Gyümölcskertészet hagyományosan
|
|
- Bertalan Kovács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Gyümölcskertészet hagyományosan Bevezetés Ha átutazunk a magyar településeken, még ma is sokfelé láthatunk foghíjas gyümölcsfasorokat, öreg fákat a düledező házú portákon, vagy éppen szőlőhegyeket, ahol egy-egy gyümölcsfa magaslik ki a terjeszkedő bozótosból. Ezek a fák hozzátartoznak az adott táj képéhez, kultúrájához, biológiai gazdagságához. Az egykori paraszti gazdaságokban mindig volt egy kis terület, ahová árnyat és finom gyümölcsöt adó fákat ültettek. Így gyümölcsfák nőttek a házak körül, a gazdasági épületek mellett, vagy éppen a kert végében, de a legtöbb gyümölcsfát még ma is a hegyen lévő szőlő -ben lehet megtalálni. Voltak közös fák a temető- és templomkertekben, kutak és utak szélén, és úgynevezett hagyásfák a szántókon, réteken, melyekről mindenki szedhetett gyümölcsöt. Ezeknek a régi gyümölcstermő helyeknek közös tulajdonsága, hogy különböző korú és változatos faj- és fajta-összetételű, kevésbé szabályos rendbe telepített, nem intenzíven művelt gyümölcsfák alkotják valamennyit. A hagyományos gyümölcstermesztés jelentősége Biológiai sokféleség A világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani (Babits) Régészeti leletek sora igazolja, hogy a vadon termő gyümölcsök gyűjtése és fogyasztása már a kőkortól gyakorlat volt. A vad gyümölcsöket idővel kertekbe szelídítették és hasznos tulajdonságaikat felerősítették. A Kárpát-medence változatos klimatikus, domborzati és talajtani adottságai eleve sok gyümölcstermő faj megtelepedését tették lehetővé (vadalma, vadkörte, vadcseresznye, csepleszmeggy, kökény, mogyoró, som, bodza, szamóca, borbolya, stb.), így nem véletlen, hogy ezt a területet már Plinius is Gyümölcstermő Pannóniának nevezte. A meglévő természetes fajok a népvándorlások, hadjáratok, cserék eredményeként újabb fajokkal és színes fajtaválasztékkal bővültek, s a betelepített jövevények, alkalmazkodva a környezethez, számos változatban éledtek újjá és gazdagították a gyümölcsválasztékot. Egy-egy térségre jellemzően kialakultak tájfajták (Szomolyai cseresznye, Gömöri nyakas szilva, Milotai dió, Sóvári alma) is, melyek az adott vidék biztosította feltételekhez adaptálódtak és ellenálló képességük, beltartalmi értékeik révén kiemelkedtek a többi fajta közül. Létrejöttükben nagy szerepet játszott a népi szelekció, melynek során mindig a legjobb ízű, legszebb színű, legtetszetősebb gyümölcsöt termő fákat szaporították tovább. Ilyen módon a történelmi és tájfajták által képviselt géntartalék a hagyományos termesztés által folyamatosan gazdagodott és egyben gazdag biológiai örökségünk részét is képezi. A hagyományos gyümölcsösök nem csak a gyümölcsfajok és fajták szempontjából hordozói a biológiai sokféleségnek, hanem élőviláguk is nagyon gazdag. Egy öreg gyümölcsös akár több mint 5000 alacsonyabb és magasabb rendű élőlény (gomba, növény, állat) számára jelenthet élőhelyet. Otthonra lelnek itt a nektárgyűjtő rovarok, a fa,- lomb- és gyümölcsevő fajok csakúgy, mint az ezeket fogyasztó madarak és kisemlősök. Az öreg fák kikorhadt gesztjében lévő üregekbe, lyukakba befészkelhetnek a madarak, denevérek és áttelelőhelyre találnak a rovarok, de a faanyag lebontásában szerepet játszó élőlények is szép számmal lehetnek jelen. Olyan, mára megritkult fajok is előfordulhatnak
2 ilyen helyen, mint a nagy-, az erdei- és a mogyoróspele. A félelmet keltő lódarázs is szívesen építi gyümölcsfák odvába a fészkét, hiszen rovarok, legfőképpen méhek lárváival eteti saját lárváit, a kifejlett példányok pedig a fák és gyümölcsök nedvével táplálkoznak. A kaszált aljú gyümölcsösökben a változatos lágyszárú növényzet sok védett fajt rejteget (lenek, orchideák, kökörcsinek, tavaszi hérics, stb.). A különböző színű és formájú virágok pedig különösen vonzzák a megporzó rovarfajokon kívül a nappali lepkéket is. A cserjésedő, kökény, galagonya, vadrózsa által felvert szegélyek is értékesek, hiszen pl. a tövisszúró gébicsnek, vagy éppen a mezei poszátának adnak otthont. Élettani hatások Minden nap egy alma az orvost távol tartja! (szólás) A gyümölcsök alapvető tápanyagokat, savakat, rostanyagokat, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak. A szerves savak elősegítik az anyagcsere-folyamatokat, kiváló íz- és üdítő hatásúak. Az ásványi anyagok (makro és mikroelemek) az alapvető anyagcserefolyamatokon kívül jelentős szerepet játszanak a hormonális szabályozásban is. A vitaminok a szervezet ellenálló képességét befolyásolják. A rostanyagok az emésztésben játszanak fontos szerepet. Manapság, amikor mindenféle táplálék-kiegészítő (tabletta, kapszula, kivonat) segítségével igyekszünk pótolni az esszenciális anyagokat, sokszor elfeledkezünk arról, hogy egy-egy alma, vagy más honos gyümölcs elfogyasztásával is megtehetnénk ugyanezt, ráadásul a gyümölcsben lévő hatóanyagok természetesek, míg a tablettákban lévőket mesterségesen, többnyire kémiai úton állítják elő, s nem képesek teljes mértékben pótolni a természetes eredetű anyagokat. Kulturális hagyományok Ej, udvaromon van egy nagy almafa tetejibe három piros alma s az az alma teli van féreggel ej, az én rózsám tökéletlenséggel (népdal) A gyümölcstermesztéssel kapcsolatosan sajátos tudás és tapasztalat őrződött meg. A jó fák kiválasztása, a nevelésük során elvégzett tevékenységek sora, a szaporítási módok kitapasztalása és alkalmazása, a tárolás és feldolgozás lehetőségeinek mérlegelése mindmind olyan tudás, mely fokozatosan épült és a mai termesztési elveket is megalapozta. A gyümölcsösök ápolásához kapcsolódó tevékenységek egymásutánisága a mezőgazdasági munkák egyik fontos szervező elvévé vált, s az idényjellegű feladatok fordulópontokat is jelentettek a rendszeres elfoglaltságok között. A tavaszi metszés, a szüret, a gyümölcsök eltárolása, vagy éppen feldolgozása meghatározta a munkarendet, de sajátos szokásrendet is kialakított a népi kultúrában. Hagyományrendszerünkben a gyümölcsök nem csupán ennivalót jelentettek, hanem több esetben az élet jelképei voltak, vagy éppen titkos utalásokkal, szimbolikus jelentéssel is bírtak. A hétköznapokban is alkalmazták pl. az almát jelképként: az ablakba kitett három piros alma biztatás volt az udvarlónak, a félbevágott alma viszont az udvarlás elutasítását jelentette.
3 Gazdasági jelentőség Az egészséges és ízlésesen csomagolt gyümölcsnek a mai viszonyok között is magas az ára. (Rudinai Molnár István, 1935) A hagyományos gyümölcstermesztés az 1920-as évekig bírt nagy jelentőséggel, de az időközben fejlődő nagyüzemi termesztés, az új, divatosabb fajták és az új technológiák bevezetése révén a hagyományos gyümölcsösök gazdasági súlya erőteljesen csökkent. A trianoni szerződést követően megszűnt a határon kívül rekedt bánya- és iparvárosokba irányuló gyümölcsszállítás, így pl. a Gömör-Torna vidékén megtermett gyümölcs értékesítése is gondot jelentett, s a gazdák, nem találván más, közeli és megközelíthető piacokat, inkább felhagytak a gyümölcstermesztéssel. A nagyüzemi termesztésben alkalmazott gépesített technológia egyszerűsíteni és könnyíteni tudta a gyümölcsösben végzett munkákat, az intenzív növényvédelem pedig nagyobb termésbiztonságot jelentett, ennek következtében a feldolgozóipar és a kereskedelem ellátása folyamatossá és biztonságossá vált, de a piacra jutó termékek így egységesültek, a fajtakör beszűkült, megfakult a korábbi gazdag választék. Napjainkra azonban újabb vásárlói igények körvonalazódnak, hiszen egyre többen elégedetlenek a tömegáru minőségével, vágynak a régi, jó ízekre, a hagyományos és egészséges termékekre. A hagyományos gyümölcsösök haszonvételével kapcsolatosan mindenképpen meg kell említeni, hogy a kaszált aljú gyümölcsösökben megtermett széna egykor komoly gazdasági értéket jelentett az állattartó gazdák számára. Egy hagyományos gyümölcsös, vagy gyümölcstermő-táj gazdasági jelentőségét azonban manapság már nemcsak a friss és feldolgozott gyümölcs mennyisége jellemezheti, hanem a gyümölcsfákkal beültetett táj turisztikai vonzereje és a kapcsolódó vidéki nosztalgia is teremthet bevételt. Gyümölcstermesztés a statisztika tükrében A hagyományos gyümölcstermő területek kiterjedése a XX. század során jelentősen csökkent. Ez nem csak statisztikai csökkenést jelent, hanem a felhagyások következtében egyre kisebb és kisebb területen művelik a régi gyümölcsösöket. Alsószuha Gömörszőlős Hét Imola Kánó Kelemér Putnok Ragály Serényfalva Gy Sz Gy Sz Gy Sz Gy Sz Gy Sz Gy Sz Gy Sz Gy Sz Gy Sz A Dél-Gömöri falvak gyümölcsös és szőlő területeinek kiterjedése (potenciális hagyományos gyümölcstermő helyek) a földhivatali nyilvántartások idősoros adatai alapján kataszteri holdban (Forrás: Mg-i statisztikai adatgyűjtemény, 1972; Aktuális Földhivatali nyilvántartás) Ugyan aktuális településsoros adatok nem állnak rendelkezésünkre arról, hogy jelenleg mennyi gyümölcsfa található a bel- és kültelkeken, de az alábbi táblázat jól szemlélteti egy Tornai település Szögliget- gyümölcsfaállományának változását és pontos képet rajzol a hagyományos gyümölcsösök fajösszetételéről.
