Tanuljunk könnyen, gyorsan élethosszig, bármikor, bárhol.
|
|
- Ida Nagyné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tanuljunk könnyen, gyorsan élethosszig, bármikor, bárhol Kende György 1, Miskolczi Ildikó 2, Seres György 3 ( 1 ZMNE Logisztikai Tanszék, 2 Szolnoki Főiskola Gazdaságelemzési és Módszertani Tanszék, 3 ZMNE KMDI) kende.gyorgy@zmne.hu, miskolczi@szolf.hu, drseres@drseres.com Absztrakt: A hogyan e-tanítsunk kérdésre annyiféle választ adhatunk, ahány oktatási forma, iskola, tantárgy és oktató van. A különböző professzionális elearning keretrendszerek segítséget nyújtanak az oktatóknak az e-tananyagok előállításában, az e-tanítás megszervezésében és végrehajtásában. Ahhoz azonban, hogy egy tanár a saját e- tananyagát el tudja készíteni akár professzionális segítők igénybevételével is, és át is tudja adni a jelenléti, vegyes, vagy távoktatási e-kurzusok keretében, nemcsak digitális olvasás-tudással kell rendelkeznie, de tisztában kell lennie a digitális írás-tudás alapfogalmaival is. A digitális olvasás-tudás már elég széles körben elterjedt. A felnőttképzésben résztvevő hallgatók és oktatók jelentős része rendelkezik az e-tanuláshoz szükséges számítógép- és Internet-alkalmazási ismeretekkel. A digitális írás-tudás széleskörű elterjedéséhez azonban az erre szakosodott kurzusok elvégzése mellett olyan alkotói közösségi fórumok létrehozása is szükséges, amelyek teret adnak az infokommunikációs technika alkalmazása iránt elkötelezett oktatók, hallgatók, kutatók és menedzserek tapasztalatcseréjéhez. Erre a célra, kísérleti jelleggel E-TANÁR ideiglenes elnevezéssel létrehoztunk egy, jelenleg még zártkörűen működő, internetes portált. A portál keretében megkezdtük egy távoktatási kurzus tananyagának kidolgozását. A jó pap holtig tanul A jó pap holtig tanul tartja a mondás. A múlt század közepéig azonban, általában, csak azokra az emberekre volt ez igaz, akiknek a génjeiben túltengett a kíváncsiság vagy katonák voltak, akiknek békeidőben rendszeresen továbbképzéseken és gyakorlatokon kellett részt venni. Az emberek nagy többsége, ha kitanult egy szakmát, vagy szerzett egy diplomát, élethosszig megélhetett belőle. A huszadik század második felében a tudomány, a technika és a társadalom rohamos fejlődésnek indult. Az iskolákban megszerzett ismeretek az ember aktív életszakaszában többször is annyira elavulnak, hogy a munkaerő-piaci versenyképesség megőrzése érdekében újra és újra neki kell veselkedni a tanulásnak. A század végére megfogalmazódott az tanulás élethosszig angolul lifelong learning (LLL) igénye. A hagyományos iskolai oktatási rendszer természetesen nem képes ennek az igénynek a kielégítésére. Ezért a nagy cégek a hadseregek évezredes hagyományait követve maguk szervezik munkatársaik rendszeres képzését, a kisebbek számára pedig professzionális oktatócégek biztosíthatják a rendszeres továbbképzést. Az igényen túl, a huszadik század létrehozta a tanítás-tanulás hatékony eszközeit is. A század elején megjelent mozgókép- és hangrögzítés az utolsó évtizedekben, a számítógép, a digitális adatrögzítés és -továbbítás az infokommunikációs technika (IKT) segítségével olyan hatékonyságú képzés technikai lehetőségét teremtette meg, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. 76
2 Ez az infokommunikációs technika az e-tanulás, vagy elearning lehetősége kicsiben ma már szinte minden szintű oktatási intézmény és szervezet részére rendelkezésre áll, ami, elvben, lehetővé tenné az élethosszig tartó hatékony tanulás megszervezését. Az informatikai szakemberek képzésében, a nyelvtanulásban, és a nagy multinacionális vállalatok szakembereinek továbbképzésében már kezd teret nyerni az e-tanulás. Egyre több magyarországi vállalat és oktatási intézmény intranet rendszerében kapnak helyet a multimédiás képzést és az Internetes távoktatást biztosító keretrendszerek, megfelelő magyarnyelvű oktatási tartalommal való ellátottságuk azonban nem mindig biztosítja lehetőségeik kihasználását. Felépült az e-tanulás épülete az Internet. Épülnek a tantermek a tanulásszervező LMS rendszerekkel felszerelt helyi Intranet hálózatok. A tanulók fogadására készek a legmodernebb iskolapadok a számítógépek. A tanárok rendelkezésére állnak a táblák a szemléltetés minden elképzelhető és elképzelhetetlen formáját biztosító multimédiás technikai eszközök, és a színes krétás dobozok a prezentációs szoftverek. Most már csak az a kérdés, hogy ebben a kiválóan felszerelt épületben: Kinek e-tanítsunk? Mit e-tanítsunk? Ki e-tanítson? Hogyan e-tanítsunk? A kinek e-tanítsunk kérdésre viszonylag egyszerű a válasz: előbb-utóbb mindenkinek. Az első oktatási segédeszköz, az emberi beszéd, feltalálása után a tanítás általános formájává vált, évezredekre aki tanulni akart, annak először a beszédet kellett megismernie. Az írás, majd a nyomtatás feltalálása jelentősen megnövelte az emberiség által felhalmozott tudás továbbadásának hatékonyságát a tanulás feltétele, évszázadok óta, az írni-olvasni tudás. A kép-, mozgókép- és hangrögzítés eszközeinek alkalmazása az oktatásban és tanulásban csak az e-tanulás multimédiás eszköztárának, a digitális adatrögzítés, adattovábbítás és adatmegjelenítés, a számítógépek, és a helyi, illetve világméretű