A szerzői és iparjogvédelmi jogok gyakorlására irányuló szerződések a Ptk-ban társasági szerződés és jogbérleti szerződés
|
|
- Bálint Fülöp
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dr. Harsányi Gyöngyi A szerzői és iparjogvédelmi jogok gyakorlására irányuló szerződések a Ptk-ban társasági szerződés és jogbérleti szerződés A hatályos magyar Polgári Törvénykönyvben szabályozott szerződések közül a társasági szerződés, illetve a jogbérleti szerződés körében is fontos szerepet játszanak a szellemi javak, a szerzői és iparjogvédelmi jogok, amelyeket e két szerződéstípus között jelen írásomban - közös nevezőként fogtam fel, hiszen a jogbérleti szerződés közvetett tárgyának minősülő szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyak és védett ismeretek a társasági szerződés esetében nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként, azaz az apport tárgyaként jelenhetnek meg. Először a társasági szerződést vizsgáltam oly módon, hogy a három társasági törvény illetve a jelenlegi Ptk. szabályozásában végigkísérem a fejlődéstörténetet. A szerzői és iparjogvédelmi jogok és alkotások apportként történő meghatározása az első társasági törvénytől a hatályos Ptk.-ig sok változáson ment keresztül, és mindig körüllengte némi bizonytalanság, ezért bőségesen adott munkát a bíróságoknak is ennek megítélése. Kiindulópontként ide illik egy száz évvel ezelőtti Kúriai döntés szentenciája. A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnál a törvény rendelkezésénél fogva követelmény a forgalomképesség, vagyis az, hogy szükség esetén a hitelezők a tőkéből, akár végrehajtás útján is, hozzájuthassanak követeléseikhez. A korábbi és újabb bírói gyakorlat szerint is az apport tekintetében elfogadásra került minden olyan jog, jogosítvány, esetleg szabadalom, avagy vevőkör átengedése vagy más szolgáltatás, melynek meghatározható vagyoni értéke van. 1 Dr. Harsányi Gyöngyi, egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Kereskedelmi Jogi Tanszék, Miskolc 1 Magyar Királyi Kúria 303/1909. sz. döntés. 243
2 I. A szellemi alkotások és szellemi alkotásokhoz fűződő jogok, mint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások a társasági jogban A társasági szerződéssel összefüggésben tehát a szellemi alkotásoknak, illetve a szellemi alkotásokra vonatkozó jognak a vagyoni hozzájárulással, ezen belül is az apport szolgáltatással kapcsolatban van jelentősége. A szellemi alkotásoknak apport tárgyként történő szabályozása meglehetősen hektikus képet mutat a különböző Társasági törvényekben. I/1. Az évi VI. törvény szabályozása (továbbiakban: I. Gt.) 2 A társaság vagyona alapításkor a tagok pénzbetétéből (pénzbeli hozzájárulásából), valamint az általuk rendelkezésre bocsátott nem pénzbeli betétből (hozzájárulásból) áll. A nem pénzbeli betét bármilyen, vagyoni értékkel rendelkező forgalomképes dolog, szellemi alkotás és vagyoni értékű jog lehet. A kft. és az rt. szabályai körében további rendelkezésként jelenik meg, hogy nem pénzbeli betétként a fentebb meghatározott feltételek fennállása esetén is - csak olyan végrehajtás alá vonható dolgot, továbbá olyan szellemi alkotást vagy jogot lehet figyelembe venni, amelyet utóbb a gazdasági társaság harmadik személy hozzájárulása (engedélye) nélkül ruházhat át. 3 Ebben a korszakban a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlatára is fontos szerep hárult a know-how mibenlétének, illetőleg a know-how apportálhatóságának megállítása terén 4. Ennek során kimondja, hogy az apport leírását a know-how jogosultjának a társaság rendelkezésére kell bocsátania, ami biztosítja azt, hogy a know-how a jogosult személyétől elszakadjon, és így szükség esetén a hitelezők követeléseinek fedezetévé váljon. Kifejezetten kimondja továbbá, hogy az évi VI. törvény indokolásából kiindulva a végrehajthatóság gyakorlatilag a forgalomképességgel egybeeső fogalom, és ha az apport és az apportőr személye egymástól elválik, vagyis az apport leírását a tag a társaság rendelkezésre bocsátotta, ez a feltétel megvalósul. 2 I. Gt. 22. (2) bek. 3 I.Gt (3) bek. és 253. (1) bek. 4 Lásd. a BH 537/ 1992., illetve BH 257/1992. jogeseteket. 244
3 I/2. Az évi CXLIV. törvény szabályozása (a továbbiakban: II. Gt.) A gazdasági társaság alapításához valamennyi tag vagyoni hozzájárulása szükséges. A tagok vagyoni hozzájárulása pénzbeli hozzájárulásból (pénzbetét), illetve a tagok által a gazdasági társaság tulajdonába adható nem pénzbeli hozzájárulásból (nem pénzbeli betét) áll. 5 A jegyzett tőke részét képező nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen vagyoni értékkel rendelkező forgalomképes dolog, illetve szellemi alkotás, valamint vagyoni értékű jog lehet. Nem pénzbeli hozzájárulásként csak olyan végrehajtás alá vonható dolgot és szellemi alkotást vagy jogot lehet figyelembe venni, amelyet utóbb a gazdasági társaság harmadik személy hozzájárulása (engedélye) nélkül ruházhat át. 6 A szellemi alkotások, illetőleg a hozzájuk kapcsolódó forgalomképes vagyoni jogok szabadon apportálhatók. Így apport tárgyai lehetnek a szerző vagyoni jogai, a szabadalmi oltalomból eredő vagyoni jogok, a védjegy, az ipari minta és a használati minta. Apportálható a know-how is, amely vagyoni értékű gazdasági, műszaki, szervezési ismeretek és tapasztalatok összessége, amennyiben az tárgyi formában is megjelenik (technológiai leírás, tanulmány), és így az apportőr személyétől elválasztható. 7 A tárgyiasultság, az egyedi rögzítettség tehát mindenképpen fontos kritériuma a know-how-nak hiszen, ha nem válik el a jogosult személyétől, értelemszerűen nem kerülhet a gazdasági társaság tulajdonába. Azzal ugyanis, hogy a leírást az apportőr a társaság rendelkezésére bocsátja, az a társaság tulajdonába kerül, és a továbbiakban a társaság vagyonának részét képezi. Ez az apport akkor is a társaság tulajdonában marad, ha a tag megválik a társaságtól, az alaptőke részeként a hitelezők kielégítésének fedezetéül szolgál. 8 I/3. A évi IV. törvény szabályozása (a továbbiakban: III. Gt.) A gazdasági társaság alapításához valamennyi tag vagyoni hozzájárulása szükséges. A tagok vagyoni hozzájárulása pénzbeli hozzájáru- 5 II. Gt. 12. (1) bek. 6 II. Gt (3) bek. és 208. (2) bek. 7 Legfelsőbb Bíróság GK. 52. (BH 1995/111.) 8 Cgf.II.30656/1991/2. In: Társasági és cégjoggal kapcsolatos bírósági határozatok gyűjteménye (Szerk.: Juhász József- Németh István) Hírlapkiadó Közlöny- és Kiadványszerkesztő Igazgatóság, Budapest,
