DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATALBAN A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATALBAN A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE"

Átírás

1 SZMSZ 7. sz. melléklete DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATALBAN A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatalnak (a továbbiakban: Hivatal) az általa fejlesztett és működtetett FEUVE rendszer részét képező; a szabálytalanságok kezelésére vonatkozó eljárásrendjét, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Kormányrendelet (továbbiakban: Ámr.) 145/A. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az alábbiak szerint állapítom meg: 1. A szabálytalanság fogalma A szabálytalanság valamely létező szabálytól (törvény, rendelet, utasítás, szabályzat, stb.) való eltérést jelent, az államháztartás működési rendjében, a költségvetési gazdálkodás bármely gazdasági eseményében, az állami feladatellátás bármely tevékenységében, az egyes műveletekben. A szabálytalanságok fogalomköre széles, a korrigálható mulasztások vagy hiányosságok, illetve a fegyelmi-, büntető-, szabálysértési-, kártérítési eljárás megindítására okot adó cselekmények egyaránt beletartoznak. 2. A szabálytalanságok alapesetei a szándékosan okozott szabálytalanságok (félrevezetés, csalás, sikkasztás, megvesztegetés, szándékosan okozott szabálytalan kifizetés, stb.) a nem szándékosan okozott szabálytalanságok (figyelmetlenségből, helytelenül vezetett nyilvántartásból, stb. származó szabálytalanság) Jelen eljárásrend tekintetében szabálytalanságnak minősülnek azok a szabálytalanságok, melyek súlyuk alapján a büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására adnak okot. 3. A büntető, szabálysértési, kártérítési és fegyelmi eljárások fontosabb jogszabályi előírásai Büntetőeljárás A Büntető Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény 10. (1) bekezdése alapján bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény, büntetés kiszabását rendeli. 1

2 A büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 6. (1) bekezdése szerint a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak kötelessége a törvényben foglalt feltételek megléte esetén büntetőeljárást indítani. A Be (2) bekezdése előírja, hogy a hivatalos személy köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni. A feljelentést rendszerint az ügyészségnél vagy a nyomozati hatóságnál kell megtenni. Szabálysértési eljárás A szabálysértésekről szóló évi LXIX. törvény 1. (1) szerint szabálysértés az a jogellenes, tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló cselekmény, melyet törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet szabálysértésnek nyilvánít, s amelynek elkövetőit az e törvényben meghatározott joghátrány fenyeget. A szabálysértési eljárás feljelentés, illetőleg a szabálysértési hatóság részéről eljáró személy észlelése vagy tudomása alapján indulhat meg. Kártérítési eljárás A Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény 339. (1) bekezdése szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítési eljárás megindítására a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény rendelkezései az irányadók. Kártérítési felelősség tekintetében irányadók továbbá a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény (Mt.), a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény (Ktv.) rendelkezései. Fegyelmi eljárás Fegyelmi eljárás, illetve felelősség tekintetében az Mt., illetve a Ktv. megfelelő rendelkezései az irányadók. 4. A szabálytalanságok kezelésével kapcsolatos eljárásrend kialakításának célja Az eljárásrend kialakításának általános célja, hogy: hozzájáruljon a különböző jogszabályokban és szabályzatokban meghatározott előírások megszegésének, szabálytalanság kialakulásának megakadályozásához (megelőzés), keretet biztosítson, hogy azok sérülése, megsértése esetén a megfelelő állapot helyreállításra kerüljön, a hibák, hiányosságok, tévedések korrigálása, a felelősség megállapítása, az intézkedések foganatosítása megtörténjen. 5. A szabálytalanságok megelőzése A szabálytalanságok megelőzése elsősorban a szabályozottságon alapul. A szabályozottság biztosítása, a szabálytalanságok megakadályozása elsődlegesen a hivatalvezető felelőssége. A hivatalvezető felelős a feladatok ellátásához a Hivatal vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért, az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáért, a gazdálkodásban a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért, a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért, a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért, az intézményi számviteli rendért, a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzés megszervezéséért és hatékony működtetéséért. 2

