A szerbiai politikai rendszer jelenlegi állapota
|
|
- Valéria Bodnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nagy Attila Tibor A szerbiai politikai rendszer jelenlegi állapota Szerbia stratégiailag fontos részt foglal el a volt Jugoszlávia, illetve a mai divatos kifejezéssel élve a Nyugat-Balkán területén. Az északnyugat-déli, észak-déli közlekedési útvonalak egy része ezen az országon megy keresztül. A Balkán legalább másfél évszázada Európa lőporos hordója, a megannyi világhatalmi és nemzeti-nemzetiségi ellentétek veszélyes ütközőpontja ennek az instabil régiónak a legnagyobb országa a nyolcmilliós Szerbia. Az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok aspirációi pusztán a térképre nézve érthetővé válnak: a NATO déli, Magyarország és Románia által jelzett határvonala, valamint a stratégiailag igen fontos Törökország szomszédságában lévő Görögország felé nagyobb részt Szerbián keresztül vezet az út. Nem véletlen, hogy a nyugat országokkal szemben éppen az az Oroszország jelent ellensúlyozó erőt, amelyik a pánszlávizmus XIX. századi eszméjének gyakorlatát követve napjainkban is igényt tart a balkáni országokban lévő befolyásra, így gátolva, hogy a NATO befolyása túlságosan is megerősödjön a Nyugat-Balkán térségében. Az 1990-es években a volt Jugoszlávia területén lezajlott háborúk (szlovéniai, horvátországi, majd bosznia-hercegovinai háborúk, végül az 1999-es Szerbia elleni NATO-bombázások), amelyek kb. negyedmillió halottat követeltek, megmutatták, hogy a Balkán stabilitása enyhén szólva ingatag. Szerbia területén kívül jelentős szerb ajkú lakosság él még a létében is instabil Bosznia-Hercegovinában, valamint Macedóniában és Horvátországban. Magyarország stratégiai helyzetét is alapvetően meghatározza, hogy békés vagy háborús viszonyok uralkodnak-e a Balkánon
2 Ha ugyanis ismét elborítaná a térséget az erőszak a déli szomszédságunkban, Magyarország a befektetők és hitelezők szemében a jelenleginél is kockázatosabb országgá válhat. Mivel a térség stabilitása a területe és népességszáma miatt leginkább Szerbiától függ, a magyar politika vezető rétegei továbbra is fokozott figyelemmel kísérik a szerbiai eseményeket, amelyekben Budapest a mintegy 300 ezer vajdasági magyar miatt közvetlenül is érdekelt. Az elemzés apropóját a Cvetković-kormány márciusi átalakítása adja, de ennél távolabbra tekint, és megvizsgálja, milyen állapotban van annak a Szerbiának a politikai rendszere, amelytől jelentősen függ az egész térség stabilitása és békéje. Békéje, mert ha a Balkánon lévő mostani status quót akár erővel is felborítani akaró vezetőség kerülne hatalomra Szerbiában, annak drámai következményei lehetnének. Erre pedig volt már példa, amikor az 1980-as évek második felében Slobodan Milošević hatalomra jutása után pár évvel lángba borult a térség. A jelen elemzésben a szerb kormányzati rendszert érintő társadalmi-gazdasági, bel- és külpolitikai kihívásokat vesszük számba, egy következő elemzésben pedig megvizsgáljuk a jelenlegi kormány és ellenzéke helyzetét is. Társadalmi-gazdasági kihívások Az MPK honlapján megjelent elemzés korábban már részletesen taglalta az 1990-es évek háborús örökségét, és a 2000-es évek első évtizedében kialakult helyzetet. A 2008-ban kirobbant világgazdasági válság következményei által még most is sújtott országban folytatódott az a korábban is megfigyelhető tendencia, hogy a nemzetihazafias kérdések (Koszovó, szerbség helyzete a határokon kívül, ki képviseli hitelesen a szerbséget) ha nem is vesztették el jelentőségüket, de valamelyest háttérbe szorultak