4 lásból, illetve a tagok által a gazdasági társaság javára szolgáltatott nem pénzbeli hozzájárulásból áll. 9 Nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen vagyoni értékkel rendelkező dolog, szellemi alkotáshoz fűződő vagy egyéb vagyoni értékű jog lehet. 10 Az első és második Gt. általános része nem tartalmazott apport meghatározást, csak a kft. és az rt. szabályai körében voltak konkretizáló rendelkezések. Innentől viszont átkerült az általános szabályok körébe. Mivel a végrehajtás alá vonhatóságot az uniós irányelv nem tartalmazta, ezért ebben a szabályban a jogalkotó már mellőzte ezt az ismérvet. Azonban a forgalomképesség, vagyis az átruházhatóság egyben végrehajthatóságot is jelent, akár hangsúlyozza ezt külön a jogszabály, akár nem. A végrehajthatóság szűkebb értelemben a végrehajtás alá vont vagyontárgy értékesíthetősége, de jelentheti annak másfajta hasznosíthatóságát is, amely alkalmas a hitelezői igény kielégítésére. Követelmény, hogy az apport és az apportőr személye egymástól elválasztható legyen, és az apportőr társaságtól való távozása ne szüntesse meg az apportot, és ne okozza a tőke sérelmét. 11 I/ évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) Az alapító vagy a tag által a jogi személy rendelkezésére bocsátott vagyon pénzből és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból állhat. Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként az alapító vagy a tag dolog tulajdonjogát vagy vagyoni értékű jogot ruházhat át a jogi személyre. 12 Az új Ptk-beli apportszabályok, tehát, a három Gt-hez képest a legletisztultabbak, és legegyszerűbbek. Bár a törvény nem hangsúlyozza a dolog esetében, hogy vagyoni értékkel kell rendelkeznie, ez elengedhetetlen feltétel hitelezővédelmi szempontból, vagyis, hogy adott esetben a hitelezők számára rendelkezésre álló tőke valódi, reális értékkel bírjon. A szellemi alkotás kimaradt a lehetséges apport tárgyainak felsorolásából, holott az mind a három társasági törvényben szerepelt. Ennek oka, hogy szellemi alkotást vagy dologként, vagy vagyoni értékű jogként lehet apportálni. Ha egy szellemi alkotás fizikai formában, dologként 9 III. Gt. 13. (1) bek. 10 III. Gt. 13. (2) bek. 11 Cg.törv.II.32070/1991/. 12 Ptk. 3:10. (1)-(2) bek. 246
5 jelenik meg, és a vagyoni érték is a dolog mivoltához kapcsolódik, akkor dologként lehet nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás. Ha viszont a szellem alkotás lényege nem annak fizikai megjelenésében áll, akkor a vagyoni érték a szellemi alkotáshoz kapcsolódó jogokból eredhet, tehát nem az alkotást, hanem az alkotásra vonatkozó vagyoni jogot lehet csak nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként gazdasági társaság vagyonának részévé tenni. 13 A Polgári Törvénykönyv puritán apport meghatározása azonban megítélésem szerint nem feltétlenül tekinthető egyben a legjobbnak is a szellemi alkotások apportálása tekintetében. A XXI. század a műszaki technológia hihetetlenül felgyorsult fejlődésének az időszaka, éppen ezért a napjainkban alapított és működtetett gazdasági társaságok vagyonában igen jelentős részt foglalnak el a szellemi alkotások és ehhez kapcsolódóan, vagy akár önállóan is a know-how. A napjainkban divatos start up cégek legtöbbjének az innováció, a kutatás-fejlesztés a közös nevezője. Ez pedig azt jelenti, hogy vagyonukban és tevékenységükben is fontos szerepet játszanak a szabadalmak, védjegyek, más szellemi alkotások és mindenekelőtt a kow-how. A klasszikus iparjogvédelem eszközei közül a legnagyobb szerepe a szabadalom és védjegy intézményeinek van, ugyanakkor, ha az oltalom tárgyát képező piaci megoldások üzleti értékét vizsgáljuk, akkor érezzük, hogy ezen oltalmak létezése önmagában még nem tudja az üzleti sikert garantálni. Ezek a kizárólagos jogok a teljes üzleti rendszernek csak szilárd, jól körülhatárolt vázát alkotják, melyhez a know-how elengedhetetlenül és jelentőségteljesen kapcsolódik. 14 A know-how jelentőségének felismerése megjelenik a Ptk-ban, amikor a személyhez fűződő jogok körében az üzleti titokhoz való jogként, ahhoz kapcsolódva szabályozza azt. E normában a jogalkotó kimondja, hogy az üzleti titokkal azonos védelemben részesül az azonosí- 13 Faludi Gábor: A felhasználási szerződés jogi természete In: Liber Amicorum Studia L. Vékás Dedicata ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Budapest, p. (forrás: Kisfaludi András-Faludi Gábor: Szerzői művek, mint a társasági vagyonhoz való nem pénzbeli hozzájárulások; Kézirat, az Szjt. felülvizsgálata számára készült tanulmány 10.p.) 14 Lantos Mihály: A know-how összetevő szerepe és jelentősége szabadalmi és védjegy licencia szerződésekben A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmával elhangzott előadás szerkesztett változtat 1.p. f 247
6 tásra alkalmas módon rögzített, vagyoni értéket képviselő műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, tapasztalat vagy ezek összeállítása, ha a jóhiszeműség és tisztesség elvét sértő módon szerzik meg, hasznosítják, közlik mással vagy hozzák nyilvánosságra. 15 Mindezek a magatartások akkor minősülnek jogsértőnek, ha a jogosult jogos pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekét sértik vagy veszélyeztetik. 16 A jogalkotó a titokvédelmi szabályok megalkotásánál lényegében a TRIPS Egyezmény és 2. cikk által rögzített titokvédelmi előírásokat adaptálja, melynek értelmében a természetes vagy jogi személyeknek lehetőséget kell adni arra, hogy a jogosan ellenőrzésük alá tartozó információ a tisztességes kereskedelmi gyakorlattal ellentétes módon, hozzájárulásuk nélkül mások által való megszerzését vagy felhasználását és nyilvánosságra hozatalát megakadályozzák, amíg az ilyen információ kereskedelmi értékkel bír és egyrészt titkos, másrészt a titokban tartása érdekében a jogosult ésszerű lépéseket tett. Az egyezmény szerint titoknak akkor minősül az információ, ha mint egységes egész vagy elemei bármely megjelenése és összeállítása általánosan nem ismert vagy könnyen nem ismerhető meg az olyan körökben mozgó személyek számára, akik rendes körülmények között az említett információval foglalkoznak. A Ptk. más szavakkal, de ugyanilyen módon határozza meg az üzleti titok fogalmát, mikor kimondja, hogy üzleti titok minden olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amely gazdasági tevékenységhez kapcsolódik, és nem közismert, illetőleg az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető, valamint a jogosultat a titok megőrzésével kapcsolatban felróhatóság nem terheli, azaz a titokban tartás érdekében a jogosult a szükséges (elvárható) intézkedéseket megtette 18. A jogszabály által biztosított védelem alól néhány kivétel is meghatározásra került. Nem lehet védelemre hivatkozni ugyanis azzal szemben, aki a védett ismerethez vagy az azt lényegében helyettesítő hasonló ismerethez a jogosulttól független fejlesztéssel vagy jogszerűen megszerzett termék vagy jogszerűen igénybevett szolgáltatás vizsgálata és elemzése útján jutott hozzá. 19 Ezek a kivétel szabályok, a know-howhoz, mint védett ismerethez fűződő jog korlátaiként is felfoghatók. A 15 Ptk.2:47. (2) bekezdés 16 Ptk.2:47. (1) bekezdés 17 Trade Related Aspects of Intellectual Property Rights Régi Ptk. 81. (2) bekezdés 19 Ptk. 2:47. (2) bekezdés 248
