Nehézipari Műszaki Egyetem ÉVKÖNYV 1982/83. MISKOLC

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nehézipari Műszaki Egyetem ÉVKÖNYV 1982/83. MISKOLC"

Átírás

1 Nehézipri Műszki Egyetem ÉVKÖNYV 98/83. MISKOLC 986

2 ISSN T A N É V N Y I T Ó Dr, Czibere Tibor rektor tnévnyitó beszéde /98, szeptember./ A szerkesztő bizottság vezetője: DR. BÁRCZY PÁL egyetemi docens, Tudományos és Nemzetközi Osztály vezetője A szerkesztő bizottság tgji: DR. ZSÁMBOKI LÁSZLÓ tud. főmunktárs, felelős szerkesztő HORNYÁK MIHÁLY Tnulmányi Osztály vezetője DR. LEHOCZKY LÁSZLÓ egyetemi djunktus Lektor: TAR SÁNDOR egyetemi docens Tisztelt Tnévnyitó Ünnepi Egyetemi Tnácsülés I A Nehézipri Műszki Egyetem Tnács nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm egyetemünk professzorit, okttóit, kuttóit, vlmennyi dolgozóját és tnuló ifjúságát. Külön is köszöntöm egyetemünk folytonos megújulásánk reprezentánsit: z első évfolymokr idén beirtkozott uj hllgtóinkt, kiket sikeres felvételi vizsgájuk eredményeként krok dékánji m már ünnepélyesen egyetemi hllgtókká fogdtk. Mély tisztelettel és meleg szeretettel köszöntöm egyetemünk jogelődjének Selmecbányái Bányászti és Erdészeti Főiskolánk, illetve soproni Bány- és Erdőmérnöki Főiskolánk egykori diákjit, kiknek tnévnyitó ünnepi egyetemi tnácsülésünkön gyémánt- illetve rnyoklevelek dományozásávl fejezzük ki z Alm Mter elismerő köszönetét több mint fél évszázdos mérnöki lkotó munkájukért. Tisztelettel köszöntöm tnévnyitó ünnepségünkön megjelent minden kedves vendégünket: z MSZMP megyei és városi bizottság, Művelődési Minisztérium, megyei és városi tnács, KXSz megyei és városi bizottság, társdlmi szervezetek, üzemek és intézmények képviselőit, kik jelenlétükkel megtisztelték tnévnyitó ünnepségünket. Engedjék meg, hogy személy szerint is köszöntsem Ngy Zoltán elvtárst z MSZMP Borsod-Abúj-Zemplén megyei Bizottságánk titkárát, Dudl József elvtárst z MSZMP Miskolc Városi Bizottságánk első titkárát, dr. Horváth Attil elvtárst z MSZMP KB politiki munktársát, Tóth József elvtárst Szkszervezetek Borsod-Abúj-Zemplén megyei Tnáosánk vezető titkárát, Porkoláb Albert elvtárst Borsod-Abúj- Zemplén megyei Tnács elnökhelyettesét, Csóti János elvtárst Miskolc megyei Város Tnácsánk elnökhelyettesét, dr, Horváth Péter elvtárst Pedgógus Szkszervezet Központi Vezetősége Felsőokttási Osztályánk vezetőjét. Tisztelt ünneplő KözönségI Kidj Nehézipri Műszki Egyetem Kidásért felelős: Dr. Romvári Pál rektorhelyettes NME Sokszorosító Üzeme Nyomdszám: Tu NME Miskolc-Egyetemváros, 986. Engedély szám: 4946/986. Uj tnévet kezdünk, s ez lklom rr, hogy újr átgondoljuk lpvető feldtinkt, melyeknek kor színvonlán álló mrdéktln teljesítését várj tőlünk szocilizmust épitő mgyr társdlom. Felsőokttási intézmény elsődleges feldt: mgsn képzett szocilist szkemberek képzése társdlom és gzdsági élet különböző területeire. Ugynkkor zt sem téveszthetjük szem elől, hogy képzési cél nem korlátozódht felsőfokú szkemberképzésre, mert társdlomnk sokoldlún felkészült szkemberekre vn szüksége, kik csk kkor minősülnek teljes értékű szkembereknek, h társdlmi környezetük jellegzetességeit is jól ismerik, s munkájuk társdlmi-emberi vontkozásit is képesek felfogni. Ebből egyenesen következik, hogy felsőokttási intézménynek szkemberképző funkciój mellett értelmiségképző funkciój is vn; más szóvl felsőokttás z uj felnövekvő értelmiség formálásánk szintere. Okttónevelő munkánkbn tehát kellő figyelmet kell fordítnunk rr, hogy hllgtóinkbn kifejlődjenek szocilist értelmiségi személyiségjegyek: közéleti jelenlét, kritiki látásmód, z önismeret igénye. Fel kell készítenünk hllgtóinkt z értelmiségi funkciók ellátásár, mert társdlmunk mi egyre bonyolultbbá váló világunkbn erőteljesen igényli z értelmiségiek, z értelmiségi szervezetek és tudományos egyesületek jelenlétét legkülönbözőbb társdlmi tevékenységi területeken.

3 - 3 - A kor követelményeinek megfelelő felsőokttás okttó-nevelő feldti között tehát kellő súllyl kell szerepelnie szkismeretek lklmzását kiegészítő értelmiségi funkciók ellátásár vló felkészítésnek is. Az értelmiségképzésnek - függetlenül z dott szkterületekre vló felkészítéstől - vnnk közös elemei vlmennyi felsőokttási intézményre vontkozón: vezetési és munkszervezési készségek; z önművelés igénye, kommunikációs készségek; z nynyelvi kultúr, idegennyelvek ismerete; szkterület társdlmi közegének ismerete. Ezeknek z ismereteknek és készségeknek módszeres átdásár és kifejlesztésére nem kell feltétlenül uj tntárgykt tntervekbe beikttni, mert szktárgyk is közvetíthetik zokt. Ugynkkor hngsúlyozni szeretném, hogy z értelmiségi funkciókr vló felkészítésben rendkívül fontos szerepet Játsznk z ideológii tárgyk. Az egyetem értelmiségképző funkciójánk ellátásábn, illetve nnk segítésében sok irányú lehetőségei vnnk z ifjúsági szervezetnek. Gondolok itt hllgtói közélet formálásár és demokrtizmusánk fejlesztésére, pozitív kezdeményezések támogtásár, és nem utolsó sorbn különböző egyetemi testületekben vló ktiv hllgtói részvételre. A felsőokttási intézmény nemcsk szkemberképző, hnem ettől el nem válszthtón tudományos kuttó intézmény is. Ez zt Jelenti, hogy egyetemi és főiskoli okttók osk ugy állhtják meg helyüket korszerű tudományos ismeretek átdásábn, h környezetünket képező objektív világ törvényeit és törvényszerűségeit mguk tpsztltin átszűrve rögzítik és dják hllgtóiknk tovább. Más szóvl: z egyetemi és főiskoli okttók sját szkterületük tudományos ismereteinek lkotó módon történő továbbfejlesztésére is hivtottk, s igy tudományos kuttómunkájuk okttó-nevelő tevékenységükkel szerves egységet lkot. Az egyetemek és főiskolák tudományos kuttómunk természetes műhelyei, melyekben leendő szkértelmiség nemcsk megszeretheti tudományos kuttó tevékenységet, hnem lpvető módszereit el is sjátíthtj. Régi igzság z, hogy egyetemi színvonlon igzán osk z tud okttói tevékenységet kifejteni, ki műveli sját tudományterületét, ki lkotó módon részt vesz nnk továbbfejlesztésében. Éppen ezért szorglmzzuk is, hogy okttóink minél szélesebb köre fejtsen ki ktiv tudományos tevékenységet. Kisérjék figyelemmel tudományterületük legfrissebb eredményeit, hsználják fel zokt okttói tevékenységükben és sját példmuttásukkl neveljék hllgtóikt tudományos munk szeretetére és megbecsülésére. A felsőokttási intézményekben folyó tudományos kuttásokt társdlom is igényli. Az ipri forrdlom ót ugynis folytonos gzdsági növekedés szükségszerűen megköveteli kuttások eredményeinek széles körű és htékony felhsználását. Ez folymt z utóbbi évtizedekben különösen felgyorsult, s mi egyre szigorúbb gzdsági feltételek közepette korábbinál is ngyobb súly tudományos kuttás és gzdság kpcsoltánk. Gykrn tlálkozunk zzl tetszetős kijelentéssel, hogy npjinkbn tudomány termelőerővé válási folymtánk lehetünk /vgyunk/ szemtnúi. De rról már kevesebben szólnk, pedig dolog lényege ez, hogy ti. e folymt htékonyság döntően fontos számunkr és ttól függ, hogy tudományos kuttások eredményeit gzdsági gykorlt milyen gyorsn tudj befogdni, termelésben hsznosítni és végül picokon értékesíteni. Más szóvl: gzdságunk növekedésének lényeges feltétele, hogy z innovációs tevékenység széles körben jól és korszerű színvonlon htékonyn működjön. Tisztábn kell lennünk zzl, hogy egyetemünkön folyó tudományos kuttásokkl szemben teljesen indokolt z társdlmi igény, mely tőlünk egyetemi okttóktól és kuttóktól egyre több olyn eredményt vár, mely közvetlenül, vgy közvetve termelésben felhsználhtó. Ugynkkor fel kell hívnunk rr figyelmet, hogy tudományos kuttás és társdlmi igények közti szorosbb kposolt érdekében kuttótevékenységet folyttók előtt jobbn ismertté kell tenni gzdságfejlesztés távlti oéljit és irányelveit, vlmint velük kpcsoltos kuttásifejlesztési feldtokt. Szükség vn rr is, hogy felhsználó termelői szektornk legyen megfelelő távlti és középtávú strtégiáj, mi lklms rr, hogy kpcsolódó kuttóhelyek tevékenységét társdlmi igények szerint orientálj. Ez termelői szektorrl szemben éppúgy indokolt társdlmi igény, mint kuttóhelyek esetében gykorltbn hsznosíthtó eredmények elérése. Tisztelt Ünneplő Közönség I Tnévnyitó ünnepségeink legfontosbb résztvevői mindig leendő elsőévesek, kik z egyetem életében folytonos megújulás megjelenítői, kiknek e percek válsztott életpályájukon vló indulást jelentik, kikre következő hetek, hónpok, s évek tnulássl töltendő megfeszített munkáj vár, kiknek sikerei vgy sikertelenségei egyben mi okttó-nevelő munkánk eredményei vgy eredménytelenségei is. Egyetemünkön éppen ezért hgyományossá vált tnévnyitó ünnepségeinken külön is szólni uj elsőéveseinkhez, kik telve mbioióvl, komoly elhtározásokkl, tervekkel, ugynkkor várkozássl és tlán egy kis félelemmel is jöttek első egyetemi tnévnyitójukr, mely minden bizonnyl életük uj szkszánk kezdetét Jelenti. Tudom: minden kezdet nehéz; problémát jelent z uj környezetbe vló beilleszkedés, z uj tnulási munkstílus, középiskolitól eltérő ellenőrzési módszer, de még ngyobb önállóságból is dódhtnk nehézségek. Mindezekre tekintettel szeretném legifjbb hllgtóink figyelmét legfontosbb tudnivlókr és mgtrtásformákr felhívni. Kedves Elsőévesek! Önök sikeres egyetemi felvételi vizsgájukkl bebizonyították lklmsságukt egyetemi tnulmányok folyttásár és ezzel jogot szereztek rr, hogy Jövendő hivtásukr vló felkészülésüket z egyetem szervezeti keretei között megkezdhessék. Ezt jelenti sikeres felvételi vizsg és nem többet; mert zt, hogy kiből milyen szkember lesz z htározz meg, hogy z egyetemi évek ltt milyen szorglomml ós hivtástudttl készül fel jövendő pályájár. Mi tnárok ehhez Önöknek minden segítséget megdunk, de z Önök kötelessége, hogy legjobb tudásuk és szorglmuk mximális bevetésével megfeleljenek nnk követelményrendszernek, melyhez mgyr állm szkképzettségüket igzoló diplom megszerzését köti. E követelményrendszer nem csekély feldtot ró diákr, s tnárr egyránt. Megfelelni ennek cskis közös erőfeszítéssel lehet, melynek lpeleme kölcsönös bizlom. Bízni kell hllgtónk bbn, hogy tnár legjobb tudását önzetlenül és feltétel nélkül igyekszik tnítványánk átdni; és tnárnk bbn, hogy tnítvány hivtástudttól serkentve igyekszik helytállni tudás megszerzésének fárdságos utján. Gondolom egyetértenek velem bbn, hogy e kölcsönös bizlom vonzó környezetet jelenthet tnár, s diák közös munkájánk. Önök mától kezdve Nehézipri Műszki Egyetem hllgtói, s mint ilyenek jogosultkká váltk z egyetem mindzon szolgálttásit igénybe venni, melyek itt tnuláhy ik eredményes végzéséhez Önöknek rendelkezésére állnk.

