A harmadik generációs rádiófrekvenciás elektromágneses terek hatása a kognitív idegrendszeri működésekre
|
|
- Dániel Biró
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BIOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA SZABÁLYOZÁSBIOLÓGIAI PROGRAM A harmadik generációs rádiófrekvenciás elektromágneses terek hatása a kognitív idegrendszeri működésekre PhD értekezés tézisei Trunk Attila Témavezető: Dr. Hernádi István habilitált egyetemi docens PÉCS, 2014
2 1. Bevezetés Az elmúlt évtizedekben, a technológia fejlődése következtében, különböző mesterséges elektromágneses környezeti hatások érnek bennünket, melyek a magasabbrendű idegrendszeri működéseket külön-külön, vagy kombinálva befolyásolhatják (Kwon és Hämäläinen, 2011). Ezekről a hatásokról azonban kevés információval rendelkezünk. A Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség felmérései alapján 2001 óta a mobilelőfizetések száma meghatszorozódott re a világban ez a szám elérte a közel 5 milliárdot. További felmérések igazolták, hogy ebből a számból 4 milliárdan használják a 3. generációs (3G) Universal Mobile Telecommunication System (UMTS) technológiát úgy, hogy a készülékek robbanásszerű elterjedését nem előzték meg azok a vizsgálatok, melyek alapján nagy pontossággal elmondhatnánk, hogy használatuk képes-e módosítani az központi idegrendszeri működéseket, különös tekintettel az agyi elektromos aktivitást (elektroenkefalogram - EEG). Kísérletes dozimetriai adatok igazolják, hogy a telefon fejhez való közelsége, és a fej nagy dielektromos állandója miatt a kibocsátott rádiófrekvenciás (RF) teljesítmény közel 40-55%-a nyelődik el a felhasználó fejében (Gandhi, 2002). A nagymértékű RF elnyelődés miatt felvetődik a kérdés, hogy a kibocsátott elektromágneses sugárzás milyen kölcsönhatásban lehet az agyi funkciókkal. Hiszen a nagyszámú előfizetők miatt egy esetleges csekély egészségügyi kockázat is hosszútávon komoly népegészségügyi problémákat okozhat. Több, nagy nemzetközi projekt is elindult annak érdekében, hogy az elektromágneses (EM) tér lehetséges agyi információfeldolgozást (EEG) módosító hatásokról alaposabb képet kapjunk. A pályázatok közül a legjelentősebbek a GUARD 2 ill., az EMFnEar 3 programok voltak. Az utóbbi célja az volt, hogy a viharos gyorsasággal terjedő újgenerációs UMTS típusú mobiltelefonoknak a központi idegrendszer működését potenciálisan módosító hatásait felderítse ill. ezekhez a vizsgálatokhoz megfelelő besugárzórendszert elkészítését támogassa (Stefanics 1 charts_2014.xls 2 "GUARD Potential Adverse Effects of GSM Cellular Phones on Hearing", European Commission, 5th Framework Programme for Research and Technological Development ( ) 3 EMFnEAR Exposure at UMTS Electromagnetic Fields: Study on Potential Adverse Effects on Hearing, European Commission, DG Health and Consumer Protection, Public Health and Risk Assessment, Work Plan 2004, Commission decision 25 February /192/EC 1
3 és mtsai., 2008; Parazzini és mtsai., 2009). Többek között ezeknek a projekteknek is köszönhető, hogy az utóbbi évtizedekben számos tanulmány jelent meg, melyek a mobiltelefonok feltételezett hatásait vizsgálták EEG technika segítségével (van Rongen és mtsai., 2009; Kwon és Hämäläinen, 2011). Az irodalmi adatok ismeretében azt mondhatjuk, hogy a mobiltelefonok keltette EM tér hatásával foglalkozó eddigi eredmények ellentmondóak (van Rongen és mtsai., 2009; Kwon és Hämäläinen, 2011) és leginkább régebbi technológiák agy működésekre gyakorolt hatását vizsgálták. Jelen vizsgálatainkban első körben az UMTS tér spontán agyi aktivitásra, és auditoros információfeldolgozásra gyakorolt lehetséges hatását vizsgáljuk. Továbbá azért, hogy a feltételezett hatásokat minél pontosabban mérni tudjuk, kidolgoztunk egy interakcióra épülő vizsgálati módszert. Feltételeztük, hogy ha az UMTS jel önmagában nem tudja elérni azt a küszöbszintet, ami mérhető hatást váltana ki, akkor el tudjuk-e érni ezt, ha a teret egy ismert az agyi információfeldolgozást módosító vegyülettel együtt kombináljuk. Esetünkben az UMTS típusú besugárzást a széles körben alkalmazott idegrendszeri stimulánssal, a koffeinnel kombináltuk, s így kívántunk választ kapni arra, hogy az UMTS típusú mobiltelefonos (MP) elektromágneses EM besugárzás önmagában és koffeinnel kombinálva miként tudja módosítani az alap agyi oszcillációt ill. auditoros és vizuális információfeldolgozást. 2. Célkitűzések Munkánk konkrét célja az volt, hogy megfigyeljük egy dozimetriailag jól kontrollált UMTS típusú mobiltelefonos besugárzás hatását: a nyugalmi agyi oszcillációs tevékenységre delta (1-3 Hz), téta (4-8 Hz), alfa (9-12 Hz) és béta (13-32 Hz) frekvencia tartományokban, a korai automatikus auditoros változásdetektálás (MMN) és figyelmi váltás (P3a) képességekre, koffeinnel kombinálva a vizuális döntési folyamatokra (reakcióidő, P300). 2
4 3. Anyagok és módszerek 3.1. Besugárzó rendszer A sugárforrásként kereskedelmi forgalomban kapható Nokia 6650-es mobiltelefont használtunk (Nokia, Espoo, Finnország), mivel ennek a készüléknek a teljesítményleadási stabilitása 98%-nál nagyobb. A telefon antennájának kimenetét egy 2W-os erősítőn keresztül egy ú.n. patch antennára vezettük. Ezzel a patch antennával kívántuk megoldani az egyszerű és kontrollált fejhez való rögzítést. Annak érdekében, hogy megvizsgáljuk, hogy a patch antennára kivezetett jel megfelelően modellezi-e a mobiltelefon keltette EM teret, mind a telefonra rákötött patch antenna, mind pedig a készülék EM mezejét és SAR értékét bemértük és azt találtuk, hogy eredmények egyezést mutattak. Így igazoltuk, hogy a patch antenna teljes mértékben modellezi a valós használatot. A mérések során a patch antennát egy fejpánt segítségével a fejhez rögzítettük kb. 4-5 mm-re a jobb trágustól, így a telefon normális telefonbeszélgetésre alkalmas pozícióban volt. A telefont a Nokia saját fejlesztésű Phoenix szervíz szoftvere vezérelte Spontán EEG és automatikus deviancia detekció vizsgálata Az UMTS besugárzás spontán EEG-re és az automatikus deviancia detekcióra (MMN) gyakorolt lehetséges hatását vizsgáló felvételi protokollunk megegyezett. Mindkét esetben egészséges egyetemista hallgatók EEG adatait vettük fel. A résztvevők az egyik alkalommal valódi (bekapcsolt és sugárzó telefon), míg a másik alkalommal ál (bekapcsolt, de nem sugárzó telefon) besugárzást kaptak 30 percen keresztül. A 30 perces blokk előtt és után percen keresztül rögzítettük az agyi aktivitásaikat, mialatt néma dokumentum filmet néztek. Míg az spontán EEG (seeg) felvétel során csupán filmet néztek, addig az MMN-nél hallgatóink a film alatt egy fejhallgatón keresztül két különböző frekvenciájú, különböző megjelenési valószínűségű hangot hallottak. Az összesen 1000 inger közül 900 db 1 khz-es (standard) és 100 db 1,5 khz-es (deviáns) frekvenciájú volt. Két deviáns inger nem követte egymást. Minden egyes hanginger 50 ms-os hosszúságú volt, 5 ms-os fel- ill. lefutási idővel. Hallgatóinkat megkértük, hogy a hangokra egyáltalán ne figyeljenek, koncentráljanak a filmre, de a vizsgálat végén semmilyen a filmmel kapcsolatban kérdést nem tettünk fel. 3
5 Az elektródok felhelyezésekor figyelembe vettük a nemzetközileg elfogadott as rendszert. Az EEG felvétel alatt három középvonali [frontális (Fz), centrális (Cz) és parietális (Pz)] és a nem kívánt szemmozgázból eredő műtermékek kiszűrésére két elektro-okulogram (EOG) elektród felvételét rögzítettük CED Spike2 (Cambridge Electronic Design, Cambridge, Anglia) számítógépes program segítségével. A föld elektródot a homlok középpontjára, míg a referencia elektródot az orra helyeztük. Az elektródok impedanciáját minden esetben 5 kohm alá állítottuk be. Az 1 khz-es mintavételezéssel digitalizált EEG adatokat Matlab és EEGLAB Matlab toolbox programok segítségével számítógépen elemeztük. A nyers adatokon szoftveres sávszűrést alkalmaztunk különböző beállításokkal. Spontán EEG elemzése. Az seeg adatelemzésnél kétféle analízist alkalmaztunk. Mindkét analízis esetében az epocholt EEG felvételen gyors Fourier-transzformációt (FFT) futtattunk le kb. 1 Hz-es felbontással. Ennek segítségével lehetőségünk volt az egyes EEG frekvenciatartományok finom beállítására. Az irodalomi adatok alapján választottuk ki a delta (1-3 Hz), téta (4-8 Hz), alfa1 (9-10 Hz), alfa2 (11-12 Hz), béta1 (13-18 Hz) és béta2 (19-32 Hz) frekvenciatartományokat. A 600 másodperces felvételt 300 darab 2 mp-es epochra osztottuk. A definiált frekvenciatartományokon három utas ismétléses variancia analízissel (ranova) teszteltük a besugárzás feltételezett hatását. Korábban a szakirodalomban eddig mindig egy nagyobb időintervallumban tesztelték a telefonok keltette hatásokat. Annak érdekében, hogy a rövidtávon megjelenő hatást tudjuk kimutatni kutatócsoportunk kidolgozott egy algoritmust. Ennek segítségével a valódi és ál besugárzás utáni 10 perc hosszúságú EEG felvételeket kisebb, 2 perces alblokkokra bonthattuk. Így összesen 5 alblokkot kaptunk mindkét kezelésben. Feltételeztük, hogy a 30 perces besugárzás utáni rövid időszakban az EEG frekvenciák teljesítményein az UMTS esetlegesen leépülő hatását igazolhatjuk statisztikai módszerekkel. Az első statisztikai modellben mind az 5 alblokkot, míg a másodikban csupán az első két 2 perces alblokkot teszteltük ranova segítségével. Automatikus deviancia detekció (MMN) elemzése. Meghatároztuk a standard és deviáns auditoros ingerekre adott eseményhez kötött kiváltott potenciálokat (EKP). Az egyes epochokat a különböző ingertípusok (standard/deviáns) mentén, de kezeléstől és blokktól (besugárzás 4
6 előtt/besugárzás után) függetlenül átlagoltuk. Az egyes komponensek amplitúdóit és latenciáit csúcskereső algoritmus segítségével elemeztük. Az eltérési negativitás (MMN) különbségi hullám meghatározásakor a deviáns ingerekre adott válaszokból kivontuk a standard ingerekre adottakat. Az MMN tényleges jelenlétét statisztikai számítással kívántuk igazolni. Így a standard és deviáns ingerekre adott EKP-ak hasonlítottuk össze a frontális- (Fz), a centrális- (Cz), és a parietális középvonali (Pz) elektródon. Mivel az analízis adatai - az irodalmi adatokkal megegyezően - csak az Fz és Cz elektródokon mutatott szignifikáns MMN hatást, ezért a továbbiakban csak ennek a két elektródnak az adatait (P50, MMN, P3a) elemeztük Az UMTS tér lehetséges potencírozó hatásának vizsgálata a vizuális információfeldolgozási (P300) képességekre A méréseinket hasonlóan az előzőekhez, egészséges, fiatal egyetemistákon végeztük. Az EEG felvételéhez 32 csatornás BrainAmp (Brain Products GmbH, München, Németország) rendszert használtunk. A harminc ezüst-, ezüstklorid elektródot, a nemzetközi as rendszer figyelembevételével, az Easycap (Easycap, München, Németország) EEG sapka segítségével helyeztük fel. A vizsgálati személyek egy teljes faktoriális vizsgálatban vettek részt, melyben mindenki megkapta az össze kezelést (kontroll, csak UMTS besugárzás, csak koffein, UMTS besugárzás és koffein). A vizsgálat során a résztvevők kapszulázott formában vagy 3 mg/testtömeg kg koffeint vagy kontroll anyagot (0,5 g glükóz/kapszula) kaptak. A koffein/kontroll anyag bevétele után 45 perccel aktív vizuális kakukktojás paradigmát oldottak meg a hallgatók, ahol két különböző alakú [négyzet (standard); korong (deviáns)], de egyforma színű alakzatot mutattunk be különböző valószínűségekkel (standard: 80%; deviáns: 20%). A vizsgálati személyeknek feladata az volt, hogy minden egyes deviáns (korong) megjelenést egérkattintással jelezzék amilyen gyorsan csak lehet, miközben reakcióidő (reaction time - RT) és EKP adatokat rögzítettünk. Minden egyes mérés három - meg nem szakított - blokkból [besugárzás előtt (Pre); besugárzás alatt (Exp); besugárzás után (Post)] állt. Valódi/ál UMTS típusú besugárzás csak a besu- 5
7 gárzási (Exp) blokkban történt. A besugárzó rendszert az előző mérésekhez hasonló beállítással használtuk. 4. Eredmények 4.1. Spontán EEG és automatikus deviancia detekció eredményei Spontán EEG eredmények. Az első esetben, amikor a 600 másodperces spontán elektroenkefalogram (seeg) felvételt csupán epochokra bontottuk, az ranova analízis semmilyen kezelés főhatást, sem pedig kezelés blokk interakciót nem mutattak ki egyik frekvenciatartományon sem. Az elektród főhatással igazolni tudtuk, hogy az egyes kérgi területek aktivitásai különböztek egymástól. A második esetben sem tudtuk statisztikailag igazolni az UMTS típusú besugárzás feltételezett, a bekapcsolást követően, gyorsan megjelenő, vagy a kikapcsolás után gyorsan elmúló ú.n. fel- és leépülő hatását. Továbbá a feltételezett, nagyon rövid idő alatt leépülő hatás vizsgálatához a besugárzás utáni alblokkok közül csak az első kettőt helyeztük bele modellünkbe. Azonban a statisztika itt sem hozott ki szignifikáns különbséget a valódi és ál besugárzások között. Automatikus deviancia detekciós (MMN) vizsgálat eredményei. A korai, az inger neurális előszelekciója (standard P50-es EKP) latenciáján az ranova analízis szignifikáns KEZELÉS x BLOKK interakciót mutatott [F(1,25)=4,598; p=0,041; parciális h 2 =0,155]. Tukey HSD post hoc módszerrel tovább analizálva nem találtunk semmilyen szignifikáns különbséget a kezelések között. A legkisebb p érték 0,19 volt. Marginális KEZELÉS BLOKK interakciót találtunk a standard N100 [F(1,25)=3,485; p=0,073; parciális h 2 =0,122] és P200 [F(1,25)=3,568; p=0,07; parciális h 2 =0,124] komponens amplitúdóján, azonban a Tukey HSD post hoc teszt semmilyen további hatást nem tudtak kimutatni. A különbségi hullám P3a komponensének latenciáján csak marginális KEZELÉS főhatást észleltünk [F(1,25)=3,564; p=0,07; parciális h 2 =0,124]. 6
8 4.2. Vizuális információfeldolgozással kapcsolatos eredmények. Reakcióidővel kapcsolatos eredmények. A besugárzási (Exp) blokkban a reakcióidő adatok elemzésekor két eltérő analízist végeztünk. Először a blokkot egyben kezeltük, míg másodszor 6 alblokkot határoztunk meg hasonló beállításokkal, mint ami Pre vagy a Post blokkokra volt jellemző. Az első esetben, amikor a blokkot egységesnek tekintettük, az ranova analízis szignifikáns KEZELÉS főhatást mutatott [F(3,66)=3,0, p<0,037, parciális h 2 =0,12]. Annak érdekében, hogy megtudjuk a kezelések közötti különbségeket Tukey HSD post hoc tesztet futtattunk le. Ennek eredménye volt, hogy a vizsgálatokban résztvevők koffein hatására (399 ms; SEM: 12,18) szignifikánsan gyorsabban (p<0,038) reagáltak a célingerekre a kontrollhoz (átlag: 419 ms; SEM: 9,8) képest. Ezzel szemben a kombinált kezelés (átlag: 405 ms; SEM: 10,61) egyik más kezeléstől sem különbözött. Továbbá a szummatív analízis sem mutatott ki semmilyen kombinált hatást [F(1,22) = 0,535, p=0,47, parciális h 2 =0,02]. A második elemzésben az Exp blokkot 6, egyenként 20 célingerre adott RT-t tartalmazó alblokkra osztottuk. Mindegyik kezelés során az alblokkokban mért RT az idő előrehaladtával (1-6 alblokkok) szinifikáns növekedést mutattott. Továbbá az ranova analízis szignifikáns KEZELÉS [F(3,66)=3,001, p<0,037, parciális h 2 =0,12] főhatást mutatott. A szignifikáns KE- ZELÉS főhatás lehetővé tette, hogy post hoc teszttel világosabb képet kapjunk az esetleges különbségekről. A Tukey HSD statisztikai eredmények alapján elmondhatjuk, hogy a koffeines RT (átlag: 399 ms; SEM: 12,2) gyorsabb volt, mint a kontroll (átlag: 419 ms; SEM: 9,8). Kiváltott válasszal kapcsolatos eredmények. A P300-as EKP-t két analízis módszerrel teszteltük. Amikor az Exp blokkot egyben kezeltük a statisztikai teszt szignifikáns KEZELÉS főhatást [F(3,54)=3,65, p<0,018, h 2 =0,169] mutatott a a P300 késői görbe alatti területén (area under the curve - AUC). Tukey HSD post hoc analízis pedig alátámasztotta, hogy a koffein jelentősen csökkentette annak értékét a kontrollhoz képest. Azonban sem a post hoc sem pedig a szummatív analízis nem tudott kimutatni kombinált hatást. A második analízis módszerben az Exp blokkot 6 darab alblokkra bontottuk. A Pearson statisztika igazolta, hogy mindegyik kondícióban a P300-as FAL az első blokktól a hatodikig szig- 7
9 nifikánsan növekedett (Kontroll: R=0,89; p=0,02; UMTS: R=0,95; p<0,01; Koffein: R=0,79; p=0,06; R=0,85; p=0,03). A szignifikáns KEZELÉS főhatásnak [F(3,48)=6,32, p=0,001, parciális h 2 =0,28] a post hoc analízise továbbá kimutatta, hogy a késői P300 AUC csökkent mind a koffeines (átlag: 2092,92 µv 2, SEM: 200,8), mind pedig a kombinált (átlag: 2053,88 µv 2, SEM: 198,22) kondícióban a kontrollhoz (átlag: 2437,24 µv 2, SEM: 226,72) képest. Kombinált és koffeines kezelés között nem tapasztaltunk különbséget. 5. Összefoglalás Napjainkban mobiltelefonok életünk szerves részét képezik re a világban közel 7 milliárd a mobil-előfizetések száma, melyek közül legelterjedtebb a 3G UMTS típusú technológia. A készülékek ugrásszerű elterjedését sajnos nem előzték meg átfogó tanulmányok, melyek alapján biztosan lehetne állítani, hogy az alkalmazott EM terek nem képesek módosítani a magasabb idegi működéseket. Hiszen a telefonok fejhez való közelsége miatt a fej magas frekvenciás EM tér hatásának van kitéve, mely elektromos és ezáltal fiziológiai elváltozásokat okozhat az agyban. Habár számos tanulmány vizsgálta a különböző mobiltelefonok keltette EM tér agyi funkciókra gyakorolt hatását, az eredmények ellentmondóak. Jelen tanulmányainkban arra kerestük a választ, hogy a 3G UMTS mobiltelefonos besugárzás miként tudja módosítani a kognitív funkciók elektrofiziológiai és magatartásbeli korrelátumait. Az első vizsgálatban az UMTS EM tér spontán agyi aktivitásra gyakorolt hatásait vizsgáltuk, mely az aktuális tudati állapot érzékeny mérője. Azonban a mobiltelefon nem tudta módosítani az EEG frekvenciatartományok főbb amplitúdóit. A második mérésben az UMTS EM térnek az automatikus változásdetektálásra (MMN) és automatikus figyelmi váltásra (P3a) gyakorolt hatásait vizsgáltuk. Összhangban az irodalomi adatokkal mi sem tudtuk igazolni, hogy az UMTS tér hatással lenne az auditoros információfeldolgozásra. A harmadik vizsgálatban azzal a hipotézissel éltünk, hogy ha az UMTS EM tér önmagában az agyi fiziológiát mérhetően nem képes módosítani, akkor esetleg más, nem EM környezeti ágensekkel még mindig additív, vagy szinergista módon serkentő interakcióban léphet, mely a sejtszintű funkciókat tekintve hasonló lehet az EM térrel. Ennek vizsgálatára kifejlesztettünk 8
10 egy új mérési módszert. Így tesztelni tudtuk a hipotézisünket a magasabbrendű vizuális információfeldolgozási folyamatokra. Esetünkben a koffeint választottuk, mivel ez a leggyakrabban használt központi idegrendszeri stimuláns, továbbá napi szinten előfordul, hogy koffein tartalmú terméket fogyasztunk és közben használjuk a telefonunkat. A vizsgálati eredményeink nem igazolják, hogy az UMTS EM tér módosítani tudja a koffein stimuláló hatását a vizuális rendszerben. Végső összefoglalásként elmondhatjuk, hogy egyrészt a 3G UMTS besugárzás önállóan nem képes módosítani az információfeldolgozás magatartásbeli és fiziológiai korrelátumait. Így a kognitív teljesítményt és a spontán EEG-t, auditoros és vizuális kiváltott válaszokat. Továbbá nem képes módosítani a koffein élénkítő hatásait sem pro sem kontra. A negatív eredmények interpretálásakor két fajta megközelítéssel élhetünk. Az egyik, az általunk használt EM tér 1) teljesítményének alacsony volta és/vagy 2) hatástalan modulációja, mely nem képes elérni azt az idegi működés szempontjából fontos küszöbszintet, ami biológiai hatást válthatna ki (Binhi és Rubin, 2007; Juutilainen és mtsai., 2011). Habár az UMTS EM tér nem tudta módosítani az információfeldolgozást - a GSM tanulmányoknál tapasztalt fiziológiai hatások miatt - nem tudjuk általánosan kijelenteni, hogy a mobiltelefonok keltette EM terek nem módosítják az agyi információfeldolgozási folyamatokat. Ennek tükrében mindenképpen további tanulmányok elvégzése szükséges, melyekben különböző kimeneti EM teljesítményeket és modulációkat kellene vizsgálni önmagukban, vagy más környezeti ágensekkel kombinálva. 6. Irodalomjegyzék Binhi, V. N., Rubin, A. B. (2007). Magnetobiology: The kt Paradox and Possible Solutions. Electromagnetic Biology and Medicine, 26(1): Gandhi, O. P. (2002). Electromagnetic fields: human safety issues. Annual Review of Biomedical Engineering, 4: Juutilainen, J., Höytö, A., Kumlin, T., Naarala, J. (2011). Review of possible modulationdependent biological effects of radiofrequency fields. Bioelectromagnetics, 32(7):
11 Kwon, M. S., Hämäläinen, H. (2011). Effects of mobile phone electromagnetic fields: critical evaluation of behavioral and neurophysiological studies. Bioelectromagnetics, 32(4): Parazzini, M., Lutman, M. E., Moulin, A., Barnel, C. c., Sliwinska-Kowalska, M., Zmyslony, M., Hernádi, I., Stefanics, G., Thuroczy, G., Ravazzani, P. (2009). Absence of short-term effects of UMTS exposure on the human auditory system. Radiation Research, 173(1): Stefanics, G., Thuróczy, G., Kellényi, L., Hernádi, I. (2008). Effects of twenty-minute 3G mobile phone irradiation on event related potential components and early gamma synchronization in auditory oddball paradigm. Neuroscience, 157(2): van Rongen, E., Croft, R., Juutilainen, J., Lagroye, I., Miyakoshi, J., Saunders, R., de Seze, R., Tenforde, T., Verschaeve, L., Veyret, B., Xu, Z. (2009). Effects of radiofrequency electromagnetic fields on the human nervous system. Journal of Toxicology and Environmental Health, 12(8):
12 7. Saját közlemények jegyzéke A disszertáció témakörében készült publikációk 1. Trunk, A., Stefanics, G., Zentai, N., Kovács-Bálint, Zs., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2013). No effects of a single 3G UMTS mobile phone exposure on spontaneous EEG activity, ERP correlates, and automatic deviance detection. Bioelectromagnetics, 34(1): IF: 1, Trunk, A., Stefanics, G., Zentai, N., Bacskay, I., Felinger, A., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2014). Lack of interaction between concurrent caffeine and mobile phone exposure on visual target detection: An ERP study. Pharmacology, Biochemistry and Behavior, 124C:412:420. IF: 2.82 Disszertáció alapjául szolgáló előadások 1. Trunk, A., Stefanics, G., Kovács-Bálint, Zs., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2010). The effect of a single thirty-minute 3G mobile phone irradiation on auditory evoked potentials. 7 th Forum of Neuroscience (FENS), Amsterdam, Netherlands. (Poster presentation, abstract) 2. Trunk, A., Stefanics, G., Kovács-Bálint, Zs., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2010). The effect of 3G EMF exposure on auditory evoked potentials and automatic deviance detection: an EPR study. International Brain Research Organization (IBRO), Pécs, Hungary. (Poster presentation, abstract) 3. Stefanics, G., Trunk, A., Kovács-Bálint, Zs., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2010). The effect of thirty-minute 3G mobile phone exposure on auditory evoked potentials and the MMN response. 15 th World Congress of Psychophysiology Budapest, Hungary. (Poster presentation, abstract) 4. Trunk, A., Stefanics, G., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2011). The effect of thirty-minute UMTS RF exposure on human auditory evoked potentials and the MMN response. 10 th International Conference of the European Bioelectromanetics Association (EBEA), Rome, Italy. (Poster presentation, abstract) 5. Trunk, A., Stefanics, G., Zentai, N., Kovács-Bálint, Zs., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2011). The effect of a single 30 minute long 3G EMF exposure on auditory evoked potentials, automatic deviance detection and spontaneous EEG (seeg). 13 th Conference of the Hungarian Neuroscience Society (MITT), Budapest, Hungary. (Poster presentation, abstract) 11
13 6. Trunk, A., Stefanics, G., Zentai, N., Hernádi, I. (2011). A koffein hatása az emberi auditoros és vizuális eseményhez kötött kiváltott potenciálokra ingerdiszkriminációs paradigmában. Magyar Farmakológus Anatómus Mikrocirkulációs Élettani Társaságok Közös Tudományos Konferenciája (FAME), Pécs, Magyarország. (Poszter előadás, absztrakt) 7. Trunk, A., Stefanics, G., Zentai, N., Bacskay, I., Felinger, A., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2012). Novel experimental design to test potential synergistic effects of caffeine and 3G mobile phone exposure on human visual evoked potentials. 8 th Forum of Neuroscience (FENS), Barcelona, Spain. (Poster presentation, abstract) 8. Trunk, A., Stefanics, G., Zentai, N., Bacskay, I., Felinger, A., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2012). Possible synergistic effects of caffeine and 3G mobile phone exposure on human reaction time and visual event-related potentials. International Brain Research Organization (IBRO), Szeged, Hungary. (Poster presentation, abstract) 9. Trunk, A., Zentai, N., Stefanics, G., Bacskay, I., Felinger, A., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2012). Combined effects of caffeine and 3G mobile phone exposure on predictive coding in the human brain. ERNI-HSF, Brain oscillations in health and disease, Budapest, Hungary. (Poster presentation, abstract) 10. Trunk, A., Zentai, N., Stefanics, G., Bacskay, I., Felinger, A., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2013). No combined effects of caffeine and 3G mobile phone exposure on predictive coding in the human brain. 14 th Conference of the Hungarian Neuroscience Society (MITT), Budapest, Hungary. (Poster presentation, abstract) 11. Trunk, A., Stefanics, G., Zentai, N., Bacskay, I., Felinger, A., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2013). No evidence of interactions between caffeine intake and 3G mobile phone exposure on target expectancy in the human brain. II. Interdisciplinary Doctoral Conference, Pécs, Hungary. (Poster presentation, abstract) 12. Trunk, A., Stefanics, G., Zentai, N., Bacskay, I., Felinger, A., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2013). Investigation of possible synergistic effects of caffeine intake and UMTS mobile phone-like exposure on predictive coding in the human brain. 11 th International Conference of the European Bioelectromanetics Association (EBEA), Thessaloniki, Greece. (Poster presentation, abstract) 13. Trunk, A., Zentai, N., Csathó, Á., Hernádi, I. (2014). Koffein vizuális figyelmet javító hatása: eseményhez kötött potenciál vizsgálat. A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság Experimentális Farmakológiai szekciójának VIII. szimpóziuma és az 12
14 MBKE Gyógyszerbiokémiai Szakosztály XXVIII. Munkaértekezlete, Velence, Magyarország. (Poszter előadás, absztrakt) 14. Trunk, A., Stefanics, G., Zentai, N., Bacskay, I., Felinger, A., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2014). Investigation of possible synergistic effects of caffeine intake and UMTS mobile phone-like exposure on human visual attention. 7 th COURSE: Biological effects of combined exposures to EMF and other chemical and physical agents, Erice-Sicily, Italy. (Poster presentation, abstract) 15. Trunk, A., Zentai, N., Csathó, Á., Gács, B., Hernádi, I. (2014). Modulatory effects of caffeine on human visual attention indexed by the N200 event related potential. 9 th Forum of Neuroscience (FENS), Milan, Italy. (Poster presentation, abstract) Egyéb publikációk 1. Kovács-Bálint, Zs., Stefanics, G., Trunk, A., Hernádi, I. (2014). Automatic detection of trustworthiness of the face: a visual mismatch negativity study. Acta Biologica Hungarica, 65(1), pp , Zentai, N., Csathó, Á., Trunk, A., Fiocchi, S., Parazzini, M., Ravazzani, P., Thuróczy, Gy., Hernádi, I. (2014). No effect of acute Wi-Fi electromagnetic field exposure on spontaneous EEG activity and psychomotor vigilance in healthy human volunteers. (submitted). 3. Zentai, N., Fiocchi, S., Parazzini, M., Trunk, A., Juhász, P., Ravazzani, P., Hernádi, I., Thuróczy, Gy. (2014). Exposure to RF emitted by commercial WLAN system: dosimetry assessment for human provocation studies. (submitted). Elektronikus jegyzet-fejezet 1. Dénes, V., Hernádi, I., Trunk, A. (2010). Biológiai laboratóriumi alapismeretek IV. Élettani gyakorlatok. Egyetemi elektronikus jegyzet. Összesített impakt faktor: 5.2 Független idézetek száma: 2 13
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BIOLÓGIAI ÉS SPORTBIOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA SZABÁLYOZÁSBIOLÓGIAI PROGRAM A Wi-Fi elektromágneses tér sugárzásának hatása a humán kognitív működésekre PhD értekezés tézisei Zentai Norbert
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban Doktori tézisek Dr. Hidasi Zoltán Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Rajna Péter, egyetemi
EEG mérések hardveres és szoftveres validációja
EEG mérések hardveres és szoftveres validációja Kovács Annamária EAR1LJ Szoftver verifikáció és validáció 2015-12-10 Az elektroenkefalográfiáról (EEG) Az EEG olyan pszichofiziológiai mérési eljárás, mely
KOLTAY Eszter. TÉMAVEZETŐ: FINTA Viktória ELTE-TTK, Atomfizikai Tanszék 2011.
KOLTAY Eszter TÉMAVEZETŐ: FINTA Viktória ELTE-TTK, Atomfizikai Tanszék 2011. CÉLKITŰZÉS 6 budapesti bázisállomás közelében 90 lakó rádiófrekvenciás és mikrohullámú elektromágneses expozíciójának meghatározása
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Biológiai Doktori Iskola Kiben bízhatunk? Komplex szociális arckifejezések felismerésének vizsgálata kognitív neuropszichológiai módszerekkel PhD értekezés Kovács-Bálint Zsófia Témavezető:
Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. Kecskés - Kovács Krisztina. Témavezető: Prof. Dr. Czigler István
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A vizuális automatikus változás detekció elektrofiziológiai vizsgálata Kecskés - Kovács Krisztina Témavezető: Prof. Dr. Czigler István DEBRECENI EGYETEM Humán Tudományok
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE Bevezetés I. A fáradtság lehet fizikai: a normál testi funkciók hiánya mentális: csökkent agyi aktivitás vagy kognitív funkciók. Megjelenhet
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR MOSONMAGYARÓVÁR 2014 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár Matematika, Fizika és Informatika Intézet Ujhelyi
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben. Doktori tézisek. Dr. Farkas Zsuzsanna
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben Doktori tézisek Dr. Farkas Zsuzsanna Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Kamondi Anita
Az Internet jövője Internet of Things
Az Internet jövője Dr. Bakonyi Péter c. docens 2011.01.24. 2 2011.01.24. 3 2011.01.24. 4 2011.01.24. 5 2011.01.24. 6 1 Az ( IoT ) egy világméretű számítógéphálózaton ( Internet ) szabványos protokollok
Szakmai zárójelentés OTKA-48927. Az autizmus kognitív neuropszichológiai tényezőinek alvásélettani vizsgálata
Szakmai zárójelentés OTKA-48927 Az autizmus kognitív neuropszichológiai tényezőinek alvásélettani vizsgálata Módszerek Alanyok A Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórházban diagnosztizált betegek közül összesen
OTKA ZÁRÓJELENTÉS Józsa Krisztián Kritériumorientált képességfejlesztés 2007.07.01. 2011.07.31. 68798
OTKA ZÁRÓJELENTÉS Témavezető neve: Józsa Krisztián A téma címe: Kritériumorientált képességfejlesztés A kutatás időtartama: 2007.07.01. 2011.07.31. OTKA Nyilvántartási szám: 68798 Az OTKA kutatás keretében
Doktori Tézisek. dr. Osman Fares
Az uréter motilitásának ellenőrzése, a körkörös és a hosszanti izomlemezek összehangolása, egy új videomikroszkópos módszer Doktori Tézisek dr. Osman Fares Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika és Uroonkológiai
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Biológiai Doktori Iskola Összehasonlító Neurobiológia Program A mobiltelefon rendszerekben alkalmazott rádiófrekvenciás elektromágneses terek központi idegrendszerre gyakorolt hatásai
Irányítási struktúrák összehasonlító vizsgálata. Tóth László Richárd. Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola
Doktori (PhD) értekezés tézisei Irányítási struktúrák összehasonlító vizsgálata Tóth László Richárd Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola Témavezetők: Dr. Szeifert Ferenc Dr.
TARTALOMJEGYZÉK. Füleki Péter. Aszfaltbeton keverékek fundamentális alakváltozási jellemzőinek kapcsolata a bitumenek teljesítményalapú paramétereivel
TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Füleki Péter Aszfaltbeton keverékek fundamentális alakváltozási jellemzőinek kapcsolata a bitumenek teljesítményalapú paramétereivel Doktori tézisek Témavezető: Dr. Adorjányi
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Kutyák cerebrospinalis folyadéktereinek anatómiai viszonyai, térbeli modellezése és térfogatmérése PhD értekezés tézisei Dr. Reinitz László Zoltán
2001-2004 Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Budapest, biológus angol szakfordító
Ö N É L E T R A J Z D R. K I S S - B A N K Ó É V A N E UR O BI O L ÓGUS KU T AT Ó MTA TERMÉSZETTUDOMÁ N YI KUTATÓKÖZPONT 1 1 1 7. B U DA PEST, MA GYAR TUDÓSO K KÖ R Ú TJA 2. TELE FO N ( + 3 6 ) 1 382 6
STATISZTIKA. A maradék független a kezelés és blokk hatástól. Maradékok leíró statisztikája. 4. A modell érvényességének ellenőrzése
4. A modell érvényességének ellenőrzése STATISZTIKA 4. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek 1. Függetlenség 2. Normális eloszlás 3. Azonos varianciák A maradék független a kezelés és blokk hatástól
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Biológiai Doktori Iskola Összehasonlító Neurobiológia Program A mobiltelefon rendszerekben alkalmazott rádiófrekvenciás elektromágneses terek központi idegrendszerre gyakorolt hatásai
Növekvı arzén adagokkal kezelt öntözıvíz hatása a paradicsom és a saláta növényi részenkénti arzén tartalmára és eloszlására
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Iskolavezető: Dr. Kocsis László, egyetemi tanár Témavezetők: Dr. Nádasyné Dr. Ihárosi Erzsébet,
A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Jancsek-Turóczi Beatrix okleveles környezetkutató Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola Témavezető:
y ij = µ + α i + e ij
Elmélet STATISZTIKA 3. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek A magyarázat a függő változó teljes heterogenitásának két részre bontását jelenti. A teljes heterogenitás egyik része az, amelynek okai
Vázlat. Az EEG generátorai. Az EEG története. EEG elvezetése AZ EKP-ELEMZÉS ALAPJAI. Az EEG regisztrálható, ha a generátorok...
toth.denes@ttk.mta.hu Tóth Dénes AZ -ELEMZÉS ALAPJAI Felhasznált anyagok: Luck, S. J. (2005): An introduction to the event-related potential technique Handy, T. C. (2004): Event-related potentials: A methods
SZTE Nyílt Forrású Szoftverfejlesztő és Minősítő Kompetencia Központ
UNIVERSITY OF SZEGED SZTE Nyílt Forrású Szoftverfejlesztő és Minősítő Kompetencia Központ Gyimóthy Tibor és Ferenc Rudolf Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztés Tanszék Szoftverfejlesztés Tanszék Több
Elektroencephalogram (EEG) vizsgálata Az alfa- és béta aktivitás változás vizsgálata (EEG II) A mérési adatok elemzése és értékelése
Elektroencephalogram (EEG) vizsgálata Az alfa- és béta aktivitás változás vizsgálata (EEG II) A mérési adatok elemzése és értékelése Pszichológia BA. gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték: Gyakorlatvezető:...
Hughes, M.- Dancs, H.( 2007) (eds): Basics of Performance Analysis, Cardiff- Szombathely, Budapest
Szegnerné dr. Dancs Henriette PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Dancs, H- Hughes, M.- Donoghue, P. (2006) (eds): World Congress of Performance Analysis of Sport 7th, Proceeding,
Készítette: Balog Eszter Témavezetők: dr. Baska-Vincze Boglárka Dr. Szenci Ottó
Készítette: Balog Eszter Témavezetők: dr. Baska-Vincze Boglárka Dr. Szenci Ottó Bevezetés A szívfrekvencia és a szívfrekvencia-változékonyság fontos mérőszámai a magzati jóllétnek (fetal wellbeing) Szívfrekvencia-változékonyság
Humán emlékezeti fenntartási folyamatok oszcillációs. hálózatainak elektrofiziológiai analízise
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Doktori Iskola Kognitív Pszichológiai program Tóth Brigitta Humán emlékezeti fenntartási folyamatok oszcillációs hálózatainak
Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás
Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás Méréseinkhez a Thales Mobile Mapper CE térinformatikai GPS vevıt használtunk. A mérést a Szegedi Tudományegyetem Egyetem utcai épületének tetején található
Mérési eljárások kidolgozása látók és látássérültek lokalizációs képességeinek összehasonlítására
XXIX. Kandó Konferencia 29 th Kandó Conference November 21, 2013, Budapest, Hungary Mérési eljárások kidolgozása látók és látássérültek lokalizációs képességeinek összehasonlítására Répás József, Dr. Wersényi
ÜZLETVÁLASZTÁSI MODELL AZ UNIOCOOP ESETE
ÜZLETVÁLASZTÁSI MODELL AZ UNIOCOOP ESETE Dr. Nagy Szabolcs(1) - Dr. Piskóti István(2) - Molnár László(3) (1) intézeti tanszékvezető, egyetemi docens, (2) intézetigazgató, egyetemi docens, (3) egyetemi
A vizuális kategorizációs folyamatok elektrofiziológiai korrelátumai
Győri-Dani Dóra Rokszin Adrienn Szegedi Tudományegyetem, BTK, Pszichológia Intézet A vizuális kategorizációs folyamatok elektrofiziológiai korrelátumai A perceptuális kategorizáció a megismerés alapvető
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ MOSONMAGYARÓVÁR 2003 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-
Nagyon köszönöm a disszertáció alapvetően pozitív megítélését és a gondos bírálatot. A következőkben válaszolok a feltett kérdésekre.
Válasz Dr. Tamás Gábor bírálói véleményére Tisztelt Professzor Úr, Nagyon köszönöm a disszertáció alapvetően pozitív megítélését és a gondos bírálatot. A következőkben válaszolok a feltett kérdésekre.
Zárójelentés. A vizuális figyelmi szelekció plaszticitása Azonosító: K 48949
Zárójelentés A vizuális figyelmi szelekció plaszticitása Azonosító: K 48949 Kutatásaink legfontosabb eredménye, hogy pszichofizikai, eseményhez kötött potenciálok (EKP) és funkcionális mágneses rezonancia
y ij = µ + α i + e ij STATISZTIKA Sir Ronald Aylmer Fisher Példa Elmélet A variancia-analízis alkalmazásának feltételei Lineáris modell
Példa STATISZTIKA Egy gazdálkodó k kukorica hibrid termesztése között választhat. Jelöljük a fajtákat A, B, C, D-vel. Döntsük el, hogy a hibridek termesztése esetén azonos terméseredményre számíthatunk-e.
Hibadetektáló rendszer légtechnikai berendezések számára
Hibadetektáló rendszer légtechnikai berendezések számára Tudományos Diákköri Konferencia A feladatunk Légtechnikai berendezések Monitorozás Hibadetektálás Újrataníthatóság A megvalósítás Mozgásérzékelő
Kiváltott agyi jelek informatikai feldolgozása. Artefact ( műtermék )
Kiváltott agyi jelek informatikai feldolgozása Artefact ( műtermék ) 1 Agyi hullámok csoportjai Ritmikus agyi hullámok (agyi ritmusok) Széles frekvencia spektrumú, vagy impulzus-szerű hullámok (pl. k-komplex)
Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai
Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Dr. Élő Gábor Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai Tézisek Semmelweis Egyetem 4. sz. Doktori Iskola Semmelweis Egyetem
Ízületi mozgások. összehasonlító biomechanikai vizsgálat
II. rész Ízületi mozgások összehasonlító biomechanikai vizsgálat Dr. Rácz Levente Phd., Prof. Dr. Bretz Károly, Dr. Lukas Trzaskoma Phd., Sáfár Sándor, Gál Renátó, Gréger Zsolt Semmelweis Egyetem Testnevelési
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KAPOSVÁRI EGYETEM ÁLLATTUDOMÁNYI KAR Élettani és Állathigiéniai Tanszék A doktori iskola vezetője: DR. HORN PÉTER Az MTA rendes tagja Témavezető: DR. KOVÁCS MELINDA Az
A szívizom perfúzió számítógépes mérése koszorúér angiogramokon
Ph.D. disszertáció tézisei A szívizom perfúzió számítógépes mérése koszorúér angiogramokon Ungi Tamás Fizika Doktori Iskola, Szegedi Tudományegyetem, Radiológiai Klinika Szeged, 2010 Iskolavezető: Prof.
Rezidens orvosok szakterületválasztási és vidéki munkavállalási motivációi
Rezidens orvosok szakterületválasztási és vidéki munkavállalási motivációi Doktori tézisek Girasek Edmond Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Gaál Péter egyetemi
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A SZENNYVÍZMINŐSÉG HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS DINAMIKUS SZIMULÁCIÓJÁNÁL Készítette: Pásztor István Témavezető: Dr. Kárpáti Árpád Pannon Egyetem Vegyészmérnöki
Egy hat hónapos, intervenciós program hatásai az idősek fizikai teljesítőképességére, életminőségére, idősödési attitűdjére és asszertivitására
Egy hat hónapos, intervenciós program hatásai az idősek fizikai teljesítőképességére, életminőségére, idősödési attitűdjére és asszertivitására Doktori tézisek Vécseyné Kovách Magdolna Testnevelési Egyetem
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉN-, NITROGÉN- ÉS OXIGÉNTARTALMÚ VEGYÜLETEK GÁZKROMATOGRÁFIÁS ELEMZÉSE SZÉNHIDROGÉN-MÁTRIXBAN Készítette STUMPF ÁRPÁD okl. vegyész az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi
A PÁLYÁZAT LEFOLYÁSA, SZEMÉLYI, TARTALMI VÁLTOZÁSAI
Z Á R Ó J E L E N T É S OTKA nyilvántartási szám: K69018 Témavezető: Gingl Zoltán A téma címe: Fluktuációk és zajok alap- és interdiszciplináris kutatása fizikai, neurocardiológiai és nanotechnologiai
Fagyasztott élelmiszer-emulziók stabilitásának vizsgálata
Fagyasztott élelmiszer-emulziók stabilitásának vizsgálata Zeke Ildikó Csilla Doktori értekezés tézisei Témavezetők: Dr. Balla Csaba, egyetemi magántanár, PhD Dr. Friedrich László egyetemi docens, PhD Készült
Adatelemzési eljárások az idegrendszer kutatásban Somogyvári Zoltán
Adatelemzési eljárások az idegrendszer kutatásban Somogyvári Zoltán MTA KFKI Részecske és Magfizikai Intézet, Biofizikai osztály Az egy adatsorra (idősorra) is alkalmazható módszerek Példa: Az epileptikus
Bioprotector Canada. A Bioprotector kibocsátásainak összehasonlító jelentése. 1.0 javított kiadás. 2009. április 8. /Jóváhagyás
Bioprotector Canada A Bioprotector kibocsátásainak összehasonlító jelentése 1.0 javított kiadás 2009. április 8. /Jóváhagyás Ellenőrizte: dátum Ezt a jelentést kizárólag a Protocol Data Systems cég (röviden:
Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében. PhD értekezés tézisei
Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében PhD értekezés tézisei KÉSZÍTETTE: Pálinkás
FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN
SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola DOKTORI (PH.D) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN Készítette: Erdélyi Tamás
MIKROSZKÓPIKUS GOMBÁK MIKOTOXIN-BONTÓ KÉPESSÉGÉNEK. Péteri Adrienn Zsanett DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI MIKROSZKÓPIKUS GOMBÁK MIKOTOXIN-BONTÓ KÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA Péteri Adrienn Zsanett Témavezetők: Dr. Varga János, Egyetemi docens Dr. Vágvölgyi Csaba, Tanszékvezető egyetemi
Ph.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
Ph.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ANTROPOMETRIAI PARAMÉTEREK DIAGNOSZTIKUS HATÉKONYSÁGA AZ ELHÍZÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A ZSIGERI ZSÍRFELHALMOZÓDÁS ÉS BIZONYOS KARDIOVASZKULÁRIS RIZIKÓTÉNYEZŐK TÜKRÉBEN Pintér Zoltán
Modern Fizika Labor. 5. ESR (Elektronspin rezonancia) Fizika BSc. A mérés dátuma: okt. 25. A mérés száma és címe: Értékelés:
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 2011. okt. 25. A mérés száma és címe: 5. ESR (Elektronspin rezonancia) Értékelés: A beadás dátuma: 2011. nov. 16. A mérést végezte: Szőke Kálmán Benjamin
Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának vizsgálata
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR OLÁH GYÖRGY DOKTORI ISKOLA Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának
Mérési jegyzőkönyv a 5. mérés A/D és D/A átalakító vizsgálata című laboratóriumi gyakorlatról
Mérési jegyzőkönyv a 5. mérés A/D és D/A átalakító vizsgálata című laboratóriumi gyakorlatról A mérés helyszíne: A mérés időpontja: A mérést végezték: A mérést vezető oktató neve: A jegyzőkönyvet tartalmazó
Udvardyné Tóth Lilla intézeti biológus
Udvardyné Tóth Lilla intézeti biológus Tudományos közlemények Közlemények idegen nyelven TÓTH, L. GÁCSI, M. TOPÁL, J. MIKLÓSI, Á.: Playing styles and possible causative factors in dogs behaviour when playing
Evészavarok prevalenciája fiatal magyar nők körében. Pszichoszociális háttérjellemzők, komorbiditás más mentális problémákkal
Doktori értekezés tézisei Evészavarok prevalenciája fiatal magyar nők körében. Pszichoszociális háttérjellemzők, komorbiditás más mentális problémákkal Szumska Irena Semmelweis Egyetem 4. sz. Interdiszciplináris
Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei. Murányi Zoltán
Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei Murányi Zoltán I. Bevezetés, célkit zések Magyarország egyik jelent s mez gazdasági terméke a bor. Az elmúlt évtizedben mind
Balatonőszöd, 2013. június 13.
Balatonőszöd, 2013. június 13. Egy tesztrendszer kiépítése Minőséges mérőláncok beépítése Hibák generálása Költséghatékony HW környezet kialakítása A megvalósított rendszer tesztelése Adatbázis kialakítása
SZENT ISTVÁN EGYETEM, GÖDÖLLŐ Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
SZENT ISTVÁN EGYETEM, GÖDÖLLŐ Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZÁNTÓFÖLDEK KOMPLEX KÖZGAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE MAGYARORSZÁGON Készítette: Vinogradov Szergej
2010.09.21. Internet of Things 2
Az Internet jövője Internet of Things Dr. Bakonyi Péter c. docens 2010.09.21. Internet of Things 2 2010.09.21. Internet of Things 3 2010.09.21. Internet of Things 4 2010.09.21. Internet of Things 5 2010.09.21.
I. melléklet. Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések, valamint az elutasítás indokolása
I. melléklet Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések, valamint az elutasítás indokolása Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések,
Környezeti koktél I. Müller Ágnes szakoktató, kari külügyi és nemzetközi program koordinátor az előadás anyaga a KSOHIA projekt alapján készült Témák a palackozott víz (ásványvíz) biztonságosabb a gyermekek
Önéletrajz Dr. Bányai Orsolya. banyai.orsolya@law.unideb.hu
SZEMÉLYI ADATOK Dr. Bányai Orsolya 52/512-700/74808 banyai.orsolya@law.unideb.hu Születési dátum 1982.06.11. Állampolgárság Magyar SZAKMAI TAPASZTALAT 2014-2008-2014 Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd
PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez.
FARKAS GABRIELLA PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez. könyv, könyvrészlet oktatási anyag folyóiratcikkek
A fenntarthatóság szerepe a környezeti nevelésben. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Kosáros Andrea
Természettudományi és Technológiai Kar A fenntarthatóság szerepe a környezeti nevelésben Doktori (PhD) értekezés tézisei Kosáros Andrea Témavezetı: Dr. Lakatos Gyula Debreceni Egyetem Természettudományi
Placebo-hatás a sportban
BÉRDI MÁRK Placebo-hatás a sportban Doktori disszertáció Tézisek Témavezető: Doktori iskola: Vezető: Doktori program: Vezető: Prof. Dr. Bárdos György, egyetemi tanár, a biológiai tudomány kandidátusa,
A felső végtagon keresztül közölt egésztest vibráció mechanikai- és élettani hatása tornászok esetében
A felső végtagon keresztül közölt egésztest vibráció mechanikai- és élettani hatása tornászok esetében PhD értekezés tézisei Gyulai Gergely László Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológia
Természettudományi Kutatóközpont, Magyar Tudományos Akadémia (MTA-TTK) Agyi Képalkotó Központ (AKK)
Szimultán multi-slice EPI szekvenciák: funkcionális MRI kompromisszumok nélkül? Kiss Máté, Kettinger Ádám, Hermann Petra, Gál Viktor MTA-TTK Agyi Képalkotó Központ Természettudományi Kutatóközpont, Magyar
Kétdimenziós mesterséges festési eljárások. Hatások és alkalmazások
Pannon Egyetem Informatikai Tudományok Doktori Iskola Tézisfüzet Kétdimenziós mesterséges festési eljárások. Hatások és alkalmazások Kovács Levente Képfeldolgozás és Neuroszámítógépek Tanszék Témavezet
A nonbusiness marketing oktatási és kutatási tapasztalatai a BCE Marketing és Média Intézetében
A nonbusiness marketing oktatási és kutatási tapasztalatai a BCE Marketing és Média Intézetében Simon Judit Nonbusiness workshop Győr, 2016. március 21. Oktatás Önálló tárgyak tantárgyon belül Vállalati
Knorr et al.. (2011): Emerging Technologies in Food Processing. Annual Review of Food Science and Technology
Knorr et al.. (2011): Emerging Technologies in Food Processing. Annual Review of Food Science and Technology Nyomás nagysága 5 000 kg 5 000 kg 1 000 MPa 10 000 bar 1 cm 2 Hidrosztatikus (izosztatikus)
VI. Magyar Földrajzi Konferencia 524-529
Van Leeuwen Boudewijn Tobak Zalán Szatmári József 1 BELVÍZ OSZTÁLYOZÁS HAGYOMÁNYOS MÓDSZERREL ÉS MESTERSÉGES NEURÁLIS HÁLÓVAL BEVEZETÉS Magyarország, különösen pedig az Alföld váltakozva szenved aszályos
Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra
Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra OTKA T 46471 (24 jan. 27 jún.) Témavezető: Woperáné dr. Serédi Ágnes, egyetemi docens Kutatók
I. BESZÁLLÍTÓI TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE
I. BESZÁLLÍTÓI TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE Komplex termékek gyártására jellemző, hogy egy-egy termékbe akár több ezer alkatrész is beépül. Ilyenkor az alkatrészek általában sok különböző beszállítótól érkeznek,
Két diszkrét változó függetlenségének vizsgálata, illeszkedésvizsgálat
Két diszkrét változó függetlenségének vizsgálata, illeszkedésvizsgálat Szűcs Mónika SZTE ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet Orvosi fizika és statisztika I. előadás 2016.11.09 Orvosi
A lelkigondozó szakirányú továbbképzés curriculumának kidolgozása, eredményességvizsgálata és fejlesztése
A lelkigondozó szakirányú továbbképzés curriculumának kidolgozása, eredményességvizsgálata és fejlesztése Doktori tézisek Török Gábor Pál Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető:
Fügedi Balázs PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv
Fügedi Balázs PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar
KIFEJEZÉSE: A GAMMA KOEFFICIENS. Csapó Benő Szegedi Tudományegyetem, Neveléstudományi Tanszék MTA-SZTE Képességkutató Csoport
MAGYAR PEDAGÓGIA 102. évf. 3. szám 391 410. (2002) A KÉPESSÉGEK FEJLŐDÉSI ÜTEMÉNEK EGYSÉGES KIFEJEZÉSE: A GAMMA KOEFFICIENS Csapó Benő Szegedi Tudományegyetem, Neveléstudományi Tanszék MTA-SZTE Képességkutató
Hasznos és kártevő rovarok monitorozása innovatív szenzorokkal (LIFE13 ENV/HU/001092)
Hasznos és kártevő rovarok monitorozása innovatív szenzorokkal (LIFE13 ENV/HU/001092) www.zoolog.hu Dr. Dombos Miklós Tudományos főmunkatárs MTA ATK TAKI Innovative Real-time Monitoring and Pest control
Záró Riport CR
Záró Riport CR16-0016 Ügyfél kapcsolattartója: Jessica Dobbin Novaerus (Ireland) Ltd. DCU Innovation Campus, Old Finglas Road, Glasnevin, Dublin 11, Ireland jdobbin@novaerus.com InBio Projekt Menedzser:
MARKOLT NORBERT. Alegységszintű vezetők megítélésének pszichológiai dimenziói. Psychological dimension in subunit military leader s assessment
MARKOLT NORBERT Alegységszintű vezetők megítélésének pszichológiai dimenziói Absztrakt Psychological dimension in subunit military leader s assessment A kutatás célja, az alegységszintű vezetők megítélésében
Az enyhe kognitív zavar szűrése számítógépes logikai játékok segítségével
Az enyhe kognitív zavar szűrése számítógépes logikai játékok segítségével Kovács Vivienne Semmelweis Egyetem, ÁOK V. évfolyam Témavezető: Dr. Csukly Gábor Az enyhe kognitív zavar (Mild cognitive impairment=mci)
KÉPALKOTÁSRA ALAPOZOTT RUHAIPARI
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR ÍRTA: SZABÓ LAJOS OKLEVELES IPARI TERMÉK- ÉS FORMATERVEZŐ MÉRNÖK KÉPALKOTÁSRA ALAPOZOTT RUHAIPARI MÉRÉSTECHNIKÁK CÍMŰ TÉMAKÖRBŐL, AMELLYEL
A búza (Triticum aestivum L.) glutamin szintetáz enzim viselkedése abiotikus stresszfolyamatok (a szárazság- és az alumíniumstressz) során
Doktori (PhD) értekezés tézisei A búza (Triticum aestivum L.) glutamin szintetáz enzim viselkedése abiotikus stresszfolyamatok (a szárazság- és az alumíniumstressz) során Készítette: Nagy Zoltán Témavezető:
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
DR. KULISCH ÁGOTA. Témavezető: Prof. Dr. Bender Tamás, az MTA doktora
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Ortopédiai Klinika, Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola A BALNEOTERÁPIA HATÁSA KRÓNIKUS DERÉKFÁJÁSBAN, ÉS KÉZ KISÍZÜLETI VAGY TÉRD ARTHROSISBAN
GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL
PANNON EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI- ÉS ANYAGTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉSZÍTETTE: MOLNÁR ESZTER OKL. ÉLELMISZERMÉRNÖK TÉMAVEZETŐ:
Placebo-hatás a sportban
BÉRDI MÁRK Placebo-hatás a sportban Doktori disszertáció Tézisek Témavezető: Doktori iskola: Vezető: Doktori program: Vezető: Prof. Dr. Bárdos György, egyetemi tanár, a biológiai tudomány kandidátusa,
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A HEMIPARETIKUS BETEGEK JÁRÁSÁNAK ÉS ÁLLÁSSTABILITÁSÁNAK HORVÁTH MÓNIKA
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A HEMIPARETIKUS BETEGEK JÁRÁSÁNAK ÉS ÁLLÁSSTABILITÁSÁNAK BIOMECHANIKAI JELLEMZÕI HORVÁTH MÓNIKA SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA SEMMELWEIS EGYETEM, TESTNEVELÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI
a NAT-1-0969/2010 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0969/2010 számú akkreditált státuszhoz Az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet Sugáregészségügyi Fõosztály
A BALKAMRA MORFOLÓGIAI ÉS FUNKCIONÁLIS EDZETTSÉGI JELEI KÜLÖNBÖZŐ KORÚ ÉS SZÍNVONALÚ SPORTOLÓKNÁL Doktori tézisek KNEFFEL ZSUZSANNA
A BALKAMRA MORFOLÓGIAI ÉS FUNKCIONÁLIS EDZETTSÉGI JELEI KÜLÖNBÖZŐ KORÚ ÉS SZÍNVONALÚ SPORTOLÓKNÁL Doktori tézisek KNEFFEL ZSUZSANNA SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI DOKTORI
A helyes laboratóriumi gyakorlat (GLP) alapelvei és alkalmazása
A helyes laboratóriumi gyakorlat (GLP) alapelvei és alkalmazása Vezér Tünde Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet A helyes laboratóriumi gyakorlat bevezetése ~ 30
Kvantitatív EEG nem epilepsziás betegekben
Kvantitatív EEG nem epilepsziás betegekben Puskás Szilvia Debreceni Egyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika EEG-szignál hagyományos elemzése lényege az idő függvényében változó feszültség szabad szemmel
Szakmai beszámoló (időközi beszámoló: 2014-02-01-2015-01-31)
Szakmai beszámoló (időközi beszámoló: 2014-02-01-2015-01-31) OTKA K-100845 Zsűri: PSP, futamidő: 48 hónap (2012.02.01 2016.01.31) Kutatásban résztvevők azonosak-e a szerződésben szereplő kutatókkal? NEM
Távközlés, internet 2006. III. negyedév
www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Előzetes adatok az ipari termelés változásáról 2006. december 7. Közzététel: 2006. december 6. Sorszám: 210. Távközlés, internet