7 know-how-nak minősülő megoldásra mások is rájöhetnek saját kutatásfejlesztési tevékenységük keretében. Ilyen rendkívül gyors technológiai fejlődést produkáló korban a védett ismertek hamar meghaladottá, elavulttá válhatnak. Mindezek a nagyon is reális lehetőségek könnyen megfoszthatják a know-how-t a fogalmi elemeitől, nevezetesen, hogy titkosak, illetve hogy gazdasági értékkel bírnak. Ebből következően a know-how csak bizonyos időtartamig bír vagyoni értékkel, csak meghatározott időn belül forgalomképes. Ezzel visszajutottunk a know-how gazdasági társaság vagyonába történő apportálásának a problémájához. E tekintetben ugyanis az apport értékének a meghatározása nagy nehézségekbe ütközik. A know-how tényleges és valóságos (objektív) értékének a megállapítása lényegében lehetetlen, olyan sok tényező befolyásolja azt. A know-how, mint apport értékének meghatározása leginkább ott jelent problémát, (pl. az említett start-up cégek), ahol a vállalkozás éppen valamilyen innováció megvalósítására irányul és a tagok által nyújtott vagyoni hozzájárulásokon belül a szellemi alkotás, vagy védett ismeret, mint apport jelentősége a legnagyobb. De különös jelentősége van az apport értékmeghatározásának a tőzsdére bevezetendő vagy a tőzsdére már bevezetett részvénytársaságok esetében is. A tőzsdén forgalmazott részvények értéke ugyanis többek között a kibocsátó rt. alaptőkéjének az értékétől függ. Az alaptőke a részvényesek által szolgáltatott a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének megfelelő értékű - vagyoni hozzájárulásokból tevődik össze, és a vagyoni hozzájárulások körében szerepelhet apportként bevitt know-how is. A know-how valódi értékének megállapítása tehát elsőrendű jelentőségű a befektetők védelme szempontjából. Talán ezért is nehezményezhető, hogy az új szabályozás nem emeli ki külön a szellemi alkotásokat apport tárgyként, holott jelentőségük éppen a mi korunkban vitathatatlan. Az új Polgári Törvénykönyv megalkotásának az volt az egyik indoka, hogy a benne foglalt normáknak az új évezred társadalmi környezetének, gazdasági körülményeinek, feltételeinek való megfelelését biztosítsa. Ehhez képest a kodifikáció eredménye éppen ezeknek a követelményeknek nem felel meg. Az innovációnak a társas vállalkozásokban betöltött kiemelkedő szerepe, és ennek megfelelően a szellemi alkotásoknak a társaság vagyonában elfoglalt különös jelentősége olyan kérdés, amire a gazdasági társaságok szabályozásánál tekintettel kellett volna lenni. 249
8 A know-how, mint apport vagyoni értékének meghatározása nehéz művelet. Erre tér ki Lantos Mihály is említett munkájában, amikor úgy fogalmaz, hogy a know-how szerepe és tartalma nagymértékben eltér attól függően, hogy valamely műszaki megoldáshoz kapcsolódó technikai know-how-ról vagy a piaci jelenléttel összefüggő, a minőséggel, marketinggel kapcsolatos üzleti know-how-ról van szó. A technológiai know-how a termék előállításánál, illetőleg az előállítás más részére történő engedélyezésénél bír meghatározó jelentőséggel, az üzleti knowhow pedig a termék teljes értékesítési folyamatát fogja át (a reklámtól az értékesítési hálózat kiépítésén, a garancia feltételeinek biztosításán, a fogyasztói igények felmérésén át, az üzleti kapcsolatok kiépítéséig) 20. Az apportált know-how értékét az is befolyásolja, hogy az adott speciális ismeret megvalósításához milyen személyi feltételek, és anyagi ráfordítások szükségesek, illetve, hogy korai fázisban van-e az innováció avagy sem. Mindezek után nehéz helyzetben van az a tag, aki védett ismeretet kíván apportálni, és neki kell az értékét meghatározni. Márpedig - a zártkörű részvénytársaságokat leszámítva a gazdasági társaságok többi formáinál nem kötelező az apport értékének meghatározása céljából könyvvizsgáló avagy pénzügyi szakértő igénybevétele. A know-how értékének megállapítása illetve becslése pedig leginkább pénzügyi szakember által végezhető a várható hozam és költség elemzésével, vagy összehasonlító vizsgálattal. Talán nem lett volna haszontalan a közkereseti, betéti és korlátolt felelősségű társaságok esetében is az apport speciális tárgyai esetében könyvvizsgáló vagy szakértő igénybevételét kötelező jelleggel előírni. II. A szellemi alkotások és szellemi alkotásokhoz fűződő jogok a jogbérleti szerződésben A évi V. törvény a franchise bizonyos elemeinek szabályozásával új szerződéstípust iktatott a Polgári Törvénykönyvbe jogbérleti szerződés elnevezéssel. E - franchise szerződésből származtatott - új szerződés tipizálása nehézségekbe ütközik, mivel rendkívül összetett, gondossági, és eredménykötelmi, valamint adásvételi elemeket is magában foglaló szerződés, melynek a középpontjában azonban a használat áll. A Ptk.-beli el- 20 Lantos Mihály: Id.mű 2-3.p 250
9 nevezés alapján tehát a használati kötelmek csoportjába (is) sorolhatjuk. A szerződés sajátossága továbbá ahogy a használati kötelmeké általában, hogy tartós jogviszonyt keletkeztet. A franchise szerződés a vállalkozások közötti tartós együttműködést, zárt gazdasági és jogi kapcsolatrendszert hoz létre. 21 A jogbérleti szerződés alapján a jogbérletbe adó szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyakhoz, illetve védett ismerethez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezésére, a jogbérletbe vevő termékeknek, illetve szolgáltatásoknak a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyaknak, illetve védett ismeretnek a felhasználásával, hasznosításával vagy használatával történő előállítására, illetve értékesítésére és díj fizetésére köteles. 22 A jogbérleti szerződés közvetlen és közvetett tárgyának megközelítéséhez a franchise-ból kell kiindulnunk. A franchise rendszer olyan hasznosítható, piaci értékkel bíró vállalkozási gyakorlat, amely valamely szellemi alkotás (szabadalom, használati minta, ipari minta, védjegy, szerzői jog) és annak használata (licencia), továbbá termelési, értékesítési, szolgáltatási tapasztalat (know how), valamint áruk értékesítését előmozdító jogok (cégnév, márkanév, megkülönböztető jelzés stb.), értékesítési formák és egyéb más szolgáltatások együtteséből áll. 23 Ebben a rendszerben tehát szintén a know-how-é a meghatározó szerep. A jogbérleti szerződés közvetlen tárgya szerzői és iparjogvédelmi jogokkal védett oltalmi tárgyakhoz és védett ismeretekhez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási és használati jog engedélyezése (ipari és szellemi tulajdonon fennálló jogösszesség használatának átengedése). A jogbérleti szerződés közvetett tárgya a szellemi tulajdon körébe tartozó: a) szerzői jog által védett oltalmi tárgyak Ujváriné Antal Edit: Franchise szerződés In: Kereskedelmi szerződések Egyetemi jegyzet Novotni Kiadó, Miskolc, Ptk. 6: Ujváriné Antal Edit: Franchise szerződés In: Kereskedelmi szerződések 24 Szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen: a) az irodalmi (pl. szépirodalmi, szakirodalmi, tudományos, publicisztikai) mű, b) a nyilvánosan tartott beszéd, c) a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (a továbbiakban: szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is, 251
10 b) és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyak (szabadalom, használati minta, formaterezési minták, mikrochipek, mikroelektronikai félvezető termékek topográfiája, védjegy, földrajzi árujelzők-eredetmegjelölések és földrajzi jelzések) c) védett ismeret (know-how amint az a fentiekben részletes kifejtésre került - azonosításra alkalmas módon rögzített, vagyoni értéket képviselő műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, tapasztalat vagy ezek összeállítása 25. A törvény e feltételeknek való megfelelést az üzleti titokként megillető védelem biztosítása szempontjából határozza meg. A joggyakorlat további kritériumnak tekinti a széleskörű gazdasági felhasználhatóságot, feltételnek tekinti, hogy még nem vált közkinccsé, továbbá, hogy az adott szervezési, gazdasági, műszaki ismeret ne álljon más jogszabály védelme alatt). A jogbérleti szerződés alapján keletkező jogviszony keretében a jogbérletbe adó oldalán különböző jogokat és kötelezettségeket határoz meg a jogalkotó. Az alábbiakban a legfontosabb törvény által deklarált jogokat és kötelezettségeket ismertetem a teljesség igénye nélkül. A jogokat tekintve a jogszabály szerint a jogbérletbe adót a termék és a szolgáltatás előállításával és értékesítésével, valamint a hálózat és az előállított, illetve értékesített dolog jóhírnevének megóvásával kapd) a színmű, a zenés színmű, a táncjáték és a némajáték, e) a zenemű, szöveggel vagy anélkül, f) a rádió- és a televíziójáték, g) a filmalkotás és más audiovizuális mű (a továbbiakban együtt: filmalkotás), h) a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás és annak terve, i) a fotóművészeti alkotás, j) a térképmű és más térképészeti alkotás, k) az építészeti alkotás és annak terve, valamint az épületegyüttes, illetve a városépítészeti együttes terve, l) a műszaki létesítmény terve, m) az iparművészeti alkotás és annak terve, n) 3 a jelmez, a díszlet és azok terve, o) az ipari tervezőművészeti alkotás, p) 4 a gyűjteményes műnek minősülő adatbázis. (3) A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől évi LXXVI. tv. 25 Ptk. 2:27. (2) bek. 252
