Rubrica Strigoniensis

Átírás

1 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Bölcsészettudományi Kar NYELVTUDOMÁNYI DOKTORISKOLA Ókortudományi Program Rubrica Strigoniensis A középkori Esztergom liturgiájának normaszövegei írta FÖLDVÁRY MIKLÓS ISTVÁN PHD ÉRTEKEZÉS, BUDAPEST 2008 az értekezés témavezetője Dr. DÉRI BALÁZS habilitált egyetemi docens

2 Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Kar Bölcsészettudományi Kar Doktoriskola Nyelvtudományi Doktoriskola (vezetője Dr. Banczerowski Janusz, egyetemi tanár) Oktatási program Ókortudományi Program (vezetője Dr. Déri Balázs, habilitált egyetemi docens) Szerző Földváry Miklós István Cím Rubrica Strigoniensis. A középkori Esztergom liturgiájának normaszövegei Témavezető Dr. Déri Balázs, habilitált egyetemi docens Bírálóbizottság Dr. Dobszay László DSc, professor emeritus (Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem) Dr. Madas Edit DSc, kutatócsoport-vezető (Országos Széchenyi Könyvtár) Leadás március 21.

3 Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom témavezetőmnek, Déri Balázsnak mindenekelőtt az első várakozásomat meghaladóan termékenynek bizonyult téma fölvetéséért, munkám gondos követéséért, a hozzá szükséges tanulmányutak megszervezéséért és a kész disszertáció figyelmes átolvasásáért. A Nyelvtudományi Doktoriskola Ókortudományi Programja korábbi vezetőjének, Adamik Tamásnak, amiért a doktori program óráit látogathattam és annak keretei közt lehetőséget kaptam az önálló kutatásra. A doktorszemináriumok nemrégiben elhunyt vezetőjének, Borzsák Istvánnak, amiért kitüntető érdeklődéssel hallgatta beszámolóimat és hasznos megjegyzéseket, helyesbítéseket fűzött hozzájuk. Az elsősorban látogatott gyűjtemények, így Budapesten az Országos Széchenyi Könyvtár, az Egyetemi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára, valamint az oxfordi Bodleian Library segítőkész munkatársainak. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Régizenei Osztálya vezetőjének, Szendrei Jankának, amiért az általa vezetett osztály mikrofilmtárát és digitális adatbázisát használhattam. Gabriel Seguí i Trobatnak (Lluc), Miquel dels Sants Gros i Pujolnak (Vic), Marc Suredának (Girona) és másoknak a mallorcai és katalóniai kézirattárakban nyújtott segítségükért. A győri bencések Szent Mór Perjelsége egykori házfőnökének, Csóka Gáspárnak, illetve Kelemen Áronnak az ott több hétig biztosított, nyugodt munkakörülményekért. Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramnak, amiért T azonosítójú programja keretében támogatta a kutatásaimhoz használt forráskiadások és szakmunkák beszerzését. Mindazoknak, akik ismereteik megosztásával, készséges segítségükkel hozzájárultak eredményeimhez (őket a jegyzetekben név szerint is kiemelem). Jövendő opponenseimnek remélt türelmükért, amikor majd ezt a rendhagyóan nagy terjedelmű értekezést olvassák. Azoknak a vallási közösségeknek, amelyeknek liturgikus gyakorlatában részt vehettem vagy abba betekintést nyerhettem, amiért lehetőségem nyílt megismerni az elemzett forrástípusok eredeti környezetét és használati módját. Végül pedig családomnak, különösen feleségemnek, Martin Juditnak, aki talán a legtöbb áldozatot vállalta azért, hogy ez a dolgozat elkészülhessen.

4

5 Tartalomjegyzék I. Rubrikás szövegtípusok és liturgikus könyvkultúra MÓDSZEREK ÉS SZEMPONTOK A RUBRIKAKUTATÁSBAN... 7 a) A könyv mint használati tárgy... 9 α) A fejlődéstörténeti megközelítés...9 β) A funkcionális megközelítés...11 b) A könyv mint szöveg...15 α) Szövegtörténet...15 β) Tartalmi egységek...16 γ) Szerkezet...17 δ) Címadás...18 ε) Nyelvi elemzés...18 c) A földolgozás módja...19 α) Célok és források...19 β) A liturgikus szövegekre általában alkalmazható kategóriák...21 γ) A rubrikáskönyvekre sajátosan alkalmazható kategóriák A RUBRIKÁS MŰFAJOK TIPOLÓGIÁJA...27 a) Az ordó...29 α) Az elnevezés...29 β) Tartalom és szerkezet...29 γ) Történeti fogalom vagy szövegtípus?...31 b) A tulajdonképpeni breviárium : tételjegyzékek...34 α) A breviárium mint rubrikás műfaj...34 β) A tételjegyzékek szerepe...37 c) A liturgiamagyarázat...38 α) A liturgiamagyarázat vázlatos története...38 β) Miért rubrikás műfaj a liturgiamagyarázat?...41 d) A közös élet szabályai: konszuetúdó és kusztumárium...43 α) A liturgia és a közös élet...43 β) A szabályzatokat használó egyházak...45 γ) Konszuetúdó, kusztumárium, ordinárius...47 e) Az ordináriuskönyv...49 α) Az elnevezés...49 β) Élethelyzet és hagyományozás...51 γ) A meghatározás és annak korlátai...52

6 VI TARTALOMJEGYZÉK f) A direktórium...58 α) A liturgikus időszámítás problematikája...58 β) Megoldási kísérletek a középkor végén...62 γ) A direktórium a XV XVI. században...63 g) A ceremoniále...64 α) A könyvtípus jellemzői: történelmi háttér, főpapi környezet és enciklopédikus igény...65 β) A könyvtípus eredete...68 h) A szerkönyvi rubrikák...71 α) A forráscsoport jellege és értéke...71 β) A töredékek hordozói és értelmezése RUBRIKÁS SZÖVEGTÍPUSOK A LITURGIATÖRTÉNETBEN...75 a) Az írott szabályozás előtti liturgia...76 b) A liturgikus írásbeliség kezdetei...80 α) Az írott kodifikáció okai: a patrisztika összegzése és a rítus továbbadása...80 β) A prekaroling tételjegyzékek...81 γ) Az énektételek jegyzékei és használatuk...82 δ) Az olvasmánytételek jegyzékei és használatuk...83 ε) Ceremoniális segédletek...86 c) Az egységesedő latin hagyomány könyvhasználata...86 α) Nyilvános használatra szánt szerkönyvek...86 β) Könyvtári használatra szánt szerkönyvek...88 γ) Kodifikáció és kanonizáció...90 δ) Az ezekkel párhuzamos normaszövegek: liturgiamagyarázat és ordó...91 d) A monasztikus tényező...92 α) A liturgikus agenda jelentősége a regulákban és visszaszorulása a korai konszuetúdókban...92 β) A konszuetúdók szerepe: a szokások továbbadása...94 γ) A liturgikus agenda mint a konszuetúdók meghatározó része...95 e) A római rítus helyi és rendi változatai...96 α) A szerkönyvi szöveg mint rítusmeghatározó jegy...97 β) A rubricisztika mint rítusmeghatározó jegy...98 γ) A rítusmeghatározó jegyek összefoglalása: az ordináriuskönyv f) A liturgikus írásbeliség virágkora és a funkcionális szerkönyvhasználat α) A liturgikus kéziratosság klasszikus korszaka β) A nyilvános istentisztelet fogalma γ) A szerkönyvek szerepe és használata a konventuális misében δ) A szerkönyvek szerepe és használata a konventuális zsolozsmában g) Az összesített szerkönyvek és a liturgikus gyakorlat polarizálódása α) A minimálliturgia és normaszövegei β) Az elitliturgia és normaszövegei

