A boldogkői vár helyzete 1300-tól 1342-ig

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A boldogkői vár helyzete 1300-tól 1342-ig"

Átírás

1 A boldogkői vár helyzete 1300-tól 1342-ig A vár történetének további vizsgálatához szükségünk van a korabeli Magyarország belpolitikai viszonyainak áttekintésére. III. András halálával férfiágon kihalt az Árpád-ház, így a trón rövid ideig betöltetlen maradt. Felborult az ország amúgy sem túl stabil államszervezete. A központi hatalom is gyakorlatilag majdnem megszűnt a tartományurak felemelkedésével, egész országrészeket tartottak uralmuk alatt. Az Abák területe a Szepességtől Beregig és a Tiszáig, terjedt, Kán László hatalma az erdélyi területeken összpontosult, míg talán a legjelentősebb tartományúr Csák Máté hatalma Északnyugat- Magyarországon, Trencsény területén volt jelentős. Emellett trónharcok is dúltak, hárman is követelték a magyar trónt. Az országban anarchia uralkodott. Végül a trónharcokból győztesen kikerülő I. Károlynak egyesíteni kellett a darabjaira hullott országot. A király 1310-től kezdett hozzá a tartományúri hatalom felszámolásához. Ezen folyamat tárgyalására itt nem kerül sor, ezzel a témával Engel Pál és Kristó Gyula foglalkoztak egy-egy tanulmányukban. Boldogkő esetében az Aba nem fontos számunkra, hiszen Abaúj megyében, ahol a vár található, az ő nemzetségük rendelkezett jelentős birtokkal és számos vár építése a megyében az ő nevükhöz kapcsolható. Még az 1310-es években is több mint 10 várat birtokolnak főleg Abaúj, Sáros, de még Liptó és Zólyom megyében is. 1 Aba Amádé I. Károly ideje 1302-től 1311-ig nádori címet viselt, a király viszont már 1310-ben volt nádornak címezi. 2 A vár történetét illetően 1300-ban tudjuk ismét felvenni a fonalat. Egy ebben az évben kiadott oklevélben találkozunk János boldogkői várnaggyal. 3 Egy másik valószínűleg szintén az évben kiadott oklevélből lehet következtetni arra, hogy ekkor a vár már az Abák kezén van, ez az oklevél ugyanezzel az üggyel foglalkozik, annyival bővebb az előzőnél, hogy ezen oklevél említi azt is, hogy János boldogkői várnagy Amádé nádor helyett jár el az ügyben. 4 Az Abák birtoklása alatt több várnagyot nem ismerünk, legközelebb 1331-ben és 1335-ben vannak erre vonatkozó adataink, ekkor német és olasz várnagyok vannak a várban. 5 Arról, hogy az Abák, hogy és honnan kapták a várat már az előző fejezetben esett szó. Aba Amádé az 1300-as évek elején még király híve volt, a nádori címet viselte, I. Károly a 1 Engel Pál, Az ország újraegyesítése ( I. Károly harcai az oligarchák ellen ) In.: Honor, vár, ispánság, Szerk.: Csukovits Enikő, Osiris kiadó 2003, Budapest, (328. old) vagy Engel Pál, Magyarország világi archontológiája , História, MTA Történettudományi Intézet, 1996 Budapest (továbbiakban: Engel, archontológia rövidítéssel) 2 Anjou-kori oklevéltár II. szerk.: Kristó Gyula, 392. old sz. okl. (továbbiakban Aoklt) 3 DL [Fotómásolat], kiadva: Hazai Okmánytár VII old sz. okl. 4 DL [Fotómásolat] 5 Györffy György, Az Árpád kori magyarország történeti földrajza, Akadémia Kiadó, Budapest, 1988 (70. old.)