4 - k - Az egyetem feldt z, hogy Önöket kor követelményeinek megfelelő mgs szintű ismeretek elsjátítttásávl olyn szkemberekké képezze, kik lklmsk reájuk rótt feldtok mrdéktln teljesítésével társdlom és hz szolgáltár. Célunk tehát z, hogy Önöket ugy állítsuk válsztott pályájukr, hogy egész életükben legfőbb hivtásuknk hzánk és népünk szolgáltát tekintsék. Ebből már egyenesen következik, hogy mi társdlmunkbn egyetemistánk lenni nem jelent semmiféle kiváltságot, de jelenti lelkiismeretes felkészülést válsztott értelmiségi hivtásr, elkötelezettséget hzánk, Mgyr Népköztársság iránt és hűséget szocilizmust épitő mgyr néphez. Ezt mgtrtásformát várják el Önöktől szüleik, tnárik és tnítttásuk költségeit ngyobb részben viselő mgyr állm. Az elméletileg szilárdn meglpozott tudást, készséget z önálló gondolkodásr, s végső fokon z igzi lkotóképességet hosszú évekig trtó szorglms tnulmányi munkávl lehet csk megszerezni. A mi feldtunk, hogy ehhez Önöknek minden segítséget megdjunk, hogy Önökkel megszerettessük leendő hivtásukt ós megizleltessük z igzi lkotómunk örömét. Kötelességünk Önökből olyn mérnököket, jogászokt nevelni, kiknek életeleme munk, kik rendelkeznek mindzon korszerű szkmi és társdlmi-politiki ismeretekkel, melyek válsztott hivtásuk gykorlásához elengedhetetlenül szükségesek. Kedves ElsőévesekI Aki értelmiségi pályát válszt mgánk élethivtásul, nnk tisztábn kell lennie zzl, hogy ez komoly megfeszített munkát, lelkiismeretességet, mély felelősségérzetet és minden körülmény között becsületes helytállást kivn. Azt is tudniok kell, hogy z értelmiségi pályár vló felkészülés folymt z egyetemi tnulmányok befejezésével még nem ér véget, mert pályán mrdáshoz z is kell, hogy már kész szkember z egyetemen szerzett tudását rendszeres önképzés utján állndón bővitse, illetve szinten trts, hogy munkkörének ellátásábn mindenkori követelményeknek megfeleljen. Az egyetemen nem lehet ugynis mindent megtnítni és megtnulni; erre sem idő, sem elegendő erő nem áll rendelkezésre. De ez nem is lehet cél, mert npjink gyors tudományos-teohniki fejlődése z okttást egy olyn versenyfutásr kényszerítené, melyre nem volnánk képesek sem z okttók, még kevésbé hllgtók. Az egyetemi okttásnk szilárd lpokt kell nyújtni, hogy önképzéssel korszerű szkismeretek elsjátíthtók legyenek egyrészt pályán mrdáshoz, másrészt - h szükségessé válik - pálymódosításhoz, váltáshoz vlmelyik rokon pályár. Gyorsn változó korunkbn ugynis szkismeretek elvulásánk időtrtm olynnyir lerövidült, hogy z ember életében többször is kényszerülhet szkmi átképzésre; és ez z értelmiségi szkterületeken is egyre jobbn érezhető lesz jövőben. Tisztelt Ünneplő Közönség Az egyetem hivtásáról, lpvető feldtiról, melyek munkánk lényegét hosszú távon meghtározzák, melyek éppen ezért z egyes tnévek periodikus soroztánk minden egyes elemére érvényesek, s melyeknek folytonos teljesítését várj tőlünk mgyr társdlom, már szóltm, Ugy gondolom, hogy ezek után z uj tnév kezdetén szólnom kell néhány szót zokról feldtokról is, melyeknek megoldás e tnévben lesz esedékes. Az MSZMP Politiki Bizottság 98. február 3-án htároztot hozott felsőokttásunk helyzetéről és fejlesztésének feldtiról. Ennek értelmében irányító főhtóságunk - Művelődési Minisztérium - útmuttás lpján három tnév ltt felsőokttási intézményeknek ki kell dolgozniok mgyr felsőokttás távlti fejlesztésének koncepcióját. Az lmult tnévben ezeket munkáltokt - melyre z egyetem párt- és állmi vezetése intézkedési tervet készített - meg is kezdtük. Széleskörű előkészítő munk lpján elemző tnulmány készült z okttó-nevelő ós kuttó tevékenységűnk helyzetéről; hllgtók tnulmányi munkájánk ellenőrzési és számonkérési módszeréről és fejlesztési irányokról; z esti ós levelező képzésről; z intézményi belső demokrtizmus helyzetéről ós fejlesztés lehetőségeiről. Jvsltokt készítettünk felsőokttási személyzeti munk továbbfejlesztésének irányelveihez, vlmint NME-en önálló továbbképző intézet létesítésére. Elkészült z okttási szervezeti egységek struktúrájánk korszerűsítésére vontkozó egyetemi koncepció. Az uj tnévben esedékes feldtok szorosn kpcsolódnk z elmúlt tnévben párthtározt végrehjtás érdekében megkezdett munkáltokhoz. A legfontosbbkt e helyütt is szeretném megemlíteni: - Az 980/8/8, évek hllgtóinkr vontkozó elhelyezkedési sttisztikáink elemzése lpján meg kell vizsgálni z egyes krok ós krokon belüli szkok és ágztok iránti társdlmi igényeket, hogy távlti tervek ós fejlesztési koncepciók kilkításkor objektív lpokról Indulhssunk. - A múlt tnévben elvégzett helyzetelemzésből kiindulv ki kell dolgozni z egyetemünkre vontkozó középtávú és távlti fejlesztés irányelveit, melyek vontkoznk egy átfogó tntervmódosításr, képzés strukturális korszerűsítésére, grduális /jelenlegi nppli/ és posztgrduális képzés szerves egységben vló fejlesztésére; fejlesztés irányelveinek kidolgozáskor mind z országos, mind regionális társdlmi igényekre tekintettel kell lennünk, - Az ötnpos okttási hét zökkenőmentes bevezetése mellett, kellő figyelmet kell fordítni rr, hogy hllgtóink képzési időt rcionálisn kihsználják, z eddigiekhez képest jobbn éljenek z önálló munk lehetőségével, mit tntervi kötelező órszámok csökkentésével biztosítottunk részükre. Itt külön figyelemmel kell lenni hllgtóink előképzettségben differenciáltságár, mivel középiskolákból z egyetemre érkeznek. - A megváltozott körülményeknek megfelelően át kell dolgoznunk nevelőmunkánk lpdokumentumát jelentő egységes nevelési rendszerünket ugy, hogy továbbr is z okttási szervezeti egységek képezzék nevelőmunk lpját, mert hllgtóság nevelésének legfontosbb eszköze z okttási folymt, nnk követelményrendszere és szervezettsége. Okttóink figyelmét külön is szeretném felhívni rr, hogy hsználják ki z egyes tntárgykbn rejlő politiki nevelő, szemléletformáló és hivtástudtot elmélyítő lehetőségeket hllgtók nevelésére. Az uj viszonyokhoz hozzá kell igzítni Bolyi Kollégium szervezeti ós működési szbályztát és korszerűsíteni kell közművelődési tevékenységet is. - A tudományos kuttómunk szervezése ós irányítás terén soron következő feldtunk Művelődési Minisztérium rendelete értelmében elkészíteni szerződéses munkák belső egyetemi szbályztát, melynek többek között z is célj, hogy z egyetemi kuttásokt társdlmi igényeknek megfelelően termelésben is hsznosíthtó eredmények elérésére orientálj, - Kiemelt feldtink között szerepel z Állmi Megbízási Szerződések keretében folyó kuttási munkák időrányos teljesítése ós ezzel kpcsoltbn Gépészmérnöki Kr szervezeti keretein belül létrehozndó számitóközpont beruházási munkáltink megkezdése. Amikor z uj tnév legfontosbb feldtiról emlékezem meg, egyben rr is rá kell irányitnom figyelmet, hogy jól és eredményesen végzett munkánk lpj szervezettség, rend és z ettől elválszthttln fegyelem. Ezt kell tükröznie hllgtók tnulmányi munkájánk éppúgy, mint z okttók-kuttók tnitó-nevelő és tudományos kuttó munkájánk. De rendnek ós fegyelemnek kell lennie gzdálkodásbn: nygok, eszközök ós energiák tkrékos felhsználásábn és munkidő kihsználásábn. Ne feledjük, hogy jövő értelmiségi dolgozóink, gzdsági élet és társdlom különböző vezető posztjir kerülő szkemberek képzésében döntően fontos személyes példmuttássl látámsztott okttói munkfegyelemnek tnulmányi fegyelemmel lkotott szoros egysége.

5 - 4 - Az egyetem feldt z, hogy Önöket kor követelményeinek megfelelő mgs szintű ismeretek elsjátítttásávl olyn szkemberekké képezze, kik lklmsk reájuk rótt feldtok mrdéktln teljesítésével társdlom és hz szolgáltár. Célunk tehát z, hogy önöket ugy állítsuk válsztott pályájukr, hogy egész életükben legfőbb hivtásuknk hzánk és népünk szolgáltát tekintsék. Ebből már egyenesen következik, hogy mi társdlmunkbn egyetemistánk lenni nem jelent semmiféle kiváltságot, de jelenti lelkiismeretes felkészülést válsztott értelmiségi hivtásr, elkötelezettséget hzánk, Mgyr Népköztársság iránt és hűséget szocilizmust ópitő mgyr néphez. Ezt mgtrtásformát várják el önöktől szüleik, tnárik és tnítttásuk költségeit ngyobb részben viselő mgyr állm. Az elméletileg szilárdn meglpozott tudást, készséget z önálló gondolkodásr, s végső fokon z igzi lkotóképességet hosszú évekig trtó szorglms tnulmányi munkávl lehet csk megszerezni, A mi feldtunk, hogy ehhez Önöknek minden segítséget megdjunk, hogy Önökkel megszerettessük leendő hivtásukt ós megizleltessük z igzi lkotómunk örömét. Kötelességünk Önökből olyn mérnököket, jogászokt nevelni, kiknek életeleme munk, kik rendelkeznek mindzon korszerű szkmi és társdlmi-politiki ismeretekkel, melyek válsztott hivtásuk gykorlásához elengedhetetlenül szükségesek. Kedves Elsőévesek! Aki értelmiségi pályát válszt mgánk élethivtásul, nnk tisztábn kell lennie zzl, hogy ez komoly megfeszített munkát, lelkiismeretességet, mély felelősségérzetet ós minden körülmény között becsületes helytállást kivn. Azt is tudniok kell, hogy z értelmiségi pályár vló felkészülés folymt z egyetemi tnulmányok befejezésével még nem ér véget, mert pályán mrdáshoz z is kell, hogy már kész szkember z egyetemen szerzett tudását rendszeres önképzés utján állndón bővítse, illetve szinten trts, hogy munkkörének ellátásábn mindenkori követelményeknek megfeleljen. Az egyetemen nem lehet ugynis mindent megtnítni és megtnulni; erre sem idő, sem elegendő erő nem áll rendelkezésre. De ez nem is lehet cél, mert npjink gyors tudományos-techniki fejlődése z okttást egy olyn versenyfutásr kényszeritené, melyre nem volnánk képesek sem z okttók, még kevésbé hllgtók. Az egyetemi okttásnk szilárd lpokt kell nyújtni, hogy önképzéssel korszerű szkismeretek elsjátíthtók legyenek egyrészt pályán mrdáshoz, másrészt - h szükségessé válik - pálymódosításhoz, váltáshoz vlmelyik rokon pályár. Gyorsn változó korunkbn ugynis szkismeretek elvulásánk időtrtm olynnyir lerövidült, hogy z ember életében többször is kényszerülhet szkmi átképzésre; és ez z értelmiségi szkterületeken is egyre jobbn érezhető lesz jövőben. Tisztelt Ünneplő Kösönsóg! Az egyetem hivtásáról, lpvető feldtiról, melyek munkánk lényegét hosszú távon meghtározzák, melyek éppen ezért z egyes tnévek periodikus soroztánk minden egyes elemére érvényesek, s melyeknek folytonos teljesítését várj tőlünk mgyr társdlom, már szóltm. Ugy gondolom, hogy ezek után z uj tnév kezdetén szólnom kell néhány szót zokról feldtokról is, melyeknek megoldás e tnévben lesz esedékes. Az MSZMP Politiki Bizottság 98. február 3-án htároztot hozott felsőokttásunk helyzetéről és fejlesztésének feldtiról. Ennek értelmében irányitó főhtóságunk - Művelődési Minisztérium - útmuttás lpján három tnév ltt felsőokttási intézményeknek ki kell dolgozniok mgyr felsőokttás távlti fejlesztésének koncepcióját. Az elmúlt tnévben ezeket munkáltokt - melyre z egyetem párt- és állmi vezetése intézkedési tervet készített - meg is kezdtük. Széleskörű előkészítő munk lpján elemző tnulmány készült z okttó-nevelő és kuttó tevékenységünk helyzetéről; hllgtók tnulmányi munkájánk ellenőrzési és számonkérési módszeréről és fejlesztési irányokról; z esti és levelező képzésről; z intézményi belső demokrtizmus helyzetéről és fejlesztés lehetőségeiről. Jvsltokt készítettünk felsőokttási személyzeti munk továbbfejlesztésének irányelveihez, vlmint NME-en Önálló továbbképző intézet létesítésére. Elkészült z okttási szervezeti egységek struktúrájánk korszerűsítésére vontkozó egyetemi koncepoió. Az uj tnévben esedékes feldtok szorosn kpcsolódnk z elmúlt tnévben párthtározt végrehjtás érdekében megkezdett munkáltokhoz, A legfontosbbkt e helyütt is szeretném megemlíteni: - Az 980/8/8, évek hllgtóinkr vontkozó elhelyezkedési sttisztikáink elemzése lpján meg kell vizsgálni z egyes krok és krokon belüli szkok és ágztok iránti társdlmi igényeket, hogy távlti tervek és fejlesztési koncepciók kilkításkor objektiv lpokról indulhssunk, - A múlt tnévben elvégzett helyzetelemzésből kiindulv ki kell dolgozni z egyetemünkre vontkozó középtávú és távlti fejlesztés irányelveit, melyek vontkoznk egy átfogó tntervmódosításr, képzés strukturális korszerűsítésére, grduális /jelenlegi nppli/ és posztgrduális képzés szerves egységben vló fejlesztésére; fejlesztés irányelveinek kidolgozáskor mind z országos, mind regionális társdlmi igényekre tekintettel kell lennünk, - Az ötnpos okttási hét zökkenőmentes bevezetése mellett, kellő figyelmet kell forditni rr, hogy hllgtóink képzési időt rcionálisn kihsználják, z eddigiekhez képest jobbn éljenek z önálló munk lehetőségével, mit tntervi kötelező órszámok csökkentésével biztosítottunk részükre. Itt külön figyelemmel kell lenni hllgtóink előképzettségben differenciáltságár, mivel középiskolákból z egyetemre érkeznek, - A megváltozott körülményeknek megfelelően át kell dolgoznunk nevelőmunkánk lpdokumentumát Jelentő egységes nevelési rendszerünket ugy, hogy továbbr is z okttási szervezeti egységek képezzék nevelőmunk lpját, mert hllgtóság nevelésének legfontosbb eszköze z okttási folymt, nnk követelményrendszere ós szervezettsége. Okttóink figyelmét külön is szeretném felhívni rr, hogy hsználják ki z egyes tntárgykbn rejlő politiki nevelő, szemléletformáló és hivtástudtot elmélyítő lehetőségeket hllgtók nevelésére. Az uj viszonyokhoz hozzá kell igzítni Bolyi Kollégium szervezeti és működési szbályztát és korszerüsiteni kell közművelődési tevékenységet is. - A tudományos kuttómunk szervezése ós irányítás terén soron következő feldtunk Művelődési Minisztérium rendelete értelmében elkészíteni szerződéses munkák belső egyetemi szbályztát, melynek többek között z is célj, hogy z egyetemi kuttásokt társdlmi igényeknek megfelelően termelésben is hsznosíthtó eredmények elérésére orientálj. - Kiemelt feldtink között szerepel z Állmi Megbízási Szerződések keretében folyó kuttási munkák időrányos teljesítése és ezzel kpcsoltbn Gépészmérnöki Kr szervezeti keretein belül létrehozndó számitóközpont beruházási munkáltink megkezdése. Amikor z uj tnév legfontosbb feldtiról emlékezem meg, egyben rr is rá kell irányitnom figyelmet, hogy jól és eredményesen végzett munkánk lpj szervezettség, rend és z ettől elválszthttln fegyelem. Ezt kell tükröznie hllgtók tnulmányi munkájánk éppúgy, mint z okttók-kuttók tnitó-nevelő és tudományos kuttó munkájánk. De rendnek ós fegyelemnek kell lennie gzdálkodásbn: nygok, eszközök és energiák tkrékos felhsználásábn és munkidő kihsználásábn. Ne feledjük, hogy jövő értelmiségi dolgozóink, gzdsági élet és társdlom különböző vezető posztjir kerülő szkemberek képzésében döntően fontos személyes példmuttássl látámsztott okttói munkfegyelemnek tnulmányi fegyelemmel lkotott szoros egysége.