7 TARTALOMJEGYZÉK VII 4. ÖSSZEFOGLALÁS II. Az esztergomi rubrikás hagyomány ORDINÁRIUSKÖNYVEK MAGYARORSZÁGON a) Az Esztergomi ordináriuskönyv α) A forrás leírása β) A nyomtatott változat lehetséges előzményei γ) A közvetlen mintapéldány δ) A régibb ordináriusok ε) A nyomtatott redakció szempontjai b) A Rubrica Strigoniensis: az úgynevezett Szepesi ordináriuskönyv α) A forrás leírása β) A könyv rítusa γ) A könyv műfaja: székesegyházi eredet és az alkalmazás c) Az Egri ordináriuskönyv α) A forrás leírása β) Az Egri ordinárius filológiája: a továbbkutatás útjai d) Telegdi Miklós pécsi püspök 1580-as Ordinarium-a α) A liturgiatörténeti háttér β) A forrás leírása γ) A könyv műfajtörténeti helye és forrásértéke e) Egyéb magyarországi ordináriusok, illetve ordináriusként számon tartott rubrikáskönyvek α) A Budapesti Egyetemi Könyvtár pontifikále-töredéke β) Monasztikus szabályzatok γ) Karthauzi ordináriuskönyvek δ) Magyar ferencesek XVI. századi ordináriuskönyve ε) A Lányi-kódex ELVESZETT RUBRIKÁS MŰFAJOK NYOMAI A MAGYAR KÖZÉPKORBÓL a) Liturgiamagyarázó részletek és a Pray-kódex Micrologusa α) A XI XIII. századi liturgiamagyarázat és Magyarország β) A magyar középkor második feléből fönnmaradt liturgiamagyarázó részletek γ) A Micrologus magyarországi hatása δ) Amalarius magyarországi ismeretének nyomai b) Az újkori rubrikás műfajok előzményei AZ ESZTERGOMI MISE- ÉS ZSOLOZSMÁSKÖNYVEK RUBRIKAANYAGA a) Az esztergomi szerkönyvek rubrikás szöveghagyományának forrásai...201

8 VIII TARTALOMJEGYZÉK α) A szerkönyvi rubrikák típusai β) Az esztergomi rubrikás hagyomány főforrásai γ) Kiegészítő forráscsoportok b) A Hartvik-agenda egyetlen változatban fönnmaradt ordói α) A párhuzam nélküli ordók osztályozása β) Az ádventi ordó γ) A karácsonyi ordó c) A korai esztergomi ordó-hagyomány párhuzamos szövegei α) A továbbkutatás lehetséges szempontjai β) A hat főforrás viszonya γ) A gyertyaszentelői ordó δ) A hamvazószerdai ordó ε) A virágvasárnapi ordó ζ) A nagycsütörtöki ordók η) A nagypéntek-nagyszombat-húsvétvasárnapi ordók d) A rubrikás hagyomány eredete: egy esztergomi ős-pontifikále α) Az alapszöveg kora β) Az alapszöveg rítusa és az azt használó egyház γ) Az alapszöveg szerkezete, tartalma és önmegjelölése δ) Az alapszöveg műfaja: a korai pontifikále ε) A Német-római pontifikále viszonya az ős-pontifikáléhoz ÖSSZEFOGLALÁS III. Az esztergomi rubrikás nyelv SZÓKÉSZLET ÉS FRAZEOLÓGIA a) A glosszárium α) Szemantika β) Használat (kor, hely, stílusérték) b) A rubrikás szókészlet intézményes és területi megoszlása α) Az ordináriuskönyvek szóanyaga β) A XIV. század előtti ordók szóanyaga c) A rubrikás szókészlet nyelvtörténete α) Az esztergomi rubrikás nyelv előzményei β) Az archaikus nyelvállapot γ) A klasszikus nyelvállapot δ) A modern nyelvállapot

9 TARTALOMJEGYZÉK IX 2. ALAK- ÉS MONDATTAN a) Alaktani jellemzők, szintagma-szintű ragozási rendhagyóságok α) Íráshibák, egyszeri rendhagyóságok β) Következetes alakváltozatok γ) Kölcsönszavak rendhagyó ragozása δ) Esetleges magyar nyelvi hatások ε) A genitivus indeclinabilis ζ) Incipitek η) Szintagma-szintű szabálytalanságok: az igenem és a névszói esethasználat θ) Tényleges ragozási hibák b) Állítmányhasználat, mellékmondatok, igenevek α) Cselekvő, tárgyas igealakok intranzitív használata β) Mellékmondatok γ) Igenevek δ) Igeneves szerkezetek ε) Állítmányként használt participiumok c) A sajátosságok környezete és lehetséges okai α) A sajátosságok kortárs nyelvi környezete β) Az ordók mint a prekaroling nyelvhasználat tanúi γ) A szöveg élethelyzete mint nyelvalakító tényező δ) A beszélt latin nyelv hatása AZ ÍRÁSKÉP a) A szóalakok helyesírása α) A kiadáskor követett gyakorlat β) A források általános helyesírási jellemzői γ) A kölcsönszavak korabeli írásmódja b) Központozás és tördelés α) A mondat és a nagybetű β) A mondat tagolása és a központjelek γ) A tördelés ÖSSZEFOGLALÁS IV. Az esztergomi rubricisztika mint liturgiatörténeti forrás NAPTÁRSZERVEZÉS ÉS ÜNNEPHIERARCHIA a) Intézményes és elméleti háttér...314

10 X TARTALOMJEGYZÉK α) A terminológia β) A döntéshozók γ) Lehetőségek és korlátok b) A liturgikus napok kategóriáinak áttekintése α) Egyszerű köznapok β) Kiváltságos köznapok γ) Vasárnapok δ) Egybeeső kisebb ünnepek ε) Kisebb szentek ünnepei ζ) Szentek ünnepei a húsvéti időben η) Vigíliák θ) Nyolcadok ι) Nyolcadnapok κ) Nagyobb ünnepek c) A rítus másodlagos anyaga α) Kiszsolozsmák és votív misék β) Szuffrágiumok γ) Másodlagos időszaki elemek A SZOLGÁLATTEVŐK ÉS ÖLTÖZETÜK a) Egyes szertartások asszisztenciarendje b) A szertartások szereplői α) A székesegyházi kar tagjai β) Liturgikus szereplők megjelölése és feladataik c) A liturgikus öltözetek és színük DALLAMUTALÁSOK ÉS ELŐADÁSMÓD a) Dallamutalások α) Notandum-helykihagyások β) Ad notam utalások γ) Benedicamusok δ) A miseordinárium b) Az előadásmód α) Duplikálás, doxológiák, kiegészítő tételek β) Az orgona használata γ) Egyes tételek megszólaltatása A KULTIKUS HELYRAJZ ÉS AZ EGYKORI SZÉKESEGYHÁZ BERENDEZÉSE a) A templom domborzata, a főoltár és az előszentély b) A Szent Kereszt-oltár és a lettner...389

11 TARTALOMJEGYZÉK XI c) A boldogságos Szűz oltára d) A szentsír e) Szent Fábián és Sebestyén vértanúk oltára, a sekrestye és a keresztkút f) Az Oltáriszentség kápolnája, a harangok és az előcsarnok ÖSSZEFOGLALÁS V. Irodalomjegyzék Elsődleges irodalom RUBRIKÁSKÖNYVEK a) Kéziratos források b) Nyomtatott források c) Szövegkiadások SZERKÖNYVEK a) Kéziratos források b) Nyomtatott források c) Szövegkiadások TOVÁBBI FORRÁSSZÖVEGEK VI. Irodalomjegyzék Másodlagos irodalom FILOLÓGIA a) Liturgikus könyvkultúra, egyes források elemzései b) Nyelvészet, szövegkiadás LITURGIATUDOMÁNY a) Liturgiatörténet, elméleti munkák b) Érintkező területek (történelem, művészet, gondolkodás) VII. A rövidítve idézett tételek jegyzéke

12

13 S EMMI nem hatotta át olyan mélyen és általánosan a középkori ember, különösképp az írástudó szellemi életét, mint a római liturgia. Túl azon, hogy városai, városrészei vagy falvai egy-egy templom körül épültek, hogy idejét a szentségek és szentelmények vétele, az egyházi év jeles alkalmai és időszakai, a naponként ismétlődő zsolozsmahórák és más szertartások tagolták, hogy képi világa és alapelbeszélései a ritualizált kereszténység szövetébe illeszkedtek vagy azt szőtték tovább, az antikvitás utáni Európa értelmiségije legalább ezer éven át a legközvetlenebb módon töltötte napjának jelentékeny, és kétségkívül legállandóbb hányadát a kultusz végzőjeként. Ez a kultusz mindenekelőtt egy sokrétű és terjedelmes szövegkészlet szerkezeti egységekbe foglalt, tér, idő és hangzás szintjén dramatizált, meghatározott szereplőkhöz, mozdulatokhoz és tárgyi környezethez kötött elmondását-eléneklését jelentette. Mintegy 1500-ig szinte kizárólag, és azután is túlnyomórészt ezek a terek és tárgyak adták a képzőművészetek anyagát, ennek az időnek szolgálatára születtek a máig használatos jelölő- és mérőeszközök, és e szövegek tényleges elhangzásának felelt meg, majd ezeket gondolta újra az európai zenetörténet. Maga a szöveganyag meghatározza európai kéziratosságunk kezdeteit, és uralkodó marad a korai nyomtatványkorig. Az ebből az időből fönnmaradt liturgikus könyvek mennyisége sokszorosan fölülmúlja más, egykorú írott emlékekét, és ez az arány csak szélsőségesebb lehetett akkor, amikor még nem esett áldozatul annyi kódex az utókor értetlenségének vagy szándékos pusztításának. A kézirattári katalógusok számviszonyai alkalmasan érzékeltetik a liturgikus könyvkultúra jelentőségét, de sejteni engedik azt is, hogy kutatása éppen e számviszonyok miatt igényel más módszereket és ismereteket, mint amilyeneket a klasszikus filológia alakított ki általában szórványszerűen hagyományozott szövegek szerzői eredetijének megállapításához és megértéséhez. Ha eltekintünk a római rítus első lejegyzett adataitól, a liturgikus könyvekben csak nagyritkán és kis mennyiségben jelenik meg újonnan eredeti, szerzőhöz köthető alkotás, és amikor rendeltetése szerint bekerül a gyakorlatba, csakhamar az is keletkezési körülményeitől függetlenedve illeszkedik a nagyobb szövegegyüttes által neki kijelölt értelmezési tartományba. Az egyes források ezért majdnem mindenestül másodlagosak, és így legalábbis a klasszikus szövegkritika szempontjából érdektelenek. Az egykorú szemlélet azonban nem szétválasztható tételek puszta gyűjteményének, hanem gondosan kimunkált szerkezetnek érzékelte a bennük foglaltakat, amely éppen az alapjaiban változatlan anyag árnyalataiban, az eredetileg független részek sajátos tartalmi környezetbe ágyazásában, válogatásában és egymásra vonatkoztatásában egyéníti a máskülönben érinthetetlen, kánoni szövegeket. Az így létrejövő szerkezethez kezdettől fogva elválaszthatatlanul kapcsolódtak, és a liturgusok szemében idővel a szövegekkel közel azonos fontosságra jutottak azok a járulékos elemek, amelyek a térhasználat, az időben való elhelyezés és terjedelem, a szertartásban részt vevő személyek, tárgyak és a mindezekkel szorosan összefüggő

14 2 BEVEZETÉS zenei forma által értelmezték tovább az örökséget. Mindezek együtt szilárdultak a kodifikáció idején azzá a tartalommá, amelyet a latin Nyugat saját liturgiájának ismert, és amelynek rögzítése és továbbadása, de mindenekelőtt kiterjesztése nem nélkülözhette az írásbeliséget. Ennek következtében egészült ki a kultusz szöveganyagát hordozó lejegyzett hagyomány olyan normaszövegekkel, amelyek a legkülönbözőbb módokon és szempontok szerint fejtik ki és szabályozzák a kultusz gyakorlati és elméleti összetevőit. A normaszövegek a szorosabb értelemben vett liturgikus könyvekkel szemben ugyan elsődleges megfogalmazásokat tartalmaznak, és ezért a filológia is nagyobb érdeklődést tanúsít irántuk, de ahol a hagyományozás vonala követhetőnek bizonyul, ott nyilvánvaló, hogy sokkal inkább egyes összetartó szövegcsoportok történetének és viszonyának föltérképezése, mint a föltételezhető eredeti helyreállítása a szakember feladata. Kihívást jelentenek ezek a szövegek azért is, mert nyelvi anyaguk az egységes felület mögött olyan, lényegében földolgozatlan szókészletet és frazeológiát tartalmaz, amelynek pontos ismerete nélkül forrásértékük nem aknázható ki és a középkori latinság egyik sokáig ható és kiterjedt rétege is föltáratlanul marad. A filológiai megközelítés tehát a római liturgia normaszövegeinek vonatkozásában nemcsak a források gondozott és értelmezhető alakban való közléséhez nélkülözhetetlen, hanem ahhoz is hozzásegít, hogy a nyelvi megjelenés változatait gondosan követve teljesebben váljék megragadhatóvá több mint ezer év kultúrájának akkor legmegbecsültebb területe. A következő fejezetekben arra teszek kísérletet, hogy a középkori Magyarország vezető püspöki székének fönnmaradt normaszövegeit elhelyezzem az európai liturgikus könyvtörténet egészében (I.), vázoljam amennyire a töredékes és többnyire késői forrásanyag lehetővé teszi a szövegtípus hazai megnyilvánulásainak élethelyzetét és viszonyait (II.), minél pontosabb elemzését adjam a bennük foglalt nyelvhasználatnak (III.), és összegezzem mindazt, amit liturgiatörténeti értelemben mondanak el az általuk rögzített rítusról (IV.). Dolgozatomhoz mellékletben csatlakozik a két ma ismert, önmagát rubrica megjelöléssel illető esztergomi ordináriuskönyv és egy szöveggyűjtemény, amely a különféle könyvtípusokban fönnmaradt, közvetlenül Esztergomhoz köthető rubrikás hagyomány meghatározó forrásait tartalmazza. A karoling rendezéstől a Tridenti Zsinatig tartó korszak egyes egyházi központjainak szertartásrendje szerencsés módon egyesítette az egész Európát összefogó gyakorlat őrzését a helyi hagyományok ápolásával: remélem, hogy ennek megelevenítésével egyaránt szolgálatára lehetek a témát egészében tárgyaló nemzetközi tudományosságnak és a magyar középkor iránt elkötelezett olvasónak.

15 I. Rubrikás szövegtípusok és liturgikus könyvkultúra A keresztény liturgia szertartásainak végzését bármilyen értelemben szabályozó normaszövegeket rubrikáknak, az ilyenekből összeállított könyvtípusokat rubrikáskönyveknek hívom. A megnevezés ugyan nem teljesen egyértelmű, mégsem idegen az egykorú szóhasználatok többségétől: mindmáig rubrum -mal, azaz vörös festékkel nyomtatják általában a ténylegesen liturgikusnak tekintett szövegeket tartalmazó könyvekben (ezeket a továbbiakban összefoglalóan szerkönyveknek mondom 1 ) azokat a részeket, amelyeket nem tekintenek a kultusz szövegéhez tartozónak. A különbségtétel vonatkozhatnék elhangzó és nem elhangzó szövegekre is, de pontosabb megfogalmazást tesz szükségessé az, hogy a keresztény liturgikus hagyományok mindegyike ismeri a csöndben elmondandó liturgikus szöveg fogalmát, amely szöveg tehát külső megjelenésében semmivel sem hangzik el inkább, mint a hozzá fűzött rubrika, 2 és olykor a rubrikák sem jelentenek mást, mint egyébként elhangzó liturgikus tételek válogatását és sorrendjét rögzítő jegyzéket. 3 Rubrika és litur- 1 Szemben áll ezzel a görögkatolikus terminológia, amely a latin rituále megfelelőjét, az áldozópap által kiszolgáltatható szentségek-szentelmények könyvét nevezi szerkönyvnek (ugyanígy tett a XVIII XIX. századi római katolikus nyelvhasználat), vö. IVANCSÓ: A magyar görög katolikus egyház szerkönyvei. (A bibliográfiai tételekre itt és a továbbiakban a szerző vezetéknevével és a mű rövid, mindazonáltal nyelvtanilag értelmes és tartalmilag kifejező címével hivatkozom; kéziratok esetén az őrzési helyet [a könyvtár nevét rövidítve] és a jelzetet tüntetem föl; hosszabb, nyelvtani szempontból nem rövidíthető címek egyes szavait jelöléssel kihagyom, a leggyakrabban idézett forrásokra pedig rövidítéssel utalok ld. a kötet végén szereplő bibliográfiát és rövidítésjegyzéket.) 2 Ókori és középkori körülmények között a pusztán szemmel olvasás ritkaságszámba ment: erről tanúskodik pl. Szent Ágoston Vallomásainak híres helye Szent Ambrussal kapcsolatban (VI. 3., ld. O DON- NEL: Augustine: Confessions I ), ld. még BALOGH: Voces paginarum, uő: A hangos olvasás és írás. Az egyetlen különbség, hogy a római rítusban a közelmúltig ajakmozgással kellett olvasni a csöndes szertartásszövegeket (vö. Novus Codex Rubricarum 26. iul , idézi RADÓ: Enchiridion liturgicum I. 433.), de ezalól is létezett fölmentés (SZUNYOGH: A szent zsolozsma I. 200.). 3 Ld. erről bővebben alább, a e rész 2. b) alfejezetében írtakat. (A könnyebb áttekintés kedvéért hasznosnak látom itt összefoglalni dolgozatom felépítését és belső hivatkozásaim rendszerét. A római számmal jelölt, félkövérrel szedett címek által bevezetett szakaszokat résznek, az arab számmal jelölt, verzállal szedett címek által bevezetett szakaszokat fejezetnek, a latin kisbetűvel jelölt, kiskapitálissal szedett címek által bevezetett szakaszokat alfejezetnek nevezem. A részeket és a fejezeteket bevezetés és témamegjelölés előzi meg, illetve minden egyes rész utolsó fejezeteként összefoglalást közlök. Az alfejezeteken belüli, görög kisbetűvel jelölt és kurzívval szedett címmel bevezetett szakaszok a tájékozódást segítik: ezekre önmagukban nem hivatkozom.)

16 4 RUBRIKÁS SZÖVEGTÍPUSOK ÉS LITURGIKUS KÖNYVKULTÚRA gikus szöveg, rubrikás- és szerkönyv között ezért mindenekelőtt élethelyzetük tesz különbséget. Csak részleges jelentősége van annak, hogy a vörös tintát néhány ritka esetben más, a feketétől elütő szín pótolta; ennél fontosabb, hogy a kétféle szín kétféle szövegtípushoz rendelése nem volt mindig következetes, 4 és még inkább az, hogy az európai liturgikus könyvkultúra története során mindvégig léteztek teljes egészükben rubrikás szöveganyagot tartalmazó könyvtípusok. Ezekben nem volt mitől megkülönböztetni az egynemű tartalmat, így a vörös legföljebb kiemelő vagy díszítő szerepben jelent meg a tartósabb és jobban olvasható fekete tinta mellett. 5 Mivel ezek a könyvtípusok történetileg megelőzik a rubrikákat következetesen magukba foglaló szerkönyveket, rubrikáskönyvnek nevezni őket utólagos visszavetítés. E szóhasználat ugyanakkor megfelelően érzékelteti az eltérő korokban megfogalmazott, változó szempontok szerint elrendezett és különféle hordozókra lejegyzett normaszövegek összetartozását. Mivel a rubrikaszövegek a liturgikus írásbeliség kezdetei óta mindvégig a hozzájuk rendelt vagy velük egybeszerkesztett szerkönyvi szövegekkel kölcsönhatásban alakultak, illetve azokhoz rendelten nyerték el egy-egy műfaji megjelenésüket, a köztük való tájékozódást valóban segítő tipológia kialakítása és a történeti változásaikat meghatározó jelenségek érzékeltetése csak az őket alkalmazó könyvkultúra egészének összefüggésében képzelhető el. A karoling kort megelőző rubrikás források száma viszonylag csekély, 6 a nyomtatott könyvek elterjedését és különösen a Tridenti Zsinatot követő időszak liturgikus írásbelisége pedig többé-kevésbé egységes képet mutat, 7 ezért leginkább a köztes időszak hatalmas és sokrétű anyagának rendszerezése okoz problémát. Nem tisztázott, hogy húzódik-e, és ha igen, hol húzódik éles határ szerkönyvi és rubrikás szövegek között; 4 A leggyakoribb különösen reneszánsz kéziratokban az arannyal való rubrikálás, pl. Budapest, OSzK Clmæ 446; Budapest, OSzK MNy. 73; Roma, BAV Barb. Lat. 610., stb., de kezdőbetűket, címeket kékkel, zölddel is rubrikálnak olykor. A kevésbé látványos kiállítású szerkönyvekben nem ritka, hogy a rubrikálás nem következetes, így a rubrikákban idézett szertartásszövegek olykor vörösek, a rubrikaszövegek viszont néhol feketék maradnak, amint pl. a H-ban gyakran előfordul. 5 Ritkán, főleg a korai források között előfordul a vörös főszöveg is, ld. pl. Vic, ABE Ms Ugyanez megfigyelhető a XIV XV. század egyes, reprezentatívnak szánt könyveinél is, így pl. a Barcelona, AC Ms. 77. jelzetű kolligátum néhány töredékén. 6 Az egyetlen, tulajdonképpeni római rítusú liturgikus könyv az őskeresztény időszakból Hippolytos műve (mérvadó kiadása BOTTE: La Tradition apostolique), amely viszont fölépítésében, műfaji jegyeiben valódi rokonságot mutat a későbbi ordókkal. Minden további, valóban szertartási használatra szánt rubrikaszöveg frank másolatban maradt ránk. A korai időszak könyvkultúrájáról ld. VOGEL: Medieval Liturgy , az apostoli és patrisztikus kor forrásairól DOLHAI: Az ókeresztény egyház liturgiája. 7 RIHMER: Megjegyzések az editio typica kifejezés fogalmáról

17 RUBRIKÁS SZÖVEGTÍPUSOK ÉS LITURGIKUS KÖNYVKULTÚRA 5 hogy pontosan milyen tartalmak rögzítésére szolgáltak, milyen igényeket vettek figyelembe és milyen körülmények között készültek, illetve voltak használatban a rubrikáskönyvek eltérő típusai; hogy milyen szerkezeti mintát vagy mintákat követtek a vonatkozó szövegek leírói; hogy jellemző-e, és ha igen, mit fejez ki a szövegcsoport egyes képviselőire alkalmazott számos megnevezés; s végül hogy mely tényezők határozták meg e műfajok ki- és átalakulásait. A kutatás eddigi irányának mindmáig elhanyagolt szempontjait fölhasználva (1.) az alábbiakban olyan tipológiát kívánok fölvázolni, amely a leíró (2.) és a történeti megközelítés (3.) párhuzamos érvényesítésével pontos választ képes adni ezekre a szakirodalomban rendszeresen fölvetett, de megnyugtatóan meg nem válaszolt kérdésekre.

18

19 1. MÓDSZEREK ÉS SZEMPONTOK A RUBRIKAKUTATÁSBAN Annak ellenére, hogy Jean Mabillon és Edmond Martène úttörő jelentőségű munkái 1 óta számos középkori rubrikáskönyv jelent meg nyomtatásban és a kutatók érdeklődése az elmúlt évtizedekben e forráscsoport iránt tovább nőtt, a kiadásokat bevezető vagy kísérő tanulmányok alig vállalkoznak arra, hogy az adott kézirat, illetve kéziratok leírását, esetleg a bennük közölt szertartásrend történeti körülményeinek bemutatását a szövegtípus műfaji helyzetének az általánosságokon túllépő ismertetésével egészítsék ki. A rubrikás szöveghagyomány kezdeteit jelentő, Ordines Romani cím alatt összefoglalt gyűjtemény 2 utókorából származó rubrikáskönyvek kiadói közül mindmáig csak Anton Hänggi közölt szándéka szerint teljes, 3 utóbb Edmund Karl Farrenkopf által kiegészített 4 jegyzéket a modern szövegkiadásban napvilágot látott forrásokról, és ő sem tett kísérletet arra, hogy néhány bevezető jellegű megállapításon túl rendszerezze a különféle címek és műfajmegjelölések alatt fönnmaradt, terjedelmében és tartalmában is meglehetősen tarka együttest. A témát azóta is csak egyetlen monográfia, Aimé-Georges Martimort-nak a kutatástörténeti előzményeket is összegző, az újabb szakirodalomban mértékadónak tekintett műve dolgozta föl átfogó igénnyel, 5 de szempontjai általában alkalmatlanok arra, hogy olyan tipológiát alakíthasson ki, amely valóban megkönnyíti a szinte beláthatatlan mennyiségű forrás áttekintését és képes megértetni azokat a tényezőket, amelyeknek következtében mind ő, mind a rubrikáskönyvek más kutatói csak hozzávetőleges meghatározásokkal tudnak élni, amikor e szövegek szerkezetéről, tematikájáról és címadásáról beszélnek. Ezzel szorosan összefügg, hogy az általa közölt, mindeddig legteljesebb jegyzék 6 nem tesz világosan különbséget a nála egységesen ordináriusnak ( ordinaire ) nevezett rubrikáskönyvek számos típusa között, és ezért több fontos, e műfajok története 1 MABILLON: Museum Italicum; AER. A XVII XIX. századi liturgikus filológia legfontosabb alakjairól és munkásságukról jó áttekintést közöl PALAZZO: Histoire des livres liturgiques MABILLON: Museum Italicum, mértékadó kiadása: OR. 3 HÄNGGI: Der Rheinauer Liber Ordinarius XXV XXXVI. 4 FARRENKOPF: Breviarium Eberhardi cantoris MARTIMORT: Les Ordines. A monográfia tekintélyét mutatja PALAZZO: Histoire des livres liturgiques Aimé-Georges Martimort személyéről is tevékenységéről ld. GIAMPIETRO: In memoriam Mons. Aimé-Georges Martimort. 6 MARTIMORT: Les Ordines

20 8 RUBRIKÁS SZÖVEGTÍPUSOK ÉS LITURGIKUS KÖNYVKULTÚRA szempontjából meghatározó forrást kihagy, míg másokat indokolatlanul vesz föl. Bibliográfiai tételei között olykor szerkönyv is szerepel, némelyikről ráadásul egyértelmű, hogy Hänggi korábbi gyűjtéséből lett hibásan átemelve. 7 Az említett monográfia lényegében korszakokhoz rendelve határozza meg a már címével is sugallt három rubrikás műfajt, az ordót, az ordináriust és a ceremoniálét, és kevés figyelmet szentel annak a nem kevés esetnek, amikor az egyes könyvtípusokhoz társítható szerkezet és tartalom nem felel meg a történeti ihletésű beosztásnak. 8 Az általa egységesen ordináriusnak nevezett rubrikáskönyvek tárgyalásakor a szóhasználat következetlenségének tartja, hogy azok föltűnően sokféle cím alatt maradtak fönn, és ezt a véleményt képviselte már a témát szűkebb terjedelemben és néhány évvel korábban, de nagy anyagismerettel földolgozó Edward B. Foley is. 9 Amikor pedig a források szerkezeti jellemzőit ismerteti, Martimort olyan kategóriákat állapít meg, amelyek az avatatlan olvasónak ugyan hasznosak lehetnek, de a téma kutatójának keveset mondanak a vizsgált műfaj(ok) természetéről, mert azonos érvényességgel alkalmazhatók számos további liturgikus könyvre, köztük a legtöbb szerkönyvre is. A következő alfejezetekben a Martimort által összefoglalt rubrikakutatás két legfontosabb szemléleti hibáját és az azok helyesbítéséhez vezető utat mutatom be (a b), majd körvonalazom a források földolgozásának azt a módját, amelytől a tipológia szintjén pontosabb és jobban használható eredményeket várok (c). 7 Tévesen fölvett bibliográfiai tétel pl. (olykor a címadásban szereplő ordinarius szó ellenére) HOEYNCK: Geschichte der kirchlichen Liturgie des Bistums Augsburg; BRILINGER: Ceremoniale Basiliensis Episcopatus; CLARK: The Observances in Use at the Augustinian Priory of S. Giles and S. Andrew; VOLK: Die erste Fassung des Bursfelder Liber Ordinarius (!); THOMPSON: Customary of the Benedictine Monasteries of Saint Augustine, Canterbury, and Saint Peter, Westminster, WILSON: Officium ecclesiasticum Eveshamensis monasterii; VOLK: Liber ordinarius des Lütticher St Jakobsklosters (!); LECCISOTTI: Ordo Casinensis. Hiányzó tételek többek között WEHNER: Die mittelalterliche Gottesdienstordnung des Stiftes Haug in Würzburg; TAGAGE: De Ordinarius van de Collegiale Onze Lieve Vrouwekerk te Maastricht és uő: De Ordinarius van de Collegiale Sint-Servaaskerk te Maastricht (ez utóbbi Martimort monográfiája után két évvel jelent meg); WORDSWORTH: Ordinale Sarum; EELES: The Holyrood Ordinale; a Corpus Consuetudinum Monasticarum sorozat számos kötete. 8 Martimort megközelítése tisztán liturgiatörténeti: az általa ordónak nevezett szövegtípust a prekaroling, az ún. ordináriust a középkori, a ceremoniále kategória alatt összefoglalt könyveket a kora újkori állapotokhoz társítja. Néhány, nem kellőképpen kifejtett szerkezeti megfigyeléstől eltekintve a forrásokat annak alapján osztályozza, hogy azok milyen liturgikus gyakorlatról tájékoztatnak, sőt Hänggihez hasonlóan így építi föl az ordináriusokról szóló bibliográfiáját is. Jóllehet egyes rubrikás műfajok megjelenése valóban egyes korokhoz köthető, a liturgikus normaszövegek fölépítését és tartalmát leginkább a különböző egyházak szertartási élete és könyvhasználati kultúrája befolyásolta. 9 FOLEY: The «Libri Ordinarii»

21 MÓDSZEREK ÉS SZEMPONTOK A RUBRIKAKUTATÁSBAN 9 A) A KÖNYV MINT HASZNÁLATI TÁRGY α) A fejlődéstörténeti megközelítés Mind Martimort, mind az őt követő szerzők alapvető hibája, hogy kimondva vagy kimondatlanul, de úgy foglalkoznak a liturgikus könyvtörténettel, mintha az a ma használatos könyvtípusok kikristályosodásához vezető út lenne. Mivel szinte mindnyájan papok vagy szerzetesek, jól ismerik a latin rítus írásbeliségének kortárs állapotát, amely lényegi vonásait illetően az elmúlt négy-ötszáz év uralkodó könyvhasználati szokásait folytatja. Az újkori liturgikus könyvkultúra legjellemzőbb műfajai a misszále és a breviárium, vagyis a hagyományos keresztény istentisztelet két leggyakoribb és legkidolgozottabb formájának, a misének és a zsolozsmának szerkönyvei, amelyek néhány további, kevésbé elterjedt könyvtípussal egészülnek ki. 10 Mindezekben közös, hogy több hosszú fejezetben szabályozások vezetik be őket, és törzsszövegüket is átszövik a rubrikák. 11 A könyvek az adott szertartás végzéséhez szükséges minden tételt tartalmaznak. Az újkor első szakaszának szerkönyvei a tételek elrendezésében még gyakran megőriznek bizonyos középkori jellegzetességeket, és a kódexekhez hasonlítanak abban is, hogy az egyes tételeket csak a legritkább esetben ismétlik meg első vagy legjellemzőbb előfordulási helyükön kívül. 12 A későbbi, és különösen a ma használatos könyvek ezzel szemben egyre inkább követik az egyes szövegek elmondásának valóságos sorrendjét, és egyre gyakrabban ismétlik meg ugyanazt a szöveget annak újabb előfordulásaikor, megkímélve a szertartás végzőjét a lapozgatástól. A misét vagy a zsolozsmát ezekből a könyvekből végezni valóban egyszerűbb, és a könyvek előállításának gazdasági és technikai föltételei is sokat javultak a középkor óta: a könyvkultúrát vizsgáló szakemberek így könnyen levonhatják a csak tapintatból nem megfogalmazott következte- 10 A kikristályosodott újkori állapotokat tekintve ezek: a pontifikále (püspöknek fönntartott szentségek-szentelmények), a rituále (áldozópap által kiszolgáltatható szentségek-szentelmények) és a martirológium (a zsolozsma príma hórájába foglalt officium capituli segédkönyve, így tulajdonképpen a breviárium kiegészítése). Az ezekhez csatlakozó két rubrikás könyvtípus az újkori értelemben vett ceremoniále és direktórium. 11 DIJK: Liturgisch Woordenboek szerint a ferences-kuriális rubrikáskönyveket a maguk teljességében bedolgozták a megfelelő szerkönyvekbe, és ez a folyamat tette az ordináriusokat fölöslegessé (holland eredetijét idézi FOLEY: The «Libri Ordinarii» 137.). 12 Középkori jellegzetesség pl. az egyvégtében közölt zsoltároskönyv vagy a különálló himnárium. Míg a BR már a XVI. században liturgikus helyükön közli a zsoltárokat, addig pl. Breviarium juxta ritum Sacri OP számsorrendben hozza a zsoltároskönyvet még a XVIII. században is. E sajátos szerkesztések fönnmaradásának okairól ld. alább, az e rész 3. b) alfejezetében írtakat. A tételek ismételt kiírása a XX. század tízes éveinek reformjai előtt nem jellemző (pl. Breviarium Præmonstratense; Breviarium Romanum 1909), ezek után viszont szokásossá válik (pl. Breviarium Romanum 1927).

22 10 RUBRIKÁS SZÖVEGTÍPUSOK ÉS LITURGIKUS KÖNYVKULTÚRA tést, miszerint a liturgikus írásbeliség érettebb szakaszát képviselik a kortárs, ennek fejletlenebb előzményét a középkori szerkönyvek. 13 Abban viszont föltehetőleg a középkori és az újkori, illetve a kortárs liturgikus élet minden elfogulatlan ismerője egyetért, hogy a középkori kultusz szükségleteinek fedezését szolgáló anyagi és személyes erőforrások magasan fölülmúlták a késő újkori viszonyok közt megszokottakat. Indokolatlan tehát azt képzelni, hogy egy olyan kultúrának, amely egyébként ha indítékai ebben erősen különböztek is semmilyen téren nem sajnálta az áldozatot az istentiszteleti célokra, éppen liturgikus könyvkultúráját határozta volna meg ennyire a takarékossági szempont. 14 A kódexek hasábjai tömören tele vannak írva, de nagy felületen szabadon hagyott lapszéleik és díszítéseik a kidolgozottabb kéziratok esetében valószínűtlenné teszik, hogy készítőjük íróanyag szűkében követte volna a bevett mintát. Az újkor szerkesztési kívánalmainak megfelelő zsolozsmáskönyv ráadásul egyáltalán nem ritka ekkoriban: a leginkább világi előkelőségek magánimakönyvéül szánt hóráskönyvek a bennük közölt szűkre szabott anyagnak minden tételét kiírják az elmondás sorrendjében, a hellyel pedig a legkevésbé sem takarékoskodnak. 15 Ha tehát föltételezzük, hogy egy magasan fejlett liturgikus gyakorlatnak arányosan fejlett a könyvkultúrája is, másképp fogalmazva: hogy egy élő és működő gyakorlat minden bizonnyal létrehozza az állapotának és igényeinek legmegfelelőbb írásbeliséget, akkor az újkori könyvtípusok megváltozott vonásait használatuk megváltozásából, és nem valamiféle fejlődésből érdemes eredeztetni. Mivel az újabb szertartásrendek legnagyobbrészt középkori örökséget tartalmaznak 16 és a kö- 13 MARTIMORT: Les Ordines Korábban magam is téves indoklását adtam pl. a tételjegyzékek létrejöttének, ld. FÖLDVÁRY: Ordináriuskönyvek A hóráskönyvek hagyományosan a boldogságos Szűz Mária kiszsolozsmáját és a halotti offíciumot közlik, esetleg hosszabb-rövidebb votív toldalékokkal kiegészítve. Magas művészi színvonaluk miatt nagyobb számban maradtak fönn sértetlenül, a közgyűjtemények legmegbecsültebb példányai közé tartoznak. Magyarországon hasonmás kiadásban is elérhető pl. az ún. párizsi vagy az ún. flamand hóráskönyv (Heures a l usage de Rome, ill. Budapest, OSzK Cod. lat. 205.). Nem ritkák népnyelvű változataik sem, ezek közül világviszonylatban talán Berry herceg egyik hóráskönyve a legismertebb (Chantilly, MC Ms. 65.), míg magyar vonatkozásban az ún. Festetics-kódexet kell kiemelnünk: Budapest, OSzK MNy. 73., kiadása N. ABAFFY: Kinizsi Pálné imádságoskönyve. 16 A Tridenti Zsinat után követett liturgikus gyakorlat lényegében csak a kalendárium szintjén, és ott sem alapvetően különbözik a XII XIII. század fordulóján rögzített ferences-kuriális szokástól. Érdemi változást a II. Vatikáni Zsinatra hivatkozó reformokig csak a zsolozsma himnuszainak 1630-as, VIII. Orbán által szentesített átdolgozása, a pszaltérium szerkezetének 1911-es, X. Szent Piustól jóváhagyott átalakítása és a nagyhét 1951-es, XII. Pius-féle megújítása jelentett. A kisebb, főként a kalendáriumot érintő változtatások áttekintéséhez hasznos REID: The Organic Developement of the Liturgy , 74. skk., 150. skk. (a tényleges reformokat és a reformtörekvéseket, mozgalmakat keverten ismerteti).

23 MÓDSZEREK ÉS SZEMPONTOK A RUBRIKAKUTATÁSBAN 11 zépkor végének egyes jelenségei is megelőlegezik a következő századok eseményeit, 17 a jelenség mindkétfelől megközelíthető. β) A funkcionális megközelítés Az 1970-es évek előtt a gyakorlati segédkönyvekben leírt ünnepélyes miserend azt kívánja meg, hogy a misszále egyik példánya az oltáron, míg a másik az előkészületi asztalon legyen elhelyezve. 18 Magában a régibb misekönyvben a Ritus servandus 19 az előkészületi asztalon nem egy másik misekönyvet, hanem episztoliáriumot és evangeliáriumot föltételez. 20 A régi misekönyvvel egyidőben érvényes püspöki liturgia elvárásai szerint az ünnepélyes zsolozsma ugyancsak több, különféle szerkönyvet igényel: nagyalakú breviáriumot a celebráns előtti olvasóállványon, és legalább egy másik, hordozható könyvet az előénekesek részére, 21 jóllehet a magánzsolozsmához a középkor óta rendelkezésre áll a minden tételt közlő breviárium. A nagyobb ünnepélyesség tehát több és többféle könyvet tesz szükségessé még az összesített szerkönyvek korában is. A mise- és zsolozsmarendekben előírt rendtartás a máskülönben egyetlen pap magánliturgiájaként végzett cselekményeket több résztvevő közt osztja el és differenciált térbe helyezi, és ennek meghatározott pontjaihoz, illetve az azokon szolgálatot teljesítő résztvevőkhöz rendeli a szerkönyv egyes példányait, vagy a különböző típusú szerkönyveket. Az újkori latin liturgia tehát éppen legünnepélyesebb formáiban őrizte meg a középkorban még szélesebb körben létező, összetett könyvhasználatot. Ezzel szemben a középkorban sem ismeretlenek a misszále és a breviárium újkori formái, de alkalmazásuk a kevésbé ünnepélyes liturgikus eseményekhez kötődik. 22 Egy olyan közeg- 17 Ld. mindenekelőtt alább, az e rész 3. g) alfejezetében írtakat. 18 Pl. MIHÁLYFI: A nyilvános istentisztelet 582: Erre az asztalra kell helyezni a fölszerelt kelyhet, egy misekönyvet a szerpap és alszerpap számára (a lecke és evangélium éneklése végett ) 19 MR, majd ugyanígy ennek 1962-es, utolsó változata (ez utóbbi a mintakiadásnak felel meg, ig többször újranyomtatták). 20 MR 12: subdiaconus circa finem ultimæ orationis accipit ambabus manibus librum epistolarum per diaconum delato libro evangeliorum ad altare 21 MARTINUCCI: Manuale Sacrarum Cæremoniarum V. XV. 196: præparabitur legile cum breviario abacus et super ipso ponetur antiphonarium directorium chori adhibendum in præintonatione antiphonarum A püspöki vesperásban a fölolvasóállvány (legile) helyett egy klerikus (clericus cum libro) tartotta a könyvet. Vö. FÖLDVÁRY: Zsolozsmarendek I Ezt a különbséget inkább a breviárium, mintsem a misszále képes érzékeltetni. A XI. századtól kezdve a mise officiánsa magában elimádkozta a szerpapok, illetve a kar tételeit, így a szakramentárium helyett összesített szerkönyvet használt az ünnepélyes liturgiában is, vö. PALAZZO: Histoire des livres liturgiques 124. összefoglalását a misszále keletkezéstörténetéről a zsolozsma végzésével kapcsolatban nem tudunk a celebráns ilyen kötelezettségéről.

24 12 RUBRIKÁS SZÖVEGTÍPUSOK ÉS LITURGIKUS KÖNYVKULTÚRA ben, amelyben az adott könyvnek nemcsak tartalma, hanem mérete és kidolgozottsága is árulkodik használatának körülményeiről, föltűnő, hogy az összesített szerkönyvek közül sok már kiállítását tekintve is igen egyszerű, díszítetlen, míg a csak bizonyos tételtípusokat tartalmazó könyvműfajokról ez nem mondható el. Látszólag ellene mond a kéziratok külső megjelenéséből levonható következtetésnek, hogy nagy számban vannak olyan összesített szerkönyvek is, amelyeket a művészettörténet a kódexfestészet remekei között tart számon; ezek azonban vagy gazdag és befolyásos egyháziak műtárgyai, 23 vagy jelentősebb központok másolópéldányai lehettek. 24 Bennük és kevésbé értékes rokonaikban közös, hogy inkább a szövegek kodifikálására, vagy legföljebb magánkönyvként használták őket. A római rítus utolsó ötszáz éve során a differenciált térben mozgó, sokszereplős szertartások egyre inkább visszaszorultak, az ezek virágkorában intézményesülő papi magánliturgia viszont fönnmaradt, és a legrangosabb alkalmaktól eltekintve önmagához hasonította a nyilvános, gyülekezeti istentiszteletet is. 25 A könyvállomány magánhasználatra szánt műfajai e folyamat eredményeképpen terjedtek el egyre jobban, a terek és szereplők szerint válogatott könyvműfajok pedig ugyanennek eredményeképpen vesztették el jelentőségüket. 23 Magyarországon biztosan ilyen pl. a Pálóczi-, a Szatmári-, vagy a Kálmáncsehi-breviárium, ill. misszále (Salzburg, BSSB M. 11. II. / V1. E. 60; Budapest, OSzK Clmæ 359; Paris, BN Ms. Lat. 8879; Budapest, OSzK Clmæ 446. New York, PML M. A. G. 7.). A klerikusok a latin hagyományban régre visszamenő zsolozsmakötelezettség miatt igényeltek magánbreviáriumot, amelyet akkor használtak, ha utazás vagy más elfoglaltság, esetleg fölmentés miatt nem lehettek jelen a kórusban. Ez alkalmasabb volt arra, hogy kifejezze tulajdonosa társadalmi és vagyoni helyzetét, mint a templomok közös tulajdonát képező karkönyvek. 24 Föltételezem, hogy pl. Magyarországon ilyen a BNStr. A kódex viszonylag nagyalakú (23x36 cmes írástükör), szövege rendkívül gondos, olvasmányanyaga szemben a magánbreviáriumokéval rövidítetlen, szerkezeti és szövegszerű kapcsolata a biztosan központi eredetű, XV XVI. századi könyvekkel nyilvánvaló, és más jegyekből is egyértelműnek látszik (vö. BNStr ), hogy a főszékesegyház használatára készült. Ugyanakkor írásképe kifejezetten egyszerű, ami egy hasonló rangú, szertartási használatra szánt könyv esetében elképzelhetetlen lenne. 25 Ld. erről alább, az e rész 3. g) alfejezetében írtakat. A folyamatra jellemző, hogy míg a klasszikus római rítusú mise egyszerű formája (missa lecta) történetileg és logikailag is az ünnepélyes (missa sollemnis) változatból vezethető le (ld. az OR II. kötetében olvasható rendtartásokat, vagy pl. a XII. századi Clairvaux szokását leíró Abbreviatio usuum [DUVAL-ARNOULD: La législation cistercienne ] miserendjét, bár meggondolandó, hogy a legkorábban írásba foglalt miserend nem föltétlenül a legkorábbi történeti értelemben is), addig már a MR editio princeps-ében is csak kiegészítésképpen szerepelnek az ünnepélyes rítusok, és az olvasott miséből alakult ki az énekes (missa cum cantu), de nem énekelt mise (missa cantata), a XX. század közepén leginkább elterjedt, ún. dialógusmise, majd az elmúlt évtizedekben általánossá vált, megújított rendtartás is. Az újkori zsolozsmáskönyvek már egyáltalán nem tartalmaztak közösségi végzésre utaló szabályozást.