2 tartományurakat próbálta leszerelni azzal a módszerrel, hogy fontos udvari tisztségeket ad számukra, de Amádén kívül még hárman tartották magukat nádornak, Csák Máté, Borsa Kopasz és Ákos István. I. Károly koronázása után már csak Kopaszt tekintette nádornak, Csák Máté pedig a tárnokmesteri tisztséget kapott 1310 után előtt az Abák és az uralkodó viszonya még jó, de Amádé fiainak mozgolódása már előre vetítette a problémákat. Nem sok részletet ismerünk, de okleveles adatokkal az alátámasztható, hogy Amádé nádor egyik fia, János elfoglalta a szinyei várat Sáros megyében és Tót Pétert fogságba hurcolta. 7 A Borsákkal való folyamatos viszálykodás miatt a király maga lépett közbe 1311 májusában. I. Károly ekkor még az Abák javára dönt, ezzel kapcsolatban a király nem messze Boldogkőtől Patak vára alatt 8 állít ki oklevelet. A király és az Abák közötti viszony elmérgesedésére 1311-ben kerül sor az agg Amádé fiai miatt. Aba Amádét 1311-ben megölték a Kassán kitörő zavargásokban, 9 ezután a város és az Amádé fiai kerültek egymással szembe. A királynak cselekednie kellett, nem hagyhatta kicsúszni a kezéből az ellenőrzést az Észak- magyarországi területen. Felismerte a helyzetet, hogy a volt nádor fiai már nem jelentenek olyan biztos szövetséget mind az apjuk. Ki is használta az Amádé fiak kötöttségét rokonaik fogsága miatt, így október 3.-án megkötötték a kassai szerződést, 10 melyben többek között lemondtak Zemplén és Újvár megyékről és behódoltak az uralkodónak az Amádé fiak, és Ung megye területére szorultak vissza. 11 Ez a szerződés nem érintette az örökbirtokokat, így maradhatott a kezükön Boldogkő is, ahogy már azt az előző fejezetben írtam ben a királynak ismét szembe kellett néznie az Amádé-fiakkal. Amádé fiai, név szerint János, Miklós, Dávid és László, tisztségeiket tekintve László ungi ispán között, János valószínűleg pedig abaúji ispán között, 12 nem csak a királlyal, hanem a zempléni birtokossal, Petenye fia Péterrel is összetűzésbe keveredtek, később Petenye fia Péter is a király ellensége lesz június 15.-én 13 került sor az összecsapásra az Amádé-fiak, akiket ekkor már Csák Máté is támogatott, és a király között. Ám ezt megelőzően már 1312 tavaszán a király 3 várat 6 Engel Pál, i.m old. 7 DL vagy Engel Pál, i.m old. 8 Természetesen nem a mai pataki várról van szó, hanem Újhely és Patak között lévő újhelyi várról. 9 Aoklt III. 73. old sz. okl. 10 Kristó Gyula, Makk Ferenc, Károly Róbert emlékezete, Európa könyvkiadó, 1988, Budapest (98. old.) 11 Engel Pál, i.m. 330.old. 12 Engel Pál, Magyarország világi archontológiája , História, MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 1996 (94., 219.old.) (továbbiakban: Engel, archontológia) 13 Kristó Gyula, I. Károly harcai a tartományurak ellen ( ), Századok, 137. sz., old

3 elfoglal tőlük, Sárost, Maglócot és Lublót, 14 Sáros ostromában az uralkodó személyesen is részt vett június 15.-ei rozgonyi csatát a király megnyerte. Az Amádé-fiak hatalma nem tört meg teljesen, a csata után a kezükön maradt Boldogkő és Nyevicke vára és az ungi ispánság is. Azonban az egyik Amádéfi, János átáll a király oldalára. Az okleveles anyagban 1317-ben kerül elő Boldogkő ismét. Engel Pál szerint ekkor a vár még mindig az Abák kezén van. Az oklevél egy birtokcserét tartalmaz, mely szerint a Boldogkőhöz tatozó Raad birtokát Amádé fia László visszaveszi a maga javára és helyette Woykoch birtokát adja Eel fia Jánosnak 16, ebből a cseréből lehet arra következtetni, hogy ekkor még a vár az Abáké, hiszen a tartozékaikkal is ők bírnak. Györffy György az Árpád-kori Magyarország történeti földrajzával foglakozó munkájában azzal találkozunk, hogy a rozgonyi csatát követően Boldogkő várában már királyi várnagyok ülnek, tehát már királyi birtok. Györffy ekkor még nem használta az oklevelet melyre fentebb utaltam. Igaz ugyan, hogy a környező várakban, így például Regéc várában is ekkor már királyi várnagy ül, 17 de Boldogkő esetében erre nincs adat re az Amádéfiak Ung megye területére szorultak vissza, de ekkor már nem rendelkeztek akkora befolyással, mint a rozgonyi csata előtt őszén azonban fellázadtak, melynek a pontos oka ismeretlen. A zendülés nem tartott hosszú ideig, egy várat sikerült csak elfoglalniuk, Tiba várát. A lázadás leverése után elvesztették az ungi ispánságot a sárosi javakat és valószínűleg Boldogkő ekkor már nincs a kezükön, 18 a sárosi javakat Druget Fülöp, aki ekkor királybíró, szállta meg. 19 A király a legyőzöttek, birtokait, várait legtöbbször már a győzelmet követően eladományozta és gyakorlatba került az is, hogy egy adott megye ispáni tisztségét elnyerő személyt egy megyebéli vár várnagyává is kinevezték. 20 A boldogkői vár tartozékairól az itt áttekintett időszakból nincs adatunk. Az 1380-as évekből van már forrásunk arra nézve, hogy mely falvak tartoztak a várhoz, de ezek mindegyikéről nem állítható, hogy az Abák idejében is hozzá tartozott volna. Vizsoly esetében állíthatjuk, hogy már ebben a korban is Boldogkőhöz tartozott, hiszen már az Abák 1280-as években birtokolják Aoklt III old sz. okl. 15 Kristó Gyula, i.m. 305.old. 16 DL [Fotómásolat] 17 Engel, archontológia (399. old.) 18 Ennek részletezéséről alább lesz szó. 19 Engel Pál, i.m. 346.old. 20 Engel Pál, Kristó Gyula, Kubinyi András, Magyarország története , Osiris kiadó, Budapest, (43. old.) 21 Jakab Zsuzsa, Ki építette Boldogkő várát, Castrum Bene Egyesület Hírlevele 2008/1. (15. old)

4 A kronológiai rendet kissé megbontván visszatekintünk néhány gondolat erejéig az 1317-es esztendő elejére. Az év első fegyveres fellépése a zempléni birtokos, Petenye fia Péter ellen irányult ből maradt ránk egy oklevél mely erről tudósít, eszerint Péter zempléni várait, Borostyánt, Bodrogszeget és Barkót Mikcs elfoglalta. 22 A kérdés az ostrom időpontja. A datálásba segít az a tény, hogy Szécsi Péter már 1317-ben borostyáni várnagy. 23 Kristó Gyula a keltezés pontosítása érdekében egyes abaúji eseményeket is Péter lázadásához kapcsolt. Egy keltezetlen oklevélben, melyet Druget Fülöp állít ki az áll, hogy a Baksákat királyi utasításra Regéc felmentésére küldi. Kristó szerint, ha ezt az oklevelet 1317-re keltezzük, akkor itt csak is egy Petenye fia Péter elleni katonai fellépésről lehet szó, ha 1318-ra akkor pedig az Amádé fiak zendüléséről. 24 Elvileg az 1317-es dátum lehetséges, ugyanis Druget Fülöp már 1318 előtt is viseli az újvári ispáni címet. Itt lehet a képbe hozni Abaúj helyzetét és közvetetten Boldogkőt is. Kristó tézise szerint Druget Fülöp június abaúji ispánsága arra utal, hogy a királyi hatalom már ekkor helyre állt a megyébe. Viszont az Amádé fiak már 1311-et követően kiszorultak a megyéből, tehát az így keletkezett átmeneti hatalmi vákuumba akart belépni Péter. Ez koncepció helyesnek tűnik, és itt jön a képbe Boldogkő, ugyanis ott van a már említett 1317-es oklevél, 26 melyről pontosabb keletezési adatunk nincs, de nagy az esélye, hogy június 15. előtti, mert ettől kezdve már a királyi hatalom jelen van a megyében, mint ahogy arra már utaltam. Erre az oklevélre alapozhatjuk azt az állítást, hogy Boldogkő ekkor még az Abák birtoka. Engel egy másik tanulmányában felhívja a figyelmünket arra, hogy a középkori hatalomgyakorlás alapjai a várak birtoklásában rejlenek. 27 Így Abaúj megyére az 1317-es évben a birtoklást tekintve az egyneműség nem jellemző, mert voltak birtokai a királynak, Petenye fia Péternek (Gönc, Regéc), és még az Abáknak is, ha hitelt adunk az említett oklevélnek. Ebben a konkrét dátumokkal nehezen dokumentálható időszakban azt sem tartom kizártnak, hogy az említett három birtokos egyszerre egy időben rendelkezett birtokokkal, bár ennek az esélye kicsi, de az év valamely periódusában ezen birtokosok jelen voltak a megyében. Ez a kis vizsgálódás talán kicsit közelebb vitt minket az elején feltett kérdések megoldásához. Mondhatjuk tehát, hogy a Druget Fülöp által kiállított oklevél, mely Regéc felmentését tartalmazza, valószínűleg június 15. előtti, viszont ha a boldogkővel kapcsolatos oklevelüket szintén június előttire keltezzük, mert az eddigi 22 Aoklt VI old sz. okl. 23 Engel, archontológia, 285. old vagy Kristó Gyula, i.m. 330.old. vagy Aoklt IV old sz. okl. 24 Kristó Gyula, i.m. 330.old. 25 Kristó Gyula, i.m. 330.old. vagy Aoklt IV old sz. okl. 26 lásd: 16. jegyzet 27 Engel Pál, Vár és hatalom (Az uralom territoriális alapjai a középkori Magyarországon) In.: Honor, vár, ispánság, Szerk.: Csukovits Enikő, Osiris kiadó, Budapest, 2003 (169. old.)

5 gondolatmenetből ez tűnik logikusnak, akkor viszont azt kell mondanunk, hogy az Abák 1317 őszén kitört lázadása idején már a vár nincs a kezükön. A tisztánlátás végett vegyük sorra a lehetőségeket. Ha a boldogkővel kapcsolatos oklevelet június előttinek datáljuk, akkor, ahogy már mondtam, az Abák őszi lázadásakor a vár már nem áll a tulajdonukba. Így lázadásuk csak Ung megyére koncentrálódik. Ha viszont az oklevelet a lázadás idejére keltezzük és azt mondjuk, hogy a vár csak ezen lázadás leverése után lesz a királyé, akkor számomra egy érdekes kérdés vetődik fel. Tehát Petenye fia Péter abaúji ügyeit június 15.-e előtti időszakra tettük. Az a kérdés számomra, hogy ha ekkor Boldogkő vára még az Abák kezén van, Regéc és Gönc pedig Péter kezén akkor az Abák miért nem csatlakoztak Péterhez 1317 elején a király ellen? Hiszen egymás melletti birtokokat uralnak és az ellenség is közös, a király. Ezen gondolatmenetből kiindulva viszont valószínűbb az oklevél június előtti kelte és bizonyára a Druget Fülöp által kiadott oklevelet is megelőzte, így a királyi hatalom Petenye fia Péter legyőzésével megszilárdult Abaújban. Az Abáknak 1317-es lázadásakor már csak Ung és Zemplén megyében voltak váraik. 28 Ahogy már említettem, Boldogkő 1317 után a Drugetek fennhatósága alá került, ők I. Károly itáliai kegyencei voltak. A Drugetek 1320-as évet követően az egykori Aba Amádé fennhatósága alatt álló területeken rendezték be birodalmukat. Ez a képződmény politikai súlyát tekintve hasonlított az erdélyi vajda vagy szlavón bán által irányított egységekhez, de bizonyos, hogy az itt lévő várak nagytöbbségét megbízottaik, illetve familiárisaik révén irányították között a család valamely tagja viselte a nádori tisztséget, de emellett még más jelentős címeket is birtokoltak egyes esetekben. Druget Fülöp egyszerre volt abaúji ispán, szepesi ispán, királybíró, királynéi tárnokmester és nádor. 29 Fennhatóságuk alá tartozott 9 megye és körül belül 20 vár, 30 bírói székhelyüket Vizsolyban tartották. 31 Boldogkő is ezen 20 vár egyike. A vár, ahogy már említettem 1317-ben került a Drugetek kezére és ig birtokolják. Régebbi munkákban találkozhatunk más évszámokkal is mind kezdő és mind a záró dátumot illetően is. K. Végh Katalin 1966-ban megjelent munkájában és 1351-es évszámokkal találkozunk. Engel Pál 1996-ban megjelent archontológiájában viszont már az 1317-es és as dátummal találkozhatunk. Nagy 28 Kristó Gyula, i.m. 334.old. 29 Engel, archontológia 94.old. 30 Kristó Gyula, Engel Pál, Kubinyi András, i.m. (44.old) 31 Györffy György, i.m. 52. old. 32 Boldogkő várának feltárását dokumentáló munka 1966-ból

6 valószínűséggel ez tekinthető helyesnek. A Drugetek tartományi képződménye ugyanis ig áll fenn, Druget Vilmos haláláig. Ettől függetlenül még maradhattak birtokaik és tartattak meg címeket, Ung megye ispáni címét meg ezután is betöltik, 1354-ig Druget Miklós. 33 A többi fennhatóságuk alá tartozó, név szerint Sáros, Szepes, Gömör, Zemplén, Torna, Borsod, Heves, Abaúj megyékben kimutatható, hogy a ig töltik be csak az ispáni tisztet a Drugetek. Megvizsgáltam Boldogkő és még a környékén lévő néhány vár várnagyainak névsorát abból a célból, hogy milyen mértékben mutatható ki az egyes várnagyok azonossága, mert ha több vár esetében egy időben egyazon személy a várnagy, az azt jelenti, hogy a birtokosuk is nagy eséllyel ugyanaz. Boldogkőn kívül még Regéc, Gönc, Füzér, Jászó, és Somodi várát vizsgáltam meg. Gönc és Regéc esetében találtam a boldogkőivel közös várnagyokat, de ebből nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni, mert 1342 után is találunk egyes esetekben közös várnagyokat, Garai István fia Pál 1384-ben gönci, regéci és boldogkői várnagy egyszerre. 34 Erre a korra vonatkozólag kevés adatunk van a várról. Györffy György készített a jegyzéket a pápai tizedről, 35 de ebben Boldogkő nem szerepel, annyit tudunk, hogy papja 1334 és ben nem fizette be a tizedet. 36 A megyében egyébként Kassa után a Boldogkővel szomszédos Gönc a második legtöbbet fizető plébánia ből maradt fenn még egy oklevél melyben említik a Bűdről idevezető utat. 37 A megye fő útvonala nem haladt át Boldogkőn, az a Hernád völgyében haladt, Lengyelországba és Oroszországba haladó hadi út volt. A fő útvonalat viszont keleti és nyugati oldalról is kísérte egy-egy nagyút, a keletei oldalon haladó érintette Boldogkőt, Kércs, Bűd, és Boldogkő irányába haladt. 38 A megyében jelen volt a gyümölcstermesztés is de a szőlőnek nagyobb jelentősége volt, a szomszédos Gönc, és Vizsoly, amely 1388-ban Boldogkő tartozéka, jelentős szőlőtermesztő hely volt. Ezen kívül Gönc fontos vásárhely is volt. Stratégiailag is volt szerepe Boldogkőnek a korban, a Szerencs, Vizsoly, Gönc útvonal ellenőrzését látta el. 39 Tudjuk, hogy sem Vizsolyban sem Szerencsen nincs vár ebben az időszakban, Szerencsen egy bencés monostor van melyet 1271-ben, majd 1440-ben említenek ismét, várat csak 1556-ban 33 Engel Pál, archontológia 219. old. 34 A fenti vizsgálatokat Engel Pál már említett archontológiája alapján végeztem. 35 Györffy György, i.m old. 36 Györffy György, i.m. 70. old. 37 DL 5988 [Fotómásolat] 38 Györffy György, i.m. 52.old. 39 Fügedi Erik, Vár és társadalom a századi Magyarországon, Akadémia Kiadó, Budapest, 1977, ( old.)

7 építenek az apátság átalakításával. 40 Boldogkő vára pont ezen útvonal közepén állt, így megfelelő volt az útvonal ellenőrzésére. Ezen a ponton érdemes egy kicsit kitérnünk az építéstörténetre is. Azt tudjuk, hogy a vár valamikor az Árpád korban épült a 13. század második felében. Első bővítése a 14. század első feléhez köthető. A bővítést mindig nehéz konkrét birtokoshoz kötni, hiszen a régészeti leletanyag csak viszonylagos datálásra ad lehetőséget. Valószínű viszont, hogy az említett bővítés már a Drugetekhez köthető, ugyanis az Abák ideje alatt a háborús időszakban kevés idő jutott a várbővítésekre, erre inkább békés időkben van mód. A bővítés folyamán az öregtoronyhoz palotát és egy háromszögletű tornyot építettek. Ez a folyamat jellemző a magyar várépítészet ezen korára, ebben az időben térnek át a külsőtornyos várakról a belsőtornyosokra, nagy valószínűséggel az I. Károly tartományurak elleni harcai során mutatkoztak meg a külsőtornyos várak hátrányai. Ebben az időben általában a palotát fallal védték meg, kaputornyokat emeltek, ezek Boldogkő esetében is elmondhatók, a kaputorony építése viszont későbbi. Feltehetően a korban készült a várba ciszterna, melyet a palota falának meghosszabbításával védtek. 41 Gerő László szerint a ciszterna eredetileg kútnak készülhetett 26 méteres mélysége és összeszűkülése miatt m=0&a=rec ( :04) 41 Az építéstörténeti áttekintés: K. Végh Katalin, Boldogkő várának feltárása, Hermann Ottó Múzeum évkönyve, 1966, 6. évf old. 42 Gerő László, Várépítészetünk, Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1975 (118. old)

8

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

KÖZÉPKORI HISTÓRIÁK OKLEVELEKBEN ( )

KÖZÉPKORI HISTÓRIÁK OKLEVELEKBEN ( ) Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 1. KÖZÉPKORI HISTÓRIÁK OKLEVELEKBEN (1002-1410) A szövegeket válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta KRISTÓ GYULA Második, átdolgozott kiadás SZEGED, 2000 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Tornyospálca, református templom 1

Tornyospálca, református templom 1 Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és

Részletesebben

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról 2011 szeptember 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1684-ben a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence Szent Liga

Részletesebben

Az ország bárói a században

Az ország bárói a században Az ország bárói a 14-15. században Oktató: Novák Ádám MTA DE tudományos segédmunkatárs DE Történelem szak II. éves BA specializáció BTTRPN203BA Kedd 8 10:00, 407/5-ös terem Irodalom tárhely: Google drive

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

A HATALOM ÉS AZ URALOM FOGALMA

A HATALOM ÉS AZ URALOM FOGALMA Farkas Zoltán (egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Szociológiai Intézet) ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány első részében a szerző először röviden utal a hatalom fogalmának jellemző felfogásaira, majd a hatalmat

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig SZAMOSI LÓRÁNT Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig A. Az oszmán állam kialakulása, az első hódítások Ha manapság a török szót meghalljuk mindenkinek a mai Török Köztársaság lakossága

Részletesebben

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Sófalvi András

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Sófalvi András Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Sófalvi András A székelység határvédelme és önvédelme a középkortól a fejedelemség koráig. Várak és más védelmi objektumok

Részletesebben

Tanulmányok KI ÉPÍTTETTE BOLDOGKŐ VÁRÁT?

Tanulmányok KI ÉPÍTTETTE BOLDOGKŐ VÁRÁT? Tanulmányok JAKAB ZSUZSA KI ÉPÍTTETTE BOLDOGKŐ VÁRÁT? Azok számára, akik ismerik a történelmi Abaúj vármegye egyik legjobb állapotban fennmaradt, s az írott forrásokban is gyakran feltűnő várára vonatkozó

Részletesebben

Géza fejedelemsége

Géza fejedelemsége Államalapítás Géza fejedelemsége 972-997 -933: Merseburg -955: Augsburg Kérdés: Folytatás Döntés: 973 Katasztrófális vereségek vagy befejezés????? Kelet vagy Nyugat Quedlinburgi-i konferencia - 12 magyar

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Doktori (PhD) értekezés tézisei. Neumann Tibor. A Korlátköviek (Egy előkelő család története és politikai szereplése a XV XVI.

Doktori (PhD) értekezés tézisei. Neumann Tibor. A Korlátköviek (Egy előkelő család története és politikai szereplése a XV XVI. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskola (Vezető: Prof. Dr. Fröhlich Ida) Középkori eszmetörténeti műhely (Vezető: Dr. Szovák Kornél egyetemi docens) Doktori (PhD) értekezés tézisei

Részletesebben

Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban. Helyi Históriák 2017

Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban. Helyi Históriák 2017 Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium 7800 Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban Helyi Históriák 2017 történelmi vetélkedő 7.-8. osztályosoknak Az Kérjük a résztvevőket,

Részletesebben

TEMATIKA ÉS IRODALOMJEGYZÉK A Magyarország története I. c. tanegységhez (TAB 1105)

TEMATIKA ÉS IRODALOMJEGYZÉK A Magyarország története I. c. tanegységhez (TAB 1105) TEMATIKA ÉS IRODALOMJEGYZÉK A Magyarország története I. c. tanegységhez (TAB 1105) 2014/15-ös tanév, I. félév Témakörök 1. A magyarság őstörténete 1. Győrffy György (szerk.): A magyarok elődeiről és a

Részletesebben

MELLÉKLETEK AZ ELSŐ MODULHOZ

MELLÉKLETEK AZ ELSŐ MODULHOZ MELLÉKLETEK AZ ELSŐ MODULHOZ Címer fotója SZAKÁLY Ferenc. Lantos és krónikás. Tinódi.[on-line].[idézve 2012-02-14], Elérhető: http://www.tankonyvtar.hu/historia-1981-02/historia-1981-02-lantos Lant képe

Részletesebben

Kassa lakosai 1311 szeptemberének elsõ

Kassa lakosai 1311 szeptemberének elsõ ZSOLDOS ATTILA Kassa túszai (Pillanatfelvétel 1311-bõl Aba Amadé famíliájáról) Kassa lakosai 1311 szeptemberének elsõ napjaiban rátámadtak a városukban idõzõ Aba nembéli Dávid fia Amadéra, safor- rásainkban

Részletesebben

FELD ISTVÁN JUAN CABELLO A FÜZÉRI VÁR

FELD ISTVÁN JUAN CABELLO A FÜZÉRI VÁR 1 FELD ISTVÁN JUAN CABELLO A FÜZÉRI VÁR HERMAN OTTÓ MÚZEUM MISKOLC, 1980 A kötet a Sátoraljaújhelyi járási Hivatal és Füzérkomlós Közös községi Tanács támogatásával jelent meg. Lektor: Fügedi Erik Horler

Részletesebben

Tanulmányok. Castrum, 6. (2007) 5 10.

Tanulmányok. Castrum, 6. (2007) 5 10. Tanulmányok NÉMETH PÉTER ÁLOM ÉS VALÓSÁG: UNG VÁRA A 13. század elején Anonymust Gestá-ja megírásakor a latin hungarus magyar, a magyar királyság lakója kifejezés és Ung vár hangtani hasonlósága arra a

Részletesebben

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter Felkészítő tanár: Fürjes János Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. A vár leírása A Vértes hegység északi lejtőjén egy északnyugat felé kinyúló keskeny

Részletesebben

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

Mátyás király öröksége

Mátyás király öröksége Mátyás király öröksége Történelmi-mőveltségi levelezıs játék 1.forduló A csapat neve: Tagjai: Az iskola neve, címe, tel.sz.: Felkészítı tanár neve: 1. Egérrágta Az alábbi szövegrészt egészítsétek ki a

Részletesebben

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október

Részletesebben

LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok

LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok A XIII. század eleji Erdélyben a források, a királyi vármegyék gazdaságitársadalmi struktúrája mellett, egy alternatív szerveződés típusát is rögzítik,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Történelem középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 5. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

FÉLD ISTVÁN* JÜAN CABELLO AFÖZÉRIVÁR

FÉLD ISTVÁN* JÜAN CABELLO AFÖZÉRIVÁR FÉLD ISTVÁN* JÜAN CABELLO AFÖZÉRIVÁR BORSODI KISMONOGRÁFIAK 11 í. kép. A vár alaprajza az 1977. évi kutatás után (László Csaba rajza) FELD ISTVÁN JUAN CABELLO A FÜZÉRI VÁR HERMAN OTTÓ MÚZEUM MISKOLC,

Részletesebben

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné

Részletesebben

Csengersima, református templom

Csengersima, református templom Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral HISTÓRIA RÉGI ÉS RÉGEBBI TÖRTEL A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral Katona Orsolya 1, Pásztor József 4, Dinnyés István 3, Dr. Sipos György 1, Dr. Páll Dávid Gergely 1, Dr. Mezősi

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN FODOR ISTVÁN Főként a múlt század végén és a századfordulón a Délvidéken egyremásra kerültek el ő honfoglalás kori sírok és leletek, s ekkor indultak meg

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

Doktori (PhD) értekezés tézisei. B. Gál Edit. Orczy István. Az egri püspöki provisorságtól, a királyi tanácsosi címig. Témavezető:

Doktori (PhD) értekezés tézisei. B. Gál Edit. Orczy István. Az egri püspöki provisorságtól, a királyi tanácsosi címig. Témavezető: 1 Doktori (PhD) értekezés tézisei B. Gál Edit Orczy István Az egri püspöki provisorságtól, a királyi tanácsosi címig Egy köznemesi karrier állomásai a 18. század első felében Témavezető: Dr. Gebei Sándor

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

Premontrei monostor feltárása Bárdudvarnokon

Premontrei monostor feltárása Bárdudvarnokon A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja M. Aradi Csilla Molnár István Premontrei monostor feltárása Bárdudvarnokon 2014 A prépostság története, kutatása

Részletesebben

Az akkreditációt nyert intézmények és szervezetek jegyzéke

Az akkreditációt nyert intézmények és szervezetek jegyzéke MINISZTERELNÖKSÉG KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELEMÉRT ÉS KIEMELT KULTURÁLIS BERUHÁZÁSOKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR Az akkreditációt nyert intézmények és szervezetek jegyzéke [a nagyberuházást megelőző régészeti feltárás

Részletesebben

A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó

A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó Dr. Szlávik Lajos Professor Emeritus, Eötvös József Főiskola A Túr folyó, ahogy azt ma ismerjük, a vízszabályozási munkák szülöttje, hiszen születési éve:

Részletesebben

Cultura Nostra írásbeli fordulójának. megoldókulcsa

Cultura Nostra írásbeli fordulójának. megoldókulcsa Cultura Nostra írásbeli fordulójának megoldókulcsa 2006-02-07 I. 1. Ottó Vencel Alba/Fehérvár (Kán) László Kőszegiek, Ottó a fogságból kiszabadulva visszatért Bajorországba, vagy az Anjou-párt űzte ki

Részletesebben

Cultura Nostra PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG RÁKÓCZI SZÖVETSÉG FEBRUÁR 7.

Cultura Nostra PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG RÁKÓCZI SZÖVETSÉG FEBRUÁR 7. Cultura Nostra PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG RÁKÓCZI SZÖVETSÉG XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖZÉPISKOLÁS TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ Magyarország története 1301-1437 között ÍRÁSBELI MÁSODIK FORDULÓ 2012. FEBRUÁR 7. ISKOLA NEVE

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,

Részletesebben

TestLine - Osztályozó vizsga/6 félév Minta feladatsor

TestLine - Osztályozó vizsga/6 félév Minta feladatsor Párosítsd az eseményeket az évszám: (1) 1514, (2) 1521, (3) 1526, (4) 1541 1. évszámukkal! 2:50 Nehéz évszám uda elfoglalása /az ország három részre szakadása/ Mohácsi sata ózsa yörgy parasztháborúja Nándorfehérvárt

Részletesebben

természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu

természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu 3 ek - - feltérképe - volt a Tisza- - 4- - - természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu - -Alföld - 179- - -as években fedezte fel az egykori alsótanyai sömlyék páratlan természeti

Részletesebben

Magyarország története 1. (TAB 1105L)

Magyarország története 1. (TAB 1105L) Magyarország története 1. (TAB 1105L) Dr. Gulyás László Szabolcs A kurzus keretein belül a hallgatók megismerkednek az Árpád-kor Magyarországának történetével, annak fontosabb eseményeivel. A számonkérés

Részletesebben

Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007

Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007 Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007 A régészeti kutatómunkák 2004 májusában kezdődtek, ekkor a miskolci Herman Ottó Múzeum örökségvédelmi hatástanulmányban elemezte a

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

Történelem Tantárgyi Verseny 6. osztályos tanulók számára Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 2012/2013

Történelem Tantárgyi Verseny 6. osztályos tanulók számára Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 2012/2013 Neved:. Iskolád: Elért pontszámod:... / 82 pont 1. Keresd meg és írd ki egymás alá a pontozott vonalakra etőhálóban megtalálható nyolc fogalmat! Magyarázd meg jelentésüket is! (A fogalmak a középkori egyházzal

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint

Részletesebben

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy 6000-7000fő európai országok

Részletesebben

TEMPLOMVÁRAK. és fiatornyos magas sisakkal koronázott tornya. 196

TEMPLOMVÁRAK. és fiatornyos magas sisakkal koronázott tornya. 196 TEMPLOMVÁRAK Erdély kisebb, mezõvárosias vagy falusi településeinek lakói általában a helység központjában emelkedõ templomukat erõdítették az ellenséges támadások ellen, életük és javaik védelmére. Marosvásárhelyen

Részletesebben

(Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p.

(Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p. Martin Hetényi (Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p. Hiánypótló műről van szó, amivel a szlovák és magyar historiográfia

Részletesebben

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs Javítókulcs 1. a) Hamis b) Igaz c) Hamis 1 d) Hamis e) Hamis f) Igaz g)igaz h)hamis i)igaz j)igaz 10 pont 2. a) a horvátok aláhúzása, ők déli szlávok /a másik kettő nyugati szláv b) a consul aláhúzása,

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.11.25. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 185; Összesen: 465

Részletesebben

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Ezen a lapon a magyar uralkodók listája található. Árpád-ház Fejedelmek kora Álmos szül. kb. 820-ban Egyek és Emese fia (?) Árpád kb. 895 907

Részletesebben

Városok városhiányos övezetben a középkorban

Városok városhiányos övezetben a középkorban 2001. november 85 BLAZOVICH LÁSZLÓ Városok városhiányos övezetben a középkorban A középkori Alföldet hagyományosan városhiányos övezetnek tekinti a magyar várostörténeti kutatás és a történetírás. Érveik

Részletesebben

GODA KÁROLY A SOPRONI VÁROSVEZETŐ RÉTEG A 15 16. SZÁZADBAN A POLGÁRMESTERI ÉS VÁROSBÍRÓI TISZTSÉG ÖSSZEHASONLÍTÓ IGAZGATÁS- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE

GODA KÁROLY A SOPRONI VÁROSVEZETŐ RÉTEG A 15 16. SZÁZADBAN A POLGÁRMESTERI ÉS VÁROSBÍRÓI TISZTSÉG ÖSSZEHASONLÍTÓ IGAZGATÁS- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE GODA KÁROLY A SOPRONI VÁROSVEZETŐ RÉTEG A 15 16. SZÁZADBAN A POLGÁRMESTERI ÉS VÁROSBÍRÓI TISZTSÉG ÖSSZEHASONLÍTÓ IGAZGATÁS- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE a doktori disszertáció tézisei I. A hagyomány kritikája,

Részletesebben

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára rendkívül kevés Bereg megyére vonatkozó dokumentumot őriz. Ezért is érdemel ki emelt figyelmet

Részletesebben

Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Collegium Hungaricum ösztöndíjamat 2013. év március hónapjában valósítottam meg, azzal a céllal, hogy az előző évben sikeresen

Részletesebben

Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz

Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Japánnak a történelem során olyan politikai rendszere volt, amelyben mértéktelen politikai ambíció általában nem ütötte fel a fejét. A hatalmi problémák egy lépcsőfokkal

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 15. július 21. FŐVÉDNÖK: P. DR. NÉMET LÁSZLÓ SVD NAGYBECSKEREKI MEGYÉSPÜSPÖK A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 17. 2012.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 81.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 81. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 81. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató Spéder Zsolt Készítették Kamarás Ferenc,

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre!

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! 1. IDÉZETEK Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! ( elemenként 1 pont, összesen 8 pont ) 1. Az említett nemesek, a szászok és a székelyek között testvéri egyezséget létrehoztunk, és

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM.

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. Közismert tény, hogy a magyar vezetéknevek kialakulása a XIV. században kezdödött ; először fó1eg a nemeseknél, de a XV. század folyamán már gyakori az öröklődő név a jobbágyok

Részletesebben

Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon

Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon SZAMOSI LÓRÁNT Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon A. A Jagelló-kori változások A Jagelló-kor hivatalosan 1490-től 1526-ig tart. A korszak

Részletesebben

ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN

ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN NOVAK VERONIKA ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN A kiváltságlevelek az oklevelek jelentős csoportját alkotják. Általában a kiváltságlevél alatt olyan oklevelet értünk,

Részletesebben

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 1. szám

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 1. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 1. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 1. szám Szerkesztette Feld István, Szatlóczky Gábor, Domokos György Kiadja Castrum Bene Egyesület Historiaantik.hu

Részletesebben

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M 2017/2018. II. forduló írásbeli teszt (munkapéldány) Online kitöltendő: https://goo.gl/forms/4drkcstj0m6bce1x2 határidő:

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

BÁTHORI GÁBOR. Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején

BÁTHORI GÁBOR. Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM DOKTORI TANÁCSA BÁTHORI GÁBOR Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején című doktori

Részletesebben

A Dawes-terv (1924.04.09.)

A Dawes-terv (1924.04.09.) A Dawes-terv (1924.04.09.) A német márka növekvő elértéktelenedése miatt Németország 1922-ben már képtelen volt a jóvátételek teljesítésére, és november 14-ei jegyzékében 3 4 évi moratóriumot kért. Az

Részletesebben

FONS. (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok)

FONS. (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) FONS (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) XXI. évfolyam 2014. 3. szám E számunk szerzői? Kádár Tamás (történész, Budapest) Lados Tamás (ELTE BTK, MA hallgató), Mátyás Botond (ELTE BTK, BA hallgató),

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010

Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010 Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010 A HA-LIS és a HA-LIU megtekintése után, a Li 2-es repülőgépeket felkereső utunk Bócsára vezetett, ahol az egykori HA-LIP tölti a nyugdíjas éveit.

Részletesebben

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése. Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól

Részletesebben

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november Hédervár Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november I. Vizsgálat Hédervár TRT felülvizsgálat 2015., Régészeti munkarész Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány

Részletesebben

Tanulmányok. Ásatások a nyírbátori Bátori-rezidencia területén 1953 1971. 1. Bevezetés

Tanulmányok. Ásatások a nyírbátori Bátori-rezidencia területén 1953 1971. 1. Bevezetés Tanulmányok Eleki Nándor Ásatások a nyírbátori Bátori-rezidencia területén 1953 1971 1. Bevezetés Nyírbátor nemcsak a középkori magyar történelemben játszott fontos szerepet, de a mai Magyarország területén

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység

BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység Interdiszciplinaritás a régiókutatásban IV. BÉRES JÚLIA A Hortobágy mint tájegység 1. A Hortobágy Közép-Európa legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza bal partján, a Hajdúságtól keletre, az Észak-Tiszántúlon

Részletesebben

érvelésüket, így remélhetőleg a közeljövőben számos olyan munka születik majd, amely kizárólag szigorúan stíluskritikai szempontokat mérlegelve

érvelésüket, így remélhetőleg a közeljövőben számos olyan munka születik majd, amely kizárólag szigorúan stíluskritikai szempontokat mérlegelve Omnis creatura significans Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára / Essays in Honour of Mária Prokopp Szerkesztette és az előszót írta: Tüskés Anna Centrart Egyesület, Bp., 2009. 442 old., 4000

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben