( július 7. Cégvezetés ) A közjegyzık szerepe a bankolásnál
|
|
- Amanda Némethné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ( július 7. Cégvezetés ) A közjegyzık szerepe a bankolásnál A közjegyzık szinte nélkülözhetetlen alanyai a bankolási folyamatnak. Szerepük egyaránt fontos az ügyfeleknek és a bankoknak, mégpedig ugyanazon okból, a közhitelesség biztosítása érdekében. A közjegyzık tevékenysége alapvetıen három vonatkozásban kapcsolódik a bankoláshoz: közokiratok kiállítása, hagyatéki eljárás, zálogjogi nyilvántartás. Ahhoz, hogy a közjegyzık szerepét megfelelıen értékelhessük, célszerő részleteiben is megismerni, mit várhatunk, milyen szolgáltatást kapunk, és mennyit kell fizetnünk mindezért. Közokiratok kiállítása A közjegyzık leggyakoribb feladata a bankolási folyamatban a közokiratba foglalás, amelyet mind a kétoldalú jogügyletnek minısülı szerzıdések, mind pedig az egyoldalú jognyilatkozatok (pl. tartozáselismerés) esetén igényelnek a bankok. Közokirat kiállítására, közokiratba foglalásra törvényi szabályozás értelmében a bíróság, a közjegyzık, hatóságok, illetve közigazgatási szervek jogosultak. A közjegyzıi okiratok jellemzıi A közjegyzı által a törvényben elıírt alakszerőségek megtartásával elkészített közjegyzıi okirat, valamint ennek hiteles kiadmánya és a közjegyzıi tanúsítvány minısül közokiratnak. A közjegyzı felel azért, hogy a közjegyzıi okirat a valóságnak megfelelıen tartalmazza a közjegyzı jelenlétében történt tényeket - pl. a nyilatkozattételt, aláírást stb. A banki gyakorlatban a szerzıdések közül a hitel- és kölcsönszerzıdések, továbbá az úgynevezett biztosítéki szerzıdések érdemelnek kiemelt figyelmet. Utóbbiak körében a készfizetı kezességi, a zálogés az óvadéki szerzıdések fordulnak elı nagyobb számban. A közjegyzıi okirat eredeti példányát az a közjegyzı ırzi, aki készítette. A felek az okirat hiteles kiadmányát kapják meg. Az eredeti közjegyzıi okirat csak a bíróságnak és a területi elnökségnek adható ki. Az elektronikus úton készített közjegyzıi okiratot a felek részére elektronikus úton vagy adathordozón, elektronikus okirat formájában, illetve papír alapú hiteles kiadmány, hiteles másolat formájában lehet kiadni. A papír alapú közjegyzıi okiratról elektronikus úton vagy adathordozón is lehet hiteles kiadmányt, hiteles másolatot kiadni. A közjegyzıi okirat elkészítése A közjegyzıi okirat elkészítése alkalmával a közjegyzı kötelessége, hogy: - meggyızıdjék a fél ügyleti képességérıl és jogosultságáról, továbbá valódi szándékáról, - tájékoztassa a felet a jogügylet lényegérıl (tehát pl. a hitel-, illetve kölcsönszerzıdés lényegérıl) és a jogi következményekrıl (pl. a végrehajtási jogról), - világosan és egyértelmően írásba foglalja a fél nyilatkozatait, - felolvassa a közjegyzıi okiratot a fél elıtt, - meggyızıdjék arról, hogy a közjegyzıi okiratban foglaltak megfelelnek a fél akaratának. A közjegyzıi okirat tartalma A közjegyzıi okiratnak tartalmaznia kell: - az eljárás helyét, évét, hónapját és napját, - a közjegyzı családi és utónevét, továbbá székhelyét, - a felek, az azonossági és az ügyleti tanúk, a bizalmi személy, valamint a tolmács családi és utónevét, - a jogügylet tartalmát, utalva az esetleges meghatalmazásra vagy más mellékletre, feltéve hogy ezek a közjegyzıi okirathoz nincsenek hozzáfőzve, - a közjegyzıi okirat felolvasásának, illetve az ezt helyettesítı eljárásnak a megtörténtét, vagy a felolvasás mellızésének tényét és a feleknek ezt indítványozó nyilatkozatát, - azt, hogy a fél a közjegyzıi okiratban foglaltakat az akaratával megegyezınek találta, - a felek az azonossági és az ügyleti tanúk, a bizalmi személy, valamint a tolmács aláírását vagy kézjegyét, - a közjegyzı aláírását és bélyegzı lenyomatát. Fel kell tüntetni a felek, az azonossági és az ügyleti tanúk, a bizalmi személy, valamint a tolmács lakóhelyét, szükség esetén a felek egyéb személyi adatait, és azt, hogy ezekrıl a közjegyzı hogyan gyızıdött meg. Az aprólékos szabályok bármelyikének be nem tartása nagyon súlyos következménnyel jár: nem tekinthetı ugyanis közokiratnak az az okirat, amelyet a közjegyzı a felsorolt szabályok megsértésével
2 vagy elmulasztásával készített. Kivételt képeznek a feltüntetendı adatok, azok hiánya nem vonja maga után a közjegyzıi okirat közokirati jellegének elvesztését. Képviselet a fél részérıl Ha a felet a közjegyzıi okirat elkészítésénél meghatalmazott képviseli, a meghatalmazást közjegyzıi okiratba vagy olyan magánokiratba kell foglalni, amelyben a fél aláírását közjegyzı vagy magyar külképviseleti szerv hitelesítette. A meghatalmazást eredetiben, hiteles kiadmányban vagy hiteles másolatban a közjegyzıi okirathoz kell főzni. Egyes közjegyzıi okiratok A közjegyzık sokféle közokiratot készítenek, illetve bocsátanak ki. Közéjük tartozik a végrendelet, a tanúsítvány, a hiteles kiadmány, a másolat, a kivonat és a bizonyítvány. A bankolás során a végrendeleten kívül valamennyi felsorolt közjegyzıi okirat jelentıs szerepet kaphat. A tanúsítvány A közjegyzı tanúsítványt állít ki: - arról, hogy a másolat az elıtte felmutatott okirattal megegyezı, - a fordítás helyességérıl, - az aláírás és kézjegy valódiságáról, - az okirat felmutatásának idıpontjáról, - a nyilatkozat vagy értesítés közlésérıl, - a tanácskozásról és határozatról, - egyéb jogi jelentıségő tényrıl, - váltó, csekk, közraktári jegy és más értékpapír óvásáról, - a közhitelességő nyilvántartás tartalmáról. A tanúsítvány kiállítása esetén a közjegyzı felelıssége a tanúsítvány mint közokirat alakiságának megtartásáért és a tanúsítvány tartalmi valódiságáért is fennáll. Az okirat másolatát akkor hitelesítheti, ha jól olvasható az az okirat, amelyrıl a másolat készült. A közjegyzı a másolatot összehasonlítja az okirattal, és a másolatnak az okirattal való megegyezését a másolaton hitelesítési záradékkal tanúsítja. A hitelesítési záradékban fel kell tüntetni, hogy - a másolat eredeti okiratról vagy annak a kiadmányáról, másolatáról készült, - a felmutatott okiraton volt-e illetékbélyeg, - a másolat az eredetinek csak egy része, - az eredeti okiraton változtatás, sérülés vagy aggályt keltı más körülmény észlelhetı. A másolatok hitelesítésére vonatkozó szabályokat kell megfelelıen alkalmazni az okiratról, illetve