4 Alma Körte Birs Nincs adat Naspolya Nincs adat 6 Nincs adat Cseresznye Meggy Szilva Kajszibarack Őszibarack Mandula Dió Gesztenye Eper összesen Szögliget számbavett gyümölcsfái (Forrás: Jekkelfalusi, 1897; Magyarország állatállománya, gazdasági gépfelszerelése és gyümölcsfaállománya az évben; Az évi gyümölcsfaösszeírás községi adatai) A Monarchia korának statisztikája a ma is érzékelhető arányokat tükrözi: kiugróan magas a szilvafák száma, s mellettük az alma-, körte-, dió- és cseresznyefák száma jelentős, a többi gyümölcsféle (meggy, kajszi, stb.) alárendelt szerepet játszik. Szembetűnő az eperfák jelenléte, melyek mára azonban gyakorlatilag eltűntek a község területéről és határából! Az 1930-as évekre a gyümölcsfaállomány csökkent, majd a második világháborút követően, az 1950-es évekre látszólagos emelkedés tapasztalható: a statisztikák szerint nagyságrenddel lett több gyümölcsfa a Bódva-völgy ezen vidékén. A statisztikákban mutatkozó jelentős mérvű növekedésnek azonban elsősorban az adatgyűjtés korábbiaktól eltérő módszertana az oka ben minden, szórványban lévő fát is megszámláltak, s teljeskörű statisztikai adatfelvételezés történt, míg a korábbi összeírások jórészt egyéni bevalláson alapultak, s épp ezért a valóságosnál alacsonyabb adatokat mutatnak. Az 1950-es évek után bekövetkezett elvándorlás, melynek során a fiatal generáció jórészt elköltözött a településről, további hanyatláshoz vezetett a gyümölcstermesztés terén. Tovább csökkent a művelt gyümölcsösök száma, s napjainkra a gondozott parcellák zömmel a Szőlőhegyek faluhoz közelebbi részére illetve a falusi beltelkek gyümölcsös kertjeire korlátozódnak. Gyümölcsfajok és környezeti igények Kedvező éghajlatunk ellenére igen sok magyar pénz vándorol külföldre olyan gyümölcsért, amely nálunk is megteremne (Rudinai Molnár István, 1938) A gyümölcsfajok, attól függően, honnan származnak, különböző természeti körülményeket igényelnek. A magyarországi éghajlati, és talajtani adottságokból következően 6 gyümölcstermő táj alakult ki, melyekben más-más gyümölcsök termesztése ajánlott: Észak-Dunántúli körzet: Fejér, Komárom, Veszprém, Pest, Győr-Sopron (cseresznye, őszibarack, bogyósok, mandula) Nyugat-Dunántúli körzet: Vas, Zala (alma, körte, gesztenye, dió)
5 Dél-Dunántúli körzet: Baranya, Somogy, Tolna (őszibarack, mogyoró) Duna-Tisza közet: Bács-Kiskun, Csongrád, Pest m. K-i része (meggy, kajszi, szilva) Tiszántúli körzet: Békés, Szolnok, Csongrád K-i része, Hajdú-Bihar déli része, Heves (cseresznye, meggy) Nyírségi körzet: Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar (Debrecentől É-ra) (alma, meggy, szilva, köszméte, bogyósok, héjasok) A hagyományos gyümölcsösök egykori telepítői tisztában voltak lehetőségeikkel, hiszen a párás, középkötött, közepes vagy mély rétegű talajú területekre almát és körtét ültettek, míg a meszes talajú, melegebb és kissé szárazabb feltételekkel inkább a cseresznyének, meggynek kedveztek. Nyirkos meszes vagy öntéstalajokra szívesen ültettek szilvát. Így kerültek az almakörte- és szilvafák a hegylábi szőlőhegyi parcellák völgyi részére, míg a napos oldalba vagy a tetőre ültették a dió, a cseresznye, meggy és barackfákat. S azt is tudták, hogy a dió igazán nagy fává csak mély rétegű, meleg, humuszos talajban és nem fagyveszélyes helyen fejlődik. Magról kelt őszibarackok gyakran nőttek a meleg domboldalak, a mál -ok, mány -ok szőlősorai között. Ezek a fák rövid életűek voltak ugyan, de mindig volt fejlődő magonc és termő fa is, s így nem fogytak ki eleink ebből a finom gyümölcsből. A kiszáradó, homokos talajokon inkább nyári fajtákat, míg az erdőklíma jellemezte vidékeken inkább a téli alma- és körtefajtákat termesztették. A szélnek kitett helyekre az alma szélálló fajtáit, illetve cseresznyét, meggyet, diót, szilvát ültettek. A hűvösebb Gömörben nem, vagy csak alig ültettek mandulafákat, míg az abaúji szőlőskertekben szép számban nőttek azok maguktól is. Faj és fajtaválaszték A középkori okiratok elég sok gyümölcsfajtánk nevét is megőrizték, ám ezek elég kezdetleges elnevezések voltak: többnyire a gyümölcs látható, érezhető tulajdonságai alapján különböztették meg a változatokat ( Sár körte sárga körte; Telelő körte téli körte; Veres körte vérbélű körte, stb.). Veres vagy piros almán abban az időben nyilván a simonffy pirosat értették, amelyet kék almának, cigány almának is neveznek, továbbá a Kenézi pirosat, mely szintén ősi fajta. (Rapaics, 1943) 1635-ben említik először a Báling almát, mely a mai Török Bálint, s a Bonaburuttya nevű alma már 1643-ban szerepelt a leírásokban, de hasonló elnevezéssel még ma is ismerik Bódvaszilason (Bónabrukk). Régi fajtaneveink megőrzése nagyban köszönhető Lippay Jánosnak, aki 1667-ben megírta a Posoni Kert című munkáját, mely a hazai kertészeti szakirodalom első jelentős alkotása volt. Érdekes, hogy a fajtanevek alapján a 16. és a 18. században az alma lehetett a legjelentősebb gyümölcs, míg a 17. és a 19. században ezt a szerepet a körte vette át. A két legfontosabb gyümölcsön kívül természetesen fokozatosan bővült a szilva, cseresznye, meggy, s az őszibarack fajtagazdagsága is. A 18. századig a fajtaválaszték főként a Kárpát-medencén belüli változatokat jelentette, ám a 19. századtól a főként Nyugat-Európából behozott új nemesítések lassan kiszorították a hungarica fajtákat.
6 Ôszibarack Meggy Cseresznye Szilva Körte 1800-as évek 1700-as évek 1600-as évek 1500-as évek Alma A gyümölcsök fajtadiverzitásának változása (Forrás: Gyulai Ferenc, 1999) A 20. századi nagyüzemi termelés és a hagyományos gyümölcstermő helyek felszámolásafelhagyása erőteljesen szűkítették a történelmi magyar fajták fennmaradási esélyeit, pedig a hagyományos gyümölcsösök hihetetlen gazdag fajtaválasztékra támaszkodtak. Az Újfehértói Kutatóintézetben található almatermésűek génbankjában magyarországi gyűjtésből közel 700 alma-, 500 körte-, 60 birs- és 30 naspolyafajtát őriznek, s ez még nem is a teljes magyarországi fajtakincs! A fajták között vannak friss fogyasztásra való (pl. Klár alma, Árpával érő körte, Szomolyai cseresznye), vagy hosszan eltarthatóak (pl. Húsvéti rozmaring és Batul alma), esetleg csak gyümölcslének, vagy bornak (pl. Magyar kormos renet), vagy ecetnek jó fajták, mások aszalványnak (pl. Nyári aszaló szilva, Gellért vajkörte, Muskotály körte), vagy lekvárnak (pl. Besztercei szilva, Penyigei szilva), befőttnek (pl. Pándi meggy, Germersdorfi cseresznye, Vilmos körte) valók. Az új, nemesített, faiskolákból beszerezhető fajták térhódításával pedig a régi fajták tovább veszítettek jelentőségükből. A gazdasági gyümölcsösökben fontos szempont, hogy ne legyen sok fajta az ültetvényben, hiszen nehéz megoldani az egyéni kezelésüket, de a hagyományos gyümölcsösökben éppen a változatos faj és fajtaösszetétel volt a jellemző, ami biztosította, hogy kora nyártól késő tavaszig mindig volt friss gyümölcs a portán. A változatosság ezekben a kertekben egyben a biztonságosabb terméshozást is szolgálta: a gyümölcsfák jelentős része idegen megporzású, ezért olyan fajtákat telepítettek, melyek egymást jól termékenyítik (pl. a Klár alma jól porozza a Boskopi szépet és a Grvensteinit, viszont a Téli aranyparmen jó porzója a Klárnak és a Cox narancsnak, az Aranyparment pedig a Jonatán termékenyíti.). A Gömör-Tornai térséget járva még ma is sok régi változattal találkozhatunk, különösen alma-, körte- és szilvafajtákban gazdag ez a táj, de néhány változata a cseresznyének, meggynek és diónak is terem e vidéken. A gyümölcsösökben előfordul a birs, kajszi, házi berkenye (uszkurusz, vagy uckuruc) is. A felsoroltakon túl a művelt gyümölcsösökben a vadon termő gyümölcsök közül rendszeresen ültették a mogyorót. A rendkívül széles fajtakörről az elmúlt évek kutatásai és terepbejárásai, valamint a helyi lakosoktól gyűjtött adatok alapján, elsősorban G. TÓTH GEISZLER (2001) leírásait
