I. Felhívás a részvények benyújtására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Felhívás a részvények benyújtására"

Átírás

1 A Richter Gedeon Rt. Igazgatóságának hirdetménye a Richter Gedeon Rt. által kibocsátott névre szóló, tőzsdei C sorozatú törzsrészvények dematerializált részvényekké történő átalakításának folyamatáról A Richter Gedeon Rt április 28-án megtartott évi rendes közgyűlése a 16/ számú határozatával a gazdasági társaságokról szóló évi CXLIV. törvény, valamint a tőkepiacról szóló évi CXX. Törvény (továbbiakban Tpt. ) vonatkozó rendelkezései alapján döntött a Richter Gedeon Rt. által kibocsátott darab egyenként forint névértékű névre szóló, tőzsdei C sorozatú törzsrészvény (továbbiakban részvény ) dematerializált értékpapírrá történő átalakításáról. I. Felhívás a részvények benyújtására A Richter Gedeon Rt. Igazgatósága a közgyűlési határozatban rögzített felhatalmazás alapján a jelen hirdetménnyel tájékoztatja a tisztelt részvényeseket, hogy a nyomdai úton előállított részvényeiket átalakítás céljából a lentiekben meghatározott időtartamon belül nyújtsák be az alábbi helyeken: A CA IB Értékpapír Rt. központi ügyfélszolgálata (1054 Budapest, Nagysándor József u. 10.), illetve A CA-IB kihelyezett begyűjtőhelyén a Richter Gedeon Rt Részvényirodáján (1103 Budapest, Gyömrői út 8.) időszakosan, A részvények benyújtásának további helyei: május órától július óráig a HVB Bank Hungary Rt. bármely fiókja, ahol a helyszínen biztosítjuk az értékpapír-számlával még nem rendelkező Részvényeseknek a CA IB Értékpapír Rt-nél történő értékpapír-számla nyitást, vagy bármely egyéb dematerializált értékpapír-számlavezetésre jogosult értékpapír letétkezelőn keresztül a KELER Rt. (Központi Elszámolóház és Értéktár Budapest Rt.), 1075 Budapest, Asbóth utca szám alatti épületében. A Tpt. értelmében a részvények KELER Rt.-hez történő benyújtásával kapcsolatban a letétkezelők kötelesek eljárni. Az átalakítás időpontjában a központi értéktárnál letétként elhelyezett részvények benyújtottnak tekintendők, amennyiben a részvény tulajdonosa értékpapírszámlával rendelkezik. A benyújtással és az értékpapírszámlával kapcsolatos tudnivalókat e hirdetmény III. része tartalmazza. Az átalakítás megkezdésének időpontja: május 15. Az átalakítás lezárásának időpontja: július 15. azzal, hogy amennyiben valamennyi értékpapírt benyújtották, akkor az átalakítás korábban is lezárható. Az átalakítás időpontja ("D" nap): július 16., a részvények benyújtására megjelölt utolsó napot követő munkanap. A részvényesek minden nyomdai úton előállított Ft névértékű névre szóló törzsrészvény után 1 darab Ft névértékű névre szóló dematerializált törzsrészvény értékpapírszámlán történő jóváírására jogosultak. A részvények dematerializált formába történő átalakítása nem változtatja meg sem a részvények számát, sem névértékét, sem a részvényekhez fűződő részvényesi jogokat, továbbá a részvényesek tulajdoni helyzetében semmilyen változást nem okoz, amennyiben a benyújtás szabályszerű. Az átalakítás napjával a Richter Gedeon Rt. az átalakított értékpapír-sorozatot érvénytelenné nyilvánítja, annak helyébe a dematerializált értékpapírrá átalakított részvény lép. Az érvénytelenné nyilvánított részvény forgalomképtelen.

2 2 II. A benyújtás teljesítése A részvényes tulajdonában lévő részvény az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén tekintendő benyújtottnak: (i) a részvény július 15-én 18:00 óráig a KELER Rt. értéktárában elhelyezésre került, és (ii) a részvényes a benyújtással egyidejűleg befektetési szolgáltatónál értékpapírszámla szerződéssel rendelkezik, és (iii) ha a részvényes megbízásából a letétkezelő a részvény benyújtásakor igazolja, hogy a részvényes értékpapírszámla szerződéssel rendelkezik. Ezen feltételek együttes teljesülésének hiányában az adott részvény be nem nyújtott részvénynek tekintendő. III. A részvények benyújtásának módja A törvény értelmében a részvények KELER Rt.-hez történő benyújtásával kapcsolatban a letétkezelők kötelesek eljárni. A társaság a tisztelt letétkezelők figyelmét külön felhívja arra, hogy a részvényeket a KELER Rt.-hez benyújtani szíveskedjenek. Felhívjuk a tisztelt részvényesek figyelmét, hogy a nyomdai részvények benyújtásának teljesítéséhez nem elegendő, ha részvényeiket letétkezelőnél elhelyezik, hanem ehhez a jogszabály szerinti értékpapírszámla-szerződést is kötniük kell valamelyik dematerializált értékpapír számlavezetésre jogosult befektetési szolgáltatóval. Felhívjuk a tisztelt részvényesek figyelmét arra is, hogy nem minden letétkezelésre jogosult befektetési szolgáltató vezet(het) dematerializált értékpapírokról értékpapírszámlát, ezért javasoljuk, hogy a részvények letétbehelyezése során az alábbiak szerint járjanak el: 1. Azok a részvénytulajdonosok, akik részvényeiket letétkezelőnél (befektetési szolgáltatónál, "brókernél") tartják: Tájékozódjanak arról, hogy a letétkezelőjük jogosult-e dematerializált értékpapírszámla vezetésére, Amennyiben igen, úgy nyissanak értékpapír számlát és adjanak megbízást a részvények KELER Rt-be történő beszállítására olyan időpontig, hogy a letétkezelő a II.(i) pontban foglalt feltételt teljesíteni tudja. Amennyiben a letétkezelő nem jogosult értékpapírszámla vezetésére, vagy jogosult ugyan, de a tisztelt részvényes nem vele kíván értékpapírszámla szerződést kötni, keressen fel egy másik befektetési szolgáltatót és ott nyisson értékpapírszámlát. Ebben az esetben a részvényes az átalakításra váró részvényeket köteles július 15-én 18:00 óráig teljesülő transzferrel a majdani értékpapírszámla vezető letéti számlájára átvezettetni akként, hogy erre eredeti letétkezelőjének megbízást ad. Ezt követően a részvényes az új letétkezelőjének ad megbízást a részvények KELER Rt-be történő beszállítására olyan időpontig, hogy az új letétkezelő a II.(i) pontban foglalt feltételt teljesíteni tudja. 2. Azok a részvénytulajdonosok, akik Richter Gedeon Rt. részvényeket fizikailag birtokolják, és részt kívánnak venni az átalakításban és a részvényekre járó osztalékot maradéktalanul felvették, a benyújtási feltételek teljesítése érdekében javasoljuk, hogy az alábbiak szerint cselekedjenek:

