Sugárzással módosított polimer felületek készítése gyógyászati alkalmazásra
|
|
- Fanni Bakosné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Sugárzással módosított polimer felületek készítése gyógyászati alkalmazásra OTKA T Záró szakmai beszámoló Összefoglaló Olyan új polimer felületeket állítottunk elő, melyek megnövelt proteinadszorpciót és retenciót mutatnak, valamint sejttenyésztésre alkalmasak. A felületmódosítást gamma és elektron besugárzással, valamint levegő és argon plazmával való oxidációval végeztük. A felületeket pásztázó elektron- és atomerőmikroszkóppal (SEM és AFM) vizsgáltuk, az elemösszetételt XPS (röntgensugár fotoelektron slektroszkópia) segítségével határoztuk meg. Az okszidált felszínekhez hőmérsékletváltozásra érzékeny polimer gél réteget ojtottunk gamma sugárzással indítva az ojtást. Az ojtásra használt monomer polimerizációját és térhálósítását, valamint a gél duzzadáskinetikáját is részletesen tanulmányoztuk. Bevezetés Mivel egyre inkább tudatosodik az a tény, hogy a különböző orvosbiológiai anyagok gyógyászati és biotechnológiai felhasználásának sikerességét a szóbanforgó anyagok felületi tulajdonságai határozzák meg, ezért a felületek tulajdonságainak úgymond testre szabása iránt nagy az érdeklődés. A felületmódositás módszereinek széles skálája áll rendelkezésünkre, az egyszerű fizikai adszorpciótól a kémiai módosításig. Ez utóbbi olyan kémiai reakciók által történhet, melyeket hagyományos módszerrel (pl. hővel) vagy nagyenergiáju sugárzással (gamma sugárzás vagy gyorsított elektronok, újabban plazma is) indíthatók el. A sugárzással való iniciálásnak több előnye is van a hagyományos módszerekkel szemben: könnyen kezelhető, minden hőfokon végbemenő folyamat, melynél a térhálósítás és ojtás százaléka egyszerüen szabályozható, és bizonyos esetekben egyidejű sterilezés is elérhető. Újabban, a plazmával történő kezelési módszerek hódítanak, mivel ezen módszerekkel a felület legfelső rétegének (kb. 50 nm mélységben) módosítása érhető el. Különböző polimerek felületmódosítását terveztük megnövelt proteinadszorpció és magasabb szintű diagnosztikai eljárások fejlesztésére, mivel előző eredményeink arra utaltak, hogy bizonyos felületkezelési módszerek (plazma polimerizáció vagy maratás) megnövelheti a diagnosztikai módszer érzékenységét. A Leiden Egyetem Parazitológiai Intézetével közösen dolgoztunk ilyen felszín előállításán, shistosoma antitest részére. Kimutattuk, hogy a gyorsított elektronokkal való besugárzás is bizonyos körülmények között stabil és megnövelt érzékenységü ELISA plétekhez vezethet. Ez a felület azonban nem minden antitest számára előnyös, emiatt antitest-specifikus felszíneket kell 1
2 fejleszteni. A jelen projektünkben gamma- és elektron besugárzás mellet plazma kezeléssel is foglalkoztunk, és azt tanulmányoztuk, hogy a különböző módszerek milyen oxigén tartalmú csoportokhoz vezetnek, és melyek közülük a lényegesek a megnövelt adszorpcióhoz. Bár előzetesen csak a későbbiekben terveztük, az okszidált felszínekhez hőmérsékletváltozásra érzékeny polimer gél réteget ojtottunk gamma sugárzással indítva az ojtást. Ily módon olyan felszínt állítottunk elő, mely testhőmérsékleten hidrofób, így kedvez a sejttapadásnak és szaporodásnak, viszont az ojtott polimer kritikus hőmérséklete alá hűtve a polimerláncok kitágulnak, vízzel telnek,és emiatt a sejtek könnyen elválnak a felszíntől. Evvel az eljárással a sejtek a jelenleg használatos eljárással ellentétben enzím használata nélkűl, könnyebben és várhatóan sérülésmentesen leválaszthatók. Az ojtásra használt monomer polimerizációját és térhálósítását, valamint a gél duzzadáskinetikáját is részletesen tanulmányoztuk. Kísérleti rész Munkánk során kb. 1x1 cm nagyságú polietilén (PE) és polisztirol (PS) mintákat, polisztirol sejttenyésztő tálakat és polisztiról ELISA pléteket használtunk. Minden mintát ultrahangos tisztítóban, alkohollal és desztillált, ioncserélt vízzel mostunk, majd 50 C-on szárítottunk. A gamma és elektron besugárzások levegőn, szobahőmérsékleten történtek, 50 kgy dózisig. Az elektron besugárzásra az Izotóp- és Felületkémiai Intézet 4 MeV-es lineáris gyorsítóját (LINAC) használtuk, folyamatos üzemmódban, 50 Hz-es impulzus frekvenciával, impulzusonkénti 100 Gy dózissal. Gamma besugárzásra az Izotóp Kft. 60 Co - forrását használtuk. A dózist klórbenzolos doziméter segítségével határoztuk meg. A plazma kezelések házilag készült, MHz-en működő, külső, kapacitív bekötésű réz elektródos, cilinder alakú reaktorban történtek, W-os teljesítménnyel, levegő és argon gázzal, különböző időtartammal. Minden egyes kezelést többször megismételtünk, így eredményeink 3-5 mérés átlagát jelentik. Az így bevezetett reaktiv csoportok meghatározását XPS (röntgensugár fotoelektron spektroszkópia - Kratos XSAM800 X-probe ESCA) mérésekkel végeztük, Mg K sugárforrást alkalmazva. A módosított felületek elemanalízise közvetlenűl a besugárzás után történt. Az alapspektrum mellett, nagyfelbontású C 1s és O 1s spektrumok is készültek a minta két különböző pontján. A felületi kezelés egyenletességének és morfológiájának meghatározása SEM (pásztázó elektron mikroszkóp - JEOL JSM LV-5600) és AFM (atomerőmikroszkóp - Topometrix TMX2000 Explorer) segítségével történt. A monomerek ojtását szintén sugárzással iniciáltuk, gamma és elektron besugárzással, kgy közötti dózissal, nitrogénnel telített atmoszférában. A besugárzás különböző hőmérsékleten történt. A használt monomerek N- 2
3 izopropilakrilamid (NIPAAm), hidroxietilakrilát (HEA), hidroxipropilakrilát (HPA) és akrilsav (AAc) voltak. Az ojtott felületek egyenletességét elektronmikroszkópos felvételekkel vizsgáltuk. Az ojtás mennyiségét gravimetriás módszerrel határoztuk meg. A felhasznált monomerek polimerizáció és térhálósítás mechanizmusának vizsgálatát impulzusradiolízis módszerrel, a fent említett LINAC elektrongyorsítón tanulmányoztunk. Eredmények Felületmódosítás A különböző polimer felületek igen aktívak a légköri oxigénnel szemben, és ezt az aktivitást a nagyenergiájú sugárzás még tovább növeli. A besugárzás hatására keletkezett különböző aktív gyökök egymásközti, valamint polimer és oxigén molekulákkal történő reakcióik eredményeként nagy mennyiségű funkcionális csoport (peroxid, hidroperoxid, alkohol, éter, észter ) keletkezhet a polimerek felszínén: RH R + H RR R + R R-CH 2 -CH 2 -R R-CH=CH-R + H 2 R + O 2 ROO (peroxi gyök) ROO + RH R + ROOH (hidroperoxid) A peroxi közti termék a következőképpen viselkedhet: R + R RR (térhálósítás) R + ROO ROOR (új stabil oxigéntartalmú végtermék, új funkcionális csoport) ROO + ROO ROOR Láncszakadás is létrejöhet, új gyökök és funkcionális csoportok (alkohol, éter, észter, epoxid ) keletkezésével: ROOH RO + OH RO + RH R + ROH OH + RH R + H 2 O R + R-CH=CH-R R-CH 2 -C R 2 (A plazma reaktorban a vákuum ultraibolya sugárzással esetlegesen előidézett reakciókat nem tárgyaltuk). Ezeknek a csoportoknak a meghatározására fordítottuk a lehnagyobb súlyt. A módosított felületek elemanalízise közvetlenűl a besugárzás után történt. 3
4 Gyorsított elektronbesugárzással való oxidáció: Mivel előzetes kísérleteink azt mutatták, hogy kgy-el besugárzott polimer felületek megnövekedett proteinadszorpcióhoz vezettek, így az itt leírt besugárzásoknál a dózist 1 50 kgy tartományban változtattuk, állandó dózisteljesítmény mellett. Az első két táblázatban a PE és PS minták felszínének elemösszetételét foglaltuk össze. Látható, hogy egyes felszíneken szilikont is észleltünk, ami feltételezhetően a gyorsítónál használt szilikonos kenőanyagokból származnak. Feltételezve, hogy a szilikon SiO 2 alakjában van jelen a felszínen, a polimerhez kötött oxigén százalékát ennek az értéknek megfelelően korigáltuk és a táblázatokban az O cor al jelöltük. 1. Táblázat. PS minták felszíni elemösszetétele, atomszázalékban kifejezve Dózis O C Si N O cor (kgy) Táblázat. PE minták felszíni elemösszetétele, atomszázalékban kifejezve Dózis O C Si N O cor (kgy) Az oxigén mennyiségének (O cor ) növekedése a dózis függvényében az 1. ábrán jobban látható, és a két mintafelület összehasonlítható. Ebből kítűnik, hogy a PS felszíne könnyebben oxidálható. 4
5 Dózis (kgy) 1. ábra. Gyorsított elektronokkal besugárzott PS (fehér négyszögek) és PE (fekete háromszögek) felületek oxigén koncentrációjának növekedése a dózis függvényében A SEM képekről nem látható a felület besugárzásának nyoma, viszont az AFM képeken (2. ábra) már vannak látható különbségek. QuickTime and a GIF decompressor are needed to see this picture. Eredeti felszín 5
6 QuickTime and a GIF decompressor are needed to see this picture. 10 kgy besugárzás után QuickTime and a GIF decompressor are needed to see this picture. 30 kgy besugárzás után 2. ábra. PS felszínek AFM képei Gamma sugárzással történt oxidáció Gamma sugárzással az elektronsugárzással hasonló dózistartományban hasonló erednényeket kaptunk. Mindkét besugárzási módszernél az anyag egész tömege módosúl (vékony mintákról lévén szó), a különbség csak a dózisteljesítményben található (18 kgy/h a gamma besugárzásnál, 22 kgy/min az elektrongyorsótónál). A 3 és 4 táblázatban a PE és PS minták felszínének elemösszetételét foglaltuk össze. 6
7 3. Táblázat. PS minták felszíni elemösszetétele, atomszázalékban kifejezve Dózis O C Si N O cor (kgy) Táblázat. PE minták felszíni elemösszetétele, atomszázalékban kifejezve Dózis O C Si N O cor (kgy) Látható, hogy ezeken a felszíneken nyoma sem volt szilikonnak, ami megerősíti feltételezésünket, hogy az elektrongyorsítónál a szilikon a kenőanyagokból származhat. A 3. ábrán az oxigéntartalom növekedése látható a két felszínen. A PS megintcsak nagyobb affinitást mutat az oxidáció iránt. 7
8 Dózis (kgy) 3. ábra. Gamma sugárzás hatására keletkezett oxigéntartalom PS (négyzet) és PE (háromszög) felszíneken a dózis függvényében A SEM képek ismét nem mutattak különbséget az eredeti és besugárzott minták között. AFM képek nem készültek ezen mintákról. Plazma kezeléssel végzett oxidáció A gamma- és elektronbesugárzástól eltérően, az általunk használt plazma kezelés csak a felszín legfelsőbb rétegeit érinti. Eredményeinket a következő táblázatok összegezik: 5. Táblázat. PS minták felszíni elemösszetétele, 20 perces, 10 W levegő plazma kezelés után, atomszázalékban kifejezve Teljesítmény O C Si N O cor (W) Táblázat. PE minták felszíni elemösszetétele, 20 perces, 10 W levegő plazma kezelés után, atomszázalékban kifejezve Teljesítmény O C Si N O cor (W)
9 Amint a táblázatokból látható, a plazma kezelés nagyon hasonló százalékban oxidálja mindkét polimer felszínét. Az oxidáció egyenletes az egész felszínen, és az AFM képek szerint a felszín érdessége jelentősen megnőtt (4. és 5. ábrák) QuickTime and a GIF decompressor are needed to see this picture. 4. ábra. PS minta felszíne 20 perces 50 W os levegő plazma kezelés után QuickTime and a GIF decompressor are needed to see this picture. 5. ábra. PE minta felszíne 20 perces 50 W os levegő plazma kezelés után A továbbiakban a kezelés időtartamának és a teljesítmény hatásának befolyását vizsgáltuk, és levegő plazma mellett, argon plazmát is használtunk. A felszínek kémiai összetételéről kapott eredményeinket 7. és 8. táblázatban összegeztük. Meg kell jegyeznünk, hogy ezek a kezelések a minta mindkét oldalát érintették. 9
10 7. Táblázat. PS minták felszíni elemösszetétele, 20 perces levegő plazma kezelés után, atomszázalékban kifejezve Teljesítmény O C Si N O cor (W) Táblázat. PE minták felszíni elemösszetétele, 10 W-os levegő plazma kezelés után, atomszázalékban kifejezve Kezelési idő O C Si N O cor (min) Táblázat. PS minták felszíni elemösszetétele, 10 perces argon plazma kezelés után, atomszázalékban kifejezve Teljesítmény O C Si N O cor (W) Táblázat. PS minták felszíni elemösszetétele, 10 W-os argon plazma kezelés után, atomszázalékban kifejezve Kezelési idő O C Si N O cor (min)
11 A 6. és 7. ábrák szemléltetik a felszíni oxigéntartalom változását a kölönböző plazma kezelések függvényében. Jól látható, hogy már az igen rövid és enyhe plazma kezelések levegô argon Teljesítmény (W) 6. ábra. PS felszínek oxigéntartalma a levegő (négyzet) és argon (háromszög) plazma kezelések teljesítménye függvényében argon levegô Kezelési idôtartam (min) 7. ábra. PS felszínek oxigéntartalma a levegő (négyzet) és argon (háromszög) plazma kezelések időtartamának függvényében Amint eredményeinkből látható, igen enyhe és rövid plazma kezeléssel is már atom % oxigén kerűl a polimerek felületére. Ez a százalék független az alap polimertől, sőt attól is, hogy argon vagy levegő plazmát használtunk-e. A megnövekedett oxigéntartalom a felszín megnövekedett hidrofilicitásához és érdességéhez vezet. Az érdességet az AFM képek mutatták ki, a hidrofilicitás viszont kvalitatív módon egyszerűen tesztelhető: a ráejtett vízcsepp azonnal szétterűl. A hidrolfíl felület várhatóan 11
12 proteinbarát, viszont arra a kérdésre, hogy az ily módon oxidált felületek miért csak bizonyos anyagok adszorpcióját és retencióját növelik meg, a választ a felületen keletkezett új funkcionális csoportok tanulmányozásától reméltük. Első lépésben a csoportok meghatározásához nagyfelbontású szén és oxigén spektrumokat vettünk fel. A PE C 1s nagyfelbontású spektruma csak egy csúcsból áll ev-on, mely a szénhidrogén csoportok (C-C és C-H) fotoindukált ionizációjának következménye. A PS spektruma két csúcsot mutat, egyet ugyanúgy ev-on, és egy kisebbet ev-on, mely az aromás csoportok ionizálásával járó - átmenetre jellemző (9 ábra). A felszín oxidálásakor minden egyes szénhez kötött oxigén atom új csúcsot eredményez a C -C csúcshoz viszonyítva ev eltolódással. Ez azt jelenti, hogy csúcsokat várhatunk 286 ev nál (C-O, hidroxi, epoxi ), ev nál (C=O, O-C-O, pl. karbonil) és ev nál (O-C=O, észter, karboxilsav). A C 1s spektrumának ilyen irányú dekonvolúciója nem egyértelmű, ezért csak fél-kvantitatív információt ad a felületen jelenlevő csoportokról. Amint már említettük, a szénhidrogén csúcsnak ev on kellene megjelennie, de ez a szigetelő felszíneken a töltődés miatt általában eltolódik. Ezt az eltolódást mindig úgy korigáltuk, hogy a C-C(C-H) csúcsot ev-ra állítottuk be, és a korrekciót a többi csúcshoz is hozzáadtuk. PS felszíneken a negyfelbontású szén spektrumokat öt csúccsal helyettesítettük, 285 ev; ev; 288 ev; 290 ev és ev-on. Eredményeinket a táblázatok foglalják össze. 11. Táblázat. 20 perces levegő plazmával kezelt PS felszínek nagy felbontású C 1s spektrumában található komponensek relatív intenzitása Teljesítmény C-C C-O C=O, O-C- O-C=O π-π* (W) O
13 12. Táblázat. 10 W-os levegő plazmával kezelt PS felszínek nagy felbontású C 1s spektrumában található komponensek relatív intenzitása Kezelési időtartam (min) C-C C-O C=O, O-C- O O-C=O π-π* Táblázat. 10 perces argon plazmával kezelt PS felszínek nagy felbontású C 1s spektrumában található komponensek relatív intenzitása Teljesítmény C-C C-O C=O, O-C- O-C=O π-π* (W) O Táblázat. 10 W-os argon plazmával kezelt PS felszínek nagy felbontású C 1s spektrumában található komponensek relatív intenzitása Kezelési időtartam (min) C-C C-O C=O, O-C- O O-C=O π-π* Az eredményekből kitűnik, hogy az oxigén nem csak a fő láncot támadja, hanem a gyűrűt is, hiszen az aromás karakterre jellegzetes csúcs kisebb a besugárzott, azaz plazma-kezelt felszíneken. Ezen kívűl, az új oxigéntartalmú funkcionális csoportok megjelenése a plazmával kezelt felszíneken tisztán látható. A PE kémiai szerkezetéből adódóan, a PS-nél látott öt helyett, az oxidált PE C 1s spektruma három csúccsal írható le, melyek 285 ev; ev; valamint 288 ev körűl találhatóak. Relatív intenzitásuk 15 Táblázatban látható. 13
14 15. Táblázat. 10 W-os argon plazmával kezelt PE felszínek nagy felbontású C 1s spektrumában található komponensek relatív intenzitása Kezelési C-C C-O C=O időtartam (min) Eddig csak a plazmával kezelt felszínek nagyfelbontású spektrumairól esett szó. Gamma besugárzás után, amint már láttuk, az oxigéntartalom sokkal alacsonyabb, viszont az oxigén hasonló funkcionális csoportokat alkot, mint a plazma kezelés után (16 Táblázat) 16. Táblázat. PS felszín nagy felbontású C 1s spektrumában található komponensek relatív intenzitása, gamma besugárzás előtt és után Dózis(kGy) C-C C-O C=O O-C=O π-π* A PS minták felszínén itt is jól látható az aromás karakter lebomlása mellett az oxigént tartalmazó különböző funkcionálsi csoportok növekedése is. A PE felszínén, ahol az oxigéntartalom csak nagyon kis százalékben növekedett meg, mégis látható az új csoportok kialakulása a besugárzás következtében: 17. Táblázat. PE felszín nagy felbontású C 1s spektrumában található komponensek relatív intenzitása, gamma besugárzás előtt és után Dózis(kGy) C-C C-O C=O Eddigi eredményeinket összefoglalva azt mondhatjuk, hogy bár mindhárom alkalmazott felületmódosítási módszer sikeresen oxidálja a polimerek felszínét, a plazma kezelés egyszerűbb, gyorsabb és sokkal több oxigént juttat a felszínre mint a gamma- vagy elektrongyorsítóval való besugárzás. Ojtás Bár eredetileg nem erre az időtartamra terveztük, elkezdtük a monomerek és polimerek ojtását ezekre az oxidált felületekre. A monomert egy kombinált elő- és együttes besugárzási módszerrel ojtottuk a felületre (18. Táblázat) 14
15 Előszőr a felületet gamma- vagy elektron besugárzással, azaz plazma kezeléssel oxidáltuk, majd monomer oldatba tettük. Legelőször a NIPAAm momomert és annak polimerét használtuk, mivel ez a polimer kritikus hőmérséklettel rendelkezik (32 C), mely alatt vízben oldódik, felette pedig kicsapódik. A térhálós polimer gél e hőmérséklet alatt duzzad, felette pedig zsugorodik. Ezután hidroxietialkrilátot (HEA), hidroxipropilakrilátot (HPA) és akrilsavat is használtunk. Vizes és alkoholos oldatokat is használtunk, a monomerkoncentráció pedig 2 tf% és 10 tf % között változott. 18. Táblázat. Monomerek ojtása oxigént tartalmazó polimer felületekre Polimer felület Előbesugárzás Monomer oldatok Ojtás PE Gamma (10 50 kgy) NIPAAm, HEA/HPA Gamma (5-20 kgy) PE Elektron (10 50 kgy) NIPAAm, HEA/HPA Elektron (5-40 kgy) PS Gamma (50 kgy) NIPAAm, AAc Gamma (25-50 kgy) PS Elektron (50 kgy) NIPAAm Elektron (50 kgy) PE Levegő plazma NIPAAm, AAc Gamma ( kgy) PS Levegő plazma NIPAAm, AAc Gamma ( kgy) PET Levegő plazma NIPAAm, AAc Gamma ( kgy) A 8. ábrán SEM képekkel mutatjuk be a NIPAAm monomer ojtását PE felszínre. QuickTime and a BMP decompressor are needed to see this picture. QuickTime and a BMP decompressor are needed to see this picture. QuickTime and a BMP decompressor are needed to see this picture. 8. ábra. PE felszín SEM képei: elektronbesugárzás utáni oxidált felszín (50 kgy)(bal); NIPAAm ojtása után (5 kgy besugárzás) (közép); NIPAAm ojtása után (20 kgy) (jobb) 15
16 A baloldali képen még jól kivehető a PE felszín egyenletlensége, amit az ojtás után a felszínen levő vékony polimer réteg eltakar (középső kép). A dózis növelésével vastagabb polimer réteg képződik. Hasonló eredményeket kaptunk a PS felszínen is. Erre példa a 9. ábrán bemutatott NIPAAm al ojtott felület SEM képe. QuickTime and a BMP decompressor are needed to see this picture. 9. ábra. PS felszín SEM képe NIPAAm ojtása után (50 kgy) A következő Táblázatok (19-21) csak az egyik oldalán plazmával kezelt PS, PE és PET lapok különböző NIPAAm oldatból való ojtásával kapott eredményeket foglalják össze. 19. Táblázat. Vizes oldatban, 150 kgy dózisú gamma-besugárzás oldat PS ojtási% PE ojtási% PET ojtási% NIPAAm 15, ,6205 1, Táblázat. Etanolos oldatban, 150 kgy dózisú gamma-besugárzás felület PS PE PET plazmakezelt 1,5448 ojt% 1,4314 ojt% 1,5685 ojt% Gamma kezelt 1,1306 ojt% 0,0919 ojt% 0,9016 ojt% 16
17 21. Táblázat. 2-propanollal készült oldat, 150 kgy dózisú gamma-besugárzás felület PS PE PET plazmakezelt 0,5800 ojt% 0,6990 ojt% 1,8324 ojt% Gamma kezelt 0,4577 ojt% 0 ojt% 0,6497 ojt% Az eddig elkészült mintáink közül az etanol, illetve a 2-propanol oldószerben oldott N- izopropilakrilamiddal történt ojtások a legígéretesebbek. Az ojtások mind a polisztirol mind a polietilén illetve poli-tereftelát felületeken működnek, alacsony az ojtási százalékuk, amiből következtethetünk, hogy a felületen a rétegvastagság vékony. Ez kedvező a sejttenyésztés szempontjából, ahol a legmegfelelőbb rétegvastagságnak a nm-t tartják. Az elkészített ojtott felszíneken sejttenyésztési vizsgálatokat az argentin Quilmes Egyetem Biotechnológiai Tanszékén végeztek, L929 sejtvonalat használva. a mintáinkhoz. Ennek a sejtvonalnak megfelelő előírás szerint végezték el a tenyésztést. A két napos tenyésztés után kapott eredmények a 10., 11. és 12. ábrákon, 100 x és 400 x nagyítás mellett láthatók. 400x 17
18 100x 10. ábra Plazmával előkezelt PS, 10 s%-os etanolos NIPAAm ojtással, 150 kgy dózisú gamma besugárzással Az ábrán látható, hogy a sejtek kötődése megfelelő, azonban a felszín egyenetlen. 18
19 11. ábra. Plazmával előkezelt PE, 10 s%-os etanolos NIPAAm ojtással, 150 kgy dózisú gamma besugárzással A PE felületen a sejtkötődés gyenge. 19
20 100X 400X 16. ábra. Plazmával előkezelt PET, 10 s%-os etanolos NIPAAm ojtással, 150 kgy dózisú gamma besugárzással A PET minta adta a legjobb eredményt. 20
21 Eddigi eredményeinkről nemzetközi konferenciákon számoltunk be. Az ojtás és sejttenyésztés további munkát ígényel, mielőtt ezeket az eredményeket publikálnánk. A NIPAAm monomer vizes oldatainak besugárzásakor keletkezett gyökök reakcióiról, a polimerizáció és térhálósodás mehanizmusáról és a gélek duzzadásának nagyságáról és kinetikájáról mára már megjelent publikációk adnak részletes információt, így ezekről az eredményekről itt nem számolunk be bővebben. Röviden csak annyit, hogy eredményeink kimutatták, hogy a monomer vizes oldatának besugárzásakor a viz radiolíziséből keletkező OH és H gyökök NIPAAm-al való reakciói alkalmával -karboxil alkil gyök (OHCH 2 CH C(N-i-C 3 H 7 )O és CH 3 CH C(N-i-C 3 H 7 )O) keletkezik. Az elektronnal való reakció viszont egy anion gyököt eredményez (CH 2 CHC (N-i-C 3 H 7 )O - ), mely reverzibilisen protonál (pk 8.7). Az -karboxil alkil gyök alacsony monomerkoncentrációnál bimolekuláris lánczáródással tűnik el (2k t,m = 8.4 x 10 8 mol -1 dm 3 s -1 ), míg a monomer koncentrációjának növekedése a termináció és propagáció (gyök addiciója monomer molekulára) közötti versengéshez vezet. A polimer vizes oldatának besugárzásakor az OH gyökök reakciója már nem -karboxil alkil gyököt eredményez, hanem az izopropil csoporton kelektkező gyökhöz vezet, mely reverzibilisen protonál (pk 2.1). A gyök lecsengése két jól elhatárolható részre válik, az első gyors rész az intramolekuláris, egyazon polimerláncon keletkezett gyökök reakciójának, az ezt követő lassű rész viszont már intra- és intermolekuláris reakciókat is magába foglal. A NIPAAm gélek duzzadásának fokát a monomer, azaz a polimer koncentrációja, a dózis és a besugárzás hőmérséklete határozza meg. A duzzadási sebesség másodpercektől órákig terjedhet, de az említett paraméterekkel szabályozható. 21
2009. február 27. Takács Erzsébet
Takács Erzsébet takacs@iki.kfki.hu 60 Co, 2 PBq ( 50.000 Ci), panoráma típusú, Sugárzások kémiai hatásainak vizsgálata Sugárforrások dózisteljesítmény 8 kgy/óra LINAC elektrongyorsító, 4 MeV, 2,6 µsec
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT I. Egyszerű választásos teszt Karikázza be az egyetlen helyes, vagy egyetlen helytelen választ! 1. Hány neutront tartalmaz a 127-es tömegszámú, 53-as rendszámú jód izotóp? A) 74
Kémiai reakciók sebessége
Kémiai reakciók sebessége reakciósebesség (v) = koncentrációváltozás változáshoz szükséges idő A változás nem egyenletes!!!!!!!!!!!!!!!!!! v= ± dc dt a A + b B cc + dd. Melyik reagens koncentrációváltozását
SZABADALMI IGÉNYPONTOK. képlettel rendelkezik:
SZABADALMI IGÉNYPONTOK l. Izolált atorvasztatin epoxi dihidroxi (AED), amely az alábbi képlettel rendelkezik: 13 2. Az l. igénypont szerinti AED, amely az alábbiak közül választott adatokkal jellemezhető:
Pórusos polimer gélek szintézise és vizsgálata és mi a közük a sörgyártáshoz
Pórusos polimer gélek szintézise és vizsgálata és mi a közük a sörgyártáshoz Póta Kristóf Eger, Dobó István Gimnázium Témavezető: Fodor Csaba és Szabó Sándor "AKI KÍVÁNCSI KÉMIKUS" NYÁRI KUTATÓTÁBOR MTA
Vízben oldott antibiotikumok (Fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása
Vízben oldott antibiotikumok (Fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 1. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet Tartalomjegyzék Bevezetés: Gyógyszerhatóanyagok
Textíliák felületmódosítása és funkcionalizálása nem-egyensúlyi plazmákkal
Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Textíliák felületmódosítása és funkcionalizálása nem-egyensúlyi plazmákkal Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán
Modern Fizika Labor. A mérés száma és címe: A mérés dátuma: Értékelés: Infravörös spektroszkópia. A beadás dátuma: A mérést végezte:
Modern Fizika Labor A mérés dátuma: 2005.10.26. A mérés száma és címe: 12. Infravörös spektroszkópia Értékelés: A beadás dátuma: 2005.11.09. A mérést végezte: Orosz Katalin Tóth Bence 1 A mérés során egy
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 6. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet 1 Antibiotikumok a környezetben A felhasznált
Modern fizika laboratórium
Modern fizika laboratórium Röntgen-fluoreszcencia analízis Készítette: Básti József és Hagymási Imre 1. Bevezetés A röntgen-fluoreszcencia analízis (RFA) egy roncsolásmentes anyagvizsgálati módszer. Rövid
Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion
Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve.. Szulfátion
1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont
1. feladat Összesen: 8 pont 150 gramm vízmentes nátrium-karbonátból 30 dm 3 standard nyomású, és 25 C hőmérsékletű szén-dioxid gáz fejlődött 1800 cm 3 sósav hatására. A) Írja fel a lejátszódó folyamat
Laboratóriumi technikus laboratóriumi technikus Drog és toxikológiai
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
NAGYENERGIÁJÚ SUGÁRZÁSSAL INICIÁLT POLIMERIZÁCIÓ KINETIKAI EGYÜTTHATÓINAK MEGHATÁROZÁSA
NAGYENERGIÁJÚ SUGÁRZÁSSAL INICIÁLT POLIMERIZÁCIÓ KINETIKAI EGYÜTTHATÓINAK MEGHATÁROZÁSA Az eredeti munkatervnek megfelelően a kutatások a következő három tématerületen folytak: - a sugárzással iniciált
Készítette: NÁDOR JUDIT. Témavezető: Dr. HOMONNAY ZOLTÁN. ELTE TTK, Analitikai Kémia Tanszék 2010
Készítette: NÁDOR JUDIT Témavezető: Dr. HOMONNAY ZOLTÁN ELTE TTK, Analitikai Kémia Tanszék 2010 Bevezetés, célkitűzés Mössbauer-spektroszkópia Kísérleti előzmények Mérések és eredmények Összefoglalás EDTA
LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA
LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA TOLNERLászló -CZINKOTAImre -SIMÁNDIPéter RÁCZ Istvánné - SOMOGYI Ferenc Mit vizsgáltunk? TSZH - Települési szilárd hulladék,
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 5. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet ÓBUDAI EGYETEM ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK
3. feladat. Állapítsd meg az alábbi kénvegyületekben a kén oxidációs számát! Összesen 6 pont érhető el. Li2SO3 H2S SO3 S CaSO4 Na2S2O3
10. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
Modern Fizika Labor. Fizika BSc. Értékelés: A mérés dátuma: A mérés száma és címe: 12. mérés: Infravörös spektroszkópia. 2008. május 6.
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: A mérés száma és címe: 12. mérés: Infravörös spektroszkópia Értékelés: A beadás dátuma: 28. május 13. A mérést végezte: 1/5 A mérés célja A mérés célja az
ATOMEMISSZIÓS SPEKTROSZKÓPIA
ATOMEMISSZIÓS SPEKTROSZKÓPIA Elvi jellemzők, amelyek meghatározzák a készülék felépítését magas hőmérsékletű fényforrás (elsősorban plazma, szikra, stb.) kis méretű sugárforrás (az önabszorpció csökkentése
MTA AKI Kíváncsi Kémikus Kutatótábor Kétdimenziós kémia. Balogh Ádám Pósa Szonja Polett. Témavezetők: Klébert Szilvia Mohai Miklós
MTA AKI Kíváncsi Kémikus Kutatótábor 2 0 1 6. Kétdimenziós kémia Balogh Ádám Pósa Szonja Polett Témavezetők: Klébert Szilvia Mohai Miklós A műanyagok és azok felületi kezelése Miért népszerűek napjainkban
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2.
6. változat Az 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Jelöld meg azt a sort, amely helyesen
Sugárterápia. Ionizáló sugárzások elnyelődésének következményei
Sugárterápia Sugárterápia: ionizáló sugárzások klinikai alkalmazása malignus daganatok eltávolításában. A sugárkezelés során célunk az ionizáló sugárzás terápiás dózisának elérése a kezelt daganatban a
Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor)
Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) I. feladat 1. C 2. B. fenolos hidroxilcsoport, éter, tercier amin db. ; 2 db. 4. észter 5. E 6. A tercier amino-nitrogén. 7. Pl. a trimetil-amin reakciója HCl-dal.
Radioaktivitás biológiai hatása
Radioaktivitás biológiai hatása Dózis definíciók Hatások Biofizika előadások 2013 december Orbán József PTE ÁOK Biofizikai Intézet A radioaktív sugárzás elleni védekezés 3 pontja Minimalizált kitettségi
1. feladat Összesen: 7 pont. 2. feladat Összesen: 16 pont
1. feladat Összesen: 7 pont Gyógyszergyártás során képződött oldatból 7 mintát vettünk. Egy analitikai mérés kiértékelésének eredményeként a következő tömegkoncentrációkat határoztuk meg: A minta sorszáma:
SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL
SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL Kander Dávid Környezettudomány MSc Témavezető: Dr. Barkács Katalin Konzulens: Gombos Erzsébet Tartalom Ferrát tulajdonságainak bemutatása Ferrát optimális
Számítástudományi Tanszék Eszterházy Károly Főiskola.
Networkshop 2005 k Geda,, GáborG Számítástudományi Tanszék Eszterházy Károly Főiskola gedag@aries.ektf.hu 1 k A mérés szempontjából a számítógép aktív: mintavételezés, kiértékelés passzív: szerepe megjelenítés
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2013. február 20. 8. évfolyam A feladatlap megoldásához kizárólag periódusos rendszert és elektronikus adatok tárolására nem alkalmas zsebszámológép
Műanyagok tulajdonságai. Horák György 2011-03-17
Műanyagok tulajdonságai Horák György 2011-03-17 Hőre lágyuló műanyagok: Lineáris vagy elágazott molekulákból álló anyagok. Üvegesedési (kristályosodási) hőmérséklet szobahőmérséklet felett Hőmérséklet
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés azonosítószáma és megnevezése 54 524 03 Vegyész technikus Tájékoztató
Kutatási beszámoló 2006
Kutatási beszámoló 2006 Bevezetés Az energetikai ipar, közlekedés és a gazdaság más területei túlnyomórészt szerves anyagok, általában szénhidrogének elégetésével fedezik energia-szükségleteiket. Ezért
Sugárterápia. Ionizáló sugárzások elnyelődésének következményei. Konzultáció: minden hétfőn 15 órakor. 1. Fizikai történések
Sugárterápia 40% 35% 30% 25% 20% 15% % 5% 0% 2014/2015. tanév FOK biofizika kollokvium jegyspektruma 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 Konzultáció: minden hétfőn 15 órakor Ionizáló sugárzások elnyelődésének következményei
XXXVI. KÉMIAI ELŐADÓI NAPOK
Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád Megyei Csoportja és a Magyar Kémikusok Egyesülete rendezvénye XXXVI. KÉMIAI ELŐADÓI NAPOK Program és előadás-összefoglalók Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza Szeged,
a. 35-ös tömegszámú izotópjában 18 neutron található. b. A 3. elektronhéján két vegyértékelektront tartalmaz. c. 2 mól atomjának tömege 32 g.
MAGYAR TANNYELVŰ KÖZÉPISKOLÁK IX. ORSZÁGOS VETÉLKEDŐJE AL IX.-LEA CONCURS PE ŢARĂ AL LICEELOR CU LIMBĂ DE PREDARE MAGHIARĂ FABINYI RUDOLF KÉMIA VERSENY - SZERVETLEN KÉMIA Marosvásárhely, Bolyai Farkas
XXXVII. KÉMIAI ELŐADÓI NAPOK
Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád Megyei Csoportja és a Magyar Kémikusok Egyesülete rendezvénye XXXVII. KÉMIAI ELŐADÓI NAPOK Program és előadás-összefoglalók Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza Szeged,
Poliaddíció. Polimerek kémiai reakciói. Poliaddíciós folyamatok felosztása. Addíció: két molekula egyesülése egyetlen fıtermék keletkezése közben
Polimerek kémiai reakciói 6. hét Addíció: két molekula egyesülése egyetlen fıtermék keletkezése közben Poliaddíció bi- vagy polifunkciós monomerek lépésenkénti összekapcsolódása: dimerek, trimerek oligomerek
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 4. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet 1 Bevezetés: Gyógyszerhatóanyagok a környezetben
4. változat. 2. Jelöld meg azt a részecskét, amely megőrzi az anyag összes kémiai tulajdonságait! A molekula; Б atom; В gyök; Г ion.
4. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Melyik sor fejezi be helyesen az állítást:
Modern Fizika Labor Fizika BSC
Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2009. május 4. A mérés száma és címe: 9. Röntgen-fluoreszencia analízis Értékelés: A beadás dátuma: 2009. május 13. A mérést végezte: Márton Krisztina Zsigmond
7. osztály Hevesy verseny, megyei forduló, 2003.
Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető legyen! A feladatok megoldásához használhatod a periódusos
5. Az adszorpciós folyamat mennyiségi leírása a Langmuir-izoterma segítségével
5. Az adszorpciós folyamat mennyiségi leírása a Langmuir-izoterma segítségével 5.1. Átismétlendő anyag 1. Adszorpció (előadás) 2. Langmuir-izoterma (előadás) 3. Spektrofotometria és Lambert Beer-törvény
OTKA 48978 beszámoló
OTKA 48978 beszámoló A pályázat Kutatás munkaterve című 2. sz. mellékletben leírt célok sorrendjében adom meg a feladat teljesítését. 1. Munkaszakasz, 2005 év A nanokristályok szintézise területén a kitűzött
SUGÁRVÉDELMI EREDMÉNYEK 2014-BEN
SUGÁRVÉDELMI EREDMÉNYEK 2014-BEN 1. BEVEZETÉS Az atomerőműben folyó sugárvédelemi tevékenység fő területei 2014-ben is a munkahelyi sugárvédelem és a nukleáris környezetvédelem voltak. A sugárvédelemmel
VILÁGÍTÓ GYÓGYHATÁSÚ ALKALOIDOK
VILÁGÍTÓ GYÓGYHATÁSÚ ALKALIDK Biczók László, Miskolczy Zsombor, Megyesi Mónika, Harangozó József Gábor MTA Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet Hordozóanyaghoz kötődés fluoreszcenciás
A TÖMEGSPEKTROMETRIA ALAPJAI
A TÖMEGSPEKTROMETRIA ALAPJAI web.inc.bme.hu/csonka/csg/oktat/tomegsp.doc alapján tömeg-töltés arány szerinti szétválasztás a legérzékenyebb módszerek közé tartozik (Nagyon kis anyagmennyiség kimutatására
Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő
9. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
Módszer az ASEA-ban található reaktív molekulák ellenőrzésére
Módszer az ASEA-ban található reaktív molekulák ellenőrzésére Az ASEA-ban található reaktív molekulák egy komplex szabadalmaztatott elektrokémiai folyamat, mely csökkenti és oxidálja az alap sóoldatot,
TERMÉSZETTUDOMÁNY. ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
Természettudomány középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. Természetvédelem
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny 2015. április 24. Név: E-mail cím: Egyetem: Szak: Képzési szint: Évfolyam: Pontszám: Név: Pontszám: / 3 pont 1. feladat Egy C 4 H 10 O 3 összegképletű vegyület 0,1776
NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK LÉGNEMŰ 14C KIBOCSÁTÁSÁNAK MÉRÉSE EGYSZERŰSÍTETT LSC MÓDSZERREL
NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK LÉGNEMŰ 14 C KIBOCSÁTÁSÁNAK MÉRÉSE EGYSZERŰSÍTETT LSC MÓDSZERREL Bihari Árpád Molnár Mihály Janovics Róbert Mogyorósi Magdolna 14 C képződése és jelentősége Neutron indukált magreakció
Telítetlen oldat: még képes anyagot feloldani (befogadni), adott hőmérsékleten.
2. Oldatkészítés 2.1. Alapfogalmak Az oldat oldott anyagból és oldószerből áll. Az oldott anyag és az oldószer közül az a komponens az oldószer, amelyik nagyobb mennyiségben van jelen az oldatban. Az oldószer
O k t a t á si Hivatal
k t a t á si Hivatal I. FELADATSR 2013/2014. tanévi rszágos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló KÉMIA I. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató A következő kérdésekre az egyetlen helyes választ
Osztályozó vizsgatételek. Kémia - 9. évfolyam - I. félév
Kémia - 9. évfolyam - I. félév 1. Atom felépítése (elemi részecskék), alaptörvények (elektronszerkezet kiépülésének szabályai). 2. A periódusos rendszer felépítése, periódusok és csoportok jellemzése.
A légköri sugárzás. Sugárzási törvények, légköri veszteségek, energiaháztartás
A légköri sugárzás Sugárzási törvények, légköri veszteségek, energiaháztartás Sugárzási törvények I. 0. Minden T>0 K hőmérsékletű test sugároz 1. Planck törvény: minden testre megadható egy hőmérséklettől
Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás. Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék
Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Kezelés Fizikai, fizikai-kémiai Biológiai Kémiai Szennyezők típusai Módszerek Előnyök
A sugárkémia alapjai
A sugárkémia alapjai Schiller Róbert ELFT Sugárvédelmi Szakcsoport XXXVI. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam 2011. május 3. Hajdúszoboszló . Az áttekintés áttekintése Miért nem csodálkozunk? Energia közlés
Intra- és intermolekuláris reakciók összehasonlítása
Intra- és intermolekuláris reakciók összehasonlítása Intr a- és inter molekulár is r eakciok összehasonlítása molekulán belüli reakciók molekulák közötti reakciók 5- és 6-tagú gyűrűk könnyen kialakulnak.
Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (limitációk) Fókusz Légzsák (Air-Bag Systems) kémiája
Gázok 5-1 Gáznyomás 5-2 Egyszerű gáztörvények 5-3 Gáztörvények egyesítése: Tökéletes gáz egyenlet és általánosított gáz egyenlet 5-4 A tökéletes gáz egyenlet alkalmazása 5-5 Gáz halmazállapotú reakciók
KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont. HCl (1 pont) HCO 3 - (1 pont) Ca 2+ (1 pont) Al 3+ (1 pont) Fe 3+ (1 pont) H 2 O (1 pont)
KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (12 pont) Az ion neve Kloridion Az ion képlete Cl - (1 pont) Hidroxidion (1 pont) OH - Nitrátion NO
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2010/2011. tanév Kémia I. kategória 2. forduló Megoldások
Oktatási Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2010/2011. tanév Kémia I. kategória 2. forduló Megoldások I. FELADATSOR 1. C 6. C 11. E 16. C 2. D 7. B 12. E 17. C 3. B 8. C 13. D 18. C 4. D
A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!
1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket
Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (korlátok) Fókusz: a légzsák (Air-Bag Systems) kémiája
Gázok 5-1 Gáznyomás 5-2 Egyszerű gáztörvények 5-3 Gáztörvények egyesítése: Tökéletes gázegyenlet és általánosított gázegyenlet 5-4 A tökéletes gázegyenlet alkalmazása 5-5 Gáz reakciók 5-6 Gázkeverékek
Savak bázisok. Csonka Gábor Általános Kémia: 7. Savak és bázisok Dia 1 /43
Savak bázisok 12-1 Az Arrhenius elmélet röviden 12-2 Brønsted-Lowry elmélet 12-3 A víz ionizációja és a p skála 12-4 Erős savak és bázisok 12-5 Gyenge savak és bázisok 12-6 Több bázisú savak 12-7 Ionok
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997
1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A HIDROGÉN, A HIDRIDEK 1s 1, EN=2,1; izotópok:,, deutérium,, trícium. Kétatomos molekula, H 2, apoláris. Szobahőmérsékleten
5. Laboratóriumi gyakorlat
5. Laboratóriumi gyakorlat HETEROGÉN KÉMIAI REAKCIÓ SEBESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A CO 2 -nak vízben történő oldódása és az azt követő egyensúlyra vezető kémiai reakció az alábbi reakcióegyenlettel írható le:
Gyakorlati Forduló Válaszlap Fizika, Kémia, Biológia
Gyakorlati Forduló Válaszlap Fizika, Kémia, Biológia Töltsd ki az alábbiakat! A DIÁKOK NEVEI: CSOPORT JELE: ORSZÁG: ALÁÍRÁSOK: 1 Milyen változás(oka)t figyeltetek meg az alkoholnak a DNS-oldathoz adása
Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában
Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában Fazekas Péter Témavezető: Dr. Szépvölgyi János Magyar Tudományos Akadémia, Természettudományi Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai
OPTIKA. Fénykibocsátás mechanizmusa fényforrás típusok. Dr. Seres István
OPTIKA Fénykibocsátás mechanizmusa Dr. Seres István Bohr modell Niels Bohr (19) Rutherford felfedezte az atommagot, és igazolta, hogy negatív töltésű elektronok keringenek körülötte. Niels Bohr Bohr ezt
R R C X C X R R X + C H R CH CH R H + BH 2 + Eliminációs reakciók
Eliminációs reakciók Amennyiben egy szénatomhoz távozó csoport kapcsolódik és ugyanazon a szénatomon egy (az ábrákon vel jelölt) bázis által protonként leszakítható hidrogén is található, a nukleofil szubsztitúció
Izotópkutató Intézet, MTA
Izotópkutató Intézet, MTA Alapítás: 1959, Országos Atomenergia Bizottság Izotóp Intézete Gazdaváltás: 1967, Magyar Tudományos Akadémia Izotóp Intézete, de hatósági ügyekben OAB felügyelet Névváltás: 1988,
Röntgen-gamma spektrometria
Röntgen-gamma spektrométer fejlesztése radioaktív anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű meghatározására Szalóki Imre, Gerényi Anita, Radócz Gábor Nukleáris Technikai Intézet
SUGÁRVÉDELMI EREDMÉNYEK 2016-BAN. Dr. Bujtás Tibor
SUGÁRVÉDELMI EREDMÉNYEK 2016-BAN Dr. Bujtás Tibor 1. BEVEZETÉS Az atomerőműben folyó sugárvédelemi tevékenység fő területei 2016-ban is a munkahelyi sugárvédelem és a nukleáris környezetvédelem voltak.
Fizikai kémia 2 Reakciókinetika házi feladatok 2016 ősz
Fizikai kémia 2 Reakciókinetika házi feladatok 2016 ősz A házi feladatok beadhatóak vagy papír alapon (ez a preferált), vagy e-mail formájában is az rkinhazi@gmail.com címre. E-mail esetén ügyeljetek a
1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 6 pont. 3. feladat Összesen: 18 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Etil-acetátot állítunk elő 1 mol ecetsav és 1 mol etil-alkohol felhasználásával. Az egyensúlyi helyzet beálltakor a reakciót leállítjuk, és az elegyet 1 dm 3 -re töltjük fel.
-A radioaktivitás a nem stabil (úgynevezett radioaktív) atommagok bomlásának folyamata. -Nagyenergiájú ionizáló sugárzást kelt Az elnevezés: - radio
-A radioaktivitás a nem stabil (úgynevezett radioaktív) atommagok bomlásának folyamata. -Nagyenergiájú ionizáló sugárzást kelt Az elnevezés: - radio (sugároz) - activus (cselekvő) Különféle foszforeszkáló
Modern Fizika Labor. 2. Az elemi töltés meghatározása. Fizika BSc. A mérés dátuma: nov. 29. A mérés száma és címe: Értékelés:
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 2011. nov. 29. A mérés száma és címe: 2. Az elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011. dec. 11. A mérést végezte: Szőke Kálmán Benjamin
XI. Fémorganikus fotokémia. A cisz-cr(co) 4 (CH 3 CN) 2 előállítása és reaktivitása
XI. Fémorganikus fotokémia. A cisz-cr(co) 4 (CH 3 CN) 2 előállítása és reaktivitása 1. BEVEZETÉS Az átmenetifémek karbonil komplexeinek egyik legfontosabb reakciója a ligandum-helyettesítési reakció. A
Magspektroszkópiai gyakorlatok
Magspektroszkópiai gyakorlatok jegyzıkönyv Zsigmond Anna Fizika BSc III. Mérés vezetıje: Deák Ferenc Mérés dátuma: 010. április 8. Leadás dátuma: 010. április 13. I. γ-spekroszkópiai mérések A γ-spekroszkópiai
Modern Fizika Labor. 12. Infravörös spektroszkópia. Fizika BSc. A mérés dátuma: okt. 04. A mérés száma és címe: Értékelés:
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 011. okt. 04. A mérés száma és címe: 1. Infravörös spektroszkópia Értékelés: A beadás dátuma: 011. dec. 1. A mérést végezte: Domokos Zoltán Szőke Kálmán Benjamin
A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei
A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A Debreceni Szennyvíztisztító telep a kommunális szennyvizeken kívül, időszakosan jelentős mennyiségű, ipari eredetű vizet is fogad. A magas szervesanyag koncentrációjú
Katalízis. Tungler Antal Emeritus professzor 2017
Katalízis Tungler Antal Emeritus professzor 2017 Fontosabb időpontok: sósav oxidáció, Deacon process 1860 kéndioxid oxidáció 1875 ammónia oxidáció 1902 ammónia szintézis 1905-1912 metanol szintézis 1923
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000
Megoldás 000. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 000 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A NITROGÉN ÉS SZERVES VEGYÜLETEI s s p 3 molekulák között gyenge kölcsönhatás van, ezért alacsony olvadás- és
SZERVETLEN ALAPANYAGOK ISMERETE, OLDATKÉSZÍTÉS
SZERVETLEN ALAPANYAGOK ISMERETE, OLDATKÉSZÍTÉS ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET Az eredményes munka szempontjából szükség van arra, hogy a kozmetikus, a gyakorlatban használt alapanyagokat ismerje, felismerje
ELTE Fizikai Intézet. FEI Quanta 3D FEG kétsugaras pásztázó elektronmikroszkóp
ELTE Fizikai Intézet FEI Quanta 3D FEG kétsugaras pásztázó elektronmikroszkóp mintatartó mikroszkóp nyitott ajtóval Fő egységek 1. Elektron forrás 10-7 Pa 2. Mágneses lencsék 10-5 Pa 3. Pásztázó mágnesek
Az atom- olvasni. 1. ábra Az atom felépítése 1. Az atomot felépítő elemi részecskék. Proton, Jele: (p+) Neutron, Jele: (n o )
Az atom- olvasni 2.1. Az atom felépítése Az atom pozitív töltésű atommagból és negatív töltésű elektronokból áll. Az atom atommagból és elektronburokból álló semleges kémiai részecske. Az atommag pozitív
Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei
Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI
HIDROFIL HÉJ KIALAKÍTÁSA
HIDROFIL HÉJ KIALAKÍTÁSA POLI(N-IZOPROPIL-AKRILAMID) MIKROGÉL RÉSZECSKÉKEN Róth Csaba Témavezető: Dr. Varga Imre Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest Természettudományi Kar Kémiai Intézet 2015. december
A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE. Környezetmérnök BSc
A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE Környezetmérnök BSc A LÉGKÖR SZERKEZETE A légkör szerkezete kémiai szempontból Homoszféra, turboszféra -kb. 100 km-ig -turbulens áramlás -azonos összetétel Turbopauza
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny 2015. április 24. Név: E-mail cím: Egyetem: Szak: Képzési szint: Évfolyam: Pontszám: Név: Pontszám: / 3 pont 1. feladat Egy C 4 H 10 O 3 összegképletű vegyület 0,1776
Heterociklusos vegyületek
Szerves kémia A gyűrű felépítésében más atom (szénatomon kívül!), ún. HETEROATOM is részt vesz. A gyűrűt alkotó heteroatomként leggyakrabban a nitrogén, oxigén, kén szerepel, (de ismerünk arzént, szilíciumot,
100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
1. feladat Összesen: 10 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Minden feladatnál a betűjel bekarikázásával jelölje meg az egyetlen helyes, vagy az egyetlen helytelen választ! I. Melyik sorban szerepelnek olyan vegyületek, amelyek mindegyike
Abszolút és relatív aktivitás mérése
Korszerű vizsgálati módszerek labor 8. mérés Abszolút és relatív aktivitás mérése Mérést végezte: Ugi Dávid B4VBAA Szak: Fizika Mérésvezető: Lökös Sándor Mérőtársak: Musza Alexandra Török Mátyás Mérés
I. DOZIMETRIAI MENNYISÉGEK ÉS MÉRTÉKEGYSÉGEK
1 I. DOZIMETRIAI MENNYISÉGEK ÉS MÉRTÉKEGYSÉGEK 1) Iondózis/Besugárzási dózis (ro: Doza de ioni): A leveg egy adott V térfogatában létrejött ionok Q össztöltésének és az adott térfogatban található anyag
Antibakteriális hatóanyagot tartalmazó kapszulák előállítása, jellemzése és textilipari alkalmazása. Nagy Edit Témavezető: Dr.
Antibakteriális hatóanyagot tartalmazó kapszulák előállítása, jellemzése és textilipari alkalmazása Nagy Edit Témavezető: Dr. Telegdi Judit Megvalósítás lépései Oligomer és polimer előállítás, jellemzése
Mekkora az égés utáni elegy térfogatszázalékos összetétele
1) PB-gázelegy levegőre 1 vonatkoztatott sűrűsége: 1,77. Hányszoros térfogatú levegőben égessük, ha 1.1. sztöchiometrikus mennyiségben adjuk a levegőt? 1.2. 100 % levegőfelesleget alkalmazunk? Mekkora
Új oxo-hidas vas(iii)komplexeket állítottunk elő az 1,4-di-(2 -piridil)aminoftalazin (1, PAP) ligandum felhasználásával. 1; PAP
Új oxo-hidas vas(iii)komplexeket állítottunk elő az 1,4-di-(2 -piridil)aminoftalazin (1, PAP) ligandum felhasználásával. H 1; PAP H FeCl 2 és PAP reakciója metanolban oxigén atmoszférában Fe 2 (PAP)( -OMe)
Műszeres analitika II. (TKBE0532)
Műszeres analitika II. (TKBE0532) 7. előadás NMR spektroszkópia Dr. Andrási Melinda Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék NMR, Nuclear Magnetic