Pálinkás Ferenc MÁV Zrt. Műszaki Tervezés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pálinkás Ferenc MÁV Zrt. Műszaki Tervezés"

Átírás

1 BALATONSZENTGYÖRGY FELVÉTELI ÉPÜLET KOMPLEX FELÚJÍTÁSA Pálinkás Ferenc MÁV Zrt. Műszaki Tervezés ÖSSZEFOGLALÁS A balatonszentgyörgyi vasútállomás felvételi épülete vasúti műemlék, helyi védett épület. A Déli Vaspályatársaság budapest-nagykanizsai vonalát április 1-én adták át, a balatonszentgyörgyi állomás felvételi épületét között építették fel, több ütemben. Az egykori Déli Vasút indóházait Carl Schlimp osztrák építészmérnök és építési vállalkozó ( ) tervei alapján építették. A Déli Vasút különböző rendeltetésű épületeinek megjelenését szigorú célszerűség, egyszerűség jellemezte. A nem csomóponti állomásokon háromféle típusterv szerint építettek felvételi épületeket, ezek nagysága nem a település jelentőségétől, hanem az állomás forgalmától függött. A balatonszentgyörgyi felvételi épület a DV I. osztályú típusterve alapján készült. Az építése óta eltelt időben több, külső-belső átalakítást is átélt. Fennállása óta most először nyílik alkalom az épület egészére kiterjedő felújításra, műemléki igényességű helyreállításra. A beruházás jelenleg a kivitelezés kezdeti szakaszában tart, előadásom tulajdonképpen rövid beszámoló a tervezést megelőző és kísérő kutatásokról, azok eredményeiről, a tervezés folyamatáról, a tervezői szándékokról. KULCSSZAVAK felújítás, Balatonszentgyörgy, vasút restoration, Balatonszentgyörgy, railway A TERVEZÉSI FELADAT A MÁV Fejlesztési Beruházási Főigazgatóság Műszaki Tervezés tervezőjeként a MÁV FBF Hálózatfejlesztés egységétől a MÁV Zrt. állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat fejlesztési program 26 helyszínen című KÖZOP program keretében kaptunk megbízást az itt bemutatásra kerülő tervezési munkára. A KÖZOP programban az állomásfejlesztés valójában az állomásépületek komplex felújítását és az utasforgalom kiszolgálásához kapcsolódó infrastruktúra elemek fejlesztését jelenti. Konkrétabban: építészeti,

2 energetikai és épületgépészeti korszerűsítést, vizuális és hangos utastájékoztató eszközök telepítését jelenti. Tervezési megbízásunk az építési engedélyezési és a kiviteli tervek készítésére szólt. A kivitelezési munkálatok ez év tavaszán kezdődtek meg. A teljes beruházás végső határideje várhatóan A JELENLEGI ÁLLAPOT 1.ábra Jelenlegi felvételi épület és laktanya épület A vágányok mentén mintegy 102 m hosszú épületegyüttes jelenlegi állapota két épület utólagos összekapcsolásával jött létre. Jól elkülöníthető a valamikori épületek tömege, a vágányok tengelyére merőlegesen szimmetrikus eredeti felvételi épület, amely vasúti műemlék, helyivédett épület, és a később hozzákapcsolt jelenlegi ún. Resti-laktanyaépület. A főbejárat előtt aszfaltozott gépkocsi-parkoló, buszmegálló, a laktanya mögött kerékpártároló található. A felvételi épület tömege kismértékben módosult, a jelenlegi utasforgalmi vizesblokk területén átépítették, ezután illesztették hozzá a perontető toldalékát. Az épület eredeti díszítőelemeit leverték vagy levakolták, héjazata, vakolat színezése nem eredeti. A külső nyílászárók nagy része még eredeti, igen rossz állapotban. Lábazata, nyílászáró kiosztása teljesen megváltozott. Az épület földszintjén vasútüzemi- és utasforgalmi funkciók, míg az emeleten szolgálati lakások találhatóak. Az utasforgalmi terekhez kapcsolódó perontető eredeti öntöttvas oszlopokra támaszkodó, szegecselt acéltartókon nyugszik. Hasonló rossz állapotban van a laktanya épületrész is, ennek az építéséről semmilyen előzményt nem ismerünk. Egyedül a nyílászárók és a belső lépcső maradt meg eredeti állapotában. A héjazata égetett agyag cserép, külső falai vakoltak, utólagos festett lábazattal. A földszintjén

3 nem-üzemelő utasellátó-helyiség található, az emeleten szolgálati helyiségek. ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI KUTATÁSOK, EREDMÉNYEK A munka indításakor az épület történetének megismeréséhez az első források Kubinszky Mihály és Gombár György: Vasútállomások Magyarországon c. könyve [1], valamint a honlap voltak. Ezekből a leglényegesebb adatok már kiderültek. A Déli Vaspályatársaság Buda-Nagykanizsa vasútvonalát április 1-én adták át a forgalomnak. Az egykori Déli Vasút indóházait Carl Schlimp osztrák építészmérnök és építési vállalkozó ( ) tervei alapján építették. A Déli Vasút különböző rendeltetésű épületeinek megjelenését szigorú célszerűség, egyszerűség jellemezte. A falazott épületek felületeit főleg nyerstéglával, vagy kővel borították, míg a kisebbeknél, mint pl. a raktáraknál deszkaborítást alkalmaztak. A nem csomóponti állomásokon háromféle típusterv szerint építettek felvételi épületeket, ezek nagysága nem a település jelentőségétől, hanem az állomás forgalmától függött. Az 1920-as években a Balaton menti vasútvonal jelentősen felértékelődött, mindenekelőtt a hazai idegenforgalom szempontjából. A fürdőturizmus fellendítése érdekében a társaság számos intézkedést tett, vasútállomásainak felvételi épületeit is tetszetősen megújította. Az új építésű felvételi épületeket a század húszas éveinek végén érvényesült általános építészeti felfogás nyomán a neoreneszánsz, illetve a neobarokk stílus jellemezte. A balatonszentgyörgyi felvételi épület a DV I. osztályú típusterve alapján készült. Eredetileg egy földszintes és két haránt irányú emeletes tömegformálással. Ehhez az alaptípushoz képest a szentgyörgyi állomás felvételi épülete további két szélső, földszintes épületrészt és perontetőt kapott. Analógiák: A helyreállítás szempontjából fontos volt, hogy a lehető legtöbb információt, adatot begyűjtsük a Déli Vaspályatársaság által épített és üzemeltetett vonalakról. Ott is a DV I. osztályú típusépületeiről. Sajnos