3 3 Keressenek fel egy befektetési szolgáltatót (letétkezelőt, brókert); Tájékozódjanak arról, hogy a társaság jogosult-e dematerializált értékpapír számla vezetésére. Kössenek a befektetési szolgáltatóval értékpapírszámla szerződést; Helyezzék letétbe részvényeiket befektetési szolgáltatónál, vagy letétkezelőnél és adjanak megbízást a részvények benyújtására A fentieket legegyszerűbben a CA-IB Rt-nél tehetik meg, akivel a Richter Gedeon Rt. a benyújtásban való közreműködésre szerződést kötött. A CA-IB Rt-nél követendő eljárás a következő: A CA IB a hozzá benyújtott nyomdai úton előállított Részvényeket érvényesen benyújtottnak tekinti, amennyiben: A Részvényes személyesen vagy megbízottja útján a Részvényeket üres forgatmánnyal, a évi és az azt követő osztalékszelvényekkel ellátva átadja a benyújtó helynek és egyben, A benyújtó hellyel értékpapír-számlaszerződést köt. Amennyiben más értékpapír-számlavezetésre jogosult befektetési szolgáltatónál is kötött értékpapír-számlaszerződést és az átalakított Részvényeket ott kívánja letétkezeltezni, erről a benyújtó helyet az átadással egy időben írásban tájékoztatja, illetve hiánytalanul és olvashatóan kitölti a megbízás értékpapír cserére elnevezésű formanyomtatványt, hogy a megkeletkeztetés a megfelelő befektetési szolgáltatókon történjen. Amennyiben a benyújtó Részvényes még nem rendelkezik értékpapír számlával, úgy CA IB a benyújtáskor számukra ingyenesen nyitja meg az értékpapír-számlát. A számla nyitás és vezetés feltételeit és kondícióit a CA IB hatályos üzletszabályzata szabályozza. A számlaszerződés megkötésének alapvető feltétele magánszemélyek esetén, az alábbi azonosító adatok szolgáltatása: családi és utónév, előző név, leánykori név; születési hely, idő; anyja neve; állampolgárság; lakcím; adóazonosító jel; és az azonosító okmány száma, annak típusa, kiállító hatóság megnevezése, betűjele, továbbá az értesítési címe. Intézmények esetén: Név, székhely, adószám, egységes statisztikai szám, cégbejegyzés száma, adózás helye és pénzforgalmi jelzőszáma. Tekintettel a jelenleg hatályos adójogszabályok kifizető helyekre vonatkozó előírásaira, a Részvények benyújtásakor lehetőség szerint mellékelni kell, a Részvények bekerülési értékét igazoló dokumentumot. A nyomdai útón előállított Részvények bevételezésének nincs díja. Tekintettel arra, hogy a dematerializálás eredményeképp létrejövő értékpapírokat azok tulajdonosainak a jövőben mindenképpen befektetési szolgáltatónál lévő értékpapír számlán kell tartania, a letétbe tartás díjait és költségeit a benyújtó Részvényes köteles megfizetni. 3. Azoknak az átalakításban részt venni kívánó részvénytulajdonosoknak, akik a Richter Gedeon Rt. részvényeket fizikailag birtokolják, de a részvényekre járó osztalékot nem vették fel maradéktalanul (azaz korábbi évek osztalékszelvénye még a részvényen van), a benyújtási feltételek teljesítése érdekében javasoljuk, hogy az alábbiak szerint cselekedjenek: Keressék fel a Richter Gedeon Rt. Részvényirodáját (1103 Budapest, X. Gyömrői út 8.) bármely munkanapon 9-15 óra között;

4 4 Amennyiben nincsenek tulajdonosként bejegyezve a részvénykönyvbe, úgy jegyeztessék be magukat. Ehhez magánszemély esetén személyi igazolvány, esetlegesen lakcímkártya, a részvény, és adókártya szükséges; A részvénykönyvi bejegyzés és az osztalékszelvény alapján az osztalék kifizetésre kerül; A CA-IB Rt., mint értékpapírszámla vezetésre jogosult befektetési szolgáltató, kihelyezett részleget üzemeltet a Részvényirodán a benyújtási időszakban, időszakosan, így a tisztelt részvényesek itt is nyithatnak értékpapír-számlát és letétbe helyezhetik részvényeiket. Amennyiben a részvényesek az osztalék felvétele után nem a Részvényirodán kihelyezett CA-IB Rt. letétkezelővel kívánnak szerződést kötni, a 2. pont első részében foglaltak szerint kell eljárniuk. Tájékoztatjuk továbbá a részvények tulajdonosait, hogy az a letétkezelő, amelyik a fordulónapig nem rendelkezik dematerialaizált értékpapírszámla vezetésére alkalmas értékpapírszámla vezetési rendszerrel, köteles az általa kezelt részvényeket legkésőbb július 10-én (D-4) napon kiszállítani, vagy transzferálni egy számlavezetésre jogosult befektetési szolgáltatóhoz. Felhívjuk a tisztelt részvényesek figyelmét arra is, hogy a fentiekben leírtak esetenként hosszabb időt is igényelhetnek, ezért időben kezdjenek a tranzakciókhoz és olyan időpontig adjanak megbízást a letétkezelőnek a részvények beszállítására, hogy a letétkezelő a II.) pontban foglalt feltételt teljesíteni tudja. A letétkezelő a részvényt az átvételt követően az átalakítás időpontjáig (2003. július 15.) a tulajdonos nevére nyitott értékpapír számlán tartja nyilván. A letétkezelő gondoskodik a részvények KELER Rt.-hez határidőben történő benyújtásáról. A letétkezelőkön keresztül a KELER Rt. értéktárába beszállított részvények dematerializált értékpapírrá történő átalakítását követően az értékpapírszámlát - ellenkező tartalmú rendelkezésének hiányában - a beszállító letétkezelő fogja vezetni. Ha a benyújtott részvény zárolt letéti alszámlán volt elhelyezve, a számlavezető befektetési szolgáltató köteles gondoskodni arról, hogy a dematerializált részvény változatlan feltételekkel, a folyamatosságot biztosítva zárolt értékpapír-alszámlán kerüljön jóváírásra. Végezetül ismételten kérjük a tisztelt részvényeseket, hogy a benyújtás feltételeinek teljesítéséhez szükséges tennivalókat körültekintően egyeztessék a részvények letétkezelőivel. IV. Tőzsdei kereskedés Az átalakításra benyújtott részvényekkel a Budapesti Értéktőzsdén az általános szabályok szerint kereskedni, utoljára július 10-én (D-4) napon lehet Az átalakítandó részvényekre a letétkezelők kiszállítást július 11-től (D-3 naptól) már nem teljesíthetnek. Az átalakítandó részvény tulajdonosai értékpapír kiszállítást a július 11. és július 15. (D-3 és a D-1 nap) között nem kezdeményezhetnek július 11-től (D-3 naptól) a kereskedés a dematerializált részvényekkel történik akként, hogy a tőzsdei vevők még a nyomdai úton előállított részvényekre kötnek tőzsdeügyletet, de elfogadják azt, hogy annak jóváírása és teljesítése már dematerializáltként valósul meg.

5 5 V. Be nem nyújtott részvények, az értékesítés Jelen hirdetményben közzétett benyújtási feltételeknek nem megfelelő Részvények, érvényesen be nem nyújtott részvényeknek minősülnek.. Ezeket a részvényeket a Richter Gedeon Rt július 15-én 18:00 órától érvénytelennek nyilvánítja, s erről a Magyar Tőkepiacban és a Cégközlönyben hirdetményt tesz közzé. Az átalakításra érvényesen be nem nyújtott értékpapírok sorszámát a Richter Gedeon Rt. nyilvántartásba veszi. A részvényesi jogok gyakorlása - kivéve az adott részvényre még az érvényessége ideje alatt esedékessé vált osztalék felvételét - az érvénytelen részvényekkel nem lehetséges. Azok, akik nem nyújtották be a részvényeket átalakításra és korábbi évek osztalékát sem vették fel, az érvénytelenné nyilvánított részvény bemutatásával a Társaság Részvényirodáján vehetik fel elmaradt osztalékukat.. Amennyiben a benyújtást elmulasztotta a tulajdonos, az alábbiak szerint járhat el: Amennyiben az átalakítás megtörtént, de Társaság a be nem nyújtott részvényeket még nem értékesítette, a tulajdonos követelheti a dematerializált értékpapír kiadását, miután az átalakítás napjától (2003. július 16.) az átalakított sorozatba tartozó, de a tulajdonos által be nem nyújtott nyomdai úton előállított részvény helyébe lépő dematerializált részvényeket a központi értéktár a Richter Gedeon Rt. számára vezetett központi értékpapírszámlán tartja nyilván, azzal, hogy a számlán lévő részvények tulajdonjoga - az értékesítés megtörténtéig - a nyomdai úton előállított részvény utolsó tulajdonosát illeti. Amennyiben a Társaság a be nem nyújtott részvények helyébe lépő dematerializált részvényeket (az átalakítástól számított hat hónapon belül befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén a tőzsdei szabályzatoknak megfelelően) értékesítette a tulajdonos a pénzbeli ellenértékre tarthat igényt. Az elszámolás alapjai a következők: A dematerializált részvények értékesítése esetén a részvénynek a részvényes által igényelhető pénzbeli ellenérték a részvények eladása során a társasághoz befolyt összes nettó vételár (azaz a bruttó vételár mínusz a társaságnál ezzel kapcsolatban felmerült költségek) egy értékesített részvényre eső átlaga. Az értékesített részvény ellenértékét a tulajdonos jelentkezéséig a társaság hitelintézetnél nyitott letéti számlán tartja. A társaság a letéti számlán tartott ellenérték után kamatot nem fizet. A benyújtási határidőt elmulasztó részvénytulajdonos az igényének érvényesítéséig felmerült költségeket köteles megfizetni. A Richter Gedeon Rt. a részvények pénzbeli ellenértékét a jogosultság társaság részére hitelt érdemlő módon történő igazolásától és a jogosult bankszámlaszámának megadásától számított 15 napon belül átutalással fizeti ki. Az érvényesen be nem nyújtott részvények helyébe lépő dematerializált részvények értékesítésének eredménytelensége esetén a társaság az értékesítésre nyitva álló határidő lejártát követő első közgyűlésen az alaptőkét leszállítja. VI. A részvénykönyvi bejegyzés Az átalakítás napján a Richter Gedeon Rt. részvénykönyvében a részvénysorszámmal ellátott hatályos bejegyzések megszűnnek, és ebben az időpontban az egyes részvényesek tekintetében az általuk benyújtottnak minősülő részvénymennyiség kerül feltüntetésre a Richter Gedeon Rt. alapszabályában foglalt rendelkezések szerint.

6 6 VII. Átváltásra be nem nyújtott, bemutatóra szóló érvénytelenített törzsrészvények A Richter Gedeon Rt. a részvényeinek az évi tőzsdei bevezetésekor a bemutatóra szóló törzsrészvényeket névre szóló törzsrészvényekre váltotta. Vannak olyan részvényesek, akik azóta sem vették át névre szóló törzsrészvényeiket, így ezeket a társaság a mai napig őrzi. Az érvénytelennek nyilvánított bemutatóra szóló részvények helyett kibocsátott és a társaság által őrzött névre szóló törzsrészvények tekintetében is a fent ismertetett eljárás az irányadó: amennyiben az átalakításra nyitva álló határidő letelte előtt az érintettek a névre szóló törzsrészvényeket a társaságtól átveszik, határidőben teljesíteni tudják a benyújtást; amennyiben pedig elmulasztanak jelentkezni, a társaság által őrzött névre szóló törzsrészvények is a dematerializációs folyamat során be nem nyújtott részvényeknek minősülnek. VIII. Információ, vitás esetek A sérült, megrongálódott részvény elfogadása abban az esetben lehetséges, ha az értékpapír, mint adott sorszámú részvény egyértelműen beazonosítható. Amennyiben a közjegyzői megsemmisítési eljárás az átalakítás napja előtt megindul, és ennek tényéről a társaság ezen időpont előtt hivatalos tudomást szerez, a részvény jogosultját az átalakítással létrejött dematerializált részvény illeti meg az egyéb feltételek fennállása esetén. A dematerializálással kapcsolatos bármilyen kérdésben a Richter Gedeon Rt. Részvényirodája (1103 Budapest, X. Gyömrői út 8.) készséggel áll a tisztelt részvényesek rendelkezésére munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8 és 15 óra között, pénteken 8 és 13 óra között a , , , telefonszámokon, vagy személyesen. A hirdetmény megtekinthető a Társaság honlapján ( Budapest, május 8. Richter Gedeon Vegyészet Gyári Rt. Igazgatósága

Javasoljuk, hogy részvénytulajdonosaink a részvények benyújtása során az alábbiak szerint járjanak el:

Javasoljuk, hogy részvénytulajdonosaink a részvények benyújtása során az alábbiak szerint járjanak el: A Danubius Hotels Rt. Igazgatóságának hirdetménye a társaság által kibocsátott névre szóló, nyomdai úton előállított, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett törzsrészvényeinek dematerializált értékpapírokká

Részletesebben

Hirdetmény. a TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság részvényeinek dematerializált értékpapírrá történő átalakításáról

Hirdetmény. a TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság részvényeinek dematerializált értékpapírrá történő átalakításáról Hirdetmény a TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság részvényeinek dematerializált értékpapírrá történő átalakításáról A TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

HIRDETMÉNY. a "BÁCSKA" Zrt. részvényeinek dematerializált értékpapírrá történő átalakításáról

HIRDETMÉNY. a BÁCSKA Zrt. részvényeinek dematerializált értékpapírrá történő átalakításáról HIRDETMÉNY a "BÁCSKA" Zrt. részvényeinek dematerializált értékpapírrá történő átalakításáról A "BÁCSKA" Zrt. (székhely: 6500 Baja, Deák Ferenc utca 6. tetőtér 4., cégjegyzékszáma: 03-10- 100009) (a Társaság)

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Székhely: 1147 Budapest, Telepes u. 53. Cégjegyzékszám: 01-10-043104 Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Rendkívüli tájékoztatás A NUTEX Nyrt közleménye

Részletesebben

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerint a társaságok tagjai számára az egyesült társaságban való részvétel nem kötelező.

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerint a társaságok tagjai számára az egyesült társaságban való részvétel nem kötelező. Tájékoztatás a Magyar Telekom Nyrt. részvényesei részére a T-Kábel Magyarország Kft. és a Dél-Vonal Kft. Magyar Telekom Nyrt-be való beolvadása kapcsán Ezúton szeretnénk tájékoztatni Tisztelt Részvényeseinket,

Részletesebben

HIRDETMÉNY *** A Társaságot kamatfizetési kötelezettség nem terheli június 19. napját követő osztalékfelvétel esetén.

HIRDETMÉNY *** A Társaságot kamatfizetési kötelezettség nem terheli június 19. napját követő osztalékfelvétel esetén. HIRDETMÉNY A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17.; Cg. 01-10-048384; továbbiakban Társaság ) Igazgatósága, a Társaság 11/2017. (04. 20.)

Részletesebben

Szöveg-javaslat a PANNON-VÁLTÓ Rt. Alapszabályának módosításához

Szöveg-javaslat a PANNON-VÁLTÓ Rt. Alapszabályának módosításához Szöveg-javaslat a PANNON-VÁLTÓ Rt. Alapszabályának módosításához Jelenlegi, cégbejegyzett szöveg 3. A társaság tevékenységi körébe a TEÁOR '03 szerint a következõk tartoznak: Tervezett szöveg 3. A társaság

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ Vagyonkezelõ és Kereskedelmi Rt.

PANNON-VÁLTÓ Vagyonkezelõ és Kereskedelmi Rt. PANNON-VÁLTÓ Vagyonkezelõ és Kereskedelmi Rt. 2004. április 26-i éves rendes közgyûlése dokumentumainak összefoglalója Budapest, 2004. április 1 Tisztelt Részvénytulajdonos! Az Igazgatóság nevében engedje

Részletesebben

Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi kölcsönbe vételre

Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi kölcsönbe vételre amely létrejött egyrészről Lakcím/Székhely: --- Számlaszám: --- Adóazonosító jel/adószám: --- Telefonszám: --- Elektronikus levélcím: --- Postacím: --- Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő

Részletesebben

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA Érvényes: 2014. február 03. Meghirdetve: 2014. február 03. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napján vagy azt követően megkötött szerződésekre vonatkoznak. Jelen Hirdetmény a meghatározott

Részletesebben

A CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E. Érvényes: 2007. június 01.-től

A CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E. Érvényes: 2007. június 01.-től A CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E Érvényes: 2007. június 01.-től ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A jelen díjjegyzék a CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen

Részletesebben

I. Számú melléklet. Elfogadó Nyilatkozat

I. Számú melléklet. Elfogadó Nyilatkozat I. Számú melléklet Elfogadó Nyilatkozat a SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI Részvénytársaság (8000 Székesfehérvár, Raktár u. 1.) valamennyi 1.000,- Ft (egyezer forint) névértékű, névre szóló, dematerializált törzsrészvényére

Részletesebben

Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi kölcsönbe adásra

Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi kölcsönbe adásra Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi amely létrejött egyrészről a Takarék Alapkezelő Zrt. (székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045577, adószám:

Részletesebben

BÉT Akadémia és CODEX: dematerializált vagy fizikai?

BÉT Akadémia és CODEX: dematerializált vagy fizikai? BÉT Akadémia és CODEX: dematerializált vagy fizikai? DR. SZÁZ ÁGNES Dr. Száz Ágnes Ügyvédi Iroda 2017. ÁPRILIS 26. FŐBB JOGFORRÁSOK Ptk. 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról (Tpt.) 98/1995. (VIII. 24.)

Részletesebben

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA Érvényes: 2014. július 1. Meghirdetve: 2014. július 1. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napját megelőzően megkötött szerződésekre vonatkoznak. A Hirdetményben feltüntetett kondíciókra

Részletesebben

ENEFI Energiahatékonysági Nyrt.

ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-045428; székhelye: 1134 Budapest, Klapka utca 11.; Társaság ) a tőkepiacról szóló törvény és a 24/2008. (VIII.15.) PM rendelet alapján az

Részletesebben

4/2008/KGY számú határozat: A Közgyûlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi

4/2008/KGY számú határozat: A Közgyûlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi A BUDAPEST Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10-041037) közzéteszi, hogy a 2008 április 24-én megtartott évi rendes közgyûlésén az alábbi határozatok születtek: 1/2008/KGY

Részletesebben

KÖZLEMÉNYE. a évi osztalék kifizetésének rendjéről

KÖZLEMÉNYE. a évi osztalék kifizetésének rendjéről Budapest, 2017. május 8. APPENINN VAGYONKEZELŐ HOLDING NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZLEMÉNYE a 2016. évi osztalék kifizetésének rendjéről Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

19.293.312 igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva:

19.293.312 igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva: A GE Money Bank tagja A Budapest Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10- 041037) közzéteszi, hogy a 2010 április 27-én megtartott évi rendes közgyűlésén az alábbi határozatok

Részletesebben

Részvényesi Nyilatkozat

Részvényesi Nyilatkozat Részvényesi Nyilatkozat Kérjük a Részvényeseket, hogy a Részvényesi Nyilatkozatot nyomtatott nagybetűkkel töltsék ki, és minden vonatkozó melléklettel együtt nyújtsák be a Lebonyolítóhoz a Vételi Jog Gyakorlásáról

Részletesebben

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Érvényes: 2014. július 1. Meghirdetve: 2014. július 1. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napján vagy azt követően megkötött szerződésekre vonatkoznak. Jelen Hirdetmény a lakossági

Részletesebben

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA Érvényes: 2017. november 27. Meghirdetve: 2017. november 27. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napján vagy azt követően megkötött szerződésekre vonatkoznak. Jelen Hirdetmény a meghatározott

Részletesebben

Az OTP Bank Rt. Igazgatósága

Az OTP Bank Rt. Igazgatósága Az Igazgatósága C sányi Sándor elnök-vezérigazgató péder Zoltán S alelnök, vezérigazgató-helyettes aumstark Mihály Belnök-vezérigazgató Villányi Borászat Rt. Bíró Tibor tanszékvezetô Budapesti Gazdasági

Részletesebben

A BorsodChem Rt. a április 27-én megtartott Éves Rendes Közgyûlésén az alábbi határozatokat hozta:

A BorsodChem Rt. a április 27-én megtartott Éves Rendes Közgyûlésén az alábbi határozatokat hozta: A BorsodChem Rt. a 2004. április 27-én megtartott Éves Rendes Közgyûlésén az alábbi határozatokat hozta: 01/2004. számú Közgyûlési Határozat A Közgyûlés jegyzõkönyv hitelesítõnek megválasztja a CE Oil

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közleménye a évi üzleti év eredménye után járó osztalék kifizetésének rendjéről

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közleménye a évi üzleti év eredménye után járó osztalék kifizetésének rendjéről A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közleménye a 2017. évi üzleti év eredménye után járó osztalék kifizetésének rendjéről A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. bejelenti, hogy a Társaság 2018. április 16-án

Részletesebben

Érvényes: 2011. november 14-től visszavonásig Közzététel napja: 2011. november 11.

Érvényes: 2011. november 14-től visszavonásig Közzététel napja: 2011. november 11. Kondíciós Lista Befektetési szolgáltatásokra Érvényes: 2011. november 14-től visszavonásig Közzététel napja: 2011. november 11. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános kondíciók... 3 2. Számlavezetési szolgáltatások...

Részletesebben

A TISZAI VEGYI KOMBINÁT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2006 ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A TISZAI VEGYI KOMBINÁT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2006 ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI A TISZAI VEGYI KOMBINÁT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2006 ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI A Tiszai Vegyi Kombinát Részvénytársaság ezúton tájékoztatja tisztelt részvényeseit és a tőkepiac szereplőit a Társaság

Részletesebben

Kérjük, hogy az Elfogadó Nyilatkozat kitöltése elõtt feltétlenül olvassa el figyelmesen a Kitöltési Útmutatót!

Kérjük, hogy az Elfogadó Nyilatkozat kitöltése elõtt feltétlenül olvassa el figyelmesen a Kitöltési Útmutatót! I. számú melléklet Elfogadó nyilatkozat Az Elsõ Hazai Energia-portfólió Részvénytársaság valamennyi névre szóló, A sorozatú törzs- és névre szóló, B sorozatú szavazatelsõbbségi részvényére vonatkozó kötelezõ

Részletesebben

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Érvényes: 2013. szeptember 01. Meghirdetve: 2013. június 01. Jelen Hirdetmény a lakossági és vállalati értékpapírszámla-vezetés során alkalmazott standard díjtételeket tartalmazza. I. Standard értékpapír

Részletesebben

Az igazgatóság a közgyűlést az alábbi napirenddel hívja össze: Társaság évre vonatkozó, az EU által befogadott

Az igazgatóság a közgyűlést az alábbi napirenddel hívja össze: Társaság évre vonatkozó, az EU által befogadott KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ HIRDETMÉNYE A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (székhelye: 1033 Budapest, Flórián tér 1.; a továbbiakban: Társaság ) igazgatósága értesíti a Tisztelt Részvényeseket, hogy a Társaság

Részletesebben

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Érvényes: 2014. július 1. Meghirdetve: 2014. július 1. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napját megelőzően megkötött szerződésekre vonatkoznak. A Hirdetményben feltüntetett kondíciókra

Részletesebben

I. Á l t a l á n o s f e l t é t e l e k

I. Á l t a l á n o s f e l t é t e l e k I. Á l t a l á n o s f e l t é t e l e k 1. A Concorde Értékpapír Rt. (továbbiakban: Concorde) Kondíciós Listája a Concorde üzletszabályzatával és a vonatkozó jogszabályokkal együtt érvényes. A Concorde

Részletesebben

Díjstruktúránk - Értéktári szolgáltatások

Díjstruktúránk - Értéktári szolgáltatások Díjstruktúránk - Értéktári szolgáltatások Tranzakció megnevezése Részvények letétlkezelése Alszámla vezetés az Equitas Rt-nél Díj, jutalék mértéke Letéti / alszámla nyitás a Keler-nél 1 000 Ft Alszámlánként

Részletesebben

Egyedi Értékpapír Üzletági Hirdetmény egyes kedvezményes díjtételekről a Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzathoz

Egyedi Értékpapír Üzletági Hirdetmény egyes kedvezményes díjtételekről a Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzathoz Egyedi Értékpapír Üzletági Hirdetmény egyes kedvezményes díjtételekről a Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzathoz Hatályos: 2014. május 27. napjától OTP Bank Nyrt. Székhelye: 1051 Budapest,

Részletesebben

A CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E. Érvényes: 2007. október 01.-től

A CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E. Érvényes: 2007. október 01.-től A CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E Érvényes: 2007. október 01.-től ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A jelen díjjegyzék a CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen

Részletesebben

1. Tájékoztatási kötelezettség

1. Tájékoztatási kötelezettség 17/2018. (XI.26.) MÜK szabályzat 1 az ügyvédek által készített vagy letétbe vett végrendeletek és haláleseti rendelkezéseket tartalmazó okiratok központi nyilvántartására vonatkozó szabályokról A Magyar

Részletesebben

E g y e s ü l é s i S z e r z ő d é s tervezet

E g y e s ü l é s i S z e r z ő d é s tervezet amely létrejött egyrészről a E g y e s ü l é s i S z e r z ő d é s tervezet KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság (székhelye: Tatabánya Csaba u. 19., statisztikai

Részletesebben

Értékpapír Kondíciós Lista Érvényes: 2013.09.01-től. I. Standard számla kondíciók

Értékpapír Kondíciós Lista Érvényes: 2013.09.01-től. I. Standard számla kondíciók Értékpapír Kondíciós Lista Érvényes: 2013.09.01-től I. Standard számla kondíciók 1. Értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Számlanyitás Standard értékpapírszámla és Ügyfélszámla Számlavezetés Standard

Részletesebben

LAKOSSÁGI KERETSZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉS természetes személy Számlatulajdonosok részére a Takarék Alapszámla elnevezésű számlatermék igénybe vételéhez

LAKOSSÁGI KERETSZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉS természetes személy Számlatulajdonosok részére a Takarék Alapszámla elnevezésű számlatermék igénybe vételéhez Hatályos:2016.10.15-től LAKOSSÁGI KERETSZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉS természetes személy Számlatulajdonosok részére a Takarék Alapszámla elnevezésű számlatermék igénybe vételéhez amely létrejött Számlavezető Hitelintézet

Részletesebben

6. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ ECONET.HU NYRT. ALAPTŐKE-EMELÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ ELSŐBBSÉGI JOG GYAKORLÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ

6. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ ECONET.HU NYRT. ALAPTŐKE-EMELÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ ELSŐBBSÉGI JOG GYAKORLÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ 6. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ ECONET.HU NYRT. ALAPTŐKE-EMELÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ ELSŐBBSÉGI JOG GYAKORLÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ Társaságunk az alaptőke-emeléshez kapcsolódóan a részvények átvételére

Részletesebben

II. számú melléklet. Kitöltési Útmutató

II. számú melléklet. Kitöltési Útmutató II. számú melléklet Kitöltési Útmutató Kérjük Önt, hogy amennyiben az Ajánlatot elfogadja, úgy azt az Elfogadó Nyilatkozat kitöltésével, aláírásával és az Ajánlat II/2.6. pontjában szereplő Elfogadóhelyek

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy

Részletesebben

Rába Járműipari Holding Nyrt.

Rába Járműipari Holding Nyrt. Rába Járműipari Holding Nyrt. A Rába Járműipari Holding Nyrt. Igazgatóságának véleménye a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által a Társaság részvényeire tett nyilvános vételi ajánlattal kapcsolatosan A

Részletesebben

Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról

Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról ... (társaság neve)... (adószám) Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló

Részletesebben

Az OTP Bank Rt. igazgatósága

Az OTP Bank Rt. igazgatósága Az igazgatósága C Dr. sányi Sándor SDr. péder Zoltán alelnök, vezérigazgató-helyettes Baumstark Mihály Villányi Borászat Rt. író Tibor BDr. tanszékvezetô Budapesti Gazdasági Fôiskola Braun Péter ocsis

Részletesebben

A KELER Részvénykönyv-vezetési Osztályának tájékoztatója a KELER közreműködésével történő osztalékfizetésekről

A KELER Részvénykönyv-vezetési Osztályának tájékoztatója a KELER közreműködésével történő osztalékfizetésekről A KELER Részvénykönyv-vezetési Osztályának tájékoztatója a KELER közreműködésével történő osztalékfizetésekről Tisztelt Partnereink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a KELER 2010-ben is több Kibocsátóval

Részletesebben

DÍJJEGYZÉK. A HUNGAROGRAIN Tőzsdeügynöki Szolgáltató Zrt. Üzletszabályzatának Díjjegyzéke. A HUNGAROGRAIN Tőzsdeügynöki Szolgáltató Zrt.

DÍJJEGYZÉK. A HUNGAROGRAIN Tőzsdeügynöki Szolgáltató Zrt. Üzletszabályzatának Díjjegyzéke. A HUNGAROGRAIN Tőzsdeügynöki Szolgáltató Zrt. DÍJJEGYZÉK A HUNGAROGRAIN Tőzsdeügynöki Szolgáltató Zrt. Díjjegyzéke: Hatályos 2012. év szeptember hónap 10. napjától. Művelet Díjalap Díj mértéke Díj esedékessége I. Befektetési és árutőzsdei szolgáltatási

Részletesebben

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA Érvényes: Meghirdetve: 2018. április 7. 2018. február 5. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napját megelőzően megkötött szerződésekre vonatkoznak. A Hirdetményben feltüntetett kondíciókra

Részletesebben

A L A P K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A

A L A P K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A A BEFEKTETŐ-VÉDELMI ALAP A L A P K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A 2013. 1 I. Általános szabályok 1. Jelen Alapkezelési szabályzatban (továbbiakban: Szabályzat) a Befektető-védelmi Alap (továbbiakban:

Részletesebben

Érvényes: 2015. június 1-étől visszavonásig Közzététel napja: 2015. május 29.

Érvényes: 2015. június 1-étől visszavonásig Közzététel napja: 2015. május 29. Kondíciós Lista Befektetési szolgáltatásokra Érvényes: 2015. június 1-étől visszavonásig Közzététel napja: 2015. május 29. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános kondíciók... 3 2. Számlavezetési szolgáltatások...

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek OJB 2009/IX sorozat 001 részlet minimum 10.000.000 Ft össznévértékű, Budapesti Értéktőzsdére

Részletesebben

Számlaváltási meghatalmazás. belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében

Számlaváltási meghatalmazás. belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Számlaváltási meghatalmazás belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott Számlatulajdonos Családi és utónév: Születési családi és utónév: Anyja születési neve:

Részletesebben

1. Kibocsátó: FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1082 Budapest Üllői út 48. 2. (i) Sorozat megjelölése:

1. Kibocsátó: FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1082 Budapest Üllői út 48. 2. (i) Sorozat megjelölése: FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Érvényes: 2017. november 27. Meghirdetve: 2017. november 27. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napján vagy azt követően megkötött szerződésekre vonatkoznak. Jelen Hirdetmény a lakossági

Részletesebben

A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. 2012. AUGUSZTUS 16. NAPJÁN TARTANDÓ RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE

A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. 2012. AUGUSZTUS 16. NAPJÁN TARTANDÓ RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS IGAZGATÓSÁGI ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. 2012. AUGUSZTUS

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Székhely: 1147 Budapest, Telepes u. 53. Cégjegyzékszám: 01-10-043104 Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Rendkívüli tájékoztatás A NUTEX Nyrt értesít

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt. 1143 Budapest, Ilka utca 31. Tel.:+36-1- 801-7081 Fax: +36-1-801-7082, E-mail: humet@humet.hu Rendkívüli tájékoztatás A HUMET Nyrt értesít mindenkit, akit

Részletesebben

A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS JOGI KÉRDÉSEI ÉS AZ ÚJ PTK. RÉSZVÉNYEKRE VONATKOZÓ ÚJ RENDELKEZÉSEI DR. TOMORI ERIKA CODEX NAPOK 2014 VÁLTOZIK-E AZ ÉRTÉKPAPÍR

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 17. napján megtartott éves közgyűlésének határozatai

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 17. napján megtartott éves közgyűlésének határozatai Budapest, 2019. április 17. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2019. április 17. napján megtartott éves közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. Közgyűlés időpontja: 2013. április 29, hétfő 10.00 14.00 Közgyűlés helye: Mirage Fashion Hotel, 1068 Budapest, Dózsa György út 88.

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. Közgyűlés időpontja: 2013. április 29, hétfő 10.00 14.00 Közgyűlés helye: Mirage Fashion Hotel, 1068 Budapest, Dózsa György út 88. KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ Az ALTERA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: ALTERA Nyrt., székhelye: 1068 Budapest, Benczúr u. 43. II/3., nyilvántartásba vette a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

Árverési biztosíték befizetési tájékoztató

Árverési biztosíték befizetési tájékoztató Árverési biztosíték befizetési tájékoztató Az árverési biztosíték befizetése az egyik, kötelező feltétele az árverésen való részvételnek! Fő szempontok a biztosíték befizetése során: - Minden földrészlethez

Részletesebben

NYUGDÍJ-ELŐTAKARÉKOSSÁGI SZÁMLÁKRA VONATKOZÓ KERETSZERZŐDÉS

NYUGDÍJ-ELŐTAKARÉKOSSÁGI SZÁMLÁKRA VONATKOZÓ KERETSZERZŐDÉS NYUGDÍJ-ELŐTAKARÉKOSSÁGI SZÁMLÁKRA VONATKOZÓ KERETSZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (székhelye: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.; cg.: 01-17-000381), mint

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4. MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2003. évi rendes közgyűlését 2003. április 30-án 10 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

A KBC Equitas Zrt. Kondíciós Listája 2011. 01. 01.

A KBC Equitas Zrt. Kondíciós Listája 2011. 01. 01. A KBC Equitas Zrt. Kondíciós Listája 2011. 01. 01. I. Számlanyitás, számlavezetés díjtételei 1. Értékpapír, értékpapír letéti számlanyitás, -vezetés, Értéktári szolgáltatások Részvények letétkezelése a)

Részletesebben

NYUGDÍJ-ELŐTAKARÉKOSSÁGI SZÁMLÁKRA VONATKOZÓ KERETSZERZŐDÉS

NYUGDÍJ-ELŐTAKARÉKOSSÁGI SZÁMLÁKRA VONATKOZÓ KERETSZERZŐDÉS ügyfélszám: NYUGDÍJ-ELŐTAKARÉKOSSÁGI SZÁMLÁKRA VONATKOZÓ KERETSZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről A RANDOM CAPITAL Broker Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1052 Budapest, Vármegye utca 3-5.,

Részletesebben

KÖZLEMÉNY KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ

KÖZLEMÉNY KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ KÖZLEMÉNY Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság /1132 Budapest, Váci út 20./ ezúton tájékoztatja a tisztelt befektetőket, hogy a 2006. március 7-én közzétett, a Társaság 2006. április 21-ére

Részletesebben

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. ALAPÍTÓ OKIRAT tervezet amennyiben a jogutód társaságban tőkeemelésre kerül sor I... 3 A Társaság cégneve... 3 II.... 3 A Társaság székhelye... 3 III....

Részletesebben

Nyilatkozat. Alulírott,...(név) részvényes.... (lakcím/székhely)

Nyilatkozat. Alulírott,...(név) részvényes.... (lakcím/székhely) Nyilatkozat Alulírott,.....(név) részvényes...... (lakcím/székhely) kijelentem, hogy azon részvényekkel, amelyek vonatkozásában jelen nyilatkozat megtételével egyidejűleg tulajdonjogom részvénykönyvbe

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2014. április 23. napján 14.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2014.04.23.

Részletesebben

177. A részvény tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező forgalomképes értékpapír.

177. A részvény tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező forgalomképes értékpapír. 177. A részvény tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező forgalomképes értékpapír. 178. A részvény ha törvény eltérően nem rendelkezik szabadon átruházható. A részvény átruházhatóságának

Részletesebben

Alulírott,...(név) részvényes. ... (lakcím/székhely) adóazonosító jel...

Alulírott,...(név) részvényes. ... (lakcím/székhely) adóazonosító jel... Kérjük, a kitöltött nyilatkozatot a következő címre küldje el! Címzett: KELER Zrt. 1075 Budapest, Asbóth u. 9-11. NYILATKOZAT (magánszemélyek részére) Alulírott,........(név) részvényes...... (lakcím/székhely)

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről; HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2006. április 26. napjára (szerda) 10.00 órai

Részletesebben

A KBC Equitas Zrt. Kondíciós Listája 2011. 03. 16.

A KBC Equitas Zrt. Kondíciós Listája 2011. 03. 16. A KBC Equitas Zrt. Kondíciós Listája 2011. 03. 16. I. Számlanyitás, számlavezetés díjtételei 1. Értékpapír, értékpapír letéti számlanyitás, -vezetés, Értéktári szolgáltatások Részvények letétkezelése a)

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2018. április 25-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

Értékpapír transzfer és átutalási megbízás

Értékpapír transzfer és átutalási megbízás Értékpapír transzfer és átutalási megbízás 1. Ügyfélre vonatkozó adatok Az Ügyfél a nyilatkozat aláírásával kijelenti, hogy a QUAESTOR Értékpapír Zrt. f.a. által az Ügyfélről nyilvántartott alábbiakban

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CLVI. törvény - a nyugdíj-előtakarékossági számlákról 2. oldal 4. Nyugdíj-előtakarékossági letéti számla (a továbbiakban

Magyar joganyagok évi CLVI. törvény - a nyugdíj-előtakarékossági számlákról 2. oldal 4. Nyugdíj-előtakarékossági letéti számla (a továbbiakban Magyar joganyagok - 2005. évi CLVI. törvény - a nyugdíj-előtakarékossági számlákról 1. oldal 2005. évi CLVI. törvény a nyugdíj-előtakarékossági számlákról 1 Az Országgyűlés az öngondoskodás, ezen belül

