Munkahelyteremtés energiahatékonysággal?
|
|
- Elvira Balla
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dr. Ürge-Vorsatz Diana, Daniela Arena, Telegdy Álmos, Sergio Tirado-Herrero, Andrew Butcher, Kőpataki Éva energiahatékonysággal? Egy széleskörű, komplex, mély épületfelújítási program foglalkoztatásra gyakorolt hatásai Magyarországon Magyarországon, a hasonló gazdasági problémákkal küzdő és kevésbé gazdag országokhoz hasonlóan, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, súlya ellenére sem kerülhet bele a legmagasabb prioritású politikai célkitűzések közé. Viszont az ügy fontossága, valamint Magyarország politikai környezete miatt, vagyis a klímavédelemben a világon élenjáró Európai Unió részeként, nekünk is ki kell vennünk a probléma ellen való küzdelemben a részünket. Ilyen körülmények között rendkívül fontos megtalálni azokat a klímavédelmi intézkedéseket, amelyek egyszerre több gazdasági, társadalmi, politikai cél elérését mozdítják elő, a klímavédelmi on kívül. Erre a célra talán a legalkalmasabb terület az energiahatékonyság növelése, hiszen ezek járulékos hasznai sokszor sokkal nagyobbak, mint magából a klímavédelemből származók. Kutatási módszertan és a modell főbb feltételezései Egy nagyszabású, mély épületfelújítási program három módon befolyásolhatja a foglalkoztatási mutatókat (Weber, 1998; Geller et al., 1998; Bailie et al., 2001): Közvetlenül az építőiparban, új munkahelyek teremtésén keresztül. Közvetetten a beszállítói szektorokban, ahol a kereslet növekszik az építőipar által használt termékek és szolgáltatások iránt (pl. szállítás, építési anyagok, pénzügyi szolgáltatások), vagy éppen csökken (pl. az energiaellátásban). Indukált on keresztül: a megemelkedett bevételek (a háztartások csökkent energia-fogyasztásából eredő megtakarítások, illetve az újonnan megteremtett munkahelyeken megkeresett jövedelem) vásárlóereje további foglalkoztatási hasznokat generál. Magyarország a második legalacsonyabb foglalkoztatási rátával rendelkező tagállam az EU- (Eurostat, 2010) és az OECD- (Cseres-Gergely et al., 2009) tagországok között, ezért a munkanélküliség csökkentése kiemelkedő fontosságú politikai cél, különösképpen a hátrányos helyzetű lakossági szegmensekben és térségekben. Ugyanakkor az épületek az éghajlatváltozás elleni küzdelem egyik kulcsszereplői. Jelentős klímavédelmi potenciált hordoznak magukban, hiszen az energiafelhasználáshoz kapcsolódó szén-dioxid- (CO 2 ) kibocsátás közel feléért felelősek, valamint európai öszszehasonlításban energia szempontjából a legpazarlóbbak közé tartoznak (Novikova, 2008; ODYSSEE, 2010). Tehát egy széleskörű, mély épület-felújítási program (ami az egyes épületek fűtési és hűtési energiafelhasználását 70-90%-kal képes lecsökkenteni, az ország kibocsátásának jelentős részét megtakaríthatná. A komplex, mély épület-felújítás másik jelentősége, hogy igen sok munkaerőt igényel. Ezek miatt egy nagyszabású épület-felújítási program nemcsak csökkenti a CO 2 -kibocsátást, de részben megoldást jelenthet a munkanélküliség problémájára is. Mennyire lehet jelentős egy komplex, kiterjedt épület-felújítás foglalkoztatásra gyakorolt hatása? Mennyi munkahelyet teremthet egy ilyen mély felújítási program, amely képes 85%-kal csökkenteni az energiafogyasztást? Az ilyen jellegű épület-felújítási programok nettó foglakoztatási hatásai és egyéb járulékos hasznai még nem kerültek vizsgálatra a közép-európai régióban, így Magyarországon sem, ezért a Közép-Európai Egyetem (CEU) Éghajlatváltozási és Fenntartható Energiapolitikai Központja (3CSEP) a European Climate Foundation (ECF) megbízásából célul tűzte ki ezen pontos felmérését annak érdekében, hogy a politikai döntéshozóknak számokkal alátámasztott támpontot biztosítson egy ilyen típusú program bevezetésével kapcsolatos döntésekhez. Ezen cikk célja, hogy a kutatás foglalkoztatásra vonatkozó eredményeit öszszefoglalja. A felújítással járó CO 2 kibocsátás-csökkentés, valamint az energia-megtakarításokkal kapcsolatos eredmények egy másik cikkben kerülnek publikálásra. Az összesített nettó foglalkoztatási felméréséhez nemcsak a program munkahelyteremtő hatásait, de az energiafogyasztás csökkenése miatt bekövetkező munkahelyvesztések közvetlen, közvetett és indukált hatásait is figyelembe kell venni. Az 1. ábra szemlélteti a javasolt intézkedések foglalkoztatásra gyakorolt hatásainak összefüggéseit. A szakirodalomban 4 olyan főbb módszer jelenik meg, amelyet a klímaberuházások foglalkoztatásra gyakorolt hatásának a vizsgálatára alkalmaznak. Ezek a közvetlen becslések esettanulmányok alapján, az Input-Output (I/O) analízis, az általános egyensúlyi modellek (Computable General Equilibrium Model, CGEM) alkalmazása, illetve más esetekre, országokra vonatkozó hasonló kutatások eredményeinek átültetése (Hoogwijk et al., 2010). A jelenleg ismertetett kutatás alapjául szolgáló modell kombináltan használta fel a fent említett módszereket, a GCEM-et kivéve. Az építőiparban jelentkező közvetlen vizsgálatához az ún. alulról felfelé ( bottom up ) módszert alkalmazta esettanulmányok, valamint más hasonló eredmények átültetésének segítségével, míg a közvetett és indukált elemzéséhez I/O analízist folytatott. A tanulmány 5 konkrét forgatókönyvet vizsgált: alapvonalként egy szokásos üzletmeneti, valamint szuboptimális és 3 mély felújítási programét, melyek a felújítás ütemében és mértékében különböznek. A programokat 2011-es kezdettel, hatásait pedig 2100-ig vizsgálja a modell, kiemelt figyelmet fordítva a 2020-as év értékelésére, amely számos európai uniós stratégia mérföldköve (különösen a klímaváltozás és a foglalkoztatás területein). Az Energia Klub adatai alapján (2010) Magyarországon a lakossági energiafogyasztás több mint 75%-át a fűtés teszi ki, ezért az elemzett forgatókönyvek az épületek komplex hőtechnikai korszerűsítésére fókuszáltak, nem terjedtek ki az egyéb energia-megtakarítási lehetőségek vizsgálatára, mint pl. a világításra vagy elektromos háztartási készülékekre. A kutatás középpontjában a lakossági és középületek álltak, tekintettel arra, hogy ebben a két szektorban a legnagyobb a politikai beavatkozás lehetősége, s a megtakarítási potenciál, valamint ezek fedik le a magyar épületállomány orosz- 2
