Őrsi Gábor József. Kormány és ellenzék

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Őrsi Gábor József. Kormány és ellenzék"

Átírás

1 Őrsi Gábor József Kormány és ellenzék A felhasznált stratégiák, az alkalmazott retorika, a fennálló politikai helyzet (kormánykoalíció és ellenzék viszonya) alapján a népszavazási kampány eddigi szakaszából megállapítható, annak főbb elemei párhuzamba állíthatók az utóbbi parlamenti és önkormányzati választásokkal, valamint a népszavazási kampányokkal. De számos új elemmel is bővült az egyes politikai erők stratégiája: újszerű bizonyos pártok népszavazáshoz való hozzáállása, valamint eddig ismeretlen gyakorlat honosodhat meg azáltal, hogy a választópolgárok közvetlenül is beavatkozhatnak a kormányzat döntéseibe. Így nagyobb a tétje, mint a NATO- és az EU-csatlakozásról, vagy a kettős állampolgárságról megtartott referendumnak: sokkal inkább kell politikai következményekkel is számolni, mint az előzőek esetében. Az 1989 óta megtartott öt népszavazás közül csak az első, a négyigenes népszavazáson való részvétel lépte át az ötven százalékot, a második tizennégy százalék alatti részvételi arányával - már a választópolgárok érdektelenségét mutatta. A következő két népszavazás eredményességét annak köszönhette, hogy a korábbi szabályozást megváltoztatva, a népszavazás eredményességének feltétele az összes választópolgár több mint egynegyedének azonos válaszra történő voksolása lett. Ezért az utóbbi három népszavazásnak nem az érvényessége, hanem csak az eredményessége volt a kérdés. A legfrissebb közvélemény-kutatások mindhárom kérdésben nyolcvan százalék felettire teszik az igenek arányát, a részvételre vonatkozó előrejelzések viszont nem egyértelműek. Ezért a kormány és az ellenzék stratégiája egymásnak ellentétes lesz: a kormánypártok a szavazás eredménytelenségéért szálnak síkra, míg a FIDESZ minél több választópolgár mozgósítására törekszik majd. A FIDESZ mozgósítási stratégiája - 1 -

2 A népszavazási gépezetet a Fidesz, konkrétan Orbán Viktor indította be a párt október 23-án tartott nagygyűlésén. Kezdeményezőként a párt lépéselőnyben van, a népszavazás kiírásával az ő akarata érvényesült eddig, így a leginkább kidolgozott forgatókönyvekkel is neki kell rendelkeznie. A Fidesz részéről a kommunikációs hadjárat már 2006-ban, a korteskedés pedig 2007 második felében elkezdődött. Hivatalos kampánynyitónak is tekinthető a pártelnök január 28-i nyilvános frakcióülésen elmondott beszéde. A szociális népszavazásnak elkeresztelt akció szerinte a kormány hitelességéről fog szólni, a tétje pedig az, hogy a hatalmon lévőknek is vállalniuk kell szavaik és tetteik következményét. Orbán Viktor legfontosabb üzenetei ismerősek: a népszavazás nem pártkérdés; semmi sem romlik el magától, tehát mindennek van felelőse; illetve hogy a referendum a rossz politika eltörlésének igazi eszköze. Orbán hívószavai beleillenek az eddigi ellenzéki kommunikációba és hatékonynak bizonyulhatnak a kitűzött cél, az eredményes népszavazás elérése érdekében. A valójában materiális kérdésekről szavazó polgárok megnyerése szempontjából hatásos retorikai fogásnak ígérkezik azon érvek használata, melyek a gyurcsányi reformok közvetlenül is érezhető negatív hatásait kiemelve az emberek pénztárcájára irányulnak. Vagyis az ellenzéki párt a bizonytalanok és a nem fideszes törzsszavazókat egyaránt megszólíthatja. A nem fideszes szavazók megszólítása pedig a népszavazás eredményessége érdekében szükséges és megkerülhetetlen. A legnagyobb ellenzéki párt részben nyilván e célból választotta kampányfőnökéül a párton kívüli Tarlós Istvánt, akinek az önkormányzati választásokon való szerepeltetésével a Fidesz az addigi legjobb fővárosi eredményét érte el. Az alkalmi szavazótábor kiszélesítését szolgálja ezen kívül, hogy a kiszivárgott információk szerint a jelentős elutasítottsággal is bíró Orbán Viktor csak a kampány végén vállal nagyobb szerepet. Tarlós országjáró körútjaival már 2007 utolsó negyedévében, a népszavazás időpontjának kihirdetése előtt megkezdte a kampányolást, idáig azonban ez a korteskedés erőtlenül, aktuális tartalom nélkül folyt. A kampányfőnök a hangsúlyt a 2006-os miniszterelnöki vitában elhangzottakkal való szembesítésre helyezi, beszédeiben a konkrét népszavazási kérdések csupán a választási ígéretek be nem tartása szempontjából, tehát közvetve kerülnek szóba

