10 %-al kevesebb bért a pályavasutasoknak!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "10 %-al kevesebb bért a pályavasutasoknak!"

Átírás

1 2008. január január X. évfolyam 1. szám És ez nem vicc! Mint az bizonyára közismert az elmúlt év végén a MÁV Zrt. és a reprezentatív szakszervezetek a VDSZSZ kivételével megállapodtak a évi béremelésrõl. Ezek szerint a 3,5%-os munkaidõ növelési pótlék alapbéresítését követõen 6,9%- os alapbérfejlesztés és 1,5% bérpiaci felzárkóztatás, valamint Ft VBKJ lesz ebben az évben. Ehhez tudni kell, hogy a 3,5%-os munkaidõ-növelési pótlék alapbéresítése a VDSZSZ miatt veszélybe került, hiszen az december 31-én lejárt. Szakszervezetünk részérõl komoly aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az addig a VDSZSZ miatt csak pótlékként 10 %-al kevesebb bért a pályavasutasoknak! mûködõ 3,5%, ne tûnjön el a semmibe, és a vasutasok ne szenvedjenek el 3,5%-os bércsökkentést. Egyébként ezt a 3,5%-ot már 2007 évre is le lehetett volna alapbéresíteni, de ez sem sikerült. Bizonyára kitalálja a T. Olvasó, hogy melyik szakszervezet miatt. Ilyen elõzmények után az év végi tárgyalások résztvevõi, mindkét oldalon elhûlve hallgatták a VDSZSZ elnökét és alelnökét, amikor közölték, hogy Õk bizony csak akkor írják alá az ez évi bérmegállapodást (fenébe a 3,5%-al a szerk.) ha a két társaságba (MÁV GÉPÉSZET Zrt., MÁV TRAKCIÓ Zrt.) távozó gépész munkavállalók ezen felül még +10%-os bérfejlesztésben részesülnek január 01-tõl. Így a pályavasúti alapbér fejlesztés átlagos 8,4%-val szemben a gépészeké 18,4% lett volna. (Hajrá Pályavasút!- a szerk.) Tudni kell még azt is, hogy a pályavasúti munkavállalók átlagkeresete közel Ft, míg a gépészeké közel Ft volt tavaly! Mindezek ellenére a VDSZSZ vezetõi nem írták alá a vasutasok ez évi bérmegállapodását. És ez nem vicc! én Hogy miért? Tisztelt (leendõ) Tagtársam! Mint, ahogy Ön is értesült róla a VBKJ kerete idén Ft-tal megemelkedett. Gondolom mindannyian egyetértünk abban, hogy családunk és saját egészségünk, boldogulásunk ennél jóval többet is megér. Segítünk az új, megemelt összegû VBKJ keret helyes és gazdaságos szétosztásában. Miért választana többszörös szorzót, ezzel pénzt és fontos szolgáltatásokat veszítve? Ragadja meg a lehetõséget, hogy minél több pénzhez jusson 2008-ban is, ezért javaslom, hogy szánja ezt az összeget egy kevéssel kiegészítve az új év könnyebbé tételére. Válassza a PÖKKÖP-öt, mert 2008-ban is segítünk az életet élhetõbbé tenni. Önnek választás, számunkra küldetés! Miért a PÖKKÖP a legjobb választás az Ön számára? mert a PÖKKÖP-ben 14 féle segély közül választhat, melyek közül többnek emeltünk az összegén és többnél csökkentettük a várakozási idõt (a belépéstõl a segély igényelhetõségéig eltelt idõ), így most már az összes szolidaritási részbõl igényelhetõ segélynél csupán 5 hónapos a várakozási idõ, az egyéni részbõl igényelhetõ gyógyszer segélynél pedig a belépéstõl mindössze 4 hónapos várakozás szükséges, mert a szolidaritási részbõl fizetendõ segély összegét, a rendszeresen és maradéktalanul befizetett tagdíja összegétõl függetlenül folyósítjuk Önnek, így akár arra is lehetõség van, hogy jóval több pénzt felvegyen, mint amennyit befizetett, (folytatás az 6. oldalon) Megszülettek a megállapodások A MÁV Zrt. és a reprezentatív szakszervezetek december 29-én a késõ esti órákban aláírták a megállapodást a vasutasok évi béremelésérõl és a foglalkoztatási feltételekrõl. Egyezség született továbbá a Kollektív Szerzõdés (KSZ) kisebb módosításairól is, benne az általános 38 órás munkahétrõl és a munkaidõ-növelési pótlék eltörlésérõl, és ezzel egyidejû alapbéresítésérõl. A fõ megállapodások mellett egyezség született a január 1- vel új társaságokba (MÁV GÉPÉSZET Zrt. és MÁV TRAKCIÓ Zrt.) kerülõ munkavállalók foglalkoztatási feltételeirõl is. A megállapodások közül a bérekre vonatkozó, valamint az új társaságba kerülõk munkajogi helyzetét szabályozó megállapodásokat a VDSZSZ nem írta alá. Az aláírás megtagadásának indoka az volt, hogy a Gépészethez és a Trakcióhoz kikerülõk, valamint a Startosok nem kaptak % béremelést és hogy a MÁV Zrt. nem akar 2,5 havi munkabérnek megfelelõ juttatást fizetni a vasutasoknak a CARGO eladásból származó bevételbõl. A VDSZSZ a sajnos már megszokott hozzáállásával túl nagy kockázatot nem vállalt, hisz tagjaik az aláírásuk nélkül is az általános szabályok szerint részesülnek a 2008.évi béremelésbõl! A évre vonatkozó tárgyalások legnagyobb kockázatát sikerült elhárítani, hiszen a Kollektív Szerzõdés módosítását minden szakszervezet aláírta, így a munkaidõ-növelési pótlék (3,5 %) véglegesen alapbéresítésre kerülhetett. (A veszély abban állt, (folytatás az 2. oldalon)

2 január (folytatás az 1. oldalról...) hogy amennyiben még 2007-ben nincs megállapodás, úgy január 1-vel automatikusan visszaáll a 37 órás munkahét és a vasutasok munkabérük 3,5 %-át elveszítik, mint ahogy az egyéni munkaszerzõdésükben szerepelt is. Tudni kell, hogy a PVDSz már tavaly alapbéresíteni akarta a 3,5%-ot, de a VDSZSZ vezetõi ezt nem írták alá.) Végül azonban sikerült biztosítani, hogy a évi általános, 6,9 %-os bérnövekedés az alapbéresített 3,5 %-os pótlékot is tartalmazó személyi alapbérre épülhetett rá. Szakszervezetünk elérte azt is, hogy a bérfejlesztés legkisebb összege sem lehet kevesebb, mint 6000,-Ft/hó, mely a VBKJ Ft-ról Ft-ra növekedésével együtt összességében meghaladja a havi forintos összeget. A évi bérmegállapodás egyik sajátossága, hogy az alanyi jogon biztosított 6,9 %-on felül 1,5 % alapbéremelésnek megfelelõ keretösszeg kerül felosztásra a 8-13-as MÁV munkaköri kategóriába sorolt egyes - a kategórián belül kiemelt - munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók számára a bérpiaci felzárkóztatás érdekében. Esetükben a bérminimumot a kategórián belüli felsõ érték jelenti, így a 8. MMK-ba tartozó: kocsirendezõ, váltókezelõ I csop állomáson, vonalgondozó, leltározó, levelezõ, vonatkezelõ. A 9. MMK-ba tartozó: vontatási számadó, távírda-koordinátor, gurításvezetõ, vezetõ váltókezelõ, hegesztõ-lángvágó, nehézgépkezelõ. A 10. MMK-ba tartozó: általános karbantartó, akkujavító, minõsített hegesztõ, anyag és eszközkezelõ, kitérõ lakatos, bizt.ber lakatos, kábel és hálózatszerelõ. A 11. MMK-ba tartozó külsõs forgalmi szolgálattevõ I csop. állomáson, alállomási mûszerész, bizt.ber és távközlõ mûszerész. A 12. MMK-ba tartozó rendelkezõ forgalmi szolgálattevõ és forgalmi szolgálattevõ I-II csop állomáson, felügyeleti pályamester, beosztott mester. A 13. MMK-ba tartozó mester, fõpályamester, vonalkezelõ, TEB vonalellenõr az átlagosnál magasabb alapbéremelésben részesül. Régóta szorgalmazott szempont került igaz egyelõre csak jelképes összeggel figyelembe vételre a 2008.évi bérintézkedések során azzal, hogy a MÁV-nál eltöltött munkaviszony idõtartamára is figyelemmel (5 év alatt, 5-15 év között, 15 év felett) a munkaköri kategóriákban eltérõ személyi alapbér minimumok kerültek megállapításra. A 2000,-forintos különbségek nem fejezik ki ugyan az eltérõ gyakorlatban megnyilvánuló és indokolt különbségeket, de kétségtelen áttörést jelent a nagyobb gyakorlat bérben történõ elismerésének irányába. A évi bérintézkedésekrõl szóló megállapodás teljes szövegét az alábbiakban tesszük közzé: A bérmegállapodás A MÁV Zrt. és az aláíró szakszervezetek megállapodnak, hogy a Társaság évi bérintézkedéseit és a béren kívüli juttatások feltételrendszerét a 6-17 MÁV Zrt. Munkaköri Kategóriába (a továbbiakban MMK) sorolt munkavállalók vonatkozásában az alábbi szabályok mentén határozzák meg; és a humánerõforrás igazgató a bérintézkedések végrehajtásáról a megállapodás aláírását követõ 15 napon belül végrehajtási utasítást ad ki. A ÉVI INTÉZKEDÉSEK Kötelezõ heti munkaidõ megállapítása és a december 31-i személyi alapbérek rögzítése Személyi alapbérfejlesztés Intézkedések bérpiaci felzárkóztatáshoz Munkavállalói csoportok béremelése Béren kívüli juttatások rendszere I. Kötelezõ heti munkaidõ megállapítása és a december 31-i személyi alapbérek rögzítése a) Az aláíró felek rögzítik, hogy január 1-tõl a kötelezõ heti munkaidõt változatlanul a MÁV Zrt évi bérintézkedéseirõl és a béren kívüli juttatások feltételeirõl szóló, Gy / számú megállapodásnak a Gy /2007. számú megállapodással módosított IV. pontjában meghatározott mértékben állapítják meg az alábbiak szerint: Állomási levelezõ és vonatkezelõ levelezõ munkakörökben 37,5 óra Mozdonyvezetõ-gyakornok és a többi munkakörben 38 óra b) Figyelemmel az a) pontban foglaltakra felek megállapodnak, hogy a évi személyi alapbér fejlesztés vetítési alapjának a munkavállaló Gy /2007. számú megállapodásban foglaltak alapján megállapított, december 31. napján hatályos személyi alapbérét tekintik. Végrehajtása: egyidejûleg a Kollektív Szerzõdés 50/A. -át (Munkaidõ-növelési pótlék) és pontjának 2-5. bekezdéseit pótlás nélkül törölni kell. II. A évi személyi alapbérfejlesztés Mértéke: 6-17 MMK-ban 6,9% Végrehajtása: A 6-13 MMK-ba tartozó munkavállalóknál 6,9%-os (minimum 6000 Ft összegû) alanyi jogú bérfejlesztést kell végrehajtani. A MMK-ba tartozó munkavállalóknál a munkáltatói jogkört gyakorlók differenciálási lehetõségének biztosításával átlagosan 6,9% mértékû, de alanyi jogon minimum 6000 Ft összegû bérfejlesztését kell végrehajtani. A 17 MMK-ba tartozó munkavállalóknál az átlagosan 6,9% mértékû bérfejlesztést a munkáltatói jogkört gyakorlók differenciálási lehetõségének biztosításával kell végrehajtani. A szervezeti egységek közötti, a munkáltatói jogkörgyakorlók által kezdeményezett bértömeg átcsoportosítási lehetõségrõl a fõtevékenységi kör vezetõk saját hatáskörben dönthetnek. Az alapbéremelés vetítési alapja a december 31-én és január 1-jén egyaránt statisztikai állományban foglalkoztatott munkavállalóknak a jelen megállapodás I. pontjában rögzített december 31-i személyi alapbére. A bérfejlesztés a MÁV Zrt december 31-én és január 1-jén egyaránt statisztikai állományban foglalkoztatott teljes- és részmunkaidõs munkavállalói részére jár. A jogi állományban lévõ munkavállalók személyi alapbérét a státuszukban bekövetkezõ változás idõpontjában kell rendezni. A MÁV Zrt-nél a megjelölt idõpontokban statisztikai állományban foglalkoztatott munkavállalókkal azonos módon kell eljárni azon munkavállalók esetében, akik december 31. napján a MÁV Zrt., míg január 1. napján már a MÁV- TRAKCIÓ Zrt-nél, illetve MÁV-GÉPÉSZET Zrt-nél vannak statisztikai állományban. A végrehajtás idõpontja: január 1-jei hatállyal, a januári bérek kifizetésével együtt, a februári bérfizetési napon III. Intézkedések bérpiaci felzárkóztatáshoz A évekre szóló középtávú együttmûködési megállapodásnak megfelelõen a munkaerõ-piaci pozíció erõsítése, az (folytatás a 3. oldalon...)

