C-VITAMIN (ASZKORBINSAV)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "C-VITAMIN (ASZKORBINSAV)"

Átírás

1 C-VITAMIN (ASZKORBINSAV) A C-vitamin talán a legismertebb vitaminunk, legfőbb feladatai közé tartozik a szervezetünk ellenálló képességének megvédése a fertőzések és a szennyeződés okozta ártalmakkal, hideggel, fáradtsággal és stresszel szemben. Népszerűségéből még a negyvenes-ötvenek években sem veszített, amikor pedig már nagyon sok ember élvezhette a szulfonamidok és antibiotikumok jótékony hatását is. Linus Pauling ( ), aki kétszer is kapott Nobel-díjat (1954-ben kémiai, 1962-ben pedig béke-nobel-díjas lett) nagymértékben hozzájárult a C-vitamin népszerűségének fenntartásához, amikor 1970-ben kiadta az aszkorbinsav felhasználására vonatkozó, számos lehetőséget bemutató könyvét. Határozottan ajánlotta a C-vitamin szedését "mega-dózisos" táplálékkiegészítők formájában, vagyis betegségmegelőzés céljából mintegy 2-9 grammot javasolt, de ennél még nagyobb mennyiséget írt elő az olyan betegségben szenvedők számára, akiknek esetében az aszkorbinsavval javulás volt elérhető. Ezzel szemben a korabeli hivatalos gyógyszerészeti kiadványok mindössze 60 milligrammot jelöltek meg napi szükségletként. Túlzott bevitele Noha a C-vitamin bélben történő felszívódása attól függően változik, hogy mekkora mennyiséget viszünk be a szervezetünkbe (például egy 30 milligrammnyi dózis szinte 100%-ig felszívódik). Jóllehet a C-vitamin-fölösleg egy része a vizelettel és más testnedvekkel eltávozik az ember szervezetéből, a tudományos világ mégsem ítéli meg egybehangzóan a problémát. Az a kérdés, hogy az óriás adagos (mega dózis) C-vitamin bevitele valóban nem okozhat mérgezést, ma még nem tisztázott. Éppen ezért semmiképpen ne folyamodjunk öngyógyításhoz, vagyis kérjük ki szakember, azaz a háziorvosunk véleményét, és ne magunk következtessünk a tünetek alapján egy lehetséges betegségre, és főleg ne próbáljuk a terápiát is ( a mennyiséget, a szedés módját, gyakoriságát) kialakítani. Kifejezetten a C-vitaminról például kevesen tudják, hogy elősegíti a vas bélben történő felszívódását, tehát hozzájárul ahhoz, hogy a szervezetünkben ez az ásványi anyag akár túlzott mértékben is felhalmozódjon, és bizony olykor előfordulhat, hogy a túlságosan nagy vastöbblet igen súlyos betegségeket képes kiváltani. A növényvilág igen gazdag C-vitaminban. Bőségesen hozzájut az, aki táplálékát naponta friss gyümölcsökkel és zöldségekkel gazdagítja. Ebben a formában fogyasztva nem áll fenn a túladagolás veszélye! EGY SZERÉNY NÖVÉNY ÉS A NOBEL-DÍJ A C-vitamint a magyar, később Amerikában tevékenykedő biokémikus, Szent-Györgyi Albert ( ) fedezte fel. Tanulmányai középpontjába egy "élelmiszer-drogot" helyezett, a fűszerpaprikát. A csípős paprika egy változatáról van szó, melyet Magyarországon fűszerként használnak fel, miután megszárították és megőrölték a növény termését. Ez volt az a felfedezés, melyet 1937-ben az orvosi Nobel-díjjal jutalmaztak. Talán kevesen tudják, még azok közül is, akik nagyra értékelik a fűszerpaprika semmivel össze nem téveszthető ízét, hogy abszolút értékben a legnagyobb C-vitamin-tartalmú élelmiszerünk (229 mg-ot tartalmaz 100 gramm paprika), és hogy őrölt paprika formájában ugyanúgy első helyen áll az A-vitamin elővitaminja, azaz a béta-karotin-tartalma is. A fűszerpaprikának köszönhetően az amerikai őslakosság kellőképpen ellensúlyozni tudta a múltban, és ma is ellensúlyozza vitaminokban szegény, hagyományos étrendjét. Mire jó a C-vitamin? jó tudnunk, hogy a vas- és a C-vitaminszükséglet különösen a terhesség ideje alatt jelentős mértékben megnő, hogy a magzat számára biztosítsa a kellő mennyiségű kollagént, amely szabályos fejlődését segíti elő. A C-vitamin tehát a kötőszöveteinket felépítő fehérjének, a kollagénnek a termelődésében a szilárdságát biztosító