6 * Tisztelt Ünneplő Közönség Egyetemünkön már hgyományossá -vált hogy tnévnyitó ünnepi tnácsüléseinken z uj elsőévesek egyetemi hllgtóvá fogdásávl egyidőben nyújtjuk ét z Alm Mter 60 illet-ve 50 évvel ezelqtti diákjink hosszú évtizedek ltt végzett eredményes lkotó munkájuk e- llsmerését kifejező gyémánt és rny okleveleket. Engedjék meg, hogy mindnnyiunk legmélyebb tiszteletét és Őszinte ngyrbecsülését fejezzem ki z Alm Mter egykori diákjink, kik mgjelenésükkel tnévnyitó ünnepségünket megtisztelték, s igy jelenlétükkel segítenek méltóképpen kifejezni z Alm Mter örök szép hivtását: ngy elődök helytállásánk példáin méltó utódokt nevelni, s igy örökíteni át z utókornk mindzt, mi nemesnek és hldónk bizonyult múltbn. Kedves Kitüntetettjeink, kivonok Önöknek mindnnyiunk, nevében sok szeretettel jó erőt é egészéget, Jól végzett munk utáni pihenésben még hosszú boldog életet. Tisztlt Tnévnyitó Ünnepi Egyetemi TnácsülésI A Nehézipri Műszki Egyetem Jk, tnévét megnyitom. Kívánok egyúttl z egyetem minden okttójánk és kuttójánk, techniki gzdsági és dminisztrtív dolgozójánk és tnuló ifjúságánk z uj tnévben jó erőt és egészséget, helytállást munkábn, lkotókedvet, jól végzett munk örömét és elismert eredményeket.

7 _ A T A N É V L E G F O N T O S A B B E S E M É N Y E I O K T A T Ó - N E V E L Ő M U N K A M I S K O L C O N M I S K O L C O N 98, szeptember, Tnévnyitó ünnepség. Ünnepi beszédet dr, Czibere Tibor rektor mondott. Hót bány-, illetve kohómérnöknek nyújtottk át gyémánt-, illetve rnyoklevelet. November 5, Ünnepség Ngy Októberi Szocilist Forrdlom 65» évfordulój tiszteletére. Ünnepi beszédet dr, Horváth Tibor egyetemi tnár mondott. Az egyetem rektor kitüntetéseket, később törzsgárd okleveleket dott át, Rendkivüli Egyetemi Tnácsülésen 6 műszki egyetemi doktort vttk, 983, március második felében kri tnácsüléseken dták át kiváló eredményt elért hllgtóknk tnulmányi emlékérmet, 983# április, Felszbdulási ünnepség. Beszédet dr. Hársing László egyetemi tnár mondott. Az egyetem rektor kitüntetéseket dott át. Rendkivüli Egyetemi Tnácsülésen ik műszki egyetemi doktort vttk, 983, június 3. Pedgógus Npi ünnepség KISZ rendezésében. A Pro Universitte átdás június Zh* Végzős hllgtók bllgás, buosu Miskolctól, 983. június 5, Tnévzáró és diplomkiosztó ünnepség. Beszédet dr. Kovács Ferenc rektorhelyettes mondott. D U N A Ú J V Á R O S B A N Az 98/83, tnév indításávl z egyetem áttért z 5 npos okttási hétre, A képzési idő rcionálisbb kilkitás és kihsználás érdeicóben z érvényes tntervek keretén belül csökkent heti kötelező órszám, mivel tárgyk egy részénél egyes órák fkulttívk lettek, A tntervi órák ilyen szétválsztás következtében heti kötelező órszám mximálisn 3-33 ór lett. A tntervi változások /kötelező és fkulttív órákr történő áttérés/ mitt ródositni kellett Tnulmányi és Vizsgszbályztot és vizsgrendet. A változttások nyomán szorglmi időszk növekedett ugy, hogy z okttásr fordíthtó npok szám 5 hetet kidj. Ezzel egyidőben 5 hétre csökkent vizsgidőszk, de dékáni engedéllyel lehetőségük vn hllgtóknk szorglmi időszk utolsó, illetve első két hetében is vizsgázni. Az 5 npos okttási hétre történő áttérés nyomán okttásszervezési változások is történtek. Ennek keretén belül néhány tárgy koncentrált okttását vezettük be, A diákszociális jutttások jvításár hozott központi intézkedések nyomán z Egyetemi Tnács áltl elfogdott állmi támogtási rend lpján- mely trtlmz egy belső szbályztot és z egyéni differenciálás elvét - hllgtóink tnév kezdetétől z uj intézkedéseknek megfelelően részesülnek állmi támogtásbn. 98, ugusztus 30, Tnévnyitó Ünnepség. 98, november 4. A Ngy Októberi Szooilist Forrdlom tiszteletére rendezett ünnepség, 983, március 3, Felszbdulási ünnepség, Í983, április 30, A végzős hllgtók búcsúzttás, 983* június 3, Pedgógusnpi Ünnepség, 983* július 3* Tnévzáró és diplomkiosztó ünnepség. K A Z I N C B A R C I K Á N 98, ugusztus 3, Tnévnyitó Ünnepség. 98. november 5. A Ngy Októberi Szocilist Forrdlom tiszteletére rendezett ünnepség, 983, április, Felszbdulási Ünnepség, 983. június 3, Pedgógus Npi Ünnepség, 983, július, Tnévzáró, diplomkiosztó Ünnepség, Az Egyetemi Tnács jóváhgyt z Állm- és Jogtudományi Intézet tntervmódosítását, A módosítássl nppli tgozt órszám egy féléven heti egy ór elődássl és egy beszámolóvl csökkent, mig levelező tgozt ór- és vizsgszám nem változott. Elfogdást nyert z ágzti Jogi képzés beindításár tett jvslt. Az orosz, illetve frnci nyelvi,ágzti képzés beindításánk előkészületei megkezdődtek. Hllgtóink idegennyelvi képzését elősegítendő, z egyetem lehetőséget teremtett egyetemi hllgtók nyári intenzív nyelvtnfolymon vló részvételére. A felmerülő költségeket z egyetem biztosított. A műszki területen évek ót meglévő nehéz felvételi helyzet mitt folytttuk, bizonyos területeken erősítettük felvételi előkészítő munkát, propgnd tevékenységet. Ennek. ellenére műszki krok nppli tgoztir jelentkezők szám z elmúlt évi jelentkezésekhez képest számottevően csökkent. A jogi képzésnél változtlnul mgs jelentkezési rány. Az Egyetemi Előkészítő Tnfolymokon e tnévben is műszki és jogi tgozton folyt z okttás, A mtemtik, fizik, mgyr és történelem c, tárgykból folyó képzésben 33 fő vett részt. A fiziki dolgozók középiskolás gyermekeit egyetemi felvételi vizsgákr felkészítő Felvételeket Előkészítő Bizottság, egyetemi hllgtó, ill. okttó ktivistái tovább folyttták eredményes munkájukt. A tnév felvételi vizsgáink lebonyolítási rendjében és szbályozásábn z elmúlt évek gykorltéhoz képest lpvető változás volt 0 pontos értékelési rendszerre történő áttérés. A kiemelkedő tnulmányi és társdlmi munkát végző hllgtóknk nyilvános kri tnácsülésen ez évben is átdták z egyetem áltl lpított Tnulmányi Emlékérmet, Az érem különböző fokoztát Bánymérnöki Kron kz fő, Kohómérnöki Kron 5 fő és Gépészmérnöki Kron 30 fő kpt meg.

8 A tnév nevelési tevékenységét z előző években rögzített célkitűzések megvlósítás érdekében végzett tervszerű, kiegyensúlyozott munk folymtosság jellemezte. Ugynkkor megkezdődött z MSZMP Politiki Bizottság és Minisztertnács htároztából dódó, helyi teendőket rögzitő egyetemi Intézkedési terv nevelési feldtink végrehjtás. Az egyetem vezetése, párt, KISZ és szkszervezeti szervekkel együttműködve nevelőtevékenységben eddig elért áltlános színvonl fenntrtás mellett rögzítette zokt kiemelt területeket, melyek re ngyobb hngsúlyt helyezve nevelés jobbn igzodht változó körülményekhez és egyben létrehozz feltételeit z elkerülhetetlen korszerűsítésnek. Erre figyelemmel készítette el z Egyetemi Nevelési Bizottság tnév legfontosbb nevelési célkitűzéseit, melyre épitve lkították ki krok, mjd tnszékek éves nevelési terveiket. Ugyncsk e szempontok szerint végezték el különböző szintű testületek tervek teljesítésének értékelését is. Az ötnpos munkhét teljes körű bevezetése z okttásbn, kötelező órszámok csökkenése és beiskolázási tpsztltok lpján munkár és közéletiségre nevelés mellett kiemelt figyelmet fordítottunk z órrendi kereteken kivüli nevelésre, z elsőévesek beilleszkedésének segítésére és különböző előképzettségből szármzó hátrányok kiegyenlítésére, jó képességű hllgtókkl vló differenciált fogllkozásr, ptronáló rendszer továbbfejlesztésére és erősítésére. A tnév során külön kiemelt nevelési terület volt, már z előbbi okok mitt is, kollégiumi nevelőmunk. Az 98/8, tnévben megkezdett gondos előkészitő munk után z 98/83, tnévben átdolgoztuk z 973-bn elfogdott "Egységes Nevelési Rendszer-t", és "A NME Nevelési Irányelvedben rögzítettük hosszú távr nevelés oélkitűzéseit, formáit és z egyes részterületeken végzendő munkát. E dokumentum lpját képezi z egyetem nevelő tevékenysége hosszú távú fejlesztésének is. A nevelőmunk irányításábn és ellenőrzésében fokozottbb szerepet játszottk kri és egyetemi szintű nevelési bizottságok. Az ENB legfontosbb nevelési döntések előkészítése és kiemelt nevelési kérdések megvittás mellett, z előző évek gykorltát követve, félévenként egy-egy kr nevelőmunkáját értékelte. Az 98/83. tnévben z Állm- és Jogtudományi Intézet és Vegyipri Automtizálási Főiskoli Kr munkáját vittt meg. Az intézeti, tnszéki, kri nevelőmunk színvonl jvult, de z okttó-hllgtói személyes kpcsoltok szélesítésében csk Bány-, és Kohómérnöki Kron sikerült előbbre lépni, hol mrdéktlnul sikerült olyn, kár sjátosságit is figyelembe vevő ptronáló! rendszert bevezetni, melyben mélyebb hllgtók szkmi kötődése és jelentősen erősödnek személyes kpcsoltokon lpuló nevelési ráhtások, A tnévben került teljeskörüen bevezetésre hllgtók állmi támogtásánk uj rendszere, melynek első tpsztltit felmérésben értékeltük. Az illetékes kri és egyetemi területek megvizsgálták z 98. évi ifjúsági prlmentek intézkedési tervében foglltk végrehjtásánk helyzetét és megállpították, hogy zok időrányos megvlósítás megfelelően hldt. A tnévben több jelentős változás történt kollégiumi nevelés területén. A műszki krok közötti létszám-rányváltozások és jogászképzés felfutás mitt már nem lehetett megvlósítni zt z elvet, hogy egy-egy kr, illetve szk hllgtói egy kollégiumi épületben kpjnk elhelyezést. Ezért bányász kollégiumi részleg kollégistáink egy része z E/7 épületben, jogász hllgtók pedig három különböző épületben lktk. A kollégiumi tnári testületet főállású kollégiumi tnár lklmzás erősítette és korszerűsítésre került sor kollégium központi hivtlánk munkájábn. A kollégiumi tnári testület áldoztkész munkávl felelt meg növekvő követelményeknek. Ennek következtében párt, KISZ és szkszervezeti szervek hthtós támogtásávl jelentősen jvult kollégiumi nevelőmunk színvonl, megnyugttó volt fegyelmi helyzet. Megnőtt z információármlás kollégisták és kollégium vezetése között, nőtt hllgtói kezdeményezőkészség és ktivitás. Az 98/83. tnévben került elfogdásr Kollégium uj Szervezeti és Működési Szbályzt, mely nemcsk megváltozott körülményekhez igzított korábbi szbályztot, hnem lpvetően erősítette kollégiumi önkormányzti szervek munkáját. Olyn áltlános kereteket d, melyben nő z önkormányzti szervek jogköre és felelőssége, z eddigieknél ngyobb teret enged részlegönkormányzti szervek és kollégisták kezdeményező, öntevékeny munkájához. A megváltozott helyzetben megszűnt KISZ és önkormányzti szervek feltétlen egybeesése és KISZ elsősorbn elvi, irányító, ellenőrző tevékenységet fejt ki kollégiumi önkormányztnál. A szbályzt mellékleteként elkészült kollégiumi férőhelyek szorglmi- és vizsgidőszkon kivüli felhsználásánk rendje, megkezdődött egy uj házirend, különböző szintű önkormányzti szervek működési rendjének és szkkollégiumi tevékenység átfogó rendszerének kidolgozás. Mindezek nyomán jvult z önkormányzti szervek munkáj, megélénkült és erősödött szkkollégiumi tevékenység, erősödtek közéletiségxe nevelés lehetőségei, A kollégiumi nevelőmunk htékonyságánk növelése érdekében tnévben egy átfogó elemzés készült "Nehézipri Műszki Egyetem Bolyi Kollégiumi nevelőmunkájánk helyzete és fejlesztésének fő irányi". Az elért színvonl és kibontkozó munk lpján megkezdődött Kiváló Kollégiumi cim ismételt elnyerésének előkészítése. Az 98/83. tnévben került sor egyetemünkön z okttónevelő munk és z okttói tevékenység hllgtói véleményezési rendszerének kidolgozásár és bevezetésére, mely z intézményi demokrtizmus szélesítését és elmélyítését is eredményezte. Az első, kísérleti jelleggel lebonyolított véleményezés kedvező tpsztlti lpján z egyetem vezetése párt, KISZ és szkszervezeti szervek egyetértésével nnk rendszeres és tntárgyk és tnszékek teljes körére vló kiterjesztését htározt el. A tnév feldt volt z okttók pedgógii helyzetének áttekintése és htározt született pedgógii továbbképzés lebonyolításár z 983/84, tnévben. Egyetemünk z 98/83, tnévben is tevékenyen részt vett z Országos Felsőokttási Nevelési Munkközösség Műszki Felsőokttási Intézmények Országos Nevelési Munkközössége, z Országos Felsőokttási Kollégiumi Bizottság, illetve z Észkmgyrországi Területi Kollégiumi Munkközösség munkájábn. A tnév közművelődési progrmj változtos és trtlms volt, jól szolgált hllgtóink áltlános műveltségének szélesítését. Megélénkült klubok munkáj, ugynkkor gondot okozott, hogy z Öntevékeny hllgtói körök közül több nem rendelkezett tnárvezetővel. Az egyetemi közművelődés országos fejlesztése és korszerűsítése munkájávl egyidőben megkezdődött z egyetem közművelődési progrmj korszerűsítésének előkészítése is. A tnév eseményei közül kiemelkedtek IV. Miskolci Egyetemi Npok rendezvényei, melyek immár hgyománnyá válv tág lehetőséget biztosítnk z ktiv művelődésnek is, A testi nevelés tárgyi feltételeiben z egyetem történetében is jelentős változás következett be zzl, hogy befejeződött központi sportlétesítmény beruházás és átdásr került egy korszerű sportosrnok ós több szbdtéri sportlétesítmény. Helyi kezdeményezésre és jelentős társdlmi munkávl megindult egy tizenkét teniszpályát mgábn foglló teniszcentrum kivitelezése. Ezzel döntő módon jvultk okttóink, dolgozóink, hllgtóink tömegsportolási ós szbdidő hsznos eltöltésének lehetőségei és htásuk remélhetően z egyetem versenysportjánk helyzetét is kedvezően befolyásolj. Sjnáltos, hogy népgzdság helyzete nem tette lehetővé, hogy beruházás keretében egy uszod is létesüljön.

