A biztosítás másik formája a felelősségbiztosítás. Létrehozását és általánossá válását a tőkés gazdasági érdekek mellett részben a károsultak jogos igényei kielégítésének biztonságára való törekvés is motiválta. 8
9 felhasznált és felhasználható irodalom Mádl Ferenc, A deliktuális felelősség a társadalom és jog fejlődésének történetében, Budapest, Asztalos László, A polgári jogi szankció, Budapest, Eörsi Gyula, A jogi felelősség alapproblémái, Budapst, Marton Géza, Kártérítési kötelmek = Magyar magánjog, szerk. Szladits Károly, Budapest, Zoltán Ödön, Felelősség szerződésen kívül okozott kárért, Budapest, Sólyom László, A polgári jogi felelősség hanyatlása, Budapest,
2013.01.13. a deliktuális felelősség fogalma. DE ÁJK Doktorképzés IX. 2012. december 20. Deliktuális felelősség (a kontinentális jogok)
DE ÁJK Doktorképzés IX. 2012. december 20. Deliktuális felelősség (a kontinentális jogok) a deliktuális felelősség fogalma Ma a polgári jogi felelősségnek két nagy területe van: a kontraktuális felelősség
DE ÁJK Doktorképzés IX december 20. Deliktuális felelősség (a kontinentális jogok)
DE ÁJK Doktorképzés IX. 2012. december 20. Deliktuális felelősség (a kontinentális jogok) a deliktuális felelősség fogalma Ma a polgári jogi felelősségnek két nagy területe van: a kontraktuális felelősség
A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN
A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN ELŐADÓ: DR. KOVÁCS ZSOLT XXIII. ALTENBURGER GYULA SZIMPÓZIUM BALATONVILÁGOS, 2013. MÁJUS 31. A KONTRAKTUÁLIS ÉS A DELIKTUÁLIS FELELŐSSÉG
KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei:
KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől
A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is
A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is Polgári jogi felelősség Tágabb értelemben hasonlítható a kénytetőséghez, a jogilag szoríthatósághoz (Grosschmid) Szűkebb értelemben: jogellenesen (kivételesen
Kártérítési jog. Kártérítési felelősség. Ptk. 339. Szerződésen kívüli károkozás. Kár. Felelősség feltételei- Szerződésszegésnél
Kártérítési felelősség Kártérítési jog Dr. Kenderes Andrea Ptk. 339. -361. Kontraktuális Szerződésszegés Deliktuális Szerződésen kívüli károkozás Lényegében azonosak Ptk. 339. Aki másnak jogellenesen kárt
Önvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések
Önvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések Közlekedési balesetek és a közlekedő ember című szeminárium Budapest, 2017. október 14. 1 Önvezető autók autonóm járművek 11/2017. (IV.12.)
KÖTELMI JOG Hatodik Könyv
KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől
Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék
Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin 2012. november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Számonkérés A számonkérés formája: írásbeli dolgozat Rendelkezésre álló idő: igény szerint, kb.
Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit?
Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? A Montrealban 1999. május 28-án kelt Egyezmény tartalmazza a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó szabályozás egységes elveit;
Vezető tisztségviselő felelőssége. Csehi Zoltán
Vezető tisztségviselő felelőssége Csehi Zoltán 2014.5.13. 1 Vezető tisztségviselő felelőssége Nem csak társasági jogi kérdés! A kódex vonatkozó normáit együtt kell alkalmazni! Munkajogi szabályok! 2 2
Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből
Fábián Ferenc Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári
HÍRLEVÉL. A szerződésszegési szabályok változása. az új Ptk.-ban. I. rész 2014 / 2
HÍRLEVÉL A szerződésszegési szabályok változása az új Ptk.-ban 2014 / 2 I. rész A 2014. március 15-én hatályba lépett új Ptk., a 2013. évi V. törvény, amely sok tekintetben megváltoztatta a korábbi Ptk.,
Jogi alapismeretek nov. 30.