2 kémiai és szerkezeti tulajdonságai révén vesz részt: a kollagénrostok az építkezéseken használt vasbeton szerkezetéhez hasonló hálóvá szerveződnek. Azt követően, hogy a gyermek a világra jött, legfőképpen az anyatejjel történő táplálás, az elválasztás és az azt követő étkezési szokásainak optimális kialakítása a gyermek szabályos növekedését és fejlődését biztosítja. Ha problémák mutatkoznak, a gyermekorvos dolga annak eldöntése, hogy azok vajon a C-vitamin-hiányból származnak-e - ugyanis ez a vitamin meglehetősen fontos a szabályos emberi fejlődés elősegítése szempontjából - és hogy vajon szükség van-e C-vitaminban különösen gazdag étrendi előírásokra vagy étrend kiegészítő készítmények bevételére. A C-vitamin alapvető tápértéket képvisel a gyermekek szabályos növekedésében már a csecsemőkortól kezdve. Ajánlatos étrendünkbe naponta beilleszteni C-vitamintartalmú élelmiszereket. TEGYÜK AZ ASZTALUNKRA AZ ERDŐ GYÜMÖLCSEIT! Egészségünk karbantartása, a legyengülés megelőzése, a stressz levezetése és a környezetünkkel való harmonikus élet, az öregedés késleltetése...csupa olyan cél az ember életében, melyeket könnyen elérhet, ha egészségesen él és rendszeresen végez testmozgást. Az sem okvetlenül szükséges, hogy egyesületben sportoljon vagy hogy rendszeresen járjon edzőterembe. Egy erdei séta, kirándulás a zöldbe, miközben a természettel közvetlen kapcsolatba kerülünk, megfelelő fizikai aktivitást jelent, ami jótékony hatással van a testünkre, a szellemünkről nem is beszélve! Barátai és ellenségei A sok jó tulajdonsága közt a C-vitaminról még azt is el kell mondanunk, hogy a B9-vitamint (folsavat, melynek igen fontos szerepe van a szív és az érrendszer védelmében) és az E-vitamint (tokoferolt) megóvja az oxidációtól, és hogy hozzájárul a csontok, a fogak és a fogíny egészségének megőrzéséhez is. Hatásának kialakulását ezzel szemben számos gyógyszer akadályozza, akárcsak a fény, a hő, a lúgos közeg, az oxigén és a dohány is. Mikor fogyasszunk táplálékkiegészítőket?

3 Az aszkorbinsav-tartalmú táplálékkiegészítők alkalmazása fontossá válhat bizonyos esetekben, természetesen csak is háziorvosunk mindenkori javallatára, egy általa meghatározott ideig: cukorbetegségben szenvedők; erős dohányosok; pszichés zavarokkal küszködök; szívbetegek; és azoknak a betegeknek az étrendjében, akik valamilyen oknál fogva nem élhetnek egyes gyógyszerekkel, például antibiotikumokkal, kortikoszteroidokkal vagy az aszpirinnel. Végül pedig, de semmiképpen nem utolsósorban, az aszkorbinsav egy fontos jellemzője, hogy fiziológiai koncentrációja esetén antioxidáns képességgel is rendelkezik, és ez a tulajdonsága a szabad gyökökkel szembeni védekezésben játszik szerepet. Tegyük az asztalunkra az erdő gyümölcseit ZSIDÓCSERESZNYE (Physalis) C-vitamin (200 mg a 100 g lében), béta-karotin GESZTENYE A-vitamin, sok vitaminfajta a B-vitamincsoportból VADCSERESZNYE Béta-karotin, C-vitamin

4 FÜGE (gyümölcse) A-vitamin, C-vitamin (16,5 mg a 100 g gyümölcshúsban) SZAMÓCA (áltermése) A-vitamin, B1-vitamin (tiamin) és C-vitamin BORÓKA (bogyói) C-vitamin

5 MÁLNA (csoportos termése) C-vitamin (200 mg a 100 grammban), B7-vitamin FEKETE ÁFONYA (bogyói) C-vitamin FEKETE SZEDER (cserje, csoportos termése) B9-vitamin (folsav) és C-vitamin

6 NASPOLYA (áltermése) C-vitamin VADRÓZSA (csipkebogyó) C-vitamin (400 mg a 100 g termésben), karotinok (az A-vitamin elővitaminjai) BODZA (apró bogyói) A B-vitamin-csoport vitaminjai Miben fordul elő? A természet bőséggel gondoskodik arról, hogy folyamatosan C-vitaminhoz jusson az ember, elsősorban a növények révén. C-vitamint a legmagasabb százalékban tartalmazó gyümölcsök ribizli kivi papaja földieper citrusfélék gesztenye Nem kevés az ilyen zöldségféle sem: csípős és édes fűszerpaprika, zöldpaprika,