4 ilyet nem találtam. Régi fotókon fedezhetünk fel néhányat (mint pl. Szombathely, Balatonboglár a jelenlegit megelőző felvételi épülete). Archív tervek: Először a MÁV tervtárában néztem körül, ahol egy eredeti alaprajzi részletet találtam, amelyen látható egy 1950-ből származó utólagos bejegyzés. Továbbiakban a MÁV Ingatlankezelő területi irodától kaptam meg azokat a náluk fellelhető terveket, amelyek a korábbi építési fázisokra adnak betekintést. Az egyik az árnyékszék építésével kapcsolatos vállalkozó által adott terv április 27-i dátummal, valamint a perontető hozzáépítésével kapcsolatos alaprajzokat, ezek eredeti példánya időközben elveszett, így csak egy rossz beszkennelt változat maradt meg. Ezekből a rajzokból az eredeti működés kikövetkeztethető. Az épület szimmetria tengelyében helyezkedik el az előtéren átjutva, az I. osztályú illetve II. osztályú váróterem. Majd oldalirányban jobbkéz felől a poggyász feladás és jegypénztár, balkéz felől a III. osztályú váró. A pénztár mellett a távirda-hivatal és az állomásfőnöki iroda. A keresztszárnyakban szolgálati lakás illetve postahivatal kapott helyet. A kisléptékű bővítményben női-férfi illemhely volt található. Mindezt fogta össze a későbbi bővítésként elkészült perontető. A kutatás következő állomása az Országos Levéltár volt. Itt is mindössze két darab tervlapot találtam, egy helyszínrajzot és egy a vágányok felőli homlokzatot, kézi skiccekkel kiegészítve, ez utóbbi elég vázlatos. Az utolsó állomása a kutatásnak a Közlekedési Múzeum Adat- és tervtára, archívuma. A tervtári gyűjteményben német illetve magyar nyelvű, például a Ferenc József császár keleti vasút, ami később Déli Vasút, típusterveit, alaprajzok, metszetek, belsőépítészeti elemek, bútorok rajzait találtam. Ezek is segítettek mind a belső, mind a külső rekonstrukció koncepciójának kidolgozásában. Archív képek: A tervtári illetve levéltári kutatások, valamint a neten való keresgélés során egy-két képeslap, fotó előkerült az épület különböző korszakaiból. Ezek mind külső fotó, belsőtéri egy sem került elő. Sajtócikkek: Sajnos újságcikkek, írások nem maradtak fenn az épületről. Építéstörténeti összefoglaló:

5 Az épület történetének főbb állomásait az alábbiakban foglalnám össze: április 1. Déli Vaspályatársaság budapest-nagykanizsai vonalát átadják a forgalomnak Az új felvételi épület építése május havi keltezésű levéltári terveken látható, perontető és baloldali oldalszárny nélkül. Homlokzat és helyszínrajz Fennmaradt tervek alapján a perontető és utasforgalmi illemhely tervezése, építése A korábbi földszintes vendéglő épület helyén emeletes vendéglő-szálló épület építése as évek Perontető meghosszabbítása as évek 2014-ig HELYSZÍNI KUTATÁSOK, EREDMÉNYEK Resti helyiségeinek kialakítása Kisebb átalakítások, átfogó felújítási munkák nélkül ban elvégeztük az épület pontos felmérését, összegyűjtöttük a még vélhetően eredeti épületszerkezeti elemeket. Úgymint a külső nyílászárókat, árnyékolókat, rögzítő-elemeket. Véletlen szerencse folytán amikor elbontották a perontető alatti utasellátó pavilont, a háta mögött előkerült egy otthagyott zsalutáblás ablak, eredeti színezéssel, és az eredeti kőlábazat szaggatott felület élszegélyezéssel. A padláson megtalálható volt zsalus árnyékolók, a befalazott oromfali körablak kivehető szárnya. Az emeleti lakásokban, nagyobb átalakítás nem történt az elmúlt évtizedekben, így a belső felületképzése a borított kapcsolt gerébtokos ablakoknak szintén megmaradhatott, a szobákban flóderezettek voltak. Az emeleti lakások eredeti belső nyílászáróit felmértük, ezeket felújítjuk. A külső homlokzati díszítőelemek után kutatva, a fotók alapján a párkányok és falsarkok mentén levertük a vakolatot. Előkerültek a farkasfogas díszítőtégla-párkányok, saroklizénák.

6 HELYREÁLLÍTÁSI KONCEPCIÓ 2.ábra Tervezett felvételi épület és laktanya épület Az épület helyreállításának irányelvei 1. A rekonstrukció fő célja a külső és belső utasforgalmi terek fejlesztése, az utas-kiszolgálás színvonalának emelése, a helyiségstruktúra újragondolása a 21. századi funkcionális igényekhez illeszkedve, mindezt úgy, hogy a felvételi épület még megmaradt történeti értékeit megőrizzük és hiteles helyreállítását elvégezzük. 2. Másodsorban a MÁV jelenkori funkcionális igényeinek kielégítése a vasút folyamatos üzemben tartása mellett. 3. Harmadsorban a településről és a környező városokból buszon, gépkocsival vagy kerékpáron érkező utasok korszerű fogadása. A tervezés során az alábbi elveket tartottuk szem előtt: - Az egykori építészeti, épületszerkezeti értékek hiteles helyreállítása és megőrzése történjen meg lehetőség szerint az eredeti helyén, az eredeti anyagok felhasználásával. Az eredeti szerkezetek egy része felújítható, de sajnos nagyrészüket újra kell gyártani. - A funkcionálisan összetartozó, de jelenleg szétszórt MÁV egységeket és szakszolgálatokat egymás közelében tömbösített formában kell elhelyezni. Ez a laktanya épület leválasztásával megvalósul. - Biztosítani kell az egyes vasútüzemi és bérleményi funkciók önálló belső működési rendjét. - Meg kell szüntetni az épület akut épület- és tartószerkezeti