számítógép-hálózatok segítségével vált elterjedtté és hatékonnyá az e-tanulás feltétele a digitális írni-olvasni tudás lett. Ennek a feltételnek, ma még, nem mindenki felel meg őket csak a hagyományos módon taníthatjuk. Az óvodában a kakaóbiztos számítógépek mellett felnövő nemzedék azonban már biztosan e-tanuló lesz. Vannak azonban már ma is olyan célcsoportok, amelyeknél a digitális írástudás a számítógép és az Internet alkalmazói szintű ismerete munkaköri kötelesség. Például, a nagy vállalatok dolgozói, a közalkalmazottak, és a hadsereg hivatásos állománya számára az e- tanulás ideális megoldást nyújthat az élethosszig való tanulás követelményeinek teljesítésére. A mit e-tanítsunk kérdésre is hasonló választ adhatunk: előbb-utóbb mindent, amit szervezett keretek között kell elsajátítani. Az e-tanulás nemcsak a hagyományos elméleti képzés hatékonyságát növeli meg, de a legkülönbözőbb virtuális modellek, szimulátorok, és szerepjátékok a gyakorlati képzés költséghatékonyságát is jelentősen javíthatják. A ki e-tanítson kérdésére már sokkal nehezebb választ találni. 77
3 A hagyományos iskolában a tanár az, aki a kijelölt, vagy kiválasztott tananyagot előadja, szemlélteti, a tanulóval korrepetál, majd az elsajátítást ellenőrzi, vagy számon kéri és értékeli. Egy konkrét ismerethalmaz tantárgy, téma stb. e-tanulással való elsajátításához készült multimédiás tananyagcsomag esetében felmerül a kérdés, hogy ki tanít? A tanár, aki a tananyagot kiválasztotta és megfogalmazta? A grafikus, aki elkészítette a megértést elősegítő, szemléltető bemutatókat? Az informatikus, aki megírta a forgatókönyvet? A narrátor, aki az előadásokat felolvasta? A programozó, aki a tanuló által feldolgozható formában, digitális adathordozóra, vagy egy kijelölt hálózati címre rögzítette az eredményt? A tutor, aki a tanulókkal a kapcsolatot tartja távoktatás esetén? A legegyszerűbb megoldásnak az tűnne, ha mindezeket a feladatokat egy személy végezné, azonban minden tanárt felkészíteni ennyi szakma kiváló ismeretére lehetetlen, és felesleges. Az egyre jobban terjedő tudásszabványok lehetővé teszik, hogy a téma legkiválóbb ismerői, és az ország, vagy a nyelvterület legjobb szakemberei által kidolgozott tananyagobjektumokat tartalom-tárházakban tegyük hozzáférhetővé, amelyekből a tanárok, iskolák, vagy egyéb oktatással foglalkozó szervezetek összeállíthatják a saját céljaiknak megfelelő tanterveket és tananyagcsomagokat. A felnőttképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézmények, és a speciális képzést adó tanfolyamok tantárgyaihoz szükséges e-tananyagok azonban többnyire egyedi kidolgozást, és a tananyag megfogalmazásától az elsajátítás ellenőrzéséig szükséges fent felsorolt feladatok megoldásában résztvevőktől szoros együttműködést igényelnek. Gerő Péter, Az élethelyzethez igazított tanulás című egyetemi tankönyvében erről így ír: A tananyag készítése főképpen, ha multimédia elemeket tartalmazó anyagról van szó csapatmunka, horizontálisan és vertikálisan is. [1] 165. oldal. A hogyan e-tanítsunk kérdésre annyiféle választ adhatunk, ahány oktatási forma, iskola, tantárgy és oktató van. A különböző professzionális elearning keretrendszerek 1 segítséget nyújtanak az oktatóknak az e-tananyagok előállításában, az e-tanítás megszervezésében és végrehajtásában. Ahhoz azonban, hogy egy tanár a saját e-tananyagát el tudja készíteni akár professzionális segítők igénybevételével is, és át is tudja adni a jelenléti, vegyes, vagy távoktatási e-kurzusok keretében, nemcsak digitális olvasás-tudással kell rendelkeznie, de tisztában kell lennie a digitális írás-tudás alapfogalmaival is. A digitális olvasás-tudás már széles körben elterjedt. A felnőttképzésben résztvevő hallgatók és oktatók jelentős része rendelkezik az e-tanuláshoz szükséges számítógép- és Internetalkalmazási ismeretekkel. A digitális írás-tudás széleskörű elterjedéséhez azonban az erre szakosodott kurzusok elvégzése mellett olyan alkotói közösségi fórumok létrehozása is szükséges, amelyek teret 1 Például, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem az ORACLE-iLearning, a Budapesti Műszaki Főiskola a MOODLE, a Gábor Dénes Főiskola pedig az ILIAS keretrendszert alkalmazza, de sok, erre szakosodott, hazai vállalkozás is kifejlesztette saját e-tanítási célú keretrendszerét. 78
4 adnak az infokommunikációs technika alkalmazása iránt elkötelezett oktatók, hallgatók, kutatók és menedzserek tapasztalatcseréjéhez. Egy kísérlet a digitális-írástudás elősegítésére Erre a célra, kísérleti jelleggel E-TANÁR ideiglenes elnevezéssel létrehoztunk egy, jelenleg még zártkörűen működő, internetes portált 2 (1. ábra). A portál keretében megkezdtük egy távoktatási kurzus tananyagának kidolgozását. 1. ábra. Az E-TANÁR portál nyitólapja A kurzus célja, hogy áttekintést nyújtson az infokommunikáció alkalmazási lehetőségeiről az oktatás és az információ-, illetve a tudás-átadás területén, ráirányítsa a figyelmet az alkalmazható hardver- és szoftvereszközökre, ötleteket és módszereket mutasson be azok hatékonyabb felhasználásához. A témakörök vázlata, és néhány témakör tananyaga már elkészült. A kidolgozás során fel kívánjuk használni a fejlesztő csapat által már alkalmazott tananyagokat és előadásokat, az Interneten található magyarázó és szemléltető anyagokat. Több önként jelentkezővel próbakurzusokat tartottunk a már kidolgozott témakörökből. Ezek tapasztalatainak felhasználásával alakítottuk ki a portál arculatát és távoktatási technológiáját
