Az észak-magyarországi régió városainak bűnözési helyzete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az észak-magyarországi régió városainak bűnözési helyzete"

Átírás

1 A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Az észak-magyarországi régió ainak bűnözési helyzete Piskóti Zsuzsa PhD hallgató Miskolci Egyetem, Földrajz Intézet ecozsu@uni-miskolc.hu A dolgozat az Észak-magyarországi régió aira koncentrál: a szerző egyrészt szeretne általános képet adni a ok bűnözési helyzetéről, a jellemző bűncselekmény-típusokról, másrészt az ismertté vált bűncselekmények és bűnelkövetők száma alapján megkíséreli rangsorolni és megnevezni a bűnözés szempontjából legveszélyesebb és legbiztonságosabb településeket. 1. Bevezetés, problémafelvetés Az urbanizáció hatása a bűnözésre, valamint a ok és községek bűnözése közti különbség magyarázata a kriminológiai kutatások kezdete óta foglalkoztatja a szakembereket. Általánosan elfogadott nézet, hogy a iasodás, a i élet egyúttal magasabb bűnözéssel is jár (VIGH J. 1992). Míg Magyarországon a bűncselekmények %-a kötődik a nagyokhoz, addig a bűnelkövetők mindösszesen %-a lakó (IRK F. 2008). Az elmúlt években mióta a településszintű bűnügyi statisztikák elérhetők több hetilap is foglalkozott Magyarország ainak, illetve településeinek bűnözési rangsoraival (pl. HVG, Heti Válasz). Ezen vizsgálatok szinte minden esetben a kriminálstatisztika sajátosságait 1 figyelmen kívül hagyva készültek, azaz a szerzők csak egy-egy év adatsorait emelték ki. Jelen dolgozat a es időintervallum településszintű adatait dolgozza fel az ismertté vált bűncselekmények, illetve bűnelkövetők lakosra jutó számai alapján, amelynek révén megpróbálom az Észak-magyarországi régió ainak bűnözési helyzetét bemutatni, illetőleg az ehhez kapcsolódó rangsorokat elkészíteni. Eddigi tanulmányaimban az idősorok összegzésére a számtani átlagot használtam, jelen esetben azonban megkísérlem a medián alkalmazását Az Észak-magyarországi régió airól általában Jelenleg az Észak-magyarországi régió területén 40 i rangú település és 3 megyei jogú található (1. ábra). Arányuk a településállományból Borsod- Abaúj-Zemplén és Heves megyében magasabb (7,8 7,4 %), míg Nógrádban alacsonyabb (4,6 %). 1 Lásd például: DUDÁS P. SIMKÓ I. (2003): A statisztikai rendszer alapjai. In: KRATÓCZKI F. (szerk): Bűnmegelőzési ismeretek. Társadalom önkormányzat állam Szakmai Kiadvány. p A medián alkalmazása olyan esetekben indokolt, mikor az adatsor extrém adatokat tartalmaz (NEMES NAGY J. 2005). A bűnözési adatoknál ilyenek gyakran előfordulnak. 117

2 Az észak-magyarországi régió ainak bűnözési helyzete 1. ábra. Az Észak-magyarországi régió ai A BORSI Z.-HALÁSZ K. (1972) szerzőpáros Budapest kiugró kriminalitásával kapcsolatosan jutott arra a megállapításra, hogy azt döntően a nagyobb népesség, a sűrűbb lakásviszonyok; a főban élő kriminálisabb elemek hatása; a főba vándorolt lakosság új tartózkodási helyén való ismeretlenségének és ottléte tartamának hatása; valamint a bűnözésre kínálkozó több alkalom generálja. Ezen megfigyelés véleményem szerint az Észak-magyarországi régió nagy lakosságszámmal rendelkező ai esetén fogadhatóak csak el, hiszen a kisebb lélekszámúakban (elsősorban fő alattiakban) ezen feltételek nem adottak. Korábbi vizsgálatok 3 igazolják továbbá, hogy a települések népességszáma és a bűnözés között kapcsolat mutatható ki. A vizsgált okban a bűncselekmények legnagyobb hányadát a vagyon elleni (nem erőszakos) bűncselekmények teszik ki: részesedésük átlagosan 61,04 %- os. A legnagyobb arányok Pálháza (77,81 %), Pétervására (75,72 %) és Kisköre (75,56 %) aihoz, a legalacsonyabbak Rudabányához, valamint Gönchöz kötődnek (41,04 40,70 %). A továbbiakban még két bűncselekmény-kategóriát kívánok megvizsgálni: az erőszakos és garázda jellegű, valamint a közterületen elkövetett bűncselekményeket, amelyek tanulmányozása elsősorban a biztonságérzetre 3 Például: KOVACSICSNÉ NAGY K es tanulmányában három megye (Heves, Csongrád, Veszprém) vizsgálata alapján igazolta az összefüggést. PISKÓTI ZS es cikkében Borsod- Abaúj-Zemplén megye esetén szintén helytállónak találta a feltételezést. 118