2 SZAKMAPOLITIKA Épületkorszerűsítési program ENERGIAszektor További elkölthető bevétel HÁZTARTÁSOK ÉPÍTŐIPAR BESZÁLLÍTÓI szektor További kiadások és munkahelyvesztés KÖZVETLEN KÖZVETETT INDUKÁLT BESZÁLLÍTÓI szektor EGYÉB szektorok 1. ábra. A javasolt beruházás foglalkoztatásra gyakorolt hatásainak láncolata lánrészét. Az épületállományt a modell 6 osztályra bontotta, a kereskedelmi épületek (irodák, kiskereskedelmi üzletek stb.) nem kerültek elemzésre. Minden egyes épületosztályra és forgatókönyvre nézve belföldi (ha ez nem elérhető, külföldi) esettanulmányok, valamint a szakirodalom szolgáltattak adatokat a felújításhoz szükséges munkaerő (szaktudásszintenként lebontva), a beruházási költségek és az elért energia-megtakarítások tekintetében. Ugyan a kutatás nem terjedt ki a finanszírozás kérdésének vizsgálatára, de mivel az indukált értéke függ a finanszírozás struktúrájától, ezért szükséges volt egy konkrét finanszírozási modell bevezetése. Ez a szükséges bekerülési költésegeknek az energia-megtakarításokból való fedezésén, valamint kisebb részben a kamatok, valamint a beruházási költségek közforrásokból való támogatásán alapul, amelyben a beruházók a megspórolt összeg 80%-át a felvett Név kölcsön visszafizetésére fordítják, a maradék 20% pedig szabadon elkölthető jövedelemként jelentkezik. Amint a kölcsön teljes mértékben visszafizetésre került, minden további megtakarítás S-BASE a háztartások számára rendelkezésre álló jövedelmet képez. S- A modell figyelembe vette, hogy a mély felújítások új technológiának számítanak, tehát egy tanulási folyamat során DEEP1 a felgyülemlő tapasztalatok hatékonyabbá teszik a felújítási S- folyamatokat és alkalmazott technológiákat, és részben ennek eredményeképp, részben a növekvő kereslet-kínálatnak DEEP2 köszönhetően a költségek, valamint a munkaerő-igényesség S- DEEP3 csökkennek. A megfelelő szakembergárda kiképzéséhez, valamint gyártási kapacitások kiépítéséhez egy 5 éves bevezetési időszak került figyelembe vételre. A kutatás végén néhány S-SUB kulcsfontosságú paraméterre nézve érzékenység-elemzésre került sor, miáltal kimutathatóvá vált, hogy az egyes paraméterek bizonytalansága mennyiben befolyásolja a végeredményeket. A forgatókönyvek leírása A felújítási programok foglakoztatásra gyakorolt hatásait a felújítások mélysége és ütemezése határozza meg. Ahogy azt az 1. táblázat is mutatja, a forgatókönyvek az elvégzett felújítással elért energiahatékonyság mértékében, valamint a felújítási program dinamikájában különböznek. A forgatókönyv leírása Alapforgatókönyv: nincs többletfelújítás Komplex, mély felújítás gyors végrehajtási Komplex, mély felújítás közepes végrehajtási Komplex, mély felújítás mérsékelt végrehajtási Szuboptimális felújítás közepes végrehajtási 1. táblázat. A tanulmányban vizsgált forgatókönyvek összefoglalása Forrás: Ürge-Vorsatz, et. al (2010) Felújítási dinamika az összes alapterület %-ában 1,3% 4,5 millió m 2 vagy lakás 5,4% 20 millió m 2 vagy lakás 3,4% 12 millió m 2 vagy lakás 2,3% 8 millió m 2 vagy lakás 3,4% 12 millió m 2 vagy lakás Épületenkénti energiamegtakarítás Az épületállomány felújításának időtartama 10% év 80-90% év 80-90% év 80-90% év 30-40% év 3
3 A kutatás középpontjában a mély felújítások álltak (S-DEEP), melyek célja, hogy olyan közel hozzák az épületeket a passzívház energiafogyasztásához (vagyis kb. 15 kwh/m 2 /év fűtési energiafogyasztás a lakossági és 30 kwh m 2 /év a középületeknél), amennyire ez csak építészeti kivitelezhetőségi és gazdaságossági szempontból lehetséges. Az S-BASE forgatókönyv a szokásos üzletmenetet tükrözi, és összehasonlítási alapként szolgál. Az S-SUB forgatókönyvben a felújítás energia-megtakarítási mértéke alacsony de a mai állami támogatottságú programok (pl. Zöld Beruházási Rendszer ZBR, Panel, Környezet és Energia, valamint Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Programok (KEOP, KIOP) átlagos megtakarítási arányához képest általánosságban magasabb, kb. 40%- os. Ez a forgatókönyv azért szerepel, hogy a mély és szuboptimális felújítások közötti különbségekből eredő ún. belakatolási ( lock-in ) kockázat számszerűsíthető legyen, ugyanis ha egy nagyszabású épületkorszerűsítési program csak szuboptimális felújítást támogat, az évtizedekre visszatartja a rendszerben az épületek fűtéshez kapcsolódó CO 2 -kibocsátását. Például re a 2010-es érték kb. 45%-át (2. ábra), ami a es teljes nemzeti kibocsátásnak majdnem 20%-a. Ezt a kibocsátást később csak rendkívül magas költségek mellett lehet csökkenteni, ami komolyan hátráltatja Magyarország hosszabb távú klímavédelmi célkitűzéseit. Eredmények S-BASE S-SUB S-DEEP1 S-DEEP2 S-DEEP3 Millió euró befektetés 2020-ban Millió euró energia-megtakarítás 2020-ban , Közvetlen munkahelyteremtés Diplomások Szakmunkások Segédmunkások Közvetlen (pozitív) a foglakoztatásban, az építőiparban Közvetlen (negatív) a foglakoztatásban, az energiaszektorban Közvetett munkahelyteremtés Az építőipari beruházások közvetett hatásai Közvetett a csökkent energia iránti keresletből eredően Indukált munkahelyteremtés Az építőipari beruházások által teremtett új munkahelyek indukált hatásai Indukált energia-megtakarításból Az energiaszektorban létrejövő keresletcsökkenés okozta munkahelyvesztés indukált hatása Összes nettó foglalkozatási hatás 2020-ban TMM/M táblázat. Közvetlen, közvetett és indukált foglalkoztatási a vizsgált forgatókönyvekre 2020-ban, teljes munkaidejű foglalkoztatottsággal ekvivalens munkahely (TMM) egységben kifejezve (kerekített értékek) Forrás: Ürge-Vorsatz, et. al (2010) A teljes nettó foglalkoztatási