Hatályos szeptember 01-től
|
|
- Éva Kozmané
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Balatonfűzfő OM: Házirend "Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra." (Öveges József) Hatályos szeptember 01-től Elfogadta az Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium (8184 Balatonfűzfő, Gagarin u. 27.) nevelőtestülete július 02-án. Jóváhagyom: Mézes József intézményvezető
2 ISKOLAI HÁZIREND I. Bevezető 1.1. Ez a Házirend a Köznevelésről szóló évi CXC. törvény és a 20/2012 EMMI rendelet előírásaira alapján készült. II. A házirend célja, feladata 2.1. A házirend rögzíti a tanulmányi kötelezettség teljesítésén kívül a tanulói jogokat és kötelességeket, ezek gyakorlásának és végrehajtásának módjait, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai közösségi életének megszervezését. III. Az Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium házirendjének elfogadása, jóváhagyása, elérhetősége 3.1. A házirendet a nevelőtestület fogadja el és az intézményvezető aláírásával hagyja jóvá A házirend elérhető az intézményben kifüggesztve, a könyvtárban, és az iskola honlapján ( IV. A házirend hatálya 4.1. A házirend előírásait be kell tartania az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak és más alkalmazottainak A házirend előírásai vonatkoznak az intézmény pedagógiai programja alapján szervezett kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozásokra, az iskolai tanítási időben, illetve tanítási időn kívül, valamint az iskola által szervezett, iskolán kívüli rendezvényekre, amelyeken az iskola ellátja a tanulók felügyeletét. 4.3 A kollégiumban tartózkodó tanulókra az iskola és a kollégium házirendje is érvényes. A kollégium házirendje az 1. számú mellékletben található. V. A házirend nyilvánossága 5.1. A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie A házirend egy példányát az iskolába történő beiratkozáskor a szülőnek át kell adni, az újonnan elfogadott vagy módosított házirend előírásairól az osztályfőnöknek minden tanév elején tájékoztatnia kell a tanulókat osztályfőnöki órán, a szülőket szülői értekezleten A házirendről minden érintett tájékoztatást kérhet az iskola intézményvezetőjétől, intézményvezető-helyettesétől, valamint az osztályfőnököktől a nevelőktől. 5.4.Az iskola pedagógiai programját és különböző szabályzatait a tanulók és a szülők a könyvtárban tekinthetik meg. A dokumentumok az iskola honlapján is olvashatók. VI. A tanulók egészségének, testi épségének megőrzését szolgáló szabályok 6.1. A tanuló kötelessége, hogy óvja saját és társai testi épségét, egészségét, elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és a biztonságát védő ismereteket, megismerje az iskola kiürítési tervét, és részt vegyen annak évenkénti gyakorlatában Tűzriadó, bombariadó vagy egyéb rendkívüli esemény esetén pontosan tartsa be az iskola felnőtt dolgozóinak utasításait, valamint az épület kiürítési tervében szereplő előírásokat (az osztályfőnökök vagy szaktanár által ismertetett útvonalon hagyja el az épületet).
3 6.3. A tanárok szünetekben az ügyeleti beosztás szerint ügyeletet látnak el Ha a tanulóval vagy társával bármilyen jellegű baleset történik, ezt jelenteni kell a legközelebb elérhető pedagógusnak. Tanítási időben történt baleset esetén a balesetről értesített pedagógus tájékoztatja az iskola munka és balesetvédelmi felelősét, aki a baleseti jegyzőkönyv elkészítéséért is felel, és az iskola intézményvezetőjét. Az iskolavezetés intézkedő tagja szükség szerint értesíti a mentőket, tűzoltókat, rendőrséget és a fenntartót A tanév kezdetekor az osztályfőnök tájékoztatást ad a balesetek megelőzésének módjáról, a gyakorlati oktató ismerteti a munkavédelmi előírásokat, az eszközök, felszerelések, gépek, berendezések rendeltetés szerinti használatát. A balesetvédelmi és munkavédelmi oktatás tényét dokumentálni kell A gyermek-és ifjúságvédelmi feladatot ellátó személy az iskola ifjúságvédelmi felelőse elérhetősége az erre a célra rendszeresített hirdetőtáblán és az iskola honlapján tekinthető meg A tanulók rendszeres egészségügyi felügyeletét és ellátását iskolaorvos és iskolai védőnő biztosítja. Az iskolaorvos a balatonfűzfői háziorvosi rendelőben fogadja a tanulókat. A rendelési idő az iskolai hirdetőtáblán olvasható. Az iskolai orvosi szobában a hirdetőtáblán feltüntetett időben védőnő tart ügyeletet. Az iskolaorvos elvégzi, vagy szakorvos részvételével biztosítja a tanulók egészségügyi állapotának ellenőrzését, szűrését A tanulók számára a dohányzás, az alkohol és kábítószerek fogyasztása, árusítása, az iskola területére való bejuttatása tilos. Alkohol és kábítószer hatása alatt a tanulók az iskola területén nem tartózkodhatnak Az iskola területén dohányozni szigorúan tilos Tilos az iskolába behozni minden olyan eszközt, amely nem a tanórai munkához szükséges, és balesetveszélyes (pl. szúró-, ütő-, vagy vágóeszköz, lő-, vagy riasztófegyver vagy annak látszó tárgy, petárda, egyéb erőszakos cselekményre alkalmas eszköz). A tilalmat megszegő tanuló ellen fegyelmi eljárás indul. VII. A tanulók közösségei 7.1. Osztályközösség: élén az osztályfőnök áll, aki az érettségi, vagy szakmai vizsgák befejezéséig szóló megbízatását az intézményvezetőtől kapja Iskolai diákönkormányzat: a tanulók érdekképviseletét látja el. A diákönkormányzatot segítő nevelőt a diákönkormányzat vezetőségének egyetértésével az intézményvezető bízza meg Évente diákközgyűlést kell tartani, melyen részt vesz az intézmény vezetője. Az iskolai diákközgyűlésen minden tanulónak joga van részt venni. Az osztályok képviseltetik magukat. A diákközgyűlésen a diákönkormányzat vezetője beszámol az előző diákközgyűlés óta eltelt időszak munkájáról, a tanulói jogok helyzetéről és érvényesüléséről, az iskolai házirendben meghatározottak végrehajtásának tapasztalatairól. A diákközgyűlésen résztvevő felteheti kérdését. VIII. A tanulók, a szülők tájékoztatása és véleménynyilvánítása 8.1. Az iskola egészének életéről, a tervekről, feladatokról, eredményekről tanévnyitó és tanévzáró ünnepélyen, diákközgyűlésen, az aktualitásokról szóbeli és írásbeli hirdetésekben és az iskola honlapján folyamatosan tájékoztatjuk a tanulókat A tanulók, bármilyen személyüket vagy az iskolai életet érintő ügyben információt kérhetnek és az emberi méltóság tiszteletben tartásával véleményt nyilváníthatnak a szaktanár, osztályfőnök, intézményvezető-helyettesek, intézményvezető, diákönkormányzat, diákközgyűlés megkeresésével. Kérdéseikre a tanulók legkésőbb 30 napon belül választ kapnak. 2