3 Piskóti Zsuzsa gyakorolt hatásuk miatt fontos. Az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények részesedése átlagosan 11,49 %-os a vizsgált terület aiban. E kategória esetén megállapítható, hogy a rangsor élén egyúttal a területi átlag felett elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyei okat találunk: Gönc (24,95 %), Szikszó (22,64 %), valamint Rudabánya (22,11%). A legkisebb arányokkal a régió tehetősebb települései jellemezhetők: Nyékládháza (6,87 %), Pálháza (6,26 %), Eger (5,96 %), valamint Tiszaúj (5,86 %). A közterületen elkövetett bűncselekmények az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika osztályozási rendszerében egy speciális bűncselekményi csoportot (lásd részletesen: ENYÜBS 10. 3/2010. számú segédlete. p képeznek. Átlagos részesedésük az ismertté vált bűncselekményekből 28,45 %-os. A legmagasabb aránnyal két heves megyei, Hatvan és Bélapátfalva rendelkezik (37,66 37,38 %), a legalacsonyabb értékek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei okhoz kötődnek: Emőd (22,17 %), Alsózsolca (22,06 %), Tiszaúj (21,13%), Mezőkeresztes (20,39 %). 3. A bűnözési rangsorok A okat az ismertté vált bűncselekmények, illetve bűnelkövetők idősoros adataiból számított mediánok értékei alapján rangsoroltam (1-2. táblázat). 1. táblázat. Az Észak-magyarországi régió tíz legveszélyesebb a medián - bűncselekmények bűnelkövetők 1. Miskolc 6163,2 Sajóbábony 2520,7 2. Eger 5213,6 Ózd 2215,7 3. Salgótarján 5172,8 Gönc 2119,8 4. Ózd 4860,2 Rudabánya 2049,6 5. Füzesabony 4597,7 Putnok 2012,5 6. Hatvan 4434,6 Sajószentpéter Sátoraljaújhely 4416,8 Kisköre 1890,5 8. Gyöngyös 4322,5 Szikszó 1815,3 9. Mezőkövesd 4318,6 Heves 1789,7 10. Bátonyterenye 4245,2 Mezőcsát 1776,4 A 1. táblázatból kiderül, hogy bűncselekmények szempontjából a megyeszékhelyek a legfertőzöttebbek: Miskolc (6163,2), Eger (5213,6) és Salgótarján (5172,8) mutatói az országos átlagot (3787,2) 60, 38, illetve 37 %-kal haladják meg. A megyeszékhelyeket figyelmen kívül hagyva Ózdon a legmagasabb 119

4 Az észak-magyarországi régió ainak bűnözési helyzete az ismertté vált bűncselekmények értéke. Elkövetők szempontjából a lista első 10 helyén két kivételtől eltekintve Borsod-Abaúj-Zemplén megyei okat találunk. A listavezető a 2877 fős (2009) Sajóbábony: arányosan e ból került ki a legtöbb elkövető a vizsgált időintervallum alatt. Az első öt helyen lévő értékei az országos átlag (1149,62) kétszerese körül mozognak. A legbiztonságosabb települések (2. táblázat) között mind bűncselekmények, mind elkövetők tekintetében találhatunk kisebb és nagyobb okat egyaránt. Legkedvezőbb helyzetben az ismertté vált bűncselekmények számai alapján Abaújszántó a, míg elkövetők tekintetében az 1062 fős (2009) Pálháza van. 2. táblázat. Az Észak-magyarországi régió tíz legbiztonságosabb a bűncselekmények bűnelkövetők 34. Pálháza 2734,7 Pásztó 1006,7 35. Bélapátfalva 2612,8 Eger 997,7 36. Borsodnádasd 2568,9 Szécsény 986,1 37. Felsőzsolca 2543,7 Szerencs 961,2 38. Edelény 2506,8 Balassagyarmat 934,2 39. Sajóbábony 2451,3 Abaújszántó 883,6 40. Szikszó 2443,2 Nyékládháza 878,6 41. Szendrő 2127,7 Tokaj 866, Cigánd 2020,2 Tiszaúj 804,7 43. Abaújszántó 1584,9 Pálháza 659,1 A táblázatok alapján megállapítható, hogy az Észak-magyarországi régió legfertőzöttebb települése a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózd, amely mind bűncselekmények, mind bűnelkövetők szempontjából nagyon rossz helyzetben van. E ban az ismertté vált bűncselekmények lakosra jutó száma a vizsgált évek mindegyikében meghaladta a 3800-at, lakosra jutó elkövetők esetén pedig a 2100-at. Legbiztonságosabbként két t neveznék meg: Abaújszántót, valamint Pálházát, melyek mind az ismertté vált bűncselekmények, mind az elkövetők esetén az utolsó tíz helyezett között szerepelnek. Irodalom BORSI Z.-HALÁSZ K. (1972): A bűnözés megismerésének statisztikai módszerei. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, pp DUDÁS P. SIMKÓ I. (2003): A statisztikai rendszer alapjai. In: KRATÓCZKI, F. (szerk): Bűnmegelőzési ismeretek. Társadalom önkormányzat állam Szakmai Kiadvány. p. 36. IRK F. (2008): Nagyi félelem és szorongás. In Barabás T. (szerk): Épített környezet bűnözés szituációs bűnmegelőzés. OKRI. Bp. pp

