ÁRVÍZVÉDELEM, TERÜLET-ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS A TISZA MENTÉN: A VÁSÁRHELYI-TERV Dr. Szlávik Lajos 1 - Kling Zoltán 2

Átírás

1 ÁRVÍZVÉDELEM, TERÜLET-ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS A TISZA MENTÉN: A VÁSÁRHELYI-TERV Dr. Szlávik Lajos 1 - Kling Zoltán 2 1. A Vásárhelyi-terv indokai és előzményei A közel évtizedes száraz, aszályos időszakot követően között négy rendkívül veszélyes árvíz vonult le a Tiszán. E négy év alatt a mintegy 120 milliárd Ft-os védekezési, kárelhárítási és újjáépítési költséget okozó árvizeknek igen kedvezőtlen volt a társadalmi, politikai hatása. Annak dacára, hogy az utóbbi évek európai eseményeivel szemben a gátszakadásnak nálunk nem voltak halálos áldozatai, erőteljesen fokozódott a veszélyérzet, és növekedett a biztonság megteremtésének igénye. A szélsőséges árvízi helyzetekre készített szimulációs modellek eredményei szerint a Tiszán és mellékfolyóin számolni kell az árvízszintek emelkedésével, az árhullámok levonulását jellemző hidrológia paraméterek változásával. A Tisza árvízi problémáinak oka alapvetően kettős. Egyrészt, a nagyvízi meder vízvezető képessége az elmúlt évtizedekben leromlott, elsősorban az érdesség megnövekedése, a víz lefolyását gátló akadályok miatt. Másrészt, emelkednek az árvízszintek részben az újabb és újabb hidrometeorológiai szélsőségek előfordulása, részben pedig a hegyvidéki vízgyűjtő területeken végzett emberi beavatkozások hatásának eredőjeként. A Tisza-völgy jövőbeni árvízvédelme megoldási módjainak megválasztásánál számolni kell a folyó sajátos árvízi viselkedésével. A Tiszán az év bármely szakában kialakulhatnak rendkívüli árvizek, a szélsőségesen változékony vízjárású Tisza vízgyűjtő területén nemcsak a téli hó elolvadása, hanem a tavaszi-nyári, sőt őszi nagy esőzések is veszélyes árvizet okozhatnak. Ezeket az árhullámokat biztonsággal csak az előidéző időjárási helyzet kialakulásakor lehet előre jelezni. Történeti tapasztalat, hogy a száraz és nedves évek csoportosan ismétlődnek, és semmi biztosítéka nincs annak, hogy akár a közeljövőben ne ismétlődjenek meg az közötti súlyos árvizeket kiváltó nedves időszakok. A Tisza és a mellékfolyók árvizei a szomszédos Szlovákia, Ukrajna és Románia területén keletkeznek, és hazánk területére az ottani szabályozásokkal módosított mértékben érkeznek. A tiszai országok folyamatban lévő érdemleges együttműködése vezethet a jövőben számunkra kedvezőbb helyzet kialakításához. Belátható időtávon azonban a jelenlegi feltételekkel kell számolni. Ez azt jelenti, hogy elsősorban az éghajlati és a földrajzi adottságok okán is lehetséges a múltban tapasztaltakat meghaladó mértékű árvizek keletkezése, de a külföldi vízrendezések, ármentesítések és egyéb gazdasági tevékenységek folytatásával szélsőséges időjárás nélkül is kialakulhatnak veszélyes árvizek. Korábban az árvíz-mentesítés elsőrendű célja a vagyonmentés és a termőföldek értéknövelése volt. Ez határozta meg a Vásárhelyi Pál által 160 éve tervezett és napjaikra a tiszai táj szerves részévé vált árvízvédelmi rendszerünk jellegét. Ma már az árvizek károkozásának mértékét és megítélését elsősorban nem a termésveszteség, hanem a polgárok közvetlen veszélyeztetettsége és lakóhelyének pusztulása határozza meg; a biztonság az emberi lét alapvető feltételévé vált. Növeli az árvízvédelmi fejlesztés időszerűségét a Tisza-menti térség halaszthatatlan tájgazdálkodási és természetvédelmi feladataival való kapcsolata. Olyan árvízvédelmi rendszer kialakítását kell előirányozni, amelyik magában hordja a Tisza közvetlen 1 PhD, tanszékvezető főiskolai tanár, Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék, Baja szlavik@hu.inter.net 2 tudományos munkatárs, Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt., Budapest kling@vituki.hu 1

2 környékének gazdaságfejlesztési lehetőségét is, ugyanakkor az árvízvédelem halaszthatatlan fejlesztése ki is kényszeríti azt. Az ármentesítés kezdetétől eltelt másfél évszázad alatt ez az alföldi terület mind gazdaság-, mind természetföldrajzi tekintetben lényegesen megváltozott. Népessége négyszeresére gyarapodott, és például természetes vízfelületei mintegy tizedére csökkentek. A nagyobb részt mezőgazdasági művelésű, közel 16 ezer km 2 kiterjedésű (az árvízvédelmi gátakkal védett) ártéren 400 település és csaknem 300 ezer lakóépület van. A területet 6400 km össz-hosszúságú nemzetközileg is fontos közút és vasút, valamint több mint 30 ezer km belvízi és öntözőcsatorna hálózza be. A korábban váltakozva nedves és aszályos területen a vízjárás szabályozottságához (árvíz-, belvíz-mentesítés, duzzasztóművek, öntöző-vízpótló csatornahálózatok) igazodó gazdálkodás és településhálózat alakult ki. Egyidejűleg azonban szegényedett, egyszínűvé vált a táj természeti képe. Figyelmet érdemel az is, hogy a vízpótláshoz és a vizek szabályozásához nem társult a nedves élőhelyek rehabilitációja. Az árvízvédelmi művek erősítése, de különösen a sikeres védekezések az indokoltnál erőteljesebben növelték a biztonságérzetet. A változás sajátos és mára fontos figyelmeztető vonása, hogy a területfejlesztési döntések mérlegeléséből kimaradt az árvízi kockázat számbavétele és ezzel összefüggésben aránytalanul növekedett az ártéren felhalmozott vagyon. A Tisza-völgyben az árvizek károkozás nélküli levezetésére mára összesen 2850 km hosszúságú védtöltés épült ki. Ezeket a földanyagú 4-6 m magas műveket úgy méretezik, hogy a korábbi árvízi események alapján számított 1 %-os előfordulási valószínűségű árvíz szétterülését akadályozzák meg. Az 1 %-os kifejezés ahhoz a félreértéshez vezetett, hogy veszélyes árvíz csak 100 évenként egyszer fordulhat elő. Ezzel szemben ilyen mértékű árvíz bármikor előfordulhat, és amint ezt a koncepció terv bemutatja, katasztrófát okozó árvíz előfordulásának valószínűsége egy bő emberöltő alatt átlagosan 40 % is lehet. Növeli ezt az értéket az is, hogy a valószínűség becslése a vízjárás múltbeli adataiból történhet, és nem számszerűsítheti az árvízszintek tendenciózus növekedésének hatását. Az árvízvédelem további fejlesztésének vizsgálata során választ kellett adni arra, hogy mi történjen az 1 %-os szintet meghaladó a gátakat átszakító árvizek jelentkezése esetén. A rendkívüli árvizek károkozás nélküli levezetésére szolgáló tartalékokkal kell a lakosság életkörülményeit meghatározó lakóhelyek, illetve közlekedési hálózatok biztonságát megteremteni úgy, hogy ne csökkenjen a termelés, gazdálkodás általános biztonsága és ne károsodjanak a természeti és kulturális értékek. A Vásárhelyi terv továbbfejlesztése című