9 /83. tnévre beirtkozott hllgtóit szm toronként és tgoztonkénti bontásbn /98. október 5- állpot/ B K. G KTFK VAFK Összesen Műszki szkokttó szk /Miskolc/ B K G J KFFK VAFK Müsz. szkokt. Ossz. Műszki okttó féléves levelező Nppli Levelező Levelező 8 féléves Ped.kieg.rüszki tnár 4 féléves /üzemm./dunujv Gzdsági mérnök szk Szkmérnöki szk Levelező féléves Gzdsági mérnök D U N A Ú J V Á R O S B A N Szkmérnök Műszki szkokttó Miskolo Műszki szkokttó - Dunújváros Műszki tnár * kiég Összesen /83. tnévben oklevelet szereztek Az ipri hátterű képzést ujbb két, képlékenylkítási és krbntrtási ágzton bevezettük, A vs-, cél- ós fémkohászti ágzt hllgtóink z első gykorlti periódust Duni Vsműben, fémszerkezetgyártó égztosoknk pedig Duni Vsműben, 6. sz«állmi Építőipri Vállltnál ós "fémmunkás* Válllt kecskeméti gyárábn szerveztük meg. Értékeltük gykorltokt. Az okttó-nevelő munk hllgtói véleményezését kísérleti jelleggel, számítógép felhsználásávl megkezdtük, A félévvégi számonkérések rendjót ugy nppli, mint levelező tgozton Igzgtói Rendelkezésben szbályoztuk. Kísérletileg bevezettük blokkosított okttást. A tnév folymán súlyosbb fegyelmi vétség nem történt. Beirtkozott hllgtók szám nppli tgozt: 558 fő levelező tgozt: 468 fő B K G KFFK VAFK Összesen Nppli K.AZU CBARCIK.ÁN Müsz.tnár nppli Dunújváros Levelező féléves Levelező üzemmérnök 8 féléves Levelező 9. féléves műszki tnár Üzemgépész kiegészítő féléves A felvételi Előkészítő Bizottság tnévben 5 tnulóvl folyttott rendszeres levelezést 8 hllgtónk április 4-0, között z egyetemmel közösen szerveztek tvszi tábort, mjd július 3-től ugusztus 9-ig nyári tábort. Az egyetemi felvételikre előkészítő tnfolym 98, október 6-tól 983. május 9-ig trtott 40 jelentkező részére. Az Üzemmérnök Továbbképző Tnfolym levelező jellegű tnfolymokból 5 féle indult 98, március -én 50 fővel. 983-bn k tnfolym indult, összesen 5 fo jelentkezett, kik decemberben tesznek vizsgát.

10 A T U D O M Á N Y O S D I Á K K Ö R Ö K M U N K Á J A M Ű V E L Ő D É S AZ E G Y E T E M E N M I S K O L C O N M I S K O L C O N A hllgtók részére tnévben z Ábrázoló Geometrii, Gépgyártástechnológii, Fiziki, Geodézii és Bányméréstni, Mechniki Teohnológii, Jogtörténeti és Jogelméleti Tnszékek, i Intézet és z Idegennyelvi Lektorátus rendezett különböző feldtmegoldó és nyelvi versenyeket, E versenyeken eredményesen szereplők közül hllgtó 8,78,- Ft pénz és könyvjutlombn részesültek, A három egyetemi kr ós z Állm- ós Jogtudományi Intézet tnszókein tnévben 76 db TDK dolgozt készült, A Tudományos Diákköri Tnács jvslt lpján ezek közül.000,- Ft-os. dijbn 38, 750,- Ft-ot II, dijbn 3, 500,- Ft-os III. dijbn 7 db dolgozt szerzője részesült. 98. december 0-ón intézményi TDK konferenciát rendeztünk, melyen 37 elődás hngzott el. Az 983, tvszán megrendezett XVI, Országos Tudományos Diákkonferenci szekoióülésein egyetemünk hllgtói 56 elődást trtottk meg, A pedgógusnpi ünnepség keretében 5 kiemelkedő TDK munkát végző okttó részesült BME áltl lpított emlékplkett elismerésben. A tnév jelentősebb kulturális eseményei: - Elődói estek: Csernus Mrinn, Grs Dezső - Mdrs József, Cseh Tmás, - Komolyzenei koncertek: egyetemi hngversenybérlet elődási, vlmint három lklomml miskolci Szimfonikus Zenekr közreműködésével, BenkŐ Dániel lntművész szólóestje, - Alföld c, folyóirt munktársivl tlálkozó, és Végh Antlll iró-olvsó tlálkozó. - Ismeretterjesztői tevékenység: művészettörténeti sorozt, Chrudinák Aljos ktuális külpolitiki tájékozttój, emlékmüsor és koncert Kodály Zoltán 00, születésnpjár, - Jzz koncertek: Benkó Dixielnd Bánd, Sturnus, Jávori - Fogrssi együttesek fellépései, - 3k egyetemi hllgtó részvétele z országosn meghirdetett téli népművelési gykorlton, - Közönségszervező munk: kjo db színházi bérlet és 00 db egyetemi hngversenybérlet. Kiállítások Központi Könyvtárbn: - A 90 éves OMBKE és z Alm Mter, Reprezenttív kiállítás, - Fller Károly professzor /857-93/ emlékére. Reprezenttív kiállítás, D U N A Ú J V Á R O S B A N A Főiskoli Kr házi TDK Konferenciáján, 98. november 3-án négy szekcióbn k hllgtó /üzemmérnök/ elődás hngzott el. Az elkészült dolgoztok szám 7 volt, A TDT jvslt lpján I. dijbn 3, H- dijbn 6, III. dijbn 3, KISZ különdíjbn dolgozt szerzője részesült. főiskoli Az 983. március - április 8, között megrendezett XVI. Országos TDK Konferenci rendezvényein 3 szekcióbn 3 elődás képviselte Krt. - Bognár János professzor /96-97/ emlékére. Reprezenttív kiállítás, - A Hermán Ottó Múzeum természettudományi osztályánk nygából, - Kodály Zoltán centenáriumi emlékkiállítás, - Könyvkiállítás szovjet állm 60 éves meglkulásánk tiszteletére, - Kerpely Antl professzor /837-90?/ emlékére, Kmrkiállitás, - Vds Jenő professzor /857-9/ emlékére, Kmrkiállitás, - Osztrák szkirodlom Selmeci Müemlékkönyvtárbn, Kmrkiállitás. - "A hzi bányászt, kohászt és gépészet kiemelkedő személyiségeiről készült emlékérmek" c. kiállítás. - Ch.R. Drwin hlálánk 00, évfordulój. K A Z I N C B A R C I K Á N - Arny János hlálánk 00. évfordulój. - Illyés Gyul 80 éves, A XVI, OTDK különböző szekcióin 8 fő trtott elődást. - A.N. Ottó születésének 50. évfordulój. Tudományos Diákköri vezetői tevékenységéért Kövesi Gyul főiskoli djunktus és Szecső Gusztáv főiskoli djunktus XVI. OTDK Műszki Szekció emlékplkettjót és elismerő oklevelét kpt. Kirándulás, rendezvények: május 5, - Tnulmányi kirándulás Miskolc-Gyöngyös-Hollókő-Szécsény-Miskolc útvonlon, ug, Mgyr Könyvtárosok Egyesülete XIV, Vándorgyűlése. november 9, - december. - Dr.Uhlmnn Aldár köszöntése 75» születésnpján, /Az ETO fejlődése és mgyrországi munkálti cimmel ünnepi elődást trtott dr, Bbiczky Bél egyetemi docens,/ Kodály Zoltán centenáriumi emlékest.

11 6 - DUMAUJVXHOSBAN T E S T N E V E L É S I ÉS S P O R T É L E T Rendezvény ek: Sz iinházlátogtások Budpestre és Dunújvárosbn rendezett elődásokr, koncertekre /l*önnyüi komolyzene/, továbbá moziműsorokr. Két t kiállítás hllgtók munkáiból, vlmint FOTO-OVODA és elődássorozt. Öt hllgtó eredményesen képviselte k z Intézményt z egyetemi - főiskoli hllgtók téli közművelődési r.ntiivet lőri «-i gykorltán. xivlcorltán. K A Z I N C B A R C I K Á N Rendezvények: Egészségügyi elődás Trtott: Dr, Lázár Erik Eötvös Év és Blogh Attil költő verses összeállítás, Angyl László pilót repülésről szóló elődás. Zenés-táncos elődás miskolci színház művészeivel. Vértes Év politiki fórum. Zenthe Ferenc színművész műsor. t trtottk: Dr. Enyedi Bél z USA-ról, Dr. Risz Iván divetitéses elődás túrázásról, Dr. Ajtonyi István zenéről, Czipó Ferenc z űrkuttásról /filmvetítéssel/. M I S K O L C O N Az elmúlt tnév okttó-nevelő munkáját z uj sportcsrnok átdásánk elhúzódás ngymértékben befolyásolt. A tnévet már ugy indítottuk, hogy h évközben hsználtb tudjuk venni z uj létesítményeket, kkor szervezett fogllkozttássl vlmennyi gykorlóhelyet felhsználhssuk z okttásr. Az elhúzódás okozt problémák nem jelentkeztek élesen s igy okttónevelő munkánk viszonylg zökkenőmentesen folyt le. Az Egyetemi Vándor Kup megrendezését több évre dolgoztuk ki korábbn, melyen múlt tnévben nem változtttunk. A pály hiány mitt tenisz bjnokságot nem tudtuk lebonyolítni, igy férfiknk, nőknek 8 sportágbn zjlottk versenyek. Az egész éves, rendszeres versenyzés következő eredményt hozt:. Géptervezők. Gépgyártók 3. Kohászok 4. Jogászok 5. Bányászok 6. GTR 7. Okt tók-dolgozók 8. Vegyigópészek Az összetett egyéni verseny végeredménye: Férfik Nők. Ilics László G 306/b. Horváth Zsuzsnn K0. Vss Zoltán K 0. Biró Emőke B03 3. Kocsány József G Dér Zsuzsnn K0 Uj progrmként szerepelt dr. Soós Ferenc Számítástechniki Tnszék djunktus áltl szervezett nyári Mgs-tátri turisztiki tábor, mely ngyszerűen sikerült. Uj próbálkozásunk volt z egész évben kéthetenként szombton jelentkező szbdidő progrm: gördeszk, fejelő, lábtenisz, sztlitenisz, tollslbd, cselgáncs, súlyemelés, párbjlövészet versenyek, melyeken tárgyjutlomkt kptk győztesek és helyezettek. A "Jó tnuló - jó sportoló" mozglom 98/83, tnévi sorrendje: Tömegsport k tegóriábn:. Blogh Sándor G *K>7. Mltyinszky Tmás G Virágh Vendel B 30/b

12 r Verseny sport k t e^óriábn:. nem került kidásr. Blázs Bél G *3 3. Mgyr Gábor B 305 M I S K O L C O N K O L L É G I U M I É L E T A lécujjicményokkel kpcsoltos várkozás versenysportbn is korábbi, évek eredményeinek megtrtását tette reálissá. Szkosztályink eleget is tettek ennek z elvárásnk z egész évet átfogó szövetségi bjnokságokbn cskúgy, mint z Egyetemi és Főiskoli Országos Bjnokságokbn, Ismét tájékozódási futóink szerepeltek legeredményesebben, A Sándor, Bertóti, Szbó Összeéllitásu váltónk 3«helyen végzett és további k,, egy 5., és egy 6, helyet szereztek, A legkiemelkedőbb teljesítményt női kosrsink érték el, mórt z NB.II keleti csoportjánk bjnokként jogot szereztek z NB.I-ben vló induláshoz. D U N A Ú J V Á R O S B A N A Kron sportmunk három fő terüluten folyik: - kötelező testnevelési órákon - szkosztályokbn - tömegsportbn, A kötelező testnevelési órák szám Kron z. és II, évfolymon heti ór, III, évfolymon heti ór, A Bolyi Kollégium mg sjátságos eszközeivel végezte nevelési feldtit z Éves Nevelési Terv lpján, A kollégiumi részlegek munkáját kollégiumi tnárok és szkot segitő krok, illetve tnszékek segítették. Figyelmüket elsősorbn tnulmányi és szkmi tevékenységre, és z idei tnévben beindított szkkollégiumok működésének szentelték, A Kollégiumi Bizottság tnév végén értékelte z egyes részlegek munkáját és sját kollégiumuk komfortosbbá tételére felhsználhtó értékes pénzjutlombn részesítette legjobbkt, A Kollégiumi Bizottság tnulásr vló ösztönzés céljából kollégiumi felvételek tnulmányi szintjét felsőbb évfolymokbn megemelte, és ennek lpján történtek következő tnév kollégiumi felvételei. Az épületek műszki állpot elsősorbn fokoztos elhsználódás és ngyobb igénybevétel mitt több, sürgősen megoldndó gondot vetett fel. Az épületek komfort szintjét lssú minőségi jvulás jellemezte, A Bolyi Kollégium önkormányzti és álltni vezetése elsőrendű feldtánk tekinti "Kiváló Kollégium" cim megvédése érdekében szkmi, közösségi és z önkormányzti munk erősítését, A kollégiumi elhelyezést igénylő és z rr érdemes hllgtók elhelyezése nem okozott g ond o t, A Főiskoli Kr Hldás Sportkörének szkosztályi: D U N A Ú J V Á R O S B A N Tömegsport - Kosárlbd /férfi/ - Kézilbd /férfi/ - Skk A kollégium egy-egy időszkr vontkozó feldtit z intézmény komplex feldttervében, pértlpszervezet munktervében és KISZ Bizottság kcióprogrmjábn rögzítettek htározzák meg. Az emiitett munktervek lpján kollégium állmi vezetése és diákönkormányzt készíti el sját távlti és időszkos nevelési progrmját, Tiz sportágbn kiirt háziversenyen egész tnévben versenyeztek hllgtóink értékes dijkért. Ez versenyrendszer csknem minden hllgtónk rendszeres sportolást biztosított egész tnévben. K A Z I N C B A R C I K Á N A kollégium állmi vezetése és Kollégiumi Bizottság ebben tnévben is ngy figyelmet szentelt kollégisták tnulmányi munkájár és kollégium fegyelmi helyzetének jvitásár. A kollégium továbbfejlesztette társfőiskolák kollégiumivl kpcsoltit. A vezetői megbeszélésen kivül, közös kulturális progrmok szervezésére is sor került. Az elmúlt tnévtől kezdődően tevékenyen részt vesz területi kollégiumi munkközösség munkájábn. A tnév folymán végzett átlkításokkl kollégium komfortszintje növekedett, 98, október h-5 között 6 cspttl vettünk részt Győrben Főiskoli Sportnpok rendezvényein, 96, novemberében és 983, márciusábn Kertészeti Egyetem, Gyöngyösi Főiskoli Kr és Főiskoli Krunk 7 sportágbn bráti tlálkozón vett részt. Az NB II, Keleti csoportjábn női röplbd csptunk 0, helyen végzett. K A Z I N C B A R C I K Á N Az 983. április hóbn megrendezett hetes BON npokt hgyományos Rongyosbál zárt. Működő szkköreink: Rádiós szkkör, Elektromos brkács szkkör, Fotós szkkör, Stúdió, Mechnikus brkács szkkör.

13 - - D O M Á N Y O S K U T A T Ó M U N K A Az Nehézipri Műszki Egyetem Közleményeinek gondozásábn 98. július, és 983, június 30. között meejelent kidványok jegyzéke: M I S K O L C O N Az egyetem kuttóhelyei z 98-85, évekre kidolgozott tudományos kuttási tervek lpján végzik kuttómunkájukt, /Az időszkr vontkozó témcsoportjegyzék z 980/8, évi Évkönyvben tlálhtó/, A kuttáshoz TKFA, MŰFA keretek változtln feltételeket biztosítottk. Az egyetem TKFA támogtás 98-ben mft volt* A szerződéses tevékenység 98-ben megtorpnt, de z 983. év újr dinmikus fejlődést hozott - kuttási megrendelések mennyisége nőtt. Az állmi megbízási szerződések keretében folyó kuttások kitűzött ütemben hldnk. NME Közi. Bányászt 3/- NME Közi X. Bányászt 3/3-4 NME Közi,. Gépészet 9/-3 Publ. A. Mining 37/3-4 Publ. A. Mining 38/- Publ. B. Metllurgy 35/-4 Publ. C. Mchinery 37/3-4 Publ. 0. Mohinery 38/ Publ. D. Nturl Soiences 35/ Selmeci bibliográfi Jelentősen élénkült tlálmányok, know-how-k kidolgozásánk, bejelentéségnek és hsznosításánk üteme. A szolgálti tlálmányok szám uj bejelentéssel csknem megduplázódott. A tlálmányok fejlesztésére kpott támogtások /ipm, OMFB/ és megkötött hsznosítási szerződések révén z egyetem uj bevételi forrásokhoz jutott. Szellemi termékeinek szélesebb körű hsznosítás érdekében z egyetem belépett Mgyr Kereskedelmi Kmr tgjink soráb, és kuttás-fejlesztési tevékenységre irányuló export együttműködési szerződést kötött TECHNOlMPEX-el, A szerződéses munkák és tlálmány-, know-how-k, szoftver hsznosítások ügyeit kibővített htáskörű Központi Véleményező Bizottság intézi 98, novembere ót, egyidőben z uj Belső Szbályzt htályblépésével. Az országos kuttási feldtok megoldásábn jelentős előrelépést jelentett, hogy z Ipri Minisztérium z egyetem több szktnszékét felkérte - táro nygi támogtásából - kuttási-fejlesztési témák elvégzésére. Előkészületek folytk "T-^-jelü utomtizálási eszközök ós rendszerek kuttás-fejlesztése" tárgyú tárcszintű skágzti oélprogrm részfeldtát képező pprobáoiós tevékenységre vontkozó IpM, OMFB-NME, VAFK közötti keretszerződés megkötésére. A tnszékek ezévben is részt vettek z OMFB felkérésére z OMFB tnulmányink szkmi vitáin észrevételeikkel, jvsltikkl, Elkészült z NME 98, és 98. évi tudományos tevékenységéről Összeállított tájékozttó. Az NME okttói közül spirnturát végez ösztöndíjs JLevelező Összesen NME-n külföldön hzi intézménynél Más intézményből z NME-re beosztott spiráns 3 Tárgyidőszkbn z lábbi szocilist együttműködési szerződések kerültek IáÍrásr: Nehézipri Műszki Egyetem - Ipri Minisztérium Nehézipri Műszki Egyetem - Közlekedéstudományi Intézet Nehézipri Műszki Egyetem - B.A,Z.megyei Kórház-Rendelőintézet Az 98. évi Alkotó Ifjúság Pályáztr 8 pálymunkát és 6 megjelent publikációt nyújtottk be, A pályázt történetében elsöizben z egyik dijnyertes pálymüvet szolgálti tlálmányként z Országos Tlálmányi Hivtlhoz z egyetem benyújtott. D U N A Ú J V Á R O S B A N A tnszéki kuttások z ötéves terv szerint folynk, bár rendelkezésre álló változtln összegű TKFA lpok reálértéke jelentősen csökkent. Nehézséget okozott z rendelkezés is, mely z értékhtáron felüli beszerzést tiltj, igy több tnszók együttes célok érdekében műszerbeszerzésre nem fordíthtj sját kisosszegü részesedését. Változtlnul gond, hogy beruházási kerettel nem rendelkezünk és felújítási jellegű feldtink egyrészét SzM fejlesztési lpjink terhére kell finnszíroznunk, A zömmel K+F jellegű szerződéses tevékenység átmeneti visszesés után növekedett. Különböző tudományos és társdlmi szkbizottságokbn közreműködésünk tovább bővült. Az együttműködési szerződések köre bővült, Ppíripri Válllt Dunújvárosi Gyárávl tervezett szerződós láírásr került, mi máris ktívbbá tette kpcsoltinkt, A csökkenő SzM részesedési lp ellenére sikerült okttóink részvételével lehetőséget biztosítni különböző rendezvényeken, z elődók szám is növekedett. Doktori címet szerzett fő, benyújtott doktori dolgoztát 3 fő. Hllgtóink TDK munkáj korábbi szinten áll. belföldi 5 6 külföldi 5 6

14 - 3 - N E M Z E T K Ö Z I K A P C S O L A T O K Az egyetem hllgtói közül 44-en vettek részt külföldi nyári szkmi gykorlton z lábbi intézményekben: M I S K O L C O N Az egyetem nemzetközi kposolti tnévben - ngyrészt már régebben kötött brátsági és együttműködési szerződések lpján - kiegyensúlyozottk voltk. Az egyetem nemzetközi kpcsoltit egyrészt z egyes külföldi felsőokttási intézményekkel fennálló szerződések, z állmközi munktervekben biztosított külföldi tnulmányutk, ill, hivtlos vendégek fogdás, másrészt nemzetközi konferenciákon vló részvételek lkotják* Az egyetem z lábbi külföldi felsőokttási intézményekkel kötött eddig brátsági és e- gyüttmtiködési szerződést: Kssi Műszki Egyetem Freibergi Bányászti Akdémi Mgdeburgi Műszki Egyetem Rossweini Mórnökiskol Riesi Mérnökiskol Fürstenwldei Műszki Főiskol Moszkvi Petrolkémii és Gézipri Egyetem Moszkvi Bányászti Egyetem Moszkvi Acél és Ötvözetek Egyetem Hrkovi Műszki Egyetem Zsdnovi Kohászti Egyetem Freibergi Bányászti Akdémi Mgdeburgi Műszki Egyetem Krkkói Bányászti és Kohászti Akdémi Hrkovi Műszki Egyetem Kssi Műszki Egyetem Moszkvi Petrolkémii és Gázipri Egyetem Moszkvi Bányászti Egyetem Osztrvi Bányászti és Kohászti Akdémi Bányászti és Geológii Egyetem, Szófi Limi Műszki Egyetem Gépészeti és Elektrotechniki Egyetem, Szófi Tuzli Egyetem Bányászti és Geológii Kr Riesi Mórnökiskol /KFFK/ Rzeszowi Műszki Egyetem Rossweini Mórnökiskol /KFFK/ Zsdnovi Kohászti Egyetem Holguini Műszki Egyetem Moszkvi Acél és ötvözetek Egyetem Leobeni Bányászti és Kohászti Egyetem ^ Az egyetem tnévben Művelődési Minisztérium engedélyével /98. július -től 983. június 30-ig/ z lábbi konferenciákt, ill. tudományos üléseket rendezte: Mrxizmus-Leninizmus Tnszék Ngy Októberi Szocilist Forrdlom 65. évfordulój tiszteletére 98. november 9-én rendezett "Gzdság-politik és ideológi" témkörben nemzetközi konferenciát, _ Fémkohászttni Tnszék "Hidrometllurgi" témábn 98. szeptember -3. között rendezett z OMBKE-el közösen konferenciát, - Földtn-teleptni Tnszék Mgyrhoni Földtni Társult, vlmint Hermán Ottó Múzeumml közösen rendezte meg 983. március 3-án z "Ásványbörze" o. kiállítást, ill. tlálkozót, - MAB z NME és GTE közös rendezésében került sor 983. április 6-9. között z FT0MM Történeti Állndó Nemzetközi Bizottságánk ülésére. D U N A Ú J V Á R O S B A N A tnévben z egyetemet 30 hivtlos külföldi vendég, összesen 56 npr látogtt meg. Az lábbi táblázt tájékozttást d z egyetem okttóink és kuttóink hivtlos külföldi útjáról; ezek nygi fedezetét részben Művelődési Minisztérium, részben más intézmények /MTA, OMBKE, MTESZ, OMFB, GTE, OKGT, MELYÉPTERV stb/ biztosították. Kiküldetések Külföldön töltött Szervezeti egység szám npok szám Külföldi kpcsoltink továbbr is változtlnok két NDK-beli üzemmérnök intézménynyel /Reis-kohászt, Rosswein-gépészet/, Kr szkmi főirányink megfelelően. Más hivtlos kpcsoltunk nincs. A kommunrszki Bányászti és Kohászti Intézettel z építőtáborok újr beindultk, mig hgyományos oseretermelési gykorltokon z NDK-bn két csoport /kétszer 9+ fővel/ vesz részt és hsonló létszámml fogdják két mérnökiskol csoportjit. A krról okttónk volt külföldön, összesen 38 np időtrtmml, továbbá fő OÖT tnulmányúton 8 hónpig Jpánbn vn. Bánymérnöki Kr Kohómérnöki Kr Gépészmérnöki Kr Állm- és Jogtud, Kr Központi szervek K A Z I N C B A R C I K Á N A Moszkvi Petrolkémii és Gázipri Egyetemmel kötött szerződés lpján, kölcsönösségi lpon 8 fő hllgtó töltötte, 98. július 4-6. között nyári termelési gykorltát Szovjetunióbn kisérő tnár vezetésével. Augusztusbn pedig 8 szovjet hllgtó töltötte nálunk termelési gykorltét.

15 AZ E G Y E T E M G A Z D Á L K O D Á S A D U N A Ú J V Á R O S B A N M I S K O L C O N A főikoli kron költségvetési előirányztából jelentősebb ellátási színvonl növekedés nem volt, A beruházási hitelkeret hiányábn megrendeléseket szerződéses munkák fejlesztési lpjából fizettük ki. Egyetemünk és pénzügyi lehetőségei ezúttl is lklmzkodni kényszerültek népgzdság egészének mindenkori lehetőségeihez. A csererányok romlás, z ország fizetőképességének megőrzése érdeitében tett felsőszintű megszorító gzdsági-pénzügyi intézkedések óhttlnul éreztették kedvezőtlen htásukt. Más válsztási lehetőség hiján mindinkább sját pénzforrásink terhére voltunk kénytelenek késedelmesen Jövő és elégtelen központi pénzforrásokt pótolni. S nem is eredménytelenül. Összesítésül megállpíthtó, reális és fontos igények kielégítésével, központi szervek és tnszékek fegyelmezett gzdálkodásávl elértük, hogy z ellátás lényegi szintjének megtrtásávl z okttó és tudományos kuttó munk megfelelő szinvonlt biztosítni tudtuk. Gép- és műszerberuházás ngyságrendje és összetétele áltlábn Jól tükrözi gzdsági lehetőségeket. A biztosított - több forrásból álló - előirányzt inkább szintentrtásr és kevésbé fejlett teohnik uj eredményeinek megszerzésére volt elegendő. Vlós e megállpítás nnk ellenére, hogy tárgyidőszki beszerzés Jelentős összegű, 40.8 millió forint volt. Inkább ngyszámú, mint Jelentős egyedi értékű beszerzéseink közül megemlítésre kívánkozik Geofiziki Tnszék EMG 7666 tip. számitógépe /6l8 eft/, vlmint Gépgyártástechnológii Tnszék BHV 5 tip. külső körköszörügépe /89 eft/. Sját kivitelezésben szerszámtárolót építettünk, mellyel z épületek és építmények értéke 0. eft-tl növekedett, K A Z I N C B A R C I K Á N Intézményünk műszerek, gépek, berendezések és felszerelések pótlásár beruházási hitelkeretből,39 er-ot, költségvetési jutttásból. ept-ot hsznált fel összesen. Lényegesebb beruházások, fejlesztések: - számítástechniki eszközök, computer, floppy disk, 775 eft - lbortóriumi mérőműszerek, 34 ept - továbbá több olyn műszerek, melyek közvetlenül hllgtók gykorlti okttását szolgálják. Az engedélyezett épitési beruházások keretén belül lényegében befejeződött sportlétesítmények építése, s csrnok z egyetem kezelésébe került. A Jogász-képzés épületének vsbetonszerkezete elkészült. Az egyetem hőehtásánk sürgető végleges megoldását szolgáló beruházási progrmot főhtóságunk Jóváhgyt. A kivitelezés várhtón 983. év végén megindul. Meglévő épületeink és építményeink állgánk megóvás, Jvítás és korszerűsítése érdekében - lehetőségeink szerint - tárgyidőszkbn is felújítottuk zok egy részét. Az épületeink felújítását - ngyjvítását ezúttl is Jelentősen hátrálttt kivitelezői kpcitás hiány és ráfordíthtó idő behtárolt volt. E kötöttségek és nehézségek ellenére z lábbi ngyobb munkák elvégzésére volt lehetőség: - elkészült z. z. elődóterem és Központi Könyvtár világításánk felújítás, - folyttódott z A/, lborszárny, z erőmű részleges felújítás, vlmint z A/4, központi főépület következő fütésszkszánk felújítás, - z úthálóztunk és térvilágításunk felújítás, - megkezdődött z Elektrotechniki Tnszék villmos lborjánk, továbbá konyh-étterem melegvíz rendszerének ngyjvítás. Ez utóbbi z elmúlt tnévben be is fejeződött, Felujitái, ngyjvítási tevékenységünk nem lebecsülendő ngyságát és Jelentőségét muttj, hogy tnévben e célokr több mint 9 millió forintot fordítottunk.

16 7 - A T A N É V B E N N Y U G D Í J B A V O N U L T A K M I S K O L C O N AZ EGYETEM HALOTTAI M I S K O L C O N Gond János Leskó János Litvin József Oláh József Vécsei Ervin Városi Ljos ny. telepőr ny, kpus ny, szkmunkás ny. szkmunkás szkmunkás ny.szkmunkás 983. május , április április 3, 983, április február 7, 983. jnuár 6. D U N A Ú J V Á R O S B A N Dr.Brnki Ferenc szerv.tnáosdó I983. május 3, Dr.h.c.dr.Alliqunder Ödön egy, tnár 98. december 3. Belföldi Józsefné elődó 983. június 3. Benoze Ljosné bet. munkás 983. június, Bukovenszky László szkmunkás 98, december 3. Czigány Vincéné hivtlsegéd 98. október 5 Dr, Czepper Géz jogtnácsos 98. december 3. Dr. Dénes Miklós egy. docens 983. április 6. Dók Áron egy. djunktus 983. ugusztus 5 Érsók Gyulánó tkrító 98, november 8. Grmi Zoltánné bet. munkás 98. november 30. Horváth Józsefné tkrító 983. jnuár. Dr. Horváth Zoltánné könyvtáros 98. november JO, Dr. Horváth László tud.főmunktárs 98. október. Juhász Imréné tkritó 983. május 3, Koosis Bélánó mosónő 98. deoember 30. Kiss Gézáné hivtlsegéd 98. december 3. Dr. Lendvy Pálné egy. djunktus 983. június 30. Lktos László szkmunkás 983. március ^. Ngy Ljosné főelődó 983. május 3. Osváth Imréné tkritó 98, november 6. Pázmándi Brnbás bet. munkás 983. április 5. Pásztor Sándornó kpus 983. június 30, Rech Imréné bet. munkás 983. május, Dr, Szopory Béláné könyvtáros 98, december 3. Dr, Szopory Bél egy. docens 983. március 4, Szbó Blázsné tkritó 98. október, Tóth Sándor öá. mechn június 30. Utrt Gyuláné hivtlsegéd 983. jnuár 3. Veréb Józsefné főelődó 983. jnuár 3. Vj Jánosnó tkritó 983. május 3. Wieder Nándor tud. munktárs 98, november 30. Kőhlmi Gáborné müsz. rjzoló 983. június 30. D U N A Ú J V Á R O S B A N Bihri Istvánná Czibulk Mártönné Hlász Sándorné Kúti Józsefné Róhr Ferencné Stelczer László Tóth Ernőné tkritó tnszéki dmin. portás portás tkritó rktáros tkritó

17 - 9 KAZINCBARCIKÁN K I T Ü N T E T É S T ÉS E L I S M E R É S T K A P T A K Ngy Lászlóné Lánozi Gézáné főelődó portás SZOCIALISTA MAGYARORSZÁGÉRT ÉRDEMREND Dr. Zmbó János MUNKA ÉRDEMREND EZÜST FOKOZAT Dr. Alliqunder Ödön Mörk János MUNKA ÉRDEMREND BRONZ FOKOZAT Dr.Firtkó János Dr.Vorstz Brúnó PRO UNIVERSITATE Dr, Simon Sándor KIVÁLÓ BÁNYÁSZ I í Dr. Zmbó János BÁNYÁSZ SZOLGÁLATI ÉRDEMÉREM ARANY FOKOZAT Dr. Ptvros József BÁNYÁSZ SZOLGÁLATI ÉRDEMÉREM EZÜST FOKOZAT Dr, Némedi Vrg Zoltán Dr, Kolozsvári Gábor BÁNYÁSZ SZOLGÁLATI ÉRDEMÉREM BRONZ FOKOZAT Dr, Bohus Géz Szbó László Meggyes Tmás Dr, Füst Antl Hursán László SZOCIALISTA KULTÚRÁÉRT Dr, Szbó Gábor

18 KIVÁLÓ MUNKÁÉRT Dr, Tompos Endre Dróczy Levente Dr. M«ting Bél Dr, Károly Gyul Dr, Buócz Zoltán Kiss János Dr, Somosvári Zsolt Kosztolányi Zoltán Bozsik Sándorné dr. Dr, Kovács László Dr, Csutor Tivdr Dr, Nemedi V, Zoltán Gál László Dr, Szbó Szilárdné Dr, Fridrik László Szávi Péter Dr, Gulyás József Dr, Szinty István Dr, Apró Ferenc Ttár Iván Dr, Bánhidi László Tóth Enikő Bőte Tibor Várhegyi Sándorné Dr, Czbán János Visz oki. Lászlóné Lendvy Pálné KIVÁLÓ MUNKÁÉRT /GTE/ Erdélyi Ferenc KIVÁLÓ MUNKÁÉRT /Közp.Földt.Hiv,/ REKTORI DICSÉRET Fülöp Zsoltné Kiss Lászlóné Gönczi Józsefné Pethő Gábor Dr, Imre József Sverl Józsefné Illés Bél Szbó Árpád Dr, Jámbor Kálmánné Dr. Szbó Szilárd Seres Lászlóné Ungvári Lászlóné Ifj. Tkács József Vigh Ernő Timon György Blogh Mátyásné Báthori Gáborné Despoth István Czigány Vincénó Frks Ljosné Hvellnt Pálné Groholy Sándorné Inklovics Józsefné Keresztúri Ferenc Kozm Ferencné Nándori Frigyes Nyári Zsuzsnn Pllghy Ilon Szemán Jánosné Svidró József Szbó Gyuláné Dr. Tkács Gábor Dr, Zsdányi Guidóné Temesvári Ferencné Aszlós Lászlóné Zsebesi Mikiósné Bene Ferenc Tóth Sándor Hjnl Mári Pázmándi Brnbás Dr. Csókás János GTE EGYESÜLETI ÉREM KIVÁLÓ MUNKÁÉRT /OMBKE/ Csizmdi László Jónás Pál Benke László MINISZTERI DICSÉRET ÉRDEMES TÁRSADALMI MUNKÁS /HNF/ Bőhm József Dr, Ngy Géz Dr, Fbinyi Erzsébet Ngy Lászlóné Tóth Józsefné Rácz Pálné Erdélyi Zoltán Dr, Forrl László Gál Gszton Herke László Horváth Kálmán Jkb Istvánné Kmondi László Lozkó Jánosné Ngy Imréné Ngy László Ngy Ottó Tibor Pluff László Szbó Béláiió F,Tkács Lászlóné Dr. Tóth László Ury Mártonnó Vjkó Imréné Vékony Sándor Visnyei Lászlóné Völgyes Ljos Ngy Ljosné Geofiziki Tnszék Mrxizmus-leninizmus Tnszék Sokszorosító Üzem

19 T Ö R Z S G Á R D A O K L E V E L E T K A P T A K 35 éves szolgálti idő után Krlovits József 30 éves szolgálti idő után Dr. Tompos Endre Dr. Frks Ottó Dr. Csblik Gyul Dr, Péter László Dr. Ngy Ljos Vid Andrásné Wieder Nándor Kordoss József Dr. Nikodómusz Antl Dömötör Ferencné Ludvig László Dr. Tjnföi József Hornyik László Dr. Drohni József Dr, Huszthy László Dr. Gyáni Károly Dr. Szbó László Hegedűs Brn Dr. Lányi Andor Szlánczy Sámuel Dr. Dormány Mihály Kton Sándor Szbó Imre Frksovszki Istvánná Csontos Istvánná Kosztolányi Zoltán Dr, Scholtz Péter Prdvi Antl Vincze Gyuláné Szbó Dénes Dercsényi Edit Ngy Józsefné Kelemenné Skultéty Év Szilágyi Dezső Lévy Mári Kiss János Németh Ferenc Dr. Krtochwill Fereno Veréb Józsefné 0 éves oklevelet 6-en kptk D U N A Ú J V Á R O S B A N 0 éves szolgálti idő" után 5 éves szolgálti idő után Kovács Kálmánná Dr, Ptvros József Kovács Miklós Bbics László Dr, Nánási Tibor Bujtás Lászlóné Németh Aljos Dr, Trnt Ferencné Dr. Voith Márton Ury Mártonnó Soltész Gézánó Dr. Gulyás József Orosz László Dr, Pirkó József Berkes Rudolfnó Dr, Frks Józsefné Mdrs! Mrgit Alexáné Fehér Ágot Rémiás Jánosné Szrvs Miklósné Vrg Istvánná Pluff László Vérhegyi Judit Dr. Nánási Tiborné Belföldi Józsefné K A Z I N C B A R C I K Á N 0 éves szolgálti idő" után Fignár Bél Kton Györgynó Hjgos Bél Mózes Ödönné 0 éves szolgálti idő után Szokoli Zoltánná Dr. Kovács Ferenc Bőte Tibor Dr. Reisz Gyul Utrt Gyuláné Grán József Dr, Nébli Vendel Szebeny Ferenc Dr, Czbán János Szigeti Istvánná Dr, Frgó Károly Dr. Fridrik László Dr, Király Bélánó Dr. Mádi Fereno Dr, Péczelt István Dr. Sárvári József Tóth Ottó Dr, Kelemen József Sánth Csongor Dr, Szecső Gusztávné Dr. Lorencz Sánd or Herke László Lbod Gyul Frgó Brn

20 G Y É M Á N T - ÉS A R A N Y O K L E V E L E T KAPTAK M Ű S Z A K I E G Y E T E M I D O K T O R R Á A V A T O T T A K GYEMANTOKLEVELET KAPOTT Bánky József oki. kohómérnök ARANYOKLEVELET KAPOTT Ajty László oki. bánymérnök Kiss Pál oki. bánymérnök Simon Bél Szmosi Gyul Dr, Visnyovszky László Králik Bél oki, v skohómórnök oki, kohómórnök oki. vskohómérnök oki.v skohómérnök Brkóczy István Bán Miklós Csáki Tibor Grófné Vlkov Lidi Kton József Kovéts Attil Máty László Ngy Sándor Ngy Tmás Ngy Zoltán Pöstyóni Ferenc Szbó Szilárd Szbó Zoltán Szrk László Tkáos János Zárdi Ljos Blogh Bél Beregi László Bocsák Bél Bokor Ferenc Deák Endre Deres János Hjdú Ljosné Hrky Gábor Kránioz Zoltán Ngy Sándor Szemmel'veisz Tmás Tkáos István Turz István Zergi István oki.gépészmérnök oki.bánygeológus mérnök oki. "v i llmo smérnök oki. kohómérnök oki.vegyészmérnök oki.gépészmérnök oki.g épészmérnök oki.gépé szmérnök oki,gépészmérnök oki,gépészmérnök oki.gépé szmérnök oki.gépészmérnök okl.kohómérnök oki.bány mérnök oki.gépészmérnök oki.gépészmérnök oki.bánymérnök oki.bánymérnök oki.bány mérnök okl.kohómérnök oki.bánymérnök oki.bánygeológus mérnök oki.bánygeológus mérnök oki.gépészmérnök okl.bánymüvelő mérnök oki,gépészmérnök oki,kohómérnök oki.kohómérnök oki,bány mérnök oki,bánymérnök

NEHÉZIPARI MŰSZAKI ÉVKÖNYV 1979/80. MISKOLC 1981.