Részletesebben

MEGHÍVÓ HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Részvénytársaság az Igazgatóság rendkívüli közgyûlést

MEGHÍVÓ HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Részvénytársaság az Igazgatóság rendkívüli közgyûlést MEGHÍVÓ A HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Részvénytársaság Igazgatósága értesíti t. részvényeseit, hogy az Igazgatóság rendkívüli közgyûlést hívott össze 2005. december 23-a péntekre, 9:45

Részletesebben

NEM FORGALMAZOTT UNICREDIT PARTNER CSOMAGOKRA VONATKOZÓ KÜLÖN KONDÍCIÓK

NEM FORGALMAZOTT UNICREDIT PARTNER CSOMAGOKRA VONATKOZÓ KÜLÖN KONDÍCIÓK Hatályos: 2018. január 13-tól Közzététel napja: 2018. január 5. A Partner, Partner Plusz, Partner Bónusz, Partner Plusz Extra és Partner Bónusz Extra számlacsomagok 2015. november 1-től nem igényelhetőek.

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2018. április 25-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

AZ MKB BANK ZRT. (TEVÉKENYSÉGI ENGEDÉLY SZÁMA: 975/1997., KELTE: 1997.NOVEMBER 26.) PÉNZTÁRI LETÉTKEZELÉSI ÜZLETSZABÁLYZATA

AZ MKB BANK ZRT. (TEVÉKENYSÉGI ENGEDÉLY SZÁMA: 975/1997., KELTE: 1997.NOVEMBER 26.) PÉNZTÁRI LETÉTKEZELÉSI ÜZLETSZABÁLYZATA AZ MKB BANK ZRT. (TEVÉKENYSÉGI ENGEDÉLY SZÁMA: 975/1997., KELTE: 1997.NOVEMBER 26.) PÉNZTÁRI LETÉTKEZELÉSI ÜZLETSZABÁLYZATA 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Jelen Üzletszabályzat alapján a Bank vállalja,

Részletesebben

HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5

HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5 Kondíciós lista magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott, fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan, magánszemélyek részére 1. A hitelkeret

Részletesebben

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. április 27. napján megtartott, a 2011. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Igen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000%

Igen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000% A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2017. április 28. napján megtartott, a 2016. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére ELŐTERJESZTÉS 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére 1. napirendi pont Tárgy: Az Igazgatótanács jelentése a 2014. évi üzleti tevékenységről Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan

Részletesebben

A CODEX Tızsdeügynökség és Értéktár Zártkörően Mőködı Részvénytársaság. D Í J J E G Y Z É K E Érvényes: 2009. január 01.-tıl

A CODEX Tızsdeügynökség és Értéktár Zártkörően Mőködı Részvénytársaság. D Í J J E G Y Z É K E Érvényes: 2009. január 01.-tıl A CODEX Tızsdeügynökség és Értéktár Zártkörően Mőködı Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E Érvényes: 2009. január 01.-tıl ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A jelen díjjegyzék a CODEX Tızsdeügynökség és Értéktár

Részletesebben

RANDOM HOZAMSZÁMLÁRA VONATKOZÓ SZERZŐDÉS

RANDOM HOZAMSZÁMLÁRA VONATKOZÓ SZERZŐDÉS 27. sz. melléklet ügyfélszám: RANDOM HOZAMSZÁMLÁRA VONATKOZÓ SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről A RANDOM CAPITAL Broker Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1053 Budapest, Szép utca 2., nyilvántartja

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Szent István tér Mélygarázs Beruházó és Üzemeltető Kft. üzletrészének értékesítésére 1. A pályázat

Részletesebben

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani. Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * *

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * * Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1055 Budapest, Honvéd u. 20/A., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

HIRDETMÉNY. darabonként 1 amerikai dollár névértékű, névre szóló, A sorozatú Befektetési Jegyeit.

HIRDETMÉNY. darabonként 1 amerikai dollár névértékű, névre szóló, A sorozatú Befektetési Jegyeit. HIRDETMÉNY Az Alapkezelő, OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. és a Forgalmazó, OTP Bank Nyrt. a MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának 2016. október 14-én kelt, H-KE-III-715/2016. sz. engedélye alapján

Részletesebben

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Takarékszövetkezet/Bank (a továbbiakban Hitelintézet) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2011. április 1. A Király Hitel elengedhetetlen szerződéskötési feltétele,

Részletesebben

AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott részvényes, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi egyszemélyes zártkörűen

Részletesebben

Az MKB Bank Zrt. (1056 Budapest, Váci utca 38.)

Az MKB Bank Zrt. (1056 Budapest, Váci utca 38.) Az MKB Bank Zrt. (1056 Budapest, Váci utca 38.) módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Üzletszabályzata a pénztári letétkezelésről 2014. március 15. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Jelen Üzletszabályzat

Részletesebben

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2014. JANUÁR 1-TŐL

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2014. JANUÁR 1-TŐL D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2014. JANUÁR 1-TŐL I. Összevont értékpapírszámla vezetés díjtételei Díj, költség Általános díjak Összevont

Részletesebben

Hirdetmény. Vételi ajánlat

Hirdetmény. Vételi ajánlat Hirdetmény Az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapírtõzsdérõl szóló 1996. évi CXI. törvény 94/D (1) bekezdése alapján közzétesszük a Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről; HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2007. április 25. napjára

Részletesebben

Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz Az állami adóhatóság előtti eljárásban az adózónak lehetősége van arra, hogy ügyében helyette képviselője, meghatalmazottja

Részletesebben

OTP REÁL FUTAM VI. ALAP

OTP REÁL FUTAM VI. ALAP HIRDETMÉNY Az Alapkezelő, OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. és a Forgalmazó, OTP Bank Nyrt. a MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának 2016. november 8-án kelt, H-KE-III-780/2016. sz. engedélye alapján

Részletesebben

CIB Partner kedvezmény Magánszemélyek részére

CIB Partner kedvezmény Magánszemélyek részére Hatályos: 2014. január 1-től A kedvezménycsomag igénybevételére azon magánszemélyek jogosultak, akik munkajogviszonyuk vagy egyéb (pl. tagsági) - az Együttműködési megállapodásban megjelölt - jogviszonyuk

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 45 db nagyteljesítményű nyomtató

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 45 db nagyteljesítményű nyomtató AJÁNLATI FELHÍVÁS 45 db nagyteljesítményű nyomtató A BKV Zrt. (székhely: Budapest, 1980 Akácfa u. 15.) mint ajánlatkérő (továbbiakban: Ajánlatkérő) felajánlja megvételre az alábbi használt nyomtatókat

Részletesebben