5 A téma iránti érdeklődést mutatja, hogy bár egyenlőre zártkörűen működik, és eddig csak a magyarnyelvű változat látogatható a portált rövid idő alatt felfedezték a keresőrobotok, és naponta sok felhasználót irányítanak oldalainkra a világ minden tájáról (2. ábra). A több ezer anonim oldallátogatás mellett, több mint száz regisztrált, és mintegy ötven visszatérő látogatója van a portálnak. 2. ábra. Az E-TANÁR portál látogatottsága A portál szabályozható jogosultságokkal rendelkező regisztráció után látogatható. A látogatók regisztráció és bejelentkezés nélkül is megnyithatják a tananyagot tartalmazó oldalakat, azonban az interaktív bekapcsolódáshoz a fejlesztés időszakában ingyenes regisztráció szükséges. A regisztrált, és a webmester által elfogadott látogatók megismerkedhetnek a portál kezelésével és szolgáltatásaival 4, az illusztrációként létrehozott mintakurzus 5 működésével, bekapcsolódhatnak a közösség munkájába, hozzászólásaikkal részt vehetnek az egyes témakörök és fejezetek értékelésében, valamint a fórumok 6 vitatémáiban. Gerő Péter, már idézett tankönyvében ezt írja: A tanulásnak nemcsak a céllal, hanem a tanulási helyzettel, sőt, a tanuló teljes élethelyzetével összhangban kell lennie. [1] 29. oldal. 3 E dolgozat egyik szerzője, a Szolnoki Főiskola adjunktusa, Dr. Miskolczi Ildikó is elvégezte a portál próbakurzusát, és tapasztalatairól prezentációt tartott az MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottsága Tudásmenedzsment Albizottságának évi workshopján [7]
6 Az élethelyzethez igazított tanulás alapelveinek megfelelően, az E-TANÁR portálon tervezett kurzus-formák igazodnak a jelentkezők igényeihez, képességeihez, technikai és anyagi lehetőségeihez: E-csoport 1 E-csoport 2 E-csoport 3 VIP 1 VIP 2 VIP 3 A kurzus elején és végén egy-egy kontaktóra, vagy videokonferencia a tutor által meghatározott időpontban. Hetenként egy fejezet online feldolgozása, a tutor által meghatározott időpontban. A kidolgozott feladatok és értékelésük a csoport tagjai számára elérhetőek. Témakörönként egy kontaktóra, vagy videokonferencia a tutor által meghatározott időpontban. Hetenként egy fejezet online feldolgozása, a tutor által meghatározott időpontban. A kidolgozott feladatok és értékelésük a csoport tagjai számára elérhetőek. Fejezetenként egy kontaktóra, vagy videokonferencia a tutor által meghatározott időpontban. Hetenként egy fejezet online feldolgozása, a tutor által meghatározott időpontban. A kidolgozott feladatok és értékelésük a csoport tagjai számára elérhetőek. Egyes témakörök helyett egyedi igények szerinti témakörök beiktatása. Témakörönként egy kontaktóra, vagy videokonferencia a hallgató által kiválasztott időpontban. Hetenként egy fejezet online feldolgozása a tutor által meghatározott rendben, de a hallgató által kiválasztott időpontban. A kidolgozott feladatok és értékelésük a többi hallgató számára nem elérhetőek. Fejezetenként egy kontaktóra, vagy videokonferencia a hallgató által kiválasztott időpontban. A témakörök online feldolgozása a hallgató által meghatározott rendben és a tutorral egyeztetett időpontban. A kidolgozott feladatok és értékelésük a többi hallgató számára nem elérhetőek. Fejezetenként egy kontaktóra, vagy videokonferencia a hallgató által kiválasztott időpontban. A témakörök online feldolgozása a hallgató által meghatározott rendben és - a tutorral egyeztetett időpontban. A kidolgozott feladatok és értékelésük a többi hallgató számára nem elérhetőek. Egyes témakörök helyett egyedi igények szerinti témakörök beiktatása. 81
7 A jelentkező hallgatók besorolása, a nekik megfelelő távoktatási kurzusokra, egy online bemutatkozó kérdőívben 7 szolgáltatott adataik értékelése alapján történik. A jelentkezés elfogadásáról, a kurzusba sorolásról és a portál zártkörű, virtuális, online intranet rendszerébe való bejelentkezéshez szükséges információkról a tutor ben tájékoztatja a jelentkezőt. Virtuális intranet A Google Alkalmazások 8 felhasználásával, az E-TANÁR portál domainjének keretein belül, létrehoztunk egy zártkörű, virtuális, online intranet hálózatot, melyet a kurzusok résztvevői, bejelentkezés után (3. ábra), egyéni fiókként használhatnak. A hálózat keretében jelenleg négy alkalmazást működtetünk: 3. ábra. Bejelentkezés az egyéni fiókba 1. Minden résztvevőnek rendelkezésére áll egy levelező fiók (4. ábra), amely elsősorban a belső levelezésre szolgál, de külső levelezésre is használható. Bárhonnan, bármikor elérhető 9, könnyen kezelhető és hatékony spamszűréssel rendelkezik
8 4. ábra. A kurzus résztvevőinek virtuális postaládája 2. Minden résztvevőnek rendelkezésére áll egy tanrend-naptár 10 (5. ábra), amelyet alaphelyzetben csak a tulajdonos és a tutor lát, de bárkivel megosztható a domainen belül. (Ha egy bejegyzést magánjellegűnek jelöl be, akkor csak a tulajdonos láthatja, ezért egyéni határidőnaplóként is használható.) 5. ábra. A tanrend-naptár 3. Minden résztvevőnek rendelkezésére áll egy interaktív, online dokumentumszerkesztő rendszer 11, amellyel a saját, vagy a közös dokumentumokat lehet online szerkeszteni szöveget, táblázatot és prezentációt. A rendszerből elérhető a kurzus teljes tananyaga, valamint az összes kötelező és ajánlott irodalom (6. ábra). Ezért kiválóan alkalmas
9 valós idejű, online prezentációra (7. ábra), dolgozatírásra (8. ábra), tesztelésre (9. ábra) és vizsgáztatásra (10. ábra). 6. ábra. A dokumentumszerkesztő tartalomjegyzéke 7. ábra. Online prezentáció, hozzászólási lehetőséggel 8. ábra. Közös dolgozatírás online 84
10 9. ábra. Egy próba tesztlap 10. ábra. Három hallgató próba-vizsgafeladat megoldásának valósidejű, online ellenőrzése és értékelése a tanár képernyőjén 85
11 4. Minden résztvevőnek rendelkezésére áll egy internetes csevegő rendszer, amellyel a közös online prezentációk (lásd a 7. ábrán) és a dokumentumok közös szerkesztése alkalmával lehet szöveges üzeneteket cserélni. Emellett a levelező fiókból is lehet online, szöveges csevegést kezdeményezni a csoport tagjaival és a tutorral (lásd a 4. ábrán). Az online szóbeli és a videó kapcsolattartás céljára a próbakurzus résztvevőivel a GoogleTalk, a Windows LiveMessenger és a Skype rendszert próbáltuk ki. Tapasztalataink szerint az utóbbi bizonyult a legmegbízhatóbbnak. Ez kétoldalú hang- és kép-kapcsolatot, illetve 24 résztvevős konferenciabeszélgetést tesz lehetővé. Néhány speciális szolgáltatás A tervezett távoktatási kurzusokra felvett, és speciális csoportokba sorolt, regisztrált hallgatók jogosultságot kapnak a kurzus nem nyilvános oldalaihoz és fórumaihoz való hozzáférésre, létrehozhatják saját, egyéni "honlap"-jukat (11. ábra), amely alatt Gyermeklap -ként feltölthetik saját feladatmegoldásaikat és publikációikat, illetve várhatják azokra a tutor és a kurzus többi hallgatójának hozzászólásait. 11. ábra. Egy kurzus-hallgató saját honlap -ja A portál az oktatók részére speciális jogosultságokat is biztosít. Ezek közül a legfontosabbak: 1. Az oktatóknak jogosultságot lehet biztosítani a saját, és a kurzusukhoz tartozó hallgatók portálképét smink -jét módosítására, ami az adott kurzus egyedi megjelenését teszi lehetővé (12. ábra). 86
12 12. ábra. A portál egyedi nyitólapja 2. A tanárok beállíthatják saját tananyagaik egyedi hozzáférési együttműködői vagy olvasói jogosultságát a dokumentumszerkesztő rendszerben (13. ábra). 13. ábra. A hozzáférési jogosultság beállítása a dokumentumszerkesztő rendszerben 87
13 3. A tutorok hirdetőtáblát használhatnak a hallgatók közérdeklődésre számot tartó munkáinak bemutatására (14 ábra). 14. ábra. Hirdetőtábla a hallgatók munkáinak bemutatására 4. A tanárok hallgatói ellenőrizhetik a hallgatók aktivitását a beküldött anyagokat (15. ábra) és az oldallátogatásokat (16. ábra). 15. ábra. A hallgató által beküldött anyagok ellenőrzése 88
14 16. ábra. A hallgató oldallátogatásainak ellenőrzése 5. Az online foglalkozások alkalmával a virtuális tanteremben lévő hallgatók jelenléti ív -en jelentkezhetnek be (17. ábra). 17. ábra. Bejelentkezés a virtuális tanteremben folyó foglalkozásra 89
15 Első tapasztalatok, a fejlesztés további lehetőségei A zártkörűen működő portál létrehozásával elsődleges célunk az volt, hogy megalkossunk és bemutassunk egy olyan virtuális intranet környezetet, amely lehetővé teszi a világ bármely pontján tartózkodó felhasználó számára, az előírt és az ajánlott tananyagokhoz való hozzáférést, az online kapcsolattartást és munkát és az elsajátított ismeretek komplex számonkérését. Úgy hoztuk létre ezt a zárt környezetet, hogy ne csak az egyéni munkát támogassa, ne csak a tananyagok elérhetőségét biztosítsa, de alkalmas legyen konzultációra, kapcsolattartásra, együttes, vagy önálló online feladatmegoldásra, dokumentum-szerkesztésre legyen az szöveg, táblázat vagy bemutató, valamint online ellenőrzésre és vizsgáztatásra egyaránt. Az interaktivitás, ugyanakkor, a kapcsolattartás, véleménycsere, tapasztalatok megosztásának alapvető követelménye is. A portál tehát nem csupán a tananyagok elérhetőségét szolgálja, de konzultációra és online vizsgáztatásra is lehetőséget ad. Ezen túlmenően, a rendszer képes több, párhuzamos kurzus kezelésére. Alkalmas a távoktatás és az e-learning huszonegyedik századi, de mégis bárki számára bárhol elérhető alapvető eszközrendszerének kezelésére, összekapcsolására és alkalmazására. Fejlesztési munkánk azonban itt még nem ért véget. Be kell fejeznünk a teljes tananyag kidolgozását, és bár a portál oktatási technológiája kipróbáltan működik, a mindennapok tapasztalatai, a nagyobb létszámú felhasználó általi véleményalkotás alakíthatja annak szerkezetét, funkciórendszerét, a mind könnyebb használhatóságért. Referenciák: [1] Gerő Péter: Az élethelyzethez igazított tanulás. Egyetemi tankönyv, ZMNE, Budapest, (2008.) [2] Kende György Seres György: A haditechnikai kutatás-fejlesztés. Multimédiás egyetemi tananyag, ZMNE, (2005.) (2008. szeptember 10.) [3] Kende György Noszkay Erzsébet Seres György: A tudás-átadás és a tudásbázis-fejlesztés egyidejű alkalmazása a K+F területén. Előadás az MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottságának Tudásmenedzsment Albizottsága évi workshopján. [4] György Kende Erzsébet Noszkay György Seres: Role of the Knowledge Management in Modern Higher Education the e-learning AARMS, Vol. 6, Issue. 4 (2007 ) p (2008. szeptember 10.) [5] Kende György Seres György: Egy interaktív e-learning portál első tapasztalatai Előadás az MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottságának Tudásmenedzsment Albizottsága évi workshopján. (2008. szeptember 10.) [6] Kőfalvi Tamás: E-TANÍTÁS, Nemzeti Tankönyvkiadó, tanári tudástár sorozat, ISBN: , ismertető: [7] Miskolczi Ildikó: Egy e-learning kurzus tapasztalatai. Prezentáció az MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottsága, Tudásmenedzsment Albizottságának évi workshopján, (2008. szeptember 10.) 90
Tanuljunk könnyen, gyorsan élethosszig, bármikor, bárhol
Tanuljunk könnyen, gyorsan élethosszig, bármikor, bárhol Kende György Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem H-1581 Budapest, pf. 15. +36-1-432-9000/29-174 kende.gyorgy@zmne.hu Seres György Zrínyi Miklós
ZRÍNYI MIKLÓS HADTUDOMÁNYI ALAPÍTVÁNY A gondolkodó katona pályázat VIRTUÁLIS CAMPUS. KENDE GYÖRGY kende.gyorgy@zmne.hu
ZRÍNYI MIKLÓS HADTUDOMÁNYI ALAPÍTVÁNY A gondolkodó katona pályázat VIRTUÁLIS CAMPUS Az e-tanulás lehetőségei a külszolgálatot teljesítő katonák képzésében KENDE GYÖRGY kende.gyorgy@zmne.hu SERES GYÖRGY
Dr. MISKOLCZI ILDIKÓ Prof. Dr. SERES GYÖRGY Dr. SZABÓ LÁSZLÓ
Szolnoki Tudományos Közlemények XII. Szolnok, 2008. Dr. MISKOLCZI ILDIKÓ Prof. Dr. SERES GYÖRGY Dr. SZABÓ LÁSZLÓ HATÉKONY FELSŐOKTATÁS AZ INTERNET LEHETŐSÉGEI A TÁVOKTATÁSBAN LLL life long learning. Élethosszig
Robothadviselés és e-tanulás?
Dr. Kende György, az MTA doktora, a ZMNE Katonai Műszaki Doktori Iskola igazgatóhelyettese (e-mail: kende.gyorgy@zmne.hu ) Dr. Seres György, az MTA doktora, a ZMNE Katonai Műszaki Doktori Iskola alapító
Tanuljunk könnyen, gyorsan élethosszig
Dr. Kende György, az MTA doktora, a ZMNE Katonai Műszaki Doktori Iskola igazgatóhelyettese (e-mail: kende.gyorgy@zmne.hu; HM: 29-174; mobil: 06-30-919-4593) Dr. Seres György, az MTA doktora, a ZMNE Katonai
AZ E-TANULÁS LEHETŐSÉGEI A KÜLSZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ KATONÁK KÉPZÉSÉBEN BEVEZETÉS
Prof. Dr. Kende György Prof. Dr. Seres György dr. Miskolczi Ildikó Dr. Hangya Gábor Dr. Fórika Krisztina AZ E-TANULÁS LEHETŐSÉGEI A KÜLSZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ KATONÁK KÉPZÉSÉBEN Kivonat: A Magyar Honvédség
Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani?
Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani? Dr. Létray Zoltán Egyetemi docens EIK igazgató Széchenyi István Egyetem Az előadás tartalma: E-learning rendszer bevezetése a Széchenyi István
Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017.
Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-2/2017. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2017.
STRATÉGIA ÉS TAKTIKA: KATONÁK AZ elearning (HARC)MEZŐN. Dr. Vörös Miklós Felnőttképzési és Távoktatási Központ
STRATÉGIA ÉS TAKTIKA: KATONÁK AZ elearning (HARC)MEZŐN Dr. Vörös Miklós Felnőttképzési és Távoktatási Központ NE FÉLJÜNK NAGYOT LÉPNI, HA EZ TŰNIK SZÜKSÉGESNEK. KÉT KIS UGRÁSSAL NEM JUTUNK ÁT A SZAKADÉKON.
elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN
elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN Vörös Miklós Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Távoktatási Koordinációs Központ AKI MA HOMOKBA DUGJA A FEJÉT, HOLNAP CSIKORGATJA
Integrált Video Kommunikációs Rendszer
SZEMFÜLESONLINE Integrált Video Kommunikációs Rendszer A rendszer működése, Technikai áttekintés A Szemfüles Integrált Video Kommunikációs Rendszer (IVKR) egyidejűleg ötvözi a jelenleg ismert információs
INTERNET ALAPÚ TÁVOKTATÁSI RENDSZER A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN. Vörös Miklós Távoktatási Koordinációs Központ
ORACLE ilearning INTERNET ALAPÚ TÁVOKTATÁSI RENDSZER A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN Vörös Miklós Távoktatási Koordinációs Központ AKI MA HOMOKBA DUGJA A FEJÉT, HOLNAP CSIKORGATJA A FOGÁT. 2 AMIRŐL
Gyömrői Közösségi Integrált Tudásportál Kialakítása Program
Gyömrői Közösségi Integrált Tudásportál Kialakítása Program A projekt: Megnevezése: Gyömrői Közösségi Integrált Tudásportál Kialakítása Program Támogatta: Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási
Speciális bírósági képzések: 6000 fő támogatása blended learning módra
Speciális bírósági képzések: 6000 fő támogatása blended learning módra Bírósági Integrált Informatikai Rendszer bevezetésének oktatása Szaniszló László ügyvezető igazgató 6. elearning Fórum 2005.06.09.
Minőségkritériumok az elearning oktatásban
Minőségkritériumok az elearning oktatásban Krausz János - Oktatási vezető Képzési és Tudásmenedzsment Innovációs Kft 1107. Budapest, Kékvirág u. 2-4 Telefon: +36(1)431-1610 Fax: +36(1)431-1601 kti@ktionline.net
Résztvevői ütemterv. A Szabad hozzáférésű komplex természettudományos tananyagok tanórai és tanórán kívüli felhasználása c. továbbképzési program
Résztvevői ütemterv A Szabad hozzáférésű komplex természettudományos tananyagok tanórai és tanórán kívüli felhasználása c. továbbképzési program A továbbképzés: alapítási engedély száma: óraszáma (megszerezhető
A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.