3 A szerbiai lakosság életszínvonala a szocialista Jugoszlávia idején ( ) is elmaradt nemhogy a nyugat-európai országokétól, de még a nyugati tagköztársaságokétól is (Horvátország, Szlovénia). A szomszédokkal, majd a NATOval vívott háborúskodás nagy pusztítást végzett a gazdaságban is. Milošević október 5-én bekövetkezett bukása óta sem sikerült az áttörés az életszínvonal és a minőség területén, és a válság csak súlyosbította a helyzetet. A Szerbiai Statisztikai Intézet adatai lehangoló képet mutatnak: a munkanélküliség igen magas; meghaladja a 19%-ot. A válság óta éves átlagban csaknem 200 ezer emberrel kevesebb lett a foglalkoztatottak száma, amelyik így mindössze 1.79 millió fő. A foglalkoztatottak az összlakosságnak csak 25%-át teszik ki. A októberi felvétel valamivel kedvezőbb képet mutat, eszerint a év közötti korosztályok körében a foglalkoztatottak száma 2,3 millió fő. Kevésbé kedvező a helyzet az állam szempontjából, ha hozzátesszük, hogy mintegy fél millió fő (tehát az összes foglalkoztatott kb. 20%-a) az állami-önkormányzati területeken (közigazgatás, egészségügy, közoktatás) dolgozik, a központi költségvetésnek tehát igen nagy terhet jelent a közszféra alkalmazottainak bérkifizetése. A nyugdíjkiadások szempontjából nem biztató, hogy a szerb társadalom fokozatosan elöregszik. Komoly feszültséget jelent, hogy a politikai rendszert érintő input hatások közül igen nagy igény mutatkozik a fizetések növelésére, ugyanis azok alacsonynak számítanak, ezért nagyok a megélhetési nehézségek. A február 25-i állapot szerint a szerbiai átlagfizetés havi dinár volt, amelyik 1/103-as középárfolyammal számolva mindössze 464 eurónak felel meg. (Magyarországon a KSH adatai szerint 2010-ben 202 ezer Ft volt a bruttó átlagkereset, ami 270 Ft/euró árfolyammal számítva 748 eurót tesz ki)
4 A fizetések természetesen Szerbiában is különböznek szektoronként, de itt is van egy-két furcsaság. A telekommunikációs és informatikai szektorban a fizetések nem sokkal haladják meg az átlagot (64 ezer dinár), holott éppen ez a szektor a mostani gazdaságok egyik fő hajtóereje. Nem a bankszektorban lehet a legtöbbet keresni Szerbiában (78 ezer dinár), hanem az elektromos-és gázellátást biztosító szektorban (112 ezer dinár). Az infláció nem túl magas, de egyelőre növekvő tendenciájú, ben az előző évhez képest 6%-os volt. Az országban igen jelentős a szegénység, a szakszervezetek szerint mintegy kétmillió fő él a szegénységi küszöb alatt, azaz minden ötödik ember. Az alacsony fizetések, a megélhetési problémák miatt a mindenkori kormánypártoknak számolniuk kell a nagyfokú elégedetlenséggel, sztrájkokkal, tüntetésekkel, és akár azzal is, hogy az ellenzék egyes pártjai a maguk javára igyekeznek kihasználni a nehéz sorban élők elkeseredettségét. A mostani kormánynak azonban annyi szerencséje van, hogy az ellenzéki parlamenti pártok vezetői közül alig találni olyan személyt, aki, vagy akinek párttársai 1990 óta ne lettek volna már kormányon, az alacsony életszínvonalért tehát részben az ellenzéket is felelősségre lehet vonni. A szakszervezeti tüntetések 2011 első hónapjaiban felerősödtek ugyan, de a szakszervezetek maguk is megosztottak, és hatalmas sztrájkhullámot, nagy tüntetéseket eddig nem tudtak produkálni. A válság miatt Szerbia is igénybe vette az IMF-hitelt, s februárban a Nemzetközi Valutaalap engedélyt adott az országnak újabb, 365 millió dolláros keret lehívására. Nemcsak a tömegek elvárásai jelentenek feszítő inputot a szerb politikai rendszernek, hanem az IMF követelései is. A Valutaalap alapvetően elégedett ugyan a szerb kormány gazdaságpolitikájával, de folyamatosan figyelmezteti a kormányt az önmérsékletre a nyugdíjemelésekkel, béremelésekkel kapcsolatos döntései meghozatalakor
