ÁLLATTANI MEGFIGYELÉSEK TELÉN A DÉL-ALFÖLDÖN

Átírás

1 A Puszta /19. pp ÁLLATTANI MEGFIGYELÉSEK TELÉN A DÉL-ALFÖLDÖN KOTYMÁN LÁSZLÓ MME CSONGRÁD MEGYEI HELYI CSOPORT, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2002 BEVEZETÉS Idős pusztai gazdák elmondása szerint 1940-ben volt legutóbb az ideihez fogható hideg, magas hóval kitartó hosszú tél a Dél-Alföldön. Valóban, a január 6-tól március első feléig cm-es hótakaró, metsző, nemritkán C-os hideggel - szerencsére - nem gyakori időjárási jelenség. A kemény tél próbára tette az állatvilág tűrőképességét, a mozgékonyabbakat elvonulásra, az itt maradókat viselkedésük megváltoztatására kényszerítette. A nehezebben mozduló emlősök, az áttelelés előnyeiben végsőkig bízó madarak közül sok elpusztult a táplálékhiány miatt, vagy legyengült és megfagyott. Az állatvilág az utak, tanyák, szérűskertek, állattartó telepek környékére összpontosult, hiszen másutt táplálékot nem találtak, és a magas hótakaró a mozgásukat korlátozta. ANYAG ÉS MÓDSZER A vizsgált időszakban a Körös-Maros Nemzeti Park két területi egységét, a Vásárhelyi-pusztát (Kardoskúti Fehér-tó területi egység), és a Csanádi-pusztákat rendszeresen, a Csongrád megyei Tiszahullámtér középső részeit alkalomszerűen kerestem fel, ezen kívül rendszeres megfigyelést tettem a Hódmezővásárhely-Kardoskút, Hódmezővásárhely-Mindszent, a Hódmezővásárhely-Orosháza-Szarvas közutak környezetében, valamint Hódmezővásárhely belterületén. A Vásárhelyi-pusztát erősen szikes gyepek és kisebb kiterjedésben szántók alkotják, közismert vonulási centruma a kardoskúti Fehér-tó és Székkutas határában a Kakasszéki-tó. A Csanádi-puszták három foltja: a Kopáncsi-puszta a legszikesebb folt, délre tőle a Montág-puszta vízállásos kaszáló rét, míg a leg-

2 A Puszta 2002 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve délebbre a Királyhegyesi-puszta a botanikailag értékes löszgyepekkel, szik-erekkel, mocsárral mozaikolt foltja helyezkedik el. A Tisza-hullámtéren kaszáló réteket, különböző korú erdőket, szántókat találunk. A vizsgálatkor folyamatosan magas hó borította valamennyi területet. Megfigyeléseimet napi gyakorisággal, munkámtól függően különböző napszakokban tettem, többnyire reggel 7 óra és este 16 óra között. EREDMÉNYEK A tapasztalt viselkedés-változások A szélsőséges környezeti hatások sajátos reakciókat váltottak ki az állatvilágból. Megfigyeléseimet a tapasztalt viselkedés-változások, reakciók alapján csoportosítottam. Vonulás, kényszervonulás A kardoskúti Fehér-tónál az első hóig maradó darvak (Grus grus), nagy lilikek (Anser albifrons) és récék (Anas spp.) most is eltávoztak a nagy hideg elől, kivételt jelentett az a semmiből megjelenő 10 példányból álló nyári lúd (Anser anser) csapat, amelyek január én a Fehér-tó melletti magas hóval fedett gyepeken szállt meg. Táplálkozó és nappalozó helyeitől elvágott réti fülesbaglyok (Asio flammeus) január elejére szintén elvonultak (2002. november-decemberben: Kopáncsi-puszta 2 pld., Montág-puszta 2 pld., Vásárhelyi-puszta 1 pld., Királyhegyesi-puszta 9 pld.) A túzok (Otis tarda) nagyobb teleken kóborol, elvonul (FODOR ET. AL. 1971; STERBETZ, 1977), csak a maximum 10 cm-es, nem tartós hóborítás mellett képes áttelelni (STERBETZ, 1976). A Csanádi-puszták térségében példányos populáció él, számuk az utóbbi 15 évben lassan emelkedett. Az utóbbi évek enyhe telein állandó maradt, most december 29-én láttuk az utolsó csapatot - 13 pld. - a Királyhegyesipusztán. A délre távozottak csak az enyhüléssel érkeztek vissza. Március 2-án jelent meg az első két, észak felé