7 problémáit. - Meg kell felelni annak a megrendelői elvárásnak, ami a vasútüzemi és az utasforgalmi igények, helyzetek javítására irányul. - Ki kellett alakítani az épület kornak megfelelő gépészeti és technológiai követelményeit. Az épület külső kialakítása: Alapvető lépésként az épületen történt, az eredeti tömegformálást módosító beavatkozásokat szüntetjük meg. Az emeletes laktanya épületet leválasztottuk a felvételi épületről, az utólagosan, eltérő fesztávval és tagozattal készült öntöttvas oszlopokat elbontjuk. Az északi félnyeregtetős szárnyat korábban átépítették, az alépítményi munkák során figyelmen kívül hagyták az egykori tározót, így ez a része az épületrésznek megsüllyedt. Hasonlóképpen rosszállapotban van a túloldali szárny is. Így mindkét részt, az eredeti terveken szereplő homlokzati kialakítással építjük vissza. Második lépésként az eredeti homlokzati nyílásrendet állítjuk helyre, az eredeti díszítőtégla párkányokat, lizénákat és keménymészkő lábazatot, az ablakokat szegélyező vakolat díszeket és téglabetéteket pedig rekonstruáljuk. Megőrizve az eredeti öntöttvas oszlopokat és rácsostartót, újraépítjük a perontetőt teljes egészében. Harmadik lépésben az épület környezetének rendezése történik meg. Az előlépcsők részbeni helyreállításával, és új, az akadálymentes közlekedést biztosító rámpák kialakításával, térburkolással, zöldfelületek rendezésével, és egy új gépkocsi- és B+R parkoló kialakításával. A felvételi épület a történetiséget hangsúlyozza, míg az újra különálló laktanyaépület egyszerű tömegével és anyaghasználatával a háttérben marad. Az épület belső kialakítása: A felvételi épület belső funkcionális világa ellentétben a külsővel, nem szimmetrikus elrendezésű, hanem üzemi és utasforgalmi oldalakra tagolódik. Ez a jelenlegi állapotban igen kaotikus képet mutat. Ezt szüntettük meg az utasforgalmi és vasútüzemi funkciók csoportosításával, szétválasztásával. Az épület tengelyében az utasforgalom helyezkedik el, ehhez kapcsolódik a forgalom-irányító funkciókat tartalmazó helyiségcsoport egyik oldalról, míg a vasútüzemi

8 funkciókat szeparálva az utasforgalmi terektől a lakatanya-épületben helyeztük el. A tervezett állapottal a két funkció által elfoglalt területek aránya kismértékben a vasútüzem javára változik. Az épület eredeti közlekedési rendszere, a MÁV hajdani I., II. és III. osztályú elkülönített várók feltárásán alapszik. Az osztályok megszüntetésével ez a közlekedési rendszer értelmét vesztette. A tervezett állapotban nem kívánjuk visszaállítani az eredeti közlekedési struktúrát, ugyanakkor törekedtünk átlátható közlekedési rendszerek és jól feltárható belső terek kialakítására. Az épület főbb funkciócsoportjai: - Forgalomirányítás, távközlés MÁV Pályavasút Üzemeltetés - Személyszállítási feladatok, pénztár - MÁV-Start - Utascsarnok - Bérleményi területek és háttérhelyiségek - Oktató, pihenő, kiszolgáló egyéb funkciók Az épületen történő főbb szerkezeti beavatkozások: - A lábazati fal utólagos falszigetelését injektálással oldjuk meg. - Tartószerkezeti szempontból nem megfelelő födémeket, fedélszerkezetet cseréljük. Az épület főbb tereinek helyreállítása: Az eredeti burkolatok és felületképzések, nagy része elpusztult. A korabeli első, másod, harmad osztályú várók között nyilvánvalóan nagy különbség volt. A falakon faburkolatú mellvédfal volt. Felette egyedi falfestés. Felül gipszstukkó tükrös kiképzésű mennyezeti díszítés készült. Mivel a stukkós álmennyezetről semmilyen pontos adat nincs, ezért ezt nem rekonstruáljuk, helyette hangsúlyos íves záródású álmennyezettel jelöljük. A falak vakoltak tört fehér festéssel. Az oldalfalakon ajtó magasságig a falfestés RAL 7032 szürke színű, selyemfényű zománcfestékkel készül.

9 Az utasforgalom helyiségein körben faburkolatú lábazat készül. A lábazat kialakítása a korabeli tervek alapján és a helyszínen fellelhető faburkolatok arányai alapján lettek rekonstruálva. A burkolat anyaga tölgy, nagy mechanikai igénybevételnek ellenálló selyemfényű lakkozással. Az utascsarnokban és az előtérben kétszinű terrazzo burkolat készül. A nagy felületek világos színűek, amelyhez sötét színű terrazzo keretezés készül A bejárat és a peron kijárat között, valamint a pénztár tengelyében készül akadálymentes taktilis sáv. Mivel a padról részletes tervet találtunk, ezért ezt rekonstruáljuk, és ezeket a padokat építjük be a tervezett váróterembe. Konkluzió: A balatonszentgyörgyi felvételi épületet a vasúttörténet szempontjából kiemelten fontosnak tartottuk, mivel ez az egyetlen ilyen típusú épület ami fennmaradt a Déli Vasút I. osztályú felvételi épületei közül. A hasonló felújításra váró, történeti felvételi épületek szempontjából fontos a kutatások alapján történő, hiteles tömeg- és homlokzatrekonstrukció. A kevésbé dokumentált belső tereket pedig tiszta, jelzésszerű belsőépítészeti elemek alkalmazásával kell helyreállítani. Az egységes vasúti arculatot kizárólag az utastájékoztatás és a vasúti üzemi funkciók szintjén ajánlott megtartani. IRODALOMJEGYZÉK Kubinszky Mihály: Régi magyar vasútállomások, Corvina Kiadó Bronts Lajos: A 100 esztendős budapest-nagykanizsai vasútvonal a balatoni forgalom szolgálatában, Közlekedéstudományi Szemle 1962., Lőrinczy Zsuzsanna (szerk.): Faablakaink védelmében (Összefoglaló a november 17-én Budapesten megrendezett ABLAKOK Nemzetközi Szimpózium a hagyományos, történeti ablakok megőrzéséért c. konferencia alapján), 6Bt., Budapest, Bakonyi Dániel, Dr. Becker Gábor: Kapcsolt gerébtokos ablakok hőátbocsátási tényezője a beépítés és a határoló szerkezetek

10 figyelembevételével. In: II. Épületszerkezeti Konferencia, Budapest, KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS Köszönet Dévényi Tamás építésznek és Ritoók Pál művészettörténésznek, akik a felújítás koncepciójának kialakítását értékes tanácsaikkal segítették, és a tervezési munkában részt vevő és minket segítő szakági tervező társainknak és kollégáinknak - MÁV-on belül és kívül egyaránt.