3 2008. január 3 (folytatás a 2. oldalról...) egyszerûbb, átláthatóbb mûködés hatékonyságának növelése érdekében az aláíró felek egyaránt kívánatosnak tartják a MÁV Zrt. Munkaköri Kategóriákhoz tartozó személyi alapbérsávok szûkítését, a vasutas jövedelmeknek a nemzetgazdasági bérpiaci szinthez történõ azonos vagy hasonló mértékû közelítését valamennyi munkaköri kategóriában, a munkaköri hierarchia tisztaságának megteremtését, a munkaköri konzisztencia alapú bérezési, juttatási rendszer kialakítását, a besorolási és bér-megállapítási nehézségek mérséklését, az esetlegesen fennálló bérfeszültségek objektív feloldását. A felek megállapodnak, hogy a MÁV Zrt. a bérpiaci pozíció javítása érdekében jelen megállapodás II. pontjában foglalt személyi alapbérfejlesztés mellett 1,5%-os bérfejlesztésnek megfelelõ bértömeg mértékéig további intézkedések végrehajtásának lehetõségét teremti meg. A munkáltató az intézkedéseket az alábbi szempontok és elvek mentén hajtja végre: 1. A munkaköri kategóriákhoz rendelt személyi alapbér sávok minimum és maximum értékeit a bérpiaci mediánra figyelemmel határozza meg. 2. A 6-13 MMK-ban differenciált szempontok szerint kiemelt munkaköröket határozott meg a MÁV Zrt. szakmai tevékenység alapú munkaköri rendszerében foglaltak (3. számú melléklet) szerint. Az állomási kategória besorolás szerinti I-II kategóriába tartozó állomásokat a 2. számú melléklet tartalmazza (I. kategória: 25db állomás; II. kategória: 38db állomás). 3. Figyelemmel a kiemelt munkakörökre, valamint a MÁVnál eltöltött munkaviszony idõtartamára (5 év alatt, 5-15 év között, 15 év felett) a munkaköri kategóriákban évi ajánlott munkaköri bérrendszeri személyi alapbér minimumokat állapít meg. MÁV-nál eltöltött munkaviszonynak számít a munkavállaló személyi adatai között január 1-jén nyilvántartott MÁV munkaviszony, amely kizárólag a MÁV Zrt-nél vagy többségi tulajdonú társaságainál eltöltött, a MÁV Zrt. által egyéni vagy kollektív megállapodással folyamatosnak elismert munkaviszonyt jelenti. 4. A MÁV Zrt-nél kialakított feltételhiányos munkaköri rendszert megszünteti, és a munkavállalók személyi alapbérét 6-13 MMK-ban a munkavállalók által betöltött munkakör január 1-jétol érvényes sávminimumán állapítja meg, amennyiben a II. pontban meghatározott bérfejlesztést követõen a január 1-i személyi alapbér nem éri el a évi sávminimum értéket. a jelenleg 14 MMK-ba sorolt feltételhiányos munkakörökben foglalkoztatott munkavállalókat átsorolja abba a munkakörbe (MMK-ba), amelyet a munkakör betöltéséhez szükséges feltételek teljesülését követõen betölthetnének, és személyi alapbérüket az új munkakör január 1-jétol érvényes sávminimumán állapítja meg, amennyiben a II. pontban meghatározott bérfejlesztést követõen a január 1-i személyi alapbér nem éri el a évi sávminimum értéket. Az I. pontban rögzített 37,5 és 38 órás heti kötelezõ munkaidõ mellett január 1-jétõl hatályos személyi alapbér sávminimumokat és sávmaximumokat, illetve az ajánlott munkaköri bérrendszeri személyi alapbér minimumokat az 1. számú melléklet szerint kell alkalmazni. A meghatározott személyi alapbér minimumok figyelembe veszik a kötelezõ legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben foglaltakat. A sávminimumra való ráállás (alulról felzárkóztatás) kötelezõ és a személyi alapbér megállapítás azon munkavállalók esetében, akik a munkakör betöltéséhez szükséges követelményeknek nem felelnek meg a piaci mediánhoz igazított sávminimumon történik; az új felvételes munkavállalók tekintetében a piaci mediánhoz igazított sávminimumon, vagy a besorolási és bér-megállapítási szabályokat tartalmazó hatályos utasítás alapján a humánerõforrás igazgató, illetve a fõtevékenységi kör vezetõ jóváhagyásával történik a bérgazdálkodási kereteken belül; azon nem új felvételes munkavállalók esetében, akik a munkakör betöltéséhez szükséges követelményeknek megfelelnek, legalább az ajánlott munkaköri bérrendszeri személyi alapbér minimumon történik a MÁV-nál eltöltött munkaviszony idõtartamának megfelelõen. A MÁV Zrt-hez újonnan belépõ, felsõfokú állami iskolai végzettséggel (oklevéllel ill. diplomával) rendelkezõ pályakezdõk minimális személyi alapbére fõiskolai végzettség esetén Ft/hó, egyetemi végzettség esetén Ft/hó; IV. Munkavállalói csoportok béremelése A keresetemelésben részesülõ munkavállalók vonatkozásában a reprezentatív szakszervezetek munkavállalói csoportok kialakítására tehetnek javaslatot, akik között de a csoporton belül maradva az átlagostól eltérõ béremelési módszert indítványozhatnak. A javaslatot tevõ reprezentatív szakszervezetek és a munkáltató között létrejött megállapodásokat az aláíró felek elfogadják. V. Választható béren kívüli juttatások A VBKJ keretösszege Ft/fõ/év. Végrehajtása: A munkavállaló részére járó VBKJ keretbõl február 12-ig megtett nyilatkozata alapján - választott elemek értékének átutalását havonta utólag egy ízben, a tárgyhót követõ 10. napig kell teljesíteni. A VBKJ keretbõl járó részösszeg elsõ utalására március 10-ig kerül sor, azaz a munkavállalók a februári fizetéssel kapják meg az elsõ kéthavi, részarányos VBKJ összeget. BÉRFEJLESZTÉS A JANUÁR 1-TÕL ÖNÁLLÓAN MÛKÖDÕ TÁRSASÁGOKNÁL A január 1-jétõl létrejövõ önálló MÁV-TRAKCIÓ Zrtnél, illetve MÁV-GÉPÉSZET Zrt-nél a évi bérfejlesztés mértéke és végrehajtása a jelen megállapodásban és a MÁV Zrt. humánerõforrás igazgatója által kiadott végrehajtási utasításban foglaltak szerint történik. EGYÉB MEGÁLLAPÍTÁSOK A bérfejlesztés végrehajtásáról a munkáltató a Vasúti Érdekegyeztetõ Tanácson a végrehajtást követõ két hónapon belül tájékoztatást ad. Budapest, december 29. Szakszervezetek Munkáltató (folytatás a 4. oldalon...)