7 brokkoli kelbimbó kelkáposzta karfiol kerti zsázsa fejes saláta (tépősaláta) spenót fejes káposzta endívia zeller galambbegy- vagy madársaláta illatos fűszernövények Vitaminmentő fogások Az ideális természetesen az lenne, ha C-vitamin-tartalmú élelmiszereinket nem kellene semmiféle hőkezelési műveletnek (főzésnek, sütésnek) alávetnünk, ugyanis a magas hőmérséklet károsítja ezt a vitamin. Szükségmegoldásként a következő eszközökhöz vagy eljárásokhoz folyamodhatunk: mikrohullámú sütő gyors pirítás gőzben vagy kuktafazékban való főzés. Az utóbbi esetben mindenképpen érdemes a főzővizet megtartani és más ételek készítéséhez felhasználni, például zöldséges felöntőlé gyanánt. Ezen túlmenően is legyünk elővigyázatosak és gondosan óvjuk C-vitamintartalmú élelmiszereinket a levegő és a fény káros hatásaitól is. Ha nem áll módunkban frissen szedett, jól megmosott és kevéssel étkezés előtt elkészített zöldségfélét az asztalra tenni, gondoskodjunk e zöldségek hűtőszekrényben való tárolásáról ( a C-vitamin vesztése lassabban következik be alacsonyabb hőmérsékleten, a gyümölcsök esetében is) Akár főtt vagy nyers zöldségről legyen is szó, a lehető legrövidebb időn belül kell elfogyasztanunk! EGZOTIKUS TÁJAK GYÜMÖLCSEI ÉS A VITAMINOK Asztalainkon való feltűnésük jelentősen megnövelte annak lehetőségét, hogy vitaminokhoz jussunk, különösen a C- vitamint illetően. Vitaminokban gazdag gyümölcsök:

8 kivi (85 mg aszkorbinsavat tartalmaz 100 g elfogyasztható gyümölcshús-ban, és más B-vitamin-csoportbeli vitaminokat) avokadó (A-, C- és E-vitamint tartalmaz, de legfőképpen B-vitamin-csoportbeli vitaminokat) babaco (C-vitamint ésbéta-karotint) guajava (C-vitamint és béta-karotint)

9 mangó (C-vitamint és béta-karotint) papaja (A-vitamint és nyomokban E-vitamint) golgotagyümölcs (A-, C- és B2-vitamint) Meg kell azonban még említenünk, hogy sok vitamin, köztük elsősorban a zöldségekben jelen lévő vitaminok az idő múlásával arányosan veszítenek értékükből ételeinkben. Éppen emiatt fontos, hogy mindig friss élelmiszereket vásároljunk.

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az éltetõ vitaminok A vitaminok olyan szerves vegyületek, amelyek feltétlenül szükségesek testünk kifogástalan mûködéséhez. A vitamin elnevezés a vita (élet) és az amin (NH2-tartalmú kémiai gyök) szavakból

Részletesebben

Ezek az ételek javítják az agyműködést

Ezek az ételek javítják az agyműködést Olajos halak Az olajos halak kiváló omega-3 zsírsav források. Ezek a zsírsavak fontosak, mert a test sejtmembránjainak alkotóelemei, beleértve az agysejteket is. Ezáltal tudják javítani a szerkezetét.

Részletesebben

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Iskolagyümölcs - program Oktatási segédanyag 2013/2014. tanév 1. félév/2. A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Az egészség megőrzésben nagy fontossággal bírnak

Részletesebben

Savasodás, vitaminok

Savasodás, vitaminok Savasodás, vitaminok Dr. Jekő József főiskolai tanár, intézetigazgató Nyíregyházi Főiskola, Agrár és Molekuláris Kutató és Szolgáltató Intézet Orvosi Wellness Konferencia Budapest, 2013. április 18-19.

Részletesebben

A vitaminok és az élelmiszerek kapcsolatáról

A vitaminok és az élelmiszerek kapcsolatáról A vitaminok és az élelmiszerek kapcsolatáról Rengeteg tévinformáció "marketing szöveg" és áltudományos szenzáció található a világhálón a vitaminokról és forrásaikról. Cikkünkben megpróbálunk a tényekre

Részletesebben

Életerő, Sport és Fittség

Életerő, Sport és Fittség Életerő, Sport és Fittség Guarana Tabletta Tapasztalja meg a Guarana élénkítő hatását A Guarana egy Dél-Amerikában őshonos cserje, koffein tartalma, élénkítő serkentő hatásai miatt használják Kényelmes

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben

Iratjel: OrvosiKamara

Iratjel: OrvosiKamara 39./1 39./2 39./3 39./4 39./5 39./6 39./7 39./8 39./9 39./10 39./11 39./12 Na K 39./13 Na K 39./14 Na K 39./15 39./16 39./17 39./18 * A vérbe került mérgező többletkálium káros hatását ezekkel lehet csökkenteni!

Részletesebben

Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL!

Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL! Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL! Az influenza ellen nem a C-, hanem a D-vitamin véd. A magyarok több mint 90 százaléka azonban tél végére D-vitaminhiányos. A tél végére

Részletesebben

A világ 10 legtáplálóbb étele

A világ 10 legtáplálóbb étele Koreai kutatók több, mint 1000 nyers élelmiszer tápanyag információit felhasználva becsülték meg minden étel tápanyag összetevőjét, a napi tápanyag szükséglet kielégítésének tekintetében. Egyes ételek

Részletesebben

Minőségi, prémium alapanyagokból és korszerű gyártási technológiával készült étrend-kiegészítő termékcsalád Amerikából.

Minőségi, prémium alapanyagokból és korszerű gyártási technológiával készült étrend-kiegészítő termékcsalád Amerikából. K A T A L Ó G U S Minőségi, prémium alapanyagokból és korszerű gyártási technológiával készült étrend-kiegészítő termékcsalád Amerikából. Miért a Nature s Bounty? Mert A Nature s Bounty több mint 30 éve

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Magnesium 250 mg Pharmavit pezsgőtabletta Magnesium Pharmavit 250 mg pezsgőtabletta

Részletesebben

Egészséges táplálkozás:

Egészséges táplálkozás: KORSZERŰ TÁPLÁLKOZÁS Egészséges táplálkozás: Az egészséges :egy megfelelően összeállított menü, a szervezetnek szükséges energia és tápanyag mennyiséget biztosítja ahhoz, hogy tartósan egészségesek maradjunk.

Részletesebben

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl A téli hónapokban sem kell lemondanunk az egészséges zöldségekrõl és gyümölcsökrõl. Számos fajtájuk télen is bõvelkedik vitaminokban, gyakori fogyasztásukkal

Részletesebben

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet 24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet

Részletesebben

Nagy Szaffina. C vitamin. Minden jog fenntartva. A könyv szerzői jogvédelem alatt áll. Másolni, továbbítani tilos! Készült: 2011.február 2.

Nagy Szaffina. C vitamin. Minden jog fenntartva. A könyv szerzői jogvédelem alatt áll. Másolni, továbbítani tilos! Készült: 2011.február 2. Nagy Szaffina C vitamin Minden jog fenntartva. A könyv szerzői jogvédelem alatt áll. Másolni, továbbítani tilos! Készült: 2011.február 2. Előszó Nem orvosként, vagy természetgyógyászként írtam e könyvet,

Részletesebben

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK KÉSZÍTETTE: GAÁL ELEONÓRA OKLEVELES TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI SZAKEMBER DEBRECENI EGYETEM Egészséges alapanyagok egészséges táplálkozás mintaprojekt a közétkeztetés minőségi

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

Vitaminok leírása, hatásai

Vitaminok leírása, hatásai Vitaminok leírása, hatásai A vitaminok két nagyobb csoportra oszthatók, vízben oldódó és zsírban oldódó vitaminokra. &amp

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! PANADOL*BABY AND INFANT Szuszpenzió (Paracetamol) BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Hasznos tudnivalók az étrendkiegészítőkről

Hasznos tudnivalók az étrendkiegészítőkről Hasznos tudnivalók az étrendkiegészítőkről Egy bölcs mondás szerint az leszel, amit eszel, vagyis elmondhatjuk, hogy létünk, így az egészségünk A szervezetünk nem működik megfelelően, ha nem kapja meg

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Berocca pezsgotabletta Vitaminok, ásványi anyagok kombinációja

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Berocca pezsgotabletta Vitaminok, ásványi anyagok kombinációja BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Berocca pezsgotabletta Vitaminok, ásványi anyagok kombinációja Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat

Részletesebben

MULTIVITAMINOS csokoládészelet

MULTIVITAMINOS csokoládészelet www.upperbars.hu MULTIVITAMINOS Az UpperBars-nál megalkottunk egy vitaminokban, ásványi anyagokban és növényi kivonatokban gazdag szeletes csokoládé termékcsaládot, amely egyedülálló kezdeményezés Európában!

Részletesebben

Tiens Ivóvíz Hidrogéndúsító pohár A kiváló választás

Tiens Ivóvíz Hidrogéndúsító pohár A kiváló választás Tiens Ivóvíz Hidrogéndúsító pohár A kiváló választás A víz nélkülözhetetlen A hidrogénben gazdag víz kutatása 2007. Ohsawa professzor a Japán Orvosi Egyetemen kiadott egy disszertációt a hidrogén terápiás

Részletesebben

E-vitamin és a tüdőrák

E-vitamin és a tüdőrák E-vitamin és a tüdőrák Nagyobb mennyiségű E-vitamin fogyasztása felére csökkenti a tüdőrák kialakulásának valószínű Az E-vitamin vegyületeknek két fő csoportja létezik, a tokoferol és a tokotrienol. Mindkét