3 A hivatalvezető az éves költségvetési beszámoló keretében beszámol a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzésnek, valamint belső ellenőrzésnek a működtetéséről. A szabálytalanságok megelőzésével kapcsolatosan a hivatalvezető gondoskodik arról, hogy: a jogszabályoknak megfelelő szabályzatok alapján működjön a Hivatal, a szabályozottságot, illetve a szabályok betartását folyamatosan kísérjék figyelemmel a vezetők, szabálytalanság esetén hatékony intézkedés szülessen, a szabálytalanság korrigálásra kerüljön annak a mértéknek megfelelően, amilyen mértéket képviselt a szabálytalanság. A hivatalvezető felelőssége és feladata a szervezeti struktúrában meghatározott szervezeti egységek vezetői hatáskörének, felelősségének és beszámoltathatóságának szabályozottságán keresztül valósul meg. A munkavállalók konkrét feladatát, felelősségét, beszámoltathatóságát a belső szabályzatok, az ügyrendek és munkaköri leírások szabályozzák, a közszolgálati jogviszonyból származó kötelezettségeiket a jogszabályoknak megfelelően kell teljesíteniük. A Hivatal azon tevékenységeire, működési folyamataira, ahol a szabálytalanságok előfordulásának kockázata magas, külön figyelmet kell szentelni. E vonatkozásban a Hivatalnak a kockázatkezelési rendre vonatkozó szabályzatában foglaltak szerint végzett elemzés alapján meghatározott kockázatot kell figyelembe venni. 6. A szabálytalanságok észlelése A szabálytalanságok észlelése történhet a munkavállaló és munkáltató részéről egyaránt. A munkatárs által észlelt szabálytalanság Amennyiben a szabálytalanságot a Hivatal szervezeti egységének valamely munkatársa észleli, köteles értesíteni a közvetlen vezetőjét. Amennyiben a közvetlen vezetője az adott ügyben érintett, a munkatársnak a közvetlen vezető felett munkáltatói jogokat gyakorló személyt kell értesítenie. Ha a közvetlen vezetője megalapozottnak találja a szabálytalanságot, úgy arról felettese útján értesíti a hivatalvezetőt, annak érintettsége esetén a felügyeleti szervet. A hivatalvezető gondoskodik a megfelelő intézkedések meghozataláról, illetve indokolt esetben a szükséges eljárások megindításáról. A vezető által észlelt szabálytalanság A vezető észlelése alapján a feladat, hatáskör és felelősségi rendnek megfelelően kell intézkedést hozni a szabálytalanság korrigálására, megszüntetésére. A Hivatal belső ellenőrzése által észlelt szabálytalanság Amennyiben a belső ellenőr ellenőrzési tevékenysége során szabálytalanságot tapasztal, a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően jár el. A Hivatalnak intézkedési tervet kell kidolgoznia a belső ellenőrzés megállapításai alapján, melyet végre kell hajtania. 3

4 Külső ellenőrzési szerv által észlelt szabálytalanság A külső ellenőrzési szerv szabálytalanságra vonatkozó megállapításait az ellenőrzési jelentés tartalmazza. A büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén az ellenőrző szervezet a működését szabályozó törvény, rendelet alapján jár el. A szabálytalanságra vonatkozó megállapítások alapján a Hivatalnak intézkedési tervet kell kidolgozni, melyet végre kell hajtania. 7. A szabálytalanság észlelését követő szükséges intézkedések, eljárások megindítása A hivatalvezető gondoskodik a szükséges intézkedések végrehajtásáról. Büntető- vagy szabálysértési ügyekben a szükséges intézkedések meghozatala az arra illetékes szervek értesítését jelenti annak érdekében, hogy megalapozottság esetén az illetékes szerv a megfelelő eljárásokat megindítsa. Egyéb esetben a hivatalvezető a Ptk., a Ktv., és az Mt. kártérítésre, illetve fegyelmi eljárásra vonatkozó rendelkezései figyelembe vételével vizsgálatot rendel el a tényállás tisztázására. A vizsgálat eredménye lehet további vizsgálat elrendelése is, ha a szabálytalanság megállapítását követően a felelősség eldöntéséhez és/vagy a hasonló esetek megelőzése érdekében szükséges intézkedések meghatározásához nem elég a rendelkezésre álló információ. 8. Intézkedések, eljárások nyomon követése A hivatalvezető a kirendeltség-vezető hivatalvezető-helyettes, illetve az érintett szervezeti egységek vezetői útján nyomon követi az elrendelt vizsgálatokat, a meghozott döntéseket, illetve a megindított eljárások helyzetét, figyelemmel kíséri az általa és a vizsgálatok során készített javaslatokat, folyamatban lévő vizsgálatokat, illetve a döntések végrehajtását, a feltárt szabálytalanság típusa alapján a további szabálytalanság-lehetőségeket beazonosítja, (a hasonló projektek, témák, kockázatok meghatározása) információt szolgáltat a belső ellenőrzés számára, elősegítve annak folyamatban lévő ellenőrzéseit, az ellenőrzési környezetre és a vezetési folyamatokat érintő eseményekre való nagyobb rálátást. 9. A szabálytalanság/intézkedés nyilvántartása A hivatalvezető a kirendeltség-vezető hivatalvezető-helyettes, illetve az érintett szervezeti egységek vezetői útján gondoskodik a szabálytalanságokkal kapcsolatban keletkezett iratanyagok nyilvántartásának naprakész és pontos vezetéséről; gondoskodik kapcsolódó írásos dokumentumoknak elkülönített nyilvántartásban való iktatásáról; nyilvántartja a megtett intézkedéseket, az azokhoz kapcsolódó határidőket; a pályázati úton felhasználásra kerülő források, költségvetési előirányzatok tekintetében figyelembe veszi a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL Közösségi Kezdeményezés program és a Kohéziós Alap projektek támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 360/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet VII. Szabálytalanságok kezelése című fejezetében meghatározottakat. 4

5 10. Záró rendelkezések A Hivatalnál előforduló szabálytalanságok kezelésére az itt meghatározott eljárásrendet kell alkalmazni. Jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben az Ámr. rendelkezései az irányadók, a nyomvonalat és szabálytalanság észlelési útvonalat a csatolt táblázat tartalmazza. 5

6 Folyamatábra a szabálytalanság észlelésének útvonalához Adott szervezeti egység Felettes vezető Költségvetési szerv vezetője 1. lépés Szabálytalanság gyanújának észlelése esetén a szervezeti egység munkatársa köteles (írásban) értesíteni a szervezeti egység vezetőjét. Amennyiben a szervezeti egység vezetője érintett az adott ügyben, akkor a felettes vezetőt kell értesíteni 2. lépés Amennyiben a vezető az adott esetben megalapozottnak találja a szabálytalanságot, úgy erről értesíti a költségvetési szerv vezetőjét. 2. lépés A szervezeti egység vezetőjének érintettsége esetén, a felettes vezető megvizsgálja az esetet, és amennyiben megalapozottnak találja, erről értesíti a költségvetési szerv vezetőjét. A költségvetési szerv vezetőjének érintettsége esetén a felettes vezető tájékoztatja a felügyeleti szerv vezetőjét. 3. lépés A költségvetési szerv (illetve a költségvetési szerv vezetőjének érintettsége esetén a felügyeleti szerv) vezetője gondoskodik a megfelelő intézkedések meghozataláról, illetve az eljárások megindításáról. 6

7 7

Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA

Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA A Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal, mint az Ávr. 10. alapján kijelölt költségvetési szerv szabályzatának hatálya

Részletesebben

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Iroda (továbbiakban: Társulási Iroda) szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét

Részletesebben

A MAGYAR SZABADALMI HIVATAL ALAPTEVÉKENYSÉGÉBE TARTOZÓ MUNKAKÖRÖK JEGYZÉKE

A MAGYAR SZABADALMI HIVATAL ALAPTEVÉKENYSÉGÉBE TARTOZÓ MUNKAKÖRÖK JEGYZÉKE 3. melléklet A MAGYAR SZABADALMI HIVATAL ALAPTEVÉKENYSÉGÉBE TARTOZÓ MUNKAKÖRÖK JEGYZÉKE A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 7. -ának (6) bekezdése alapján szabadalmi elbíráló

Részletesebben

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: december 12. jegyző

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: december 12. jegyző A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2008. december 12. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 63/2008. (XII.12.) sz. önk. rendelete A Képviselő-testület

Részletesebben

A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A

A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A 81/2006. (IX. 28.) számú hat. A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A A SZABÁLYTALANSÁGOKKAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL (A FEUVE-rendszer elemeként) BUDAPEST 2006 A Semmelweis Egyetem S z e n á t u

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ SZMSZ 5. sz. melléklet 4/2010. számú Főigazgatói utasítás a Szabálytalanságok kezelésének eljárásáról Hatályos: 2010. január 1. Dr. Brebán Valéria főigazgató

Részletesebben

Szabálytalanságok kezelése

Szabálytalanságok kezelése II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár A folyamatba épített, elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés (FEUVE) szabályzatához kapcsolódó Szabálytalanságok kezelése (SZMSZ melléklet) Jóváhagyta: -.... Jóváhagyás

Részletesebben

A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJE

A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJE A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJE Az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 145/A. (5) bekezdésének megfelelően a Jegyző kötelessége a szabálytalanságok

Részletesebben

Nyíregyházi Egyetem SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

Nyíregyházi Egyetem SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE Nyíregyházi Egyetem SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A Szervezeti és működési szabályzat 32. sz. melléklete Elfogadva: 2005. május 10., hatályba lép: 2005. május 18-án Utolsó módosítás: 2016.

Részletesebben

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE 3. sz. melléklet SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE Szervezeti és Működési Szabályzat IGSZ 2010.01.01. 1 / 10 oldal 3. sz. melléklet 2010. 09.01. 2 / 10 oldal SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

Részletesebben

A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ SZMSZ 8. számú melléklet A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szabályzata a szabálytalanságok kezelésének eljárásáról Hatályos: 2007. április 1. Jóváhagyom:

Részletesebben

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. SZABÁLYZATA A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL (az SzMSz 3. melléklete)

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. SZABÁLYZATA A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL (az SzMSz 3. melléklete) 1 A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum SZABÁLYZATA A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL (az SzMSz 3. melléklete) Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 A szabálytalanságok fogalom köre...3 Alapesetei lehetnek:...3

Részletesebben

A szabálytalanságkezelési eljárás összefüggései, gyakorlati működése

A szabálytalanságkezelési eljárás összefüggései, gyakorlati működése A szabálytalanságkezelési eljárás összefüggései, gyakorlati működése Szabó Tamás Intézmény Ellenőrzési főosztályvezető 2015. december 17. A szabálytalanság kezelés jogszabályi Jogszabályi környezet: környezete

Részletesebben

Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A BUDAÖRSI KINCSKERESŐ ÓVODÁBAN 2016.

Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A BUDAÖRSI KINCSKERESŐ ÓVODÁBAN 2016. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A BUDAÖRSI KINCSKERESŐ ÓVODÁBAN 2016. 1 A Budaörsi Kincskereső Óvoda Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendjét a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről

Részletesebben

A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDJE

A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDJE Debreceni Egyetem A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDJE Készítette: Gazdasági Főigazgatóság Hatályos: 2007. február 15. napjától Tartalomjegyzék A SZABÁLYZAT CÉLJA, HATÁLYA,

Részletesebben

PTE SZMSZ 41. számú melléklete Szabálytalanságok kezelése a Pécsi Tudományegyetemen

PTE SZMSZ 41. számú melléklete Szabálytalanságok kezelése a Pécsi Tudományegyetemen PTE SZMSZ 41. számú melléklete Szabálytalanságok kezelése a Pécsi Tudományegyetemen Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 145/A. (5) bekezdésének megfelelően a

Részletesebben

MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont szabályzata a szabálytalanságok kezelésének rendjéről

MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont szabályzata a szabálytalanságok kezelésének rendjéről MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont szabályzata a szabálytalanságok kezelésének rendjéről A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 1092. Budapest, Bakáts tér 14.

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 1092. Budapest, Bakáts tér 14. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 1092. Budapest, Bakáts tér 14. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE 2011. év 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYTALANSÁGOK

Részletesebben

Folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer

Folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer Folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszere (FEUVE) A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzést (a továbbiakban: FEUVE), ennek részeként az ellenőrzési nyomvonalat,

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Szervezeti integritást sértő események kezelésének eljárásrendje Elfogadta a Szenátus 69/2016. (XII. 14.) számú határozatával.. Prof. Csanádi Judit rektor 1 A Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVTÁRA 1051 Budapest, Arany János u.1.

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVTÁRA 1051 Budapest, Arany János u.1. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVTÁRA 1051 Budapest, Arany János u.1. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE Érvényes: 2012. január 1. napjától Jóváhagyta: Dr.Nárav-Szabó Gábor főigazgató A SZABÁLYTALANSÁGOK

Részletesebben

A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSE ELJÁRÁSI RENDJE I. BEVEZETÉS

A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSE ELJÁRÁSI RENDJE I. BEVEZETÉS A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE I. BEVEZETÉS Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998. (XII. 30.) Kormányrendelet 145/A. (5) bekezdésének megfelelıen a fıjegyzı az alábbiakban

Részletesebben

6/2011. sz. Szabályzat. A Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendje kiadásáról

6/2011. sz. Szabályzat. A Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendje kiadásáról 6/2011. sz. Szabályzat A Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendje kiadásáról 1. Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 161. - ában foglalt kötelezettség teljesítése

Részletesebben

Külső, belső, és folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszere

Külső, belső, és folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszere Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Külső, belső, és folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszere Érvényes 2008 január 01-től. készítette: Pusztainé Nádházi Ibolya igazgató

Részletesebben

Folyamatba épített Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) Tartalomjegyzék

Folyamatba épített Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) Tartalomjegyzék 4. számú függelék Folyamatba épített Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) Tartalomjegyzék 4.1 A VMKI gazdasági folyamatábrái 4.2 A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje 4.3 A VMKI Beszámolási

Részletesebben

4 sz. melléklet A SZABÁLYTALANÁSOK KEZELÉSI RENDJE

4 sz. melléklet A SZABÁLYTALANÁSOK KEZELÉSI RENDJE 4 sz. melléklet A SZABÁLYTALANÁSOK KEZELÉSI RENDJE 1. A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSI RENDJÉNEK CÉLJA, TARTALMA 1.1. A szabálytalanságok kezelésének célja Az eljárásrend célja, hogy rögzítse azokat a fogalmakat,

Részletesebben

A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRBAN ELŐFORDULÓ SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE. 1. Általános rész

A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRBAN ELŐFORDULÓ SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE. 1. Általános rész 3. sz. melléklet A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRBAN ELŐFORDULÓ SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 161. -a alapján a költségvetési

Részletesebben

SZABÁLYTALANSÁGOK ELJÁRÁSRENDJE

SZABÁLYTALANSÁGOK ELJÁRÁSRENDJE MÁV KÓRHÁZ ÉS RENDELŐINTÉZET S Z O L N O K 6. számú melléklet SZABÁLYTALANSÁGOK ELJÁRÁSRENDJE (SZMSZ MELLÉKLETE) Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Kormányrendelet 161. -a értelmében

Részletesebben

Neszmély Község Önkormányzata Önkormányzata Polgármesteri Hivatal

Neszmély Község Önkormányzata Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Neszmély Község Önkormányzata Önkormányzata Polgármesteri Hivatal S Z A B Á L Y T A L A N S Á G O K K E Z E L É S É N E K E L J Á R Á S R E N D J E 2011. december 20. Elfogadásra került a /2011. (XII.

Részletesebben

Rudabánya Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatához. 1. Általános rész

Rudabánya Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatához. 1. Általános rész 3. SZ. MELLÉKLET Rudabánya Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatához A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről

Részletesebben

Kérem a Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést vitassa meg, és a mellékelt határozati javaslatot hagyja jóvá. Balatonfüred, december 8. Dr

Kérem a Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést vitassa meg, és a mellékelt határozati javaslatot hagyja jóvá. Balatonfüred, december 8. Dr BALATO FÜRED VÁROS Ö KORMÁ YZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1100- /2011. Előkészítő: Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2011.

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 35/2010. (IX.27.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 35/2010. (IX.27.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 35/2010. (IX.27.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 56/2003. (XII.

Részletesebben

2. sz. Melléklet. a Katona József Gimnázium Szervezeti és Működési szabályzatához SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

2. sz. Melléklet. a Katona József Gimnázium Szervezeti és Működési szabályzatához SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE 2. sz. Melléklet a Katona József Gimnázium Szervezeti és Működési szabályzatához SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE 1. Általános rendelkezések 1.1. A szabálytalanság fogalma Az államháztartás

Részletesebben

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE. a Szervezeti és Működési Szabályzat 4. számú melléklete

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE. a Szervezeti és Működési Szabályzat 4. számú melléklete Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium 6000 Kecskemét, Nyíri út 32. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE a Szervezeti és Működési Szabályzat 4. számú melléklete 1 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

1. sz. melléklet: A kutatóintézet szervezeti felépítésének ábrája. Igazgató Külső Tanácsadó Testület. Igazgatótanács. Belső ellenőr.

1. sz. melléklet: A kutatóintézet szervezeti felépítésének ábrája. Igazgató Külső Tanácsadó Testület. Igazgatótanács. Belső ellenőr. 1. sz. melléklet: A kutatóintézet szervezeti felépítésének ábrája Igazgatótanács Igazgató Külső Tanácsadó Testület Belső ellenőr Igazgatóhelyettes Gazdasági vezető Pályázati és innovációs vezető Informatikai

Részletesebben

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE ZRÍNYI MIKLÓS 7. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE - 2011 - 2 A szabálytalanságok kezelése eljárásrend célja, hogy a Zrínyi

Részletesebben

Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE Kerekegyháza Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés rendszerét (a továbbiakban

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐiSKOLA ~ BGF BUDAPEST BUSINESS SCHOOL A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐiSKOLA ~ BGF BUDAPEST BUSINESS SCHOOL A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA BUDAPEST GAZDASÁG FŐiSKOLA ~ BGF BUDAPEST BUSNESS SCHOOL A BUDAPEST GAZDASÁG FŐSKOLA FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐ ELLENŐRZÉS RENDSZERE Budapest, 2005. szeptember FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES

Részletesebben

ZALALÖVŐ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendje kiadásáról

ZALALÖVŐ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendje kiadásáról ZALALÖVŐ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4.sz. melléklet Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendje kiadásáról 1. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 69..-a, és a költségvetési szervek belső

Részletesebben

A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJE

A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJE A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJE A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. (4) bekezdésének megfelelően a költségvetési

Részletesebben

8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE 8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE A Csákvár Nagyközség Polgármesteri Hivatala Folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerét

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST 2013 (2016. április 23. napjától hatályos változat) A Budapesti Gazdasági Egyetem (továbbiakban: Egyetem,

Részletesebben

A Kar FEUVE rendszere

A Kar FEUVE rendszere 4. sz. melléklet a 6/2016. (I. 1) sz. Dékáni utasításhoz A Kar FEUVE rendszere Az Államháztartási törvény alapján az (átfogó) szervezeti egység vezetője felelős: a feladatai ellátásához az (átfogó) szervezeti

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST 2013 (2013. december 06. napjától hatályos változat) A Budapesti Gazdasági Főiskola (továbbiakban: Főiskola,

Részletesebben

Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala A Bács-Kiskun megyei Közgyűlés Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának 2. számú melléklete Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje Az államháztartás működési

Részletesebben

Szabálytalanságok kezelésének Szabályzata Szamos Mátyás Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola

Szabálytalanságok kezelésének Szabályzata Szamos Mátyás Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 2. sz. melléklet Szamos Mátyás Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Szabálytalanságok kezelésének Szabályzata Szamos Mátyás Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Szabálytalanságok kezelésének

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata Gomba Község Önkormányzata 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata Jóváhagyva Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 126/2007.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 42. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 42. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 42. számú melléklete A szervezeti integritást sértő események kezelésének rendje a Pécsi Tudományegyetemen Pécs 2016. hatályos 2016. december

Részletesebben

Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére

Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére sz. napirend Előterjesztés Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április -i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A SZERVEZETI INTEGRITÁST SÉRTŐ ESEMÉNYEK KEZELÉSÉNEK RENDJE

A SZERVEZETI INTEGRITÁST SÉRTŐ ESEMÉNYEK KEZELÉSÉNEK RENDJE A SZERVEZETI INTEGRITÁST SÉRTŐ ESEMÉNYEK KEZELÉSÉNEK RENDJE Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Készült: 2017. szeptember 26. Hatálybaléptetés dátuma: 2017. október 1. Jóváhagyta: Palánkainé Sebők

Részletesebben

Neszmély Község Polgármesteri Hivatala

Neszmély Község Polgármesteri Hivatala Neszmély Község Polgármesteri Hivatala F O L Y A M A T B A É P Í T E T T, E L Ő Z E T E S, U T Ó L A G O S É S V E Z E T Ő I E L L E N Ő R Z É S ( F E U V E ) S Z A B Á L Y Z A T A 2011. december 20. Elfogadásra

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE FEUVE-RENDSZER SZERINT, A PM-ÚTMUTATÓ ALAPJÁN

GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE FEUVE-RENDSZER SZERINT, A PM-ÚTMUTATÓ ALAPJÁN GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE FEUVE-RENDSZER SZERINT, A PM-ÚTMUTATÓ ALAPJÁN A szabályzat az intézmény mint költségvetési szerv folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői

Részletesebben

Pomáz Város Önkormányzatának 4./2006. (01.26.) számú rendelete

Pomáz Város Önkormányzatának 4./2006. (01.26.) számú rendelete Pomáz Város Önkormányzatának 4./2006. (01.26.) számú rendelete z Önkormányzati Képviselı-testület Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 11/1999.(05. 11.) sz.rendelete módosításáról Pomáz Város Önkormányzatának

Részletesebben

World Travel Master kft

World Travel Master kft World Travel Master kft ADATVÉDELMI INCIDENSKEZELÉSI SZABÁLYZAT A World Travel Master kft, mint Adatkezelő tiszteletben tartja mindazon személyek magánszféráját, akik számára személyes adatot adnak át

Részletesebben

11/2015. (XII. 2.) OBH elnöki ajánlás a Kúriának, az ítélőtábláknak és a törvényszékeknek a szabálytalanságok kezelésére vonatkozó szabályzatról

11/2015. (XII. 2.) OBH elnöki ajánlás a Kúriának, az ítélőtábláknak és a törvényszékeknek a szabálytalanságok kezelésére vonatkozó szabályzatról 11/2015. (XII. 2.) OBH elnöki ajánlás a Kúriának, az ítélőtábláknak és a törvényszékeknek a szabálytalanságok kezelésére vonatkozó szabályzatról A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi

Részletesebben

4. SZ. MELLÉKLET FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNYBEN

4. SZ. MELLÉKLET FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNYBEN 4. SZ. MELLÉKLET FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNYBEN TARTALOMJEGYZÉK 1. FŐBB FOGALMAK, DEFINÍCÓK 2. FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata Gomba Község Önkormányzata 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata Jóváhagyva Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 126/2007.

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása 1.

Részletesebben

4. SZ. MELLÉKLET FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNYBEN

4. SZ. MELLÉKLET FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNYBEN 4. SZ. MELLÉKLET FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNYBEN TARTALOMJEGYZÉK 1. FŐBB FOGALMAK, DEFINÍCÓK 2. FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS

Részletesebben

A Hagyományok Háza tevékenysége során feltárt szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

A Hagyományok Háza tevékenysége során feltárt szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje A Hagyományok Háza tevékenysége során feltárt szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje 2010. április 1 Bevezetı Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) kormányrendelet (továbbiakban:

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 42. számú melléklete. A szabálytalanságok kezelésének rendje a Pécsi Tudományegyetemen

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 42. számú melléklete. A szabálytalanságok kezelésének rendje a Pécsi Tudományegyetemen A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 42. számú melléklete A szabálytalanságok kezelésének rendje a Pécsi Tudományegyetemen Pécs 2012. A szabályzat célja Jelen szabályzat célja,

Részletesebben

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei A szabálytalanságok kezelésének és a szabálytalanságokkal kapcsolatos jelentéstétel eljárásrendje Jóváhagyta: Pelle József igazgató Hatályos: az aláírás

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2011. évi 1. különszám 2011. március KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA Az 55/2011. (III.

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYTALANSÁGOK, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYTALANSÁGOK, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE AZ ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYTALANSÁGOK, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2015. (2015. november

Részletesebben

Szabálytalanságok kezelésének szabályzatáról

Szabálytalanságok kezelésének szabályzatáról Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Körjegyzősége 7562 Segesd, Szabadság tér 1. 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51., 7543 Beleg, Kossuth u.97. Telefon:82/733-402 Telefax:82/598-001 E-mail: segesd@latsat.hu 11/2012.

Részletesebben

ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Bazsi Község Önkormányzatánál 2011. évben lefolytatott belső ellenőrzések tapasztalatairól A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011.(XII.31.)

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás Szeghalom, Szabadság tér 4-8. sz. Ügyszám: 16-19/2009/1. ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az ellenőrzésre a Társulás 2009. évi ellenőrzési munkaterve alapján került sor. Az ellenőrzés

Részletesebben

KUNSZENTMÁRTONI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

KUNSZENTMÁRTONI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 3. sz. melléklet A KUNSZENTMÁRTONI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A (SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSI RENDJE) Jelen szabályzat elkészítésénél az alábbi jogszabályok előírásait vettük figyelembe: 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT

GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT FEUVE SZABÁLYZAT SOPRON 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés... 3 II. Ellenőrzési nyomvonal... 3 III. A kockázatkezelés rendszerének kialakítása... 4 IV.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE. Elfogadva: március 22. Módosítva: január 22., hatályba lép: 2013.

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE. Elfogadva: március 22. Módosítva: január 22., hatályba lép: 2013. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. március 22. Módosítva: 2013. január 22., hatályba lép: 2013. január 24-én A Belső Ellenőrzési Iroda ügyrendjét (a továbbiakban:

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat éves ellenőrzési jelentése. Vezetői összefoglaló

Csabdi Község Önkormányzat éves ellenőrzési jelentése. Vezetői összefoglaló Csabdi Község Önkormányzat 2015. éves ellenőrzési jelentése Vezetői összefoglaló Csabdi Község Önkormányzatnál az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazást Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Belső ellenőrzési szabályzat ( Kockázat kezelési Szabályzat, A szabálytalanságok kezelésének rendje) Folyamatleírás

Belső ellenőrzési szabályzat ( Kockázat kezelési Szabályzat, A szabálytalanságok kezelésének rendje) Folyamatleírás 4. számú melléklet MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY Gyurkovics Balázsné 6041 Kerekegyháza Szent István tér 6. Tel/fax: 76/545-070 e-mail: mfai@netoldal.hu Belső ellenőrzési

Részletesebben

KÜLSŐ, BELSŐ, FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES, ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERÉNEK SZABÁLYZATA

KÜLSŐ, BELSŐ, FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES, ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERÉNEK SZABÁLYZATA PÜSPÖKLADÁNY VÁROS GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZETE KÜLSŐ, BELSŐ, FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES, ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERÉNEK SZABÁLYZATA ÉRVÉNYES 2010. JANUÁR 01-TŐL. Készítette: Pusztainé Nádházi

Részletesebben

2005. december 20. 13. szám. Tartalomjegyzék RENDELET. 18/2005. (XII. 20.) Kgy. Az átmeneti gazdálkodás 2006. évi szabályairól

2005. december 20. 13. szám. Tartalomjegyzék RENDELET. 18/2005. (XII. 20.) Kgy. Az átmeneti gazdálkodás 2006. évi szabályairól 2005. december 20. 13. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 162/2005. (XII. 15.) Kgy. Delegálás a PANNON-TISZK Intézményirányítási Testületébe 3 és Megyei Koordinációs Testületébe 18/2005.

Részletesebben

B U D A P E S T I M Ű S Z A K I ÉS G A Z D A S Á G T U D O M Á N Y I E G Y E T E M

B U D A P E S T I M Ű S Z A K I ÉS G A Z D A S Á G T U D O M Á N Y I E G Y E T E M 1. sz. melléklet B U D A P E S T I M Ű S Z A K I ÉS G A Z D A S Á G T U D O M Á N Y I E G Y E T E M BELSŐ ELLENŐRZÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályba lép: 2013. július 1-jén Az államháztartásról

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal ellenőrzési nyomvonala

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal ellenőrzési nyomvonala SZMSZ 6. sz. melléklete (Nyt.sz.: 1/6/2009.) Nyugat-dunántuli Regionális Államigazgatási Hivatal A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal ellenőrzési nyomvonala Az államháztartás működési

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat 1. sz. melléklet. Folyamatba épített előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés rendszere: I.

Szervezeti és Működési Szabályzat 1. sz. melléklet. Folyamatba épített előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés rendszere: I. Szervezeti és Működési Szabályzat 1. sz. melléklet Folyamatba épített előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés rendszere: I. FEUVE szabályzat II. ellenőrzési nyomvonal III. kockázatkezelési szabályzat

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 42. számú melléklete. A szabálytalanságok kezelésének rendje a Pécsi Tudományegyetemen

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 42. számú melléklete. A szabálytalanságok kezelésének rendje a Pécsi Tudományegyetemen A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 42. számú melléklete A szabálytalanságok kezelésének rendje a Pécsi Tudományegyetemen Pécs 2012. 2015. december 17. napjától hatályos változat

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE. Miskolc, 2014.

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE. Miskolc, 2014. A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE Miskolc, 2014. PREAMBULUM Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 61-62. és 69. -a szabályozza az államháztartási kontrollok rendszerének,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT, HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, TÓTVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJE Szám: EPL/57/5/2014. E l ő t e

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE. Miskolc, 2015.

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE. Miskolc, 2015. A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE Miskolc, 2015. belső kontroll rendszere Oldalszám: PREAMBULUM Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 61-62. és 69. -a szabályozza az államháztartási

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 131/2014. (XII.15.) KT.

Részletesebben

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete Ikt. sz.: RH/206-7/2014 A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete 2014. augusztus 28. Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja...

Részletesebben

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE * 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. ( (88) 592-660/166 3 (88) 592-660/ 225 e-mail: varpalota.tobbcelu.tarsulas@varpalota.hu Ellenőrzési jelentés

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat 2014. éves ellenőrzési jelentése. Vezetői összefoglaló

Csabdi Község Önkormányzat 2014. éves ellenőrzési jelentése. Vezetői összefoglaló Csabdi Község Önkormányzat 2014. éves ellenőrzési jelentése Vezetői összefoglaló Csabdi Község Önkormányzatnál az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazást Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2011. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján

HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2011. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2011. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján 2011. évben az ellenőrzés a belső ellenőrzési tervben meghatározott

Részletesebben

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök: 3. számú melléklet Hatályos SZMSZ 1.10. Az Alapító Okirat száma és kelte: A létrehozásról szóló Alapító Okirat kelte és száma: 2012. december 20, 182/2012. (XII. 20.) KH. Hatályos Alapító Okirat kelte

Részletesebben

2014. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés

2014. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés Iktatószám: Készült 2 eredeti példányban 2014. évi.. Készítette: Illyésné Nagy Terézia Jóváhagyta: Márkus Erika belső ellenőr jegyző 1 TARTALOMJEGYZÉK: Vezetői összefoglaló 3 I. A belső ellenőrzés által

Részletesebben

A Képviselő-testület bizottságai feladatainak és hatásköreinek leírása Bizottsági feladat- és hatáskörök jegyzéke

A Képviselő-testület bizottságai feladatainak és hatásköreinek leírása Bizottsági feladat- és hatáskörök jegyzéke 1. számú melléklet A képviselő-testület az alábbi bizottságokat hozza létre: Pénzügyi, Településfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság (PTKB) Oktatási, Kulturális és Ügyrendi Bizottság (OKÜB) Szociális

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE. Miskolc, 2017.

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE. Miskolc, 2017. A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE Miskolc, 2017. 1.1.4. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ KONTROLL RENDSZERE A./RÉSZ B./RÉSZ C./RÉSZ PREAMBULUM SZERVEZETI INTEGRITÁST SÉRTŐ ESEMÉNYEK

Részletesebben

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Vámosmikola, Ipolysági út 9-11.

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 2015. 1. oldal, összesen: 10 Az intézmény neve, címe: Az intézmény vezetője: Belső ellenőri álláshellyel

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Szám: 15355/2009. Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott Salgótarján

Részletesebben

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata I. Általános rendelkezések 1. A költségvetési szerv a) Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban:hivatal) b) székhelye:

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKET KISZOLGÁLÓ INTÉZMÉNY

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKET KISZOLGÁLÓ INTÉZMÉNY BUDAPEST FŐVÁROS III. KER. ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKET KISZOLGÁLÓ INTÉZMÉNY (a továbbiakban: KSZKI) Budapest, 1033 Folyamőr u. 22. A KONTROLLRENDSZER ÉS A FOLYAMATBA ÉPÍTETT,

Részletesebben

Éves ellenőrzési jelentés

Éves ellenőrzési jelentés Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA :1041 Budapest, István út. 14 231-3260; 231-3248 2. számú melléklet Éves ellenőrzési jelentés a Budapest Fővárosi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel: 32/311-683 e-mail: jegyzo@salgotarjan.hu

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel: 32/311-683 e-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel: 32/311-683 e-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Szám: 40599-1/2009. Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott

Részletesebben

Balatonkenesei Polgármesteri Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Balatonkenesei Polgármesteri Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Balatonkenesei Polgármesteri Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. (továbbiakban: Mötv.) 84. alapján Balatonkenese Város Képviselő-testülete

Részletesebben