5 Piskóti Zsuzsa KOVACSINCSNÉ NAGY K. (2010): A bűnözés területi sajátosságai (Három megye helyzetének összehasonlítása). Területi Statisztika. 3. szám pp NEMES NAGY J. szerk. (2005): Regionális elemzési módszerek. p. 69. PISKÓTI ZS. (2011): Borsod-Abaúj-Zemplén megye bűnözési helyzete. Geográfus Doktoranduszok XI. Országos Konferenciája. Szeged. CD kiadvány. VIGH J. (1992): Kriminológiai alapismeretek. Tankönyvkiadó p

EU támogatások jövedelemre gyakorolt hatásának vizsgálata a as időszakban, az Északmagyarországi

EU támogatások jövedelemre gyakorolt hatásának vizsgálata a as időszakban, az Északmagyarországi EU támogatások jövedelemre gyakorolt hatásának vizsgálata a 2007-2013-as időszakban, az Északmagyarországi régióban Dr. Szendi Dóra tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Világ- és Regionális

Részletesebben

ÉRTESÍTÉS VASÚTI SZTRÁJK IDEJÉRE

ÉRTESÍTÉS VASÚTI SZTRÁJK IDEJÉRE ÉRTESÍTÉS VASÚTI SZTRÁJK IDEJÉRE Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy a MÁV sztrájk ideje alatt - 2009. május 8.-án üzemkezdettől üzemzárásig - a Borsod Volán Zrt. járatain a vasúti szabadjegyeket, valamint

Részletesebben

ADAMANTIN Fogászati, Egészségügyi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 3529 Miskolc Bottyán János utca 16

ADAMANTIN Fogászati, Egészségügyi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 3529 Miskolc Bottyán János utca 16 Szolgáltatók listája Régió: Észak-Magyarország Összes szakma ADAMANTIN Fogászati, Egészségügyi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 3529 Miskolc Bottyán János utca 16 Albert Schweitzer

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 510 millió fő, amelynek 1,9%-a élt Magyarországon 2016 elején. Hazánk lakónépessége

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ ZRT. ELőREFiZETőS MéRő KÁRTyAFELTÖLTéSi helyek. Borsod-Abaúj-Zemplén megye

NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ ZRT. ELőREFiZETőS MéRő KÁRTyAFELTÖLTéSi helyek. Borsod-Abaúj-Zemplén megye NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ ZRT. ELőREFiZETőS MéRő KÁRTyAFELTÖLTéSi helyek Borsod-Abaúj-Zemplén megye címe Abaújszántó Jászai tér 8. élelmiszer 08:00-18:00 08:00-18:00 08:00-18:00 08:00-18:00 08:00-18:00 08:00-14:00

Részletesebben

2016. július hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2016. július hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. július hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály július

Részletesebben

ADAMANTIN Fogászati, Egészségügyi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 3529 Miskolc Bottyán János utca 16

ADAMANTIN Fogászati, Egészségügyi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 3529 Miskolc Bottyán János utca 16 Szolgáltatók listája Régió: Észak-Magyarország Összes szakma ADAMANTIN Fogászati, Egészségügyi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székhely: 3529 Miskolc Bottyán János utca 16 Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet

Részletesebben

2016. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2016. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B-A-Z Megyei Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenörző Alosztály augusztus

Részletesebben

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Maros (2-21 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa. egyéb vízfolyás. egyéb alegységhatár

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Maros (2-21 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa. egyéb vízfolyás. egyéb alegységhatár (2-21 alegység) ÁTNZETI TRKP Hármas-K örö s 1-1. térkép Ke ttő sk ör ös Do ng éri-fő csa torna Tis za Ma ro s 0 víztest víztest vasút autópálya főbb utak egyéb egyéb vizes élőhely 3 6 9 12 km (2-21 alegység)

Részletesebben

Miskolc három városrészének kriminálgeográfiai vizsgálata a magyarországi és az Európai Uniós folyamatok aspektusából

Miskolc három városrészének kriminálgeográfiai vizsgálata a magyarországi és az Európai Uniós folyamatok aspektusából Társadalomföldrajzi kihívások a XXI. század Kelet-Közép Európájában Nemzetközi Földrajzi Konferencia Beregszász (Kárpátalja, Ukrajna), 2012. március 29 30. Siskáné Dr. Szilasi Beáta Piskóti Zsuzsa egyetemi

Részletesebben

Mérés tervezett helye

Mérés tervezett helye 2015. november hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály november 01. vasárnap 07.00-08.00 Miskolc, József

Részletesebben

2016. október hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2016. október hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. október hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B-A-Z Megyei Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály október

Részletesebben

W:\TOMI\palyatanacsadok\2_3_12009.évi képzési lista 12/1

W:\TOMI\palyatanacsadok\2_3_12009.évi képzési lista 12/1 Észak-Magyarország: 2009 évi képzési jegyzék. Forrás: ÁFSZ Sorszám Aj. sorszáma Képző intézmény Székhelye (Város) Tanfolyam megnevezése Lebonyolítás helyszíne Összóra Idő-tartam (hó) Létszám Egy főre jutó

Részletesebben

2016. január hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2016. január hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. január hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály január

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1. MELLÉKLET. Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1. MELLÉKLET. Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása II/1. MELLÉKLET Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása 1. Állandó ügyfélszolgálati irodák 1.1. Állandó ügyfélszolgálati irodák nyitvatartása, : 8:00-14:00 : 8:00-20:00 : 8:00-14:00 : 8:00-14:00

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Borsod-Abaúj-Zemplén megye népessége és területe alapján az ország nagyobb megyéi közé tartozik, az ország területének

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1./B MELLÉKLET

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1./B MELLÉKLET II/1./B MELLÉKLET Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása 2014. augusztus 01. napjától hatályos 1. Állandó ügyfélszolgálati irodák 1.1. Állandó ügyfélszolgálati irodák nyitvatartása, : 8:00-14:00

Részletesebben

Észak-Magyarország 5 481 3 404. 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969

Észak-Magyarország 5 481 3 404. 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969 aktív Észak-Magyarország 5 481 3 404 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969 Koch Róbert Kórház, Edelény 140 94 15 Intenzív ellátás 5 0 19 Tüdőgyógyászat 135 0 40 Krónikus ellátás 0 44 41 Rehabilitáció 0 50

Részletesebben

2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett helye

2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett helye 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály szeptember 1. kedd 04.00-06.00 Miskolc, József

Részletesebben

2016. november hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2016. november hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. november hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B-A-Z Megyei Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály november

Részletesebben

Hat ábra hat megállapítás az Észak-magyarországi régió leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségeinek munkaerő-piaci helyzete 1

Hat ábra hat megállapítás az Észak-magyarországi régió leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségeinek munkaerő-piaci helyzete 1 Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek VII.évf. 2010 2 58-64 Lipták Katalin Hat ábra hat megállapítás az Észak-magyarországi régió leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségeinek munkaerő-piaci helyzete

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

A HÁTRÁNYOS HELYZET TERÜLETI ASPEKTUSAI

A HÁTRÁNYOS HELYZET TERÜLETI ASPEKTUSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A HÁTRÁNYOS HELYZET TERÜLETI ASPEKTUSAI Híves Tamás 2014. november Kérdések és hipotézisek Kérdés: milyen regionális

Részletesebben

A Magyar Regionális Tudományi Társaság XVI. Vándorgyűlése Kecskemét

A Magyar Regionális Tudományi Társaság XVI. Vándorgyűlése Kecskemét A Magyar Regionális Tudományi Társaság XVI. Vándorgyűlése Kecskemét 2018.10.18-19 Az észak-magyarországi városok központi szerepkörének változása a kiskereskedelemben, az ezredforduló után Készítették:

Részletesebben

A NONPROFIT SZEKTOR TERÜLETI JELLEMZŐI ÉSZAK- MAGYARORSZÁG TELEPÜLÉSEIN

A NONPROFIT SZEKTOR TERÜLETI JELLEMZŐI ÉSZAK- MAGYARORSZÁG TELEPÜLÉSEIN A NONPROFIT SZEKTOR TERÜLETI JELLEMZŐI ÉSZAK- MAGYARORSZÁG TELEPÜLÉSEIN Dr. Vadász István muzeológus a földrajztudomány kandidátusa (Tiszafüred, Kiss Pál Múzeum) Bevezetés: Az 1980-as, 1990-es évek fordulóján

Részletesebben

Az Agria Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai/vonalszakaszai 3/B számú melléklet

Az Agria Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai/vonalszakaszai 3/B számú melléklet Agria 1036 Budapest, Stadion aut. pu. - Bükkszék, sz.ib. Agria 1036 Budapest, Stadion aut. pu. - Budapest, Szerencs u. Borsod,Hatvani,Kunság,Mátra Agria 1036 Nógrád,Szabolcs,Volánbusz Agria 1036 Budapest,

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Pest Győr-Moson-Sopron Budapest Szabolcs-Szatmár-Bereg Vas Fejér Hajdú-Bihar Komárom-Esztergom Csongrád Bács-Kiskun Veszprém Zala Somogy Heves Baranya Jász-Nagykun-Szolnok Tolna Borsod-Abaúj-Zemplén Nógrád

Részletesebben

A járások legfontosabb adatai, 2010

A járások legfontosabb adatai, 2010 A járások legfontosabb adatai, 2010 ok településeken élők, % Baranya megye Bólyi járás Bóly 16 12 129 0,3 47,8 10,6 80,1 Komlói járás Komló 20 36 463 9,4 25,9 12,6 79,8 Mohácsi járás Mohács 26 36 212 7,0

Részletesebben

SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17.

SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR- FŐKAPITÁNYSÁG SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17. Sorszám Ellenőrzést végző rendőri szerv Ellenőrzés helyszíne Ellenőrzés kezdetének időpontja Ellenőrzés végének időpontja

Részletesebben

Nógrád megye munkaerő-piaci helyzete napjainkban

Nógrád megye munkaerő-piaci helyzete napjainkban Nógrád megye munkaerő-piaci helyzete napjainkban Előadó: Zagyiné Honti Éva Igazgató-helyettes Szervezetünkről Nemzetgazdasági Minisztérium Közigazgatási Minisztérium Foglalkoztatási Hivatal Kormányhivatal

Részletesebben

2014. január hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett ideje. Mérés tervezett helye

2014. január hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett ideje. Mérés tervezett helye 2014. január hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helye B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály január 01. szerda 08.00-10.00 Miskolc, Andrássy

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1. MELLÉKLET. Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1. MELLÉKLET. Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása II/1. MELLÉKLET Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása 1. Állandó ügyfélszolgálati irodák 1.1. Állandó ügyfélszolgálati irodák nyitvatartása, : 8:00-14:00 : 8:00-20:00 : 8:00-14:00 éntek:

Részletesebben

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Alsó-Tisza jobb part (2-20 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa.

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Alsó-Tisza jobb part (2-20 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa. Alsó- jobb part (2-20 alegység) ÁTNZETI TRKP 1-1. térkép oksári-d S or u na Do n csa ri-fő to rna gé Du na Du na-vö lg yi-főcsat o rna HármasKö rös Si ó ro s Tis za Ma na Du 0 vízfolyás víztest állóvíz

Részletesebben

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon 2010/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 77. szám 2010. július 6. Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon A tartalomból 1 Bevezető 1 Bűnügyi helyzetkép

Részletesebben

AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ KISTÉRSÉGEINEK INNOVÁCIÓS POTENCIÁL VIZSGÁLATA FAKTORANALÍZIS SEGÍTSÉGÉVEL Nagy Zoltán 1

AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ KISTÉRSÉGEINEK INNOVÁCIÓS POTENCIÁL VIZSGÁLATA FAKTORANALÍZIS SEGÍTSÉGÉVEL Nagy Zoltán 1 AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ KISTÉRSÉGEINEK INNOVÁCIÓS POTENCIÁL VIZSGÁLATA FAKTORANALÍZIS SEGÍTSÉGÉVEL Nagy Zoltán 1 Az elmúlt években, évtizedekben a világgazdaságban egyre fontosabb szerepet játszik

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye társadalomföldrajza. Farkasné Ökrös Marianna Földrajz MA 2011 Kazincbarcika, B-A-Z megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye társadalomföldrajza. Farkasné Ökrös Marianna Földrajz MA 2011 Kazincbarcika, B-A-Z megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye társadalomföldrajza Farkasné Ökrös Marianna Földrajz MA 2011 Kazincbarcika, B-A-Z megye A név eredete Mindhárom volt vármegyét váráról nevezték el. Borsod vára török eredetű

Részletesebben

2015. június hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett helye. Nap Mérés tervezett ideje

2015. június hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett helye. Nap Mérés tervezett ideje 2015. június hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály június 01. hétfő 05.00-06.30 Miskolc, József Attila

Részletesebben

szeptember 18. szerda

szeptember 18. szerda szeptember 18. szerda szeptember 19. csütörtök szeptember 20. péntek szeptember 21. szombat szeptember 22. vasárnap szeptember 23. hétfő szeptember 24. kedd szeptember 25. szerda szeptember 26. csütörtök

Részletesebben

július 21. vasárnap Miskolc, Soltész-Nagy Kálmán út Miskolc, Hideg sor Miskolc, Soltész-nagy Kálmán út

július 21. vasárnap Miskolc, Soltész-Nagy Kálmán út Miskolc, Hideg sor Miskolc, Soltész-nagy Kálmán út Nap B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály-Forgalomellenőrző Alosztály július 1. hétfő 08.00-10.00 Miskolc, Andrássy út 11.00-13.00 Miskolc, Hegyalja út 15.00-17.00 Miskolc, Soltész-Nagy Kálmán út