7 felhasználva itt most csak a régebbi, de ma is termesztésben levő alma-, körte- és szilvafajtákra fordítva a figyelmet a következőkben adunk rövid ízelítőt. Almák Sóvári alma A karsztvidék legfontosabb, leggyakoribb almafajtája, Eredete bizonytalan, de vélhetően az erdélyi Sóvidékről (Sóvárról) terjedt el a Kárpát-medencében. Fája egészséges, viszonylag gyorsan növő. Termése közepes méretű, bordázott, világos sárga alapon sűrűnpirosan csíkozott. Héja vastag, viaszos, húsa fehér, kellemesen savanykás. A külterületi gyümölcsösökben és a községek telekvégi gyümölcsöskertjeiben egyaránt megtalálható. Az erdők közé ékelődött egykori kaszálók szórvány-gyümölcsöseinek szinte kizárólagos fajtája. Nyári fontos alma Biztos származása nem ismert, a szakirodalom leginkább hazai, vagy francia fajtaként említi. Gyümölcse kifejezetten nagy, augusztusban érő, gyengén savas illatú, éréskor fehéres-sárga színű. Eltarthatósága gyenge, viszont kiváló rétes- és főzőalma. Nyári csíkos fűszeres Közepes gyümölcsű, sárgás alapon kárminpiros, felszakadozó csíkokkal tarkított héjú fajta. Kellemesen savanykás-fűszeres ízű és fűszeres illatú. Augusztusban érik, friss fogyasztásra kiváló gyümölcs. Batul Valószínűleg a Maros folyó mentén keletkezett fajta. Közepes méretű gyümölcse szabályosan lapított gömb alakú, színe éretten zöldessárga-szalmasárga. Zamatos, roppanó húsú, bőlevű, étkezési célra elsőrendű gyümölcs. Tehenalma Hivatalos fajtanevét nem sikerült felderíteni, a kifejezetten nagy méretű, éréskor sárgás színű gyümölcsöt hozó fajta öreg példánya még néhány szőlőhegyen megtalálható. Asztraháni piros Többszáz éve ismert orosz fajta, valahonnan a Volga vidékéről. Középnagy méretű gyümölcse hamvas-liláspiros. Íze üdítő, illata kellemes. Simonffy piros Régi magyar fajta, nevét az egykor Debrecenben élt Simonffy családról kapta. Gyümölcse közepes-kicsi, lapított gömb alakú, zöldessárga alapon sötétbordón színezett, gyengén édes-savas, sajátos zamattal. Későn, október-novemberben érő, eltűnőben levő fajta. Törökbálint Német eredetű, hazánkban régóta termesztett fajta, fája terebélyes koronájú, rendkívül erős növésű. Gyümölcse kifejezetten nagy, lapított gömb alakú, kemény, roppanó, kellemesen borízű, bőlevű. Friss fogyasztásra kiválóan alkalmas, értékes gyümölcs, többfelé terem ma is. Téli aranyparmen Angliából származó, hazánkban a 19. század közepétől ismert fajta. Késő ősszel, november-december tájékán érik. Középnagy, kissé hosszúkás gyömölcse éréskor is kemény, de bőlevű, kellemesen savas-fűszeres ízű. A régi fajták közül a téli aranyparmen gyümölcse az egyik legkiválóbb, legzamatosabb ízű! Húsvéti rozmaring Ősi hazai fajta, mely valahol a Nagyalföld térségében keletkezhetett. Gyümölcse közepes-nagy méretű, kúpos vagy hosszúkás-tojásdad alakú, színe zöldes, éretten a napos oldalon gyengén pirosas árnyalatú. Húsa fehéres, savanykás-édes, kellemesen fűszeres ízű. Héja erősen zsíros-viaszos tapintású. Későn, november tájékán érő fajta, s késő tavaszig (akár Húsvétig) is eltartható. Jonathán Közismert, Amerikából származó fajta, de ízletes gyümölcse sokfelé megtalálható a vidéken. Körték Arabitka Nem bizonyítottan, de valószínűleg magyar eredetű fajtakör, több típussal. Rendszeresen és bőven terem, gyümölcse kicsi, kerekded, éréskor aranysárgás-barnás. Júliusban termő, bőlevű, könnyen szottyosodó, kellemesen édeskés ízű fajta. Régóta
8 termesztett, a piacokon ma is lehet kapni. Papkörte Francia eredetű fajta, mely hazánkban az 1800-as évek első felében kezdett elterjedni, előbb még Kossuth-körte néven. Gyümölcse nagy méretű, hosszúkás-hasas körte alakú, héja éretten zöldessárgás, a gyümölcsön hosszanti irányban végigfutó rozsdásbarna sávval. Késő ősszel, október-novemberben terem, igazi téli körte. Húsa éretten is viszonylag kemény, a magház körül kövecses-szemcsés. Vilmoskörte Angliából származó, igen elterjedt körtefajta. Augusztus közepétől szeptember közepéig érő gyümölcse középnagy, szabályos körte alakú, elkeskenyedő nyakkal. Húsa bőlevű, olvadó, csak gyengén kövecses, kellemes zamatú. Szilvák Besztercei szilva Több helyen betrenci néven ismert fajta, pontosabban fajtakör. A leggyakoribb, legelterjedtebb szilvafajták tartoznak ide, melyek a községek belterületén és a külterületi gyümölcsösökben egyaránt tömegesek. Maga a besztercei szilva hazai eredetű, a Kárpát-medence északi térségéből terjedt el mindenhol Közép- és Dél-Európában. Gyümölcse közepes méretű, oldalról kevésbé vagy erősebben lapított, hamvaskék. Húsa rendkívül zamatos, éretten aranysárga, magvaváló, így aszalásra kiválóan alkalmas. Rendszeresen és bőven terem. A fajtakörből az alaptípus mellett előfordul a szintén hamvaskék gyümölcsű korai és muskotályos besztercei szilva, valamint a sivákló is. Fehér besztercei Az egész országban ismert, régi fajta. Magvaváló fehér (éretten hamvassárga) szilva, mérete és alakja a kék besztercei fajtákhoz hasonló. Korán termőre fordul és általában bőven terem. Bódi szilva Az Északi-középhegység más részein (pl. Heves, Nógrád) Boldogasszony szilvaként ismert fajta, de bógyi szilva néven is emlegetik. Viszonylag gyakori. Korán virágzik, s általában jól terem. Gyümölcse közepes, magvaváló, húsa a besztercei szilvákénál valamelyest puhább, éretten zöldessárga. Duránci vagy Durkó szilva Gyümölcse közepes-nagy, hamvaskék, későn érő, igen édes. Húsa nem magvaváló, így a múltban elsősorban lekvár- és pálinkafőzésre hasznosították. Kifejezetten gyakori fajta. Kökényszilva Hamvaskék, apró gyümölcsű szilvafajta. Nem túl gyakori, de helyenként, pl. garádokban jellegzetes. Veres szilva Ismeretlen eredetű, de hazánkban elterjedt fajta, illetve fajtakör. Augusztus végén terem, gyümölcse rendszerint nagy, kissé megnyúlt, éretten liláspiros, gyengén hamvas. Íze édeskésen savas, gyenge zamattal. A szőlőhegyeken és a belterületi kertekben is sok helyütt megtalálható fajta, gyümölcsét elsősorban pálinkafőzésre használják, de finom lekvár is készíthető belőle. Althann-ringló Csehországi eredetű fajta, Althann gróf kertésze szelektálta és kezdte termeszteni. Gyümölcse nagy, lédús, hamvas kékes-liláspiros héjú. Zamatos, kiváló asztali gyümölcs, de lekvár- és pálinkafőzéshez is felhasználható. Inkább a belterületi gyümölcsösökben bújik meg. Zöld ringló Gyümölcse az Althann-ringlóénál valamelyest kisebb, gömbölyded, éretten zöldessárga, szintén bőlevű. Ritka, értékes fajta. Gyümölcstermesztés hagyományosan Már az előzőekben is jeleztük, hogy a különböző gyümölcsfajoknak különböző környezeti igénye van. Ennek megfelelően először mérlegelni kell, milyen éghajlatú, milyen kitettségű, milyen meredekségű a gyümölcstermesztésre kiszemelt terület. Ugyancsak fontos az is, hogy a talaj vastag vagy vékony rétegű, hogy sok, vagy kevés benne a mész, mélyen, vagy éppen magasan áll a talajvíz, hiszen ezek mind-mind befolyásolják a telepíthető fák fajait és fajtáit.
