Változásban az önkormányzati ifjúságügy

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Változásban az önkormányzati ifjúságügy"

Átírás

1 Változásban az önkormányzati ifjúságügy Téglásy Kristóf főosztályvezető október 13. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Ifjúságügyi Főosztály

2 Tartalom Bevezető Jelenlegi szabályozás ifjúságügyi vonatkozásai Problémák NIS Megoldási javaslatok Ifjúsági közfeladat mátrix - javaslat

3 Bevezető Európai Helyi Demokrácia Hét 1985: Helyi Önkormányzás Európai Chartája Európa Tanács kezdeményezésére évente megrendezik Helyi hatóságok, önkormányzatok nemzeti és helyi szintű eseményeken keresztül teszik ismertebbé a helyi demokrácia intézményeit és terjesztik a demokratikus részvétel gondolatát Cél: a helyi képviselők munkájának bemutatása, másrészről az állampolgárok ismereteinek bővítése lakóhelyük hatóságainak működéséről, valamint részvételük bátorítása a helyi ügyekben. Állampolgári Részvétel Hete Kampányhét, a közép-kelet európai hálózatok együttes és hangsúlyos megnyilatkozása annak érdekében, hogy az állampolgári részvétel problematikája erőteljesebben jelenjen meg az európai médiában, politikában és a civil társadalomban.

4 Az önkormányzat ifjúsági tevékenységének felépítése (folyamat jelleggel)

5 Problémák Hiányos törvényi háttér, keretfeltétel A hatályos Ötv-ben az ifjúsági feladatokról való gondoskodás jelentéktelen mértékben jelenik meg Az ifjúsági közfeladatok fogalmi köre, ellátásuk rendszere nem pontosan körülhatárolt Kevés az ifjúsági referensi státusz, szabályozatlan a referensek feladat- és munkaköre, ahogy szerepük az ifjúsági szolgáltatások rendszerén belül is Tekintettel az ifjúságpolitika ágazatköziségére, egyetlen törvény sem határoz meg ifjúsági intézményt A feladatokhoz nincs forrás rendelve

6 Nemzeti Ifjúsági Stratégia Hogy általuk legyen jobb! Nemzeti Ifjúsági Stratégia Javasolt az ifjúsági közfeladatok és az intézményrendszer meghatározása szempontjából az ágazati jogszabályok szinkronisztikus és horizontális szempontból történő elemzése, felülvizsgálata. Budapest, október

7 NIS I. cselekvési terve ( ) Jogszabályban szükséges megfogalmazni az állami és önkormányzati feladat és hatáskörbe tartozó ifjúsági feladatokat, a munkavégzéshez szükséges elvárásokat, valamint az ifjúságsegítői szakképzéssel összefüggő szabályokat Elő kell készíteni az önkormányzatok gyermek és ifjúsági feladatainak és az azokat ellátó tisztviselők, azaz az ifjúsági referensek hatáskörének szabályozását kompetencia-térkép és szakmai normák kialakításával. Határidő: december Meg kell teremteni az ifjúságbarát önkormányzat, gyermekbarát település elismerési rendszerét, illetve adaptálni kell a nemzetközi jó gyakorlatokat, és ki kell alakítani azok kritériumrendszerét.

8 Megoldási javaslatok Konkrétan meg kell fogalmazni az önkormányzatok ifjúsági feladatait (pl. ifjúsági közösségi tér működtetése, ifjúsági programok szervezése, ifjúsági referensek foglalkoztatása, stb.) Az ifjúságügyi feladatok között jelenjenek meg a harmonikus testi és lelki fejlődés elősegítésének szempontjai A törvényben kötelezővé kell tenni az 5000 fő feletti településeken legalább ifjúságsegítő végzettségű ifjúsági referens foglalkoztatását

9 Megoldási javaslatok Tisztázni kell az önkormányzati ifjúsági feladatokat ellátó tisztviselők hatáskörét Meg kell határozni a feladat ellátásához szükséges kompetenciákat Törvényben kell meghatározni azt a szervezetet, amely a településen élő fiatalokkal foglalkozik és az ágazatközi feladatokat ellátja Ifjúsági ház vagy ifjúsági információs és tanácsadó iroda ill. pont létrehozása, működtetése a településen Meg kell határozni az együttműködésben történő önkormányzati feladatellátás kereteit