Részletesebben

Borsod Volán Rt. közös üzemeltetésű vonalai/vonalszakaszai

Borsod Volán Rt. közös üzemeltetésű vonalai/vonalszakaszai 1031 Budapest,Stadion aut.pu. - Ózd,aut.áll. Budapest,Stadion aut.pu. Hatvan, Zöldfa vendéglő Agria,Hatvani,Kunság, - 1031 Nógrád, Hatvan, Zöldfa vendéglő Agria,Kunság,Hatvani, 1031 - Szurdok, püspöki

Részletesebben

A Hálózatban működő Gyógyszertárak Szövetségének javaslata a sürgősségi gyógyszerellátási rendszer kialakítására

A Hálózatban működő Gyógyszertárak Szövetségének javaslata a sürgősségi gyógyszerellátási rendszer kialakítására 5. számú melléklet települések orvosi ügyelettel és a gyógyszertárak száma Szám Település Orvosi ügyelet Gyógyszertárak száma Lakosságszám Baranya megye 1 Bóly x 1 3974 2 Mohács x 6 17738 3 Sásd x 1 3165

Részletesebben

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Hortobágy-Berettyó (2-17 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa.

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Hortobágy-Berettyó (2-17 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa. (2-17 alegység) ÁTNZETI TRKP 1-1. térkép dro g ódva B Bo Lón ya i- Tis za He rná d satorn a főc.) jai-(iii fő folyás Va S a or na r-f őc s at Be re ó tty Ho b rt o y ág et er -B tyó S ebe s-k örös 0 vízfolyás

Részletesebben

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr.

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr. CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA 1869-1949 Összeállította: Erős Péter Dr. Jankelovics János 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Abaújszántó... 4 Erdőbénye... 5 Tállya...

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A BŰNÖZÉS ALAKULÁSA A DÉL-DUNÁNTÚL KISTÉRSÉGEIBEN Száma: 3 / 2007 Pécs, 2007. május Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága, 2007 ISBN 978-963-235-100-1

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG 3530 MISKOLC, MINDSZENT TÉR 1. X. emelet Tel/Fax: 46/507-716 E-mail: borsod@mlsz.hu Honlap: www.borsodfoci.hu 4. SZ. UTÁNPÓTLÁS KÖZLÖNY

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

Mérés tervezett ideje

Mérés tervezett ideje november 01. péntek november 02. szombat november 03. vasárnap november 18. hétfő november 19. kedd november 20. szerda november 21. csütörtök november 22. péntek november 23. szombat november 24. vasárnap

Részletesebben

Name Value of OLI Rank Name Value of MOPI Rank Bábolna 1 1 Kapuvár 0, Balatonfűzfő 1 1 Balatonfűzfő 0, Balmazújváros 1 1

Name Value of OLI Rank Name Value of MOPI Rank Bábolna 1 1 Kapuvár 0, Balatonfűzfő 1 1 Balatonfűzfő 0, Balmazújváros 1 1 Name Value of OLI Rank Name Value of MOPI Rank Bábolna 1 1 Kapuvár 0,941176474 1 Balatonfűzfő 1 1 Balatonfűzfő 0,882352948 2 Balmazújváros 1 1 Budapest 01. ker. 0,882352948 2 Budapest 11. ker. 1 1 Hévíz

Részletesebben

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete

Részletesebben

2015. február hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett ideje. Nap. Mérés tervezett helye

2015. február hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mérés tervezett ideje. Nap. Mérés tervezett helye 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály február

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG 3530 MISKOLC, MINDSZENT TÉR 1. X. emelet Tel/Fax: 46/507-716 E-mail: borsod@mlsz.hu Honlap: www.borsodfoci.hu 5. SZ. UTÁNPÓTLÁS KÖZLÖNY

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek 1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Kombinált Mikrohitel Program - TELEPÜLÉS LISTA -

Új Széchenyi Terv Kombinált Mikrohitel Program - TELEPÜLÉS LISTA - Az Új Széchenyi Terv igénybevételi jogosultságának feltétele, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás az alábbi települések valamelyikén rendelkezzen telephellyel, illetve, hogy a beruházás ezen települések

Részletesebben

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Zagyva (2-10 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa. egyéb vízfolyás. egyéb alegységhatár

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Zagyva (2-10 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa. egyéb vízfolyás. egyéb alegységhatár Zagyva (2-10 alegység) ÁTNZETI TRKP 1-1. térkép ly Ipo na Za gy va a Tar n a isz T i- főcsatorna lgy - vö na Du S oro ksá ri- D u na Sz e nt e n d r e i- D u na Du 0 víztest víztest vasút autópálya főbb

Részletesebben

Mezőkövesd autóbusz-állomásról induló járatok

Mezőkövesd autóbusz-állomásról induló járatok Mezőkövesd autóbusz-állomásról induló járatok Andornaktályára M 5.20 O 5.25 M 6.00 M 6.40 M 6.50 I 6.55 M 7.10 7.12 O 7.15 M 7.35 M 8.25 8.47 Z 9.05 9.20 X 9.30 9.42 Z 10.30 M 11.20 M 11.48 14 11.50 M

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről Előterjesztő: Molnár Anita a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság Igazgatója Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről Miskolc, 2013.