Részletesebben

Gyümölcsök erdőn-mezőn

Gyümölcsök erdőn-mezőn Húsos som piros bogyói A csonthéjas gyümölcseink közül az egyik legismertebb az erdők, cserjék, laza kötésű talajok kedvelt növénye, a pirosas színű húsos som. A gyümölcs ismeretes, édeskés-fanyar-savanykás

Részletesebben

Betegtájékoztató BEROCCA DYNAMIC PEZSGÕTABLETTA. Berocca Dynamic filmtabletta

Betegtájékoztató BEROCCA DYNAMIC PEZSGÕTABLETTA. Berocca Dynamic filmtabletta BEROCCA DYNAMIC PEZSGÕTABLETTA Berocca Dynamic filmtabletta HATÓANYAG: 1 filmtabletta tartalmaz: Aszkorbinsav C-vitamin 500 mg Tiamin-hidroklorid B1-vitamin 15 mg Riboflavin B2-vitamin 15 mg Nikotinamid

Részletesebben

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat.

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat. Nyomelemek, ásványi anyagok: Nevükhöz hűen csak nyomokban, egészen icipici mennyiségben szükségesek a szervezet számára, ugyanakkor ez a nagyon kicsike mennyiség egyben létfontosságú is! Néhány rövid mondat

Részletesebben

Testünk építőkövei: A vitaminok

Testünk építőkövei: A vitaminok Testünk építőkövei: A vitaminok Vitamin A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulájú, különféle kémiai összetételű biológiailag aktív szerves vegyületek. Az emberi szervezetbe

Részletesebben

ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK. -jelentős források: vitamin, ásványi elem, élelmi rost, szerves sav, pigment

ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK. -jelentős források: vitamin, ásványi elem, élelmi rost, szerves sav, pigment ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK -olcsók, könnyen beszerezhetők gyakoriak -100 kg évente -napi élelem egyötöde -arányuk általában nem kielégítő -nyersen, feldolgozva, tartósítva -gyökér, gumó, hagyma, szár, levél,

Részletesebben

Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor, árpamaláta kivonat, zab rost, só)

Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor, árpamaláta kivonat, zab rost, só) Összetevők Összetevők Glükóz szirup Szárított édesített vörös áfonya 15% (vörös áfonya, cukor, napraforgó olaj) Zabpehely 14% Puffasztott búza 13% Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor,

Részletesebben

JVi. Gyakran ismételt kérdések INDEX

JVi. Gyakran ismételt kérdések INDEX JVi Gyakran ismételt kérdések INDEX 1. Mi a JVi? 2. Miért érdemes 120 ml JVi -t fogyasztanom? 3. Használhatom a JVi -t más Nu Skin termékekkel? 4. A JVi bőr karotinoid érték kvalifikált termék? 5. Érvényes

Részletesebben

Minőségi, prémium alapanyagokból és korszerű gyártási technológiával készült étrend-kiegészítő termékcsalád Amerikából.

Minőségi, prémium alapanyagokból és korszerű gyártási technológiával készült étrend-kiegészítő termékcsalád Amerikából. K A T A L Ó G U S Minőségi, prémium alapanyagokból és korszerű gyártási technológiával készült étrend-kiegészítő termékcsalád Amerikából. Miért a Nature s Bounty? Mert A Nature s Bounty több mint 30 éve

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet.

- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet. FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon

Részletesebben

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med.

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. 2 BIZTŐSÍTSUNK MAGUNKNAK ELEGENDO MENNYISÉGŰ VITAMINT! HOGYAN? VÁLTOZATOS ÉTREND SEGÍTSÉGÉVEL! A TÁPLÁLKOZÁS PIRAMIS MINDEN EGYES

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Vasas vélemények Étel nélkül több mint egy hétig tudunk létezni, víz nélkül ez az idõtartam néhány napra csökken le. Levegõ nélkül azonban legtöbbünk percek alatt megfulladna. Ahhoz, hogy a legfontosabb

Részletesebben

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23.

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Szívünk egészsége Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Egészséges szív és érrendszer Táplálékod legyen orvosságod, és ne gyógyszered a táplálékod Hippokratesz A szív működése Jobb kamra, pitvarkisvérkör CO2

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből

TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből TIENS KARDI Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal A világ legtisztább vizeiből Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal Ez

Részletesebben

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Élelmiszereink vitamin tartalma

Élelmiszereink vitamin tartalma http://drlenkei.hu/content/view/39/ Dr. Lenkei Gábor: Élelmiszereink vitamin tartalma A tökéletes megoldás természetesen az lenne, ha egy egyszerű vegyes étrenddel, zöldségben-gyümölcsben gazdag táplálkozással

Részletesebben

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai

Részletesebben

2010. Vitaminok kézi- könyve. www.egeszsegeletmod.hu. Lőrincz Balázs 2010.03.20.

2010. Vitaminok kézi- könyve. www.egeszsegeletmod.hu. Lőrincz Balázs 2010.03.20. 2010. Vitaminok kézi- könyve Lőrincz Balázs www.egeszsegeletmod.hu 2010.03.20. Tartalomjegyzék Bevezető... 3 A vitamin retinol... 3 C vitamin aszkorbinsav... 3 D vitamin kalciferol... 4 E vitamin tokoferol...

Részletesebben

A várandós nõk táplálkozása

A várandós nõk táplálkozása A várandós nõk táplálkozása Fontos, hogy az étrend igazodjon a kismama testtömeg-indexéhez, alapanyagcseréjéhez, az aktuális állapotához, és az ízléséhez. Vegyes táplálkozással, jól megválogatott, jó minõségû

Részletesebben

Szigorú minőségi követelmények

Szigorú minőségi követelmények Szigorú minőségi követelmények Tudományos alapokon nyugvó, biztonságos termékek Természet ihlette, hatékony összetevők és innovatív formulák Svédországi fejlesztések: szigorú minőségi elvárások és alapos

Részletesebben

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus

Részletesebben

A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér?

A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? Árpa A rizs egyik legegészségesebb alternatívája. Oldható rostokat tartalmaz, fogyasztása után pedig hosszabb ideig érezzük

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Elevit filmtabletta 12 féle vitamint, 4 féle ásványi anyagot, 3 féle nyomelemet tartalmaz

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Elevit filmtabletta 12 féle vitamint, 4 féle ásványi anyagot, 3 féle nyomelemet tartalmaz Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Elevit filmtabletta 12 féle vitamint, 4 féle ásványi anyagot, 3 féle nyomelemet tartalmaz Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.

Részletesebben

1) Kérdés: Hány szállítással kell számolni hetente, szállítási pontonkénti bontásban? Válasz: A csatolt táblázat szerint.

1) Kérdés: Hány szállítással kell számolni hetente, szállítási pontonkénti bontásban? Válasz: A csatolt táblázat szerint. Tárgy: 1. sz. kiegészítő tájékoztatás Tisztelt Gazdasági Szereplő! Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat ajánlatkérő által indított Hideg élelmiszer beszerzése a Kőbányai Egyesített Bölcsődék

Részletesebben

Táplálkozás élettan. 4. Ismertesse és jellemezze a zsírban oldódó vitaminokat! 5. Ismertesse és jellemezze a vízben oldódó vitaminokat!

Táplálkozás élettan. 4. Ismertesse és jellemezze a zsírban oldódó vitaminokat! 5. Ismertesse és jellemezze a vízben oldódó vitaminokat! 2 A képzés tananyaga: Konyhatechnika és vendéglátási ismeretek Háztartási és háztartásgazdasági ismeretek Egészségügy és gondozás Idegenforgalom és idegenvezetés (A tantárgyak elnevezése korábbi tételsorokhoz

Részletesebben

Táplálékkiegészítés természetesen

Táplálékkiegészítés természetesen Táplálékkiegészítés természetesen Nem mindig elég az a tápanyag, amelyet az étkezések során elfogyasztunk. A természet A korpa 1 / 8 A korpának a gabonafélék, de legfőképpen a búza őrlésekor keletkező

Részletesebben

Összetevők. Összetevők. Sovány tej. Savótermék (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből)) Galakto-oligoszacharidok (tejből) Szukróz

Összetevők. Összetevők. Sovány tej. Savótermék (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből)) Galakto-oligoszacharidok (tejből) Szukróz Összetevők Összetevők Sovány tej Savótermék (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből)) Galakto-oligoszacharidok (tejből) Szukróz Pálma olaj Napraforgó olaj Repce olaj Laktóz (tejből) Kalcium-foszfát

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Betegtájékoztató BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR Béres B1-vitamin

Részletesebben

www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a

www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a Mit tehetünk az egészségünkért egy kiváló víz segítségével? Nem szükséges vagy az életben, maga az élet vagy Egy átlagos emberi

Részletesebben

Elixír az izületek védelmére

Elixír az izületek védelmére Elixír az izületek védelmére Glükozamin Segíti az ízületi porcok és kötőszövetek épülését Eredmeny mar 1 7 nap utan Porcképző szulfátok Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatás Collagén peptid Elősegíti

Részletesebben

Összetevők. Elkészített tejpép 1 adag (190 g) Tejpép por 100 g. RDA%* 1 adag. Tápanyagok. Energia 1819 kj / 727 kj / 432 kcal 173 kcal

Összetevők. Elkészített tejpép 1 adag (190 g) Tejpép por 100 g. RDA%* 1 adag. Tápanyagok. Energia 1819 kj / 727 kj / 432 kcal 173 kcal Összetevők Rizsliszt (34,6%) Demineralizált savófehérje por (tejből) Sovány tejpor Növényi zsír (repce-, napraforgó-, pálmaolaj, szójalecitint tartalmaz) Kalcium-karbonát Vitaminok (C-vitamin, niacin,

Részletesebben

Gabonafélék (teljes kiőrlésű búzaliszt 18,6%, rizsliszt 4,7%, teljes kiőrlésű zabliszt 2,05%, teljes

Gabonafélék (teljes kiőrlésű búzaliszt 18,6%, rizsliszt 4,7%, teljes kiőrlésű zabliszt 2,05%, teljes Összetevők Gabonafélék (teljes kiőrlésű búzaliszt 18,6%, rizsliszt 4,7%, teljes kiőrlésű zabliszt 2,05%, teljes kiőrlésű köles 2,05%) Demineralizált savófehérje por (tejből) Sovány tejpor Növényi zsír

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Betegtájékoztató BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR Citrokalcium

Részletesebben

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok. Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1.

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 1. feladat: Felnőtt beteg C-vitamin tartalmú készítményt szeretne kérni Öntől. Tájékoztassa a beteget a vízben oldódó vitaminkészítményekről és a rendelkezésre álló C- vitamin tartalmú termékekről! A tájékoztatás

Részletesebben

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM Dr. Professzor emeritus Szent István (korábban Budapesti Corvinus)Egyetem Élelmiszertudományi Kar 2016.szeptember 14 II. Big Food Konferencia, Budapest

Részletesebben

A táplálkozás szerepe a szív érrendszeri megbetegedések. megelőzésében. Dr. Czakó Tibor 2013.10.22.

A táplálkozás szerepe a szív érrendszeri megbetegedések. megelőzésében. Dr. Czakó Tibor 2013.10.22. A táplálkozás szerepe a szív érrendszeri megbetegedések megelőzésében Dr. Czakó Tibor 2013.10.22. Mottó: A táplálékban keressétek gyógyulásotokat Hippokratesz 2001-ben 17 millió ember halt meg keringési

Részletesebben

Nyilvános Értékelő Jelentés. C-vitamin Béres. 1000 mg filmtabletta. (aszkorbinsav)

Nyilvános Értékelő Jelentés. C-vitamin Béres. 1000 mg filmtabletta. (aszkorbinsav) Nyilvános Értékelő Jelentés Gyógyszernév: (aszkorbinsav) Nemzeti eljárás A forgalomba hozatali engedély jogosultja: Béres Gyógyszergyár Zrt. Kelt: 2016. március 10. TARTALOM NEM EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREKNEK

Részletesebben

Ásványi anyagok (trikalcium-citrát, trikalcium-foszfát, magnézium-citrát, vas-szulfát, cink-szulfát, rézszulfát,

Ásványi anyagok (trikalcium-citrát, trikalcium-foszfát, magnézium-citrát, vas-szulfát, cink-szulfát, rézszulfát, Összetevők Sovány tej 84% Maltodextrin Tejszín Növényi olajok (pálma, repce, napraforgó) Tejcukor Szárított glükózszirup Ásványi anyagok (trikalcium-citrát, trikalcium-foszfát, magnézium-citrát, vas-szulfát,

Részletesebben

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Plavix 75 mg filmtabletta BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Részletesebben

A roboteró legyen veled!

A roboteró legyen veled! Vitaminok, ásványi anyagok kisgyermekeknek A roboteró legyen veled! A vitaminok A vitaminok az életfolyamatok szabályozásában vesznek részt, így hatással vannak a szervezet valamennyi működésére. A gyerekek

Részletesebben

/2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete

/2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és az egészségügyi miniszter /2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhetı növényvédıszer-maradék

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cernevit por oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz. A, D, E, C és B-vitamin-komplex

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cernevit por oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz. A, D, E, C és B-vitamin-komplex BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Cernevit por oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz A, D, E, C és B-vitamin-komplex Mielott elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

Sárgabarackmag és a B17 vitamin. Törökország tavalyi sárgabarack magbél fogyasztása megközelíti a 20 tonnát.