5 Komoly társadalmi-politikai problémát jelent még a nagymértékű korrupció, ami hátráltatja a gazdaság fejlődéséhez szükséges keretek és a megbízható jogrendszer kialakítását. Részben ezzel összefüggésben szokták emlegetni a pártfinanszírozás átláthatósága körüli gondokat is. Némileg biztató jel, hogy a tavalyi negyedévben a bruttó hazai termék, a GDP 2.7%-al nőtt, de az erősen kérdéses, hogy az elvileg 2012-ben lejáró parlamenti ciklus végére sikerül-e érzékelhető életszínvonal-javulást elérni, amelyik javítani tudja a politikai rendszer, benne a mostani kormányzó pártok megítélését. Az is biztató, hogy a válások száma alacsony, 1000 házasságra mindössze 136 válás jutott 2010-ben. Önmagában persze ez az adat még nem feltétlenül jelenti a szerbiai családi élet harmonikusságát, ám egyfajta összetartást mindenképpen jelez, ami segíthet a gazdasági nehézségek elviselésében. Belpolitikai kihívások A felhalmozódott gazdasági-társadalmi problémák kezelése, megoldása leginkább egy stabil politikai rendszertől várható el. Önmagában egy fragmentálódott pártrendszer még nem feltétlenül teszi lehetetlenné ennek a kihívásnak a jó kezelését, amennyiben a szemben álló politikai erők fontos kérdésekben hajlanak az együttműködésre vagy akár a koalíciókötésre. Szerbiában azonban a politikai rendszer eddig alig segítette egy fejlett gazdaság és társadalom kiépítését. A pártrendszer krónikusan megosztott, a politikai élet szereplői nehezen hajlanak az együttműködésre. Általában egy parlamenti ciklus sem szokott tartani az előírt négy évig, mert egyik párt, vagy pártszövetség sem szokta megszerezni a parlamenti mandátumok többségét, ennek következtében gyakoriak a kényszerkoalíciók, amelyek hamar felbomlanak. Emiatt igen gyakoriak az előrehozott választások, között 8 képviselőházi választásra került sor, egy parlamenti ciklus időtartama átlagban csupán két év
6 Az alábbi táblázat jól mutatja, hogy a szerb politikában nagyon gyorsan váltogatják egymást a ciklusok, és szélsőségesen gyorsan elhasználódnak a miniszterelnökök, hivatali idejük átlagban két év: 21 év alatt 8 kormányfőt iktattak hivatalba! Ez még akkor is figyelemreméltó, ha Slobodan Milošević idejében a miniszterelnöki pozíció jelentősége kisebb volt az államfőinél, amelyet maga Milošević töltött be Szerbia, vagy Szerbia és Crna Gora államszövetségének, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság élén. A bizonytalanság a biztos a szerb politikában, amelyet jól mutat a következő összegzés közötti időszakban lezajlott választások 8 képviselőházi választás 8 elnökválasztás 4 szövetségi képviselőházi választás (a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, majd a montenegrói-szerb államszövetség 2006-os fennállásáig) 1 szövetségi elnökválasztás 5 népszavazás - 6 -
7 Szerbia- Ciklusok Ciklusok Kormányfők Kormánykoalíció Kormánypártok Mandátumarányok jellege Dragutin Zelenović (SPS) egypárti Szerbiai Szocialista Párt (SPS) 194/ Dragutin Zelenović (SPS) Kisebbségi Szerbiai Szocialista Párt (SPS)- 101/250 Radoman Božović(SPS)1993 A Szerb Radikális Párt (SRS) hallgatólagos támogatásával Radoman Božović (SPS) 1993 Nikola Šainović Egyszerű többségi koalíció Szerbiai Szocialista Párt 123+6=129/250 (SPS) Mirko Marjanović (SPS) (SPS)+Új Demokrácia (ND) Mirko Marjanović (SPS) Egyszerű többségi koalíció Szerbiai Szocialista Párt (SPS) =192í/250 Milomir Minić(SPS) Jugoszláv Baloldal(JUL)+Szerb Radikális Párt (SRS) Zoran Đinđić (DS) Zoran Živković(DS) Egyszerű többségi koalíció Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS): Demokrata Párt 45 mandátum+szerbiai Demokrata Párt 45+Új Szerbia8+Szerbiai Polgári Szövetség 9+Szerbiai 176/