Teljes egészében megújult a kaposvári vasútállomás

Teljes egészében megújult a kaposvári vasútállomás 2017. március 9. csütörtök, 14.26 / Utolsó módosítás: 2017. március 9. csütörtök, 14.33 Modern állomási szolgáltatások és Kormányablak is várja az utasokat Kaposvár, 2017. március 9. Kaposváron a műemlékvédelmi

Részletesebben

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS HOMLOKZATFELÚJÍTÁS Budapest, VIII. Rákóczi tér 2. HRSZ.: 34898 MŰSZAKI LEÍRÁS településképi bejelentéshez Megrendelő: Red Loft Invest Kft. 1212 Budapest, Tiborc utca 22. Tervező: Invenio Studio 1114 Bp.,

Részletesebben

Tisztelt Képviselő testület!

Tisztelt Képviselő testület! Tisztelt Képviselő testület! Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki Esztergom intermodális csomópont fejlesztésének két részajánlatára vonatkozóan. Az első részajánlat

Részletesebben

Markó András Németh Tamás MÁV Zrt. Műszaki Tervezés

Markó András Németh Tamás MÁV Zrt. Műszaki Tervezés A KAPOSVÁRI VASÚTÁLLOMÁS FELVÉTELI ÉPÜLET MŰEMLÉKI HELYREÁLLÍTÁSA Markó András Németh Tamás MÁV Zrt. Műszaki Tervezés ÖSSZEFOGLALÁS A kaposvári vasútállomás felvételi épülete vasúti épületeink egyik gyöngyszeme.

Részletesebben

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna 5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti

Részletesebben

120 a vasútvonal állomási és megállóhelyi felvételi épületeinek felújítása Brunel Díj 2014

120 a vasútvonal állomási és megállóhelyi felvételi épületeinek felújítása Brunel Díj 2014 120 a vasútvonal állomási és megállóhelyi felvételi épületeinek felújítása Brunel Díj 2014 Madácsi Gábor Építészet vezető MÁV Zrt. Vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatóság Ingatlanüzemeltetés WATFORD

Részletesebben

II. Vasúti Forgalmi Konferencia. Állomások utaskomfort fejlesztése üzemeltetési szempontból

II. Vasúti Forgalmi Konferencia. Állomások utaskomfort fejlesztése üzemeltetési szempontból Békési László Igazgató MÁV Zrt. ÜFI INGI 2019. május 15. Állomások utaskomfort fejlesztése üzemeltetési szempontból 1 Meghatározó körülmények Bevezetés Adottságok Épületek korossága Szerkezeti avultság

Részletesebben

VÁCHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2164 Váchartyán, Fő utca 55.

VÁCHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2164 Váchartyán, Fő utca 55. SZÁNTÓ ZSÓFIA architect & design STUDIO VÁCHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2164 Váchartyán, Fő utca 55. Önkormányzati épületek energiahatékonysági felújítása Váchartyán Községben Műszaki Leírása 2017 NOVEMBER

Részletesebben

Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció

Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Helyszín: Felelős tervező: Szajki Mátyás okleveles építész, eng. szám: É 01-0295 8251 Zánka, Naplemente

Részletesebben

E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz

E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: pm.: 22,10 50 4,85 50 10,20 50 5,05 50 3,35 5,25 5,45 5,30 2,75 42 1,50 25 5,08 50

Részletesebben

R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T

R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. TT KIV 20151008 BUDAPESTI EGYETMI KAT. GIM. R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T B U D A P E S T I E G Y E T E M I K A T O L I K U S G I

Részletesebben

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések

Részletesebben

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi

Részletesebben

3. Meglévő beépített tetőterek utólagos hő- és vízszigetelése, amennyiben az a tetőfedés cseréjével jár

3. Meglévő beépített tetőterek utólagos hő- és vízszigetelése, amennyiben az a tetőfedés cseréjével jár Tájékoztató a 18/ 2013. (V.28.) önkormányzati rendelet szerinti településképi bejelentési igazolásról, illetve településképi véleményezés eljárásáról a hagyományos és iparosított épületek energiatakarékos

Részletesebben

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör 004 MS WC. greslap. 5,26 m 2 3,00 70 12 2,00 3,00 2,50 2,10. greslap.

Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör 004 MS WC. greslap. 5,26 m 2 3,00 70 12 2,00 3,00 2,50 2,10. greslap. ,0 0,0 0,0,0,00,00 0,00,0,,,6,0, db I kiváltó acél gerenda rabichálós vakolattal, as.:,m Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör Tervezett vészjelző Tervezett normál WC, MS. kiegészítő ülőkével

Részletesebben

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 1. A D A T L A P Megrendelő: TÁPIÓSZECSŐ FC 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya HUSZA GYÖRGY

Részletesebben

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER HELYI VÉDELEMRE ÉPÍTMÉNYEK ÉS RÉSZLETEK Görcsönydoboka, Csele u. 032/15 hrsz. M kálvária A templom mögötti dombon álló kálvária épített

Részletesebben

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ

Részletesebben

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt 1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,

Részletesebben

Modern és korszerű vasútállomást kapott Keszthely

Modern és korszerű vasútállomást kapott Keszthely 2017. március 29. szerda, 14.10 / Utolsó módosítás: 2017. március 29. szerda, 15.56 Keszthely, 2017. március 29. A 21. század utasigényeinek megfelelve, de az észak-balatoni MÁV-épületek jellegzetes formai

Részletesebben

VÁC, VASÚTÁLLOMÁS FELVÉTELI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA. Hartmann Erik MÁV Zrt.

