H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P"

Átírás

1 H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P I. Költségvetési hatások: Az előterjesztésben foglalt módosítás kizárólag az új tűzoltólaktanyák létrehozását és fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló hét tűzoltólaktanyára vonatkozik. A projekt a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program ( ) prioritási tengely intézkedései közül az 1. prioritási tengely A klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás, valamint az 5. prioritástengely Energiahatékonyság növelése, megújuló energiaforrások alkalmazása című célhoz kapcsolódik. A projektek 100% Európai Uniós támogatásból valósulnak meg. II. Adminisztratív terhek: Az új tűzoltólaktanyák létrehozásával, fejlesztésével járó beruházások a jelenleg is működő hatóságok, szakhatóságok adminisztrációs terheit számottevően nem növeli. A hatóságok, szakhatóságok ügyszáma mindössze egy-két eljárással nő új tűzoltólaktanyánként. III. Egyéb hatások: Az új katasztrófavédelmi ingatlanok kialakításával javul a reagáló képesség, csökkenthető a vonulások megkezdéséhez szükséges idő, csökkenthető a kivonulási idő, növelhető a katasztrófavédelmi intézményrendszer hatékonysága, csökkenthető a bekövetkező kár mértéke, és összességében növelhető a lakosság személy- és vagyonbiztonsága.

2 A Kormány../2016. ( ) Korm. rendelete új tűzoltólaktanyák létrehozását és fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló évi LIII. törvény 12. (5) bekezdés a) és e) pontjában, a 2. tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 16.2., 17. és 24. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 4. tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt beruházásokkal (a továbbiakban: Beruházások) összefüggő, a 2. mellékletben nevesített közigazgatási hatósági ügyeket. (2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági eljárásokat, amelyek a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek. 2. Az 1. mellékletben felsorolt beruházásokkal összefüggésben a) nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, b) nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye. 3. (1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatóság a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 44. (8) bekezdése szerint használja fel. 2

3 (2) Az 1. (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. 4. (1) A Beruházások közbeszerzési szolgáltatója, beruházás-lebonyolítója és építési műszaki ellenőre kizárólagos joggal a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság. (2) Az (1) bekezdés szerinti beruházás-lebonyolítói feladatkörbe az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 43. (1) bekezdés c)-d), f)-h), j) és k) pontjában, az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 7. (3) bekezdésében, továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5. -ában foglalt feladatokon túlmenően - az építésügyi szakmagyakorlásra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok betartásával - minden olyan feladat, illetve tevékenység ellátása beletartozik, ami az építési tevékenység szakszerű megvalósításának előkészítésével, ellenőrzésével vagy irányításával kapcsolatos. 5. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 6. E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell. 3

4 1. melléklet a /2016. ( ) Korm. rendelethez Tűzoltólaktanyák kialakításával összefüggő projektek A B C 1. Felhívás azonosító jele Beruházások megnevezése Beruházások megvalósításának helyszíne 2. KEHOP Gyöngyös tűzoltóság Gyöngyös, Bethlen Gábor utca Hrsz: 2740/62 3. KEHOP Kiskőrös tűzoltóság Kiskőrös, Dózsa György út Hrsz.: 104/9 4. KEHOP Kecskemét tűzoltóság Kecskemét, Hrsz: 8550/29 5. KEHOP Pécs tűzoltóság Pécs, Engel János u KEHOP Pécs II tűzoltóság Pécs, Megyeri út Hrsz.: 3685/39 7. KEHOP Fehérgyarmat tűzoltóság Fehérgyarmat, Kiss Ernő u KEHOP Piliscsaba tűzoltóság Piliscsaba, Fő út 2. Hrsz: 1602/4; Piliscsaba lőtér 080/4 4

5 2. melléklet a /2016. ( ) Korm. rendelethez A Beruházások megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított eljárások 1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások, 2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások, 3. környezetvédelmi hatósági eljárások, 4. természetvédelmi hatósági eljárások, 5. útügyi hatósági eljárások, 6. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások, 7. tűzvédelmi hatósági eljárások, 8. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások, 9. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások, 10. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások, 11. telekalakításra irányuló hatósági eljárások, 12. területrendezési hatósági eljárások, 13. földmérési hatósági eljárások, 14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások, 15. hírközlési hatósági eljárások, 16. bányahatósági engedélyezési eljárások, 17. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás, 18. közegészségügyi hatósági eljárások, 19. erdővédelmi hatósági eljárások, 20. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások, 21. azok az pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, amelyek az 1. (1) bekezdése szerinti beruházás megvalósításához és használatbavételéhez, üzemeltetésének beindításához szükségesek, 22. az pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások. 5

Magyar joganyagok - 23/2018. (II. 20.) Korm. rendelet - munkahelyteremtő beruházá 2. oldal 3. Budapest közigazgatási területén Budapest közig

Magyar joganyagok - 23/2018. (II. 20.) Korm. rendelet - munkahelyteremtő beruházá 2. oldal 3. Budapest közigazgatási területén Budapest közig Magyar joganyagok - 23/2018. (II. 20.) Korm. rendelet - munkahelyteremtő beruházá 1. oldal 23/2018. (II. 20.) Korm. rendelet munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági

Részletesebben

Frissítve: október 2. 11:00 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1.

Frissítve: október 2. 11:00 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1. Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1. oldal 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum beruházás megvalósításával

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 15., szerda Tartalomjegyzék 33/2017. (II. 15.) Korm. rendelet A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2015.VI.26.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 1. oldal 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet sík- és dombvidéki tározók létesítéséhez és rekonstrukciójához kapcsolódó

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. május 6., kedd Tartalomjegyzék 149/2014. (V. 6.) Korm. rendelet Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.)

Részletesebben

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

Magyar joganyagok - 141/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet - a Nemzeti Köznevelési Infr 2. oldal (1)2 A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesz

Magyar joganyagok - 141/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet - a Nemzeti Köznevelési Infr 2. oldal (1)2 A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesz Magyar joganyagok - 141/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet - a Nemzeti Köznevelési Infr 1. oldal 141/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósítandó

Részletesebben

Magyar joganyagok - 98/2017. (IV. 27.) Korm. rendelet - az Egészséges Pro 2. oldal 3. (1)1 (2) Az 1. (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügy

Magyar joganyagok - 98/2017. (IV. 27.) Korm. rendelet - az Egészséges Pro 2. oldal 3. (1)1 (2) Az 1. (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügy Magyar joganyagok - 98/2017. (IV. 27.) Korm. rendelet - az Egészséges Pro 1. oldal 98/2017. (IV. 27.) Korm. rendelet az Egészséges Program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági

Részletesebben

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép. A Kormány /2013. (..) Korm. rendelete az egyes nagyberuházásokkal összefüggő közigazgatási ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról A Kormány a nemzetgazdasági

Részletesebben

BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES ÁRVÍZVÉDELMI MŰ TERVEZÉSE

BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES ÁRVÍZVÉDELMI MŰ TERVEZÉSE BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES ÁRVÍZVÉDELMI MŰ TERVEZÉSE V Í Z J O G I L É T E S Í T É S I E N G E D É L Y E Z É S I T E R V - 2013 - A L Á Í R Ó L A P a BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES

Részletesebben

Frissítve: július :13 Netjogtár Hatály: 2019.IV Magyar joganyagok - 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet - a Budapest V. kerület Kossu

Frissítve: július :13 Netjogtár Hatály: 2019.IV Magyar joganyagok - 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet - a Budapest V. kerület Kossu Magyar joganyagok - 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet - a V. kerület Kossu 1. oldal 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet a V. kerület Kossuth Lajos téri beruházási programmal összefüggő közigazgatási ügyek

Részletesebben

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: ÚJ JOGSZABÁLYOK 71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról 2012. évi CXC. törvény egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő

Részletesebben

559/2013. (XII. 31.) KORM. RENDELET

559/2013. (XII. 31.) KORM. RENDELET 559/2013. (XII. 31.) KORM. RENDELET Hatályos: 2014.01.02-2014.01.30 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet a bányászattal és a távhőszolgáltatással összefüggő kormányrendeletek módosításáról A Kormány a bányászatról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 201. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 201. szám MAGYAR KÖZLÖNY 201. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. december 4., szerda Tartalomjegyzék 459/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet A tartós külszolgálatról és az ideiglenes külföldi kiküldetésről szóló

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 144. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 144. szám MAGYAR KÖZLÖNY 144. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 11., hétfő Tartalomjegyzék 260/2017. (IX. 11.) Korm. rendelet Az energiával kapcsolatos termékek környezetbarát tervezési kötelezettségeinek

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CXVI. törvény - az egyes fővárosi fejlesztési beruházás 2. oldal 2. (1) Az 1. (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt

Magyar joganyagok évi CXVI. törvény - az egyes fővárosi fejlesztési beruházás 2. oldal 2. (1) Az 1. (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt Magyar joganyagok - 2015. évi CXVI. törvény - az egyes fővárosi fejlesztési beruházás 1. oldal 2015. évi CXVI. törvény az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről 1 Az

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 9. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 9. szám MAGYAR KÖZLÖNY 9. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. január 24., kedd Tartalomjegyzék 10/2017. (I. 24.) Korm. rendelet Az egyrészről Izland, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság, és másrészről

Részletesebben

A Kormány 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelete a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelete a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 167. szám 68647 III. Kormányrendeletek A Kormány 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelete a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 197. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 197. szám MAGYAR KÖZLÖNY 197. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. december 12., szerda Tartalomjegyzék 239/2018. (XII. 12.) Korm. rendelet A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programmal, valamint egyéb

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. SZMSZ BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Városépítési Osztály

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 52. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 52. szám MAGYAR KÖZLÖNY 52. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. április 7., péntek Tartalomjegyzék 79/2017. (IV. 7.) Korm. rendelet Az egészségügyi háttérintézményi integrációt érintő egyes kormányrendeletek

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A BUDAPEST-ESZTERGOM VASÚTVONAL REKONSTRUKCIÓJA NEMZETGAZDÁSÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓAN TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 19/2015. (V. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 48. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 48. szám MAGYAR KÖZLÖNY 48. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. március 31., péntek Tartalomjegyzék 69/2017. (III. 31.) Korm. rendelet A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Részletesebben

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában, 62. (1b) bekezdésében,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 188. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 188. szám MAGYAR KÖZLÖNY 188. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. november 29., csütörtök Tartalomjegyzék 221/2018. (XI. 29.) Korm. rendelet A légvédelmi készenléti szolgálat riasztásából eredő költségek megtérítéséről

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 68. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 68. szám MAGYAR KÖZLÖNY 68. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. április 23., kedd Tartalomjegyzék 85/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet A kiemelt településkép-védelmi környezettel kapcsolatos egyes kormányrendeletek

Részletesebben

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi

Részletesebben

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet 91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet az M4 autópálya/autóút és a 4. számú főút fejlesztéseihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 224. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 224. szám MAGYAR KÖZLÖNY 224. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. december 27., szerda Tartalomjegyzék 439/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet A Magyar Honvédség állományába tartozók baleseti járadékra való jogosultsága

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

Iromány száma: T/406/8. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: JBW6ABOB0006

Iromány száma: T/406/8. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: JBW6ABOB0006 Iromány száma: T/406/8. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: JBW6ABOB0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet

89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet 89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar-bosnyák tér közötti szakasza megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

Iromány száma: T/406/3. Benyújtás dátuma: :14. Parlex azonosító: 1249U5DM0002

Iromány száma: T/406/3. Benyújtás dátuma: :14. Parlex azonosító: 1249U5DM0002 Iromány száma: T/406/3. Benyújtás dátuma: 2018-06-18 16:14 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1249U5DM0002 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Tuzson Bence (Fidesz) Jogszabályi

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.)

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (...) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata

Részletesebben

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl.

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl. Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017. (III. 27.) számú önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.

Részletesebben

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

Magyar joganyagok - 476/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet - egyes építési beruházások 2. oldal 23/I. (1) A Kormány a központi költségvetési szervek álta

Magyar joganyagok - 476/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet - egyes építési beruházások 2. oldal 23/I. (1) A Kormány a központi költségvetési szervek álta Magyar joganyagok - 476/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet - egyes építési beruházások 1. oldal 476/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet egyes építési beruházások országkép- és településképvédelmi szempontú véleményezésének

Részletesebben

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Javaslat a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet módosítására. Jegyző

Javaslat a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet módosítására. Jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati

Részletesebben

T E R V E Z E T! A Kormány. Korm. rendelete

T E R V E Z E T! A Kormány. Korm. rendelete T E R V E Z E T! A Kormány./2011. ( ) Korm. rendelete a Honvédelmi Minisztérium egyes hatósági és szakhatósági hatásköreit kijelölő kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1. tekintetében a nemzetbiztonsági

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. -a szerinti tárgyalásos

Részletesebben

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon

Részletesebben

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2017. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Építési Műszaki Ellenőr Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN Megbízó Pilisvörösvár város Önkormányzata Gromon István polgármester 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 43. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 43. szám MAGYAR KÖZLÖNY 43. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. március 26., hétfő Tartalomjegyzék 56/2018. (III. 26.) Korm. rendelet Az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról

Részletesebben

A Kormány.../2012. ( ). Korm. rendelete

A Kormány.../2012. ( ). Korm. rendelete A Kormány../2012. ( ). Korm. rendelete a transzeurópai közlekedési hálózat projektjeihez juttatott TEN-T támogatás felhasználásáról szóló 150/2005. (VII. 29.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány az

Részletesebben

Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok

Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok 1. SZÁMÚ MELLÉKLET Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok Jogszabály száma 2012. évi CXCI. Jogszabály

Részletesebben

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele Mire vonatkozik az engedély / bejelentés kérelem Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele Az Eng.R.1. sz. Mellékletének X. oszlopában meghatározott építmények

Részletesebben

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A. R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok)

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok) Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok) Építési jog Tág értelemben: területfejlesztés + területrendezés + település-fejlesztés + műemlékvédelem + közterület-fenntartás

Részletesebben

314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 43. (2) bekezdés szerinti példány az egyeztetés résztvevőinek.

314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 43. (2) bekezdés szerinti példány az egyeztetés résztvevőinek. É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Felelős tervező: Szilberhorn Erzsébet TT 1/É-03-0105 Telefon, fax: 76/ 482 916 E-mail: szil@epiteszmuhely.hu Levélcím: 6001 Kecskemét Pf

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: VE-05D/EH/417-14/2017. Tárgy: 8330 Sümeg, Kompanik Zs. u. 8. alatti, 944. hrsz-ú ingatlanon épületek bontási és egészségház építésére megadott VE- 05D/EH/417-10/2017.

Részletesebben

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása) ÉPÍTÉSZMŰHELY Kft. Kecskemét, 6000 Wesselényi utca 1. Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É 03 0105 Tel.,fax.:76/482-916 06/30-349-68-74 SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 62. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 62. szám MAGYAR KÖZLÖNY 62. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. április 27., csütörtök Tartalomjegyzék 95/2017. (IV. 27.) Korm. rendelet A en megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság

Részletesebben

SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete

SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 3/2007.(III.14.) önkormányzati rendelet módosításáról SERÉNYFALVA KÖZSÉG

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: A 0289 hrsz.-ú önkormányzati ingatlan övezeti besorolás

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 122. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 122. szám MAGYAR KÖZLÖNY 122. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. szeptember 5., péntek Tartalomjegyzék 228/2014. (IX. 5.) Korm. rendelet A közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I. 21.)

Részletesebben

Az egyszerű bejelentési eljárás építtetői szemmel

Az egyszerű bejelentési eljárás építtetői szemmel Az egyszerű bejelentési eljárás építtetői szemmel Tények és tévhitek a lakásépítések szabályozásának változásairól. Minőség és sokoldalúság égetett kerámia építőanyagok alkalmazásával. 2016.04.07. Tematika

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016. (IV.15.) önkormányzati RENDELETE a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításáról r Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA 2016. június KÉSZÍTTETTE: PILISVÖRÖSVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Magyar Építész Kamara

Magyar Építész Kamara Jogszabályok Figyelem! Számos jogszabály megváltozott 2011. január 1. hatállyal. Egyes jogszabályoknál a legutolsó módosítás hatályának kezdetét zárójelben jeleztük. 1. Alapvetõ elõírások 1995. évi LIII.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról HATÁROZAT-TERVEZET Felsőlajos Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)

Részletesebben

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2018. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció A műszaki ellenőr az építtető

Részletesebben

Építményengedélyezés 2016

Építményengedélyezés 2016 Építményengedélyezés 2016 Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Szakcsoport Szakcsoport nap 2016. február 5. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény a közigazgatási

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel

Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel /2015.(...) KT Soltvadkert településszerkezeti tervének módosítása HATÁROZAT-TERVEZET Soltvadkert

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (VI. 16.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (VI. 16.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Ságvár Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2017. (VI. 16.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Ságvár Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

t-.kg t g)' n.4tt ;a tl n va.at W lrotnáay Érkezett: Tisztelt Elnök Úr!

t-.kg t g)' n.4tt ;a tl n va.at W lrotnáay Érkezett: Tisztelt Elnök Úr! t-.kg t g)' n.4tt ;a tl n va.at W lrotnáay 4-^ Érkezett: 2015 JuN 2 9:.' Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS BABILON ÉPÍTÉSZ IRODA BT. 5300 Karcag, Kiss Antal u. 4. T.sz.:10/2016 ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS Elfogadva: Zagyvarékas Község Önkormányzata.../2016

Részletesebben

Városfejlesztési Osztály. Feladat- és hatásköri jegyzék

Városfejlesztési Osztály. Feladat- és hatásköri jegyzék Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztály Feladat- és hatásköri jegyzék

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben

89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet

89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet 89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar-bosnyák tér közötti szakasza megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról

366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról 366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében,

Részletesebben

A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról

A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés

Részletesebben

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. -a (3) bekezdésének d) pontjában

Részletesebben

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (V.24.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (V.24.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Dabas Város Önkormányzata Képviselőtestületének 16/2017. (V.24.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Dabas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 3/2015. JÁSZÁGÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI

Részletesebben

VI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM JÚNIUS 30.

VI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM JÚNIUS 30. VI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM 2014. JÚNIUS 30. Az Oktatási és Kulturális Közlöny 2014. évi 11. számának tartalmából: teljes tematikus összeállítás a köznevelés és a felsőoktatás, illetve kulturális élet szabályozására

Részletesebben

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (V.24.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (V.24.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Dabas Város Önkormányzata Képviselőtestületének 16/2017. (V.24.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Dabas Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Törzsszám: FI-4/2016.

Törzsszám: FI-4/2016. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK a Debrecen 46. sz. vrk., Sámsoni út 100-as vasúti fővonal Lőtér utcai városi gyűjtőút (Júlia telep) által határolt területrészt

Részletesebben

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet 262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról Opten Törvénytár Opten Kft. I. 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok A Projekt Igazgatóságon alkalmazott ek és jogszabályok SOR- SZÁM 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. NYILV. SZÁM MEGNEVEZÉS FELLELHETŐSÉG 1959. évi IV. törvény 1988. évi I. törvény 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben