Osztalékból szabadon
|
|
- Ede Dobos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Osztalékból szabadon Építs generációkon átívelő gazdagságot egyszerű lépések sorozatával! Évszázadok óta bizonyítottan működő recept, amelyről Magyarországon alig hallhattál. Eddig Sólyomi Dávid Budapest, 2015
2 Megint egy ember, aki feltalálta a perpeetum mobilét gondolhattam volna először, amikor a kéziratot a kezembe vettem. Mégsem tettem, hiszen a könyv szerzőjét, Dávidot a világ egyik legracionálisabb emberének ismertem meg. Ha a perpeetum mobilét nem is találta fel, de olyan befektetési rendszert ír le, amelynek keretében egy racionális öngondoskodási programot lehet felépíteni. A könyv csalódást fog okozni azoknak, akik rövid távon munka nélkül akarnak sok pénzt keresni, mert csodák tényleg nem léteznek. Akik viszont képesek hosszú távon gondolkozni, és ezzel párhuzamosan nem sajnálnak heti néhány órát a befektetéseikre fordítani, azok megtalálhatják azt, amit keresnek. Dávid esetében a racionalitás kreativitással és magas fokú szakmai felkészültséggel párosul, megéri komolyan venni a könyvet és a szerzőt is. Bán Zoltán, a Net Média Zrt. (Portfolio.hu) vezérigazgatója Dávid könyve nem ígéri a gyors meggazdagodás receptjét, sőt, az osztalékvadász befektető életét egyenesen unalmasnak állítja be. A könyv ellenben nem az! Számtalan új szempontot vet fel még az évtizedek óta részvényekkel foglalkozó Olvasók számára is. Jól megírt, egyszerű, de követhető és logikus receptet ad azoknak, akik a részvénybefektetésektől nem elsősorban az adreanalinlöketet, inkább a kiszámítható bár óhatatlanul időigényes gazdagodást várják. Kezdő és haladó befektetőknek egyaránt ajánlott olvasmány! Korányi G. Tamás, a napi.hu főszerkesztője Ez a könyv pont olyan, mint Dávid: kíméletlenül gyakorlatias, lenyűgözően okos és szórakoztatóan kreatív. Amit az Olvasó a kezében tart, az hiánypótló alapmű. Nem mellesleg letehetetlenül izgalmas. Vietorisz Szilvia és Szalay Ádám személyiségfejlesztők, sikerkod.hu Dávid könyvének segítségével bárki elindulhat az anyagi függetlenné válás útján. Az Olvasó egy működő, gyakorlatiasan strukturált, precíz és részletes befektetési módszertan segítségével olyan világcégek résztulajdonosává válhat, amelyek óramű pontossággal fizetik osztalékukat, és ezáltal biztosítják a passzív jövedelmet." Nagy Gergely, OpcioGuru 2
3 Passzív bevétel. Rendkívül erős hívó szó lett ez, mindenki ilyet akar magának. Amint azonban a hogyan praktikus kérdése felvetődik, a legtöbben áttörhetetlennek tűnő falakba ütköznek, vagy éppen jutalékért bármit rájuk tukmálni kész ügynökök hadát szabadítják magukra. Tudom, miről beszélek, meglehetősen hosszú útkeresésen vagyok túl. Szerencsére lehet ezt másképp is csinálni! Képzeld el, hogy néhány gombnyomással tulajdonossá válhatsz olyan stabil világcégekben, amelyek nyereségüket onnantól kezdve rendszeresen megosztják veled, és ennek köszönhetően kiszámítható, tervezhető bevételek érkeznek a számládra. Azt tapasztaltam, hogy ez a megoldás áll a legközelebb a valódi passzív bevételhez, hiszen ezen óriásvállalatok vezetésében nem kell részt vennem, a megalapozott kiválasztást követően mindössze a működésükkel kapcsolatos néhány tényezőre érdemes odafigyelni, ami heti szinten sem jelent többórás elfoglaltságot. Jól hangzik? Bevallom, hogy én sem innen indultam. Egy hosszú utazás jelentős állomása (és véletlenül sem a vége) ez a könyv, amely segíthet Neked, hogy nagyon sok időt és pénzt takaríts meg, a zsákutcákban tévelygés helyett egy évszázadok óta bizonyítottan működő befektetési megközelítést ismerj meg, és ültess át a gyakorlatba lépésről lépésre. A következő oldalakon minden szükséges információt megtalálsz a pénzügyi szabadság (vagy divatosabb megnevezéssel: anyagi függetlenség) eléréséhez vezető rendszered felépítéséhez. A megvalósítás már csak rajtad múlik! Vállalom, hogy a könyv elolvasása után is melletted állok, kérdéseiddel megtalálsz a következő oldalakon közzétett címemen, valamint az osztalekportfolio.com honlapom havi hírleveleivel is segítségedre leszek. Ha az ajánlat elnyerte a tetszésedet, ha felkészültél a következő oldalakon jellemző őszinteségre, és valóban tenni akarsz magad és családod pénzügyi jövőjéért, akkor Neked írtam ezt a könyvet. Öt év múlva is ugyanaz az ember leszel, mint ma. Ezen két dolog változtathat: az emberek, akikkel találkozol és a könyvek, melyeket elolvasol. (Charlie Tremendous Jones) 3
4 Tartalom Tartalom... 4 Előszó helyett... 6 A tőzsde mint globális webshop vagy kaszinó? Kinek éri meg osztalékfizető részvényekbe fektetni? Hogyan találjuk meg az ideális célpontokat? Osztalékfizetési múlt Az osztalék trendje és emelkedési üteme Induló osztalékhozam Az osztalékfedezettség alakulása (az osztalék biztonsága) Mikor vásároljunk? Pofonegyszerű recept, pszichológiai csapdákkal fűszerezve Az értékeltség hőmérője Mit üzen a részvényárfolyam? Kritikus kérdések: hogy lesz ebből portfólió? Hányféle részvény közt érdemes megosztanod a tőkét? A sablonmegoldásokkal szemben Monitoring a meglévő részvényeink szemmel tartása Mikor adjunk el? Ellenőrizd magad! Most még ingyen van A legdrágább hibák Hozamhajszolás Árfolyammánia Mások tippjeinek követése A diverzifikáció hiánya Nemtörődömség Ha esik, veszek még Megy ez gyorsan Beteszem, kiveszem Túlidőzítés Őszintén a kockázatokról Gyakori kérdések Sokatmondó mérleg indulás előtt A kétkulcsos Nascar-Corvette, avagy compounding machine in action Visszaforgatás vagy felélés? A portfólió életszakaszai Mit érhetsz el? Hogyan tovább?
5 Mérlegen az osztalékbefektetés A kiválasztási szabályrendszer összefoglalva Esettanulmányok Target az ideális célpont (2014. május-június) Cracker Barrel Utazás az ismeretlenbe (2014. május) Ugródeszka Miért fektetünk be? D, kicsit másképp Eddig a tünetre fókuszáltunk? Lássuk most az okot! Három terület, némi extra hozamért Just do it! Hasznos források Könyvek Osztalékfókuszú befektetés Value investing Egyéb hasznos, kapcsolódó olvasmányok Online források Adatforrások Követésre érdemes Seeking Alpha szerzők Kutatások Egyéb hasznos linkek, olvasnivalók
6 Előszó helyett Már tízéves korom körül arról álmodoztam, hogy egyszer sok pénzem lesz, és simán megélek majd a kamataiból. Konkrét összegek is voltak a fejemben, annyi idősen azonban nyilván nem számoltam az inflációval, a kamatkörnyezet változásával tulajdonképpen semmivel. Csak egy életérzés lebegett előttem célként, ami olyan erősen húzott magához, hogy utólag visszanézve lehetetlen is lett volna nem elérni. A legtöbb tízéves forma gyereknek egészen más dolgok járhatnak a fejében, az én szüleim viszont éppen akkor váltak, és nagyon hamar két brutálisan eltérő pénzügyi valóság tárult fel előttem. Miért írom le ezeket? Azért, mert mindannyiunk pénzhez (és minden máshoz) kapcsolódó hiedelmei, hitrendszere kialakulnak gyerekkorunkban, az akkori hatások eredményeként. Ezek az elképzelések azután jelentősen befolyásolják későbbi boldogulásunkat. Én sem vagyok kivétel. Mivel a következő oldalakon lépésről lépésre bemutatott vagyonépítési stratégia ebben a formában a saját szellemi termékem, amely rengeteg külföldi szakkönyv elolvasását és az íróikkal való sorozatos egyeztetést követően állt össze a fejemben, ezért természetes, hogy ez a megoldás magán viseli a pénzzel kapcsolatos hiteim lenyomatát. Azért tartom indokoltnak a rövid bemutatkozást, hogy az Olvasó láthassa a hátteret, könnyebben megérthesse, mit miért csinálok a leírt módon. Mivel nem vagyunk egyformák, az egyes fejezetek releváns pontjainál minden segítséget megadok a rendszer személyre szabásához. Fő a biztonság! Le se tagadhatnám Szüleim válásának eredményeként elkönyveltem magamban, hogy minden jónak vége lesz egyszer. A korábban biztosnak hitt háttér összeomlása már nagyon fiatalon abba az irányba terelt, hogy saját magamnak kell megoldanom mindent, ne másokra számítsak, és legjobb lenne, ha soha többé nem veszítenék el olyan dolgokat, amelyek számomra fontosak. Nagyjából itt keresendő annak a gyökere, hogy ma már abszolút előtérbe helyezem a biztonságot, stabilitást és kiszámíthatóságot a némi extra hozam elérésével szemben. Már gyerekként megtakarítottam. Ugyan semmit nem tudtam kezdeni a pénzzel, de úgy éreztem, az a jó, ha még a szinte semmiből is félreteszek valamennyit. Ez a megközelítés nagyon passzol a vagyonépítéshez, természetesen nyilván fogalmam sem volt erről. Óvónő édesanyám mellett öcsémmel együtt megtapasztalhattuk, milyen igencsak szűk költségvetésből élni, nem kevés lemondással. Nem volt nehéz eldönteni, hogy ezt semmiképp nem akarom felnőttkoromban. Eközben édesapám idővel a város egyik legsikeresebb vállalkozójává nőtte ki magát, ennek minden velejárójával. A siker pénzügyi része nagyon tetszett már amennyire meg tudtam ítélni, az viszont annál kevésbé, hogy mosolyt elég kevésszer láttam apa arcán, miközben szinte folyamatosan dolgozott. Még mindig gyerekfejjel megszültem tehát a saját megoldásomat: sok pénzt akarok keresni, hogy egyszer majd ne kelljen dolgoznom, hanem simán megéljek a hozamaiból (amit akkoriban biztosan kamatnak hívtam). Eltökéltem, hogy hajlandó vagyok nagyon keményen dolgozni a pénzért, de csak azért, hogy később majd ne kelljen. Magamévá tettem egyfajta get rich or die tryin 1 beállítottságot, tökéletesen elköteleződtem. A gond csak az volt, hogy zéró iránymutatást kaptam, senki nem volt a környezetemben, akit másolhattam, követhettem volna. A gimnázium végéhez közeledve azért döntöttem a 1 Nincs tökéletes fordítása ennek az angol kifejezésnek, de tartalmilag talán a Meggazdagszom, ha belehalok is. áll legközelebb hozzá. 6
7 közgazdasági egyetem mellett, mert azt a felvilágosítást adták a tanáraim, nem tudjuk ugyan, mit csinál egy közgazdász, de az biztos, hogy pénzzel foglalkozik. (Mentségükre legyen mondva, hogy az egyetem elvégzése után se tudnék sokkal jobb leírást adni.) Mindenesetre nálam ez a mondat telitalálat volt. Jelentkeztem, felvettek, elvégeztem. Az egyetemi évek alatt bekerültem a Portfolio.hu online gazdasági újság részvényes csapatába, ahol sokat tanultam, de idővel szerencsére minden érintett úgy látta, hogy kreatívabb munkakörben kellene dolgoznom, ezért lehetőséget kaptam a cég egy új részlegének felépítésére. Később a megszerzett tudást, tapasztalatot és kapcsolatokat egyik kollégámmal együtt saját vállalkozás építésére használtuk fel. Jó úton haladtam az apai minta tökéletes lemásolása felé, ebbe viszont akkor még nem gondoltam bele. Amikor a pénz még csak konfliktust hozott Már huszonéves koromban megtapasztaltam, hogy a keresőképességem nagyon rendben van, munkával igenis tudok pénzt termelni. Eddig a legtöbben eljutunk az életben, csakhogy minél sikeresebbé váltam, annál jobban éleződött bennem a konfliktus: miközben folyamatosan dolgozom a pénzért, nem éppen mesterien tudom munkára fogni a már megtermelt vagyont. A pénzem a kemény munkának köszönhetően gyűlt, a befektetési próbálkozásaim eredményei viszont finoman szólva is kiábrándítóak voltak. Sajnos sehol nem tanítják, hogyan kell a megkeresett pénzt folyamatos passzív bevétellé konvertálni, és ebben a folyamatban a közgázon tanultakról sem állíthatnám, hogy bármit is segítettek volna. (A szemléletformálás mellett leginkább azt adta az egyetem, hogy a több ezer oldalnyi haszontalan anyagon átvergődve meg voltam győződve arról, hogy most már mindent tudok, könyvet többé látni se akarok! Éveket vesztegettem el ezzel a hozzáállással.) 2011 nyarára az egyre fokozódó belső feszültség kitépett végre a komfortzónámból: egyiptomi nyaralásunkra megvettem Robert Kiyosaki első két könyvét, 2 amelyeket korábbi munkahelyemen, a részvényes szekcióban emlékeim szerint többen (talán olvasatlanul) gagyinak minősítettek. Semmiféle reményt nem tápláltam, egyszerűen adtam egy esélyt a dolognak, hátha olvasok végre valami szórakoztatót, esetleg értelmeset. Már a repülőn alig bírtam magammal: azok a gondolatok, célok voltak felvázolva az első könyvben, melyeket én tízéves korom körül kitaláltam. Végre rendszerezetten tárult elém, mit is akarok és kellene csinálnom az álmom megvalósításához. (Emellett jólesett a megerősítés, hogy nem vagyok egyedül, sokan akarják azt, amit én.) Senki nem tanul meg befektetni két könyv elolvasása után, induló motivációnak viszont tökéletes lépés volt. Innentől kezdve kontrollt akartam a pénzem felett, nem érdekeltek többé semmiféle szakértői tippek, és a szuperjó befektetési jegyeimtől is szinte azonnal megszabadultam, amint hazaértünk. A saját kezembe akartam venni a pénzügyeimet, végre először életemben felelősséget vállalni az eredményeimért és nem másokra mutogatni. Kalandos évek következtek, több működő megoldást találtam, ennek ellenére semmivel nem voltam elégedett, gyorsabban célba akartam érni, ezért rengeteg mellékutat is bejártam. Gyakorlatilag szinte mindent kipróbáltam, ami a magyarországi befektetési piacon elérhető volt ben aztán beugró előadóként részt vettem egy szűk körű rendezvényen, ahol a helyszínen kérték, szeretnék, ha arról beszélnék hogyan NE fektessünk be. Addigra már abszolút a vagyonépítés helyes útját jártam, de az a felkérés és az ott rögtönözve felelevenített 2 Robert T. Kiyosaki Gazdag papa, szegény papa és a Cashflow négyszög című könyvét vittem magammal. 7
8 élmények megerősítettek abban, hogy nincs többé hátraarc, ha végre találtam valamit, ami működik, és repít a célom felé, akkor teljes gőzzel arra kell összpontosítanom. Tisztáztam magamban, mire van szükségem, mitől érzem jól magam: azt szeretném, ha kiszámítható, stabil, tervezhető bevételeket termelne a befektetett tőkém, miközben tökéletesen értem, hogyan keletkezik a hozam, követem és kontrollálom a teljes folyamatot. Ez felel meg a biztonságra törekvő természetemnek, ilyen háttérre már tudok egy életet alapozni, ennek megfelelően a könyv minden fejezetét, a vagyonépítési modell minden elemét ez a szellemiség járja át. Bombabiztos terv, ez való nekem! Utolsó kitérőként hadd említsek meg a befektetési kalandozások éveiből egy thaiföldi nyaralást, ahol életemben először élhettem át, hogy több pénz jött be a pihenés heteiben befektetésekből, mint amennyit sikerült elkölteni, minden igyekezet ellenére. Felejthetetlen élményt kaptam a dolog apró szépséghibája, hogy a pénzt egy online pilótajáték termelte, ami természetesen idővel bedőlt. (Műfaji sajátosság ez, amit Magyarországon is elég sokan megtapasztalhattak.) Már akkor éreztem, hogy nem fenntartható a modell, ezáltal a bevételekre sem kellene élethosszig számítanom, de azért átmenetileg jólesett átélni a totális szabadságot. A pilótajáték ráadásul osztalék címszó alatt tüntette fel a rendszeres kifizetéseket, ami elindította bennem a gondolatot: mi lenne, ha egyszer igazi, stabil, brutálisan erős világcégek nyereségéből részesednék, tőlük kapnék rendszeresen osztalékokat? Lehetőleg egyre többet, és véletlenül se csak egy vállalattól, hanem a több lábon állás jegyében legalább től, miközben minden érintett szerencséjére a cégek irányításában egyáltalán nem kell részt vennem. Bombabiztos modellnek tűnt, beleszerettem. Mi az osztalék? A vállalat által megtermelt profitnak az a része, amit kifizet a tulajdonosainak. A kalandos években minden túlzás nélkül állíthatom több száz befektetési szakkönyvet olvastam el, így a fenti felismerést követően nem volt más dolgom, mint az immár jelentősen leszűkített területre összpontosítani kutatási, tanulási erőfeszítéseimet. Sajnálattal láttam, hogy magyar nyelvű irodalom és oktatás nem létezik a témában, miközben külföldi szakkönyvekből egyáltalán nincs hiány. Havonta érkeztek az Amazontól a 6-8 könyvet tartalmazó csomagok, számolatlanul tettem fel a kérdéseimet az íróiknak, illetve minden, osztalékra fókuszáló elismert befektetési gurunak, míg végül tökéletesen összeállt a kép. Harmincéves korom fölött, életemben először éreztem, hogy innentől végre nem hiábavaló a pénzcsinálásom, mert megtaláltam azt a megoldást, amelyen keresztül a megkeresett pénzt dolgoztatva megvalósul a célom, folyamatosan átélhetem a Thaiföldön ízelítőként megtapasztalt szabad életérzést, de immár a biztonságcentrikus felfogásom szerint is fenntartható formában. Ha ez a tudás hamarabb talál meg, ráadásul ennyire rendszerezett, alkalmazható formában, rengeteg évet spórolhattam volna. Ezért döntöttem úgy, hogy továbbadom, mert biztosan vannak hozzám hasonlóan gondolkodó emberek hasonló célokkal, akik hasznát veszik. A pénz nem akadály, csak kifogás Közeli ismerőseim kérték, hogy a következő bekezdést hagyjam ki, mert sokakat bántani fog az üzenete. Úgy gondolom, aki nem szeretné ezt kicsit önkritikusan végiggondolni, az semmiképp nem fog hosszú éveken át fegyelmezetten működtetni egyetlen bizonyítottan 8
9 eredményes vagyonépítési modellt sem, ezért a tanácsok ellenére sem tartom magamban a véleményem. A legtöbb ember szabadsága előtt nem a pénz az igazi akadály, ezt legfeljebb kifogásként használjuk, hogy ne kelljen semmi szokatlant, kellemetlent, komfortzónán kívülit csinálnunk. Többségünk aktív évei alatt bőven több pénzt keres meg és költ el nem megélhetésre, mint amennyiből a következő oldalakon részletezett rendszer segítségével elérhető az anyagi függetlenség. (A nem megélhetés kategória a kacatok gyűjtögetésétől az elhibázott befektetési próbálkozásokig elég sok mindent lefedhet, mindannyian megtalálhatjuk benne a ránk jellemzőt.) Nem a pénz tehát a valódi akadály! Ha viszont nincs meg a tudás, a terv, a stratégia, egy konkrét rendszer, amelyet magabiztosan használva érezhetően egyre közelebb jutunk a célunkhoz, akkor motivációnk sincs a megtakarításra és befektetésre. A tudás hiánya az igazi akadály, és ezen számtalan egyetem elvégzése sem segít. Valójában mindazt, amit a következő oldalakon leírok, már bőven a középiskolai évek alatt indokolt lenne tanítani, ha nem lennének komoly érdekkonfliktusok a rendszerben. Könnyebb persze azt mondani, hogy olvastam egy érdekeset, biztosan működik ez az osztalékos befektetés, de nekem nincs rá pénzem, túl idős vagyok már, stb., mint felgyűrni az ingujjat és belevágni a tanulási folyamatba. Itt válik fontossá az, kinek mennyire erős a miértje, mennyire szilárdak a célkitűzései. Hálás vagyok a gyerekkoromért, mert egyszerűen nem lehetett B tervem, egyik zsákutcánál sem adhattam fel, célba kellett érnem. Ha egy hasonlóan gondolkodó Olvasó kezébe kerül ez a könyv, biztos vagyok benne, hogy elindítja majd egy olyan úton, amelyet érdemes végigjárni. Ígéret A reményeim szerint feldolgozhatóan rövidre szabott bemutatkozás zárásaként összefoglalom a könyv ígéretét: a hosszú távú, tudatos vagyonépítés lépésről lépésre követhető, bárki által alkalmazható rendszerét adom át tökéletesen közérthető formában. Nem közgazdászoknak írom a könyvet, és egyáltalán nem szükséges ilyen irányú végzettség ahhoz, hogy valaki osztalékokból élhessen. A következőkben miután lebontjuk a tőzsdével kapcsolatos mítoszokat, tévhiteket, amelyek sokakat visszatartanak indokoltnak tartom alaposan alátámasztani, hogy évszázadok óta kiemelkedő eredményekkel működik a későbbi fejezetben leírt befektetési megközelítés, amely ráadásul korunk legsikeresebb befektetője, Warren Buffett koncepciójától sem áll túl távol. Miután erről mindenki meggyőződik, és megtalálja a kellő motivációt, egytől egyig végigvesszük a megvalósítás lépéseit, hogy az anyagi függetlenség, a totális szabadság ne csak álom maradjon. Legalábbis azok számára, akik a könyv elolvasását követően tesznek is érte. 9
10 A pénzzel kapcsolatban mindenkit eltérő hitrendszer vezérel. Kétféleképpen tudom ezt a problémát kezelni: egyrészt megosztom magamról azokat az információkat, amelyek segíthetnek a bemutatott befektetési rendszer mögötti motivációk, a gondolkodásmódom megértésében, másrészt mivel nem vagyunk egyformák a későbbiekben minden releváns résznél segítek, hogyan lehet az egyes paraméterek mentén tökéletesen személyre szabni az osztalékra összpontosító befektetési megközelítést. Célom, hogy stabil, tervezhető, évről évre növekvő bevételt termeljenek a befektetéseim, miközben nem másokra bízom a pénzem, hanem magamnál tartom a kontrollt, felelősséget vállalok a döntéseimért. A kiszámíthatóság fontosabb számomra az extra hozamnál. Ez a szellemiség itatja át a bemutatott rendszert. Tökéletesen passzol a fenti beállítottságomhoz, hogy stabil világcégek nyereségéből részesedjek osztalék formájában, miközben ezeket a vállalatokat nem nekem kell irányítanom. Ha ilyen cég folyamatosan egyre több pénzt utal a számlámra, az bombabiztos modellnek tűnik, amelyre szívesen alapozom az életem. Aktív éveink alatt a legtöbben bőven több pénzt keresünk meg és költünk el nem megélhetésre, mint amennyiből a következő oldalakon részletezett rendszer segítségével elérhető az anyagi függetlenség. Nem a pénz az igazi akadály, hanem a tudás hiánya: sehol nem tanítják, hogyan dolgoztassuk eredményesen a pénzt. Ha adott a rendszer, máris van értelme megtakarítani és generációkon átívelő vagyonépítésbe kezdeni. Nem kell közgazdasági végzettség ahhoz, hogy valaki eredményesen működtesse a könyvben bemutatott megközelítést. (Sok esetben még hátrányt is jelenthet a közgáz diploma, ha túlokoskodást és ezáltal túlzott aktivitást eredményez.) 10
A kétkulcsos Nascar-Corvette, avagy compounding machine in action...148 Visszaforgatás vagy felélés? A portfólió életszakaszai...
Tartalom Előszó helyett...9 A tőzsde mint globális webshop vagy kaszinó?...17 Kinek éri meg osztalékfizető részvényekbe fektetni?...22 Hogyan találjuk meg az ideális célpontokat?...43 Osztalékfizetési
Sólyomi Dávid. Osztalékból szabadon
Sólyomi Dávid Osztalékból szabadon Sólyomi Dávid Osztalékból szabadon Budapest, 2015 Építs generációkon átívelő gazdagságot egyszerű lépések sorozatával! Évszázadok óta bizonyítottan működő recept, amelyről
Már újra vágytam erre a csodár a
Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes
Kockázatkezelés, finanszírozás avagy a hosszútávú siker útja. Vaszkó Szabolcs - ErsteBroker Befektetési igazgató-helyettes
Kockázatkezelés, finanszírozás avagy a hosszútávú siker útja Vaszkó Szabolcs - ErsteBroker Befektetési igazgató-helyettes 1 Attitüd vs befektetendő tőke Attitűd definiálása Mik a céljaim? Befektetendő
Befektetési és tőzsdei alapok
Befektetési és tőzsdei alapok 2016. Február 2. 17:30 Sándor Dávid vezető elemző A webinárium hamarosan kezdődik. Kérjük, ellenőrizze, hogy számítógépe hangszórója be van-e kapcsolva. További technikai
ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ. Készítette:
ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ Készítette: A Magánpénzügyi Akadémia - vagyonteremtés önerőből - A Magánpénzügyi Akadémia küldetése: közérthetővé tenni a pénzügyeket, ezzel az évtized végére
Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?
Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal
Te is erről álmodsz? Íme 3 lehetséges út!
Te is erről álmodsz? Íme 3 lehetséges út! Van egy olyan tévhit, amivel nap-mint nap találkozok a munkám során, és sajnos egyeseknek kifejezetten célja is, hogy ezt a tévhitet erősítse, mert így a hiszékeny
ALKALMASSÁGI TESZT (TERMÉSZETES SZEMÉLY ÜGYFELEKNEK)
8.a. sz. melléklet ALKALMASSÁGI TESZT (TERMÉSZETES SZEMÉLY ÜGYFELEKNEK) Tisztelt Ügyfelünk! A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek
Iránytű a konyhához A változás fejben kezdődik Otthonszervezési célok Vágjunk bele közösen! Válogatás Mindent elvégeztem!
APRÓ LÉPÉSEK EGY TISZTA ÉS RENDSZEREZETT KONYHÁHOZ Tartalomjegyzék Bemutatkozás Az én történetem Az otthonszervezésről és az előnyökről - miért fogj bele? Iránytű a konyhához Előkészületek: mielőtt elkezdenéd
Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták
Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták Fordította: Czimbalmos Árpád Magyar Gazdag Papa Klub www.richdadclub.hu www.magyargazdagpapaklub.hu Hogyan Szabadultunk Meg a Rossz
www.perfectofx.com Az Új Generációs Befektetés
www.perfectofx.com Az Új Generációs Befektetés Mi mozgatja életünket? Mik azok az alapvető gondolatok, amelyek a mindennapok során motiválnak bennünket? Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy könnyebben
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap
K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15
Most kiderül, mennyire tudsz nagyban gondolkozni.
Tárgy: Még én sem gondoltam, hogy ennyire jól működik [SPEC1]! Most kiderül, mennyire tudsz nagyban gondolkozni. Kedves [SPEC1]! Most egy valóban nagyszerű lehetőséggel tudsz megismerkedni. Először, amikor
Alaphang tréning 2. rész - Családreform
Alaphang tréning 2. rész - Családreform Munkafüzet 2. Alaphang tréning 2. Családreform 2. rész Ideje másképp látni a világot és a gyereked 2. lecke Mintamókus 2. 1. Eszközök és az ő forrásuk azaz kinek
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának
CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL
CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL A CW7 úgy döntött, hogy fejlesztéseket hajt végre a Juttatási Rendszerben, és jutalmazza Értékesítési Partnerei erőfeszítéseit, amennyire csak lehetséges. A kifizetési
Megfelelési és alkalmassági teszt
Megfelelési és alkalmassági teszt Ajánlatszám: Tanácsadó neve, kódja: Szerződő neve: Anyja neve: Születési hely, idő: Tisztelt Ügyfelünk! Jogszabályi előírás alapján a biztosítási alapú befektetési termékek
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?
Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal
VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték
VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték Horváth Zoltán Cashflow Mérnök Gazdasági világválság: hisztéria vagy valóság Nos, itt ülünk egy gazdasági világválságnak nevezett helyzet kellős közepén, és a legrosszabb
Pénzügyek egyszer űű en, minde nn kinek
Pénzügyek egyszer űű en, minde nn kinek Ferenczi Gábor Tartalomjegyzék: A közgazdasági, pénzügyi törvényekről3 Megtakarítás, befektetés, biztosítás, hitel3 Megtakarítások3 Befektetések4 Biztosítás5 Fogalmak:6
A vállalkozások pénzügyi döntései
A vállalkozások pénzügyi döntései A pénzügyi döntések tartalma A pénzügyi döntések típusai A döntés tárgya szerint A döntések időtartama szerint A pénzügyi döntések célja Az irányítás és tulajdonlás különválasztása
11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel
Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.
Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra
Mindennapi pénzügyeink
Mindennapi pénzügyeink Pénzügyi tudatosság képzés a Gödöllői Szent István Egyetemen dr Mészáros Aranka Phd egyetemi docens Előzmények: döntési szabadság? Következmény: nem megfelelő pénzügyi döntések bizalmatlanság!
Warren Buffett, értékalapú befektető. Vásárolj egy dollárt, de ne fizess érte 50 centnél többet. Warren Buffett
Warren Buffett, értékalapú befektető Vásárolj egy dollárt, de ne fizess érte 50 centnél többet. Warren Buffett 1. Mi az az értékalapú befektetés? Mi az értékalapú befektetés? Az értékalapú befektetés lényege,
E^ IVIHQ³R]X RIQ W^MQTP«R E^ LS^^E LSK] GWMR«PSH I LERIQ E^ LSK]ER GWMR«PSH
12 1. Nehéz eldönteni, hogy mennyire ismert fogalom manapság itthon a landing page, de látogatód. És ahol el szeretnéd érni, hogy történjen valamilyen konverzió. Konverzió feliratkozás volt a kampánystáb
Kiből lesz vállalkozó?
Kiből lesz vállalkozó? A vállalkozói szféra létrejöttének mikrotársadalmi tényezői Szlovákiában Mészárosné Lampl Zsuzsanna, PhD Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra
Akárki volt, Te voltál!
Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás
4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel
4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel A válság benned gyökerezik Minden nehézség ellenére egyszer csak befigyelt a jószerencse. Persze, tettünk is érte, de végső soron mázlink volt. Történt ugyanis, hogy
Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Így változtass az életeden Lendvai Norbert 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Egy könyv születése 2011 nyarán írni kezdtem egy könyvet, melynek (több munkacím után) az Így változtass az életeden
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
A boldogság benned van
Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság
VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA. Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK
VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK A MENÜ Vállalkozási alapok: ötlettől a vállalkozóvá
Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe?
Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe? Amikor első kisbabámat vártam, a munkahelyem megszűnt. Elgondolkodtam, mihez fogok kezdeni, ha nem találok később sem munkahelyet. A kisgyermekes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hévízgyörk Önkormányzat Képviselőtestületének 2011 november 27-én megtartott közmeghallgatásáról a Hévízgyörki Művelődési Házban. Jelen vannak: Tóth Tibor polgármester
A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve
A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei című 30 órás, a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet szerint akkreditált pedagógus-továbbképzés (alapítási engedély száma: 575/76/2017)
A céljaink valóra válhatnak, csak tennünk kell értük! Aegon Baba-Mama Program életbiztosítás. Aegon Relax nyugdíjbiztosítás
A céljaink valóra válhatnak, csak tennünk kell értük! Aegon Baba-Mama Program életbiztosítás Aegon Relax nyugdíjbiztosítás Az Aegon Relax nyugdíjbiztosítással megalapozhatja kiegyensúlyozott, nyugodt jövőjét!
2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl
2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ Fekete Balázzsal, a Nestlé Hungária Kft. toborzási specialistájával HR CSEMEGÉK A Munkaügyi Közvetítôi és Döntôbírói Szolgálat belülrôl Interjú Rigler Diánával,
KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA
Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.
Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget.
KEDVES ÜGYFELEINK, A 2012-es év portfolió jelentése. Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. Ez így volt az utóbbi években mindig. Mindenki érezte a negatív gazdasági hatásokat, de
Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.
Kézikönyv egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz 1 Mi az, amin a legtöbbet bosszankodunk? Az értékesítőink teljesítményének hektikusságán és az állandóan jelenlévő fluktuáción. Nincs elég létszámunk
Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!
Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek
SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009. No. 17. Siker tippek és stratégiák
SIKER CLUB SIKER CLUB 2009. No. 17 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club tizenhetedik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan teremtsünk
Vállalkozási finanszírozás kollokvium
Harsányi János Főiskola Gazdaságtudományok tanszék Vállalkozási finanszírozás kollokvium Név: soport: Tagozat: Elért pont: Érdemjegy: Javította: 47 55 pont jeles 38 46 pont jó 29 37 pont közepes 20 28
o f) Egyéb korlátlan felelősségű forma
Megfelelési teszt jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek részére Felhívjuk Tisztelt Ügyfelünk figyelmét, hogy a Random Capital Zrt. a befektetési szolgáltatási tevékenysége és
Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő
Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs
Mit jelent ma keresztény értelmiséginek lenni?
bafemi6752 Mit jelent ma keresztény értelmiséginek lenni? Sok fejtörést okozott a feladat, amire a következőkben vállalkozom. A pályázatot elolvasva jó pár kérdésbe ütköztem. Már ott kezdődött, hogy mi
Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő.
Mielőtt befektetne Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Tanulmányozza át tájékoztató füzetünket, készüljön fel körültekintően döntésére, mielőtt befektetne! BEFEKTETÉSEK 9 Milyen kérdésekben
Az anyagi függetlenség képlete. A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg!
Az anyagi függetlenség képlete A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg! Mi a pénz? A pénz alapvetően ENERGIA. Igaz? Mi az energia?
6. lépés: Fundamentális elemzés
6. lépés: Fundamentális elemzés Egész mostanáig a technikai részre összpontosítottunk a befektetési döntéseknél. Mindazonáltal csak ez a tudás nem elegendő ahhoz, hogy precíz üzleti döntéseket hozzunk.
PREMIER INCOME PLAN A PÉNZKERESETI TERV A 3-AS MÁSOLÓDÁS CSODÁJA 6 HÓNAP ALATT REÁLISAN
PREMIER INCOME PLAN A PÉNZKERESETI TERV A 3-AS MÁSOLÓDÁS CSODÁJA 6 HÓNAP ALATT REÁLISAN A PREMIER INCOME PLAN TÉNYLEG EGY PRÉMIUM KATEGÓRIA. A JUTTATÁSI RENDSZERE EGYSZERŰEN ZSENIÁLIS. A TERMÉKEI IS, AMI
Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os
A Freeway To Success hasonlóan gondolkodó vállalkozók csapata, amely azért működik együtt, hogy tagjainak biztosítsa a vagyonteremtéshez szükséges eszközöket és információkat. A Freeway To üzlettulajdonosokból,
Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció
Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Közösségért szervezett nap tippek a hatékony szervezéshez Előszó A Telenor felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy a legkorszerűbb mobiltechnológiai szolgáltatások
Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal
Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan
Kereskedés a tőzsdén
Kereskedés a tőzsdén Egy kis ismétlés a tőzsde Térben és időben koncentrált piac A kereskedés az áru jelenléte nélkül történik Szabályozott piac törvény szabályozza a működést és a kereskedés módját Közvetlenül
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék
Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek...
Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... A pénz-érzelmekkel kapcsolatos, országosan egyedülálló felmérést kezdeményezte, készítette és a tanulmányt írta 2011 szeptemberében
Társaságok pénzügyei kollokvium
udapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar udapesti Intézet Továbbképzési Osztály Társaságok pénzügyei kollokvium Név: soport: Tagozat: Elért pont: Érdemjegy: Javította: 55 60 pont
VEZETŐKÉPZŐ KÖZPONT A CÉGVEZETÉS MŰVÉSZETE IV.
Lawrence VEZETŐKÉPZŐ KÖZPONT & Bennet A CÉGVEZETÉS MŰVÉSZETE IV. 1 TIME MANAGEMENT. HOGYAN GAZDÁLKODJUNK OKOSAN AZ IDŐNKKEL? Az idő talán az egyetlen dolog az életünkben, amiből mindenkinek ugyanannyi
Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!
Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes
Megfelelési teszt. Név: Cím: Ügyfélszám: Számlatulajdonos: Meghatalmazott/képviselő:
Megfelelési teszt Felhívjuk Tisztelt Ügyfelünk figyelmét, hogy a Random Capital Zrt. a befektetési szolgáltatási tevékenysége és kiegészítő tevékenysége és kiegészítő szolgáltatása keretében történő szerződéskötést,
Vállalati pénzügyek II. Részvények. Váradi Kata
Vállalati pénzügyek II. Részvények Váradi Kata Járadékok - Ismétlés Rendszeresen időközönként ismétlődő, azonos nagyságú vagy matematikai szabályossággal változó pénzáramlások sorozata. Örökjáradék Növekvő
Gyors fogyás, éhség nélkül. Ahogy én csináltam
Gyors fogyás, éhség nélkül Ahogy én csináltam 2015 Copyright Radócz Ádám, 2015 Web: www.gyorsfogyasdieta.hu Minden jog fenntartva. A könyvet vagy annak bármely részét tilos másolni, sokszorosítani, bármely
Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek!
Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! A mai dátum:... FONTOS! Szánj erre a gyakorlatra elég időt! Legalább fél órára, de lehet, hogy egy órára is szükséged lesz. Adj magadnak időt, hogy tényleg
A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
Kedves Olvasóink, bevezető
Kedves Olvasóink, bevezető mivel a Bencés Kiadó, amelynek több, mint hat éve vezetője vagyok, 2010-ben meglehetősen nehéz évet zárt, bizonyos értelemben talán azt is lehetne gondolni, hogy a gondjainkat
INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az
INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az or;;zái2,g'~tűl(~s elnökének a felsőoktatási törvényjavaslat vitája során. Pénzügyminisztertámogatta és sürgette a felsőoktatási
Kiből lehet milliomos? Körséta a befektetések világában
Kiből lehet milliomos? Körséta a befektetések világában Szalay György szakértő Pannon Egyetem Veszprém 2015. október 12. 1 2 Pénzügyi pozíció az egyes életszakaszokban Több megtakarítás, mint adósság Egyszerű
Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból.
Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból. Őszinte örömmel töltött el, amikor felkérést kaptam a címen megjelölt témában.
Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/
Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga
Juhász Bence. A nagy litikamu
Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem
Tőzsdepszichológia December 6. 17:30. A webinárium hamarosan kezdődik. Kérjük, ellenőrizze, hogy számítógépe hangszórója be van-e kapcsolva.
Tőzsdepszichológia 2016. December 6. 17:30 A webinárium hamarosan kezdődik. Kérjük, ellenőrizze, hogy számítógépe hangszórója be van-e kapcsolva. További technikai információk: https://www.kbcequitas.hu/menu/tamogatas/tudastar/oktatas
Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.
Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet
VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM
VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM FEDEZZEN FEL EGY RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉGET! Szeretne vonzó lenni és szeretné jól érezni magát? Szeretne több pénzt keresni? Szeretne több
Valódi céljaim megtalálása
Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
Tanulási kisokos szülőknek
Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Heels on Wheels - Szűkítés és pozícionálás Egy sikertörténet és érdekes esettanulmány Weiser István marketingstratégától
MARKETINGSTRATÉGIA - WEISER ISTVÁN CIKKE Heels on Wheels - Szűkítés és pozícionálás Egy sikertörténet és érdekes esettanulmány Weiser István marketingstratégától Weiser István marketingstratéga, Wermer
Mi kell a tőzsdei sikerhez?
Mi kell a tőzsdei sikerhez? Sándor Dávid vezető elemző Cinkotai Norbert elemző 1 Nincs szent grál! Hosszú távú befektető Trader (kereskedő) Sokféleképpen lehet sikeresnek lenni 2 A kezdő befektető legfontosabb
Öngondoskodás kutatás. Allianz Hungária Zrt. 2017
Öngondoskodás kutatás Allianz Hungária Zrt. 2017 Tartalom 1 Összefoglaló 2 Kilátások és bizalom a piaci szereplőkben 3 Öngondoskodás tervezése 4 Öngondoskodás kezdete 5 Nyugdíjas évek 2 Összefoglaló A
GreatestOpportunity. A GreatestOpp 2013-ban alakult cég, hivatalosan bejegyezve és hitelesitve a Dominikai Köztársaságban 2013 április 25-én.
GreatestOpportunity A GreatestOpp 2013-ban alakult cég, hivatalosan bejegyezve és hitelesitve a Dominikai Köztársaságban 2013 április 25-én. A cég VALÓS KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET folytat, tehát a "GO"
Ügyfelünk a Knorr-Bremse. Központilag szervezett európai disztribúció
Ügyfelünk a Knorr-Bremse Központilag szervezett európai disztribúció Copyright Knorr-Bremse AG Közös növekedés lépésről lépésre A stabil kapcsolatok kialakulásához idő kell. Idő kell a kölcsönös bizalom
Hogyan emelj árat?- 1.rész
Hogyan emelj árat?- 1.rész Elıszó Az áremelés kérdése kényes téma, de beszélni kell róla. Az áremelés témája arról jutott eszembe, hogy pár nappal ezelıtt az egyik multiban bevásároltam, és alkalmam volt
Van-e Németországban szülői értekezlet? Sziráki Szilvia pszichológus :
Van-e Németországban szülői értekezlet? Sziráki Szilvia pszichológus : Igen, nagyon is van szülői értekezlet, de szülői estnek hívják. Ez talán egy kicsit jobban hangzik. A szülőkkel folytatott munkára
Szolnoki Gazdasági Fórum 2015. 2015.10.16. Dr. Török László 1
Szolnoki Gazdasági Fórum 2015 2015.10.16. Dr. Török László 1 Kit érdekel a vezetés? Az emberek többsége hosszabb-rövidebb ideig kénytelen vezetőként viselkedni. Ehhez képest elég kevesen képzik magukat
És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.
Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha
Pannónia Nyugdíj Kötvény. Éppen itt az ideje...
Pannónia Nyugdíj Kötvény Éppen itt az ideje... Jól megérdemelt nyugdíjas évek Képes lesz gondoskodni megélhetéséről nyugdíjas korában? Ez a kérdés valamennyiünket érint, hiszen ki ne szeretne kényelmes
Vállalkozási finanszírozás kollokvium
Harsányi János Főiskola Gazdaságtudományok tanszék Vállalkozási finanszírozás kollokvium Név: soport: Tagozat: Elért pont: Érdemjegy: Javította: 47 55 pont jeles 38 46 pont jó 29 37 pont közepes 20 28
3. hogyan oldd meg a már kialakult alvászavarokat? Mit csinálj, ha éjszaka felkel?
Tartalom bevezető 1. a lelki oldal 2. az alvásproblémák megelőzése megelőzés, miért? megelőzés, hogyan? Hogyan vedd rá az önálló alvásra? Hogyan oldd meg a nappali alvást? Hogyan előzd meg az éjszakai
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ A TANKÖNYVI TARTALMAK VÁLTOZÁS-VIZSGÁLATA. című projektről. Kutatásvezető: Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes Kojanitz László
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ A TANKÖNYVI TARTALMAK VÁLTOZÁS-VIZSGÁLATA című projektről Kutatásvezető: Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes Kojanitz László 1 2 1.1 A vizsgálat célja I. A VIZSGÁLAT BEMUTATÁSA A kutatás
A türelem dollárt terem! Befektetés alapozó. Tartalomjegyzék
A türelem dollárt terem! Befektetés alapozó Tartalomjegyzék Bevezetés... 2 Magas hozamú befektetés... 3 Én alkalmazom az OKOSAN szabályt... 7 Amit Én ajánlok!... 8 Horváth Tamás (Bighori) oldal 1 Bevezetés