tartó madár Kiszombor felett (VEPRIK RÓBERT személyes közlése), majd március 12-én a Hódmezővásárhely és Mártély közigazgatási határa felett egy szintén észak felé repülő példányt figyeltek meg (TÖLGYESI GYÖRGY személyes közlése), egy ugyancsak észak felé tartó madarat Makó felett láttunk MÉSZÁROS CSABÁval március 19-én. A tavaszi szinkronszámláláskor a korábbi évek mennyiségét találtuk, azaz komolyabb veszteség nélkül átvészelte a vonulást. Áttelelések A pusztákon rendszeresen telelnek át minden évben ragadozó madarak, egerészölyvek (Buteo buteo) és gatyás ölyvek (Buteo lagopus) ritkábban pusztai ölyvek (Buteo rufinus) is. A nagy havazásokkal az első két faj egyedszáma nem csökkent, a pusztai ölyv azonban eltűnt. Vörös vércséből (Falco tinnunculus) szinte kizárólag hímek teleltek át. Kis számban, de rendszeresen mutatkozott kerecsensólyom (Falco cherrug), és vándorsólyom (Falco peregrinus). Minimálisra csökkent a kékes rétihéják (Circus cyaneus) száma. A táplálékhiány a tanyák környékére szorította őket is, sőt a leghidegebb időszakban, január közepén Hódmezővásárhely város belterületére is betévedt egy alacsonyan átlibegő hím. A Kakasszéki-tó kedvelt áttelelő helyük a bölömbikáknak (Botaurus stellaris), ezúttal két alkalommal kellett teljesen legyengült gémet mentenünk kollégáimmal. Legfurcsább eset az volt, amikor a Hódmezővásárhely belterületén lévő Csomorkányi út 78. számú ház udvarára száll be egy elcsigázott egyed. A foglyok (Perdix perdix) és a fácánok (Phasianus colchicus) csapatai az utak és tanyák környékére szorultak. Ez a fogoly esetében kiváló számlálási lehetőséget nyújtott. A Vásárhelyi-puszta középső, az ún. ficséri lénia, illetve a pusztaszéli-út által határolt részein 12 csapatban 89 példányt találtam rendszeres bejárásaim során, párokra szakadásuk március első hetében kezdődött, mint ez általában a nagy telek után jellemző (SZEDERJEI & STUDINKA, 1962). Az évi tömeges pusztulással járó katasztrófa szerencsére 2

3 Állattani megfigyelések telén a Dél-Alföldön Kotymán László nem ismétlődött meg, előző évihez hasonló létszámú maradt állománya a csongrád megyei állománybecslések szerint (SZÉL, 2003). A nappal kiolvadó letakarított útszélek, az állattartó telepek és tanyák ezúttal is kedvelt táplálkozó helyeik voltak a búbos pacsirtáknak (Galerida cristata). A tél folyamán állandó létszámban mutatkoztak. Néhány számlálás eredménye: december 23-28: a ficséri kövesúton Kardoskút és Hódmezővásárhely között (36 km) 39 pld. + Sóstói telepen 16 pld., január 8: a Sóstói telepen 17 pld. + telep és Hódmezővásárhely között (25 km) 13 pld.. Becslésem szerint csak a Vásárhelyi-puszta védett részén a tanyákon és állattartó telepeken minimum pld. telelt át. Más alföldi megfigyelésekhez (KOVÁCS, 1981) hasonlóan a nagy havazásokkal is kitartott a sárgacsőrű kenderike (Carduelis flavirostris). Decemberben még nagy csapatokban (maximum 213 pld.) a kardoskúti Fehér-tó medrében sziki sóballán (Sueda maritima) táplálkozó csapataiból azonban csak 3-8 pld. maradt, ezek hasonlóan a legtöbb fajhoz, a letakarított utak mellé húzódtak. Január 20-a körül két napra megenyhült a tél, ekkor rövid időre megjelent a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros). Hódmezővásárhely város déli oldalán lévő Kása-erdőben és a honvédségi laktanya magas fáin éjszakázó, több év viszonylatában körülbelül 25 ezer és 100 ezer közötti létszámmal áttelelő vetési varjak (Corvus frugilegus) a zord hidegben eltűntek, csak február második felében jelentek meg ismét, közben valószínűleg délre mozdultak el. A kietlen havas tájban oázisként működött a hódmezővásárhelyi szennyvíztisztító termál kifolyója, ahol egy erdei cankó Tringa ochropus, nyolc jégmadár (Alcedo atthis) és egy hegyi billegető (Motacilla cinerea) telelt át (BARANYAI ANTAL személyes közlése). Csoportosulás, nagy csapatok kialakulása A növény és magevők a magas hó miatt a letakarított utak mellé, szérűskertekbe, tanyák jószágállásaira szorultak. A Vásárhelyi-pusztán, a Hód-Mezőgazda Rt. Ficséri Üsző-telepének szérűskertjén számoltuk, becsültük TÖRÖK SÁNDOR, kollégámmal a legtöbb csoportosuló mezei nyulat (Lepus europeus), mintegy példányt, de hasonló mennyiségek gyülekeztek a Körös-Maros Nemzeti Park Sóstóitelepének szérűjén is, itt volt a létszám január végén. Ilyen méretű csoportosulást korábban soha nem tapasztaltam. Invázió Kiemelkedő mozgalmat produkált az inváziós hajlamú, parciális vonuló (Halmos &. Csörgő 1999) meggyvágó (Coccothraustes coccotraustes). A Tisza-hullámtéri bejárásom során február 15-én a sándorfalvi szakasz mintegy 50 hektáros öreg erdejében, amerikai kőrisen (Fraxinus pennsylvanica) táplálkozó 40 példányos csapatát észleltem, mindössze 30 süvöltő (Pyrrhula pyrrhula) mellett. Korábban ez az arány messze a süvültő javára billent. A városi etetőkön is a harmadik legnagyobb létszámú faj volt, maximuma 21 pld.. Még a Vásárhelyi-pusztán is megjelent (február 20.). Talán nem lehet véletlen, hogy más irodalmi forrás is (KALOTÁS, 1987) szélsőségesen hideg télen való nagy számú megjelenését említi. Elhullások A mezei nyúl elhullások január közepétől voltak tapasztalhatók, februárra már tömeges méreteket öltöttek. Tanyai gazdák elbeszélései az őz (Capreolus capreolus) elhullásáról tudósítottak a vásárhelyi és székkutasi határból. A vadgazdák felmérése szerint Dél-Tiszántúlon mezei nyúlból vadászterületenként 70, 80, 200 egyed, illetve az állomány 6%-a hullott el, főleg az utak mentén, őzből területtől függően az állomány 5, 7, 10, 14%-a elpusztult, elsősorban gidák (PONGÓ & KOMOLY, 2003). A tényleges pusztulás azonban ezeket az adatokat meghaladhatta, hiszen az utak mellett és a szérűskerteknél keresés nélkül is több tucat mezei nyúl-dögöt találtam. Bent a járhatatlan hósivatagban pedig a ragadozók gyorsan eltüntették a maradványokat. Sokat elmond az elhullás méreteiről, hogy tavasszal a rókakotorékok feltűnően prédaszegények voltak (PONGÓ & KOMOLY, 2003). Vörös vércsék (Falco tinnunculus) a pusztákon min- 3

4 A Puszta 2002 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve den télen rendszeresen áttelelnek, kedvelt éjszakázó helyük a ficséri mesterséges telep (KOTYMÁN, 2001) ládái. Most egy alkalommal találtunk munkatársaimmal legyengülés következtében elpusztult madarat, azonban a tavaszi fészkelő állomány visszaesése sokkal komolyabb méretű elhullást feltételez. Még érzékenyebben reagált a zord időjárásra a gyöngybagoly (Tyto alba). E déli elterjedésű faj különösen érzékeny a tartós nagy hidegre, másutt is jelentős mértékű elhullását észlelték hideg télen (KALOTÁS, 1987). Hét elhullott példány adata: - december hónap: Hódmezővásárhelyen a Szög utcában egy példány - január hónap: Mártély, Szélmalmos-dűlő egyik tanyáján egy példány istállóban, - január hónap: Maroslelén egy példány, - január 22.: Nagymágocs faluszéli tanya és szomszéd tanya, egy-egy elhullott példány, - január 27.: KMNP Sóstói-telep hodály abraktárolójában két példány. Érdekes módon a kuvik (Athene noctua) esetében nem tapasztaltunk hasonló elhullást. A tanyai emberekkel beszélgetve kiderült, hogy a kis bagoly legtöbb korábbi fészkelő helyén költésbe állt, hallották tavaszi kiabálását. Táplálkozási anomáliák A magas hótakaró kialakulást követő két-három hétig találtunk legyengült, igen bizalmasan viselkedő egerészölyveket. Január végétől azonban ismét erőre kaptak, az ekkorra elhullott mezei nyulak, őzek, fácánok terített asztalt biztosítottak számukra. A kiéhezett egerészölyvek viselkedése megváltozott. Csoportosultak, és a legalapvetőbb elővigyázatosság is hiányzott belőlük. Például Ficséren (Vásárhelyipuszta), kövesúton elgázolt mezei nyúlon 10 ölyv és 2 szarka (Pica pica) táplálkozott. Január elején az egyik juhhodály mögött frissen elfogott házi galambot (Columba livia forma domestica) tépő egerészölyv 5 méterre bevárt. A Mártély és Mindszent közötti vasútvonal mentén egy a vonat által elgázolt mezei nyúl dögön 5 példány táplálkozott, amikor az arra haladó vonat közülük kettőt elgázolt. Egy öreg rétisas (Haliaeetus albicilla) szintén gyakran rájárt mezei nyúl dögökre Ficséren. A növényevőket a hó elzárta lágyszárú táplálékuktól, és január közepétől egyre inkább észleltem az útmenti cserjék, kis fák törzsén, ágain mezei nyúlra utaló rágást. Február végére ez a táplálék olyannyira meghatározóvá vált a mezei nyúl számára, hogy a bokorsorokon a hóréteg felett maximum 0,6-0,8 méter magasságig, a hó olvadásával akár tövig, teljesen kopaszra rágták az ágakat, törzseket. Különösen kedvelték a kökényt (Prunus spinosa), az ezüstfát (Elaeagnus angustifolia), a gyalogakácot (Amorpha fruticosa), a fehér akácot (Robinia pseudoacacia) és a vadkörtét Pyrus pyraster. Érdekes módon az irodalom (FARAGÓ 2002, KOVÁCS & HELTAY, 1993, SZEDERJEI & STUDINKA, 1962) nem említi a kökény és a gyalogakác előfordulását a mezei nyúl táplálékában, annak ellenére, hogy az Alföldön elterjedt, gyakori taxonokról van szó. Másik fontos táplálékuk a gazdasági széna volt. A szérűskertek környékére szorult mezei nyulak a Sóstói telepen, nagy bála lucerna szénát ettek meg a tél folyamán. Érdekes módon az őzek kevésbé keresték az ember közelségét, de a szérűskerteket és a földeken felejtett széna és szalma bálákat ők is előszeretettel látogatták.... és akiknek előnyére szolgált a kemény tél A Csongrád megyében fészkelő rétisas párok közül négy pár február végén, március legelején tojásán ült, nyár elején pedig rekordszámú fiókát repített. A tartósan magas hóborítás ugyanis a költés legérzékenyebb szakaszában lehetetlenné tette a gazdasági tevékenységeket, az erdészeti, mezőgazdasági munkákat, vadászatot, horgászatot. Kiránduló sem igen akadt a járhatatlan hósivatagban. 4

5 Állattani megfigyelések telén a Dél-Alföldön Kotymán László Védelmi intézkedések A Sóstói-telep udvarára minden év telén bejárnak a foglyok, most is így történt. A szérűskert báláskazal nyújtotta szélárnyékában és a közeli talajút hótól letisztított felületére nagyobb mennyiségű napraforgómagot és kukoricát szórtunk ki számukra. Előző teleken komoly konkurenciát jelentő vetési varjak elmaradása következtében a foglyok mellett a balkáni gerlék (Streptopelia decaocto) és a házi galambok, házi verebek (Passer domesticus) és mezei verebek (Passer montanus), tengelicek (Carduelis carduelis) voltak ennek haszonélvezői. A ragadozómadaraknak juhhúst helyeztünk ki, amit egerészölyvek és rókák (Vulpes vulpes) látogattak. A vasúton és az utak mellett a gépjármű forgalom által elütött mezei nyulakat a veszélyes forgalomtól távolabbra vittük, a prédára járó, táplálkozó madarak elgázolásának megakadályozására. Az enyhüléssel március 12-én egycsapásra megjöttek a ludak, récék, darvak, partimadarak (Charadrii), sirályok (Larus sp.), mezei pacsirták (Alauda arvensis) és seregélyek (Sturnus vulgaris). Hosszú csipkerózsika álmából ismét feléledt a táj. A néhány napja még kietlen és elnéptelenedett hósivatagot a fáradt sárga színű gyep, feketéllő, párát lehelő szántók, ég kék színű vízfoltok, tarka és változatos életközösség váltotta fel. ÖSSZEFOGLALÁS A as tél bár környezeti paramétereiben szélsőséges volt, azonban szerencsére mégsem járt az évihez hasonló pusztító hatással. Komolyabb méretű elhullás a mezei nyúlnál, az őznél és a gyöngybagolynál volt igazolható, a tavaszi állomány-viszonyok alapján a vörös vércse és a fácán esetében feltételezhető. A ragadozók a hideg idő beállta után az elhullott állatok tetemeire jártak rá így viszonylag könnyen átteleltek. A nehezebben alkalmazkodó fajok vagy a táplálék-specialisták elvonultak. Figyelemre méltó és rendhagyó volt az itt telelő vetési varjak télközépi eltávozása, a nyári ludak januári megjelenése és a hegyi billegető áttelelése. A hosszú ideig tartó, magas hóborításra érzékeny fogoly szerencsésen áttelelt, a túzok pedig elvonult és veszteségek nélkül érkezett vissza. Legfontosabb áttelelő helyek a lakott területek, a letisztított utak és a szérűskertek voltak. SUMMARY The winter of the years was extreme in its environmental parameters, but luckily it did not cause such huge damages as in the winter of Considerable perishing was detected in the case of deers, hares and barn owls. Based on the spring population of the Kestrels and Pheasants, the perishing of these two species can be presumable. The predators eated the dead animals in the hard times, so they could overwinter easily. Species which has got lower adaptability and food-specialists migrated away. The wintering Rooks migrated away in the middle of the winter, the Greylag Geese appeared in January and some Grey Wagtail owerwintered. Gray Partridges owerwintered luckily although this species is very sensitive for the long winter with high snow coverage. Great Bustards migrated to south and luckily they came back without losses. The most important wintering sites were the inhabited sites, road sides and farmyards for many species. 5

6 A Puszta 2002 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve IRODALOM FARAGÓ, S. (2002): Vadászati állattan. Mezőgazda Kiadó. p. 496 FODOR, T, NAGY, L. &. STERBETZ, I. (1971): A túzok. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. p. 156 HALMOS, G. &. CSÖRGŐ, T. (1999): Migration and wintering of Finches (Fringillidae) in the Charpathian Basin based on ringing recoveries. Ornis Hung. 8-9: p KALOTÁS, ZS. (1987): Az évi szokatlanul kemény tél néhány madártani vonatkozásáról. Madártani Tájékoztató 1987/3-4. p KOTYMÁN, L. (2001): A vörös vércse (Falco tinnunculus) és a kék vércse (Falco vespertinus) telepítésének gyakorlata a Vásárhelyi-pusztán. Túzok 6. p KOVÁCS, G. (1981): Forschungen über die auf den Salzböden von Hortobágy und Bihar lebenden Wintersingvögel. Aquila 87. p KOVÁCS, GY. & HELTAY, I.: A mezei nyúl. A Hubertusz Bt. és a Magyar Mezőgazdaság Kft. kiadványa. Budapest. p. 177 PONGÓ, GY. & KOMOLY, T. (2003): Vad-kár. Vadászrész 3.(1.) p SZEDERJEI, Á. &. STUDINKA, L. (1962): Nyúl, fogoly, fácán. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. p. 287 STERBETZ, I. (1976): A kelet-magyarországi túzok- (Otis t. tarda L.) populációk területigényének alakulása. Aquila 82. p STERBETZ, I. (1977): A túzok (Otis t. tarda L.) környezete Magyarországon. Aquila 83. p SZÉL, I. (2003): Csongrád megye vadgazdálkodása ( ). Vadászrész 3.(2.) p

7 Kotymán László 7