hatás az építőiparban és az energiaszektorban bekövetkező közvetlen, valamint a közvetett és az indukált összegzésével kapható meg. Ezt a 2020-as évre vetítve a 2. táblázat szemlélteti TMM (teljes munkaidejű foglalkoztatottsággal ekvivalens munkahelyek) egységekben. Ahogy az várható volt, az S-DEEP felújítások beruházási költségei magasabbak, de a velük elérhető energiaköltség-megtakarítás is jelentősen nagyobb. Az össz-megtakarítás mértéke ezekben a forgatókönyvekben a felújítási dinamikától függ, tehát minél ambiciózusabb a forgatókönyv, annál hamarabb arathatók le ezek a megtakarítások. A közvetlen foglalkoztatási vizsgálatánál a kutatócsoport már elkészült. Hazai és külföldi felújítási projektek alapján, építőipari szaktekintélyek bevonásával az új munkahelyek betöltéséhez szükséges szaktudást (pl. diplomás, szakmunkás, segédmunkás) és az ebből adódó munkabérkülönbségeket is figyelembe vette, ezáltal a modell jól szemlélteti a létrejövő új munkahelyek néhány kvalitatív aspektusát is. A mélyfelújítások főként diplomásokat, de mindenekelőtt szakmunkásokat igényelnek. Az S-SUB forgatókönyv főként a szakmunkások számára teremt munkalehetőséget. A befektetési költségeket megemeli a diplomás szakemberek magasabb fizetési igénye, ami miatt az egymillió euróra eső teremtett munkahelyek száma alacsonyabb az S-DEEP beruházások esetén. A jelentkező pozitív foglalkoztatási mellett az energiaszektorban bekövetkező negatív at is számszerűsíti a modell. Az energia iránti kereslet csökkenését az energiaszektor munkaerő-intenzitásával megszorozva kiszámolható az ebben a szektorban elvesző munkahelyek száma. Ezek jóval kisebbek, mint az építőiparban jelentkező pozitív, ami részben a magyar energiaszektorra jellemző alacsony munkaerőintenzitásnak is köszönhető (2,66 TMM/millió euró). Az eredmények azt jelzik, hogy 2020-ra minden, az energiaszektorban megszűnt munkahelyet majdnem 30 új állás teremtése kompenzál az építőiparban, a mély felújítások esetén. Amennyiben a felújítási programok az I/O táblázatok által meghatározott makrogazdasági szektorokra kifejtett hatásait vizsgáljuk, az egyetlen kategória, ahol jelentős negatív hatás jelentkezik, az a fent említett energiaszektor. Számottevő munkahelyteremtés az építőipar mellett a munkaerő-igényes közösségi, társadalmi és személyi szolgáltatásoknál, valamint a gyártásnál jelenik meg, amelyre nagymértékben támaszkodnak az anyagellátáson keresztül a felújítási programok. Fontos kiemelni, hogy a foglalkozatási haszon majdnem 38%-a az építőipart ellátó egyéb szektorokban létrejött közvetett nak, valamint a magasabb foglalkoztatási szint által létrejött vásárlóerő növekedésének köszönhető, tehát csupán az építőipari közvetlen vizsgálata felszínes eredményt adna. A közvetlen mellett az I/O módszer segítségével a közvetett és indukált at összesítve megállapítható, hogy az összes nettó foglalkozási hatás minden forgatókönyvre nézve pozitív. Az S-BASE forgatókönyv nettó 11 ezer TMM-et generál 2020-ban, míg a S-SUB esetén ez az érték 43 ezer TMM. Ahogyan várható volt, a mély felújítások (S-DEEP) foglakoztatás szempontjából eredményesebbek, bár a szükséges befektetés is 4
4 SZAKMAPOLITIKA magasabb. A legambiciózusabb, S-DEEP1 forgatókönyv 131 ezer TMM-et hoz létre, az S-DEEP2 78 ezret, míg az S-DEEP3 52 ezret. Ha a teremtett munkahelyek számát befektetési egységenként vizsgáljuk, akkor 2020-ban az S-DEEP forgatókönyvek 37 TMM/millió eurót generálnak (ez az érték csökken a program előrehaladásával és a felújítás egységárának csökkenésével), míg az S-BASE és az S-SUB esetén 49 és 42 TMM jön létre egymillió befektetett euró révén. Ez a különbség annak köszönhető, hogy a mély felújítások nagyobb arányban vonnak be diplomás szakembert (pl. építészek és mérnökök), így a felújításokba bevont személyek összes száma befektetett pénzegységenként végül alacsonyabb. A munkahelyek időbeli tartóssága a felújítási arányoktól függ, minél alacsonyabb az arány, annál tovább tart a teljes épületállomány felújítása, és annál tovább van szükség a munkaerőre. A felújítási programok foglalkoztatásra gyakorolt hatása azonban közép- és hosszú távon az idő függvényében változik. A foglalkoztatás az 5 éves felzárkózási időszak alatt minden forgatókönyv esetében növekszik, 2015-ig, azonban ezután a tanulási tényező miatt az árak csökkennek, míg a termelékenység nő, lehetővé téve, hogy ugyanannyi lakás kerüljön felújításra, mint addig, csak egyre kevesebb bekerülési költséggel és munkaerővel, így a munkaerőigény csökken. Hosszú távon, a programok befejezése után az S-DEEP forgatókönyvek esetén a nettó közvetlen foglalkoztatási hatás negatívvá válik az energiaszektorban bekövetkező munkahely-vesztések miatt, amelyet a program befejezte után már nem kompenzálnak az építőipari pozitív foglalkoztatási. Azonban a modell eredményei azt mutatják, hogy ez némiképp ellensúlyozódik az indukált által: az energia-megtakarításból származó elkölthető jövedelem növekedéséből, főként, amikor a hitel már visszafizetésre került, a háztartások a megtakarítások 100%-át élvezhetik, ami munkahelyeket teremt. A modell a program befejezése utáni karbantartáshoz szükséges munkaerő számítására nem tért ki. Habár a cikk célja a kutatás foglalkoztatásra vonatkozó eredményeinek összefoglalása, nem szabad megfeledkeznünk az energiahatékony épület-felújítások klímavédelmi szerepéről sem. Ugyanis a programok a járulékos hasznok mellett halmozott energia-megtakarítással járnak, valamint közvetlenül a CO 2 -kibocsátást is csökkentik. A megtakarítások mértéke a felújítások mélységétől és dinamikájától függ. A 2. ábrán is jól látható, hogy egy széleskörű, komplex, mély felújítási program segítségével, amelyeket a DEEP forgatókönyvek reprezentálnak, a program végére a teljes magyar épületállomány 2010-es fűtésenergia fogyasztásának közel 85%-a megtakarítható. Ezzel ellentétben a szuboptimális felújítások csak kb. 40%-os energia-megtakarítást érnek el, ezáltal a maradék 45% belakatolódik, míg a szokásos üzletmenet szerinti felújításoknál ez a megtakarítás gyakorlatilag elhanyagolható, kb. 10%. Minél gyorsabb a felújítás üteme, annál gyorsabban realizálhatók az energiamegtakarításból származó hasznok. A CO 2 -megtakarítások az energiafelhasználás trendjét követik, ahogy azt a 2. ábra is szemlélteti. Ezen klímavédelmi részletes elemzése egy különálló cikkben kerül ismertetésre. Lényeges kiemelni, hogy a hosszú távú modellek nagyfokú bizonytalanságot hordoznak, mert számos tényezőt nem látnak előre pontosan: a technológia fejlődését, a szakpolitikai környezet változásait, a programok finanszírozásának hatásait, a globális és helyi gazdaság fluktuációit, az energiaárak változását, melyek mind befolyásolhatják a modell hoszszú távú eredményeit. Ezért néhány kulcsfontosságú tényezőre (földgáz árának változásai, munkaerőköltségek részaránya az összköltségből, a mélyfelújítások költségei, tanulási tényező) nézve érzékenység-analízis került elemzésre. Az analízis alapján a modell eredményei egyedül a tanulási tényező mértékére érzékenyek jelentős mértékben, a többi tényező változása az eredményeket elhanyagolható mértékben befolyásolja. Ha a tanulási tényező magasabb, a termelékenység gyorsan megnő, ezért ke- 2. ábra. A magyar épületállomány fűtésenergia-végfelhasználásának és CO 2-kibocsátásának alakulása a kutatásban szereplő forgatókönyvek esetén Forrás: Ürge-Vorsatz, et al. (2010) Weber, C Employment effects of energy saving investments. A note in relation to the SAVE Employment Project. ESA-DP Stuttgart Energia, TWh/év %-os megtakarítás 45%-os belakatolás CO2, MTonna/év Év S-BASE S-DEEP1 S-DEEP2 S-DEEP3 S-SUB 5
5 vesebb munkaerőre van szükség a felújításokhoz, ugyanakkor a költségek is alacsonyabbak, viszont ha a tényező alacsony, magas marad a munkaerőigény a felújítások elvégzésére. Összefoglalás Az itt összefoglalt kutatás a teljes magyar lakossági és középület-állomány komplex, nagy volumenű energetikai felújítási programjának nettó foglalkoztatási (közvetlen, közvetett és indukált) hatásait mérte fel, a szokásos üzletmenet és a szuboptimális felújítási forgatókönyvek összehasonlításával. A használt modell kombinálta az alulról felfelé módszert a közvetlen foglalkoztatási felbecsléséhez, illetve az I/O analízist a közvetett és indukált számszerűsítéséhez. Az eredmények megerősítették, hogy a magyar épületállományban nagy lehetőségek rejlenek az energia-megtakarítás és új munkahelyek teremtése szempontjából. A mély felújítások, melyek kb. a passzívház szintjére (az S-DEEP forgatókönyv szerint a vizsgált épületállomány fűtési energiafogyasztásának 85%-át takarítják meg a program végére) csökkentik az energiahasználatot, jelentősen több új munkahelyet teremtenek: 2020-ra ezret a felújítási program dinamikájától függően. Ugyanakkor mivel a mély felújításokkal kapcsolatos technológia-ismeret és szakértelem még nem elterjedt, eleinte a felújítások beruházási költsége magasabb, mint a tanulási időszak után, amikorra a tapasztalat felhalmozódik, és egy érettebb piac, valamint egy versenyképesebb ellátói lánc alakul ki. Ennek következtében tehát a teljes bekerülési költséget tekintve egy lassabb ütemezésű (pl. az S-DEEP3 forgatókönyv: az épületállomány évi 2,3%-a, ami 8 millió m 2 - nek vagy lakás-egyenértéknek felel meg) mély felújítási program kedvezőbb a jobban erőltetett dinamikájúval szemben. Ebben az esetben, bár az összes foglalkoztatás kevesebb lesz, a nemzetgazdasági beruházás-teher alacsonyabb, a beruházási költségek egyenletesebben oszlanak el időben, valamint kevesebb negatív hatással (munkahelyvesztéssel) jár a program teljes időtartamán keresztül. Továbbá a kivitelezéskor ajánlott az alacsonyabb fajlagos beruházási költségigényű épületegységek felújításával kezdeni, majd progresszíven belevenni a magasabb beruházást igénylő épülettípusokat. A felújítási programok hossza (18-41 év) garantálja, hogy a programok foglakoztatásra gyakorolt közvetlen, közvetett és indukált hatásai évtizedeken keresztül fennmaradjanak, és az energiaszektorban bekövetkező munkahelyveszteségeket jelentősen ellensúlyozzák. A kutatások azt mutatják, hogy a felújításokat általában helyi kis- és középvállalkozások (KKV) végzik majd, valamint a nagyszabású, előre bejelentett program miatt a szükséges gyártókapacitások itthon alakulnak ki a költségek csökkentése érdekében, ezért a közvetlen foglakoztatási inkább helyi szinten és decentralizáltan jelentkeznek, ami csökkentheti a jelenlegi regionális foglalkoztatottsági különbségeket. Amennyiben a program külön figyelmet szentel arra, hogy a szükséges csúcstechnológiák (pl. hőcserélős szellőztetők, magas teljesítményű ablakok) termelése itthon alakuljon ki, ezzel az ország akár jelentős verseny- és árelőnyre is szert tehet bizonyos termékekben és iparágakban. Különösen fontos kiemelni az energiahatékony felújítások indukált hatásait, mivel ezek időben tartósak, és foglalkoztatási szempontból reprezentálják az energiahatékonyság legnagyobb előnyét más klímavédelmi lehetőségekkel, pl. a CO 2 -elfogással és -tárolással (Carbon Capture and Storage, CCS) szemben. Azok a lakossági és állami jövedelmek, amelyek eddig az országból kiáramlottak a megvásárolt import földgáz miatt, az energia-megtakarításoknak köszönhetően ezentúl Magyarországon költhetők el, ezáltal növelve a belföldi termékek és szolgáltatások keresletét, és az ezzel összefüggő munkaerő-szükségletet. Hosszú távon pedig ezek az indukált kompenzálják az energiaszektorban elveszett munkahelyekből származó veszteségeket. Végül fontos még megemlíteni, hogy a magyar épületállomány energiahatékonyságának fejlesztése a foglalkoztatás növelésén kívül más alapvető társadalmi, politikai és gazdasági célterületen is jelentős előrelépést eredményez. Magyarország tekintetében talán a két másik legfontosabb ilyen