9 Minden fának feltétlenül meg kell adni azt a helyet, melyet a fejlődése során igényel: fontos, hogy a koronák a teljes kifejlődés után se érjenek össze. Ha túl sűrű a telepítés, az árnyékolás és a gátolt levegőáramlás gyengíti a fákat, viszont előnyös a különböző kórokozóknak és kártevőknek. A túl nagy koronát nevelő, magas törzsű gyümölcsfákat (dió, cseresznye) ezért is inkább az udvarba ültették, mint a gyümölcsöskertbe. Általános elv volt, hogy az almát, epret, meggyet 8, a körtét 7, a kajszit és a mandulát 6, a szilvát 5, a birset, naspolyát, somot, mogyorót 4, az őszibarackot 3 méternél közelebbre nem ültették egymáshoz. A helykihasználás speciális módja volt, hogy kerítések, házak mellett alakfákat neveltek, azonban ez a termesztési mód kevésbé a paraszti, inkább a kisnemesi, vagy éppen főúri gazdaságokban vált divattá. A szaporítóanyag Egy hagyományos gyümölcsös kertben általában nem voltak egykorúak a gyümölcsfák. (Az almák és körték egyébként is hosszabb kort éltek meg, mint a szilvák, vagy a barackok.) Az idő közben megüresedett fahelyekre újakat ültettek. Új csemete kerülhetett a kertbe, ha azt oltóembertől vásárolták, vagy később faiskolából szerezték be, de lehetett akár a kiöregedett egyed meghagyott gyökérsarja, vagy éppen a szomszédságból származó fiatal csemete is. A pótlás lehetőséget adott a gyümölcsös új fajtákkal való bővítésére is. A kiöregedett, kipusztult szilvafák helyére azonban legtöbbször mégis a gyümölcsösben felverődött fiatal, sarjról nőtt fácskákat (ún. sarancokat) használták. Alma és körte esetében alig találunk gyökérnemes fajtákat (pl. Batul, Sóvári), sokkal elterjedtebb volt, hogy a változatokat erősebb (pl. vadalma, vadkörte), vagy éppen gyengébb növésű alanyra (birs) oltották, s így állították elő a fajtaazonos csemetéket. Ebben az esetben azonban a gyökerekből kinőtt sarjak csak alanynak voltak jók, általuk nem voltak örökíthetőek a nemes gyümölcs tulajdonságai. A diót, házi berkenyét, cseresznyét, meggyet gyakran magról kelt fácskákkal ültették. Néha oltották is őket, de inkább igyekeztek a nagyobb gyümölcsű, egészséges fák alatt nőtt magoncokat továbbvinni. A birset a szilvákhoz hasonlóan tősarjakról nevelték. A bogyósgyümölcsű bokrokat (ribiszke, szeder, málna) hajtásdarabjaik meggyökereztetésével, tőosztással, vagy szaporán növő sarjaikkal szaporították. A szilvák általában jó sarjképzők, ezért a régi fajtákat ma is egyszerűbb gyökérsarjakról szaporítanunk, mint oltanunk. Figyelni kell azonban arra, hogy a szaporítani kívánt fajta nehogy oltvány legyen, mert ebben az esetben nem az ízletes fajtát, hanem annak alanyát visszük tovább (pl. mirabolán), ha a gyökérsarjakat használjuk. Fenntartással kell élnünk a számunkra ízletes gyümölcs magjából kikelt növénykék fajtaazonosságát illetően, hiszen legtöbb gyümölcsünk idegen megporzást igényel, így a gyümölcsben fejlődött magban a szülő egyedek (porzó és termő fajták) tulajdonságai keverednek, így a magból nevelt fa gyümölcse nem feltétlenül lesz azonos a magot hozó gyümölccsel. Telepítésre a 2-3 éves suhángokat (még koronát nem fejlesztett) használták leginkább, hiszen így a gazda a maga elhatározása szerint alakíthatta ki a kívánt törzsmagasságot és koronaformát. Fontos volt, hogy a kiásott sarjak, vagy az oltványcsemeték elegendő gyökérzettel rendelkezzenek ujjnyi vastag oldalgyökereik és dús hajszálgyökereik egyaránt legyenek-. Ugyancsak fontos szempont volt, hogy a szemmel láthatóan egészséges csemeték kerüljenek telepítésre, a beteg, sérült egyedek ültetését régen is kerülték. Az ültetés akkor a legeredményesebb, ha a kiszedéstől a telepítésig a legrövidebb idő telik el,
10 mert így a gyökérzet kiszáradásának az esélye is kisebb. Ültetés A csemeték gyorsan meg tudnak erősödni, ha gyökereik jó termőföldbe kerülnek. Épp ezért az ültetőgödrök készítésekor a gödörből kikerülő földet két kupacba hányták: az egyik kupacba a felső, jobb termőréteget, míg a másik kupacba a világosabb, nyers altalajt. Ültetéskor a felső föld került a gödör aljára, a gyökerekhez, míg a gyengébb altalajjal a gödör felső részét kellett kitölteni. Ha a telepítés helyén a talaj kiélt volt, 5-8 lapát érett komposzttal, vagy istállótrágyával dúsították úgy, hogy a trágya ne érintkezzen közvetlen a gyökerekkel. Egy-egy csemetének a telepítés előtt akár egy hónappal is érdemes cm mély és 100 cm széles gödröt ásni, még akkor is, ha annak gyökere nem hosszabb, mint 40 cm. Az ültetésig nyitva hagyott gödör talaja érettebb, élettel telibb lesz, így a telepítésre is alkalmasabb. Az ültetés után metszetlen fák gyakran korábban teremnek ugyan, de a vékony, nyúlánk és a korai termés miatt leívelő vesszőkből gyenge korona fejlődik, s a fa gyorsan elöregszik. A metszett koronájú fácska viszont éppen a metszés hatására erőteljes fejlődésnek indul. A magastörzsű gyümölcsfák kielégítő ápolás mellett akár évet is megélnek. Az ilyen fáknál az első években nem a gyümölcstermésre kell koncentrálni, hanem a korona megfelelő kialakítására. Az ültetésre legkedvezőbb a lombhullást követő, de még nem fagyos őszi idő. Ez élettanilag is kedvező, hiszen az ősszel földbe került csemete gyökerei fejlődésnek indulnak, s tavasszal a kis fák kihajtásához elegendő mennyiségű vizet és tápanyagot tudnak felszívni. De a munkaszervezés miatt is kedvezőbb az őszi faültetés, hiszen a gazdák ősszel már jobban ráértek. Ha az ültetés mégis a tavaszra tolódott, azt csak a föld fagyának kiengedése, annak felszikkadása és a nappali fagyok elmúlása után kezdhették meg. Ültetés előtt a gyökerek sérült részeit levágták, mégpedig úgy, hogy a legkisebb legyen a metszési felület. Sokszor a nem sérült gyökérágakon is friss metszlapot vágtak a gyorsabb regeneráció érdekében, de a hajszálgyökereket nem bántották. A gyökereket gyakran mártották talajpépbe, hogy ne száradjanak ki az ültetésig. Ültetéskor a mély gödörbe elsőként a termőföldet húzták, majd a csemete gyökerét csak annyira mélyesztették a talajba, hogy az ne kerüljön mélyebbre, mint az eredeti termőhelyén volt! Ha oltványt ültettek, ügyeltek arra, hogy az oltás ne kerüljön a föld alá! Az ültetés mélységének beállításánál számításba vették azt is, hogy a frissen betemetett gödör talaja ülepszik, tömörödik (akár 5-10 cm-t is), hogy a beültetett csemete a kívántnál mélyebbre ne kerülhessen. Ültetés után 1-2 kanna vízzel beöntözték a csemetéket, majd a maradék földet a fa körül felkupacolták, hogy a kiszáradás ellen jobban védjék a töveket. Mulcsozni ősszel nem célszerű, mert a téli hidegben a pockok megbújnak a mulcsban, és a fiatal fák gyökereit is megrágcsálják, de a tavaszi ültetés már jól védhető a kiszáradás ellen a szalma, vagy éppen apríték-borítással. Ráadásul a fedőanyag lassú komposztálódása révén gazdagodik a gyümölcsfák talaja is. Ha az ültetés ősszel történt, a csemeték hajtásait nem vágták meg, a metszést tavaszra halasztották. A tavaszi telepítéskor az ültetéssel egy időben el lehetett végezni a metszést is. A diót és a gesztenyefát általában nem metszették, míg a hideg, kötött, sivár talajba ültetett alma és körtecsemeték metszésével is vártak egy évet. A gyengébb csemetéket karó mellé ültették, s a kötözéshez fűzvesszőt, iszalagot, vagy kenderből készült spárgát használtak. A nyúlrágás ellen náddal, tövises, vagy éppen sima gallyakkal vették körbe a fiatal törzset.
11 Metszés A nyesésnek több oka lehet. Segítségével alakítjuk ki a fa koronáját, ritkítjuk a besűrűsödött ágrendszert, tartjuk fenn a kiegyensúlyozott termőállapotot, távolítjuk el a beteg és elhalt ágrészeket, ifjítjuk meg az elöregedett termőrészeket. A nyesést felülről lefelé, és a belső ágaktól kifelé haladva végezzük. A visszanyesett vesszők oldalágak maradó, legfelsőbb rügyei mindig kifelé, a koronától elfelé álljanak, s hajtórügyeknek kell lenniük. A vadalanyon álló fákat minél kevesebbet metsszük (az erős növekedés miatt erőteljes lehet a vízhajtások fejlődése, melyek a koronát teljesen besűríthetik). Csak akkor érdemes ehhez a beavatkozáshoz folyamodni, ha a koronaágak ritkítása válik szükségessé. Az őszibarackfák kivételével a gyümölcsfákat gömb vagy gúlaalakban nevelték, s ezt a formát igyekeztek megtartani a metszés során is. Legkorábban a ribiszke, köszméte, málna nyesendő, majd a cseresznye és a meggyfa, majd a szilva, körte, alma. A barackokat legjobb pirosbimbós állapotban metszeni. A fiatal fácskák nevelése során fontos volt, hogy az elültetett suhángokat ujjnyi vastag részig visszavágták. Ha a csemetének az elképzelt törzsmagasságban már vannak oldalágai, a középső, függőlegesen növő hajtásrészt rügyre, az oldalhajtásokat pedig erősségüktől függően 6-8 rügyre vágták vissza (a törzsmagasság, vagyis az első elágazódás legalább 1,2-1,5 méteren volt) úgy, hogy a meghagyott legutolsó rügy kifelé nézzen. Majd a még 2-3 évig folytatott alakítás eredményeként szellős, termőrészekben bővelkedő, szabályos koronát kaptak. Ha a kis fa koronája csak 1-2 oldalvesszőből állt, akkor ezeket az oldalvesszőket 2-3 rügyre, míg a vezérvesszőt 3-4 rügyre vágták vissza, hogy a törzsből újabb oldalvesszők kihajtását serkentsék. Különösen ügyeltek arra, hogy villás elágazások ne maradjanak, mert később, a gyümölcs terhe alatt a villásan növő ágak kettéhasíthatják a fát. A cseresznyefák nyesetlenül is szép, szabályos koronát képeznek, alakításukra épp ezért nem fordítottak sok energiát. Az őszibarackfákat azonban annál gyakrabban metszették. A szabadon álló csemetéknél cm-es, míg pl. a szőlőkben köztesként növő egyedeknél cm-es törzsmagasságot tartottak. A megfelelő számú oldalvessző (4-6) kifejlődése után a vezérhajtást eltávolították, így biztosítva a korona minél teljesebb benapozását. Az oldalágakat és az azokon fejlődött vesszőket minden tavaszon rügyre vágták. A termőalapok felső vesszeit 8-10, míg az alsókat 2 rügyre nyesték vissza (ezt nevezték váltómetszésnek). A köszméte és a ribiszkék 4-5 éves farészeit vágták ki, hogy a bokrok erőteljes tősarjakat képezzenek, melyek be tudnak rakódni termőrügyekkel. Valamennyi gyümölcsfajnál figyeltek arra, hogy a törzs tiszta és sima maradjon, a belőle kitörő hajtásokat rendszeresen eltávolították. Vigyáztak, hogy a meghagyott rügy felett ne maradjon hosszú csonk, illetve ne legyen nagyon hosszú a vágási seb. A sebzéseket oltóviasszal kezelték, hogy a metszlapok minél gyorsabban behegedjenek, s a sebzésen keresztül ne fertőződjék meg a fa. (A nyitva hagyott sebek hamar kiszáradnak, nehezen hegednek, s ez előbb-utóbb a fa belső korhadását okozhatja.) A termőkort elért fák metszése inkább csak a koronák elsűrűsödését okozó ágak kivágását, a korona ritkítását jelenti. Ennél a munkánál az egymást keresztező, egymáshoz közel, vagy egymással párhuzamosan álló, vagy befelé növő gallyakat vágták ki, tőből. Természetesen a száraz és beteg ágakat, gallyakat is eltávolították. A munkához leginkább fűrészt használtak, mely nyomán roncsolt felületű seb keletkezett. A seb széleit éles késsel simára vágták, s az egész felületet oltóviasszal kenték le. Vastagabb ágak levágása mindig több menetben történik: 1.Alulról be kell fűrészelni az ágat a keresztmetszet egyharmadáig, 2:ezután a bevágás fölött az ágat felülről lefelé kell fűrészelni, 3:majd a megmaradt csonkot már hasadásmentesen lehet az elágazásnál levágni.
12 A magára hagyott fa koronája besűrűsödik, az ilyen fa fejlődőképessége gyengül, a termése egyre kevesebb és egyre rosszabb minőségű, majd idővel a korona felkopaszodik, s csak a nap által ért ágvégeken tartja meg a gyümölcsöt ez az a kép, mellyel ma sok régi gyümölcsösben találkozhatunk. A folyamatok visszafordítása hosszadalmas és fáradságos munkát igényel, de nem kell lemondanunk ezekről az elöregedett fákról sem, ha kellőképpen a szívünkhöz nőttek. Az elvénült korona sok fattyúhajtást nevel maga a természet figyelmeztet arra, hogy a korona erősebb metszést, ifjítást kíván. A megfelelő metszés segítségével folyamatosan megújíthatjuk a gyümölcsfákat, meghosszabbíthatjuk az élettartamukat, és javíthatjuk a gyümölcs minőségét. Ugyanakkor a gyakori és erőteljes beavatkozások az öreg fák biztos halálát is okozhatják. Ritkító metszés A fák teljes kifejlődése után, ha a korona teljesen bezáródott, ritkítani kellett az ágrendszert, hogy a gyümölcsök elegendő fényt kaphassanak. A száraz, sérült ágak kivágása után a keresztező ágakat, és a korona belseje felé, illetve a koronában erősen felfelé növő vezér-konkurens ágakat mindenképpen A sebelzáró anyagoknál fontosabb, hogy éles, tiszta vágásnyomot hagyó szerszámokkal dolgozzunk, az ezekkel okozott sebek gyorsabban gyógyulnak. kiemelték. A meredeken felfelé törő koronájú fákon a kifelé hajló ágakat, míg a széteső koronájú fán a felfelé törő ágakat hagyták meg. Ezt a metszést inkább ősszel vagy fagymentes téli napokon végezték a fertőzésveszély elkerülése érdekében, illetve mert ekkor látható tisztán a korona szerkezete. (Kivételt képez a cseresznye, melyet inkább a szürettel egy időben, vagy utána ritkították.) A keletkezett sebeket oltóviasszal kenték le. Ifjító metszés Egészségügyi szempontból éppen a legöregebb, a legértékesebb fák a legveszélyeztetettebbek, jó egészségben tartásuk a legfontosabb feladatok egyike. Az ifjítás azonban csak akkor lesz eredményes, ha a fa gyökérzete és törzse ép, ha van még új hajtások képzéséhez életereje. Az ifjítás során részben a ritkító metszés elveit követjük, részben kiegészítjük azt az Az idős fák ifjító metszését, ha azt szükségesnek véljük, ne ősszel, hanem tavasszal, vagy nyáron végezzük, hogy a nagy sebek kellőképpen be tudjanak gyógyulni. (A sebkezelésről se feledkezzünk meg!) elöregedett vázkarok visszavágásával. A visszavágás mértékét meghatározza, hogy mennyi gally és vessző van az ágak alapjain, vagy annak közelében. Az erősen fölkopaszodott koronában az ágakat akár harmadukig is visszavághatjuk, hogy erőteljes hajtásképzésre ösztönözzük. Ha az ágak alsó harmadában elszórtan találunk fiatalabb gallyakat, akkor felével, ha nagyobb számban, akkor viszont elegendő csak harmadával megkurtítani azokat. Fontos, hogy a megkurtított ágakat ne csipdessük tovább, hanem az azon megmaradt gallyakat és vesszőket hagyjuk érintetlenül. Az ifjítás nem egyszeri beavatkozás, hanem több éves tevékenység. Talajművelés, tápanyagpótlás, öntözés A fiatal fák ápolása során fontos volt, hogy elegendő nedvesség álljon rendelkezésükre, ezért a tavasz és nyár folyamán meg kellett öntözni azokat. A talaj felszínének porhanyításával, kapálásával elősegítették a talaj nedvességének megőrzését és a talaj felső rétegének levegőztetését is. Ősszel viszont hantosra ásták a korona alatti talajt. Ezeket a tevékenységeket még ott is elvégezték, ahol egyébként kaszált aljú, tehát gyepes gyümölcsös volt, hiszen a fiatal fák minél gyorsabb megerősödését szolgálták ezek a beavatkozások.
13 Ugyancsak a csemeték jó kondícióban tartását segítette a trágyázás (csak teljesen érett istállótrágyával hatékony). Az öntözés az idősebb fák termékenységét és a gyümölcsük megtartását is elősegítette. A vízpótláshoz a korona csurgója (koronavetület) mentén 1-2 ásónyom mély árkot ástak és ebbe öntötték a vizet, majd az elszikkadás után a száraz földet visszahúzták. Kicsit kevesebb földmozgatással járt, ha vasrúddal ugyancsak a csurgó mentén lyukakat ütöttek, s ezekbe a lyukakba öntötték a vizet, majd ezeket is visszatemették száraz földdel. Az idősebb fák öntözésére azonban inkább csak a beltelkeken volt némi esély, hisz a szórványgyümölcsösöknek csak ritkán volt kútjuk. A termő fák trágyázása a termés minőségét és A 2-3 évenkénti tápanyagpótlás ma is jó módszernek számít, de az is sokat segít, ha a helyszínen készített komposzttal dúsítjuk a fák alatti talajt. Nem szabad azonban túlzásokba esni, mert a túlzott tápanyagbevitel következtében fellazulhatnak a növényi szövetek, fogékonyabbá válhatnak a betegségekre és romolhat a gyümölcsök eltarthatósága is. A túlzott trágyázás miatt a fák természeti környezete is megváltozik, a változatos fajösszetétel elszegényedik, elgyomosodik. mennyiségét is befolyásolta. A 2-3 évenként történő trágyázás általános gyakorlat volt. Ekkor négyzetméterenként 5-10 kg szerves anyaggal számoltak, mely egyaránt lehetett érett istállótrágya, komposzt, de fekáltrágya is. A trágyázást hasonlóan az öntözéshez, a csurgó mentén ásott árokban végezték. E tevékenység ideje ősszel volt. A hagyományos gazdálkodásban a műtrágyáknak gyakorlatilag semmilyen szerep nem jutott. Sarancolás Mind a fiatal, mind az idősebb fák tövénél megjelenhettek sarjak, melyek eltávolítása a fák termőerejének megőrzését is szolgálta. A sarjakat nem csupán a föld felszíne fölött nyesték le, hanem egészen az eredésükig kibontották, majd ott leszakították, s nem levágták azokat. Favédelem A különböző fajú és korú fákból álló gyümölcsösben a változatosság nagyobb termésbiztonságot is jelentett. A kártevők és kórokozók csak ritkán támadták valamennyi fajtát, minden évben volt veszteség, de termésre is lehetett számítani, mégha célzottan nem is védekeztek a kártevők, vagy kórokozók ellen. A háború előtt a gyümölcsfák tulajdonosait törvény kötelezte, hogy március elejéig szedjék le és égessék el a fán lévő hernyófészkeket, fán maradt beteg leveleket és a múmiává aszalódott gyümölcsöket. Voltak persze gondosabb gazdák is, akik a tél végéig kéregkaparóval megtisztították a fák törzsét a rátelepült moháktól, zuzmóktól, felrepedező kéregdaraboktól, s ezzel jelentősen gyérítették a pajzstetvek, molyok állományát is. Helyenként még ma is láthatunk fehérre meszelt törzsű gyümölcsfákat. A törzsek meszelése részben a kórokozók és kártevők Számtalan természeti segítőnk lehet a védelmi munkában, ha engedjük azokat tevékenykedni. A lebegőlegyek, fátyolkák és katicabogarak lárvái pusztítják a levéltetveket (ezek nem csak szívogatásukkal gyengítik a fákat, hanem a vírusfertőzést átvihetik egyik fáról a másikra is). A darazsakat mint gyümölcsdézsmálókat emlegetjük, pedig szinte mindent esznek, de legjobban a különböző rovarokat kedvelik. Az imádkozó sáska nemcsak a saját hímjét, hanem más rovarfajokat, köztük a kártevőket is elfogyasztja. Sok hernyót pusztíthatnak el egyes lombszöcskék is. A védelemben jelentős szerepet oszthatunk a madarakra. Megtelepedésüket fészkelő-helyek, oduk kihelyezésével is segíthetjük. A különböző típusú odukról a honlapon bővebb információ is található. A denevérek jó szolgálatot tehetnek a farontó lepkék gyérítésében. (Speciális denevéroduk az ő számunkra is készíthetők.)
14 elleni védekezést szolgálta, de inkább a téli fagyok okozta károk (fagylecek) enyhítésében volt számottevő hatása: a fehér bevonat megakadályozza azt, hogy téli verőfényes nappalokon a törzs szövetei felmelegedjenek. A felmelegedést követő lehűlés és az összehúzódás/kitágulás hatására ugyanis a sejtfalak elroncsolódnak és fagykár keletkezik. Ennél a módszernél azonban feltétlenül ügyelni kell arra, hogy a meszelés vékony legyen, mert a vastag, cserepes mészréteg alatt a kártevők kitűnő búvóhelyet találnak. A fagy okozta repedések először még jelentéktelenül kicsik. A laza sebhegesztő szövetek azonban rendszerint a következő évben is károsodnak, így a seb évről évre nagyobb lesz. A felszínre kerülő faszövetekben szúbogarak és taplógombák telepszenek meg, amelyek elroncsolják, tönkreteszik a törzset. Ezért a törzs fagyvédelme nagyon fontos feladat lenne ma is. A beltelkek gyümölcsöseiben a beengedett baromfiak is közreműködtek a kártékony rovarok, hernyók és bábok gyérítésében. A törzsekre erősített enyves papírcsíkok és a hernyófogó övek segítettek a kártevők gyérítésében. Az enyvgyűrű egy tenyérnyi széles, ragasztóanyaggal bekent papírcsík volt, melyet mellmagasságban kötöttek a fa törzsére, a hernyófogó pedig hullámpapírból készült öv, amelynek a hullámaiban az almamoly hernyói jó helyet találtak a bábozódásra. Ezeket az öveket egészen szeptember közepéig cserélgették, a leszedetteket pedig elégették. Becsben tartották a madarakat, de a levéltetű-pusztító katicákat is. A vegyszeres védekezés a hagyományos gyümölcsösökben nem volt gyakorlat. A területek többes hasznosítása (kaszálás, legeltetés, stb.), a különböző fajták érzékenysége, ellenállóképessége, a vegyszerek (mérgek) nehéz beszerezhetősége, vagy azok bonyolult elkészítése és a kijuttatáshoz szükséges eszközök hiánya egyaránt gátolták a kémiai szerek alkalmazását. Kaszálás A gyümölcsösök meghatározó évközi munkája volt az évi egyszeri vagy kétszeri kaszálás. A felhagyott területek gyepes aljú A gyümölcsösökben kaszált széna növényfajokban gyümölcsöseiben a kaszálások meglehetősen gazdag, azt mindig szívesen elmaradása miatt a növényi szárazanyag vastagon boríthatja a fogyasztották az állatok, s így a gyümölcsfák alatti, felszínt. Ezt a tavaszi tűzkár szőlők végében elhelyezkedő gyepeknek jelentős megelőzése miatt érdemes gazdasági értéke is volt. Néha többet ért az onnan összegyűjteni és a fáktól távolabb származó széna, mint a termett gyümölcs. összerakni, hogy idővel Az üdébb, völgyalji gyümölcsösökben ahol jól nőtt komposztálódjon. A vegetációs a sarnyú (sarjadék fű) is kétszeri kaszálásra nyílt időben pedig, hasonló helyzet lehetőség: május-júniusban és nyár végén, elkerülése érdekében legalább gyümölcsérés előtt. A szárazabb, sekélyebb talajú egyszer, de akár kétszer is érdemes a dombháti és domboldali gyümölcsösöket csak területet lekaszálni. A kaszálékot a egyszer kaszálták. fák alatti talaj takarására, A kaszálás egyrészt a gazdák állatai számára mulcsozására lehet használni. A kaszálás a védett növények biztosította a szénát (a gyümölcs mellett a magszórása után történjen, de ha az gyümölcsösök másik fontos terméke a széna volt), időbeni ütemezés így nem másrészt folyamatosan biztosította a felverődő megoldható, akkor a védett fajok aljnövényzet, a cserjék, a nem kívánatos sarancok környezetét hagyjuk ki a vágásból, visszaszorítását, s nagymértékben könnyítette a földre sőt egyáltalán nem baj, ha hullott gyümölcs (szilva, alma, dió, stb.) területünkön mozaikosan vannak összegyűjtését is. A gazdák a gyümölcsösök vágott és vágatlan foltok is. kaszálását azokban az években is elvégezték, amikor a kedvezőtlen időjárás miatt esetleg nem termett gyümölcs.
15 Átoltás A gazdák a sarancok, illetve magoncok oltása mellett úgy is gazdagították kertjeiket, hogy a már ottlévő idősebb fákra oltottak más fajtát is, időben így jóval megelőzték a ma divatos ún. kombifákat. Átoltották a fákat, ha az nem jó termést adott, ha terméketlen volt, vagy éppen siettetni szerették volna annak termőre fordulását. Átoltáskor a meglévő gyümölcsfa ágát rövidre visszanyesték és ebbe a csonkba oltották az újabb fajta oltóvesszőjét. Az átoltást már a fagymentes napokon (akár február végén) elvégezték, s a csonk vastagságától függően akár 2-3 oltóvesszőt is beraktak az ágvégbe. Az oltásmódok közül leggyakrabban a héj alá-, az ék- vagy hasítékoltást, ritkábban az alvószemzést alkalmazták. Az átoltásokat leginkább az alma-, körte-, szilva-, cseresznye- és meggyfáknál végezték. Az oltásra nem mindenki vállalkozott, rendszerint oltóembert kértek meg a beavatkozás elvégzésére. Szüret és tárolás A gyümölcsszedés idejét meghatározza a gyümölcs érése. Fontos jelei az érésnek, hogy a gyümölcs magja barnára színeződik és a kocsánya könnyen elválik a fától. Az őszi és téli fajtáknak a tárolás során rövidebb-hosszabb utóérési időszakra is szükségük van, hogy kialakuljanak a fajtára jellemző íz- és zamatanyagok. A gyümölcsösök szüretelése, betakarítása rázással vagy szedéssel történt. A fáról való rázást főként a szilváknál és a cefrének gyűjtött egyéb gyümölcsöknél alkalmazták, az érzékenyebb alma- és körteféléket ha friss fogyasztásra, vagy aszaláshoz gyűjtötték inkább kézzel, színelve szedték, s kosárba vagy ládákba rakták. Igyekeztek a gyümölcsöt száraz időben és a nap hűvösebb szakában szüretelni, hogy jobban tárolható legyen. A gyümölcsök kézi szedéséhez ághúzó horog és kosár kellett elsősorban, de mivel a vadalanyba oltott fák tekintélyes méretűek voltak, s a kaszálás miatt viszonylag magasan alakították ki a koronájukat, a termés begyűjtésekor sokszor létrát is kellett használni. Előfordult továbbá az almaszedő használata is. (Egy 30 év körüli almafa akár kg termést is hozott.) A gyümölcsszedéshez többféle kosarat is használtak, de a Felvidéken a leggyakoribb a háncsból készült kávás hátikosár volt. Ennek egyik változata a félvékás kosár, amit körte és almaszedésnél használtak. Legnagyobb a vékás kosár volt, amit a karsztvidéken lóháti kosárnak is neveztek. Ebbe körülbelül 30 liter gyümölcs fért. A hullott gyümölcsöt hordókba, kádakba gyűjtötték. A leszedett, egészséges, téli fajtájú almákat és körtéket egyenletes hőmérsékletű, frissen meszelt pincékben, kamrákban, a zöldségektől és burgonyától elkülönített térben tárolták. A nemesebb fajtákat állványokra tolható cserényeken egy rétegben terítették szét, s a tárolás során többször is átnézték, kiválogatva a romló példányokat. A kevésbé érzékeny fajtákat ládában, kosarakban is tartották, de gyakorlat volt pl. az alma vermelése is: a szabadföldbe ásott és szalmával vastagon kibélelt, fagymentes vermeket készítettek, ebbe halmozták leginkább a Batul és Sóvári fajtákat, majd ugyancsak szalmával vastagon betakarták azt. Ha nem volt megfelelő pince, vagy verem, a padlásra terített szalmán tárolták a téli gyümölcsöt, s a fagyok ellen ugyancsak szalmával fedték azt. A diót szeptember végén, vagy októberben verték, attól függően, hogy repedt a burka, majd szellős helyen (folyosón, vagy padláson) kiszárították, s zsákokban tárolták. A dióverés annak ellenére is gyakori volt, hogy ezzel a tevékenységgel a fa rügyei, gallyai is jelentősen sérültek. A naspolyánál megvárták az első deret, csak ezután szedték le a termést.
16 Irodalomjegyzék BABITS M. (1924) Örökkék ég a felhők mögött, Nyugat, Budapest, 1924/7 G. TÓTH M. GEISZLER J. (2001): Gyümölcsfajta-kutatás az Aggteleki Nemzeti park területén I. Kutatási jelentés, ANPI, Jósvafő GYULAI F. (1999) Az agrobiodiverzitás változás a Kárpát-medencében, Fenntartható Fejlődés Bizottság, Budapest HORN J. (1941) Mesterfogások a gyümölcsösben, Növényvédelem és kertészet, Budapest HUDÁK K. (2001): A XX. Század szőlő- és gyümölcskultúrájának történeti vizsgálata az Aggteleki Nemzeti Park területén. Kutatási jelentés, ANPI, Jósvafő HUDÁK K.-SZMORAD F. (2005) A gyümölcstermesztés múltja és jelene Jósvafőn, RAPAICS R. (1943) Termesztett növényeink eredete, Kincsestár 89, Budapest
Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái. Szerkesztette Tóth Magdolna
Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái Szerkesztette Tóth Magdolna Alma Batul Származás: Erdélyből származik Érési idő: szeptember vége október eleje, novembertől márciusig fogyasztható, kiválóan tárolható
ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas.
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. ŐSZIBARACK: Andosa (Stark Red Gold): Babygold 6: Balkonella nektarin: Champion: Cresthaven: Dixired: Early Redhaven: Elberta: Fantasia: Flavortop: Incrocio
Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet
Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Árutermelő gyümölcsültetvények kritériumai min.
CSERESZNYE: Alex: Bigarreau Burlat: Germersdorfi: Hedelfingeni óriás: Katalin: Linda: Margit: Sunburst: Szomolyai fekete: Kavics: Van: Vera:
CSERESZNYE: Alex: Bigarreau Burlat: Germersdorfi: Hedelfingeni óriás: Katalin: Linda: Margit: Sunburst: Szomolyai fekete: Kavics: Van: Vera: Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. MEGGY:
Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben
Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Fákkal, cserjékkel kapcsolatos őszi teendők: - Az évi utolsó fűnyírás (ha szükséges), a gyep szellőztetése, a kaszálék felhasználása (mulcs, komposzt) - A lehullott
Támpontok és szempontok a hagyományos gyümölcsösök fenntartásához
Támpontok és szempontok a hagyományos gyümölcsösök fenntartásához Kiadványunk nem egykori üzemi, hanem hagyományos gyümölcsös-kertek felújításához szeretne tanácsokat adni. Sajnos e füzetke terjedelme
ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben
ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben A könyv összefoglalja a gyümölcstermő növények környezeti igényeire vonatkozó ismereteket, segítséget nyújtva evvel az adott gyümölcsfaj számára alkalmas terület kiválasztásához,
JÓSVAFŐI HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK. 11. évfolyam 20. füzet 2004.
JÓSVAFŐI HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK 11. évfolyam 20. füzet 2004. Felelős szerkesztő: Szablyár Péter Felelős kiadó: Szablyár Péter ügyvezető HU ISSN 1785-9956 Kiadja a SZINLŐ Barlangi-vendégforgalmi Kft., (Jósvafő,
borszőlők vörös fajták:
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. borszőlők fehér fajták: Bianca Chardonnay Cserszegi fűszeres Irsai Olivér Leányka Nemes olasz rizling Olasz rizling Ottonel muskotály Rizlingszilváni
MUNKAANYAG. Petesné Horváth Anna. Miként alakíthatjuk az eltelepített oltványok koronáját? A követelménymodul megnevezése: Gyümölcstermesztés
Petesné Horváth Anna Miként alakíthatjuk az eltelepített oltványok koronáját? A követelménymodul megnevezése: Gyümölcstermesztés A követelménymodul száma: 2228-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
Gyümölcsök metszése és koronaformái
Gyümölcsök metszése és koronaformái Művelési rendszer Telepítési rendszer Termőfelület- és termésszabályozás Ültetési rendszer tőtávolság Faalak Sorés Törzsmagasság és koronaforma Metszés Növekedés- és
Kötelező termesztésben tartási idő
1. számú melléklet a 7/2008. (I. 19.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez Támogatásban részesíthető ültetvény fajok Faj Maximális fajlagos telepítési költségek (ezer
A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban
A Kárpát-medence A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tápiószele, 2015. 10. 20. Európa legrégibb kultúrája növénytermesztés 8 000 év
Csörgőalma gyümölcsöskert
Csörgőalma gyümölcsöskert Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság régi fajtákat felkutató, megőrző és bemutató kertje Csörgőalma Almák Októberre beérő, de nem télálló alma. Két színváltozata ismert: sárgás-zöldes
A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek
A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A művelési rendszer fogalma és elemei A koronaformák csoportosítása A fontosabb koronaformák, szerkezetük és jellemzőik Szerkesztette: Simon Gergely
1. melléklet a 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelethez
1. melléklet a 35/010. (IV. 9.) FVM rendelethez A B C D E F G H I J K Maximális Kötelező Elvárt Legkisebb Legkisebb Ültetvény Intenzív ültetvény Öntözési követelmények fajlagos termesztésb hozamok a támogatható
Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység.
Gyümölcstermő növények szaporítása Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Főbb típusai: ivaros (generatív), ivartalan (vegetatív), mikroszaporítás. Szaporítóanyag:
Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete
Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete A gyümölcsfélék: fásszárú (kivéve a szamóca), több éves, nyersen vagy feldolgozva élvezettel fogyasztható nagy beruházási igényű, fajlagos költségű és fajlagos
Kilátópont a Bükk hegységre és a Bükkaljára
Település neve: Sály S 001 - K Kilátópont a Bükk hegységre és a Bükkaljára EOV koordináta: főbb 2.3.1. kilátópont; 2.3.2. egyedi látványkép; 2.1.3. gyep (legelő); 2.2.1.3.3. dombtető, gerinc A Geszti-
KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga
KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga Kálium szerepe a gyümölcstermő növények fejlődésében A kálium meghatározó jelentőségű a gyümölcstermő
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány. Mihez kezdjünk egy elvadult gyümölcsössel?
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Mihez kezdjünk egy elvadult gyümölcsössel? Mihez kezdjünk egy elvadult gyümölcsössel? Írta: Hudák Katalin A külföldi irodalom fordításában segített:
Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak
A szilva intenzív koronaformái és a metszés
A szilva intenzív koronaformái és a metszés Dr. Gonda István professor emeritus Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézet Ültetési rendszer kísérlet négy szilvafajtával Telepítés éve: 1997 tavasz Alany:
Gyümölcsök erdőn-mezőn
Húsos som piros bogyói A csonthéjas gyümölcseink közül az egyik legismertebb az erdők, cserjék, laza kötésű talajok kedvelt növénye, a pirosas színű húsos som. A gyümölcs ismeretes, édeskés-fanyar-savanykás
Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete.
Gyümölcsfaiskola Gyökeres gyümölcs szaporítóanyagot előállító szaporító terület, a rajta lévő növényállománnyal, törzsültetvénnyel, felszerelésekkel, épületekkel, amelynek működését a minősítő intézet
Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában
2015.10.09. Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tájfajták kialakulása Kultúrnövényeink nem Európai eredetűek A legtöbb fajtőshonosnak kell mondanunk
Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban
Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban old. Június 3-án Faenzához közeli kajsziültetvényekben rendezett fajtabemutatót a Dalmonte faiskola és a francia Escande
Élőhelyvédelem. Gyepek védelme
Élőhelyvédelem Gyepek védelme A gyeptársulások helye a magyarországi vegetációban legszárazabb gyeptársulások üde gyeptársulások természetes gyepek antropogén eredetű gyepek legnedvesebb gyeptársulások
Szőlő fajták. Vörös borszőlő fajták. Syrah. Turán
Szőlő fajták Vörös borszőlő fajták Syrah Október elején érik. Fürtje hosszúkáshengeres, tömött, középnagy (130 gr). Bogyója gömbölyű, kicsi, hamvas, kék, húsa puha. Középerős növekedésű, bőtermő. Talaj
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
PALESITS FAISKOLAI KFT.
Import cseresznyeoltvány ajánlati lista, 2018. ősz Fytos Faiskola (CZ) Árak és fizetési feltételek: árajánlat kérés esetén mennyiségtől függően kalkulálunk árakat és azok Vevők részéről való elfogadása
Ökológiai igény. Növekedési sajátosságok. Birs fajtakutatás. Táplálkozásbiológiai érték Konstantinápolyi
Birsfajták megfigyelése génbankokban Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tápiószele 2014. 10. 21. Ökológiai igény Elő- és Közép-Ázsiából származik Meleg- és fényigényes gyümölcsfaj Téli lehűlésektől (-20 -
GESZTENYE: Iharosberényi 2 Nagymarosi 22 Nagymarosi 38
DIÓ: Alsószentiváni 117 Alsószentiváni Bonifác Alsószentiváni Kései Milotai 10 Milotai bőtermő Milotai intenzív Milotai kései Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. MANDULA_ Budatétényi 70
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
5 NYOMÓS OK A BACTOFIL-OS ŐSZI TALAJAKTIVÁLÁSRA. [négypluszegy]
5 NYOMÓS OK A BACTOFIL-OS ŐSZI TALAJAKTIVÁLÁSRA [négypluszegy] AZ ŐSZI TALAJAKTIVÁLÁS DIÓHÉJBAN Az őszi talajaktiválás annyit jelent, hogy olyan talajbaktérium készítményt juttatunk a földbe, amely jelentősen
Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben
A növényben legnagyobb mennyiségben jelen lévő, úgynevezett makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mellett közepes mennyiségben megtalálható mezo- (magnézium, kalcium, kén) és a legkisebb arányban jelenlévő,
MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!
Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!) 1. 2013. március 9-10. 2. 2013. április 13-14. 3. 2013. július 27-28. 4. 2013. szeptember 7-8. Helyszín:
Tartalomjegyzék. I. FEJEZET A korszerű tápanyagellátás és környezeti feltételrendszere
Tartalomjegyzék I. FEJEZET A korszerű tápanyagellátás és környezeti feltételrendszere 1. A korszerű tápanyagellátás jellemzői............................................... 11 2. A korszerű tápanyagellátás
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.
Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában
Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Összeállította: Dr. Szabó Tibor Biodiverzitás Az élőlények sokféleségét jelenti Agrobiodiverzitás alatt a termesztett növények sokféleségét értjük
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság
Gyümölcsösök telepítése
Gyümölcsösök telepítése Területválasztás } Fajtaválasztás Telepítés előkészítése Ültetvény létesítés (Szaporítóanyag előállítása) Telepítés Talajművelés Trágyázás Öntözés Fitotechnika Növényvédelem Betakarítás
Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program
Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Berentén a munkaprogram 2012.03.01-én indult.14 fő kapott itt munkát, 8 órás munkaidőben.
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. Tesztfeladatok
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
AZ ÖKOLÓGIAI SZEMLÉLET SZEREPE A SZILVA FAJTAHASZNÁLATBAN
AZ ÖKOLÓGIAI SZEMLÉLET SZEREPE A SZILVA FAJTAHASZNÁLATBAN Surányi Dezső történeti-ökológus, botanikus Kecel, Szilvafórum 2017. aug. 3. A gyümölcsfajok és-fajták ökológiai igényeinek pontos ismerete nem
Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében
Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében A hagyományos gyümölcsösök lehetséges szerepe a vidéki gazdaságfejlesztésben szakmai konferencia 2012.08.30., Nagygörbő Zala Termálvölgye
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. A normál kerti talajokat kedvelem. Gondozási igényem csekély
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek Fény Fényen is jól fejlődök, ha fokozottabb vízellátásról gondoskodsz számomra Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok Víz Kisebb szárazságot még elviselek, kánikulában
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek emelt szint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Kísérlet szöveges értékelése év
Gazda neve: id. Varga Péter, Csanytelek. Kísérlet szöveges értékelése 2016. év Termesztett kultúrák: előnövény; kínai kel, ültetése: '16.02.10. Főnövény; TV paprika Fajták: Bravia F1, ensor F1 - fő fajta.