NEHÉZIPARI MŰSZAKI ÉVKÖNYV 1979/80. MISKOLC 1981. NEHÉZIPARI MŰSZAKI ÉVKÖNYV 1979/80. MISKOLC 1981. NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÉVKÖNYV 1979180. l MISKOLC 1981. ISSN 0133-333 TANÉVNYITÓ BT. Czibere Tibor rektor beszéde z egyetem tnévnyitó < * P ^ /1979-

Részletesebben

NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÉVKÖNYV 1973/74 MISKOLC, 1975

NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÉVKÖNYV 1973/74 MISKOLC, 1975 NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÉVKÖNYV 1973/74 MISKOLC, 1975 A NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM VEZETŐSÉGE ÉS VEZETŐ TESTÜLETEI AZ 1973/74. TANÉVBEN Felelős kidó: DR.TAJNAFÖI JÓZSEF rektorhelyettes Szerkesztő bizottság:

Részletesebben

MAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020

MAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 MAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 Összefoglló Prioritások A prioritás z lábbi hzi problémák megoldásár irányul: A prioritáshoz kpcsolódó tervezett intézkedések Mely EU temtikus célkitűzéshez

Részletesebben

Felvételi KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR. Universitatea BABEŞ-BOLYAI. w w w. e c o n. u b b c l u j. r o BABEŞ-BOLYAI

Felvételi KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR. Universitatea BABEŞ-BOLYAI. w w w. e c o n. u b b c l u j. r o BABEŞ-BOLYAI BABEŞ-BOLYAI Universitte TUDOMÁNYEGYETEM BABEŞ-BOLYAI KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR w w w. e c o n. u b b c l u j. r o Román, mgyr, német, ngol és frnci nyelvű képzési formák Helyek szám Részletek

Részletesebben

Bázisintézményi munkaterv

Bázisintézményi munkaterv PESTERZSÉBETI KEREKERDŐ ÓVODA 1202. Budpest, Ngysándor József u. 189. Tel./Fx: 285-0275 kerekerdo@ecom.hu www.kerekerdo-ovi.hu Pesterzsébeti Kerekerdő Óvod OM zonosító: 034735 Bázis munkterv 2017/2018.

Részletesebben

FÖLDRAJZ ALAPKÉPZÉSI SZAK

FÖLDRAJZ ALAPKÉPZÉSI SZAK FÖLDRAJZ ALAPKÉPZÉSI SZAK Képzési és kimeneti követelmények. Az lpképzési szk megnevezése: földrjz (Geogrphy). Az lpképzési szkon szerezhető végzettségi szint és szkképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Részletesebben

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS A Község Képviselő testülete márciusi soros ülésén döntött, hogy 2010. június 4 én, Trinoni békediktátum láírásánk 90. évfordulóján emlékművet emeltet Lőkösház központjábn, Ktolikus

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával 18 Interjú Dr. VÁRY Annmáriávl MA MÁR NEM PÁLYÁRA, HANEM ÁTMENETEKRE ÉS MÓDOSÍTÁSOK SOROZATÁRA KELL FELKÉSZÜLNI. D r. Váry Annmári kliniki és pálytnácsdó szkpszichológus, pszichoterpeut, Wekerle Sándor

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

1988. évi I. törvény Hatályos: 2011.09.01 -

1988. évi I. törvény Hatályos: 2011.09.01 - 1988. évi I. törvény Htályos: 2011.09.01-1988. évi I. TÖRVÉNY közúti közlekedésről1 ( végrehjtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel egységes szerkezetben.) [ vstg betűs szöveg z 1988: I. törvény

Részletesebben

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő) 27 A ház hét minden npján progrmokkl telített. Kb. 900 fitl fordul meg hetente z állndó progrmokon. A próbák, z összejövetelek hosszú évek ót ugynzon helyen, ugynzon időpontbn vnnk. A megszokottság egyegy

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Társdlmi Megújulás Opertív Progrm keretében Munkhelyi képzések támogtás mikro- és kisválllkozások számár címmel meghirdetett pályázti felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.1.3/07/1 v 1.2 A projektek

Részletesebben

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek XXVII. évfolym 1. szám 2010. július www.edvrt.hu Több polgármester is elismerően szólt z ÉDV Zrt.-vel vló együttműködésről 3. oldl Bemuttkozik Vevőszolgált Központi Telefonos Ügyfélszolgált 6. oldl Még

Részletesebben

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk. Coworking kicsit másként. Interjú Kptár létrehozóivl Írt: Mgyr Cochszemle 2012. ugusztus 11. szombt, 18:49 Igen beszédesek következő sorok, melyeket nemrégiben megnyílt Kptárbn megforduló, dolgozó ik ügyféltől,

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény 24. és 26. - lpján

Részletesebben

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző Előterjesztő: Di. Földc vbocs gyző Tervezett 1 db htározt Véleményező Szociális és [gészségügyi Bizottság Bizottság: Pénzügyi-, Gzdsági Bizottság Készítette: Dr. Fölűcsi Szbolcs jegyző el z lábbi htározti

Részletesebben

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL SZERZŐINKRŐL Blogh Emese Blogh Emese mester coch, 2009 ót fogllkozik cochinggl, képesítését Dr. Kollár Coching Iskolcsoportnál szerezte. Csládi válllkozásbn dolgozott közgzdként és vezetőként is, így ismeri

Részletesebben

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER FÁCÁNKERT HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BESŐ ÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS EBONYOÍTÁS F Á C Á N K E R T TEEPÜÉSRENDEZÉSI TERVE HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER Készítette

Részletesebben

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje Melléklet Folymtb épített előzetes utólgos vezetői ellenőrzés Trtlom I. A szbálytlnságok kezelésének eljárásrendje II. Az ellenőrzési nyomvonl III. Folymtábrák IV. A tervezéssel, végrehjtássl, beszámolássl

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1 j)10 R (1)4 2000. évi XXV. törvény kémii biztonságról1 z Országgyűlés figyelembe véve z ember legmgsbb szintű testi és lelki egészségéhez, vlmint z egészséges környezethez fűződő lpvető lkotmányos jogit

Részletesebben

Beszámoló 2012. március 1-től 2012. szeptember 30-ig

Beszámoló 2012. március 1-től 2012. szeptember 30-ig Beszámoló TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0071 Az Asbóth Sándor Térségi Középiskol, Szkiskol és Kollégium felkészülése referenci intézményi szolgálttások minőségi ellátásár 2012. március 1-től 2012. szeptember 30-ig

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Selyemréti Református Két Tnítási Nyelvű Áltlános Iskol Miskolc Éder György út 1. A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. ( VIII. 28. ) Korm. Rendelete nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Bázisintézményi munkaterv

Bázisintézményi munkaterv DERECENI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BRASSAI SÁMUEL GIMNÁZIUMA ÉS MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA 4029 Debrecen, Víztorony u. 3. OM zonosító: 203033 Telefon, fx: 52/411-885 E-mil: brssi@brssi.hu ; weblp: www.dszcbrssi.hu

Részletesebben

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011. Kerületi Közokttási Esélyegyenlőségi Progrm Felülvizsgált Budpest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzt 2011. A felülvizsgált 2010-ben z OKM esélyegyenlőségi szkértője áltl ellenjegyzett és z önkormányzt

Részletesebben

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés Lbirint Krszt- és Brlngkuttó Sport Egyesület Aplányi - brlngbn A bányászti tevékenység mitt veszélyeztetett brlng állpotát 2013- bn is figyelemmel kísértük. Rongálódást brlng állgábn nem tpsztltunk. Vizsgáltink

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény 24. és 26. - lpján

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS Püspökldány Város Önkormányzt 4150 Püspökldány, Bocski u. 2. Telefon 54/451-510 www.pupokldny.hu JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS 2015-2020 Készült: Püspökldány Város Önkormányzt

Részletesebben

MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja

MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja MTM Hungári Egyesület MTM Világszerte htékonyság stndrdj Képzi kínált 2011/2012 KÖLTSÉGEK ELKERÜLÉSE KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS HELYETT A Methods-Time-Mesurement (MTM) z időszükségletmeghtározás világszerte legszélesebb

Részletesebben

Költségvetési előirányzat

Költségvetési előirányzat I Sorszám: Tárgy: N37/13 Költségvetési előirányzt Döntéshoztl módj: Egyszerű többség Tárgylás módj: Nyílt ülés Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság Előkészítette: Kovács Szilvi osztályvezető Pénzügyi

Részletesebben

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE NYÍRSÉGTRV Kft. Székhely: 4431. Nyíregyház, Mckó u. 6. sz. Irod: 4400. Nyíregyház, Szegfű u. 73.sz. Telefon/fx: (42) 421-303 Moil: (06-30) 307-7371 -mil: nyirsegterv@nyirsegterv.t-online.hu We: www.nyirsegterv.hu

Részletesebben

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtrtomány értesítője Brssó, 2008. Március Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Hrmdnpr legyőzte hlált. Et resurrexit

Részletesebben

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup Együtt Egymásért 2011. 6. Szám www.hkse-kup.tw.hu Kidj Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Kup Kirándulás Erdélybe kupi Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Ifjúsági tgozt második lklomml vett részt

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése

Részletesebben

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010. ELBIR Elektronikus Lkossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE Tisztelt Polgármester sszony/úr! DR. SIMON LÁSZLÓ r. dndártábornok z Országos Rendőr-főkpitányság

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. november 30-i ülésére Tárgy: Zirc város 2010. évi Ifjúsági Cselekvési Tervének elfogdás Elődó: Ksper Ágot, z Okttási, Kulturális

Részletesebben

Az SzMSz-ben foglalt rendelkezések megtartása mindenkinek közös érdeke, ezért az abban foglaltak megszegése esetén

Az SzMSz-ben foglalt rendelkezések megtartása mindenkinek közös érdeke, ezért az abban foglaltak megszegése esetén A JENDRASSIK VENESZ KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közokttásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény és nnk végrehjtási rendeleteiben foglltk

Részletesebben

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk Ngykáti HÍRADÓ Ngykát Város Önkormányztánk lpj VIII. évfolym 3. szám 2014. március 26. Friss tvszi szélben ünnepeltünk Ez évben is megemlékeztünk 1848 49-es forrdlom és szbdsághrc évfordulóján. Az 1840-es

Részletesebben

ÉN TÉR KÉP. avagy. a művészetek nyelvén. a gyermekvédelemben

ÉN TÉR KÉP. avagy. a művészetek nyelvén. a gyermekvédelemben ÉN TÉR KÉP vgy művészetek nyelvén gyermekvédelemben A 2006. április 20 május 4 e közt rendezett Gyermekvédelmi Npok keretében szkembereknek szóló progrmok mellett bemuttkoztk gyermeklkotók és lkotóműhelyek

Részletesebben

Kereskedelmi szálláshelyek kihasználtságának vizsgálata, különös tekintettel az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régióra

Kereskedelmi szálláshelyek kihasználtságának vizsgálata, különös tekintettel az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régióra Észk-mgyrországi Strtégii Füzetek VII. évf. 2010 1 27-35 Kereskedelmi szálláshelyek kihsználtságánk vizsgált, különös tekintettel z Észk-mgyrországi és Dél-lföldi régiór A turizmusfejlesztés egyik prioritás

Részletesebben

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/200-3/2015.

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/200-3/2015. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/200-3/2015. Képzésvezető: Dr. Gortk-Rákó Erzsébet főiskoli docens Képzési idő: 4 félév

Részletesebben

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja. Mátri Aktívturisztiki Térségfejlesztési Progrm Fejlesztési Koncepció Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként Mátr számos turisztiki ttrkcióvl bővült. Jelen projektjvslt egy olyn koncepciót mutt be,

Részletesebben

Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet megalkotása

Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet megalkotása Sorszám: Tárgy: Az nykönyvi eljárásról szóló törvény felhtlmzás lpján önkormányzti rendelet meglkotás Döntéshoztl módj: Véleményező bizouság: Minősített többség Ügyrendi, Lkásügyi, Egészségügyi z Mötv.

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XI. fejezete szerinti

Részletesebben

Szeptember végén szavalóverseny. Országos népzenei minősító lesz Szabadszálláson, szeptember 5-én.

Szeptember végén szavalóverseny. Országos népzenei minősító lesz Szabadszálláson, szeptember 5-én. Hírlevél XVI. évfolym 206-207. szám 2011. július-ugusztus A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődési Szkmi Tnácsdó és Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Szeptember végén szvlóverseny A Bács-Kiskun

Részletesebben

PROGRAMTERV. 1.Az intézmény és környezetének bemutatása. Milyen gondolatok vezettek a modell bevezetésére. Mire használhatók a mérések eredményei.

PROGRAMTERV. 1.Az intézmény és környezetének bemutatása. Milyen gondolatok vezettek a modell bevezetésére. Mire használhatók a mérések eredményei. PROGRAMTERV A Bogyiszlói Áltlános Iskol TÁMOP-.1.4.B-1/1-201-0001 KÖZNEVELÉS AZ ISKOLÁBAN - MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS KIALAKÍTÁSA pályáztánk megvlósítási terve 10.22.. ór Időór 4 Tevékenység Feldt Tém/Trtlom

Részletesebben

A Mezoberenyi Kistersegi Ovoda vezetoje mellekelt leveleben ismerteti a 2015-2016 nevelesi evre beiratkozott gyermekek létszamat

A Mezoberenyi Kistersegi Ovoda vezetoje mellekelt leveleben ismerteti a 2015-2016 nevelesi evre beiratkozott gyermekek létszamat Sorszám: Tárgy: Előterjesztő: Óvodi létszám 2015/2016-os nevelési év Siklósi István polgárrneter Készítette: Gulyásné dr, Sáli Henriett ljegyző Véleményező Hurnártügyi Bizottság Bizottság: Ugyrendi, Jogi,

Részletesebben

1,800,000 1,500,000 2,948,652 1,500,000 3,545,000 2,000,000. Mezőségi csángó kollégium 2,725,751 1,500,000

1,800,000 1,500,000 2,948,652 1,500,000 3,545,000 2,000,000. Mezőségi csángó kollégium 2,725,751 1,500,000 Románii szervezetek áltl benyújtott pályáztok 1.1. 1228/2007 1.1. 1257/2007 1.1. 1293/2007 1.1. 1323/2007 1.1. 1292/2007 Ady Endre Kulturális Klotszent király Ady-Sinci Áltlános Iskol, Szilágycseh Szilágycseh

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet II. fejezete szerinti

Részletesebben

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányzt Képviselőtestületének 9/ 24. (IX.7) ÖR számú rendelete helyi hulldékgzdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányztánk Képviselőtestülete z önkormányzti törvény (99. évi LXV. tv.)

Részletesebben

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. A fenntartó által engedélyezett osztályok a 2014/2015-ös tanévben

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. A fenntartó által engedélyezett osztályok a 2014/2015-ös tanévben INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA A fenntrtó áltl engedélyezett osztályok 2014/2015-ös tnévben Évfolym Osztály Mészöly Géz Ált. Isk. Szent István Ált. Isk./fő fő SNI Nev. Tn. fő SNI Nev. Tn 1. 1. 10 2 1 1/

Részletesebben

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része Vsbeton pillér vázs épületek villámvédelme I. Írt: Krupp Attil Az épületek jelentős rze vsbeton pillérvázs épület formájábn létesül, melyeknél vázszerkezetet rzben vgy egzben villámvédelmi célr is fel

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága

JEGYZŐKÖNYV. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV A bizottság neve: Okttási, Kulturális és Sport Bizottság Az ülés időpontj: 2011. június 27. (14.00) ór Az ülés helye: Ielen vnnk: Bencs Kálmán Terem mellékelt jelenléti iv szerint Az elnök

Részletesebben

József Attila Gimnázium és Szakképzı Iskola

József Attila Gimnázium és Szakképzı Iskola József Attil Gimnázium és Szkképzı Iskol Közzétételi list nevelési-okttási intézmények mőködésérıl szóló 11/2004. (VI. 8.)MKM rendelet lpján 1. A 2009/2010. tnév helyi rendje: 1.1. A szorglmi idıvel összefüggı

Részletesebben

380 éves a Türr Gimnázium

380 éves a Türr Gimnázium Csáky László földesúr hívásár 1638-bn, 380 évvel ezelőtt lpítottk iskolát pálos rendi szerzetesek Pápán, Türr István Gimnázium Kollégium mi helyén. Erre jubileumr emlékeznek meg héten át iskolábn. 1/6

Részletesebben

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 208. ugusztus 24. 4 ór 00 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázht? cselekvőképes mgyr állmpolgár ki egyetemi állm- és

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30 Pici kitekintő Kommentár 2015.11.30 1 000 000 000 Jegyzet - Mgyr GDP lkulás December elején kijött részletes mgyr GDP dt. dt lpján mgyr gdság hrmdik negyedévben előző év hsonló időszkához képest 2,4%-kl

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! is kulcsfontosságú Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselő-testületének 2018. március 29-i ülére Sorszám: 19. Tárgy: KEHOP-1.2.1 pályázt benyújtás Dönthoztl módj: Véleményező bizottság: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően z lkotmánybíróság többé nem z lkotmányvédelem legfó bb sz e rv e sólyom lászló volt köztárssági elnökkel kovács kriszt beszélget A Mgyrországon meglehetősen népszerűvé vált álláspont szerint z lkotmány

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet VI. fejezete i elszámolások

Részletesebben

4. számú melléklet. Az elektronikus kérvények rendje a Nyugat-magyarországi Egyetemen

4. számú melléklet. Az elektronikus kérvények rendje a Nyugat-magyarországi Egyetemen zonosító 001 002 003 006A 006B külföldi tnulmányokról ktív jogviszonyigzolás 007 008 008/A Átvétel (szkváltás, tgoztváltás, képzési helyszínváltás) Átvételi lpképzésből oszttln tnárképzésre Átvételi oszttln

Részletesebben

Modul I Képzési szükségletek elemzése

Modul I Képzési szükségletek elemzése Modul I Képzési szükségletek elemzése A Képzési szükséglet-elemzési kézikönyv szerzoje: Instituto do Emprego e Formção Profissionl 1 Képzési szükségletek elemzése A következo oldlkon Önnek módj lesz föltenni

Részletesebben

Kommunikáció és protokoll az oktatási és közművelődési intézményekben című új akkreditált, 60 órás képzés indul intézetünkben.

Kommunikáció és protokoll az oktatási és közművelődési intézményekben című új akkreditált, 60 órás képzés indul intézetünkben. Hírlevél XVI. évfolym 208. szám 2011. szeptember A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődési Szkmi Tnácsdó és Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Kommunikáció és protokoll z okttási és közművelődési

Részletesebben

Érdekérvényesítő (lobbi) szakreferens képzés Kodolányi János Főiskola Budapesti Oktatási Központ (Budapest, XIII., Frangepán u. 50-56.

Érdekérvényesítő (lobbi) szakreferens képzés Kodolányi János Főiskola Budapesti Oktatási Központ (Budapest, XIII., Frangepán u. 50-56. Érdekérvényesítő (lbbi) szkreferens képzés Kdlányi Jáns Főiskl Budpesti Okttási Közpnt (Budpest, XIII., Frngepán u. 50-56.) A Kdlányi Jáns Főiskl mgyrrszági munkerő-pici kereslethez igzdv, z állmilg elismert

Részletesebben

Modul/ Foglalkozás Ajánlott tevékenység Kiemelt készségek, képességek Munkaformák Módszerek

Modul/ Foglalkozás Ajánlott tevékenység Kiemelt készségek, képességek Munkaformák Módszerek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Modul/ Fogllkozás Ajánlott tevékenység Kiemelt készségek, képességek Munkformák Módszerek Önismereti modul 1. Önismereti modul 2. I modul CSOPORT SZÜLETIK/ Önismereti modul 3. Önismereti

Részletesebben

Szöveges beszámoló 2006. év

Szöveges beszámoló 2006. év Szociális és Munkügyi Minisztérium Zlegerszegi Gyermekotthon 8900. Zlegerszeg, Post út 144. pf.: 177. Tel.: 92/599-392, 92/599-395, Fx: 92/599-391, E-mil: zegigyermekotth@xelero.hu Szöveges beszámoló 2006.

Részletesebben

A lecke célja... A vállalati gazdálkodás célja hét A monopolerő hatása a kínálati magatartásra

A lecke célja... A vállalati gazdálkodás célja hét A monopolerő hatása a kínálati magatartásra 04..07. -3. hét A monopolerő htás kínálti mgtrtásr A tiszt monopólium htárbevétele és mximális profitot biztosító kibocsátás. Hszonkulcs és monopolerő. A monopolerő jóléti htási. Természetes monopólium.

Részletesebben

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén Trtlom: Murányi Beát: Bevezető Tímárné Huny Tünde: A csládi npközi hálózti koordinátor kompetenciái Szombthelyiné dr. Nyitri Ágnes: A hálózti koordinátor támogtó, segítő szerepe Szombthelyiné dr. Nyitri

Részletesebben

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták I. A Szolgálttó neve, címe DITEL 2000 Kereskedelmi és Szolgálttó Korlátolt Felelősségű Társság 1051. Budpest, Nádor u 26. Adószám:11905648-2- 41cégjegyzékszám: 01-09-682492 Ügyfélszolgált: Cím: 1163 Budpest,

Részletesebben

felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, összhangban

felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, összhangban Hntos Községi Önkormányzt Képviselő-testületének 120/2015. ( X.14.) számú htározt 2. melléklete "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Hntos Községi Önkormányzt z Emberi Erőforrások Minisztériumávl együttműködve,

Részletesebben

XVII. évfolyam 221. szám 2012. október

XVII. évfolyam 221. szám 2012. október Hírlevél XVII. évfolym 221. szám 2012. október Bács Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődi Szkmi Tnácsdó Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Újból lehet pályázni Kulturális intézmények rzvétele tnórán

Részletesebben

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság! I Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselő-testülete Okttási, Kulturális Sport Bizottságánk 2018. május 22-i ülére Sorszám: Tárgy: A városi ökölvívás fk)r/1. Dönthoztl módj: Egyszerű szótöbbség Tárgylás

Részletesebben

I.* j) költségvetési kiadásait Ft-ban állapítja meg.

I.* j) költségvetési kiadásait Ft-ban állapítja meg. Bögöt Község Önkormányzt Képviselő-testületének 2/2018. (11.13.) önkormányzti rendelete z önkormányzt 2018. évi költségvetéséről Bögöt Község Önkormányztánk Képviselő-testülete z Alptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Bács Kiskun Megyei Közművelődési

Bács Kiskun Megyei Közművelődési Hírlevél XVII. évfolym 223. szám 2012. december A Bács Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődési Szkmi Tnácsdó és Szolgálttó Intézetének információs hvilpj A Bács Kiskun Megyei Közművelődési Szkmi Tnácsdó

Részletesebben

Gyakorló feladatsor 9. osztály

Gyakorló feladatsor 9. osztály Gykorló feldtsor 9. osztály Hlmzok. Sorold fel z lábbi hlmzok elemeit! ) A={ legfeljebb kétjegyű 9-cel oszthtó páros pozitív számok} b) B={:prímszám, hol < 7} c) C={b=n+, hol nϵz és- n

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény 24. és 26. - lpján

Részletesebben

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal Idén csk z áf emeli vízdíjt 3. oldl Biztosították boldogságot 7. oldl Pécsi Ildikó és Pnov pó Jászi iskolábn 12. oldl A páskomtól z NB I-ig 13. oldl XXI. évfolym 1. szám 2012. jnuár 10. Monor Városi Önkormányzt

Részletesebben

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán Hírlevél XVII. évfolym 212. szám 2012. jnuár A Bács Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődi Szkmi Tnácsdó Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Kecskemét Megyei Jogú Város lpolgármestere Okttás ifjúság,

Részletesebben

Az Európai Unió politikai intézményrendszere

Az Európai Unió politikai intézményrendszere Az Unió politiki intézményrendszere 1. feldt A feldt z Unió intézményeire vontkozik. Az lábbi linkeken tlálhtó információkból gyűjtsd ki tábláztbn szereplő intézményekre vontkozó dtokt! Az EU intézményei

Részletesebben

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30.

ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30. -8 4 - (...) "ALAPÍTÓ OKIRAT... (Változtlnul 12. pontig) 12.) Az intézmény vezetőiét pályázt útján Várplot város Önkormányztánk Képviselő-testülete htározott időre nevezi k i. Az áltlános iskolábn két

Részletesebben

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS Május Olyn csodásn kék május égboltj, Mint z oltlmzó mdonn plástj. Festők plettáján nincs nnyi árnylt, Ahányféle zöld színt természet mutt. Csipkés szélű, pró, fehér hrngocskák, Ontják gyöngyvirág vrázsos

Részletesebben

A DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA SZERVEZETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

A DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA SZERVEZETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 4025 Debrecen, Széchenyi utc 24. 4001 Debrecen, Pf. 661. t. 06 52 527-972 f. 06 52 528-017 debreceniitelotbl.birosg.hu 2013.El.II.B.43/58. ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0062 A DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA SZERVEZETFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Költségvetési ellenőrzés Tartalom

Költségvetési ellenőrzés Tartalom 1 1.sz. Függelék Költségvetési ellenőrzés Trtlom Bevezetés 55 I. FEUVE szbályzthoz kpcsolódó dokumentumok 56 I/. szbálytlnságok kezelésének szbályzt 56 I/B. z ellenőrzési nyomvonlr vontkozó előírások 66

Részletesebben

Mozdulj Bonyhád! 2014. beszámoló

Mozdulj Bonyhád! 2014. beszámoló Mozdulj Bonyhád! 2014 beszámoló Készítette Bischof Tmás progrm kodinát Bevezető Mozdulj Bonyhád! 2013 nyrán ezzel jelmondttl indult útjár z kezdeményezés, mely z internetet is felhsználv szeretné elősegíteni

Részletesebben

HEFOP/2004/2.3.1. Hátrányos helyzetűemberek alternatív munkaerő-piaci képzése és foglalkoztatása

HEFOP/2004/2.3.1. Hátrányos helyzetűemberek alternatív munkaerő-piaci képzése és foglalkoztatása Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás be bevonni kívánt célcsoportok kiválsztásávl összefüggő szkmi tpsztltok rövid áttekinte. 2005.11. 29. SZIKSZI SÁNDOR progrmot z Európi Szociál

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. - lpján

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. - lpján

Részletesebben

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXIV. évfolym 5. szám 2014.május ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! Amit Lélekben kezdtetek el (Gl 3,1-11; Zsid 10,36-39) A májusi

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

AGY TANODA KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA

AGY TANODA KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1 AGY TANODA KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 A gyermeket önmg lehetőségein belül olynná kell tenni, milyenné lehet ez z iskol feldt. Mi z, mi belőle előhívhtó és építhető?

Részletesebben

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet. 19 finnszírozz más városnk, tehát ezt máshonnn finnszírozni lehet. Amennyiben z mortizációs költség szükségessé váló krbntrtási munkár elég, s melynek forrás csk ez, bbn z esetben z önkormányzt fizeti

Részletesebben

1 i 37/3 jogszabályi változásokról

1 i 37/3 jogszabályi változásokról Előterjesztés Békés Város Önkormányzt Képviselőtestületének 2018. június 28-i ülésére Sorszám: Tárgy: Tájékozttó fontosbb 1 i 37/3 jogszbályi változásokról Döntéshoztl módj: J ékmém ező bizottság: Egyszerű

Részletesebben

Békés Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési

Békés Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési Előterjesztés Békés Város Önkormányzt Képviselő-testületének 2017. november 30-i ülésére Sorszám: Tárgy: J Békés Város Önkormányzt 2018. évi belső ellenőrzési S tervének elfogdás Döntéshoztl módj: Véleményező

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

H-1016 BUDAPEST, GELLÉRTHEGY UTCA 30-32 TELEFON: (36 1) 224-3100 FAX: (36 1) 224-3105 Pf.: 20 153 E-mail: vati@vati.hu

H-1016 BUDAPEST, GELLÉRTHEGY UTCA 30-32 TELEFON: (36 1) 224-3100 FAX: (36 1) 224-3105 Pf.: 20 153 E-mail: vati@vati.hu Mgyr Regionális Fejlesztési és Urbnisztiki Közhsznú Társság Térségi Tervezési Irod 1016 Budpest I., Gellérthegy u. 30-32. A BALATON KIEMELT ÜDÜLŐKÖRZET TERÜLETRENDEZÉSI TERVÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL ÉS A BALATONI

Részletesebben

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV ÉVFOLYAM 2 SZÁM 2012 FEBRUÁR 10 AJÁNLÓ Feltűzték szlgot végzős diákokr Idei első ülését trtott képviselő-testület 4 Nyugodt hngultbn telt közmeghllgtás 5 Kistérségi

Részletesebben