A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete AZ OKTATÁS-MÓDSZERTANI KÖZPONT ÜGYRENDJE BUDAPEST 2015
Moodle. ingyenes elearning keretrendszer
Moodle ingyenes elearning keretrendszer Papp Gyula, Vágvölgyi Csaba Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola pappgy@kfrtkf.hu vagvolgy@kfrtkf.hu http://www.kfrtkf.hu/ http://moodle.kfrtkf.hu IPSZILON
elearning a tanítóképzésben
elearning a tanítóképzésben Papp Gyula (pappgy@kfrtkf.hu) Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó (vecsei@kfrtkf.hu) Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola NETWORKSHOP 2005. Szeged március 30. - április 1.
VIRTUÁLIS CAMPUS A GYAKORLATBAN
IV. Évfolyam 2. szám - 2009. június Miskolczi Ildikó Szolnoki Főiskola miskolczi.ildiko@gmail.com Készült a Somos Alapítvány támogatásával VIRTUÁLIS CAMPUS A GYAKORLATBAN Absztrakt A dolgozatban áttekintést
Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek
Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek PL-5107 A továbbképzés célja: A program az alapvető számítógépes fogalmakban való jártasságot és a számítógépek alkalmazási területeinek ismeretét nyújtja
Hallgatói tájékoztató
Hallgatói tájékoztató Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. megbízásából a CC.Consultatio Kft. meghirdeti a Bevezetés a forrásanyagok kutatásába és tudományos on-line adatbázisok használata
Résztvevői ütemterv. IKT eszközök hatékony alkalmazása a természettudományos oktatásban c. továbbképzési program
Résztvevői ütemterv IKT eszközök hatékony alkalmazása a természettudományos oktatásban c. továbbképzési program A továbbképzés: alapítási engedély száma: óraszáma (megszerezhető kreditpontok száma): 30
A könyvtárak fejlesztési lehetőségei. a TÁMOP-ban és a TIOP-ban
A könyvtárak fejlesztési lehetőségei a TÁMOP-ban és a TIOP-ban Oktatási és Kulturális Minisztérium Könyvtári Osztály A könyvtárak fejlesztési lehetőségei az EU támogatási rendszerében (2007-2013) Országos
A FELSŐOKTATÁSI KÖNYVTÁRAK
A FELSŐOKTATÁSI KÖNYVTÁRAK SZEREPE A MEGVÁLTOZOTT KÖRNYEZETBEN Virágos Márta Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma marta@lib.unideb.hu KÖNYVTÁRI TÖRVÉNY ÉS KÖNYVTÁRI STRATÉGIA A Könyvtári törvény elfogadásával
Agorák a XXI. században, avagy a virtuális terek közösségépítő szerepe. Dr. Fórika Krisztina 1, dr. Miskolczi Ildikó 2
Agorák a XXI. században, avagy a virtuális terek közösségépítő szerepe Dr. Fórika Krisztina 1, dr. Miskolczi Ildikó 2 1 ZMNE Informatikai Tanszék, 2 SZF Gazdaságelemzési módszertani Tanszék 1 krisztina.forika@zmne.hu,
ELLENŐRZÉSI ÉS VIZSGÁZTATÁSI LEHETŐSÉGEK BŐVÍTÉSE A MOODLE RENDSZERBEN
V. Évfolyam 3. szám - 2010. szeptember Miskolczi Ildikó miskolczi.ildiko@gmail.com ELLENŐRZÉSI ÉS VIZSGÁZTATÁSI LEHETŐSÉGEK BŐVÍTÉSE A MOODLE RENDSZERBEN Absztrakt A Moodle LMS rendszer képes menedzselni
E-tananyagfejlesztés az Egyetemi Könyvtár által tartott kutatásmódszertan órákhoz (Tananyagfejlesztés, könyvtár, blended learning, Moodle)
E-tananyagfejlesztés az Egyetemi Könyvtár által tartott kutatásmódszertan órákhoz (Tananyagfejlesztés, könyvtár, blended learning, Moodle) Győr, 2012. 07.13. dr. Nagy Tamás, Nyitrai Erzsébet Tanórák az
Az e-learningben rejlő lehetőségek és buktatók a felsőoktatásban és a szakképzésben
GDF ILIAS Gábor Dénes Főiskola Elektronikus TávOktatási Rendszer http://ilias.gdf.hu Az e-learningben rejlő lehetőségek és buktatók a felsőoktatásban és a szakképzésben Szász Antónia Gábor Dénes Főiskola,
HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK
HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK Dr. Martinkó József egyetemi docens Kaposvári Egyetem ÁTK Szakképzés-pedagógiai pedagógiai és Társadalomtudományi Tanszék 2006.08.24-25
PEDAGÓGIAI MUNKA TÁMOGATÁSA AZ INNOVÁCIÓ ÉS TUDÁSMENEDZSMENT ESZKÖZEIVEL
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 PEDAGÓGIAI MUNKA TÁMOGATÁSA AZ INNOVÁCIÓ ÉS TUDÁSMENEDZSMENT ESZKÖZEIVEL KERBER ZOLTÁN TÁMOP 3.1.15 SZAKMAI VEZETŐ TÁMOP 3.1.15 projekt
Az ECDL 44 távoktatási rendszer értékelése
Az ECDL 44 távoktatási rendszer értékelése Informatika a Nemzetvédelmi Képzésben Alapítvány Cím: 1101. Budapest, Hungária krt. 9-11. 1581. Budapest, Pf. 15. Tel: 1 432-9130 Fax: 1 432-9121 e-mail: tamaska@zmne.hu
A NetSupport School oktatást támogató rendszer
A NetSupport School oktatást támogató rendszer 1. Célcsoport A NetSupport School oktatást támogató rendszer alkalmas valamennyi tanár-diák, oktatóhallgató kapcsolatot igénylő oktatási folyamat támogatására.
Networkshop2005 Országos Konferencia 2005. március 30.-április 1.
Networkshop2005 Országos Konferencia 2005. március 30.-április 1. Vigh György: E-learning és multimédia -postás szemmel Networkshop 2005 -Szeged 2005.04.01. 1. oldal e-learning és multimédia postás szemmel
kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED
kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED A közoktatásban folyó informatika oktatásával kapcsolatos elvárások Állami szereplő: Az informatikaoktatás
Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra
Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/44/2014. (blended learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 1
MOODLE mobileszközön
SU2009 - Debrecen MOODLE mobileszközön LENGYEL Péter, lengyel@agr.unideb.hu Debrecen Egyetem, AMTC Gazdasági- és Agrárinformatika Tanszék Moodle - Modular Object-Oriented Dynamic Learning Environment nyílt
Képzési beszámoló június - július
2014. június - július Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs
Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin
Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Cél: A képzés célja, hogy a projekt résztvevői tudják kezelni a számítógépet és perifériáit, ismerjék a szoftvereket. Képessé
PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN
PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK
TANULÁS VAGY E-TANULÁS? OKTATÁSMÓDSZERTAN A XXI. SZÁZADBAN
TANULÁS VAGY E-TANULÁS? OKTATÁSMÓDSZERTAN A XXI. SZÁZADBAN 1. EGÉSZ ÉLETRE KITERJEDŐ TANULÁS A TANULÁSRA HATÓ TÉNYEZŐK VÁLTOZÁSA TECHNIKAI FEJLŐDÉS TÁRSADALMI IGÉNYEK VÁLTOZÁSA AZ OKTATÁS MÓDSZERTANÁNAK
Váci Mihály Kulturális Központ Cím: Telefon: Fax: Web: E-mail: Nyilvántartásba vételi szám:
TÁJÉKOZTATÓ Digitális írástudás fejlesztése /D009 A képzés során megszerezhető kompetenciák A képzésben résztvevő: képessé válik a legfontosabb számítástechnikai kifejezések megnevezésére, megérti a számítógép
TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A
Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai
Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés
Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Készítette: Imréné Lukácsi Ildikó IKT helyzetelemző, tanácsadó Cegléd, 2009. július Tartalomjegyzék Az IKT eszközök alkalmazására és a pedagógusok
ELEKTRONIKUS TÁVOKTATÁSI KERETRENDSZER BEVEZETÉSÉNEK TAPASZTALATAI A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN
Vörös Miklós ELEKTRONIKUS TÁVOKTATÁSI KERETRENDSZER BEVEZETÉSÉNEK TAPASZTALATAI A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN BEVEZETÉS A Magyar Honvédség (MH) immár több mint egy évtizedes átalakítási folyamata
E-Learninga menedzsmentben és a szervezeti tudás megújításában empirikus vizsgálatok tükrében
E-Learninga menedzsmentben és a szervezeti tudás megújításában empirikus vizsgálatok tükrében Prof. Dr. Poór József, egyetemi tanár Dr. Szalay Zsigmond, egyetemi docens Pető István, adjunktus Zsigri Ferenc,
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
Beszámoló IKT fejlesztésről
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék
AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN
A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN
TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK
1. A tantárgy megnevezése: OKTATÁSTAN I. 2. Az évfolyam megnevezése: Okl. mérnöktanár, mérnöktanár szak nappali tagozat II. évf. 2. félév, II. évf. 1. félév Műszaki szakoktató szak II. évfolyam 1. félév
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
1. A KÉPZÉSI PROGRAM
KÉPZÉSI PROGRAM 1. A KÉPZÉSI PROGRAM 1.1. Megnevezése D képzési kör Első lépések a digitális világba - IKER 1. szintű képzés 1.2. OKJ azonosító - 1.3. Szakmai, vagy nyelvi programkövetelmény azonosítója
OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER
elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő méréshez nyújt információkat.
A kompetencia igények követése a Perfekt gyakorlatában. Szolnok IX. 27.
A kompetencia igények követése a Perfekt gyakorlatában Szolnok 2010. IX. 27. Kérdések Mi a kompetencia? Mit kezd a szervezet a kompetenciákkal? Milyen a jó szakképzési rendszer? Cégtörténet A Perfekt Zrt.
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
Olvass. Tanulj. Vidd magaddal.
ELTE Reader Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. Az ELTE Eötvös Kiadó a tudományegyetem intézményi könyvkiadója. Könyvkiadóként keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a digitális publikálásban rejlenek. Egyetemi
Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban
Menedzsment kultúra a felsőoktatásban III. Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban Ollé János, tanársegéd ELTE PPK Oktatás-Informatikai Szakcsoport olle.janos@ppk.elte.hu 2008. május 9.
IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ
ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ OKJ 55 344 05 szakképesítés-ráépülés 1 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készüljön fel a változásokra Ön is, és szerezze meg az IFRS mérlegképes könyvelő
A tantárgyelem kódja: KIT0401G. gyakorlat A tantárgyelem jellege: A tantárgyelem oktatásának ajánlott 5. félév
A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: A tantárgyelem megnevezése: Számítástechnika az egészségügyben ápolóknak A tantárgyelem kredit-értéke: 1 A tantárgyelem
Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN
Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben
A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz
II. évfolyam Gazdaságinformatikus Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: E-business Tanszék: Vállalkozás és Emberi
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
ROBOTIKA AZ OKTATÁSBAN HOGYAN SEGÍTHETNEK A ROBOTOK?
SZEKCIÓÜLÉS I. ROBOTIKA ÉS ROBOTKUTATÁS KENDE GYÖRGY SERES GYÖRGY ROBOTIKA AZ OKTATÁSBAN HOGYAN SEGÍTHETNEK A ROBOTOK? Az utóbbi években a hard-robotok nagyon sokat tanultak tudnak hegedülni, trombitálni,
A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2014-0001 A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA FÖLDVÁRI ISTVÁN OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÉMAVEZETŐ Témaegységek 1. A
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tanulás- és kutatásmódszertan
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COOLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam
A könyvtárak, mint tanulási terek
A könyvtárak, mint tanulási terek Partnerség az egész életen át tartó tanulásban WORKSHOP Nyíregyháza 2008.Június 5. A könyvtár mindenkori feladata volt és lesz a tanulás segítése Klasszikus szolgáltatóként:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
Távoktatási tananyagok. fejlesztése
Távoktatási tananyagok 1 fejlesztése se Kérdések 1. Miért választotta a tárgyat? 2. Mire akarja használni a megtanultakat? 2 A tárgyról Célja, bemutatni: a távoktatás módszerét, rendszerét, a tananyagfejlesztés
TÁVOKTATÁS, ELEKTRONIKUS OKTATÁS A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN
TÁVOKTATÁS, ELEKTRONIKUS OKTATÁS A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN Vörös Miklós Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MOTTÓ NEM HANEM A AZ, LEGNAGYOBB, HANEM AZ, AKI A KIHÍVÁSOKRA NEM A LEGOKOSABB, A NEM A LEGSZEBB
ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek
PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának
A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN
A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN Dr. Kocsis Imre DE Műszaki Kar Dr. Papp Ildikó DE Informatikai
Tanulás- és kutatásmódszertan
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2010/2011. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése
A MENTORTANÁRKÉPZÉS E-LEARNING TÁMOGATÁSA
Simonics István Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ simonics.istvan@tmpk.uni-obuda.hu A MENTORTANÁRKÉPZÉS E-LEARNING TÁMOGATÁSA Az Óbudai Egyetemen 2011-ben megkezdtük a Gyakorlatvezető
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV
TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő
SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM
SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 12. (1) bekezdésének megfelelően. A képzési program Megnevezése Nyilvántartásba vételi száma Számítógép az irodában
Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég olcsó: hardver, szoftver, programozó 2. nincs elég olcsó: szoftver, p
A MeMOOC online informatikai egyetem és a szoftverkrízis Dr. Kusper Gábor, EKE Dr. Nehéz Károly, ME Dr. Hornyák Olivér, ME Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég
NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA
NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA Kis Ferenc, kis.f@szamalk-inf.hu SZÁMALK Informatika Rt. Az utóbbi években az elektronikus oktatás területén egyre több vállalat próbál különböző multimédiás
MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA
MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA DEBRECEN, 2018. ÁPRILIS 14. HORVÁTH ÁDÁM DIVÍZIÓVEZETŐ DIGITÁLIS PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI KÖZPONT VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK A
TANANYAGFEJLESZTÉS TÁMOP TÁMOGATÁSSAL. Dr. Simonics István Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ
TANANYAGFEJLESZTÉS TÁMOP TÁMOGATÁSSAL Dr. Simonics István Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 - "A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének
A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése
A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Fritz Péter ig.h. 2011. Május 11. A pályázat kiemelt céljai: az iskolarendszerű
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános
Az elektronikus tanulási környezet pedagógiai kérdéseivel foglalkozó kutatási eredményeink
MELLearN - EULLearN 3. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Korszer tanítási-tanulási környezetek a lifelong learning támogatására 2007. április 13. Az elektronikus tanulási környezet
Továbbképzési tájékoztató 2018.
Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK
Kapcsolódási pontok: munkaerőpiac, pályaorientáció és képzés
A hazai pályaorientációs rendszer fejlesztésének bemutatása Kapcsolódási pontok: munkaerőpiac, pályaorientáció és képzés Katona Miklós Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2011. évi CLXXXVII. Szakképzési törvény
H5P az e-learning kurzusokban és web oldalakon használható multimédiás szerzői rendszer
H5P az e-learning kurzusokban és web oldalakon használható multimédiás szerzői rendszer dr. Molnár Tamás, Debreceni Egyetem, METK Multimédiás elemek alkalmazásának előnyei: Gondolkodás típusok vizuális
Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet
Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Informatikai stratégia Tata, 2011. Informatikai stratégia - 2 - Tartalom 1. Számítógépes hálózatok... - 3-2. Internet kapcsolat... - 3-3. Interaktív
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gábor Dénes Főiskola FML-028/01
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ ELMÉLETI FIZIKA Alapszak (BSc) 332 Gábor Dénes Főiskola 2008/2009. tanév FML-028/01 Tartalomjegyzék 1. A tantárggyal kapcsolatos fontosabb adatok... 1 2. A tantárgy célkitűzése és tematikája...
A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL
A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL
A kezdeményezés célkitűzése
A kezdeményezés célkitűzése Oktatás Összefogni az oktatók tevékenységét Minőségi tananyagok, az oktatók továbbképzése Folyamatosan bővülő tananyagbázis, bárki számára elérhető Kutatás Támogatni a Java
Az Oktatási Hivatal feladatai a digitális tartalomszolgáltatás terén. Dr. Maruzsa Zoltán elnök
Az Oktatási Hivatal feladatai a digitális tartalomszolgáltatás terén Dr. Maruzsa Zoltán elnök Tartalomszolgáltatás üzemeltetési feladatai Az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. Rendelet
Online oktatsz az easylearn-ön. Egy platform több százezer hallgató
Online oktatsz Online oktatsz az easylearn-ön Egy platform több százezer hallgató Jövőkép A jövő a modern e-learning Közösség az oktatásban Határtalan lehetőségek Az easylearn az online oktatás egy egészen
1. A KÉPZÉSI PROGRAM
KÉPZÉSI PROGRAM 1. A KÉPZÉSI PROGRAM 1.1. Megnevezése D képzési kör Önállóan használom az informatikai eszközömet - IKER 2. szintű képzés 1.2. OKJ azonosító - 1.3. Szakmai, vagy nyelvi programkövetelmény
Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ. Hernyak
Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ ILIAS távoktatási keretrendszer Hernyak Távoktatás és az ILIAS keretrendszer Az ILIAS 1 gyakorlatilag egy webalapú tananyagfejlesztő és oktató keretrendszer,
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
A tantárgyelem kódja: KIT0402G
A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: A tantárgyelem megnevezése: Számítástechnika az egészségügyben ápolóknak A tantárgyelem kredit-értéke: 1 A tantárgyelem
Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban
Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Sass Judit (BCE) - judit.sass@uni-corvinus.hu Bodnár Éva (BCE) - eva.bodnar@uni-corvinus.hu Kálmán Anikó (BME) - drkalmananiko@gmail.com Célok, előzmények
Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra
Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/204/2014. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1