4 4 (folytatás az 3. oldalról) Az alábbi táblázat az új január 1-tõl érvényes kategóriánkénti személyi alapbér-minimumokat tartalmazza. A táblázat 2. oszlopában rögzített sávminimum kizárólag az újfelvételes (2008-ban munkaviszonyt létesítõ), valamint a munkakörét feltételhiányosan betöltõ munkavállalók esetében alkalmazható. A MÁV Zrt. Munkaköri Kategóriákhoz tartozó évi személyi alapbérsávok és a január 1-tõl érvényes munkaköri bérrendszeri személyi alapbér minimumok hív6sz! A gyorsabb és rugalmasabb ügyintézés érdekében ismételten közöljük a tisztségviselõink közvetlen! telefonszámait: KÖZPONTI TELEFONSZÁMAINK: Járási Ferenc elnök Enzsöl Róbert érdekvédelmi alelnök Nagy Miklós általános alelnök Szentgyörgyi Mihály PML alelnök (fax/üzenetrögz.) Hegedûs István TEB alelnök és Káré István TEB referens Tislér Gábor forgalmi alelnök Kanzler Ferenc szervezési referens Dr. Laboda József jogtanácsos Fehérné Ragcsák Andrea irodavezetõ (üzemi tel./fax/üz.rögz.) Matáv automata fax városi fax/üzenetrögzítõ TERÜLETI KÉPVISELÕINK TELEFONSZÁMAI Budapest Boros Sándor / fax/üz.rögz: Vas István / fax/üz.rögz: Debrecen: Papp Zoltán / fax/üz.rögz: Horváth Imre / fax/üz.rögz: Miskolc Bozsik Endre / fax: Osztermann József / fax/üz.rögz: Pécs Walter János / fax/üz.rögz: Puszpán János / fax: Tislér Gábor / fax/üz.rögz: Szeged Dani Erika / fax: Dobák Zoltán / fax: Szombathely Hanzmann Károly / fax/üz.rögz: Záhony Lippai Tibor / fax: cím: pvdsz@index.hu vagy info@pvdsz.hu január A foglakoztatási megállapodás A szakszervezetek természetes törekvése, hogy a bérek megfelelõ növekedésének kiharcolása mellett, a foglalkoztatási biztonságot is érvényesítsék. A as év munkaerõ-gazdálkodásáról folytatott viták során sikerült egyetértésre jutni abban, hogy az operatív végrehajtás szintjein (külszolgálat) legalábbis összességében - ma már nincs felesleges ember, helyenként létszámhiány van. Ezért is magas a túlóra felhasználás és ezért nincs szükség elbocsátásokra. A megállapodás az érintettek számára továbbra is biztosítja a gondoskodó eszköz-rendszert, továbbra is lehetséges a különbözõ ösztönzött nyugdíjazási formák igénybevétele, valamint 2008-ban is él a meghosszabbított felmondási idõ és az emelt összegû végkielégítés. Továbbra is biztosított az 1-4 havi átlagbérnek megfelelõ szociális csomag, így az idõsebb tehát új munkahelyet nehezebben találó korosztályokat részesíti elõnyben. Emellett a juttatás ösztönöz a szolgáltatások igénybevételére. A megállapodás a szakszervezetek számára továbbra is biztosítja, hogy negyedévente egyeztetést folytassanak az üzletágakkal az aktuális foglalkoztatáspolitikai akciók lebonyolításáról. Az igazi eredmény igazából az, hogy az eljárási szabályokat és juttatásokat nem csak 2008-ra, hanem három évre! december 31-ig sikerült stabilizálni. A kollektív Szerzõdés A bérmegállapodáshoz szorosan kötõdõen született megállapodás a Kollektív Szerzõdés módosításáról. A módosítások tartalmi változást nem okoztak, viszont az összegekben jelentõs emelkedést sikerült kiharcolni. A változások a szervezeti átalakulások következményeinek átvezetésében, technikai pontosításokban érhetõk tetten, de leginkább a KSZ. egyes, fix összegben meghatározott díjtételeinek emelését jelentették. A változások tételes összefoglalását az 5. oldalon lévõ táblázat rögzíti: A hó-nap bölcsessége Az apróságokon nem érdemes fönnakadni, és csak nézõpont kérdése, hogy min akadsz fönn.

5 2008. január 5

6 január (folytatás a 5. oldalról) mert a szolidaritási részbõl folyósítunk Önnek segélyt, ha: gyermeket vállal, magasak gyermeknevelési, beiskolázási költségei, megromlott az Ön vagy közeli hozzátartozója egészségi állapota, elvesztette közeli hozzátartozóját vagy árván maradtak gyermekei, létszámleépítés során munkanélkülivé vált, tûzés elemi kár érte, mert a augusztus 01-jétõl, új szolgáltatásként bevezetett, új beiskolázási segélyt már a gyermek megszületésétõl fizetjük, amennyiben családi pótlékra jogosult utána a szülõ, mert a szolidaritási rész mellett, az egyéni részbõl gyógy- Hogy miért? Ft/év 2 gyermek esetén 3 gyermek esetén 4 gyermek esetén Befizetett összeg Beiskolázási segély Vizitdíj, kórházi napidíj segély Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatása Betegségi segély (10 nap) Ápolási segély Összes felvehetõ összeg szer és gyógyászati segédeszköz árának támogatásaként, a következõkre igényelhet segélyt: humán és homeopátiás gyógyszerek, immunológiai készítmények, orvosi vényen rendelt egyedi összetételû (magisztrális) gyógyszerkészítmények, anyatej-helyettesítõ, anyatej-kiegészítõ és speciális gyógyászati célra szánt tápszerek, gyógyászati segédeszközök, orvostechnikai eszközök, csecsemõ- és betegápolási cikkek, stb., mert az egységes tagdíjon felüli többletbefizetés, valamint a Pénztárunkhoz az adóhatóság által átutalt adókedvezmények 100%-a a pénztártag egyéni számlájának egyéni részére kerül, tehát az egy az egyben felvehetõ, mert a tagdíj már 3 éve változatlanul, Ft/hó és a segély kifizetések 2 hetente történnek. Mivel a PÖKKÖP szolidaritási elven mûködik, ezért a pénztártagok a befizetett tagdíjnál lényegesen több pénzt is felvehetnek segélyként, amit néhány példán keresztül az alábbi táblázatban mutatunk be: A táblázatokból jól látható, hogy a pénztártagok több pénzt tudnak kivenni, mint amennyit befizettek (fõként akkor, ha a munkáltató fizeti a tagdíjat), pedig a táblázatban nem is szerepelnek az elõre nem tervezhetõ kiadások, mint pl.: egy közeli hozzátartozó halálesete ( Ft), egy esetleges munkaképesség csökkenés ( Ft) vagy rokkantság bekövetkezése ( Ft), munkanélkülivé válás ( Ft), tûz és elemi kár bekövetkezése ( Ft) és hogy ne csak a rosszról beszéljünk, gyermekáldás esetén is fizet a PÖKKÖP Ft-ot. Nincs már 23 év alatti gyermeke? Szûkös a jövedelme? Jól jönne egy kis segítség? Önnek is megéri! Ft/év Befizetett összeg Tûz és elemi kár segély Vizitdíj, kórházi napidíj segély Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatása Betegségi segély (30 nap) Ápolási segély Összes felvehetõ összeg A PÖKKÖP szolgáltatásai: Segély megnevezése Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatása Várakozási idõ Segély összege Szülési, örökbefogadási segély Ft Munkaképesség csökkenési segély Ft Rokkantsági segély Ft Gyermeknevelési támogatás az állami támogatás egészíthetõ ki Ft Beiskolázási segély gyermekenként, naptári évenként egyszer Ft Temetési segély - tag halála esetén Ft - közeli hozzátartozó halála esetén Ft Egyszeri árvasági segély Ft Keresõképtelenek segélyezése: - betegségi segély (naponta) 500 Ft - kórházi, szanatóriumi segély (naponta) elsõ 30 napra Ft - megszakítás nélküli folyamatos kórházi, szanatóriumi ellátás esetén a 31. naptól Ft Vizitdíj, kórházi napidíj segély évente maximum Ft Ápolási segély naponta 500 Ft, évente maximum Ft Munkanélküliek segélyezése egyszeri Ft Tûz- és elemi kár segély évente Ft 4 hónap 5 hónap Az egyéni számla egyéni részén lévõ összeg erejéig Válassza a PÖKKÖP-öt! A felelõs család- és öngondoskodás, mely anyagi gondjaira lehet megoldás! Elérhetõségeink: tel.: 02/23-52, tel./fax: 02/23-95, tel./fax: 02/23-95, 37/ , Internet:

