SZÉKKUTAS KÖZSÉG EGÉSZSÉGTERVE
|
|
- Dénes Mezei
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZÉKKUTAS KÖZSÉG EGÉSZSÉGTERVE
2 Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. - Magyarország Alaptörvénye, Szabadság és Felelősség XX. cikk (1) bekezdés - A települési egészségterv egy komplex programtervezet, amely a település lakossága életminőségének, életfeltételeinek javítását szolgálja, magában foglalva a kiinduló helyzet felmérését, a cselekvési terv kidolgozását. Célja, a településen élők életminőségének, ezen belül is egészségi állapotuknak javítása, fejlesztése, közösségi erőforrások mozgósítása. Az egészség az ember testi, lelki állapotának és szociális helyzetének egyensúlya. 2
3 1.) Általános bevezetés Székkutas Község Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az egészségügyi ellátórendszer minél szélesebb körben hozzáférhetővé váljon a lakosság számára, és a népesség egészségi állapota is javuljon. Az Egészségterv hosszú távú célja, hogy emelkedjen a székkutasi lakosok egészségben eltöltött életéveinek száma, és ezáltal életminősége. Ez egy hosszú folyamat, amelyben a lakosság egészségmagatartásának jelentős változáson kell átesnie ahhoz, hogy a XXI. század kihívásainak meg tudjon felelni. 2.) Székkutas község egészségképe, az állapotleírás 2.1.) A település bemutatása Székkutas község Magyarország Dél-Alföld Régiójában, Csongrád megye középső részének keleti felén, Hódmezővásárhelyi Kistérségében fekszik. A kistérség a Körösök és a Maros folyó által lehatárolt Körös-Maros közi síkság területén helyezkedik el. A kistérség két kistáját, a Dél-Tisza völgyét és a Csongrádi-síkot érinti. Székkutas területe: ha. Népessége: 2355 fő. Tengerszint feletti magassága 80 és 101 méter közötti. Földjét a Körös, Maros és Tisza folyók áradmányai képezték. A határ felszíni talaját, az őskori növényvilág elkorhadt és folyton halmozódott iszapjával elegyesedettnek találták. A kakasszéki és a Kútvölgyi-ér két oldala homokos természetű. A táj takarója viszonylag változatos. A határban van televény, de van szikes, agyagos és mésztartalmú rész is. A csernozjom talajtípusok a talajtakaró összfelületének nagyobb részét teszik ki. Ezen belül a legnagyobb területre agyagos vályog, vályog mechanikai összetételű, gyengén savanyú kémhatású, mélyben sós réti csernozjom talajok terjednek ki. A védett ártéren a humuszos öntéstalajok, a hullámtéri részen pedig nyers öntéstalajok a jellemzőek. A falu területének éghajlata igen szeszélyes. A napi, illetve az évi hőmérsékleti értékek pozitív és negatív irányban is nagy kilengésűek. Az évi átlagos középhőmérséklet 18 0 C. A vidéket korai tavaszodás, tartós forró nyár és hosszantartó meleg ősz jellemzi. A napsütéses órák száma megközelíti a 2100 órát, a legoptimálisabb napfényellátottságú területekhez tartozik. A terület csapadékellátottsága eléggé szűkös, a csapadék évi mennyisége 580 mm. A forró nyarakon vízhiány keletkezik, amelyet öntözéssel próbálnak enyhíteni. A tél enyhe, rövid, fagyos időszakok előfordulnak. Korai fagyok már októberben, késői fagyok még áprilisban is jelentkezhetnek. A téli napok száma kb. 28 nap. A falu területén a délnyugati-déli szelek a jellemzőek. Székkutastól délkeletre földutakon járható be az egészen a kardoskúti rezervátumig elnyúló székkutasi vagy ficséri puszta. A pusztán, főleg a szikes foltokon terem napjainkban is a kamilla. Jelenleg is működik községünkben az ország egyik Herbária kirendeltsége, mely munkahelyteremtés szempontjából is igen fontos a helyieknek. A község nevezetessége a Piroska-féle szélmalom, a Békéscsaba felé tartó vasútvonal túloldalán, az állomástól 750 méterre található, a 47-es főút mentén. Az 1920-as években, diák korában a faluban vendégeskedett Hugo Hartung ( ), későbbi híres német író. Kutaspusztai élményeit örökítette meg az: Ich denke oft an Piroschka (Gyakran gondolok Piroskára) című regényében, amit 1954-ben írt meg. Mind a könyv, mind a belőle készült film világhírű lett. Hugo Hartung könyve az első és utolsó olyan mű a világirodalomban, amelynek története a kutasi pusztán és környékén játszódik. A községtől hat kilométerre Orosháza felé található Kakasszék, mely közigazgatásilag Székkutas IV. kerülete. Az 1920-as években az akkor még mintegy 3 km hosszú kakasszéki Sziksóstó partjára üdülőházak és villák épültek. 3
4 Dr. Genersich Antal, kórházigazgató, főorvos felismerte és bebizonyította a víz gyógyhatását és a már meglévő bérelt ingatlanokban, elhelyezte a vásárhelyi Erzsébet kórház betegeit ben épült fel a kakasszéki szanatórium Szathmáry János tervei alapján. A reuma- és mozgásszervi szanatórium jelenleg a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház reuma- és rehabilitációs osztályaként működik, a betegek nem csupán Hódmezővásárhelyről, hanem a környező városokból és falvakból is érkeznek. Székkutas látnivalóinak részét képezi a neoromán Református templom, a neogótikus Római Katolikus templom, Kardoskúti-Fehér-tó, a Maczelka- és a Temesváry-kúria is. 2.2.) A település statisztikai adatai, elemzések A rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a hatvanas évek közepe óta Magyarország egészségi állapota romlik. Csongrád megye, ezen belül Székkutas lakosságának egészségi állapota kisebb eltérésekkel az országos helyzetet tükrözi. A megbetegedési mutatók az országos átlagnál rosszabbak a cukorbetegség, a magas vérnyomás, az ischaemiás szívbetegség, az asthma bronchiale, a hörgőrákos és a pszichiátriai megbetegedésekben. A haláloki szerkezet évek óta azonos, összességében a keringési rendszer és a daganatos megbetegedés dominanciája jellemző. Magas a dohányosok, az alkoholfüggők és az elhízottak száma. A születések száma stagnál, ezzel szemben magasabb az elhalálozások száma, így a település népessége az országos és az európai mutatókhoz hasonlóan folyamatosan csökken. Egészségtervünk megvalósításához, eredményeinek méréséhez halálozási, megbetegedési és egészségmagatartási adatok rendszerezett gyűjtése válik szükségessé települési szinten. Jelenleg ezek az adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Ebből adódóan, ha mérhető programot kívánunk működtetni, először a lakosság egészségi állapotát monitorozó rendszert kell kidolgozni, melynek főbb elemei: demográfiai, társadalmi, halandósági, megbetegedési és egészségmagatartási adatok, melyből elemzések készíthetők ) Demográfiai adatok Székkutas népessége január 1-jén: fő. Megoszlását a következő diagram mutatja: Lakosság száma év 4-6 év év év év 60 év felett Korcsoportok 4
