ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TAKARMÁNYKIEGÉSZÍTŐK HASZONÁLLATOK SZÁMÁRA
|
|
- Zita Pappné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TAKARMÁNYKIEGÉSZÍTŐK HASZONÁLLATOK SZÁMÁRA Nem vényköteles takarmány kiegészítők és anyagforgalomra ható szerek PHYLAXIA PHARMA
2 Az állatorvosok a jövőbe tekintenek Az állatgyógyászati készítmények használata megkövetel speciális ismereteket, tapasztalatokat és a baromfi ágazat tevékenységében történő aktív részvételt. Egyre inkább erősödő trend az állategészségügyön belül is a specializáció, amelyet az állattartók és az iparág vezetői is megkövetelnek. Ez a fejlődés magába foglalja azt is, hogy az élőállat termelésben igényelt optimális állategészségügyi szolgáltatás és tanácsadás nem képzelhető el egy szakember önálló munkájával. Amint a felhasználók egyre inkább kritikusak és a hatóságok is egyre többféle előírást szabnak, úgy válik szükségszerűvé a termelés során a különösen gondos termék előállítás. Az állattenyésztés rendkívüli mértékű intenzitása oda vezetett, hogy a szokványos takarmányok már nem elég hatékonyak a rendkívüli csúcsteljesítmények elérésében, ezért nem csoda, hogy minden lehetséges eszközt igénybe kell vennünk a gazdaságos eredmények eléréséhez. A termelésben felhasznált gyógyszerek és készítmények növekvő számban hatástalanok, soknak a használata már nem engedélyezett. A hosszabb várakozási idő egy másik korlát, amely behatárolja egyes készítmények használatát. Mindezek szükségessé teszik, hogy az állatorvosok egyre inkább keressék az alternatív megoldásokat és készítményeket, amelyek a piacon beszerezhetők. Az ilyen termékek iránti kereslet növekedése szükségessé teszi a tudományos vizsgálatokat a jelenleg meglévőkészítményeknél és különösen új termékek kialakításánál. Ennek is az eredménye, hogy új cégek jelentkeznek a piacon, megnehezítve az igazán jó termékeket előállító cégek kiválasztását. Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft ben alapított magyar vállalkozás, amely Magyarország piacvezető állatgyógyszer forgalmazója. Egyben számos multinacionális gyártó cég kizárólagos magyarországi disztribútora. A vállalat tevékenysége szerteágazó, de gyökere közös. Ez nem más, mint: a magyar állattenyésztés eredményességének javítása és kedvenc állataink jólétének biztosítása. Telepre specializált megelőzési programért keresse szaktanácsadóinkat. Cégünk több kiváló minőségű saját gyártású illetve kizárólagosan forgalmazott takarmány kiegészítő családdal büszkélkedhet. A 2008 tól az Alpha-Vet cégcsoporthoz tartozó 100 éves múltra visszatekintő Phylaxia Pharma Zrt. első osztályú állatgyógyászati termékeket és takarmány kiegészítőket fejleszt és gyárt. Készítményeinket Magyarországon kívül a világ számos országában jól ismerik. A 2013 ban elkészült új bábolnai gyáregységével a Phylaxia Pharma Zrt. már a 21. század igényeire és kihívásaira is választ ad. A folyékony és szilárd takarmány kiegészítőink az egészséges takarmányokkal szemben támasztott összes követelményt kielégítik. Az Organit Kft tól szintén az Alpha csoport tagjaként huminsav alapú termékek kutatásával valamint termék- és alkalmazástechnológia fejlesztéssel foglakozik több, mint 15 éve.termékeink alapanyagául világviszonylatban is egyedülálló minőségű Magyarországon bányászott természetes humusz ásványokat használunk.alapanyagokat, kész termékeket és különböző minőségű hatóanyagokat állítunk elő a hagyományos és ökológiai növényi tápanyag és talajerő utánpótlás, a környezetvédelem, az intenzív állattartás és takarmányozás valamint a humán gyógyászat területére. Tagja vagyunk a Nemzetközi Huminsav Társaságnak (International Humic Substance Society) és a Nemzetközi Tőzeg Társaságnak (International Peat Society). Takarmány kiegészítőinket és növénytáplálási termékeinket világszerte exportáljuk. Az Agraplan Farmaca cég 1994-es alapításától az állategészségügyi készítmények és takarmány-kiegészítők forgalmazásában és szaktanácsadásában a baromfi szektor egyik vezető cégévé nőtte ki magát. Az elmúlt évek során a természetes állategészségügyi készítményeknek egy különleges palettáját sikerült kifejleszteni, szoros együttműködésben gyógyszerészekkel, állatorvosokkal, takarmánygyártókkal és baromfitartókkal. Az Agraplan Farmaca cég tevékenységét egy állategészségügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozás (Pluimvee-praktijk Plantema) fél évszázados tapasztalata és nagy tudása alapozta meg. Dr. Plantema Hollandia egyik legelismertebb baromfi-egészségügyi specialistája. 2
3 Tartalomjegyzék Bevezetés, cégismertetők 2.old. Vitamin kiegészítők 4.old. - 7.old. Ásványi anyag kiegészítők 8.old - 15.old. Aminosav kiegészítők 16.old - 17.old. Egyéb takarmány-kiegészítők 18.old - 22.old Szakmai cikkek 23.old - 27.old Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. által kiadott haszon (LVS)- és társállatos (CA) szakmai lapok: Állatgyógyászati termékek Állatgyógyászati termékek Állatgyógyászati termékek lovaknak szarvasmarháknak ORGANIT További információért forduljon állatorvosához! 1 További információért forduljon állatorvosához! A ló ORGANIT További információért forduljon állatorvosához! 1 A nyúl A szarvasmarha Antibiotikumok Endo- Állatgyógyászati termékek baromfinak ectoparazitikumok Anyagforgalomra Állatgyógyászati termékek kutyáknak és macskáknak ható szerek Szaporodásbiológiai ÁllatgyógyÁszati katalógus termékek Takarmányadalékok, -kiegészítők Gyulladáscsökkentők Fertőtlenítők Eszközök Antibiotikumok Anyagforgalomra ható szerek Szaporodásbiológiai termékek Takarmányadalékok, termékek a sertéstartásban A baromfi Eszközök ORGANIT További információért forduljon állatorvosához! -kiegészítők Gyulladáscsökkentők Fertőtlenítők PH Y L A X I A PHARMA További információért forduljon állatorvosához! ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A sertés 3 Társállatok
4 Aminósavak Ásványi anyagok Vitaminok Bevezető Szakmai cikkek Vitaminok Jolovit Tetrakolin oldat Alkalmas bármilyen fajú és korú háziállat vitaminpótlására, a stresszállapot és a hiánybetegségek leküzdésére. Vitamin-A NE Vitamin-K3 0,175 g Vitamin-B1 1,400 g Nikotinsavamid 14,000 g Vitamin-B2 2,100 g Folsav 0,175 g Vitamin-B6 1,400 g Kolin-klorid 140,000 g Vitamin-B12 0,014 g D-Pantenol 6,550 g Vitamin-D NE b-karotin 0,010 g Vitamin-E NE Vivõanyag ad 1 000,000 ml Biotin 0,035 g Napi adag 100 baromfi részére: naposcsibék 5 ml, növendék-csirkék 7 ml, tenyészcsirkék és tojótyúkok 11 ml, pulykák 6 hetes korig 7 ml, pulykák 7-8 hetes korig 11 ml, pulykák 9-20 hetes korig 15 ml, kislibák az 1. héten 8 ml, kislibák a héten 11 ml, libák és kacsák 7 ml, galambok 5 ml. Valamennyi baromfinak 5 napos kez elés javasolható, alkalmazása havonta egyszer ajánlott. - Üszõknek és teheneknek 10 napon át, egyedenként 10 ml. - Kocasüldõknek és vemhes kocáknak 10 napon át, naponta 6 ml. - Nyúl: 100 nyúl részére naponta 4 ml, 5 napon keresztül. Célállat: Háziállat Alkalmazás módja: Ivóvízbe keverve. Tárolás: Száraz, hûvös helyen, eredeti, zárt kiszerelésben. Eltarthatóság: A gyártástól számított 1 év. Rendelhetõség: Szabadon forgalmazható. 0.1, és 1.0, liter flakonban, 5 és 20 liter, mûanyag kannában. Engedély-szám: OMMI III-2-1/10-032/97 A vitaminkészítmény nagy fejlõdési eréllyel rendelkezõ haszonállatok intenzív takarmányozását segíti. Májvédõ hatása révén csökkenti a tejelõ marhák ketózisának kialakulását, növeli az állatok biológiai potenciálját. A tojótyúkoknál elõsegíti az intenzív tojástermelési ciklus meghosszabbodását, csökkenti a takarmányártalmak okozta megbetegedések, toxikózisok súlyosságát. A készítmény kivédi a haszonállatok májkárosodását. Fokozza a máj ellenállóképességét a májkárosító (hepatotoxikus) hatásokkal szemben. B2-vitamin 5,00 g Pantenol 86,00 g B3-vitamin 50,00 g Biotin 0,10 g B6-vitamin 8,00 g Kolin-klorid 21,75 g B12-vitamin 0,05 g Vivõanyag ad 1 000,00 ml ml tartalma elegendõ: szarvasmarha, borjú, vagy vemhes koca, hízó, növendék sertés, növendék baromfi, tojótyúk részére. A kezelés ivóvízben oldva három nap múlva ismételhetõ. Célállat: Haszonállat Alkalmazás módja: Ivóvízben Élelmezés-egészségügyi várakozási idõ: 0 nap. Tárolás: Száraz, hûvös helyen Eltarthatóság: A gyártástól számított 1 év. Rendelhetõség: Állatorvosi rendelvény nélkül is kiadható ml, mûanyag flakonban. Engedély-szám: OMMI III-2-1(10-106)98 Elõször a kiszámított, állatfajra és állatlétszámra szükséges mennyiséget vízben maradéktalanul elegyítjük, és ezt a törzsoldatot az elõzetesen néhány óráig szomjaztatott állatok ivóvízébe öntjük, ügyelve arra, hogy ez a mennyiség három óra alatt elfogyjon. 4
5 Tetravit AD3E forte oldat Vitamix-B oldat Vitaminok A készítmény a szervezetben kiválóan hasznosuló formában tartalmazza az A-, D3-, és E-vitaminokat. Alkalmas a vitaminhiány gyors megszüntetésére, a takarmányból hiányzó mennyiség pótlására, valamint az elégtelen vitaminellátású állományok és a minimális tartalékkészlettel világrajött naposállatok vitamintartalékának gyors növelésére. Különösen javallt alkalmazása az újszülött, ill. a fiatal állatoknál. Vemhes állatoknál használva (különösen a várható ellést megelõzõ 2-3 héten) az újszülöttek életképességét fokozza azzal, hogy vitamintartalékot képez a magzat szervezetében. Általánosságban növeli a szervezet védekezõképességét, és különösen az intenzív állattenyésztésben van jelentõsége. Mindenképpen ajánlatos a napos állatoknak az elsõ héten, majd a tenyésznövendékeknek, tojóállományoknak havonta 1 alkalommal, vemhes állatoknak a vemhesség utolsó harmadában adagolni. A-vitamin NE E-vitamin NE D3-vitamin NE Vivõanyag ad ml 500 ml elegendõ: naposcsibe, növendékcsibe vagy pulyka, naposkacsa vagy liba, tojótyúk, malac vagy bárány, - 10 koca vagy borjú, növendéknyúl, anyanyúl részére ivóvízben oldva legfeljebb kéthetenként ismételve. Az adagolási utasításnak megfelelõen az állatlétszámhoz számított mennyiséget elõzetesen feloldjuk, majd ezt a törzsoldatot az itatásra kerülõ ivóvízbe öntjük. Az állatokat elõzetesen szomjaztatjuk és annyi vitamintartalmú vizet adjunk, amennyit az állatok 3 óra alatt elfogyasztanak. Célállat: Haszonállat Alkalmazás módja: Ivóvízben Rendelhetõség: Állatorvosi rendelvény nélkül is kiadható. Élelmezés-egészségügyi várakozási 1l mûanyag flakonban. idõ: 0 nap. Engedély-szám: OMMI III-2-1(10-108)98 Tárolás: Száraz, hûvös helyen Eltarthatóság: A gyártástól számított 1 év. A B-vitaminok igen fontosak az állatok anyagcsere-folyamataiban. Miután a szervezet a raktározásukra nem képes, folyamatos vagy rendszeres adagolásuk szükséges, különösen belterjes tartási viszonyok között. A készítmény összetételénél fogva alkalmas hosszantartó betegségek és gyógykezelések ese-tén az állatok gyors regenerálására, így a testtömeggyarapodás-kiesések csökkentésére. Alkalmazható a takarmányok vitamintartalmának növelésére. Alkalmazásával gyógyítható a termelés és étvágy-csökkenésben megnyilvánuló B-hipovitaminózis, vagy ritkább esetben a klinikai tünetekben jelentkezõ avitaminózisok. Endogén vitaminszintézis-hiány esetében jól alkalmazható. Stresszhatások kivédésére kiválóan alkalmas. Kokcidiosztatikumok, nitrofuránszármazékok, szulfonamidok, antibiotikumok adagolása utáni mellékhatások leküzdésére használható. B1-vitamin 4,000 g Pantenol B2-vitamin 6,000 g Biotin B3-vitamin 30,000 g Folsav B6-vitamin 3,000 g Vivõanyag B12-vitamin 0,015 g - baromfi 1-2 ml/ liter ivóvíz, - borjú és sertés esetében 2-4 ml/100 ttkg. Vízoldható készítmény lévén elsõsorban az itatásra kerülõ vízben elegyítjük és itatjuk meg. Baromfi esetében ügyelni kell arra, hogy a bekevert ivóvíz mennyisége legalább 3 óra alatt elfogyasztásra kerüljön. Célállat: baromfi, borjú és sertés Alkalmazás módja: Ivóvízbe keverve Élelmezés-egészségügyi várakozási idõ: 0 nap. Tárolás: Száraz, hûvös helyen Eltarthatóság: A gyártástól számított 1 év. Rendelhetõség: Állatorvosi rendelvény nélkül is kiadható. 1l mûanyag flakonban. Engedély-szám: OMMI III-2-1(10-109)98 8,600 g 0,030 g 0,500 g ad 1 000,000 ml A készítményt általában 7-10 napig javasoljuk alkalmazni, szükség esetén azonban tovább is itatható károsodás nélkül. 5
6 Vitaminok Aminósavak Ásványi anyagok Vitaminok Bevezető Bioplan Groei Vitaplan C Extra A Bioplan Groei egy vitaminkészítmény, amely az összes fontos víz- és zsíroldékony vitamint tartalmazza, amelyeket egy erőteljes hatású növekedésserkentő komponens egészít ki. Ez a komponens segít a lappangó kokcidiózisok megelőzésében. Ez a készítmény a Sporoplan Extra készítménnyel kombinálva az immunitást fokozza osteoporosis, Gumborói-betegség, csirkeanémia (CAV) és más fertőző betegségek jelentkezése esetén. Az állományok áttelepítése, végtermék állományok többlépcsős vágása esetén, vakcinázásokat követően, a hirtelen időjárás-változások hatásának kivédésében jótékony hatású. Ugyancsak elősegíti a tollasodási zavarok, hasmenés, lábproblémák, anémia, kokcidiózis és a MAS megbetegedések hatékony kezelését. A készítmény segít a megfelelőszintű immunitás kialakításában, a vérképzés és anyagcsere elősegítésében. A Bioplan Groei különleges alkalmazása a stressz helyzetek megelőzésében és kezelésében különösen ajánlott. Víz 54,00 % B6-vitamin 4,00 mg D3-vitamin 2 500,00 NE B12-vitamin 0,025 mg D-pantotenol 12,50 mg Nikotinamid 20,00 mg A-vitamin 6 250,00 NE Kolinklorid 50,00 mg K3-vitamin 6,00 mg Biotin 0,05 mg C-vitamin 37,50 mg Benzilakohol 0,02 mg B1-vitamin 2,50 mg Dl-alfa-tokoferol-acetát 20,00 mg B2 vitamin 1,25 mg Kizárólag ivóvízben az ajánlott adag 500 ml/1.000 liter ivóvíz, legfeljebb 5 napon át, hacsak másképp nem javasolt. Csomagolás 1 literes flakonban és 5 literes kannában A Vitaplan C Extra a hő-stressz okozta elhullás növekedés és termeléscsökkenés kiváló ellenszere. A készítmény egyedülálló összetételű, ivóvízben adagolható ásványi anyag keverék, magas Cvitamin szinttel, amelyet a hő-stressz elleni hatékony kezeléshez fejlesztettünk ki. A Vitaplan C Extra készítményt az állományt érőhő-stressz időszakában és azt követően kell alkalmazni az elhullások megemelkedésének és a termeléscsökkenésnek a kivédésére. A készítmény korlátozza az állatok kiszáradását (a vízfelvételt növeli), biztosítja a megfelelővér ph érték megtartását, amely a hirtelen szívhalál és izomproblémák elkerülését segíti elő. A hő-stressz utáni étvágyjavításban és termelésben jó hatású. A C-vitamin javítja a tápanyagok felszívódását a bélcsatornából, beleértve a vasat is. Javítja a szervezet folyadék-visszatartó képességét. A Vitaplan C Extra készítmény törzsoldatát kisebb adagokban kell elkészíteni, a C-vitamin lebomlásának megakadályozására, ezért a törzsadatot 3-4 óránál tovább ne használjuk. A készítményben használt C-vitamin tisztább, mint a takarmányokban használt, ezért könnyebben szívódik fel, de kevésbé stabil. C-vitamin 8,4 mg/g Ammónium-klorid 390,0 mg/g Kálium-klorid 390,0mg/g Nátriumbikarbonát 190,0 mg/g Kizárólag ivóvízben adagolva 500 g/1.000 liter ivóvíz, 5-7 napon át, hacsak máskép nem javasolt. Csomagolás 1 kg-os és 5 kg-os csomag Szakmai cikkek 6
7 Vitaminok Omnivitmin Super W.O. Az Omnivitmin Super W.O. egy kombinált készítmény, amely az összes fontos zsírban és vízben oldódó vitamint és ásványi anyagokat tartalmazza. A készítmény használata ajánlott a baromfiállományban jelentkezőmas esetén, amely súlyos hiányt idéz előa szervezet vitamin és ásványi anyag szintjében, amely csak külső segítséggel állítható helyre. A készítmény jó hatásfokkal használható az osteoporózis, törékeny csontozat és combcsont fejének letörését megelőző kezelésekre. Az Omnivitmin Super W.O. ugyancsak fontos támogató készítmény a szervezetet érőimmuncsökkentőmegbetegedések esetén, mint amilyen a Gumborói-betegség és a csirkeanémia (CAV). A készítmény nehezebben oldódik, amelyet Citroenzuur használatával lehet javítani (esetleg 10 %-os sósav oldat). A készítményt C-os vízben oldjuk fel. L-Lizin-hidroklorid 5,0 mg/g Cink szulfát 15 mg/g D3-vitamin NE Kálium-klorid 30 mg/g A-vitamin NE Dl-alfa-tokoferol K3-vitamin -acetát 10 mg/g (nátrium biszulfát) 2,84 mg/g Vas-szulfát 15 mg/g C-vitamin 25 mg/g Réz(II.)szulfát 0,76mg/g Folsav 500 μg Nikotinamid 25 mg/g Dl-Metionin 10 mg/g B1-vitamin(HCl) 2 mg/g Biotin 0,11mg/g B2-vitamin Kalcium-pantotenát 7,5 mg/g (nátriumfoszfát) 4,6 mg/g Nátrium-foszfát 112 mg/g B6-vitamin(HCl) 2,5 mg/g Mangán-szulfát 15 mg/g B12-vitamin 25 μg Kizárólag ivóvízben adagolva 250 g/1.000 liter ivóvíz, legfeljebb 5 napon át, hacsak másképp nem javasolt. Zárt itatórendszerben történő alkalmazása esetén legyünk elővigyázatosak (ülepedés veszélye). Csomagolás 1 kg-os és 5 kg-os csomag Alpha-Supervit W.S. Vitamin és aminosav-ellátás kiegészítésére. Betegségek megelõzése, stresszes és hasmenéses állapotok után. A-vitamin NE C vitamin 35,0 g D4 vitamin NE B12 vitamin 12,0 g E vitamin NE Biotin 80,0 g K3 vitamin 3,0 g Dextróz 675,0 g B1 vitamin 1,5 g Nátrium 13,40 g B2 vitamin 6,5 g Klorid 35,65 g Niacin 65,0 g Kálium 25,25 g Pantotén sav 20,0 g Lizin 10,0 g Folsav 8,0 g Metionin 10,0 g B6 vitamin 3,0 g Hetente kétszer. 3 g / 10 liter víz. Emelt adagolással egy alkalommal, hasmenés utáni szimptómák esetén, kezelések alkalmával stresszoldóként, hõstressz kivédésére: 6g/10 liter víz Csomagolás 150 g, 1 kg és 5 kg 7
8 Ásványi anyagok Aminósavak Ásványi anyagok Vitaminok Bevezető Phylamic Tetraszelén 400-E Komplex nyomelem-kiegészítõ házityúk (csirke) és pulyka nyomelemhiány okozta végtag-rendellenessége, ízület megvastagodása, hiperkeratózisa, vérszegénysége, fejlõdési zavarai, a tojástermelés és a keltethetõség csökkenésének megelõzésére ml-ben: Cu2+ 1,6 g Mn2+ 12,0 g Se 0,030 g Zn2+ 8,0 g Glicin 80,0 g 2 ml/liter ivóvíz. Csomagolás 100 ml és 1 liter, mûanyag flakonban, 5 liter és 20 liter, mûanyag kannában. Célállat: házityúk és pulyka Alkalmazás módja:ivóvízben Élelmezés-egészségügyi várakozási idõ: 0 nap Tárolás:Száraz, hûvös, fénytõl védett helyen. Eltarthatóság:A gyártástól számított 1 év. Rendelhetõség: Szabadon forgalmazható. Engedély-szám:OMMI III-2-1(10-117)98 Megelõzi és gyógyítja a baromfik, sertések, bárányok és szarvasmarhák E-vitamin- és szelénhiány okozta kórképeit. E-vitamin NE Szelén 0,4 g Vivõanyag ad 1000 ml Baromfi: megelõzés: 1 ml készítmény/ 1 liter ivóvíz gyógykezelés: 2 ml készítmény/ 1 liter ivóvíz, 3-5 napig. Egyéb állatfajok: 1 ml készítmény/ testtömeg kg, 3-5 napig. Csomagolás 1 literes flakonban és 5 literes kannában. Célállat: baromfi, sertés, bárány, szarvasmarha Alkalmazás módja:ivóvízben Élelmezés-egészségügyi várakozási idõ: 0 nap Tárolás: Száraz, hûvös helyen. Eltarthatóság: A gyártástól számított 1 év. Rendelhetõség:Állatorvosi rendelvény nélkül is kiadható. Engedély-szám: Szakmai cikkek 8
9 Ásványi anyagok Sporoplan Extra A Sporoplan Extra egy immunjavító hatású ásványi anyag kombinációs készítmény, amely megelőző kezeléssel, gyakran a Bioplan Groei készítménnyel kombináltan alkalmazva, javítja a Gumborói-betegség, a fertőzőcsirkeanémia (CAV) és más fertőzőbetegségekkel szembeni immunitást. Megelőző hatású a MAS okozta osteoporosis esetén. Csirkeanémia esetén a javasolt adagtól eltérően ml/1.000 liter ivóvíz adagban kell alkalmazni. Az osteoporózis és CAV jelentkezése esetén a kezelési program: A csirke anémia és osteoporosis jelentkezése esetén az életkornál szereplőadagokat duplázzuk meg 3 napon át, majd folytassuk az eredeti megelőzési programnak megfelelően. A CAV akut jelentkezése esetén a Sporoplan Extra adagját is duplázzuk meg. Víz - % Vas Kobalt Mangán Zink Nátrium 71,0 mg/ml 11,0 mg/ml 0,12 mg/ml 10,8 mg/ml 6,7 mg/ml 5,5 mg/ml Magnézium Foszfor Rézklorid Kalcium Kolinklorid 9,0 mg/ml 65,0 mg/ml 2,8 mg/ml 13,7 mg/ml 82,5 mg/ml Kizárólag ivóvízben adagolva ml/1.000 liter ivóvíz, 3-7 napon át, hacsak másképp nem javasolt. 1 literes flakonban és 5 literes kannában Magnoplan. A Magnoplan többféle komponens különleges kombinációja, amelyek szinergikus hatást fejtenek ki. A készítményben található réz az enzimatikus folyamatokat segíti elő (oxidáció és vörösvértest-képzés) és a növekedést serkenti. A magnézium elsősorban a csontszövetben található meg, de fontos szerepet játszik az idegrendszer működésében, a szív problémáinak, a kannibalizmusnak és a stressznek a kivédésében is. A készítményben található citromsav bakteriosztatikus és gombaölő hatású és fontos szerepet játszik a köztes anyagcserében, csökkenti a gyomor ph-t és növeli az enzimaktivitást, amelyen keresztül javul a fehérjék emésztése. A napi adagot legalább órára elosztva itassuk meg, hacsak másképp nem javasolt. Víz - % Magnézium 90,0mg/ml 3,0mg/ml Réz (II.) klorid Szerves sav (citromsav) 50,0mg/ml 100,0mg/ml Kizárólag ivóvízben adagolva 200 ml/1.000 liter ivóvíz, 4-5 napon át, hacsak másképp nem javasolt. 1 literes flakonban és 5 literes kannában 9
10 Ásványi anyagok Aminósavak Ásványi anyagok Vitaminok Bevezető Vitaplan DCP Vitaplan ESE A Vitaplan DCP folyékony takarmánykiegészítő baromfiállományok részére, amely elősegíti a csontozat növekedését. Használható angolkór-szerű problémák esetén és a tojáshéj minőség fenntartására a tojóidőszak végéig. Ez a készítmény jól kombinálható a Vitaplan O.M. készítménnyel, mivel ezek erősítik egymás hatását. A tiszta oldat emulzióba mehet át. D3-vitamin - NE mg/ml Kalcium 11,6 mg/ml A Vitaplan ESE természetes alapanyagokból készített takarmánykiegészítő. Antioxidáns hatásánál fogva a sejtekre és sejtfalakra mérgező hatású oxigéngyököket köti meg. Az E-vitamin fontos a szervezet fontos antioxidáns anyaga, amely megelőzi a szövetek károsodását. Ugyancsak fontos szerepet játszik a növekedésben és különféle szervek egészséges működésében. A készítményben található szelén nélkülözhetetlen a hasnyálmirigy jó működéséhez, amely biztosítja a zsír megfelelő emésztését és a zsíroldékony vitaminok felszívódását, az enzim-rendszer hiánytalan működését. Víz-% Magnézium Nátrium 44,0 mg/ml 1,6 mg/ml 9,7 mg/ml Szelén Benzilalkohol Alfa-tokoferol-acetát 1,8 mg/ml 0,02 mg/ml 100,0 mg/ml Kizárólag ivóvízben adagolva 500 ml/1.000 liter ivóvíz, 3-7 napon át, hacsak máské nem javasolt. Csomagolás 5l kannában Foszfor 1,07 mg/ml Benzilalkohol 0,02 mg/ml Kizárólag ivóvízben adagolva 200 ml/1.000 liter ivóvíz, 4-5 napon át, hacsak máské nem javasolt. Csomagolás 1 literes flakonban és 5 literes kannában Szakmai cikkek 10
11 Ásványi anyagok Drinkstimulans pluimvee A Drinkstimulans Pluimvee egy folyékony takarmány-kiegészítő készítmény, amely a baromfi tápanyagszükségletét folyékony formában elégíti ki. Alkalmazását elsősorban abban az időszakban ajánljuk, amikor az ivóvíz és takarmányfelvétel nem kielégítő, vagy amikor extra energiafelvétel szükséges (napos állományok fogadása, hő-stressz). A készítmény bármely életkorban használható, de ügyeljünk arra, hogy az ivóvízben probiotikumokkal együtt ne használjuk. A készítménynek nincs várakozási ideje, és nem tartalmaz antibiotikumot. A napi adagot legalább órára elosztva itassuk meg, hacsak másképp nem javasolt. Nátriumfoszfát Káliumklorid Nátriumklorid 22,0 mg/ml 13,5 mg/ml 110,0 mg/ml Benzilalkohol Dextróz Aminosavak 0,02 mg/ml 280,0mg/ml 45,0mg/ml Kizárólag ivóvízben alkalmazva ml/1.000 liter ivóvíz, 3-5 napon át, hacsa másképp nem javasolt. Csomagolás 1 literes flakonban és 5 literes kannában. Prohydral A Prohydral por olyan anyagok keveréke, amelyek nélkülözhetetlenek a beteg, kiszáradt szervezet számára és emellett jelentõs gyógyhatással is bír nak. A glükóz közvetlen, könnyen felvehetõ energiaforrásul szolgál, a különbözõ ionok (Na, K, NaHCO) pedig az elektrolit egyensúly és a vér ph-jának helyreállítását biztosítják. A C-vitamin az ellenállóképesség fokozása mellett fontos szerepet tölt be a hasmenéssel járó betegségek esetén gyakran fellépõ vérzések csilla pí tásában, a kapillárisok falának védelmében. A kóros folyamatok leküzdésében esszenciális jelentõségû B6-vitamin a gyakorlatban jól be vált hányáscsillapító hatással is rendelkezik. A kamilla olajos jellegû hatóanyagai a nyálkahártya bevo ná sával enyhítik a hasmenéses tüneteket, megakadályozva ezzel a béllumenébe történõ fokozott folyadék és elektrolit kilépést, valamint a szervezet to váb bi kiszáradását. Nátrium-klorid Kálium-klorid Nátrium-hidrogénkarbonát Glükóz 1,17 g 1,49 g 2,52 g 44,59 g 50 g port 1 liter langyos vízben kell feloldani, és az alábbiak szerint adagolni: Piridoxin-HCI (B6 -vitamin) Na-aszkorbinát (C-vitamin) Kamillaolaj Vivõ- és segédanyagok Borjú Szopós malac Kutya Macska ad 50g 0,03 g 0,20 g 5-6 l/nap ml/nap ml/nap ml/nap. Célállat: Szarvasmarha, sertés, kutya és macska. Alkalmazás módja:szájon át, ivóvízbe keverve. Élelmezés-egészségügyi várakozási idõ: Nem szükséges Tárolás:Hûvös helyen. Gyermekek elõl elzárandó! Eltarthatóság:Eredeti csomagolásban 1 évig, a cso ma go lá son fel tün te tett idõ pon tig. Rendelhetõség:Vénynélkül kiadható! kizárólag állatgyógyászati felhasználásra! 50 g poliszolos tasakban, 500 g és 2 kg mûanyag dobozban, 10 kg zsákban. Engedély-szám:III-2-1/10-040/97 OMMI 11
12 Ásványi anyagok Aminósavak Ásványi anyagok Vitaminok Bevezető Ruminogen pulvis A.U.V. Neohemogén pulvis A.U.V. Szarvasmarha, juh és kecske alimentáris eredetû primer, továbbá az idült és heveny szervi megbetegedésekkel, elléssel, mûtéti fájdalommal stb. kapcsolatos szekunder elõgyomorrenyheségének gyógykezelése. Borjak idült felfúvódásának és a tehenek ketózisának terápiája. A bendõfolyadékban helyreállítja a normális élettani viszonyokat, a bendõflóra és -fauna tevékenységéhez optimális viszonyokat teremt. A belõle felszívódó fumársavat és propionsavat a máj glikogénszintézishez használja fel, így gátolja a májkárosodás kialakulását. Nátrium-hidrogén-fumarát 20,0 g B12-vitamin 4,0 mg Kalcium-propionát 60,0 g Nátrium-klorid ad 100 g Fenacetin 10,0 g Kobalt(II)-klorid 5,2 mg Mangán(II)-szulfát 50,0 mg - Kifejlett szarvasmarha 2-3 napon át naponta 1-2 alkalommal g. Súlyos esetben szükség szerint további 2-3 napig fele adagban. - Kiskérõdzõk: 0,25 g/ttkg. Beadás módja: 0,5-1 liter vízben feloldva, hosszú nyakú üvegbõl megitatva. Célállat: szarvasmarha, juh és kecske Alkalmazás módja:szájon át, ivóvízbe keverve. Élelmezés-egészségügyi várakozási idõ: Hús: 1 nap, Tej: 1 fejés. Tárolás: Száraz hűvös helyen. Vas(II)-fumarát Kobalt(II)-szulfát heptahidrát Cink-szulfát heptahidrát 200,0 g 1,0 g 20,0 g Eltarthatóság:Bontatlanul tárolva a gyártástól számított 2 év. Rendelhetõség:Szabadon forgalmazható. 100 g, garanciazáras mûanyag dobozban. Törzskönyvi szám: 189/1966 PHYLAXIA ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Citromsav Réz(II) -szulfát pentahidrát ad 1000mg PHARMA Az egyik legmagasabb vas tartalmú perorális takarmánykiegészítő sertés részéreszopósmalac anémiájának megelőzésére, illetve gyógykezelésére. A készítmény összetétele az újszülött malac fiziológiás igényeihez igazodik. A nyomelemek előnyösen támogatják a vasfumarát hemopoétikus hatását, az egyéb additívumok pedig energiapótlást is jelentenek. 50,0 g 11,3 g A Neohemogén adagolása 1-2 napos életkortól folyamatosan történik legalább 21 napos korig. Arra kell törekedni, hogy ez idő alatt a malacok mindig tetszés szerint hozzájussanak a készítményhez, és abból 3 hét alatt almonként 1,2-1,3 kg-ot elfogyasszanak. Célszerű ezért a készítményből a malacok korának és fogyasztásának megfelelően naponta 2-3 alkalommal olyan mennyiséget lapos tálcán az állatok elé helyezni, hogy azoknak az anyaggal való ellátása igényük szerint egyenletesen biztosítva legyen. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a készítményhez az anyaállat ne jusson hozzá. A 10. naptól kezdve a Neohemogént a malactáppal lehet keverni. Ez azzal az előnnyel jár, hogy a malacok hamarabb tanulnak meg enni. Ha a malacok elé kihelyezett készítmény bélsárral vagy vizelettel szennyeződne, gondoskodjunk annak eltakarításáról és friss pulvis kiszórásáról. 30 kg Szakmai cikkek PHYLAXIA ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PHARMA 12
13 Ásványi anyagok Alpha-Bovical Alpha-Hydrat Ásványi anyag kiegészítő gél tejelő tehenek részére. Az Alpha-BoviCal kálciumot és magnéziumot tartalmazó, tejelő tehenek ellés körüli energiahiánnyal és az ásványi anyagcsere zavaraival járó kórképek megelőzésére és gyógykezelésére alkalmas készítmény. Literenkénti összetétel: Kalcium-formiát mg Glicerin mg Propilén-glikol mg Magnézium-klorid mg Magnézium-glukonát mg Kobalt-klorid 50 mg Ellés előtt 500 ml Ellés után12 órával 500 ml Ellés után 24 órával, ha szükséges 500 ml 500 ml műanyag flakonban A folyadék-háztartás őre. Az Alpha-Hydrat elektrolit alapú készítmény. Ezt a készítményt különösen ajánljuk hasmenéses vagy más folyadék és elektrolit veszteséggel járó betegségek kiegészítő terápiájára! Az Alpha-Hydrat célja, hogy megtartsa a víz-háztartást és a sav-bázis egyensúlyt és stabilizálja a szervezet elektrolit szintjét.folyékony táplálékkiegészítő. Literenkénti összetétel: Dextróz mg Nátrium mg Glicin mg Citromsav mg 100 ml-t keverjen 2 liter meleg vízbe, ezzel 2 liter rehidratáló folyadékot készít. Adagolja ezt a 2 liter rehidratáló folyadékot / borjú reggel és este az első két napon és ezután amikor visszatér a tejre. 500 ml műanyag flakonban Alpha-Liver Alpha-Propyl A májvédő! Az Alpha-Liver a máj működését segítő készítmény, amely a következőkön alapul: - A szorbitol serkenti az emésztőenzimek, különösen a hasnyálmirigy enzimjeinek a kiválasztását - A metionin és kolin elősegíti a zsírsavak oxidálását - A betain biztosítja a lipid metabolizmus vezérlését - A magnézium és nátrium elősegíti a bél motoros funkcióit. Az Alpha-Liver megelőzi a "zsírmáj" szindrómát. Használata különösen ellés körüli időszakban, a laktáció csúcsidőszakaiban, valamint a növekedés kritikus fázisaiban ajánlott! Folyékony táplálékkiegészítő. Literenkénti összetétel: Szorbitol v mg Kolin-klorid mg Betain mg Metionin (acetil) mg Nátrium-klorid mg 500 ml műanyag flakonban Magnézium-szulfát mg B3 vitamin(niacinamid) mg Növényikivonatok: Boldo, articsóka, stb Íz: Banán A kiugróan magas tejtermelésű egyedek védelmére! Az Alpha-Propyl, köszönhetően annak, hogy monopropilén-glicol alapú készítmény, azonnali metabolikus energiát ad a tejelő szarvasmarháknak. Az Alpha-Propyl célja hogy csökkentse az acetonemia veszélyét a tejelő szarvasmarháknál, és megadja a szükséges energiát a kritikus időszakokban, mint például a laktáció megindulásánál, vagy annak a csúcsán, a vemhesség végén, valamint a táplálékváltás időszakaiban. A kiugróan magas tejtermelésű egyedek védelmére! Folyékony táplálékkiegészítő. Literenkénti összetétel: Monopropilén-glikol mg Kolin-klorid mg Szorbitol mg Methionin (acetil) mg Niacin mg Kobalt-klorid 50 mg Az Alpha-Propyl szájon át adagolandó, naponta és szarvasmarhánként ml-t 5 napon keresztül, különösen az ellést követő 2 hónapban. 500 ml műanyag flakonban 13
14 Ásványi anyagok Aminósavak Ásványi anyagok Vitaminok Bevezető Szakmai cikkek Vitapol pulvis Vitapol Szuszpenzió A VITAPOL ásványi takarmány kizárólag természetes anyagokat tartalmazó készítmény, mely az állatok gyorsabb, egészségesebb fejlődését segíti. A termékben található huminsavak növényi anyagok természetes humifikációja során keletkeztek, az ásványi anyagok és mikroelemek szerves huminsav komplex formában találhatók benne. Egyedülálló összetételének köszönhetően jótékony hatást fejt ki az élő szervezetekre, erősíti az immunrendszert. A megadott értékek 12% nedvességtartalomravonatkoznak. Réz (Cu) : 10,0 mg/kg Nedvesség: max.: 20,00 % Vas (Fe): 7000 mg/kg Nyers hamu min.: 25,00 % Kobalt (Co): 3,0 mg/kg Kalcium (Ca): 5,10 % Mangán (Mn): 130 mg/kg Foszfor (P): 0,1 % Szelén (Se): 2,0 mg/kg Nátrium: 0,1 % Molibdén (Mo): 5,0 mg/kg Cink (Zn): 100,0 mg/kg Huminsavak: min.40,0 % Magnézium (Mg): 0,45 % Az ajánlott mennyiséget takarmányba keverve adagoljuk. Házilag is bekeverhetõ a tápokba. Más hatóanyaggal nem lép kölcsönhatásba, sterilezhetõ és stabil. Ivóvízbe ne adagoljuk mert kiülepszik! Sertés: Kocák: A választásból a kocatápba keverve 0,5% folyamatosan. Újszülött malacok: 0,5-1,0%-ban az elsõ szilárd tápba keverve 0,5%. Baromfi: 0,5-0,8% a tápba keverve. Szarvasmarha: Borjú: A borjútápba 1,0%-ban keverve. Üszök és vemhes állatok: 5-10 dkg/állat/ nap. Tejelõ tehenek: 10 dkg/állat/nap. 25 kg-os zsákokban. Tárolás: száraz, hûvös helyen, raklapon Nedvesség: 84,0 % Vas (Fe): 1000 mg/kg Huminsavak: 8,0 % Mangán (Mn): 20 mg/kg Nyers hamu 5,0 % Cink (Zn) 6,0 mg/kg Kalcium (Ca): 1,1 % Az ajánlott mennyiséget vályúba, itatóba, vagy a tápra öntsük. Közvetlenül a tejbe is keverhetjük a borjaknak. Szájba is adagolhatjuk pumpával. Zárt itató rendszerbe ne adjuk, mert kiülepszik! Sertés: Kocák: A vemhesség utolsó hónapjában és a választásig 1 dl/nap. Újszülött malacok: 1 dl/alom naponta. Választás után és hízlaldában: hasmenéses állománynak a tünetek megszûntéig (1-3 nap) 1-2 dl/nap/állat. Baromfi: 2 dl-t 10 liter vízben elkeverve, ha a kiülepedés nem okoz problémát. Ló, birka, nyúl, hobbiállatok: Vemhes állatok: A vemhességtõl a szoptatás végéig 0,5-1,0% port a tápba keverve. Újszülött állatok: Az elsõ szilárd tápba 1,0%. Hasmenéses állománynál a tünetek megszûntéig (1-2 nap) a fenti adag duplája adható. Szavatossági idõ: Élelmezésügyi várakozási idõ: 2 év 0 nap A VITAPOL ásványi takarmány kizárólag természetes anyagokat tartalmazó készítmény, mely az állatok gyorsabb, egészségesebb fejlődését segíti. A termékben található huminsavak növényi anyagok természetes humifikációja során keletkeztek, az ásványi anyagok és mikroelemek szerves huminsav komplex formában találhatók benne. Egyedülálló összetételének köszönhetően jótékony hatást fejt ki az élő szervezetekre, erősíti az immunrendszert. Molibdén (Mo): 1,5 mg/kg Magnézium(Mg): 0,08 % Réz (Cu): 1,0 mg/kg Foszfor (P): 0,02 % Szelén (Se): 0,4 mg/kg Nátrium (Na): 0,02 % Kobalt (Co): 0,3 mg/kg Szarvasmarha: Borjú: 1 dl/borjú/nap a tejbe keverve, hasmenéses állománynál ennek a kétszerese. Üszök és vemhes állatok: 1,5-2,0 dl/állat/ nap. Tejelõ tehenek: 1,5-2,0 dl/állat/nap. Ló, birka, nyúl, hobbiállatok: Vemhes állatok: 1,5-2,0 dl/állat/nap a tápra öntve. Újszülött állatok: 2,0-4,0 ml/nap szájon át, adagolóval. 14
15 Ásványi anyagok Vitahorse Szuszpenzió Magas huminsav tartalmú ásványi takarmány hobbi és versenylovak számára - Megnövekedett Vitalitás - Kiemelkedő versenyteljesítmény - Kiegyensúlyozott, stabil idegrendszer - Nagyobb szervezeti szilárdság - Csökken a sérülékenység Csikóknak: 1 dl/nap az abrakhoz vagy tejpótlóhoz keverve Kancáknak: ellés előtt 3-4 héttel elkezdeni az egészségesebb csikók születése érdekében és a tej minőségének javítására. Ajánlott napi adagja állatonként, 2 3 dl az abrakhoz keverve. Méneknek: fedeztetési időszak előtt egy hónappal elkezdeni a jobb teljesítmény érdekében. Ajánlott napi adagja állatonként, 2 3 dl az abrakhoz keverve. Verseny és sportlovaknak: A versenyszezon előtt egy hónappal elkezdve, napi adagja állatonként, 2 3 dl az abrakhoz keverve. 20l vödör Canipol/Felipol Paszta Hasmenés kezelések kiegészítésére kutyák és macskák részére A CANIPOL és FELIPOL paszta hatóanyagai a növényi alkotórészek több 10 ezer éves bomlási folyamataiban keletkezett huminsavak és ásványi anyagok. A huminsavak komplex vegyületet képeznek az ásványi anyagokkal, ezáltal azok felszívódását hatékonyabbá teszik. Nagy fajlagos felületük és kémiai szerkezetük révén megkötik és kiürítik a szervezetbe került toxikus anyagokat és szabályozzák a bélflóra működését. A CANIPOL és FELIPOL paszta eredményes kiegészítője a hasmenéses kezeléseknek. Hatóanyagok: Nedvesség: 76,0 % Nyers hamu: 14,0 % Magnézium (Mg): 1,0 % Kálcium (Ca): 0,7 % Foszfor (P): 0,2 % Vas (Fe): 3000 ppm Vivőanyag: Tőzeg CANIPOL paszta adagolása: Enyhe tünetek esetén, megelőzésre: 0,1 ml/testtömeg kilogramm Pl.10 kg kutyának 1 ml/alkalom. A tünetek megjelenésétől számítva naponta kétszer, reggel és este a tünetek megszűnéséig, de legalább 3-4 napig. A kezelés alatt bőséges ivóvíz biztosítása ajánlott. Hasmenéses, étvágytalan, legyengült kutyák kezelésére: 0,2 ml /testtömeg kilogramm Pl.10 kg kutyának 2 ml/alkalom. A tünetek megjelenésétől számítva naponta kétszer, reggel és este a tünetek megszűnéséig, de legalább 5-7 napig. A kezelés alatt bőséges ivóvíz biztosítása ajánlott. Vemhes állatok: 1,5-2,0 dl/állat/nap a tápra öntve. Újszülött állatok: 2,0-4,0 ml/nap szájon át, adagolóval. FELIPOL paszta adagolása: Enyhe tünetek esetén, megelőzésre: 2 kg-os macskának 1 ml/alkalom. A tünetek megjelenésétől számítva naponta egyszer, reggel vagy este a tünetek megszűnéséig, de legalább 3-4 napig. A kezelés alatt bőséges ivóvíz biztosítása ajánlott. Hasmenéses, étvágytalan, legyengült macskák kezelésére: 2 kg-os macskának 2 ml/alkalom. A tünetek megjelenésétől számítva naponta egyszer, reggel vagy este a tünetek megszűnéséig, de legalább 5-7 napig. A kezelés alatt bőséges ivóvíz biztosítása ajánlott. 15
16 Aminósavak Ásványi anyagok Vitaminok Bevezető Szakmai cikkek Aminosavak Norovit Amino Forte Norovit Hepar Es szen ci á lis ami no sa vak kal ki egé szí tett, sta bi li zált, multivitamin ké szít mény a vi ta minés ami no sav-hi án nyal já ró ál la po tok meg elõ zé sé re, kezelésére. Továbbá stresszhatások kivédésére. Vitaminok: A-vi ta min ,0NE B2-vitamin 0,2 g D3-vitamin ,0 NE B6-vitamin 2,0 g E-vi ta min 20,0 g B12-vitamin 15,0 µg K3-vitamin 2,0 g niacin 14,0 g C-vi ta min 50,0 g biotin 20,0 µg B1-vitamin 2,0 g Aminósavak: metionin 8,2 g triptofán 1,8 g lizin-hcl 11,0 g treonin 5,0 g Antioxidáns: Propilgallát(E 310) mg Tartósítószer: Citromsav mg K-szorbát (E 202) mg Vivôanyag: Víz Alkalmazás: Használat elôtt felrázandó. Adagoláshoz 100 ml készítményt minimum 10 liter vízben kell feloldani és az így elkészített ivóvízzel kell baromfit folyamatosan itatni, szarvasmarhának, sertésnek a szükséges mennyiségû készítményt beadni. Hígítás nélkül ne használjuk! Adagolási javaslat: Baromfi, vadszárnyas, nyúl: 0,5-1 ml / 1 l ivóvíz. Borjú, szarvasmarha, bárány: 1 ml / ttkg. Sertés: 1 ml / ttkg Eltarthatóság: A gyártástól számított 1 évig. Tárolás: Száraz, hûvös helyen (max. 25 C) a követlen napfénytôl védve kell tárolni. A felbontott készítményt azonnal el kell használni. 1 l és 5 l-es mûanyag kannában. Az antibiotikumok, a szulfonamidok adagolása után a bélflóra vitamin szintetizáló képessége jelentõsen csökken, ezért életfontosságú a B vitaminok adagolása. A máj méregtelenítõ szerepét növeli olyan metil-donorok szervezetbe juttatá sa, mint a metionin, vagy kolin-klorid, amelyek ráadásul egymással kompatibilisek ebbõl a szempont ból. Az inozitol a fiatal állatok nélkülöz hetetlen növekedési faktora. Javallat: Betegségek utáni gyógyulási folyamatok támogatása. A máj terhelésével, károsodásával járó folyamatok hatásainak csökkentése. Összetétel:: Tiamin 5,0 g Nikotinsavamid 40,0 g Riboflavin 4,0 g Inozitol 5,0 g Piridoxin 4,0 g Kolin-klorid 200,0 g Pantotén sav 20,0 g Lizin 20,0 g Biotin 15,0 mg Metionin 10,0 g K3-vitamin 2,0 g Vivõ- és segédanyag ad 1.000,0 ml Baromfi: 1-2 ml / liter ivóvíz 6 napon át. Borjú: 6 ml / 100 ttkg 6 napon át. Alkalmazás módja: Szájon át, ivóvízbe keverve Mellékhatás: Nem ismeretes. Élelmezés-egészségügyi várakozási idõ: Nem szükséges. Tárolás: Fénytõl védett, hûvös helyen. Gyermekektõl távol tartandó! Eltarthatóság: A gyártástól számított 1 évig, a cso mago lá son fel tün te tett idõ pon tig. Rendelhetõség: PHYLAXIA ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PHARMA Vény nélkül kiadható! Kizárólag állatgyógyászati felhasználásra! Forgalmazhatóság: Az állatgyógyszerek, takarmányok, takarmány-kiegészítõk, állateledelek forgalmazására jogosultak. 1 liter és 5 liter mûanyag tartályban. Engedélyszám: III-2-1/40-015/02 OMMI. PHYLAXIA ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PHARMA 16
17 Norovit Thermo Aminovitaplan Aminosavak Növekedésben lévõ és tenyészállományok teljesítmény paramétereinek (testsúly növekedés, táplálék átalakítás, tojás termelés, keltethetõség, fogamzási arány) hatékony biztosítása. Fontos szerepet játszik az izom és májkárosodások megelõzésében. Javítja az immunrendszer mûködését. Stressz elleni védelmet biztosít. Hô stressz okozta elváltozások megelôzésére, csökkentésére kifejezetten alkalmas lehet. Beltartalom: E-Vitamin mg L-Karnitin mg DL-metionin mg B1-vitamin 500 mg B12-Vitamin mg szorbit mg B6-Vitamin mg nikotinamid mg L-Lizin mg szelén 440 mg Összetétel: Víz 40 % 12-Propandio (E490) 2 % Beltartalom: nyers zsír 0 % nyers fehérje 2 % metionin 1 % nyers hamu 15 % nyers rost 0 % Javallat: Betegségek utáni gyógyulási folyamatok támogatása. A máj terhelésével, károsodásával járó folyamatok hatásainak csökkentése. Alkalmazás: Baromfi, vadszárnyas, nyúl: 0,5-1 ml / 1 l ivóvíz. Sertés, borjú, szarvasmarha, bárány: 1 ml / ttkg. Adagolási javaslat: Baromfi, vadszárnyas, nyúl: 0,5-1 ml / 1 l ivóvíz. Borjú, szarvasmarha, bárány: 1 ml / ttkg. Sertés: 1 ml / ttkg Eltarthatóság: A gyártástól számított 1 évig. Tárolás: Száraz, hûvös helyen (max. 25 C) a követlen napfénytôl védve kell tárolni. A felbontott készítményt azonnal el kell használni. 1 l és 5 l-es mûanyag kannában. Az Aminovitaplan folyékony takarmány-kiegészítő készítmény, amely aminosavakat és vitaminokat tartalmaz. Az aminosavak a fehérjék építőkövei, ezért is segítik a gyenge növekedés kivédését. A takarmányban esetleg meglévőhiányokat jól kiegyensúlyozza. Az Aminovitaplan tartalmazza a szükséges esszenciális aminosavakat, a legfontosabb vitaminokat, amelyek a különbözőanyagcsere folyamatokat javítják, és ez biztosítja a megfelelőbélflórát és a jobb növekedési erélyt. Az Aminovitaplan mind baromfi mind sertés kezelésére használható. Ha az állománynál jelentkező probléma nem igényel antibiotikumos kezelést (nincs specifikus probléma) az Aminovitaplan itatása kedvező hatású. Amennyiben az állományban antibiotikummal történő kezelés válik szükségessé, annak befejezését követően az Aminovitaplan 2 napon át történő itatása elősegíti az állatok felépülését. Összetétel: Inozit 0,02 mg/ml Histidin 2,4 mg/ml Víz -% 81 mg/ml Aszparagin-sav 12,6 mg/ml Dl-Metionin 1,2 mg/ml Kolin-klorid 90,0 mg/ml B-vitamin komplex 1,7 mg/ml Tirozin 2,4 mg/ml Prolin 5,4 mg/ml C-vitamin 2,8 mg/ml Cisztin 0,2 mg/ml Alanin 4,8 mg/ml Valin 3,0mg/ml Triptofán 0,25 mg/ml Arginin 6,0 mg/ml Fenilalanin 4,2 mg/ml Biotin 0,012 mg/ml Glutaminsav 19,8 mg/ml Izoleucin 3,0 mg/ml Glicin 4,2 mg/ml Lizin 5,4 mg/ml Szerin 4,8 mg/ml Treonin 3,0 mg/ml Leucin 6,6 mg/ml Káliumjodid 0,76 mg/ml Szorbin-sav 1,0 mg/ml Javaslat: - megbetegedések esetén és az azt követőfelépülés elősegítésére, - antibiotikumos kezeléseket követően, - gyenge takarmányfelvétel esetén (hőstressz), - meleg időjárás esetén a nappali időszakban alkalmazva, PHYLAXIA ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG - gyenge súlygyarapodás esetén, - emésztési problémák esetén, - a növekedés visszamaradása esetén - takarmányváltások alatt és közvetlenül utána, -állományok vágását megelőző12 órában Alkalmazás: Ivóvízben 500 ml/1.000 liter adagban alkalmazva, 5-7 napon át, hacsak másképp nem javasolt. 1 literes flakonban és 5 literes kannában PHARMA 17
18 Aminósavak Ásványi anyagok Vitaminok Bevezető Gustor Aves Gustor Monogastrics Takarmánysavanyító és hozamfokozó baromfi részére. Illózsírsavak telítetlen nátrium és kalci um sói, amelyek hatásukat a bél szintjén fejtik ki. Hatásukat szerves és szervetlen savak potencí rozzák. Mikronizált és stabilizált por. (ph 3,5-4,5) Összetétel: Illózsírsavak sói E 470 Foszforsav E 338 Tejsav E napos kor között: 2 kg Gustor Aves / 1 tonna takarmány Célállat: Baromfi. Javallat: Takarmánysavanyító és hozamfokozó baromfi részére. Illózsírsavak telítetlen nátrium és kalci um sói, amelyek hatásukat a bél szintjén fejtik ki. Hatásukat szerves és szervetlen savak potencírozzák. Mikronizált és stabilizált por. (ph 3,5-4,5) Alkalmazás módja: Szájon át, takarmányba keverve. Ellenjavallat: Nem ismeretes. Élelmezés egészségügyi várakozási idõ: Nem szükséges. Fumársav E 297 Silica kolloid E napos kor fölött: 1 kg Gustor Aves / 1 tonna takarmány Tárolás: Hûvös, száraz, fénytõl védett helyen tartandó! Eltarthatóság: A gyártástól számított 24 hónapig, a cso ma go lá son fel tün te tett idõ pon tig. Rendelhetõség: Vény nélkül kiadható. Kizárólag állatgyógyászati felhasználásra! Forgalmazhatóság: Az állatgyógyszerek, takarmányok, forgalmazásá ra jogosultak. 25 kg finom por többrétegû papírzsákban. Takarmánysavanyító és hozamfokozó sertések részére. Illózsírsavak telítetlen nátrium és kalcium sói, amelyek hatásukat a bél szintjén fejtik ki. Hatásukat szerves és szervetlen savak potencírozzák. Mikronizált és stabilizált por.(ph 2,5-3,5) Összetétel: Tejsav E 270 Foszforsav E 338 Prestarter: Starter: Illózsírsavak sói E 470 Silica kolloid E kg Gustor Monogastrics / 1 tonna takarmány 2 kg Gustor Monogastrics / 1 tonna takarmány Hízó: 1 kg Gustor Monogastrics / 1 tonna takarmány Célállat: Alkalmazás módja: Sertés. Szájon át, takarmányba keverve. Ellenjavallat: Rendelhetõség: Nem ismeretes. Vény nélkül kiadható. Élelmezés egészségügyi várakozási idõ: Kizárólag állatgyógyászati felhasználásra! Nem szükséges. Tárolás: Forgalmazhatóság: Hûvös, száraz, fénytõl védett helyen Az állatgyógyszerek, takarmányok, tartandó! forgalmazásá ra jogosultak. Eltarthatóság: A gyártástól számított 24 hónapig 25 kg finom por többrétegû papírzsákban. a cso ma go lá son fel tün te tett idõ pon tig. Szakmai cikkek 18
19 Gustor A természetes takarmányozás A Gustor egyedülálló összetételű természetes növekedés serkentő. A Gustorhatékonysága nagyon jól bizonyított az emésztés egyensúlyhiányának megelőzésében azáltal, hogy növeli az étrend emészthetőség ét és csökkenti a patogén mikroorganizmusok általi fertőződést, főleg a szalmonellát visszaszorítva A Gustor javítja a takarmányhasznosítást, növeli a napi súlygyarapodást és elősegíti az anti-biotikum nélküli húsok előállítását emberi fogyasztásra és exportra. A MEGFELELŐ ÖSSZETÉTEL NÁTRIUM BUTIRÁT SZERVES SAVAK Csökkenti a bélrendszer ph értékét EMÉSZTÉS JAVÍTÓ Növeli a bélbolyhok számát NÖVEKEDÉS SERKENTŐ Optimalizálja a tejflóra növekedését BAKTERICID ÉS BAKTERIOSZTATIK HATÁS Koncentráció (mmole s/g MF) illózsírsavak caecum Egy napos brojlereknél A bél mikrobiológiai jellege - baktérium függvényében Ross brojlerek (14-28 napos) A Gustorképes eljutni a bélcsatorna távolabbi részeihez, ellátva energiával a caecum nyálkahártyáját és effektíven kontrollálva a patogén baktériumokat (illózsírsavak). Igazolt, hogy a 2,000 ppm-es 9,44toir Gustor Poultry szignifikánsan csökkenti a Coliformot az ileumban és az enterobaktériumot a caecum szintjén. Ez az együttes hatása a Nátrium Butirátnak és az illózsírsavaknak. A Gustor (Na-butirát) elősegíti a bél hámsejtjeinek regenerálódását (Gálfi and Neogrady, 1989). A Gustor (Na-butirát) gyorsan felszívódik a vastagbélben lévő sejtek által (Miller AA, 1987). 19
20 Aminósavak Ásványi anyagok Vitaminok Bevezető Agra air Fecinor Az Agra-Air minden olyan esetben alkalmazható, amikor az állományban légzőszervi probléma (bronchitis) és tüsszögés jelentkezik. A készítmény kipermetezésével (Atomist vagy ennek megfelelőspray berendezéssel, mikro cseppes spray) a tünetek csökkenthetők és a légutak tisztán tarthatók, csökken a nyálkaképződés is, így az állatok nem küszködnek nehezített légzéssel. Az Agra-Air hasonlóan jótékony hatását hő-stressz idején is bizonyította. Kedvezőtlen időjárási viszonyok esetén, szeles és hideg időben (kora tavasszal és későősszel) is jó hatékonysággal használható. A készítmény igen jó illatú, alkalmazása preventív célból nem ajánlott, az állományban jelentkezőlégzőszervi problémák esetén kell használni. Ivóvízben alkalmazva az Agra-Air összetevői pozitív hatást gyakorolnak az emésztésre, amely javíthatja a takarmányértékesítést. Javaslat: a fertőzőbronchitis (IB) esetén kiegészítőkezelésre, pulyka rhinotracheitis (TRT) esetén kiegészítőkezelésre, Swollen Head Syndrome (SHS) esetén kiegészítőkezelésre, fertőzőgége- és légcsőgyulladás (ILT) esetén kiegészítőkezelésre, a légcsőe. Coli és Ornithobakterium rhinotracheale (OR) és más baktériumos fertőzése esetén, a légcső istállóklíma problémák (ammónia, széndioxid) okozta sérülése esetén, vakcinázást követőreakciók csökkentésére. Ivóvízben 200 ml/1.000 liter adagban alkalmazva, 4-5 napon át, hacsak másképp nem javasolt. Ha spray formában alkalmazzuk az ajánlott adag 500 ml/10 liter víz, Atomist spray géppel kijuttatva, hacsak másképp nem javasolt. Csomagolás: 1 literes flakonokban Azonnali hatású probiotikum. A Fecinor tartós, koncentrált biológiai adalék. Az Entorococcus faeciumból állítják elő, amelynek nagyon magas a sejtosztódási képessége és akolonizációja. Természetes úton nyerik a disznó illeumjából, elkülönítéssel és liofilizálással (fagyasztás-szárítás). Javítja a termelési indexeket és az állatok egészségi állapotát. - Gyors kolonizáció - Javítja a bélrendszer egészségét - Javítja a tápanyagok felszívódását - Fokozza a termelékenységet Összetétel:: Entorococcus faecium minimum 1x1010 CFU/g és tejszérum por (q.e.) 1 kg FECINOR koncentrátum 20 m3 ivóvízben feloldva itatórendszeren keresztül is alkalmazható. 1 kg, 10 kg és 25 kg Szakmai cikkek 20
21 Lianol Ferti Választott kocák számára. Erősíti az ivarzási tüneteket, időben koncentrálja és tervezhetővé teszi az ivarzásokat, szinkronizálja a kocákat, kevesebb lesz a csendes ivarzó koca, kevesebb lesz a szabálytalanul visszaivarzó koca. Por alakú kiszerelés: naponta g/koca a kondíciótól függően. Tablettás kiszerelés: napi 1-2 tabletta /koca a kondíciótól függően. A választás előtt 2 nappal, a választás előtt 1 nappal, a választás napján, a választás után 1 nappal, a választás után 2 nappal. por 1 kg, tabletta 3 kg. Lianol Colostro Újszülött, 0,8 kg-nál kisebb súlyú malacok számára. Aktiválja a malac anyagcseréjét, májban tárolt glikogénszintjét- az aktivált anyagcseréjű malac éhes lesz, és hamarabb szopni kezdi a föcstejet, hamarabb felveszi az immunanyagokat, és így 50%-kal is csökkenhet a 0-3 napos kor közötti malacok elhullása. 1 pumpa a születés után néhány órával, egy pumpa 12 órával később 250 ml. pumpás flakon Lianol Solapro Szoptató kocák, broiler csirkék és tojótyúkok számára. Fokozza a kocák tejtermelését, így nagyobb súlyban választhatók a malacok, a nagy tejtermelés miatti nagy prolaktinszint miatt a kocák a választás után hamarabb, kifejezettebben ivarzanak ( tejlázban búgnak ), a nagy tejtermelés ellenére nem veszítenek annyit a kocák a súlyukból. Takarmányba keverve 1 kg/tonna adagban (szoptató kocatáp) 20kg-os zsák Lianol Dairy Tejelő teheneknek számára. Megnöveli a tehenek szervezetének IGF1 koncentrációját, erősíti a tehén saját GNRH és FSH termelését. Serkenti a tüszőérést és fokozza az ivarzások intenzitását. 25 g/nap/tehén az előkészítő, ellető és fogadó csoportokban 25 kg-os zsák Lianol Solution? Baromfi broiler és tojó állományok számára. A növekvő plazma IGF 1 koncentráció a fiatal állatok szívműködését, sejtanyagcseréjét, és a broiler hízlalásban kiemelt jelentőségű izomsejtek növekedését serkenti! Ez a gyakorlatban kisebb mértékű telepítési stresszt, kevesebb elhullást, javuló csontoshús-arányt és kedvezőbb takarmányértékesítést jelent. Az IGF1 a tüszőérés serkentése révén javítja a tojótyúk állományok perzisztenciáját. Broiler: 1000 ml Lianol Solution/ kg élősúly, az első életnapon Tojó: 1000 ml Lianol Solution/ kg tojó élősúly, hetes kortól 10 napon keresztül. A 10 napos kezelést 30 naponta javasolt megismételni. 1l -es flakon 21
VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat
VeyFo VeyFo Jungtier - Oral Mulgat Különleges táplálási igényeket kielégítő/diétás/ kiegészítő takarmány borjak, malacok, bárányok, kecskegidák és kutyák részére Használati utasítás Trimetox 240 oldat
Baby Top prestarter E 10
Baby Top prestarter E 10 Késztakarmány szopós malacoknak, a fialást követö 3. naptól 42-45 napos korig. Növényi zsír, szója, tejpor, búza, kukorica, korpa, foszfor forrás, vitaminok, nyomelemek, takarmány
ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Termékszám Megnevezés ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Beltartalom ME Nedvesség max.
ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) 433-269 Termékszám Megnevezés 433-269 ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Beltartalom ME Nedvesség max. % 7,600 NE l min. MJ/kg 8,800 Ny.fehérje min. % 32,020
Baby Gold malactápszer 99-3010
Baby Gold malactápszer 99-3010 Szopós malacok részére, a megszületést követı naptól 8-9 kg-os élıtömeg eléréséig Hıkezelt tejtermék, növényi fehérje, szerves savak, növényizsír, vitaminok, ásványi anyagok,
PHYSIOLick előnyei. CARO előnyei. Beltartalom
Miért használjunk PHYSIOLick CARO-t? A PHYSIOLick CARO speciális ásványi nyalótömb szarvasmarhák és kecskék számára. vitaminokat tartalmaz, így alkalmas a tömegtakarmány alapú adagok kiegészítésére. CARO
INTENZÍV BROILER INDÍTÓ
INTENZÍV BROILER INDÍTÓ Cikkszám: 4-131-012-01 Felhasználási javaslat: 0-14 napos korig Háromfázisos etetési technológiát teljes körűen kielégítő takarmány fajtától függetlenül, biztonságos, ellenőrzött
BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ
BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ A PROBLÉMA KÉRŐDZŐK A tejtermelés az ellést követően komoly energia ellátási, takarmányozási nehézségeket támaszt. Sajnálatos módon az ellést
Bábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok
Bábolna Takarmányozási Program Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány
Premixek lovaknak. Agronatúr Kft. 9330 Kapuvár, Ipartelepi út. 9. Tel./fax: +36 96 245 176 Mobil: 06 20 9 50 60 46 www.agronatur.
Premixek lovaknak A termék tartalmazza mindazokat a vitaminokat, makró és mikroelemeket, melyekre a fokozott fizikai és szellemi igénybevételkor nagyobb mennyiségben van szüksége a szervezetnek és amelyeket
DOLLY VITAMINOK és DEOFIL TABLETTA
DOLLY VITAMINOK és DEOFIL TABLETTA DOLLY CSONTERŐSÍTŐ VITAMIN Dolly Csonterősítő tabletta táplálékkiegészítő kutyák részére Leírás: Az ízesített tabletták megfelelő arányban és mennyiségben, jól értékesülő
SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei
08 SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei 2013 An Aviagen Brand 1 ROSS 708 SZÜLŐPÁR 708 ÁLLOMÁNY: Takarmányok beltartalmi beltartalmi értékei értékei Bevezetés A kiadvány a Ross 708 szülőpár
AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK
AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK Baromfitakarmányok Central intenzív brojler indító 5% komplett premix kokcidiosztatikummal Kiegészítő takarmány Cikkszám: 412-115-01 Nettó súly: 25kg tak.mész, búzatak.liszt,
Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Komplett premixek
Bábolna Takarmányozási Program Malac Komplett premixek 1 Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról.
termék katalógus 2O15-2O16 SaFii takarmány kiegészítők Sikerünk titka, állataid egészsége! Takarmány kiegészítök, a természet patikájából!
2O15-2O16 termék katalógus SaFii takarmány kiegészítők Sikerünk titka, állataid egészsége! SaFimpex kft RÓLUNK Ön állattartó, vagy talán tenyésztő, esetleg kistermelő? Ha igen, akkor jó helyen jár! Kik
AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK
AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK A mai rohanó világban egyre gyakrabban érkezik el az a pillanat, amikor összefut a nyál a szánkban és a nagymamáink által elkészített,
Állatgyógyászati termékek ORGANIT
Állatgyógyászati termékek ORGANIT További információért forduljon állatorvosához! 1 Vitaminok a Phylaxia Pharmától A tápértékkel rendelkező adalékanyagok csoportjába tartozó vitaminokat tartalmaz: A-vitamin
A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában
A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában Dr. Gergácz Zoltán Ügyvezető igazgató Agárdi Farm Kft. Seregélyes-Elzamajor Agárdi Farm Kft. Tehenészete Seregélyes-Elzamajor
Összetevők. Glükózszirup. Növényi olajok (pálma-, repce-, kókusz-, napraforgó-, egysejtű olaj) Kazein (tejből) Trinátrium-citrát.
Összetevők Glükózszirup Növényi olajok (pálma-, repce-, kókusz-, napraforgó-, egysejtű olaj) Kazein (tejből) Trinátrium-citrát Trikálium-citrát Trikalcium-foszfát Magnézium-klorid Dikálium-hidrogénfoszfát
KITTEN 1-12 HÓNAP. Teljes értékű, kiegyensúlyozott táplálék kiscicák, vemhes vagy szoptató macskák számára.
www.farmina.hu A MATISSE termékcsalád a kiváló minőségű macskatápok teljes választékát kínálja mindenfajta macska számára, melyek: Étvágygerjesztőek, így a legigényesebb és legkényesebb ízlés kielégítésére
Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Takarmánykeverékek
Bábolna Takarmányozási Program Malac Takarmánykeverékek Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról.
Vinasse +P szakmai ismertető anyag
Vinasse +P szakmai ismertető anyag Vinasz avagy Vinasse, szerves trágya A vinasz a szeszgyártás során keletkező tisztán növényi eredetű anyag, amely koncentrált és azonnal felvehető formában tartalmazza
Bábolna. Takarmányozási Program. Tejelő tehén / Tehén Koncentrátumok
Bábolna Takarmányozási Program Tejelő tehén / Tehén Koncentrátumok 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány
Maprelin. Maprelin 75µg/ml oldat injekciós sertések számára A.U.V. Biotechnikai felhasználásra, csoportok vagy állományok kezelésére.
Maprelin Maprelin 75µg/ml oldat injekciós sertések számára A.U.V Biotechnikai felhasználásra, csoportok vagy állományok kezelésére. Maprelin 75 μg/ml 1.A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ
SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei
308 1 SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei 2013 An Aviagen Brand ROSS 308 SZÜLŐPÁR PARENT STOCK: ÁLLOMÁNY: Nutrition Takarmányok Specifications beltartalmi értékei Bevezetés A kiadvány a Ross
Termékadat. Összetevők. 100 g por 1 adag (200 g) (50 g por ml víz) Tápanyagok. Összetevők. Sovány tej
Termékadat Összetevők Összetevők Sovány tej 17,4% kekszliszt (búzaliszt, szacharóz, vaj, édes savópor, térfogatnövelő szer: kálium-karbonát, só, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, vanília) Növényi
SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD.
Tökéletes a szükségleteknek megfelelő táplálkozáshoz. SELECT GOLD Complete prémium szárazeledel mindenféle termetű és életkorú kutya számára. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. kiváló minőségű, funkcionális,
Sporttáplálkozás. Étrend-kiegészítők. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július
Sporttáplálkozás Étrend-kiegészítők Készítette: Honti Péter dietetikus 2015. július Étrend-kiegészítők Élelmiszerek, amelyek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak
A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai. Sárközi Tamás UBM Feed kft
A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai Sárközi Tamás UBM Feed kft Az előadás tárgya 1, Malac takarmányozás 2, Koca takarmányozás 3, Hízó takarmányozás 4, Malacszám növelésének lehetősége A SERTÉSTAKARMÁNYOZÁSI
Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz
Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási
Elixír az izületek védelmére
Elixír az izületek védelmére Glükozamin Segíti az ízületi porcok és kötőszövetek épülését Eredmeny mar 1 7 nap utan Porcképző szulfátok Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatás Collagén peptid Elősegíti
A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek felhasználása gazdasági haszonállatok takarmányozásában
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési Minisztérium A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmányozásban Budapest, 2013. július 8. A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek
Endoectoparazitikumok
Állatgyógyászati katalógus termékek a BAROMFItartásban PHYLAXIA ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PHARMA Endoectoparazitikumok Anyagforgalomra ható szerek Szaporodásbiológiai termékek Takarmányadalékok, -kiegészítők
Bábolna. Takarmányozási Program. Tejelő tehén /Borjú Borjútápszerek
Bábolna Takarmányozási Program Tejelő tehén /Borjú Borjútápszerek 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány készítményeinket
Összetevők. Összetevők. Sovány tej. Savótermék (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből)) Galakto-oligoszacharidok (tejből) Szukróz
Összetevők Összetevők Sovány tej Savótermék (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből)) Galakto-oligoszacharidok (tejből) Szukróz Pálma olaj Napraforgó olaj Repce olaj Laktóz (tejből) Kalcium-foszfát
Bábolna. Takarmányozási Program. Kiegészítő takarmányok
Bábolna Takarmányozási Program Kiegészítő takarmányok 1 Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról.
APC természetes takarmányozási koncepciók (Előadás - Baromfi)
APC természetes takarmányozási koncepciók (Előadás - Baromfi) Kapcsolat MAGYARORSZÁG: ANIMAL FEED Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 25-27. Mail: info@animalfeed.hu www.animalfeed.hu Tel/Fax.: 76/ 324-237
Hypophysin LA injekció A.U.V.
Hypophysin LA injekció A.U.V. (Német megnevezés: Depotocin ) Long-acting oxytocin Gyenge méhösszehúzódások, méhatónia és egyéb puerperális zavarok (lochiometra) okozta magzatburok visszatartás, tejleadás
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 1-1-2002/46 számú előírás. Étrend-kiegészítők. Food supplements
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 1-1-2002/46 számú előírás Étrend-kiegészítők Food supplements Ezen előírás az Európai Parlament és a Tanács 2002/46/EK irányelve alapján készült. This
4. sz. melléklete az OGYI-T-10363/01-03 sz. Forgalomba hozatali engedély módosításának BETEGTÁJÉKOZTATÓ
4. sz. melléklete az OGYI-T-10363/01-03 sz. Forgalomba hozatali engedély módosításának Budapest, 2006. augusztus 25. Szám: 7814/41/2006 7813/41/2006 26 526/41/2005 Eloadó: dr. Mészáros Gabriella Módosította:
A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék
A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék MELLÉKTERMÉKEK FELHASZNÁLÁSÁNAK CÉLJA - Nagy mennyiségben és folyamatosan
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Termék neve (gyártó megnevezése) BETEGTÁJÉKOZTTÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét
BROJLER. Takarmányok beltartalmi értékei. An Aviagen Brand
BROJLER 308 Takarmányok beltartalmi értékei 2014 An Aviagen Brand Bevezetés Az alábbi táblázatokban láthatóak az ajánlott brojler takarmányozási javaslatok a különböző termelési és piaci körülményeknek
Nádudvar, április 5. Nagisz Rt. - Takarmánykeverõ
Tisztelt partnerünk! A Nádudvaron megvalósult állattenyésztés indokolttá tette a megbízható minõségû, zökkenõmentes, magas színvonalú takarmánygyártás megteremtését. Így épült fel 1973-ban az elsõ takarmánykeverõ,
Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A SEGHERS GENETIKÁHOZ ADAPTÁLT TAKARMÁNYOZÁS ÚJDONSÁGAI
Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A SEGHERS GENETIKÁHOZ ADAPTÁLT TAKARMÁNYOZÁS ÚJDONSÁGAI A sikeres sertéstartás feltételei TÖBB MALAC! HATÉKONYABB MALACNEVELÉS
WellCome. A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára
A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára A legoptimálisabb indítás A modern baromfitartásban a naposcsibék első életnapjai kiemelten fontosak az állomány jövőbeni termelési eredménye szempontjából.
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Melovem 5 mg/ml oldatos injekció szarvasmarháknak és sertéseknek 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL
Minden energiaszükséglethez megfelelő.
Minden energiaszükséglethez megfelelő. SELECT GOLD prémium szárazeledel - mindenféle termetű, különleges táplálást igénylő kutyák számára. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. Active SELECT GOLD Active
HASZNÁLATI UTASÍTÁS Veraflox 25 mg/ml belsőleges szuszpenzió macskák részére
HASZNÁLATI UTASÍTÁS Veraflox 25 mg/ml belsőleges szuszpenzió macskák részére 1. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ AMENNYIBEN ETTŐL ELTÉR, A GYÁRTÁSI TÉTELEK FELSZABADÍTÁSÁÉRT FELELŐS-GYÁRTÓ
SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD.
Rendkívül jó fajtatiszta macskák számára SELECT GOLD Maine Coon és perzsamcskák számára. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. SELECT GOLD fajtatiszta macskák számára egyedi prémium-minoség A fajtatiszta
Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Plavix 75 mg filmtabletta BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA
A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos
A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon
Bábolna. Takarmányozási Program. Brojler
Bábolna Takarmányozási Program Brojler 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk baromfitakarmányozási programunkat. Takarmánykészítményeinket, keveréktakarmányainkat
1,45 1,40 1,35. kg/kg 1,20 1,21 1,13 1,15 1,10 1,05. 1,00 D Prestarter 1,37. BS Új Piggy PLATINUM
A BÁBOLNA TAKARMÁNY új fejlesztésű PLATINUM PRESTARTER malac-takarmányának elnevezése az egyik legnemesebb fém, a platina latin nevére utal. Az ékszeriparban is használt platina az aranyhoz, vagy az ezüsthöz
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Allergodil orrspray 4. sz. melléklete az OGYI-T- 5334/01-04 sz. Forgalomba
Csöppnyi gondoskodás... Csöpp Mix. Lombtrágya család. EK műtrágya. www.csoppmix.hu
Csöppnyi gondoskodás... B Mg Csöpp Lombtrágya család Cu Zn Fe Mn N K www.csoppmix.hu Csöpp 1. Kalászos Összetétel (m/m): Nitrogén (N) 10 % Kálium (K 2 O) 5 % (K) 4,15 % Kálcium (Ca) 2,5 % (CaO) 3,5 % Magnézium
PondZoom ZOOM ACTIVE FORMULA
www.pondzoom.hu A PondZoom kerti tavi haltápok sokéves kutatás és gyártási tapasztalat eredményei. Fejlesztésük során elsődleges szempont a tavi kedvencek egészséges fejlődése volt, így a kiindulási alapot
eredményes takarmányozás Premixek KoncentrátumokKésztápok SZARVASMARHA
eredményes takarmányozás Premixek KoncentrátumokKésztápok SZARVASMARHA TS Art.Nr.: 3380000 Komplett premix szárazonállóknak Kálcium 9,5 % Foszfor 11,0 % Nátirum 9,5 % Magnézium 4,0 % Klór 14,8 % Felhasználás:
Termékadat. Összetevők. Összetevők. Sovány tej. Laktóz. Maltodextrin. Növényi olajok. Galakto-oligoszacharid szirup.
Termékadat Összetevők Összetevők Sovány tej Laktóz Maltodextrin Növényi olajok Galakto-oligoszacharid szirup Kalcium-karbonát Kalcium-ortofoszfát Kálium-citrát C-vitamin Nátrium-citrát Magnézium-karbonát
Figuactiv Szeletek. Az LR diéta innovációja: 1 szelet = 1 étkezés
Figuactiv Szeletek Az LR diéta innovációja: 1 szelet = 1 étkezés Egyre kevesebb az idınk, és sokat utazunk. Utazások során vagy munka közben gyakran nincs lehetıség arra, hogy az ember készítsen magának
GAZDASÁGOSABB TERMELÉS HOSSZABB HASZNOS ÉLETTARTAM JOBB TEJTERMELÉS JOBB SZAPORULAT EGÉSZSÉGES ÁLLAT JOBB TAKARMÁNYHASZNOSULÁS JÓ ENERGIA ÉS BENDŐ
Megoldás: A elősegíti és javítja a bendő stabilitását a bendő mikroorganizmusok egyenletes táplálásán keresztül, ami jobb étvágyat, magasabb takarmánybevitelt, jobb emésztést, javult energia és vitaminellátást,
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cernevit por oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz. A, D, E, C és B-vitamin-komplex
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Cernevit por oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz A, D, E, C és B-vitamin-komplex Mielott elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen
Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Koncentrátumok
Bábolna Takarmányozási Program Malac Koncentrátumok 1 Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról. Termékeinket
GAZDASÁGOSABB TERMELÉS HOSSZABB HASZNOS ÉLETTARTAM JOBB TEJTERMELÉS JOBB SZAPORULAT EGÉSZSÉGES ÁLLAT JOBB TAKARMÁNYHASZNOSULÁS JÓ ENERGIA ÉS BENDŐ
Megoldás: A elősegíti és javítja a bendő stabilitását a bendő mikroorganizmusok egyenletes táplálásán keresztül, ami jobb étvágyat, magasabb takarmánybevitelt, jobb emésztést, javult energia és vitaminellátást,
1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE. Remacycline L.A. 200 mg/ml oldatos injekció A.U.V. Oxitetraciklin 2. HATÓ- ÉS SEGÉDANYAGOK MEGNEVEZÉSE
A KÜLSŐ CSOMAGOLÁSON ÉS A KÖZVETLEN CSOMAGOLÁSON FELTÜNTETENDŐ ADATOK Papírdoboz 50 ml-es, 100 ml-es, 250 ml-es és 500 ml-es injekciós üvegnek és címke 100 ml, 250 ml, 500 ml üvegre 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI
Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor, árpamaláta kivonat, zab rost, só)
Összetevők Összetevők Glükóz szirup Szárított édesített vörös áfonya 15% (vörös áfonya, cukor, napraforgó olaj) Zabpehely 14% Puffasztott búza 13% Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor,
Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért
2008L0038 HU 27.01.2014 003.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 2008/38/EK IRÁNYELVE (2008. március 5.)
Macskatápok. Adult Cat
A szokásos előfordulás mellett minden termékben fehérjéhez kapcsolt formában is megtalálhatók a főbb ásványi anyagok ezzel biztosítva a teljes beépülést. Több termék tartalmazza a nélkülözhetetlen kondroitin-szulfátot
Endoectoparazitikumok
ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Állatgyógyászati katalógus termékek a BAROMFItartásban Endoectoparazitikumok Anyagforgalomra ható szerek Szaporodásbiológiai termékek Takarmányadalékok, -kiegészítők Gyulladáscsökkentők
Összetevők. Tápanyagok. Sovány tej. Laktóz. Glükózszirup. Növényi olajok. Szacharóz. Kalcium-karbonát. Nátrium-citrát. Kálium-citrát.
Összetevők Sovány tej Laktóz Glükózszirup Növényi olajok Szacharóz Kalcium-karbonát Nátrium-citrát Kálium-citrát L-cisztin Kolin-hidrogén-tartarát C-vitamin Taurin L-triptofán Vas-laktát Magnézium-karbonát
Hasznos tudnivalók az étrendkiegészítőkről
Hasznos tudnivalók az étrendkiegészítőkről Egy bölcs mondás szerint az leszel, amit eszel, vagyis elmondhatjuk, hogy létünk, így az egészségünk A szervezetünk nem működik megfelelően, ha nem kapja meg
Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak
ECOPET Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET A Farmina bemutatja új irányvonalát, az Ecopetet. Hat speciális terméket kínálunk az ember legjobb barátjának, hiszen etetésükkel kapcsolatosan számos
AlphaFeed. Expert of feeding TAKARMÁNYKIEGÉSZÍTŐK GMP+ s ur a n ce S S CER T IFICA
Expert of feeding www.alphafeed.hu AlphaFeed P CE S S CER T IFICA TI ed Safety Fe GMP+ ON RO FEED As EU s ur a n ce TAKARMÁNYKIEGÉSZÍTŐK TARTALOMJEGYZÉK TERMÉKNÉV SZERINT Terméknév Hatóanyag Sertés Oldalszám
állatgyógyászati diplomamunka)
állatgyógyászati A Magyarországonkapható Riesz GARUDA István készítmények Ügyvezető TRADE KFT. Igazgató ayurvedikus bemutatása India készítmények ősi kutatási elkötelezettség ökológiai iránt kiterjedt
A roboteró legyen veled!
Vitaminok, ásványi anyagok kisgyermekeknek A roboteró legyen veled! A vitaminok A vitaminok az életfolyamatok szabályozásában vesznek részt, így hatással vannak a szervezet valamennyi működésére. A gyerekek
MaXx Dry Cow. MaXx Dry Cow. MaXx Dry Cow nyalótömböt? Megoldás: Mikor alkalmazzuk a
Megoldás: A elősegíti és javítja a bendő stabilitását a bendő mikroorganizmusok egyenletes táplálásán keresztül, ami jobb étvágyat, magasabb takarmánybevitelt, jobb emésztést, javult energia és vitaminellátást,
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Tabletta Magnesii Citrici 500 mg Fono VII. Parma Mielőtt elkezdené gyógyszerét
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Meloxidyl 1,5 mg/ml belsőleges szuszpenzió kutyáknak 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 ml tartalmaz
A DDGS a takarmányozás aranytartaléka
A DDGS (Distillers Dried Grains with Solubles) magyarra fordítva szárított gabonatörköly, aminek az alapanyaga kukorica. Kevéssé ismert, hogy a kukorica feldolgozásával előállított bioetanol nem a folyamat
Összetevők. Sovány tejpor. Laktóz (tejből) Savó termékek (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből))
Összetevők Sovány tejpor Laktóz (tejből) Savó termékek (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből)) Galakto-oligoszacharid szirup (tejből) Pálmaolaj Maltodextrin Napraforgóolaj Repcemagolaj
Ásványi anyagok (trikalcium-citrát, trikalcium-foszfát, magnézium-citrát, vas-szulfát, cink-szulfát, rézszulfát,
Összetevők Sovány tej 84% Maltodextrin Tejszín Növényi olajok (pálma, repce, napraforgó) Tejcukor Szárított glükózszirup Ásványi anyagok (trikalcium-citrát, trikalcium-foszfát, magnézium-citrát, vas-szulfát,
Tökéletes választás. táplálkozás szempontjából érzékeny kutyák számára.
Tökéletes választás táplálkozás szempontjából érzékeny kutyák számára. prémium szárazeledel mindenféle termetű és korú kutyának. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. egyedülálló a táplálkozás szempontjából
Az egyensúly belülről fakad!
Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették
MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.25. C(2015) 6507 final ANNEXES 1 to 6 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a 609/2013/EU európai parlamenti és tanácsi
Takarmány- kiegészítôk 2006
Takarmánykiegészítôk 2006 2 Elôszó A készítmények csoportosítása hatásmechanizmusuk alapján: Teljesítmény fokozó termékek Csont-/vázrendszer Emésztôrendszer Pata, láb, inak Légutak Ló - Wellness Lónak
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Loxicom 0,5 mg/ml belsőleges szuszpenzió kutyáknak 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1,0 ml készítmény
ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 %
PÁLYÁZAT, TANÁCSADÁS, INFORMÁCIÓ Partner tájékoztató ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) Szarvasmarha Borjú: születési tömeg: 35-40 kg/db föcstej itatás: 3-10 napig tejpótló-szer itatás: 60-100
PGF Veyx. PGF Veyx 0,0875 mg/ml injekció szarvasmarháknak és sertéseknek A.U.V. Tervezett idejű ivarzás és ovuláció kiváltása
PGF Veyx PGF Veyx 0,0875 mg/ml injekció szarvasmarháknak és sertéseknek A.U.V Tervezett idejű ivarzás és ovuláció kiváltása Vetélés kiváltása a vemhesség 150. napjáig Az ellés megindítása PGF Veyx 0,0875
VIRÁGPOR HELYETTESÍTÉSÉRE ALKALMAS KIEGÉSZÍTŐ TAKARMÁNY
F O R T E V I T TAKARMÁNY KONCENTRÁTUM MÉHEK RÉSZÉRE VIRÁGPOR HELYETTESÍTÉSÉRE ALKALMAS KIEGÉSZÍTŐ TAKARMÁNY A FORTEVIT az első magyar fejlesztésű méhtáplálék, mely összetételénél fogva alkalmas a virágpor
Rediar a gél alapú védelem. Gyors segítség hasmenés esetén!
Rediar a gél alapú védelem. Gyors segítség hasmenés esetén! A hasmenés önmagában több borjú elhullását okozza, mint a többi ok együttvéve A borjú életének első heteiben óriási kockázatot jelent az újszülöttkori
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Magnesium 250 mg Pharmavit pezsgőtabletta Magnesium Pharmavit 250 mg pezsgőtabletta
Phyto diet. termékek. A természet segítsége négylábú barátaink részére
Phyto diet termékek A természet segítsége négylábú barátaink részére A ter mészet segítsége négylábú barátaink részére Phyto diet termékek A Phyto diet termékcsaládot olyan gazdák figyelmébe ajánljuk,
ANTIBIOTIKUM MENTESEN!
2015-16 Termékkatalógus nyulaknak HATÉKONY TAKARMÁNYOZÁS! JÖVEDELMEZÖ NYULTENYÉSZTÉS! ANTIBIOTIKUM MENTESEN! Nyúltenyésztés antibiotikummentesen!! Nagyon sok tényező befolyásolja az eredményes nyúltenyésztést.
Katz Menu minden típusú macskának
Katz Menu minden típusú macskának Katz Menu minden típusú macskának Válogatós vagy jó étvágyú? Aktív vagy inkább lusta? Játékos vagy tapasztalt? Itt a KATZ MENU eleség minden típusú macskának. Az Ön kedvencének
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
YaraLiva TM CALCINIT 15.5% N + 26,5% CaO
Yara Mono Műtrágyák YaraLiva TM CALCINIT 15.5% N + 26,5% CaO 100%-ban vízoldható kalcium-nitrát, 5 kg, 2 kg Összes nitrogén tartalom: 15,5% Nitrát-nitrogén tartalom: 14,4% Ammónia nitrogén: 1,1% Kalcium
VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK
VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK KÉSZÍTETTE: GAÁL ELEONÓRA OKLEVELES TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI SZAKEMBER DEBRECENI EGYETEM Egészséges alapanyagok egészséges táplálkozás mintaprojekt a közétkeztetés minőségi
HASZNÁLATI UTASÍTÁS Veraflox 25 mg/ml belsőleges szuszpenzió macskák részére
HASZNÁLATI UTASÍTÁS Veraflox 25 mg/ml belsőleges szuszpenzió macskák részére 1. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ AMENNYIBEN ETTŐL ELTÉR, A GYÁRTÁSI TÉTELEK FELSZABADÍTÁSÁÉRT FELELŐS-GYÁRTÓ
Max. bekever és napi adagba. Max. életkor 13500 NE 13500 NE 13500 NE 13500 NE 13500 NE 13500 NE 25000 NE. nincs korlátozás nincs korlátozás
1 Vitaminok és elővitaminok, 1831/2003/EC-ben 3.a csoport szám Egyedi név Kémiai képlet, leír Állatfaj, - életkor Egyéb előír E 672 E 160 a A vitamin - acetát - palmitát - propionát Béta-karotin C22H32O2
A BIZOTTSÁG 96/8/EK IRÁNYELVE
1996L0008 HU 20.06.2007 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 96/8/EK IRÁNYELVE (1996. február 26.) a
Összetevők. Sovány tej. Demineralizált savópor. Növényi olajok (szójalecitint tartalmaz) Laktóz. Galakto-oligoszacharid szirup.
Összetevők Sovány tej Demineralizált savópor Növényi olajok (szójalecitint tartalmaz) Laktóz Galakto-oligoszacharid szirup Kalcium-karbonát Kálium-klorid Kalcium-ortofoszfát Nátrium-citrát Halolaj Kolin-hidrogén-tartarát