VÁC, VASÚTÁLLOMÁS FELVÉTELI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA. Hartmann Erik MÁV Zrt. VÁC, VASÚTÁLLOMÁS FELVÉTELI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA Hartmann Erik MÁV Zrt. ÖSSZEFOGLALÁS Előzmény - egy kis történelem 1846. július 15-én adták át a Pest és Vác városa között elkészült vasútvonalat, mely két

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról. SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról. MEGBÍZÓ: 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház, képviseli: Somogyi Lajosné közös képviselő A szakvéleményt

Részletesebben

Déli homlokzat. Homlokzat színei:

Déli homlokzat. Homlokzat színei: Déli homlokzat Homlokzat színei: - Meglévő kőtáblák: természetes anyagszínű forrásvízi mészkő - Vas felületek: olajfesték RAL 9011 grafit fekete - Falfelületek: Alapszín: Caparol 3d silikon Gingster 115

Részletesebben

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2018. februári adatok alapján frissítve Németkér, Ady Endre u. 19. 254, 255, 256 H1 lakóépület (tájház) és utcai kerítés A zsúpfedeles kis lakóház a zsellérházak

Részletesebben

MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ

MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ 2017. október 5. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. NIF Zrt. vasúti fejlesztések és azok hatásai 2017-2018-ban Tartalom Elindított új projektek Beszerzés

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere H 89 Öreghegyi u.5 1227/3 védelem jellege: helyi védelem nem javasolt! érték jellege : Megsemmisült, a telken épület nem található tömegstruktúra: homlokzat nyílászárók melléképület az adatfelvétel időponja:

Részletesebben

5/2013. (II.10.) önkormányzati rendelete szerinti tartalommal. Baross utca. 86.

5/2013. (II.10.) önkormányzati rendelete szerinti tartalommal. Baross utca. 86. Budapest, VIII. Baross u. 86. Településképi bejelentési eljárás mellékleteként készült építész homlokzatfelújítási, színezési terv Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

T-1 SZERDAHELYI U. 18. nyílászárók javítása eresz- és homlokdeszkázat. függőereszés lefolyócsatornák cseréje gipszdíszek pótlása, javítása.

T-1 SZERDAHELYI U. 18. nyílászárók javítása eresz- és homlokdeszkázat. függőereszés lefolyócsatornák cseréje gipszdíszek pótlása, javítása. nyílászárók eresz- és homlokdeszkázat párkányok bádogfedésének függőereszés lefolyócsatornák gipszdíszek pótlása, A terv elkészítéséhez felhasználtuk a RÉV Rt. 2010 júniusában készült tervét. A homlokzat

Részletesebben

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia 2017. április 28. Bükfürdő Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Folyamatban l évő és előkészítés a l a t t álló vasúti f ejlesztések Tartalom

Részletesebben

Csopak helyi építészeti értékei egyedi értékek leltára

Csopak helyi építészeti értékei egyedi értékek leltára 0 1 Csákányhegyi u. 18. 1476 RENDELTETÉS: pince, présház érték jellege: védett további védelemre nem javasolt építés és a rendeltetés története: Az 1983-ban épült pince a helyi formát követi. A bejárat

Részletesebben

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA BÜKFÜRDŐ 2019. ÁPRILIS 9-11 BACH RÓBERT VASÚTFEJLESZTÉSI IGAZGATÓ JELENLEGI PROJEKTJEINK Kivitelezés:

Részletesebben

E-1. Héhalom Községi Sportegyesület energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz

E-1. Héhalom Községi Sportegyesület energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: 1 pm.: 1 pm.: 130 pm.: 130 pm.: 1 pm.: 1 26,21 14,06 6,20 5,95 14,06 15 5, 15 5,95

Részletesebben

RETINA AMBULANCIA KIALAKÍTÁSA

RETINA AMBULANCIA KIALAKÍTÁSA TARTALOMJEGYZÉK A SZTE ÁOK SZEMÉSZETI KLINIKA RETINA AMBULANCIA KIALAKÍTÁSA ÉPÍTÉSI KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ Címlap Tervezői nyilatkozat és aláírólap Tartalomjegyzék Műszaki leírások Mellékletek: Á-01

Részletesebben

B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G

B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G É R T É K L E L T Á R A BELSŐ EGYEZTETÉSRE 2017. KÉSZÜLT BÁTAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT MEGBÍZÁSÁBÓL a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016.

Részletesebben

ORVOSI RENDELŐ KIVITELI TERVE

ORVOSI RENDELŐ KIVITELI TERVE ORVOSI RENDELŐ KIVITELI TERVE PÁPA, ERKEL FERENC UTCA 3937/ HRSZ. Korszerű intézményi környezet kialakítása a Huszár lakótelepen, az egészségügyi alapellátás számára 017. 07. 31. Tartalomjegyzék Műszaki

Részletesebben

XI. Határok nélküli partnerség

XI. Határok nélküli partnerség XI. Határok nélküli partnerség 2017. október 6. Salgótarján Győrik Balázs mb. igazgató-helyettes NIF Zrt. 2017 2020 k özötti i dőszak vasúti projektjei Tartalom Folyamatban lévő, és befejezett szakaszolt

Részletesebben

ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA

ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA 1. ÉS 2. SZ.LAKÁSHOZ ELŐ TETŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐ VÍTÉSE TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ TARTALOMJEGYZÉK 1. ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia

Részletesebben

VÁZLAT TERV Műszaki leírás A tárgyi vázlatterv a két intézmény közötti átrium zárt udvar lefedésének és a városi könyvtár művelődési ház felőli feltárásának kialakításával foglalkozik. A tervben javasolt

Részletesebben

árok árok 30 gyep 31 Templom utca árok 32/2 gyep Tervezéssel érintett épület pv:±0,00 = Bf:159,0m 36 13,70 telekhatár 4,60 4,84 1,06 10,50 34 te

árok árok 30 gyep 31 Templom utca árok 32/2 gyep Tervezéssel érintett épület pv:±0,00 = Bf:159,0m 36 13,70 telekhatár 4,60 4,84 1,06 10,50 34 te árok árok 30 gyep 31 Templom utca árok 32/2 gyep 30 31 Tervezéssel érintett épület pv: = Bf:159,0m 36 13,70 telekhatár 4,60 4,84 1,06 10,50 34 telekhatár 42 5,78 7,50-0,90 telekhatár Hrsz: 32/1 pv: telekhatár

Részletesebben

Helyszínrajz M 1:2000. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Látványterv felülrõl

Helyszínrajz M 1:2000. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Látványterv felülrõl Helyszínrajz M 1:2000 elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve Látványterv felülrõl elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve +16,77 +13,96 +12,73 +12,73 +12,28 +8,60 +8,60 +7,18 +7,18 +4,86 +4,86 +3,44 +2,60

Részletesebben

Költségvetés 3. sz. melléklet

Költségvetés 3. sz. melléklet 3. sz. melléklet Budapest VIII., Bródy S. u. 36. sz. alatti UCH, Hrsz:36492/0/A/3 (41 m2) felújítás 1. kiállító tér tégla pillér bontás 0,56 m3 10.000 2. összes burkolat bontás 38 m2 90.000 3. összes fal

Részletesebben

Homlokzatfelújítás kapcsán lefolytatott Településképi véleményezési eljárás tervdokumentációja

Homlokzatfelújítás kapcsán lefolytatott Településképi véleményezési eljárás tervdokumentációja Terv megnevezése: Homlokzatfelújítás kapcsán lefolytatott Településképi véleményezési eljárás tervdokumentációja Terv helyszíne: József krt. 5-56. HRSZ.: 35636 Megrendelő: Megrendelő képviselője: Társasház

Részletesebben

Állomások egyenlő esélyű hozzáférésének vizsgálata

Állomások egyenlő esélyű hozzáférésének vizsgálata FELADATKIÍRÁS A MÁV Zrt. minden állomására és megállóhelyére vonatkozó, a komplex akadálymentesség vizsgálatához és értékeléséhez szükséges felmérések ütemezett végrehajtásához 2. számú melléklet Állomások

Részletesebben

A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai. Harkány, 2017, november 10.

A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai. Harkány, 2017, november 10. A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai Harkány, 2017, november 10. Péley Dániel Okleveles közlekedésmérnök Projektvezető V3 projektiroda peley.daniel@nif.hu A Budapest-

Részletesebben

P É C S - I R G A L M A S O K U

P É C S - I R G A L M A S O K U T E R A S Z K I T E L E P Ü L É S P É C S - I R G A L M A S O K U. 2. - 2 0 1 6 KÜLZETLAP TERASZ-KITELEPÜLÉS PÉCS - IRGALMASOK U. 2.- 2016 Építtető. Pivnice Kft. 1158 Bp., Drégelyvár u. 31. Tervező Borza

Részletesebben

Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata

Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata Magyar Vasút 2018 Konferencia 2018. szeptember 13. New York Palace The Dedica Anthology Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Tartalom Jelenlegi

Részletesebben

Törzsszám: P1/2014. Felelős tervező

Törzsszám: P1/2014. Felelős tervező PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság 4026. Debrecen Bethlen u. 36-38 Telefon: (52) 427-329, Mobil: (30) 9833-022 E-mail: cpalotas@mail.datanet.hu TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV ÉS BEÉPÍTÉSI

Részletesebben

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Stratégiai háttér Projektkiválasztás szempontjai Elsődleges szempontok:

Részletesebben

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER K e r n é s K l e n k É p í t é s z e t i B t. 7 0 3 0 P a k s, D u n a u. 1 / a t e l : 7 5 / 4 2 1-4 4 1 2. Tartalom

Részletesebben

Város Polgármestere TÁJÉKOZTATÓ. A évi tanévkezdéshez kapcsolódó feladatokról

Város Polgármestere TÁJÉKOZTATÓ. A évi tanévkezdéshez kapcsolódó feladatokról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ A 2016. évi tanévkezdéshez

Részletesebben

1. Sajószentpéteri Területi Szociális Ellátó Központ Integrálása (ÉMOP- 4.2.1/C-2f-2009-0001)

1. Sajószentpéteri Területi Szociális Ellátó Központ Integrálása (ÉMOP- 4.2.1/C-2f-2009-0001) Észak-magyarországi Operatív Program, Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex, valamint bölcsődék önálló fejlesztése: Sajószentpéteri Területi Szociális Ellátó Központ Integrálása

Részletesebben

A Merkbau Kft. bemutatja. Kosárlabda csarnok Pannonhalma című projektjét Építészeti Nívódíj nyertese középület kategóriában

A Merkbau Kft. bemutatja. Kosárlabda csarnok Pannonhalma című projektjét Építészeti Nívódíj nyertese középület kategóriában A Merkbau Kft. bemutatja Kosárlabda csarnok Pannonhalma című projektjét Építészeti Nívódíj 2017. nyertese középület kategóriában A kosárlabdacsarnok a meglévő gimnázium melletti Hospodár kertben, Világörökségi

Részletesebben

HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT

HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT :00 83336 83337 Madách utca 83340 8334 /a 83339 8334 6,88 8,8 3/b 8,03 4,8,40 8,07 4,6 83343 83346 3/a 83348 83 83349 83347 36 Budapest Balzac u 7-9 Email: info@proconfhu 8 Budapest,

Részletesebben

KARCAG VASÚTÁLLOMÁS REKONSTRUKCIÓJA VISSZA A JÖVŐBE. Tóth Zoltán Strak Takács Orsolya MÁV Zrt. Műszaki tervezés (MÁVTI)

KARCAG VASÚTÁLLOMÁS REKONSTRUKCIÓJA VISSZA A JÖVŐBE. Tóth Zoltán Strak Takács Orsolya MÁV Zrt. Műszaki tervezés (MÁVTI) KARCAG VASÚTÁLLOMÁS REKONSTRUKCIÓJA VISSZA A JÖVŐBE Tóth Zoltán Strak Takács Orsolya MÁV Zrt. Műszaki tervezés (MÁVTI) rehabilitáció - városi kontextus - intermodalitás ÖSSZEFOGLALÁS: Évek óta zajlik a

Részletesebben

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti.

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2/2016. (III.25.) számú rendelete az építészeti örökség helyi védelméről szóló 5/2009. (IV.3.) számú rendelet módosításáról 1 Kétegyháza Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE,

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, A KÖZÚTHÁLÓZAT FENNTARTÁSÁNAK HATÁSA A KÖZFORGALMÚ KÖZLEKEDÉS Nyul Zoltán, igazgató Stratégia és Innováció BKK Zrt. X. Budapesti Nemzetközi Útügyi Kongresszus 2017. június

Részletesebben

JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEP KÖLTSÉGBECSLÉS

JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEP KÖLTSÉGBECSLÉS JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEP KÖLTSÉGBECSLÉS Tájépítészet 1.0 Burkolatok 1.1 B1 - Kiemelt minőségű burkolat - központok, terek 15000 m2 20 000 Ft 300 000 000 Ft 1.2 B2 - Általános minőségű burkolat - teresedések

Részletesebben

A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM ESETEI

A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM ESETEI 1. melléklet A helyi településképi védelemről szóló Szomód Község /2017. (.) ök. rendeletéhez 1. TERÜLETI VÉDELEM A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM ESETEI 1.1 A településszerkezetileg védett történelmi településmag

Részletesebben

Jászladány vasútállomás

Jászladány vasútállomás Jászladány vasútállomás felvételi épület homlokzat és tetőhéjazat felújítása, új vizes blokk kialakítása - Helyszíni tervezői bejárás 2017.06.09. Résztvevők: lásd. jelenléti ív szerint a terveket két ütemre

Részletesebben

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 1 Előzmények 2007-2013 közötti programozási időszakban teljes felújítások Komplex korszerűsítés; Magas beruházási költség; A rendelkezésre

Részletesebben

AJÁNLAT. Gajda Péter Polgármester Úr részére

AJÁNLAT. Gajda Péter Polgármester Úr részére AJÁNLAT Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Gajda Péter Polgármester Úr részére Budapest, 2015. május 27. Havas Henrik Média Ingatlan Kft. Tisztelt Polgármester Úr!

Részletesebben

A Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása

A Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása A Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása 2018. május 30. Patak Norbert projektiroda-vezető, NIF Zrt A fejlesztés előélete A Kormány a 1844/2015. (XI.24.) Korm. határozatával megállapította

Részletesebben

FELVÉTELI PÁLYÁZAT 2006

FELVÉTELI PÁLYÁZAT 2006 FELVÉTELI PÁLYÁZAT 2006 A Kós Károly Egyesülést 1989-ben alapította a szerves építészeti gondolkodást képviselő hét tervezőiroda. A jelenlegi harminckét tag között építész tervezéssel, kertépítészettel,

Részletesebben

Dunaszentgyörgy településképi arculati kézikönyve

Dunaszentgyörgy településképi arculati kézikönyve 63 A felújításnál az épület minden fontos elemét megőrizték. Megmaradt a füles homlokzat, a három ablakot összefogó két párkány. Jók a színek, a tetőfedés egyszerű cserépfedése korhű. Az épületek esetében

Részletesebben

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig.

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig. III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia Construma 2001. április 7. A családi háztól a SkyCourtig. Az épületek felújításának tűzvédelmi tervezése és a dokumentáció követelményei. III. Rockwool Építészeti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Szombathely Közlekedés Konzorcium

Szombathely Közlekedés Konzorcium Sas utca közút kontúrja telekhatár korlát kerékpáros rámpa feljárat meglévő vasúti peron vasúti peron kontúrja gyalogos közlekedő kizárólag kerékpáros közlekedő sáv dilatáció feljárat a peronra kerékpáros

Részletesebben

25,36 1,79 5,18 18,70 17,05. melléképület +5,80 +2,90 14,28 26,18 12,16 5,82. mk 1063/1 24, /2. mk 2 +7,06 9,81 7,56 5,38 38,34 5,82

25,36 1,79 5,18 18,70 17,05. melléképület +5,80 +2,90 14,28 26,18 12,16 5,82. mk 1063/1 24, /2. mk 2 +7,06 9,81 7,56 5,38 38,34 5,82 6,30 17,05 73,5 1063/ - 1,8, 9,81 7,56 11,97 8,59 71,8 3,56 1,33 6 106 1066/ 1066/1 5 5,36 6 1,79 5,18 18,70 6, +5,80 +,90 melléképület 3 6,18 1,16 5,8 1063/1 óvoda épület 106/ 106/ 9 5,38 38,3 5,8 9,76

Részletesebben

Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről. BFT tanácsülés 2013. augusztus 28.

Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről. BFT tanácsülés 2013. augusztus 28. Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről BFT tanácsülés 2013. augusztus 28. Dorner Lajos és Sebestyén István közlekedési szakértők Balatoni Integrációs

Részletesebben

.21t- 4. BEÉPÍTÉSI TERV 5. A MÓDOSÍTÁS SORÁN ELÉRENDŐ CÉLOK ÖSSZEFOGLALÁSA, A SZABÁ- LYOZÁS E CÉLBÓL MÓDOSÍTANDÓ ELEMEINEK ÖSSZEFOGLALÁSA

.21t- 4. BEÉPÍTÉSI TERV 5. A MÓDOSÍTÁS SORÁN ELÉRENDŐ CÉLOK ÖSSZEFOGLALÁSA, A SZABÁ- LYOZÁS E CÉLBÓL MÓDOSÍTANDÓ ELEMEINEK ÖSSZEFOGLALÁSA Beépített terület (meglévő): 55400,1m2 Beépítettség (meglévő). 55400,1m2 / 204750,2m2 x 100 = 27.05% Szintterület (meglévő): 75193,0m2 Szintterületi mutató (meglévő): 75193,0m2 / 204750,2m2 x 100 = 0,367

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS szám alatt található Heim Pál Gyermekkórház A" épület energetikai felújításának Építtető: Heim Pál Gyermekkórház Megbízó: Schöko Bau Kft. 1212 Budapest, Vereckei u. 13. Építési

Részletesebben

Békásmegyer Sporttelep Energetikai korszerűsítése. Kivitelezési feladatkiírás. Építészet év

Békásmegyer Sporttelep Energetikai korszerűsítése. Kivitelezési feladatkiírás. Építészet év 1/5 Békásmegyer Sporttelep Energetikai korszerűsítése Építészet 2018. év Felelős Üzemeltető * Készítette Rné Tóth Tímea Ellenőrizte, jóváhagyta Projektirányító / műszaki ellenőr * ** Baranyai Péter Baranyai

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE FÜGGELÉK MÓDOSÍTOTT ÉMOP-3.1.1.-12

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE FÜGGELÉK MÓDOSÍTOTT ÉMOP-3.1.1.-12 SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE FÜGGELÉK MÓDOSÍTOTT ÉMOP-3.1.1.-12 2013. március Tartalomjegyzék 1. SZOCIÁLIS AKCIÓTERÜLET... 3 2. TULAJDONVISZONY VIZSGÁLAT...

