BONI Széchenyi István Általános Iskola MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM FEJLESZTENDŐ TERÜLETEK KERSZTTANTERV ESZKÖZÖK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BONI Széchenyi István Általános Iskola MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM FEJLESZTENDŐ TERÜLETEK KERSZTTANTERV ESZKÖZÖK"

Átírás

1 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HÉT ÓRA LÉPÉSEK TEVÉKENYSÉGEK KERSZTTANTERV 1. óra Jobb fogalmának kialakítása bemutatkozással, a jobb kéz megnevezésével. (Szükség szerint kék szalaggal megjelölhető.) A jobb oldal végigsimítása, a jobb oldali részek megnevezése, megmutatása. Körben állva megnevezik a tanulók a tőlük jobbra álló pajtásukat. Azután hátra arcot csinálnak. Így is megnevezik a jobb oldali szomszédaikat. Testséma, térbeli tájékozódás, oldaliság, sorrendiség, emlékezet, figyelem, mozgáskoordináció Tájékozódási gyakorlatok saját testen II Testrészekre rámutatás jobb kézzel, jobb oldalon és középen II Ha kell kék szalag. Modulleírás óra Bal fogalmának kialakítása. (Megkeressük a dobogó szívünket, a bal kezére piros szalagot teszünk.) A bal oldal végigsimítása, a bal oldali testrészek megmutatása, megnevezése. Körben állnak. Ki áll tőled balra? Megnevezés, majd hátra arccal ugyanez. Gyakorlás. A testtudat, finommotorika, mozgáskoordináció, téri orientáció Testrészekre rámutatás másik kézzel, másik oldalon és középen II Előzőek gyakorlása. Ha kell piros szalag. Modulleírás. 3. óra Jobb-bal megkülönböztetése: kézen, saját testenoldaliság. Körben állás. Ki áll tőled jobbra (balra)? gyakorlása. A testtudat, finommotorika, mozgáskoordináció, téri orientáció fejlesztése, Testrészekre rámutatás mindkét oldal megnevezésével, középvonal-keresztezéssel Szöv a alap II Modulleírás. Nebuló, kék és piros színű ceruza.

2 2 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 3. óra Iránygyakorlat: Fl.: 27/a olvasás, színezés (bal piros, jobb kék). Milyen vagy? Miben hasonlítunk? Miben különbözünk? beszédészlelés Vizuomotoros koordináció és finommotorika Firkálógyakorlat IV óra Szituációs hangutánzások: - fáj a fogam, szívom: sz-sz-sz - sírok, szipogok - fáj a torkom, köhögök, - sír a baba oá, oá - csitítgatom csi-csi-csi - elaltatom s-s-s - Csend legyen! pszt - Megégetem a kezem: f-f-f fázik, lehelem: h-h-h Öregapám pipázik: p-p Fl. 79. járművek hangjának utánzása. Erre a csörög a dió. Ismerkedés a memóriajátékkal. Iránygyakorlat: Fl. 27/b olvasás, színezés. A testtudat, finommotorika, mozgáskoordináció, téri orientáció Auditív észlelés A hallási figyelem és emlékezet, a beszédészlelés és megértés Testrészekre rámutatás gyakorlása oldalak megnevezésével. Nicsak, ki beszél? VIII.2. Nebuló, kék és piros színű ceruza. 5. óra Állathangok utánzása. Fl. 80/a Medve m-m-m Méhecske z-z-z Kígyó sz-sz-sz Morog? Nem morog? Auditív észlelés Testtudatfejlesztés, mozgáskoordináció és tapintóérzék fejl. Testérzet-erősítő páros versenyek II.1.1.

3 3 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 5. óra Mit mond a kisrobot? Szem, fül (a megnevezett testrészt megmutatja). Mit rajzoltam a hátadra? Iránygyakorlat: Fl.: 27/c olvasás, színezés. Téri tájékozódás fejl. Formaészlelés, verbális kifejezőkészség fejl. Testrészekre rámutatás gyakorlása oldalak megnevezésével. 6. óra A szem funkcióinak megfogalmazása. Helyviszonyokat kifejező szavak. Alatt, fölött, mellett, mögött, előtt. Vizuális észlelés, finommotorika, vizuális emlékezet, téri tájékozódás Szem-kéz koordináció és alak-háttér differenciálás I. VII Testrészekre rámutatás gyakorlása oldalak megnevezésével. 7. óra Különböző játékok elhelyezése egy házikó körül. Hol? kérdésre válaszolni az irányokat kifejező szavakkal. Iránygyakorlat Fl. 28/a olvasása, színezése. Vizuális észlelés, finommotorika, vizuális emlékezet, téri tájékozódás, verbális kifejezőkészség Szem-kéz koordináció és alak-háttér differenciálás I. VII.1. Testrészekre rámutatás gyakorlása oldalak megnevezésével. Házikó és különböző játékok. Nebuló, kék és piros színű ceruza.

4 4 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM óra Alatt, fölött, mellett, mögött, előtt fogalmának gyakorlása. Iránygyak. Fl.: 28/a olvasása fóliáról, színezés. Vizuális észlelés, finommotorika, vizuális emlékezet, téri tájékozódás fejl. A testtudat, finommotorika, mozgáskoordináció, téri orientáció Szem-kéz koordináció és alak-háttér differenciálás I. VII.1. Testrészekre rámutatás gyakorlása oldalak megnevezésével. Nebuló, kék és piros színű ceruza óra I. sz. diszkriminációs lap a oldala (Kézikönyv vagy 1. és 2. sz. melléklet) Szőnyegen fekve meghatározni a tőlük jobbrabalra lévő tárgyakat. Iránygyak.: Fl.: 28/b olvasása, színezése. Auditív észlelés, verbális kifejezőkészség Testtudat, mozgáskoordináció, tapintóérzék, finommotorika Összeragadt testrészekjáték II.1.5. Diszkriminációs lap. (Kézikönyv 63. o. vagy 1. és 2. sz. melléklet) Nebuló, kék, piros és zöld színű ceruzák. Modulleírás. 2. óra I. sz. diszkriminációs lap b oldala A helyviszonyokra és az ízekre vonatkozó szavak alkalmazása. Alá-fölé, mellé, elé-mögé, közé. Tárgyakat helyeznek el a fenti irányok szerint. Aud. készs. fejl. Téri tájékozódás, testtudat, finommotorika, vizuomotoros koordináció Két kövér úr Kismadarak Csippcsepp IV.2.1. Diszkriminációs lap. (Kézikönyv 63. o. vagy 1. és 2. sz. melléklet)

5 5 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 3. óra Helyviszonyok gyakorlása, helyváltoztatás az asztal körül. Pl.:Bújj az asztal alá! Iránygyak.: Fl.: 28/c olvasása, színezése. A tanító néni mesél. Fl. 16. Hol ül a tanító néni? Ki ül tőle jobbra-balra? Mutatják a képen. Állatnevek első szótagjából történő kialakítása. A kitalált állat hangjának utánzása. Verbális, auditív észlelés, figyelem, differenciálása. Téri tájékozódás fejl. Gyakorlás az előzőekből. Auditív készségeket fejlesztő feladatok (Névútjáték) VIII.3. Nebuló, kék, piros és zöld színű ceruzák. Modulleírás óra Csiszolópapírból alapformák tapintása. Alapformák kialakítása fonalból. Mit rajzoltam a hátadra? (vonalak, alapformák). Iránygyak.: Fl.: 29/a olvasása, színezése. Testtudat, finommotorika, vizuomotoros koordináció Téri tájékozódás fejl. Keresd a párját! VI.1. Csiszolópapírból készült alapformák, fonal. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. 5. óra Gyakorlatok az alapformák felhasználásával. A padlóra szigetelő szalagból formákat ragasztok. Forgószínpad-szerűen cserélik az egyes formákat a tanulók. A járásokat gyakorolják, úgy mint eddig. Téri tájékozódás, testtudat, finommotorika, vizuomotoros koordináció Két kövér úr Kismadarak Csippcsepp IV.2.1. Szigetelőszalag.

6 6 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Nehezítés: ugrálások egyik formából a másikba. 5. óra Zöngés-zöngétlen hangok differenciálása (zöngés piros, zöngétlen zöld) kartonlapocskákkal jelzik a színt. p-b: labda, ember, lapát, kabát, robot, lopás, kopasz, kapar, toboz, lépked, lebeg. Auditív készs. fejl. Piros és zöld kartonlapocskák. Helyviszonyokat kifejező szavak alkalmazása mondatban. Verbális kifejezőkészs. fejl óra Helyviszonyok gyakorlása házikóval. Hol? Hová? kérdésre válaszok alkotása. Iránygyak.: Fl.: 29/b olvasása, színezése. Megnevezett tárgyak helyének pontos meghatározása. Hol van az asztal? - az ablak előtt - a polc mellett - az ajtó mögött stb. Tájékozódás síkban Fl. 17. Zöngés-zöngétlen k-g: vakon, vagon, pakol, magol, mákos, magos, lakás, vágás, rágás, rákos, egér, szekér. Téri tájékozódás fejl. Testtudat, finommotorika, mozgáskoordináció téri orientáció, beszédértés Auditív készségek fejl. Testrészekre rámutatás szeriális nehezítéssel. II.2.5. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. Modulleírás. Nebuló és korong. Piros és zöld kartonlapocskák.

7 7 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Szemben álló társ mozgásának utánzása (szoborjáték). Keresztirányú testrészek megérintése nyitott és csukott szemmel. Testséma fejlesztés. Gyakorlás az előzőekből óra Helymeghatározás adott képhez viszonyítva: sor (alsó, felső, középső) oszlop (jobb o., bal o., középső) fogalmának kialakítása. Fl. 17. Iránygyak.: Fl. 29/c olvasása, színezése. Zöngés-zöngétlen diff. v-f: von, fon, fonal, vonal, röfög, pöfög, fal vall, kefe, teve, kufár, búvár, pofon, lovon. Téri tájékozódás, testtudat, finommotorika, vizuomotoros koordináció Aud. készs. fejl. Két kövér úr Kismadarak Csippcsepp IV.2.1. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. Piros és zöld kartonlapocskák. Építés kockákból: Fl.: 63/a Formakövetés fejl. Nebuló, kockák. 8. óra Zöngés-zöngétlan diff.:z-s: mézes, meszes, rezes, vizes, eszes, tüzes, füzet, pisze, íze, tízes, váza mázsa. Egérvadászat Fl. 88/b képről szógyűjtés, mondatalkotás, mondatfűzés. Helymeghatározások: Hova bújt a kisegér? Hol keresi a cica? Iránygy: Fl. 29/c olvasása, színezése. Játék: Repül a repül Aud. készs. fejl. Követő szemmoz-gás, testtudat, sajátmozgás érzékelése, tapintásérzék Verb. készs., téri táj. fejl. Pillangók szállnak a fára III.1. Piros és zöld kartonlapocskák. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák.

8 8 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. óra A fej részeinek gyakorlása kereszt irányú megérintésekkel. A fej és a szem mozgatása a megadott irányba. Becsukott szemmel a teremben: Mi van tőled jobbra, balra? stb. Iránygyak. Fl.: 30/a olvasása, színezése. Zöngés-zöngétlen diff.: zs-s: sír, zsír, dézsa, gésa, mázsa, sárga, Pista, vizsla, húsos, rúzsos. Testséma Auditív észlelés, figyelem differenciálása. Téri tájékozódás. Gyakorlás az előzőekből. Auditív készségeket fejlesztő feladatok (Furulyás játék) VIII.3. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. Piros és zöld kartonlapocskák óra Fekvő helyzetben nevezi meg az adott tárgy helyét a teremben. Zöngés-zöngétlen diff.:t-d: láda, madár, patak, kötés, fedő, tető, hatos, ködös, tata, dada, buta, bunda (kirakás piros és zöld pálcikával). Írásmozgás-koordináció: Fl.: 36/ a-b Testttudat, finommotorika, mozgáskoordináció téri orientáció, beszédértés, munkamemóriafejlesztés. Aud. készs. fejl. Mozdulj varázsjelre! - játék II.2.6. Piros és zöld pálcikák. Nebuló, ceruza. 3. óra Labdasétáltalás: Teniszlabdát az asztaluk körül a megadott irányba helyezik (asztal elé, alá, mögé, fölé, jobbra-balra). Iránygyak.: Fl.: 30/b olvasása fóliáról, színezés. Beszédértés, téri tájékozódás Teniszlabdák. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák.

9 9 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 3. óra Zöngés-zöngétlen diff.:ty-gy: kegyes, ketyeg, bogyó, totyog, kotyog, gagyog, kegyes, begyes, gatya, latyak, potyog, rotyog (kirakás piros és zöld pálcikákból). Aud. készségek fejl. Mozgáskoordináció, vizuomotoros koordináció, testtudat, sajátmozgásérzékelés, egyensúlyérzékelés, térérzékelés fejlesztés. Szivárvány III.2. Piros és zöld pálcikák óra Zöngés-zöngétlen diff.: b-d: láda, lába, kóbor, Tódor, madár, radír, robot, tábor, kabát, nadrág, vödör, köböl, baba, dada. Magánhangzók felismerése szavakban. Fl.: 81/a (á-ó) Azonosság-különbözőség párosítással, átírásos vonalkövetés. Fl.: 75. Aud. készségek fejl. Testtudat, mozgáskoordináció, finommotorika, tapintásfejlesztés. Auditív készs. fejl. Vizuális készs. fejl. A kesztyű öt ujja Tíz kicsi indián IV.2.2. Piros és zöld pálcikák. Modulleírás. Nebuló, ceruza. Nebuló és különböző színű ceruzák. Iránygyak. Fl. 30/c olvasása, színezése. Fogalomalkotás Fl.: 20. (főfogalom) Téri tálékozódás fejl. Verb. készségek fejl. Gyakorlás az előzőekből.

10 10 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 5. óra Testfogalom gyakorlása. Mutasd meg azt a testrészedet, amire: - kesztyűt húzol - csizmát veszel, - sálat kötsz, - sapkát teszel, stb. (nyitott és csukott szemmel). Testből kapu és csészevonal alakítása törzshajlítás a föld érintésével. Kaput két gyerek alkotja. Betűelemek alakítása fonalból (kapu, csésze és fecskevonalak) Fl. 70 Testséma, beszédészlelés A szemmozgás tudatos kontrollja, a szemfixáció erősítése, szem-kéz koordináció, finommotorika, alakháttér differenciálása. Finommot. fejl. Gyakorlás az előzőekből. Szem-kéz koordináció és alak-háttér differenciálás II. VII.2. Fonal. Nebuló, ceruza. 3. Magánhangzók felismerése szavakban Fl.: 81/b Iránygyak. Fl. 31/a olvasása, színezése. Aud. készs. fejl. Téri tájékozódás fejl. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. 6. óra Csiszolópapírból kivágott betűelemek felismerése bekötött szemmel. Különféle betűelemek rajza a hátra (5 képből hármat kell felismernie). Azonosság-különbség, párosítás, vonalkövetés Fl.: 76., 69/c Magánhangzók felismerése a szavakban. Fl. 81/c ő-é Finommozg. fejl. A szemmozgás tudatos kontrollja, a szemfixáció erősítése, szem-kéz koordináció, finommotorika, alakháttér differenciálása, vizuális, auditív Szem-kéz koordináció és alak-háttér differenciálás II. VII.2. Csiszolópapírból kivágott betűelemek. Betűelemek rajza.

11 11 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 6. óra Iránygyak. Fl.: 31/b-c készs. és téri táj. fejl. Nebuló, ceruzák. 7. óra A tanya c. képen megnevezett dolgok helyének meghatározása. Képolvasás, szógyűjtés, szókincsbővítés, mondatalkotás, mondatfűzés. Fl. 22. Találós kérdések: Mi van a ház előtt? stb. Különböző irányok síkban történő meghatározásának gyakorlása. Fl o-ról szabadon választva. Fogalomalkotás Fl.: 21. Téri táj., verb. készs. fejl. Téri táj. fejl. Verb. készs. felj. Gyakorlás az előzőekből. 3. Magánhangzók felismerése a szavakban. Fl. 82/a e-ű Alak-háttér, Gestalt-látás Fl. 56/a, b, c Aud. készs. felj. Vizuális készs. fejl. Nebuló, ceruza. Nebuló, piros, kék, barna színű ceruza. 8.óra Közlekedünk. Fl.: 23. segítségével. Fl. 24. Iránygyak. Fl. 32/a-b Alak állandóság: kapu és csészevonal keresése környezetünkben. Magánhangzók felismerése a szavakban. u-a Mit mond a kisrobot? Téri tájékozódás, testtudatfejlesztés, mozgáskoordináció, tapintóérzék, finommotorika, vizuomotoros koordináció Vizuális, aud. készs. fejl. Kezek körberajzolása, kiszínezése II.1.6. Nebuló, ragasztó. Nebuló, korong. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák.

12 12 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM óra Maci, málna, nyuszi, répa Fl.: 71/b képein megmutatni. Memória játék: Fl Emlékezet fejl. 1. óra Alak állandóság. Horogvonalak, fecskevonalak keresése. Tájékozódás a maci szobájában. Pontos helymeghatározás. Fl.: 25. Tájékozódás rajzzal: Rajzolj egy házat a lap közepére! Tőle jobbra egy labdát! stb. Vizuális készs. fejl. Testtudat, mozgáskoordináció, finommotorika Téri tájékozódás fejl. Rák Harkály IV.2.3. Gyakorlás az előzőekből. Nebuló Papírlap, ceruzák. 4. Magánhangzók felismerése a szavakban. Fl. 82/b-c, u-a, ó-í Iránygyak.: Fl.: 32/c Aud. készs. fejl. Téri tájékozódás fejl. Nebuló, ceruza. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. 2. óra Megnevezett, ellentétes oldali testrész megérintése (bal kéz-jobb oldal, jobb kéz-bal oldal). Az eltévedt méhecske Fl. : 26/a Szógyűjtés, mondatalkotás a képről. A méhecske különböző helyekre repülhet. Pontos helymeghatározás. Testtudat, mozgáskoordináció, finommotorika Verb. készs. fejl. Téri tájékozódás fejl. Rák Harkály IV.2.3. Gyakorlás az előzőekből.

13 13 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. óra Képek összekötése a nevükben szereplő betűvel. p-r, cs-f Fl. 83/a-b Aud. készs., szem-kéz koord. fejl. Nebuló, ceruza óra Bekötött szemmel a terem berendezési tárgyainak meghatározása. Azonosságok-különbözőségek Fl. 77. Szóvégi hangok és képek azonosítása t-s v-n Fl.: 83/c 84/a Hangazonosítások képekkel szókezdő m-l szóvégi k-gy. Iránygy. Fl. 33/a olvasása, színezése. Téri táj. fejl. Testtudat, mozgáskoordináció, finommotorikafejlesztés. Vizuális, auditív készségek Rész és egész VII.3. Gyakorlás az előzőekből. Nebuló, különbö-ző színű ceruzák. Nebuló, ceruza. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. 4. óra Kört alakítanak. Megnevezik a tőlük jobbra és balra álló társukat, majd hátat fordítanak és úgy is megnevezik a jobb és bal oldali szomszédaikat. Magánhangzók és kép egyeztetése hallás után szóban. Fl.: 85/a-b-c Iránygyak. Fl.: 33/b-c olvasása, színezése. Célbadobás karikadobálóval. Téri tájékozódás, testtudat, mozgáskoordináció, finommotorikafejlesztés. Aud., vizuális készs. fejl. Téri tájékozódás fejl. Szem-kéz koord. fejl. Rész és egész VII.3. Gyakorlás az előzőekből. Nebuló, ceruza. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. Karikadobáló.

14 14 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 5. óra Ismétlések: testséma mondókával. Ellentétes oldali testrészek megérintése saját testen és társon. Szemmozgás fejlesztése (fénykövetés fejforgatás nélkül). Alak-háttér diff.: Fl.: 56/b-c Iránygyak. Fl.: 34/a olvasása, színezése. Finommotorika, vizuomotoros koordináció, testtudat, sajátmozgás-érzékelés, tapintásérzék, szem-kéz koordiná-ció Vizuális kész. fejl. Téri táj. fejl. Zseblámpafényfogócska III.5. Gyakorlás az előzőekből. Nebuló és ceruzák óra Hallás után magánhangzók kép azonosítása. Fl.: 86/a-b-c Iránygyak. Fl. 34/b olvasása, színezése. Szembekötősdi. Formák visszahelyezése tapintással bekötött szemmel. Aud. készs. fejl. Vizuális észlelés, azon belül is a vizuális figyelem és emlékezés Téri tájékozódás, finommotorika, fejlesztése, alak-háttér diff. A vizuális emlékezet VII.5. Nebuló, ceruza. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. Különböző formák. 7. óra Szembenálló társ mozgásának leutánzása. Emocionális fejlesztés, belső tulajdonságok megnevezése. Ki ismer magára? (Egymás jó tulajdonságainak elmondásából.) Megjöttek a fecskék! Fl.: 26/b Hová repülhet? Pontos helymeghatározás. Vizuális észlelés, azon belül is a vizuális figyelem és emlékezés Testséma fejl. Téri tájékozódás, verb. készs. fejl. A vizuális emlékezet VII.5.

15 15 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Szógyűjtés, mondatalkotás, mondatfűzés. 7. óra Iránygyak. Fl.: 34/c 35/a olvasása, színezése. Téri tájékozódás Gyakorlás az előzőekből. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák óra Tájékozódás síklapon rajzzal: Rajzolj a lap közepére egy asztalt, rá egy vázát, alá cicát, a cica elé egy egeret. stb. Játszótéren Fl.: 88/a Gyerekek, tárgyak pontos helyének meghatározása. Szógyűjtés, mondatalkotás, mondatfűzés. Iránygyak. Fl. 35/b-c olvasása, színezése. Beszédértés, szem-kéz koord., finommot., téri táj. fejl. Vizuális készs., téri tárj. fejl. Téri táj. fejl. Gyakorlás az előzőekből. Papírlap, ceruzák. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. Ha az órán időhiány miatt a feladatokat nem tudjuk befejezni, házi feladatként megoldhatják a tanulók. A Nebuló oldalán és a oldalán található feladatok a betűtanulás megfelelő szakaszában gyakorlásként felhasználhatóak. A kereszttantervnél található anyagokat a alapkepessegek_fejlodesenek_tamogatasa/tanitoi_utmutato/modulleirasok/szovegertes_a_1-2_alapozas_vegleges.pdf oldalról lehet letölteni.

16 16 Felhasznált irodalom: Gyenei Melinda Szautner Jánosné Szigeti Gizella: A tanulási zavarok korrekciója kisiskolás korban I. Fejlesztő program Tanítói segédlet a Nebuló 1. című képességfejlesztő feladatgyűjteményhez, Marketing Műhely Kft Szautner Jánosné Szigeti Gizella: NEBULÓ Látom, hallom, csinálom: TUDOM! Képességfejlesztő feladatgyűjtemény kisiskolások számára, Marketing Műhely Kft. A sulinovadatbank. hu oldalon található modulleírások.

17 17 KÉSZSÉG TÁRGYAK: RAJZ HÉT ÓRA LÉPÉSEK TEVÉKENYSÉGEK KERSZTTANTERV óra A jobb kezüket körberajzolom, a gyerekek színezik vagy festik. Fl.:53./a) b) Finommozgás fejl. Alak-háttér diff. Rajzlap, grafit és színes ceruzák. Nebuló Fl óra 3. óra 4. óra 5. óra A bal kezüket rajzolják körbe és színezik ki. Fl.:53./c) 54/a) Görbe tükör játék. A tanító rámutat saját testrészére, de rosszul nevezi meg. A gyerekek megmutatják magukon a megnevezett testrészt, de a tanító által mutatottat nevezik meg. Fl.:9. o. a) b) c) Fl.:11.o. Fl.:54./ b) c) Milyen vagyok? Tükör segítségével rajzolják le magukat! Ügyes boci játék. Képek sablonba illesztése nyitott, majd bekötött szemmel. Fl.:55./a) b) Képkirakás tépett papírdarabkákból. Finommozgás fej. Alak-háttér diff. Testséma-fejlesztés, téri tájékozódás mozgás fejl. Rész- egész fejl. Percepció fejl. Finommozgás fejl. Életpálya-építés A modul 1. témakör: Milyen vagy? Ráhangolódás: Tükörjáték Rajzlap, grafit és színes ceruzák. Nebuló Fl. Modulleírás. Nebuló Fl. Ügyes boci RAVENSBURGER játék. Nebuló Fl. Színes papír, ragasztó óra Hiányzó részek pótlása. Fl.: 65/ a) b) c) Hiányzó részek pótlása, színezés. Fl: 66./ a) b) c) Fl.: 67./ a) b) c) Fl.: 68./ a) b) c) Percepció fejl. Finommozgás, percepció fejl. Nebuló Fl. Nebuló Fl.

18 18 KÉSZSÉG TÁRGYAK: TECHNIKA óra Tapintások érzékelő zacskóból. Érzékelő zacskóba helyezett játékok tapintás utáni felismerése. Különböző méretű golyókat vesznek ki, tapintással állapítják meg a nagyságát. Fl.: 47. o. Taktilis finommozgás fejl. Érzékelő zacskó, apró játékok (pl.: kindertojásból), golyók v. fából gyöngyök. Fogvájó tördelése méretre. Fl.: 6.o. Pálcikákból fogvájóból testrészek. Logikai lapok formáinak összeillesztése, színezése. Fl.: 8. o. Vizuomotoros szemkéz koordináció, finommozgás fejl. Fogvájó, logikai lapok. Nebuló Fl óra Alapformák kialakítása gyurmából. (négyzet, kör, háromszög, téglalap). Memóriajáték gyümölcsök képével. Gyurmázás: gyümölcsök (gömbölyítés, hengerítés, kúposítás). Gyurmaember ( a test fő részei: fej, nyak, törzs, végtagok). Finommozgás fejl. Emlékezet fejl. Testséma fejl. Gyurma, gyümölcsök képe a memóriajátékhoz óra Gyurmából hullámvonal alakítása. Puzzle elemek összeillesztése. Csákó hajtogatása. Finommozgás fejl. Gyurma, 16 v. 24 darabos puzzle, újságpapír óra Terménykép készítése saját ötlet alapján v. sablon segítségével. Finommozgás fejl. Búza, kukorica, rizs, lencse, sablon.

19 19 KÉSZSÉG TÁRGYAK: ÉNEK óra Zörejek felismerése. (síp, furulya, csengő, óra, hangszerek hangjának meghallgatása). Mindegyiket megszólaltatni. Válasszák ki a rajzok közül melyiket hallották, azt kiszínezni. Fl.:78. o. Fl.:19. o. Memóriajáték a képekkel. Mondókák, kiszámolók. Auditív észlelés fejl. Emlékezet, ritmus készs. fejl. Életpálya-építés A modul 2. témakör: Kis utcában süt a nap Mondókák, kiszámolók. Síp, csengő, óra, dob, furulya, cintányér, triangulum. Nebuló Fl. A modulban szereplő dalok óra 3. óra Zörejek észlelése: leejtem a kulcsot, csattogtatom az ollót, papírlapot tépek szét, írok a táblára stb. Megfigyelik, hunynak, kitalálják. Csákó a fejen, egyensúlyozás, közben éneklés. Baromfiudvar: hangutánzások. Fl.: 80. o. Játék: A gyerekek elbújnak a teremben. Egy kimegy közülük, ő lesz a gazda. Amikor bejön, hívja az állatokat: Ébredjetek! A többiek állathangon megszólalnak, a gazda pedig kitalálja, hogy hol vannak, és milyen állatot utánoznak. Auditív észlelés fejl. Nagymozgás, egyensúly Auditív észlelés fejl. Percepció fejl. Életpálya-építés A modul 2. témakör: Most viszik, most viszik Életpálya-építés A modul 2. témakör: Most viszik, most viszik Különféle tárgyak, zörejkazetta. Csákó. A modulban szereplő dalok. Nebuló Fl. A modulban szereplő dalok óra Hátrafelé járás csukott szemmel. Átbújás egyre csökkenő magasságú ugrókötél alatt, majd kúszás, (közben ének: Bújj, bújj zöld ág ). Rajzok nevének ritmizálása tapssal. Játék: Erre csörög a dió! Nagymozgás, egyensúly fejl. Ritmus készs. fejl. Életpálya-építés A modul 2. témakör: Most viszik, most viszik Ugrókötél. A modulban szereplő dalok.

20 20 KÉSZSÉG TÁRGYAK: KÖRNYEZETISMERET óra Testrészek gyakorlása társon. (A társ háttal, majd szemben áll). A testrészek funkcióinak tudatosítása, gyakorlása (törzs, végtagok, fej). Testséma gyakorlása párban: Szemben állnak, egyikük kezében teniszlabda. Ezt átadja a társának, közben megnevezi a saját átadó kezét, és társa átvevő kezét. Szőnyegen, háton fekve megérintik és megnevezik testrészeiket. Fl.:5. o. A testsémába tapasztalati alapon rajzoljuk a test fő részeit, színezzük. Tükörgyakorlat: A fej részeinek megfigyelése (szimmetria). Érzékszervek (szem száj fül orr bőr) és funkciójuk. Testséma fejl. Együttműködés fejl. Mozgás fejl. Önismeret fejl. Érzékelés fejl. Életpálya-építés A modul 1. témakör: Milyen vagyok? Teniszlabda. Nebuló Fl. Tükör. Modulleírás óra A test tudatos megismerése tükörrel. Milyen vagyok? Spontán megnyilatkozások önmagunkról (alkat, arányok, színek). Testséma mondóka: A fejem a vállam a térdem A test kirakása részeiből, megnevezett testrészek felmutatása. Fent, lent, középen megmutatása saját testen, rajzon. Testséma fejl. Mozgás fejl. Önismeret fejl. Rész-egész viszonya, téri tájékozódás fejl. Életpálya-építés A modul 1. témakör: Milyen vagyok? Milyen vagy? Tükör, Nebuló Fl. 7.o. fénymásolata. Mondókás gyűjtemény. Modulleírás.

21 21 KÉSZSÉG TÁRGYAK: KÖRNYEZETISMERET óra Háton fekvő helyzetben, keresztben megérinteni saját testrészeiket. Hason fekve érintik meg különböző testrészeiket nyitott és csukott szemmel. Az orr funkciója. Kellemes és kellemetlen szagok észlelése (kölni, szappan, hagyma, dezodor stb.). A nyelv funkciói. Csukott szemmel ízlelnek: édeset, savanyút, sósat, keserűt. Testséma fejl. Önismeret fejl. Érzékelés fejl. Kölni, szappan, hagyma, dezodor. Cukor, méz, citrom, só, grepfruit, tonik óra A törzs további részletezése: váll, mellkas, mell, has, köldök, hát, lapocka, csípő, derék. A fej további részletezése: fejtető, homlok, orrnyereg, fülkagyló, tarkó, áll. Fl.:13. o. Gyakorlás: Orrom, orrom mondókával. A törzs részeinek gyakorlása. Páronként szemben állnak. Az egyik gyerek szemét bekötjük. Társa megérinti egyes testrészeit, a bekötött szeműnek meg kell neveznie azt. Én mondom a testrészt, ő mutatja és megnevezi a funkcióját. Mutasd meg azt a testrészedet, amelyikkel írsz, labdát rúgsz, amin ülsz, az öved van rajta. Testséma fejl. Együttműködés, mozgás, önismeret fejl. Életpálya-építés A modul 1. témakör: Milyen vagyok? Nebuló Fl. Mondókás gyűjtemény. Kendő. Modulleírás.

22 22 KÉSZSÉG TÁRGYAK: KÖRNYEZETISMERET óra Testrészek részletezése: A végtagok Kéz: felsőkar, alsókar, csukló, kézfej, ujjpercek, ujjbegyek. Kesztyűk párosítása Fl.:10. o. Láb: comb, térdhajlat, lábszár, boka, lábfej. Egymás háta mögött, majd szemben álló társ azonos oldali testrészeinek megérintése. Testséma fejl. Önismeret fejl. Együttműködés fejl. Életpálya-építés A modul 1. témakör: Milyen vagyok? Nebuló Fl. Modulleírás.

23 23 KÉSZSÉG TÁRGYAK: TESTNEVELÉS óra Elhelyezett ugrókötelek között járás egyenletes ritmusban. Tapsra utánozó járások: törpejárás, óriásjárás, gólyajárás. Nehezítés: A mozgásokat bekötött szemmel megismétlik. Ugrások ugrókötelek között. A köteleket fektetve helyezem a földre kb. 50 cm-re egymástól. Átugrás páros lábbal, kezek a csípőn, majd magastartásban. Páros és egy lábon ugrálás csukott szemmel is. Törzs: fordítások különböző kartartásokkal (magas-, mellső közép-, oldalsó középtartás, csípőn. (Csukott szemmel is.) Játék Testfogalom, testséma, nagymozgás: alapmozgások koordinálása, vázizmok szabályozása, vesztibuláris ingerlés fejl. Életpálya-építés A modul 1. témakör Figyelünk egymásra 2. témakör Kis utcában süt a nap: Békás játék, Fogócskák Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul 2. témakör Kis utcában süt a nap: Ne nézz hátra, jön a farkas Katonás játék Ugrókötél, kendő. Játékok leírása az adott modulokban. 2. óra Láb Padokból, zsámolyokból labirintust készítünk. Ebben gyakorolják a járásokat a megadott irányba (balra, jobbra fordulásokkal). Nehezítés: Csákóval a fejen folytatják. Csúszás, kúszás, mászás térden, tenyéren. (bébifóka, gyík, kukac) Játék Testfogalom, testséma, nagymozgás: alapmozgások koordinálása, vázizmok szabályozása, vesztibuláris ingerlés fejl. Padok, zsámolyok. Mozgások leírása az adott modulban. Játékok leírása az adott modulban.

24 24 KÉSZSÉG TÁRGYAK: TESTNEVELÉS óra Karkörzések: előre, hátra, tölcsér, lengetés, keresztezés (nyitott, majd csukott szemmel). Nehezítés: teniszlabda a kézben. Vállak és felsőtest lazítása (hal, fóka). Láb Szőnyegen, háton fekvésben lábemelések: páros majd váltott lábakkal. Lábkörzések, állva lengetések (előre, hátra, oldalt). Hajlítás nyújtás (kezek a combon). Csúszás, kúszás, mászások gyakorlása (bébifóka, gyík, kukac). Játék Testfogalom, testséma, nagymozgás: alapmozgások koordinálása, vázizmok szabályozása, vesztibuláris ingerlés fejl. Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul 2. témakör Kis utcában süt a nap: Terpeszfogó Teniszlabda. Mozgások leírása az adott modulban. Szőnyeg. Játék leírása az adott modulban óra Láb Hulahopp karika körbejárása kívül belül. (A külső majd a belső lábél érje a karikát. A lábujjak a sarkat érjék.) Ugrókötelekből háromszög kialakítása. Ennek körbejárása úgy, mint a karikánál. Ugrókötelekből négyzet alakzatokat készítünk. Járások, mint az előzőeknél. Vállak és felsőtest lazítása (hal, fóka). Játék Nagymozgás, testfogalom testséma, alapmozgások koordináltsága, a karok izomtónusának szabályozásának fejl., korai mozgásminták legyőzése. Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul 2. témakör Egyszer egy időben Pecsenyeforgatás Hulahopp karika. Ugrókötél. Mozgások leírása az adott modulban. Játék leírása az adott modulban.

25 25 KÉSZSÉG TÁRGYAK: TESTNEVELÉS 5. óra Láb Gyakorlatok az alapformák felhasználásával. (A padlóra kör-, háromszög-, négyzetformákat ragasztok szigetelő szalagból.) Forgószínpad-szerűen cserélik az egyes formákat a tanulók. A járásokat gyakorolják, mint az előző órán. Nehezítés: ugrálások egyik formából a másikba. Vállak és felsőtest lazítása (hal, fóka). Játék Nagymozgás, testfogalom testséma, alapmozgások koordináltsága, a karok izomtónusának szabályozásának fejl., korai mozgásminták legyőzése. Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul 2. témakör Egyszer egy időben Szobrosjáték Szigetelőszalag. Mozgások leírása az adott modulban. Játék leírása az adott modulban óra Labdagyakorlatok. Köralakítás. Labda dobása, elkapása két kézzel. Először jobbra, majd balra forog a kör. Labda dobása és elkapása egy kézzel. (bal kézzel elkapom, átveszem a jobb kezembe és azzal dobom). Ugyanez ellenkező irányba. Labdás gurulás (ebihal, iguána). Játék Nagymozgás, testfogalom testséma, alapmozgások koordináltságának fejl., alkar és tenyér helyes tónusváltásának segítése, korai mozgásminták legyőzése. Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul1. téma Figyelünk egymásra 2. témakör Egyszer egy időben Túrós játék Labdák. Mozgások leírása az adott modulban. Játékok leírása az adott modulokban.

26 26 KÉSZSÉG TÁRGYAK: TESTNEVELÉS 7. óra Előző órai labdagyakorlatok ismétlése. Nehezítés: páros dobó. Labdavezetés lábbal, bóják között. (Jobb, majd bal lábbal, majd váltva.) Labdapattogtatás jobb, majd bal kézzel. Labdás gurulás (ebihal, iguána). Játék Nagymozgás, testfogalom testséma, alapmozgások koordináltságának fejl., alkar és tenyér helyes tónusváltásának segítése, korai mozgásminták legyőzése. Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul1.témakör Figyelünk egymásra 2. témakör Most viszik, most Páros fogó. Labdák, bóják. Mozgások leírása az adott modulban. Játékok leírása az adott modulokban óra Labdagyakorlatok Labdavezetés ugrókötelek között jobb, bal, majd váltott kézzel. Terpeszülésben labda görgetése a lábak körül: jobb kézzel a jobb láb körül, középen váltás, bal kézzel a bal láb körül, hátul középen váltás. Nehezítés: ugyanez csukott szemmel. Fekvő helyzetben az egész test körül görgetjük a labdát. A fejtetőtől indulunk jobbra, derékhoz érve felülnek, úgy folytatják a görgetést a baloldal derékig, majd újból fekvő helyzetben a fejtetőig. Labdás gurulás (ebihal, iguána). Játék Nagymozgás, testfogalom testséma, alapmozgások koordináltságának fejl., alkar és tenyér helyes tónusváltásának segítése, korai mozgásminták legyőzése. Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul 1. témakör Ki vagy te? Labdás neves. Labdák, ugrókötelek. Mozgások leírása az adott modulban. Játék leírása az adott modulban.

27 27 KÉSZSÉG TÁRGYAK: TESTNEVELÉS óra Padgyakorlatok: Járás a tornapad körül. Sántító járás. (Egyik láb a padon, a másik a pad mellett a földön) Járás terpeszben (tornapad a lábak között) Járás a padon. (Ismétlések csukott szemmel) Egyensúlyozó járás tornapadon, csákó a fejen. Szökdelés tornapadon páros, majd egy lábon. Nehezítés: Járás háttal a padon. Mászások, kúszások (kutya, lopakodó macska, oroszlán) Játék Nagymozgás, testfogalom testséma, alapmozgások koordináltságának fejl., a karok izomtónusszabályozásának segítése, korai mozgásminták legyőzése Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul 1. témakör Figyelünk egymásra Tornapad, csákó. Mozgások leírása az adott modulban. Játék kiválasztása az adott modulból óra Padgyakorlatok: A gyerekek fekvőtámaszban két tenyerüket a tornapadra téve haladnak oldalirányba. Ugyanez háttal a padnak, majd a lábak vannak a padon, tenyér a földön. Az előzőek gyakorlása csukott szemmel. A tornapadok zsámolyra helyezve rézsútos helyzetbe kerülnek. Járás a padon előre föl, háttal le. Nehezítés: mászás, kúszás, csúszás a padon előre, hátra, nyitott és csukott szemmel. Kéztámasszal a padon zsugorkanyar csípőemelés vízszintes és rézsútos padon. Nagymozgás, testfogalom testséma, alapmozgások koordináltságának fejl., a karok izomtónusszabályozásának segítése, korai mozgásminták legyőzése. Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul 1. témakör Figyelünk egymásra Tornapad, zsámoly. Mozgások leírása az adott modulban.

28 28 KÉSZSÉG TÁRGYAK: TESTNEVELÉS óra 11. óra Mászások, kúszások (kutya) Játék Egyensúlygyakorlatok: Ugrókötelekből egyre szűkülő utcákat készítünk, melyekben járásokat végzünk nyitott és csukott szemmel. (Óriás, törpe, gólya stb.) Nehezítés: csákó a fejen. Szökdelések a különböző szélességű utcák között: páros, majd váltott lábon, nyitott és csukott szemmel. Átugrás egyre magasabbra emelt ugrókötél fölött helyből páros, majd nekifutással, egy lábbal. Kúszások, mászások. (lopakodó macska, oroszlán). Játék Nagymozgás, testfogalom testséma, alapmozgások koordináltságának fejl., a karok izomtónusszabályozásának segítése, korai mozgásminták legyőzése. Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul 1. témakör Figyelünk egymásra Játék kiválasztása az adott modulból. Ugrókötelek, csákó. Mozgások leírása az adott modulban. Játék kiválasztása az adott modulból. 12. óra Ugrások hulahopp karikába. Beugrás kiugrás páros lábbal, kezek a csípőn. Megadott jelre átugrás egymás karikájába páros lábbal megadott irány szerint. Különböző járások hullámvonalban. Szökdelések páros lábbal, kezek csípőn. Indiánszökdelés (ellentétes láb-kézmozgás.) Nehezítés: csákó a fejen. Gerincjavító gyakorlatok (sas, nyuszi) Játék Nagymozgás, testfogalom testséma, alapmozgások koordináltságának fejl., a vázizmok izomtónusszabályozása, korai mozgásminták legyőzése Szövegértés, szövegalkotás A modul 1-2. évfolyam Alapozás Életpálya-építés A modul 1. témakör Figyelünk egymásra Hulahopp karikák, csákó. Mozgások leírása az adott modulban. Játék kiválasztása az adott modulból.

29 29 NAPKÖZI, SZABADIDŐ foglalkozás 3. foglalkozás 4. foglalkozás Ismerkedés egymással, egymás nevének megtanulása. A bemutatkozás formáinak gyakorlása. Kapcsolatteremtés a társakkal. Az iskola és az óvoda átmenetét segítő időszak. Beszélgetés a hasonlóságokról különbözőségekről. Az iskola és az óvoda átmenetét segítő időszak. A ritmus kialakítása életünkben, az iskolai napirend tudatosítása. Önismeret, kapcsolatteremtés, emberi magatartásformák és élethelyzetek megfigyelése; szerepvállalás, kooperativitás, egymásra figyelés szociális kompetenciák fejl. Tájékozódás az iskola életében. Szerepvállalás, kooperativitás, információszerzés. Önbizalom, tudatosság, szociális kompetencia: vitakészség, tolerancia, együttműködés fejl. Életpálya-építés A modul 1. témakör Ki vagy te? Életpálya-építés A modul 2. témakör Az iskola hagyományai 2. Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák A Én és a világ: Egy napom az iskolában Az adott modulban megjelölt eszközök. Az adott modulban megjelölt eszközök. Az adott modulban megjelölt eszközök.

30 30 NAPKÖZI, SZABADIDŐ foglalkozás Az iskolába kerülő gyerekek megismerése, előzetes tapasztalataik előhívása, közösségalakítás. Kommunikatív képességek, empátia, tolerancia, együttműködés, csoportkezelő képesség, Szabálykövetés fejl. Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák A Én és a világ: Játék a szabadban Az adott modulban megjelölt eszközök foglalkozás Az emberi gesztusok és a mimika, a testtartás értelmezése az érzelmek, lelkiállapotok kifejezésében. Belehelyezkedés mások helyzetébe. A másság elfogadása. Az emberi gesztusok értelmezése, képek olvasása, értelmezése. Együttműködés, kreativitás, intuíció, kommunikációs képességek, önismeret fejl. Életpálya-építés A modul 1. témakör Milyen vagy? Az adott modulban megjelölt eszközök. Felhasznált irodalom: Gyenei Melinda Szautner Jánosné Szigeti Gizella: A tanulási zavarok korrekciója kisiskolás korban I. Fejlesztő program Tanítói segédlet a Nebuló 1. című képességfejlesztő feladatgyűjteményhez, Marketing Műhely Kft Szautner Jánosné Szigeti Gizella: NEBULÓ Látom, hallom, csinálom: TUDOM! Képességfejlesztő feladatgyűjtemény kisiskolások számára, Marketing Műhely Kft. A kereszttantervnél található anyagokat a oldalon az Életpálya-építés, Szövegértés vagy a Szociális kompetencia szavakra kattintva lehet letölteni.

31 31 MATEMATIKA óra 2. óra 3. óra Tájékozódás a matematika eszközökről, színismeretről (színes ceruzák, pálcikák, logikai lapok, csoportosítása, válogatások). Ismerkedés a logikai játékkészlettel. Az elemek tulajdonságainak megismerése (szín, méret, alak, lyukasság). Kakukkfiókás-játék. Mi változott meg? több (4-5) tárgy közül egy kicserélése új tárggyal, kettő felcserélése, egy elvétele. Az egész sorrend megfordítása, a felismert változás visszaváltoztatása, megnevezése. A fej részeinek kirakása rárakással, mellérakással Fl. 8/a Összehasonlítás saját szempontok szerint, két-két tárgy felismerése. Ugyanolyan fogalma. Kommunikáció fejl. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján, egyes tulajdonságok kiemelése, érzékelés tudatosítása, tárgyak, tulajdonságainak kiemelése. Érzékelés tudatosítása, téri tájékozódás fejl. Tárgyak tulajdonságainak kiemelése egy-egy érzékszerv külön működtetésével. Vizuomotoros koordináció fejl. Emlékezet fejl. Érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet fejl. Téri tájékozódás fejl. 1. modul I. Ráhangolódás része 1. modul II.1. Téri tájékozódás az iskolában II.2. Globális megfigyelés II.4. Az osztályterem berendezési tárgyai 1. modulii. 3. Tájékozódás az iskolában II.5. Téri viszonyokii.6. Tájékozódás térben Színes ceruzák, pálcák, logikai lapok, demonstrációs lapok. Játékfigurák, tárgyak. Gyümölcsök, falevelek, logikai lapok. abban leírt

32 32 MATEMATIKA óra 4. óra 1. óra Azonosság különbözőség Fl oldal Formamásolás, formakövetés. A Nebulóban kirakott forma másolása rárakással, mellérakással, emlékezetből. Fl. 14/a, b Ritmusos mozgássor követése: látott ritmus követése mozgássorral. Egyszerű periodikus sorozat folytatása hanggal, kirakással, rajzzal. Gestalt látás: Hiányos rajzok pótlása, kiegészítése. Rész-egész. Szimmetria. Fl. 65.o. Érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, tájékozódás az időben Érzékelés, észlelés, téri tájékozódás, emlékezet, azonosítás, megkülönböztetés 1. modul II. 7. Tájékozódás az időben 1. modul II. 8. Tulajdonságok kiemelése II. 9. Tulajdonságok kiemelése II. 10. Összehasonlítá-sok eszközök. Fogvájó, korongok. Logikai lapok, demonstrációs logikai lapok óra Formák megkülönböztetése. Formák, színek összekapcsolódása. Egymással fedésben lévő síkidomok az azonos formák kiválasztása. Téri tájékozódás, szerialitás, időbeli és téri ritmus fejl. 1. modul II.11. A számolás előkészítéses

33 33 MATEMATIKA 2. óra Fl. 61/a, b, c Fl. 52. o. körök óra Azonosság, különbözőség megállapítása. Adott rajzon formák, színek párosítása. Fl. 62/a, 49. Alakfelismerés, téri tájékozódás fejl. Tájékozódás a világ mennyiségi viszonyai között. 1. modul II.12. Mennyiségi viszonyok 4. óra 1. óra Azonosság, különbözőség, állandóság (házsoron). Fl. 62/b, 8/b A tanult geometriai alakzatok, megnevezett formák keresése fóliáról. Azonosság-különbözőség párosítással. Fl. 52. o. háromszögek, téglalapok. Alak felismerés, téri tájékozódás fejl. Tájékozódás a világ mennyiségi viszonyai között. Téri tájékozódás, alakfelismerés, ritmus, mozgás, figyelem fejl. 1. modul II.13. Több, kevesebb Matematika B modul testnevelés II.2 Medvevadászat Fólia. Modulleírás óra Alak-háttér: színezés, képrészlet kiválasztása és beillesztése az eredetibe. Fl. 64/ a, b Forma kirakása, reprodukálása rárakással, mellérakással, emlékezetből. Fl. 15/a Rész-egész, figyelem, emlékezet, formamásolás, tájékozódás fejl. Nebuló, fogvájó, korongok.

34 34 MATEMATIKA 3. óra Sorkövetés: egyenes, szaggatott, hullámvonal. Fl. 69. o. Gestalt látás: Fl. 9. o. tükörrel. Finommot., figyelem fejl. 3. modul Ráhangolódás része 3. Végtagokból formák kialakítása. Pl.: terpeszállás, karok magas, mély, mellső tartása az ujjhegyek összeérintése. Vonalkövetés Fl o. Nagymozgás, téri tájékozódás 4. óra Gestalt látás Fl. 12/a, 66/a Logikai lapok válogatása, illesztése. Finommot. tájékozódás fejl. Logikai lapok. Azonosság, különbözőség párosítással. Fl. 50. o. Figyelem, alakfelismerés fejl óra Sorkövetés (Labirintus) Fl. 71/a Iránykövetés Fl. 71/b, c 72/a, b, c Memóriajáték Fl o. Finommot, figyelem, emlékezet, tájékozódás fejl.

35 35 MATEMATIKA 2. óra Azonosság-különbözőség számokkal fóliáról. Gestalt látás Fl. 12/b 66/b, c Forma reprodukálása Fl. 15/b Figyelem, alakfelismerés, finommot., formamásolás fejl. Számkártyák, fólia, dobókocka. Formamásolás Fl. 39. o. 40. o. 41. o. Számolási játék dobókockával óra 4. óra Időrendiség: A csodálkozó nyuszi Fl. 87. o. körbenyírt képeinek sorba rendezése. A történet elmondása. Formák azonosítása (A tojás mintájával megegyező csibe rajzolása a feladatlapba.) Formamásolás Fl. 36. o. 37. o. 38. o. Iránygyak.: Fl.: 31/b olvasása, színezése. Szimmetria: Fl. 64/c Lyukas táblán vízszintes és függőleges vonal, négyzet, téglalap, háromszög, rajz alapján ház kirakása. Tájékozódás az időben, verbális készs. fejl. Szerialitás, finommot. formakövetés, formamásolás fejl. Téri táj. fejl. Formamásolás, figyelem, finommot. Nebuló, kék, piros, sárga és zöld színű ceruzák. Lyukas tábla.

36 36 MATEMATIKA óra Formamásolás: Fl.42. o. 43. o. 44. o. 45. o. 46. o. Formamásolás fejl. Ha az órán időhiány miatt a feladatokat nem tudjuk befejezni, házi feladatként megoldhatják a tanulók. A kereszttantervnél található anyagokat a oldalon a Modulleírások szóra, majd az A típus, ill. B típus szóra kattintva lehet letölteni. Felhasznált irodalom: Gyenei Melinda Szautner Jánosné Szigeti Gizella: A tanulási zavarok korrekciója kisiskolás korban I. Fejlesztő program Tanítói segédlet a Nebuló 1. című képességfejlesztő feladatgyűjteményhez, Marketing Műhely Kft Szautner Jánosné Szigeti Gizella: NEBULÓ Látom, hallom, csinálom: TUDOM! Képességfejlesztő feladatgyűjtemény kisiskolások számára, Marketing Műhely Kft. A sulinovadatbank. hu oldalon található modulleírások.

Szempontok az egyéni fejlesztési tervek elkészítéséhez

Szempontok az egyéni fejlesztési tervek elkészítéséhez Szempontok az egyéni fejlesztési tervek elkészítéséhez Figyelemfejlesztés Auditív figyelem Zörejek megfigyelése Hangok, beszéd megfigyelése Háttérzajok megfigyelése Vizuális figyelem Mi változott meg?

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés 2017. november 6-10. Lila kiscsoport Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés Anyag: Testünk projekt 1. hét. Cél: Testséma fejlesztése, tájékozódás testen, testrészek ismerete, az emberi test

Részletesebben

Óravázlat. Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel. A természetes szám fogalmának mélyítése a számtulajdonságok megfigyelésével.

Óravázlat. Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel. A természetes szám fogalmának mélyítése a számtulajdonságok megfigyelésével. Óravázlat Tantárgy: Matematika Osztály: BONI Széchenyi István Általános Iskola 1. e Tanít: Dr. Szudi Lászlóné Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel Kiemelt kompetenciák: Matematika

Részletesebben

1. OSZTÁLY ÉNEK-ZENE. 1.félév

1. OSZTÁLY ÉNEK-ZENE. 1.félév ETIKA 1. félév 1. Mit tudok magamról: önismeret, önértékelés (Milyen vagyok?) 2. Érzelmek kifejezése. 3. Nehéz helyzetekben hozott döntések vizsgálata. 4. Kedvenc helyeim, játékaim. 5. Egészséges életmód:

Részletesebben

Óravázlat. Alkalmazott módszerek, eljárások: Közös, egyéni, páros munka. Differenciált feladatok. Magyarázat, beszélgetés. Tevékenykedtetés.

Óravázlat. Alkalmazott módszerek, eljárások: Közös, egyéni, páros munka. Differenciált feladatok. Magyarázat, beszélgetés. Tevékenykedtetés. Óravázlat Tantárgy: matematika Évfolyam: 1. osztály - Előkészítő időszak; átmenet óvoda és iskola között. Témakör: Mennyiségek összehasonlítása. 2. modul Egyszerű jelzések használatának bevezetése. A mérőszám-fogalom

Részletesebben

Önálló intézményi innováció. Medve hét. A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010.

Önálló intézményi innováció. Medve hét. A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010. Önálló intézményi innováció Medve hét A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010. Témahét feladata: Medve ( febr. 2) Áttekintő táblázat Téma Nevelési területek A környező világ tevékeny megismerése

Részletesebben

Féléves ütemterv. Feladattípusok. (a kiemelt területet fejlesztő. órába építhető feladatok)

Féléves ütemterv. Feladattípusok. (a kiemelt területet fejlesztő. órába építhető feladatok) Féléves ütemterv Pedagógiai megfigyelés, Az átlagos intelligenciaszinttel rendelkező Róbertnél részképesség elmaradások (beszédészlelés, beszédmotorika, vizuomotoros koordináció) voltak láthatók, melyek

Részletesebben

Grafomotoros fejlesztés

Grafomotoros fejlesztés Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok

Részletesebben

Eszközök: logikai lapok, tangramkészlet, labirintus feladatlap, vonat-feladatlap, füzet, színes ceruzák, vizuális differencilás feladatlapok

Eszközök: logikai lapok, tangramkészlet, labirintus feladatlap, vonat-feladatlap, füzet, színes ceruzák, vizuális differencilás feladatlapok A tanítás helye: Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Budapest 1155 Tóth István utca 100.) A tanítás ideje: 2017. március 29. A tanító tanár neve: Szilvásiné Turzó Ágnes

Részletesebben

KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1-4. KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1 4. ÉVFOLYAM

KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1-4. KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1 4. ÉVFOLYAM KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1 4. ÉVFOLYAM 1251 BEVEZETŐ Az iskolába lépő gyermek élete gyökeresen megváltozik- Ideje nagy részét a játék helyett a tanulás tölti ki. Olyan pszichikus funkciók fejlesztése szükségeltetik

Részletesebben

MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit

MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott

Részletesebben

KPN 2014. bemutatóóra Kada Mihály Általános Iskola

KPN 2014. bemutatóóra Kada Mihály Általános Iskola KPN 2014. bemutatóóra Kada Mihály Általános Iskola Pedagógus neve: Jászfalvi Ildikó Osztály: 1. a osztály Műveltségi terület: Magyar nyelv és irodalom Tantárgy: magyar irodalom Tananyag: A sajtot osztó

Részletesebben

MATEMATIKA 2.évfolyam: évi 144, heti 4 óra (enyhe)

MATEMATIKA 2.évfolyam: évi 144, heti 4 óra (enyhe) MATEMATIKA 2.évfolyam: évi 144, heti 4 óra (enyhe) 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika 15óra Kulcs ismerete A vizuális, auditív és taktilis percepció fejlesztése. Összehasonlítás,

Részletesebben

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.

Részletesebben

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály: 1. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés, labda dobás

Részletesebben

Fejlesztési terv I. Nagycsoportos óvodás gyermek általános, gyógypedagógiai, éves fejlesztési terve

Fejlesztési terv I. Nagycsoportos óvodás gyermek általános, gyógypedagógiai, éves fejlesztési terve A következő sorokban szeretném bemutatni egy olyan gyermek több éves fejlesztési tervét, aki óvódás korában gyógypedagógiai fejlesztést, általános iskolában pedig diszlexia - diszgráfia terápiát igényelt.

Részletesebben

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. Matematika. 1. osztály

TANMENETJAVASLAT. Matematika. 1. osztály TANMENETJAVASLAT Matematika 1. osztály 2 1. Tájékozódás a tanulók készségeirôl, képességeirôl Játék szabadon adott eszközökkel Tk. 5. oldal korongok, pálcikák építôkockák GONDOLKODÁSI MÛVELETEK ALAPOZÁSA

Részletesebben

Kedves Kolléga! Fejlesztési feladatok, fejlesztendő területek, képességek, készségek

Kedves Kolléga! Fejlesztési feladatok, fejlesztendő területek, képességek, készségek Kedves Kolléga! Oszkár, a kistigris az óvodában című sorozatunk a cselekvő-felfedező tanulásszervezés támogatását vállalja fel, valamint a pedagógusok differenciáló, tervező munkáját is segíteni szeretnénk.

Részletesebben

MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK

MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK Készítette: Köves Gabriella MATEMATIKA C 6. ÉVFOLYAM 2. MODUL: TANGRAMOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály A képességfejlesztés fókuszai

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. Matematika. 2. osztály

TANMENETJAVASLAT. Matematika. 2. osztály TANMENETJAVASLAT Matematika 2. osztály 2 1. Ismerkedés a 2. osztályos matematika tankönyvvel és gyakorlókönyvvel Tankönyv Gyakorlókönyv 2. Tárgyak, személyek a megadott szempont szerint (alak, szín, nagyság).

Részletesebben

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli

Részletesebben

Készségfejlesztő tanulójáték

Készségfejlesztő tanulójáték Készségfejlesztő tanulójáték Fejlesszünk? Hagyjuk inkább a gyermeket játszani? A LOGICO játszva fejleszt! A Logico olyan fejlesztőjáték, amely játék közben fejleszti az óvodás és a kiskorú gyermek készségeit

Részletesebben

Fejlesztési területek:

Fejlesztési területek: Fejlesztési területek: Mozgásfejlesztés Nagymozgások, finommozgások Testséma fejlesztés Téri tájékozódás Percepciófejlesztés Vizuális percepció; Auditív percepció; Verbális fejlesztés Beszéd- és kommunikáció

Részletesebben

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT

Részletesebben

1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY

1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY 1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY DZ X DZS Előnyei: - magánhangzót könnyebb megtanulni

Részletesebben

Geometria Négyzet, téglalap tulajdonságai A kerület fogalom kialakítása; síkidomok kerületének meghatározása méréssel, számítással

Geometria Négyzet, téglalap tulajdonságai A kerület fogalom kialakítása; síkidomok kerületének meghatározása méréssel, számítással Geometria Négyzet, téglalap tulajdonságai A kerület fogalom kialakítása; síkidomok kerületének meghatározása méréssel, számítással Ismeretek, tananyagtartalmak Négyzet, téglalap tulajdonságai A kerület

Részletesebben

KOMPETENCIAALAPÚ TANMENET AZ 1. ÉVFOLYAM MATEMATIKA TANÍTÁSÁHOZ

KOMPETENCIAALAPÚ TANMENET AZ 1. ÉVFOLYAM MATEMATIKA TANÍTÁSÁHOZ TÁMOP-3.1.4.-08/1-2009-0010. Fáy András Református Általános Iskola és AMI Gomba KOMPETENCIAALAPÚ TANMENET AZ 1. ÉVFOLYAM MATEMATIKA TANÍTÁSÁHOZ KÉSZÍTETTE: KURUCZNÉ BORBÉLY MÁRTA TANKÖNYVSZERZİ munkája

Részletesebben

Tanmenetjavaslat a Varázs ábécé olvasókönyvhöz. I. Előkészítő időszak Képességfejlesztés

Tanmenetjavaslat a Varázs ábécé olvasókönyvhöz. I. Előkészítő időszak Képességfejlesztés Tanmenetjavaslat a Varázs ábécé olvasókönyvhöz Hónap hét Óra szeptember 1. hét 1. 2. 3. 4. 2. hét 5. 6. 7. 8. 3. hét 9. 10. I. Előkészítő időszak Képességfejlesztés Iskolás lettem Ismerkedés az iskola

Részletesebben

1. osztály. Alkalmazott informatika. Tanmenet

1. osztály. Alkalmazott informatika. Tanmenet 1. osztály Alkalmazott informatika Tanmenet TANÉV: ÉVI ÓRASZÁM: 37 ÓRA HETI ÓRASZÁM: 1 ÓRA......... igazgató munkaköz. vez. tanító SZEPTEMBER 1. Baleset- és munkavédelmi oktatás, lateralitás, (4.) * 2.

Részletesebben

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez Feladatok a MATEMATIKA standardleírás 2. szintjéhez A feladat sorszáma: 1. Standardszint: 2. Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazok Képes különböző elemek közös tulajdonságainak felismerésére.

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája. Magyar 1. osztály T A N M E N E T

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája. Magyar 1. osztály T A N M E N E T Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Magyar 1. osztály T A N M E N E T 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM NAT 2012 2017/2018 Osztály: 1. osztály Heti szám: 8 Éves szám: 288 /144

Részletesebben

Gyakorlóóra a betűtanulási időszak kezdetén (óraterv)

Gyakorlóóra a betűtanulási időszak kezdetén (óraterv) Kropfné Knipp Mária tanító, Audi Hungaria ÁMK, Győr Gyakorlóóra a betűtanulási időszak kezdetén (óraterv) Célcsoport: 1. osztály (általános iskola) Téma besorolás: - műveltségterület anyanyelv - tantárgy

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája. Magyar 1. osztály T A N M E N E T

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája. Magyar 1. osztály T A N M E N E T Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Magyar 1. osztály T A N M E N E T 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM NAT 2012 2016/2017 Osztály: 1. osztály Heti szám: 8 Éves szám: 288 /144

Részletesebben

A feladatok közötti eligazodásban segítenek a következő jelek: A feladat megoldása több gondolkodást kíván. Törd egy kicsit a fejed

A feladatok közötti eligazodásban segítenek a következő jelek: A feladat megoldása több gondolkodást kíván. Törd egy kicsit a fejed Kedves Első Osztályos Rajzold be az óvodai jeledet Az első matematikakönyved tartod a kezedben. Lapozz bele, nézegesd meg Sok érdekes feladat vár rád a számok birodalmában. Amíg nem tudsz olvasni, tanítód,

Részletesebben

Kedves Kolléga! Fejlesztési feladatok, fejlesztendő területek, képességek, készségek

Kedves Kolléga! Fejlesztési feladatok, fejlesztendő területek, képességek, készségek Kedves Kolléga! Oszkár, a kistigris az óvodában című sorozatunk a cselekvő-felfedező tanulásszervezés támogatását vállalja fel, valamint a pedagógusok differenciáló, tervező munkáját is segíteni szeretnénk.

Részletesebben

Óravázlat Szövegértés szövegalkotás 1. osztály

Óravázlat Szövegértés szövegalkotás 1. osztály Óravázlat Szövegértés szövegalkotás 1. osztály Készítette: Kopasz Márta Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Körmend, Kölcsey u. 12. Felkészülés az órára 1. Meghatároztam

Részletesebben

Óravázlat Matematika. 1. osztály

Óravázlat Matematika. 1. osztály Óravázlat Matematika 1. osztály Készítette: Dr. Jandóné Bapka Katalin Az óra anyaga: Számok kapcsolatai, számpárok válogatása kapcsolataik szerint Osztály: 1. osztály Készség-és képességfejlesztés: - Megfigyelőképesség

Részletesebben

Patakfalvi Attiláné: Az első osztályosok megismerése

Patakfalvi Attiláné: Az első osztályosok megismerése Patakfalvi Attiláné: Az első osztályosok megismerése Megkezdődött a tanév. Az első osztályos kisgyerekek tele tudásvággyal jönnek az iskolába. Tanítóink szervezik a napi megismerő munkát, hogy a gyerekek

Részletesebben

Játékok 6-7 éveseknek

Játékok 6-7 éveseknek Játékok 6-7 éveseknek 1. oldal alma gyűjtő Kövesd a filctolladdal, ceruzáddal az almák útját! Melyik alma melyik kosárba pottyant? Érdemes laminálni az oldalt, mert így a filccel írt vonalak könnyedén

Részletesebben

Egyéni fejlesztési terv

Egyéni fejlesztési terv Egyéni fejlesztési terv Összeállította: Szabó Ottilia, Nemzeti Tankönyvkiadó Intézmény Tanuló Neve: Címe: Neve: Osztályfoka: Születési hely, idı: Anyja neve: Gondviselı: Lakcím, telefonszám: Fejlesztési

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció 2018 április 30 május 04.- Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció 2018 április 30 május 04.- Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés 2018 április 30 május 04.- Lila kiscsoport Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés Anyag: Készülődés a csoportunk anyák napi ünnepségére Cél: A csoport ünnepi hangulatának a megteremtése.

Részletesebben

Kedves Kolléga! Fejlesztési feladatok, fejlesztendő területek, képességek, készségek

Kedves Kolléga! Fejlesztési feladatok, fejlesztendő területek, képességek, készségek Kedves Kolléga! Oszkár, a kistigris az óvodában című sorozatunk a cselekvő-felfedező tanulásszervezés támogatását vállalja fel, valamint a pedagógusok differenciáló, tervező munkáját is segíteni szeretnénk.

Részletesebben

A tevékenység irányítója: V. K. A feljegyzést készítő óvodapedagógus neve: V.A. A tevékenység helye, ideje: Kispesti Napraforgó Óvoda, K.

A tevékenység irányítója: V. K. A feljegyzést készítő óvodapedagógus neve: V.A. A tevékenység helye, ideje: Kispesti Napraforgó Óvoda, K. A tevékenység irányítója: V. K. A feljegyzést készítő óvodapedagógus neve: V.A. A tevékenység helye, ideje: Kispesti Napraforgó Óvoda, K. csoport 2013. okt. 1. hete Korcsoport: vegyes életkorú. A tevékenység

Részletesebben

1. osztály. Készítette: Jantner Pálné

1. osztály. Készítette: Jantner Pálné 1. osztály Írjunk hát egy medve-dalt! Minden medve tudja majd, minden medve megtanulja, két perc múlva fejből fújja: medve-dal, medve-dal, amit minden medve hall! (Nemzetközi medve-induló) Készítette:

Részletesebben

3 4. évfolyam. 3. évfolyam

3 4. évfolyam. 3. évfolyam 3 4. évfolyam A két év kiemelt célja a tanulási képességek intenzív fejlesztése. Feladata a tantárgy iránti érdeklődés folyamatos fenntartása, azért, hogy a tanulók szívesen és aktívan tevékenykedjenek

Részletesebben

Játékpedagógia Beadandó dolgozat Madarak a fán

Játékpedagógia Beadandó dolgozat Madarak a fán SZTE JGYPK Óvodapedagógia II. évf. 1. félév Játékpedagógia Beadandó dolgozat Madarak a fán Készítette: Jeszenszky-Paulovics Bianka 2014. november Oktató. Dr. Sztanáné dr. Babics Edit főiskolai tanár Madarak

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola angol nyelv Évfolyam: 1. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés, köszönések napszak

Részletesebben

Projekt címe. Víz víz tiszta víz. Időtartam:Március 8-26-ig

Projekt címe. Víz víz tiszta víz. Időtartam:Március 8-26-ig Projekt címe Víz víz tiszta víz Időtartam:Március 8-26-ig Készítette: Kis Judit Kovács Istvánné Nagy Árpádné Téma: Vízi közlekedés Időtartam: 1 hét Külső világ tevékeny megismerése Vízi járművek Matematikai

Részletesebben

ÚTON AZ ISKOLA FELÉ. Hurrá! Nagycsoportos lettem!

ÚTON AZ ISKOLA FELÉ. Hurrá! Nagycsoportos lettem! ÚTON AZ ISKOLA FELÉ Hurrá! Nagycsoportos lettem! Prevenciós munka Nagycsoportosok szűrése Konzultáció óvónőkkel Egyéni vizsgálatok-készség, képesség felmérés, javaslattétel Iskolába lépéshez szükséges

Részletesebben

Alkossunk, játsszunk együtt!

Alkossunk, játsszunk együtt! SZKB_101_03 Gombamese II. lkossunk, játsszunk együtt! Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 30 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK

HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul: HOSSZÚSÁGMÉRÉS

Részletesebben

AZ ÉLETFA 2. ÉVFOLYAM. a z é n d i m e n z i ó i SZKC_102_02. A modul szerzõi: Dallos Tamásné, Schüttler Vera

AZ ÉLETFA 2. ÉVFOLYAM. a z é n d i m e n z i ó i SZKC_102_02. A modul szerzõi: Dallos Tamásné, Schüttler Vera JELKÉPEK F II. SZKC_102_02 a z é n d i m e n z i ó i Z ÉLETF modul szerzõi: Dallos Tamásné, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári Jelképek a fa ii. az életfa

Részletesebben

Tananyag: Számfogalom erősítése a 100-as számkörben. Játékpénzzel számolunk.

Tananyag: Számfogalom erősítése a 100-as számkörben. Játékpénzzel számolunk. Óravázlat 2. osztályos matematika Tananyag: Számfogalom erősítése a 100-as számkörben. Játékpénzzel számolunk. Oktatási cél: Pénzhasználat, pénzváltás. Játék a játékpénzzel párokban. Megismerési képességek

Részletesebben

Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések

Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések Az óra címe: Testek ábrázolása Az órát tartja: Tóth Zsuzsanna Előzetes ismeretek: Ponthalmazok síkban és térben (pont, vonal, egyenes,

Részletesebben

Kedves Kolléga! Fejlesztési feladatok, fejlesztendő területek, képességek, készségek

Kedves Kolléga! Fejlesztési feladatok, fejlesztendő területek, képességek, készségek Kedves Kolléga! Oszkár, a kistigris az óvodában című sorozatunk a cselekvő-felfedező tanulásszervezés támogatását vállalja fel, valamint a pedagógusok differenciáló, tervező munkáját is segíteni szeretnénk.

Részletesebben

Az okoskocka eszközökről

Az okoskocka eszközökről Az okoskocka eszközökről Pszichológus, logopédus, fejlesztőpedagógus és tehetségfejlesztő szakemberek dolgozták ki az okoskocka fejlesztő eszközcsaládot azzal a céllal, hogy: az iskolaérettségi szintet

Részletesebben

4. évfolyam. 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika

4. évfolyam. 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika 4. évfolyam Ismeretek 1.1 Halmazok Számok, geometriai alakzatok összehasonlítása 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika A nagyságbeli viszonyszavak a tanult geometriai alakzatok

Részletesebben

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. szka102_10 É N É S A V I L Á G Iskolaorvosnál és iskolafogászaton Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 104 Szociális, életviteli

Részletesebben

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok NÉPTÁNC 1. évfolyam Témakörök: I.Bemelegítés, tánctechnika II. Ritmika III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok V. Néptáncok Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika Járás,

Részletesebben

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,

Részletesebben

szka102_33 É N É S A V I L Á G Készítette: Ádám Ferencné (Szabó Anna Kornélia) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.

szka102_33 É N É S A V I L Á G Készítette: Ádám Ferencné (Szabó Anna Kornélia) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. szka102_33 É N É S A V I L Á G Áruk és árak Készítette: Ádám Ferencné (Szabó Anna Kornélia) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 354 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT. Az óra címe: Ismeretek a kis számokról. Osztály. nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja

ÓRAVÁZLAT. Az óra címe: Ismeretek a kis számokról. Osztály. nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja ÓRAVÁZLAT Az óra címe: Ismeretek a kis számokról Készítette: Nagy Istvánné Osztály nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja Tudatos észlelés, megfigyelés és a figyelem fejlesztése, pontosítása. Tapasztalatszerzés

Részletesebben

Figyelemfejlesztés. Auditív figyelem

Figyelemfejlesztés. Auditív figyelem Figyelemfejlesztés Vizuális figyelem: Mi változott? Keresd a párját! (pl. memóriakártyákkal) Kakukktojás játékok Melyik nem illik a sorba? Keresd az egyformákat! Pontok összekötése Építs ugyanilyet (pl.

Részletesebben

HÁGAI MAGYAR ÓVODA ÉS ISKOLA

HÁGAI MAGYAR ÓVODA ÉS ISKOLA HÁGAI MAGYAR ÓVODA ÉS ISKOLA HONGAARSE SCHOOL DEN HAAG http://www.federatio.org/hmoi.html TANTERV 2008-2009 A Hágai Magyar Óvodában és Iskolában a gyermekekkel életkoruknak megfelelően (pl. 6, 8 10 évesek,

Részletesebben

Óvoda iskola átmenet. A gyermekek nem búzaszemek egy vékában. Iskolaelőkészítő fejlesztő osztály a Weöres Sándor Általános iskolában

Óvoda iskola átmenet. A gyermekek nem búzaszemek egy vékában. Iskolaelőkészítő fejlesztő osztály a Weöres Sándor Általános iskolában Óvoda iskola átmenet A gyermekek nem búzaszemek egy vékában Iskolaelőkészítő fejlesztő osztály a Weöres Sándor Általános iskolában Az iskolából életkorilag nem lehet elkésni. Jobb később menni, mint korábban.

Részletesebben

Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban

Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban MÁTRAI RITA1, KOSZTYÁN ZSOLT TIBOR2, SIKNÉ DR. LÁNYI CECÍLIA3 1,3 Veszprémi Egyetem, Képfeldolgozás és

Részletesebben

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok

Részletesebben

Matematika C 3. évfolyam. Tanagramok. 2. modul. Készítette: Köves Gabriella

Matematika C 3. évfolyam. Tanagramok. 2. modul. Készítette: Köves Gabriella Matematika C 3. évfolyam Tanagramok 2. modul Készítette: Köves Gabriella Matematika C 3. évfolyam 2. modul tanagramok 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály A tudatos észlelés, a megfigyelés

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Tiszta vizet önt a pohárba

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Tiszta vizet önt a pohárba Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Tiszta vizet önt a pohárba Témahét a Százszorszép Óvoda Pillangó csoportjában (5 6 éves) 2010.

Részletesebben

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. SZKA_101_29 Barátaink az állatok Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 298 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõi: Bánki Vera szabolcs Csilla. SZKA_101_02 A világ körülöttünk I.

1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõi: Bánki Vera szabolcs Csilla. SZKA_101_02 A világ körülöttünk I. SZKA_101_02 A világ körülöttünk I. Én és a világ A modul szerzõi: Bánki Vera szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 24 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET előadás Előadók: Vanya Lajosné Pula Éva 2011. április 18. Báta 1. Bikácsi óvoda bemutatása 2. TÁMOP 3.1.4. 2.1. Tapasztalatok 2.2. Pályázat adta lehetőségek, nehézségek 3. Óvoda-iskola

Részletesebben

Orosz, mint élő idegen nyelv. Szakköri tematika

Orosz, mint élő idegen nyelv. Szakköri tematika Orosz, mint élő idegen nyelv Szakköri tematika I. Az orosz nyelv, mint idegen nyelv tanításának létjogosultsága: Ismerve történelmünket, tudjuk, hogy a felszabadulástól kezdve a rendszerváltásig az általános-

Részletesebben

RÉSZTVEVŐK /KIVÁLASZTÁS Tanulásban és értelmileg akadályozott fiatalok, felnőtt kísérővel.

RÉSZTVEVŐK /KIVÁLASZTÁS Tanulásban és értelmileg akadályozott fiatalok, felnőtt kísérővel. PROGRAM 1-3. alkalom TEVÉKENYSÉG /CÉL Mozgásfejlesztés és csapatépítés FOGLALKOZÁS ritmus-és egyensúlyfejlesztő gyakorlatok sorversenyek, RÉSZTVEVŐK /KIVÁLASZTÁS Tanulásban és értelmileg akadályozott fiatalok,

Részletesebben

nyitott mondatok (szóbeli) előkészítése

nyitott mondatok (szóbeli) előkészítése Matematika A 1. évfolyam nyitott mondatok (szóbeli) előkészítése 11. modul Készítette: bóta mária kőkúti ágnes matematika A 1. ÉVFOLYAM 11. modul nyitott mondatok (szóbeli) előkészítése MODULLEÍRÁS A modul

Részletesebben

Egyéni fejlesztési terv egy tanulási nehézségekkel küzdõ gyermek részére

Egyéni fejlesztési terv egy tanulási nehézségekkel küzdõ gyermek részére Kodály Iskola (Kecskemét) Egyéni fejlesztési terv egy tanulási nehézségekkel küzdõ gyermek részére MADARÁSZ EDINA (Közlésre érkezett: 2004. december 1.) Az egyéni fejlesztési terv megírásának problémaköre

Részletesebben

Fejlesztő játékok a szabadidőben

Fejlesztő játékok a szabadidőben Fejlesztő játékok a szabadidőben Mit tegyek, ha unatkozni látom a gyermekemet/gyermekeimet? Íme, néhány hasznos képességfejlesztő játék a szülőknek, amivel boldogabbá, izgalmasabbá, és szórakoztatóbbá

Részletesebben

Készítette: Pintérné Legéndi Gabriella Szabóné Bakó Márta Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő

Készítette: Pintérné Legéndi Gabriella Szabóné Bakó Márta Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Készítette: Pintérné Legéndi Gabriella Szabóné Bakó Márta Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő 1 Bevezetés Minden jó játék valami módon az életre készít fel: olyan képességeket fejleszt ki a gyermekben,

Részletesebben

Olvasás-szövegértés fejlesztése. Ötletek saját gyakorlatból, az OFI újgenerációs olvasókönyvéhez kapcsolódva (1.osztály)

Olvasás-szövegértés fejlesztése. Ötletek saját gyakorlatból, az OFI újgenerációs olvasókönyvéhez kapcsolódva (1.osztály) Olvasás-szövegértés fejlesztése Ötletek saját gyakorlatból, az OFI újgenerációs olvasókönyvéhez kapcsolódva (1.osztály) Feladataink szókincs gyarapítása a használt szavak jelentésrétegeinek, stílusértékének

Részletesebben

Kisiskolás az én nevem,

Kisiskolás az én nevem, 1. Hallgasd meg a verset! Mondd el, kirõl szól! Kisiskolás az én nevem Kisiskolás az én nevem, ki nem hiszi, jöjjön velem. Iskolába sietek én, nem ülök már anyám ölén. Iskolában jól figyelek, ha kérdeznek,

Részletesebben

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK VÁLTOZZ A VILÁGGAL HEFOP 2.1.6. PROGRAM NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HEFOP-2.1.6/05/1-2005-08-0062/1.0 NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK Készítette: Abonyi Krisztina

Részletesebben

A fejlesztés várt eredményei a 1. évfolyam végén

A fejlesztés várt eredményei a 1. évfolyam végén A tanuló legyen képes: A fejlesztés várt eredményei a 1. évfolyam végén - Halmazalkotásra, összehasonlításra az elemek száma szerint; - Állítások igazságtartalmának eldöntésére, állítások megfogalmazására;

Részletesebben

Vizuális észlelés/ Figyelem, Verbális kifejezőkészség/ Kép-képrészlet azonosítása /Környezetünk megismerése:park- Konyha-Óvoda/

Vizuális észlelés/ Figyelem, Verbális kifejezőkészség/ Kép-képrészlet azonosítása /Környezetünk megismerése:park- Konyha-Óvoda/ Eszköz nyílv. tart. száma Db Eszköz megnevezése Fejlesztési terület Leírás Kölcsönzés kezdete Visszahozatal időpontja Kölcsönző neve 8/43 1 db Jelenetek a család életéből Vizuális észlelés/ Figyelem, Verbális

Részletesebben

Polgár Judit. Heti bontású tanmenetjavaslat a Sakkpalota sorozat 1. osztályos elemeihez

Polgár Judit. Heti bontású tanmenetjavaslat a Sakkpalota sorozat 1. osztályos elemeihez Polgár Judit Heti bontású tanmenetjavaslat a Sakkpalota sorozat 1. osztályos elemeihez 80471 Sakkpalota 1. Képességfejlesztő sakktankönyv 80471/M Sakkpalota 1. Munkafüzet Polgár Judit, Nemzedékek Tudása

Részletesebben

-3- -a zavartalan munka biztosítása. - felolvasással, egyéni javítással. 2. Házi feladat ellenőrzése: Tk. 100/12. FOM

-3- -a zavartalan munka biztosítása. - felolvasással, egyéni javítással. 2. Házi feladat ellenőrzése: Tk. 100/12. FOM ÓRATERVEZET Tantárgy: Magyar nyelv Osztály: 5.d Az óra címe: Hangalak és jelentés a szavakban A tematikus egység: A szavak alakja és szerkezete. Az óra célja: A tudatos és igényes szóbeli és írásbeli nyelvhasználat

Részletesebben

Olvasás 1. tanmenet, A típus. Az óra témája (tankönyvi lecke) vagy funkciója. Témák órákra bontása. Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag

Olvasás 1. tanmenet, A típus. Az óra témája (tankönyvi lecke) vagy funkciója. Témák órákra bontása. Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag Olvasás 1. tanmenet, A típus Témák órákra bontása Az óra témája (tankönyvi lecke) vagy funkciója Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag 1. Ismerkedés az iskolával, a tanítóval, az osztálytársakkal.

Részletesebben

Foglalkozási ötletek fejlesztési területek szerint

Foglalkozási ötletek fejlesztési területek szerint Figyelemfejlesztés Foglalkozási ötletek fejlesztési területek szerint Vizuális figyelem: Mi változott? Keresd a párját! (pl. memóriakártyákkal) Kakukktojás játékok Melyik nem illik a sorba? Keresd az egyformákat!

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 ITT A TAVASZ! TÉMAHÉT AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 ITT A TAVASZ! TÉMAHÉT AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 ITT A TAVASZ! TÉMAHÉT AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét A

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula pedagógusképző kar Tanító- és Óvóképző Intézet Óvóképző Szakcsoport Játékpedagógia Készítette: Szikora Andrea (SZAVAIF.SZE) 2014.12.01. Oktató: Dr. Sztanáné dr. Babics

Részletesebben

KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 785 KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1 4. ÉVFOLYAM

KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 785 KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1 4. ÉVFOLYAM KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 785 KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1 4. ÉVFOLYAM KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 786 CÉLOK ÉS FELADATOK Az iskolába lépő gyermek élete gyökeresen megváltozik- Ideje nagy részét a játék helyett a tanulás tölti

Részletesebben

SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM tanári tudod-e, hol van? 1. évfolyam 237 MODULVÁZLAT Tevékenységek

Részletesebben

A GONDOLKODTATÓ PÖSZETERÁPIA, azaz egy terápiás könyvegység bemutatása

A GONDOLKODTATÓ PÖSZETERÁPIA, azaz egy terápiás könyvegység bemutatása A GONDOLKODTATÓ PÖSZETERÁPIA, azaz egy terápiás könyvegység bemutatása Törökné Cseh Katalin logopédus szakpszichológus Budapest, III.Ker. EGYMI Logopédiai Szakszolgálat cseh.torok@t-online.hu SOFI Konferencia,

Részletesebben

Matematika. 1. évfolyam. I. félév

Matematika. 1. évfolyam. I. félév Matematika 1. évfolyam - Biztos számfogalom a 10-es számkörben - Egyjegyű szám fogalmának ismerete - Páros, páratlan fogalma - Sorszám helyes használata szóban - Növekvő, csökkenő számsorozatok felismerése

Részletesebben

A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla

A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla 1. Játsszátok el, amit a képen láttok! Hány ujj van a magasban, ha 1 kezet 3 kezet 4 kezet 0 kezet 6 kezet 8 kezet látsz? 1 @ 5 = 3 @ 5 = 4 @ 5 = 0 @ 5 = 0 2. Építsd

Részletesebben

Játékok 4-5 éveseknek

Játékok 4-5 éveseknek Játékok 4-5 éveseknek 1. oldal alma mátrix Vágd ki az oldal alján található kis képeket, majd keressétek meg, hogy a mátrix tábla mely négyzetébe illenek. Ehhez az almák színét és nagyságát is meg kell

Részletesebben

SZKB_101_13. A modul szerzõje: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM

SZKB_101_13. A modul szerzõje: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM SZKB_101_13 Ezt együtt csináltuk...! Osztályfa Én és a MÁSIK modul szerzõje: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 130 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

NAPIREND Tervezett tevékenység felajánlása Mindennapos mozgás Gyümölcsfogyasztás Vízfürdő, pancsolás

NAPIREND Tervezett tevékenység felajánlása Mindennapos mozgás Gyümölcsfogyasztás Vízfürdő, pancsolás NAPIREND Időtartam Tevékenység 06. 30.- 09. 00 Gyerekek fogadása, játék, szabadon választott időjárástól függően a csoportszobában vagy az udvaron. Készülődés a reggelihez, reggeli elfogyasztása 09. 00.-

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola emelt szint, heti 3 óra angol nyelv Évfolyam: 2. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés,

Részletesebben