10 Megoldási javaslatok A finanszírozást célszerű lenne központilag az önkormányzatokhoz rendelni! Súlyozott normatív alapú: Normatív támogatás a településen élő fiatalok száma alapján, amely a település mérete, illetve az adott településen élő, hátrányos helyzetű fiatalok aránya alapján súlyozható lenne 3,5 millió fiatallal (KSH 2009) számítva 200 Ft/fiatal (15-39 év) alapul véve ez éves szinten 700 millió Ft. Ha nem súlyozunk (összegszerű): Egy Debrecen méretű városnak 10 millió Ft/év, amelyet ifjúságügyre kell, hogy költsön. Ugyanakkor ez egy 2000 lelkes településen kb. 100 ezer Ft/év.

11 Ifjúsági közfeladat mátrix járás (kistérség) város megye MJV kerület főváros ifjúsági közösségi tér településenként mozgó ifjúsági szolgálat (felkereső ifjúsági szolgáltatás) helyhez kötött ifjúsági szolgáltatás ifjúsági tábor biztosítása együttműködés a fiatalok és a testület/hivatal között (párbeszédrendszer, fórum, kerekasztal, tanács stb.) Ifjúságüggyel foglalkozó állandó bizottság ifjúsági referens foglalkoztatása ifjúsági koncepció (stratégia és cselekvési terv)

12 Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Téglásy Kristóf

13 1990. évi LV. törvény a helyi önkormányzatokról II. fejezet A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT A települési önkormányzat feladata, hatásköre, szervei 8. (1) A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a településfejlesztés, a településrendezés, az épített és természeti környezet védelme, a lakásgazdálkodás, a vízrendezés és a csapadékvíz elvezetés, a csatornázás, a köztemető fenntartása, a helyi közutak és közterületek fenntartása, helyi tömegközlekedés, a köztisztaság és településtisztaság biztosítása; gondoskodás a helyi tűzvédelemről, közbiztonság helyi feladatairól; közreműködés a helyi energiaszolgáltatásban, a foglalkoztatás megoldásában; az óvodáról, az alapfokú nevelésről, oktatásról, az egészségügyi, a szociális ellátásról, valamint a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás; a közösségi tér biztosítása; közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység, sport támogatása; a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének a biztosítása; az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése. (2) Az (1) bekezdésben foglalt feladatokban a települési önkormányzat maga határozza meg - a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségeitől függően -, mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el. (5) A települési önkormányzat a feladatai körében támogatja a lakosság önszerveződő közösségeinek a tevékenységét, együttműködik e közösségekkel. A képviselő-testület a szervezeti és működési szabályzatában határozza meg, mely önszerveződő közösségek képviselőit illeti meg tevékenységi körében tanácskozási jog a képviselő-testület és bizottsága ülésein.

14 1990. évi LV. törvény a helyi önkormányzatokról VII. fejezet A FŐVÁROS A helyi önkormányzati feladat- és hatásköröknek a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti megosztása 63/A. A fővárosi önkormányzat feladat- és hatásköre különösen n) gondoskodik az egynél több kerületet, illetőleg a főváros területét is meghaladó ellátási kötelezettség körében: a középiskolai, a szakiskolai és a kollégiumi ellátásról, ha a feladat ellátását a kerületi önkormányzat nem vállalja; a művészeti, közművelődési, a közgyűjteményi feladatok ellátásáról; az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról és szakosított szociális ellátásról; a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység biztosításáról, fejlesztéséről; a testnevelési, sportszervezési és ifjúsági feladatokról; részt vesz az egynél több kerületet érintő közoktatási, közművelődési, tudományos, művészeti, sport-, valamint gyermek- és ifjúsági tevékenység összehangolásában;

15 1990. évi LV. törvény a helyi önkormányzatokról VIII. fejezet A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT A megyei önkormányzat feladata és hatásköre 70. (1) A megyei önkormányzat kötelező feladatként gondoskodik különösen a) a középiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátást biztosító települési önkormányzat nem vállalja; a természet és a társadalom megyében levő kulturális javainak, valamint a történeti iratoknak a gyűjtéséről, őrzéséről, tudományos feldolgozásáról; továbbá a megyei könyvtári szolgáltatásokról, a pedagógiai és közművelődési szakmai tanácsadásról és szolgáltatásokról; a megyei testnevelési-, sportszervezési, valamint a gyermek- és ifjúsági jogok érvényesítésével kapcsolatos feladatokról; (4) A megyei önkormányzat a törvényi kötelezettségeinek teljesítésén túl szabadon vállalhat olyan közfeladatokat, amelyeket törvény nem utalt más szerv kizárólagos feladat- és hatáskörébe, illetve amelynek gyakorlása nem sérti a megyében levő községek és városok érdekeit.

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat

Részletesebben

Statisztikai adatok a teleházakról

Statisztikai adatok a teleházakról Statisztikai adatok a teleházakról A teleházak megoszlása működtetői kör szerint Működtető db Valós % 1,00 civil szervezet 78 55,7 2,00 önkormányzat vagy önkormányzati intézmény 55 39,3 3,00 vállalkozás

Részletesebben

Vonzáskörzetek, központok, övezetek

Vonzáskörzetek, központok, övezetek SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Vonzáskörzetek, központok, övezetek 2007/08. tanév, 2. félév Település- és területfejlesztés I. Páthy Ádám Települési funkciók Alapfunkciók Központi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S . NAPIREND Ügyiratszám: 14/565-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Állami tulajdonú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület május 21-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület május 21-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 50. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. május 21-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Sajóvámos Község Polgármesterétől 3712. Sajóvámos, Munkácsy u. 2. Telefon: 46/ 597-222

Sajóvámos Község Polgármesterétől 3712. Sajóvámos, Munkácsy u. 2. Telefon: 46/ 597-222 Sajóvámos Község Polgármesterétől 3712. Sajóvámos, Munkácsy u. 2. Telefon: 46/ 597-222 Tisztelt Képviselő testület! Sajóvámos községi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2007.(X.01.) számú rendeletének módosítása Bag

Részletesebben

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportj a. T/... számú törvényjavasla t

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportj a. T/... számú törvényjavasla t Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportj a Lei, 2010 MM 17. T/... számú törvényjavasla t a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekébe n a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Győr, 2009. október 28. Válság van? Szabó Lajos: Válság akkor van, ha az emberek válságként élik meg a körülöttük levő

Részletesebben

Az önkormányzat feladata, hatásköre, alaptevékenységinek köre

Az önkormányzat feladata, hatásköre, alaptevékenységinek köre Az önkormányzat feladata, hatásköre, alaptevékenységinek köre 6. (1) A helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján az önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a településfejlesztés,

Részletesebben

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról 39/ 2009. (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról Dabas Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Testület) a komplex

Részletesebben

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 31-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem kötelező feladatok átadása a Baranya Megyei Önkormányzat részére

Részletesebben

hivatal@abrahamhegy.hu Név Fábián Gusztáv polgármester Postai cím 8256 Salföld, Kossuth L. u. 27. Telefonszám + 36 20 275-7511

hivatal@abrahamhegy.hu Név Fábián Gusztáv polgármester Postai cím 8256 Salföld, Kossuth L. u. 27. Telefonszám + 36 20 275-7511 Közérdekű adatok: 1. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK 1.1.KAPCSOLAT, SZERVEZET, VEZETŐK 1.1.1 ELÉRHETŐSÉGI ADATOK Hivatalos név Salföld Község Önkormányzata Székhely 8256 Salföld, Kossuth L. u. 27. Postai

Részletesebben

Az ingatlan-nyilvántartás szerint a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. (1081 Budapest, Köztársaság tér 20.) javára bányaszolgalmi jog került bejegyzésre.

Az ingatlan-nyilvántartás szerint a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. (1081 Budapest, Köztársaság tér 20.) javára bányaszolgalmi jog került bejegyzésre. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály Áh

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

ÁROP-1.A.2/A

ÁROP-1.A.2/A Projektgazda bemutatása Az önkormányzat működését és tevékenységeit alapvetően, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény határozza meg. Eszerint a települési önkormányzat általános feladat

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat Előterjesztő: Polgármester Iktatószám: 8476-23/2011. Tárgy: Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás Melléklet: 1 db Határozati javaslat Készítette: Szociális, Családvédelmi

Részletesebben

Az önkormányzatok szerepe az energiagazdaságban

Az önkormányzatok szerepe az energiagazdaságban Az önkormányzatok szerepe az energiagazdaságban Dr. Fábián Zsolt, Címzetes egyetemi docens, alpolgármester Gödöllő Város Önkormányzata Városi energiafelhasználás, energetikai konferencia 2010. 11. 25.

Részletesebben

(1) A képviselő-testület választásakor 13 képviselőből és a polgármesterből áll. A települési képviselők névsorát a 2. számú melléklet tartalmazza.

(1) A képviselő-testület választásakor 13 képviselőből és a polgármesterből áll. A települési képviselők névsorát a 2. számú melléklet tartalmazza. 1 Tárnok Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2006. (X. 17.) rendelete az Önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 13/1995. (IX. 20.) rendelet módosításáról Tárnok Nagyközség

Részletesebben

Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre

Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre [1] [2] [3] [4][5] 1. melléklet 7/2014. (X.27.) önkormányzati rendelethez Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre Kormányzati Funkciók Elnevezés 011130 Önkormányzatok

Részletesebben

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Tamási 2010. május 4. Kell-e törvényi szabályozás? 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 60.

Részletesebben

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOT ELŐÍRÓ ELLÁTANDÓ FELADAT FELADAT JOGSZABÁLY EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Háziorvosi ellátás, házi gyermekorvosi ellátás

Részletesebben

Kötelezően ellátandó feladatok

Kötelezően ellátandó feladatok I. számú Függelék Kötelezően ellátandó feladatok 1./ Vízrendezés és csapadékvíz elvezetése, csatornázás, vízkárelhárítás, árvíz és belvízelvezetés (zárt csapadékcsatorna hálózat és nyílt árkok karbantartása),

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7.

A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7. A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, 2014. február 7. Az OFI feladatai a Nemzeti Tehetség Program szakmai irányításában ellátja a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs

Részletesebben

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves. Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA a évi CXII. törvény alapján. I. Szervezeti, személyzeti adatok

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA a évi CXII. törvény alapján. I. Szervezeti, személyzeti adatok ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2011. évi CXII. törvény alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve: Balatonszőlős Község Önkormányzata székhelye, postai címe:

Részletesebben

KMKK Középkelet- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kapcsolata az Önkormányzatokkal. Helyi és helyközi menetrend kialakítása

KMKK Középkelet- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kapcsolata az Önkormányzatokkal. Helyi és helyközi menetrend kialakítása KMKK Középkelet- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kapcsolata az Önkormányzatokkal. Helyi és helyközi menetrend kialakítása 2016. október 6-7. Salgótarján- Szécsény Határok nélküli partnerség, című

Részletesebben

BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(III.26.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Berzence Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

ÁROP-1.A.2/A

ÁROP-1.A.2/A PROJEKT IRÁNYÍTÁSI ÉS DÖNTÉSHOZATALI RENDJÉNEK BEMUTATÁSA PROJEKTGAZDA BEMUTATÁSA Az önkormányzat működését és tevékenységeit alapvetően, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény határozza

Részletesebben

A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL

A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL A NEMZETI, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL HUJBER ILDIKÓ YŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK VEZETŐ-FŐTANÁCSOSA kihirdetése XII. 29. hatálybalépése

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T /2012. (...) Kgy. KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012....... napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Polgármester 01/87213-3/2012

Részletesebben

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervére 2007-2013

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervére 2007-2013 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO. 1204/2007. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervére 2007-2013 Összeállította:

Részletesebben

A különbözı közigazgatási-közszolgáltatási reformelképzelések kidolgozása hagyományosan nem jár együtt hatáselemzések készítésével.

A különbözı közigazgatási-közszolgáltatási reformelképzelések kidolgozása hagyományosan nem jár együtt hatáselemzések készítésével. A régiók kialakításának finanszírozási kérdései Vigvári András vigvaria@inext.hu Koncepció A különbözı közigazgatási-közszolgáltatási reformelképzelések kidolgozása hagyományosan nem jár együtt hatáselemzések

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2009. évi Közfoglalkoztatási Terve Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA a évi CXII. törvény alapján. I. Szervezeti, személyzeti adatok

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA a évi CXII. törvény alapján. I. Szervezeti, személyzeti adatok ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2011. évi CXII. törvény alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve: Vászoly Község Önkormányzata székhelye, postai címe: 8245

Részletesebben

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2015. (VIII.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 19/2011. (XII.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Részletesebben

1997. évi CLIV. tv. 152. fenntartású háziorvosi szolgálat útján) - házi gyermekorvosi ellátás (önkormányzati

1997. évi CLIV. tv. 152. fenntartású háziorvosi szolgálat útján) - házi gyermekorvosi ellátás (önkormányzati 1. melléklet a../2011. (..)önkormányzati rendelethez Az önkormányzat kötelező- és önként vállalt feladatainak jegyzéke Egészségügyi ellátás - háziorvosi ellátás (önkormányzati 1997. évi CLIV. tv. 152.

Részletesebben

2014. február 11-én tartandó ülésére. Bejelentések

2014. február 11-én tartandó ülésére. Bejelentések Medgyesbodzás Község Önkormányzat Polgármestere Medgyesbodzás, Széchenyi u 38. Előterjesztés Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2014. február 11-én tartandó ülésére Bejelentések

Részletesebben

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete, a 16/2004.(IV.30.), az 5/2009. (III.02.), a 22/2017.(IX.29.) és a 7/2019.(III.29.) önkormányzat rendeletekkel egységes

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. október 30-i ülésére Tárgy: Döntés Zirc város részvételéről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium helyi önkormányzatok gyermek

Részletesebben

GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA melyet Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2008. (VIII. 7) határozattal fogadott el Módosította Gyöngyösoroszi Községi

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának

Részletesebben

A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ

A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.)

Részletesebben

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

- helyi építészeti örökség értékeinek védelme évi LXXVIII. tv. 6. (1) 57. (2)

- helyi építészeti örökség értékeinek védelme évi LXXVIII. tv. 6. (1) 57. (2) TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI FELADATOK - helyi építészeti örökség értékeinek védelme 1997. évi LXXVIII. tv. 6. (1) 57. (2) - településfejlesztés 13. (1) - településrendezés 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! .../2016. KT Bácsalmás Város Polgármesterétől Véleményező Bizottság: Pénzügyi Fejlesztési Bizottság Jogi Ügyrendi Bizottság Tárgyalás módja: Nyílt ülés Döntéshozatal módja: Egyszerű többség Témafelelős:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

Bag Nagyközségi Önkormányzat. Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete. az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól

Bag Nagyközségi Önkormányzat. Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete. az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól Bag Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól Bag Nagyközség Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

A magyarországi önkormányzati rendszer áttekintése a helyi önkormányzatok szerepe és felelőssége. Dr. Zongor Gábor

A magyarországi önkormányzati rendszer áttekintése a helyi önkormányzatok szerepe és felelőssége. Dr. Zongor Gábor A magyarországi önkormányzati rendszer áttekintése a helyi önkormányzatok szerepe és felelőssége Budapesti Gazdasági Főiskola 2013. Március 6. Dr. Zongor Gábor TÖOSZ főtitkár I. A magyar helyzet 1990-2012

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK. 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK. 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok 2. melléklet a 10/2013.(III.27.) önkormányzati hez.) SIMONTORNY VÁROS ÖNKORMÁNYZT ÁLTL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLLT FELDTOK 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok 1 testvérvárosi kapcsolatok

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben

Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Szijártóháza Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően

Részletesebben

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az egyetemes emberi kultúra és a nemzeti kultúra

Részletesebben

AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI

AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI Szekszárd, 2013. április 18. GERZSEI PÉTER IGAZGATÓ KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT SZEKSZÁRDI TANKERÜLET 2013. JANUÁR 01. A nemzeg köznevelésről szóló

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum ALAPÍTÓ OKIRAT Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (a továbbiakban Áht.) 8. (1) bekezdése b) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

A rendelet 1 számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. sz. melléklete lép: 2. Záró rendelkezések

A rendelet 1 számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. sz. melléklete lép: 2. Záró rendelkezések Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének 2/2015. (II. 10.) önkormányzati rendelete 18/2014. (XI. 14.) önkormányzati rendelet Gyömrő Város Képviselő testülete és Szerveinek Szervezeti és Működési

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7. ALAPÍTÓ OKIRAT Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66.

Részletesebben

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás 51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás módosításáról 1 hatályos: 2014.01.01-2014.01.02 A központi

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 18/2008.(VI.25.) számú R E N D E L E T

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 18/2008.(VI.25.) számú R E N D E L E T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 18/2008.(VI.25.) számú R E N D E L E T Az önkormányzat által szervezett foglalkoztatásról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.30.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 6/2007.(IV.02.) rendeletének módosításáról Endrefalva Község Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 7-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 277/2011. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Közfeladatok átadása a FESZOFE Nonprofit Kft. részére

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város

Részletesebben

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22. Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia 2016. április 22. A FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS LEHETŐSÉGEI Galambos Annamária főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium VÁLTSUNK SZEMLÉLETET!

Részletesebben

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Bencze Györgyné Hajni VIII. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia 2009. május 29. Az ifjúsági munka foglalkozásszerű vagy önkéntes

Részletesebben

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről * 1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

Téma Altéma Konkrét megnevezés Egyszeri

Téma Altéma Konkrét megnevezés Egyszeri 5.1. Kiad A gazdasági program egyes pénzkiadás nélkül, míg más célok jelentős költségek árán valósíthatóak meg. A következőkben azok a mérhető költségvetési kiadással járó fejlesztések, célok kerülnek

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

CIVIL FÓRUM. Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3.

CIVIL FÓRUM. Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3. CIVIL FÓRUM Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3. 2015.február 9. Pakod Mit jelent a közhasznúság a törvény szerint? Érdemese-e

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat testnevelési és sportfeladatairól (módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

Készítette: Kiss András Operatív igazgató, KEMAFI Sz-Sz-B megyei Civil Információs Centrum Kerekes Tímea irodavezető, CIC

Készítette: Kiss András Operatív igazgató, KEMAFI Sz-Sz-B megyei Civil Információs Centrum Kerekes Tímea irodavezető, CIC Készítette: Kiss András Operatív igazgató, KEMAFI Sz-Sz-B megyei Civil Információs Centrum Kerekes Tímea irodavezető, CIC Civil Információs Centrum általában az Emberi Erőforrás Minisztérium szakmai partnere

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 26181/2016. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása

Részletesebben

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép.

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép. Dunafalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.2.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2014.(XII.2.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A megyei önkormányzat feladatai

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2/2004. (I. 30.) számú rendelete a sportról (egységes szerkezetben a módosításra kiadott 13/2009. (IX. 18.) számú rendelettel) Öreglak Község Önkormányzata

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL A Fővárosi Bíróság 55. szám alatt nyilvántartásba vette a Magyar Diáksport Szövetséget az 1997.évi CLVI.tv.22. /3 / bekezdése alapján 1998. január 1-től kiemelkedően

Részletesebben

Képviselő-testületének évi munkaterve

Képviselő-testületének évi munkaterve BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2.. Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. Ózd Város Önkormányzata a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban: Tv.) 55.. (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA. Szóbeli vizsgatevékenység

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA. Szóbeli vizsgatevékenység EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 7114-12/1 z ifjúságpolitika és a helyi ifjúsági munka keretei,

Részletesebben

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA H - 8291 Nagyvázsony, Kinizsi Pál u. 96. Telefon/fax: 88/264-011; E-mail: info@nagyvazsony.hu Szám:... / 2015. ELŐTERJESZTÉS Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő -

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 17. A pedagógiai-szakmai

Részletesebben

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ÁROP-3.A.2-2013-2013-0003 kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés Érd

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára 12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak

Részletesebben