4 8.3. A tanulók a róluk nyilvántartott adatokkal kapcsolatban a napló és a törzslap tekintetében az osztályfőnökhöz, valamennyi adat tekintetében pedig az iskolatitkárhoz fordulhatnak. Kérésük teljesítésére a titkárságon egyeztetett időpontban, de legkésőbb 2 napon belül kerül sor. Betekinthetnek valamennyi róluk nyilvántartott adatba, illetve megfelelő dokumentumokkal alátámasztva kérelmezhetik annak módosítását A diákközgyűlésen az intézményvezető válaszol a tanulók által feltett kérdésekre A diákönkormányzat véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet az iskola működésével és a tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben A tanulók nagyobb közösségét érintő ügyekben az intézményvezető kikéri a diákönkormányzat véleményét is. Ebben a tekintetben a tanulók nagyobb közösségének számít a mindenkori tanulólétszám legalább 1/3-a Az intézményvezető a szülői munkaközösség választmányi ülésén, évfolyamonként szervezett szülői értekezleteken, az osztályfőnökök a szülői értekezleteken tájékoztatják a szülőket az iskola egészét vagy az egyes csoportokat érintő feladatokról, a tanulók haladásáról A végzős osztályok részére külön tájékoztatást tartunk. Témája az érettségi-felvételi rendszerének az ismertetése, a választhatóság megvitatása, a jelentkezés rendjének közlése. Az értekezletet az iskola intézményvezetője vagy helyettese tartja, részt vesznek rajta a végzős osztályok osztályfőnökei Tanévenként kétszer szülői értekezletet, háromszor délutáni fogadóórát tartunk minden osztály számára az iskolai munkatervben elfogadott időpontban. A szülői értekezletet az osztályfőnök tartja a szülők aktív bevonásával A szülői értekezletre témát javasolhatnak a szülők, diákok és tanárok is. A szülői értekezleten részt vehetnek diákok is, akiknek részvétele a szülők vagy az osztályfőnök kérésére egyes témáknál korlátozható. Az osztály éves munkatervébe csak olyan pont vehető be, amelynek anyagi kihatását a szülők kétharmada vállalta A délutáni fogadóórán a szülők minden olyan tanárt felkereshetnek, aki a tanulóval délelőtti vagy délutáni foglalkozásokon kapcsolatban van Ha a tanár-diák-szülő kapcsolatban konfliktus lép fel, a tanár illetve az intézményvezető gondoskodik arról, hogy mindhárom érintett fél együtt üljön le, és keressék a megoldást a konfliktus feloldására Az iskola feladata lehetőséget teremteni a szülők számára, hogy jogaikat gyakorolhassák, illetve segíteni őket kötelességük teljesítésében. E feladatok megvalósítását teszi lehetővé a szülők bevonása az iskolai közéletbe. A szülők elsősorban a Szülői Munkaközösségen keresztül nyilváníthatnak véleményt az iskolában folyó oktatási és nevelési munkáról írásban is. A szülők írásbeli feljegyzéseire, megkereséseire a jogszabályokban rögzített határidőn belül érdemi választ kell adni Intézményünk szeptember 1-től elektronikus naplót használ. A hozzáférés a szülők és tanulók által bejelentkezési névvel és jelszóval védetten történik. Amennyiben a szülő címe megadásával hozzá járul, úgy elektronikus levélben is üzenetet kap gyermeke előrehaladásáról és hiányzásáról. Az elektronikus naplóban az iskola által tárolható adatokon kívül adattárolás nem történik. A digitális napló kezelője szerződés alapján a MOZAIK Kiadó Kft. ( ) mozanapló rendszere. Az adatok továbbadására ezen kívül semmilyen céllal nem kerül sor Ellenőrző könyvét a tanítási idő alatt a tanuló köteles magánál tartani, az érdemjegyeket beírni, a szülővel aláíratni. Az ellenőrző hiánya fegyelmi vétség. IX. Az iskola működési rendje 9.1 A tanítási nap rendje A tanulók 06:00 órától érkezhetnek az iskolába A 07:10-es jelző csengetés előtt és a tanóra alatt érkező tanulók, csak az aulában, a zsibongóban, a könyvtárban (ha nem foglalt), vagy a büfé előtt tartózkodhatnak Óraközi szünetekben, a tanteremben csak tanári felügyelettel lehet tartózkodni. 3
5 Az emeleti folyosókon, a számítástechnika tantermek előterében és a villamos tanműhely folyosóján, a tanítás zavartalansága érdekében, óra alatt tanuló nem várakozhat Becsengetés után az iskolában üzemelő büfé 10 percre bezár A tanítás befejezése, illetve 14:00 óra után a délutáni foglalkozások résztvevőinek kivételével a tanulók csak a főépület földszintjén tartózkodhatnak. A délutáni foglalkozásokat 18:00 óráig be kell fejezni. A tanulóknak az iskola épületét ebédlő kivételével 18:30-ig el kell hagyniuk Az iskolai rendezvényekre rendezvényenként külön előírások vonatkoznak Csengetési rend szünet 4 szünet 5. óra 11:00-11:45 10 perc 1. óra 07:15-08:00 10 perc 6. óra 11:55-12:40 5 perc 2. óra 08:10-08:55 10 perc 7. óra 12:45-13:30 15 perc 3. óra 09:05-09:50 15 perc 8. óra 13:45-14:30 5 perc 4. óra 10:05-10:50 10 perc 9. óra 14:35-15:20 A tanulók kötelesek órakezdés előtt 5 perccel megérkezni az iskolába A főétkezésre biztosított hosszabb szünet tól ig tart Az iskola épületében az iskolai dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyeket intézők tartózkodhatnak, illetve azok, akik az iskola intézményvezetőjétől vagy megbízottjától erre engedélyt kaptak A tanítási órák rendje Becsengetéskor a tanulók a folyosón a termek felőli oldalon várakozzanak a tanárra A tanítási órán a tanuló magatartásával nem zavarhatja az óra rendjét, a tanár és a többiek munkáját. A tanórán a tanár engedélye nélkül tilos az órai munkával összefüggő feladatok végrehajtásán kívül más tevékenységet folytatni Mobiltelefon a tanórán, iskolai foglalkozásokon kizárólag kikapcsolt állapotban tartható azok az órán semmilyen célból tanári engedély nélkül nem vehetők elő. Amennyiben a tanuló a tanítási órán is használja a telefonját, akkor azt köteles átadni a nevelőnek. A telefont a tanuló a tanítási óra végén visszakapja. Azonos elbírálás alá esnek az okos telefonok és egyéb hasonló funkciót megvalósító informatikai eszközök is A tanítási órákon bármely kép- és hangrögzítést, csak a foglalkozást vezető pedagógus, illetve az érintett személyek engedélyezhetnek. Ezen szabály megsértése egyben személyiségi jogokat is sért, fegyelmi büntetést von maga után Étkezni /enni, inni/ a tanórák alatt tilos! A rágógumizás is tilos! A tanulók testnevelési órákon, sportfoglalkozásokon a testnevelő tanár által meghatározott sportöltözetet és tornacipőt viseljenek. Ezeken a foglalkozásokon a balesetveszély miatt nem viselhető semmiféle ékszer. A testnevelési órán a felszerelés hiánya fegyelmező intézkedést vonhat maga után A szaktantermeknek és a gyakorlati foglalkozásoknak külön működési rendjük van, amelyek a termekben ki vannak függesztve. Ezeket a tanárok az év első óráján ismertetik a tanulókkal Az eltávozás rendje A tanulók az iskola területét tanítási idő alatt csak az osztályfőnök vagy annak akadályoztatása esetén az osztályban tanító tanár, az intézményvezető-helyettesek, vagy az intézményvezető engedélyével hagyhatják el, ezért a kilépés engedélyezését ez idő alatt az ellenőrzőbe be kell íratni. Óralátogatás alóli felmentés, lyukasóra esetén sem lehet az épületet elhagyni Az iskola kapuja 08:10-től 11:45-ig zárva van Tanórán kívüli foglalkozások Nem tanórai foglalkozások Az adott tanévben beinduló szakkörökről, művészeti csoportokról szóló információkat a tanulók a hirdetőtáblán tekinthetik meg és tanáraiktól kaphatnak felvilágosítást. Szakkörök, korrepetálások, felzárkóztatások délelőtti és délutáni órákban tarthatók. Nem tanórai foglalkozások rendjére ugyanaz vonatkozik, mint a tanítási órák rendjére.