Sárgabarackmag és a B17 vitamin. Törökország tavalyi sárgabarack magbél fogyasztása megközelíti a 20 tonnát. Üdvözöljük! Tisztelt Érdeklõdõ! Minden betegséget könnyebb és egyszerûbb megelõzni, mint azt gyógyítani! Célunk, hogy lehetõséget adjunk a rákos betegségek megelõzéséhez. Ha Ön azoknak az embereknek hisz,

Részletesebben

Földpörgetők A Julianna Általános Iskola Természettudományos Házi Versenye. I. Forduló 5 6. évfolyam

Földpörgetők A Julianna Általános Iskola Természettudományos Házi Versenye. I. Forduló 5 6. évfolyam 1. feladat A C-vitamin felfedezése és elterjedése előtt számos olyan betegség volt rendkívül gyakori, amelyek ma már a helyes táplálkozás és az orvosi módszerek segítségével könnyen megelőzhetők. Az úgynevezett

Részletesebben

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) A képek alapján próbáljátok felismerni az adott gyógynövényt, azonosítsátok be a hatását, és hogy a növény melyik

Részletesebben

Antioxidánsok és szabadgyökök

Antioxidánsok és szabadgyökök Antioxidánsok és szabadgyökök Cikkünkben bemutatjuk az anyagcserére káros szabadgyökök keletkezésének folyamatát, szó lesz róla, A szabadgyökök szervezetünkre gyakorolt hatásai 1 / 29 Táplálkozásunknak

Részletesebben

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET A Farmina bemutatja új irányvonalát, az Ecopetet. Hat speciális terméket kínálunk az ember legjobb barátjának, hiszen etetésükkel kapcsolatosan számos

Részletesebben

ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐK VIZSGÁLATA

ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐK VIZSGÁLATA ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐK VIZSGÁLATA Minta megnevezése Fotó /nem BiYo-Product Kalcium + Magnézium + Cink rágótabletta ásványi anyagokkal, vitaminnal és édesítőszerrel Vitaking kálcium - magnézium - cink tabletta

Részletesebben

Az ősz sztárja: Töltött hokkaido tök

Az ősz sztárja: Töltött hokkaido tök Az ősz sztárja: Töltött hokkaido tök Burcsa Annamária A hokkaido tök, amelyet tévesen japán sütőtöknek is neveznek, egy igazi kuriózum. A tökfélék közül leginkább édes ízével tűnik ki Az észak-amerikai

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Termék neve (gyártó megnevezése) BETEGTÁJÉKOZTTÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét

Részletesebben

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Allergodil orrspray 4. sz. melléklete az OGYI-T- 5334/01-04 sz. Forgalomba

Részletesebben

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség Készült a vas megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. megbízásából, a Healthy Food Egészséges Étel az Egészséges Élethez

Részletesebben

Hydroxocobalamin RPH Pharmaceuticals

Hydroxocobalamin RPH Pharmaceuticals Nyilvános Értékelő Jelentés Gyógyszernév: Hydroxocobalamin RPH Pharmaceuticals (hidroxokobalamin-klorid) Nemzeti eljárás A forgalomba hozatali engedély jogosultja: RPH Pharmaceuticals AB Kelt: 2015. december

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai

Részletesebben

36 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2002.9.7. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA

36 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2002.9.7. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA 36 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 03/37. kötet 32002L0076 2002.9.7. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA L 240/45 A TANÁCS 2002/76/EK IRÁNYELVE (2002. szeptember 6.) a gabonafélékben, illetőleg az egyes

Részletesebben

Vegyem? Ne vegyem? Egyem? Ne egyem? Mi az igazság? Étrend-kiegészítők és hatóanyagaik. Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet

Vegyem? Ne vegyem? Egyem? Ne egyem? Mi az igazság? Étrend-kiegészítők és hatóanyagaik. Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet Vegyem? Ne vegyem? Egyem? Ne egyem? Étrend-kiegészítők és hatóanyagaik Mi az igazság? Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet Alapítva: 1949 Kedves olvasó, fogyasztó! Az étrend-kiegészítő (a

Részletesebben

L 260/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.10.5. IRÁNYELVEK

L 260/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.10.5. IRÁNYELVEK L 260/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.10.5. IRÁNYELVEK A BIZOTTSÁG 2007/62/EK IRÁNYELVE (2007. október 4.) a 86/362/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelv egyes mellékleteinek a bifenazát, a petoxamid,

Részletesebben

Az élelmiszeripar és az egészségmegőrzés lehetséges kapcsolódási pontjai

Az élelmiszeripar és az egészségmegőrzés lehetséges kapcsolódási pontjai Nestlé MDOSZ pályázat, 2005. III. helyezett Az élelmiszeripar és az egészségmegőrzés lehetséges kapcsolódási pontjai Miháldy Kinga Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet A csomagolás

Részletesebben

Házi tartósítási eljárások. A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.

Házi tartósítási eljárások. A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg. Házi tartósítási eljárások A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg. Cél egészséges, kis energiaigényű, változatos Téli élelmiszer biztosítása Amit szeretnénk

Részletesebben

A 2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség A 2-es típusú cukorbetegség tablettás kezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA Az oktatóanyag A MAgyAr DiAbetes társaság vezetôsége Megbízásából, A sanofi támogatásával készült készítette A MAgyAr DiAbetes

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA V. évfolyam 11. szám, Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia című hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Tabletta Magnesii Citrici 500 mg Fono VII. Parma Mielőtt elkezdené gyógyszerét

Részletesebben