7 2008. január 7 Mottó: Jog-seg-élj-vele! A évet nyitó számunkban ismertetni kívánt jogi szabályozás kiemelt aktualitását adja szakszervezetünk által a Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs Távközlési-, Erõsáramú- és Biztosítóberendezési Osztály osztályvezetõje által Gy /2007. szám alatt kiadott és január 01-vel bevezetett a területet érintõ készenléti szolgálat teljes körû átszervezését eredményezõ munkáltatói intézkedés ellen az Mt. 21. (2) bekezdésben szabályozott szakszervezeti véleményezési jog figyelmen kívül hagyása miatt benyújtott szakszervezeti kifogásunk. A munkáltató ugyanis 23 és 4 óra között nem kívánta a készenlétet díjazni. Tagjaink átfogó tájékoztatása érdekében egyúttal szükséges megjegyeznünk, hogy a munkáltatón belüli szélesebb körû együttmûködés megvalósulását a Munka Törvénykönyve (Mt.) több oldalról is elõ elõírja akkor, amikor szabályozza a munkáltató véleménykérési, tájékoztatási, konzultációs, és egyéb kötelezettségeit. Jelen cikkünk szempontjából kiemelt jelentõsége az Mt ában szabályozott a munkáltató számára kötelezettséget jelentõ szakszervezeti véleménykérésre vonatkozó rendelkezés a következõket tartalmazza: 21. (1) Az állami szervek, a helyi önkormányzatok és a munkáltatók kötelesek a szakszervezetekkel együttmûködni, ennek keretében érdek-képviseleti tevékenységüket az ehhez szükséges információk biztosításával elõsegíteni, valamint észrevételeikre, javaslataikra vonatkozó részletes álláspontjukat és ennek indokait harminc napon belül velük közölni. (2) A munkáltató köteles döntése elõtt a munkáltatónál képviselettel rendelkezõ szakszervezettel véleményeztetni a munkavállalók nagyobb csoportját érintõ munkáltatói intézkedések tervezetét, így különösen a munkáltató átszervezésére, átalakítására, szervezeti egység önálló szervezetté alakulására, privatizálására, korszerûsítésére vonatkozó elképzeléseket. (3) A véleményezéssel kapcsolatos eljárásra a 66. irányadó azzal, hogy a tizenöt napos határidõt a tervezetnek a munkáltatónál képviselettel rendelkezõ szakszervezet képviselõjéhez való érkezésétõl kell számítani. (4) hatálytalan 2003.VII.1. (5) E törvény alkalmazásában a munkáltatónál képviselettel rendelkezõ szakszervezetnek azt a szakszervezetet kell tekinteni, amelyik alapszabálya szerint a munkáltatónál képviseletére jogosult szervet mûködtet, illetõleg tisztségviselõvel rendelkezik. (6) A munkáltató a szakszervezeti tagdíj levonását az erre vonatkozó külön törvény alapján végzi. Az Mt. 21. (2) bekezdésben foglalt szabályozásban nyilvánvalóan az a jogalkotói szándék öltött testet, hogy a munkáltató és a munkavállalók érdekében fellépõ szakszervezetek között a kollektív szerzõdésekben és azok helyi függelékeiben szabályozottakon túlmenõen is lehetnek olyan egyedi munkáltatói intézkedések, amelyek tekintetében mivel azok a munkavállalók nagyobb csoportját érinthetik adott esetben ki kell, és szükséges is lehet kifejteni az érdekvédelem álláspontját. Az Mt. ezen jogintézménye a fentiekben ismertetett egyéb jogi intézménnyel együtt egyértelmûen a munkabéke fenntartását szolgálja, melynek szükségességére szakszervezetünk is utalt a benyújtott kifogásában. A munkáltató tehát jelen esetben nem a Munka Törvénykönyve által meghatározottak szerint jár el akkor, amikor arra való utalással látja figyelmen kívül hagyhatónak a szakszervezet megkeresését, hogy a kollektív szerzõdés helyi függelékében maga a készenlét lehetõsége szabályozásra került és annak mértékét sem lépte túl. A munkabéke szükséges fenntartására irányuló jogalkotói szándék és annak Munka Törvénykönyvi szabályozása amint azt láthattuk is az elõzõekben, az abban részvevõktõl adott esetben ennél szélesebb körû együttmûködést is megkívánnak. A benyújtott szakszervezeti kifogás tekintetében a munkáltató figyelemmel az Mt. alább ismertetett rendelkezésére ( Mt. 23. (5) A kifogásolt intézkedést a munkáltató és a szakszervezet közötti egyeztetõ tárgyalás befejezéséig, illetve a jogerõs bírósági döntésig végrehajtani nem lehet, illetve végrehajtását fel kell függeszteni. ) fel is függesztette, majd a bevezetni kívánt eredeti munkáltató intézkedés tervezetet, változatlan formában szakszervezeti véleményezésre elõterjesztette. Szakszervezetünknek 15 nap áll rendelkezésére véleményének kifejtésére amelyre az érintettek bevonásával meg is fog történni. Felhívjuk ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy e jogintézmény elnevezésébõl adódóan is csak a vélemény kifejtésére nyújt lehetõséget, ami egyúttal azt is jelentheti, hogy a munkáltató az abban foglaltak megismerése ellenére is bevezetheti az által tervezet munkáltatói intézkedést. Amennyiben a munkáltató erre a nem várt elhatározásra fog jutni és figyelmen kívül kívánja hagyni szakszervezetünk szakmai-érdekvédelmi-jogi szempontú tényekkel alátámasztott véleményében foglaltakat, s a készenléti szolgálat átszervezését illetõen nem törekszik konszenzusos megállapodás kialakítására, az érdekérvényesítésünk további lehetõsége korántsem szûnik meg. Ugyanis a feltárt munkáltatási ellentmondásokból fakadó rendeltetésellenes joggyakorlás, a szakmai szabályok figyelmen kívül hagyása kellõ jogalapot biztosít szakszervezetünk számára arra, hogy a szükséges hatósági és jogi eljárásokban biztosított jogosultságaink felhasználásával, amennyiben az szükségessé válik, tagjaink érdekében tovább is léphessünk. Ugyanis a munkabéke fenntartására való kölcsönös törekvés nem egyenlõ az Mt a (2) bekezdésében foglalt kötelezettség utólagos formai lebonyolításával, ahhoz a munkáltató és annak képviselõi részérõl is szükséges a kompromisszumra való törekvés, a megegyezés keresése ebben az esetben is. Dr. Jog Ász FELHÍVÁS! A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) a vasutas munkavállalók minél szélesebb körû informálása érdekében mobiltelefon sms üzenet küldésével tájékoztatja az érdeklõdõket a vasúttársaságnál történõ eseményekrõl, valamint az érdekvédelmi tevékenységrõl. A mobiltelefonos sms szolgáltatást mintegy kiegészítve formájában is tájékoztatja szakszervezetünk az érdeklõdõket a vasúttársaságnál történõ eseményekrõl, valamint az érdekvédelmi tevékenységrõl. Ezek igénybevételéhez semmi másra nincs szükség, mint az érdeklõdõk a , a , vagy a telefonszámokon jelezzék ez irányú igényüket (mobil telefonszámukat, vagy címüket). szemisa

8 január Adó A évi adó- és járulékváltozások közül a legfontosabb a magánszemélyeket érintõ változások közül a fõleg az adókedvezmények és a minimálbér változásai érintik. Az adótábla nem változott. Az adókulcsok sem változnak 18 és 36 százalék marad. A évi adótábla azonos a évivel, a 18 százalékos adókulcs sávhatára 1 millió 700 ezer forint, az ezt meghaladó jövedelemrész adója 36 százalék. Ezt az adótáblát kell alkalmazni az összevont adóalap adójának meghatározására. Az átalányadózó egyéni vállalkozóknak és a mezõgazdasági kistermelõknek is ugyanezen tábla szerint kell kiszámítaniuk az adójukat. Az adójóváírás változása, az hogy január 1-jétõl megszûnik a külön alap- és kiegészítõ adójóváírás, az adó egységes adójóváírással csökkenthetõ. Az adójóváírás a bérjövedelem 18 százaléka, legfeljebb havi forint, 12 hónapra forint. Ez teljes egészében évi 1 millió 250 ezer forint jövedelem alatt érvényesíthetõ, amelyet 2 millió 762 ezer forint jövedelemig a különbözet 9 százalékával kell csökkenteni, vagyis a felsõ jövedelemhatáron éppen forinttal. (2007-ben a teljes összegû adójóváírás felsõ határa 1 millió 561 ezer forint a kiegészít adó jóváírás határ 2 millió 100 ezer forint volt.) A havi adójóváírást - a havi bér 18 százalékát, de legfeljebb forintot - a magánszemély jogosultsági nyilatkozata alapján 2008-ban az 1 millió 250 ezer forint jogosultsági határig továbbra is a munkáltatónak kell levonnia az adóelõlegbõl, mindaddig, amíg az általa az adóévben kifizetett adóelõleg-alapok összege az aktuális kifizetéssel együtt nem haladja meg a jogosultsági határt. A garantált minimálbér - a kötelezõ legkisebb munkabér és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. ( XII. 25. ) Kormányrendelet alapján Ft/ hó az iskolai illetve szakképzettséget nem igénylõ munkakörben foglalkoztatottak esetében. Azt a munkavállalót, akit legalább középfokú iskolai végzettséget, illetõleg szakképzettséget igénylõ munkakörben foglalkoztatnak, de az ebben a munkakörben eltöltött legalább 2 év gyakorlati idõt igazolni nem tudja a minimálbér Ft. Aki legalább középfokú iskolai végzettséget, illetõleg szakképzettséget igénylõ munkakörben foglalkoztatnak és munkakörben eltöltött legalább 2 év gyakorlati idõvel igazoltan rendelkezik a minimálbér Ft. Az 50 év feletti munkavállalóknak a legmagasabb bérminimum alkalmazását írja elõ a rendelet, függetlenül a betöltött munkakörtõl és gyakorlati idõtõl. A mûvelõdési intézményi szolgáltatások a könyvtári, levéltári, múzeumi szolgáltatás, a kulturális örökség védelme, az elõadó-mûvészet, a filmvetítés, az állat-, növénykert, védett természeti érték bemutatása, a közmûvelõdési intézmény felnõtt- és egyéb oktatása adómentes, azonban ezek a juttatások továbbra is beletartoznak az évi 400 ezer forintig adómentesen adható béren kívüli juttatások körébe. Önkéntes nyugdíjpénztári kifizetések esetében az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár által - a kötelezõ várakozási idõ (tíz év) letelte után - nem nyugdíjszolgáltatásként kifizetett összeg továbbra is adóköteles (ha azt nem a fedezeti alap hozamrészébõl fizetik ki), s a bevétel adóköteles része a kötelezõ várakozási idõ letelte utáni a második évtõl évente százalékkal csökken, a 21. évtõl pedig a kifizetés adómentes. Az adóköteles részt fogyasztani viszont ezentúl csak abból a befizetésbõl származó kifizetéssel lehet, amelyet legalább tíz éve helyeztek el a pénztárban. (Korábban a teljes pénztári összegbõl kifizetett nem nyugdíjszolgáltatást lehetett fogyasztani.) Magáncélú telefonhasználat, ha a cégtelefon ingyenes használatát a telefonszolgáltató biztosítja dolgozóinak, a magáncélú használat szokásos piaci értékét vagy az összes használat szokásos piaci értékének 20 százalékát kell magáncélú használat értékének tekinteni. Ha a cégtelefon használata a számla alapján tételesen nem különíthetõ el, a kifizetõt terhelõ áfás kiadás 20 százalékát mindenképpen magáncélú használatnak kell tekinteni. (Korábban átalánydíjas konstrukcióval elkerülhetõ volt az adó.) A kifizetõ tehát választhat a magáncélú telefonhasználat értékének tételes elkülönítése és a között, hogy az õt terhelõ kiadás 20 százaléka után fizeti meg az adót. A tb -járulék terén a munkavállalók egészségbiztosítási járuléka 7-ról 6 százalékra csökken, ebbõl 4 % a természetbeni és 2 % a pénzbeli járulék. A munkavállalók nyugdíjbiztosítási járulék 8,5 % ( 8 % magánynyugdíj pénztári tagdíj és 0,5 % tb nyugdíj ) összegérõl 9,5 %-ra nõ ( 8 % magánynyugdíj pénztári tagdíj és 1,5 % tb nyugdíj ). A 4 százalékos szolidaritási adót fizetése megmarad azoknak, akinek az összevont adóalapba tartozó jövedelme meghaladja az egyéni járulék-fizetési felsõ határt. Január elsejétõl emelkedik a családi pótlék összege, ami a családoknak havonta forint többletet jelent, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelõk esetében ez az összeg forint havonta. A GYES Ft-ról növekszik Ft-ra. Az egyéni nyugdíjjárulék felsõ határa 2008-ban egy naptári napra jutó forint, éves szinten forint. A évi adótábla és nettó bér kifizetés havonta A munkáltató továbbra is vállalhatja a munkáltatói adó megállapítást és ezt február 15-ig kérhetõ a munkavállaló. Ha azonban a munkáltató ezt nem vállalja, a munkavállaló kérheti, hogy a munkáltató mûködjék közre abban, hogy az adóhatósági adó megállapításhoz szükséges nyilatkozatot az adóhatósághoz továbbítsák. Ez a kérés azonban már nem utasítható el. Novák Lajos főkönyvelő

9 2008. január 9 1 %= öngondoskodás A magyar jogrendben a személyi jövedelemadóról szóló törvény felhatalmazást ad arra vonatkozóan hogy a magánszemély a befizetett adója meghatározott részének felhasználásáról az adóévet követõ évben (a rendelkezõ nyilatkozat évében) külön törvényben rögzített mértékben (1%), megjelölt kedvezményezett(ek) javára nyilatkozatban rendelkezzen. Az Alapítvány a Pályavasutasokért elnevezésû alapítvány (mint kedvezményezett) az idén már ötödik alkalommal várja minden munkavállalónak a törvényben felhatalmazott felajánlását. Az Alapítványunk célja: A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete tagjainak, valamint a tagok családtagjainak (házastárs, élettárs, eltartott gyermek) különösen súlyos körülményükben történõ, anyagi eszközök útján való kisegítése. Különösen súlyos körülmény: hosszantartó három hónapot meghaladó betegség, elhalálozás, a tag lakását ért természeti katasztrófa miatti kár, továbbtanuló gyermek tanulmányi feltételeinek biztosítása, ha a család egy fõre jutó havi jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének a kétszeresét. Az Alapítvány további célja az egészséges és kultúrált életkörülmények megteremtése, valamint a családi kötelékek erõsítése a gyermek nevelés támogatása, hogy a Pályavasúton dolgozók életszínvonalában pozitív változás következhessen be. Ezen túlmenõen a Munka törvénykönyve a, valamint a MÁV ZRt. Kollektív Szerzõdésének 80. -ban foglaltak alapján megtéríti a PVDSz tagok kártérítési kötelezettségét, amennyiben a munkáltató eljárás keretében kártérítési összeget állapít meg és szab ki. Alapítványunk bevétele csak a munkavállalók személyi jövedelemadójának egy százalékának felajánlásaiból adódik össze, ezért a nehéz élethelyzetbe kerülõ munkavállalókat sajnos csak a befolyt összeg erejéig tudjuk támogatni! Ezért ha már a törvény felhatalmazást ad a személyi jövedelemadó 1 % -nak felajánlására, és mi, mint magánszemélyek nem élünk azzal a lehetõséggel, hogy azt a pályavasúti alapítványnak felajánljuk, akkor ez az összeg az államnál marad. Nehéz élethelyzetbe pedig bárki, bármikor kerülhet, akár ÉN is! Saját magam GONDOSKODHATOK arról, hogy az 1%-omat felajánlom egy olyan alapítványnak, ahová ÉN is bármikor fordulhatok, ha problémám adódik, vagy hagyom, hogy ez a pénz elvesszen. Segíts, hogy segíteni tudjunk! FONTOS: Az önadózóknak a Rendelkezõ nyilatkozat -ot az adóbevallással együtt, vagy zárt borítékban, adóazonosítóval ellátva vagy a 0753-D lappal együtt kell benyújtani az adóhatósághoz. Amennyiben a munkáltató készíti el az adóbevallást, úgy február 15-ig kell eljuttatni a nyilatkozatot a zárt és aláírt borítékot a munkáltató részére az egyéb kedvezményekre vonatkozó nyilatkozatokkal együtt. Kérjük, hogy a borítékon pontosan tüntesse fel a nevet, lakcímet adóazonosítót és a zárt boríték hátoldalát a rendelkezõ személynek aláírásával hitelesíteni kell. Szentgyörgyi Mihály a kuratórium elnöke

10 10 Ezt is jól ELINTÉZTÜK! január Tisztelt PVDSz! Szeretném köszönetemet kifejezni e pár sorban a magam és a gyermekem nevében azon embereknek, akik mellém, mellénk álltak a bajban, segítettek nekem és kislányomnak,- aki már sajnos több mint egy éve árva. (Néhai férjem, Oláh István emlékére.) Kiálltak mellettünk, bátorítottak. Hálás szívvel és könnyes szemmel gondolok Mindenkire, akik valószínûleg megbocsátják nekem, hogy nem írok neveket, (nem szeretnék senkit sem kifelejteni) de tudom, hogy Önök tudják, kikre gondolok. A szememben Önök, Tisztelt PVDSz, emberségbõl JELES-re vizsgáztak! Köszönettel tartozom, de csak ennyit adhatok: Minden Jót, Boldogságot, és hosszú, egészséges Életet kívánok! Oláh Istvánné és Oláh Petra Az arcképes igazolványok érvényességérõl A MÁV-START Zrt. elnök, vezérigazgatója Dr Mosóczi László a Gy.:1-4686/2007 ügyiratszámú levelében rögzítette, hogy az arcképes igazolványok évi érvényesítési érvénytartama július 31-ig meghosszabbodik. A meghosszabbítás nem vonatkozik azokra a gyerekekre, akik nappali tagozaton folytatnak felsõfokú tanulmányokat, de a 25 életévüket július 31-dike elõtt betöltik. Õk a születésnapjuk után már nem jogosultak a családtagi arcképes igazolvány használatára. Az IC vonatokra évben felszállást biztosító valamennyi igazolványt és engedélyt (felügyeleti igazolványok, felszállási engedélyek, stb) az új típusú Vasutas IC kártyák kiosztásáig, de legkésõbb január 31-én óráig még érvényesnek kell elfogadni - a szerk - A hó-nap esete Pistike lélekszakadva rohan az apjához: Apa, a nagymama ért az autószereléshez? Nem, de miért kérdezed, fiam? Hát mert ott fekszik a busz alatt. A fenti köszönetben foglalt ügy részletei megismeréséhez a tisztelt olvasóink részérõl az alábbi elõzmények ismerete elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az abban foglalt mély emberi érzések átérezhetõek és át is élhetõek legyenek: Oláh István kollégánk, szakszervezetünk tagja életének 30. évében tragikus hirtelenséggel napján váratlanul agyvérzésben elhalálozott. E váratlan tragikus esemény vonatkozásában rendelkezésre állt az a biztosítás, amit munkatársunk élve az öngondoskodás lehetõségével a szakszervezetünk útján elõzetesen a biztosítóval megkötött. A biztosítás alapján járó millió forintból azonban a biztosító a benyújtott Kórházi Zárójelentésben írottakra hivatkozással az elhunyt családja részére csak Ft és méltányossági alapú kifizetését vállalta fel. Ebben a helyzetben vált szükségessé, hogy szakszervezetünk munkatársai a jogsegélyszolgálat biztosította jogosultságok felhasználásával, érdemben közremûködjön a helyzet tisztázása érdekében. Ennek keretében jogtanácsosunk személyes és helyszíni eljárása útján beszerzésre került az egri kórházban a kórbonctani jegyzõkönyv és szakvélemény, amely kellõ jogalapot biztosított számunkra a biztosítóval való érdemi egyeztetés lefolytatására. Oláh István ügyében bár a felek között a kifizetés jogalapja tekintetében továbbra sem került sor egyetértõ közös álláspont kialakítására, azt azonban a biztosító képviselõje elismerte, hogy a beszerzett adatok és szakvélemény fényében az elhunyt családja jogosult a további kifizetésre. A további Ft és értelemszerûen a korábbi Ft kifizetésének napjára visszamenõlegesen számított késedelmi kamat átutalásra is került karácsony elõtt (!) az elhunyt családja részére. Ezek voltak tehát azok a konkrét elõzmények és körülmények, melyek néhai kollégánk özvegyét és árván maradt 8 éves kislányát a fenti köszönõ sorok megírására késztették. Attól függetlenül, hogy szakszervezetünk munkatársai csak a kötelességüket teljesítették, mégis a kedves Olvasó is mi magunk is megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy az érdekvédelmi tevékenységünket immár nem csak a munkáltató felé közvetlenül, de azon túl is sikeresen van módunk kifejteni. A fentebb már beharangozott másik ügyben is amelyben a biztosító korábban úgyszintén elutasító álláspontra helyezkedett az egyeztetés során megegyezés jött létre. Az érintett kolléganõnk csukló repedésére a biztosító a Ft-ot méltányossági alapon a károsult részére kifizette. Ez egy újabb siker volt! Az egyéb adminisztratív kérdések tisztázása mellett ugyanakkor a szakszervezetünk abban is megállapodott a biztosító képviselõjével, hogy a jövõben, amennyiben a biztosító el kíván utasítani bármilyen benyújtott kárigényt elõzetesen értesíti a PVDSZ-t errõl a szándékáról s ez esetben lehetõségünk nyílik arra, hogy szakszervezetünk érdemi segítséget nyújthasson a károsultnak vagy családtagjaiknak a helyzet tisztázásához. Ezért ezúton is felhívjuk a PVDSz biztosítással rendelkezõ tagjaink figyelmét, hogy a kárigény alapjául szolgáló orvosi iratok és egyéb bizonyítékok stb. kiállítása során nyomatékosan figyeljenek oda, hogy az abban foglaltak ténylegesen tartalmazzák, és egyben valósághûen tartalmazzák az orvosi adatokat, történéseket, illetve a körülményeket, mert ellenkezõ esetben további hosszadalmas utánjárás következhet, ami értelemszerûen az elbírálás lehetõségét késlelteti, sõt adott esetben meg is hiúsíthatja azt. Ez az ami, a fenti két eset körülményeibõl mindannyiunk számára a jövõre nézve tanulságul szolgálhatnak, ugyanis a biztosító csak a károsult által benyújtott bizonyítékokban foglaltak szerint tudja kialakítani álláspontját a kifizetés teljesíthetõségét illetõen. - a szerk - hu.morzsák A humor az emberek közötti legrövidebb távolság A vidámság minden erény alapja A nyugalom a mozgás irányítója Az élet csak visszafelé érthetõ meg, de elõrefelé kell élni Mindenki tudatlan, csak más és más dolgokon Nem a Télapó húzza a szarvas szánját! Nem az a kemény, aki egy ütéstõl nem esik el, hanem az aki azt követõen fel is tud állni JFK

11 2008. január KIZÁRÓLAG PVDSZ TAGOKNAK! Akarsz a PVDSz több ezres hívócsoportján belül ingyen telefonálni? Vagy kedvezményesen mobil telefonkészüléket vásárolni? Ha igen - és még nem vagy tagunk - akkor lépj be a PVDSz-be és mindez teljesül! A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete ( PVDSz ) a tagjai részére kedvezményes mobiltelefon üzemeltetésrõl és vásárlásról kötött szerzõdést. A havidíjas elõfizetés illetve kedvezményes készülék vásárlása esetén, 24 hónapos hûségnyilatkozat aláírása szükséges. Egy tag maximum 5 db elõfizetést igényelhet, akár a családtagjainak is! A havi elõfizetési díj (SIM kártyánként) mindössze Ft (ez nettó ár!) és ez teljes mértékben le is beszélhetõ. Ez a lebeszélhetõség a hálózaton belüli, és más belföldi mobil és belföldi vezetékes hálózatok elõfizetõi felé indított hívásokra használható fel. Az igényeket legalább egy havi - PVDSz tagság - után tudjuk teljesíteni. A PVDSz hívócsoport egy olyan Hívásirányok egységes szolgáltatást valósít meg, melyet minden tagja ingyenesen vehet igénybe a hívócsoport összes tagjával történõ kapcsolattartás keretén belül. A PVDSz hívócsoport -on belüli szolgáltatás havidíja kötelezõen 300 Ft (ez nettó ár!), ami csak az elõfizetéssel együtt rendelhetõ meg. Tehát aki tagja a PVDSz hívócsoport -nak, az mindössze havi 300 Ft-ért egész hónapban korlátlanul és díjmentesen telefonálhat a hívócsoporton belüli tagokkal (munkatársakkal, családtagokkal, stb). A szolgáltatás kizárólag belföldön vehetõ igénybe, nemzetközi barangolás esetén a díjazás a Partner 3 díjcsomag szerint történik. A kedvezményekkel csökkentett percdíjak szerzõdés aláírásakor a következõk (amelyek nettó díjjak): Percdíjak A percdíjak például dominó esetén átlagosan Hálózaton belüli hívás esetén minden idõben 13,00 Ft 25,00 Ft Belföldi, vezetékes hálózatba történõ hívás esetén minden idõben 13,00 Ft 25,00 Ft Belföldi, más mobil hálózatba történõ hívás esetén minden idõben 23,00 Ft 35,00 Ft munkanapokon 13,00 Ft 25,00 Ft Hangpostás felhívása esetén 07:00 és óra között egyéb idõben Díjmentes! SMS küldés T-Mobile magyarországi hálózatába 18,00 Ft/db 30,00 Ft/db SMS küldés Pannon, ill. vezetékes hálózatba 20,00 Ft/db 35,00 Ft/db SMS küldés Vodafone hálózatba 20,00 Ft/db 40,00 Ft/db SMS küldés külföldi hálózatba 45,00 Ft/db 56,00 Ft/db Egyéb idõ: Munkanapokon 16:00 és 07:00, illetve munkaszüneti- és ünnepnapokon 0:00 és 24:00 óra között. (A forgalmi díjak mérése másodpercben történik és minden megkezdett hívás díjköteles.) Aki sok SMS-t szokott írni havonta, az mindössze 200 Ft-ért kaphat még plusz 50 db SMS-t, de ezt csak a hálózaton belül lehet felhasználni. Ehhez a szolgáltatáshoz a PVDSz még kedvezményes mobil telefonkészülék vásárlást is biztosít, akár kamatmentes részletfizetésre is. A készülékek a szolgáltató honlapján az akciós árlista Elõfizetés (24 hónap) oszlopaiból válaszhatóak ki, igény szerint. Az elõfizetések ( SIM kártyák ), illetve a telefon készülékek megrendelése kizárólag a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetén keresztül történik. A naptár szerinti munkarendtõl eltérõ napok 2008-ban A szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatáskörérõl szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. a) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következõket rendeli el: 1. (1) E rendelet hatálya - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - kiterjed minden munkáltatóra, közigazgatási szervre (a továbbiakban együtt: munkáltató) és az általuk foglalkoztatott munkavállalókra, közalkalmazottakra, közszolgálati jogviszonyban állókra (a továbbiakban együtt: munkavállaló). (2) E rendelet nem érinti a megszakítás nélkül üzemelõ és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is mûködõ munkáltatónál, illetve az ilyen jellegû munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjét. 2. A évi munkaszüneti napok körüli a naptár szerinti munkarendtõl való eltéréssel járó munkarend a következõ: a) április 26., szombat munkanap, május 2., péntek pihenõnap, b) okt. 18., szombat munkanap, okt. 24., péntek pihenõnap, c) dec. 20., szombat munkanap, dec. 24., szerda pihenõnap. 3. A lakossági ellátást és szolgáltatást végzõ, valamint az általánostól eltérõ munkaidõ-beosztásban foglalkoztatott munkavállalók munkarendje a 2. -tól eltérõen is meghatározható. 4. Ez a rendelet a kihirdetését követõ 8. napon lép hatályba, és december 31-én hatályát veszti. - a szerk - A hó-nap kérdése - Miért piros a kékszilva? - Mert még zöld! A hó-nap vicce 11 Bõvebb felvilágosításért Szentgyörgyi Mihályhoz lehet fordulni, a es vasútüzemi telefonszámon. Készülj fel! szemisa Szakszervezetünk honlapján a módosított F.1 és F.2 utasítások tesztkérdéseire a helyes válaszok munkakörönként megtalálhatók és le is tölthetõk a - a szerk - Két kamera ül a fán. Az egyik leesik. A másik utána szól: - Felvegyelek?

12 január Alapítvány a Pályavasutasokért Mottó: Aki kapni akar, tanuljon meg adni! Lao-Ce A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) 2000-ben megalapította, az Alapítvány a Pályavasutasokért alapítványt. Az alapítvány célja, hogy az amúgy is nehéz anyagi körülmények között élõ pályavasúti munkavállalókat a rendkívüli élethelyzetekben támogassa! Az alapítvány támogatásáért elsõsorban PVDSz tagok pályázhatnak. Az alapítvány kuratóriuma három havonként tartott ülésein bírálja el a beérkezett kérelmeket, pályázatokat. A benyújtott pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia: a kérelmezõ adatait a kérelem rövid indoklását, valamint az indoklást alátámasztó dokumentumokat a munkáltató kereseti igazolását (házas- illetve élettárs kereset igazolását is!) az igényelt összeget a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata, vagy iskolalátogatási bizonyítvány Az alapítvány számlaszáma: OTP Bank Zrt Cím: 1142 Bp., Teleki Blanka u Tel./fax/üz.rögzítõ: 06-1/ ; vasútüzemi: tel./fax/üz.rögzítõ: TÉGED IS ÉRHET BALESET! Széleskörû szolgáltatás rendkívül alacsony díjért! A PVDSz tagok részére! SZOLGÁLTATÁSOK A csomag B csomag 600 Ft/hó 800 Ft/hó Életbiztosítás Ft Ft bármely okból bekövetkezõ halál esetén Baleseti halál Ft Ft esetén plusz! Baleseti rokkantság Ft Ft már 1%-tól 100%-ig arányosan Baleseti csonttörés Ft Ft csonttörés, csontrepedés esetén Baleseti égés Ft Ft legalább II.fokú, a testfelület min. 5%-ára kiterjedõ égés esetén Baleseti múlékony sérülés Ft Ft 28 napot meghaladó baleseti táppénz esetén Baleseti kórházi napi térítés Ft Ft legalább 5 nap elérése után - az 1-50 nap között - naponta Baleseti mûtét Ft Ft esetén, súlyossági fok szerint, a biztosítási összeg %-a Kritikus betegségek bekövetkezése Ft Ft esetén, szívinfarktus, rákos megbetegedés, agyi érkatasztrófa, koszorúér áthidalási mûtét (by-pass), szervátültetés, veseelégtelenség RÁADÁS! Ezen kívül a szakszervezetünk által létrehozott alapítvány a Munka törvénykönyve a, valamint a MÁV Zrt. Kollektív Szerzõdésének 80. -ban foglaltak alapján megtéríti a PVDSz-tagok kártérítési kötelezettségét, amennyiben a munkáltató eljárás keretében kártérítési összeget állapít meg és szab ki. BELÉPÉSI FELTÉTELEK: - PVDSz tagsági viszony - a tag rendelkezzen lakossági folyószámlával - a belépési korhatár 18 éves kortól 60 éves korig terjed, kivéve aki nyugellátásban illetve nyugdíjszerû ellátásban részesül - családtag is beléphet EGYÉB TUDNIVALÓK: - ez egy csomag, 9 db szolgáltatással - belépés után azonnal indul a biztosítási védelem (kivéve a kritikus betegségeknél, ugyanis ott 3 hónap várakozási idõ) - a biztosítás kiterjed a munkaidõre, illetve azon kívül a nap 24 órájára, és a világ országaira - a belépés rendkívül egyszerû, hiszen nem kell több helyen is ügyintézni, ugyanis a PVDSz mindent elintéz - a kárrendezés is a PVDSz-en keresztül történik - a kifizetett biztosítási összegek teljes mértékben adó és járulékmentesek - a kifizetett biztosítási összegeket saját címre vagy folyószámlára utalja a biztosító - az éves befizetett összegrõl adóigazolást adunk, amely csökkenti a tag adóalapját - folyamatos biztosítási díjfizetés szükséges a biztosítás fenntartása érdekében BÕVEBB FELVILÁGOSÍTÁST a PVDSz és a es telefonszámain lehet kérni és kapni, hétköznap óra között. PÖKKÖP az interneten: pokkop@enternet.hu, pokkop@pokkop.hu A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének havi lapja Kiadja a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete Felelõs kiadó: Járási Ferenc elnök, Fõszerkesztõ: Nagy Miklós (tel.: ) Tervezõszerkesztõ: Györgyné Pekár Éva, Szerkesztõség: 1142 Bp. Teleki Blanka u Telefon/fax/üz.rögzítõ: 06-1/ , vasútüzemi tel./fax/üz.rögzítõ: , pvdsz@index.hu, és info@pvdsz.hu, Internet: Meg nem rendelt kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza, az anyagok rövidítésének jogát fenntartjuk! Nyomás: B.V.B. Nyomda Eger, Fadrusz u. 4. Tel.: 36/

K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL JANUÁR 16.

K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL JANUÁR 16. K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT. 2010. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL 2010. JANUÁR 16. 1 A MÁV Zrt. és az aláíró szakszervezetek megállapodnak, hogy a Társaság 2010.

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET

MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Iktatószám: Gy. 4-3/2012. MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Budapest, 2012. január 06. MÁV-TRAKCIÓ VASÚTI VONTATÁSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1087 Budapest,

Részletesebben

./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL

./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL ./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A 2018. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL Preambulum: 2017. március 13. napján az aláíró felek a vasutas munkavállalók jövedelmi helyzetének javítására 11703/2017/MAV számon megállapodást

Részletesebben

Gy /2008. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL DECEMBER 30.

Gy /2008. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL DECEMBER 30. Gy. 8-681/2008. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT. 2009. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL 2008. DECEMBER 30. 1 A MÁV Zrt. és az aláíró szakszervezetek megállapodnak, hogy a Társaság

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2017. január 1-től Személyi jövedelem adókulcs: 15 % Minimálbér, bruttó: 127 500 forint Garantált bérminimum,

Részletesebben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

Megszületett a évi bérmegállapodás

Megszületett a évi bérmegállapodás Megszületett a 2017. évi bérmegállapodás A Rail Cargo Hungaria és a szakszervezetek (VDSZSZ, VSZ, MTSZSZ, MOSZ) hosszú előkészítő munka és többhetes tárgyalássorozat eredményeként december 8-án aláírták

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben

5306/2019/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVRE VONATKOZÓ TOVÁBBI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL A MÁV FKG KFT-NÉL

5306/2019/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVRE VONATKOZÓ TOVÁBBI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL A MÁV FKG KFT-NÉL 5306/2019/FKG. MEGÁLLAPODÁS A 2019. ÉVRE VONATKOZÓ TOVÁBBI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL A MÁV FKG KFT-NÉL Preambulum: 2019. március 27. napján az aláíró felek a vasutas munkavállalók jövedelmi helyzetének javítására

Részletesebben

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT A Vasutasok Szakszervezete XVII. Kongresszusa által módosított Alapszabálya V. fejezet 4.a alpontjának harmadik

Részletesebben

K É R E L E M. Beiskolázási segély megállapításához

K É R E L E M. Beiskolázási segély megállapításához 1 K É R E L E M Beiskolázási segély megállapításához Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) beiskolázási segélyre való jogosultságot megállapítani szíveskedjenek.

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

JÖVEDELEMNYILATKOZAT JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást

Részletesebben

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1.melléklet a 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁST AZ ALÁBBI LÉTFENNTARTÁST VESZÉLYEZTETŐ ÉLETHELYZETRE

Részletesebben

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009.

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. I. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény 2014

Családi járulékkedvezmény 2014 Családi járulékkedvezmény 2014 NAV tájékoztató Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója az Ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembe vételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az aktív korúak ellátását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény szabályozza, a 33.. 37/G. -ig. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci

Részletesebben

Támogatási táblázat 2006

Támogatási táblázat 2006 Támogatási táblázat 2006 Minimálbér: 2006. január 1-tıl: a kötelezı legkisebb munkabér (minimálbér) havi összege bruttó: 62 500 Ft/fı/hó, minimális órabér 360 Ft/fı/óra 2006. július 1-tıl 2006. december

Részletesebben

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza.

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. Köztemetés A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere

Részletesebben

Érkezik a megemelt bér!

Érkezik a megemelt bér! Érkezik a megemelt bér! A március havi fizetésekkel mindenki megkapja megemelt bérét január 1-ig visszamenőleg, miután a szakszervezetek és a MÁV csoport megegyezésének köszönhetően és a tulajdonos régóta

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra Az 1952. október 10-én született 25 év szolgálati idővel rendelkező egyéni vállalkozó 2015. április 11-én öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet terjesztett

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési

Részletesebben

1. Az MVM Paks II Zrt. küldetése. 2. Foglalkoztatás. 3. Vezető tisztségviselők

1. Az MVM Paks II Zrt. küldetése. 2. Foglalkoztatás. 3. Vezető tisztségviselők Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Paks II Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai, továbbá a

Részletesebben

Magán-nyugdíjpénztári nyugdíjpénztári tagság Tagságra kötelezett pályakezdő: 1. az a természetes személy, aki az július 1-je 1 és december

Magán-nyugdíjpénztári nyugdíjpénztári tagság Tagságra kötelezett pályakezdő: 1. az a természetes személy, aki az július 1-je 1 és december A járulékfizetési kötelezettséget érintő 2008. évi fontosabb változások Széll Zoltánné előadása Magán-nyugdíjpénztári nyugdíjpénztári tagság Tagságra kötelezett pályakezdő: 1. az a természetes személy,

Részletesebben

Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége. Társadalombiztosítási szakfeladatok

Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége. Társadalombiztosítási szakfeladatok . (vizsgázó olvasható neve) NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. (Születési hely, idő) KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2017. október 4. 9.15 óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető

Részletesebben

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/ Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása 1. Rehabilitációs hozzájárulás A rehabilitációs hozzájárulást a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

Egyes szociális ellátásokról szóló 24/2003. (XI.27.) önkormányzati rendelet módosításáról

Egyes szociális ellátásokról szóló 24/2003. (XI.27.) önkormányzati rendelet módosításáról 1 Jászapáti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (IV.11.) önkormányzati rendelet Egyes szociális ellátásokról szóló 24/2003. (XI.27.) önkormányzati rendelet módosításáról Jászapáti Város

Részletesebben

d) ha a munkavállaló 2011. október 31-ét követően létesített a munkáltatóval munkaviszonyt, akkor a személyi alapbérváltozására tekintet nélkül, a

d) ha a munkavállaló 2011. október 31-ét követően létesített a munkáltatóval munkaviszonyt, akkor a személyi alapbérváltozására tekintet nélkül, a 299/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 2014 2013. december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit Családi járulékkedvezmény Jogosultak: Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított, és a családi

Részletesebben

A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina

A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina Adómentes juttatások 2019- ben MEGSZŰNIK az adómentes juttatások közül: - munkáltatói lakáscélú támogatás, - mobilitási célú

Részletesebben

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok ek 2013 ek 2013 Kedves Ügyfelünk! A munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett és 2013. január 1-én életbe lépett munkáltatói terhek csökkentési lehetőségeivel kibővültek a szociális hozzájárulási adóból

Részletesebben

Társadalombiztosítási ügyintéző részszakképesítés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége. Társadalombiztosítási szakfeladatok

Társadalombiztosítási ügyintéző részszakképesítés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége. Társadalombiztosítási szakfeladatok NEMZETGZDSÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: 28/3-309/2017. KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2017. november 22. 09:15 óra Minősítő neve: Mészáros László eosztása: főosztályvezető Készült: 1 eredeti és

Részletesebben

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ TISZASZENTIMRE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont] Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - BÉRKALKULÁTOR 2018 - Nettó bér Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,

Részletesebben

KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete

KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete a köznevelési intézményekben kérhető térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól, valamint a tanulmányi

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra Megváltozott munkaképességűek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. tv. (Megjelent a Magyar Közlöny 162. számában) 2011.

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról

A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében foglalt feladatkörében

Részletesebben

1. A Kollektív Szerződés hatálya. 4. A Kollektív Szerződés felmondása. 64. A munkavállaló nem munkabalesetből eredő halála esetén járó juttatás

1. A Kollektív Szerződés hatálya. 4. A Kollektív Szerződés felmondása. 64. A munkavállaló nem munkabalesetből eredő halála esetén járó juttatás A MÁV-GÉPÉSZET ZRT. KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSE EGYES PONTJAINAK VÉGLEGESÍTÉSE A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. mint munkáltató, valamint az aláíró szakszervezetek a 2009. december 21-én aláírt Kollektív Szerződésben az 1.

Részletesebben

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel,

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel, A gazdasági társaságokról szóló 2006. IV szerint nek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a

Részletesebben

Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének

Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének /2013( ) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások, valamint a szociális szolgáltatások helyi szabályairól szóló

Részletesebben

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege Alulírott Alapító az 1959. évi IV. tv. 74/A. - 74/F. szabályai alapján közérdekű célból az alábbi alapítványt (a továbbiakban

Részletesebben

A mezőgazdasági őstermelő és az egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettsége. Matlné Kisari Erika

A mezőgazdasági őstermelő és az egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettsége. Matlné Kisari Erika A mezőgazdasági őstermelő és az egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettsége Matlné Kisari Erika A járulékfizetés feltételei Biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony Járulékalapot képező jövedelem

Részletesebben

KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához

KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához 1. A kérelmező adatai Házas- vagy élettárs adatai Név: Születési név: Születési hely: Születési idő: Anyja neve: Lakóhely: Tartózkodási hely: TAJ

Részletesebben

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KORÓZS LAJOS SZOCIOLÓGUS

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KORÓZS LAJOS SZOCIOLÓGUS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KORÓZS LAJOS SZOCIOLÓGUS Munkabérek, illetmények ) HAVI BÉR Minimálbér (483/2013. (XII.17.) Korm.r. 2. (1) bek. Garantált bérminimum 483/2013. (XII.17.) HETI BÉR NAPI BÉR ÓRA BÉR 101.500

Részletesebben

KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt

KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt Bősárkány Nagyközség J e g y z ő j é n e k A l u l í r o t t : Név:... Születési név:... Születési helye, ideje:.. Anyja neve:... Lakcíme:... Tartózkodási helye:...

Részletesebben

SEGÉLYEZÉSI SZABÁLYZAT

SEGÉLYEZÉSI SZABÁLYZAT Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság SEGÉLYEZÉSI SZABÁLYZAT 2010. Bevezető A BKV Zrt. (továbbiakban Társaság) a szociális célú ráfordításokat a Kollektív Szerződés VII. fejezetében

Részletesebben

1. A szociális igazgatásról és ellátásról szóló 2/2011. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása

1. A szociális igazgatásról és ellátásról szóló 2/2011. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása Jobbágyi Község Önkormányzata 22/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelet az önkormányzati segély kialakításával összefüggő önkormányzati rendeletek módosításáról Jobbágyi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Szociális hozzájárulási adó változás Egészségügyi hozzájárulás megszűnése

Szociális hozzájárulási adó változás Egészségügyi hozzájárulás megszűnése Szociális hozzájárulási adó változás 2019. 2018.évi LII. törvény Egészségügyi hozzájárulás megszűnése 2019. január 1-jétől kibővül a szociális hozzájárulási adó kötelezettség és megszűnik az egészségügyi

Részletesebben

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Cím: Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona Adószám: 15492526-1-42 Törzsszám: 492 522 BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01-től

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás Készítette: Görgei Zsolt Vállalkozások besorolása 2 3 4 Adókedvezmények a szociális hozzájárulási adóból A megváltozott

Részletesebben

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt. Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Vértesi Erőmű Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, továbbá

Részletesebben

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról, az egyes szociális ellátásokról és a helyi lakáscélú támogatásokról szóló 19/2005.

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2018. (XI.05.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2018. (XI.05.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (XI.05.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete eredeti

Részletesebben

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról:

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Bérpótló juttatás: A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program keretében az aktív korú nem foglalkoztatott személyek részére megállapított rendelkezésre

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési

Részletesebben

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /242 mellék

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /242 mellék Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/242 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzati alkalmazottak

Részletesebben

A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének HELYI FÜGGELÉKE

A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének HELYI FÜGGELÉKE SZERVEZETI EGYSÉG NEVE A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének HELYI FÜGGELÉKE (egységes szerkezetben) IRATMINTA a MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének 2012. augusztus 1. napjától hatályos szövegéhez 2 ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben - ADÓBEVALLÁS 2014 - Adó 2014 - Adó 1 sz EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben, EHO (egészségügyi hozzájárulás) fizetési kötelezettség

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia

TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia Társadalombiztosítás Járulékalapot képező jövedelem: / Tbj. 4. k) pont/ 1. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):..

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):.. 4. számú melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1 Neve:. 1.1.2 Születési neve:..

Részletesebben

HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK. CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév

HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK. CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév Háztartás - család A háztartás azoknak a személyeknek az összessége, akik

Részletesebben

1. Hatásköri és eljárási szabályok. (2) Az e rendeletben meghatározott pénzbeli ellátások esetén a jövedelem igazolásához csatolni kell:

1. Hatásköri és eljárási szabályok. (2) Az e rendeletben meghatározott pénzbeli ellátások esetén a jövedelem igazolásához csatolni kell: Dunaszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Dunaszentmiklós Község Önkormányzatának

Részletesebben

Az elvárt béremelés kompenzációját

Az elvárt béremelés kompenzációját Az elvárt béremelés kompenzációját biztosító kormányzati lépések a) A bérfejlesztés 5 % fölötti részének normatív támogatása az adórendszeren keresztül a teljes körű végrehajtás esetén Elérthető: 2012.01.01-től

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapításához

K É R E L E M ápolási díj megállapításához K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL A rendszeres szociális segély, olyan szociális rászorultságtól függ pénzbeli ellátás, amelyet a települési önkormányzatok biztosítanak a jogosultsági feltételeknek

Részletesebben

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZOCIÁLIS IRODA 7940 Szentlőrinc, Templom tér 8. Tel.: 73/570-009 Fax.: 73/371-125 Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00 KÉRELEM települési

Részletesebben

... Foglalkozása, munkahelye:..

... Foglalkozása, munkahelye:.. Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociális Szolgáltató Főosztály 1033 Budapest, Fő tér 2. KÉRELEM RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁSHOZ Kérem, hogy szíveskedjenek

Részletesebben

Bérügyintéző részszakképesítés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége

Bérügyintéző részszakképesítés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége . (vizsgázó olvasható neve) NEMZETGZDSÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: 49/3-79/2018.. (Születési hely, idő) KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2018. március 07. 08:00 óra Minősítő neve: Mészáros László

Részletesebben

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ

Részletesebben

KÉRELEM Gyermekétkeztetési kedvezmény megállapításához

KÉRELEM Gyermekétkeztetési kedvezmény megállapításához I. Személyi adatok KÉRELEM Gyermekétkeztetési kedvezmény megállapításához 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely,év,hó,nap:... Állampolgársága:.....

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban Gyvt.) 2015. szeptember 1- jétől hatályos rendelkezései, az ott

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 5. sz. függelék KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Villány Város Önkormányzatának a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2009. (V.08.) rendelete 30. (1) bekezdés a)- b) pontja

Részletesebben

Mi mennyi 2012-ben? Havi bér Ft/hó

Mi mennyi 2012-ben? Havi bér Ft/hó Munkabérek, illetmények 298/2011. (XII. 22.) Korm. rend. Havi bér Ft/hó Heti bér Ft/hét Napi bér Ft/nap Órabér Ft/óra Minimálbér 2. (1) bek. 93.000 21.400 4.280 535 Garantált bérminimum* 2. (2) bek. 108.000

Részletesebben

Az Egészségbiztosítási Törvény Változásai 2015.01.01-től

Az Egészségbiztosítási Törvény Változásai 2015.01.01-től T ÁJÉKOZTATÓ Az Egészségbiztosítási Törvény Változásai 2015.01.01-től A tájékoztató nem minden részletre kiterjedő és nem helyettesíti a törvény szövegének ismeretét! I. A ténylegesen kieső jövedelmek

Részletesebben

9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL A 39/2006. (VI. 30.), A 7/2007. (II. 28.), A 35/2008. (VI. 30.) ÉS A 35/2009. (VIII.

Részletesebben

T/16300. számú. törvényjavaslat. a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról

T/16300. számú. törvényjavaslat. a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/16300. számú törvényjavaslat a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról Előadó: Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

KÉRELEM. települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására

KÉRELEM. települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására KÉRELEM települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására A támogatást kérő személyre vonatkozó adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, ideje (év, hó,

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 7/2012.

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 7/2012. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lajosmizse

Részletesebben

Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik.

Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik. A személyi jövedelemadó változásai 2019-től Családi kedvezmény A családi kedvezmény - az eltartottak lélekszámától függően - kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként: -egy eltartott

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a módosításról szóló 8/2007. (VI. 28.)önkormányzati rendelettel.)

(Egységes szerkezetben a módosításról szóló 8/2007. (VI. 28.)önkormányzati rendelettel.) Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselőtestületének 20/2005. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a térítési díj- és tandíjfizetési kötelezettség helyi szabályozásáról (Egységes szerkezetben a módosításról

Részletesebben

Nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások

Nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások illetve 80 %-os vagy azt meghaladó mértékű egészségkárosodást szenvedett és nyugellátást, baleseti nyugellátást részére nem állapítottak meg (R. 1. 1. bekezdés). A 25. életév betöltése után is igényelhető,

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről Iktatószám: TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről. Székhely:. Adószám: Számlavezető bank:. Bankszámlaszám: Cégjegyzék száma: KSH száma: TB törzsszám:.. Levelezési cím:. Képviseletre jogosultak:

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉRE

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉRE KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉRE I. Személyi adatok Kérelmező személyi adatai: Házastárs / élettárs személyi adatai: Név: Születési név: Születési helye, ideje: Anyja neve: TAJ száma: Állampolgársága:

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról 1308A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú

Részletesebben

Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 2. oldal h)1 a gyed, gyes, gyermeknevelési támogatás (gyet), ápo

Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 2. oldal h)1 a gyed, gyes, gyermeknevelési támogatás (gyet), ápo Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 1. oldal 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv,

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)

Részletesebben

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete, a 2/2017.(I.27.), a 2/2018. (I.26.), valamint az 1/2019. (II.1.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT. 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási helyének címe:

JÖVEDELEMNYILATKOZAT. 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási helyének címe: 1. számú melléklet a 15/2011.(IX.29.) önkormányzati rendelethez JÖVEDELEMNYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2018. (V.2.) önkormányzati rendelete

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2018. (V.2.) önkormányzati rendelete Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2018 (V2) önkormányzati rendelete a téli rezsicsökkentés kiterjesztéséhez kapcsolódó szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól Letenye Város

Részletesebben