6 Iskolai sportkör Minden tanuló tagja az iskolai sportkörnek. A sportköri lehetőségekről év elején a testnevelő tanárok tájékoztatják az osztályokat. Az információk hirdetőtáblán és a tornaterem ajtaján is megtalálhatók Tanulmányi, szakmai versenyek Az időpontokról és a feltételekről a szaktanárok tájékoztatják a tanulókat Diáknapi rendezvények Az időpontokat, helyszíneket a tanulók a diákönkormányzat képviselőitől tudják meg, illetve plakátok, hirdetőtáblák is tájékoztatják őket a programokról Kulturális rendezvények Az időpontokról és helyszínekről a tanulókat osztályfőnökük tájékoztatja Rendezvényeken előírt öltözet Az iskola által szervezett ünnepélyeken az alkalomhoz illő öltözet viselete kötelező. Az iskolánkban elvárt öltözet lányok esetén a fehér blúz, az iskola emblémájával hímzett sál és fekete szoknya vagy nadrág, fiúk esetén öltöny, világos ing és az iskola emblémájával hímzett nyakkendő. Az iskolai szintű ünnepélyeket a tanév helyi rendje szabályozza Térítési és tandíjak díjak A térítési és tandíjak meghatározása, illetve az az alóli mentességek a fenntartó rendelete alapján történnek. A következő tanévre vonatkozó díjakat április végéig hozzuk nyilvánosságra. A fizetendő összegről határozatot kap a tanuló, illetve szülője, mely tartalmazza a lehetséges kedvezményekről szóló információkat is. A befizetés az intézmény pénztárában lehetséges Amennyiben a tanulók a különböző jogcímeken általuk befizetett díjakból visszatérítésre jogosultak, a gazdasági irodától kapott indoklást is tartalmazó írásbeli értesítő alapján a pénztárban vehetik fel a visszajáró összeget Az iskolai tankönyvfelelős minden év november 15-ig köteles felmérni, hogy hány tanuló kíván az iskolától a következő tanítási évben tankönyvet kölcsönözni. E felmérés során írásban tájékoztatja a szülőket arról, hogy kik jogosultak és milyen kedvezményekre. A normatív kedvezményre való jogosultság igazolásához családi pótlék folyósításáról szóló igazolást, szakorvosi igazolást, szakértői szakvéleményt, rendszeres gyermekvédelmi támogatásról szóló határozatot kell bemutatni, ha az még nem áll az intézmény rendelkezésére Ösztöndíj Intézményünkben szociális ösztöndíj rendszer nem működik. Esetenként pályázat alapján kerül sor ösztöndíj nyújtására az ott meghatározott feltételekkel Egyes hiány szakképesítések esetén a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével ösztöndíj jár annak a tanulónak, aki az ösztöndíjas képzésre beiratkozott és a feltételeket teljesíti. Az ösztöndíj kifizetéséhez meg kell adni a tanuló, vagy gondviselője számlaszámát az intézmény gazdasági osztályán. Az ösztöndíjjal támogatott képzés esetén, abban az esetben, ha a tanuló tanulmányi ok miatt ösztöndíjban nem részesülhet, részére felzárkóztató foglalkozást biztosítunk. X. A tanulók feladatai saját környezetük rendben tartásában, a tanítási órák, az iskolai rendezvények előkészítésében Az iskola vagyonának védelme, a tanterem leltári tárgyainak megőrzése, a rongálók elleni fellépés minden tanuló kötelessége. Az elkövetett rongálási vétségekért minden diák egyénileg és anyagilag felelős Az iskolai rend fenntartását hetesek és ügyeletesek segítik. A heteseket az osztályfőnök jelöli ki a csoportbontások figyelembe vételével. A hetesek megbízása egy tanítási hétre szól. A feladatot az osztály/csoport tagjai egyenletes elosztásban látják el A hetesek kötelessége az osztálylétszám ellenőrzése, jelentése, a tiszta tábla biztosítása. Szaktantermek esetében a tábla tisztaságáról a hetes az óra után gondoskodik. Ha csengetés után öt perccel nincs tanár az osztályban, a hetes jelzi azt a tanári szobában, illetve a titkárságon. A tanóra befejezése után gondoskodik a szellőztetésről. Az utolsó órák után, ha a csoport elhagyja 5
7 a termet, a hetesek feladata az ablakok becsukása és a világítás kikapcsolása. A hetesek kötelességmulasztását az osztályfőnök szóbeli figyelmeztetéssel, ismétlődés esetén magasabb fegyelmi fokozattal bünteti Az ügyeletes tanulók külön beosztás alapján, a bejáratnál teljesítenek szolgálatot 8.10 és között. Feladatuk a portai szolgálat segítése, a vendégek megfelelő kísérése, az intézményben való eligazodásuk támogatása. XI. A tanulók mulasztásának igazolása Késések Ha a diák a tanár után érkezik a tanórára, késik. Késését igazolnia kell. Az igazolatlan késések ideje összeadódik. Amennyiben ez eléri a tanórai foglalkozás idejét, a késés igazolatlan órának minősül Mulasztások A tanuló hiányzása esetén a gondviselő értesítse az osztályfőnököt a hiányzás első napján szükség esetén az iskola titkárságán keresztül ( /15) a távolmaradás okáról A hiányzást az ellenőrzőben kell igazolni. Az igazolást legkésőbb, a mulasztást követő első osztályfőnöki órán be kell mutatni az osztályfőnöknek. Ellenkező esetben az iskola értesíti a szülőt, hogy megadott határidőig juttassa el az iskolába az igazolást, egyébként igazolatlan a mulasztás A szülő (gondviselő) előzetes írásbeli kérésére a következők engedélyezhetnek igazolt távollétet: az intézményvezető (az osztályfőnök véleményének kikérésével) egyéni elbírálás szerint az osztályfőnök évi 3 elméleti napot Az osztályfőnök egyéni elbírálás alapján a következő napokat igazolhatja: Az előrehozott érettségi és nyelvvizsga napja és az azt megelőző két nap tantárgyanként és nyelvenként. Ezen rendelkezés az írásbeli és a szóbeli fordulóra külön-külön vonatkozik. Felsőoktatási intézmények által szervezett nyílt napra csak a végzős és azt eggyel megelőző évfolyamok tanulói mehetnek el, évente maximum két alkalommal. Autóvezető hatósági illetve forgalmi vizsga napja. A legalább megyei szintű vagy legalább 3 órát igénybe vevő verseny esetén a versenyzőnek egy nap hiányzást az iskola igazol, ha a tanuló indulását a szaktanár támogatja. Az igazolt nap általában a verseny napja. A megyei verseny döntőjére való felkészülésre két, az országosra 3 nap adható A szülő betegség esetén háromszor egy napot igazolhat Ha a tanuló hatósági intézkedés miatt mulaszt, azt előre be kell jelenteni az osztályfőnöknek. A mulasztást a hatóság előtti megjelenést igazoló dokumentummal kell az osztályfőnök felé igazolni Az igazolatlan mulasztások következményei Tanköteles, illetve nem tanköteleses tanuló esetén 1-3 óra osztályfőnöki figyelmeztetés o tanköteles korú tanulónál a szülő levélben történő értesítése 4-8 óra osztályfőnöki intő 9-13 óra intézményvezetői figyelmeztetés tíz órán felüli hiányzás esetén o tanköteles korú tanulónál a lakóhely szerinti jegyző levélben történő értesítése o nem tanköteles, kiskorú tanulónál a szülő levélben történő értesítése óra intézményvezetői intő óra fegyelmi eljárás megindítása 30 óra feletti mulasztás esetén a nem tanköteles korú tanuló jogviszonya megszűnik 6
8 Ha az igazolatlan mulasztás ismétlődik (akárcsak egy órával is), akkor a következő fokozat léphet életbe Ha a tanuló a szaktárgyi órák 30%-áról mulaszt, a szaktanár értesíti az osztályfőnököt, a szülőt és az iskolavezetést. Ha a tanuló igazolt és igazolatlan mulasztásainak száma eléri a 250 tanítási órát, és a tanév végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozó vizsgát tegyen A tanuló a nevelőtestület döntése alapján az adott tárgyból osztályozó vizsgát tehet. A nevelőtestület az osztályozó vizsga letételét megtagadhatja, ha a tanuló igazolatlan hiányzásainak száma meghaladja az igazolt hiányzások számát. Ha a tanuló a tanév végén nem osztályozható, tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja. XII. A tanulók jutalmazása A tanulókat, tanulóközösségeket a magatartás, a szorgalom, a tanulmányi, gyakorlati munka, a sport, a kulturális és a közösségi tevékenység terén elért jó eredményeikért dicséretben részesülhet A teljesítmények értékelésének formái: Szaktárgyi dicséretet az a tanuló kaphat, aki valamelyik tantárgyból kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Osztályfőnöki dicséretben részesíthető az a tanuló, aki iskolai szintű eredményével vagy kiemelkedő közösségi munkájával az osztály elé példaként állítható. Intézményvezetői dicséretben részesül a tanuló, ha városi vagy megyei szintű teljesítményével vagy kiemelkedő közösségi munkájával az iskola tanulói elé példaként állítható. Nevelőtestületi dicséretben részesül az a tanuló, aki országos tanulmányi és/vagy sportversenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, illetve tanulmányi eredménye és közösségi munkája kiemelkedő. Öveges-plakettet kap, és nevelőtestületi dicséretben részesül tanulmányai befejeztével az a tanuló, aki a tantestület véleménye szerint 4 illetve 5 éven át nyújtott tanulmányi eredményéért, szorgalmáért, közösségi tevékenységéért példaképként állítható a diákok elé. XIII. Fegyelmező intézkedések Az a tanuló, aki a házirenddel kapcsolatos kötelezettségeit szándékosan megszegi, fegyelmező intézkedésben részesül A fegyelmező intézkedés olyan nevelési eszköz, amelynek alkalmazásakor figyelembe kell venni a tanuló életkori sajátosságait és a terhére rótt kötelességszegés súlyát Fegyelmező intézkedések: szóbeli figyelmeztetés; írásbeli: o osztályfőnöki figyelmeztetés, o osztályfőnöki intő, o intézményvezetői figyelmeztetés, o intézményvezetői intő Fegyelmi határozatok: megrovás, szigorú megrovás, meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, megvonása, áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba vagy iskolába, eltiltás az adott iskolában a tanév folytatásától, kizárás az iskolából. Az tanév folytatásától való eltiltás, áthelyezés más iskolába, iskolából való kizárás határozat felfüggesztve is adható. 7
9 13.5. Amennyiben a tanuló súlyos vétséget követett el, és ezért fegyelmi eljárás lefolytatása indokolt, a fegyelmi eljárás megindításáról szóló értesítőben az iskola felhívja a gondviselő vagy a nagykorú tanuló figyelmét, hogy a fegyelmi eljárást megelőzően egyeztető eljárást kezdeményezhet, az értesítés kézhezvételétől számított 5 napon belül. Az egyeztető eljárást akkor kell lefolytatni az iskolai fegyelmi bizottság két tagjának a jelenlétében, ha ahhoz a sértett gondviselője, vagy a nagykorú sértett is hozzájárul. Amennyiben az egyeztető eljárás a bejelentéstől számított 15 napon belül nem vezet eredményre, akkor a fegyelmi eljárást folytatni kell. Amennyiben az egyeztető eljárás során a sértett és a kötelességszegő írásban megállapodtak a sérelem orvoslásában, akkor erre az időre, de legfeljebb három hónapra a fegyelmi lejárást fel kell függeszteni. Ha a felfüggesztés ideje alatt a sértett gondviselője vagy a nagykorú sértett nem kérte a fegyelmi eljárás folytatását, akkor a fegyelmi eljárás megszűnik. XIV. Tanulói jogok Kollégiumi ellátás igénybevétele A tanuló kezdő évfolyamon beiratkozásakor kérheti a felvételét a kollégiumba. Kérését az iskola vezetése egy napon belül elbírálja A kezdő évfolyamok kivételével a következő évi felvételi kérelmet május 31-ig kell beadni. A kérést az iskola vezetése elbírálja, és elutasító válasz esetén június 30-ig értesíti a szülőt, tanulót Tanév közben a felvételi kérelmet az iskola vezetése egy héten belül elbírálja Tankönyvek igénylésének rendje A szülőnek a támogatás igényléséről, az osztályfőnöktől kapott nyomtatványon november 15-ig kell nyilatkoznia Az igénylést az iskola gazdasági részlegének kell leadni, ahol egyidejűleg be kell mutatni a jogosultságot igazoló dokumentumokat A szükséges könyvekről, eszközökről és felszerelésekről, valamint az iskolától való kölcsönzés lehetőségéről a szülők a tanév vége előtt írásbeli tájékoztatót és megrendelőt kapnak Kedvezményes étkezés A gondviselőnek az iskola által kiadott nyomtatványon kell nyilatkoznia az igénylésről. A nyomtatvány tartalmazza az igényjogosultság törvény által előírt feltételeit is Felmentések Tantárgyi felmentési kérelmek esetén a tanuló illetve kiskorú tanuló esetén a gondviselő írásban nyújt be kérelmet az iskola intézményvezetőjéhez a szakértői véleménye alapján. Az iskola vezetője 30 napon belül bírálja el kérelmét A tanuló kiskorú tanuló esetén gondviselője kérheti, hogy tanulmányait magántanulóként folytathassa azaz, hogy a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól tartós felmentést kapjon. Indokolt esetben kérheti bizonyos tantárgyak, vagy tantárgy részek értékelése alól a felmentését, mentesítését A magántanulói jogviszonyra vonatkozó kérelmet minden esetben az iskola intézményvezetőjéhez, írásban kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell az indokot, ha szükséges mellékelni kell a szakértői javaslatot, illetve igazolásokat. A kérelmet az intézményvezető két héten belül elbírálja. Amennyiben az intézményvezető a kérelmet nem találja megalapozottnak, úgy az Oktatási Főosztályhoz fordul Testnevelési órák alóli felmentést egy alkalomra szólóan félévente legfeljebb kétszer a szülő, vagy a kollégiumi nevelő az ellenőrző könyv útján kérhet a tanuló számára; több alkalomra szóló felmentés csak orvosi igazolást mellékelve kérhető. A felmentési kérelmet a tanuló a testnevelési óra előtt adja át a testnevelő tanárnak. Az ilyen felmentésben részesülő tanuló köteles a testnevelési órán jelen lenni A testnevelés tantárgy értékelése alóli felmentést a tanuló az iskolaorvostól kaphat, szakorvosi vélemény alapján. Tanulmányi kötelezettségének gyógytestnevelés órán tehet eleget Vizsgakérelmek A tanév közbeni vizsgák rendjét a 2. számú melléklet szabályozza Ha a tanuló nem osztályozható, akkor osztályozó vizsga iránti írásbeli kérelmet kell eljuttatnia az osztályfőnökhöz, az osztályozó értekezletet megelőzően. A kérelmet a nevelőtestület elbírálja és az iskola vezetése a tanulót erről értesíti. 8
10 Más képzésből átvett tanuló esetén a különbségek figyelembe vételével a felvételről szóló határozatban különbözeti vizsga írható elő. A különbözeti vizsgát a megkezdett félév végéig kell letenni Tantárgyválasztás Az iskola intézményvezetője minden tanévben március 31-ig elkészíti, és az osztályfőnökökön keresztül közzéteszi a választható tantárgyak listáját. A tanulók (ill. a gondviselők) április 15-ig az iskola által elkészített nyomtatványon adják le jelentkezési szándékukat az osztályfőnöknek A tantárgyválasztást a tanuló (ill. gondviselő) következő tanév szeptember 15.-éig az intézményvezető engedélyével módosíthatja. Kérelmét írásban az intézményvezetőhöz kell eljuttatni Tájékozódás az egyéni értékelésről A tanulmányi munka értékelésének szempontjait a tanulók és szülők a könyvtárban és az osztályfőnöknél elhelyezett dokumentációból ismerhetik meg. Ezeket a szempontokat a szaktanárok év elején ismertetik a tanulókkal Az írásbeli feleletek osztályozási, pontozási szempontjait és a kijavított dolgozatokat a diákok megismerik és véleményezhetik Egy nap a tanulók legfeljebb két témazáró dolgozatot írhatnak, melyek időpontját, a dolgozatot legalább 1 héttel megelőzően közölni kell Előre bejelentett témazáró dolgozatról történő hiányzás esetén a tanár előzetes egyeztetés nélkül, a tantárgy bármely óráján megírathatja a pótló dolgozatot A tantárgyi dolgozatokat legkésőbb a dolgozatírás napjától számított 10. (irodalom dolgozatok esetében 20.) tanítási napot követő első órán kapják vissza a tanulók. Ha ez elmarad, a később kapott osztályzatot a tanuló nem köteles elfogadni. Ha a dolgozat kiadása alapos indok miatt késik, a fentiek érvényüket veszítik A tanév utolsó tanítási napjáig a tanulóval nem ismertetett érdemjegy nem vehető figyelembe az értékelésnél Tanítás nélküli munkanapok A miniszteri rendelet által a diákönkormányzat hatáskörébe utalt tanítás nélküli munkanap(ok) felhasználásáról a nevelőtestület a tanítási év első napjáig tesz javaslatot, a diákönkormányzat szept. 15-ig hoz határozatot. A tanítás nélküli munkanapokat is tartalmazó a tanév helyi rendjéről szóló dokumentum a tanév során, az iskolai hirdetőtáblán és az iskola honlapján tekinthető meg Alkotói jog A tanulmányok során az azzal összefüggésben a tanuló által az iskolában előállított termékek vagyoni joga az intézményt illeti. E termékek értékesítése esetén a tanuló térítésre nem tarthat igényt. Az iskolai rendezvényeken készült fotók, videók melyek a rendezvény céljának megörökítésére, népszerűsítésre készülnek, az iskola honlapján és facebook oldalán megjelenítésre kerülhetnek Diákönkormányzat költségvetése Az iskola által a diákönkormányzat költségvetésére évente folyósítható összegről a diákönkormányzat képviselőinek és a diákönkormányzat munkáját segítő tanár véleményének kikérésével az intézményvezető hoz határozatot az iskola éves költségvetésének elfogadása után Iskolai sportkör költségvetése Az iskolai sportkör költségvetési támogatásának felhasználását az iskolai sportkör működési szabályzata tartalmazza Ösztöndíjak Az ösztöndíj jogszabályban garantált összege a tanuló számára az esedékes hónap végéig kerül kifizetésére. A jogosulatlanul felvett ösztöndíjat vissza kell fizetni Jogorvoslati jog A tanuló és a szülő joga, hogy a szaktanárhoz, osztályfőnökhöz, intézményvezetőhöz vagy a diákönkormányzathoz fordulhasson panaszával, illetve érdekképviseletért. A panaszra legkésőbb 30 napon belül választ kell kapnia Amennyiben a panasza nem nyer érdemi elintézést, akkor jogorvoslatért az iskola fenntartójához fordulhat Sajátos helyzetű tanuló jogai Az iskolai felvételi eljárás során sajátos helyzetű tanuló -nak tekintjük azokat a tanulókat, akiknek lakóhelye vagy tartózkodási helye a településünk körzetében van (Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Balatonkenese-Balatonakarattya, Litér, Királyszentistván, Papkeszi). Így az iskolai felvételnél 9
11 azonos felvételi pontszám esetén, a törvényben előírtak szerint a halmozottan hátrányos helyzetű, utánuk a településen lakó, illetve a településen tartózkodási hellyel rendelkező tanulók, őket követően pedig a település körzetébe eső, felsorolt településen lakók vagy tartózkodási hellyel rendelkezők élveznek előnyt. XV. Tanulói kötelességek A tanulók kötelessége, hogy rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással, képességeiknek megfelelően eleget tegyenek tanulmányi kötelezettségeiknek, iskolai felszerelésüket magukkal hozzák. Kötelessége úgy viselkedni, hogy magatartásával ne korlátozza a többiek tanuláshoz való jogát A tanulók kötelessége, hogy az írásbeli számonkéréseken jelen legyenek, a dolgozatokat megírják, a tantárgyak követelményeinek megfeleljenek A tanulók az iskola területén úgy viselkedjenek, hogy önmaguk és mások testi épségét ne veszélyeztessék A tanulók kötelessége az iskola berendezéseinek, tárgyainak megóvása, rendben és tisztán tartása A tanulók az iskola berendezési tárgyait csak rendeltetésük szerint használhatják. Amennyiben a berendezési tárgyak állapotában sérülést észlelnek, kötelesek azt azonnal jelenteni a pedagógusnak. A felelősség megállapítása után a szándékosan okozott kárt meg kell téríteni Tilos az ablakban, a radiátoron és a földön ülni Tilos a tanulóknak az intézmény területén, valamint az iskola által szervezett külső rendezvényeken, kirándulásokon szeszesitalt és kábítószert maguknál tartani és fogyasztani, illetve dohányozni Az iskola területén elhagyott tárgyakat a megtaláló köteles a portán vagy a titkárságon leadni, ahol azt a jogos tulajdonosa átveheti Az iskola területére behozott, de az oktatáshoz nem szükséges eszközökért az iskola felelősséget nem vállal A tanulók kötelesek kerülni a durva, ízléstelen, trágár beszédet, valamint az intim megnyilvánulásokat. A fiúk és lányok közötti párkapcsolat az emberi intim szféra területébe tartozik. Megnyilvánulásai ne az iskolatanulói és tanárai szeme láttára történjenek. Vegyék figyelembe az etikai kódexben megfogalmazottakat! Az a tanuló, akinek az iskolai jogviszonya megszűnt köteles haladéktalanul végrehajtani az intézményből való leszámolás eljárását, amelyet az iskola titkárságán kell megkezdenie Az évfolyam követelményeként előírt nyári összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése minden tanulónak kötelessége. XVI. A magatartás értékelése Iskolánkban az előzetes értékelés az osztályfőnöki órán történik a tanulók véleményének meghallgatásával. Az osztályfőnök által megállapított jegyeket a nevelőtestület az osztályozó értekezleten áttekinti, és dönt a tanuló minősítéséről A tanuló magatartása Példás, ha iskolai viselkedése minden szempontból példamutató, a házirend rendelkezéseit a többiek számára példamutatóan betartja, fegyelme és viselkedése kifogástalan, az osztályközösségben pozitív, építő szerepet tölt be. Jó, ha iskolai viselkedése alapvetően megfelelő, a házirend rendelkezései és a viselkedési normák ellen szándékosan nem vét, szabálykövető, az osztályközösségben pozitív, építő szerepet tölt be. Változó, ha a házirend rendelkezéseit nem szegte meg súlyosan, de magaviselete sokszor kifogásolható, többször zavarja az órai munkát. Tanáraihoz, társaihoz való viszonyulásával, kommunikációjának módjával időnként vét az alapvető viselkedési normák ellen. Megnyilvánulásai néha negatívak, vagy ha viselkedése ugyan megfelelő, de gyakran késve érkezik az 10
12 iskolába vagy az órákra, az igazolások bemutatására többször is figyelmeztetni kell, vagy igazolatlan óráinak száma 5 óránál több. Rossz, ha intézményvezetői intést, vagy fegyelmi büntetést kapott a házirend súlyos megszegése, illetve igazolatlan órái miatt, vagy ha az ellenőrzőben több tanári bejegyzés bizonyítja, hogy viselkedésével komoly gondok vannak. Az órai munkát rendszeresen zavarja, társaihoz való viszonya, kommunikációjának módja az együttélés elemi szabályait is sokszor sérti, megnyilvánulásaival az osztályközösséget negatív irányban befolyásolja. XVII. A szorgalom értékelése A tanuló szorgalma Példás, ha a teljesítménye, tanulmányi eredményei kiemelkedően jók, vagy ha a tanulmányi eredményei ugyan nem kiemelkedően jók, de példamutatóan sok erőfeszítést tesz azért, hogy a tőle telhető legjobb eredményt érje el az órai munkában, és a külön feladatok vállalásában nagy aktivitást mutat. Jó, ha a teljesítménye, eredményei egyenletesen, megbízhatóan jó színvonalúak, az órákon becsületesen dolgozik, a házi feladatokat elkészíti. Vagy ha erőfeszítései ellenére sem sikerült minden tantárgyból jó eredményt elérnie, de érdemjegyei összhangban állnak képességeivel. Vagy ha összességében csak közepes a teljesítménye, de bizonyos tárgyakból kiemelkedő eredményeket ért el (pl. tanulmányi verseny). Változó, ha a teljesítménye nem egyenletes színvonalú, eredményei lényegesen alatta maradnak képességeinek, nem kellően motivált, a tanulmányi viszonya és a tanórai munkája hullámzó. Vagy ha erőfeszítései ellenére sem sikerült minden tantárgyból elérnie az elégséges szintet, de a többi tárgyból megbízhatóan jól teljesít. Hanyag, ha a teljesítménye, eredményei képességeihez mérten is gyengék, egy vagy több tárgyból elégtelen az osztályzata, a tanulmányi teljesítménye rossz, erőfeszítéseket sem tesz, hogy teljesítse a minimális követelményeket. Vagy ha nincs elégtelen osztályzata, de több tantárgyból csak az elégséges szintet érte el, pedig képességei alapján többre lenne képes, teljesen motiválatlan, az órai munkában nem vesz részt, felszerelése gyakran hiányos, házi feladatát rendszeresen nem készíti el. XVIII. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai A házirend tervezetét a nevelők, a tanulók és a szülők javaslatainak figyelembevételével az iskola intézményvezetője készíti el A házirend tervezetét megvitatja a diákönkormányzat, megvitatják a nevelők, véleményüket eljuttatják az intézményvezetőhöz A házirend tervezetéről az iskola intézményvezetője kéri a szülői munkaközösség véleményét Az iskola intézményvezetője a fenti vélemények alapján elkészíti a házirend végleges tervezetét A házirendet a nevelőtestület fogadja el nevelőtestületi értekezleten. Az intézmény fenntartója elfogadás után ellenőrzi a házirendet és gyakorolja egyetértési jogát. XVI. Záró rendelkezések Ezt a házirend a nevelőtestület elfogadta, az intézményvezető jóváhagyásával lép hatályba. 11
13 Mellékletek 1. melléklet KOLLÉGIUMI HÁZIREND I. Bevezető 1.1. Ez a Házirend a Köznevelésről szóló évi CXC. törvény és a 20/2012 EMMI rendelet elő-írásaira alapján készült. A házirend betartása kötelező a kollégium tanulói, dolgozói valamint az intézményben tartózkodó vendégek számára. Hatálya kiterjed a kollégium teljes területére, a kollégium és az iskola közötti útvonalra, valamint minden olyan esetre, amikor a tanuló a kollégium felügyelete alatt áll (kirándulások, külső rendezvények). II. Kollégiumi tanulói munkarend 2.1. A nap rendje: 06:00 06:30 általános ébresztő (tisztálkodás, takarítás, szobarend, a szobák szellőztetése); 06:30 08:05 reggeli; 11:45 14:30 ebéd; szabadidős tevékenység; 14:00 15:00 nagytakarítás (heti egy alkalommal); 15:00 15:45 felzárkóztató, tehetség-kibontakoztató, speciális ismereteket adó felkészítő, egyéni vagy csoportos foglalkozás 16:00 16:45 irányított foglakozás, (tankör); 17:00 17:45 csoportos foglakozás, (tankör); 17:45 18:15 vacsora; 18:15 19:00 csoportos foglalkozás (tankör); 19:15 20:30 szabadidős tevékenység, sport, diákkörök, póttankör a csoportvezető tanár előírása alapján, vagy kimenő; 20:30 21:30 felkészülés a takarodóra (takarítás, szemetes ürítése, tisztálkodás); 21:30 takarodó; 20:30 05:30 a kollégium zárva van; 22:00 06:00 három ügyeletes felnőtt tartózkodik a két kollégiumi épületben; 14:00 21:45 a portán kifüggesztett ügyeleti rend szerint diákok látnak el porta ügyeletet A kimenő a 9. évfolyam számára 20:00 óráig, a 10, 11, 12, 13. évfolyam számára 20:30 óráig, technikusok számára 21:00 óráig engedélyezett. A technikus tanulók 23:00 óráig nevelőtanári engedéllyel igénybe vehetik a számítástechnikai termet. A fenti munkarendtől való eltérés nevelőtanári vagy kollégiumi intézményegység-vezetői engedéllyel lehetséges. III. A tankörök és egyéb foglalkozások, a kollégiumi foglalkozások rendje 3.1. Tankör A kötelező tankör időpontja 16:00 16:45 és 17:00 17:45 valamint 18:15 19:00. A tankör az iskola tantermeiben vagy a kollégiumban tanári felügyelet mellett zajlik. A tanköri csoportok felosztása az évfolyam és a képzési forma (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola) figyelembevétele alapján történik A tanköri foglalkozások lehetnek: általános matematika korrepetálás 12
14 magyar korrepetálás fizika korrepetálás fejlesztő foglalkozás szükség esetén bármilyen más tantárgyi korrepetálás A Szabadtankörös tanulók a kollégiumi szobájukban tanulhatnak. Szabadtankör adható 4-es tanulmányi átlagtól, szülői kérésre az intézményvezető engedélyével és a technikusoknak Tantárgyi korrepetálás lehetséges: tankörön; tankörön kívül, előre egyeztetett időpontban: o tanulói kérésre, o szaktanári kérésre, o szülői kérésre Szabadidős foglalkozások Minden tanulónak legalább 2 foglalkozást kell választania, egyet az adott kollégiumi lehetőségek közül, amelynek látogatása kötelező, a másikat a pontban felsoroltak közül A választási lehetőségek: kollégiumi foglalkozások iskolai sportkörök és foglalkozások, külső egyesületi tagság A kollégiumi foglalkozások ideje a faliújságon található Szórakozás, művelődés A kötelező foglalkozások előtt és után a kollégium helyiségeit és a klubot használhatják a tanulók kikapcsolódásra (televízió, dvd, stb) 21:00 óráig, tanári engedéllyel tovább is Könyvtárhasználat az iskolában áll a tanulók rendelkezésére, a könyvtár nyitvatartási ideje alatt. A kollégiumban a 22-es tanári szoba, mint olvasó terem is működik A rendezvényekkel kapcsolatos információk a kollégiumi hirdetőtáblán vannak kifüggesztve, azokról a nevelőtanárok is adnak tájékoztatást Sportolás A sportolási lehetőségekkel, versenyekkel kapcsolatos információk a kollégiumi hirdetőtáblán találhatók, azokról a nevelőtanárok is adnak tájékoztatást. A sportfoglalkozások jó idő esetén a sportpályán, rossz idő esetén a tornateremben zajlanak nevelőtanári felügyelettel: asztalitenisz, biliárd, csocsó, íjászat, konditerem használat, labdarúgás, lövészet, röplabda, sakk, súlyemelés Szakkörök A szakkörökkel kapcsolatos információk a kollégiumi hirdetőtáblán vannak kifüggesztve, azokról a nevelőtanárok is adnak tájékoztatást. A kollégium a következő szakköri tevékenységeket, foglalkozásokat biztosítja az érdeklődő diákok számára: filmklub, kreatív szakkör, rajz, dekoráció, számítástechnika, tánc (társas- és néptánc). 13
15 IV. Az iskola és a kollégium helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és az iskolához, kollégiumhoz tartozó területek használatának rendje 4.1. A kollégium helyiségeit rendeltetésszerűen szabad használni. A tanuló felelős az átvett felszerelési tárgyakért és a közös használatú helyiségek eszközeinek állapotáért. A kollégium bizonyos helyiségeinek (számítástechnikai terem, konyha, konditerem stb.) használati rendje az adott helyiségben kifüggesztve található A tanuló által felfedezett vagy okozott kárt köteles jelenteni a nevelőtanárnak. A tanulók a kollégium berendezési tárgyain semmiféle szerelést nem végezhetnek. A szándékosan okozott kárt a tanuló köteles megtéríteni. A kollégium eszközeit és berendezési tárgyait a kollégiumból csak nevelőtanári engedéllyel szabad kivinni. V. Tanulói jogok 5.1. A tanulónak joga, hogy a tanulmányi munkájában segítséget kérjen és kapjon a nevelőtanártól, egészségügyi problémája esetén azonnali segítséget kapjon a nevelőtanártól, illetve orvosi ellátásban részesüljön, a létesítményekben kifüggesztett rend szerint igénybe vegye a kollégium és iskola létesítményeit (olvasó szoba, számítástechnikai terem, sport- és szabadidős létesítmények), illetve az ott rendelkezésre álló eszközöket, részt vegyen a diákkörök munkájában, választó és választható legyen diákképviseletbe, szobájában és a kollégium társalgójában fogadja hozzátartozóit, a kollégium társalgójában fogadja barátait, egymás szobájában akkor tartózkodhatnak, ha az ott lakók is jelen 5.2. Diákkörök alakításának joga 5.1. A tanulók, a kollégiumi intézményegység-vezetőjénél történő bejelentés terhe és az intézményvezető egyetértése mellett, szabadon alakíthatnak diákköröket. A bejelentésnek tartalmaznia kell a diákkör megnevezését, célját, a vezető nevét és osztályát. Tartalmaznia kell továbbá azon eszközök, berendezések jegyzékét, amelyeket a diákkör használ, illetve a diákkör működéséhez szükséges, a tagok által igényelt, kollégiumi eszközök felsorolását. A diákkör működéséről és az eszközök, berendezések alkalmazhatóságáról a kollégiumi intézményegység-vezetője dönt. VI. Tanulói kötelességek 6.1. Minden diák a napirendben meghatározott időben tankörön köteles részt venni, ez alól felmentést csak az intézményvezető adhat. A felmentett diákok a tankör ideje alatt a szobájukban önállóan tanulnak A megállapodástól eltérő időpontban visszaérkező tanuló köteles az ügyeletes nevelőtanárnál jelentkezni Az esti létszámellenőrzéskor, 21:30 órától a tanári engedéllyel más elfoglaltságon lévők kivételével a tanulóknak a szobájukban kell tartózkodniuk A tanulóknak a reggeli indulás előtt és hazautazáskor ellenőrizni kell az ablakok bezárását, a vízcsap elzárását, az elektromos berendezések kikapcsolását és rendbe kell tenniük szobájukat. A szobákat kulccsal be kell zárni, a kulcsot portán le kell adni A tanulók kötelesek lakószobájukat naponta kitakarítani és a közös helyiségek rendjét és tisztaságát megőrizni A kollégiumon kívül szervezett elfoglaltságokon a kollégista csak nevelőtanára és a kollégiumi intézményegység-vezető engedélyével vehet részt A tanuló a kollégiumi szintű ünnepélyeken az alkalomhoz illő öltözetben köteles megjelenni. 14
16 6.8. A tanuló jelentse a felügyeletét ellátó pedagógusnak vagy más alkalmazottnak, ha saját magát vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet, illetve balesetet észlel! 6.9. A tanulónak betegségét haladéktalanul jelentenie kell a kollégiumi ügyeletes tanárnak, majd az orvosi rendelésen kell megjelennie A kollégium területén elhagyott tárgyakat a megtaláló köteles a portán leadni, ahol azt a jogos tulajdonosa átveheti. VII. Kollégiumi ellátás igénybevétele, megszűnése 7.1. A tanuló kezdő évfolyamon beiratkozásakor kérheti a felvételét a kollégiumba. Kérését az iskola vezetése egy napon belül elbírálja. A kezdő évfolyamok kivételével a következő évi felvételi kérelmet május 31-ig kell beadni. A kérést az iskola vezetése elbírálja, és elutasító válasz esetén június 30-ig értesíti a szülőt, tanulót. Tanév közben a felvételi kérelmet az iskola vezetése egy héten belül elbírálja A kollégiumi ellátás megszűnik: a tanév végén, a tanulói jogviszony megszűntével, kollégiumi tagságot megszüntető fegyelmi határozat jogerőre emelkedésével, a tanuló (kiskorú tanuló esetén a szülő) írásbeli lemondó nyilatkozatával, a tanulónak másik kollégiumba való átvételével. VIII. A gyermek, tanuló távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó előírások 8.1 A kollégistáknak a hét utolsó tanítási napján 15:00 óráig kell elhagyniuk a kollégiumot, a visszaérkezés a tanítás megkezdését megelőző nap 17:00 órától lehetséges. Amennyiben a tanuló (kiskorú tanuló esetén gondviselője) családi ok vagy betegség miatt 21:00 óráig vagy az előre jelzett időpontig nem tud visszaérkezni a kollégiumba, azt telefonon jeleznie kell A tanulók kollégiumból való távolmaradása a szülő előzetes kérésére és az osztályfőnök engedélyével történhet A kollégiumi szálláshelyeket a kollégium a tanulók távolléte esetén hasznosíthatja. Ilyen esetben a tanulók személyes tárgyaikat nem hagyhatják hozzáférhető helyen. IX. A kollégiumi lakhatás ideje alatt a kollégiumon kívüli tartózkodás során elvárt tanulói magatartás és az iskola, kollégium által szervezett, a pedagógiai program végrehajtásához kapcsolódó iskolán, kollégiumon kívüli rendezvényeken elvárt tanulói magatartás 9.1. A kollégiumi lakhatás ideje alatt a kollégiumban és a kollégiumon kívül is elvárt, hogy a tanulók erkölcsös, tisztességes és tisztelettudó, segítőkész magatartást tanúsítsanak. Legyenek felelősségteljesek, becsületesek. Legyenek mindenkor kötelességtudó és mértéktartó diákok. X. A tanulók jutalmazásának elvei és formái A tanulókat, tanulóközösségeket a magatartás, a szorgalom, a tanulmányi, gyakorlati munka, a sport, a kulturális és a közösségi tevékenység terén elért példaértékű, jó eredményeikért jutalom illeti meg A teljesítmények értékelésének formái: nevelőtanári dicséret, kollégiumi intézményegység-vezetői dicséret, nevelőtestületi dicséret. 15
17 XI. A fegyelmező intézkedések formái és alkalmazásának elvei Az a tanuló, aki a kollégiumi házirenddel kapcsolatos kötelezettségeit szándékosan megszegi, fegyelmező intézkedésben részesül. A fegyelmező intézkedés olyan nevelési eszköz, amelynek alkalmazásakor figyelembe kell venni a tanuló életkori sajátosságait és a terhére rótt kötelességszegés súlyát Fegyelmező intézkedések: szóbeli figyelmeztetés, írásbeli: o nevelőtanári figyelmeztetés, o nevelőtanári intő, o kollégiumi intézményegység-vezetői figyelmeztetés, o kollégiumi intézményegység-vezetői intő; fegyelmi határozatok: o megrovás, o szigorú megrovás, o meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, megvonása, o áthelyezés másik szobába, tanulócsoportba, o a kollégium tagsági viszony megszüntetése. Az utolsó határozat felfüggesztve is adható. XII. A tanulók véleménynyilvánításának, a tanulók rendszeres tájékoztatásának rendje és formái A tanulók a kollégiumi beiratkozáskor, illetve minden, a házirend jelentős részét érintő, módosításkor megkapják annak egy példányát. Az érvényes házirend a kollégiumban kifüggesztésre kerül. A tanulók bármilyen személyüket vagy a kollégiumi életet érintő ügyben információt kérhetnek és az emberi méltóság tiszteletben tartásával véleményt nyilváníthatnak Ennek fórumai: nevelőtanár, kollégiumi intézményegység-vezető, az iskola intézményvezetője, diákközgyűlés A tanulók rendszeres tájékoztatását a kollégium hirdetőtáblája is szolgálja, amelyre minden olyan nevelőtestületi döntést ki kell tenni, mely érinti a tanulókat Kérdéseikre a tanulók legkésőbb 30 napon belül választ kapnak. A kollégiumi diákközgyűlésen félévente egy-egy alkalommal az iskola intézményvezetője és a kollégiumi intézményegység-vezetője válaszol a tanulók által feltett kérdésekre. A közgyűlés értékeli a kollégiumi házirend betartásával kapcsolatos tapasztalatokat A tanuló véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a kollégium működésével és a kollégium tanulóival kapcsolatos valamennyi kérdésben. A kollégiumi tanulók nagyobb közösségét érintő ügyekben a kollégiumi intézményegység-vezetője kikéri a kollégiumi tanulók véleményét is. Ebben a tekintetben a kollégiumi tanulók nagyobb közösségének számít a mindenkori kollégiumi tanulólétszám legalább 1/3-a. XIII. Jogorvoslati jog A tanuló és a szülő joga, hogy az iskola intézményvezetőjéhez, a kollégiumi intézményegység-vezetőjéhez, a kollégiumi nevelőtanárokhoz, és az iskolai diákönkormányzathoz fordulhasson panaszával, illetve érdekképviseletért, vagy kérje az őt ért sérelem orvoslását. A panaszra legkésőbb 30 napon belül választ kell kapnia. Amennyiben a panasza nem nyer érdemi elintézést, akkor jogorvoslatért az iskola és a kollégium fenntartójához fordulhat. 16
KOLLÉGIUMI HÁZIREND. 2.1. A nap rendje: 06:00 06:30 általános ébresztő (tisztálkodás, takarítás, szobarend, a szobák szellőztetése);
I. Bevezető Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium KOLLÉGIUMI HÁZIREND 1.1. Ez a Házirend a Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a 20/2012 EMMI rendelet elő-írásaira alapján készült.
Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND
Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz
VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND
1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus
Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend
Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata
Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1
Szabóné Tóth Erika Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Mi is az a Házirend? Jogi forrás Intézményi belső normatív szabály. Jogi szabály, amelynek szükségszerű és nélkülözhetetlen tartalmi és eljárásbeli
DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM
HÁZIREND DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 12. OM azonosító: 031197 Hatályos: 2015. szeptember 7-től I. Az intézmény adatai; a házirend hatálya, elfogadásának menete
Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola. Házirend
Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola Házirend TARTALOMJEGYZÉK Intézmény adatai... 3 Bevezető rendelkezések... 3 Alkalmazási kör:... 3 A jogi szabályozás alapjai... 3 A nyilvánosságra hozatal
Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.
Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5
Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.
Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI
LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.
LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA H á z i r e n d 2013/2014. A házirend célja A nevelőtestület és a tanulókat képviselő diákönkormányzat által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének
AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium Készült: 2014. szeptember 01. Térítési- és tandíjfizetés szabályozása Kötelező felülvizsgálat: folyamatosan Verziószám: 1. AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
Az iskola fegyelmi szabályzata
1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő
Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20.
Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. H Á Z I R E N D Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete 2012. december 19-én. Hatályos: 2013. január 1-jétől. A
HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 032413 Csomád 2013. Tartalom 1Bevezető rendelkezések...4 2Jogok és kötelességek...5 2.1A tanulók jogai...5 2.2A tanulói jogok gyakorlása...6 2.3A
Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE
Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE 2010. június 28. Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 3 1. Az intézmény alapadatai... 4 2. Az iskola tanulóközösségei... 5 II. Jogok és kötelességek... 6
Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.
Házirend Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Általános szabályok A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD
OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési
SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015.
SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015. Iskola neve és címe: Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Savaria Közlekedési Szakképző Iskolája és Kollégiuma 9700 Szombathely,
Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény
DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon
H Á Z I R E N D nappali tagozat
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu
MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND
MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és
HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.
2013 HÁZIREND Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Iskolánk
Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3.
1 Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. Az intézmény adatai 1.4. Az iskola nagyobb tanulóközösségei
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 3200 Gyöngyös, Than Károly út 1. Telefon: (+36) 37/505-100 Telefax: (+36) 37/505-108 Honlap: www.vbjnet.hu E-mail:
HÁZIREND. Hunfalvy János. Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola
HÁZIREND Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 2010 Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 4 II. A házirend célja, feladata, általános elvárások...
József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.
HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend
SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE
SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND HATÁLYA... 4 II. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK... 5 III. AZ ISKOLA NAGYOBB KÖZÖSSÉGEI... 9 IV. A TANULÓK, SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA... 9 V. AZ
SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY
SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIREND Készítette: Stolár Mihály igazgató Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4251 Hajdúsámson, Kossuth u. 2-8. 52/590-400 Fax: 52/590-407 hsamsonisk@t-online.hu DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
Közgazdasági Szakgimnáziuma
Az iskola munkarendje Az iskola éves munkatervét a nevelőtestület határozza meg a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat véleménye alapján. A tanítás nélküli munkanapok időpontjait az éves munkaterv tartalmazza.
HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza
HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata
SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!
SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés
HÁZIREND. Orosháza 2015.
HÁZIREND Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 3 1. A házirend célja és feladata... 3 2. A házirend hatálya... 3 3. A házirend nyilvánossága... 3 4. A házirend felülvizsgálata...
VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND
VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND ÁLTALÁNOS ALAPELVEI... 1 1. A TANULÓK JOGAI
ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA
ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Székhely: 2881 Ászár, Kossuth Lajos utca 26. Tagintézmény: Gárdonyi Géza Általános Iskolája 2882 Kerékteleki, Fő utca 31. Házirendünk
2013 HÁZIREND KTKIKI
2013 HÁZIREND KTKIKI TARTALOMJEGYZÉK 1. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1.1. A házirend célja 1.2. A házirend feladata 1.3. A házirend jogi és egyéb forrásai 1.4. A házirend hatálya 1.5.
Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.
2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba
Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2.
Iktsz: /2013. Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: 102603 Vácszentlászló, 2013. szeptember 2. 1 1. Általános alapelvek Iskolánkban az alapfokú művészetoktatás
A Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata
A Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata Győr, 2018. szeptember 3. 1 Tartalom 1. Jogszabályi háttér.3. 2. A diákönkormányzat célja, feladatai.5. 3. A diákönkormányzat
KVGY Kft tanműhelyének házirendje
KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő
ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE
1 ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Hatos Tiborné intézményvezető helyettes Hatályba lépés időpontja: 2014. január 1. 1 2 Tartalom I. Bevezető rendelkezések... 4 1. A házirend célja...
H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata
H Á Z I R E N D mely az FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai
Az iskola házirendje
Az iskola házirendje Debreczeni Márton Szakképző Iskola Házirend Az intézmény székhelye: 3518 Miskolc, Debreczeni Márton tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 029340 Az intézmény felügyeletei szerve: Miskolc
BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA
BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM 202 968 HÁZIREND 2014. 1 Tartalom I. Bevezető.3 I/1. Az intézményre érvényes szabályozások... 3 I/2. Alapelvek.....4 II. Általános rendelkezések 4 II/1.
PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18.
PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rudas Péter Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. 1 Házirend Bevezető rendelkezések... 3 Az intézmény adatai... 4 Az iskola
HÁZIREND. Tartalomjegyzék
HÁZIREND 2015. HÁZIREND Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések ---------------------------------------------------------------------------------- 3. 1.1 Az intézmény adatai --------------------------------------------------------------------------------
I. A GYERMEK, TANULÓ TÁVOLMARADÁSÁNAK, MULASZTÁSÁNAK, KÉSÉSÉNEK IGAZOLÁSÁRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK 1. A foglalkozásokon való részvétel A tanuló
I. A GYERMEK, TANULÓ TÁVOLMARADÁSÁNAK, MULASZTÁSÁNAK, KÉSÉSÉNEK IGAZOLÁSÁRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK 1. A foglalkozásokon való részvétel A tanuló kötelessége, hogy részt vegyen a kötelező, valamint a választott
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Hatályba lép: 2013. szeptember 2. Horváth Zoltán igazgató 1 A HÁZIREND CÉLJA... 5 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 3 A TANULÓK KÖTELESSÉGEI... 6 4 A
TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND
TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2015 TARTALOM Preambulum... 2 I. Általános rendelkezések... 2 II. A tanuló kötelességei... 2 III. A hetes kötelességei...
Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Házirendje
Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Házirendje A Házirend hatálya kiterjed az intézményben, iskolarendszerben tanulókra, a felnőttképzésben résztvevőkre, a dolgozókra, a szülőkre és az
Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola
Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 8330 Sümeg, Mártírok útja 1-3. Telefon: 87/550-010; 87/550-012 Fax: 87/550-010 E-mail: titkarsag@kisfaludy.hu Honlap: www.kisfaludy.hu
Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév
Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. OM:035472 Igazgató: Aranyiné Farkas Magdolna Magántanulói szabályzat 1.) Jogszabályi
A DEÁK FERENC KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE
Deák Ferenc Kollégium OM azonosító: 040556 4024 Debrecen, Tímár u. 1. Tel.: 52-534-949, Fax: 52-534-948 www.deakkoli.sulinet.hu, e-mail: deakkoli@freemail.hu, deak@kollegium.debrecen.hu A DEÁK FERENC KOLLÉGIUM
3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi
Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu
HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,
NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND
NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA ISKOLAI HÁZIREND 2016. Változások átvezetésére Sorszáma: kötelezett: nem kötelezett:
EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG
Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók
HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,
1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév
1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E 2012/2013-as tanév Tanulóink eredményes munkája érdekében a Házirend betartása és betartatása, a benne rögzített
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézményi házirend célja, hogy a korai fejlesztésben és fejlesztő nevelésben résztvevő gyermekek, továbbá az itt dolgozó pedagógus és nem pedagógus kollégák belső intézményi
Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakképző Iskolája HÁZIREND
Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakképző Iskolája HÁZIREND Készítette: Jakab Dénes mb. igazgató Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 15. Bevezető rendelkezések A házirend az intézmény
HÁZIRENDJE (2014) 1 Bevezető rendelkezések. 2 Jogok és kötelességek. Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
1 Bevezető rendelkezések Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE (2014) Ezen házirend: a Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet,
K o s s u t h L a j o s Á l t a l á n o s I s k o l a. I. Tartalomjegyzék
I. Tartalomjegyzék II. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 III. AZ ISKOLA NAGYOBB TANULÓKÖZÖSSÉGE... 3 IV. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK... 3 IV.1. A TANULÓK JOGAI... 3 IV.2. TANULÓI JOGOK GYAKORLÁSA... 5 IV.3. A TANULÓ
Intézmény neve: Székhelye: OM azonosító: Fenntartó:
Győr, 2013 Intézmény neve: Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Baross Gábor Zweisprachige Fachmittelschule für Wirtschaft Baross Gábor Bilingual Technical Secondary School
HÁZIREND. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola
2015 HÁZIREND Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola Tartalomjegyzék I. A házirend célja, feladata... 3 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága... 4 IV. A tanulók
Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014.
Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014. 1. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 3 A házirend célja és feladata... 3 A házirend hatálya... 3 A házirend nyilvánossága... 3 A Házirend szabályozási
Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje
Kincskereső Általános Iskola Tófej Házirendje 2014 Az általános iskola házirendje 1. Bevezető A házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek gyakorlására, az
A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Házirendje
A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Házirendje Bevezetés: Az iskolai Házirend tartalmát, hatáskörét a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.), valamint a 20/2012.
Nagy László Általános Iskola és Gimnázium. Házirend 2013. április 1-től
Nagy László Általános Iskola és Gimnázium Házirend 2013. április 1-től Tartalomjegyzék 1. A tanulói jogok gyakorlásának módja 2. A tanulói kötelességek végrehajtásának módja 3. Az iskola által elvárt viselkedés
II. módosításokkal egységes szerkezetben
Fischer Mór Porcelánipari Szakiskola 8440 Herend, Kossuth Lajos u. 146. (88) 523-287 E-mail: herendiszakiskola@herend.com Web: www.herendiszakiskola.hu HÁZIREND II. módosításokkal egységes szerkezetben
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.
GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND 2013 Tartalom 1. A Házirend célja és feladata, hatálya... Hiba! A könyvjelző nem 1.1.A házirend hatálya...
A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE
A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának
Békéscsabai Andrássy Gyula. Gimnázium és Kollégium
Békéscsabai Andrássy Gyula Házirend 2013 Békéscsabai Andrássy Gyula 1 HÁZIREND Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Gimnáziumi Házirend 2013 Békéscsabai Andrássy Gyula 2 HÁZIREND A Békéscsabai
SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011.
1 SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. Sorszáma: Változások átvezetésére - kötelezett: - nem kötelezett: A Házirend a SIPKAY
RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE
Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság út 16-20. 3. sz. melléklet HÁZIREND RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Hatályba
A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. Budapest, 2014. március. Tápai Ildikó Anikó igazgató
A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM JE Budapest, 2014. március Tápai Ildikó Anikó igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rész... 3 II. Általános rendelkezések... 3 III. A tanuló kötelességei és jogai...
EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 1/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA
EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 1/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT HÁZIREND MÓDOSÍTÁSÁRÓL Papp András Igazgató
VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ
A VÁMOSGYÖRKI VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2012 1 Isten emberi szívekben hajol felénk. (Mácz István) 2 TARTALOM 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Az Intézmény adatai...
5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878
5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu OM azonosító: 035878 a Szegő Gábor Általános Iskola HÁZIRENDJE Módosításokkal együtt hatályba lép: 2015.
Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig
Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig 5 Tartalomjegyzék I. Preambulum...6 1. Intézményi adatok...6 2. A házirend célja és feladata...6
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje
A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 2011. évi CC. törvény a Nemzeti köznevelésről, a 229/2012.
Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola (Kaposvár, Nagy Imre tér 2.) HÁZIREND
Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola (Kaposvár, Nagy Imre tér 2.) HÁZIREND Készült: 2015. szeptember 1 Bevezetés Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A nevelési- oktatási
Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5.
Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola KLIK 080002 OM 031191 4065 Újszentmargita, Hunyadi u. 5. /fax.: 52/214-104 e-mail: hunyadiiskola@gmail.com HÁZIREND 2015 Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita
HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete.
BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. Hatályba lépés időpontja: 2009. szeptember Felülvizsgálva: 2011. szeptember Hatálybalépés időpontja:
Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 7. OM: 029300
Ikt.sz.: 643-1/2013. Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 7. OM: 029300 HÁZIREND Fenntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest, Nádor utca 32. 1. Általános
H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek.
H Á Z I R E N D A házirend célja a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a 3530 Miskolc, Bartók Béla tér 1. sz. alatt, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete és a Miskolc,
A tanulók értékelése
kelése A) A tantárgyi évközi értékelés, valamint a félévi és tanév végi osztályozás rendjét a szaktanár a tanév első óráján ismerteti a tanulókkal. B) A tanulók évközi teljesítményének értékelése I. Az
FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND
FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...
Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium HÁZIREND 2014. 2 Tartalomjegyzék: 1. A Házirend jelentősége 4.o. 1.1. Mi a Házirend? 4.o. 1.2. A Házirend célja 4.o. 2. A Házirend hatálya
Aparhanti Általános Iskola OM: 036300. 7186 Aparhant, Rákóczi u.4. Házirend 2013.
Aparhanti Általános Iskola OM: 036300 7186 Aparhant, Rákóczi u.4. Házirend 2013. 2 I. Bevezető rendelkezések 1. Jelen Házirend közös rendelkezései érvényesek az Aparhanti Általános Iskola teljes területén,
A Kossuth Lajos Gimnázium Házirendje
XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium 1204 Budapest, Ady Endre u. 142. Tel/fax.: 283 1270 E-mail: kossuth@klgbp.hu Internet: www.klgbp.hu A Kossuth Lajos Gimnázium Házirendje 2 E házirendet a köznevelésre
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)
Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Házirend Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér Dalma Emese Legitimációs eljárás A nevelőtestület
A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE
1. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 3. melléklet A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ÓVODA HÁZIRENDJE 2016.
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ÓVODA HÁZIRENDJE 2016. 1 A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Óvoda HÁZIRENDJE
Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től
Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA 1 Érvényes: 2016. szeptember 1-től Általános rendelkezések A szabályzat hatálya kiterjed az Örömhír Általános iskola
HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete
BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE OM 032377 Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete Felülvizsgálva: 2013. március 18. Tóthné Seres Katalin intézményvezető 1 Tartalom 1.