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
Késői érésidejű, négyrétegű, kemény, fényes, sötét bronzbarna színű páncéljának köszönhetően könnyen értékesíthető, prémiumkategóriás
Késői érésidejű, négyrétegű, kemény, fényes, sötét bronzbarna színű páncéljának köszönhetően könnyen értékesíthető, prémiumkategóriás árut ad. Egyközepű (monocentrikus) fejeket képez. Magas, erős növekedésű
Keressünk jó termőhelyet a mandulának
Irán, Irak, Törökország, Szíria, Libanon, Kazahsztán, Üzbegisztán hegyeiben találhatók természetes élőhelyei. Az ókorban az egyik legfontosabb mezőgazdasági termék volt, széles körben termesztették a Földközi-tenger
Természeti gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban. Szani Zsolt Témavezető Nagygörbő, augusztus 30.
Természeti gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban Szani Zsolt Témavezető szanizs@freemail.hu Nagygörbő, 2012. augusztus 30. Gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban 1.
Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel
Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa
Import kajszioltvány ajánlati lista, ősz Fytos Faiskola (CZ)
Import kajszioltvány ajánlati lista, 2018. ősz Fytos Faiskola (CZ) Árak és fizetési feltételek: árajánlat kérés esetén mennyiségtől függően kalkulálunk árakat és azok Vevők részéről való elfogadása után,
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. wwww.florapack.hu
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. wwww.florapack.hu KÜLÖNLEGES CSEMEGESZŐLŐK: ŐK: Anita Bíró kék Carina Conegliáno (Adriána) Csausruzsovüj (Klára) Dabuki Diamant Dunavszka lazúr Emperor
Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel
Nemesnyár ipari faültetvény Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Mi jellemzi az ültetvényt? Kimagasló jövedelmezőség, alacsony kockázat, növekvő piaci kereslet Rendelkezésre áll: egyszeri beruházási
Gyümölcsfélék testalakulás szerinti csoportosítás. Gyümölcsfélék csoportosítása gyakorlati szempontok alapján. Dudvásszárú növények: szamóca
Gyümölcsfélék csoportosítása gyakorlati szempontok alapján Almatermésűek alma körte birs naspolya Csonthéjasok cseresznye meggy kajszi őszibarack szilva Héjasok dió mogyoró mandula gesztenye Bogyósgyümölcsűek
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 2. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. május 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
PALESITS FAISKOLAI KFT.
Import szilvaoltvány ajánlati lista, 2018. ősz Fytos Faiskola (CZ) Árak és fizetési feltételek: árajánlat kérés esetén mennyiségtől függően kalkulálunk árakat és azok Vevők részéről való elfogadása után,
www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme
www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok
Javaslat a [Cserépfalu szőlő és gyümölcskultúrája című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Cserépfalu szőlő és gyümölcskultúrája című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Fila József(név).....(aláírás) Cserépfalu,2015
Gyümölcs szaporítóanyagok
Gyümölcs szaporítóanyagok avagy, mi lehet az oka a nem eredésnek? Háttér: magyar, vagy külföldi szaporítóanyag? Sarlóspuszta, 2017. 03. 16. PALESITS FAISKOLAI KFT. Palesits Zsolt 06 30 557 3964 palesitsfaiskola@gmail.com
Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma
Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Vírusmentes gyümölcs törzsültetvények a Fás gyümölcs géngyűjteményi tételek megőrzése Intézet Kht. Cegléd (kajszi,
PARADICSOM. (Lycopersicon esculentum)
PARADICSOM (Lycopersicon esculentum) 1g=magszám Vetőmagigény 100 palántához Vetésidő Vetésmélység cm Sor- és tőtávolság cm Csírázási nap 18-20 C-on 270-450 0,4-0,5 g vagy 140 szem 1. I-II-hajtatás 2. II-III
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Jakab Lászlóné Tájházaink kertje
Jakab Lászlóné Tájházaink kertje Előkészítés gyűjtés és tervezés Egy falusi vagy kisvárosi közösség életében nagyon fontos szerepet játszik egy tájház, amely része a helyiek múltjának, és a jelenben fontos
Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem
Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek Fény Árnyékot is elviselem, ám ilyen helyen kevesebbet virágzom, tavaszi kihajtásban kevésbé élénk-piros a levelem Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok
Gyümölcsfélék testalakulása, termőrészei és a metszés alapjai
Gyümölcsfélék testalakulása, termőrészei és a metszés alapjai Gyümölcsfélék csoportosítása gyakorlati szempontok alapján Almatermésűek Csonthéjasok Héjasok Bogyósgyümölcsűek alma körte birs naspolya cseresznye
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 3. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. július 16-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN Barati Sándor (Zöld Akció Egyesület) Hudák Katalin (Miskolc Megyei Jogú város Polgármesteri Hivatala) Pannónia Szálló, 2014. febr.
GYÜMÖLCSÖS ÜLTETVÉNYEK ÖSSZEÍRÁSA, 2017
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján
CSILLAGFÜRT Jelent sége már az ókori Egyiptomban termesztették Több faját ismerjük: fehérvirágú, sárgavirágú, kékvirágú, keskenylevel, ével csillagfürt felhasználása: zöldtrágya, zöldtakarmány, abraktakarmány
II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Kísérleti Szöveges Értékelés 2017.
Kísérleti Szöveges Értékelés 2017. Gazda neve: Zsemberi Gábor, Ópusztaszer. Termesztés: -előnövény; nem volt -főnövény; berakó uborka Fajta: Triology F1 Genezis Kísérlet (GK): 350 m² 780 tő Üzemi Kísérlet
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. április 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. wwww.florapack.hu fpkert@florapack.hu
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. wwww.florapack.hu fpkert@florapack.hu ALMÁK: Elstar, Gala, Gloster, Golden Delicious, Golden Reinders, Goldenír, Granny Smith, Húsvéti Rozmaring, Idared,
Önfenntartó Ökoház: az élhető jövő. Csömör Hermina info@goldlaser.hu +36 20 993 9368
Önfenntartó Ökoház: az élhető jövő Csömör Hermina info@goldlaser.hu +36 20 993 9368 Az ipari termelés hátrányai A természetes környezet kimerülése Csökkenő tápanyagtartalom az élelmiszerekben Folyamatos
Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre
Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a
Január. Gyümölcsös: Szükség szerint rázzuk le a nehéz hótakarót a fákról.
Gazda naptár Január Zöldségeskert: Lóbab vetése, a kert egy darabját letakarhatjuk fóliával a korai vetéshez. A fóliás hajtatásra szánt burgonyát csíráztassuk melegebb helyen. Amennyiben a talaj nem fagyos,
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A GAZDASÁGSZERKEZETI ÖSSZEÍRÁS FŐBB EREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLON
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A GAZDASÁGSZERKEZETI ÖSSZEÍRÁS FŐBB EREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLON Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 nyomdai ISBN-10: 963-235-065-0
Aktuálisan pályázható támogatások
Aktuálisan pályázható támogatások Márciustól a Vidékfejlesztési Program keretein belül több pályázat is kiírásra kerül. Igényelje Ön is az akár 500 millió forintos vissza nem térítendő EU-s támogatásokat!
Komposztálás a közfoglalkoztatásban
Komposztálás a közfoglalkoztatásban Az önkormányzatok különleges komposztálási technológiával bővíthetik közfoglalkoztatási programjaikat. A Compastor által kínált lehetőség értékteremtő, költséghatékony
kertésznaptár gyerekeknek
kertésznaptár gyerekeknek 2014 Január 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 Madáretető feltöltése 11 12 Hólapátolás 13 14 15 16 17 Tárolt hagymák, gumók ellenőrzése Vastag hóréteg leverése az ágakról 20 21 22 23 24
A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban
A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban Kihívások és lehetséges megoldások Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Virágzó Vidékünk Európa Nap- Hogyan tovább
Általános rendelkezések
Gyöngyöspata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(IX. 27.) önkormányzati rendelete a növények ültetési, telepítési távolságára vonatkozó helyi szabályokról Gyöngyöspata Város Önkormányzat
A gyümölcsfák metszése és koronaalakítása
A gyümölcsfák metszése és koronaalakítása Szerkesztette: Simon Gergely Sipos Béla Zoltán Papp János A gyümölcstermesztés technológiájának rendszere Termőfelület és termésszabályozás: - metszés, - metszést
5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei
5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei KERTÉSZ SZAKKÖR Szeptember 1. Gyógy- és fűszernövények szedése - Ősz elején újból le kell szüretelni a gyógynövényeket. - A növények helyes szárításának
Lukácsy György, Zanathy Gábor és Lőrincz András
Lukácsy György, Zanathy Gábor és Lőrincz András TarTalomjegyzék 1 Előszó 4 2 kordonművelés metszése és zöldmunkái az év során 6 3 7 3.1 A tőke részei és a tőkeművelésmódok változatai 7 3.2 A kordonművelésű
A káposztafélék védelme
A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket
A csemegeszőlő-fajták termesztési értékét meghatározó jellemzők
A csemegeszőlőfajták termesztési értékét meghatározó jellemzők Termésminőség A csemegeszőlőfajták minősége cukor és savtartalom mellett az ízharmónia és a tetszetősség is fontos A nagy, laza fürtű és nagy
75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak
75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
VI. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2015
A verseny célja: a pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítése, a versenyen résztvevő pálinkák megmérettetése, a minőség javítása, a bérfőzetők saját eredményeinek közlésén keresztül, a pálinkával
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet
Hagyományos gyümölcsészet
Hagyományos gyümölcsészet A szilva A keménymagú gyümölcsök közt az elsőség a szilváé A szilvafák száma az összes többi gyümölcsfa együttes számát is felülmúlta az 895ös országos összeírás szerint A szilvafélék