terület az energiafüggőség és az energiaszegénység csökkentése, az utóbbinak esetleges teljes megszüntetése (Tirado Herrero és Ürge-Vorsatz, 2009). Mindemellett az energiahatékony felújítások növelik az össztársadalmi jólétet, számottevő új üzleti lehetőségeket teremtenek, emelik az ingatlanok piaci értékét, valamint hozzájárulnak a levegő, az életminőség és a lakosság egészségi állapotának javulásához. A kutatás sikerét bizonyítja, hogy nem sokkal az eredmények nyilvánosságra hozatala után, 2010 júniusában Bencsik János energiaügyi és otthonteremtési államtitkár bejelentette, hogy a kormány komplex lakásfelújítási programot indít Orbán Viktor 29 pontos gazdasági akcióterve nyomán, amely lakás felújítását célozná, és átlagban 70%-os energia-megtakarítást eredményezne (Ember 2010). Irodalomjegyzék [1] Bailie, A., Bernow, S., Dougherty, W., Lazarus, M., Kartha, S., Goldberg, M Clean Energy: Jobs for America s Future. A study for World Wildlife Fund. Tellus Institute / MRG & Associates. [2] Cseres-Gergely, Z., Fazekas, K., Bálint, M. 2009, Labour market activity and wages in In: The Hungarian Labour Market. Review and Analysis 2009, Fazekas, K. and Köllő, J. (eds.). Institute of Economics and National Employment Foundation. [3] Ember, Z Ingatlanmenedzser. Gazdaság. Orbán Viktor és az ingyenes lakásfelújítás programja. URL: kormany_lakasfelujitasi_programja.aspx [2010. augusztus 13.] [4] Energia Klub Energiahatékonyság Magyarországi adatok, trendek. URL: alapinfo/magyaradat/#hazten [2010. május 24.] [5] EUROSTAT Labour markets in the EU-27 still in crisis. Latest Labour Market Trends 2009Q3 data. Population and Social Conditions. Statistics in Focus 12/2010. [6] Geller, H., DeCicco, J., Laitner, S Energy Efficiency and Job Creation. ACEEE, ED922. [7] ODYSSEE (2010) Households unit consumption per m2 (kgoe m-2 year-1) scaled to EU average climate. ODYSSEE Database. URL: [2010. február 10.] [8] Hoogwijk, M de la Rue du Can, S. Novikova, A., Ürge-Vorsatz, D., Blomen, E., Blok, K Assessment of bottom-up sectoral and regional mitigation potentials. Energy Policy 38(6): [9] Novikova, A Carbon dioxide mitigation potential in the Hungarian residential sector. Unpublished PhD dissertation, Department of Environmental Sciences and Policy. Central European University. Budapest. [10] Tirado Herrero, S. and Ürge-Vorsatz, D Fuel poverty in Hungary. A first assessment. Center for Climate Change and Sustainable Energy Policy (3CSEP), Central European University, Budapest. [11] Weber, C Employment effects of energy saving investments. A note in relation to the SAVE Employment Project. ESA-DP Stuttgart. 6
Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon
Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon Előzetes tanulmány European Climate Foundation Tournooiveld 4 Den Haag, The Netherlands
Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése.
Vezetői összefoglaló Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. A következő oldalakon vázlatosan összefoglaljuk a projektet érintő főbb jellemzőket és
AZ ENERIASZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM, mint a társadalmi,- és környezeti fenntarthatóság eszköze. Kovách Eszter
AZ ENERIASZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM, mint a társadalmi,- és környezeti fenntarthatóság eszköze. Kovách Eszter Környezeti igazságosság Tágabb keret, Szemléletmód Környezeti erőforrásokhoz való hozzáférés
Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések
Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések dr. Szöllősi László helyettes államtitkár 2011. október 26. Stratégiák,
Egy nagyszabású, energiamegtakarítást. épület-felújítási program. Magyarországon
Egy nagyszabású, energiamegtakarítást célzó, komplex épület-felújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon Technikai összefoglaló Megjelenési dátum: június 8, 21 Egy nagyszabású, energia-megtakarítást
Pálffy Anikó Elemzési és Statisztikai Főosztály
EU stratégiai és jogszabályi keretek Pálffy Anikó Elemzési és Statisztikai Főosztály Budapest, 2019. március 1. Európai energiapolitika 2015 után harmadik éve növekvő európai energiafogyasztás A 2020-as
Egy nagyszabású, energiamegtakarítást. épület-felújítási program. Magyarországon
Egy nagyszabású, energiamegtakarítást célzó, komplex épület-felújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon Megjelenési dátum: június 8, 2010 Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó, komplex
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2016. október 20. Célkitűzések
Épületek energiahatékonyság növelésének tapasztalatai. Matuz Géza Okl. gépészmérnök
Épületek energiahatékonyság növelésének tapasztalatai Matuz Géza Okl. gépészmérnök Mennyi energiát takaríthatunk meg? Kulcsfontosságú lehetőség az épületek energiafelhasználásának csökkentése EU 20-20-20
AZ ELI-ALPS ÉS A TERVEZETT SCIENCE PARK GAZDASÁGI HATÁSVIZSGÁLATA, ÉS ANNAK EREDMÉNYEI
AZ ELI-ALPS ÉS A TERVEZETT SCIENCE PARK GAZDASÁGI HATÁSVIZSGÁLATA, ÉS ANNAK EREDMÉNYEI Tamás DUSEK PhD Széchenyi István University Regional Science and Public Policy Department Győr Hungary, Europe Miklós
Éves energetikai szakreferensi jelentés
SZEGEDI VÍZMŰ ZRT. Éves energetikai szakreferensi jelentés 217 év Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 Energia
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai
Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója
Energiamenedzsment ISO 50001 A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Hogyan bizonyítható egy vállalat környezettudatossága vásárlói felé? Az egész vállalatra,
Telegdy Álmos. Emberek és robotok: az információs és kommunikációs technológia hatásai a munkaerőpiacra
Telegdy Álmos Emberek és robotok: az információs és kommunikációs technológia hatásai a munkaerőpiacra Az utóbbi 15 évben a magyar munkaerőpiacon a szakmunkások és gépkezelők aránya jelentősen lecsökkent.
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8.
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Az önkormányzati energiagazdálkodás néhány esete Dr. Éri Vilma Éghajlatváltozás, energiatakarékosság, környezetvédelem és kármentesítés VIII. Környezetvédelmi Konferencia Dunaújváros, 2006. június 6. Amiről
Energiahatékonyság javítás és munkahelyteremtés. Bencsik János Klíma és Energiaügyért felelős Államtitkár 2011. március 24.
Energiahatékonyság javítás és munkahelyteremtés Bencsik János Klíma és Energiaügyért felelős Államtitkár 2011. március 24. A jelenlegi helyzetünk 1. 2 Energiahatékonyság és munkahelyteremtés - eszköz és
Harmadik feles (ESCO) finanszírozás lehetőségek és előnyök. Vámosi Gábor LENERG Energiaügynökség Nonprofit Kft. Ügyvezető
Harmadik feles (ESCO) finanszírozás lehetőségek és előnyök Vámosi Gábor LENERG Energiaügynökség Nonprofit Kft. Ügyvezető Energetikai fejlesztések jelentősége önkormányzatoknál Jelentőség: - Már rövid távon
Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem
Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,
Az energiahatékonysági irányelv 2012/27/EU átültetése
Az energiahatékonysági irányelv 2012/27/EU átültetése 3% 1,5 % Győrfi Annamária Zöldgazdaság Fejélesztési Főosztály - főosztályvezető-helyettes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1 Az irányelv átültetésének
2. ábra: A nem euróövezeti jövedelem felfelé konvergál az euróövezeti jövedelem felé
AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ MEGVALÓSÍTÁSA A Bizottság hozzájárulása a vezetői ütemtervhez #FutureofEurope #EURoadSibiu GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI KONVERGENCIA AZ EU-BAN: A FŐBB TÉNYEK 1. ábra:
Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége. 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia
Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia Magamról Amim van Amit már próbáltam 194 g/km?? g/km Forrás: Saját fotók; www.taxielectric.nl 2
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe vonatkozásában a 2018-as naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás?
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? 2012 óta a világ külkereskedelme rendkívül lassú ütemben bővül, tartósan elmaradva az elmúlt évtizedek átlagától. A GDP növekedés
Energetikai beruházások jelentősége Európában dilemmák és trendek
Energetikai beruházások jelentősége Európában dilemmák és trendek Gerőházi Éva - Hegedüs József - Szemző Hanna Városkutatás Kft VÁROSKUTATÁS KFT 1 Az előadás szerkezete Az energiahatékonyság kérdésköre
Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon
Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon Előzetes tanulmány European Climate Foundation Tournooiveld 4 Den Haag, The Netherlands
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az MiReHu Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. vonatkozásában a 2018-as naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan
Az energiahatékonyság jövője:
Az energiahatékonyság jövője: a legolcsóbb energiaforrás 2018 február Túl gyorsan melegszik bolygónk 800 ezer éve volt olyan magasan a szén-dioxid-szint, mint 2016-ban "Without rapid cuts in CO2 and other
Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata
Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata dr. Matos Zoltán elnök, Magyar Energia Hivatal zoltan.matos@eh.gov.hu Energia másképp II. 2010. március 10. Tartalom 1)
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső
Kiss János Ferenc ügyvezető műszaki igazgató Ecoflotta-ház Szolgáltató Kft.
Ecoflotta-ház közösségi mikroerőmű klaszter Magyar Építésügyi Technológiai Platform mottó: EGYNEK MINDEN NEHÉZ, SOKNAK SEMMI SEM LEHETETLEN (GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN 1791-1860) Ecoflotta-ház épület és jármű
ENERGETIKAI SZAKREFERENS Éves jelentés 2017
Huonker Hungária Kft. Oldal: 1/8 ENERGETIKAI SZAKREFERENS Éves jelentés 2017 a Huonker Hungária Kft. altal végrehajtott energiahatékonysági fejlesztések, alkalmazott üzemeltetési megoldások által elért
A Nemzeti Épületenergetikai Stratégia. Soltész-Lipcsik Melinda Vállalati és kormányzati kapcsolatok Irodavezető
A Nemzeti Épületenergetikai Stratégia Soltész-Lipcsik Melinda Vállalati és kormányzati kapcsolatok Irodavezető BUSH zárókonferencia 2013 NÉeS elkészítésének folyamata 1. Projekt előkészítése NFM és szakértők
Lakossági Energiahatékonysági Beruházások támogatása 2014-2020
Lakossági Energiahatékonysági Beruházások támogatása 2014-2020 Várható kormányzati programok Budapest, 2014. június Tartalom 1.Panel III Programtervezet 2.Operatív Programok 2014-2020 között 3.A KEHOP
Energetikai szakreferensi jelentés
Energetikai szakreferensi jelentés GIRO Zrt. 18 Éves jelentés 1) Gazdálkodó szervezet adatai Gazdálkodó szervezet adatok Gazdálkodó szervezet megnevezése GIRO Zrt. Gazdálkodó szervezet telephelyének címe
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS a MEY Hungária Kft. vonatkozásában a 217-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions
Medgyasszay Péter PhD
1/19 Megvalósítható-e az energetikai egy helyi védettségű épületnél? Medgyasszay Péter PhD okl. építészmérnök, MBA BME Magasépítési Tanszék Belső Udvar Építésziroda Déri-Papp Éva építész munkatárs Belső
Magyarország Energia Jövőképe
Magyarország Energia Jövőképe Tóth Tamás főosztályvezető Közgazdasági Főosztály Magyar Energia Hivatal totht@eh.gov.hu ESPAN Pannon Energia Stratégia záró-konferencia Győr, 2013. február 21. Tartalom A
MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.3.4. C(2019) 1616 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a 2012/27/EU irányelv VIII. és IX. mellékletének
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ISD Kokszoló Kft. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
ÉPÜLETENERGETIKAI CIVIL AKADÉMIA
ÉPÜLETENERGETIKAI CIVIL AKADÉMIA Dr. Maráczi Zsolt Társaság a Lakásépítésért Egyesület, ügyvezető elnök EU-források felhasználása az energia hatékony lakásberuházásoknál a 2014-2020 közötti időszakban
Változási esettanulmány Assen város példáján
Változási esettanulmány Assen város példáján A kontextus és helyi kihívások bemutatása Assen városa ambiciózus fenntarthatósági célt tűzött ki maga elé,amely keretében 2015-ig (ill. 2020-ig) számos fenntarthatósági
2017. évi energiafogyasztási riport Rákosmente Kft.
