Erőgép-ellátottság, birtokméret és gépkihasználás alakulása a különféle gazdasági szervezetekben a rendszerváltást követően
|
|
- Kornélia Fülöp
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Erőgép-ellátottság, birtokméret és gépkihasználás alakulása a különféle gazdasági szervezetekben a rendszerváltást követően Dr. Gockler Lajos NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő g g p A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az évenkénti rendszeres összeírások mellett eszmei dátummal részletes mezőgazdasági felmérést is végzett, amelynek legfontosabb adatai a hivatal honlapján Magyarország mezőgazdasága, 2013 (Gazdaságszerkezeti összeírás előzetes adatok) címmel január közepén jelent meg. Ez a felmérés a részletes adatfelvételhez hasonlóan a teljes mezőgazdaságra, így a mezőgazdaságban üzemeltetett erőgépekre is kiterjedt. Mivel gépekre vonatkozó adatfelvétel a rendszerváltás után 1991-ben, 1996-ban, 2000-ben és legutóbb csak 2005-ben volt, célszerű áttekinteni, hogyan alakult a mezőgazdaság gépparkja az elmúlt 23 évben, amelyből levonható tanulságokat a napjainkban folyó intézkedések során érdemes lenne figyelembe venni. Napjainkban már senki sem vitatja, hogy a mezőgazdaságban gépek nélkül nem lehet termelni. Ezért a termelés eredményét a gazdálkodó hozzáértése mellett főleg a gazdaságos gépüzemeltetés követelményei határozzák meg. A kézimunka (ásás, gereblyézés, kézi ültetés, kapálás, kézi betakarítás stb.) csak a kiskertekben alkalmazható, szántóföldi körülmények között nem. A mezőgazdasággal foglalkozók azt is tudják, hogy a kisebb táblák művelése jóval drágább, mint a nagyobb tábláké, és azt is, hogy a kisebb motorteljesítményű erőgépekkel végzett munka fajlagos költsége sokkal magasabb, mint a nagyobb teljesítményűeké. Fontos továbbá, hogy a gépek üzemeltetési költsége számottevően függ az évente teljesített üzemórák számától, és a fajlagos gépkihasználástól (pl. a kapacitás-kihasználástól, a ha/óra teljesítéstől stb.), tehát az üzemeltetés körülményeitől, ezért a nem kellő gondossággal végzett gépüzemeltetés a termelés költségének jelentős növekedését eredményezi. (Lásd az AGROFÓRUM szám oldal). A gazdák természetesen tisztában vannak azzal is, hogy a különböző munkaműveletek eltérő vonóerőt igényelnek, elegendő összehasonlítani pl. a rendsodrás vagy a mélyművelés vonóerő igényét. Mivel az erőgépek hajtóanyag-fogyasztása és fajlagos művelési költsége optimális terhelés esetén a legkedvezőbb, ezért minden gazdaságban legalább három traktorméretet kellene használni azért, hogy a munkák kedvező önköltséggel legyenek elvégezhetők. A Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) által megfigyelt bázisgazdaságokban pl. (az állattartás igényeit is figyelembe véve) a traktorok között mintegy 40 % a 75 kw-nál kisebb, 19 % a kw közötti és 41 % a 150 kw-nál nagyobb motorteljesítményűek aránya. A termeléshez a traktorok mellett természetesen más erőgépek is szükségesek. Így az erőgépek összes kw teljesítményéből a traktorok aránya csak 60 %-ra tehető, a maradék mintegy 40 %-ból az arató-cséplő gépek 15 %-ot, a magajáró rakodók 10 %-ot, a tehergépkocsik 8 %-ot, valamint az egyéb magajárók 7 %-ot tesznek ki. Elöregedő erőgépállomány Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) gépeladásokat figyelemmel kísérő adatai szerint a közelmúltban számottevően módosult az évenkénti gépbeszerzés. Az adatok azt mutatják, hogy a ténylegesen beszerzett új gépek száma (ez az elmúlt 18 év átlagában évente mintegy traktort, 360 arató-cséplő gépet, 240 önjáró rakodót, illetve összesen kb önjáró gépet jelent) a éves korú mintegy ezer traktor, ezer arató-cséplő gép és 6-8 ezer egyéb önjáró leváltására nem elegendő. Ennek még a két-háromszorosa is kevés lenne, aminek következtében napjainkban az erőgépállomány jelentős elöregedésének lehetünk tanúi. A KSH 2000-ben az erőgépek korát is felmérte. Ekkor a hazai traktorpark átlagos használati ideje 15,3 év, a kombájnoké 15,0 év volt. Az öregedés (a szerző számításai szerint) a traktoroknál 2005-re mintegy 18,5 évre, 2013-ra 22,9 évre, a kombájnoknál pedig 2005-re 16,7 évre, 2013-ra viszont 19,3 évre nőtt. (Ez tehát az állomány átlagos kora, a kiselejtezési idő ennek mintegy kétszerese lehet.) Tehát az infláció és a gépek öregedése eredményeként egyre többet kell költeni alkatrész-vásárlásra, illetve gépjavításra. A gépállomány fiatalítására és modernizálására lenne szükség, amit viszont a jelenlegi birtokviszonyok hátráltatnak. Mivel az utóbbi években nagyon sok egyéni gazdaság szűnt meg, a KSH és évek teljes körű mezőgazdasági összeírásának adatai (959 gazdaság, és 43 mutató) alapján vizsgálatot végzett az egyéni gazdaságok hosszú távú fennmaradásának tényezői, illetve a gazdaságok túlélésének esélyei meghatározása érdekében. A vizsgálat eredménye szerint a gazdaságok stabilitását leginkább az állatállomány, és a termőterület mérete határozza meg, tehát a nagyobb gazdaságok túlélése sokkal biztonságosabb. (Gazdálkodás, szám, old.) június
2 A hazai birtokméret jellemzése A gazdaságok optimális területméretét természetesen nagyon sok körülmény befolyásolja. A szántóföldi növénytermelésre iránymutató lehet a háború előtti mezőgazdaság helyzete, mely szerint az 5 kh-nál (2,9 ha-nál) kisebb gazdaság csak törpebirtoknak, az kh (2,8-57,6 ha) közötti a kisbirtoknak, kh (57,6-575,5 ha) középbirtoknak és csak az kh feletti számított nagybirtoknak (1. táblázat). Nagyon lényeges azonban, hogy ez a besorolás az akkor szinte általánosan alkalmazott fogattal (lóval, ökörrel, bivallyal vagy a nagyon szegényeknél tehénnel) végzett talaj- és növényápolási munkára, valamint kézi betakarításra volt érvényes, hiszen 1945 előtt a mezőgazdaságban az erőgéppel végzett munka (a traktor és a gőzeke) csak kivételes volt. Ez a jelenlegi gépesítés mellett legalább két-három, esetleg négyszeres területet feltételez, hiszen a mezőgazdasági termelés szinte minden munkaművelete évtizedek óta teljesen gépesíthető. A gépkereskedelem napjainkban kw teljesítményű traktorokat és kombájnokat, valamint kw teljesítményű szecskázókat is kínál, és a megvásárolt gépek között is egyre több a nagyobb teljesítményű erő- és munkagép, bár ezt a gépvásárlás számai egyértelműen csak a kombájnoknál bizonyítják (2. táblázat). A KSH országos adatai, valamint az AKI számai azt is igazolják, hogy a nagyobb gazdaságok már a korábbi években is jobb terméseredményeket értek el, és természetesen most is nagyobb termésátlagokat produkálnak, mint a kisebbek. Így a nálunk kialakult kisebb különösen az egyéni gazdaságra jellemző birtokstruktúra (3-4. táblázatok) akadálya a gépesítés fejlődésének, ami talán legfontosabb magyarázata, hogy hazánk mezőgazdasága a fejlettebb országokéhoz viszonyítva jelentősen lemaradt. Növényeink termésátlaga ugyanis lényegesen alacsonyabb, és pl. a fajlagos bruttó termelési érték, vagy a nettó hozzáadott érték is sokkal kevesebb, mint az EU-15 országoké, de esetenként még az EU-27 átlagához viszonyítva is. (Lásd az AGROFÓRUM szám oldalait.) A különféle gazdasági szervezetek számának és az általuk művelt terület változása A KSH által nyilvántartott gazdaságok száma évek óta jelentősen csök- 1. táblázat A gazdaságok száma és területe hazánkban 1935-ben Megnevezés Gazd. szám Terület (kh) A kh (%)-a (Kh/gazd.) Bérelt (kh) Bérelt (%) <5 kh törpebirtok ,2 1, , kh kisbirtok ,5 15, , kh középbirt ,4 285, ,6 >1000 kh nagybirtok ,9 2257, ,5 Összesen ,0 8, ,5 Forrás: Magyar Mezőgazdaság, január p. Dr. Nagy László: Közgazdasági és társadalmi ismeretek, Atheneum, 1946 A mezőgazdaság számára értékesített erőgépek hazánkban 2. táblázat Megnevezés évi (db) (%) (db) (%) (db) (%) (db) (%) (db) (%) átl. (db) Kerekes traktorok <40 kw 185 6, , , , kw , , , , kw , , , , kw ,6 87 8, , , kw 209 6,9 73 7, , , kw 163 5,4 37 3, , ,6. >235 kw 55 1,8 21 2,1 38 2, ,7. Összesen , , , , Arató-cséplő gépek < , , , , ,1 8 11, , ,7. > , , , ,5. Összesen , , , ,0 358 Magajáró rakodók Homlok-és forgó , , , ,2. Teleszkópos , , , ,8. Összesen , , , ,0 235 Egyéb magajárók Mindösszesen Forrás: AKI június 13
3 ken, 2013-ban az évinek mintegy 35 %-a volt, a évinek pedig 51 %-a. A rendszerváltás előtti, illetve az évi adatok a későbbiekkel természetesen csak úgy hasonlíthatók össze, ha figyelembe vesszük, hogy 1991 előtt a gazdaságok száma az illetmény-, és a háztáji gazdaságok - kal együtt értendők, melyek zöme csak papíron volt elkülönült gazdaság, ugyanis nagyrészüket a közös gazdaságok erre a célra kijelölt nagy tábláiban együtt művelték. A gazdaságok számának mérséklődése tehát csak 1991 után válik értékelhetővé. A jelentős csökkenés oka a KSH módszerében (is) rejlik. Ugyanis a KSH a gazdaság minimális méretét a növénytermelés és az állattartás terén egyaránt túlságosan kicsire szabta, ráadásul a kisebb gazdaságok közül az évek során sokan meg is szüntetik a termelést. Ez természetesen elsősorban az egyéni gazdaságokra vonatkozik, így itt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület az évi 0,92 ha/gazdaságról 2013-ra 5,89 ha/gazdaságra nőtt, a gazdálkodó szervezeteknél viszont az évi 1989,1 ha-ról 307,9 ha/gazdaságra csökkent. Ebben azonban az is közrejátszott, hogy 1991 óta a gazdasági szervezetek által művelt mezőgazdasági terület 5.171,6 ezer ha-ról 2013-ra 2.155,2 ezer ha-ra mérséklődött, míg az egyéni gazdaságoké 1.288,1 ezer ha-ról 2.435,3 ezer ha-ra nőtt (3-4. táblázatok). (Az 1991-es és a 2013-as területek összege azért tér el, mert KSH napjainkban a termőterület egy részét gazdaságra nem azonosítható címen elkülöníti. Itt jegyezzük meg azt is, hogy a KSH adatai a különböző anyagokban a feldolgozás módszerétől függően főleg a korábbi éveket illetően eltérőek és nem mindig található meg a pontos kiinduló szám.) A fentiek eredményeként 2013-ban hazánkban az 1 ha-nál kisebb területet használó összes gazdaság aránya 66,5 %, míg az ezek által használt mezőgazdasági területé csak 1,5 %, és átlagos méretük 0,22 ha/gazdaság volt. Nyilvánvaló, hogy ezek a gazdaságok (a kivételes esetektől eltekintve) sem eredményes mezőgazdasági termelésre, sem gazdaságos gépi művelésre nem alkalmasak. A 10 ha-nál kisebb gazdaságok aránya 89,1 %, területüké 9,31 %, átlagos méretük 1,05 ha/gazdaság, tehát ezekre is az előző megállapítás érvényes. Így a nyilvántartott gazdaságok majdnem 90 %-a csak hobbi, vagy kényszer-gazdaság lehet, hiszen átlagos méretük csak 38 %-kal haladja meg a háború előtt törpebirtoknak minősítettekét. Mivel az MGI által megfigyelt bázisgazdaságokban mintegy 150 ha-ra jut egy traktor, illetve 93 ha-ra egy erőgép, az ha-nál kisebb gazdaságok (és ez még csak középbirtok) eredményesen aligha gépesíthetők. Az 50 ha-nál kisebb birtokok aránya 2013-ban 96,9 % volt, 25,9 % területi aránnyal, és 2,7 ha/gazdaság átlagos mérettel. Így a legalább egy erőgéppel gépesíthető (50 ha-nál nagyobb mg-i területű) gazdaságok száma mindössze , és ezek átlagos mérete 240,3 ha/gazdaság. Napjainkban az ha közötti gazdaságok száma 483, a ha feletti nagy gazdaságé pedig 114. A mai technikai színvonal mellett csak ez utóbbiak nevezhetők ténylegesen nagynak. Fontos továbbá, hogy a KSH adatrögzítése szerint 2013-ban a egyéni gazdaság 44,55 %-a (0,22 ha/ gazdaság átlagos területtel) csak a saját fogyasztását elégítette ki, 19,78 % (1,41 ha/gazdaság) pedig csak a feleslegét értékesítette, így az értékesítésre termelők aránya 35,64 % volt (14,18 ha/gazdaság területtel). De itt célszerű még megemlíteni azt is, hogy a KSH a GSZŐ (gazdaságszerkezeti összeírás) 2013 során az eddig ismertetettek mellett még (db) minimális gazdaságméretet el nem érő, termőterületet használó háztartást rögzített összesen ha területtel és 0,0254 ha/háztartás átlagos mérettel. Ha ezeket is hozzáadjuk a gazdaságok közé beszámított 10 ha-nál kisebb mezőgazdasági területtel rendelkező hobbi (vagy kényszer) gazdálkodókhoz, úgy felmerülhet a kérdés, hogy ez a 450 ezer ha (az összes mezőgazdasági terület kb. 10 %-a nem lenne-e eredményesebben hasznosítható magasabb szakmai, műszaki és technológiai körülmények között. A hazai erőgépállomány helyzete Az erőgépek évi, és a évi adatait elkülönítve célszerű vizsgálni. Ennek oka elsősorban az, hogy a rendszerváltás utáni évtizedet főleg a földterület és a gépállomány átrendeződése (3. táblázat), míg az ezt követő éveket inkább a gépállomány növekedése jellemzi (4. táblázat). Oka továbbá, hogy az 1991 és 1996 években a KSH adatközlése nem tartalmazta a 8 kwnál kisebb traktorokat, így e táblázatban a 2000 évet is e nélkül kellett bemutatni, míg a 4. táblázatban a 8 kw-nál kisebb traktorok is szerepelnek. Ezen túl 1991-ben az egyéni gazdaságoknál hiányosak az önjáró gépek adatai, míg 2005-ben és ban az önjáró rakodók adatait érheti kritika. Probléma volt továbbá, hogy 2005-ben és 2013-ban az erőgépek összes kw teljesítményét egy tizedessel megadott átlagos kw/db alapján lehetett kiszámolni, a tehergépkocsi teljesítményét pedig csak a teherbírás alapján tudtuk meghatározni és 2000 között (3. táblázat) az egyéni gazdaságok területnövekedésének arányát megközelítette a gépállomány gyarapodása, bár ban kissé nagyobb volt a területnövekedés, mint a gépállomány bővülése, természetesen a gazdasági szervezetek rovására. Ebben az időszakban az egyéni gazdaságoknál gyorsan nőtt az erőgépek kw/db átlagos kapacitása, míg ez a gazdasági szervezeteknél 1991-hez viszonyítva nőtt, 1996 és 2000 között viszont kissé csökkent. A gazdasági szervezeteknél mind a traktorok, mind az összes erőgép kw/ha ellátottsága ezekben az átrendeződő években is mérsékeltebb volt, és jóval nagyobb kw/db átlagos kapacitású erőgépekkel dolgoztak. Nagyon fontos, hogy 1991-ben az illetmény- és háztáji területek nagyüzemi gépi művelése ellenére az ide nem tartozó egyéni gazdaságok összes erőgép kw/ha gépi kapacitása 29,1 %-kal, 2000-ben pedig 11,6 %-kal volt nagyobb, mint a gazdasági szervezeteké annak ellenére, hogy 2000-ben is a kis területtel rendelkező egyéni gazdaságok földjeit lényeges arányban a gazdasági szervezetek (és egyéb szolgáltatók) művelték bérmunkában. Így a változás során a mezőgazdaság összes traktor kw kapacitásából 1991-ben még csak 28,5 %, 2000-ben viszont már 67,8 %, az június
4 Megnevezés A mezőgazdasági erőgépállomány adatai gazdálkodási formák és segédüzemágak szerint 1991-ben, 1996-ban és 2000-ben Gazdasági szervezetek Egyéni gazdaságok Összesen Gadasági szerv. Egyéni gazd. Összesen 3. táblázat Egyéni gazd./ gazdasági szerv. (%) /1991 % Mezőgazdasági terület (ezer ha) 5171,6 2838,8 2363,5 1288,1 3345,6 3121,1 6459,7 6184,4 5484,6 45,7 242,3 84,9 24,9 132,1 Gazdaságok száma ezer* 2,6 5,5 8,4 1395,8 1177,2 958,5 1398, ,7 966,9 323,1 68,7 69, , ,7 Mezőgazd.i terület (ha/gazdaság)** 1989,1 516,1 281,4 0,92 2,84 3,26 4,62 5,23 5,67 14,1 352,8 122,8 0,046 1,157 Erőgépállomány (db) Traktorok*** ,9 191,2 122,5 98,3 342,2 Kombájnok ,7 1154,4 115,3 5,6 114,9 Egyéb önjáró betakarítók ,5. 64,1. 37,9 Önjáró rakodógépek ,4. 90,5. 44,9 Egyéb önjárók ,6. 587,0. 431,0 Tehergépkocsik ,8 99,5 60,8 59,5 156,5 Összes erőgép ,8 186,6 104,6 65,5 240,6 A motorteljesítmény (ezer kw) Traktorok 3199,9 2010,5 1878,6 1275,7 2971,2 3956,5 4475,6 4981,7 5835,1 58,7 310,1 130,4 39,9 210,6 Kombájnok 1289,7 856,7 793,0 61,5 306,2 626,5 1351,2 1162,9 1419,5 61,5 1018,7 105,1 4,8 79,0 Egyéb önjáró betakarítók 494,7 340,9 255,6. 71,8 51,0 494,7 412,7 306,6 51,7. 62,0. 20,0 Önjáró rakodógépek 240,6 170,2 189,9. 41,2 69,4 240,6 211,4 259,3 78,9. 107,8. 36,5 Egyéb önjárók 67,6 51,0 43,5. 54,4 72,3 67,6 105,4 115,8 64,3. 171,3. 166,2 Tehergépkocsik 2094,5 1035,7 768,7 1037,5 1726,4 1013,0 3132,0 2762,1 1781,7 36,7 97,6 56,9 49,5 131,8 Összes erőgép 7387,0 4465,0 3929,3 2374,7 5171,2 5788,7 9761,7 9636,2 9718,0 53,2 243,8 99,6 32,1 147,3 Átlagos motorteljesítmény (kw/db) Traktorok 69,0 73,4 73,8 28,0 44,1 45,4 48,7 52,6 51,8 106,9 162,2 106,5 40,6 61,5 Kombájnok 130,2 135,6 141,3 110,0 92,4 97,1 129,1 120,7 117,6 108,5 88,2 91,1 84,5 68,7 Egyéb önjáró betakarítók 97,3 106,5 108,2. 61,6 57,0 97,3 94,5 94,1 111,1. 96,7. 52,7 Önjáró rakodógépek 40,4 49,3 51,1. 51,4 41,6 40,4 49,7 48,1 126,4. 119,1. 81,3 Egyéb önjárók 96,4 56,4 56,1. 43,5 21,6 96,4 48,9 28,1 58,2. 29,2. 38,6 Tehergépkocsik 80,9 81,2 78,5 67,4 64,9 66,1 75,9 70,2 71,0 97,0 98,1 93,5 83,3 84,2 Összes erőgép 78,7 82,7 82,4 38,6 51,5 50,4 62,8 62,4 59,8 104,7 130,6 95,2 49,1 61,2 Fontosabb fajlagos adatok Traktor ellát. mezőgazd. ter. (ha/db) 111,6 103,7 92,9 28,3 49,7 35,8 70,3 65,3 48,7 83,2 126,7 69,3 25,3 38,6 Traktor ellát. (db/eha) mezőgazd. ter. 9,0 9,6 10,8 35,4 20,1 27,9 14,2 15,3 20,5 120,2 78,9 144,2 394,6 259,1 Kombájn ellát. (db/eha) mezőg. ter. 1,92 2,23 2,38 0,43 0,99 2,07 1,62 1,56 2,20 124,0 476,4 135,8 22,7 87,0 Traktor ellát. (kw/ha) mezőgazd. ter. 0,619 0,708 0,795 0,990 0,888 1,268 0,693 0,806 1, ,5 128,0 153,6 160,1 159,5 Össz. gépi (kw/ha) mezőgazd. ter. 1,428 1,573 1,662 1,844 1,546 1,855 1,511 1,558 1, ,4 100,6 117,3 129,1 111,6 Megjegyzés: * = Az évi adat becsült. ** = Az összes termőterület, és mezőgaz.-i ter. az összes gazdaság-számmal osztva. *** = A <8 kw telj. traktorok nélkül, mert a <8 kw-osokra 1991-ben és 1996-ban nincsen adat. Forrás: KSH, ÁMÖ, június 15
5 Megnevezés A mezőgazdasági erőgéppark adatai gazdálkodási formák és segédüzemágak szerint 2000-ben, 2005-ben és 2013-ban Gazdasági szervezetek Egyéni gazdaságok Összesen Gadasági szerv. Egyéni gazd. Összesen 4. táblázat Egyéni gazd./ gazdasági szerv. (%) /2005 % Mezőgazdasági terület (ezer ha) 2363,5 2215,0 2155,2 3121,1 2699,0 2435,3 5484,6 4914,0 4590,5 97,3 90,2 93,4 121,9 113,0 A gazdaságok száma össz. ezer 8,4 7,9 8, ,5 706,9 484, ,9 714,8 493, ,9 68,6 69,0 8948,1 5741,8 Átlagos mezőgazd. terület (ha)* 281,4 280,4 255,3 3,26 3,82 5,02 5,67 6,87 9,31 91,1 131,6 135,4 1,36 1,97 Átlagos mezőgazd. terület (ha)** 532,9 372,4 307,9 2,74 3,44 5,89 6,54 8,57 13,36 82,7 171,2 155,9 0,92 1,91 Állomány (db) Traktorok ,4 94,9 93,7 434,71 466,81 Kombájnok ,5 90,8 88,7 204,97 220,06 Egyéb önjáró betakarítók ,7 89,2 78,2 75,86 97,08 Önjáró rakodók*** ,9 95,2 92,6 63,64 66,67 Egyéb önjáró mezőgazd.i gépek ,0 140,9 134,8 110,53 121,65 Tehergépkocsik ,7 112,3 98,3 147,59 213,20 Erőgépek összesen ,9 96,7 94,6 310,83 341,88 Az állomány db megoszlása az adott évben (%) Traktorok 53,4 58,6 59,0 77,8 82,0 80,5 70,8 76,3 75,6 100,5 98,2 99,1 139,85 136,54 Kombájnok 11,3 9,7 9,4 5,2 6,4 6,0 6,9 7,2 6,8 96,2 93,9 93,8 65,94 64,37 Egyéb önjáró betakarítók 4,8 3,0 2,4 0,7 0,7 0,7 1,9 1,3 1,1 79,3 92,3 82,6 24,40 28,39 Önjáró rakodók*** 7,8 8,1 8,3 1,3 1,7 1,6 3,2 3,2 3,1 103,4 98,5 97,9 20,47 19,50 Egyéb önjáró mezőgazd.i gépek 1,6 4,9 7,1 2,7 1,7 2,5 2,4 2,5 3,6 145,6 145,7 142,5 35,56 35,58 Tehergépkocsik 21,1 15,7 13,9 12,3 7,4 8,6 14,8 9,4 9,8 88,4 116,1 104,0 47,48 62,36 Erőgépek összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,00 100,00 Az állomány db megoszlása a gazdasági formák között (%) Traktorok 21,6 18,7 17,6 78,4 81,3 82,4 100,0 100,0 100,0 94,3 101,3 100,0 434,71 466,81 Kombájnok 46,7 32,8 31,2 53,3 67,2 68,8 100,0 100,0 100,0 95,3 102,3 100,0 204,97 220,06 Egyéb önjáró betakarítók 72,7 56,9 50,7 27,3 43,1 49,3 100,0 100,0 100,0 89,2 114,2 100,0 75,86 97,08 Önjáró rakodók*** 69,9 61,1 60,0 30,1 38,9 40,0 100,0 100,0 100,0 98,2 102,9 100,0 63,64 66,67 Egyéb önjáró mezőgazd.i gépek 19,5 47,5 45,1 80,5 52,5 54,9 100,0 100,0 100,0 95,0 104,5 100,0 110,53 121,65 Tehergépkocsik 40,7 40,4 31,9 59,3 59,6 68,1 100,0 100,0 100,0 79,1 114,2 100,0 147,59 213,20 Erőgépek összesen 28,6 24,3 22,6 71,4 75,7 77,4 100,0 100,0 100,0 93,0 102,3 100,0 310,83 341,88 Az állomány átlagos kapacitása (kw/db) Traktorok 72,4 76,8 89,2 41,3 46,4 56,0 48,0 52,1 61,9 116,2 120,8 118,9 60,41 62,80 Kombájnok 141,3 160,4 201,3 97,1 121,0 139,5 117,8 133,9 158,8 125,5 115,3 118,6 75,44 69,30 Egyéb önjáró betakarítók 108,0 142,5 155,5 57,0 84,4 77,3 94,1 117,4 117,0 109,1 91,6 99,6 59,23 49,71 Önjáró rakodók*** 51,1 53,0 55,0 41,6 44,0 46,0 48,1 50,0 52,0 103,8 104,5 104,0 83,02 83,64 Egyéb önjáró mezőgazd.i gépek 56,2 61,5 78,9 21,7 29,5 45,4 28,4 44,7 60,5 128,3 153,9 135,3 47,97 57,54 Tehergépkocsik 77,7 73,6 72,4 66,3 66,0 66,2 70,9 69,1 68,2 98,4 100,2 98,7 89,73 91,45 Erőgépek összesen 81,1 83,7 95,4 46,9 52,6 61,6 56,6 60,2 69,3 113,9 117,2 115,2 62,80 64,65 Tehergépkocsik átlag tonna 4,16 4,49 4,85 2,93 3,89 3,12 3,43 4,13 3,66 108,0 80,2 88,6 86,71 64, június
6 Megnevezés A mezőgazdasági erőgéppark adatai gazdálkodási formák és segédüzemágak szerint 2000-ben, 2005-ben és 2013-ban Gazdasági szervezetek Egyéni gazdaságok Összesen Gadasági szerv. Egyéni gazd. Összesen 4. táblázat folytatása Egyéni gazd./ gazdasági szerv. (%) /2005 % Az állomány összes (ezer kw) kapacitása Traktorok 1929,2 1841,5 1891,2 4003,1 4836,0 5544,3 5932,3 6675,7 7436,5 102,7 114,6 111,4 262,61 293,17 Kombájnok 799,8 638,4 677,4 626,6 987,1 1033,0 1426,3 1625,5 1710,4 106,1 104,6 105,2 154,63 152,50 Egyéb önjáró betakarítók 255,6 174,7 133,0 51,0 78,5 64,2 306,7 253,2 197,1 76,1 81,7 77,8 44,93 48,26 Önjáró rakodók*** 197,9 174,9 165,0 69,5 92,4 92,0 266,6 270,0 260,0 94,3 99,6 96,3 52,83 55,76 Egyéb önjáró mezőgazd.i gépek 45,4 122,7 201,5 72,5 65,0 141,1 117,8 187,7 342,5 164,2 216,9 182,4 53,02 70,00 Tehergépkocsik **** 816,0 471,7 360,6 1015,6 624,7 703,1 1831,6 1096,4 1063,8 76,5 112,6 97,0 132,43 194,97 Erőgépek összesen 4043,8 3424,0 3428,7 5838,3 6683,7 7577,7 9881, , ,3 100,1 113,4 108,9 195,21 221,01 Az állomány (db/1000 ha) mezőgazdasági terület Traktorok 11,3 10,8 9,8 31,0 38,6 40,6 22,5 26,1 26,2 90,8 105,2 100,3 356,76 413,13 Kombájnok 2,39 1,80 1,56 2,07 3,02 3,04 2,21 2,47 2,35 86,9 100,6 95,0 168,22 194,75 Egyéb önjáró betakarítók 1,01 0,55 0,40 0,29 0,34 0,34 0,60 0,44 0,37 71,7 98,9 83,7 62,25 85,91 Önjáró rakodók*** 1,64 1,49 1,39 0,54 0,78 0,82 1,01 1,10 1,09 93,4 105,6 99,1 52,22 59,00 Egyéb önjáró mezőgazd.i gépek 0,34 0,90 1,19 1,07 0,82 1,28 0,76 0,85 1,23 131,6 156,2 144,3 90,71 107,66 Tehergépkocsik 4,44 2,89 2,31 4,91 3,51 4,36 4,71 3,23 3,40 79,9 124,4 105,3 121,12 188,69 Erőgépek összesen 21,10 18,46 16,68 39,91 47,10 50,48 31,80 34,19 34,61 90,4 107,2 101,2 255,09 302,56 Az állomány (kw/1000 ha) mezőgazdasági terület Traktorok 816,2 831,4 877,5 1282,6 1791,8 2276,7 1081,6 1358,5 1620,0 105,5 127,1 119,2 215,51 259,46 Kombájnok 338,4 288,2 314,3 200,8 365,7 424,2 260,1 330,8 372,6 109,0 116,0 112,6 126,90 134,96 Egyéb önjáró betakarítók 108,2 78,9 61,7 16,4 29,1 26,3 55,9 51,5 42,9 78,2 90,6 83,3 36,87 42,71 Önjáró rakodók*** 83,7 79,0 76,6 22,3 34,2 37,8 48,6 54,9 56,6 97,0 110,4 103,1 43,36 49,35 Egyéb önjáró mezőgazd.i gépek 19,2 55,4 93,5 23,2 24,1 57,9 21,5 38,2 74,6 168,8 240,3 195,3 43,51 61,95 Tehergépkocsik 345,2 213,0 167,3 325,4 231,4 288,7 334,0 223,1 231,7 78,6 124,8 103,9 108,68 172,55 Erőgépek összesen 1710,9 1545,8 1590,9 1870,6 2476,4 3111,7 1801,6 2057,1 2398,5 102,9 125,7 116,6 160,20 195,60 Az állomány (db/1000 gazd.) Traktorok 3172,3 3036,1 2511,1 101,1 147,5 204,3 127,8 179,4 243,6 82,7 138,5 135,8 4,86 8,14 Kombájnok 673,8 503,8 398,6 6,7 11,5 15,3 12,5 17,0 21,8 79,1 132,5 128,6 2,29 3,83 Egyéb önjáró betakarítók 283,1 155,2 101,3 0,9 1,3 1,7 3,4 3,0 3,4 65,3 130,2 113,3 0,85 1,69 Önjáró rakodók*** 461,0 417,7 355,4 1,7 3,0 4,1 5,7 7,6 10,1 85,1 139,0 134,2 0,71 1,16 Egyéb önjáró mezőgazd.i gépek 96,1 252,5 302,5 3,5 3,1 6,4 4,3 5,9 11,5 119,8 205,6 195,4 1,24 2,12 Tehergépkocsik 1250,6 811,5 590,3 16,0 13,4 21,9 26,7 22,2 31,6 72,7 163,8 142,5 1,65 3,72 Erőgépek összesen 5936,8 5176,8 4259,2 130,0 179,8 253,8 180,4 235,1 322,2 82,3 141,1 137,1 3,47 5,96 Megjegyzés: * = Az összes gazdaságra vetítve. ** = Mezőgazdasági területet használókra vetítve. *** = A 2005 és 2013 évi adatok becsültek, mert a gazdaságok az állományt nem pontosan jelentették. **** = A kw a tonna-kategória alapján becsült, mert a KSH a tehergépkocsinál a kw-ot nem gyüjtötte. Forrás: KSH, ÁMÖ 2000, GSZÖ, június 17
7 5. táblázat A gazdaságok jellemző adatai birtokméret szerint 2000-ben és 2005-ben Terület-, illetve birtokkategóriák mezőgazdasági terület alapján (ha) Év és megnevezés 100,1-500,1-1000,1- Össz., ill. 0 0,1-1 1, , ,1-100 > átlag A gazdaságok száma (db) 2000 Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Az összes mezőgazdasági terület (ha) 2000 Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz A gazdaságok számának megoszlása (%) 2000 Gazdasági szerv. 38,6 2,9 6,9 13,9 5,3 15,1 5,6 11,0 0,7 100,0 Egyéni gazd. 4,6 68,9 21,6 4,2 0,4 0,2 0,0 0,0-100,0 Mezőgazd. össz. 4,9 68,4 21,5 4,2 0,5 0,3 0,0 0,1 0,0 100, Gazdasági szerv. 26,4 3,6 10,9 17,2 8,0 19,6 6,0 7,9 0,3 100,0 Egyéni gazd. 7,2 68,2 19,1 4,4 0,7 0,5 0,0 0,0-100,0 Mezőgazd. össz. 7,4 67,5 19,0 4,5 0,8 0,7 0,1 0,1 0,0 100,0 Átlados birtokméret (ha/gazdaság) 2000 Gazdasági szerv. 0,4 4,6 25,7 65,9 230,4 687,8 1834, ,6 325,7 Egyéni gazd. 0,2 3,1 20,3 70,2 184,5 798,3 1560,2-2,4 Mezőgazd. össz. 0,2 3,1 20,4 69,9 200,2 699,5 1833,1 5813,6 4, Gazdasági szerv. 0,4 5,1 25,8 72,1 248,4 725,0 1895,3 8050,6 275,1 Egyéni gazd. 0,2 3,3 21,0 70,1 169,0 657,3 1178,0-3,0 Mezőgazd. össz. 0,2 3,3 21,2 70,3 194,2 724,7 1894,2 8050,6 6,0 A szántó aránya (%) 2000 Gazdasági szerv. 64,7 69,6 80,9 75,5 84,3 89,1 88,2 77,8 86,3 Egyéni gazd. 58,9 82,5 84,2 81,0 78,1 77,6 84,4-80,5 Mezőgazd. össz. 58,9 82,5 84,1 80,6 80,5 87,7 88,2 77,8 83, Gazdasági szerv. 66,3 57,0 66,9 75,2 86,0 90,3 89,4 76,9 87,2 Egyéni gazd. 58,2 81,5 83,7 85,5 84,5 52,0 99,3-82,3 Mezőgazd. össz. 58,2 81,2 82,9 84,2 85,1 90,1 89,4 76,9 84,8 Az állatállomány (számosállat/ha) 2000 Gazdasági szerv. 1,13 1,49 0,81 0,68 0,37 0,26 0,27 0,37 0,39 Egyéni gazd. 1,65 0,42 0,19 0,14 0,11 0,13 0,07-0,33 Mezőgazd. össz. 1,65 0,43 0,21 0,18 0,21 0,24 0,27 0,37 0, Gazdasági szerv. 0,34 0,97 0,70 0,38 0,28 0,21 0,25 0,37 0,33 Egyéni gazd. 0,77 0,29 0,17 0,12 0,11 0,23 0,05-0,22 Mezőgazd. össz. 0,75 0,29 0,20 0,15 0,18 0,21 0,25 0,37 0,28 Forrás: KSH, az ÁMÖ 2000 és GSZÖ 2005-ből az MGI kérésére készített anyag összes erőgép kw kapacitásából pedig 1991-ben 24,3 %, 2000-ben pedig már 59,6 %, dolgozott az ekkor 3,26 ha/gazdaság átlagos birtokméretű egyéni gazdaságokban, tehát a gazdaságosságot tekintve kedvezőtlenebb körülmények között. Ennek az átrendeződésnek lett az eredménye, hogy KGST-ből az EU-ba belépő országok között a rendszerváltás előtti évtized átlagos eredményeihez viszonyítva a rendszerváltás után hazánk mezőgazdasága szenvedte el a legnagyobb visszaesést, és ezt mezőgazdaságunk napjainkig sem tudta kiheverni. A mezőgazdasági terület mind a társas, mind az egyéni gazdaságokban 2000 és 2013 között csak mérsékelten (4. táblázat) csökkent, a gazdaságok száma viszont a gazdasági szervezeteknél kissé nőtt, az egyéni gazdaságoknál pedig jelentősen mérséklődött. Ezek miatt az átlagos gazdasági méret a gazdasági szervezeteknél 17,3 %-kal csökkent, az egyéni gazdaságoknál pedig 71,2 %-kal nőtt; de 2013-ban így is a gazdasági szervezetek 307,9 ha/gazdaság átlagos méretével szemben az június
8 Év és megnevezés FÓKUSZBAN A GÉPELLÁTOTTSÁG Az erőgépállomány fontosabb adatai birtokméret szerint 2000-ben és 2005-ben 6. táblázat Terület-, illetve birtokkategóriák mezőgazdasági terület alapján (ha) 100,1-500,1-1000,1-0 0,1-1 1, , ,1-100 >5000 Átlag Traktorok (db) 2000 Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Traktorok (kw/1000 ha) 2000 Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Traktorok (kw/db) 2000 Gazdasági szerv. 60,7 21,0 43,2 55,7 62,6 71,7 77,1 77,3 73,9 72,7 Egyéni gazd. 44,7 24,0 36,7 49,4 59,5 70,4 80,3 107,1-41,3 Mezőgazd. össz. 60,2 24,0 36,8 49,6 59,8 71,0 77,4 77,4 73,9 47, Gazdasági szerv. 58,2 37,0 48,7 59,9 69,5 79,1 82,5 82,1 81,4 77,7 Egyéni gazd. 21,7 26,2 41,3 53,4 66,4 75,0 98,9 176,2-46,4 Mezőgazd. össz. 35,6 26,2 41,4 53,8 66,8 76,6 82,5 82,1 81,4 52,0 Erőgépek összesen (db) 2000 Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Erőgépek összesen (db/ gazdaság) 2000 Gazdasági szerv. 2,057 0,502 0,911 1,897 2,852 5,984 13,681 29,429 84,510 6,822 Egyéni gazd. 0,004 0,033 0,242 0,919 1,929 3,623 10,298 16,200-0,130 Mezőgazd. össz. 0,122 0,033 0,244 0,942 2,007 4,430 13,324 29,344 84,510 0, Gazdasági szerv. 0,643 0,493 1,000 1,752 2,597 4,775 11,405 24,123 84,227 4,567 Egyéni gazd. 0,029 0,044 0,337 1,168 2,148 3,192 6,000 9,000-0,178 Mezőgazd. össz. 0,053 0,045 0,341 1,193 2,200 3,694 11,382 24,098 84,227 0,226 Erőgépek összesen (kw/1000 ha) 2000 Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Gazdasági szerv Egyéni gazd Mezőgazd. össz Erőgépek összesen (kw/db) 2000 Gazdasági szerv. 70,4 44,8 51,6 62,7 68,5 79,3 85,5 86,8 83,1 81,7 Egyéni gazd. 54,0 30,8 40,4 54,2 66,0 76,8 82,8 110,0-46,8 Mezőgazd. össz. 70,0 30,9 40,5 54,6 66,3 78,0 85,3 86,9 83,1 56, Gazdasági szerv. 64,8 52,8 57,7 67,1 76,3 87,6 91,9 93,3 94,9 87,4 Egyéni gazd. 31,3 31,1 45,3 59,7 74,1 86,0 116,3 158,9-52,7 Mezőgazd. össz. 47,4 31,2 45,6 60,1 74,4 86,6 91,9 93,3 94,9 60,5 Forrás: KSH, az ÁMÖ 2000 és GSZÖ 2005-ből az MGI kérésére készített anyag június 19
9 egyéni gazdaságoké csak 5,89 ha/ gazdaság volt. Az erőgépállomány száma (db) és teljesítménye (kw) a gazdasági szervezeteknél így egyaránt folyamatosan mérséklődött, míg az egyéni gazdaságoknál emelkedett, a kw/db fajlagos erőgépméret viszont mindkét termelési formánál, illetve minden segédüzemágnál nagyobb lett. Összegezve: 2013-ban az összes traktor db 82,4 %-át, az összes traktor kw 74,6 %-át, illetve az összes erőgép db 77,4 %-át, az öszszes erőgép kw 68,8 %-át az egyéni gazdaságok üzemeltették. Ennek következménye, hogy 2013-ban az egyéni gazdaságok traktor kw/ha ellátottsága 2,59-szerese, az összes erőgép kw/ha ellátottsága pedig 1,96-szerese volt a gazdasági szervezetekéhez viszonyítva. Tehát a csekély birtokméretű egyéni gazdaságokban jelentősen túlméretezett, kedvezőtlen üzemeltetési költséget eredményező erőgéppark alakult ki, ami különösen akkor figyelemre méltó, ha az MGI bázisgazdaságok erőgép-ellátottságát vesszük alapul, mely a gazdasági társaságok 1.591, az egyéni gazdaságok adatával szemben 2012-ben átlagosan csak mintegy kw/1000 ha volt. Az egyéni gazdaságok jelentős kw/ha gépkapacitása azért is fontos adat, mert e mellett a db/gazdaság ellátottságuk siralmasnak ítélhető, tekintettel arra, hogy 2013-ban gazdaságra mindössze 204,3 traktor, 15,3 kombájn 4,1 önjáró rakodógép, 21,9 tehergépkocsi, illetve 253,8 összes erőgép jutott. Ez azt is jelenti, hogy a gazdaságok zömének nem volt (nincs) saját erőgépe és bérmunkára szorul. Ebből következik, hogy az egyéni gazdák kisszolgáltatásuk mérséklése érdekében (ha tehetik) mielőbb újabb erő- és munkagépeket vásárolnak, ezzel gyarapodik a működtetett gépek száma, csökken a gépkihasználás, és nő az üzemeltetés költsége, tehát az egyéni gazdaságok versenyképessége tovább romlik. A gépállomány alakulása birtokméret szerint Az eddigi adatok alapján látható, hogy a birtokméret (mely általában nem tulajdont, hanem földhasználatot jelent) a gépek számát és üzemeltetésük költségét egyaránt nagymértékben befolyásolja. A tisztánlátás érdekében az MGI 2000-ben és ben megkérte a KSH-t, hogy mezőgazdaságunk, valamint a mezőgazdasági erőgépállományunk jellemző adatait birtokméret-kategóriák szerint is összesítse. (Ezek az adatok KSH kiadványokban nem jelentek meg. Az MGI 2013-ról ilyen adatokat nem kért, így valószínű, hogy birtokméret szerinti összesítés most nem készül, ezért csak a és évi feldolgozás fontosabb eredményeit adjuk közre.) A gazdaságok általános adatai egyértelműen mutatják, hogy 2000-ben és 2005-ben a gazdasági szervezetek mintegy 60 %-a, az egyéni gazdaságok kb. 99 %-a, a gazdasági szervezetek területének 1,2-1,8 %-a, az egyéni gazdaságokénak pedig %-a 50 ha-nál kisebb gazdaság volt. Tehát az 50 ha-nál nagyobb birtokok aránya csupán 0,9-1,6 %, de ugyanakkor ezek művelik a mezőgazdasági terület 64,6-70,8 %-át. Az átlagos mezőgazdasági terület az egyéni gazdaságoknál 2,4-3,0 ha, a gazdasági szervezeteknél ha/gazdaság. Az átlagos adatokat tekintve az egyéni gazdaságoknál kevesebb volt a szántó aránya és a ha-ra vetített állatállomány (számosállat) is. Tehát az egyéni gazdaságok általános helyzete (főleg a csekély birtokméret miatt) sokkal kedvezőtlenebb, mint a gazdasági szervezeteké, így helyzetük csak számottevő birtokegyesítéssel javulhat (5. táblázat). Az egyéni gazdaságok gépállomány összetétele is rendkívül kedvezőtlen. Az egyéni gazdaságokban erőgépek összes számának (db) %-a, összes teljesítményének (kw) %-a az 50 ha-nál kisebb gazdaságokban van. Azaz minél kisebb egy gazdaság, a kw/ha erőgép-ellátottság annál nagyobb, ami azt is jelenti, hogy az ha feletti gazdaságokhoz viszonyítva az 50 ha alattiak kw/ha erőgép-ellátottsága az előbbi 4-6 szorosa (6. táblázat). Ez azért hiba, mert a feltétlenül szükségesnél több gép indokolatlanul növeli a gépüzemeltetés-, illetve a termelés költségeit. Az erőgépek átlagos kapacitása a birtokméret növekedésével nő, és a gazdasági szervezeteknél az azonos birtokméreten belül is nagyobb, mint az egyéni gazdaságoké. Lényeges továbbá, hogy kb. 50 haos birtokméret az a határ, melynél nagyobb területen 1 traktor, vagy 2 erőgép üzemelhet. Mivel azonban a változó vonóerőt igénylő munkaműveletek miatt, illetve az erőgépek jobb teljesítmény-kihasználásához több eltérő méretű és rendeltetésű erőgép szükséges, ezért legalább ha, de kedvezőbb esetben ha lehet a birtokméret minimuma. Következtetés Az agráriumban bekövetkezett változások követése és elemzése minden mezőgazdasággal foglalkozó szakember számára elengedhetetlen. A statisztikák keretében gyűjtött adatok különösen a KSH részletes adatfelméréseinek számai (pl. a korábban idézett GSZÖ 2013) a hazai intézkedések alapjául szolgálnak, befolyásolják a gazdálkodók döntéseit, valamint a különböző stratégiák kialakítását. Az eredmény természetesen csak akkor lesz kedvező, ha a tényszámokból helyes következtetést sikerül levonni. Mivel a mezőgazdaságra vonatkozó adatok a régmúltban is rögzítésre kerültek, van lehetőség az összehasonlításra, amiből megítélhető, hogy mi lenne a helyes út, illetve a jobbítás érdekében merre kellene haladni. A kérdés lényege tehát nem az, hogy a mezőgazdaságban az egyéni, vagy a társas gazdasági forma előnyösebb-e. A lényeges különbséget a birtokméret okozza, mert ez minden fontos körülményt, tehát a gépüzemeltetési-, és a teljes termelési költség alakulását is döntően befolyásolja. Aligha vitatható az, hogy a mezőgazdasági termelésnek is versenyképesnek kell lenni, egyébként a termékeink sem itthon, sem külföldön eredményesen nem értékesíthetők. Ennek elkerülése érdekében a kisgazdaságok mellett a nagyobbakat is segíteni kellene, vagy legalább egyenlő feltételek létrehozásával lehetne fejlődésüket támogatni, ösztönözve ezzel az eredményesebb termeléshez feltétlenül szükséges nagyobb birtok- és táblaméretek kialakulását június
Változások a hazai erőgépállományban
Változások a hazai erőgépállományban Dr. Gockler Lajos NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013 nyarán a teljes mezőgazdaságra, benne a mezőgazdaságban
RészletesebbenKis- és nagygazdaságok az EU-ban
Kis- és nagy az EU-ban A Gazdálkodás agrárökonómiai tudományos folyóirat 2015. 1. számában bevezető cikként jelent meg Burgerné Gimes Anna, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársának
RészletesebbenMezőgazdasági számla
3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42
RészletesebbenNyertesek és vesztesek a hazai mezőgazdaságban
Nyertesek és vesztesek a hazai mezőgazdaságban Dr. Gockler Lajos Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő Az elmúlt években kialakult, és napjainkban is tartó válság hatására a mezőgazdaság is egyre nehezebb
Részletesebben1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft
Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének
RészletesebbenA gazdaságszerkezet változása 2000 és 2013 között
211 A gazdaságszerkezet változása 2000 és 2013 között VALKÓ GÁBOR Kulcsszavak: mez gazdaság, Általános mez gazdasági összeírás, Gazdaságszerkezeti összeírás, gazdaságszerkezet. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK,
RészletesebbenMagyarország mezőgazdasága, 2005
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Magyarország mezőgazdasága, 2005 (Gazdaságszerkezeti összeírás) ELŐZETES ADATOK Budapest, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Készült a Mezőgazdasági és környezetstatisztikai
Részletesebben1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft
441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak
RészletesebbenA KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,
RészletesebbenKÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:
RészletesebbenSTATISZTIKAI TÜKÖR. Gazdaságszerkezeti Összeírás, 2013 (végleges adatok) Tartalom. Módszertani megjegyzések. Táblázatok. Összehasonlító adatok
2014. július Gazdaságszerkezeti Összeírás, 2013 (végleges adatok) STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Módszertani megjegyzések Táblázatok Összehasonlító adatok Összefoglaló adatok Standard termelési érték A gazdálkodás
RészletesebbenA közlekedés valódi költségei Magyarországon Pavics Lázár Levegő Munkacsoport
A közlekedés valódi költségei Magyarországon Pavics Lázár Levegő Munkacsoport Az Európai Zöld Költségvetés éves konferenciája Budapest, 2010. július 8-9. A közlekedésben résztvevők döntő többsége a költség
RészletesebbenXVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév
XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.
RészletesebbenAz agrárgazdaság hitelezési folyamatai I. negyedév
Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai- 218. I. negyedév Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 218. I. negyedévének végére az előző negyedévhez képest
RészletesebbenÁllatállomány, 2012. június 1.
212/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 56. szám 212. augusztus 3. Állatállomány, 212. június 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány
RészletesebbenXXIV. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév
XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
RészletesebbenXIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente
RészletesebbenMunkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci
RészletesebbenGyakorló feladatok a Komplex elemzés tárgyhoz Témakör: Mezőgazdaság
1. példa Az AgroHungária Rt. rendelkezésére álló terület nagysága 4.981 ha (1 ha = 10.000 m 2 ). A földterület művelési ágak szerinti csoportosítását az 1. táblázat szemlélteti. Művelési ág Terület (ha)
RészletesebbenA KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7
RészletesebbenTájékoztató. Heves megye mezőgazdasági helyzetéről
Ikt. szám: 3-17/2018/222 Heves Megye Közgyűlése H e l y b e n Tájékoztató Heves megye mezőgazdasági helyzetéről Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
RészletesebbenÁllatállomány, 2013. december 1.
214/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. Állatállomány, 213. december 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...3
RészletesebbenXIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente
RészletesebbenXXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév
XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
RészletesebbenÁllatállomány, december 1.
213/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 12. szám 213. február 22. Állatállomány, 212. december 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány
RészletesebbenAgroinform.hu. A gépüzemeltetés várható költsége 2013-ban
A gépüzemeltetés várható e 2013-ban A Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) a gépüzemeltetés adatainak alakulását egyes nagyobb gazdaságokban kíséri figyelemmel, és e bázisgazdaságok tényszámaiból kiindulva,
RészletesebbenI. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április
I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.
RészletesebbenI. évfolyam, 11. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA december
I. évfolyam, 11. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014.december Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. december I. évfolyam,
RészletesebbenKutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)
199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete
RészletesebbenMagyarország mezőgazdasága, 2010 (Általános mezőgazdasági összeírás)
Magyarország mezőgazdasága, 2010 (Általános mezőgazdasági összeírás) Központi Statisztikai Hivatal Előzetes adatok (1) (A kérdőívek 12,5%-ának feldolgozottsága alapján.) 2010. december Tartalom Bevezetés...
RészletesebbenXXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév
XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2012. I-III. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó
RészletesebbenÁllatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok)
213/85 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 85. szám 213. október 25. Állatállomány, 213. június 1., (előzetes adatok) A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány
RészletesebbenTovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya - az agrárgazdaság hitelei IV. negyedév
Tovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar - az agrárgazdaság hitelei 217. IV. negyedév Az elmúlt egy évben az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar
RészletesebbenA málna- és szedertermesztés gazdaságossága
A málna és a szeder ültetvénytelepítési költsége meglehetősen közel áll egymáshoz, még ha művelési rendszerük némileg eltérő is. A málna térállása jellemzően 2,5-3 0,3-0,4 méter, hektáronkénti tőszáma
RészletesebbenXVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév
XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
RészletesebbenÉrtékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1
Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2003. II. 1 A II. ben az értékpapírpiac általunk vizsgált egyetlen szegmensében sem történt lényeges arányeltolódás az egyes tulajdonosi szektorok között. Az
RészletesebbenKUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG
Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros
RészletesebbenSTATISZTIKAI TÜKÖR. Magyarország mezőgazdasága, 2013. (Gazdaságszerkezeti összeírás előzetes adatok) Tartalom. Bevezető...2. Összefoglaló...
2014. január (Gazdaságszerkezeti összeírás előzetes adatok) STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezető...2 Összefoglaló...3 A gazdaságok száma...4 Gazdasági szervezetek...4 Egyéni gazdaságok...4 Termelési típus
RészletesebbenAz Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 8. Előadás A növénytermesztés általános szervezési és ökonómiai kérdései Előadás témakörei
RészletesebbenVolt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette
Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette Statisztikai Világnap ünnepi konferenciája Esztergom 2010. Október 14-15. Dr. Laczka Éva Miért választottam ezt a témát?
RészletesebbenMŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-II. negyedév
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-II. negyedév A K I BUDAPEST 2009. augusztus Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai
RészletesebbenA közbeszerzések első félévi alakulása
A közbeszerzések 2012. első félévi alakulása különös tekintettel az új Kbt.-vel kapcsolatos tapasztalatokra és a zöld közbeszerzésekre I. A közbeszerzések fő adatai és ajánlatkérői kategóriák szerinti
RészletesebbenA mezőgazdasági gépi munkák várható költsége 2015-ben
A mezőgazdasági gépi munkák várható e 2015-ben A Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) egyik fontos feladata, hogy tájékozódjon és tájékoztasson a gépüzemeltetés alakulásáról. Ezért az intézet egyéb tevékenységei
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést
RészletesebbenSTATISZTIKAI TÜKÖR július 28.
VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 214/78 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. július 28. www.ksh.hu Állatállomány, 214. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2
RészletesebbenII. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA szeptember
Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. szeptember Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. szeptember Tartalomjegyzék Mezőgazdasági inputok
RészletesebbenSTATISZTIKAI TÜKÖR. Agrárium 2016 (előzetes adatok) november 22.
VIII. évfolyam 1. szám 214. február 21. STATISZTIKAI TÜKÖR 216. november 22. Agrárium 216 (előzetes adatok) Tartalom Bevezetés...1 Összefoglaló...2 A gazdaságok száma...2...2...2 Termelési típus és a gazdálkodás
RészletesebbenI. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július
I. évfolyam, 6. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. július Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. július I. évfolyam, 6.
RészletesebbenXXIII. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS év
XXIII. évfolyam, 1. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2011. év Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 1. szám, 2012 Megjelenik ente Szerkesztő Dr. Vágó Szabolcs
RészletesebbenVI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év
VI. évfolyam, 2. szám 215 Statisztikai Jelentések FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 214. év Főbb termények és termékek alakulása Főbb termények és termékek alakulása VI. évfolyam, 2. szám 215
RészletesebbenKÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Magyarország mezõgazdasága a évben Az Általános Mezõgazdasági Összeírás elõzetes adatai
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Magyarország mezõgazdasága a 2000. évben Az Általános Mezõgazdasági Összeírás elõzetes adatai Budapest, 2000 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Készült a Mezõgazdasági statisztikai
RészletesebbenNagygazdák és kisgazdák*
Raskó György Nagygazdák és kisgazdák* Helyzet- és jövőkép az agrárgazdaságról *Gazdaságpolitikai választások, GKI konferencia 2005 november 8. Húzóerő-e az agrárszektor Magyarországon? Nem Az agrárium
RészletesebbenMezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak
Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Bevezető...2 A szántó árának és forgalmi értékének alakulása...2 További művelési ágak áralakulása...3 Országos
RészletesebbenÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ I. NEGYEDÉVES ADATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL 2015. I. NEGYEDÉVES ADATOK A feldolgozás mintája: azon intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2015. I. negyedévben
RészletesebbenSzántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi
RészletesebbenPest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete
www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási
RészletesebbenI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május
I. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. május Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. május I. évfolyam, 4. szám,
RészletesebbenÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. II. negyedév) Budapest, 2006. augusztus
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2006. II. negyedév) Budapest, 2006. augusztus Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló TARTALOM Módszertan
RészletesebbenMakroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám:
Makroökonómia Zárthelyi dolgozat, A Név: Neptun: 2015. május 13. 12 óra Elért pontszám: A kérdések megválaszolására 45 perc áll rendelkezésére. A kérdések mindegyikére csak egyetlen helyes válasz van.
RészletesebbenElemzés, értékelés 2017.
Adószám: 18256127-2-43 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 16 PK.60914/2001/1 Nyilvántartási szám: 01/01/86227 1212 Budapest, Zsolnai utca 28 2017. Fordulónap: 2017. december
Részletesebben2015/13 STATISZTIKAI TÜKÖR
VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/13 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. február 2. www.ksh.hu Állatállomány, 214. december 1. Tartalom Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...2 Tyúkállomány...3
RészletesebbenSTATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.
STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1
Részletesebben1. táblázat: A hitelintézetek nemteljesítő hitelei (bruttó értéken)** Állomány (mrd Ft) Arány (%)
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, augusztus 25. A hitelintézetek mérlegfőösszege II. negyedévben 581,8 milliárd Ft-tal, 1,7%-kal nőtt, így
RészletesebbenKutatás-fejlesztés (K+F) az EU-ban, hazánkban és a mezőgazdaságban
Kutatás-fejlesztés () az EU-ban, hazánkban és a mezőgazdaságban A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján 2015.10.30-án jelent meg a Statisztikai Tükör 2015/71. száma: Kutatás-fejlesztés, 2014 címmel.
RészletesebbenA NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:
RészletesebbenSTATISZTIKAI JELENTÉSEK
XVIII. évfolyam 3. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK Műtrágya-értékesítés Műtrágya-értékesítés XVIII. évfolyam 3. szám 2017 Megjelenik negyedévente augusztus
RészletesebbenI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA március
I. évfolyam, 2. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. március Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. március I. évfolyam, 2.
RészletesebbenSTATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.
STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...
RészletesebbenSAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 előzetes prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2015. IV. negyedév végi 2 előzetes prudenciális adataik alapján Budapest, 2016. február 24. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2015. IV. negyedévben 2,4%-kal nőtt,
RészletesebbenRariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás?
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? 2012 óta a világ külkereskedelme rendkívül lassú ütemben bővül, tartósan elmaradva az elmúlt évtizedek átlagától. A GDP növekedés
RészletesebbenSAJTÓKÖZLEMÉNY. A hitelintézeti idősorok és sajtóközlemény az MNB-nek ig jelentett összesített adatokat tartalmazzák. 3
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, november 28. A hitelintézetek mérlegfőösszege III. negyedévben további 633 milliárd Ft-tal, 1,8%-kal nőtt,
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július
Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken
RészletesebbenÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. III. negyedév) Budapest, március
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2007. III. negyedév) Budapest, 2008. március Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:
RészletesebbenIII. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május
III. évfolyam, 6. szám, 2016 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2016. május Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2016. május III. évfolyam, 6.
RészletesebbenSTATISZTIKAI TÜKÖR július 31.
VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/56 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. július 31. www.ksh.hu Állatállomány, 215. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2
RészletesebbenA magyarországi háztartásokban található régi háztartási gépek cseréjével elérhető energiamegtakarítási
A magyarországi háztartásokban található régi háztartási gépek cseréjével elérhető energiamegtakarítási lehetőségek A KORÁBBI TANULMÁNYOK (2009, 2013, 2015) AKTUALIZÁLÁSA APPLiA Magyarország Egyesülés
Részletesebben2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
RészletesebbenAz Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány évi Üzletszabályzatának módosulása július 1-i hatállyal
Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány 2009. évi Üzletszabályzatának módosulása 2009. július 1-i hatállyal Az elmúlt évben bekövetkezett pénzügyi-gazdasági válság hatására kialakult helyzetben a
RészletesebbenGépüzemeltetés a gyakorlatban. Fecsó Gábor
Gépüzemeltetés a gyakorlatban Fecsó Gábor Helyzetkép SZAKMAI OLDAL - A mezőgazdasági vállalkozások vezetésének képzettsége és tapasztalata általában agronómiai jellegű. - Új technológiák megerősödése (
RészletesebbenSAJTÓKÖZLEMÉNY. A hitelintézeti idősorok és sajtóközlemény az MNB-nek ig jelentett összesített adatokat tartalmazzák. 3
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. február 28. A hitelintézetek mérlegfőösszege IV. negyedévben további 1,5%-kal nőtt, év egészében
RészletesebbenMagyarország mezőgazdasága, 2007
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Magyarország mezőgazdasága, 2007 (Gazdaságszerkezeti összeírás) ELŐZETES ADATOK Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-187-2 Felelős szerkesztő:
RészletesebbenMagyarország mezőgazdasága, 2010 Termelési típus, gazdálkodási cél, gazdaságméret (Általános Mezőgazdasági Összeírás) Előzetes adatok (2)
Magyarország mezőgazdasága, 2010 Termelési típus, gazdálkodási cél, gazdaságméret (Általános Mezőgazdasági Összeírás) Előzetes adatok (2) Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezető...2
RészletesebbenMŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:
RészletesebbenVII. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I VI. hónap
VII. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2014. I VI. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VII. évfolyam, 3. szám, 2014 Megjelenik negyedévente
RészletesebbenSAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2018. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. szeptember 7. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2018. II. negyedévben további 3,7%-kal nőtt,
RészletesebbenI. évfolyam, 5. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA június
I. évfolyam, 5. szám, 214 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 214. június Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 214. június I. évfolyam, 5. szám,
RészletesebbenÉrtékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1
Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2005. II. negyedév 1 Budapest, 2005. augusztus 19. A II. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos
Részletesebben2009. február 27. KÖZLEMÉNY a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról a januári adatok alapján
KÖZLEMÉNY a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról a. januári adatok alapján.. Januárban tovább csökkent a háztartások új lakáshitel szerződéseinek értéke, elsősorban a svájci frank lakáshitelek
RészletesebbenKukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture
RészletesebbenSAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2017. I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2017. május 31. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2017. I. negyedévben 127,0 milliárd Ft-tal, 0,4%-
RészletesebbenIII. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE
III. évfolyam, 1. szám, 2013 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám,
RészletesebbenMunkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely
RészletesebbenGazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az élelmiszer-gazdaság társadalmi- gazdasági szerkezetének változásai és
RészletesebbenAz agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében
Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság
RészletesebbenBérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK
KITE Bérgép Célunk a KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ mezőgazdasági termelés műszaki és technológiai biztosítása! AJÁNLATOK 2016 2 A KITE Zrt. Magyarországon, sőt Európában egyedülálló módon komplex
RészletesebbenA kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban
A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti
RészletesebbenA magyar vegyipar 2008-ban
A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult
RészletesebbenÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése
ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212
RészletesebbenÉrtékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1
Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 1 Budapest, 2006. augusztus 21. A II. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hitelintézeteket magába foglaló egyéb monetáris intézmények
RészletesebbenTRAKTOR MAXI TRACTION IF MAXI TRACTION PERFORMER 65
ABRONCSOK MEZŐGAZDASÁGI RADIÁLABRONCSOK 2016 TRAKTOR MAXI TRACTION IF Nagy teljesítményű traktorokra tervezve: csökkentett földtömörítés és nagyobb üzemi hatékonyság. Akár 20 százalékkal nagyobb terhelhetőség.
Részletesebben