Részletesebben

Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu.

Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu. 21 Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu. Előfordul a homlokzat tengelyére illesztett három ablakos változat is, itt vélhetően két helyiség néz az utcára. Mint korábban

Részletesebben

Műszaki állapot értékelés

Műszaki állapot értékelés Műszaki állapot értékelés A 2092 Budakeszi, Fő utca 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ épületére vonatkozóan készült: 2016.02.26 Megrendelő: Budakeszi Város Önkormányzata 2092 Budakeszi,

Részletesebben

függőereszés lefolyócsatornák cseréje gipszdíszek pótlása, javítása 17,31 erkély és műkő szegély cseréje, helyreállítása, korlát javítása

függőereszés lefolyócsatornák cseréje gipszdíszek pótlása, javítása 17,31 erkély és műkő szegély cseréje, helyreállítása, korlát javítása 35063 7 a utc 5 s 35064 ro va 2 35089 sfu i K 35088 1 35078 18 35090 35087 20 35086 35081 a -24 22 u tc 25 35091/1 35092 35079 s aro gipszdíszek pótlása, v yfu párkányok bádogfedésének g Na függőereszés

Részletesebben

Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások Budafok Belváros megújul I.

Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások Budafok Belváros megújul I. 1. melléklet Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások 2014-2019. Budafok Belváros megújul I. Felújítás összes költsége br. 1. utca 8. utca 11. utca 21. 4. utca 37-39. utca 38. 6. utca

Részletesebben

építtető: Kurucsai Péter, tervező: Márton Bt. - Csiszár Teréz - okl. építészmérnök É19-00/16

építtető: Kurucsai Péter, tervező: Márton Bt. - Csiszár Teréz - okl. építészmérnök É19-00/16 a Budapest VIII., Stáhly u. 5., hrsz : 36451 társasház földszinti Gyulai Pál utcai iroda helyiségek homlokzati nyílászáróinak cseréje, ill. új ablakok nyításának építési engedélyezési tervéhez - tervtanácsi

Részletesebben

BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ

BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. FELELŐS TERVEZŐI NYILATKOZAT 1. CÍMLAP 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. TERVEZÖI NYILATKOZAT 4. ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA Ferencváros-Kelenföld vasútvonal Budaörsi út Kőérberki út Egér út Andor utca Galvani út Duna folyam által határolt területen KORAI FEJLESZTŐ KÖZPONT (3533/20 hrsz telek)

Részletesebben

ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/ ; Tel/Fax: 34/

ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/ ; Tel/Fax: 34/ Tartalomjegyzék Tata Város Kőkúti tömb szabályozási terv Közlekedési alátámasztó munkarész UK 001. UK 003. UK 004. Műszaki leírás Helyszínrajz Mintakeresztszelvények Munkaszám: 675/2017. Tatabánya, 2017.

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19.

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19. Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén Szombathely, 2013.09.19. A fejlesztési ügynökség tevékenységei Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatainak kezelése

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt.

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. Előadó: KTE Határok Kozák nélküli Tamás partnerség konferencia, 2016. október 6-7. A MÁV-START stratégiája

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR VASÚTÁLLOMÁS ÁTÉPÍTÉSE XVIII. Közlekedésfejlesztési- és beruházási konferenciára Bükfürdő

SZÉKESFEHÉRVÁR VASÚTÁLLOMÁS ÁTÉPÍTÉSE XVIII. Közlekedésfejlesztési- és beruházási konferenciára Bükfürdő SZÉKESFEHÉRVÁR VASÚTÁLLOMÁS ÁTÉPÍTÉSE 2017.04.27 XVIII. Közlekedésfejlesztési- és beruházási konferenciára Bükfürdő Előzmények Székesfehérvár állomás Magyarország egyik legjelentősebb vasúti csomópontja.

Részletesebben

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló

Részletesebben

Bérbeadási Hirdetések - Szombathelyi Területi Központ

Bérbeadási Hirdetések - Szombathelyi Területi Központ Balatonalmádi, MÁV állomás (József Attila u.4.) acs.csabane [1] Méret: 61,1 m2 06/1/517-12 Ár: Pályázat (kikiáltási ár 30 000 Ft/hó + Áfa) Kiadó: iroda helyiségek Állapota: felújítandó Elérhető közművek:

Részletesebben

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök VAMAV Vevőtalálkozó 2017. január 26. Gyöngyös Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei 2017-2021 k özött Források Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

Részletesebben

A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT

A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT A TELPÜLÉS 1867. MÁJUSÁBAN KAPOTT VASUTAT Budapest- Hatvan

Részletesebben

INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről

INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u.. Társas Irodaházban lévő albetétekről Készítette: Hold-Ing 13. Kft Készült: 10 példányban Veszprém, 009.08.13. .0 Tartalomjegyzék 1.0.0 3.0 Címlap

Részletesebben

Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház

Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK

Részletesebben

BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: 38547

BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: 38547 BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: 38547 Építészeti műleírás A Tisztviselőtelepi Egyesületet a XIX század végén alapították, és konkrét feltételeket szabtak, amelyek alapján két nagyobb ütemben

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT 1. sz. melléklet ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT Az Eger, Deák Ferenc utca keleti oldalának (HT) területi védelem alá, valamint a villasor épületeinek(h1) helyi egyedi védelem alá helyezéséhez Utcakép Az utcaképet

Részletesebben

2. ábra 55. oldal. 3. ábra 43. oldal

2. ábra 55. oldal. 3. ábra 43. oldal A főépítészi tevékenységem bő egy éve alatt közel 50 településképi bejelentési eljárást folytattunk le, ami azt mutatja, hogy a település lakossága aktív a lakókörnyezetük felújításában. Ez nagyon örömteli,

Részletesebben

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/

Részletesebben

Műszaki leírás. 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon

Műszaki leírás. 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon Műszaki leírás 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon Az épület, 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. szám alatti 39206/31 helyrajzi számú ingatlanon helyezkedik el. Az épület: egyhajós,

Részletesebben