3 A FIDESZ legújabb, a 3 igennel sokat spórolhatsz szlogenű kampányfilmje is a várakozásoknak megfelelő tartalommal és populista retorikával jelent meg. A félperces film a kétpárti miniszterelnöki vitából és az őszödi beszédből összeválogatott, az ellenzéki párt által már sokat boncolgatott idézetek mixe, amelyek közül viszont egyik sem vonatkozik a népszavazási kérdésekre. A FIDESZ legfőbb kampányeszköze mivel nyilvánvalóan ez a kampányfilm fog eljutni a válaszadók többségéhez tehát az egész kormányzati politika és személy szerint Gyurcsány Ferenc megtámadására irányul, azaz a 2006-os parlamenti választások óta eltelt ellenzéki kommunikáció változatlan folytatása. Az eddigi népszavazások legfontosabb tapasztalata az volt, hogy ezekre a ciklusközi szavazásokra igen nehéz mozgósítani a választópolgárokat. Ez még akkor is vészjósló a legnagyobb ellenzéki erő számára, ha azt nézzük, hogy az igenek aránya fölényes, hiszen még a biztos pártválasztók mobilizálása is kétségesnek bizonyul mint az például a néhány héttel ezelőtti újbudai időközi választások első fordulójában is látható volt. Ezért sorsdöntő kérdés, vajon bővül-e olyan új elemmel a FIDESZ stratégiája és kommunikációja a kampány későbbi szakaszában, amivel a szavazókat érdekeltté tudja tenni a választás kimenetelét illetően. Kampányol-e a kormány? Amíg a részvételi hajlandóság eddigi tapasztalata a FIDESZ számára hátrányt, a kormány számára előnyt jelenthet: a közvélemény-kutatások tanúsága szerint ugyanis gyakorlatilag lehetetlen, hogy a kormánypártok által képviselt nemek bármelyik kérdésben is többségbe kerüljenek. Maga a kormány egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében nem kampányolhat és kormányszóvivői kijelentés szerint nem is tesz ilyet. Ugyanakkor a jelenleg is futó a reformokat népszerűsítő - minisztériumi hirdetések egyértelműen a vizitdíjra, a kórházi napidíjra és a tandíjra (is) vonatkoznak, így a kormány tájékoztatás címszóval valójában kampányt folytat. (Miért is kellene olyan intézkedéseket reklámozni, melyeket már több mint egy éve meghoztak?) - 3 -

4 Az MSZP és az erőtlen kampány A közvélemény-kutatások figyelembevételével az MSZP számára az igenek csökkentése tűnik reális célkitűzésnek, a párt kampánystratégiája azonban csak most körvonalazódik, köszönhetően a párt késői ébredésének. Az MSZP ugyanis a népszavazási ötlet megszületésekor annak legitimációját tette kérdésessé, a referendumot lényegtelennek minősítette, és egészen a közelmúltig nem is foglalkozott vele igazán. Most mégis beleállt a kampányba, tehát a nagyobbik kormányzópárt is elismerte: van tétje a népszavazásnak. Juhász Ferenc kampány-koordinátor nyilatkozatai szerint az MSZP elsősorban reformmagyarázó információs kampányt fog folytatni, így kimondva kimondatlanul az egészségügyi reformok és a tandíj kérdésének a döntés előtt hiányzó kormányzati és koalíciós kommunikációját fogja pótolni. A népszavazási kérdésekben megfogalmazott konkrét lépések racionális magyarázata ugyanakkor nehéznek bizonyulhat, mivel korábban Gyurcsány Ferenc kormányfő és Juhász Ferenc is elismerte, hogy ezek az átalakítás és a költségvetés szempontjából elenyésző tételek. Az MSZP-s fizetett politikai hirdetések (köztük az internetes reklámok) nem is a vizitdíj, a napidíj vagy a tandíj kérdésére összpontosítanak, hanem az egészségbiztosításról és ennek kapcsán az egészségügyi reform szükségességéről beszélnek. Azaz a szocialisták a politikai közbeszéd áttematizálására törekszenek, így részben elterelhetik a figyelmet a népszavazásról, csökkentve ezáltal a részvételi hajlandóságot. Az MSZP-s politikusok kommunikációjukban mindemellett szót emelnek azon tévhit ellen, hogy a népszavazás ténylegesen egy előrehozott választás volna: bármilyen eredmény a közjogi helyzetet érintetlenül hagyná. Ezzel közvetlenül is az Orbán-i kommunikációt támadják, mivel beszédeiben már a kezdetektől fogva előszeretettel utal a népszavazás kormánybuktató következményére. Összességében az MSZP eddigi kampányáról megállapítható, hogy az a kezdeti tanácstalanság következtében egyelőre erőtlen, a kampány-koordinátor által megfogalmazott célokra való aktivitás pedig halovány. Ahogy előre sejthető volt a FIDESZ populista érvrendszere, úgy előre látható, hogy az MSZP is a már többször alkalmazott (racionális érvelésmódba ágyazott) demagóg eszközökhöz nyúl majd: hangsúlyozza a mintegy ötven - 4 -

5 milliárdra tehető költségvetési bevétel kiesésének ellensúlyozására bevezetendő adóemelés elkerülhetetlenségét, és Orbán Viktor valamifajta ellenségként történő beállítását. Az SZDSZ és a liberális identitás védelme Markánsabb fellépésre számíthatunk viszont a kisebbik ellenzéki párttól. Az SZDSZ a népszavazási kampányt egyfajta identitáskampányként fogja fel és teljes lendülettel a reformok bevezetése mellett áll ki. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a mára két három százalékos támogatottságra fogyatkozó pártnak nincs is más lehetősége, mint hogy a koalíciós partnertől élesen különböző taktikát folytasson. Bár a kampányok korlátozottabb lehetőséget biztosítanak csak a kisebb pártoknak, az MDF inaktivitása és részben az MSZP halovány kampánya jelen helyzetben az SZDSZ-nek kedvezhet. Neve végérvényesen a népszerűtlen reformokhoz kapcsolódik, de határozottan megkülönböztetheti magát az MSZPtől, és a nemek együttes számát saját támogatottságának állíthatja majd be. Az SZDSZ hozzáállását jól jelzi, hogy az MSZP-vel szemben már a referendum kiírása előtt, január legelején nem hivatalosan ugyan, de a nemre buzdító hirdetésekkel kezdett el kampányolni. Aktivitása megmutatkozik abban is, hogy az SZDSZ február legelejei kampánynyitója után Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke rögtön sajtónyilvános vitára hívta ki a FIDESZ szakpolitikusait, ezzel szélesebb nyilvánosságot kaphatnak érvei, és maga a párt is. Kérdés azonban, hogy mennyire fogja a liberálisok érdekét szolgálni két népszerűtlen és elhasznált politikus, Horváth Ágnes és Magyar Bálint kampánybeli szerepeltetése. Az SZDSZ kész a népszavazási kérdésekről szakpolitikai szinten vitázni és kampányolni, fizetett politikai hirdetésében és kampányszlogenjeiben viszont egyértelműen a fiatal demokraták szociális népszavazására utal: népszavazás a szocializmusról; a múlt vagy a jövő a tét. Annak ellenére, hogy a liberális párt az MSZMP utódpártjával van koalícióban, Kóka János paradox módon a FIDESZ-MPSZ-t titulálja kádárista pártnak, a verseny és a piac ellenségének. Az SZDSZ tehát minden bizonnyal egész kampánya során a szocialista FIDESZ-t, mint az ingyenesség hamis illúziójának képviselőjét támadja majd

6 Az MDF és az érdektelenség kinyilvánítása A FIDESZ népszavazási kezdeményezésének meghirdetése óta az MDF következetes politikát képvisel: a szavazásra bocsátott népszavazási kérdéseket a parlament hatáskörébe tartozónak tartja, a demokrácia népszavazási intézményének napi politikai haszonszerzés céljából történő felhasználását pedig elítéli. Mindezen okok miatt a párt testületileg mindeddid távol marad a népszavazási kampánytól. Ez a döntés visszaüthet ugyan, hiszen egy hónapig valószínűleg nem lesz képes tematizálni a közbeszédet, viszont a tapasztalat szerint ezzel a következetes, sem jobb sem bal politikával tarthatja csak meg szavazóbázisát. A kampány későbbi szakasza A kampányból még hátralévő időszakot a pártelnökök évértékelő beszédei fogják mehatározni. A közvélemény-kutatások ismeretére alapozva akár komolyan befolyásolhatják a tárgyalt kampánystratégiákat. A népszavazási kampány érdekes színfoltja lehet a civil szervezetek aktív részvétele: a népszavazás egyrészt függetlenedik a pártoktól, másrészt az alkotmányossági hiány ellenére a szakmai fórumok fellépése és a társadalmi érdekeltség miatt egyfajta legitimációt kap, tehát játszhatja a népszuverenitás kifejezésének eszközét. A civilek aktív szerepvállalásának nemcsak az aktuális népszavazásra, de a politikai elit későbbi döntési mechanizmusaira is hatással kellene lennie. Viszont a civilek hiányos eszköztárral és forráslehetőségekkel rendelkeznek. A korábban gyakran hangoztatott elv, miszerint egy népszavazás alkalmával az ellentétes véleményt képviselők azonos forrásokból részesedhetnek, már az EU-csatlakozási népszavazás előtt is pusztán jól csengő, demokratikus frázis maradt, törvényi szabályozására mindeddig nem került sor. Mindezek következtében korlátozottak a civilek lehetőségei, így hiába buzdít a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a tandíj megszüntetésére vagy a Magyar Orvosi Kamara a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére, a médiában e vélemények alig-alig jelennek meg. Magának a civil - 6 -

7 álláspontnak a kommunikálása azonban a népszavazáson való részvételre ösztönözheti a sikeresen megszólított, a politikától elfordult választópolgárokat is. A népszavazás következményei A népszavazást követő időszak több forgatókönyv szerint is alakulhat, de egy biztos: a népszavazás eredménye közvetlenül nem érinti a közjogi helyzetet. Tétje elsősorban a pártvezérek jövője szempontjából rendkívül fontos. Érvénytelen népszavazás esetén meggyengülhet Orbán Viktor pártelnöki helyzete (bár Tarlós állítható majd be felelősnek), siker esetén stabilizálódik mind a saját, mind pártjának pozíciója, az alkalmazott populista kampánystratégia pedig a továbbiakra nézve is létjogosultságot nyerhet. A referendum sorsdöntőbb következményekkel járhat Gyurcsány Ferencre, sőt az egész koalícióra nézve. A már most felszínre kerülő belső politikai ellentétek kiéleződése mutatja, hogy egy, a szocialisták számára kedvezőtlen eredmény a baloldalon politikai átrendeződést indíthat el, ami Gyurcsány Ferenc pozícióvesztését vonhatja maga után és egy esetleges kormányátalakítást eredményezhet. Érvénytelen népszavazás Gyurcsány stabilizációjával és kvázi-győzelmével járhat együtt. Ugyanakkor már most hallani olyan vezető kormánypárti politikusokat, akik a referendumot követő szembenézést sürgetik: Szekeres Imre a kormány politikájának korrigálásáról, Fodor Gábor egyenesen személyi következményekről beszél. A következmények azonban nem egyértelműen vezethetők le, hiszen míg a vesztes 2004-es EP-választások után Medgyessy Péternek távoznia kellett a kormányfői székből, az ugyanezen évben megtartott, érvénytelen népszavazás viszont nem vonta magával Orbán Viktor pártelnök bukását. Ilyen mérvű politikai következményeket viszont csakis olyan népszavazás válthat ki, amelyben ha közvetetten is, de a pártok megítélésére kerül sor. Nem volt ilyen a NATO- és az EU-csatlakozás (az egész politikai elit támogatta) és a 2004 végi (szimbolikus) népszavazás sem, az EP-választások és a mostani népszavazás viszont igen. Fontos fejlemény, ha tetszik tét lehet még, hogy a népszavazás a népi kezdeményezések intézménye, vagy a napi politikai harcok egyik fegyvere lesz-e - 7 -

8 figyelembe véve a népszavazási kezdeményezések jelenleg tapasztalható anomáliáit. Annak ellenére, hogy a legtöbb demokratikus országban élnek a népszavazás intézményével, használata nem túl gyakori, ráadásul a mostanihoz hasonló referendumot megint Szentpéteri cikkére utalva az EU régebbi tagországaiban nem lehetne tartani. Az aktuális népszavazáshoz való állampolgári hozzáállás és a referendumot követő politikai magatartás jelöli ki majd a népszavazás intézményének további sorsát. A népszavazás tanulságait leszűrve a pártok felelőssége lesz, hogy továbbra is alkotmányellenes eszközt kívánnak-e felhasználni politikai céljaik elérése érdekében

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes

Részletesebben

Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz

Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz Rendszerváltó és archívum Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz A Rendszerváltó és Archívum rovatunk a lapszám tematikájához illeszkedve ezúttal az 1990-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus

Részletesebben

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23.

A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23. A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23. Alapfogalmak. A képviseleti és a közvetlen hatalomgyakorlás viszonya - a közvetlen hatalomgyakorlás intézményei o népszavazás: döntéshozatal

Részletesebben

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak

Részletesebben

Kik voltak a NOlimpia aláírói?

Kik voltak a NOlimpia aláírói? Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint

Részletesebben

Frakcióvezetők a Parlamentben

Frakcióvezetők a Parlamentben Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában

Részletesebben

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

Panel második hullám változói

Panel második hullám változói Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

Szakpolitika a kampányban

Szakpolitika a kampányban Szakpolitika a kampányban A Méltányosság Politikaelemző Központ a népszavazási kampány időszakát egy, a kampány jellegéhez képest, szokatlannak tűnő nézőpontból is megvizsgálta: a kampány során a két vezető

Részletesebben

Szigetvári Viktor előadása

Szigetvári Viktor előadása Szigetvári Viktor előadása info@penzugykutato.hu Tel: +36.1.335.0807 Fax: +36.1.335.0828 Összefoglaló Szigetvári Viktor előadásáról Pénzügykutató Napok, 2012. október 26. Visegrád Mivel mind a független

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének

Részletesebben

Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet

Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai

Részletesebben

Hatékonyság vagy ellensúly

Hatékonyság vagy ellensúly Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet

Részletesebben

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

A választási rendszer és választások

A választási rendszer és választások A választási rendszer és választások 1 1. Parlamenti választási rendszer - 1989-2010 - Megszületésének körülményei - A rendszer működése - Választási eredmények - Politikai földrajz - 2011 - Megszületésének

Részletesebben

A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE

A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.11. A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE 2016.03.11. 2 A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE Március 15-én lesz egy éves a megújult

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz

Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága

Részletesebben

Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása

Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása 2016. november 7. Kétharmad a letelepedési kötvények ellen Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása Október második felétől a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témája a letelepedési kötvények megszüntetése

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye III. Az első Orbán-kormány

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye III. Az első Orbán-kormány A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye III. Az első Orbán-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Az 1998-as parlamenti választásokat követően koalíciós

Részletesebben

Női politikusok a közvélemény szemében

Női politikusok a közvélemény szemében Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2014. DECEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

1992. november A párt közgyűlésén két évre Pető Ivánt választották elnökké, majd 1994-ben és 1996-ban is újraválasztottak.

1992. november A párt közgyűlésén két évre Pető Ivánt választották elnökké, majd 1994-ben és 1996-ban is újraválasztottak. Az SZDSZ története Április 27-én rendkívüli küldöttgyűlést tart a Szabad Demokraták Szövetsége Budaörsön, döntenek a koalícióból való kilépésről, az SZDSZ alapszabályának módosításáról és a második rendkívüli

Részletesebben

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26. KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA 2016. október 26. A közmunka kérdése nem csak foglalkoztatáspolitikai szempontból jelentős kérdés, hanem politikai okok miatt is. 2012-től alapvető váltás következett be a hazai

Részletesebben

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja.

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja. KÚRIA Kvk.V.37.198/2014/2.szám A Kúria az ügyvéd által képviselt Magyar Szocialista Párt I. rendű, Együtt a Korszakváltók Pártja II. rendű, Demokratikus Koalíció III. rendű, Párbeszéd Magyarországért Párt

Részletesebben

Politikai állapotjelző 2011 tavaszán

Politikai állapotjelző 2011 tavaszán Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2 Ellenzéki szempontból 2010 tavaszának egyik legfontosabb kérdése volt, hogy mely politikai erő lehet a jelenlegi jobboldali konglomerátum lehetséges kihívója. A

Részletesebben

A magyar politikai rendszer 10/8/12. A kormány

A magyar politikai rendszer 10/8/12. A kormány A kormány 1 A kormányokról általában az egész politikai intézményrendszer és az állami döntéshozatal központi szereplője több mint végrehajtás nehéz lenne az állami tevékenységnek olyan területét kiragadni,

Részletesebben

Ellenzékiség és innováció

Ellenzékiség és innováció Franczel Richárd Ellenzékiség és innováció Orbán Viktor március 6-án megtartotta immáron tizenegyedik évértékelő beszédét. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke igyekezett felülemelkedni az aktuális csatározásokon,

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat (  Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) Választójogosultság Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 20. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. JÚLIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

RENDSZERVALTOK A BALOLDALON

RENDSZERVALTOK A BALOLDALON RENDSZERVALTOK A BALOLDALON REFORMEREK ÉS REFORMKÖRÖK 1988-1989 VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK KOSSUTH KIADÓ BUDAPEST 1999 NIEDERS, \ ATS- U. UNIV.-! Tartalom Előszó 19 Géczi József: Reformerek és reformkorok

Részletesebben

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2017. JÚNIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Rövidebb, korlátozott kampányidőszakot!

Rövidebb, korlátozott kampányidőszakot! Rövidebb, korlátozott kampányidőszakot! Főbb javaslataink: Magyarországon is szükséges a kampányidőszak pontos időkeretének meghatározása, s ezen belül a rövidebb kampány irányába ható szabályozás bevezetése

Részletesebben

Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.

Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák

Részletesebben

A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1)

A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1) 1. szint Május-június A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1) A 350 millió uniós állampolgár(2) közül csak 150 millióan vettek részt(3) a választáson(4). Ez még a legpesszimistább

Részletesebben

Fáber Ágoston. Népszavazás, de vajon miről?

Fáber Ágoston. Népszavazás, de vajon miről? Fáber Ágoston Népszavazás, de vajon miről? Valójában Magyarországon mindenki igent akar mondani, legfeljebb nem mindenki tudja pontosan, hogy mire. (Orbán Viktor február 13-i évértékelője) A közelgő népszavazás

Részletesebben

EDC BROSSÚRA. Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés

EDC BROSSÚRA. Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés EDC BROSSÚRA Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés A Demokratikus Állampolgárságra Nevelés (EDC, Education for Democratic Citizenship, Éducation à la citoyenneté démocratique) olyan gyakorlatok és

Részletesebben

A Facebook nem politikai csodafegyver

A Facebook nem politikai csodafegyver A Facebook nem politikai csodafegyver a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének legfrissebb elemzése Készült: 01. december 18. 1 01. december 18. A FACEBOOK NEM POLITIKAI CSODAFEGYVER Választók a Facebook on

Részletesebben

Sikos Ágnes politikai elemző

Sikos Ágnes politikai elemző 2013. október 3. Sikos Ágnes politikai elemző 1 A Jobbik a fiatalok vezető ereje A Jobbik a legnépszerűbb mind az egyetemisták, mind a fiatalok körében. A párt szavazóbázisának vizsgálatakor az elsődleges

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 24-30. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest

Részletesebben

Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás

Részletesebben

OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 7/1995.(VI.9.) számú önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrıl

OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 7/1995.(VI.9.) számú önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrıl OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 7/1995.(VI.9.) számú önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrıl ( egységes szerkezetben) Ozora Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Részletesebben

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar

Részletesebben

PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT

PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT A történelem nyomai az új térszerkezetben ELTE-MTA Konferencia, 2007. november 17. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT Készítette: Tallián Imre - Amennyiben napjainkból visszanézve

Részletesebben

Mesterházy Attila beszédének elemzése

Mesterházy Attila beszédének elemzése Mesterházy Attila beszédének elemzése Mesterházy Attilának, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének egyszerre több elvárásnak kellett megfelelnie az MSZP kongresszusán elmondott beszédében, s még inkább kell

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 10/1995. /V.31./ számú R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 10/1995. /V.31./ számú R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/1995. /V.31./ számú R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL (az 5/2001. /IV.25./ és az 5/2004. /III.24./ számú rendeletekkel

Részletesebben

Közvetlen demokrácia. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)

Közvetlen demokrácia. Kötelező irodalom: Előadásvázlat (  Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) Közvetlen demokrácia Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 27. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. JÚNIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének. 2/1992.(III.03.)sz. rendelete. a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről

A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének. 2/1992.(III.03.)sz. rendelete. a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének /99.(III.03.)sz. rendelete a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) A Ferencvárosi Önkormányzat a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2016. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Jöhet a 8. alaptörvény-módosítás: összevont EP- és önkormányzati választás lesz? június 11. hétfő, 09:00

Jöhet a 8. alaptörvény-módosítás: összevont EP- és önkormányzati választás lesz? június 11. hétfő, 09:00 A Zoom.hu értesülései szerint nekiláttak egy e pillanatban szigorúan titkos projekt kidolgozásának és finom terítésének a Fidesz-pártközpontban. A terv lényege, hogy a kormánypárti polgármesterek készüljenek

Részletesebben

Döntéshozatal, jogalkotás

Döntéshozatal, jogalkotás Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Papkeszi Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/1995. (VII.28.) számú. Önkormányzati rendelete

Papkeszi Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/1995. (VII.28.) számú. Önkormányzati rendelete Papkeszi Önkormányzat Képviselő-testülete 9/1995. (VII.28.) számú Önkormányzati rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezés helyi szabályairól. Papkeszi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. SZEPTEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl

Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl A Jelentést készítették ez Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Társaság a Szabadságjogokért munkatársai: Hegyi Szabolcs Hüttl

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése Budapest, 2015. május A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Közoktatás és versenyképesség

Közoktatás és versenyképesség Varga Bálint Közoktatás és versenyképesség A 2007-es esztendő az oktatási rendszer szempontjából újdonságok sorával zárul: miközben az év folyamán a közbeszédet elsősorban a tandíj-vita uralta, valamint

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. június A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Így dolgoztak a független parlamenti képviselők

Így dolgoztak a független parlamenti képviselők Így dolgoztak a független parlamenti képviselők A független képviselők átlagosan a szavazások valamivel kevesebb, mint háromnegyedén vettek részt, ami az Országgyűlés egészét tekintve mérsékelt aktivitásnak

Részletesebben

Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról

Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása

Részletesebben

Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Bár az utóbbi hetekben a választásokkal kapcsolatos közbeszédet a visszalépések kérdése uralta, a Republikon Intézet számításai szerint nincs szükség

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2015. MÁRCIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2015. MÁJUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA

Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA A pártpreferenciát, politikusi népszerűséget vizsgáló kutatásainkon kívül a Republikon Intézet rendszeresen készít

Részletesebben

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 2 MEGSZORÍTÁSOK Gyurcsány Ferenc nyilatkozata a választások előtt:

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2017. ÁPRILIS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2003.(XII.19.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2003.(XII.19.) SZÁMÚ R E N D E L E T E BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2003.(XII.19.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL Balatonföldvár Város Képviselő-testülete a helyi közakarat demokratikus kinyilvánítása

Részletesebben

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek Orbán repülőt ajándékozott a volt szlovák államfőnek Saját, 80. születésnapjára szervezett szimpóziumot Rudolf Schuster volt szlovák államfő. Orbán Viktor meglepő ajándékkal kedveskedett: az idős politikusnak

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. AUGUSZTUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK kormányfő miniszterelnök államfő Mi a köztársasági elnök kifejezés megfelelője? MONARCHIA KÖZTÁRSASÁG császár király cár sah köztársasági

Részletesebben

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI Népszavazás Omnibusz 2008/02 A kutatás dokumentációja 2008 2 Az adatfelvételben közreműködtek: Balogh Anikó Czeglédi Tibor Dencső Blanka Fáklya Éva Németh Valéria

Részletesebben

Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Budapesten vezet az ellenzék: a fővárosi lakosság 35 százaléka a következő választás után egy baloldali,

Részletesebben

NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL

NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL ÖSSZEFOGLALÁS Az október 2-án tartott menekültkvótáról szóló népszavazás érvénytelen eredményt hozott, mivel a választópolgárok

Részletesebben

Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye. Hogyan mőködik a gyakorlatban?

Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye. Hogyan mőködik a gyakorlatban? Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye Hogyan mőködik a gyakorlatban? A törvény születése 4 oldalas törvényjavaslat készült a Föld Barátai EWNI (Anglia, Wales és É-Írország) londoni irodájában 2004-ben

Részletesebben

Alba Radar. 4. hullám. Helyi politikai preferencia

Alba Radar. 4. hullám. Helyi politikai preferencia Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Helyi politikai preferencia. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo Research Center

Részletesebben