8 Kereszténydemokrata Párt7+Demokratikus Liga 6+Szociáldemokrácia 9+Vajdasági Szociáldemokrata Liga 6 További kisebb pártok: Mozgalom a demokratikus Szerbiáért+Sumadiai Liga+ Új Demokrácia és Demokratikus Központ+ Vajdasági Szociáldemokrata PártVajdasági Magyar Szövetség 6+Vajdasági Reformisták+Szándzsáki Demokrata Párt+Vajdaság Koalíció Vojislav Koštunica (DSS) kisebbségi Szerbiai Demokrata =110 /250 Párt(DSS)+G17+Szerb Megújhodási Mozgalom Új - 8 -
9 Szerbia a Szerb Szocialista Párt külső támogatásával Vojislav Koštunica (DSS) Egyszerű többségi koalíció Demokrata Párt(DS)+Új =130/250 Szerbia(NS) Szerbiai Demokrata Párt(DSS)+G Mirko Cvetković (DS) Egyszerű többségi koalíció Európai Szerbiáért(Demokrata Párt,DS+G17 +Szerb Megújhodási Mozgalom,SPO)+ Szerbiai Szocialista Párt(SPS) Egységes Szerbia(JS) Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Egyesülete(PUPS)koalíciója+ Kisebbségi pártok(vajdasági Magyar Koalíció, VMK+ Bosnyák Lista az Európai Szandzsákért+A Preševói Völgyi Albánok Koalíciója) = 127/
10 Nemegyszer megtörténik, hogy az egyes pártok vezetőségeit is súlyos ellentétek osztják meg. Ezek következtében szorult ki a G17+ vezetőségéből Miroljub Labus, akit Mlađan Dinkić akkori pénzügyminiszter követett. Mindennek a következményeként a mindenkori kormányfőnek nem pusztán az egyes pártok közötti ellentétekre, hanem a pártok vezető testületében lévő viszályokra is oda kell figyelnie. Előfordulhat, hogy az egyik koalíciós partnerénél, sőt akár a saját pártjában erősödik meg a vele szembehelyezkedő irányzat. A szövetségkötések alkalmiak, s ez csökkenti a mindenkori kormányt felváltani képes, tartós pártszövetség létrejöttét. A többpártrendszerrel Szerbia a török hódoltság miatt jókora fáziskéséssel, a XIX. század második felében kezdett ismerkedni, és ezt a korszakot beárnyékolta a politikai alapú erőszak. A szocialista Jugoszlávia ( ) időszakában a Jugoszláv Kommunista Párt, majd a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége vezető szerepe miatt nem működhettek más pártok, és a jugoszláv, valamint a szerb politikusok nem tanulhatták meg a nyugati pártrendszerekre jellemző konfliktuskezelő technikákat. A többpártrendszer kialakulása ( ) összekapcsolódott a Jugoszlávia véres felbomlásához vezető folyamat utolsó állomásaival, azaz a nemzeti-nemzetiségi ellentétek eldurvulásával és egész Jugoszláviában, így Szerbiában is javarészt nemzeti alapon alakultak meg a pártok. A háborúk okozta szenvedések és feszültségek megint nem a konfliktusok békés rendezésére és az együttműködés kialakítására nevelték a szerb politikai élet résztvevőit. Külpolitikai kihívások Milošević után egyetlen karizmatikus vezető akadt, a demokrata párti (DS) Zoran Đinđić miniszterelnök ( ) személyében, aki egyértelműen az ország nyugati típusú demokráciává való átalakításának programjába fogott bele, és akit a külvilág is el tudott fogadni. Đinđićet azonban 2003-ban meggyilkolták, és az ő elvesztését az EU-és NATO csatlakozást igenlő erők azóta sem tudták kiheverni
11 Bár a mostani államfő, Boris Tadić hitet tett Đinđić politikai öröksége mellett, ő már óvatosabban halad ezen az úton. Törekvéseit gyengíti a nagyfokú megosztottság, ráadásul az euró válsága az EU-t is elkedvtelenítette attól, hogy kibővítését Szerbia irányába gyors ütemben megtegye. A hágai Nemzetközi Törvényszékkel való, és az EU-tól elvárt együttműködés keretében Szerbia sikert mutatott fel Radovan Karadžić kézre kerítésében, de hátravan a szintén háborús bűnökkel vádolt egykori boszniahercegovinai szerb parancsnok, Ratko Mladić elfogása is. Az EU-hoz való csatlakozást tovább hátráltatja, hogy Szerbia a mai napig nem hajlandó elismerni egykori tartománya, a szerb nemzettudat fontos elemét alkotó, nagyrészt albánok lakta Koszovó 2008-ban kikiáltott, és mintegy 70 állam (köztük az USA) által visszaigazolt függetlenségét. Nehéz elképzelni egy olyan ország EU-ba való felvételét, amelynek határai nem teljesen tisztázottak. A nyugati nyomás jelenleg arra irányul, hogy Belgrád fogadja el, hogy a Koszovóban lévő kisebb szerb területeken (főleg Kosovska Mitrovicában) az albán közigazgatást vezessék be. Csakhogy maga a szerb alkotmány is nagyon megnehezíti, hogy az ország vezetése rugalmasabb álláspontot vegyen fel Koszovó kérdésében. Az alaptörvény ugyanis úgy fogalmaz, hogy Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen része. A szerb diplomácia az alkotmánysértést kockáztatná, ha ugyan kifejezetten nem ismerné el Koszovót, de legalább úgy tárgyalna az ottani kormánnyal, mint egy másik állam képviselőivel. Ha a szerb kormány mégis úgy döntene, hogy az EU-ba való belépés érdekében elismerik Koszovót, ahhoz alkotmányt kéne módosítani, de az ehhez szükséges kétharmados parlamenti többség jelenleg illuzórikus: a szerb politikában szigorú tabunak számít Koszovó függetlenségének elismerése, ezt csak a liberális LDP szegte meg, ám ezt a szavazók nem is honorálják. Bár Koszovó is problémák sokaságával küszködik, de a szerb fennhatóság visszatérése nem látszik valószínűnek, ehhez Szerbiának háborút kellene kirobbantania, de ettől a mostani szerb vezetés határozottan elzárkózik: Így marad a tisztázatlan helyzet Koszovó ügyében
12 A fentiek miatt egyelőre a távoli homályba vész az EU-hoz való csatlakozás, az ország vezetése így egyelőre a nyugati és orosz érdekütközések között egyensúlyozik. Az utóbbi pár évben az orosz befolyás nőtt az országban, amelyet jól mutat, hogy a NIS kőolajfinomító vállalatban az orosz Gazprom 2009-ben 51%-os többségi részesedést szerzett. Putyin orosz miniszterelnök márciusi látogatása pedig további orosz térnyerést valószínűsít a jövőben. A jelenlegi szerb kormány helyzetét és a pártrendszert bemutató elemzés jövő héten jelenik meg
A szerb kormány és ellenzéke
Nagy Attila Tibor A szerb kormány és ellenzéke Egy korábbi elemzésben beszámoltunk arról, hogy a szerb politikai rendszer milyen társadalmi, gazdasági, kulturális és külpolitikai kihívásokkal néz szembe.
Választások és kormányalakítás Szerbiában
Választások és kormányalakítás Szerbiában 2008. július 7-én a szerbiai parlament megválasztotta a szerb kormányt. A 250 képviselıbıl 127 támogatta az új koalíciót (27 szavazott ellene, 10 tartózkodott,
FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae
FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl
Szerb Köztársaság. Alkotmányát 2006-ban hozták.
Kormányzás, politika, közigazgatás Szerbiában Alapfogalmak Államformának nevezik a hatalom gyakorlásának módját, valamint az intézmények, kormányzati módszerek bonyolult rendszerét, amely együttesen a
Juhász József, az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa:
1 Juhász József, az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa: A koszovói konfliktus magyar szemmel (Az előadás 2007. december 14-én hangzott el az MTA Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Programbizottsága
Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban
Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament
SZERBIA. I. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete. 1. Általános információk
SZERBIA I. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület Népesség Nemzetiségi megoszlás Vallási megoszlás Hivatalos nyelv Klíma Államfő
Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika
Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai
Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.
Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia
Szerbiai választás és kormányalakítás II.
Nagy Atilla Tibor Szerbiai választás és kormányalakítás II. A választási kampány második szakasza A kampány záró szakaszában a DS vezette ZES határozottan átvette a kezdeményezést, s ebben az Európai Uniónak
K oszovó 2008. február 17-én kinyilvánította függetlenségét és ezzel végleg elszakadt
Pandúr József A NYUGAT-BALKÁN KOSZOVÓ FÜGGETLENNÉ VÁLÁSA UTÁN K oszovó 2008. február 17-én kinyilvánította függetlenségét és ezzel végleg elszakadt Szerbiától. Erre a lépésre sokan, mint a volt Jugoszlávia
Merénylet Szarajevóban LEGO
Merénylet Szarajevóban LEGO Augusztini Krisztián, Dombrovszky Borbála, Kovács-Osváth Apolka Városmajori Gimnázium A cél békés megoldás a szarajevói merénylet okozta helyzetre, és a belső konfliktusokra
Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki
Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A
A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve
X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,
A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható
S A J TÓ KÖZ L E M É N Y L o n d o n, 2 0 1 6. m á j u s 1 2. Közép-kelet-európai stratégiai elemzés: Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban a fenntartható növekedés és az innováció támogatása
Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA
NEMZETKÖZI SZEMLE Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA A FŐ IRÁNYVONAL VÁLTOZATLAN 1985. március 25-étől 28-áig Budapesten megtartotta XIII. kongreszszusát a Magyar Szocialista Munkáspárt.
Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája
Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A 321-5262; Fax: 321-5405 E-mail: info@liganet.hu A SVÁJCI INDEXÁLÁS VISSZAÁLLÍTÁSÁNAK KEZDEMÉNYEZÉSE A nyugdíjrendszernek
СЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. Број 9 Година XXXVI 21. септембар г., Бачка Топола
СЛУЖБЕНИ ЛИСТ ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA Број 9 Година XXXVI 21. септембар 2004. г., Бачка Топола XXXV évfolyam 9. szám 2004. szeptember 21. Broј 9. 21.09.2004. СТРАНА 146. OLDAL
Kormányzás, politika, közigazgatás Szerbiában
Kormányzás, politika, közigazgatás Szerbiában Alapfogalmak Államformának nevezik a hatalom gyakorlásának módját, valamint az intézmények, kormányzati módszerek bonyolult rendszerét, amely együttesen a
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9
A magyar közvélemény és az Európai Unió
A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai
A Balkán, mint régió szerepe a magyar külgazdasági stratégiában. Budapest, 2009. november 12.
A Balkán, mint régió szerepe a magyar külgazdasági stratégiában Budapest, 2009. november 12. A külgazdasági stratégia főbb meghatározó kérdései, feladatai Az áru-és szolgáltatás export növelése. A kereskedelempolitika
Helyzetkép 2012. május - június
Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6
KKV-k jelene és jövője: a versenyképesség megőrzésének lehetőségei Dr. Parragh Bianka Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet A KKV-szektor főbb jellemzői A mikro-, kis-
Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika
BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál
Szerbia győzött? A 2016. április 24-i előrehozott választások értékelése
INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY, Vol.7. No.1. (Spring 2016/1 Tavasz) Szerbia győzött? A 2016. április 24-i előrehozott választások értékelése BRAUN ANDRÁS (Kivonat) Az előzetes várakozásoknak megfelelően
PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról
PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43
Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*
Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten
Nógrád megye bemutatása
Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének
A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete
Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.
EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR
A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI
SEBŐK LÁSZLÓ A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI A környező országokban élő magyarok száma jelenleg mintegy 2,7 millióra tehető csaknem ugyanannyira, mint 1910-ben. Az első világháború előtti
Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei
Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Az újkori magyar civil, nonprofit szektor az idei évben ünnepli 20 éves születésnapját. Ilyen alkalmakkor a témával foglalkozó
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.11. A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE 2016.03.11. 2 A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE Március 15-én lesz egy éves a megújult
Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében*
Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében* A gazdasági válság kitörését követően az elmúlt négy évben korábban sosem látott mértékű visszaesést láthattunk a nemzetgazdasági beruházásokban.
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
Az Európai Parlament 2007. október 25-i ajánlása a Tanácshoz az Európai Unió és Szerbia közötti kapcsolatokról (2007/2126(INI))
P6_TA-PROV(2007)0482 Az Európai Unió és Szerbia közötti kapcsolatok Az Európai Parlament 2007. október 25-i ajánlása a Tanácshoz az Európai Unió és Szerbia közötti kapcsolatokról (2007/2126(INI)) Az Európai
Trendforduló volt-e 2013?
STATISZTIKUS SZEMMEL Trendforduló volt-e 2013? Bár a Magyar Nemzeti Bank és a KSH is pillanatnyilag 2013-ról csak az első kilenc hónapról rendelkezik az utasforgalom és a turizmus tekintetében a kereskedelmi
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012
A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2
A NYUGAT-BALKÁN KUTATÁSI PROGRAM
REGIONÁLIS ÁTALAKULÁSI FOLYAMATOK A NYUGAT-BALKÁN ORSZÁGAIBAN, PÉCS, 2011. FEBRUÁR 24 25. A NYUGAT-BALKÁN KUTATÁSI PROGRAM KÖZREMŐKÖDİ INTÉZMÉNYEK The OECD LEED Trento Centre for Local Development A KUTATÁST
Nemzetközi összehasonlítás
6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,
A magyar költségvetésről
A magyar költségvetésről másképpen Kovács Árpád 2014. április 3. Állami feladatok, funkciók és felelősségek Az állami feladatrendszer egyben finanszírozási feladatrendszer! Minden funkcióhoz tartozik finanszírozási
Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
A Közép-Magyarországi Régióról egy gyermek- és ifjúsági vizsgálat tükrében 1
MAGYAR VALÓSÁG LAKI LÁSZLÓ BÉKÉS ZOLTÁN A Közép-Magyarországi Régióról egy gyermek- és ifjúsági vizsgálat tükrében 1 A szerzõk azoknak a társadalmi folyamatoknak az összefüggéseit vizsgálják a Közép-Magyarországi
A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN
Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN A K I I Budapest 2003 Agrárgazdasági Tanulmányok 2003. 6. szám Kiadja: az Agrárgazdasági
A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
Miért alaptalan a magyar demokrácia
KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
Tanítási tervezet. I. Alapadatok
Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2017. április 5., 9:00 Iskola megnevezése: ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium Évfolyam, osztály: 10. C Tanít: Nagy Máté Teó Témakör megnevezése:
A globális, valamint az eurozóna válsága Hitek és tévhitek
A globális, valamint az eurozóna válsága Hitek és tévhitek Szapáry György Kecskemét 2016.09.16. Szapáry, 2016 1 Tévhit 1 és tény Tévhit: a válság költségvetési és szuverén adósság válság volt, vagyis a
A Kárpát-medence politikai földrajza
Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, 2010. július 26 augusztus 1. A Kárpát-medence politikai földrajza Hajdú Zoltán hajdu@rkk.hu Az előadás négy érintett
TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN*
A TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN* FALUSSY BÉLA A szerző az időfelhasználás alapvető szerkezeti változásait a társadalomban és a gazdaságban hosszú távon lezajlott meghatározó
Válaszolunk. Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket.
Válaszolunk Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket. Felhívjuk figyelmét, hogy mivel az esemény zártkörű
Válságkezelés Magyarországon
Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)
Szlovákia Magyarország két hangra
dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:
Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március
Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék
6. lépés: Fundamentális elemzés
6. lépés: Fundamentális elemzés Egész mostanáig a technikai részre összpontosítottunk a befektetési döntéseknél. Mindazonáltal csak ez a tudás nem elegendő ahhoz, hogy precíz üzleti döntéseket hozzunk.
