Gönczi Andrea. Beszámoló
|
|
- Eszter Deák
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Beszámoló a Klebelsberg Kunó Ösztöndíj támogatásával végzett évi levéltári kutatómunkáról A kárpátaljai görög katolikus egyház felszámolása az 1940-es években című témában A Balassi Intézet támogatásának köszönhetően május 13. és július 11. között első alkalommal élhettem a moszkvai levéltári kutatás lehetőségével. A Magyar Kulturális Intézet munkatársai a legnagyobb gondossággal és odaadással segítették mind a kiutazásomat, mind a kint tartózkodásomat. Bár Seres Attila levéltári referens előzetesen három levéltárba kért számomra kutatási engedélyt, végül érdemi munkára csak a GARF-ban (az Orosz Föderáció Állami Levéltára - Государственный архив Российской Федерации) kerülhetett sor. Történelmi háttér A második világháborút kísérő területi átalakulások nyomán a görög katolikus egyház tagjait a szovjet hatalom a pápa ügynökeinek tekintette, de szemet vetett annak vagyonára is. Céljának megvalósítására, vagyis az unitus egyház felszámolására és vagyonának megszerzésére történelmi indokokat húzott elő, és a karrierista papokat is felhasználta. A folyamat a kárpátaljaihoz hasonlóan ment végbe a lengyelországi és a csehszlovákiai görög katolikus közösség esetében is. Ennek a speciálisan közép-európai egyháznak a hívei legnagyobbrészt ruszinok voltak, a sztálini erőszakgépezet így egy teljes nemzetiséget is megszüntetett. A Szovjetunió területi fennhatósága alatt először a Kárpátok hágóin túli területein, Galíciában láttak neki az ellenségesnek tekintett görög katolikus egyház felszámolásának március 9-10-én került sor a lembergi zsinatra, amely minden incidens nélkül zajlott, és felszámolta az 1596-os breszti zsinat rendeletét az unióról, kivált a Vatikán joghatósága alól és újraegyesült az orosz pravoszláv egyházzal, végül üdvözlő táviratokat küldött az érintetteknek. Ugyanezt a forgatókönyvet akarták alkalmazni a Kárpátaljai területen is, ám itt bonyolította a körülményeket, hogy ez a vidék több országgal is határos volt, fennállt a nemzetközi konfliktus kialakulásának veszélye. Szoros egyházi és rokoni kapcsolat fűzte egybe a lakosságot a római katolikus egyházzal, amely mind a pravoszlávok, mind a kommunisták iránt ellenszenvvel viseltetett. Óvatosabban kellett hát nekifogni az újraegyesítésnek, ahogy a hatalom képviselői a görög katolikus egyház felszámolását diszkréten emlegették. A Szovjetunióban egyedül az ortodox egyház őrizhette meg privilegizált helyzetét, ami elsősorban azzal a szereppel magyarázható, amelyet a nagy honvédő háború során vállalt a nemzeti egység megteremtésében. A szovjet állam két országos szintű és számos helyi hatóságot létesített, melyek az egyházakkal és a vallási kérdésekkel foglalkoztak, amiből arra következtethetünk, hogy az állam az egyház(ak)ra mint a szovjet nemzeti-állami érdekek megvalósulását hatékonyan elősegítő eszközökre kezdett tekinteni. Ugyanezért támogatta az orosz ortodox egyház hegemón törekvéseit a világ pravoszlávjai körében, aminek a görög katolikusok bekebelezése is a részét képezte. A sztálini birodalmi külpolitika és az orosz ortodox egyház terjeszkedése mondhatni kéz a kézben járt. Moszkva arra törekedett, hogy az
2 érdekszférájához tartozó szatellit államok politikai központja legyen, de ezen kívül Róma szerepét is át kívánta venni vallási téren. A kutatás A legfontosabb forrásokat Moszkvában, az Orosz Föderáció Állami Levéltárában (ГАРФ) őrzik. A GARF állományának 6991-es fondja tartalmazza az 1943-ban létrehozott Orosz Ortodox Egyházügyi Tanács iratait. Az oroszországi nem ortodox egyházak felügyeletére május 29-én létrehozták a Vallásügyi Tanácsot. Ennek állományában lelhetők fel a Tanács Kárpátaljára (a korabeli terminológia szerint: Kárpátontúli területre) kinevezett megbízottainak az közötti időszakra vonatkozó negyedéves jelentései, Varlaam kárpátaljai területi érsek iratai, valamint más egyházügyi dokumentumok. Moszkvába érkezésem másnapján Seres Attila kíséretében érkeztem a GARF-ba, ahol azonnal átvehettem az ideiglenes kutatási engedélyt, és a következő néhány nap a fondjegyzékek tanulmányozásával, kérőlapok kitöltésével, valamint az orosz levéltári rendszer és rend működésének megismerésével telt. Kiderült, hogy Varlaam érsek iratainak titkosítását még nem oldották fel, azokhoz nem juthattam hozzá. A fondban megtaláltam a Kárpátaljáról kelt egyházügyi jelentéseket. A Vallási Kultuszok Ügyeinek Tanácsa kárpátaljai megbízottja negyedévente küldte el jelentéseit Moszkvába. Az 1. opisz anyagai 1946-ban részletes elemzéseket közöltek a görög katolikus egyház helyzetéről, anyagi állapotáról, ideológiai elkötelezettségéről. Ezekre az összefoglalókra alapozták az unitus egyház felszámolásának szükségességét. A kárpátaljai megbízott tisztségének betöltésére nehezen találtak állandó személyt: 1946-ban Lintur professzor, 1947-ben Ljamin-Agafonov, végül 1948-tól Rodzjanko foglalta el ezt a pozíciót. Ennek az lehet az oka, hogy az ország más tájegységeitől eltérően Kárpátaljának rendkívül vegyes volt mind a vallási, mind a nemzetiségi összetétele, történelmi hagyományai nem a szovjet területekhez kötötték, ráadásul négy országgal is határos volt nyugati irányban. Alig akadt ember, aki ezeket a viszonyokat átlátta volna, vagy lett volna hajlandósága megismerni mindezt. A véresen komoly tartalmú források között üdítő kivételként szolgáltak azok a levelek, amelyeket hol Kijevből, hol Moszkvából írtak Rodzjankónak a felettesei, és utasították rendre megbízottjukat egy-egy újabb ballépését követően. Ő ugyanis ahelyett, hogy megregulázta volna a helyi egyházakat, bekapcsolódott azok életébe, részt vett az üléseiken, döntött személyi kérdéseikben stb. A jelentésekből világosan kirajzolódnak azok a díszletek, amelyek között a kárpátaljai görög katolikus egyház felszámolása lezajlott. Az Orosz Pravoszláv Egyházügyi Tanács elnökének, Karpovnak írta a szervezet kijevi vezetője: A Kárpátaljai területen működik egy hatalmas görög katolikus korporáció, élén Romzsa püspökkel és környezetével. A tulajdonukban van több mint 300 gyönyörűen berendezett templom, az oldalukon áll a kulákság és a helyi értelmiség jelentős része, nem is szólva a pápista (sic!) irányultságú hívekről. A görög katolikusok tulajdonában vannak gazdag kolostorok, amelyek közül az ún. Csernek-hegyi a leggazdagabb, ez képezi a görög katolikus papság gazdasági alapját Kárpátalján, amely az egyházi ünnepén akár ezer hívet is vonz. Ungváron van Romzsa püspök rezidenciája és püspöki irányítása, amely egy egész negyedet foglal el a
3 legszebb városrészben. Gyakorlatilag ez a legnagyobb lakótér az egész Kárpátalján. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo oldal) Ez a vagyon jelentős vonzerővel bírt a terjeszkedő pravoszláv egyház számára, hiszen annak a csehszlovák éra alatti erősödése ellenére még mindig nagyon kevés temploma volt, püspöke, Nyesztor nem rendelkezett reprezentatív székhellyel, sem székesegyházzal. Az általa vezetett pravoszláv püspökség kb. 177 templomot, imaházat és kápolnát birtokolt, az egyházközségei pedig többnyire szegények voltak. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo oldal) A pravoszláv papok közül csak két fő rendelkezett felsőfokú, fő pedig középfokú végzettséggel, a többinek csak alapfokú végzettsége volt, miközben az unitus papság felsőfokú egyházi és világi képesítést tudott felmutatni. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo oldal) Ez a magyarázata, hogy a pravoszláv hitre áttért lakosság gyakran nem fogadta el a falujába küldött papot, néha mondvacsinált ürügyekkel utasították el a kijelölt személyt. Vannak esetek, amikor az egykori görög katolikus hívők nem fogadják el a számukra kijelölt papot, vagy azért, mert szakállas, vagy mert öreg, vagy egyéb okból, és kijelentik, hogy inkább pap nélkül lesznek, minthogy ilyen papjuk legyen. (GARF Fond 6991., opisz 1., gyelo oldal) A leginkább figyelemre méltó esetek azok, amikor az egyházközség a papjával együtt áttért a pravoszláviára, és tulajdonképpen minden maradt a régiben, csak kihagyták a liturgiából a pápáért mondott imát. Az is előfordult, hogy az ilyen papok kigúnyolták a valódi pravoszláv érzelmű híveket, mondván: valójában belőlük lett ily módon görög katolikus. A Kárpátaljai területen élő pravoszlávok vezetésére kijelölt Nyesztor püspök rögtön Kárpátaljára érkezése után nekilátott a reformoknak, azaz saját embereivel: rokonaival vette magát körül. Ezt azzal a céllal tette, hogy senki ne zavarhassa az egyházmegye vagyonának és bevételeinek elsikkasztásában. Nyesztor kapzsisága anyagot szolgáltatott a szovjet hatalom ellenségeinek, és ürügyévé vált az ellenséges propagandának, írta Ungváron készült jelentésében Lintur, az egyházügyi tanács kárpátaljai megbízottja július 1-jén. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo oldal) Nyesztort a sorozatos panaszok után lemondatták, és Makariosz érseket állították a helyére. Meg kellett oldani a pravoszláv egyház székhelyének kérdését is; a hatóságok ezt is egyszerűen elintézték: a Kárpátaljai területi végrehajtó bizottság július 25-i határozata értelmében a görög katolikus székesegyház és a görög katolikus püspöki rezidencia Ungváron tovább nem az unitusoké, ingyenes és korlátlan használatba vette a pravoszláv egyház Ungvár-munkácsi püspöksége. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo oldal) Az újraegyesülés legfőbb akadálya Romzsa püspök személye volt. Ezt hivatalos formában is több alkalommal megfogalmazták, és 1947 nyarán Hruscsov javaslatára maga Sztálin rendelte el a püspök likvidálását. (Ezt a szakirodalom tényként kezeli; állítólag a Kárpátaljai Területi Állami Levéltárban fellelhető az erre vonatkozó utasítás, én magam eddig nem bukkantam olyan forrásra, amely ezt valóban alátámasztaná.) Így következett be október 27-én Romzsa püspök balesete, amelynek következtében november 1-jén a munkácsi városi kórházban elhunyt. A Kárpátaljai területen augusztus 10-ére mind a 366 görög katolikus templom (vagy 229 egyházközség, illetve vallási közösség) újraegyesült az orosz pravoszláv egyházzal. Az unitus papok is megkezdték az újraegyesülést. Makariosz püspökhöz a papokkal együtt
4 küldöttség érkezett Beregszászról, amelynek 2 magyar és 2 ukrán tagja volt, hogy kérjék az újraegyesülést a pravoszláv egyházzal. A Beregszászi körzet hívei és papjai feltették a kérdést Makariosznak, hogy megőrizhetik-e az új gregorián naptárt és ünnepelhetnek-e az új módi szerint, valamint kérték, engedélyezzenek nekik két liturgiát, az egyiket szláv, a másikat magyar nyelven, ahogy az unitusok alatt volt. Makariosz érsek eleget tett kéréseiknek. (GARF Fond 6991., opisz 1., gyelo oldal) Ez volt az első eset arra, hogy a pravoszláv egyház tömeges sikert ért el a magyar nemzetiségű lakosság körében. A pravoszláv egyház Kárpátalján 1949 közepére 260 pappal, 360 egyházközséggel, 589 templommal rendelkezett. Az egykori püspöki káptalanból egyetlen pap sem egyesült, jelentette Kijevbe Sersztyuk, a Tanács kárpátaljai megbízottja július 20-án. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo oldal) Szakmai kapcsolatok Moszkvai tartózkodásom ideje alatt került sor arra a nemzetközi konferenciára, amelyet az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai intézete szervezett Kölcsönhatások és konfliktusok Közép- és Kelet-Európa etnikailag vegyes területein között, és amelynek a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ adott otthont. ( Amellett, hogy a konferencián előadást tartottam a ruszin skizmatikus mozgalomról, számos rendkívül hasznos ismeretséget kötöttem témám ismert orosz szaktekintélyeivel. Eleget tettem az Orosz Tudományos Akadémia Keleti Szláv Kutatóintézete munkatársai meghívásának, ahol Olga Khavanova, Mihail Dronov, valamint a XX. századi egyháztörténet kutatásának két nagyasszonya, Galina Murasko és Tattyana Volokityina látott vendégül. A rendkívül szívélyes fogadtatás részeként bemutatták intézetük tevékenységét, megajándékoztak köteteikkel, és személyes támogatásukkal segítettek hozzá, hogy már a találkozónk másnapján engedélyt kapjak az Oroszországi Állami Társadalom- és Politikatörténeti Levéltárban (РГАСПИ) történő kutatásra. Itt azonban sajnálatos módon csak olyan kárpátaljai vonatkozású iratokat láthattam, amelyek az új politikai berendezkedés kiépítésére vonatkoztak, mert az ún. Kominform-iratok titkosítását még nem oldották fel. Nehézségek Moszkvai utazásomat megelőzően részletes tájékoztatást kaptam a moszkvai kutatási körülményekről mind Seres Attila levéltári referenstől, mind olyan kutatóktól, akiknek már volt megfelelő tapasztalata, mégis számos meglepetés ért. Ezek közül az volt a legkellemetlenebb, hogy miután két nappal a kikérést követően leadtam a fénymásolási igénylőlapomat, közölték: nem lehetséges a sokszorosítás, mert elbocsátották a másolatokat készítő munkatársukat. Ez a körülmény többszörösére növelte a levéltárban töltött időt, mert minden fontos iratot ki kellett jegyzetelni, ill. le kellett másolni. Mivel a kutatási engedély a nagy közös kutatótérbe szólt, ezért a másoknál alkalmazott titkos fotózás nem jöhetett számításba. Ugyancsak a kellemetlenségek közé tartozott, amikor egyik hétfőn nem engedett be a porán szolgálatot teljesítő milicista egészségügyi nap -ra hivatkozva, ami náluk a
5 nagytakarítást jelenti. Amikor másnap elpanaszoltam a levéltárosnak, mi történt, ez volt a válasza: Óh, akkor biztos elfelejtettünk erről szólni pénteken! Megjegyzem, szőke hajszálaim ugyanott hevertek a földön, ahol a nagytakarítás előtt. A РГАСПИ-ban velem együtt a többi kutató is úgy érezte magát, mint egy fegyenctelepen: talán az őrzött anyagok korszelleme tette, hogy a levéltárosok szigorú rendet tartottak, és a megfélemlítés minden eszközét alkalmazták. A kutatási körülményekre egyébként nem lehet panasz: a kiszolgálás gyors volt, és lehetett laptopot használni. A GARF munkatársai udvariasak. Bár nem tartozik szorosan a kutatói beszámolóhoz, mégis megjegyezném, hogy a Magyar Kulturális Központ által biztosított, rendkívül szerény adottságokkal rendelkező szoba, amelyben nincs lehetőség sem tisztálkodásra (csak egy közös használatú fürdő a folyosón), sem főzésre, korántsem ideális helyszín az elmélyült munkához. Ebben a helyzetben, amikor nincs mód meleg étel készítésére, a moszkvai árak mellett megalázóan kevés az erre szánt ösztöndíj. Az összkomfortos apartmanok a kint tartózkodásom két hónapja alatt mindössze néhány napig voltak foglaltak, miközben mi a budapesti muzeológus kollégával küzdöttünk a sanyarú helyzettel. További lehetőségek A GARF fond 1. opisza minden Kárpátalján működő egyház tevékenységéről tartalmazza az Egyházügyi Tanács megbízottjának negyedéves jelentéseit. A görög katolikus egyházat illetően 1949 után, amikor az hivatalosan megszűnt, a jelentések már csupán szórványos megjegyzéseket közölnek, ha pl. egy pap visszatér a börtönbüntetést követően és megjelenik a hatóságoknál. A református és a római katolikus egyház ügyeit azonban még évtizedeken át figyelemmel kísérik. A magyar lakosság döntően ebben a két egyházban tömörült, ezért ezeknek az iratoknak a feldolgozása is elengedhetetlen. A levéltári működésem során elkészítettem a vonatkozó iratok jegyzékét és bízom benne, hogy másolatuk eljut Magyarországra, hozzáférhetővé válik a kutatók számára. A moszkvai GARF-ban folytatott kutatásaim eredményét a Nemzet, nemzetiség, állam című össznemzetiségi tudományos konferencián ismertettem Pécsett, szeptember 12-én, mely elektronikus formában jelent meg: Vallás és etnikum kapcsolata a Kárpát-medencében élő ruszinok körében. In: Az anyag feldolgozásának előrehaladtával további publikációs és előadói lehetőségeket keresek, távolabbi terveimben szerepel, hogy ha bekövetkezik a várt fejlődés a magyar-orosz levéltári kapcsolatokban, akkor lehetőségem nyílhat Szentpéterváron a Szent Szinódus és az Orosz Pravoszláv Egyház Levéltára vonatkozó anyagainak áttekintésére is. Kelt Pécsett, február 25-én Dr. Gönczi Andrea
Vallás és etnikum kapcsolata a Kárpát-medencében élő ruszinok körében
Gönczi Andrea Vallás és etnikum kapcsolata a Kárpát-medencében élő ruszinok körében A második világháborút kísérő területi átalakulások nyomán a görög katolikus egyház tagjait a szovjet hatalom a pápa
RészletesebbenIdőpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után
RészletesebbenMagyarország mai településeinek etnikai adatbázisa
Magyarország mai településeinek etnikai adatbázisa 1870 2011 Az elmúlt másfél évszázadban nemzetközi hírnevet kivívott hazai történeti-statisztikai kutatások területén a továbbfejlődéshez szeretnénk egy
RészletesebbenI. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc
RészletesebbenProgram. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.
Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány
Részletesebben5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei
Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia
RészletesebbenBírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
RészletesebbenNemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia
RészletesebbenA KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI
A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja
RészletesebbenKössünk békét! SZKA_210_11
Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran
RészletesebbenTárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.
Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0
Részletesebben,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk.
1720-1995 2,11 ifm Székelyszentkirály első okleveles említése 1566-ban történt, azonban első szent királyunkról nevezett településeink alapítása még a 12-13. századra tehető. Ma is álló templomát 1796-1799
RészletesebbenVeszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő
RészletesebbenBefejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015
Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1 2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi
RészletesebbenGÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.
GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY 2013-2014. FELADATLAP 1. 1 Kedves Diákok, kedves Kollégák! A Géfin Gyula emlékverseny három feladatlapja három, némileg eltérő tematika köré fog csoportosulni. A köztük lévő kapcsolatot
RészletesebbenA második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium
RészletesebbenMoszkva és Washington kapcsolatai
NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél
RészletesebbenCsaládfa. Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek Név ismeretlen 1860-as évek Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Stern Nuhim 1860-as évek 1940 Név ismeretlen 1860-as évek 1939 Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942 Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek 1942
RészletesebbenEgyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. Földkérdés és telepítéspolitika Kárpátalján az első Csehszlovák Köztársaság időszakában (1919-1938)
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Földkérdés és telepítéspolitika Kárpátalján az első Csehszlovák Köztársaság időszakában (1919-1938) Szakál Imre Témavezető: Dr. Pallai László DEBRECENI EGYETEM
RészletesebbenÜnnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával
Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,
RészletesebbenFÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter
FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp
Részletesebben- VALLÁSOS TÁRSULATOK GYÖNGYÖSÖN A SZÁZADBAN
Szakmai beszámoló a Gyöngyös-Felsőváros Római Katolikus Főplébánia - VALLÁSOS TÁRSULATOK GYÖNGYÖSÖN A18-20. SZÁZADBAN című időszaki vándorkiállítás megvalósításáról (pályázati azonosító: 204106/2198 ;
RészletesebbenKÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap
KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL NYÍREGYHÁZA DEBRECEN PÉCS SOPRON Nemzeti Kulturális Alap A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál évente ismétlõdõ esemény, amelyen a nagy
RészletesebbenX X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
Részletesebben1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
RészletesebbenÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010)
ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Csernicskó István ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Gondolat Kiadó
RészletesebbenHol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
RészletesebbenA Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.
Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
RészletesebbenSZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító
SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05
RészletesebbenÉszak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi
RészletesebbenK28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944
K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944 1.csomó 1.tétel. A trianoni békeszerzıdésben a nemzeti kisebbségek védelmére vállalt kötelezettségek ügyei. 1923-1925, 1930. 2.tétel Magyar és osztrák közös
RészletesebbenIV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE
IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy
RészletesebbenMAGYARORSZÁG KORMÁNYA
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6774. számú törvényjavaslat a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének
RészletesebbenREPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT
REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT Érvényes: 2017. augusztus 16-tól TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rész. 3 1. A szabályzat célja...3 2. A szabályzat hatálya...3 3. Értelmező rendelkezések...3 II. A reprezentációra
RészletesebbenAz integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban
Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban V. Magyar Földrajzi Konferencia Pécs, 2010 november 4-6. Molnár Judit PhD Miskolci Egyetem & University
RészletesebbenXXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság h. TÜK iratok 1983-1990
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság h. TÜK iratok 1983-1990 Terjedelme: 28 doboz = 3,08 ifm Helyrajzi jelzete: Iktatott
RészletesebbenBeszámoló a Klebelsberg Kuno Ösztöndíj támogatásával végzett 2012. évi levéltári kutatómunkától
Beszámoló a Klebelsberg Kuno Ösztöndíj támogatásával végzett 2012. évi levéltári kutatómunkától Alulírott Balogh Margit két hónap időtartamra nyertem Klebesberg Kunó kutatói ösztöndíjat a következő témában:
RészletesebbenHusz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben 2015/11/09-2015/11/10 2015/10/30 Több kulturális intézmény közös szervezésében, Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából, tudományos
RészletesebbenI. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény (a
RészletesebbenUkrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl 4.3. 5168/2007
Pályázati Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok Érvénytelenség oka Nagygejőci református Határidőn túl 4.3. 5168/2007 Nagygejőc i ifjúsági központ létrehozása 4 000 000
RészletesebbenA XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Szent Cirill és Szent Metód Ünnepe.
RészletesebbenA pszichoanalízis magyarországi történetérõl 220
Antall József A pszichoanalízis magyarországi történetérõl 220 Igen tisztelt vendégeink, hölgyeim és uraim! Megtisztelõ felkérésnek teszek eleget, amikor a nemzetközi pszichoanalitikus konferencia alkalmából
Részletesebben2. A hitoktatás struktúrája
2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a
RészletesebbenA TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia 14 Szakterület Római
RészletesebbenTotus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény
Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
RészletesebbenTények, adatok a Kárpátaljai magyarok nyelvtudásáról
2009 EGYÜTT Tények, adatok a Kárpátaljai magyarok nyelvtudásáról 1. A 21. században alapkövetelménynek tekinthető egynél több nyelv ismerete. Az Európai Unió ajánlásaiban például az szerepel, hogy a felnőtt
RészletesebbenMerre tovább Magyar Református Egyház? Tatai Egyházmegye presbiteri konferenciája Tata, 2012. február 11.
Merre tovább Magyar Református Egyház? Tatai Egyházmegye presbiteri konferenciája Tata, 2012. február 11. A téma időszerűsége Miért kell nekünk, gyülekezeti, egyházmegyei, kerületi, közegyházi szinten
RészletesebbenPOLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA
SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos
RészletesebbenIktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db
EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db Kiss Lászl ó országgyűlési képvisel ő részér e MSZP Budapest Tisztelt Képvisel
RészletesebbenBALATONI REGIONÁLIS TÖRTÉNETI KUTATÓINTÉZET, KÖNYVTÁR ÉS KÁLMÁN IMRE EMLÉKHÁZ
BALATONI REGIONÁLIS TÖRTÉNETI KUTATÓINTÉZET, KÖNYVTÁR ÉS KÁLMÁN IMRE EMLÉKHÁZ Szervezeti és Működési Szabályzat Ügyrendi Szabályzat Kutatási Szabályzata Hatályos: 2018. december 1. napjától NAPJÁTÓL 1
RészletesebbenA reformáció könyvespolca Konferencia
2017/10/16 2017/10/02 A reformáció 500. évfordulója tiszteletére október 16-án konferenciát tartunk. Az előadók nagy történeti könyvtárak állományából mutatnak be kiadás-, könyv-, kötéstörténeti vagy tartalmi
RészletesebbenVÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén
VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:
RészletesebbenDOKTORI DISSZERTÁCIÓ
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ LINTNER ANITA Fejezetek a kétnyelvűségről a két háború közti Csehszlovákiában (különös tekintettel Somorja nyelvi helyzetére)
RészletesebbenVeszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár
RészletesebbenCsaládfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella
RészletesebbenSZMSZ VIII. sz. melléklete. A kutatóközpontok szabályzatai
SZMSZ VIII. sz. melléklete A kutatóközpontok szabályzatai A Sárospataki Református Teológiai Akadémia mint egységes kutatóintézet működik. Az egyes tudományterületeknek megfelelő kutatásokat kutatóközpontok
RészletesebbenEgyházi és állami anyakönyvek a Kárpátaljai Állami Levéltárban
Egyházi és állami anyakönyvek a Kárpátaljai Állami Levéltárban M A R K A N I C S M I H A J L O, A K Á L I G A Z G A T Ó H E L Y E T T E S E F O R D Í T O T T A : K U T A S S Y I L O N A Magyarországon,
RészletesebbenProjektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása
Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak
RészletesebbenA katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989.
A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon A századelsőfelében a lakosság 63%-a katolikus 1941-re az arány 55%-ra csökken határváltozások Mint bevett
RészletesebbenFélév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2
Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a Tárgyfelelős nyomtatási neve tárgycsoportban ANYISM01 Anyanyelvi ismeretek Kötelező
RészletesebbenSzakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója
RészletesebbenA tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában
A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában Múzeumpedagógiai sorozat 2013/1. Dr. Vadász István, múzeumigazgató Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred Tiszafüred, 2013. március
RészletesebbenEszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs
RészletesebbenEszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
RészletesebbenVII. 102. Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai 1880 1944 ( 1949)
VII. 102. Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai 1880 1944 ( 1949) Raktári helye: Mester utca, földszint, 43. állvány, 2. polc-44. állvány, 6. polc Rövid történeti áttekintés a büntetőintézetekről:
RészletesebbenTÁMOP E-15/1/KONV
Szakmai beszámoló A Sporttudományi képzés fejlesztése a Dunántúlon 2015 TÁMOP-4.1.2.E- 15/1/KONV-2015-0003 pályázat keretében megvalósuló Portugál szakmai útról. A Pécsi Tudományegyetem és a Nyugat-magyarországi
RészletesebbenSzlovák Nemzeti Levéltár
Szlovák Nemzeti Levéltár Csoportunkat az intézmény vezetőhelyettese fogadta. Először általános tájékoztatást kaptunk, majd megtekinthettük a levéltár legérdekesebb kincseit, dokumentumait. A Szlovák Nemzeti
RészletesebbenTémakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
RészletesebbenC 77 Departamentum religionare Graeci ritus non unitorum, 1783-1848 (Állag)
Archive Plan Context Context: MNL Magyar Nemzeti Levéltár, 1000-2100 (Levéltár) (1) Magyar Országos Levéltár, 1000-21. sz. (Levéltár) C (194) Helytartótanácsi levéltár - C szekció, 1601-1913 (Fondfőcsoport/Szekció)
RészletesebbenBeszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról
Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról A Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Gyıri Levéltára, a Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a MOKK
RészletesebbenA Békés M e g y e i Tanács, Végrehajtó Bizottsága és szakigazgatási s z e r v e i iratai
A Békés M e g y e i Tanács, Végrehajtó Bizottsága és szakigazgatási s z e r v e i iratai Segédletek 1. A Békés Megyei Tanács, Végrehajtó Bizottsága és szakigazgatási szervei iratai 1950-1990 A Békés
RészletesebbenHatártalanul a Felvidéken
Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.
RészletesebbenMAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET 2016. évi KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ JELENTÉS Gazdálkodással kapcsolatos főbb események 1 1) Létszámváltozások bemutatása Az induló engedélyezett
RészletesebbenUgodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1
RészletesebbenPAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról
PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43
RészletesebbenMONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné
RészletesebbenVidéki örökségeink a Kárpátmedencében. Budapest, március Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke
Vidéki örökségeink a Kárpátmedencében Budapest, 2014. március 20-21. Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke Felső-Tiszavidéken Máramarosi medencében Az ukrán-román határ mentén
RészletesebbenCsaládfa. Jakabné (szül.? Ella) 1850-es évek 1944. Klein Izraelné (szül.? Gitta) 1854 1944. Klein Izrael 1852 1944. Hollander Jakab.
Családfa Apai nagyapa Hollander Jakab 1850-es évek 1933 Apai nagyanya Hollander Jakabné (szül.? Ella) 1850-es évek 1944 Anyai nagyapa Klein Izrael 1852 1944 Anyai nagyanya Klein Izraelné (szül.? Gitta)
RészletesebbenÍrta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
RészletesebbenREFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM
Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób 12:13) REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM KONFESZT Közéleti Kollégium 2017. szeptember 2018. május A második világháborút követő bő fél évszázad
RészletesebbenAz előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel
Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.
RészletesebbenA pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban
A pályázatról A pályázat célja, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítése A pályázatról Ebben a tanévben
RészletesebbenSZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.
RészletesebbenTörténelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 25 59/2008. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a Kulturális Intézetek működéséről szóló Egyezmény kihirdetéséről
RészletesebbenNikolaus Nilles és a magyar nyelvű görög katolikus liturgia ügye *
Nikolaus Nilles és a magyar nyelvű görög katolikus liturgia ügye * Véghseő Tamás A Vatikáni Titkos Levéltár tekintélyes mennyiségű iratanyagot őriz a magyar görög katolikusoknak a magyar nyelvű liturgiáért
RészletesebbenFamilySearch.org. 2013. szeptember 26. Magyarország Nyíregyháza
FamilySearch.org 2013. szeptember 26. Magyarország Nyíregyháza Magyar levéltárak és a FamilySearch Több mint 50 éves együttműködés Hogyan tovább? A FamilySearch küldetése Egyéneknek és családoknak segítünk
RészletesebbenCOMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).
COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS
RészletesebbenPuskás Ferenc: lázadó, menekült és géniusz
2012 július 17. Flag Szöveg méret 90 Ment 100 110 120 130 140 150 0 Értékel kiválasztása Még értékelve Givenincs Puskás Ferenc: lázadó, Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Paul Simpson hatoldalas cikke a Felcsúton
RészletesebbenErasmus beszámoló Kréta, Chania
Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint
RészletesebbenOktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert
RészletesebbenKatolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel?
Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Szabad témakör Intézményi hatáskör, lehetőség. Követelmények és a tartalom meghatározása a
RészletesebbenOktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ
Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ Általános szakvélemény a Romániában és a Szovjetunióban szerzett felsőfokú végzettséget tanúsító oklevelek magyarországi elismerhetőségéről Budapest,
RészletesebbenV. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
RészletesebbenSzakmai beszámoló. A program részletes leírása:
Szakmai beszámoló Az idei évben az ERASMUS+ adminisztratív dolgozói mobilitás keretében 2015.09.28. és 10.02. között szakmai úton vettem részt a portugáliai Portóban; a Portói Egyetem Sporttudományi Karán,
RészletesebbenJÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2009. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2009. február 20. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak
RészletesebbenMeghívó Ne féljetek! PÁPA A VASFÜGGÖNYÖN TÚLRÓL
Meghívó PÁPA A VASFÜGGÖNYÖN TÚLRÓL 1978-2018 Ne féljetek! A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Instytut Pamięci Narodowej (IPN) tisztelettel meghívja Önt a PÁPA A VASFÜGGÖNYÖN TÚLRÓL II. JÁNOS PÁL
RészletesebbenUkrajna politikai megosztottságának földrajzi háttere. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Beregszász
Ukrajna politikai megosztottságának földrajzi háttere Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Beregszász A 2013/14-es belpolitikainak indult, majd nemzetközivé
RészletesebbenErdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Részletesebben