Jogi alapismeretek 2017. nov. 30. I. Jogi felelősség II. A jog interdiszciplináris megközelítése I. Jogi felelősség Polgári jogi felelősség Ptk. 6:1. [A kötelem] (1) A kötelem kötelezettség a szolgáltatás
VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Tartalomjegyzék Szerkesztõbizottsági javaslat III. Könyv: Családjog, VI. Cím: Házassági vagyonjog / 3 Külföldi kitekintés Az ügyleti képviselet szabályainak rendszertani elhelyezése
Speciális felelősségi alakzatok. Dr. Fazekas Judit egyetemi tanár tanév I. félév
Speciális felelősségi alakzatok Dr. Fazekas Judit egyetemi tanár 2016-17. tanév I. félév Speciális felelősségi alakzatok Fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség Ptk. 6:535. - 6:539. Felelősség
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G
S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A
S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M KOLLÉGIUMVEZETŐ: DR. KEMENES ISTVÁN 6721 Szeged, Sóhordó u. 5. Telefon: 62/568-512 6701 Szeged Pf. 1192 Fax: 62/568-513 Szegedi Ítélőtábla
Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között
DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas
A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete
Ikt. sz.: RH/206-7/2014 A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete 2014. augusztus 28. Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja...
Polgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.)
Polgári jog Személyek joga 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D. 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) I. Könyv Bevezető rendelkezések II. Könyv Az ember mint jogalany III. IV.
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés Készítette: Unyatyinszki Csaba 2014.07.11. 1 Szállítmányozói tevékenység A szállítmányozás nem pusztán a dolgok egyik helyről a másikra történő eljuttatását jelenti,
POLGÁRI JOGI KODIFIKÁCIÓ. Tartalomjegyzék
V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Tartalomjegyzék Tanulmányok Az engedményezésre vonatkozó szabályok újragondolása a nemzetközi gyakorlat tükrében Gárdos Péter / 3 Az állam kártérítési felelõssége a közösségi jog megsértése
Főcím MUNKAJOGI KÁRFELELŐSSÉG. Dr. Ferencz Jácint PhD. egyetemi oktató Széchenyi István Egyetem Győr
Főcím MUNKAJOGI KÁRFELELŐSSÉG PhD. egyetemi oktató Széchenyi István Egyetem Győr Munkajogi kárfelelősség A felelősség köznapi értelemben a következmények vállalására utal. A jogi felelősség azt jelenti,
Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása
Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Ügyfél-tájékoztató és biztosítási szerződési feltételek Nyomtatványszám: NF3143 Hatályos: 2018. szeptember 01- Tartalom 1.
Modern vagy konzervatív-e az új Ptk. Kötelmi Könyve?
Modern vagy konzervatív-e az új Ptk. Kötelmi Könyve? Bevezetés Előadásomat azzal a megállapítással szeretném kezdeni, hogy az új Ptk. vitathatatlanul igen kiemelkedő jogászi teljesítmény, amely nagy körültekintéssel
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA. Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosításának Különös Feltételei Ügyféltájékoztató és biztosítási szerződési
ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001-2015) KÖNYVELŐIFEL 001-2015 Érvényes: 2015. január 01-től 1/16
ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001-2015) KÖNYVELŐIFEL 001-2015 Érvényes: 2015. január 01-től 1/16 ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 1. BEVEZETÉS
AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT.
AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT. AZ ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV JELLEMZŐI A GAZDASÁGI JOG KÓDEXE Kódex jelleg erősítése A társasági jog, a nonprofit szektor jogának beemelése a törvénybe, modern
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Dr. Kovács László Email: kovacs.laszlo@gtk.szie.hu Főbb témakörök 1. Röviden a Ptk. szerkezetéről 2. Átállási határidők - a régiről az
AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *
Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai
Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek
Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek I. A biztosítás tárgya 1. Az Allianz Hungária Biztosító Részvénytársaság a céget nyilvántartó
B/20 A KIMENTŐ FELELŐSSÉGI RENDSZER KIMENTŐ OKOK A SZERZŐDÉSEN KÍVÜLI FELELŐSSÉG KÖRÉBEN
KIMENTŐ FELELŐSSÉGI RENDSZER A felelősség beálltához a károsultnak (felperes) kell bizonyítania: a kárt (ideértve általában annak mértékét is - kivéve általános kártérítés 359. ), a károkozó magatartását,
2014. Kereskedelmi szerződések joga 1. Bevezetés A legfontosabb változások áttekintése 1
Kereskedelmi szerződések sek joga 1. MSC 2014 Az új Polgári Törvénykönyv a szerződések jogát érintő legfontosabb változásai. Kötelmi jogi alapok dr. Verebics János, PhD egyetemi 1 Bevezetés A legfontosabb
Gépkocsi Használati Szabályzat
... (társaság neve)... (adószám) Gépkocsi Használati Szabályzat Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A gépkocsi használati szabályzat célja...3 2. Társaság bemutatása...3 3. Jelen
A felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség február 8.
A felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség 2016. február 8. Felelősség jogi felelősség polgári jogi felelősség tágabb értelemben kötelem fogalma (6:1. ): a kötelezett felel a szolgáltatásért,
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvények összevetése különös tekintettel
JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN
JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
Az államok nemzetközi. Komanovics Adrienne, 2012
Az államok nemzetközi felelőssége Komanovics Adrienne, 2012 1 (1) A nemzetközi felelősség jogának fejlődése (2) A nemzetközi felelősség forrásai és a kodifikáció (3) A nemzetközi jogsértés (4) Az állam
A bíróság jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi.
Közigazgatási határozatok felülvizsgálata A munkaügyi jogvitákon kívül a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik a munkaügyi ellenőrzés, a munkavédelem keretében hozott közigazgatási határozat, a munkaügyi
TARTALOM. A könyvben használt rövidítések 13 Bevezetés 17. I. fejezet A polgári jogi felelősség 21
TARTALOM A könyvben használt rövidítések 13 Bevezetés 17 I. fejezet A polgári jogi felelősség 21 1. A felelősségi jog fogalma és fejlődése 21 2. A polgári jogi felelősség alapelvei 26 2.1. Marton és Eörsi
Prof. Dr. Besenyei Lajos
Prof. Dr. Besenyei Lajos Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mielőtt rátérnék néhai Menyhárt rektor úr tudományos pályájának, illetve máig figyelembe veendő tudományos eredményeinek, illetve nézeteinek a vázlatos
A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1
A nemzetközi jog fogalma és története Komanovics Adrienne Pécs, 2012 Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma Komanovics Adrienne, 2012 2 A nemzetközi jog fogalma: A nemzetközi jog a nemzetközi
SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK. 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme]
SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme] (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között
AIG Hungary AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
AIG Hungary AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ az ELEKTRONIKUS BERENDEZÉSEK ÖSSZKOCKÁZATÚ (ALL RISKS) ÜZEMSZÜNET/ELMARADT HASZON FEDEZETE BIZTOSÍTÁSÁRÓL 2 AIG EUROPE S.A. MAGYARORSZÁGI
A nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán **
A nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán ** 1. Bevezetés munkajog hosszú fejlődési folyamata során kialakította a saját felelősségi
Munkáltatói kárfelelősség a magánjog tükrében
Országos Bírósági Hivatal Mailáth György Tudományos Pályázat Munkáltatói kárfelelősség a magánjog tükrében Közjogi, munkajogi és EU szekció 10. téma Jelige: Progressio 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS
TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13
Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi
4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem
4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán Alkotmányos védelem Általános alkotmányos védelem A nemek közötti hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát a Magyar
180. sz. Ajánlás. munkavállalók igényeinek védelmét munkáltatójuk fizetésképtelensége esetén,
180. sz. Ajánlás a munkavállalók igényeinek védelméről munkáltatójuk fizetésképtelensége esetén A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató
Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei
Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei 1/5 AHE-11650/3P A jelen különös biztosítási feltételek azokat a rendelkezéseket
Genertel minicasco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek
Genertel minicasco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek GENERTEL ÁLTALÁNOS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ 4. oldal GENERTEL MINICASCO BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI 7. oldal A társaság az ISVAP által vezetett Biztosítói
Dr. Kenderes Andrea okt. 6.
Dr. Kenderes Andrea 2012. okt. 6. Facere szerződések alaptípusai Eredmény kötelem- vállalkozási szerződés Gondossági kötelem- megbízási szerződés Vállalkozási szerződés: Ptk. 389. 401. Megbízás: Ptk. 474.
(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG
2009.5.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 107/1 II (Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG A Bizottság Közleménye Italok csomagolása, betétdíjas rendszerek
Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds
Az új Munka Törvénykönyve Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds TARTALOM I. A kárfelelősség szabályai Munkáltatói kárfelelősség Munkavállalói kárfelelőség II. Atipikus munkaviszonyok
A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai. 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései
1 A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései Az áruk, szolgáltatások iránti igényt a gazdaság szereplői érdekeiknek megfelelően, azok által
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében. dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság Az irányelvek és átültetésük A közösségi jog egyik
ÜGYLETEK A KERESKEDELMI JOGBAN
Csécsy - Fézer Hajnal - Károlyi Petkó Törő Zoványi ÜGYLETEK A KERESKEDELMI JOGBAN Debrecen, 2015. Szerzők DR. CSÉCSY GYÖRGY, CSC DR. FÉZER TAMÁS, PHD DR. HAJNAL ZSOLT, PHD DR. KÁROLYI GÉZA, PHD DR. PETKÓ
Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013
Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást
Mobiltelefon Használati és Elszámolási Szabályzat
... (társaság neve)... (adószám) Mobiltelefon Használati és Elszámolási Szabályzat Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A mobiltelefon használati szabályzat célja...3 2. Társaság
TERVEZET. 2012. évi. törvény
2012. évi. törvény a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseken alapuló kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatos szabályokról 1. (1) A Magyar
időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály
időbeli területi személyi 2 fogalma a fő szabály az elkövetési idő jelentősége az elkövetési időre vonatkozó elméletek magatartás (vagy tevékenység) elmélet cselekményegység elmélete ok-folyamat elmélet
A POLGÁRI JOG FORRÁSAI
A POLGÁRI JOG FORRÁSAI A polgári jog akárcsak a jogrendszer egésze jogszabályok halmazából áll, melyeket polgári jogi jogszabályoknak nevezünk. A jogi norma: magatartásszabály. A társadalmi együttélést
A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Összefoglaló
A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység Az intézmény neve: Egyenlő Bánásmód Hatóság Törzskönyvi azonosítószáma: 598196 Honlapok címe: www.egyenlobanasmod.hu; www.antidiszko.hu
legfeljebb 4 havi illetmény legfeljebb 4 havi ellátmány (külszolgálat alatt) 1. táblázat: Kártérítés mértéke a Ktv. és a Kttv.
Táblázatok, folyamatábra Ktv. szabályai szerint Kttv. szabályai szerint (hatályos) gondatlan elkövetés 3 havi illetmény 3 havi ellátmány (külszolgálat alatt) legfeljebb 4 havi illetmény legfeljebb 4 havi
2.2. Biztosított az a jogi személy, aki valamely áruknak közúton, járművel, díj ellenében történő belföldi fuvarozására vállalkozik.
1. A BIZTOSÍTÁS TÁRGYA 1.1. A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. a jelen biztosítási szerződés alapján díjfizetés ellenében a 7. pontban foglalt kivételekkel megtéríti mindazokat az árukárokat,
Hatálytalan a szerződés, ha érvényesen létrejött, mégsem fűződik hozzá joghatás (pl. felfüggesztő vagy bontó feltétel miatt)
Nincs szerződés, ha hiányzik fogalmának alapja: az akaratnyilatkozat. Nem létezik a szerződés, ha a felek nem állapodtak meg a lényeges kellékekben vagy ha a szerződés tartalma nem állapítható meg, a felek
Záradékok Szerelés (EAR-04) Biztosításhoz
Záradékok Szerelés (EAR-04) Biztosításhoz 001 Sztrájk, felkelés, belső zavargások 002 Keresztfelelősség 003 Szavatossági munkák 004 Szavatossági munkák kiterjesztett fedezete 005 Építési- és/vagy szerelési
Könnyű(?) testi sértés Szerző: dr. Szabó Szilvia
Könnyű(?) testi sértés Szerző: dr. Szabó Szilvia Szeged, 2015. július hó 23. napján I. Bevezetés A testi sértés az egyik legyegyszerűbb megítélésű és leggyakoribb bűncselekmény, ám e törvényi tényállás
Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF3)
Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF3) Hatályos: 2012. november 1-jétől Nysz.: 16051 Önvédelem kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (ÖKBKF3) 1. fejezet A biztosítás
HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai
HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai ÖTÖDIK KÖNYV: DOLOGI JOG- KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK Célja, hogy a zálogjog segítse a hitelfelvételt: hatékony biztosítékot nyújt a hitelező számára, és megfelelő
HARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS
1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK HARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS A törvény lehetővé teszi azt, hogy meghatározott feltételek fennállása esetén a kötelezett helyett - szerződéses jogviszonyban nem
1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA,
1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, A BÜNTETŐ TÖRVÉNY VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÁNAK SZABÁLYAI Btk. 2-4., 1/1999. Büntető jogegységi határozat A törvény hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy mikor, hol és kivel
union24-otthonbiztosítás Ügyfél-tájékoztató Épület, építmény, ingóságbiztosításhoz
union24-otthonbiztosítás Ügyfél-tájékoztató Épület, építmény, ingóságbiztosításhoz A biztosítótársaságra vonatkozó adatok: Név, székhely és jogi forma: UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 1082
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ SZMSZ 5. sz. melléklet 4/2010. számú Főigazgatói utasítás a Szabálytalanságok kezelésének eljárásáról Hatályos: 2010. január 1. Dr. Brebán Valéria főigazgató
A jogi felelősség jogelméleti kérdései. A 2015 április 29-i előadás anyaga.
A jogi felelősség jogelméleti kérdései. A 2015 április 29-i előadás anyaga. 1/ A jogi felelősség jogelméleti kérdései. A 2015 április 29-i előadás anyaga. Áttekintő vázlat I: A felelősség mint társadalmi
dr. Zavodnyik József június 14.
dr. Zavodnyik József 2016. június 14. 2014/104/EU irányelv a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perekben (Ptk. 349. (1) bek.) Szerző: dr. Mikó Sándor 2013. Alapvetések a jogellenesség vizsgálatához
Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján)
Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján) 1. Bevezetés A Szegedi Ítélőtábla 2014 november 20-i ülésén foglalkozott a vezetői felelősség
A VAGYONBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
Az OTP Csoport partnere A VAGYONBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Groupama Garancia Biztosító Zrt. 1051 Budapest, Október 6. utca 20. Nyomtatványszám: 2736/3 Ezen általános szerződési feltételek
Kereskedelmi szerződések joga
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet Verebics János Kereskedelmi szerződések joga oktatási segédanyag Budapest, 2014 2 TARTALOMJEGYZÉK
Szabályzat. Perfekt Felelôsségbiztosítás. Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl
Szabályzat Perfekt Felelôsségbiztosítás Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl TARTALOMJEGYZÉK 1. PFSZ PERFEKT FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT 3 1.1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3 1.2 A BIZTOSÍTÁS 3 1.3 BIZTOSÍTOTT,
Kikötő vízi járművekben utazó személyek kiegészítő balesetbiztosítási feltételei
Hatályos: 2013. május 2-ától Kikötő vízi járművekben utazó személyek kiegészítő balesetbiztosítási feltételei Nysz.: 15758 Tartalomjegyzék Kikötő vízi járművekben utazó személyek kiegészítő balesetbiztosítási
E g y e d i s z e r z ı d é s e k f e l t é t e l g y ő j t e m é n y e, v a g y o n b i z t o s í t á s
E g y e d i s z e r z ı d é s e k f e l t é t e l g y ő j t e m é n y e, v a g y o n b i z t o s í t á s A feltételgyűjteményben felsorolt feltételek közül a biztosítási szer- ződésre csak a kötvényben
Különös biztosítási feltételek Munkáltatói felelősségbiztosítás
Különös biztosítási feltételek Munkáltatói felelősségbiztosítás 1. Általános rendelkezések 1.1.Biztosítási esemény (káresemény) Jelen különös biztosítási feltételek szempontjából biztosítási eseménynek
KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001 2004)
KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001 2004) I). BIZTOSÍTOTTAK 1.) Jelen biztosítási szabályzat értelmében biztosított a Könyvelői tevékenységet végző - szerződésben megnevezett
AZ ARANYGYŰRŰ ÁRA. avagy A JOGI ÚT ZSÁKUTCÁJA
AZ ARANYGYŰRŰ ÁRA avagy A JOGI ÚT ZSÁKUTCÁJA Az arany ára : az okozott KÁR 1. felmerült kár (damnum emergens) és nem vagyoni kár Tisza élővilágának elpusztulása: károsult a Magyar Állam a Tisza és a Tisza
ATLASZ KOMPÁNIA BIZTONSÁGI ÖV CSOPORTOSBALESET- ÉS BETEGSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (MJK: KOMP-ÁLT 001-2016)
Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe Atlasz Kompánia- Biztonsági Öv ATLASZ KOMPÁNIA BIZTONSÁGI ÖV CSOPORTOSBALESET- ÉS BETEGSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (MJK: KOMP-ÁLT 001-2016)
Az OTP Csoport partnere. 1. Bevezető/általános rendelkezések. 2. A biztosítás létrejötte. 3. A biztosítás tartama, területi és időbeli hatálya
Az OTP Csoport partnere BALESETBIZTOSÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ A GROUPAMA GARANCIA BIZTOSÍTÓ ZRT. FOLYAMATOS DÍJFIZETÉSŰ GROUPAMA ÉLETÍV PROGRAM ÉS/VAGY FOLYAMATOS DÍJFIZETÉSŰ
A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség
A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.
Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1993.
Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének 1.sz. ügyvédi felelősségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) 1993. január 1-től 2 1. SZ.MELLÉKLET A MAGYAR ÜGYVÉDEK BIZTOSÍTÓ ÉS SEGÉLYEZŐ
Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27.
Szerződésszeg sszegés, s, előrel reláthatóság, kártérítési felelőss sség g az új Ptk.-ban I. részr Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27. dr. Verebics János, PhD egyetemi docens, BME GTK Üzleti
A nemzetközi jog forrásai
A nemzetközi jog rendszere A nemzetközi jog forrásai nincsen központi jogalkotó szervezet nincsen központilag alkotott jog jogforrás a nemzetközi jogban: 2010. tavasz Dr. Lattmann Tamás azok a formák,
AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE FONTOSABB ELEMEI
AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE FONTOSABB ELEMEI Jogpolitikai elızmények: Széll Kálmán Terv Magyar Munka terv Jogdogmatikai okok: szabályozás rugalmassá tétele jogforrási rendszer átalakítása szociális biztonság
Különös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás
Különös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás 1. A biztosítási esemény (káresemény) 1.1. A jelen különös biztosítási feltételek szempontjából biztosítási eseménynek minősül,
Teendők munkabaleset esetén
Teendők munkabaleset esetén a jó munkahely mindnyájunknak fontos a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu a jó munkahely
10.1. A biztosítási összeg a biztosított vagyontárgynak / vagyontárgyaknak a szerződő fél által a biztosítási szerződésben megjelölt értéke.
9.7. Amennyiben a szerződő felek a díj megfizetésének módjaként készpénz átutalási megbízásban (postai csekkes fizetési mód) állapodnak meg, és a díj esedékességekor a szerződő nem rendelkezik csekkel,
Közigazgatási szankciótan
Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -
Bemutatkozik a Biztor Alkusz Kft
Bemutatkozik a Biztor Alkusz Kft. 2017.01.27. Mottónk : Te választod az utat, mi segítünk, hogy járni tudj rajta. 2008-ban alapítottuk a céget 16 üzletkötővel dolgozunk Több évtizedes biztosítási múlttal