az elektronikus úton vezetett adatbázisból a közjegyzı felügyelete mellett, elektronikus úton elıállított másolat és kivonat hitelesítésére, továbbá az elektronikus okiratról készített papír alapú másolat és kivonat hitelesítésére. A közjegyzı az elektronikus úton készített másolatot és kivonatot minısített elektronikus aláírással látja el. Az a közjegyzı, aki idegen nyelven okirat készítésére jogosult, ezen a nyelven a közjegyzıi hatáskörbe tartozó ügyekben keletkezett okiratról hiteles fordítást készíthet, vagy a fordítás helyességét tanúsíthatja. A fordítást az eredeti okiratra kell írni, vagy hozzá kell főzni. A fordításnak az eredetivel való megegyezését a közjegyzı a fordítás végén záradékkal tanúsítja. Hiteles kiadmány, másolat, kivonat és bizonyítvány kiadása A közjegyzı az ırizetében lévı okiratról hiteles kiadmányt, másolatot és bizonyítványt adhat ki, bizonyítványban tanúsíthatja, hogy a közjegyzıi okirat az ırizetében van. Hiteles kiadmány Közjegyzıi okiratról - ha benne másképpen nem rendelkeztek - csak az abban félként szereplı személy vagy meghatalmazottja részére és csak egyszer adható ki hiteles kiadmány. Hiteles másolat Hiteles másolat - ha a felek másképpen nem rendelkeztek - a közjegyzıi okiratban félként szereplı személy, törvényes képviselıje vagy meghatalmazottja részére korlátlan számban adható ki. Ez irányadó az egyszerő másolat kiadására és a betekintés engedélyezésére is. A fel nem sorolt személy részére másolat kiadása és betekintés engedélyezése az erre jogosult személy hozzájárulásával lehetséges, ennek hiányában pedig akkor, ha a kérelmezı a másolat kiadásához főzıdı jogi érdekét valószínősíti, és kérelmének teljesítése aggályra nem ad okot.
3 Kivonat Ha a közjegyzıi okirat több önálló jogügyletet foglal magában, a közjegyzı az egyes jogügyletekrıl a közjegyzıi okiratból kivonatot adhat ki. A kivonatot a közjegyzı záradékkal hitelesíti; ez azt tartalmazza, hogy a kivonat az okirat meghatározott része, és a kivonat alapján nincs helye bírósági végrehajtásnak. A közjegyzıi eljárás általános jellemzıi A törvény közhitelességgel ruházza fel a közjegyzıket, hogy a jogviták megelızése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújtsanak. A közjegyzı a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez. Eljárása során csak a törvénynek van alávetve, és nem utasítható. Az ügyekben részrehajlás nélkül, hivatását személyesen gyakorolva köteles eljárni. Köteles megtagadni a közremőködését, ha az kötelességeivel nem egyeztethetı össze, így különösen ha közremőködését olyan jogügylethez kérik, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul, illetıleg amelynek célja tiltott vagy tisztességtelen. Nem járhat el abban az ügyben, amelyben mint bíró a polgári perrendtartásnak a bíró kizárására vonatkozó szabálya szerint nem járhatna el. Ha az eljárása során aggályos körülményt észlel, de a közremőködés megtagadására nincs ok, köteles e körülményre a fél figyelmét felhívni, és ezt az iratban feltüntetni. Ha a fél ez ellen tiltakozik, a közjegyzı a közremőködését megtagadja. A felsoroltakon kívül viszont a közremőködését nem tagadhatja meg. Összeférhetetlenség Tevékenységével kapcsolatosan lényeges szabály, hogy nem végezhet sem személyes közremőködéssel, sem korlátlan anyagi felelısséggel járó vállalkozási tevékenységet, nem közvetíthet ingatlant vagy kölcsönügyletet, nem vállalhat a közjegyzıi tevékenységgel összefüggésben kezességet vagy szerzıdést biztosító más kötelezettséget. Titoktartási kötelezettség A közjegyzıt az eljárása során tudomására jutott adat és tény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. E kötelezettsége a közjegyzıi mőködésének megszőnése után is fennmarad. A fél, jogutódja és törvényes képviselıjük a titoktartási kötelezettség alól felmentést adhat. Nagyon fontos, hogy a közjegyzı nem csupán titoktartásra köteles, hanem jogosult is titok, pl. banktitok megszerzésére. A hitelintézeti törvény értelmében a banktitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzıvel szemben. Felelısség - kártérítési kötelezettség A közjegyzı a közjegyzıi mőködése körében okozott kár megtérítéséért a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint felel. A károk megtérítésének fedezésére köteles legalább hétmillió forint értékő felelısségbiztosítást kötni, és azt közjegyzıi mőködésének tartama alatt fenntartani. A közjegyzı illetékessége Minden közjegyzı az illetékességi területén jogosult eljárni, amely általában annak a helyi bíróságnak az illetékességi területével egyezik meg, amely a közjegyzı székhelyén mőködik. Kivételt képeznek a budapesti közjegyzık, akiknek illetékessége a fıváros egész területére kiterjed. A közjegyzı a székhelyén levı irodában köteles a tevékenységét végezni. Az irodán kívül akkor járhat el, ha azt az ügy természete vagy sürgıssége indokolja. Helyszíni eljárást azonban csak az illetékességi területén folytathat. Közjegyzıi eljárás a bankok eljárása során A bankolás során meglehetısen gyakori a közjegyzık igénybevétele. A bankok és ügyfeleik számára fontos a szerzıdések közjegyzıi okiratba foglalása, mert ezzel könnyebbé válik a nem teljesítı ügyfelekkel szemben a végrehajtási eljárás. Ha ugyanis a szerzıdést közjegyzıi okiratba foglalták, akkor a követelés a lejáratkor azonnal végrehajtható, nincsen szükség a hosszadalmas polgári peres eljárás
4 lefolytatására. E lehetıség azon alapul, hogy a bírósági végrehajtásról szóló törvény értelmében a bíróság végrehajtási záradékkal látja el - és ezzel a végrehajtási eljárásban további cselekmények nélkül alkalmazhatóvá teszi a közjegyzıi okiratot, ha az tartalmazza: - a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást, - a jogosult és a kötelezett nevét, - a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét, - a teljesítés módját és határidejét. Ha a kötelezettség feltételnek vagy idıpontnak a bekövetkezésétıl függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy idıpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. Ez azt jelenti, hogy a közjegyzıi okiratból ki kell tőnnie annak, hogy az adós számára eltelt a fizetési határidı, más szavakkal a banki követelés teljesítése már korábban esedékes volt. A végrehajtás körében alapvetıen az ügyfelek érdekét szolgálja a bírósági végrehajtással kapcsolatos következı szabály: A pénzforgalmi úton érvényesíthetı pénzkövetelést azonnali beszedési megbízással kell behajtani; bírósági végrehajtásnak akkor van helye, ha az azonnali beszedési megbízás nem vezetett eredményre. Pénzforgalmi úton lehet behajtani a törvényben említett pénzkövetelést, ha - a jogosult - a lakás-elıtakarékossági számla kivételével - bankszámlával, a kötelezett pedig pénzforgalmi bankszámlával rendelkezik, - a végrehajtás általános feltételei fennállnak, - a követelés teljesítését bírósági, közjegyzıi határozat írja elı, vagy az megfelelı tartalmú közjegyzıi okiratban foglalt kötelezettségvállaláson alapul, és - a jogosult a behajtást végzı pénzügyi intézménynek nyilatkozik arról, hogy nincs folyamatban a követelése behajtására irányuló bírósági végrehajtási eljárás, illetıleg nem terjesztett elı végrehajtás elrendelése iránti kérelmet, vagy ilyen kérelme alapján a követelése nem nyert kielégítést. Hiteles cégaláírási nyilatkozat, meghatalmazás közokiratba foglalása A banki ügyfelek számára alapvetıen 2 ügylet kapcsán fontos a közjegyzıi okirat kiállítása: az egyik a hiteles cégaláírási nyilatkozat, a másik pedig a meghatalmazás. A hiteles cégaláírási nyilatkozatot minden gazdasági társaság esetében igénylik a bankok, ha szerzıdést kötnek, ideértve a bankszámla megnyitására és vezetésére vonatkozó szerzıdést is. A meghatalmazást közokiratba foglalva általában magánszemélyektıl kérik, ha a magánszemély számla feletti rendelkezési jogot kíván adni valakinek, különösen ha nagy összegő pénzt akar a meghatalmazott felvenni vagy átutalni. Zálogjogi nyilvántartás Kiemelkedıen fontos feladatuk a közjegyzıknek a zálogjogi nyilvántartás vezetése. A zálogjogi nyilvántartás ingatlanokra nem vonatkozik, mivel ingatlant csak jelzálogjog alapítása útján lehet elzálogosítani. Alapításához az erre irányuló szerzıdésen felül a jelzálogjognak az ingatlannyilvántartásba való bejegyzése szükséges. Más dolgot terhelı jelzálogjog alapításához - ha jogszabály eltérıen nem rendelkezik - a zálogszerzıdés közjegyzıi okiratba foglalása és a jelzálogjognak a Magyar Országos Közjegyzıi Kamaránál külön törvény rendelkezései szerint vezetett nyilvántartásba (zálogjogi nyilvántartás) való bejegyzése szükséges. A Magyar Országos Közjegyzıi Kamaránál vezetett zálogjogi nyilvántartás közhitelően tartalmazza a nyilvántartásba bejegyzett ingó dolgot, illetve vagyont terhelı zálogjogot alapító zálogszerzıdés létrejöttét. E nyilvántartásba bárki betekinthet. A zálogjog alapításának, változásainak és a zálogjogviszonyhoz kapcsolódó egyéb adatoknak a zálogjogi nyilvántartásba történı bejegyzésérıl a közjegyzı kérelemre - elektronikus adatátvitel útján - gondoskodik. A bejegyzés megtörténtérıl és a bejegyzett adatokról a közjegyzı a jelen lévı félnek azonnal, erre vonatkozó külön kérelem nélkül tanúsítványt ad. A nyilvántartásból az adatokat a zálogjog megszőnését követıen haladéktalanul törölni kell. A bejegyzésre, illetve a bejegyzett adatok törlésére közjegyzıi okirat alapján az okiratszerkesztı közjegyzı, egyéb esetben bármely közjegyzı illetékes. Közokirat Közokirat az olyan papír alapú vagy elektronikus okirat, amelyet a felsorolt szervek/szervezetek ügykörükben eljárva, a megszabott alakban állítanak ki. A közokirat szerepe: bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Ugyanilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet jogszabály közokiratnak nyilvánít. A közjegyzı díjazása A közjegyzıt a törvény alapján végzett közjegyzıi tevékenységéért munkadíj és költségtérítés illeti meg.
5 Közremőködését az eljárást kezdeményezı, hivatalból indult eljárás esetén pedig az abban érdekelt fél köteles megfizetni. A munkadíjat és a költségtérítést az igazságügyi miniszter által kiadott rendeletben foglalt díjszabás alapján kell megállapítani, és a várható összegrıl a tevékenység megkezdésekor a felet tájékoztatni kell. A munkadíj és a költségtérítés a közjegyzıi tevékenység befejezésekor esedékes. A díjazás összege függ az ügytıl és attól, hol jár el a közjegyzı, a saját irodájában vagy (külsı) helyszínen. Az ügy alapján a díjazás számítható ügyérték alapján, illetve a tevékenységre fordított idı alapján. Utóbbi számítási módot akkor kell alkalmazni, ha az ügyérték nem állapítható meg. Munkadíj az ügyérték alapján Ha a közjegyzıi tevékenység tárgyának értéke (az ügyérték) megállapítható, a közjegyzı munkadíját ennek alapján kell megállapítani. A bankolás során tipikusan ilyen módon állapítják meg a közjegyzıi munkadíjat. Az ügyértékhez igazodó munkadíj összege: Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén: 1000 Ft, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 1000 Ft és a Ft feletti rész 4%-a, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 2200 Ft és az Ft feletti rész 3%-a, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 3700 Ft és a Ft feletti rész 2%-a, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft és az Ft feletti rész 1%-a, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft és az Ft feletti rész 0,5%-a, Ft feletti ügyérték esetén Ft és a Ft feletti rész 0,25%-a, - de legfeljebb Ft ügyérték alapján járó munkadíj számítható fel. A bankolás során gyakori két- vagy többoldalú jogügylet okiratba foglalásáért e munkadíjak teljes összege jár. Egyoldalú jogügylet vagy jognyilatkozat okiratba foglalásáért azonban csak e munkadíjak felét kell megfizetni. Egyoldalú jognyilatkozat a tartozás elismerés. Speciális munkadíjszámítás Kivételesen a felsorolás szerinti munkadíjnak legfeljebb a (2x) kétszerese számítható fel, ha a közjegyzı - különösen terjedelmes, bonyolult, nehéz jogi megítéléső ügyet intéz, vagy - tevékenységét a fél kérelmére vagy már alapos indokból 18 óra és reggel 8 óra között, vagy munkaszüneti napon, illetıleg a hivatali helyiségén kívül végzi el, vagy - az okiratot, tanúsítványt a fél kérelmére idegen nyelven készíti el. A felsorolás szerinti munkadíj legfeljebb a feléig leszállítható, ha a közjegyzı az okirat vagy tanúsítvány elkészítéséhez a fél által rendelkezésre bocsátott írásbeli tervezetet vagy formanyomtatványt tartalmi változtatás vagy kiegészítés nélkül használja fel, vagy ha a munkadíj leszállítása az ügy összes körülményére tekintettel indokolt. A banki gyakorlat az, hogy a hitelszerzıdést, zálogszerzıdést, egyéb okiratot a bank szövegezi, és a közjegyzı azokat használja fel. A jelzáloghitel-intézetek által kötött jelzálog-hitelszerzıdések - kivéve a jogszabályban tételesen megnevezett alábbi ügyleteket - közokiratba foglalásáért a felsoroltak szerinti munkadíjak negyedrésze jár azzal, hogy a munkadíj megállapítása során a munkadíj leszállítására nem alkalmazható a díjazás összegének felére történı leszállítása. Speciális díjszámítási szabályok érvényesülnek a lakás célú állami támogatásokról szóló kormányrendelet szerinti kamattámogatással érintett kölcsönszerzıdés és az azt biztosító jelzálogszerzıdések (ideértve a megelılegezı kölcsönszerzıdéseket is) közokiratba foglalása körében. Ezen eljárás során a közjegyzıt összesen a következı összegő díj és költségátalány illeti meg, az eljárás lefolytatásának helye figyelembevételével: A saját irodájában: Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft. Helyszíni eljárás esetén: Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft, Ft feletti, de Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén Ft. A közjegyzı irodájában lefolytatott eljárás esetében a közjegyzı ezenfelül összesen Ft-ot, helyszíni eljárás esetén pedig Ft-ot számít fel az okirat készítésével egyidejőleg az okiratról
6 készített, az ingatlan-nyilvántartási eljáráshoz szükséges 2 (kettı) darab, és felenként további egy darab kiadmány elkészítésének és hitelesítésének díjaként, valamint költségtérítés fejében. Munkadíj a tevékenységre fordított idı alapján Ha a közjegyzıi tevékenység tárgyának értéke (az ügyérték) nem állapítható meg, akkor a munkadíjat a közjegyzıi tevékenységre fordított idı alapulvételével kell megállapítani, amelyhez hozzá kell számítani az elıkészítéshez, lebonyolításhoz, valamint az esetleges utazáshoz szükséges idıt is. A tevékenységre fordított idıhöz igazodó munkadíj összege: minden megkezdett óráért 1500 Ft, amelynek - a kétszerese számítható fel, ha a tanúsítvány elkészítésekor, valamint végrendelet és más végintézkedés, illetıleg egyéb okirat megırzésérıl jegyzıkönyv készül, - a háromszorosa számítható fel testületi ülés és az azon hozott határozat, versenytárgyalás, árverés, sorsolás és egyéb jogi jelentıségő tény tanúsításáért, - a négyszerese számítható fel jognyilatkozat, végrendelet okiratba foglalásáért, - az ötszöröse számítható fel két- vagy többoldalú szerzıdés okiratba foglalásáért. Munkadíj helyszíni eljárás esetén Ha a tevékenységet a közjegyzı hivatali helyiségén kívül, a fél által kért helyen kell elvégezni, akkor az ügyérték alapján járó munkadíjon felül az utazásra fordított idı alapján felszámítható munkadíj is megilleti a közjegyzıt. Egyéb munkadíjak Az okiratról készült másolat, kiadmány és kivonat hitelesítésének díja 300 Ft/oldal. Ha az okirat kizárólag vagy túlnyomórészt számokból áll, vagy idegen nyelven készült, akkor a díj kétszerese jár. Fordítás készítéséért a tevékenységre fordított idıhöz igazodó munkadíj, hitelesítésért pedig oldalanként a 300 Ft/oldal háromszorosa jár. A bankolás során ma már egyre gyakoribb váltó, csekk és más értékpapír óvásával kapcsolatos eljárásért az ügyérték alapján kiszámított munkadíj negyedrésze, de legalább 2000 Ft számítható fel. Ugyanabban az ügyben a váltó (csekk, más értékpapír) ismételt bemutatásáért vagy lakcím-tudakozódásért a tevékenységre fordított idıhöz igazodó munkadíj jár. Névaláírás és cégjegyzés valódiságának tanúsításáért aláírásonként 1000 Ft munkadíj jár. Költségtérítés A munkadíjon felül a közjegyzı felszámíthat költségtérítést, mégpedig készkiadásaira is és költségátalányként is. Költségként számíthatja fel azokat a készkiadásait (utazási, szállás-, étkezési, postaköltség, leírási díj stb.), amelyek az adott ügyben a közjegyzıi tevékenység ellátásával kapcsolatban merültek fel. Igényt tarthat továbbá az ügy ellátásával kapcsolatban ténylegesen felmerült és igazolt postai (levél, csomag, telefon, távirat, telex, telefax) díjak és egyéb költségek megtérítésére. Költségátalány A felsorolt költségeken felül a munkadíj 40%-a költségátalányként illeti meg. A bankolás során a közjegyzıi eljárás díját általában az ügyfelek fizetik, és arra rendszerint nincsen lehetıség, hogy kérjék a banktól, ne vegyen részt közjegyzı az eljárásban. A biztonság, az egyszerő, gyors és olcsó végrehajthatóság és a zálogjogi nyilvántartás együttesen indokolja, miért igénylik a közjegyzık eljárását a bankok. Hagyatékátadó végzés A közjegyzıi eljárás során keletkezı és a bankolás szempontjából (is) fontos okirat a jogerıs hagyatékátadó végzés. A benne megnevezett örökös(ök) jogosultak ugyanis felvenni az elhunyt hagyatékát képezı bankszámlaegyenleget. A bankszámlát vezetı bankok e végzésben foglaltak szerint fizetik ki az örökösöknek az egyenlegbıl ıket megilletı részt. A jogerıs hagyatékátadó végzés nem hatálytalanítja az úgynevezett halál esetére szóló rendelkezést. Ezt a számlatulajdonos magánszemély életében, írásbeli nyilatkozattal teheti, megnevezve egy vagy több személyt, aki(k)nek a számára - a számlatulajdonos halála után - az érintett bankszámla aktuális egyenlegét kifizeti a bank. A bank azért felel, hogy a megjelölt kedvezményezettek számára teljesítse a kifizetést, ha igazolják a számlatulajdonos halálának tényét, valamint saját személyazonosságukat. A haláleseti kedvezményezettekrıl sem az örökösöknek, sem a hagyatéki eljárás keretében a közjegyzınek nem adhatnak felvilágosítást. Erre csak bírósági eljárás keretében jogosultak és kötelesek. Póthagyaték-átadó végzés
7 Nemritkán képezi vita tárgyát a bank és az örökösök között, hogy a bank csak abban az esetben fizeti ki az elhunyt számlájának egyenlegét, ha erre vonatkozóan a jogerıs hagyatékátadó végzés egyértelmő rendelkezést tartalmaz. Ha tehát nincsen megnevezve az adott bank, és nem általános örökös az adott személy, a közjegyzıtıl kérni kell az úgynevezett póthagyaték-átadó végzés kibocsátását. Banki kifizetés kiskorú örökösnek Önmagában a jogerıs hagyatékátadó végzés nem elegendı a kiskorú örökös számára a fizetéshez. A bank csak az illetékes gyámhatóság határozata alapján teljesít kifizetést a törvényes képviselınek is.
CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2012.VIII.14.) hatályos állapota
Részletesebben2. oldal 7. A szerinti munkadíj legfeljebb a feléig leszállítható, ha a közjegyző az okirat vagy tanúsítvány elkészítéséhez a fél által rendelke
1. oldal 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet a közjegyzői díjszabásról A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 183. -ának e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel
Részletesebben2. oldal 5. A közjegyzőt a hivatali helyiségében elvégzett, a terjedelem, a jogi megítélés és a felelősség szempontjából átlagos - szokásos mértékű -
1. oldal 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet a közjegyzői díjszabásról A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 183. e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről
RészletesebbenADATLAP külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez
Szerv EAK eseményazonosító: I. Kérelmezı(k) adatai ADATLAP külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez Kérelmezı 1 anya/apa/érintett/egyéb kérelmezı Családi és utóneve: Lakcíme: Elérhetısége: @
RészletesebbenEsztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Az építményadó alanya
Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL ERSTE Lakáslízing Zrt. Székhely: 1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26. Cégjegyzékszáma: Cg.01-10-046409
RészletesebbenTájékoztató az Általános Szerződési Feltételek 2011. augusztus elsejei változásáról
Tájékoztató az Általános Szerződési Feltételek 2011. augusztus elsejei változásáról Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk Önt, hogy a pénzforgalmi keretszerződés részét képező Általános Szerződési Feltételeink
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL JELZÁLOGJOGGAL BIZTOSÍTOTT ÜGYLETEKNÉL
TÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL JELZÁLOGJOGGAL BIZTOSÍTOTT ÜGYLETEKNÉL ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Székhely: 1138 Budapest, Népfürdő
RészletesebbenTájékoztató. Regisztráció
Tájékoztató A nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvény (a akban: Hbnytv.) és a nyilvántartás részletes szabályainak megállapításáról szóló 18/2014. (III. 13.) KIM rendelet (a akban: Hbnyr.) rendelkezései
RészletesebbenFAKTORING ÜZLETSZABÁLYZAT
FAKTORING ÜZLETSZABÁLYZAT Tartalomjegyzék 1. Bevezetı rendelkezések... 3 2. A faktoring fogalma és általános szabályai... 3 3. Faktoring nyújtás feltételrendszere... 4 4. Hatálybalépés... 5 2 1. Bevezetı
RészletesebbenHajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének. Önkormányzati Rendelete
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének / (.) Önkormányzati Rendelete egyes anyakönyvi események hivatali helyiségen kívüli, valamint hivatali munkaidın kívüli megtartásának engedélyezésérıl
RészletesebbenBANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT
BANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT Tartalomjegyzék 1. Bevezetı rendelkezések... 3 2. A bankgarancia fogalma és általános szabályai... 3 3. A bankgarancia fajtái... 4 4. Bankgarancia nyújtás... 4 5. Hatálybalépés...
Részletesebben238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról
Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. a (1) bekezdésének o) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következıket rendeli
RészletesebbenA f ize tési i m egh g a h gy g ásos o e lj l á j rás
A fizetési meghagyásos eljárás Polgári eljárásjog elıadás Fogalma A közjegyzı hatáskörébe tartozó nemperes eljárás; amely során a jogosult által elıterjesztett kérelemre a közjegyzı feltételesen marasztalja
RészletesebbenCsörög Község Önkormányzata 14/2005.(XII.28.) rendelete a HELYI ADÓKRÓL. Egységes szerkezet. I. rész. Magánszemélyek kommunális adója
Csörög Község Önkormányzata 14/2005.(XII.28.) rendelete a HELYI ADÓKRÓL Egységes szerkezet Csörög Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Helyi önkormányzatokról szóló 1990 évi LXV. tv. 16 (1). -a
RészletesebbenLırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 86/2010. (V. 27.) önkormányzati határozata
Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 86/2010. (V. 27.) önkormányzati határozata Dr. Vida Sándor Ügyvédi Irodával kötendı megbízási keretszerzıdésrıl Lırinci Város Önkormányzatának Képviselı-testülete
RészletesebbenVEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS
TARTALOMJEGYZÉK I. ALKALMAZÁSI KÖR... 3 I.1. A TÁRSASÁG ENGEDÉLYE... 3 I.2. A TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGE... 3 I.3. A SZERZİDİ FELEK... 3 I.4. AZ EGYEDI SZERZİDÉSEK, ÉS AZ ÜZLETSZABÁLYZAT... 3 I.5. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT
RészletesebbenSÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e. a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl
SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete a helyi
RészletesebbenMangalicatenyésztık Országos Egyesülete. alapszabálya
A Mangalicatenyésztık Országos Egyesülete alapszabálya egységes szerkezetben a 2016. február hó 6. napján megtartott közgyőlés által elfogadott módosításokkal 2 A Mangalicatenyésztık Országos Egyesülete
Részletesebben238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról
Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. a (1) bekezdésének o) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következıket rendeli
RészletesebbenPÓTLAP AZ ALKALMAZOTT JOGSZABÁLYOK POLGÁRI ELJÁRÁSJOG AUGUSZTUS 8-AS KIADÁSÁHOZ
PÓTLAP AZ ALKALMAZOTT JOGSZABÁLYOK POLGÁRI ELJÁRÁSJOG 2018. AUGUSZTUS 8-AS KIADÁSÁHOZ A cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet módosítása 2. oldal
RészletesebbenKÉPVISELET OKTÓBER 13.
KÉPVISELET A POLGÁRI PEREKBEN 2014. OKTÓBER 13. A KÉPVISELİ A perbeli képviselı az a személy, akinek képviseleti jogosultságát jogszabály, jogügylet, vagy hatósági határozat teremtette meg. A képviselı
Részletesebben(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség hat hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.
Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testületének 46/2012. (..) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeirıl
RészletesebbenTAGSÁGI VISZONYÁT MEGSZÜNTETİ TAGGAL VALÓ ELSZÁMOLÁS SZABÁLYZATA. CIB Nyugdíjpénztár
TAGSÁGI VISZONYÁT MEGSZÜNTETİ TAGGAL VALÓ ELSZÁMOLÁS SZABÁLYZATA CIB Nyugdíjpénztár 2010 BEVEZETÉS Jelen szabályzat célja, hogy egyértelmően és teljeskörően rendezze a tagsági viszonyukat megszüntetı pénztártagok
RészletesebbenACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt.
ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt. Ügyfélfogadás rendje és panaszkezelésre vonatkozó szabályzat Verzió Hatályos Döntés száma 1. 2012. április 26. 7/2012.(04.26) vezérigazgatói határozat 2. 2014. július
RészletesebbenAz ügyvédek szerepe a bírósági közvetítıi eljárásban
Az ügyvédek szerepe a bírósági közvetítıi eljárásban Az ügyvédekrıl szóló tv. 1. -a kimondja, hogy az ügyvéd közremőködik abban, hogy az ellenérdekő felek a jogvitájukat megegyezéssel intézzék el. Az ügyvédek
RészletesebbenZsámbék Város Képviselő-testületének. 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E. a telekadóról
Zsámbék Város Képviselő-testületének 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E a telekadóról A Helyi adókról szóló (továbbiakban: Htv.) többször módosított 1990. évi C. törvény 1.. (1) bekezdése,
RészletesebbenPécsi Vízmőveket Mőködtetı és Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság ALAPSZABÁLYA 1
A Pécsi Vízmőveket Mőködtetı és Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság ALAPSZABÁLYA 1 1Egységes szerkezetbe foglalva a Közgyőlés 2013. december 16-i.../2013. (12.16.) számú határozata szerinti
RészletesebbenCégkapu-regisztráció űrlap benyújtásakor csatolandó dokumentumok
Cégkapu-regisztráció űrlap benyújtásakor csatolandó dokumentumok Űrlapos regisztráció esetén az űrlaphoz (VI. Csatolandó dokumentumok) csatolni kell minden olyan hiteles dokumentumot, amely a cégkapu-regisztrációval
RészletesebbenA MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA
A MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 1997 2 A MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöksége az
Részletesebbenaz január 1 je elıtt benyújtott bejelentések alapján esedékessé vált díjakra vonatkozóan
Az ipari és kereskedelmi miniszter 77/1995. (XII. 29.) IKM rendelete a Magyar Szabadalmi Hivatal elıtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról az 1996. január 1 je elıtt benyújtott bejelentések
RészletesebbenHajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselı testületének. 1/2004. /I. 30./ ÖR. számú r e n d e l e t e. a lakáscélú helyi támogatási formákról
Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselı testületének 1/2004. /I. 30./ ÖR. számú a lakáscélú helyi támogatási formákról Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselı- testülete az önkormányzatokról
Részletesebben113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet. A rendelet hatálya. Értelmezı rendelkezések
1. oldal A jogszabály mai napon hatályos állapota 113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet a felvonók és a mozgólépcsık építésügyi hatósági engedélyezésérıl, üzemeltetésérıl, ellenırzésérıl és az ellenırökrıl
RészletesebbenADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez
ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelem Alulírott anya apa meghatalmazottként eljáró (neve) kérem külföldön történt születésnek hazai anyakönyvezését. II. A gyermek/ anyakönyvezendő
Részletesebben9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály
Vállalkozásjog Készítette: Hutflesz Mihály A magyar jogrendszer. A jogalkotás rendszere, jogszabályi hierarchia, jogértelmezés, jogalkotás. JOGALKOTÓ SZERV Országgyőlés Kormány Miniszterelnök Miniszter
RészletesebbenBalatonlelle Város Önkormányzata 17/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjérıl
1 Balatonlelle Város Önkormányzata 17/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjérıl Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Részletesebben2005. évi.. törvény. a szövetkezetekrıl
2005. évi.. törvény a szövetkezetekrıl Az Országgyőlés - kiindulva az Alkotmány 12. -ából, amely szerint az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, - felismerve, hogy a szövetkezeti
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A JOGI ÉS VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL, ILLETVE A JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS INGÓ ÉS INGATLAN VÉTELI ÁRAKRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A JOGI ÉS VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL, ILLETVE A JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS INGÓ ÉS INGATLAN VÉTELI ÁRAKRÓL 1 Tartalomjegyzék 1. A fizetési meghagyásos eljárásban fizetendő
RészletesebbenELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-i ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE VI. 584 / 2011. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. április 28-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom megyei területi kisebbségi önkormányzatokkal
RészletesebbenA Kormány. Korm. rendelete. a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek személyi állományának kártalanításáról
TERVEZET! A Kormány /2016. ( ) Korm. rendelete a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek személyi állományának kártalanításáról A Kormány a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának
RészletesebbenV E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-12/2006/84. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest) (a továbbiakban: OTP Bank) ellen fogyasztói döntések
RészletesebbenTájékoztató az Általános Szerzıdési Feltételek 2011. február 15-i változásáról
Tájékoztató az Általános Szerzıdési Feltételek 2011. február 15-i változásáról Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk Önt, hogy a pénzforgalmi keretszerzıdés részét képezı Általános Szerzıdési Feltételeink
RészletesebbenÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT
ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Tartalomjegyzék 1. Bevezetı rendelkezések... 3 2. Az Üzletszabályzat nyilvánossága... 4 3. Az Üzletszabályzat módosítása... 4 4. A Bank és az Ügyfél együttmőködése, tájékoztatási
RészletesebbenTájékoztató közjegyzők részére a Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásáról
Tájékoztató közjegyzők részére a Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásáról Jogszabályi háttér 2014. március 15-én hatályba lépett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi
RészletesebbenFöldhivatali szolgáltatások
Földhivatali szolgáltatások 1. Betekintés a tulajdoni lap tartalmába: Az ingatlan-nyilvántartásba való betekintés céljából az érintett tulajdoni lap tartalmát számítástechnikai eszközzel, olvasható formában
RészletesebbenHIRDETMÉNY. A módosított Általános Üzleti Feltételek a mai naptól megtekinthetı a Bank honlapján (www.raiffeisen.hu), valamint a bankfiókokban.
HIRDETMÉNY A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Bank Általános Üzleti Feltételei módosulnak. A módosítás az Általános Üzleti Feltételek alábbi pontjait érinti: 1. rész: II. fejezet
Részletesebben238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról
Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. a (1) bekezdésének o) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következıket rendeli
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A JOGI ÉS VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL, ILLETVE A JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS INGÓ ÉS INGATLAN VÉTELI ÁRAKRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A JOGI ÉS VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL, ILLETVE A JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS INGÓ ÉS INGATLAN VÉTELI ÁRAKRÓL 1 Tartalomjegyzék 1. A fizetési meghagyásos eljárásban fizetendő
RészletesebbenKunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselıtestületének 30/2004. (VII. 1.) Önkormányzati rendelete az elsı lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról
Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselıtestületének 30/2004. (VII. 1.) Önkormányzati rendelete az elsı lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról Módosítva: - Kihirdetve: 2004. VII.1. 20/2005. (VIII.30.)
Részletesebben8. Cím. Biztosítási szerzıdések. I. Fejezet Közös szabályok
8. Cím Biztosítási szerzıdések I. Fejezet Közös szabályok 5:360. [A biztosítási szerzıdés fogalma] Biztosítási szerzıdés alapján a biztosító a szerzıdésben meghatározott biztosítási kockázat viselésére
Részletesebbena Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának 11. számú módosításának jóváhagyására.
A 103/2011.(V.19.) KT határozat melléklete a Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának 11. számú módosításának jóváhagyására. 1. A Társulási Megállapodás I. fejezetének /Általános
RészletesebbenA GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK KÖZÖS SZABÁLYAI
2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról I. Rész A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK KÖZÖS SZABÁLYAI ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) E törvény szabályozza a Magyarország területén székhellyel rendelkezı gazdasági
Részletesebben2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról
2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról A törvény célja, hogy korszerő jogi keretek megteremtésével, az Európai Unió szabályozásával összhangban állapítsa
RészletesebbenA bí r bí ósági i v ég é re r ha e jt j á t s Dr. Nyilas Anna
A bírósági végrehajtás Dr. Nyilas Anna Fogalma: önálló, törvényben szabályozott eljárás, ahol állami szerv vagyoni kényszer alkalmazásával juttatja érvényre az állam által elismert és kikényszeríthetı
RészletesebbenOktatási Bizottság 2014-2015. évi Ügyvédiskola beszámoló tesztkérdések. Budapesti Ügyvédi Kamara
1 Büntetı ügyben ellenérték fejében védelmet ki láthat el? a) kizárólag ügyvéd b) bárki c) közeli hozzátartozó 2 Az ügyvéd ellenérték fejében foglalkozhat-e ingatlanközvetítéssel? c) csak engedéllyel 3
RészletesebbenEgyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére
Tárgy: A Múzeum köz 1. sz. ingatlan értékesítése Sorszám: 5 Elıkészítette: Véleményezı bizottság: Váczi Julianna osztályvezetı Gazdálkodási Osztály Dr. Farkas László jogi munkatárs Pénzügyi Bizottság Döntéshozatal
RészletesebbenSZÉFBÉRLET ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK
1. számú melléklet PÁTRIA Takarékszövetkezet SZÉFBÉRLET ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK 1. Általános rész 1. 1. A szerzıdı felek megállapodnak, hogy jelen Széfbérlet Általános Szerzıdési Feltételeknek
RészletesebbenAlap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar
RészletesebbenSzabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról
... (társaság neve)... (adószám) Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló
RészletesebbenSzécsény és Környéke Takarékszövetkezet 3170 Szécsény, Rákóczi út 71.
Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet 3170 Szécsény, Rákóczi út 71. Eljárási rend az ügyfél más banknál fennálló hitelének Takarékszövetkezeti kölcsönnel történı kiváltására Jóváhagyva: az Igazgatóság
RészletesebbenIparjogvédelem tansegédlet A SZEMÉLYEK POLGÁRI JOGI VÉDELME. A személyhez és a szellemi alkotásokhoz főzıdı jogok
Iparjogvédelem tansegédlet 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvrıl A SZEMÉLYEK POLGÁRI JOGI VÉDELME A személyhez és a szellemi alkotásokhoz főzıdı jogok A szellemi alkotásokhoz főzıdı jogok 86.
RészletesebbenHIRDETMÉNY. Érvényes: április 1-tıl visszavonásig
HIRDETMÉNY Az ÁLTALÁNOS HITEL ÉS FINANSZÍROZÁSI ZRt. hivatalos tájékoztatója az ügyfeleknél alkalmazott kondíciókról, kamatokról, díjakról, jutalékokról és a fizetések teljesítési rendjérıl egységes szerkezetben
RészletesebbenKözérdekő adatok megismerésének szabályzata
Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Közérdekő adatok megismerésének szabályzata 2012. június 1. 1 A szabályzat célja, hatálya A szabályzat célja, hogy az információs önrendelkezési jogról és az
Részletesebben(4) 5 A gyermek átmeneti gondozása az annak alapjául szolgálók fennállásáig, de legfeljebb 12 hónapig tart.
Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2000. (I. 30.) számú rendelete a gyermekek átmeneti gondozása keretében megvalósítandó helyettes szülıi tevékenységrıl 1 (az idıközbeni módosításokkal
RészletesebbenI. Számú melléklet. Elfogadó Nyilatkozat
I. Számú melléklet Elfogadó Nyilatkozat az Exbus Vagyonkezelı Befektetési Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság valamennyi, az Ajánlattevı által nem tulajdonolt 56 forint (ötvenhat forint) névértékő, névre
RészletesebbenA HB EURO KÁR- ÉS JOGVÉDELEM-BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI
A HB EURO KÁR- ÉS JOGVÉDELEM-BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI A biztosító jelen biztosítás keretében a biztosítási díj ellenében megtéríti a harmadik személy által a megjelölt országok területén okozott és a biztosított
RészletesebbenHOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A Társulási Tanácsa a közbeszerzésekrıl szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 6. (1) bekezdése alapján közbeszerzési szabályzatát
RészletesebbenKirályhegyes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 7/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete
Királyhegyes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról Királyhegyes Község Önkormányzat Képviselı-testülete
RészletesebbenA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2010. SZEGED Szegedi Tudományegyetem Vagyonkezelési Szabályzata 2 TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 4 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 I.1. A szabályzat
RészletesebbenHagyatéki. Vonatkozó jogszabályok:
Hagyaték Vonatkozó jogszabályok: A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény A hagyatéki eljárás egyes cselekményeiről szóló 29/2010. (XII.31.) KIM rendelet Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.
RészletesebbenELFOGADÓ NYILATKOZAT
ELFOGADÓ NYILATKOZAT az EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság Részvényeire tett nyilvános vételi Ajánlatra 1. Az Ajánlattevı BIRDCOM Tanácsadó Korlátolt
RészletesebbenLajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének február 25-i ülésére. vezetıi referens
E L İ T E R J E S Z T É S 5. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. február 25-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete
RészletesebbenSárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 9341/2012. Elıterjesztés - a képviselı-testületneka Tiszáninneni Református
Részletesebben31/2004. (XI. 13.) OM
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nemzeti Fejlesztési Miniszter és a Közbeszerzések Tanácsának Elnöke a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: szakképzési törvény) 5. -a (2) bekezdésének g) pontja
Részletesebbenvisszaigazolására szolgáló dokumentumokat és egyéb bizonylatokat, amelyeket a Felek egymás között kicseréltek vagy kicserélésre kerülnek. 1.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2010. január hó 21-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: A CIB Bank Zrt.-vel kötött keretszerzıdés A közgyőlés 17 igen,
RészletesebbenADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1.1.A Szabályzat hatálya A szabályzat hatálya kiterjed az iskola igazgatójára, vezetı beosztású alkalmazottaira, minden alkalmazottjára, továbbá az intézmény tanulóira. E Szabályzat
RészletesebbenA Széchenyi Forgóeszközhitel biztosítékai
A Széchenyi Forgóeszközhitel biztosítékai Magánszemély készfizetı kezességvállalása Egyéni Vállalkozók ill. Társas Vállalkozások esetén nagykorú, egyéni vállalkozótól különbözı - magyar állampolgár vagy
Részletesebben37/2003. (X. 29.) IM rendelet
1. oldal 37/2003. (X. 29.) IM rendelet a közjegyzıi ügyvitel szabályairól A közjegyzıkrıl szóló 1991. évi XLI. törvény 183. -ának d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következıket rendelem el: I.
RészletesebbenVÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró
RészletesebbenELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére Tárgy: Finanszírozási szerzıdés kötése a Váci Egyházmegyével Elıterjesztı: dr. Völner
RészletesebbenPanaszkezelési szabályzat
ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató
RészletesebbenKözbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére
Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére Közbeszerzési kötelezettség A támogatás megítélése esetén a Projekt megvalósításába bevonandó kivitelezıt, szállítót, tanácsadót, szolgáltatót,
RészletesebbenGrant Thornton Hungary News április
Grant Thornton Hungary News 2014 április Tisztelt Ügyfeleink! Ezzel a körlevéllel szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy megjelent a Nemzetgazdasági Miniszter rendelete a személyi jövedelemadóról szóló
RészletesebbenP Á L Y Á Z A T. Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat
Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat P Á L Y Á Z A T Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Bocskai u. 1-3. és Bácska u. 14. szám alatti irodaépületeinek napi 24 órás portaszolgálati,
RészletesebbenA rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Magyarpolány Község Önkormányzata Képviselı-testületének a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 7/2004. (II.12.) rendelete (egységes szerkezetben) Magyarpolány Község Önkormányzatának Képviselıtestülete
Részletesebben1.. 2.. A támogatás kamatmentes kölcsön (a továbbiakban: kölcsön) nyújtásával történhet. 3..
Sajószöged község Önkormányzatának 3/2001.(I.31.) sz. KT. rendelete a lakásépítés és vásárlás helyi pénzügyi támogatási rendszerérıl a módosításokkal egységes szerkezetben A lakáscélú támogatásokról szóló
RészletesebbenEDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 36/2010. (XII.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 36/2010. (XII.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Magyar Tudományos Akadémia által a 2010. május és júniusi árvízkárosultak számára adományozott pénzösszegbıl
Részletesebben2017. évi CLI. törvény tartalma
2017. évi CLI. törvény tartalma I. FEJEZET: ALAPELVEK ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. Alapelvek 1. [Törvényesség (legalitás) elve] 2. [Szakszerű és hatékony eljárás elve] 3. [A megkülönböztetés és részrehajlás
RészletesebbenELİTERJESZTÉS Volt Honvéd Presszó értékesítésére pályázat kiírása
Aszód Város Önkormányzat Polgármesterétıl./2009. ELİTERJESZTÉS Volt Honvéd Presszó értékesítésére pályázat kiírása Tisztelt Képviselı-testület! Aszód Város Önkormányzat Képviselı-testülete a volt Honvéd
RészletesebbenPénzmosás elleni szabályzat
Pénzmosás elleni szabályzat A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényben foglaltak értelmében az Euro Quattro Bróker Kft. köteles ügyfeleit
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. V. Fejezet Club operatív irányításának eszközrendszere. Fejezet Képviseleti jogosultság, aláírási jog, utalványozási jogkör,
TARTALOMJEGYZÉK I. Fejezet Általános rendelkezések II. III IV. Fejezet Tagsági jogviszony Fejezet A Club szervezeti felépítése Fejezet Felelısségi Rendszer V. Fejezet Club operatív irányításának eszközrendszere
RészletesebbenJ E G Y Z Ő ELŐ TERJESZTÉS. önálló bírósági végrehajtóval történő szerződés megkötésére
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő ELŐ TERJESZTÉS önálló bírósági végrehajtóval történő szerződés megkötésére Készítette: dr. Csertus Mónika igazgatási ágazatvezető Előterjesztő: dr.
RészletesebbenÜgyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkezı szervezet, akinek (amelynek)
Az ügyfél fogalma Ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkezı szervezet, akinek (amelynek) 1. jogát az ügy érinti (mindenki, akirıl az ügy tulajdonképpen szól,
RészletesebbenA közjegyzői nemperes eljárások
A közjegyzői nemperes eljárások A nemperes eljárás olyan eljárás amely nem a peres eljárás szabályai szerint zajlik (Kengyel Miklós) Célja eltérő: -perelterelő, permegelőző, perelőkészítő -Jogok, tények
RészletesebbenA jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 228/2009. (X. 16.) Kormányrendelet 3. (1) (2) bekezdések alapján
Illetékbélyeg helye 3.000,- Ft (az illetékbélyeget ide kell felragasztani) BIRTOKVÉDELMI KÉRELEM A jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 228/2009. (X. 16.) Kormányrendelet 3. (1) (2)
RészletesebbenMakó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje
Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról
RészletesebbenA f ize tési i m egh g a h gy g ásos o e lj l á j rás DE-ÁJK J K P olg l á g r á i r i El E j l á j rá r sj s o j gi g Tans n z s ék
A fizetési meghagyásos eljárás Polgári eljárásjog elıadás DE-ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék Fogalma A közjegyzı hatáskörébe tartozó nemperes eljárás; melynek során a közjegyzı a jogosult egyoldalú kérelme
RészletesebbenBakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ...
Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás...... HATÁROZAT Szám: 7/2009. (III.16.) BTT határozat Tárgy: A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanács Közbeszerzési szabályzatának elfogadása A Bakonyi
RészletesebbenCEE-Lawyers LLP. Budapest. Andrássy út 113. H-1062 Budapest
Budapest Radnóczy & Partners CEE-Lawyers Andrássy út 113. H-1062 Budapest Új hangsúlyok a vállalati banki kapcsolatokban I. A válság hatása a vállalati hitelállományokra Magyarországon II. A hitelezési
RészletesebbenKÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.
XIX. évfolyam 8. szám 2009. október 21. H NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2009. X. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI NÓGRÁD MEGYEI
Részletesebben