25 MÓDSZEREK ÉS SZEMPONTOK A RUBRIKAKUTATÁSBAN 13 A könyvnyomtatás föltalálása csak megerősítette, de nem okozta a liturgikus könyvkultúra átalakulását: azokban a bizánci és ókeleti rítusokban, 26 amelyek középkori székesegyházainkhoz és kolostorainkhoz képest többnyire jóval kisebb térben és kevesebb szolgálattevővel, de mindennapi gyakorlatukban őrzik a dramatizált gyülekezeti liturgia egykor Nyugaton is általános jellemzőit, máig uralkodók a csak berendezési tárgyként értelmezhető, 27 immár nyomtatott könyvtípusok. 28 Használatuk megfigyelése sokkal közvetlenebb forrása lehet az ötszáz vagy akár ezerötszáz évvel ezelőtti latin rítusú gyakorlatnak, mint ugyanezen rítus mai állapota. A keleti hagyományokban elterjedt, különböző jellegű könyvtípusok mennyisége nagy általánosságban úgy becsülhető meg, ha az egyes szöveges elemek elhangzásához rendelt térbeli egységek számát szertartástípusonként megszorozzuk az adott helyszíneken azokat elmondó-eléneklő szolgálattevőkével. A legegyszerűbb körülmények között is figyelembe kell vennünk térbeli egységként a köztes térszakaszok mellett az oltárt, az éneklőszéket és legalább egy felolvasóállványt, 29 szolgálattevőként egy papot és egy kántort, szertartástípusként pedig a misét és a zsolozsmát. 30 A pap nem ugyanazt a könyvet használja az oltárnál, felolvasáskor és akkor, amikor a templomtér ezektől különböző pontjaira megy, és a kántor is más könyvből olvas a felolvasóállványnál, és másból énekel az éneklőszékben. 31 Az, hogy ugyanaz a szolgálattevő több különböző könyvet is használ, egyrészt annak köszönhető, hogy a liturgia legalább 26 Az ókeleti terminust bevezette és értelmezi DÉRI: A kopt ortodox Pascha A szerkönyvek esetében különbséget teszek a nyilvános istentiszteletben szolgálattevőhöz kötött, elsősorban használati tárgyak, az ugyanott térben rögzített berendezési tárgyak, a szertartásokban pl. processziók, tömjénezés, csókolás szerepet kapó kultikus tárgyak, illetve a csupán magánliturgiára vagy kodifikációs segédletül szánt könyvek között. Ld. ehhez magyarázatképpen alább, az e rész 3. f) alfejezetében írtakat. 28 Ilyen irányú tapasztalataimat a szentendrei szerb püspökség templomában, valamint Déri Balázszsal közös közel-keleti gyűjtéseken és kutatóutakon szereztem a kopt, a szír, a bizánci és az örmény rítusban. A könyvhasználatot nem befolyásolja, hogy a reprezentatív olvasmányos- és karkönyveket a szír egyházban a mai napig kézzel írják. A szír rítus szövegeihez és érintőlegesen könyveihez is ld. BROCK: Liturgical Texts ; a kopt rítussal kapcsolatban KHS-BURMESTER: The Egyptian or Coptic Church. Dallamutalásokkal ellátott tételjegyzék és alapvető ceremoniális utasításokat is közöl a kopt rítusban Ruhbān Dayr as-suryān: Dalīl aţ-tuqūs. 29 A liturgikus térszervezéssel számos eddigi írásomban foglalkoztam, ezekben megtalálható a fönti fogalmak terminológiája, leírása, története és funkciója is, pl. FÖLDVÁRY: Istenünk tornácaiban, uő: A kultikus tér szerveződése, uő: A latin rítusú templomtér. 30 Az egységes szóhasználat kedvéért keleti összefüggésben is a magyar nyelvben otthonossá vált kifejezésekkel jelölöm az eucharisztikus áldozatot (szent liturgia, áldozat, fölajánlás, stb.) és a napszaki imádságot (szolgálat, imaórák vagy hórák liturgiája). 31 Ha több énekes szolgál, azok számos hagyományban közös könyvet használnak.

26 14 RUBRIKÁS SZÖVEGTÍPUSOK ÉS LITURGIKUS KÖNYVKULTÚRA két szereplője funkcionális értelemben négyet képez le, 32 és még inkább annak, hogy a szerkönyvek nemcsak használati, hanem egyben meghatározott helyszínekhez kötött berendezési tárgyak. Ennek legnyilvánvalóbb példája az evangéliumoskönyv, amely a föltámadt Krisztus ikonjának kijáró tiszteletben részesül számos hagyományban, a bizánci rítusban pedig az est-hajnali virrasztó istentisztelet legfontosabb kultikus tárgya. 33 A liturgikus könyv eredeti rendeltetése szerint tehát egy mozgó és hangzó cselekmény szereplője. Ehhez képest a normaszöveg úgy működik közre ebben a cselekményben, mint az illető dráma kivonatos forgatókönyve vagy rendezője. Bár szabályozóként kívül áll a szituáción, anyagi mivoltában gyakran részt vesz benne. 34 Az egykorú rendelkezések ugyan megkívánják, hogy a felelős személyek a liturgikus nap beállta előtt tanulmányozzák át a napra vonatkozó tudnivalókat, 35 és ezért a szakirodalom általában azt föltételezi, hogy a rubrikáskönyveket a szertartások közben nem használták, mégis ellene mond ennek a véleménynek több élő párhuzam 36 és egyes források szerkezete is. A középkori rendelkezéseknél tekintettel azok erősen normatív beállítottságára többet árul el az egykori állapotokról, hogy számos rubrikáskönyv maradt fönn bizonyos szerkönyvtípusokkal, leginkább kollektárékkal egybeszerkesztve; 37 a celebráns mint a szertartás vezetője ezekből elimádkozhatta az őt illető tételeket, de felügyelhette is a zsolozsma menetének szabályosságát. Ez azonban csak egyike a rubrikák változatos életlehetőségeinek. Függésük a bennük rögzített rítustól más esetekben sokkal közvetettebb, de a függés ténye nyilvánvaló: szövegként és könyvként csak akkor rendszerezhetők és írhatók le pontosan, ha tárgyi forrásértéküktől átmenetileg eltekintünk, és az általuk megörökített liturgikus állapotot látjuk olyan forrásnak, amely őket értelmezheti. 32 A görögkeleti gyakorlatban a pap a diákonust, a kántor (előénekes) a népet is helyettesíti. 33 A szír liturgiában az evangéliumoskönyv a szentély bejáratánál, a függöny előtt elhelyezett állványra van kitéve akkor is, ha nem olvasnak belőle. A bizánci rítusban az éjszakai zsolozsmát a hajnalitól ünnepélyes evangéliumolvasás választja el, majd a kánon (kilenc bibliai énekre épülő dicsőítés) alatt a hívek csókra járulnak az evangéliumoskönyvhöz, amit vasár- és ünnepnapokon olajkenet kísér. 34 Az ezt érintő nézetkülönbséghez vö. FOLEY: The «Libri Ordinarii» , ill. VOGEL: Medieval Liturgy eltérő álláspontját. 35 Az 1261-es angers-i zsinat határozatát idézi Dom Claude de Vert (1706) nyomán MARTIMORT: Les Ordines 62: liber, qui dicitur Ordinarius, habeatur, in quo respiciunt sacerdotes singulis diebus ante vesperarum inceptionem 36 Magam is többször tanúja voltam, amint a szentendrei szerb püspöki templomban az előénekesek egyes rendhagyó szertartások közben pl. a pünkösdi vecsernye alatt lázasan lapozgatták a tipikont, Déri Balázsnak pedig birtokában van egy olyan rubrikás füzet, amelyet kopt szerzetesek használtak ugyanígy. 37 Ilyen pl. egy bambergi, egy esseni és egy Monte Cassino-i normakönyv (FARRENKOPF: Breviarium Eberhardi cantoris; ARENS: Der Liber ordinarius der Essener Stiftskirche; GAMBER REHLE: Manuale Casinense).