11 csolatban utasítási jog illeti meg. A jogbérletbe adó a franchise rendszer egységes, megfelelő, és eredményes működése érdekében széles körben adhat utasításokat a jogbérletbe vevőnek, aki ezeket köteles betartani és teljesíteni. Ha a jogbérletbe adó olyan célszerűtlen, szakszerűtlen utasítást ad, amelynek betartása jogszabály, hatósági határozat megsértéséhez, illetőleg más életének, testi épségének, vagyonának veszélyeztetéséhez vezetne a jogbérletbe vevő köteles az utasítás végrehajtását megtagadni. Ha a jogbérletbe adó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a jogbérletbe vevő köteles őt figyelmeztetni. Ha a jogbérletbe adó a figyelmeztetés ellenére fenntartja az utasítását, a jogbérletbe vevő köteles az utasítást teljesíteni; az utasítás teljesítéséből eredő kárért a jogbérletbe adó felel. Azonban a jogbérletbe vevő köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. A jogbérletbe adó jogosult a szerződésben és az utasításaiban foglaltak teljesítését ellenőrizni. A jogbérletbe adót teljeskörű ellenőrzési jog illeti meg a franchise rendszer, illetőleg a jogbérletbe vevő tevékenysége, a védett jogok felhasználásának, hasznosításának szabályszerűsége, szerződésnek megfelelősége tekintetében. Természetesen az ellenőrzés folyamán tekintettel kell lennie arra a tényre, hogy a jogbérletbe vevő önálló vállalkozás, és az ő, és egyidejűleg a franchise hálózat hatékony működését nem akadályozhatja. A jogbérletbe adónak joga van kikötni azt is, hogy a jogbérletbe vevő az értékesítendő terméket vagy alapanyagot tőle, vagy az általa meghatározott személytől köteles beszerezni. A franchise- működtetésében kiemelkedő szerepe van a reklámozásnak. A franchise rendszert érintő reklám-tevékenység szabályait a kézikönyv rögzíti. A reklámpolitikát minden esetben az átadó határozza meg, a jogbérletbe vevő pedig ennek megfelelően köteles a reklámozási tevékenységet folytatni. A jogbérletbe adó főkötelezettsége a szerződés alapján a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyakhoz, illetve védett ismerethez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezése a jogbérletbe vevő javára. A jogbérletbe adó a szerződés hatálya alatt köteles biztosítani a jogbérletbe vevő számára a franchise működtetéséhez szükséges felhasználási, hasznosítási és használati jogok folyamatos és zavartalan gyakorlását. A jogbérletbe vevő csak akkor lehet teljes jogú és hatékony tagja a láncolatnak, ha a franchise rendszer 253
12 használatához, vagyis az oltalmi tárgyak vagy védett ismeret felhasználásához, használatához szükséges teljes körű tájékoztatást, minden információt a rendelkezésére bocsátanak. A tájékoztatás teljesítésének legfontosabb formáját a franchise rendszer teljes működési mechanizmusának leírását tartalmazó kézikönyv átadása jelenti. A jogbérletbe vevő a szerződés alapján meghatározott jogok folyamatos és zavartalan használatára, hasznosítására, gyakorlására akkor képes, ha a jogbérletbe adó az őt megillető szerzői és iparjogvédelmi jogi oltalmat fenntartja a jogviszony teljes tartama alatt. Erre az őt terhelő jogszavatosság alapján köteles. A törvény mindkét szerződő fél kötelezettségévé teszi a jóhírnév védelmét. Ennek megfelelően a jogbérletbe adó köteles a szerződés szerinti szerzői és iparjogvédelmi jogokkal, valamint védett ismeretekkel összefüggően adott felhasználási, hasznosítási és használati engedélyekkel létrehozott hálózat és az előállított, illetve értékesített termékek és szolgáltatások jóhírnevét megóvni. Ez a kötelezettség a franchise hálózat, illetőleg az ott forgalmazott termékek és nyújtott szolgáltatások piaci környezetben kialakított üzleti jó hírnevének, goodwill-jének védelmére terjed ki. A kötelezettségek körében végül a franchise rendszer megfelelő működtetésének fontos elemét képezi a tevékenység megvalósításában résztvevő személyek képzése. A jogbérletbe adó feladatát képezi a jogviszony kezdetén a betanítás, majd ezt követően a folyamatos képzés, továbbképzés biztosítása, szervezése és lebonyolítása. A jogbérletbe vevő jogi helyzetét tekintve kiemelést érdemel, mint főjogosultság a szerzői és iparjogvédelmi joggal védett oltalmi tárgyak felhasználásának, hasznosításának, használatának joga, valamint az önálló üzletvezetéshez való jog. A jogbérletbe vevő a franchise rendszer önálló vállalkozásban történő hasznosítására vállal kötelezettséget. Az árait önállóan határozhatja meg. Az értékesítés során a jogbérletbe vevő a saját nevében és a saját javára jár el. A jogbérletbe vevő franchise díj megfizetésére köteles. A franchise díj a franchise rendszerhez kapcsolódó jogbérletbe adói szolgáltatások ellenértékét tartalmazza. Ez egyrészt jelent egy egyszeri díjfizetési kötelezettséget, vagyis a belépési díjat, amely annak az ellenértéke, hogy a jogbérletbe vevő egy jól működő franchise rendszer tagjává vált. Másrészt köteles fizetni a forgalmi jutalékot, amely rendszeresen, időszakonként fizetendő, az adott időszak árbevételének százalékában meghatározott összeget jelent. Mivel a jogbérletbe vevő más tulajdonában álló vagyoni jogokat használ, ezért alapvető kötelessége a titoktartási kötelezettség. A szerzői 254
13 és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyakat üzleti titkok övezik, amelyeknek a rendszerbe történő belépéssel a jogbérletbe vevő a birtokába jut. A jogbérletbe vevő köteles a rendelkezésére bocsátott ismereteket megóvni, megőrizni, nemcsak a jogviszony fennállása alatt, hanem azon túl is. A jogbérletbe adót a jogviszony alapján ellátási kötelezettség terheli. Ez azt jelenti, hogy ha a jogbérletbe vevő az értékesítendő terméket vagy a termék előállításához szükséges alapanyagot a jogbérletbe adótól vagy a jogbérletbe adó által meghatározott személytől köteles beszerezni, és a jogbérletbe adó a jogbérletbe vevő megrendelését nem teljesíti, a jogbérletbe vevő jogosult a terméket vagy az alapanyagot máshonnan beszerezni. 26 III. Eltérések a két szerződéstípus között a szellemi alkotások tekintetében A szellemi alkotások, a szerzői és iparjogvédelem oltalma alatt álló tárgyak és a védett ismeretek, azaz a know-how mind a társasági szerződésben, mind a jogbérleti szerződésben fontos szerepet játszanak. A fentiekben megkíséreltem bemutatni, hogy bár ugyanarról van szó, nevezetesen a szellemi tulajdon tárgyait képező dolgokról, jogokról, ismertekről, mégis ezek más-más módon érvényesülnek, más-más módon vesznek részt a különböző szerződéstípusokban. Összefoglalásul az általam vizsgált két szerződéstípusra vetítetten mutatom be az eltéréseket. III/1. Szükségszerű-nem szükségszerű A társasági szerződésben rögzített vagyoni hozzájárulás, ezen belül apport körében nem feltétlenül szerepel szellemi alkotás, vagy arra vonatkozó jog. Az esetek túlnyomó többségében a tagok nem szellemi javakat szolgáltatnak az alapítás során. Kétségtelen azonban, hogy korunk a technikai-technológiai forradalom időszakának minősíthető és ez az innovációs vállalkozások szaporodásához vezet, melyek vagyonában 26 A jogbérleti szerződés részletes elemzését lásd bővebben Harsányi Gyöngyi: A jogbérleti szerződés c. munkájában in: Barta Judit Fazakas Zoltán Harsányi Gyöngyi Miskolczi Bodnár Péter Szuchy Róbert Ujváriné Antal Edit: Kereskedelmi szerződések alapvető szabályai, Patrocínium Kiadó, Budapest, p. 255
14 szükségszerűen megjelennek a szellemi tulajdon tárgyai. A jogbérleti szerződés esetében viszont a szerződés origójában éppen a szellemi alkotások, vagyis a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyak, illetve védett ismeretek állnak. Ezek felhasználására, hasznosítására, használatára irányul az egész jogviszony, tehát enélkül nem is keletkezne ilyen szerződés. III/2. Egy szellemi alkotás több szellemi alkotás Míg a társasági jogban, a gazdasági társaságok alapítása és működése körében, ha szellemi alkotás, akár mint dolog, akár mint vagyoni értékű jog, akár mint know-how, az apport tárgyaként szerephez jut is, szinte biztos, hogy az alapító vagy a tag részéről csak egy-egy szerzői mű vagy iparjogvédelmi alkotás hasznosítási jogának átengedésére kerül sor. Ezzel szemben a jogbérleti szerződésben, vagyis a franchise rendszerben szinte tobzódnak a szellemi alkotások, ez a szerződéstípus a szellemi javak tárházát foglalja jogi keretbe, a szellemi alkotások egymással egységes üzleti rendszert alkotnak 27. Ebben a jogviszonyban tehát egyszerre, egyidejűleg nemcsak egy oltalmi tárgy jut szerephez. Darázs Lénárd szerint a franchise jogviszonynak legalább két alapvető tárgya van. A franchise szerződés alapvető tárgya egy üzleti, technikai módszer, eljárás, vagyis egy know-how, amelyet a franchise átadó a franchise keretei között hasznosít a franchise átvevőkkel közösen. Ezt követően az egységes külső megjelenés érdekében a franchise átadó kötelezi a franchise átvevőt, hogy használja a védjegyét, kereskedelmi nevét, márkajelét. 28 III/3. Tulajdonba adás használatba adás Ha gazdasági társaságba szerzői vagy iparjogvédelmi alkotást, vagy arra irányuló vagyoni értékű jogot, illetve védett ismeretet apportálnak, az tulajdonátruházást jelent, a társaság vagyonának részévé kell, hogy váljanak ezek a javak. A szerzői műre, iparjogvédelmi alkotásra 27 Fuglinszky Ádám: A franchise szerződés helye a szerződési rendszerben, megérette a kodifikációra a franchise in: A polgári jogi tudományos diákkör évkönyve Polgári Jogi Tudományos Diákkör Egyesület Kiadó, Budapest, p. 28 Darázs Lénárd: Jogbérleti (franchise) szerződés in: Az új Ptk. magyarázata VI/VI. (szerk. Wellmann György) Hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, p. 256
15 vonatkozó, a szerző által a gazdasági társaságnak átengedhető vagyoni értékű jog lehet még a felhasználási jog, amelyet az apportőr felhasználási jog átruházási szerződés keretében ruházhat át a társaságra, saját jogán engedélyezett hasznosítási jogként. A jogbérleti szerződésnél tulajdonátruházásra nem kerül sor, a jogbérletbe adó, vagy franchise átadó csak használati, felhasználási, hasznosítási jogot engedélyez a saját tulajdonát képező oltalmi tárgyakon, illetve védett ismerten. III/4. A know-how szűkebb-tágabb kategória A know-how, ha apport tárgyaként szerepel, a Ptk.-ban meghatározott fogalom érvényesül. A franchise jogviszony keretében azonban jóval tágabbá válik e kategória. A know-how franchise esetén nem olyan ismereteket jelent, amelyek abszolút újak és közkinccsé még nem váltak, azaz titkosak. A franchise esetében arról van szó, hogy a franchise átadó a saját szellemi alkotásaként magára definiálja, azaz saját működésére nézve összefoglalja azokat a sajátos szervezési, műszaki, gazdasági ismereteket, amelyek őrá, illetve az által kidolgozott rendszerre jellemzőek. Ezek nem abszolút értelemben vett üzleti titkok, hanem azáltal válnak védett és a franchise alapját képező ismeretekké, hogy azt a franchise átadó a saját maga és a franchise rendszere számára definiálja. 29 A jogbérleti szerződés esetében érvényesülő know-how fogalom tehát jóval tágabb keretekben mozog. III/5. A know-how dominanciája, determináló szerepe Míg apportként, ha egyáltalán szellemi alkotást apportálnak, az nem feltétlenül know-how. Franchise esetén viszont a know-how az elengedhetetlen elem. Az átadó által kidolgozott know-how léte, átadása és a rendszer ennek megfelelő működése elengedhetetlen fogalmi feltétele a franchise jogviszonynak, vagyis know-how nélkül nincs franchise Darázs Lénárd: i.m., p. 30 Uo. 257
AZ INFORMATIKA JOGI VONATKOZÁSAI A DOMAINEK SZABÁLYOZÁSA ÉS A SZOFTVEREK, ADATBÁZISOK SZERZŐI JOGA.
AZ INFORMATIKA JOGI VONATKOZÁSAI A DOMAINEK SZABÁLYOZÁSA ÉS A SZOFTVEREK, ADATBÁZISOK SZERZŐI JOGA. Domainnév használat jogi kérdései. ALAPFOGALMAK A tartomány névrendszer (Domain name System (DNS) biztosítja
Ez régen nem a Ptk.- ban volt? Az üzleti titok védelméről szóló törvény miértjei és hogyanjai *
Ez régen nem a Ptk.- ban volt? Az üzleti titok védelméről szóló törvény miértjei és hogyanjai * * Jelen előadásban elhangzottak a szerző magánvéleményét képezik. Gubicz Flóra Anna MIE konferencia, 2018.
Az akadémiai szellemi tulajdon védelme a szellemi tulajdon hatékonyabb hasznosításának támogatása dr. Németh Gábor SZTNH
Az akadémiai szellemi tulajdon védelme a szellemi tulajdon hatékonyabb hasznosításának támogatása dr. Németh Gábor SZTNH Szellemi Tulajdon Világnapja - Budapest, 2017. április 27. Az akadémiai szabadalmaztatás
Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban
Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban 1. FORGALMAZÁSI SZERZŐDÉS A forgalmazási szerződés fogalma A szállító meghatározott ingó dolognak (terméknek) a forgalmazó részére történő eladására, a forgalmazó
SZOLGÁLATI ÉS ALKALMAZOTTI SZELLEMI ALKOTÁSOK A MAGYAR JOGBAN
Lukács Manuéla Linda Polgári Jogi Tanszék Témavezető: Darázs Lénárd SZOLGÁLATI ÉS ALKALMAZOTTI SZELLEMI ALKOTÁSOK A MAGYAR JOGBAN A szellemi alkotások a gazdasági fejlődésnek és a jólét megteremtésének
SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK. 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme]
SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme] (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között
A DEBRECENI EGYETEM SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSI SZABÁLYZATA
A DEBRECENI EGYETEM SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja, hogy I. A szabályzat célja elősegítse a Debreceni Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) kutatói, oktatói illetve a szabályzat
a találmányokhoz fűződő szellemi tulajdon kezeléséről
Az ELTE szabályzata a találmányokhoz fűződő szellemi tulajdon kezeléséről Varga Attila Pályázati és Innovációs Központ Tudás- és Technológiatranszfer Iroda varga.attila@rekthiv.elte.hu A szellemi tulajdon
DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZABÁLYZAT A SZELLEMI ALKOTÁSOK VÉDELMÉRŐL ÉS A SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSÉRŐL
DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZABÁLYZAT A SZELLEMI ALKOTÁSOK VÉDELMÉRŐL ÉS A SZELLEMI TULAJDON Dunaújváros 2016 3. kiadás 0. módosítás 2 (24). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 88-2015/2016. (2016.03.16.)