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*
2012/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 3. szám 2012. január 18. A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* Tartalomból 1
Frakcióvezetők a Parlamentben
Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában
Moszkva és Washington kapcsolatai
NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018
GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő
8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig
8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8.1 Az első világháború jellege, jellemzői; a Párizs környéki békék TK 9 18, 33-38 A világháború jellemzőinek (gépi háború, hadigazdaság, állóháború
JELENTŐSEN JAVULÓ KILÁTÁSOK AZ INGATLANPIACON (A GKI 2014. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)
JELENTŐSEN JAVULÓ KILÁTÁSOK AZ INGATLANPIACON (A GKI 2014. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók,
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
Észak-Macedónia ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK ÉSZAK-MACEDÓNIA ORSZÁG-, ÉS SZUVERÉN KOCKÁZATI MINŐSÍTÉSEI JÚLIUS. parlamentáris köztársaság
Észak-Macedónia 2019. JÚLIUS ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Hivatalos megnevezés Észak-Macedón Köztársaság Államforma parlamentáris köztársaság Főváros Szkopje Terület 25 713 km 2 Népesség 2 083 000 fő (2018) Egy
MIT KERES(HET)ÜNK A NYUGAT-BALKÁNON?
MIT KERES(HET)ÜNK A NYUGAT-BALKÁNON? Tézisek Az uniós csatlakozási alapok felhasználása a Nyugat-Balkánon a környezetvédelem területén témájú KSZGYSZ és KüM által rendezett 2014.IV.hó 10-i üzletember fórumon
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
Vállalkozások, adózás, kilátások a válság után
Vállalkozások, adózás, kilátások a válság után Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Zalaszentgrót, 2014. február 18. Vállalkozás Világos cél (kisérlet, kiegészítő vagy fő jövedelem) Milyen igényre
Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Társadalmi közérzet
Társadalmi közérzet Társadalmi közérzet Erdélyi Magyar Adatbank Vannak-e Önnek olyan személyes elképzelései, amelyeket a következő öt évben szeretne megvalósítani? igen 72.8% nem 27.2% igen nem 1. ábra.
Reform után A kistérségi közszolgáltatási reform hatásai a Téti kistérség szociális szolgáltatási rendszerére
SOÓS ZSOLT Reform után A kistérségi közszolgáltatási reform hatásai a Téti kistérség szociális szolgáltatási rendszerére A tanulmányban arra próbáltam választ keresni, hogy a kormányzat által 2004-ben,
A nem teljesítő hitelek helyzete a magyar piacon. Felfalusi Péter, CEO
A nem teljesítő hitelek helyzete a magyar piacon Felfalusi Péter, CEO A lakossági hitelportfolió alakulása Fedezett* 8 000 000 25,00% 7 000 000 6 000 000 20,00% 5 000 000 15,00% 4 000 000 3 000 000 10,00%
Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában
Medve-Bálint Gergő és Boda Zsolt: Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában ESS konferencia 2016. november 17. Az intézményi bizalom mintázatai K-Európában 1) Alacsonyabb szint, de nagyobb
Előrehozott parlamenti választások Horvátországban
Előrehozott parlamenti választások Horvátországban Kolinda Grabar-Kitarović horvát köztársasági elnök 206. szeptember -ére előrehozott parlamenti választásokat írt ki Horvátországban. A Tihomir Orešković
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA
Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről
Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása
Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása Az MNB által publikált előzetes pénzügyi számlák adata szerint Magyarország GDP-arányos bruttó államadóssága
Czike László könyvajánló kritikája Dr. Szabadi Béla: Kényszerpályák, tévutak (Dr. Szabadi BT, Budapest, 2010.) című könyvéről Teljesen újszerű, hiánypótló könyv ez! Dr. Szabadi Béla - aki 1998-2002. között
K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,
Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS. JÚNIUS -I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja:. július 1. 1 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 1. évi LVIII tv.). (1) az árstabilitás
KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS. 2013. szeptember VARGA MIHÁLY
KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS 2013. szeptember VARGA MIHÁLY Tartalom Kiindulóhelyzet Makrogazdasági eredmények A gazdaságpolitika mélyebb folyamatai Kiindulóhelyzet A bajba jutott országok kockázati megítélése
KFI TÜKÖR 1. Az IKT szektor helyzete
KFI TÜKÖR 1. Az IKT szektor helyzete 2012 KFI tükör 1. Az IKT szektor helyzete Budapest, 2012 A kiadvány a Nemzeti Innovációs Hivatal KFI Obszervatórium Fôosztályának gondozásában készült. Készítették:
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel ( )
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel (1912 1913) 2007 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics
Bauer Tamás Cukor a sebbe
Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az
Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci