Rendezvények, 2007 szeptember. Kárpáti Andrea ELTE TTK
|
|
- Krisztina Székely
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Rendezvények, 2007 szeptember Kárpáti Andrea ELTE TTK
2 Nemzeti Bologna Bizottság Pedagógusképzési Albizottsága és OKA vita, szeptember 21, összefoglaló: Hunyady György, (K.A. megj. zölddel) Nem bírálható a még csak törvény-előkészítési szinten lévő rendszer OKA értelmetlen? Nem igaz, hogy a diszciplínák képviselői nem jutottak érdemi beleszólási lehetőséghez vö. Bazsa Gy. Hozzászólása, szept. 25 A negatív szelekciót a tanárképzés mester-szintre emelése csökkenteni fogja 85 tanári modul kezelhetetlenül sok: A minőségi szűrés szempontjából e szakértők szerint és a szakállamtitkár véleménye szerint indifferens, hogy a tanárszak moduljainak kínálatában hány elem szerepel. 2
3 A szaktárgyat idegen nyelven oktató tanár szakképesítés lehetősége jelentős előrelépés, európai nyitás lesz a tanárképzésben, a reform fontos koncepcionális eleme. álláshelyek? A pedagógiai modulok kidolgozását és bevezetését ( ) a közoktatás testületei és oktatásigazgatási területei szorgalmazták az oktatási intézmények hatékony működésének gyakorlati-módszertani megsegítésére, valamint a Közoktatási törvény által az intézmények számára előírt feladatok ellátására. miért nem továbbképzés? 3
4 Nemzetközi akkreditációt helyeslik: Ha a MAB akkreditációs szigorában nem bízik a, akkor ezt ne a tárcától kérje számon, hanem ahogy ezt nyomatékkal igényli maga tegyen javaslatot a jogi keretek átalakítására a pedagógusképzés nemzetközi akkreditálása érdekében. a bírálata nem a bolognai reformra összpontosul minden anyagban konkrét javaslatok Nem csak a ebben kompetens szakértőinek szakmai érdeklődése és (lobbi) érdeke diktálja, hogy az iskolai teljesítmény-mérésre, a kutató tanár modell kidolgozására, a pedagógusképzés multimédiásinformatikai feltételeire nyíljanak meg jelentős fejlesztési források. Ha ez lobbi érdek Hiba lenne azonban csupán ezekre koncentrálva lebecsülni azt a mélyreható strukturális változást, amit a bolognai reform máris hozott és fog hozni a pedagógusképzés minősége terén. Szakszerű bírálat 4 folyik, nem gyalázkodás érdemi reakciók nélkül.
5 2007. szeptember 25 A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON konferencia Ped. Társaság Nevelésügyi Kongresszus- OKA Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Pedagógusképzés: egyetemi-főiskolai oktatók megélhetésének problémája A leglényegesebb: mit visz be a tanár az iskolába, milyen képzettséggel rendelkezik A pedagógusok gerince alapkérdés Nagyvonalú konszenzusok esetén lesz támogatás ha ilyen nincs, a helyzet lényegesen nehezebb 5
6 Ádám György, Magyar Pedagógia Társaság elnöke Szakmai komolyság, MÉRÉS: oktatásszociológiai és közgazdász szemlélet esély arra, hogy a politikusoknak reális válaszokat adhatunk. Pedagógusok szembesítése ezekkel a tényekkel igen fontos. Kulturális és világlátási megtorpanások A hamis tudással szemben a mindenkori iskola tehetetlennek látszik szaktudományos alapok Szaktudományos és neveléstudományok aránya a pedagógus-képzésben: egyenetlen tartalmi kialakultság 6
7 Hiller István oktatási és kulturális miniszter szakmai mélységű, tartalmi rendszerváltásra van szükség a finanszírozási szempontok bár fontos tényezők, de nem kizárólagosak: hozzá kell nyúlni az oktatási szerkezethez is EU alapok: Tíz év múlva nem lehet majd hivatkozni pénzhiányra 7
8 Bazsa György, a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke Paradigmaváltás: ismeretszerzés helyett a tanulás megtanítása az ismeretszerzés vágya Mire kell felkészíteni? NAT, LLL Tanárképzésünkben rendszer- gyakorlat- és paradigmaváltás kell. DE: eddig inkább legyőzés, mint meggyőzés a mesterképzési szaknak meg kell felelnie a korábbi (5 éves) képzési színvonalnak kétszakosság? Alig másfél szak munkapiaci relevanciája bizonytalan. 8
9 Ellenzem (az új tanárképzési rendszert), mint a szakterületek háttérbe szorulásának eszközét. Nincs egység a tudományos tartalomban a szaktudomány és a szakmetodika között. Korábban a pedagógiai - pszicho-gyakorlati 50 kredites keret része volt a 7 szakmódszertani kredit, tehát nem csökkentette a szaktudományok életterét 30 kredit diszciplináris: 7 ebből szakmódszertan, 3 vizsgatanítás, marad 4 félévre 18 kredit szakmai keret. Szakdolgozat: a diszciplínák ki vannak zárva. Régen a tanárok számára a diszciplináris PhD lehetséges volt. Záróvizsga: a második szakterület 90 kreditjéből nincs! Nincsenek benne a bizottságokban a diszciplínák 9
10 MAB vélemény: a mesterképzési szak illeszkedjék az EU rendszeréhez. A beadványok értékelési módszerei: Kompetencia alapúság megítélése Kimeneti követelmények értékelése Szaktudomány szerepvállalása Kompetencia alapú tanárképzés cél, ez a gyakorlatban még nem jelenik meg! Bírálók szerint a szaklétesítési és szakindítási dokumentumokban nincs nyoma A főiskolai és egyetemi mentalitás közötti különbség 10
11 A pedagógusképzési triumvirátus újragondolása Neveléstörténet kultúrtörténeti bevezető tárgy Neveléselmélet: kapcsolata a neveléstörténettel, nevelésfilozófiával, - szociológiával, andragógiával Oktatáselmélet kapcsolata a szakmódszertannal hasznosulása a rezidensképzésben Pléh Csaba, MTA Azért hagyta ott egyetemistaként a tanárszakot, mert az első órán azt hallotta, hogy a szocialista iskolában nincs szükség nevelésfilozófiára és érzelmi nevelésre. Figyelmeztetés pedagógiai kutatóknak: a bizonyítékokon alapuló eszmerendszer bevezetése hosszú gondolkodást igényel. A gyógyszerkutatásban pl. három fázisú kutatás kell. Kérdés: mi felel meg az első fázisnak a pedagógiai kutatásban vajon toxikus-e a gyógyszer? 11
12 Tóth Tiborné dr., Európai Kiválóság Díjas iskola vezetője. A magyar közoktatást jónak tekinti. Két látogatása során az USA-ban a NCLB eredményeit megtapasztalta iskolákban. Amit ott látott az innováción alapuló iskolai minőségjavulás már nálunk is megindult! Fontos: visszacsatolás, a kutatás gyakorlat-közelisége. Miklósi László Történelemtanárok Egylete, a Közokt. Tanács tagja. A konszenzus hagyományai: pl.: NAT! Minimális egyet értée elérhető. Braun József, Alapítványi és Magániskolák Szövetsége: kutatói szemléletet az iskolába az iskolákat kell tudásközpontokká tenni! kutató tanár Andrásiné Temesi Tilda tanár > A kutatás fontos de pl. erre a konferenciára csak saját költségen tudott eljönni, kollégák helyettesítik. Kicsinyesség és szárnyalni tudás 12
13 Kárpáti Andrea ELTE TTK - UNESCO Multimédiapedagógiai Központ karpatian@t-online.hu
A tanárképzés fejlesztése
A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Az Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal konferenciája Budapest, 2007. szeptember 25. A tanárképzés fejlesztése Korreferátum Bazsa György, a MAB elnöke Kölcsönzött
A tanári pályára való felkészülés társadalmi környezete. Mesterség, művészet, hivatás? Mérésen alapuló ismereteink a pedagógusokról:
A tanári pályára való felkészülés társadalmi környezete Mesterség, művészet, hivatás? Mérésen alapuló ismereteink a pedagógusokról: pedagógus-társadalom összetétele munkaterhek és fizetések pedagógiai
A rendszerépítés változó jogszabályi környezetben. Papp Lajos ELTE Pedagogikum Központ Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály
A rendszerépítés változó jogszabályi környezetben Papp Lajos ELTE Pedagogikum Központ Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály Miről lesz szó? kronológia változó jogszabályi környezet új képzési modell
Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán
Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán Kárpáti Andrea andrea.karpati@ttk.elte.hu HITELES, TAPASZTALT, INSPIRÁLÓ:
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS KREDITELOSZTÁS
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS KREDITELOSZTÁS PEDAGÓGIA- PSZICHOLÓGIA.. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 0. 4 4 6 4 4 ( kredit ( gyakorlat. gyakorlat. 0 0 TANÍTÁSI * 0 0 0 PORTFOLIÓ 0 SZABADON VÁLASZTHATÓ SZAKMAI KREDITEK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben
TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése Tóth Péter A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
MILYEN TERÜLETEKEN ALKALMAZHATÓ A KÉPZÉS SORÁN MEGSZERZETT TUDÁS?
PEDAGÓGIATANÁRI MESTERSZAK AZ SZTE BTK NEVELÉSTUDOMÁNYI INTÉZETÉBEN A KÉPZÉS IDŐTARTAMA ÉS FORMÁI A pedagógiatanári mesterszak képzési ideje az korábbi tanulmányoktól függően 5, 3 vagy 2 félév. 5 féléves
Gáspár Mihály: Nézetek és koncepciók ütközése az új tanárképzés kidolgozásában PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/
Gáspár Mihály: Nézetek és koncepciók ütközése az új tanárképzés kidolgozásában A következőkben döntően a közismereti tanárképzés vitáját ismertetjük, de a szakmai, valamint a művészeti tanárképzésben is
PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK
PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: - Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november)
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Tanulmányok: Budapesti Tanítóképző Főiskola, tanító szak (1988-1991) Bölcsészettudományi
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának
AZ ÓBUDAI EGYETEM ÁLTAL A TÁMOP B.2-13/ PROJEKTBEN FEJLESZTETT ELEKTRONIKUS TANANYAGOK RENDSZERE
AZ ÓBUDAI EGYETEM ÁLTAL A TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKTBEN FEJLESZTETT ELEKTRONIKUS TANANYAGOK RENDSZERE Tóth Péter Óbudai Egyetem, Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ 1 MILYEN MÉRNÖKTANÁR-KÉPZÉSBEN
GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak
GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak
A PORTFÓLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI A 2, 4 ÉS 5 FÉLÉVES TANÁRI MESTERKÉPZÉSBEN
A PORTFÓLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI A 2, 4 ÉS 5 FÉLÉVES TANÁRI MESTERKÉPZÉSBEN Hatályos: 2017. november 13-tól, az ELTE Tanárképzési és Tanár-továbbképzési Tanács 17/2017. (XI.13.) sz. határozata
KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 4/2012. (V.29.)
Ikt.sz.: TKTK/91-5/2012 Határozat Főiskolai docensi pályázatok véleményezése című előterjesztésről A határozat száma: 4/2012. (V.29.) a TKTK Tanács elnöke Ikt.sz.: TKTK/91-6/2012 Határozat Tanársegédi
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete
A felsőoktatásban folyó új rendszerű képzés tapasztalatai a
A felsőoktatásban folyó új rendszerű képzés tapasztalatai a szemszögéből Rudas Imre 2009.06.15. 1 Az MRK általános állásfoglalása a Bologna-folyamat bevezetéséről 2009.06.15. 2 Megállapítások 2009.06.15.
Osztatlan tanárképzés
Osztatlan tanárképzés Az osztatlan tanárképzésben mesterfokozat (magister, master) és általános v. középiskolai tanári szakképzettség szerezhető. A megszerzendő kreditek száma legalább 300 legfeljebb 360,
Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar
Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:
Osztatlan tanárképzés. Tájékoztató október 25.
Osztatlan tanárképzés Tájékoztató 2017. október 25. Gyakorlatok az osztatlan tanárképzésben Közösségi Közösségszervezési feladatok 7-8.félév vagy nyári szünet Iskolai Szaktárgyi tanítási gyakorlat ELTE
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar 2010.
PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR BA ALAPSZAK KÉPZÉSI SZINTEK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS MESTERKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK (6 félév) SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma
A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015. évi CXXXI. törvény (Nftv. Módosítás) Az Nftv. módosításának főbb irányai
Osztatlan tanárképzés
Osztatlan tanárképzés Az osztatlan tanárszak a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 3. mellékletében meghatározott alkalmazási feltételeknek megfelelően az iskolai nevelésoktatás, valamint
Tanári mesterképzés levelező, 2018.
Tanári mesterképzés levelező, 2018. A tanárképzés célja: Olyan tanárok képzése, akik széles körű szaktudományos, pedagógiai, pszichológiai és általános műveltséggel, elméleti és gyakorlati tudással, készséggel
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Történelem szakos középiskolai tanár 1999 PPKE Német nyelv és irodalom szakos 1999 PPKE középiskolai tanár II. OKTATÁSI
A KÉPZÉS TARTALMA. Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú. továbbképzési szak
A KÉPZÉS TARTALMA Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú Ismeretkörök, tantárgyak továbbképzési szak kötelező ismeretkörének hálóterve (65 kredit) félévek 1. 2. 3. 4.
A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON
A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal munkájának első szakaszát bemutató szakmai konferencia Budapest, 2007. szeptember 25. Az Oktatási Kerekasztal célja Egyrészt tisztázni
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKNEVELŐ- GONDOZÓ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANÁRI MESTERSZAK (MA) PEDAGÓGIA ALAPSZAKOS BÖLCSÉSZ Az
Érvényes: 2015/2016. tanévtől. Média-, mozgókép- és kommunikációtanár
Mintatanterv kód: ME22+TR20_2015OAN Mintatanterv média-, mozgókép- és kommunikációtanár - történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára (nappali tagozat) Önálló képzési szakasz
TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ
TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2011/2012. tanév keresztfélév TANÁR PEDAGÓGIATANÁR mesterszak NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők: Dr. Patyi Gábor oktatási dékánhelyettes
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes. Szakmai önéletrajz (2018. október)
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes Pedagógusképző Intézet Születési hely, időpont: Budapest, 1970. július 7. Telefon: 30/551-75-20 E-mail: gombosnorbert70@gmail.com gombos.norbert@kre.hu
JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József
JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK
K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK A Z E L TE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI KARON Azonos minőség, rövidebb idő alatt, kisebb költséggel Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara lehetőséget
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.s. sz. melléklete
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.s. sz. melléklete AZ ELTE TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014. tanévre Osztatlan tanárszak közgazdásztanár szakképzettség (nappali munkarend) 2 Budapesti Gazdasági Főiskola Budapesti Gazdasági Főiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014.
Kedves tanári szakos Hallgató!
Kedves tanári szakos Hallgató! Gratulálunk sikeres felvételijéhez, és köszöntjük egyetemünk új polgáraként. Kívánjuk, hogy tanárképzési tanulmányai során örömteli élményekkel és a hivatásához nélkülözhetetlen
K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK
K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK A Z E L TE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI KARON Azonos minőség, rövidebb idő alatt, kisebb költséggel akár 2015 szeptemberétől is Az ELTE Bárczi Gusztáv
A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai)
MELLEARN Szeged, 2013. április 18-19. A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai) Stark Gabriella Mária Babeş-Bolyai
8 iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe. 2 kollokvium 3. 2 kollokvium 3. 1 gyakorlati jegy 2.
Pedagógia nappali alapszak Pedagógia alapozó képzés Félév és heti óraszám Számonkérés típusa Kredit 1 2 3 4 5 Bevezetés az oktatás és az iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe
A. Osztott (kétciklusú) tanárképzés
A tanárképzésre vonatkozó külön rendelkezések 15. (1) A tanárképzés szakterületi és szakmódszertani moduljait a szakmailag illetékes kar oktatja, annak tanulmányi adminisztrációja is ott történik. A közös
Dr. Kaposi József 2014
Dr. Kaposi József 2014 A változások hajóerői és korlátai A változások jelentős része európai/nemzetközi trendek hazai megjelenése: Bologna-folyamat és Lisszaboni folyamat emberi képességek felértékelődése,
Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15
Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15 2012. február 22. A félévi munka megbeszélése: tematika, ütemterv, követelmények. 2012. február 29. Tanítóképzők, tanítók
Pedagógusok szakmai fejlődése az európai gondolkodásban
Pedagógusok szakmai fejlődése az európai gondolkodásban Stéger Csilla Oktatási Hivatal Konferencia a pedagógusképzés megújításáért Szombathely 2011. 03. 08. Oktatás és képzés 2010 munkaprogram klaszter
Tehetséggondozás a felsőoktatásban
Tehetséggondozás a felsőoktatásban 2010. március 29. Dr. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora A felsőoktatás hosszútávú céljai Magas színvonalú és versenyképes tudás elérhetővé tétele az egyén számára. A kiművelt
Projektgazda: BME GTK APPI
Projektgazda: BME GTK APPI Pályázati cél: szakmai pedagógusképző intézmények regionális szolgáltató és kutatóközpontjának kialakítása és a hálózati működés létrehozása a KMR-ben Partnereink MELLearN Szabad
ISKOLAI GYAKORLATOK. Egészségügyi tanárszak A ISKOLAI GYAKORLAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, CÉLJA, EL ÍRT FORMÁI, KREDITÉRTÉKEI ÉS LEÍRÁSA
ISKOLAI GYAKORLATOK Egészségügyi tanárszak A ISKOLAI GYAKORLAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, CÉLJA, EL ÍRT FORMÁI, KREDITÉRTÉKEI ÉS LEÍRÁSA Jogszabályi háttér: A 283/2012. (X. 4.) Kormányrendelet szerint a tanári
HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI
2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)
Szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei
Tankerület-igazgatási vezető pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak Szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezés
A felsőoktatási rendszer és a pedagógusképzés helyzete, változásai
Gáspár Mihály az MRK PB elnöke: A felsőoktatási rendszer és a pedagógusképzés helyzete, változásai AZ OKTATÁS JELENLEGI HELYZETE JÖVŐKÉPE XIII. ORSZÁGOS KÖZOKTATÁSI SZAKÉRTŐI KONFERENCIA Hajdúszoboszló
Angol nyelv és kultúra tanára
Mintatanterv kód: AN52+TR20_2015OAN Mintatanterv angol nyelv és kultúra tanára - történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára (nappali tagozat) Önálló képzési szakasz 11 féléves
Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a
Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a pedagógus szemével Horváth Ágnes Alapismereti és Szakmódszertani Tanszék, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Vázlat Kulcsszavak: ifjúságsegítő, tudományág,
MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER
MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER A tanulási eredményeken alapuló szemlélet alkalmazási lehetőségei a köznevelési rendszerben With financial support from the European Union. TARTALOM ÉS KERET HARMONIZÁCIÓS
NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK
Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK nevelési és oktatási kutatások kora
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK TANÁR PEDAGÓGIATANÁR mesterszak 3 félév 90 kredit 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron TANÁR - PEDAGÓGIATANÁR mesterképzési szak
A minőség prioritása az új felsőoktatási törvényben
A minőség prioritása az új felsőoktatási törvényben Dr. Mang Béla felsőoktatási helyettes államtitkár Szeged, 2005. február 25. 2 Történeti áttekintés I.! 1993. évi LXXX. Törvény! Akadémiai autonómia!
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember
A felsőoktatásban folyó többciklusú képzés első tapasztalatai
A felsőoktatásban folyó többciklusú képzés első tapasztalatai BOLOGNA JELENTÉS - 2008 ÖSSZEGZÉS - KIHÍVÁSOK Palásti Kovács Béla Oktatás létszámváltozások Nappali diák, hallgató létszám 1990-2003 250 000
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szakirányú továbbképzések - a nem szakrendszerű oktatás módszertana (Esti) () - a pedagógia gyakorlat kutatása, fejlesztése (Esti) () - család-iskola
A tanárképzés minőségét meghatározó tényezők és a fejlesztés lehetőségei a tanárképző központok akkreditációja révén
A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 A tanárképzés minőségét meghatározó tényezők és a fejlesztés lehetőségei a tanárképző központok akkreditációja
CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok
CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) 9.00-13.00 9.00-10.00 BME Q épület Aula Regisztráció Plenáris ülés 10.00-12.00 Q2 Heller Farkas terem Péceli Gábor BME rektor köszöntője Benedek András megnyitója Lesley Wilson:
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.
Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1
Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1 Az oktatás rendszer négy szektora Közoktatás 2008. 02. 19. Tanárképzés erőssége: JPN tanárképzés bemutatása Felsőoktatás : átalakulása, tanárképzés változása
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem
Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV
1. Személyes adatok Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV Név: Sándor-Schmidt Barbara Felsőoktatási intézmény neve: Szak megnevezése: A képzés típusa: Kutatási téma címe, tudományági
Pedagógia (BA) PEDTANB2 képzési terv. Kód: PEDTANB2. Értékelés. Felelős. Kreditkövetelmény PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM. Bölcsészettudományi Kar
Pedagógia (BA) PEDTANB2 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: PEDTANB2 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje:
AJÁNLÁS A SZAKEMBERKÉPZÉS ÉS A TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉS MEGÚJÍTÁSÁRA
TESTKULTÚRA A KLEBELSBERGI KULTÚRPOLITIKÁBAN ORSZÁGOS SZAKMAI-MÓDSZERTANI KONFERENCIA AZ ISKOLAI TESTNEVELÉS ÉS SPORT MEGÚJÍTÁSÁRA 2010. október 16. AJÁNLÁS A SZAKEMBERKÉPZÉS ÉS A TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉS
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,
INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK LÉTESÍTÉSÉNEK ÉS INDÍTÁSÁNAK CÉLJA: Olyan szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott
MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM
MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI
BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS mentálhigiénikus 1995 KLTE kutató-fejlesztı szakpedagógus 1987 KLTE matematikus és matematika szakos 1979 KLTE középiskolai tanár II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG
Szaktanárok a 21. században
Szaktanárok a 21. században Pedagógiai, pszichológiai kihívások és lehetőségek Csépe Valéria Magyar Tudományos Akadémia 1 Vázlat Történeti áttekintés (2010 jan 2011 október) A szaktanárképzés lehetséges
A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere. Falus Iván TEMPUS november 7.
A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere Falus Iván TEMPUS 2011. november 7. A pedagógiai kompetencia A pedagógiai kompetenciák tudás, attitűdök (nézetek, diszpozíciók) és képességek ötvözetei,
Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról
Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A pedagógusok szakmai munkájának támogatása Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12 projekt Főbb témák, csomópontok Milyen fejlesztések történnek a TÁMOP 3.1.5
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete
A bajai főiskola jövőképe
A régió felsőoktatásának jelene és jövője konferencia A bajai főiskola jövőképe Melicz Zoltán Eötvös József Főiskola, Baja A bajai főiskola Két karú intézmény Neveléstudományi Kar (1870-ben alapított,
November 6. csütörtök
RÖVID PROGRAM Országos Neveléstudományi Konferencia Debrecen, 2014. november 6-8. 9.30 17.30 Regisztráció November 6. csütörtök 10.30 11.00 MEGNYITÓ (Aula) A részvevőket köszönti Tóth Zoltán, a konferencia
A Neveléstudományi Doktori Iskola moduláris mintatanterve 2018-tól (nappali tagozat) 1
heti ajánlott óraszám félév** TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK 2 programfüggetlen modulok I. Elméleti modul 3 DNEV16-ELM-101 Oktatás és európai integráció DNEV16-ELM-102 Az oktatáskutatás globális trendjei DNEV16-ELM-103
A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése
Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből
TÁMOP B.2-13/ projekt fejlesztési célkitűzések és időközi eredmények
TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 projekt fejlesztési célkitűzések és időközi eredmények Dr. Benedek András BME Tanárképző Központ 2014.12.29. TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 1 Fejlesztési fókusz a szakmai
Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei
Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 2. A szakképzettség oklevélben
AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS SZAKDOLGOZATÁNAK KÖVETELMÉNYEI Készítette: Antalné Szabó Ágnes (Bölcsészettudományi Kar), Csapodi Zoltán (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium), Cseszregi Tamás (Oktatási Igazgatóság),
A pedagógia alapképzés tanterve és óra- és vizsgaterve
1. A szak és szakirányok tanterve, óra-és vizsgaterve A pedagógia alapképzés tanterve és óra- és vizsgaterve Alapozás Képzési ági közös tárgyak Tanulás, kommunikáció szocializáció 30 Kollokvium 3 Bevezetés
Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %.
Pedagógia (BA) PEDTALB2 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: PEDTALB2 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje:
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
A pedagógusok fejlődésének, előmenetelének támogatása
A pedagógusok fejlődésének, előmenetelének támogatása 2015. 11. 13. TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá, amit készen kap, anélkül, hogy lélekben
Pedagógia alapszak mintatanterve
Pedagógia alapszak mintatanterve "A" típusú tantárgyak Tantágy neve Digitális kommunikáció, távoktatás PDB1000 0 4 G 4 TK Dr. Dráviczki Sándor Filozófia AIB1002 2 0 K 2 FT Dr. Trembeczki István Bevezetés
A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése TÁMOP B.2-13/
A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. 1 Kiindulási feltételek és menet közbeni
Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete
Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia
A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
A KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEKNEK, VALAMINT AZ AKKREDITÁCIÓS FELTÉTELEKNEK VALÓ MEGFELELÉS EGYSZAKOS OSZTATLAN HITTANÁR-NEVELŐTANÁR (NAPPALI TAGOZAT) A KÉPZÉS TARTALMA tantárgyakfelelősök A képzés
Az angolszász országok kompetencia alapú tanárképzési és szaktanárképzési tapasztalatai
Az angolszász országok kompetencia alapú tanárképzési és szaktanárképzési tapasztalatai Dr. Kelemen Gyula HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram
Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 30-ig.
OKLEVELET ADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK AZ ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN a 2013/2014. tanévben 1. Pedagógus szakvizsga választható modullal 2. Angol nyelv az óvodában 3. Az anyanyelvi kompetencia fejlesztésének
Beosztás a június között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: A 354.
Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: A 354. Záróvizsga időpontja: 2019. június 12. 8 00 óra tanári mesterszak, közgazdásztanár, 2 félév Bizottság száma: 2. sz. Terem szám: B 323. Záróvizsga időpontja: 2019.
Neveléstudomány MA. Mesterszakos tájékoztató. ELTE PPK Neveléstudományi Intézet, intézetigazgató, szakfelelős
Neveléstudomány MA Mesterszakos tájékoztató 2017 ELTE PPK Neveléstudományi Intézet, intézetigazgató, szakfelelős A mesterszakos tájékoztató tartalma 1. Mivel foglalkozik a neveléstudomány? 2. A neveléstudomány