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

2.2.5 Bűnözés. Százezer lakosr a jutó ismer té vált bűncselekmények számának változása 1998 és 2003 között. Jelmagyarázat

2.2.5 Bűnözés. Százezer lakosr a jutó ismer té vált bűncselekmények számának változása 1998 és 2003 között. Jelmagyarázat 2.2.5 Bűnözés A bűnözés területi és típus szerinti, valamint időbeli strukturálódása és alakulása a társadalmigazdasági folyamatok kölcsönhatásának következménye, és egyben a lakosság életkörülményeit,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG 3530 MISKOLC, MINDSZENT TÉR 1. X. emelet Tel/Fax: 46/507-716 E-mail: borsod@mlsz.hu Honlap: www.borsodfoci.hu 6. SZ. UTÁNPÓTLÁS KÖZLÖNY

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1./A MELLÉKLET

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1./A MELLÉKLET II/1./A MELLÉKLET Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása 2014. július 31. napjáig hatályos 1. Állandó ügyfélszolgálati irodák 1.1. Állandó ügyfélszolgálati irodák nyitvatartása, : 8:00-14:00

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A szálláshelyek forgalma

Részletesebben

A TÁMOP 5.5.1/A-10/

A TÁMOP 5.5.1/A-10/ Munkaerőpiaci profil az Észak-magyarországi régióban A TÁMOP 5.5.1/A-10/1-2010-0024 Jó pályán! Jó gyakorlatok továbbfejlesztése és alkalmazása a munkaerő-piaci integrációért és esélyegyenlőségért c. projekt

Részletesebben

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért. Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések

Részletesebben

ÁTNÉZETI TÉRKÉP Jelmagyarázat

ÁTNÉZETI TÉRKÉP Jelmagyarázat köz (2-4 alegység) ÁTNZETI TRKP 1-1. térkép B odr og T is za Ló n y cs a ai -f ő to r na Va ja i-(i f yá ol őf II. ) s 0 víztest víztest vasút autópálya főbb utak egyéb egyéb vizes élőhely 2.5 5 7.5 10

Részletesebben

KIEMELTEN TÁMOGATOTT KISTÉRSÉGEK AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

KIEMELTEN TÁMOGATOTT KISTÉRSÉGEK AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STTISZTIKI HIVTL MISKOLCI IGZGTÓSÁG KIEMELTEN TÁMOGTOTT KISTÉRSÉGEK Z ÉSZK-MGYRORSZÁGI RÉGIÓBN Miskolc 2008. április Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága, 2008 ISBN 978-963-235-101-8

Részletesebben

Mérés tervezett ideje

Mérés tervezett ideje Nap október 16. szerda október 17. csütörtök október 18. péntek október 19. szombat október 20. vasárnap október 21. hétfő október 22. kedd október 23. szerda október 24. csütörtök október 25. péntek október

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén audiológia Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Járóbeteg szakellátás 3529 Miskolc Csabai kapu 9-11.

Borsod-Abaúj-Zemplén audiológia Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Járóbeteg szakellátás 3529 Miskolc Csabai kapu 9-11. _TELEPU allergológia és klinikai immunológia allergológia és klinikai immunológia allergológia és klinikai immunológia Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Járóbeteg szakellátás

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

VEGYSZERES GYOMIRTÁSI ÜTEMTERV 2017.

VEGYSZERES GYOMIRTÁSI ÜTEMTERV 2017. ÜZEMELTETÉSI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTESI SZERVEZET PÁLYAVASÚTI TERÜLETI IAGAZGATÓSÁG MISKOLC VEGYSZERES GYOMIRTÁSI ÜTEMTERV 2017. Értesítjük a Tisztelt Címet, hogy a MISKOLCI INGATLANKEZELÉSI ÉS ZÖLDTERÜLET

Részletesebben

Fiókirodák címe, nyitva tartása

Fiókirodák címe, nyitva tartása Fiókirodák címe, nyitva tartása S.sz. Település Posta Posta címe nyitva tartás 1. Ajka Ajka 1 posta 8400 Ajka Szabadság tér 7. Kedd 14:00-18:00 Péntek 12:00-16:00 2. Bácsalmás Bácsalmás posta 6430 Bácsalmás

Részletesebben

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált területi V. évfolyam 56. szám 2011. augusztus 19. 2011/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 15. bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, 2005 2010 A tartalomból 1 Bevezető 1

Részletesebben

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 2019. NKM Energia Zrt. Egyetemes Villamos Energia

Részletesebben

Miskolc városban elkövetett bűncselekmények

Miskolc városban elkövetett bűncselekmények Mikolc vároban elkövetett bűncelekmények 1. zámú melléklet 2009. év 2010. év 2011. év tendencia Regiztrált bűncelekmények záma 8074 8412 8080-3,95% ületen elkövetett bc.záma 1761 1816 1697-6,6% Itta járművezeté

Részletesebben

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Ipoly (1-8 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa. egyéb vízfolyás. egyéb alegységhatár

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Ipoly (1-8 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa. egyéb vízfolyás. egyéb alegységhatár (1-8 alegység) ÁTNZETI TRKP 1-1. térkép a D un S z en t end rei -D u na Z ag yv a ol y Ip 0 víztest víztest vasút autópálya főbb utak egyéb egyéb vizes élőhely 4 8 12 16 km (1-8 alegység) FELSZÍNI VÍZTESTEK

Részletesebben

Magyar joganyagok - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal - alapító okirata 2. oldal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földhivata

Magyar joganyagok - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal - alapító okirata 2. oldal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földhivata Magyar joganyagok - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal - alapító okirata 1. oldal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, , 2014/S )

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, , 2014/S ) 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:256368-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S 143-256368 Magyar Közút Nonprofit Zrt., AK15427, Fényes

Részletesebben

Mezőkövesd autóbusz-állomástól induló járatok

Mezőkövesd autóbusz-állomástól induló járatok Mezőkövesd autóbusz-állomástól induló járatok Andornaktályára M 5.10 O 5.25 M 6.00 I 6.36 M 6.40 M 6.50 I 6.55 O 7.15 7.20 M 7.35 M 8.25 8.45 Z 9.05 9.20 X 9.35 9.42 Z 10.30 M 11.25 M 11.48 14 11.50 M

Részletesebben

A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN

A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN A VIZSGÁLT TERÜLET ÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓK A vizsgált terület lehatárolása Az állandó népesség számának alakulása A határ menti régió

Részletesebben

HEFOP 4.4 Egészségügyi információtechnológiafejlesztés az elmaradott régiókban

HEFOP 4.4 Egészségügyi információtechnológiafejlesztés az elmaradott régiókban Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány HEFOP 4.4 Egészségügyi információtechnológiafejlesztés az elmaradott régiókban HEFOP 4.4 projekt jelenlegi helyzete, várható történések, IKIR bemutatása Hoffmann

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM Nagy András PhD Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded by European Union funds

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi mérésen

Részletesebben

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar

Részletesebben

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri

Részletesebben

emberek rehabilitáci és se MOP-1.1.1/08/1 kiemelt projekt) Ráckeve Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

emberek rehabilitáci és se MOP-1.1.1/08/1 kiemelt projekt) Ráckeve Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Megváltozott munkaképess pességő emberek rehabilitáci ciójának és foglalkoztatásának segítése se (TÁMOP MOP-1.1.1/08/1 kiemelt projekt) Ráckeve 2009 11. 03. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Részletesebben

A bűnözés területi sajátosságai. (Három megye helyzetének összehasonlítása)

A bűnözés területi sajátosságai. (Három megye helyzetének összehasonlítása) ELEMZÉSEK DR. KOVACSICSNÉ NAGY KATALIN A bűnözés területi sajátosságai (Három megye helyzetének összehasonlítása) Tanulmányomban a bűnözés területi sajátosságainak mérésével kívánok foglalkozni, s a módszereket

Részletesebben

IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV.6.1. Észak-Magyarország támogatásainak területi és célonkénti megoszlása Az Észak-magyarországi régió 1996 és 2008 között 94,5 milliárd forintnyi

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

Miskolc, Soltész-Nagy Kálmán út sz. út Nyékládháza belterületi szakasza Miskolc, Csabavezér út

Miskolc, Soltész-Nagy Kálmán út sz. út Nyékládháza belterületi szakasza Miskolc, Csabavezér út Nap B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály december 01. vasárnap 08.00-10.00 Miskolc, Andrássy út 11.00-13.00 Miskolc, Hegyalja út 15.00-17.00 Miskolc, Soltész-Nagy Kálmán

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Közép-Duna (1-9 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa.

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Közép-Duna (1-9 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa. Közép- (1-9 alegység) ÁTNZETI TRKP 1-1. térkép D u na -vö lgy S or o k s ári- D una Du na Sz e nt e n d re i -D u n a Z ag yv a i - f őc s a t or n a N o ád to sa r-c rna (Sá ) rví z 0 víztest víztest

Részletesebben

az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás 2010. évi helyzetéről

az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás 2010. évi helyzetéről BESZÁMOLÓ az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás 2010. évi helyzetéről Budapest, 20 ll. február Összefoglaló a humánerőforrás-monitoringrendszer

Részletesebben