2017. évi energiafogyasztási riport Rákosmente Kft. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Előszó... 3 III. A vállalat energiafelhasználása 2017-ben... 3 III.1. Alkalmazott energiafelhasználások
MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság Október 28.
MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság 2014. Október 28. Budapest Az EU integrált európai klíma és energia politika fő célkitűzései
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS a SEFAG Zrt. vonatkozásában a 217-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions Energetikai
Energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások évi adókedvezmények március 14.
Energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások 2017. március 14. 1 Jogszabályi háttér 2010/75/EU Irányelv az ipari kibocsátásokról 2012/27/EU Irányelv az energiahatékonyságról Magyarország Nemzeti Energiahatékonysági
Tervezzük együtt a jövőt!
Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az Joy Hotels Kft. vonatkozásában a 217-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions
Infláció, növekedés, gazdaságpolitika
Infláció, növekedés, gazdaságpolitika Makroökonómia - 9. elıadás 1 Az infláció fogalma: a pénzmennyiség megnövekedése, a mögötte álló árualap (termelés) növekedése nélkül, a belsı érték nélküli pénz elértéktelenedése:
Takács Tibor épületgépész
Takács Tibor épületgépész Tartalom Nemzeti Épületenergetikai Stratégiai célok Épületenergetikát befolyásoló tényezők Lehetséges épületgépészeti megoldások Épületenergetikai összehasonlító példa Összegzés
Living Lab alkalmazási lehetőségek és példák
Living Lab alkalmazási lehetőségek és példák KOVÁCS Katalin Energiahatékony épületek és városrészek kialakítási módszerei és technológiái konferencia 2011. febr. 22. Áttekintés A Living Labek jellemzői
április Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére
Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére 218 április v1.64 Tartalom Tartalom... 2 Bevezetés... 2 Összesített adatok bemutatása... 4 Energiafogyasztások vizsgálata... 4 Energiafogyasztásokhoz
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az MPT Security Zrt. vonatkozásában a 2018-as naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions
SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév
5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. 18. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY
Megújuló energia és energiahatékonysági helyzetkép
Megújuló energia és energiahatékonysági helyzetkép Szabó Zsolt államtitkár Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkárság Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az Joy Hotels Kft. vonatkozásában a 2018-as naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az SH-Fejlesztő Kft. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions
LIFE Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz LIFE - Climate Change Adaptation
LIFE Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz LIFE - Climate Change Adaptation Nyitrai Emese Klímapolitikai referens I. LIFE Klímapolitikai Tréning 2016. április 28. Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz (CCA),
Jogszabály változások az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan
Fenntartható építészet Égetett kerámia építőanyagok a korszakváltás küszöbén Régi és új kihívások Jogszabály változások az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan 1 Új súlypontok az épületek energiahatékonyságának
Éves energetikai szakreferensi jelentés
Éves energetikai szakreferensi jelentés 218 év Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens szakreferensi névjegyzéki jelölés: ESZSZ-56/219 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...
A FÖLDGÁZ SZEREPE A VILÁGBAN ELEMZÉS ZSUGA JÁNOS
Műszaki Földtudományi Közlemények, 86. kötet, 2. szám (2017), pp. 188 193. A FÖLDGÁZ SZEREPE A VILÁGBAN ELEMZÉS ZSUGA JÁNOS MVM Zrt. drzsuga@gmail.com Absztrakt: A földgáz mint a jövő potenciálisan meghatározó
A magyarországi háztartásokban található régi háztartási gépek cseréjével elérhető energiamegtakarítási
A magyarországi háztartásokban található régi háztartási gépek cseréjével elérhető energiamegtakarítási lehetőségek A KORÁBBI TANULMÁNYOK (2009, 2013, 2015) AKTUALIZÁLÁSA APPLiA Magyarország Egyesülés
Közbeszerzési műszaki leírás
Kerületi Főmérnökség Fejlesztési és Beruházási Csoport Ügyintéző: E-mail: Tel: Ügyiratszám: Porcsalmy Lászlóné porcsalmy.laszlone@zuglo.hu 1-872-9274 1/15869 -. /2016. Tárgy: Energetikai audit elkészíttetése
A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató
A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ
Energy Saving Environmental Program 1
AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEREPE AZ ENERGIAHATÉKONYSÁG MEGVALÓSÍTÁSÁBAN ENERGIAKÖZÖSSÉGEK NYITÓRENDEZVÉNY 2011 November 25 GÖDÖLLŐ Quirin Andrásné GREEN DEPENDENT INDEPENDENT Ha energiafüggő vagyok és odafigyelek
Javaslat a Polgármesterek Klíma- és Energiaügyi Szövetségéhez történő csatlakozási szándék jóváhagyására
Javaslat a Polgármesterek Klíma- és Energiaügyi Szövetségéhez történő csatlakozási szándék jóváhagyására Ózd, 2017. szeptember 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési Osztály Tisztelt
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. vonatkozásában a 217-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS a Miskolc Holding Zrt. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS a NN Biztosító Zrt. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions
Állami támogatások Magyarországon az energia- és a vízgazdálkodás területén
11. Melléklet 11. melléklet Állami támogatások Magyarországon az energia- és a vízgazdálkodás területén A támogatás fogalma és típusai sokról is említést tennünk az energiaszektor vizsgálata kapcsán, mert
A lakáspiac jelene és jövője
A lakáspiac jelene és jövője Harmati László FHB Jelzálogbank Nyrt. üzleti vezérigazgató Fundamenta Lakásvásár Ingatlanszakmai Konferencia Budapest, 2011. szeptember 23. 2011.09.23 1 Tartalom Az FHB Lakásárindex
Lakásépítések ösztönzési lehetőségei a as programozási időszakban
Önkormányzati lehetőségek a 2014-2020-as időszak uniós forrásainak felhasználásában fenntartható településfejlesztés, energiahatékony építés és felújítás Dr. Maráczi Zsolt Társaság a Lakásépítésért Egyesület,
Fogyasztás, beruházás és rövid távú árupiaci egyensúly kétszektoros makromodellekben
Fogyasztás, beruházás és rövid távú árupiaci egyensúly kétszektoros makromodellekben Fogyasztáselméletek 64.) Bock Gyula [2001]: Makroökonómia ok. TRI-MESTER, Tatabánya. 33. o. 1. 65.) Keynesi abszolút
A Tiszta Energia Csomag energiahatékonysági direktívát érintő változásai
XX. MKET Konferencia Balatonfüred A Tiszta Energia Csomag energiahatékonysági direktívát érintő változásai 2017. március 22 23. Tompa Ferenc Veolia Energia Magyarország Zrt. ENERGIA Az EU Tiszta Energia
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2017. október 12. Célkitűzések
LUK SAVARIA KFT. Energetikai szakreferensi éves összefoglaló. Budapest, május
LUK SAVARIA KFT. Energetikai szakreferensi éves összefoglaló 017 Budapest, 018. május ESZ-HU-017LUK BEVEZETÉS A 1/015. (V. 6.) Korm. Rendelet (az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról) 7/A.
ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év
ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év Cégnév: Időszak: Inno-Comp Kft. év A jelentést készítette: Technológiatranszfer és Gazdaságfejlesztő Mérnöki Iroda Kft. (T.G.M.I. Kft.) Tompa Ferenc energetikai auditor EA-1-83/216
SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév
5. I. 5. III. 6. I. 6. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 14. I. 14. III. 15. I. 15. III. 16. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és
Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon
Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon Dióssy László Szakállamtitkár, c. egyetemi docens Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Enterprise Europe Network Nemzetközi Üzletember
Gazdasági és államháztartási folyamatok
Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági
Hazai intézkedések értékelése az energia és a klímapolitika kapcsolatrendszerében. Prof. Dr. Molnár Sándor Prof. Dr.
Hazai intézkedések értékelése az energia és a klímapolitika kapcsolatrendszerében Prof. Dr. Molnár Sándor Prof. Dr. Tánczos Katalin A magyar energia- és környezetpolitika összefüggései, új kihívásai MTA
Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán
Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán Horváth Dániel 60. MEE Vándorgyűlés, Mátraháza 1. OLDAL Tartalom 1 2 3 Európai körkép Energiatárolás fontossága Decentralizált energiatárolás az elosztóhálózat oldaláról
ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS DOMINIUM-COR ZRT.
ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS 2 0 1 8 DOMINIUM-COR ZRT. Készítés dátuma: 2019. május Készítette: www.vertpulse.eu NÉV VÉGZETTSÉG JOGOSULTSÁGI SZÁM Ackermann Iván okleveles gépészmérnök EA-01-86/2016 Tirpák
A Nemzeti Energiastratégia keretében készülő Távhőfejlesztési Cselekvési Terv bemutatása
A Nemzeti Energiastratégia keretében készülő Távhőfejlesztési Cselekvési Terv bemutatása Dr. Toldi Ottó főosztályvezető helyettes Klímaügyi-, és Energiapolitikai Államtitkárság Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Újabb lehetőség a felzárkózásra?
Újabb lehetőség a felzárkózásra? 2012. év a napkollektoros szakma szemszögéből? Varga Pál elnök, MÉGNAP Az Európai napkollektoros piac benne Magyarország Forrás: www.estif.org Az európai napkollektoros
Befektetési és megtakarítási lehetőség: a saját házam energiahatékony épületfelújítás
Befektetési és megtakarítási lehetőség: a saját házam energiahatékony épületfelújítás Győr, 2011.06.03 Tartalom Sláger az energia Minden ingatlantulajdonos érintett Iránytű : energiatanúsítvány Segítség:
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vonatkozásában a 217-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech
Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében
Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Ágazat nemzetközi megatrendjei EU országai 5 fő energiapiaci trenddel és folyamattal számolnak levegőszennyezés és a bekövetkező
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az Ongropack Kft. vonatkozásában a 2018-as naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS a SEFAG Zrt. vonatkozásában a 2018-as naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions Energetikai
ERŐMŰVI FÜSTGÁZBÓL SZÁRMAZÓ CO₂ LEVÁLASZTÁS KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ÉLETCIKLUS ELEMZÉSSEL. Sziráky Flóra Zita
ERŐMŰVI FÜSTGÁZBÓL SZÁRMAZÓ CO₂ LEVÁLASZTÁS KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ÉLETCIKLUS ELEMZÉSSEL Sziráky Flóra Zita Előadás vázlata CO 2 kibocsátás szabályozása Technológiák áttekintése Saját kutatás
Uniós irányelvek átültetése az épületenergetikai követelmények területén. Szaló Péter helyettes államtitkár 2013. november
Uniós irányelvek átültetése az épületenergetikai követelmények területén Szaló Péter helyettes államtitkár 2013. november Új szabályozások Kormány rendelet Az egyes épület-energetikai tárgyú, valamint
Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály
Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály Build Up Skills Hungary I. projekt konferencia Budapest, Ramada Resort
Válságkezelés Magyarországon
Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)
KÖZBESZERZÉS ZÖLDEBBEN
KÖZBESZERZÉS ZÖLDEBBEN Baumgartner Ida hivatalos közbeszerzési tanácsadó HAB 749 Mérnöki Tanácsadó Kft. Tartalom Zöld közbeszerzés (Green Public Procurement) Zöld közbeszerzés a gyakorlatban Jogszabályi
Makroökonómia. 9. szeminárium
Makroökonómia 9. szeminárium Ezen a héten Árupiac Kiadási multiplikátor, adómultiplikátor IS görbe (Investment-saving) Árupiac Y = C + I + G Ikea-gazdaságot feltételezünk, extrém rövid táv A vállalati
Összefoglaló éves jelentés Készítette az Ön Energetikai szakreferense: Hunyadi Kft.
TÖRÖKSZENTMIKLÓSI MEZŐGAZDASÁGI ZRT. gazdálkodó szervezet számára a 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet 7/A. (2)/d bekezdése, valamint a 2015. évi LVII. törvény az energiahatékonyságról, 21/B. (2)/a bekezdése
Éves energetikai szakreferensi jelentés Váci Távhő Nonprofit Közhasznú Kft részére
Éves energetikai szakreferensi jelentés Váci Távhő Nonprofit Közhasznú Kft részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére.