Az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács (OÉTT) megalakulásáról és munkájáról 2012.szeptember

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács (OÉTT) megalakulásáról és munkájáról 2012.szeptember"

Átírás

1 Az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács (OÉTT) megalakulásáról és munkájáról 2012.szeptember Rövid áttekintést szeretnék adni az Országos Építésügyi Fórumról és az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanácsról, az előttünk álló feladatokról, sorrendben: A Belügyminiszter 3/2011. (II.23.) BM rendeletével intézkedett az Országos Építésügyi Fórum (OÉF) létrehozásáról és működtetéséről. Az OÉF feladata az építésügyi szakmai érdekképviseletek és a kormányzati szervek közötti együttműködés és párbeszéd kialakítása, megerősítése, az építési beruházások megvalósításának elősegítése, az egységes és következetes szakmapolitikai irányítás létrehozása. Az OÉF az építésügyért felelős miniszternek az építésügyet közvetlenül érintő döntései előkészítésében közreműködő, konzultatív, javaslattevő és véleményező testülete. Az OÉF 2011 március 22.-én tartotta alakuló ülését, melyen a testület elfogadta ügyrendjét a tervezett munka ütemezését. Az egyes munkabizottságok kamarán belüli szakmai munkáját az MMK vezető tisztségviselői koordinálták. Az Országos Építésügyi Fórum megfogalmazott célja volt, hogy: az építési, a településrendezési követelményeket, a hatósági (szakhatósági) munka, az építési folyamat szereplőinek hatáskörét és felelősségét meghatározó jogszabályi előírásokat korszerűsíteni kell, a jogszabályi előírások betartatásának intézményi hátterét úgy kell kialakítani, hogy azok képesek legyenek munkájukat hatékonyan végezni. Az OÉF almunkabizottságaiban a Magyar Mérnöki Kamara tagozatai által delegált tagjai aktívan részt vettek írott javaslatokkal és az üléseken tett javaslataikkal. A javaslatok egy része koncepcionális, másik része konkrét szövegjavaslat volt. Ez utóbbi elsősorban a követelmények megfogalmazására, illetve a Fórum által előterjesztett jogszabály tervezetekre vonatkozott június 22.-én tartotta az OÉF záró ülését, melyen a minisztérium beszámolt az elvégzett munkáról. Megítélésem szerint: Az OÉF működésével elősegítette a jogszabály-előkészítés társadalmi kontrolját, a szakmai véleményeket figyelembevevő megalapozott kormányzati döntések meghozatalát. Kamaránk számára nagy jelentőséggel bírt az a tény, hogy a jogszabály-alkotás kezdeti szakaszában megadhattuk a tapasztalati szegmenseket. Az OÉF munkáját eredményesnek ítéljük, amit az Étv tervezett módosítása is alátámaszt, láthatjuk, hogy javaslataink jelentős része elfogadásra került és beépült a törvénycsomag tervezetébe. Az Országos Építésügyi Fórumot a 1158/2011. (V.23.) Kormányhatározat értelmében át kellett alakítani és újraszabályozásra került. Az OÉTT lényegében az OÉF jogutódja. Véleményeztük az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács létrehozásáról szóló a Kormány részére készült BM-6253/2012 számú (2012. május 29.-i) előterjesztést 1

2 és javaslatokat is megfogalmaztunk az OÉTT részére, kiemelve az építési beruházásokkal kapcsolatos EU-s források jobb felhasználását. Az OÉTT munkatervére vonatkozóan a következő előzetes javaslatokat fogalmaztuk meg: 1. a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról (mára eléggé kiüresedett), a 193/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről és a 291/2007. (X. 31.) Kormányrendelet az építés-felügyeleti tevékenységről kerüljön összevonásra egy kormányrendeletbe, ezáltal átláthatóbbá teszi és egy rendeletben találhatóan az engedélyezési eljárásokat a mérnökök számára. Célszerűnek tartanánk korábban is tett javaslatunk szerint jogszabályban rögzíteni, hogy az építészeti-műszaki tervdokumentációk tartalmi követelményeit a szakmai kamarák, nevesítetten a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építészkamara határozza meg tervfajtánkként. 2. Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet módosítása szükséges az Étv változása miatt is. Lényegesnek tartanánk, hogy egy valódi Kivitelezési Kódex kerüljön megalkotásra, amely átláthatóan, rendszerbe foglalva, egyértelműen határozza meg az építési folyamat szereplőinek feladatait, hatáskörét és felelősségét. 3. Az építtetői magatartás, az építtető (megrendelő) feladata, felelőssége mind jogi, mind pénzügyi szempontból kapcsolata a műszaki feladatokat végzőkkel kerüljön precíz szabályozásra. Lehetségesnek tartanánk a fent említett Kivitelezési Kódexben rögzíteni. Megítélésünk szerint ez a lánctartozás kialakulását megelőzné. 4. A mérnök képzés és továbbképzés, a kamarai jogosultságok kapcsolati rendszere átfogóan kerüljön felülvizsgálatra, beleértve a kimeneti követelmények összefüggéseit. Az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács, alakuló ülését július 18.-án tartotta. A Magyar Mérnöki Kamarát a Tanács tagjaként Kassai Ferenc alelnök a BPMK elnöke képviseli. A Tanács létrehozott 6 munkabizottságot, amelybe az MMK képviselőket delegált. A tagozatoktól és a területi kamaráktól pedig belső szakértők megnevezését kértük. Az OÉTT munkabizottságai: I. Településrendezési munkacsoport dr. Hajnóczy Péter főosztályvezető, Területrendezési és Településügyi Főosztály 2

3 MMK delegált tagjai: Zajovics András Babós Gyula II. Építési követelmények munkacsoport Szabó Zsuzsanna osztályvezető, Szabályozási Osztály MMK delegált tagjai: Rónay István Pintér Imre Keszthelyi Tibor III. Építési termékek és beépítési feltételek Soltész Ilona főosztályvezető helyettes, Építésügyi Európai Uniós Osztály MMK delegált tagjai: Dr. Fekete András Dr. Bánhidi László Molnár Dénes IV. Építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárások munkacsoport Dr. Bedő Katalin főosztályvezető helyettes, Építésügyi Igazgatási Osztály MMK delegált tagjai: Zalavári István Takács Zsuzsa V. Építőipari tervezési és kivitelezési munkacsoport Magyar Mária főosztályvezető Építésügyi Főosztály MMK delegált tagjai: Pintér Imre Molnár Dénes Keszthelyi Tibor 3

4 VI. Szakmagyakorlás, oktatás-képzés munkacsoport Dr. Kapuváry Magdolna főosztályvezető helyettes, Szakmagyakorlási és Oktatási Osztály MMK delegált tagjai: Dr. Csenke Zoltánné Szőllőssy Gábor A Tanács tagjainak feladata és felelőssége A tanácstagok feladata és felelőssége, hogy a Tanács, a munkacsoportok munkájára vonatkozó információkat rendszeresen figyelje. A portál minden szintjén az egyes események történésekor (hír, anyag, meghívó, stb. kerül fel a portálra) erről értesítő tartalmú elektronikus levél generálódik. E felhívásra kötelességük a portál tartalma változásának vizsgálata és erről az egyes munkacsoporti képviselőik tájékoztatása, valamint e tartalomtól függően képviselő delegálása. A Tanács munkájának évi ütemezése Törvénymódosítási csomag országgyűlési vitájának figyelése, módosító indítványok véleményezése augusztus 31-ig Végrehajtási kormányrendeletek módosításának Tanács általi véleményezése több szakaszban július 17-től Jogszabálycsomag közigazgatási egyeztetése augusztus 10-től Jogszabálycsomag megtárgyalása a közigazgatási államtitkári értekezleten szeptember végén évi jogszabály-módosítások előkészítésének munkacsoporti tárgyalásai októbertől Jogszabálycsomag megtárgyalása Kormányülésen október végéig Jogszabálycsomag hatályba lépése január 1. Új termékrendelet, új szakmagyakorlási kódex előkészítése márciusig Eddig az OÉTT-ben végzett munkánkról: július 24.-i határidővel véleményeztük az építésüggyel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló un. saláta csomagot augusztus 27.-i határidővel véleményeztük: 1. Az építésüggyel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról (4/2012- OÉTT) 4

5 2. A településfejlesztési koncepció, az integrált településfejlesztési stratégia és a településrendezési eszközök tartalmának, elkészítésének és elfogadásának részletes szabályairól, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről, (vélemény még én is 6/2012-OÉTT) 3. Az építésügyi és építés-felügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról,(2/2012-oétt) szóló előterjesztéseket a kormány részére. Az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács szeptember 20-i OÉTT ülésén: Tájékoztatást kaptunk a törvénycsomag parlamenti elfogadásának helyzetéről, menetéről, a fentebb idézett három kormányrendeleti csomagra beérkezett tárca és OÉTT tagvélemények elfogadásáról. Lényegesnek tartjuk a BM legutóbbi felhívását: Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (Étv.) T7675 módosításához kapcsolódó kormányrendelet csomagban, az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló kormányrendelet tervezet közigazgatási egyeztetése során több vélemény fogalmazott meg adathozzáférési, illetve adatszolgáltatási, valamint díjmentességi igényt az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ illetve az Országos Építésügyi Nyilvántartás (továbbiakban: nyilvántartások ) adatállományaival kapcsolatosan. Figyelemmel ezekre a jelzésekre, szükséges konkretizálni, és részletesebben szabályozni a kérdéskört. A Belügyminisztérium kérte, hogy a feladatkörünket érintően vizsgáljuk meg és ennek eredményeképpen nevezzük meg, hogy: mely közfeladatot ellátó szerv részére mely jogszabály felhatalmazása alapján, mely építésüggyel kapcsolatos hatósági tevékenységéhez milyen adattartalomhoz kérik korlátozott hozzáférés biztosítását illetve jogszabályi felhatalmazás hiányában, vagy nem építésügyi tevékenységéhez mely szerv, milyen adattartalom díjmentes szolgáltatására tartana igényt. A fentiekről a tájékoztatás határideje: szeptember 14. volt. A Magyar Mérnöki Kamara közfeladatainak ellátásához ezt rendkívül fontosnak tartottuk, ezért a megyei kamarák és tagozatok bevonásával alakítottuk véleményünket és állítottuk össze igényünket. Budapest, 2012.szeptember 27. Kassai Ferenc OÉTT tag MMK alelnök BPMK elnök 5

6 Az Építésügyi Nyilvántartási központról és az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló kormányrendelete alapján a Magyar Mérnöki Kamara adatigénye mely közfeladatot ellátó szerv részére Magyar Mérnöki Kamara Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Baranya Megyei Mérnöki Kamara Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara Békés Megyei Mérnöki Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara Csongrád Megyei Mérnöki Kamara Fejér Megyei Mérnöki Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Heves Megyei Mérnöki Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara Komárom-Esztergom Megyei Mérnöki Kamara Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Somogy Megyei Mérnöki Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara Tolna Megyei Mérnöki Kamara Vas Megyei Mérnöki Kamara Veszprém Megyei Mérnöki Kamara Zala Megyei Mérnöki Kamara mely jogszabály felhatalmazása alapján - A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló évi LVIII. törvény - A vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény - A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény - Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény - Az építésüggyel kapcsolatos egyes szabályozott szakmák gyakorlásához kapcsolódó szakmai továbbképzési rendszer részletes szabályairól szóló 103/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet - A műszaki szakértői jogosultság szabályairól szóló 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet - Az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet - Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - Az egyes építésügyi szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 192/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 6

7 - Az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről szóló 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - A munkabiztonsági szakértői tevékenységről szóló 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet - A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet - A közlekedési területeken végzett szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeiről, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokról szóló 14/2010. (II. 5.) Korm. rendelet - A közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet - Az atomenergia alkalmazása körében eljáró független műszaki szakértőről szóló 247/2011. (XI. 25.) Korm. rendelet - A tűzvédelmi szakértői tevékenység szabályairól szóló 47/2011. (XII. 15.) BM rendelete - A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet - Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011.(IX.6.) BM rendelet mely építésüggyel kapcsolatos hatósági tevékenységéhez - a fenti jogszabályokban szabályozott, az egyes szakmagyakorlási jogosultságokhoz, engedélyekhez, ellenőrzéshez kapcsolódó tevékenységekhez (pl. névjegyzék vezetése, nyilvántartás vezetése, továbbképzés, jogosultság ellenőrzése stb.) - a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló évi LVIII. törvény 3. (1)-(2) bekezdései alapján a területi kamarák közfeladatainak, valamint érdekképviseleti feladatainak ellátásához - a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló évi LVIII. törvény 11. (2)-(3) bekezdései alapján a területi kamarák közfeladatainak, valamint érdekképviseleti feladatainak ellátásához milyen adattartalomhoz kérik korlátozott hozzáférés biztosítását Az előző pontban leírt, a megyei kamarák esetében elsőfokú és az országos kamara másodfokú hatósági tevékenységeinek hatékony elvégzése céljából az alábbi adattartalomhoz kérjük a hozzáférés biztosítását: - A Magyar Mérnöki Kamara tagjai által készített tervdokumentációkba való betekintés biztosítása a tervezői jogosultság és a terv tartalmi követelmények betartásának ellenőrzése érdekében. - A Magyar Mérnöki Kamara által nyilvántartott szakmagyakorlók (építési műszaki ellenőr, felelős műszaki ellenőr) által végzett munkák nyilvántartott dokumentációiba (pl. építési naplók, beruházási szerződések, a megvalósulási dokumentációk) való betekintés biztosítása. 7

8 - A kamarák nyilvántartási kötelezettségének és szankcionálási kötelezettségének (pl. névjegyzékből való törlés) teljesítése érdekében az építésfelügyeleti bírságokkal kapcsolatos adathozzáférés biztosítása. - A kamarák részére a tervezői, illetve a szakértői jogosultság iránti kérelmek elbírálásához elengedhetetlenül szükséges az előírt szakmai gyakorlati idő igazolásához a referenciák ellenőrzése. A referenciák ellenőrzéséhez adathozzáférés szükséges a referenciákat igazoló tervezők személyének azonosításához, a referenciaként feltűntetett tervezett létesítmény nagyságrendjének megállapításához, valamint létesítmény terveihez. - A kamarák részére a feladatkörébe tartozó jogszerűséget ellenőrző tevékenységük körében (pl. hatóságoknál történő eljárás) adatok szükségesek az engedélyezett létesítmény terveinek és a benyújtott (terv)dokumentáció előírásoknak megfelelő tartalmának megismeréséhez, továbbá a tervezők személyének azonosításához. - A szakmagyakorlási jogosultsági kérelmek elbírálásához a kamarák számára szükséges a kérelmező erkölcsi bizonyítványának bekérése. A jogosultság elbírálása szempontjából ellenőrizendő, hogy a kérelmező nem áll-e a szakmagyakorlástól való eltiltás hatálya alatt. Ennek érdekében szükséges az ezt tartalmazó nyilvántartáshoz való hozzáférés. - Tervezés során mérnökeinknek szüksége van a Katasztrófavédelmi Igazgatóságok birtokában lévő releváns adatok, információk, adatbázis megismerésére a településszerkezeti tervek tartalmi elemei között szereplő a településveszélyeztető hatások alapján készített kockázatértékelése, a település veszélyeztető hatások alapján meghatározott elégséges védelmi szint követelményei témakör, valamint a helyi építési szabályzat tartalmi követelményei között szereplő: Katasztrófavédelmi osztályba sorolás alapján meghatározott elégséges védelmi szint követelményei szabályozási elemek vonatkozásában. jogszabályi felhatalmazás hiányában, vagy nem építésügyi tevékenységéhez mely szerv, milyen adattartalom díjmentes szolgáltatására tartana igényt. - A kamarák a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló évi LVIII. törvény tervezett módosítása értelmében a főtevékenység szerint mérnöki tevékenységet végző egyéni vállalkozókról és társas vállalkozásokról nyilvántartást vezetnek. A tervezet értelmében a társas vállalkozás és az egyéni vállalkozó köteles tevékenységét bejelenteni a megyei mérnöki kamarához. A jogszabályi rendelkezés teljesülésének ellenőrzése érdekében szükséges, hogy a kamarák a bejelentésre kötelezettek körét ellenőrizhessék, ezért hozzáférés szükséges a bejelentésre kötelezettek cégnyilvántartás szerinti adataihoz, legfőképpen: a cég neve, a vállalkozás székhelye, a vállalkozás tagjainak, vezetőinek személyazonosító adatai, a mérnöki tevékenység folytatására jogosultsággal rendelkező alkalmazottak, vagy tagok személyazonosító adatai, névjegyzéki száma, a cégjegyzékbe vétel és törlés időpontja, a vállalkozói igazolvány kiadásának és visszavonásának időpontja 8

9 - A zúg mérnöki tevékenység ellenőrzése és kiszűrése érdekében szükséges lenne a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által nyilvántartott, a jelzett tevékenység ellenőrzéséhez elégséges adattartalom elérése. A Magyar Mérnöki Kamara belső eljárásrendje az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács (OÉTT) munkájához kapcsolódóan Bevezető rendelkezések 1) Az eljárásrend célja, hogy az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanácsban (a továbbiakban Tanács) és annak munkacsoportjaiban a Magyar Mérnöki Kamara (a továbbiakban: MMK) által delegált tagok hatékonyan és szabályozott keretek között fejtsék ki tevékenységüket. 2) A Tanácsban az MMK első helyi delegált tagja Kassai Ferenc MMK alelnök. 3) A Tanács mind a hat munkacsoportjába az MMK Alelnöki Tanácsa 2-2 tagot kér fel és delegál. 4) A munkacsoportokba delegált tagok munkáját az MMK belső szakértői csoportjai segítik. 5) Az MMK belső szakértői csoportjai a megyei elnökök, valamint a szakmai tagozatok elnökeinek javaslatai alapján kerülnek kialakításra. 6) A Tanácsban, valamint a munkacsoportokban részt vevő, MMK által delegált tagok, valamint a delegált tagok munkáját segítő MMK belső szakértői csoportok munkájának szakmai titkári feladatait Makra Magdolna okl. építőmérnök, okl. közműépítő szakmérnök, építési műszaki szakértő látja el. Az adminisztratív titkári feladatokat Csóka Ildikó látja el. A munkacsoport tagjainak feladata és felelőssége 7) A tagok felelőssége, hogy a munkacsoportokban az MMK érdekei képviselve legyenek. 8) Az adott munkacsoportba delegált tagok gondoskodnak egymás helyettesítéséről. 9) A munkacsoport ülésein legalább egy tag részvétele kötelező. 10) A tagok feladata és felelőssége, hogy naprakészen figyelemmel kísérjék a Tanács honlapján megtalálható dokumentumokat és információkat, ugyanis abban jelennek meg a munkához kapcsolódó legfontosabb adekvát tudnivalók. 11) A tagoknak törekedniük kell arra, hogy a munkacsoportban megtárgyalt témáknak legyen felelős jelentéstevője, aki elkészíti a témához kapcsolódó MMK álláspontot tartalmazó dokumentumokat, és szükség szerint beszámol az MMK Alelnöki Tanácsának. Működéssel kapcsolatos rendelkezések 12) A Tanács honlapjára az elfogadott OÉTT ügyrend szerint kizárólag a Tanács tagjai tölthetnek fel dokumentumokat, ezért a munkacsoportok tagjainak az MMK állásfoglalását tartalmazó dokumentumokat a Tanács tagjának és Szakmai Titkárának kell eljuttatni. 13) A Tanács honlapjára való feltöltésre az engedélyt a Tanács tagja, szükség szerint az Alelnöki Tanács jóváhagyásával a Szakmai Titkár adja meg az adminisztratív titkárnak. 14) A munkacsoport tagjaival a Tanács Tagja és a Szakmai Titkár lép kapcsolatba, és küldi meg számukra a szükséges dokumentumokat. 9

10 15) Az MMK belső szakértői csoportjait a munkacsoport tagjai működtetik, a részt vevő tagok egymással elsősorban elektronikus levelezés és telefon útján tartják a kapcsolatot. 16) Az MMK a munkacsoportokban, valamint az MMK belső szakértői csoportjaiban részt vevő tagok dologi kiadásaihoz - amennyiben ilyen van - költségvetést rendel. 17) A dologi kiadások elszámolására vonatkozó tudnivalókat a tagok egyedileg kapják meg. 18) A kamarai belső szakértő feladata a megküldött szakanyagokra minden alkalommal érdemben reagálni. 19) A Tanács Tagja és Szakmai Titkára szükség szerint haladási jelentést készít, valamint javaslatot tehet a szakmai munka színvonalának folyamatos megőrzésére, amit az Alelnöki Tanács megtárgyal, tájékoztatja az Elnökséget. Budapest, július 23. Barsiné Pataky Etelka sk. elnök, Magyar Mérnöki Kamara 10

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: ÚJ JOGSZABÁLYOK 71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról 2012. évi CXC. törvény egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő

Részletesebben

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában, 62. (1b) bekezdésében,

Részletesebben

Fókuszban az építkezés résztvevőinek jogosultsága

Fókuszban az építkezés résztvevőinek jogosultsága Fókuszban az építkezés résztvevőinek jogosultsága Takács Zsuzsanna, titkár KEM Mérnöki és Építész Kamara Tatabánya, 2011. október 19. Akiben zűrzavar van, az zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend

Részletesebben

A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA SZEREPE A SZAKMAGYAKORLÁSBAN. Szőllőssy Gábor főtitkár

A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA SZEREPE A SZAKMAGYAKORLÁSBAN. Szőllőssy Gábor főtitkár A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA SZEREPE A SZAKMAGYAKORLÁSBAN Szőllőssy Gábor főtitkár Az előadás vázlata 1. A kamarai gondolat története 2. A kamara feladatai és szervezete 3. A kamarai jogosultsági rendszer 4.

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

B E S ZÁ M OLÓ. a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi tevékenységről

B E S ZÁ M OLÓ. a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi tevékenységről B E S ZÁ M OLÓ a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi tevékenységről Elnökség, titkárság tevékenysége Az Elnökség az alapszabálynak, a kamarai törvénynek és vonatkozó jogszabályi előírásoknak

Részletesebben

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2017. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Építési Műszaki Ellenőr Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció

Részletesebben

Útvesztő, vagy logikus feladatsor?

Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Tűzvédelmi tervezés a 305/2011/EU rendelet és a 275/2013 (VIII. 16.) Korm. rendelet alapján Mészáros János Nagy Katalin Budapest, 2013. 12. 05. ELŐADÁS VÁZLAT I. rész:

Részletesebben

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2018. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció A műszaki ellenőr az építtető

Részletesebben

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi.

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi. A TELEPÜLÉSTERVEZÉSI ÉS AZ ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVEZÉSI VALAMI T AZ ÉPÍTÉSÜGYI MŰSZAKI SZAKÉRTŐI JOGOSULTSÁG SZABÁLYAIRÓL [104/2006. (IV. 28.) KORM. RE DELET] A rendelet hatálya az alábbi szakmagykorlási

Részletesebben

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki A mérnöki kamara tölti ki Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TERVEZŐI, ILL. SZAKÉRTŐI ENGEDÉLY MEGADÁSÁRA, VAGY MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA Név:.....................................................................................

Részletesebben

tervezői tevékenység

tervezői tevékenység 1 A tervezői tevékenység jogszabályai és az MMK új szabályozásának helyzete LAKITELEK 2013. december 10. 2 Az építészeti-műszaki tervezési tevékenységgel kapcsolatos előírások 3 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK Étv.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (V.20.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről Budapest

Részletesebben

A Kormány.... rendelete

A Kormány.... rendelete A Kormány... rendelete az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006.(XII.5.) Korm. rendelet és a településtervezési

Részletesebben

Magyar Építész Kamara

Magyar Építész Kamara Jogszabályok Figyelem! Számos jogszabály megváltozott 2011. január 1. hatállyal. Egyes jogszabályoknál a legutolsó módosítás hatályának kezdetét zárójelben jeleztük. 1. Alapvetõ elõírások 1995. évi LIII.

Részletesebben

KORSZERŰ ÉPÍTÉSÜGY MINŐSÉGI ÉPÍTÉSZET. Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság. XXI. Országos Főépítészi Konferencia

KORSZERŰ ÉPÍTÉSÜGY MINŐSÉGI ÉPÍTÉSZET. Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság. XXI. Országos Főépítészi Konferencia KORSZERŰ ÉPÍTÉSÜGY MINŐSÉGI ÉPÍTÉSZET Nemzeti Építészetpolitika Szakmapolitikai eredmények Az építészet stratégiai fontosságú ügy lett Magyarországon. Az Építész Kamara a Kormány stratégia partnere. A

Részletesebben

REGIOPLAN NAGYCENK NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN NAGYCENK NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA AZ 53/2017.(V.18.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATTAL MEGÁLLAPÍTOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV Győr, 2017.06. HÓ Msz.:Rp.I.270-1 Munkaszám: Rp.I.270-1 AZ 53/2017.(V.18.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATTAL MEGÁLLAPÍTOTT

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Javaslat a településfejlesztéssel és településrendezéssel

Részletesebben

A Mérnöki Kamaráról, mérnökeink az akkreditálásban. Dr. Csenke Zoltánné

A Mérnöki Kamaráról, mérnökeink az akkreditálásban. Dr. Csenke Zoltánné A Mérnöki Kamaráról, mérnökeink az akkreditálásban Dr. Csenke Zoltánné Jogszabályi háttér Az Országgyűlés a környezet alakítása, fejlesztése és védelme szempontjából meghatározó tervező és szakértő mérnökök

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA ÉPÍTÉSI TAGOZAT TERÜLET-ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. 2 TARTALOMJEGYZÉK MAGYARÁZAT 1. A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY 2. A

Részletesebben

Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok

Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok 1. SZÁMÚ MELLÉKLET Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok Jogszabály száma 2012. évi CXCI. Jogszabály

Részletesebben

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról Opten Törvénytár Opten Kft. I. 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1. Felelős műszaki vezetői és építési

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

Békés Megyei Mérnöki Kamara

Békés Megyei Mérnöki Kamara Békés Megyei Mérnöki Kamara Buzás Zoltán elnök 2016. június 8-10. OREMBIK '16 Országos Emelőgépes konferencia 1 A Békés Megyei Mérnöki Kamara szakmai köztestület, melyet 20 éve (1996. decemberében) 250

Részletesebben

V ö l g y z u g o l y M ű h e l y K f t. Településrendezési eszközök módosítása. Jóváhagyott anyag december

V ö l g y z u g o l y M ű h e l y K f t. Településrendezési eszközök módosítása. Jóváhagyott anyag december V ö l g y z u g o l y M ű h e l y K f t. Településrendezési eszközök módosítása Jóváhagyott anyag 2018. december PÁZMÁND TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA Megrendelő: Pázmánd község Önkormányzata

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P I. Költségvetési hatások: Az előterjesztésben foglalt módosítás kizárólag az új tűzoltólaktanyák létrehozását és fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz. Tsz.: 88-300048/2013 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri

Részletesebben

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok)

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok) Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok) Építési jog Tág értelemben: területfejlesztés + területrendezés + település-fejlesztés + műemlékvédelem + közterület-fenntartás

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA TOVÁBBKÉPZÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA TOVÁBBKÉPZÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA TOVÁBBKÉPZÉSI SZABÁLYZAT A szabályzatot a MÉK küldöttgyűlése 2007. április 27-i ülésén elfogadta Megjegyzés: A szabályzat szövege mellett a könnyebb kezelhetőség érdekében a hatályos

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je J t:._. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a kőbányai építészeti-műszaki tervtanácsról szóló önkormányzati rendelet

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

REGIOPLAN CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította 2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt (Étv.) A 2013. 01. 01-től hatályba lépő rendelkezések

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. december 5. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi beszámolója

a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi beszámolója a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara 2018. évi beszámolója Megyei kamaránk tevékenysége Kamaránk az alapszabálynak, a kamarai törvénynek és vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, valamint

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2014. szeptember

Jogszabályváltozások 2014. szeptember Jogszabályváltozások 2014. szeptember MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről Módosítva:2014.09.05

Részletesebben

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK Mit ellenőriz az Építésfelügyeleti hatóság? Hatóságok Építésigazgatás (általános építmények) Első fokú hatóságok Járási székhely Járási (kerületi) Hivatal jegyzője (198) (38+21) Általános építésügyi hatósági

Részletesebben

Az MMK továbbképzési rendszerének elmélete és gyakorlata

Az MMK továbbképzési rendszerének elmélete és gyakorlata MMK Anyagmozgatógépek, Építőgépek és elvonók Szakmai Tagozat Az MMK továbbképzési rendszerének elmélete és gyakorlata Némethy Zoltán tagozati elnök OREMBIK 18 május 17. Siófok Az elmélet: MMK Továbbképzési

Részletesebben

MMK Küldöttgyűlési határozatok

MMK Küldöttgyűlési határozatok MMK Küldöttgyűlési határozatok 2016 2016. május 21. 1/2016. (V.21.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara 2016. május 21-i Küldöttgyűlése határozatképes. A szavazati joggal rendelkező 284

Részletesebben

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A. R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet Hatályos: 2013.01.01-33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

helye az igazgatási rendszerben

helye az igazgatási rendszerben A bányafelügyelet helye az igazgatási rendszerben A bányászat állami szakigazgatási feladatait a Magyar Bányászati Hivatal és területi szervei, a bányakapitányságok (együtt: bányafelügyelet) látja el.

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet Hatályos: 2014.01.19-33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint

Részletesebben

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet Hatályos: 2015.06.07-33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. -a szerinti tárgyalásos

Részletesebben

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET 2017. JÚNIUS 29. EGER Építési szabályok változásával kapcsolatos tájékoztatás, különös tekintettel a 300 m 2 összes hasznos alapterület alatti építkezésekre, bontási, jókarbantartási

Részletesebben

375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet. a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól

375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet. a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól Hatályos: 2015.03.05-2015.08.31 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól A Kormány a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Részletesebben

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000 Kecskemét, Wesselényi u. 1. Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. Telefon, fax: 76/ 482916 E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. a főépítészi tevékenységről. A rendelet alkalmazási köre. A főépítészi rendszer, az állami főépítészek kijelölése

190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. a főépítészi tevékenységről. A rendelet alkalmazási köre. A főépítészi rendszer, az állami főépítészek kijelölése Hatályos: 2011. január 1-től 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés b)

Részletesebben

Dr. Gáts Andrea. 2014 A kamarai kötelező továbbképzési rendszer átfogó reformjának éve

Dr. Gáts Andrea. 2014 A kamarai kötelező továbbképzési rendszer átfogó reformjának éve Dr. Gáts Andrea 2014 A kamarai kötelező továbbképzési rendszer átfogó reformjának éve Kihirdették az új Szakmagyakorlási Kódex első, soron kívüli módosításának szabályait: az egyik legnagyobb változás

Részletesebben

Lakossági építkezés Magyarországon

Lakossági építkezés Magyarországon MINISZTERELNÖKSÉG Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Lakossági építkezés Magyarországon AZ ÉPÍTÉSÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI 2015 2015. április 17. Nem a kreativitást és innovációt kell szabályozni,

Részletesebben

TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE

TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI DOKUMENTÁCIÓ TELJES ELJÁRÁS Készült a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 37. alapján. 2017. február TARTALOMJEGYZÉK ALÁÍRÓLAP...

Részletesebben

TELJESÍTÉSIGAZOLÁSI SZAKÉRTŐI SZERV TAGJAINAK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTE LÉRE I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ADATLAP BUDAPEST 2013. JÚNIUS

TELJESÍTÉSIGAZOLÁSI SZAKÉRTŐI SZERV TAGJAINAK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTE LÉRE I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ADATLAP BUDAPEST 2013. JÚNIUS TELJESÍTÉSIGAZOLÁSI SZAKÉRTŐI SZERV TAGJAINAK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTE LÉRE I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ADATLAP BUDAPEST 2013. JÚNIUS A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA I. A felhívás célja:

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői

Részletesebben

A Könyvvizsgálói Közfelügyeleti hatóság évi munkaterve

A Könyvvizsgálói Közfelügyeleti hatóság évi munkaterve A Könyvvizsgálói Közfelügyeleti hatóság 2019. évi munkaterve A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. SZMSZ BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Városépítési Osztály

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)

Részletesebben

Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői tevékenységgel összefüggő eljárások

Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői tevékenységgel összefüggő eljárások Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői

Részletesebben

REGIOPLAN FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42.

REGIOPLAN FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42. REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

T/16302/27.szám. i~s9~éíili'ipiő,4~ú45iííaiy, Az Országgyűlés. Alkotmány- és igazságügyi bizottságának. ajánlása

T/16302/27.szám. i~s9~éíili'ipiő,4~ú45iííaiy, Az Országgyűlés. Alkotmány- és igazságügyi bizottságának. ajánlása T/16302/27.szám A, i~s9~éíili'ipiő,4~ú45iííaiy, Az Országgyűlés Alkotmány- és igazságügyi bizottságának ajánlása az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásokkal összefüggő egyes

Részletesebben

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása) ÉPÍTÉSZMŰHELY Kft. Kecskemét, 6000 Wesselényi utca 1. Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É 03 0105 Tel.,fax.:76/482-916 06/30-349-68-74 SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t

Részletesebben

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza Ügytípus Elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, rendeltetésváltozási, fennmaradási engedélyezési, továbbá az azokkal összefüggésben keletkezett ellenõrzési és kötelezési ügyek Az ügyet intézõ

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel

Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel /2015.(...) KT Soltvadkert településszerkezeti tervének módosítása HATÁROZAT-TERVEZET Soltvadkert

Részletesebben

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 4/2002.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kápolnásnyék Község

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA

TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA SZILSZAKÁLLKERT KFT. 3556 Kisgyőr, Jókai utca 13. +36 30 986 3113 szilszakallkert@gmail.com TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ AZ ÁLLAMI FŐÉPÍTÉSZI

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság

Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Ütemterv és jogszabályi koncepció az új Településtörvényhez A településügy és a területrendezés bürokráciacsökkentése. 1. oldal Tartalomjegyzék 3. oldal...

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. ELŐTERJESZTÉS a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint

Részletesebben

Frissítve: október 2. 11:00 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1.

Frissítve: október 2. 11:00 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1. Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1. oldal 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum beruházás megvalósításával

Részletesebben

A Magyar Mérnöki Kamara ORSZÁGOS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA *

A Magyar Mérnöki Kamara ORSZÁGOS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA * A Magyar Mérnöki Kamara ORSZÁGOS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA * * Jelen dokumentum a Szabályzat 2011. július 13-tól hatályos állapotát tartalmazza. I. Általános rendelkezések A Magyar Mérnöki Kamara

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

Integráció előtt és után környezetvédelmi hatósági feladatellátás a kormányhivatalban. Bencsics Attila

Integráció előtt és után környezetvédelmi hatósági feladatellátás a kormányhivatalban. Bencsics Attila Integráció előtt és után környezetvédelmi hatósági feladatellátás a kormányhivatalban Bencsics Attila Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály főosztályvezető Balatonfüred, 2016. május 19. Miről

Részletesebben

DEBRECEN FEBRUÁR

DEBRECEN FEBRUÁR HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN 2017. FEBRUÁR 2 HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március

Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március Szabványos játszószerek halmaza = játszótér??? Játszótér = a zöldfelület játszószerekkel

Részletesebben

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester Tata Város Képviselő-testületének 13/2018. (V.30.) önkormányzati rendelete Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ

Részletesebben

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016.

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016. Dokumentálás dátuma: Győr, 2016. november Munkaszám: Rp.I.247-5 Munkaszám: Rp.I.247-5 Pekkerné Szabó Piroska Felelős tervezők: Településrendezés Tájrendezés, környezetalakítás okl. táj- és kertépítész

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi

Részletesebben

Prs ggyulés Hivatal a

Prs ggyulés Hivatal a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Prs ggyulés Hivatal a tí, Yiyti. an : '96`311,,211 Módosító javasla t Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részér e kétastts 2009 MÁJ 1 8. Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE Településszerkezeti terv módosítása. /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE Településszerkezeti terv módosítása. /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE Településszerkezeti terv módosítása. /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása.

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről.. polgármester (Cím), mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó)

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről.. polgármester (Cím), mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó) Polgármesteri fejléc MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről.. polgármester (Cím), mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó) másrészről építész (Cím) mint megbízott (a továbbiakban: Megbízott) között,

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel

Részletesebben

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról A jogszabály mai napon hatályos állapota 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az

Részletesebben

A könyvvizsgálói közfelügyeleti hatóság évi munkaterve

A könyvvizsgálói közfelügyeleti hatóság évi munkaterve A könyvvizsgálói közfelügyeleti hatóság 2018. évi munkaterve A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény

Részletesebben

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott 11/2018. (VI. 25.) MÜK szabályzat a fegyelmi bizottságokról, valamint az országos fegyelmi főbiztosi és fegyelmi biztosi tisztséget ellátó tisztségviselők létszámáról A Magyar Ügyvédi Kamara küldöttgyűlése

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/3/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. március 29-i ülésére Tárgy: Eplény Helyi Építési Szabályzatáról

Részletesebben