A törvény nem ad kimerítő definíciót a szerzői jogviszony tárgyát illetően, csupán rögzíti, hogy
A SZERZŐI ALKOTÁS KRITÉRIUMAI A törvény nem ad kimerítő definíciót a szerzői jogviszony tárgyát illetően, csupán rögzíti, hogy 1. (1) Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.
A szellemi tulajdon könyvvizsgálata
A szellemi tulajdon könyvvizsgálata Kötetlenül! Tessék közbeszólni! Előadó: Bary László Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Telefon: +36-1-411-87-26 Bevezető Betekintés egy új világba Könyvvizsgálat szakaszai
A Pécsi Tudományegyetem. a szellemi alkotások jogvédelméről és. szellemi tulajdon-kezeléséről. szóló szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem a szellemi alkotások jogvédelméről és szellemi tulajdon-kezeléséről szóló szabályzata Pécs 2006 1 A szellemi termékekhez fűződő jogok védelmének, hasznosításának és a hozzájuk kapcsolódó
6. A SZERZŐI JOG [1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉ Y]
6. A SZERZŐI JOG [1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉ Y] A szerzői jogi védelem tárgya (1. ) Szerzői jogi védelem alá tartozik függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e az irodalom, a tudomány és a művészet minden
Közérdekű adat és az üzleti titok védelmének egyensúlya
Közérdekű adat és az üzleti titok védelmének egyensúlya 2017. november 23. MAGYAR IPARJOGVÉDELMI ÉS SZERZŐI JOGI EGYESÜLET Újabb változások az IP-t és a szellemi tulajdont érintő jogi környezetben c. konferencia
SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZATA
MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet ( RMKI ) 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33. 3. épület Postacím: 1525 Budapest, Pf. 49. Titkársági telefon: 395 9289, 392-2520 Fax: 392 2598, 395
Kölcsönzés-e az e-kölcsönzés? Az elektronikus kölcsönzés jogi természetéről
Kölcsönzés-e az e-kölcsönzés? Az elektronikus kölcsönzés jogi természetéről Valóságos könyvtár - könyvtári valóság II. ELTE BTK KITI, 2015. november 24. Dr. Amberg Eszter Csorba Győző Könyvtár a bérleti
ÜZLETI JOG IPARJOGVÉDELEM
ÜZLETI JOG IPARJOGVÉDELEM SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA Szerkezetileg közelítünk a jogviszonyokhoz: milyen tartalmú kapcsolatok alakulnak ki a szellemi alkotásokkal kapcsolatban? három módozat: alapjogviszonyok
A tagok (a részvényesek) vagyoni hozzájárulása
II. A tagok (a részvényesek) vagyoni hozzájárulása A korábbi szabályozás helyett az új Ptk.-ban háromszintű szabályozás érvényesül. Így egy adott gazdasági társaság esetében alkalmazni kell az adott társasági
Módosító javaslat önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntések napirendi ponthoz
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
A REPOZITÓRIUMOK ÜZEMELTETÉSÉNEK JOGI KÉRDÉSEI
ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY A REPOZITÓRIUMOK ÜZEMELTETÉSÉNEK JOGI KÉRDÉSEI Hagyományok és kihívások IV. Könyvtárszakmai nap az ELTE Egyetemi Könyvtárban Budapest, 2015. augusztus
A BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I/6. SZ. MELLÉKLET A SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT
A BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND I/6. SZ. MELLÉKLET A SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT Hatályos: 2017/2018-as tanév II. félévétől
Szerzõdés: Miért vesznek licenciát? Miért adnak licenciát?
Licencia (licentia) a latin nyelvben - többek között - engedélyt jelent. Az iparjogvédelmi és szerzõi jogok jogosultjait megilletõ kizárólagos jog gyakorlására kötött szerzõdés keretében és feltételei
A szerzői jog alapjai
A szerzői jog alapjai Gyenge Anikó Budapest, 2005. november 9. Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztály A szerzői jogi oltalom tárgya a szerző mű kapcsolatból származó jogok - elidegeníthetetlen,
VÁLOGATÁS AZ IPARJOGVÉDELMI SZAKÉRTŐI TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL
VÁLOGATÁS AZ IPARJOGVÉDELMI SZAKÉRTŐI TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY KNOW-HOW ÉS ÜZLETI TITOK MEGSÉRTÉSE, ILLETVE VÉDELME KÉRDÉSÉBEN ISZT- 8/2008 I. Megbízás és előzmények Az M. Zrt. a közte,
TESTNEVELÉSI EGYETEM Szabályzat a szellemi alkotások védelméről, kezeléséről
TESTNEVELÉSI EGYETEM Szabályzat a szellemi alkotások védelméről, kezeléséről 2018. 1 Tartalom I. FEJEZET: Bevezető rendelkezések... 3 1. Szabályzat célja... 3 2. Szabályzat személyi és tárgyi hatálya...
A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI
A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS JOGI KÉRDÉSEI ÉS AZ ÚJ PTK. RÉSZVÉNYEKRE VONATKOZÓ ÚJ RENDELKEZÉSEI DR. TOMORI ERIKA CODEX NAPOK 2014 VÁLTOZIK-E AZ ÉRTÉKPAPÍR
SZELLEMI TULAJDONJOGOK A HÁZASTÁRSAK VAGYONÁBAN ÉS HAGYATÉKÁBAN - AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN
Dr. habil. Grad-Gyenge Anikó Iparjogvédelmi Konferencia Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület Konferencia, Szilvásvárad, 2018. május 11. SZELLEMI TULAJDONJOGOK A HÁZASTÁRSAK VAGYONÁBAN ÉS HAGYATÉKÁBAN
9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA.
9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító (részvényes), a gazdasági társaságokról szóló 2006.
TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0018
Részvénytársaság Kezdő vállalkozások számára kevéssé kedvelt forma a részvénytársaság. Az ebben lévő tulajdon részvényeken alapul, amelyek alapján tulajdonosát vagyoni és tagsági jogok illetik meg. A részvény
IPARJOGVÉDELMI ALAPOK. SEED Hölgyek 2008.03.13.
IPARJOGVÉDELMI ALAPOK SEED Hölgyek 2008.03.13. Cs2 A szellemi tulajdon védelme A szellemitulajdon-védelem a tevékeny, alkotó ember elismerésének, érdekei védelmének és érvényesítésének jogi szabályozását
MIRE JÓ A SZELLEMITULAJDON- VÉDELEM?
MIRE JÓ A SZELLEMITULAJDON- VÉDELEM? Dr. Gács János vezető főtanácsos Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Vállalkozónői Konferencia, 2012. április 26 (A Szellemi Tulajdon világnapja) No mire is..hát arra,
Részvénytársaság. A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű
Részvénytársaság A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakul. Nyrt.: nyilvánosan működik az a részvénytársaság,
8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. Alapszabály
8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott alapítók (részvényesek), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény
Alapszabály. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
Alapszabály Alulírott alapítók (részvényesek), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta
DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól
DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselőtestület a helyi önkormányzatokról szóló többször
A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre és szerveire, intézményeire.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzatának vagyonáról és a vagyonnal történő gazdálkodás szabályairól Jánossomorja
MIRE JÓ A SZELLEMI- TULAJDON-VÉDELEM. SEED családi délelőtt 2009. November 5.
MIRE JÓ A SZELLEMI- TULAJDON-VÉDELEM SEED családi délelőtt 2009. November 5. HOGY A BEFEKTETETT CSALÁDI TŐKE NE MÁSNAK HOZZON HASZNOT Alapigazságok Ha valamilyen szellemi értéket létrehoztunk, oltalmazzuk
Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. november 13. napján tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. november 13. napján tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: X-137/81.162/2014. sz. határozat: Tárgy: A DVTK Futball Akadémia létrehozásával kapcsolatban
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28 szellemitulajdon-kezelési szabályzata
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28 szellemitulajdon-kezelési szabályzata I. A szabályzat célja E szellemitulajdon-kezelési szabályzat (a továbbiakban: szabályzat) célja,
270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről
270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület feladatai 1. (1) Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület (a továbbiakban:
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPEST 2016 (2016. április 23. napjától hatályos változat)
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2016 (2016. április 23. napjától hatályos változat) Általános rendelkezések 1. A Budapesti Gazdasági Egyetem a szerzői jogról
S Z E L L E M I T U L A J D O N - K E Z E L É S I
A S Z E G E D I T U D O M Á N Y E G Y E T E M S Z E L L E M I T U L A J D O N - K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A Szeged, 2014. november 03. A Szegedi Tudományegyetem Szellemitulajdon-kezelési Szabályzata
dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály
Tisztelt érdeklődő! Ezt a dokumentumot tájékoztatásul tesszük közzé. Célja, hogy Ön előzetesen átlássa a társaság alapításával járó egyes adminisztratív kötelezettségeit. Magyarázó szövegeket az egyes
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXII. (2004), pp. 393-392 A TERMŐFÖLDET ÉRINTŐ ELŐVÁSÁRLÁSI JOG EGYES KÉRDÉSEI LESZKOVEN LÁSZLÓ*
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXII. (2004), pp. 393-392 A TERMŐFÖLDET ÉRINTŐ ELŐVÁSÁRLÁSI JOG EGYES KÉRDÉSEI LESZKOVEN LÁSZLÓ* 1. Az elővásárlási jogról általában Az elővásárlási jog - alapuljon
II. A szabályzat hatálya
A WESLEY JÁNOS LELKÉSZKÉPZŐ FŐISKOLA SZELLEMITULAJDON KEZELÉSI SZABÁLYZATA 2007 I. A szabályzat célja (1) E szellemitulajdon kezelési szabályzat célja, hogy: a) elősegítse a Wesley János Lelkészképző Főiskola
b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát: 1.1. A társaság cégneve:... Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Alapító okirat Alulírott alapító (részvényes), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, szerződésminta alkalmazásával a következők szerint állapítja meg
BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1
Dr. Fazekas Judit Dr. Gyenge Anikó BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 I. BEVEZETŐ NEMZETKÖZI ÉS KÖZÖSSÉGI JOGTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK I.1. A NEMZETKÖZI
Szellemivagyon-audit: A kreatív vállalkozások rejtett kincsei. Design konferencia, Budapest, 2014. április 2.
Szellemivagyon-audit: A kreatív vállalkozások rejtett kincsei A szellemi vagyon = o Marketing alapú: Nevek, kifejezések, formatervek, szimbólumok vagy ezek kombinációja o Technológia alapú: Technológiai
I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK
POLGÁRI JOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2017-2018. I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK 1. A polgári jog fogalma, tárgya, helye és összefüggései a jogrendszerben. 2. A magánjog története Nyugat-Európában és Magyarországon
Balatonederics Települési Önkormányzat. Képvsielő-testületének 16/2004. (XII. 1.) rendelete
Balatonederics Települési Önkormányzat Képvsielő-testületének 16/2004. (XII. 1.) rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselô-testület a helyi önkormányzatokról
3. A magyar szerzői jog fejlődése... 22
Tartalomjegyzék 1. A szerzői jog elhatárolása más jogterületektől... 9 1.1. A szerzői jog és az iparjogvédelem... 9 1.2. A szerzői jog tárgya... 11 1.2.1. A szerzői jog hatálya alá tartozó alkotások...
AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott részvényes, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi egyszemélyes zártkörűen
Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés
Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Az Állami Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Rendkívüli közgyűlése Budapest, 2008. december 15. 1 Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Napirend
Az önkormányzati vagyon
Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2004. (IV. 16.) számú RENDELETE az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról
TITOKTARTÁSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről. cégszerű megnevezés:... (székhelye: nyilvántartást vezető cégbíróság neve:...
TITOKTARTÁSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről cégszerű megnevezés:.......... (székhelye:........., nyilvántartást vezető cégbíróság neve:......., cégjegyzék száma:........., adószám:......, képviselő
II. HATÁROZAT KIVONAT 2010. január 14-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből
Iktatószám: T-3/2010. 01/2010. II. a HATÁROZAT KIVONAT 2010. január 14-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 28/2010. (I.14.) B-L.Ö.h. 29/2010. (I.14.) B-L.Ö.h. 19 igen szavazattal, 0
Törvényi engedmény és késedelmi kamat
Törvényi engedmény és késedelmi kamat LESZKOVEN LÁSZLÓ * 1. A dolgozat témája közelmúltban látott napvilágot a Győri Ítélőtábla Pf. IV.20.110/2009/10. számú ítélete. 1 A tényállás témánk szempontjából
Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések
Miskolczi Bodnár Péter Fogyasztói szerződések P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi
AZ IPARJOGVÉDELEM JOGI ALAPJAI
AZ IPARJOGVÉDELEM JOGI ALAPJAI dr. Jókúti András Jogi és Nemzetközi Főosztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2014. június 5. A SZELLEMI TULAJDON VÉDELMÉNEK RENDSZERE Szerzői jog és kapcsolódó jogok
Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék
Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék balazs.bodzasi@uni-corvinus.hu Szabályozási háttér A nyilvánosan működő, tőzsdei részvénytársaságok tipikusan nagyméretű, nemzetgazdasági vagy
A jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban
A jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban A gazdasági társaságok közös szabályainak kiterjesztése A Könyvben szabályozott jogi személyek tagsággal bíró jogi személyek egyesület gazdasági társaságok
Házasságban, társaságban - házastársi közös vagyon a cégben
Házasságban, társaságban - házastársi közös vagyon a cégben A Ptk.-ba beépült bírói gyakorlat Dr. Csűri Éva A vagyonközösséghez tartozó társasági részesedések megosztásának módja I. A gazdasági társasági
A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott részvényesek, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítják meg az alábbi zártkörűen működő részvénytársaság
HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság január 13-ai üléséről
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. január 13-ai üléséről 1/2010. (01.13.) JÜB határozat 6 igen szavazattal,
Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia?
INNOVÁCIÓ MENEDZSMENT SZOLGÁLTATÁSOK Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia? Glósz és Társa Kft. 1. Magunkról: Kik vagyunk, mit tudunk, miért kerültünk ide? 2018. Glósz és Társa Kft. 2. oldal
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Dr. Kovács László Email: kovacs.laszlo@gtk.szie.hu Főbb témakörök 1. Röviden a Ptk. szerkezetéről 2. Átállási határidők - a régiről az
Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda
TERVEZÉSI SZERZŐDÉS minta amely egyrészről név: Kft. székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint megrendelő a továbbiakban: Megrendelő másrészről név: Kft. 1 / 5 székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint vállalkozó, a
Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban
Grad-Gyenge Anikó Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári
Az ÓBUDIA EGYETEM SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZATA
2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 35. függelék Az ÓBUDIA EGYETEM SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2013. május TARTALOMJEGYZÉK
A szerzői jogi törvény változásainak. Tószegi Zsuzsanna PhD főtanácsadó, egyetemi docens. Networkshop 2009 Szeged, 2009. április 15-17.
A szerzői jogi törvény változásainak hatása a közgyűjteményekre ekre Tószegi Zsuzsanna PhD főtanácsadó, egyetemi docens Networkshop 2009 Szeged, 2009. április 15-17. A szerzői jogi törvény 2008. évi módosításai
A gyógyszertárak szerződéses viszonyai
A gyógyszertárak szerződéses viszonyai Dr. Sohajda Attila Magyar Gyógyszerészi Kamara SOTE GYTK rezidensképzés Budapest 2015. Szeptember 26. A szerződés fogalma, alapelvei A szerződés két vagy több természetes,
CSENTERICS ügyvédi iroda
CSENTERICS ügyvédi iroda ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ADATOK, INFORMÁCIÓK 1.1. A társaság teljes magyar elnevezése: 1.2. A társaság külföldi elnevezése nem kötelező elem (szerződésminta
SZELLEMI TULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZAT
SZELLEMI TULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 95/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás
ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel,
A gazdasági társaságokról szóló 2006. IV szerint nek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Építészeti mű átépítése Ügyszám: SZJSZT 1/2006 A megbízó által feltett kérdések: 1. Arra tekintettel, hogy mind az épületegyüttes részét képező épületrész,
. NAPIREND Ügyiratszám: /2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 28-i nyilvános ülésére
. NAPIREND Ügyiratszám: /2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. február 28-i nyilvános ülésére Tárgy:Az önkormányzat vagyonáról szóló 5/2003. (IV. 15.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő:
szócikk rovat terjedelem
iparjogvédelem szócikk rovat terjedelem Adatbázis ( --- ) Budapesti Szerződés (a mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbe helyezése nemzetközi elismeréséről) v. 2 Biológiai találmányok
AJÁNLÁS a Pp. 23. (1) bekezdésében foglalt egyes hatásköri szabályok értelmezése tárgyában
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA AJÁNLÁS a Pp. 23. (1) bekezdésében foglalt egyes hatásköri szabályok értelmezése tárgyában A Pp. 23. (1) bekezdés c) pontjában foglalt szerzői jogi perek meghatározása
Közzéteszi a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság a 76/1995. (XII. 29.) IKM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. -ának (2) bekezdése alapján.
A 2016. évi szabadalmi ügyvivői vizsga tárgyainak körébe tartozó hazai, európai közösségi és külföldi jogszabályok, illetve nemzetközi szerződések jegyzéke 1 Közzéteszi a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság
SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2011 TARTALOMJEGYZÉK Preambulum... 3 Definíciók... 4 Jogszabályok... 6 A Szabályzat hatálya... 8 A szellemi alkotáshoz kapcsolódó
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Szerzői és védjegyjogok megsértése rajzfilmfigurákkal összefüggésben; a jogsértéssel okozott vagyoni hátrány Ügyszám: SZJSZT 17/2002 A bíróság által feltett
NYÍRIBRONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5/2005(V.29.) R E N D E L E T E vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodásról
NYÍRIBRONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5/2005(V.29.) R E N D E L E T E vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodásról Nyíribrony Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben
A Femina Média Korlátolt Felelősségű Társaság. Általános Szerződési Feltételei a Femina Media által kiadott termékekre vonatkozóan
A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) vonatkozó részei elválaszthatatlan részét képezik mindazon Hirdetési szerződésnek (a továbbiakban: Egyedi Szerződés), melyet a Femina Média
Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól
Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló,
Kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése Vállalkozási jog. Dr. Szalay András munkajogász
Kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése Vállalkozási jog Dr. Szalay András munkajogász A jog: tenger. Nem kimerni kell, hanem hajózni rajta. I. Gazdasági társaságok Gazdasági társaságok közös jellemzői
A vállalkozások alapításának és működtetésének jogszabályi feltételei, engedélyezési eljárásokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
A vállalkozások alapításának és működtetésének jogszabályi feltételei, engedélyezési eljárásokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalók Dr. Holovács Gabriella (LL.M Groningen) Vállalkozások jogszabályi háttere
Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév
Jogi alapok Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam 2011/2012. tanév I. félév 1/5 Jogi alapok Valamennyi szak/levelező és Távoktatás tagozat/i. évfolyam 2011/2012 tanév I. félév A tantárgyat
Szellemitulajdon-védelem
Szellemitulajdon-védelem Szombathely, 2013. Január 29. Innovációs konferencia Csiszár István Szellemi alkotások Műszaki (biotechnológiai) megoldások Formai kialakítások Megkülönböztető megjelölések Topográfiai
Számadó Tamás Gazdasági Versenyhivatal, Bírósági képviseleti Iroda vezetője
Az üzleti titok védelme a nem nyilvános know-how és üzleti információk (üzleti titkok) jogosulatlan megszerzésével, felhasználásával és felfedésével szembeni védelemről szóló irányelv tervezete Számadó
Társulás szabadsága. Üzleti Jog I. Alapelvek a társasági jogban. Társasági jog 2. Társasági jog alapelvei, Társasági szerződés, társaság alapítása
Üzleti Jog I. Társasági jog 2. Társasági jog alapelvei, Társasági szerződés, társaság alapítása Pázmándi Kinga Alapelvek a társasági jogban Társulás szabadsága Magánautonómia összeegyeztetése a közérdekkel
2009. november 6. 12. szám. Tartalomjegyzék RENDELET
2009. november 6. 12. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 13/2009. (XI. 6.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 26/2009. (XII. 30.) Kgy. rendelet módosítása
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A vállalkozás jellege és üzemelési formái III. 38. lecke Előadás vázlat 1. Közös
Magyarszerdahely község Önkormányzat KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(IV.5.) számú RENDELETE
Magyarszerdahely község Önkormányzat KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(IV.5.) számú RENDELETE az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselô-testület a helyi önkormányzatokról
A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon 2.
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól Nádudvar Város Önkormányzatának
Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév)
1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/a 2013. évi V. törvényen alapuló speciális kollégiumon/konzultációkon leadott anyag.
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Munkaviszonyban alkotott szoftverre kötött felhasználási szerződés Ügyszám: SZJSZT 22/2005 A gazdálkodó szervezet által feltett kérdések: 1.) A megbízó a
III. Rész Az egyes társasági formák az új Ptk.-ban - A konszernjog alapjai
III. Rész Az egyes társasági formák az új Ptk.-ban - A konszernjog alapjai 1 Áttekintés: I. A KÖZKERESETI ÉS A BETÉTI TÁRSASÁG I.1 A közkereseti társaság A.) Lényege B.) A társasági forma sajátosságai
E-jog előad. A szerzs. Tartalom: I. A közös jogkezelés II. Az egyes műfajokra vonatkozó külön rendelkezések III. Felhasználási szerződések
E-jog 2013 9. előad adás A szerzs zerzői i jog részletes tárgyalása II. Áttekintés: Tartalom: I. A közös jogkezelés II. Az egyes műfajokra vonatkozó külön rendelkezé III. Felhasználási szerződé 2 I. A
Pályázati és Innovációs Központ (PIK) Szent István Egyetem
Pályázati és Innovációs Központ (PIK) Szent István Egyetem PIK felépítése Pályázati és Projekt Csoport Egyetemi pályázatok és kutatási megbízások Technológia és Tudástranszfer Csoport Egyetemi eredmények
A munka világa. HÍD Dunaújváros és Környéke 2007 ROP-3.3.1-05/1.2006-04-0001/36
A munka világa HÍD Dunaújváros és Környéke 2007 ROP-3.3.1-05/1.2006-04-0001/36 Készítették: Kovácsné Kemény Gyöngyi I. fejezet Frecska Zoltánné II. fejezet Kapás Zsolt III. fejezet Dr. Jászka Ernő IV.