5 A népesség alakulását a természetes népmozgalom az élve születések és halálozások valamint az el- és bevándorlás befolyásolja. Az elvándorlás a fiatalabb korosztályra jellemző, melyet a munka és a megélhetés tesz szükségessé. A településre való bevándorlás igen csekély mértékű. A község demográfiai adottságai kedvezőtlenek, mind az élveszületési, mind a halálozási arányszámok tekintetében. A népesség kor összetételénél láthatjuk, hogy a gyermeklétszám csökken, az idősebb korosztály létszáma nő. Településünk az elöregedés felé tart. A település lakónépességének korcsoport szerinti megoszlása: KORCSOPORTOK FELETT ÖSSZESEN Születés és halálozás Összesen Születés (fő) Halálozás (fő) A lakosság iskolai végzettség szerinti megoszlása Iskolai Végzettség 8 általánosnál kevesebb Általános Iskola Szakmunkásképző Gimnázium, Szakközépiskola Egyetem, Főiskola Fő 12% 31% 26% 23% 8% 2.3.) Gazdasági környezet, foglalkoztatás, szociális helyzet Székkutas mezőgazdasági jellegű település, ezen belül a növénytermesztés a jellemző, mely egyben a lakosság fő megélhetési formája. A mezőgazdasági őstermelők aránya magas. A Székkutasi Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezet jelenleg 55 főnek ad munkát. A HERBÁRIA Gyógynövény Zrt. helyi üzemében 70 főt foglalkoztatnak. A harmadik legnagyobb munkáltató Székkutas Község Önkormányzata és intézményei. Településünkön az egyszemélyes vállalkozások a jellemzők, alkalmazottat igen kevesen foglalkoztatnak. Községünkben is egyre magasabb a munkanélküliségi ráta, a munkalehetőségek csökkennek, az életszínvonal romlik. Nő azon családok aránya, ahol egyik szülő sem rendelkezik rendszeres jövedelemmel. Mindezek negatív hatással vannak az érinttettek egészségi és mentális állapotára is. Nő a szorongásos és depressziós betegségekre való hajlam. 2.4.) A természetes és épített környezet Székkutas 1950-től közigazgatásilag is önálló település. Az 1963-ban jóváhagyott községrendezési terv biztosította a faluközpont kialakítását. Kultúrház, óvoda, iskola, egészségház, ABC Áruház és sorházak épültek. A legnagyobb számú magánház építkezés a 70-es, 80-as évekre tehető. Napjainkban kevés új lakás épül. 5
6 Településünk kiterjedt külterülettel rendelkezik, 7 tanyai körzetre tagozódik. A lakások száma 1080 db. Belterületi 761 db, külterületi 319 db. Vezetékes gázellátásba bekapcsolt lakások száma 628 db. Vezetékes ivóvízzel ellátott lakások száma 667 db. Szennyvízcsatornába bekapcsolt lakások száma 103 db. A község részben közművesített. A villanykiépítettség a belterületen 100 %, ivóvízhálózat 99 %, a földgázvezeték 90 %-os mértékű. Településünk a 47-es számú főút két oldalán épült, mely jó forgalmi adottságokat biztosít, valamint kedvező kapcsolatokat teremt a környező városokkal és községekkel. Az önkormányzati utak hossza 15 km, ebből 9,4 km burkolt, kiépített. Sajnos az utak állapota egyre romlik, településünkön 6 utcában nincs szilárd burkolat. A külterületi utak megterhelése igen nagy, esős időszakokban szinte járhatatlanok. A járdák állapota részben kielégítő, sok helyen javításra, felújításra szorulnak. Falunkban 1400 méter hosszú kerékpárút van kiépítve. Az Orosháza, illetve Hódmezővásárhely felé történő bővítésére közeljövőben kerül sor. A vasúti és autóbusz közlekedés a környező településekre biztosított. A kommunális hulladék elszállítása heti rendszerességgel történik az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. által. Székkutas levegőminősége tiszta, megfelelő mind a fűtési, illetve nem fűtési időszakban. Ipari jellegű levegőszennyezés nem jellemző. Az ivóvíz fluortartalma kevés, arzéntartalma magas. Az ivóvíz minőségének javítása érdekében településünk csatlakozott a Dél-alföldi Régió Ivóvízminőség- javító Programhoz ) Közbiztonság Székkutas lakosságának a biztonságérzetét leginkább a területen ismertté vált bűncselekmények, és egyéb jogsértő cselekmények nagyságrendje, összetétele befolyásolja. A település közbiztonsága hosszú évek óta jónak, kielégítőnek értékelhető. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság évi beszámolójából kiderül, a bűnügyi fertőzöttség viszonylag alacsony. Az ismertté vált bűncselekmények száma a évhez viszonyítva 54%-kal emelkedett, összesen 2725 deliktum került regisztrálásra. Ebből Székkutas község közigazgatási területén 56 bűncselekmény került regisztrálásra. A vagyon elleni bűncselekmények száma 17-ről 26-ra nőtt, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a lopások száma nem változott (7), de a betöréses lopás 5 esettel gyakrabban fordult elő, mint egy évvel korábban. A közrend elleni bűncselekmények száma pedig 6-ról 21-re növekedett, melynek hátterében a garázdaságok, a visszaélés kábítószerrel és a visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűncselekmények számában bekövetkezett növekedés áll. Megállapítható, hogy a személy elleni bűncselekmények szám 2-ről 4-re emelkedett, míg a közlekedési (2) és a gazdasági bűncselekmények (3) száma nem változott. Az Egészségterv kialakításához készített felmérésből kiderült, hogy a helyi diákok (4-8. osztályig) 55,69 %-ban elégedettek a közbiztonságot illetően, míg a felnőttek közül a megkérdezettek 32,35 %-a. 2.6.) Intézmények, kulturális szolgáltatások, civil szervezetek Székkutason tól működik a Napközi-otthonos Óvoda január 1-től kezdte meg működését a Kismackó családi napközi, mely nagy segítséget jelent azoknak a családoknak, ahol a szülőnek a gyermek 3 éves kora előtt lehetősége van a munkába való visszatérésre, vagy akár alkalmi állást vállalni. Az óvodában négy terem áll rendelkezésre a gyermekek befogadásához. Ellátásukról 6 óvónő és 3 dajka gondoskodik. A 6-14 éves korosztály a nemrégiben felújított, korszerűsített Gregus Máté Általános Iskolában, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Klauzál Gábor Általános Iskola és 6
7 Óvoda fenntartásában kezdte meg tanulmányait 2011 szeptemberében. 1-8 osztályig évfolyamonként 1-1 osztállyal folyik az oktatás. A diákoknak a tanuláson kívül lehetőségük van szakkörökre, sportrendezvényekre, táncoktatásra járni. A falu központjában található Művelődési Ház ad teret az ünnepségeknek, kiállításoknak, falugyűléseknek, rendezvényeknek. Itt található a több mint kötetes könyvtár, ahol a kölcsönzés, olvasás mellett az e-magyarorszag.hu Internetes szolgáltatást is igénybe lehet venni. A Polgári Törvénykönyv 1987-es és 1993-as módosítása, és az egyesülési jogról szóló évi II. törvény garantálják az egyesülési jogot, és biztosítják az egyesületek, alapítványok létrehozásának lehetőségét. Az egyesülési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, amelyet a Magyar Köztársaság elismer, és biztosítja annak zavartalan gyakorlását. (Az egyesülési jogról szóló évi II. törvény 1. ) Az egyesületeknek nagy szerepe van a község fejlődésében, átalakulásában. Tagjaik rendezvényeket szerveznek, különböző országos és megyei versenyekre járnak, így öregbítve településünk hírnevét. Jelenleg 6 bejegyzett, civil szervezet működik a községben. Számukra a Területi Gondozási Központ biztosít lehetőséget a rendszeres összejövetelre. 2.7.) Egészségügyi és szociális intézmények Feljegyzések alapján a Székkutas község területén élő lakosok egészségügyi alapellátása már több mint 100 éve biztosított. Kezdetben halottkémlést, himlőoltást, az iskolák közegészségügyi ellenőrzését végezték, továbbá ellátták a hatósági szegénybetegek gyógyítását is ban a külterületi tisztiorvost egy helyi, vezető körzeti orvos váltotta fel. A növekvő megbetegedések következtében 1952-ben megindult a betegellátás és az orvosi munkakörök megosztása, a területet kettő körzetre osztották. Ez a megosztottság napjainkig is megmaradt. Székkutas központjában a főútvonaltól néhány méter távolságra a Bem utca 1. szám alatt található az Egészségház épülete. Az intézmény 1985-ben épült, felújítása 2004-ben történt. Az épületben helyet kaptak a korábban a község különböző pontjain elhelyezkedő rendelők és a gyógyszertár. Az egészségház területe 654 m 2. Az épületben különálló gyógyszertár található 5 helyiséggel, valamint járóbeteg-szakellátás helyiségei 4 rendelő, 2 váró, 2 kezelő, 2 vizsgáló, 1 laboratórium, 7 közlekedő, 20 szociális helyiség. Gyógyszertár A településen 1933 augusztusa óta működik gyógyszertár. Területe 185,45 m 2. Az igényesen felszerelt gyógyszertár jelenleg vállalkozásban üzemel. A szolgáltatás minden hétköznap igénybe vehető, ügyeletes patika a környező városokban található. Háziorvosi rendelő A falu polgárainak egészségügyi alapellátását 2 fő háziorvos biztosítja. Az egyikük vállalkozóként látja el a feladatát. Az orvosok munkáját egy-egy fő asszisztens segíti. Külön bejárattal rendelkezik a két háziorvosi körzeti rendelő. Az egyik körzethez 1513 fő, míg a másikhoz 749 fő bejelentett beteg tartozik. A lakosság egészségi állapota egyre inkább romlik. A legutóbbi felmérés alapján a lakosság csupán 5%-a nem jelentkezett az orvosi rendelőben. Az orvoshoz fordulás gyakorisága: napi forgalom fő. 7
8 Labor A két orvosi rendelő között helyezkedik el a laboratórium helyisége. Itt hetente egy alkalommal helyben történik vérvétel orvosi asszisztens közreműködésével. Vizsgálatra a vért Orosházára szállítják, így a székkutasiaknak nem kell vidékre utazniuk a vizsgálatért. Fogorvosi rendelő A fogorvosi rendelő a háziorvosok rendelőjével együtt a községi Egészségházban található. A szolgáltatást a fogorvos vállalkozásban látja el, munkáját egy fő asszisztens segíti. Rendelési idő hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön, keddenként iskolafogászatot végeznek. A leggyakoribb ellátás a fogtömés és a gyökérkezelés, a legsűrűbben jelentkező fogpanaszok a fogínygyulladás és a fogszuvasodás. Család és nővédelmi tanácsadó Külön bejárattal rendelkezik a család és nővédelmi tanácsadó, régebbi nevén anya- gyermekvédelem, vagy köznyelv szerint a védő. A község területén 1 fő védőnő teljesít szolgálatot. Feladata többek között a családtervezéssel kapcsolatos tanácsadás, az anyaságra való felkészülés segítése, a várandós anyák gondozása, a gyermekágyas időszakban segítségnyújtás és tanácsadás az életmóddal, szoptatással kapcsolatban. Ellátja a 0-6 éves korú gyermekek gondozását, elvégzi a helyi oktatási intézményben a védőnői feladatokat, szűrővizsgálatokat. A diákok számára egészségformáló, életmód-alakító, nevelő hatású előadásokat szervez. Fiziotherápiás kezelő Az ellátás szintén az Egészségház épületében működik. A reumatológus javaslatára főleg a éves, és a 60 év feletti korosztály veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Az 1 fő fiziotherápiás asszisztens elsősorban mozgásszervi betegek gondozását végzi reumatholóiai szakrendelések felírása alapján. A fiziotherápia tárgykörébe eső minden kezelést ellátnak helyben a Balneo terápia kivételével. Területi Szociális Gondozási Központ Az intézmény szociális alapellátásokat biztosít a községben élő idős polgárok, illetve a szociálisan rászorultak részére. A szakmai feladatokat 4 dolgozó látja el: 2 gondozónő a házi segítségnyújtásban, 2 a nappali ellátásban és étkeztetésben vesz részt július 1. napjától új szakfeladattal bővült az intézményi ellátás, bevezetésre került a tanyagondnoki szolgálat, melynek célja a külterületen élők körülményeinek javítása, az alapellátásokhoz, orvosi ellátáshoz való hozzájutás elősegítése, az izoláció elkerülése. A tanyagondnoki szolgálatot 1 fő férfi dolgozó látja el. 3.) A problématérkép megjelenítése, a cselekvési terv 3.1.) A lakosság életmódjának jellemzése A településen élő közösség fő jellemzője a mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás és a hiányos egészségkultúra. A lakosság körében a legelterjedtebb sportág a kerékpározás és a futás, de többen járnak át a környező városokba úszni és teniszezni is. Létszámuk a helyi polgárok csupán 37%-a, az aktív sportolók 6%-a mellett. Az óvodában jelenleg egy 3 hetes egészségmód projekt zajlik, melynek a mozgás is fontos részét képezi. Az általános iskolában minden osztály számára naponta tartanak testnevelés órát. A községben a sportolási lehetőségek többségének az 1958-ban épített sportpálya ad helyet. 8
9 Itt található a labdarúgó-, és kézilabdapálya, strandröplabda-pálya, tekepálya, salakpálya, a benti helyiségek között fellelhető egy kisebb tornaterem, valamint egy konditerem is. A téli időszakban a diákok a Művelődési házban sportoltak gazdasági szempontok miatt. A sportpálya átalakítása, felújítása a községi önkormányzat legfőbb céljai között szerepel. A felmérésből kiderült, hogy a fiatalok többsége görkorcsolyázni, kerékpározni, kézilabdázni, és focizni szeret, de kedvelik az iskola által szervezett sporttevékenységeket is, például az úszást. Rohanó világunkban a közösségi rendezvényeknek még nagyobb a szerepük. A helyi lakosok a civil szervezeteknek köszönhetően többféle program között is választhatnak. A megkérdezettek a Mezi fesztivált, a Lovasnapot, a karácsonyi ünnepséget és a nemzeti ünnepekről való megemlékezéseket részesítik előnyben. Többen szorgalmaznák a színházi előadásokat, a mozit, valamint a sportágválasztó rendezvényt, mely nagy sikernek örvend a környező városokban (Hódmezővásárhely, Makó). A kérdőívben a helyi szolgáltatások minőségére is kitértünk. A lakosok több mint 80%-a elégedett a Posta és a helyi takarékszövetkezet szolgáltatásaival, valamint az óvodai és iskolai ellátással. A tömegközlekedés és az élelmiszervásárlási lehetőségek esetében megoszlanak az arányok, és többen hiányolnak egy igényes, kulturált vendéglátó egységet is (cukrászda, étterem). 3.2.) A lakosság egészségi állapotát befolyásoló kockázati tényezők A lakosság egészségi állapotát, a születéskor és a további életkorokban várható átlagos élettartam hosszát, alapvetően befolyásolja az életmód, az életvitel. Egyes betegségcsoportokban a betegségek kialakulásában az életmódnak, az ehhez kötődő kockázati tényezőknek meghatározó jelentősége van mind a halálozásban, mind a népességet érintő egészségkárosodásban. A rizikófaktorok közül a dohányzásnak kiemelkedő szerepe van a rosszindulatú daganatok, szívkoszorúér betegségek, tüdőbetegségek, valamint az érelmeszesedés kialakulásában. A dohányzás a legjelentősebb népegészségügyi súlyú életmódi tényező, ez okozza a legtöbb megbetegedést, halálesetet. Az életmódot befolyásoló elemek közül nincs még egy, amely önmagában ilyen nagy hatással lenne a halálozás és megbetegedés alakulására. A daganatok 25-30%-ának kialakulásában a dohányzás játszik szerepet. A dohányzó egyéneknél háromszor nagyobb valószínűséggel jelentkezik daganatos kórkép, mint a nem dohányzók esetén. A dohányzás a férfiak születéskor várható élettartamát 7,5, az alkohol 3 évvel rövidíti meg. Az alkoholfogyasztásnak kiemelkedő szerepe van az idült májbetegségek, balesetek, öngyilkosságok, mentális és viselkedészavarok kialakulásában. A kritikus éves férfinépesség körében a dohányzásnak a halálozásban 35%-ban, az alkoholfogyasztásnak 27%-ban van szerepe. Az elhízás nemcsak a mozgásszervi, szív- és érrendszeri, hanem bizonyos daganatos megbetegedések keletkezésének valószínűségét is növeli. Az elhízás, a mozgásszegény életmód, a dohányzás, és az alkoholfogyasztás együttes jelenléte növeli a kockázatát a vezető halálokok valamelyikének vagy halmozott kialakulásának. A kérdőívekből kitűnt, hogy a diákok 26,58%-a már kipróbálta a cigarettát, 59,49%-uk pedig már fogyasztott alkoholt. A megkérdezett felnőtt lakosok 29,4%-a dohányzik, és 50%-uk segítséggel le is szokna a káros szenvedélyről, ezért is lennének fontosak a községben a dohányzást megelőző, leszoktató programok. 3.3.) A lakosság általános egészségügyi helyzetképe Az elsődleges forrásból származó információk azok, amelyek az egészségterv elkészítéséhez 9
10 elsősorban hozzájárulnak, mivel felszínre kerülnek a közösséget érintő egészségügyi problémák, melyek főként a helytelen táplálkozással, és a mozgáshiánnyal kapcsolatosak. Az Egészségterv elkészítése során az a feladat, hogy megoldást találjunk a települést érintő aktuális egészséggel összefüggő problémákra. A helyi állapotfelmérés adataira, sajátosságaira, vizsgálati összesítésékre, tanulmányokra, a statisztikára, illetve a székkutasi általános iskolásokra (4-8. osztály), azok családjára és a községi intézmények dolgozóira építve határoztuk meg a települési színtéren elérendő célokat, és az azok elérése érdekében szükséges tennivalókat. A kérdőíves felmérés során (147 darab) arra kaptunk választ, hogy milyen a községben élők egészségi állapota táplálkozás-, és mozgáskultúrájukat tekintve. Ennek megismerésével könynyebben felmérhető, illetve tervezhető a beavatkozási terv is ) Táplálkozási szokások a kérdőívek alapján A helytelen táplálkozás, a mozgáshiányos életmód káros hatásai nagyban hozzájárulnak a betegségek kialakulásához, a korai halálozáshoz. A lakosság egészségi állapotát meghatározó tényezőnek, a táplálkozási szokások és testmozgás felmérésének eredményeit mutatják be a következő ábrák: Zöldség- és gyümölcsfogyasztás a megkérdezettek körében %-os megoszlásban 1,27 26,58 72,15 Diákok 7,3 29,41 58,82 Felnőttek 4,47 Soha Alkalm anként Rends ze re se n Nem kívánt válaszolni Húsfélék fogyasztása %-os megoszlásban Diákok Felnőttek Vöröshúsok Fehérhúsok Nem fogyaszt húst Nem kíván válaszolni 10
11 Megállapítható, hogy a kérdőívet kitöltő diákok 72,15%-a, a felnőttek 58,82%-a fogyaszt rendszeresen zöldséget, gyümölcsöt. Az eredménynek 100%-os értéket kellene mutatnia, így határozottan fontosnak mondható a rendszeres, napi szintű zöldség és gyümölcs fogyasztására való felhívás. A zöldségek mellett legalább olyan egészséges a hal, melyet a megkérdezettek alkalmanként fogyasztanak, és 1,9% azok csoportja, akik szinte soha. A vöröshúsokat (sertés, marha, birka stb.) még mindig többen választják, mint a fehéreket (csirke, pulyka). Több vizsgálati eredmény is alátámasztja, hogy a mediterrán étrend a helyes, ami sok zöldség, gyümölcs, fehérhús és növényi magvak fogyasztását jelenti. A vöröshúsok bőséges fogyasztásával egészségünkkel is fizethetünk. A megfelelő táplálkozás mellett a mozgás is nagyon fontos. Míg a diákok rendszeresen (testnevelés órák keretében), úgy a kérdőívet kitöltő felnőttek 63,2%-a alkalmanként sportol. A legtöbben kerékpároznak, sétálnak, vagy aerobik foglalkozásokra járnak. A válaszadó lakosok a sportolási lehetőségek közül főként a teniszt, az úszást, a lovaglást és a röplabdázást hiányolják a településről. A megbetegedési elemzések mutatói a háziorvosi praxisok által gyűjtött adatokból állnak rendelkezésre. A monitorozás során pontos tájékoztatást kell kapnunk az új megbetegedésekről, melyek segítségével lehetőségünk van a lakosság egészségi állapotában bekövetkező változásokra mihamarabb reagálni, esetleg a tervet módosítani, vagy a megelőzés és gyógyítás prioritásait megváltoztatni. A települést ellátó háziorvosok statisztikai adatai alapján a leggyakoribb megbetegedések aránya a következő diagramon látható. (2011. évi statisztikai adatok) Pajzsmirigy megbetegedések 19 Mozgásszervi megbetegedések 144 Asztma 51 Daganatok 40 Cukorbetegség 149 Szív- és érrendszeri megbetegedések 205 Magas vérnyomás 354 A kérdőíves felmérés alapján megállapítható, hogy a lakosok közvetlen környezetében előforduló leggyakoribb megbetegedés a szív- és érrendszeri, majd a daganatos megbetegedés, illetve a cukorbetegség. 11
12 A betegség környezeti okai Megoldási lehetőség Cukorbetegség, szívés érrendszeri-, mozgás szervi megbetegedések Allergiás és légzőszervi betegségek - Egészségtelen táplálkozás, elhízás - A lakosság nagy része saját nevelésű háztáji állattartásból biztosítja a család részére a húst. Ebből adódóan elsősorban a főzéshez olaj helyett állati eredetű zsírt használnak, ehhez a táplálkozási szokáshoz a fiatalok és idősek egyaránt keveset mozognak, sportolnak. - Az egészséges ivóvíz hiánya, a csatornázottság alacsony mértéke. - A levegő minimális szennyezettsége, különösen téli időszakban, fűtési szezonban. Előfordul, hogy a hulladékokat a házi kazánokban, kályhákban égetik el. - Dohányzás - Vírusok, bakteriális fertőzések - Depresszió - Tudatformálás, felvilágosítás - Egészséges táplálkozási lehetőségek megismertetése - Rendszeres sportolási lehetőség biztosítása - Fokozottabb gazdálkodás - Csatornázás - Esetenként fűtéskorszerűsítés. - Felvilágosítás, tudatformálás - Dohányzást megelőző, és dohányzásról való leszoktatást támogató programok megvalósítása Magas vérnyomás - Stressz - Stresszkezelő, lelki egészség megőrzésére irányuló egészségfejlesztési programok Az egészség védelme, a betegségek megelőzése, a felvilágosítás és az egészségtudatos magatartás fejlesztése elengedhetetlen a székkutasi polgárok egészségi állapotának megőrzése és javítása érdekében. Azért, hogy az egészségnek, mint megőrzendő értéknek a jelentősége az emberek életében nőjön, prioritást kapjon, minden életkorban kiemelt figyelmet kell szentelni. Ezen célok végett került kidolgozásra Székkutas község Egészségterve, amely a felvilágosításra, a betegségek megelőzésére, az egészség megőrzésére és az egészséges életmód ösztönzésére helyezi a hangsúlyt a következő öt évben. A programok elemei között fellelhetők azok a már korábban elindított akciók, melyek a kitőzött célokat külön-külön is támogatják. 3.4.) Cselekvési terv ) Szervezett oktatásban résztvevő gyermekek Célcsoport: családi napközis, óvodás és általános iskolás gyermekek A program jellege és időtartama: folyamatos és kampányszerű Feladatok végrehajtásában részt vesznek: háziorvosok, testnevelő tanárok, fogorvos, védőnő 12
13 Feladatok: szűrések, oktatások, állandó és kampányszerű programszervezések A Mindennapos testnevelés" és kapcsolódó programok folytatása Felmérések végzése annak érdekében, hogy teljesebb képet kaphassunk gyermekeink egészségi állapotáról Kiszűrt problémákról a szülők személyre szóló értesítést kapnak A további orvosi vizsgálatok szükségességének személyre szóló meghatározása és biztosítása A túlsúlyos gyermekek kezelése. Az elhízással kapcsolatos felvilágosítás mellett hangsúlyt kapna az egészséges táplálkozás és életmód témaköre, valamint a mindennapos testnevelés program mellett a különböző tömegsportok támogatása. A nem kötelező védőoltások népszerűsítése. Főként a HPV (Human Papilloma Virus) elleni oltásé a 7. osztályos lányok körében, hiszen bizonyos esetekben az immunitás nem elég erős ahhoz, hogy megvédje őket. A méhnyakrák elleni oltóanyag stimulálja az immunrendszert, ezáltal biztosítva védelmet a HPV fertőzéssel szemben. Ahogyan a legtöbb védőoltás, ez is arra törekszik, hogy védettséget adjon a fertőzéssel szemben anélkül, hogy át kellene esni a betegségben, illetve annak tünetén. Tudatformáló, felvilágosító rendezvények, előadások, kiadványok, szóróanyagok a gyermekek részére. (mentálhigiénés foglalkozások, beszélgetések szervezése, egészségtudatos magatartás kialakítását célzó programok beindítása, serdülőkorúak számára felvilágosító előadások szervezése, tini klub szervezése, tini ambulancia) Baleset, dohányzás és drogprevenció folyamatos és kampányszerű szervezése Cél: egészséges életmódra való nevelés elősegítése, egészséggel kapcsolatos attitűdök pozitív irányba történő változtatása, a gyermekek egészségi állapotának javítása az elhízott gyermekek számának csökkentése, dohányzó fiatalok számának csökkentése, alkoholt rendszeresen fogyasztó fiatalok számának csökkentése ) A legnagyobb arányban előforduló betegségek megelőzése, visszaszorítása érdekében szervezett programok a lakosság körében, a közötti időszakban Az egészségmagatartást fejlesztő programok egészségállapot felmérések egészségmagatartást fejlesztő tájékoztató programok 13
14 Célcsoport: teljes lakosság, korcsoportos formában A program jellege és időtartama: folyamatos és kampányszerű A feladatban részt vesznek: háziorvosok, szakorvos, gyógytornász A mozgásszervi betegségek megelőzése, visszaszorítása A program célja: - A mozgásszervi betegségek megelőzése. - A mozgásszervi preventív szemlélet erősítése. - A mozgásszervi betegségben szenvedők életminőségének javítása. Programjavaslat: - A gerincbetegségek, ízületi és porckopások ismeretátadása, népszerűsítése. - A rendszeres mozgás szükségességének széleskörű terjesztése, tájékoztatással. - A szabadidős sportolási lehetőségek elérhetőségének segítése, támogatása. Kapcsolódó programok: - az egészséges táplálkozás népszerűsítése, aktív testmozgást segítő programok A mentális megbetegedésben szenvedőknek szóló program Célcsoport: mentális megbetegedésben szenvedők A program jellege és időtartama: folyamatos és kampányszerű A feladatban részt vesznek: háziorvosok, szakorvos, pszichológus Programjavaslat: - Mentális betegségekkel kapcsolatos előadások - Mentálhigiénés tanácsadás szervezése Cél: - A mentális betegségek korai kiszűrése - A mentális betegségekkel kapcsolatos sztereotípiák, előítéletek leépítése a köztudatban - A mentális megbetegedésben szenvedők életminőségének javítása, szégyenérzetének csökkentése 14
15 A daganatos betegségek megelőzésére, visszaszorítására szóló program A program célja: - A betegség okainak, tüneteinek széleskörű megismertetése. Programjavaslat: - Előadások, szórólapok, plakátok, tájékoztató kiadványok a betegség megelőzéséről, korai felismeréséről, szűrővizsgálati lehetőségekről. - A betegség elsődleges megelőzése az egészséges életmódra ösztönzéssel. Kapcsolódó programok: - az egészséges táplálkozás népszerűsítése, a dohányzás, alkoholfogyasztás csökkentése, az egészséges környezet kialakítása A lelki egészség védelmére, megőrzésére irányuló egészségfejlesztési és megelőző programok A program célja: - A lakosság számára használható ismeretek átadása a lelki egészség megőrzéséhez, megfelelő kapcsolatok kialakításához és a hatékony stresszkezeléshez. - Az életvezetési kompetenciák, az öngondoskodás képességének fejlesztése. - Lelki (mentális) betegségek megelőzése, a lakosság lelki egészségi állapotának, és életminőségének javítása, az egészségtudat fejlesztése, a lelki egészségnek, mint értéknek a felmutatása. - A nem megfelelő légkör, mint stressz faktor megszüntetése, az ezt kiváltó konfliktusok és egyéb problémák orvoslása. Programjavaslat: - A lakosság érzékenységének fokozása a mentális, pszichiátriai problémák korai felismerésében. (demonstrációs előadások, kiscsoportos foglalkozások tanácsadó vezetésével, szituációs gyakorlatok, kiselőadások) - Az egészségfejlesztési programok integrált része a lelki egészség megőrzése, a betegség korai felismerése. - jóga - meditáció stb. 15
16 Nőknek szóló programok Célcsoport: nők A program jellege és időtartama: kampányszerű Feladatok végrehajtásában részt vesznek: háziorvosok, szakorvosok, védőnő Programjavaslat: - Szűrések, előadások, állandó és kampányszerű programszervezések. - Egészségtudatos magatartásra nevelő rendezvények szervezése. - Témakörök: egészséges táplálkozás, egészségtudatos magatartás, dohányzás, alkoholfogyasztás, baleset-megelőzés. A hölgyeknek szóló egészségszűrés elemei: méhnyak szűrés emlőrák szűrés Cél: szűrővizsgálatokon való részvétel növelése, igény szerint a szűrővizsgálatok kiterjesztése. Férfiaknak szóló programok Célcsoport: férfiak A program jellege és időtartama: kampányszerű Feladatok végrehajtásában részt vesznek: háziorvosok, szakorvosok Programjavaslat: Szűrések, előadások, állandó és kampányszerű programszervezések. Egészségtudatos magatartásra nevelő rendezvények szervezése. Témakörök: egészséges táplálkozás, egészségtudatos magatartás, dohányzás, alkoholfogyasztás, baleset-megelőzés. A férfiaknak szóló egészségszűrés elemei: szív-, érrendszeri rendszeri betegségek szűrése anyagcsere betegségek szűrése 16
17 Cél: szűrővizsgálatokon való részvétel növelése, igény szerint a szűrővizsgálatok kiterjesztése. Nyugdíjas korosztályt érintő programok Célcsoport: a nyugdíjasok A program jellege és időtartama: folyamatos és kampányszerű Feladatok végrehajtásában részt vesznek: háziorvosok, Területi Gondozási Központ, olvasókör, nyugdíjasklub Programjavaslatok: Szűrések, előadások, állandó és kampányszerű programszervezések. A program elemei: az időskori elmagányosodás, depressziót megelőző programok szervezése Cél: egészségnevelés, különös tekintettel az időskori mentális zavarokra, táplálkozásra, mozgásra és a közösségi életbe való beilleszkedésre az idősköri mentális zavarok előfordulásának csökkentése az időskorú lakosság egészségtudatos életmódjának elősegítése egészségügyi kulturáltság növelése Székkutas, március 2. Szél István polgármester 17
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Egészségfejlesztési Terve. 5. sz. melléklete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Egészségfejlesztési Terve. sz. melléklete . diagram Leggyakrabban említett probléma: rossz minőségű utak és járdák,% 9,% 8,% 7,% 6,%,%,%,%,%,%,% 9,% 6,%
E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v -
Az egészség nem minden, de az egészség nélkül a minden is semmi. E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v - (Arthur Schopenhauer) Életkora Neme (kérem, húzza alá) nő férfi Legmagasabb iskolai végzettsége
Bevezetés. Egészségfejlesztési Iroda Kiskőrös
Bevezetés Egészségfejlesztési Iroda Kiskőrös Az egészségfejlesztés egy olyan magatartásformáló tevékenység, amely képessé teszi az embereket arra, hogy megértsék az egészségüket befolyásoló tényezőket,
KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT
SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 28-ai ülésére
Budakalász Város Polgármestere 131/2012.(VI.28.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 28-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a Védőnői Szolgálat 2011. évben végzett munkájáról
CASTANEA Egyesület. Középkorúak egészségéért
CASTANEA Egyesület Középkorúak egészségéért CASTANEA 2007-ben alapított civil szervezet, melyet Vas megyei értelmiségiek alapítottak - felismerve azt a társadalmi kihívást, mely a lakónépesség egészségi
Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.
Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg
Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos
Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides
Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)
Buj 4483 Buj, Rákóczi u. 13-15. Védőnő: Kiss Józsefné Tel.: +36 (20) 429-7859 Email: kissjozsefne63@freemail.hu Védőnői fogadóóra: minden nap 8:00-9:00 Az első esztendő meghatározza a jövőt! 1 / 5 Területi
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának 2012. évi Szakmai Beszámolója A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata
TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001
TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 EFI kialakítása a Rétsági Kistérségben a Előzmények A magyar lakosság egészségi állapota nem tükrözi az egészségügy fejlettségét A magyar gazdaság fejlettsége nem indokolja a
Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért
Kedvezményezett neve: Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi íoktatókórház A projekt címe: Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért A pályázat azonosító száma: TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0016
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának 2014. évi Szakmai Beszámolója A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata
Háziorvosi törzskarton - Önkitöltős formanyomtatvány 18 év alatti bejelentkezett biztosítottak ellátásához
SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési név: Édesanyja neve: Háziorvosi törzskarton - Önkitöltős formanyomtatvány 18 év alatti bejelentkezett biztosítottak ellátásához : férfi nő Születési hely: Születési idő:
III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin
III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Pádár Katalin Programstatisztika 2010-2011 Összesen 332 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 192 1 229 616 átfogó vizsgálat
érkezés a Balatonszepezdi Népfőiskolára: 8252 Balatonszepezd, Árpád u. 10. Résztvevők száma minimum Balatonszepezdi Népfőiskola
Kedvezményezett : Projektazonosító: Projektidőszak: Program típus TÁMOP-6.2-11/1-2012-1253 2013.09.01-2014.06.30 Bibó István i Alapítvány Program neve/címe: 8252 Balatonszepezd, Szegfű köz A rendszeres
Milyen a felnőtt lakosság egészségi állapota, melyek a legfontosabb egészségproblémák Vásárhelyen? Milyen krónikus betegségben szenvednek a
Hódmezővásárhelyi Lakossági Egészségfelmérés HODEF2008 Dr. Vitrai József EgészségMonitor Nonprofit Közhasznú Kft. Kutatási cél, kutatási kérdések Milyen a felnőtt lakosság egészségi állapota, melyek a
Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében
Király Gábor Czirfusz Márton Koós Bálint Tagai Gergő Uzzoli Annamária: Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében
Munkaterv. Újpesti Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény
Munkaterv Újpesti Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 1 Iskola neve, címe, felépítése Személyi feltételek Iskola neve: Újpesti Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai
ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére
Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi
IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN
IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:
Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA
Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA Sinyiné Nagy Éva ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete Békéscsaba, 2010. 09.29. A Dél-alföldi régió 254 település Régiós egészségvédelmi struktúra ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális
TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL
NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)
Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171
SAJTÓMAPPA Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának ösztönzése 2013. november 20. MEGHÍVÓ Projektindító sajtóbeszélgetésre Projekt
Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról
ÁNTSZ Gödöllői, Aszódi, Veresegyházi Kistérségi Intézete Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról 2008.11.20. Készült Gödöllő Város Önkormányzata Képviselőtestülete számára 1.
TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás
A A kaposvári kistérs rség egészs szségfejlesztése TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2013.
JÓ GYAKORLATOK AZ IDŐSELLÁTÁS TERÜLETÉN
Területi Együttműködést Segítő Programok Kialakítása a Szentlőrinci Járásban előadás sorozat JÓ GYAKORLATOK AZ IDŐSELLÁTÁS TERÜLETÉN Előadó: Dr. Örkényi Anna Mindjárt születésünk pillanatában szüleink
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján
Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján
Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása
Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről
Beszámoló Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának 2013. évi tevékenységéről A tanyagondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos egyéb belterületi lakott hely,
Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák
Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Orvosi pszichológia előadás 2. hét Merza Katalin merza.katalin@sph.unideb.hu Egészségmagatartás fogalma Minden olyan
Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában
Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal Dr. Bicsák Krisztina
93/2018. (IV.24.) határozat 1. melléklete:
93/2018. (IV.24.) határozat 1. melléklete: Tájékoztatós információk a háziorvosi feladat ellátásról a 2017-es évről Dr. Jambrikné Dr. Takács Imola Munkánk része a primer és szekunder prevenció, akut és
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai
Család- és Gyermekjóléti Központ. Család- és Gyermekjóléti Szolgálata
BESZÁMOLÓ 2017 Település: Lébény Családsegítő neve: Görcs Veronika Kalányos Anita Demográfiai adatok: 0-2 3-5 6-13 14-17 18-24 25-34 35-49 50-61 62felett Összes férfi 41 51 149 83 132 225 426 258 237 1602
Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28.
Öngyógyító Lenti Kistérség Egészségfejlesztés az összefogás erejével Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Összefogás - Együttműködés Egészségügyi kormányzat OEFI
ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-61/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. március 8-i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi
Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.
Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar
1. számú melléklet az 54/2008. (IV. 24.) FVM rendelethez
1. számú melléklet az 54/2008. (IV. 24.) FVM rendelethez [2. számú melléklet a 9/2008. (I. 24.) FVM rendelethez] A 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet a kistérségi közlekedési szolgáltatások keretében beszerezhető
Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben
Szívhang Egerben Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Magyarországon 65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. Közel 2,5 millió ember szenved magas
Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet. Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ
Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Felnttkori kóros állapotok megelzése gyermekkorban Elhízás Hypertonia Szív-
CIVIL-EGÉSZSÉG-HÍD HELYZETFELMÉRÉS 2012 FÖLDES
CIVIL-EGÉSZSÉG-HÍD HELYZETFELMÉRÉS 2012 FÖLDES Készítette: dr. Tamás Gábor, a projekt szakmai vezetője EGÉSZSÉG (WHO DEFINÍCIÓ) Az ember testi, lelki és szociális jólétét jelenti és nem csupán a betegség
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Veszprémben is megszólalt a Szívhang
Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN Moravcsik-Kornyicki Ágota szakmai vezető Miért szükséges EGÉSZSÉGVÉDELEM program? Egészségi
NÉPEGÉSZSÉGÜGYI INDIKÁTOROK
III. Egészségstatisztikai Fórum, 2003. NÉPEGÉSZSÉGÜGYI INDIKÁTOROK Zsámbokiné Bakacs Márta, Vitrai József Országos Epidemiológiai Központ AZ EU EGÉSZSÉG ECHI ECHI EUROPEAN COMMUNITY HEALTH INDICATORS ECHI-projekt
EREDMÉNYEK EURÓPAI LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS (2009)
EREDMÉNYEK EURÓPAI LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS (2009) ÓRAMENET Krónikus epidemiológiai válság A felmérés 4 modulja: 1. Egészség-magatartás összetevői egészség-magatartás típusok 2. Munkakörülmények 3. Egészségi
hatályos:
1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD
A mozgásterápia lehetőségei mobil-rendelővel (szűrőbusszal) végzett szűrővizsgálatokon
Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Szegedi Egészségügyi Központ A mozgásterápia lehetőségei mobil-rendelővel (szűrőbusszal) végzett szűrővizsgálatokon Szerzők:
Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja
Sajtóközlemény 2011. Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 144 helyszín, közel fél millió vizsgálat, elkeserítő szűrési adatok, ez a 2010 év statisztikája. Tovább folytatódik
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020
HEP 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok
HEP 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok Az alábbi adattáblák Hajdúnánás Városi Önkormányzat HEP HE-éhez készültek. A táblák kitöltésének dátuma: 2018. június
Testkultúra a Klebersberg-i kultúrpolitikában Országos Szakmai-Módszertani Konferencia Az iskolai testnevelés és a diáksport megújítására
Hódmezővásárhely Testkultúra a Klebersberg-i kultúrpolitikában Országos Szakmai-Módszertani Konferencia Az iskolai testnevelés és a diáksport megújítására Hódmezővásárhely Önkormányzata az ifjúság egészségéért
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Az ÁNTSZ intézményrendszere, országos intézetek Egészségügyi alap- és szakellátás Szakterület oktató és tudományos kutató intézményei (pl.
Solymosy József Bonifácz Az egészségfejlesztés és a TÁMOP 6.1.2. lehetőségei Székesfehérvár, 2009. november 4. ladataink: Intézetünkről Korszerű tudásbázis kialakítása a szakterület számára Szakmai és
Hogyan mentsd meg a szíved?
Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális
50 FELETT IS AKTÍVAN!
50 FELETT IS AKTÍVAN! KI A CÉLCSOPORT? főbevásárlók (elsősorban nők) 25-30 éves, családos, ABC státuszú nők 40+ -os nők 50+ -os korosztály kismamák, babáskisgyerekes anyukák ÁTLAGÉLETKOR VILÁGVISZONYLATBAN
A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15
A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző
Gábor Edina. lehetıségei. Budapest, 2009. szeptember 22.
Gábor Edina Az egészségfejlesztés és a TÁMOP 6.1.2. lehetıségei Budapest, 2009. szeptember 22. Feladataink: Intézetünkrıl Korszerő tudásbázis kialakítása a szakterület számára Szakmai és módszertani fejlesztı
Előterjesztés. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére
Lengyeltóti Városi Önkormányzat 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2 Ügyiratszám: 7652-4/2011 Előterjesztés Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére Napirend:
A magyar lakosság egészségi állapota
A -64 éves férfi és női népesség kor szerint standardizált halandóságának alakulása (Magyarország, 193/31-1999) A magyar lakosság egészségi állapota Ádány Róza, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem OEC Népegészségügyi
XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA
XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA 2016. 09.16. EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS INTEGRÁLÁSA SZAKELLÁTÁSBA SZERZŐK: DR RABÓCZKI ANITA FŐIGAZGATÓ DR SUSKÓ MIHÁLY NŐGYÓGYÁSZ FŐORVOS SZAKÁCS IBOLYA EFI
Ikt.sz.: /2017/U1 Tárgy: Tájékoztató kérése
Ikt.sz.: /2017/U1 Tárgy: Tájékoztató kérése Dr. Bandl Erzsébet részére Tisztelt Doktornő! Tájékoztatom, hogy a Szatymaz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. évi Munkaterve szerint 2017. szeptember
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN Moravcsik-Kornyicki Ágota szakmai vezető Miért szükséges EGÉSZSÉGVÉDELEM program? Három
A munkahelyi egészségfejlesztés forrásteremtési lehetıségei és az Új Magyarország Fejlesztési Terv
A munkahelyi egészségfejlesztés forrásteremtési lehetıségei és az Új Magyarország Fejlesztési Terv dr. Molnár-Gallatz Zsolt Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT prioritások és OP-k Foglalkoztatás és növekedés
1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz
1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás
Az iskola védőnők szerepe a prevencióban. Kotroczóné Antal Teréz megyei vezető védőnő
Az iskola védőnők szerepe a prevencióban Kotroczóné Antal Teréz megyei vezető védőnő Iskola-egészségügyi ellátás 26/1997.(IX.3.) NM rendelet az iskolaegészségügyi ellátásról 1.(2) Az iskola-egészségügyi
Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről, a védőnői tevékenységről
Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről, a védőnői tevékenységről Berhida Város Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2009. márciusi ülésére. Berhida II.sz.védőnői körzet Bodnár
17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer
17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer 1.Egészségügyi ellátás igénybevétele Az időskorúak gyakrabban szorulnak orvosi kezelésre, gyakrabban utalják őket szakorvoshoz és gyakrabban kezelik
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Alsózsolcai Gondozási Központ alapító okiratát a következők
Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő
Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő Szakterületi ismeretek Az egészségfejlesztés célja, fogalma,
Dr. Dózsa Katalin, Bóta Ákos, Bálity Csaba, Merész Gergő, Dr. Sinkó Eszter
Praxisközösségi szolgáltatások igénybevétele, lakossági attitűdváltás a Svájci- Magyar Alapellátás-fejlesztési Modellprogram kapcsán 2017.február 22. Szakmapolitikai Fórum Dr. Dózsa Katalin, Bóta Ákos,
Az Egészségporta Egyesület stratégiája
Az Egészségporta Egyesület stratégiája A Nemzeti Népegészségügyi Program és az ehhez csatlakozó Nemzeti Programok (A a Szív és Érrendszeri Betegségek Megelőzésének és Gyógyításának Nemzeti Programja, a
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2005. június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 TÁJÉKOZTATÓ FELJEGYZÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 9181/05 SAN 67 Tárgy: A Tanács következtetései
EGÉSZSÉGES VÁSÁRHELY PROGRAM (EVP)
EGÉSZSÉGES VÁSÁRHELY PROGRAM (EVP) Preambulum Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata már az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a lakosság számára az egészségügyi ellátórendszer
Intézmény bemutatása
Intézmény bemutatása A Szivárvány Bölcsőde és Védőnői Szolgálat jelenleg egy székhelyen és két telephelyen működik. Az intézmény élén egy vezető áll, akinek a munkáját egy gazdasági vezető, egy élelmezésvezető,
A taktaközi települések fóruma
A taktaközi települések fóruma A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési kapacitásának
ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére
Iktató szám: Sz-82/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:
KUTATÁS CÉLCSOPORTJA: 18-59 ÉV KÖZÖTTI NETEZŐ LAKOSSÁG 800 FŐS ORSZÁGOS REPREZENTATÍV MINTA ONLINE KÉRDEZÉS: 20 PERCES KÉRDŐÍV SEGÍTSÉGÉVEL
11 12 1 2 10 3 9 4 8 5 7 6 KUTATÁS CÉLCSOPORTJA: 18-59 ÉV KÖZÖTTI NETEZŐ LAKOSSÁG 800 FŐS ORSZÁGOS REPREZENTATÍV MINTA ONLINE KÉRDEZÉS: 20 PERCES KÉRDŐÍV SEGÍTSÉGÉVEL LAKOSSÁGI SZEGMENTÁCIÓ EÜ. ATTITŰDÖK
Zomba község Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2005. /X.4./ sz. Kt. Rendelete
Zomba község Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2005. /X.4./ sz. Kt. Rendelete A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL 2 Zomba község Önkormányzati képviselő-testülete /a továbbiakban: Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM
EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges
Herend lakosságának egészségi állapota
ÁLLAMI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TISZTIORVOSI SZOLGÁLAT KÖZÉP DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS INTÉZETE VESZPRÉM Herend lakosságának egészségi állapota 2010. 1 Demográfia Herend város lakosságszáma 2010. január 1-jén 3 447
Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY
PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY Ágyszám: Akut ágy 116, Alkohológia ágy10, Krónikus ágy 10, Pszichiátriai Rehabilitációs ágy 34. Évi átlagos fekvő betegforgalom: 3200 fő ( 2010. évi adat ) Évi átlagos járó / ambuláns
II. XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia,
Szűrőprogramok Budapest II. kerületében Dr. Polák László Főigazgató Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Egészségügyi Szolgálat ellátási területe Budapest II. kerület: Lakosság:
ELTE-TOK 2014.02.25. Készítette: Bábiné Szottfried Gabriella
ELTE-TOK 2014.02.25. Készítette: Bábiné Szottfried Gabriella Hazánkban a gyermek- és családvédelem egyedülálló módon, a közel 100 éve fennálló védőnői szolgálaton keresztül valósul meg. Fő hangsúly a prevención
Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018.
Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018. A 2017. évben bevezetett EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) projekt kiteljesedőben van, nagy hasznát vesszük. Nagyon jól használható a lelet érkeztető
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről
Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér ködéséről A Védőnői Szolgálat a világon szinte egyedülálló. Az eltelt évtizedek során sok változáson ment keresztül, de a védőnői munka fő célkitűzése nem változott.
Jászivány Községi Önkormányzat 5135 Jászivány, Fő út 4. Jászivány Község Önkormányzat falugondnoki szolgálatának szakmai programja 1. számú melléklet a Képviselő-testület által elfogadott 59/2012.(VI.27.)
Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.
Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai
ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. A költségvetési szerv működési területe: Alsózsolca Város közigazgatási területe
ALAPÍTÓ OKIRAT Alsózsolca Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a államháztartásról
ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ
ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Az intézmény neve: Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ Székhelye: Földes, Karácsony Sándor tér 1. Telephelyek:
Szív- és érrendszeri megbetegedések. megelőzésének egészségpolitikai. Dr. Kökény Mihály
Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésének é hazai és nemzetközi megelőzésének egészségpolitikai lehetőségei Dr. Kökény Mihály az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke A szív- és érbetegség
Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport
Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport Kovács Edina Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása Békés megyében EFOP-1.6.3.-17-2017-00013 2018. január 1. - 2020. december 31. Fórum célja Megyei