munka keretében a korábbi vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve elemeztük az árvízvédelem valamennyi módszerét és számításba vettük a vízgyűjtő külföldi területein alkalmazható megoldásokat is. Hazánkban az árvizek lefolyását általában árvédelmi töltésekkel szabályozzuk, de egyes mellékfolyókon már rendelkezésre állnak az árhullám-csúcsok apasztására alkalmas szükségtározók is. A tiszai árvízvédelem további fejlesztési lehetőségeinek mérlegelésénél két kiindulási feltételt fogalmaztunk meg. Megállapítottuk egyrészről, hogy a folyamatban lévő töltéserősítéseket be kell fejezni, s ennek eredményeként az árvízvédelmi rendszer védképessége ki fogja elégíteni a hatályos követelményeket (tehát a jelenlegi 1 %-os mértékadó szintekkel lefolyó árvizektől védeni fogja az árteret). A vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az árvízszintek tapasztalható emelkedésének egyik oka az árvízi meder elfajulása (a meder változása, a hullámtér feliszapolódása, a nyári gátak és a bozótossá vált növényzet), ami a meder vízvezető képességének csökkenését okozza. A mederelfajulás folyamatát feltétlenül korlátozni kell, mert hatása egyes szakaszokon (így pl. Szolnok térségében) kiszámíthatatlan, veszélyes vízszintemelkedéseket okoz. Ezért javasoljuk a 2

3 tervezett nagyvízi mederrendezések végrehajtását, amelyek lényegében az árvízi meder jelenlegi előírások szerinti vízvezető-képességének a helyreállítását szolgálják. A kiindulási feltételek mérlegelésénél másrészről arra a következtetésekre jutottunk, hogy a tiszai árvédelmi töltések további a jelenlegi hatályos előírásokon felüli erősítése, emelése valamennyi releváns szempontból előnytelen. Az elemzéseket elvégezve azt találtuk, hogy olyan megoldásokat kell keresni, amelyek alkalmasak a mértékadónak elfogadott szintet meghaladó árhullámok szabályozott levezetésére, illetve elhelyezésére. A szabályozott levezetés követelménye kizárja a lehetőségek közül az ártér természetes elárasztásával és a helyi védművek (körgátak) alkalmazásával kapcsolatos javaslatokat. Az ártér vizsgálataink és a nyílt tervezési eljárásban az érdekeltekkel folytatott egyeztetés során szerzett tapasztalataink szerint teljes mértékben nem, csak részlegesen adható vissza az árvizeknek. A szabályozatlan kivezetés esetén az árvizek levonulásának útvonala és mértéke esetlegessé válik és a 150 éve szabályozott vízállapotokhoz alkalmazkodott területhasználatokat, közlekedési hálózatokat, valamint településeket jelentős kár éri. Nem teremthetők meg a lakosság életfeltételeinek, a gazdálkodásnak és a közlekedésnek megfelelő, megszokott biztonsági feltételek. A Vásárhelyi terv továbbfejlesztése című tervező munka arra az eredményre vezetett, hogy a jelenlegi és a belátható jövőben várható feltételeket figyelembe véve a Tisza rendkívüli árvizeinek károkozás nélküli levezetésére a legalkalmasabb megoldás a hazai ártéren megvalósítható tározásos árapasztó-rendszer. Ez a megfelelő helyeken a töltésbe építendő nagyméretű zsilipekkel csapolja meg az árhullámok csúcsait, és az árvizeket síkvidéki tározókban tartja vissza az árhullám levonulásáig. Az árapasztás műveit, a folyó megcsapolását azonban úgy terveztük, hogy a tározókba minden olyan árhullámból vezethető gravitációsan víz, amelynek szintje a partokat meghaladja. A Tisza vízjárása szerint erre a lehetőségre 10 évből átlagosan 6-7- évben lehet számítani, amely korlátozott mértékben a vizek hasznosítására, valamint a mögöttes területek vízpótlására is lehetőséget ad. A vizsgált változatok méretezéséhez a jelenlegi mértékadó árvízszintet 1,0 m-rel meghaladó árhullám károkozás nélküli levezetését illetve apasztását tekintettük követelménynek (ez a jelenlegi statisztikai értékelés szerint nagyjából megegyezik az egy ezrelékes valószínűségű árvízzel). Hangsúlyozni kell, hogy bár ez az esemény statisztikailag igen ritka (50 év alatt csak 5%-os valószínűséggel várható), kedvezőtlen időjárás esetén szükségszerűen bekövetkezhet. A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére vonatkozó új koncepció a Vásárhelyi Pál által tervezett, a XIX. században megvalósult rendszerre épül, azt fejleszti tovább azzal, hogy a különösen veszélyes árvizek által szállított fölös vizeket az ártér egy részén helyezik el és ennek a víznek a felhasználásával a Tisza mentén új fejlődési perspektívára, új típusú tájgazdálkodásra nyílik lehetőség. A koncepció ezért kapta a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (a továbbiakban: VTT) elnevezést. A koncepció teljes megvalósítása mintegy tíz évet vesz majd igénybe. Most e program I. ütemének megvalósítása kezdődik meg. A VTT koncepciója tehát a Tisza-völgy árvízvédelmi biztonságának növelését egyértelműen az árvízszintek csökkentésében, határozta meg a nagyvízi meder vízszállító képességének javításával, az 1970-es mederállapotok visszaállításával, valamint a hazai ártéren kiépíthető árapasztó tározásos rendszer megvalósításával, úgy, hogy a katasztrófával fenyegető árvizek árapasztása együtt járjon az ártér szabályozott vízkivezetéssel történő reaktiválásával. Elsődleges feltétel, hogy a beavatkozások ne okozzanak környezeti károkat, és ne csak illeszkedjenek a területfejlesztési elképzelésekhez, hanem segítsék is elő a térség adottságaihoz igazodó tájhasználat váltást. A Tisza árterén a környezeti állapot romlásának 3

4 része van a térség leszakadásában. Az árvízi, belvízi, aszályosodási folyamatok szélsőségei növekednek, a természeti értékek fogyatkoznak és fokozódik a környezet elszennyeződése. E tények arra szólítanak fel, hogy a területrendezés eszközeivel segítsük a megoldás kimunkálását. A Tisza árvizeinek árapasztása gazdaságilag és ökológiailag is előnyösen szolgálja a térség fejlődését. A program feladata, hogy elősegítse a folyó és ártere közötti kapcsolat szabályozott, a társadalom által ellenőrzött helyreállítását. Egyidejűleg javaslatot tesz a kapcsolódó kistérségekben az életfeltételeket javító földhasználatokra és infrastrukturális fejlesztésekre. Az alapvető cél, olyan fenntartható tájgazdálkodási rendszer létrehozása, melynek az árvízvédelmi biztonság megteremtésén túl egyértelmű a társadalmi hatékonysága. Olyan tájhasználat-váltás szükséges, amely egyrészt a hullámtéren, amellett, hogy biztosítja az árvízlevezetés feltételeit, a támogatási rendszeren keresztül érdekeltté teszi, és egyidejűleg kötelezi a tulajdonosokat annak hosszú távú fenntartásában, másrészt a tározókban olyan folyamatos és célzott emberi beavatkozást jelent, melynek célja az időszakos elöntésekhez való alkalmazkodás és lényege az ártér természetes rendszereinek a helyreállítása, a térség természeti értékeinek, ökológiai és gazdasági potenciáljának a növelése. A tervező munka során megvizsgáltuk a nagyvízi mederben a vízszállító-képesség növelését elősegítő művelési ág váltást, a műszaki beavatkozási lehetőségeket és közel 30 tározásra alkalmas helyet vizsgáltunk meg A legszükségesebb hullámtéri beavatkozásokkal és a tározási lehetőségekből kiválasztott tározóval, 1,5 milliárd m 3 árvíztömeg visszatartásával, a Tisza hazai hossza mentén mintegy 1 m-es vízszintcsökkentés érhető el azon árvíz esetében, mely a jelenlegi statisztikai értékelés szerint egy ezrelékes valószínűségű. Az első ütemben azoknak a hullámtéri beavatkozásoknak és árapasztó tározóknak a megvalósítására kerül sor, amelyek hatékonyak árvízvédelmi szempontból és a társadalmi megegyezés is elérhetőnek mutatkozott. Az ilyen szempontok alapján megválasztott hullámtéri beavatkozások és tározók megvalósításával, a teljes költségigény mintegy 35 %-ának a felhasználásával a Tisza legkritikusabb szakaszain 60 %-os árvízcsúcs-csökkentési hatékonyság érhető el. A munka során vizsgáltuk a beavatkozások megvalósításának, üzemének, és fenntartásának feltételeit, módozatait. A vizsgálatot és a beavatkozások, illetve tározók kiválasztását olyan többtényezős értékeléssel végeztük el, amelyben az árvízi biztonság növelése mellett, és azzal együtt a társadalmi hatékonyság volt a célkritérium. Figyelembe véve a Tisza árvizei viselkedésének sajátosságait és az árvízvédelmi rendszer adottságait, a Felső- és a Közép-Tiszán indokolt a védképesség növelését megkezdeni. A Kisköre feletti szakaszon döntően a víz visszatartása, a magas vízszinttel tetőző viszonylag kis víztömegű árhullámok tározása, Kisköre alatt pedig alulról felfelé haladva a víz levonulásának gyorsítása, és a már akkumulálódott víztömeg tározása a feladat ban elkészült az I. ütemben megvalósítandó feladatok végrehajtására vonatkozó olyan program, amely az árvízvédelmi fejlesztések prioritás szerinti részletes kimunkálása mellett bemutatja az érintett szakterületek fokozatos, folyamatos és szerves kapcsolódását az árvízvédelmi célú beavatkozásokhoz. A programban meghatároztuk a finanszírozás forrásait, figyelemmel az Európai Unió közösségi társfinanszírozási feltételeire, megvalósítását pedig mind időben, mind pedig forrásigényét tekintve ütemeztük. A Vásárhelyi-tervvel érintett területekre a programon alapuló, a térség lakosságának életfeltételeit javító, környezet- és természetbarát, az EU követelményrendszerével összhangban levő terület- és földhasználat kialakítását elősegítő tervek, valamint kapcsolódó ágazati gazdasági és infrastrukturális 4

5 fejlesztési tervek kidolgozása megkezdődött. Elkészült továbbá a tervezett munkáknak az EK irányelvében foglaltaknak megfelelő stratégiai környezeti értékelése. A Vásárhelyi-terv I. ütemének programját a Kormány október 15-én elfogadta. A fejlesztési javaslat egy komplex program (1. ábra): az árvíz biztonság megteremtésén túlmenően kiterjed az érintett térség terület- és vidékfejlesztésére, az új típusú tájgazdálkodás alkalmazására és meghonosítására az árapasztó tározók területén, valamint a Tisza-menti települések infrastruktúrájának fejlesztésére is. 2. Az árvízvédelmi fejlesztések javasolt programja A Vásárhelyi-terv a hazai árvízvédelmi fejlesztésekbe illeszkedve, két területre koncentrálva javítja a Tisza mentén az árvízvédelmi biztonságot, nevezetesen a nagyvízi meder (a hullámtér) vízszállító képességének javításával és árapasztó tározók alkalmazásával. A nagyvízi meder vízszállító képessége és az árhullám tetőzése közötti összefüggés igen bonyolult a Tisza esetében. Meghatározó jelentősége van annak, hogy áramlástani következtetések, és a vízszállítás számítása csak alulról felfelé haladva és a tározási folyamat figyelembevételével vezethetnek megbízható eredményre. Ezért a beavatkozásokat alapos hidraulikai, áramlástechnikai vizsgálatoknak vetettük alá, amelyek alapját képezték a legsürgősebb és leghatékonyabb beavatkozások kiválasztásának. Megállapítottuk, hogy a megkívánt vízszintsüllyesztés érdekében melyek a lehetséges és szükséges beavatkozások. Ezeket a Tisza adott szakaszának jellegéhez igazítva, mintegy tízféle beavatkozási módszer kombinációjaként határoztuk meg. A évekre megvalósítási programot terveztünk az alábbi fontosabb műszaki megoldások alkalmazásával: az árvízi lefolyási sáv biztosítása; javaslat a nyárigátak fennmaradására, áthelyezésére, vagy teljes megszüntetésére; az övzátonyokkal kapcsolatos feladatok; folyószabályozási beavatkozások; az árvízvédelmi fővédvonalak nyomvonalának esetleges módosítása (áthelyezése). A leghatékonyabb beavatkozásokat sürgősen meg kell valósítani a vízszállítás szempontjából nyilvánvaló akadályt képező tényezők kiiktatásával; így a tivadari híd környezetében, valamint a Kisköre déli országhatár közötti szakaszon. A Tisza további szakaszain a helyi lefolyás-gátló anomáliák megszüntetése a VTT II. ütemében történhet meg. A tervezés során megoldásokat, javaslatokat dolgoztunk ki az árvízi lefolyási sáv biztosítására, a nyárigátak fennmaradására, áthelyezésére, vagy teljes megszüntetésére; az övzátonyokkal kapcsolatos feladatokra; helyenként folyószabályozási beavatkozásokra, valamint az árvízvédelmi fővédvonalak nyomvonalának esetleges módosítására, áthelyezésére. A hullámteret érintő beavatkozások és intézkedések célja többek között a gyomnövények visszaszorítása is, amelyet nem vegyszerezéssel, hanem kaszálással, legeltetéssel, vagyis a terület folyamatos kezelésének biztosításával szeretnénk elérni. A teljes Tiszára végzett hidraulikai hatásvizsgálat szerint a legkritikusabb felső-tiszai és közép-tiszai szakaszokon a hullámtéri beavatkozások elérik a megkívánt célt, azaz a Kisköre alatti szakaszon az 1970-es állapotokhoz történő visszatérést, amikor a 2000-évi árhullámhoz hasonló árhullám mintegy egy méterrel alacsonyabban vonult volna le. A tiszai nagyvízi meder vízszállító képességének javítását célzó műszaki beavatkozások azok elkészültével rendszeres karbantartást, fenntartást igényelnek, mert egyébként a lefolyási akadályok (a növényzet elburjánzása, az övzátonyok) ismét kialakulnak. A program I. ütemében az érintett hullámtéri terület nagysága meghaladja a 37 ezer hektárt, ahol a termőterület aránya csaknem 80 %-os. A hullámtéren főként a lefolyási viszonyokra gyakorolt hatása miatt nagyon fontos az okszerű földhasználat. A földhasználatot akkor tartjuk okszerűnek, ha elősegíti az árvizek gyors levonulását, de ezzel együtt megfelel a fenntartható gazdálkodás követelményeinek, hozzájárul a táj természeti értékeinek megtartásához és növeléshez, kapcsolódik a hullámtéren kívüli (mentett oldali) 5

6 területek hasznosításához és a földtulajdonosokat, földhasználókat nem korlátozza a jövedelemszerzésben, vagy ha korlátozza, a korlátozásból eredő jövedelemcsökkenést a vidékfejlesztési támogatások rendszere képes ellensúlyozni. A hullámtér hasznosítását úgy célszerű alakítani, hogy a mentett oldalon folyó tevékenységekhez kapcsolódva a vidékfejlesztést is szolgálja. Ehhez számos lehetőség kínálkozik, és tennivaló jelentkezik. Előtérbe kerül az extenzív földhasználat és gazdálkodás, amely ugyan a hullámterekre ma is jellemző, de még inkább a művelési kötelezettségek elmulasztása (a műveletlen területeken jellemzően bozótosodnak, a lefolyást gátolják). A legkedvezőbb lefolyási viszonyok elsősorban gyep és szántó művelési ággal érhetők el, de a tapasztalatok szerint a jól gondozott, viszonylag laza térállású erdő is elfogadható. A művelési ágak szerkezetében a legjelentősebb változás a szántó rovására történik: ötödével (2400 hektárral) csökkentjük a szántóterületeket, és ezeken a területen gyepet, erdőt és gyümölcsöst irányoztunk elő (a gyepterület mintegy egyharmadával, az erdő 8%-kal, a gyümölcsös mintegy negyedével növekszik). A lefolyási viszonyokra a legnagyobb hatást az erdő gyakorolja, ezért rendkívül fontosak a tervezett erdészeti beavatkozások, amelyek egyidejűleg meg kell, hogy feleljenek az árvízvédelmi, természetvédelmi, erdészeti, valamint üdülési-turisztikai céloknak. Az erdészeti beavatkozások felölelik a cserjeirtást, a fakitermelést és ligeterdő kialakítását, valamint a részben szerkezetváltás miatti erdőtelepítést. Az erdő zöld folyosó jellegének fenntartása és fejlesztése érekében a sávszerűséget a mederoldali bokorfűzesek, fűz-nyár ligeterdők és keményfás ligetek társulás-típusai biztosítanák. Az árvízvédelmi biztonság érdekében kialakítandó erdőgazdálkodás egyes technológiai előírásait szabályozni kell. A hullámtéren a szórványgyümölcsösöknek, így a biotermesztésnek évszázados hagyományai vannak. Ezeket kell a mai kornak megfelelően adaptálni. Az ökogyümölcstermesztésnek is minden feltétele biztosított, elsősorban a dió, alma, körte és szilva számára. A Tisza-menti hullámtér gyümölcstermesztésre való hasznosítása lehetővé tenné e területen az ősi magyar gyümölcsfajták termesztését, és kiskapacitású feldolgozó üzemek létesítésével ezen nyersanyagból különleges minőségű, márkanévvel ellátott, exkluzív csomagolásban forgalmazott szárítmányok, lekvárfélék, szörpök, gyümölcsitalok és gyümölcssajtok előállítását. Ugyancsak növelhető a gyepterület is, a kialakításra kerülő ligeterdők, továbbá földgátak gyepesítésével. A gyepgazdálkodás ugyanis az egyik legjobb módja a hullámtéri területek mezőgazdasági célú hasznosításának. Egész évben állandó talajtakarás (erózió elleni védelem) mellett kiválóan biztosítja az árvíz akadálymentes lefolyását és ugyanakkor jó hozamok realizálhatók a kedvező mikrokörnyezeti feltételeknek (nedves talaj és mikroklíma) köszönhetően. A hullámtéri gyepeket elsősorban kaszálóként, de legeltetve, vagy kombináltan is javasolható. A gyep a művelését tekintve lehet extenzív, ökológiai, és természetvédelmi gyep. Az intenzív gyepgazdálkodás környezetvédelmi megfontolásból nem javasolható. A hullámtéri legelőterületek hasznosításához szorosan kapcsolódik az állattartás, amelynél az anyajuh és a húshasznú tehén-létszámnövekedés tervezhető. A hullámtéri területek a Tisza élővilága rehabilitálásának elsősorban a halbőség visszaállítása komoly tartalékai, e vonatkozásban elsősorban az anyagnyerő helyek és holtmedrek vehetők számításba. Az ilyen jellegű élőhelyfejlesztés mintegy ha területet érint (beleértve a holtágak, anyagnyerőhelyek, vápák és a fokgazdálkodásra alkalmas területek ívásra alkalmas részeit). Ezek megfelelő kialakítása járulékos célokat is szolgál, így a vízgazdálkodást, a természetvédelmet (madártáplálkozó- és élőhelyek), a turizmust (horgászat), a mezőgazdálkodást (többcélú ártéri gazdálkodás). Jelentős természeti erőforrás a vadállomány, amely évről-évre megújítja önmagát. A Tisza-menti térségek vadászati, vadgazdálkodási, ökoturisztikai lehetőségeinek fejlesztése az aktív természetvédelemmel és vadvédelemmel kapcsolódik össze. 6

7 A hullámtér ökológiai értékeinek védelme érdekében különböző korlátozásokat kell alkalmazni. Szigorúan korlátozni kell a hullámterek beépítését, s ahol a hullámtér közösségi célokat is szolgál (szabad strandok) a kapcsolódó kiszolgáló létesítményeket a mentett oldalra kell telepíteni. Az erdészeti, természetvédelmi hasznosítást az árvédelmi prioritások figyelembevételével tájléptékű rehabilitációs programba kell foglalni. A környezetminőség javítása, a folyó vízminőségének védelme szükségessé teszi a hullámtéri szántók (vegyszer igényes kultúrák) gyors felszámolását, vagy extenzív hasznosítását. helyüket az érdesség növelésének elkerülése miatt csak nyílt természetes élőhelyek vehetik át. Az ökológia értékek védelme érdekében előtérbe kerül a fokgazdálkodás visszaállítása, az őshonos természeti rendszerek megóvása műszaki beavatkozások során és a természeti rendszerek kapcsolatainak élővé tétele, a zöldfolyosó jelleg megőrzése az intenzív mezőgazdasági hasznosítású táj biológiai átjárhatóságának biztosítása érdekében. A Tisza-völgyi árapasztó tározó-rendszert (a szabályozott vízkivezetéssel megvalósuló ártér-reaktiválást) vizsgálva megállapítottuk, hogy a tározók megvalósíthatók a javasolt helyeken, létesítésüknek nincsen kizáró oka, a vizsgált 11 tározó mindegyike bizonyos megszorításokkal szóba jöhetne a Vásárhelyi-terv I. ütemében. A tározók kiválasztására irányuló vizsgálat szakaszonként rangsorolta azokat és kijelölte az első ütemben megvalósításra javasolt tározók körét (2. ábra). A két legkritikusabb folyószakaszon (Felső-Tisza, Közép-Tisza) a VTT I. ütemével elérni kívánt mintegy 60 cm-es vízszintcsökkentési igényt kielégítő hatást 11 tározó: a Szamosközi, Szamos-Kraszna közi, Cigánd-Tiszakarádi, Tiszakarádi, Dél-borsodi, Tiszanánai, Nagykunsági, Hanyi Jászsági, Hanyi-Tiszasülyi, Tiszaroffi és a Nagykörűi részletes vizsgálata és elemzése alapján kiválasztott 6 db legkedvezőbb tározó megvalósításával javasoljuk elérni. A tározók árapasztási igénybevétele csak rendkívüli árvízi események előállásakor történik meg, azaz mértékadó árvízszintet meghaladó eseménykor, megelőzendő egy árvízkatasztrófát, töltésszakadást. A rendkívüli helyzetektől eltekintve tehát, a javasolt árapasztó tározó-rendszer nem lép működésbe, így, lényegében nem változtat a jelenlegi állapotokon, sem a gazdálkodás, sem az ökológiai, természetvédelmi értékek tekintetében. Az árapasztó rendszert oly módon kell kialakítani, hogy az lehetőség szerint már a kezdetektől javítson a környezeti, természeti állapoton, mind a tározótéren belül, mind azon kívül, ugyanakkor illeszkedjen a területfejlesztési elképzelésekhez, az EU irányelvekhez és a későbbiekben tegye lehetővé a hullámtéren a fenntartható földhasználatot, a művelési ág váltást, a tározókban az ártéri gazdálkodás fokozatos kialakulását, kialakítását, a Tisza-menti sajátos tájfejlesztést. Az árapasztó tározók olyan területek, amelyeket a domborzat adta természetes terepalakulatok kihasználásával, illetve ahol szükséges töltésekkel határolnak A töltések földből épülnek, ehhez a földanyagot a majdani tározó területén, a gazdálkodásra legkevésbé alkalmas területeken kialakítandó földnyerő helyekről termelik ki. A tározó egyik oldalán a határoló töltést a jelenlegi árvízvédelmi töltések jelentik, amelyekbe megfelelő vízépítési műtárgyakat (zsilipeket) építenek és a folyóból a víz be- és kivezetése szabályozott formában ezeken keresztül történik. A tározott víz egy része szükség esetén visszatartható, akár öntözésre is felhasználható. Egy másik (kisebb méretű és alacsonyabb szinten elhelyezett) zsilip azt is biztosítja majd, hogy kisebb árhullámoknál is lehessen vizet kivezetni, ha ezt gazdálkodási célból, a vizes élőhelyek vízpótlására az érintettek igénylik. A tározók így árvízbiztonsági funkciójuk mellett a tájgazdálkodás kulcsát is adják. Az árvizektől mentesített árterület egy része szabályozott módon visszakapja az éltető vizet. A tározórendszer igénybevételére akkor kerül sor, ha a Tiszára számított mértékadó árvízszintet elérő, illetve meghaladó, gátszakadással fenyegető rendkívüli árvízi helyzet várható. Ilyen helyzetben a vízállás előrejelzés alapján meghatározott időpontban kell 7

8 megkezdeni a veszély elhárítását egy vagy több árapasztó tározó megnyitásával és feltöltésével, azokon a helyeken, amelyek erre a célra az adott árhullám hidrológiai sajátosságai szerint éppen a legmegfelelőbbek. A tározók kialakítására, működésére és hasznosítására több változatot vizsgáltunk meg. Az árapasztó tározó az alapkiépítés, mely a megfelelően kiépített műtárgyaival, lokalizációs töltéseivel, amellett, hogy kielégíti a fő célt, a rendkívüli árvizek visszatartását, a Tisza árvízszintjének kívánatos mértékű csökkentését, megteremti a feltételeket a rendszeres, tájgazdálkodási, ökológiai célú vízpótlásra is. Vizsgáltuk az árapasztási célú tározókban a rendszeres elárasztás lehetőségét tájgazdálkodási céllal, a természetvédelmi igényekkel összhangban. Az elemzések alapján megállapítható, hogy a tározók területének tájgazdálkodási célú rendszeres elárasztása a folyón levonuló valamennyi árhullámból megvalósítható, a természetvédelmi igényekkel követelményekkel nem összeférhetetlen, és ez szolgálja legjobban a térség és az érintettek érdekét. A rendszeres elárasztás a gyakorlatban az ártér egy meghatározott szakaszának az egykori természetes árvizeket idéző (térszintektől függően eltérő, de általában rövid ideig tartó, a folyó természetes légzéséhez igazodó, viszonylag sekély) elborítását jelenti. Fontos eleme a vízkivezetés szabályozása, amely a tározón belül, egyfelől a kivezetett víz által uralt tér behatárolását, másfelől pedig a vízborítás mértékének és időtartamának meghatározását jelenti a vízkivezetés szabályozásával és a belső vízkormányzás kialakításával és fenntartásával. A tározón kívül a vízborítás vízkormányzással történő befolyásolását, a helyi adottságoktól függően az egykori medrekre, tavakra és csatornákra történő korlátozását jelenti. E két tényező együttesen az egykori árterek reaktiválását jelenti. A rendszeres vízkivezetés tehát minden tekintetben megfelel a VTT koncepció alcímében megfogalmazott célnak: szabályozott vízkivezetéssel teszi lehetővé a Tisza ma nyugvó ártereinek felélesztését, reaktiválását. A rendszeres vízborítás lehetővé teszi a vízháztartás kedvező irányú befolyásolását, a szélsőségek mérséklését. Az árapasztó tározók teljes térfogatát állandó jellegű, vízkészletgazdálkodási célú víztározásra nem javasolt igénybe venni, miután ez a funkció ellentétes az árvízszabályozási rendeltetéssel, a vízkészlet folyamatosan nem biztosítható és a rendszeres vízpótlás, vízfrissítés lehetőségének hiányában a vízminőség is aggályos. Az állandó tározás tájgazdálkodási, természetvédelmi szempontból csak a mélyebb, rendszeresen a Tisza legkisebb vízállásai alatt található területeken, az árapasztó tározók kis részén fogadható csak el. Mégis, azokban a tározókban, ahol egyáltalán lehetséges a gravitációs vízpótlás, a tározó műveit úgy terveztük, hogy jövőbeni átalakításuk lehetséges legyen. Ez a jövőre nézve egy lehetőség-tervnek tekinthető. A tározók területének részleges igénybevétele állandó tározás céljára a tározók mély területeinek holtágak, anyagnyerőhelyek hasznosításával jöhet elsősorban szóba, főként turisztikai, halászati hasznosítási, és csak távlatilag vízkészletnövelési céllal. A mély fekvésű területeken az elborítás mértékétől és tartamától függő vizes élőhelyek alakulnak ki, melyek fenntartása, természetvédelmi kezelése nemcsak természetvédelmi érdek, de gazdasági hasznosításuk alapfeltétele is. Az ilyen jellegű élőhelystruktúrák kialakítása és fenntartása természetvédelmi szempontból is előnyös. A tározórendszer és a belvízvédelem összehangolt vizsgálata megtörtént, kiemelten ügyelve a háttérterületek vízmentesítésére, a belvízvédelmi rendszernek a tározók kiépítésével összehangolt fejlesztésére. Az árapasztó tározók vízborításának nagysága jelentősen befolyásolja a halászati hasznosítás formáját. Tavasszal, a rövid időszakra beömlő víz lehetővé teszi ugyan az ívóhelyek létrejöttét, azonban nem biztosítja az utódok fejlődéséhez szükséges feltételeket. Célszerű tehát hosszabb idejű, fokgazdálkodás-szerű szezonális vízborítást kialakítani. Így a 8

9 betelepített anyaállomány és az azok ívásából származó szaporulat egészen az őszi víz visszavezetésig az elárasztott területen tartható. A természetes szaporulatból ily módon nevelt egynyaras korosztályú halaknak túlélési esélyei jelentősen jobbak, mint a mederbe esetlegesen korábban visszajuttatott kisebb táplálkozó lárva, vagy előnevelt korú egyedeké. Ezzel a megoldással jelentősebb mennyiségű hallal növelhető az adott folyószakasz hal biomasszája. A tározók árapasztó jellege miatt nem megvalósítható meg egy olyan elképzelés, hogy az egyes tározók állandó üzemi szintű vízborítás alatt legyenek. Ez a megoldás gyakorlatilag az eredetileg kijelölt funkció ellehetetlenítését jelentené, ugyanis az állandó feltöltés miatt az már nem lenne alkalmas az elsődleges funkció betöltésére. Az összes tározó esetében az anyagnyerő gödrök helyén a tájkép értékét növelő, a környék horgász-turizmusát fellendítő horgásztavak alakíthatók ki. A gátépítéshez szükséges föld biztosítására minden tározóban jelentős területű anyagnyerőhelyeket jelöltek ki. Ezek összes felülete tározónként ha között váltakozik. Egy-egy anyagnyerő hely kiaknázásánál kb ha-os felületű bányagödrök alakíthatók ki. A bányagödrökből tájérték növelő horgásztavak alakíthatók ki, melyek már képesek kielégíteni a helyi lakóközösségek elvárásait. A tározók előzetes üzemelési rendjét, annak fő irányelveit mind az árapasztási cél, mind pedig a tájgazdálkodási célú rendszeres elárasztásra nézve kidolgoztuk. Az egyes tározók igénybevétele évenként valószínűsíthető. Annak a valószínűsége, hogy a tározórendszer minden tagja feltöltődjön egyidejűleg, 1 % alatt marad. Rendkívüli mértékadó árvízszintet elérő, közvetlen gátszakadással fenyegető helyzetben haladéktalanul meg kell kezdeni a veszély elhárítását, az árapasztást a tározók feltöltésével. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő állapotok is, amikor az Alsó-Tisza érdekében kell a közép-tiszai tározókat üzemeltetni. A felső-tiszai tározókba a hatékony árapasztás érdekében 3-10 napig kell az árhullámot kivezetni, a tartózkodási idő (a teljes elárasztás időtartama) egy hónapra tehető. A közép-tiszai tározók vízelvonása napig tart, a tartózkodási idő egy hónap. Az Alsó-Tisza-vidéken az árhullámok vizének kivezetése nap, a tartózkodási idő másfél hónap. Ezzel mintegy 60 cm-rel lehet csökkenteni az árhullám csúcsát, a Tiszában kialakuló legmagasabb vízszintet. A rendszer teljes kiépítése tág lehetőséget nyújt a tározók differenciált igénybevételére, (mind a rendszerben, mind pedig az egyes tározókon belül), amikor nem a teljes árvízi térfogatot kell tározni, hanem annak csak egy hányadát. Amikor arra lehetőség van, a tározókban célszerűen megosztva minél kisebb vízoszlopot kell tartani, illetve egyes tározók elöntés alóli mentesítése is biztosítható, ha az aktuális természetvédelmi, ökológiai helyzet ezt igényli. A nagyszámú tározási változat árvízvédelmi hatékonyságának vizsgálata alapján általánosan megállapítható, hogy az egyes tározók hidraulikai hatásai a folyó mentén szakaszonként megközelítőleg összeadódnak. A tározók árapasztó hatása a vízfolyás mentén folyásirányban lefelé haladva bár folyamatosan csökkenő mértékben de hosszú szakaszon (akár kb. 300 km-en is) érvényesül. A tározók árapasztó hatása a vízfolyás mentén felfelé a vízszinteséstől függően csak rövid szakaszon érvényesül (a Felső-Tiszán kb. 20 km, a Közép-Tiszán kb. 50 km). A vizsgált árhullámoknál a tározók árapasztó hatása (optimális igénybevétel esetén) közel egyenes arányban áll a tározott víz mennyiségével. A hidraulikai hatásvizsgálat megadta a szakaszonkénti tározási igényt, amelyből kiindulva a Felső-Tiszán minimum egy, a Bodrogközben minimum egy, a Közép-Tiszán két-három tározó kiépítése szükséges az I. ütemben. Ilyen területi elhelyezkedésű tározó-csoport teljesíti a kívánt célt, azaz a legkritikusabb Tisza-szakaszokon a 60 cm-es vízszintsüllyesztést. 9

10 A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) előkészítő tervezésének környezetvédelmi munkarészei között értéktérképezésre is sor került, amely kiterjedt az ökológiai, a kulturális (örökségvédelmi) és a táji értékek feltárására. A VTT koncepciója alapelvként rögzíti az árvízi biztonság és az ökológiai állapot egyidejű javításának szükségszerűségét. A VTT által érintett Tisza-völgyben a korábbi folyószabályozási és ármentesítési beavatkozások és a kialakult nem racionális tájhasználat ellenére jelentős léptékben találhatók valóban unikális jellegű, nemzetközi viszonylatban is mérvadó természeti értékek. Az évszázados emberi beavatkozások következményeként az ártéri és vizes élőhelytípusok területe beszűkült, az élőhelyek összefüggő láncolata megszakadt, s így az ott lévő természetes életközösségek számára gyakran még a puszta fennmaradás feltételei sem biztosítottak. E kedvezőtlen folyamat megállításának elengedhetetlen eleme a folyó menti (hullámtéri és mentett oldali) területek mentén a természetes körülmények között kialakuló vízi, vizes és szárazföldi típusú élőhelyek zonális és mozaikos, a jelenleginél nagyobb kiterjedésű, jó ökológiai állapotú, összefüggő rendszerének a helyreállítása, az újonnan kialakuló (kialakítható) rendszerekkel való összekapcsolása. Ennek tervezése a Tisza zöld folyosó program keretében már az 1990-es évek közepétől megindult és megvalósítására a VTT kapcsán érdemi lehetőség adódik. Fontos kiemelni, hogy csapadékhiányos folyóvízi tájról lévén szó, a felszín formáinak és szintjeinek elhelyezkedése, mintázata döntő a táj működése szempontjából, hiszen a felszínnek a folyó vízjárásához viszonyított magassága határozza meg a vízellátottságot, illetve a táj működőképességének fenntartását. A megmaradt vizes élőhelyek állapota a vizsgált árapasztó tározók területén jelentősen degradált, ennek elsődleges oka a vízhiány és a kiszáradás. Az ökológiai térképezés struktúrájának meghatározásakor a szárazföldi (jelenleg jellemző) és a vizes (foltokban meglévő, árasztás esetén potenciálisan fejlődő) élőhelyek jellemző térbeli kiterjedését és fajgazdagságát kívántuk megismerni. Különös figyelmet fordítottunk a hazai védettségű területek és fajok, valamint az EU Natura 2000 hálózat területeinek és fajainak előfordulására. Ennek érdekében részletes terepi élőhelyi térképezés, növény- és állattani felmérések történtek. A felmérések során kiemelten vizsgálták, hogy a feltárt állapotinformációk alapján az országos és regionális jelentőségű élőhelyek és fajok előfordulnak-e a területen, illetve milyen ezek veszélyeztetettsége a megvalósítás vagy a működtetés során, milyen védett területek fordulnak elő és milyen szerepet öltenek be az ökológiai hálózatban. Meghatározták, hogy a területeken jelenlegi állapotukban találhatók-e helyi jelentőségű élőhelyek és fajok, indokolná-e ökológiai érték a terület (vagy egy részének) védelmét, vagy kiemelt természetvédelmi kezelését. Vizsgálták, hogy a tározótér kialakítása során a víztöbblet milyen irányú folyamatokat indít el a meglévő, vagy kialakuló rendszerekben, illetve milyen ökológiai szempontokat lehet megfogalmazni a vízpótlás és árapasztás, a hullámtéri reaktiválás esetére. Meghatározták a részletesebb ökológiai, természetvédelmi vizsgálatokat igénylő ökológiai célterületeket. Az ökológus szakértőknek a tározóterületekre vonatkozó összefoglaló megállapítása szerint az árapasztó tározás minden tározó esetében elfogadható, de csak abban az esetben, amennyiben a területen természetes árasztással kísért tájgazdálkodást alakítanak ki; ellenkező esetben a területen a jelenlegi állapothoz képest is jelentős értékcsökkenés, pusztulás várható. Amikor árapasztó tározásra nincs szükség, akkor a rendszeres természetes árasztásnak tájgazdálkodással ötvözött változatát tartják megfelelőnek. Minden tározó esetében további ökológiai vizsgálatok elvégzése szükséges, elsősorban a kijelölt, ökológiai szempontból értékes elemeket tartalmazó célterületeken. Többfunkciós tározók kialakítása esetén a 10

11 területek tájökológiai, ökológiai, gazdasági, társadalmi potenciáljának növekedésével lehet számolni. A hullámtéri folyószakaszokra vonatkozó összefoglaló megállapítások szerint a tivadari folyószakaszon található élőhelyek és fajok kiemelkedő ökológiai értéket képviselnek, a szolnoki és a szegedi szakaszok elsősorban a természetközeli erdők és a mozaikos élőhelyek miatt jelentenek kiemelkedő értéket, ezért e területek nagy részletezettségű további ökológiai felmérése szükséges, amely folyamatban van. A tervezési munka során a hatályos törvényi előírásoknak (a kulturális örökség védelméről, a természet védelméről, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényeknek) megfelelően elkészült a programmal érintett területek örökségvédelmi térképezése. E munka célja az épített környezet kulturális örökségi értékeinek feltárása, valamint ezen értékeknek a tervezett létesítményekkel és munkákkal való közvetlen vagy közvetett érintettségének meghatározása volt. E mellett elkészült a táji értékek feltérképezése is. A kulturális örökségi értékei között vizsgáltuk a kunhalmokat, a földvárakat, országos és megyei védettségű régészeti értékeket, a műemléki értékeket és az épített örökség értékeit (utóbbiak között a vízgazdálkodási emlékeket is). Ezeket az értékeket M = 1: es léptékű térképeken ábrázolták. Az örökségvédelmi térképezés a tározók esetében nemcsak a tározó területére, hanem az ezeket körbefogó 5 km szélességű védőzónára is kiterjedt, mivel ezen belül várható a töltések nyomvonal korrekciója, az anyagnyerőhelyek kijelölése és a településépítészeti értékek is. A felmérés eredményei szerint örökségvédelmi értékkel minden vizsgált területen számolni kell. Összesen 269 örökségvédelmi értéket vettek számba a tározók területén és a védőzónában (amelyből 26 kunhalom, 40 országos védettségű régészeti lelőhely). Ezekre a továbbtervezés során kiemelt figyelemmel leszünk. Kiemelkedő számban fordultak elő ilyen típusú értékek a Hanyi-Tiszasülyi, a Nagykörűi, a Nagykunsági és a Tiszaroffi tározók területén, ahol az örökségvédelmi megfontolások jelentősen befolyásolják majd a további tervezést. Számos helyen várhatóan a gátak nyomvonalának áttervezésére is szükség lehet, hogy a jelenlegi nyomvonalon található lelőhelyeket megkíméljük, költséges feltárásuk elkerülhető legyen. A munkák során bármilyen régészeti lelet előkerülésekor a leletmentés biztosítva lesz. A folyószakaszoknál a bizonytalanságok nagyok, itt jelentős további értékek megjelenésére is számítani lehet, így erre a körülményre megkülönböztetett figyelemmel kell lenni. A kulturális örökség tényleges érintettségét a térképek és egyéb adatok alapján örökségvédelmi hatástanulmányban fogjuk értékelni. Az építési munkák megkezdése előtt a régészek által jelzett lelet- és lelőhely azonosításokat és terepbejárásokat, valamint régészeti feltárásokat elvégzik. A tájvédelmi térképezés keretében tervezett tározóknál vizsgáltuk a jelenlegi tájhasználati és tájképi adottságokat, valamint összevetettük a létesítendő tározóhasználati alternatívák potenciális táji hatásait. Vizsgáltuk azt, hogy a tározási alternatívának milyen a hatása a tájképi potenciál (természetesség, változatosság), valamint a racionális tájhasználat szempontjából. A vizsgálatokból a tervezők által levont fontosabb következtetések: a természetesség a tervezett rendszeres tározás és a mellé rendelt ártéri jellegű tájhasználati módok eredményeként várhatóan nő. Ennek alapvető feltétele a rendszeres tájgondozás, különben a tájidegen, invazív fajok elszaporodásával kell számolni. A változatosság a tervezett tározás, a vízvisszatartással megvalósuló tájhasználatok következtében várhatóan szintén növekedni fog. A változatosság a területre rendszeresen kijutó több víz miatt emberi beavatkozás nélkül is nőhet, hiszen a vízkedvelő fajok maguktól is megjelennek az ilyen területeken. Mivel azonban tájhasználati szempontból nem érdekünk 11

12 a spontán folyamatok megvárása (amely az invazív gyomfajok elszaporodásával kezdődik), emberi segítséggel kell a változatosságot növelni, elsősorban az erdők, faállományok (fasorok, facsoportok, gyümölcsösök) telepítésével, a tájhasználat extenzívebb formáinak (gyep, legelő) támogatásával. A rendszeres víztározás várhatóan spontán módon is növeli a tájértékeket, miután a kisebb-nagyobb vízfelületek megjelenése a tájképben már önmagában is feltétlen értékhordozó egy ilyen alföldi tájban. Természetesen, ha a tározás az okszerű, az adottságoknak megfelelő tájhasznosítással jár együtt, az értéknövekedés sokkal nagyobb arányú lehet. A tározók létesítésével párhuzamosan bizonyos szakaszokon a gátakat kísérő erdősáv, erdőfolt telepítése kívánatos annak érdekében, hogy a legtöbb esetben értékes tájképet megzavaró műszaki létesítmények takarása biztosítva legyen. A vizsgálatok eredményei szerint a rendszeres tározás esetén megvalósuló gazdálkodás a tájvédelem és a tájhasználat szempontjaiból egyértelműen kedvezőbb állapotokat teremthet a jelenlegi adottságoknál és a mélyártéri területeken a táji és természeti revitalizáció kereteit teremtheti meg. Ezért a rendszeres víztározásra azok a területek a legalkalmasabbak, melyeken a meglévő táji- természeti értékek nem csupán elviselik az árhullámok rendszeres kivezetését a területre, de éppen ennek révén javulhat állapotuk. Természetesen az alkalmasság megítélésekor a tervezők figyelembe vették a meglévő táji értékek érzékenységét az elárasztással szemben, valamint azt, hogy az építmények és infrastrukturális létesítmények szempontjából mennyiben okoz konfliktust a tájgazdálkodásra való áttérés. Az értékelés eredményeképpen megállapították, hogy a rendszeres tározásra leginkább alkalmas területek a Cigánd-Tiszakarádi, Szamos-Kraszna közi, Nagykörűi és a Tiszaroffi tározók. 3. Környezet- és természetbarát terület- és földhasználat kialakítása A Vásárhelyi-terv első ütemére készített program lényeges részét képezi a térség lakosságának életfeltételeit javító, környezet- és természetbarát, az EU követelményrendszerével összhangban levő terület- és földhasználat kialakítása. Kidolgoztuk a terület- és vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási koncepció alapelveit, amelyek új típusú táj-, föld- és vízhasználat-váltást készítenek elő. Erre annak érdekében van szükség, hogy a súlyos társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetben lévő, leszakadó vidéki térség lakossága esélyt kapjon árvízvédelmi biztonsága mellett életlehetőségeinek továbbfejlesztésére. A szabályozott vízkivezetés és a víz megfelelő továbbvezetésére alkalmas vízrendszer rehabilitáció mind nagyobb területen való megvalósítása által megnyílik a lehetőség a jelenlegi használat mellett gyenge adottságú területek sajátosságainak megfelelő és ezért hatékony jövedelemtermelő képességű hasznosítására. Az alapelvek igazodnak az európai érték- és célrendszerhez, és így remény van arra, hogy az ezek alapján készülő koncepció és programok megkapják a kellő támogatást és az esélyt arra, hogy ne a természeti, társadalmi, gazdasági degradálódás folytatódjon, hanem helyreállítható legyen a táj népességmegtartó ereje, egészségesen működjön társadalmi és természeti rendszere. Az érintett Tisza-völgyi, nagyobbrészt agrártérség vidékfejlesztésének nincsen valódi esélye táj- és vízhasználat-váltás nélkül. Ezért az alapelvek megfogalmazásakor a váltásra és az erre alapozható gazdálkodási rendszerek feltételeinek biztosítására koncentrálunk, hiszen ez a stratégiai döntést igénylő kérdés. A program két egymástól elválaszthatatlan és egyaránt hangsúlyos feladatcsoportra, a tájgazdálkodási és az infrastrukturális feladatokra koncentrál, amelyek megvalósítása feltétele az árvízvédelmi beruházások megvalósításának abban az értelemben, hogy egyrészt az árapasztó tározók által érintett lakosság által közérdekből vállalt terhek ellentételezése arányos, korrekt legyen, másrészt maga a tájgazdálkodás nemcsak a lakossági megélhetéshez szükséges gazdasági struktúraváltásnak feltétele, hanem az árapasztó tározók és a hullámtér 12

13 folyamatos, szakszerű gondozásának is. E nélkül a tározási és vízlevezetési funkció sem lehet teljes. A tájgazdálkodás megvalósításának állami támogatása jelentős állami közfeladat megosztást eredményez, elsősorban az árvízvédelem, vízháztartás, vízgazdálkodás, természetés környezetvédelem, foglalkoztatás, képzés, szociális és egészségügy területén. Vidékfejlesztési szempontból alapvető követelmény, hogy az egyes tározók területén élő és gazdálkodó emberek felkészüljenek a víztározás következtében fellépő, illetve módosuló természeti adottságokra, és a tájhasználat rendszerét a megvalósíthatósági tanulmányokban nyílt tervezési eljárás keretében kidolgozásra kerülő programcsomagok alapján valósítsák meg. Ezért a természeti adottságok értékelése alapján adódó rangsort elsősorban annak megfelelően egészítettük ki, hogy e mezőgazdasági szerkezetváltás az egyes tározók területén mennyiben előkészített, illetve elfogadott. Az elfogadás puszta ténye azonban önmagában kevés a társadalmi alkalmasság megállapításához. E téren figyelembe kell venni, hogy az adott térségben rendelkezésre áll-e a tájgazdálkodási rendszer fenntartásához és üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen szakképzett munkaerő, vagy ha nem, akkor rövid úton, lehetőség szerint a tározási lehetőségek megteremtésével és kiterjesztésével arányban megteremthető-e. E szempontok alapján kiemelkedő jelentőségű a Cigánd-Tiszakarádi és a Nagykörűi árapasztó tározó, de minden további vizsgált tározónál megfelelő előkészítő és feltáró munkák után lehetséges új típusú tájgazdálkodás megvalósítása. Az egyes tározók tájgazdálkodási jelentősége annál nagyobb, minél nagyobb területre vezethetjük rajtuk keresztül a vizet, illetve, a tározó tér és a kapcsolt ártéri területek rehabilitált ereiben, vízkormányzó-rendszerében minél hosszabb ideig tudjuk keringetni a vizet. Igen fontos követelmény a víz lehetőség szerinti mozgatása. A tározók egymáshoz fűzése és a mögöttes területeken átvezethető vízpótló rendszer kiépítése a Cigánd-Tiszakarádi tározó térségében a legelőkészítettebb. A térségfejlesztés célja a térség lakossága számára megadni az esélyt arra, hogy árvíztől való biztonsága mellett életlehetőségei is fenntarthatóvá váljanak, vagyis ne a természeti, társadalmi, gazdasági degradálódás folytatódjon, hanem helyreállítható legyen a táj népességmegtartó ereje, egészségesen működjön társadalmi és természeti rendszere. A legnagyobb részt agrártérség vidékfejlesztésének nincsen valódi esélye táj- és vízhasználatváltás nélkül. Ezért jelen javaslatban a váltásra és az erre alapozható gazdálkodási rendszerek feltételeinek biztosítására koncentrálunk, hiszen ez a stratégiai döntést igénylő kérdés. Alapfeltételnek tekintjük, hogy a térségfejlesztési koncepció, illetve a térségi fejlődés a társadalom és gazdaság táji rendszerekbe illeszkedésén és a velük való együttműködésén alapuljon. A fejlesztések célja az ártér reaktiválása, amely az ártéri ökológiai és vízrendszer rehabilitálását jelenti egy a táji adottságokra épülő tájgazdálkodási rendszer kiépítésével, amely magába foglalja az egészséges, mozaikos tájszerkezet helyreállítását és fenntartását. A jövőben a táj- és vízhasználatnak egyaránt szolgálnia kell az éghajlatváltozásból, ár- és belvízvédelemből, a vízháztartás pozitívba fordításából származó stratégiai jelentőségű funkciók és feladatok ellátását, valamint a társadalmi-gazdasági degradáció megfordítását, az egészséges fejlődés megindulását. Ezen belül a felismert ökológiai, vízháztartás- és vízjárás szabályozó szerepük és jelentőségük alapján gondoskodni kell a természetes erdők helyreállításáról, és ökológiai ciklusaiknak megfelelő fenntartásáról, valamint területük olyan arányra növeléséről, amely már lehetővé teszi az ártéri élő rendszer egészséges működését. A szükséges táj- és vízhasználat váltás alapja a szabályozott vízkivezetési lehetőség. Az árvízvédelmi célból elfogadott szabályozott vízkivezetést és ártér reaktiválást úgy kell megvalósítani, hogy a víz továbbvezetésével, szétosztásával csökkenjen az árapasztó tározás okozta kár, és a lehető legnagyobb mértékben biztosított legyen az ártér alkalmas területeinek gravitációs vízellátása, belső vízáramlása az ökológiai és tájgazdálkodási rendszerek számára. 13