10. Országos dohányzásellenes programok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "10. Országos dohányzásellenes programok"

Átírás

1 10. Országos dohányzásellenes programok Ebben a fejezetben részletesen meg fogjuk vizsgálni egy országos dohányzásellenes program főbb összetevőit. Nyilatkozni fogunk azokról a gondokról és nehézségekről, amelyek egy ilyen program kidolgozása és végrehajtása közben jelentkezhetnek, és javaslatot fogunk tenni arra, hogy ezeket miként lehet megelőzni. A közvélemény kedvező irányú befolyásolására szolgáló főbb stratégiákat a 12. fejezetben tárgyaljuk. Ahogyan arról már szó volt, az Egészségügyi Világszervezet széleskörű konzultációt folytat azzal a céllal, hogy egy formális nemzetközi egyezményt dolgozzon ki egy országos dohányzásellenes program alapvető összetevőit illetően. A tárgyalások eredményei egy Dohányzásellenes Keretegyezményben kerülnek összefoglalásra. Az EVSZ Közgyűlésének javaslatát követően az államoknak lehetőségük lesz az Egyezmény aláírására, és ezzel elkötelezik magukat arra, hogy az Egyezményt nemzeti törvényeikben megjelenítik. Ez döntően ugyanaz a folyamat, ami az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének kidolgozásához vezetett, amelynek keretében az államok kötelezettséget vállaltak széndioxid-kibocsátásuk csökkentésére a globális felmelegedés lassítása céljából. Egy szigorú Keretegyezmény kívánatos, de évekbe kerülhet létrehozása (az eredeti tervek szerint 2003-ban aláírásra kész állapotban kellene legyen). (A Dohányzásellenes Keretegyezmény kidolgozása májusában kezdődött és május 21-én a Keretegyezménynek az EVSZ Közgyűlése általi elfogadásával be is fejeződött a fordító.) Kidolgozásának ideje alatt a körülötte kialakult publicitás és nemzetközi tárgyalások több országban nagy valószínűséggel befolyásolják majd a közvéleményt. Ez megkönnyíti majd a dohányzásellenes szakemberek dolgát, akik javasolhatják kormányaiknak, hogy lépjenek fel a dohányzás ellen, még mielőtt a kormány aláírja a Keretegyezményt. Országos dohányzásellenes politika A szakértők többsége ma már egyetért abban, hogy minden országos dohányzásellenes politika körvonalaiban a következő területeket kell magába foglalnia, szoros nyomon követés és szigorú, határozottan betartatott törvények formájában: 116

2 Országos dohányzásellenes programok 117 A dohánytermékek promóciója minden formájának (reklámozás, szponzorálás, stb.) tilalma; Áremelés, az adótartalom emelése révén; Egészségnevelési és információs kampányok; Határozott, jól látható egészségügyi figyelmeztető feliratok; Füstmentes közterületek; A dohányfüst toxicitásának csökkentése; A dohányzás abbahagyásának támogatása; A dohánytermékek gyermekek részére történő kiszolgálásának tilalma; A dohánytermesztés visszaszorítása; A büntető- és polgári jog eszközeinek bevetése a dohánycégek ellen; Az előrehaladás rendszeres nyomon követése és értékelése. Törvény vagy önkéntes vállalás? Mivel egy sikeres dohányzásellenes politika a dohánycégek eladásainak és profitjának csökkenéséhez vezet, e cégek gyakorlatilag mindent bevetnek, hogy létrehozásának előrehaladását akadályozzák. A dohánygyártók mindig ellene vannak a törvényeknek és helyette önszabályozást javasolnak, mint egy korrektebb vagy könnyebb alternatívát, illetve máskor olyan törvényi szabályozást javasolnak, melyről tudják, hogy nem hatékony. Feltevések az önkéntes vállalások vagy önszabályozás hatékonyságáról A kormány és a dohánygyártók együttesen dolgoznak ki és egyeznek meg egy sor szabályban. Ezek általában kiterjednek a cigaretta reklámozásának módjára, illetve arra, hogy a csomagoláson milyen egészségügyi figyelmeztetések jelenjenek meg. A dohánycégek állításuk szerint vállalják, hogy e szabályok keretein belül működnek majd; cserébe a kormány beleegyezik, hogy nem vezet be szigorúbb intézkedéseket vagy törvényeket. Bárhol próbálták, az önszabályozás sohasem működött. A dohánycégek mindig megtalálják a módját annak, hogy a megállapodásokat megkerüljék. Számos találkozóra van szükség ahhoz, hogy egy formális megállapodást tető alá hozzanak. Ez rengeteg időt biztosít a dohánycégek számára, hogy megtervezzék, miként lehet ezeket megkerülni. A megállapodások sohasem átfogóak. Sohasem terjednek ki a termék promóciója valamennyi módjára, és egyes módszerek, amelyeket eddig még nem alkalmaztak, a megállapodásból kimaradhatnak.

3 118 Dohányzás: a világveszély Rendszerint a kormány több minisztériuma vesz részt az egyeztetésekben. Ezek érdekei gyakran különböznek, sőt egymással ellentétesek is lehetnek. Például az ipari és mezőgazdasági minisztériumok támogathatják az ipar fejlesztését, a sport és kulturális tárcáknak szüksége lehet a dohányipartól származó szponzori bevételekre, a pénzügyi tárcánál pedig azt hihetik, hogy a dohánytermékek adójából származó bevételek csökkenni fognak. Csak az egészségügyi tárca esetén nagyobb annak az esélye, hogy támogasson egy ilyen programot, bár még itt is egyes miniszterek határozatlanok lehetnek. (Lásd még a 12. fejezetet is.) A megállapodás érvényesítéséért gyakran egy tárcaközi bizottságot tesznek felelőssé, melyben a dohányipar is képviselteti magát; a bizottság ereje általában korlátozott. Maga az egészségügyi minisztérium egy semleges fél maradhat, mely nem avatkozhat hatékonyan a számonkérés folyamatába. Ez lényegében olyan, mint amikor egy focicsapat legjobb játékosát bízzák meg azzal, hogy a sípot fújja. Azt az esetet kivéve, ha törvényi szabályozás veszélye mégis fenyeget, a dohányiparnak kevés oka van, hogy megtartsa az önként vállalt szabályokat. A törvényi szabályozás haszna Jelentős és egyre növekvő mennyiségű tapasztalat gyűlt össze a számos országban bevezetett hatékony törvényi szabályozással. E törvények modelljei hozzáférhetők az EVSZ-nél (lásd Slama, 1998 is). A hatékony törvényi szabályozás relatíve egyszerű és általánosan alkalmazott kellene, hogy legyen. Minél komplexebb és specifikusabb egy törvény, a dohányipar ügyvédei annál könnyebben találják meg a megkerüléséhez vezető utat. A törvények megszegéséért jelentős, elrettentő mértékű bírságot kell kiszabni. A büntetéseknek tényleg nagyon magasaknak kell lenniük ahhoz, hogy valóban sújtsa ezeket a nagyon gazdag vállalatokat. Az igazgatókat személyesen kell felelősségre vonni (és szükség esetén megbüntetni). A teljes importtilalom egyike lehet a lehetséges büntetéseknek. A feladatot, hogy a törvény betartását nyomon kövesse, egy kormányhivatalra/minisztériumra kell bízni. Ennek felelőssége ki kell, hogy terjedjen a törvényt megszegők felelősségre vonására is. Egy nemzeti dohányzásellenes törvény elemei Egy hatékony politika bevezeti a dohánytermékek promóciója minden formájának tilalmát, beleértve a közvetlen és közvetett reklámot is.

4 Országos dohányzásellenes programok 119 A közvetlen promóció fajtái a következők: A nyomtatott sajtóban és plakátokon közölt reklám, Rádió-, TV-, mozi-reklám, videó és audió kazettákon közölt reklám, az Internet-reklám, stb., Sport és kulturális rendezvények szponzorálása, Rövid reklámfilmek filmszínházakban, Ingyenes termékminták osztogatása, Ajándékkuponos megoldások, Eladáshelyi reklám, PR (public relation)-tevékenységek. A közvetett dohányreklám magába foglalja a promóciónak mindazon fajtáit, melyek bár dohányterméket reklámoznak, de valami másnak szeretnének tűnni. Legelterjedtebb formái a szponzorálás és a márkakiterjesztés (lásd a 9. fejezetet). Amint azt az egyik dohányipari vezető megfogalmazta, a szponzorálás a reklámnak olyan formája, mely lehetővé teszi számunkra, hogy valami ragyogást és izgalmat vigyünk a dologba. A dohánycégek gyakran arra használják a szponzorálást, hogy: Megkerüljék a közvetlen reklámozás tilalmát; Összekapcsolják a dohányterméket egy egészséges és izgalmas sporttal, még akkor is, ha ez tilos közvetlen reklám esetén; Szövetségeseket vásároljanak, olyanoknak ígérve támogatást, akik az egészség szövetségesei kellene, hogy legyenek, például a szórakoztatóipar sztárjai, ünnepelt sportolók (és klubjaik) vagy politikusok. Sőt, még tudósokat is meg lehet vásárolni úgy, hogy kutatásaikat támogatják; Megvásárolják a közvéleményt, sport, kulturális és szórakoztatóipari rendezvények szponzorálásával, illetve a jövő iránt érzett félelem gerjesztésével, mely dohányipari szponzorálás nélkül fenyegetne. A márkakiterjesztés (angol megnevezése brand stretching) egy cigarettamárka promóciójának olyan formája, amikor más terméket adnak el ugyanazzal a márkamegjelenéssel ugyanaz a név, betűtípus, logo, színek és így tovább. Ezt a stratégiát ott alkalmazzák leggyakrabban, ahol a közvetlen dohányreklám tilos vagy azt valószínűleg be fogják tiltani. Ilyen példák a Camel bakancs vagy a Marlboro- vagy Lucky Strike ruházat. Az öngyújtók rendkívül gyakran viselnek márkaneveket. Egyes esetekben fedő (front) szervezeteket hoznak létre, melyek ugyanazt a nevet viselik, mint a cigarettamárka. Például a BAT egyes afrikai országokban kávéüzleteket hoz létre Benson and Hedges (kedvelt márka angol nyelvterületen a fordító) névvel. Néha a létrehozott szervezet fantomcégnek bizonyul. Például Malajziában egy gyakran reklámozott utazásszervező cég, mely egy ismert cigarettamárka nevét viselte, még csak utakat sem árusított.

5 120 Dohányzás: a világveszély Ha egy legális termékről van szó A dohányipar kedvenc érvelése, hogy ha egy termék legális, akkor reklámozása is törvényes kell, hogy legyen. Ez az érvelés hamis. A tény, hogy ma a cigaretta olyan széleskörűen hozzáférhető és reklámozható egy történelmi tévedés eredménye. Ha a cigarettát csak ma találnák fel, kétség sem férhet hozzá, hogy sehol a világon nem engedélyeznék bevezetését, illetve mindenütt betiltanák. Dohányt már hosszú évekkel azelőtt termesztettek és árusítottak, mielőtt fogyasztásával járó veszélyek kiderültek volna. Mindenesetre számos olyan törvényesen gyártott termék van, melyek nem reklámozhatók, éppen a nagyközönség megóvása céljából. Ilyenek például egyes gyógyszerek vagy mérgező kémiai anyagok A dohányipar gyakran igényli a reklámozás jogának biztosítását annak érdekében, hogy az állítólag kevésbé veszélyes alacsony kátránytartalmú cigarettákra felhívja a figyelmet. De ha az erre vonatkozó szabályozás miatt minden cigaretta kátránytartalmát csökkenteni kell, akkor ez a fajta reklám is szükségtelenné válik (lásd alább). Miért kell betiltani a dohányreklámot? Mert elősegíti, hogy a fiatalok dohányossá váljanak. A világ minden részéből vannak bizonyítékok arra, miszerint a gyermekeket még inkább befolyásolják a dohányreklámok, mint a felnőtteket. Azokban az országokban, amelyekben betiltották a dohányreklámozást, a gyermekek dohányzása visszaesett. Mert normalizálja a dohányzást, és a társadalom számára elfogadott szokássá teszi. Mert etikátlan a kormányok nem kellene, hogy engedélyezzék egy olyan mértékben veszélyes termék reklámját, mely hosszú távon minden második fogyasztóját megöli, és gyermekeket ejt rabul. Mert megnehezíti az egészségnevelők munkáját, akik szeretnék meggyőzni az embereket arról, milyen veszélyes is a dohányzás. Az egészség minimális forrásokkal rendelkező szószólói a dohánycégek reklámra fordítható temérdek forrásaival is meg kell, hogy küzdjenek. A dohányosok azt mondhatják, hogy ha a cigaretta tényleg olyan veszélyes, amilyennek mondják, akkor a kormányok nem engedélyeznék, hogy reklámozzák őket, sőt azt sem, hogy árusítsák azokat. Mert az a temérdek mennyiségű pénz, amit cigarettareklámért fizetnek ki, visszatartja annak elfogadóit (például a médiumok, stb.) attól, hogy a dohányzás veszélyeiről szóljanak. Manapság már rengeteg tapasztalat áll rendelkezésre arról, hogy miként sikerülhet a teljes reklámtilalom bevezetése, a dohányipar miként pró-

6 Országos dohányzásellenes programok 121 Cigaretta fogyasztás (millió, 1994-es árak) 17,000 16,000 15,000 14,000 13,000 12,000 11,000 10, Fogyasztás Ár Év Ár ( ) 1994-es értéken Adóbevétel (millió ) Adóbevétel Ár Ár ( ) 1994-es értéken Év ábra. A cigaretta ára és a fogyasztás közötti kapcsolat (felső ábra), illetve a a cigaretta ára és az adóbevételek közötti kapcsolat az 1971 és 1996 közötti időszakban az Egyesült Királyságban. Minden változót az infláció mértékével korrigáltak. (Szíves engedéllyel közölve a következő nyomán: Townsend. Az adózás szerepe a dohányzás visszaszorításában. (The role of tobacco taxation in tobacco control.) Megjelent: Abedian I és munkatársai (szerkesztők) A dohányzás visszaszorításának gazdasági vonatkozásai. (The economics of tobacco control.) Cape Town, Dél-Afrika. University of Cape Town, 1998:99)

7 122 Dohányzás: a világveszély bálja azt kijátszani, és hogyan lehet megbirkózni a dohányipar érveivel és akadályozó magatartásával. A dohányipar érvelésének hallatán az újságokat és magazinokat gyakran félelem tölti el a reklámbevételek kiesése miatt. A gyakorlat azt mutatja, hogy nincs okuk félelemre. Norvégiából és más országokból származó tapasztalat szerint a dohányreklámból származó bevételeket rövidesen más termékek reklámjaiból eredő bevételek helyettesítik. Lásd a B. mellékletet a segítséget jelentő információ-forrásokért. Én orvos vagyok. Hiszek a tudományban és a bizonyítékokban. Hadd állapítsam meg itt és most: a dohányzás öl. A dohánytermékeket nem lenne szabad reklámozni, támogatni vagy dicsőíteni. Dr Gro Harlem Brundtland, Főigazgató, Egészségügyi Világszervezet Az áremelés jelentősége A dohánytermékek árának folyamatos emelése az adótartalom növelése révén a dohánytermékek fogyasztása visszaszorításának egyik legsikeresebb módja. A dohányosokat arra serkenti, hogy leszokjanak szokásuk- ADÓ ábra. A dohányadó emelés rendszeres kell legyen. (A fenti karikatúra a The Economic Times -szal történt megállapodás alapján vált közölhetővé és a licensz a kiadók, Bennett, Coleman & Co. Ltd. tulajdonát képezik. A The Economic Times elérhetősége: /

8 Országos dohányzásellenes programok 123 ról, és hatására kevesebb fiatal szokik rá a dohányzásra. Még az állam bevételeit sem csökkenti a beavatkozás. Számos ország tapasztalata azt mutatja, hogy egy 10%-os áremelés általában a fogyasztás 5% körüli csökkenésével jár, miközben az összes adóbevételeket körülbelül 7%-al emeli. A dohánytermékek fogyasztói árát minden költségvetési évben emelni kellene az adótartalom (fogyasztási adó, importvámok, stb.) emelése révén. Ez azt jelenti, hogy az emelés mértékének meg kell haladnia (a) az infláció mértékét és (b) az országban az átlagos jövedelem növekedését. (10.1. ábra) Az áremelést a dohánytermékek minden fajtájára (cigaretta, vágott dohány házilag sodort cigaretta készítéséhez, stb.) ki kell terjeszteni, hogy elkerüljük a váltást egyik dohánytermékről a másikra. Egyes területeken (például az Egyesült Államok Kalifornia állama vagy Ausztrália Victoria állama) a kormány többletbevételének egy részét a dohányzás visszaszorítását célzó tevékenységek (egészségnevelés, a dohányipari szponzorálás helyettesítése sport és kulturális rendezvények támogatásával) finanszírozására használja fel. Indiában a bidi-t (levélbe csavart dohány) kivonták a szövetségi adó hatálya alól, mivel azt főleg a szegények használják. A két legszegényebb indiai tagállamot szintén kivonták a szövetségi adó hatálya alól azért, hogy ide vonzzák a dohányipari cégeket. E kivételeket a dohányipar nem várt mértékben kihasználja. A feketekereskedelem visszaszorítása Ahogyan azt a 9. fejezetben már tárgyaltuk, a cigaretta-eladások csökkenése és az adóbevételek növekedése megfordulhat, ha a feketekereskedelem (és kisebb mértékben a dohánytermékek kis tételben való behozatala továbbértékesítés céljából) nagy mennyiségű hamis cigaretta beáramlásához vezet egy adott ország esetén. Ezt az alábbi módon lehet megelőzni: A megnövekedett adóbevétel egy részét arra kell fordítani, hogy megerősítsék a határforgalom ellenőrzését; Ragaszkodni kell ahhoz, hogy minden cigarettadobozon az állam nyelvén legyen feltüntetve az egészségügyi figyelmeztetés, illetve a dobozon legyen elhelyezve az adó befizetését igazoló zárjegy; Az elítélt csempészek szigorú büntetést kapjanak, beleértve a csempészetből szerzett jövedelmük elkobzását és szállítójárműveik megsemmisítését; Különleges éberségre van szükség mind országos, mind nemzetközi szinten a nagy dohánycégeknek a feketekereskedelemben való részvételét illetően. Valójában több bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy a dohánycégek titokban együttműködnek a cigarettának bűnöző csempészbandák részé-

9 124 Dohányzás: a világveszély re történő eljuttatásában. A kanadai kormány néhány amerikai dohánycéget perelt be nagy összegű kártérítést követelve azért a kárért, amit a dohányzás a kanadaiak egészségének, illetve a csempészet a kanadai kormánynak bevételkiesés formájában okozott. Egészségnevelési és információs programok kidolgozása Az egészségnevelés különböző célcsoportok (például iskoláskorú gyermekek, fiatal felnőttek (52. oldal) vagy nők (41. oldal)) számára készített programok sorozatából áll. A lakossági felvilágosítás döntően a sajtó révén valósul meg. Célja az, hogy folyamatosan pontos, dohányzással kapcsolatos információkat áramoltasson mind a nagyközönség, mind más célcsoportok felé (például politikusok). Azt is célozza, hogy a dohányzással kapcsolatos prolémákat folyamatosan a nagyközönség érdeklődésének középpontjában tartsa. A lakossági felvilágosítás és az egészségnevelés gyakran átfedik egymást. Az egészségnevelés és a lakossági felvilágosítás főbb célkitűzései Biztosítani kell, hogy mindenki tudatában legyen annak, hogy a dohányzás nagyon veszélyes, mind a dohányos, mind pedig azok egészségére, akik beszívják a dohányos által kibocsátott dohányfüstöt. A dohányosokban erősítsék meg az elhatározást, hogy leszoknak a dohányzásról. Segítsék a nemdohányzókat abban, hogy továbbra is megmaradjanak nemdohányzónak. Biztosítsák a nemdohányzók jogát a tiszta levegő élvezetéhez. A nemdohányzást normális, természetes és egészséges viselkedésnek tüntessék fel. Az egészségnevelési programok kidolgozásának lépései Ha a kormány még nem elkötelezettje a dohányzás elleni küzdelemnek, egy egészségügyben érdekelt jótékonysági szervezettel vagy egy másik, valamilyen anyagi háttérrel rendelkező nemzeti szintű testülettel érdemes elkezdeni együtt dolgozni. Meg kell kísérelni friss adatokat beszerezni a dohányzás előfordulásáról és az alapvető célcsoportok (például gyermekek, tinédzserek vagy terhes nők) dohányzással kapcsolatos attitűdjeiről. Meg kell határozni a program célcsoportjait. Elemezni kell a kezelni kívánt problémákat. Meg kell tervezni minden célcsoport esetén a szükséges egészségnevelési anyagokat és az alkalmazandó stratégiákat.

10 Országos dohányzásellenes programok 125 Ki kell képezni mindazokat, akik a programot végre fogják hajtani. Kisebb mintán tesztelni kell a programot. A tesztelés eredményeinek felhasználásával el kell végezni a szükségesnek látszó módosításokat. El kell kezdeni a program végrehajtását a célcsoportban. Például, meg kell kérni az orvosokat, hogy minden dohányosnak adjanak át egy szórólapot. Fel kell állítani az értékelés rendszerét (A. melléklet). Nem szabad drámai javulást várni a dohányzási szokásokban. Ezt is fel kell jegyezni, de vizsgálni kell azt is, hogy a célcsoport milyen részéhez jutott el az üzenet. Rögzíteni kell a program nyomán kialakult attitűdváltozást. Az értékelést csak egy kisebb mintán kell végrehajtani. Emlékeztetünk arra, hogy a sikeres programokat hosszú ideig folytatni kell, időnként meg kell erősíteni, és változatossá kell tenni ahhoz, hogy az érdeklődés fennmaradjon. Hosszú távon kell gondolkodni. Nem kell elbátortalanodni, ha a változás lassú. A reklámszakemberek akkor is elégedettek, ha egy terméket bemutató kampány a piacot akár csak pár százalékponttal is megmozdítja. A politikusok igen gyakran rövid távon gondolkodnak. Ők kedvelik az olyan dolgokat támogatni, melyek drámaiak vagy látványosak, és vonzóak a választók számára. De először mindenképpen tesztelni kell a dolgokat, és fel kell függeszteni azokat, amelyek nem bizonyulnak hatékonynak. A sikertelen programokat másokkal kell helyettesíteni. Ingyenes publicitás Forrásokat lehet megtakarítani, ha ingyenesen is nyilvánossághoz lehet jutni, például az állami rádió- vagy TV-csatornákon. A lícenszjog feltételeként egyes magán rádió- vagy TV-társaságok társadalmi célú hirdetéseket is kell közöljenek. Ez egészségügyi programok céljaira jól alkalmazható. Lakossági felvilágosítás Fő célkitűzései megegyeznek az egészségnevelésével, de a lakossági felvilágosítás az egészségnevelésnél kevésbé tervezett és kutatott program, hanem inkább egy olyan mindennapi tevékenység, mely egyes eseményeket használ fel arra, hogy a dohányzással kapcsolatos precíz információk számára nyilvánosságot biztosítson. A média figyelmének felkeltése Néhány alapvető tipp a lakossági felvilágosítással kapcsolatban: A nyilvános eseményeket, prominens személyiségek dohányzással kapcsolatos megbetegedései nyújtotta lehetőségeket ki kell használni arra, hogy minden médium révén nagyszámú közönséget érjünk el.

11 126 Dohányzás: a világveszély Meg kell tanulni, ahogy az elektronikus médiumok és a sajtó működik. Jó kapcsolatot kell kiépíteni újságírókkal és riporterekkel. Biztosítani kell azt, hogy valaki mindig elérhető legyen (esténként is), hogy információkkal szolgáljon és kommentálja a történteket, amikor erre sürgősen van szükség. Biztosítani kell, hogy a megfelelő szakemberek interjúra elérhetők legyenek vagy segítsék az újságírókat. Részesüljenek média tréningben, hogy előadási képességük javuljon. A dohányzás károsíthatja a vérereket és szívrohamot okozhat. (a) A terhesség alatti dohányzás veszélyezteti az anya és a magzat egészségét. (b) ábra. Példák a cigarettadobozokon közölt egészségügyi figyelmeztetésekre (a) Kanadában és (b) Izlandon. (A Health Canada szíves engedélyével.)

12 Országos dohányzásellenes programok 127 Megfelelő akciók lehetnek az alábbiak: A dohánygyárak tevékenységeinek nyomon követése és nyilvánossá tétele, propagandájuk megválaszolása. Érvelés az adóemelés jótékony hatása mellett a lakosság támogatásának megszerzése érdekében. A dohányzás elleni tevékenységek megbeszélése és támogatása. A nemdohányzók jogainak biztosítása és a füstmentes környezet megteremtésének előmozdítása. A dohányzás elleni fellépést igazoló orvosi és tudományos bizonyítékok összegyűjtése. Nyilvánosságot kell keríteni a dohányzásról leszokás módszereinek. Fel kell mérni a dohánytermékek fogyasztásának trendjeit, beleértve a fogyasztás változását nők körében, és kapjon nyilvánosságot a dohányzás csökkenése például orvosok, atléták és tanárok körében. Nyomon kell követni a kormány tevékenységét (vagy éppen inaktivitását) a dohányzás visszaszorításában. Támogatni kell a speciális füstmentes napokat vagy heteket, mint például az EVSZ Nemdohányzó világnapját vagy a Hagyd abba és nyerj! versenyeket. Egészségügyi figyelmeztető feliratok A csomagolásnak az egészség reklámjává kell válnia. Meggyőző és hatékony egészségügyi figyelmeztetéseket, melyek lehetőség szerint képeket is tartalmaznak, kell kötelezővé tenni a dohánytermékek minden csomagolási egységén (és a dohányreklámokon mindaddig, amíg ezeket nem tiltják be). Ezeknek be kell mutatniuk a dohányzás veszélyeit, és világosan jelezniük kell a kormány aggodalmát. A fontosabb ismérvek a következők: A figyelmeztetéseknek a csomag felső részén és fő oldalán kell elhelyezkedniük, legalább 25%-os felületet foglalva el. Még jobb, ha követve a kanadai példát ezek minden fő oldal 50%-át lefedik. Az ország nyelvén kell közölni őket. Világos képeket kellene tartalmazniuk, illetve szimbólumokat az írástudatlanok számára. Világos figyelmeztetéseket kell közölni arról, hogy a dohányzás tényleg veszélyes. A dohányosokban ugyanis rendszerint nem tudatosul a veszély mértéke. Meg kellene adniuk a kátrány- és nikotintartalom értékelését (talán olyan módon, hogy veszélyes, nagyon veszélyes vagy különösen veszélyes ), illetve be kell tiltani az olyan félrevezető megnevezéseket, mint enyhe (light), nagyon enyhe (very light).

13 128 Dohányzás: a világveszély A gyártóktól meg kell követelni, hogy forgó jelleggel egy sor figyelmeztetést alkalmazzanak (például 10 különböző figyelmeztetés legyen jelen egy adott időpontban). Így a dohányosok néhány héten belül az összes figyelmeztetéssel találkoznak. A gyártóktól meg kell követelni azt is, hogy a csomagolás belsejében további dohányzás elleni információkat közöljenek, például dohányzásellenes kártyák vagy hosszabb, illusztrált egészségügyi szórólapok formájában. Ilyen példákat mutat be a ábra. Füstmentes területek A cél megvédeni a lakosság egészségét úgy, hogy a közterületek füstmentessé válnak. A füstmentes terület kell, hogy a társadalmi norma legyen. Nem szabad megengedni a dohányzást semmilyen zárt közterületen, kivéve a kijelölt dohányzó helyeken, melyeket fizikailag el kell különíteni a nemdohányzó helyektől. Ha a munkahelyeken szellőztető berendezés üzemel, akkor a dohányzó és nemdohányzó helyeken különböző típusú berendezéseket kell felszerelni annak érdekében, hogy a füstöt ne forgathassák vissza mindenkihez. A dohányosok nem kellene, hogy a füstmentes területek bejáratainál dohányozzanak, ekkor ugyanis a légáramlat révén az általuk kifúlt füst visszajut az épületbe. Négy fő érv támogathatja a füstmentes környezet biztosítását: Meg kell védeni a gyermekeket és a nemdohányzókat attól, hogy egészségük veszélybe kerüljön. A füstös szobák kellemetlen szagát és szemetes voltát el kell kerülni. Egy olyan közhangulat kialakítását kell elősegítéeni, mely szerint a nemdohányzás a normális viselkedésforma. Az Egyesült Államok és más országok tapasztalata az, hogy a füstmentes környezet biztosítása szignifikánsan csökkenti a cigarettafogyasztást, mivel egy olyan támogató környezetet hoz létre, mely a dohányosokat leszokásra ösztönzi, azokat pedig, akik továbbra is dohányosok maradnak, arra, hogy kevesebbet dohányozzanak. Számos országban az az elképzelés, hogy bizonyos területek füstmentessé válhatnak, magával ragadta a nagyközönség képzeletét. Mind nagyobb és nagyobb nyomás érvényesül tiszta levegőjű területek létrehozása érdekében, és kisebb az ellenállás az ilyen területek létrehozása előtt. A lakosok maguk segíthetnek érvényt szerezni ezeknek a tilalmaknak, lehetőség szerint konfliktusok gerjesztése nélkül. A füstmentes területek gondozóit kell azonban elsődlegesen felelőssé tenni a szabályok betartásáért. A munkahelyeknek mindig füstmentesnek kellene lenniük, hiszen a nemdohányzóknak nincs lehetőségük arra, hogy elkerüljék a dohány-

14 Országos dohányzásellenes programok 129 füstöt, ha egyes munkatársak dohányoznak. (A közterületek szintén lehetnek munkahelyek.) A nemdohányzó munkatársaknak joguk van ahhoz, hogy védelemben részesüljenek a dohányfüsttel szemben, és ezt gyakran a dohányosok is támogatják. A munkaadók is egyre körültekintőbbek a fenyegető perek miatt. Valójában egyeseknek már szembe is kellett nézniük a szándékos emberölés vádjával, amikor egy nemdohányzó életét vesztette egy dohányzó munkatárs dohányfüstje által okozott asztmás roham következtében. Minden egészségügyi intézmény, iskolák és egyetemek, a tömegközlekedés, a nagyközönség számára nyitva tartó hivatalok, szórakoztató intézmények (ideértve a mozikat is), éttermek, bárok és szállodák szintén olyan területek, melyektől elvárható, hogy füstmentesek legyenek. Kezdetben szükséges lehet, hogy a dohányosok számára kis félreeső dohányzóhelyeket jelöljenek ki; ezeket oly módon kell elhelyezni, illetve levegőztetni, hogy maga a munkahely teljes mértékben füstmentes maradjon. Ezeket később, amikor már nincs igény rájuk, fel lehet számolni. A füstmentes területek létrehozásáért folytatott kampány a dohányzásellenes kampány fontos eleme kell, hogy legyen. E kampánynak nagyon fontos szerepe van annak elősegítésében, hogy az emberek rádöbbenjenek a dohányfüst veszélyeire és a dohányzásról leszokás fontosságára. A dohányfüst toxicitásának csökkentése A dohánygyártóktól meg kell követelni, hogy tegyék nyilvánossá a cigaretták összetevőit, beleértve az összes adalékanyagot, tartósítószereket és ízanyagokat, valamint minden cigarettamárka füstjének kémiai összetételét. Lehetővé kell tenni, hogy a kormányok minden egyes összetevőt szabályozhassanak, nemcsak a kátrány- és nikotintartalmat, hanem a szénmonoxidot és más kémiai anyagokat is. A tesztelést egy, a kormány hatáskörébe tartozó laboratóriumban kell végezni, nem pedig a dohányipar által felügyelt intézményben. Ugyanakkor meg kell követelni, hogy a vizsgálat költségeit a dohányipar fizesse meg, cserébe azért, hogy a terméket piacra vihesse. A laboratóriumban a cigaretta tesztelésére használt gépek félrevezető eredményt adhatnak. Ezen gépek által végzett szippantások nem pontosan felelnek meg annak, ahogy az emberek valójában dohányoznak, és általában alábecsülik a ténylegesen a szervezetbe kerülő kátrány mennyiségét. Például, amikor a dohányosok alacsony kátránytartalmú cigarettára térnek át, sokkal gyakrabban, intenzívebben és mélyebben szívják azt, hogy biztosítsák azt a nikotinmennyiséget, amihez szervezetük hozzászokott. Ujjaikkal elzárhatják a cigaretta levegőztető nyílásait is szívás közben. Az eredmény az, hogy sokkal több kátrányt juttatnak a tüdejükbe, mint azt a dohányzógép sejteti.

15 130 Dohányzás: a világveszély Felső határérték Az EVSZ javaslata szerint a cigaretta nem tartalmazhat 5-15 milligramm (mg) kátránynál többet. Az Európai Unió jelenleg szintén azt javasolja, hogy az ennél magasabb kátránytartalmú márkákat fokozatosan ki kell vonni a forgalomból. A 25 mg feletti kátránytartalmú márkák megszűntetésével kezdve, fokozatosan 20, 15, majd 12 mg-ra kell csökkenteni a cigaretta kátránytartalmát. Egyes szakértők az alacsony kátrány- és szénmonoxid-tartalmú, és közepes nikotintartalmú cigarettát nevezik a legkevésbé veszélyesnek. De az amerikai, ausztrál és brit orvostársaságok egyhangúan azt javasolták kormányaiknak, hogy csökkentsék a cigaretta függőséget okozó hatását úgy, hogy 10 év alatt nullára csökkentik nikotintartalmukat. Természetesen nagyon valószínűtlen az, hogy bárkinél függőség alakul ki a dohányzással szemben vagy folytatja a dohányzást akkor, ha a dohánytermékek nem tartalmaznak nikotint. Támogatás a leszokáshoz Az e tekintetben kívánatos tennivalókat a 7. fejezetben foglaltuk össze. A kormányok iránymutatást és elérhető célkitűzéseket kell biztosítsanak a helyi egészségügyi hatóságok számára. A kormányok szintén képesek pótlólagos források biztosítására, például a dohányadóból származó bevételből. A gyermekek részére történő kiszolgálás tilalma A cél a gyermekek számára minél nehezebbé tenni a dohányzás elkezdését. A legtöbb országban a dohányosok többsége gyermekkorban kezd el dohányozni. A sikeresen alkalmazott tiltás nemcsak a gyermekeket védi, de a felnőtt dohányosok számát is csökkenti. (Bizonyos országokban a gyermekkor felső határa 16 év, másokban 18.) Bizonyos nehézségek azonban fennállnak a gyermekek részére történő kiszolgálás tilalmával kapcsolatban: A tilalom ellenőrzése gyakran nehéz, mivel általában sem a rendőrség, sem más hivatalok nem tekintik azt prioritásnak. Nehéz lehet bizonyítani a szabálysértést, kivéve ha a fiatalkorút éppen cigarettavásárláson kapják rajta. Egyes országokban (például Skóciában) törvény tiltja az eladók beugratását és fiatalkorúak tesztvásárlóként való alkalmazását. Az intézkedés azt sugalmazhatja a gyermekeknek, hogy a dohányzást a felnőttkor egyik jelének tartsák, és a cigaretta fiatalkorú általi beszerzését szinte csábító kihívásnak is tekinthetik. A dohányipari cégek gyakran támogatnak a fiatalok részére történő kiszolgálást tiltó programokat ez talán annak a jele, hogy azt gondolják, ezek nem is hatékonyak.

16 Országos dohányzásellenes programok 131 Ha a tilalmat hatékonnyá akarjuk tenni: Az eladót kell megbüntetni, nem a gyermeket. A büntetés súlyos, elrettentő kell legyen. Ha az üzletnek engedélyre van szüksége ahhoz, hogy dohányterméket árusítson, a törvény megszegése az engedély visszavonásához kellene, hogy vezessen. A törvény betartását a helyi közösségeknek és a nyomon követésre kijelölt testületeknek kell ellenőrizniük. A nehézségek ellenére a gyermekek részére történő kiszolgálást tiltó törvények fontosak. Még akkor is, ha nem lehet őket hatékonyan végrehajtani, kidolgozásuk bizonyítja a társadalom jó szándékát. A dohánytermesztés leépítése Dohányt a világ több mint 100 országában termesztenek ipari méretekben. Ezek közül 80 ország a fejlődő világban található. Az utóbbi 20 év alatt a magas GDP-jű országokban a termelés 30%-ról 15%-ra csökkent. Közép-Kelet és Ázsia országaiban a termelés 40%-ról 60%-ra emelkedett, míg Afrika részesedése a világ termeléséből 4%-ról 6%-ra nőtt. A Világbank adatai szerint csak két ország függ erőteljesen a nyers dohány exportjától: Malawi, mely exportbevételeinek 61%-a származik nyersdohányból és Zimbabwe 23%-al. A Bank számításai szerint egy adott ország dohánytermesztésének visszaszorítását célzó intézkedések a fogyasztásra csekély hatást gyakorolnak (Világbank, 1999), ugyanis a szükséges dohányt másutt fogják megtermelni. Számos fejlődő országbeli szegény termesztő számára a dohánytermesztés gazdasági haszna nyilvánvaló. Ezen oknál fogva a dohánytermesztés visszaszorításának nem kell nagy fontosságot tulajdonítani egy országos dohányzásellenes politikán belül. Csak a dohányszükséglet világméretű csökkenése esetén van szükség arra, hogy a kormányok segítséget nyújtsanak a dohánytermesztőknek, hogy más növények termesztésére térjenek át. A dohánytermesztés szubvencionálása azonban (mint az Európai Unióban) nagy és fölösleges pénzkidobást jelent. Ezt, amilyen hamar csak lehet, meg kell szüntetni. Országos dohányzásellenes programok végrehajtása: különböző országok tapasztalatai Nemzetközi beavatkozás Egy nemzeti dohányzásellenes program elvárt tartalmát a 116. oldal keretes részében foglaltuk össze. Egy ilyen irányelvek alapján felépített programot javasol az EVSZ Dohányzásellenes Keretegyezménye is.

17 132 Dohányzás: a világveszély A Keretegyezménynek az EVSZ Közgyűlése általi elfogadásához vezető tárgyalásokkal járó publicitás valószínűleg befolyásolja majd a kormányokat és a közvéleményt is oly módon, hogy elősegíti országos programok bevezetését. A dohányzásellenes küzdelem szószólóinak munkája valószínűleg könnyebbé válik. Ahogy arról már szó volt, az Európai Unió elhatározta, hogy az Unió tagállamaiban fokozatosan megszűnteti a dohánytermékek promóciójának minden formáját. A törvény végrehajtása bizonyos késedelmet szenved, ugyanis a dohányipar megkérdőjelezte az intézkedés törvényességét, és az Európai Bírósághoz fordult. Ez annak a jele, hogy a dohányipar kétségbeesetten meg fogja próbálni, hogy megakadályozza minden olyan törvény elfogadását, mely a dohányzás visszaszorulását okozhatja. Hasznos lehet megismerni egy néhány olyan nehézséget és lehetőséget, melyek azokban az országokban jelentkeztek, ahol egy országos dohányzásellenes program legalább néhány elemét már bevezették. Közvélemény és törvénykezés Norvégia és Finnország az elsők között tiltották be a dohánytermékek reklámját és promócióját. Norvégiában a dohányzás előfordulásának számottevő csökkenése következett be a törvény elfogadásához vezető kiterjedt tárgyalások alatt és közvetlenül azt követően. A törvények elfogadása után azonban a vita elhalt, és az adóemelést sem folytatták. A dohányzás prevalenciájának csökkenése lelassult, aztán megállt, majd növekedés kezdődött. A törvényalkotást nem követte folyamatos és intenzív egészségnevelési kampány. Ezt a norvégok azóta korrigálták. Svédországban az erőfeszítések sokkal állandóbbak voltak. Az állami és civil szervezetek közötti széleskörű összefogás folyamatosan befolyásolni képes a közvélemény alakulását. Jelenleg Svédországban a legalacsonyabb a dohányzás előfordulása az európai országok között. Másrészt viszont Svédországban megmaradt a füst nélküli dohánytermékek használatának hagyománya, ami jelentős népegészségügyi probléma (lásd a 4. fejezetet). Olaszországban jó néhány csodálatraméltó dohányzásellenes törvényt fogadtak el anélkül, hogy a közvélemény figyelmét egyáltalán felkeltették volna. Következésképpen csak kevés törvény végrehajtását sikerült kiteljesíteni és folyamatosan biztosítani, bár esetenként a nemzetközi dohányipari cégek kaptak büntetéseket, sőt importjukat rövid időre fel is függesztették. Tudomásunk szerint az olasz közvélemény ma már sokkal erőszakosabban lép fel a dohányzás ellen, és ilyen körülmények között a törvények is hatásosabbá válhatnak. Hasonló módon Franciaországban is nagyszerű törvényeket fogadtak el jóval azelőtt, hogy ezekre a közvélemény felkészült volna.

18 Országos dohányzásellenes programok 133 A bíróságok jelentős bírságokat szabtak ki a dohányipari cégekre a dohányreklámozás tilalmának be nem tartása miatt. De a közvélemény még ma sem követeli meg, hogy a füstmentes éttermeket előíró törvény a gyakorlatban megvalósuljon. Az Egyesült Államok egyes tagállamaiban (főként Kaliforniában és Massachusettsben), továbbá Kanadában, Ausztráliában, Szingapúrban és Hong Kongban lelkes aktivistáknak köszönhetően a közvéleményt sikerült felrázni. Kitűnő törvényeket fogadtak el és azokat hatékonyan végre is hajtják: mindezt a lakosság erőteljes támogatása mellett. Egyes ausztrál tagállamok úttörő szerepet játszottak abban, hogy a dohánytermékek adójának egy részét kulturális és sportrendezvények támogatására használják fel, hogy kiváltsák a dohányipar általi szponzorálást. Ez segítséget nyújtott abban, hogy a közvéleményt a megfelelő oldalra állítsák. Az Egyesült Államokban a dohányzás következtében megbetegedettek által indított perek, illetve az egyes tagállamok által a gyógyítási költségek visszatérítése érdekében indított jogi eljárások erőteljesen befolyásolták a közvéleményt. A dohányipari cégeket kötelezték arra, hogy hozzák nyilvánosságra könyörtelen akcióikat bemutató korábban titkos dokumentumaikat. Ez jelentősen meggyengítette az erőteljes dohánylobbyt, és megkönnyítette a politikusok dolgát abban, hogy szigorú dohányzásellenes törvényeket fogadjanak el, beleértve a füstmentes közterületek elterjesztését. További részletekért lásd a 11. fejezetet. Következtetések Egy átfogó országos dohányzásellenes program legfontosabb kívánatos elemeire vonatkozóan ma már általános az egyetértés (116. oldal). Számos országban sikerrel vezetnek be ilyen programokat. Egy ilyen program modellje valószínűleg beépül az EVSZ Dohányzásellenes Keretegyezményébe, melynek aláírására a világ országai felkérést kapnak majd. Törvényt hozni könnyű. Nehezebb azt elérni, hogy azokat hatékonyan végrehajtsák. A dohányzásellenes törvényeket hatékonyan végre kell hajtani, és hatásukat nyomon kell követni. Szigorú büntetési tételeket kell előírni, és a bíróságoknak azokat alkalmazni kell. Egy bizonyos minisztériumot vagy kormányzati szervet ki kell jelölni arra, hogy a végrehajtást ellenőrizze és képviselje a vádat azok ellen, akik a törvényt megszegik.

19 134 Dohányzás: a világveszély Irodalom Reid D Tobacco control: overview. In Doll R, Crofton J (eds) Tobacco and Health. Br Med Bull 52(1): Hasznos áttekintés a különböző intervenciós módszerek költség-hatékonyságáról, főként az angol tapasztalatra alapozva. Slama K Tobacco control and prevention. A guide for low income countries. Paris: International Union against Tuberculosis and Lung Disease. Egy, a dohánytermékek szabályozására vonatkozó törvény mintája olvasható a oldalon. US Departments of Health and Human Services Reducing tobacco use: a report of the Surgeon General. Atlanta, Georgia: US Department of Health and Human Services, Centers for Disease Control and Prevention, National Center for Chronic Disease Prevention and Health Promotion, Office on Smoking and Health. World Bank Curbing the epidemic. Governments and the economics of tobacco control. Washington DC: The World Bank. ISBN Magyar vonatkozások Bár a magyar cigaretta-fogyasztási és a dohányzással kapcsolatos betegségek morbiditási és mortalitási adatai megkívánnák, hogy a dohányzás elleni fellépés prioritássá váljon az egészségpolitikai törekvések között, a rendszerváltás utáni Magyarországon mindezt elérni még nem sikerült. Ennek ellenére a kilencvenes évek második felében számos haladó dohányzásellenes adminisztratív intézkedést (törvények és egyéb szabályok) foganatosítottak, és néhány közösségi program is indult. Ennek ellenére a hazai dohányzásellenes intézkedések máig nem állnak össze egységes egésszé, nincs egy különálló intézmény, melynek nevesítetten feladata lenne a hazai dohányzás elleni küzdelem megtervezése, összefogása és ellenőrzése. A különböző szektorok közötti együttműködés intézményesítése, beleértve az egyes tárcák aktív részvételének megszervezését a dohányzás elleni küzdelemben, szintén várat magára. A fentiek ellenére az 1997 óta következetesen véghezvitt, az inflációt meghaladó mértékű áremelésnek, illetve az 1999-ben hozott, a nemdohányzókat védő törvény életbe lépésének döntő szerepe volt abban, hogy a cigarettafogyasztás az es 27 milliárd szálról 2000-re 21 milliárd szál körülire esett vissza. Az adminisztratív intézkedések megerősítésére nagyon hiányzik egy jól megtervezett és finanszírozott országos dohányzásellenes médiakampány és más, olyan közösségi akciók, melyek a dohányzás abbahagyását bátorítanák.

20 Országos dohányzásellenes programok 135 Irodalom Szilágyi T. A dohányzás visszaszorítása érdekében hozott szabályok első eredményei. Egészségnevelés. 2002/4. szám. Szilágyi T. Cigarettaadó-emelés: a dohányzás visszaszorításának alapvető eszköze. Egészségnevelés. 2002/6. szám.

1. A dohányzás epidémiája: aktuális helyzet a világ országaiban

1. A dohányzás epidémiája: aktuális helyzet a világ országaiban 1. A dohányzás epidémiája: aktuális helyzet a világ országaiban A dohányzás okozta halálesetek nemzetközi trendje A dohányzás jelenlegi elterjedtségének fennmaradása esetén 500 millió ma életben lévő ember

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2005. június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 TÁJÉKOZTATÓ FELJEGYZÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 9181/05 SAN 67 Tárgy: A Tanács következtetései

Részletesebben

147. sz. Ajánlás. a rákkeltő anyagok és hatóanyagok által előidézett foglalkozási ártalmak elleni védekezésről és ezek ellenőrzéséről

147. sz. Ajánlás. a rákkeltő anyagok és hatóanyagok által előidézett foglalkozási ártalmak elleni védekezésről és ezek ellenőrzéséről 147. sz. Ajánlás a rákkeltő anyagok és hatóanyagok által előidézett foglalkozási ártalmak elleni védekezésről és ezek ellenőrzéséről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a

Részletesebben

Dohányzás és leszokás. Dr. Kádár Gabriella 2014.február 10.

Dohányzás és leszokás. Dr. Kádár Gabriella 2014.február 10. Dohányzás és leszokás Dr. Kádár Gabriella 2014.február 10. kóroki tényezője számos halálos megbetegedésnek kb. 5 millió ember hal meg évente 10 évvel kevesebbet él krónikus betegségekre fogékonyabb a felnőtt

Részletesebben

11. Dohányperek. A dohányipar által indított perek

11. Dohányperek. A dohányipar által indított perek 11. Dohányperek A dohányipar által és ellen indított törvényszéki perek jelentősen befolyásolták a dohányzás elleni küzdelmet. Nem sokkal ezelőttig a dohányipar mindig megnyerte ezeket a pereket, ami kétségtelenül

Részletesebben

ZA4887. Flash Eurobarometer 253 (Survey on tobacco) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4887. Flash Eurobarometer 253 (Survey on tobacco) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4887 Flash Eurobarometer 253 (Survey on tobacco) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 253 SURVEY ON TOBACCO Smoking behaviour Q1 A cigarettázás, szivarozás vagy pipázást illetően melyik állítás

Részletesebben

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni Önnek.

Részletesebben

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről 187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én

Részletesebben

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

Piackutatás versenytárs elemzés

Piackutatás versenytárs elemzés Piackutatás versenytárs elemzés 2015 TÁJÉKOZTATÓ Jelen szigorúan bizalmas piackutatást / versenytárs elemzést (a továbbiakban mellékleteivel és kiegészítéseivel együtt Elemzés ) az Elemző (a továbbiakban

Részletesebben

MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ

MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ Az előadás témái 1./ A marketingkommunikációs mix tartalma 2./ Reklám 3./ Eladásösztönzés 4./ Személyes eladás 5./ PR Kommunikációs mix Reklám Eladásösztönzés Public Relations Személyes

Részletesebben

A DOHÁNYZÁS VISSZASZORÍTÁSA MAGYARORSZÁGON

A DOHÁNYZÁS VISSZASZORÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Dr. Szilágyi Tibor A DOHÁNYZÁS VISSZASZORÍTÁSA MAGYARORSZÁGON tények és adatok Egészségünkért a XXI. században Alapítvány 2004 április AZ ÖSSZEFOGLALÓ ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ KUTATÁST AZ OPEN SOCIETY INSTITUTE

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában

Új Szöveges dokumentum A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában Az Európa Tanács keretében elfogadott Európai Szociális Karta (1961), illetve a jelen évezred szociális és gazdasági jogait egyedülálló részletességgel felmutató,

Részletesebben

11267/04 kz/cad/mh 1 DG H II

11267/04 kz/cad/mh 1 DG H II AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2004. július 7. (OR. en) 11267/04 CORDROGUE 59 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: a Főtitkárság Címzett: a COREPER/Tanács Tárgy: Tervezet - Tanácsi állásfoglalás

Részletesebben

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége

Részletesebben

Széchenyi István katolikus Általános Iskola

Széchenyi István katolikus Általános Iskola Belső szabályzat A nemdohányzók védelmének helyi szabályai Széchenyi István katolikus Általános Iskola Füzesabony A nemdohányzók védelmének helyi szabályai A szabályzattal az intézmény saját hatáskörében

Részletesebben

ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 4.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 4. ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 4. Ha minden nap október negyedike lenne, sokkal többet foglalkoznának az állatokkal, sokkal több figyelmet fordítanának az ember legjobb barátjára, s talán nem kellene annyi

Részletesebben

Szép Új Világ Szeptember 29. Urbán Zsolt elnök Magyar Reklámszövetség

Szép Új Világ Szeptember 29. Urbán Zsolt elnök Magyar Reklámszövetség Szép Új Világ 2015. Szeptember 29. Urbán Zsolt elnök Magyar Reklámszövetség Ok - okozat Az elmúlt években elmaradt az iparág pozicionálása. Ennek következtében a kormány az iparágat nem tekinti komoly

Részletesebben

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG 2009.5.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 107/1 II (Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG A Bizottság Közleménye Italok csomagolása, betétdíjas rendszerek

Részletesebben

ODE Dohányzás Monitor

ODE Dohányzás Monitor ODE Dohányzás Monitor Az Országos Dohányfüstmentes Egyesület Magyar Gallup Intézet támogatásával végzett monitoring vizsgálatai (02 04 06-07) Az ODE Az a legnagyobb tagsággal rendelkező, 1987 óta működő

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2014/2147(INI) 7.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részére

Részletesebben

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok

Részletesebben

DOHÁNYZÁS MEGELŐZÉST és DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKÁST CÉLZÓ PROGRAM. Beszámoló. Készítette: Vásárhelyi Erika

DOHÁNYZÁS MEGELŐZÉST és DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKÁST CÉLZÓ PROGRAM. Beszámoló. Készítette: Vásárhelyi Erika DOHÁNYZÁS MEGELŐZÉST és DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKÁST CÉLZÓ PROGRAM Beszámoló Készítette: Vásárhelyi Erika Megvalósítás ideje: 2014.05.16-2014.06.13 Célcsoport: 6. osztály Célja: az általános iskoláskorú gyermekek

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Ülés: Tanács Dátum: 2009. február 16. Tárgy: Kulcsfontosságú üzenetek

Részletesebben

6. Gyermekek és serdülők

6. Gyermekek és serdülők 6. Gyermekek és serdülők A dohányfüst hatásai a gyermekek egészségére Ha a szülők dohányoznak A 3. fejezetben bemutattuk a szülők dohányzásának a magzat és a gyermek egészségére gyakorolt közvetlen hatásait.

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében 21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EAC/S17/2017. A radikalizálódás kockázatának kitett fiatalok sportprojektek keretében történő nyomon követése és segítése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EAC/S17/2017. A radikalizálódás kockázatának kitett fiatalok sportprojektek keretében történő nyomon követése és segítése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EAC/S17/2017 A radikalizálódás kockázatának kitett fiatalok sportprojektek keretében történő nyomon követése és segítése Ez a pályázati felhívás a 2017-es éves munkaprogramnak a kísérleti

Részletesebben

A dohánygyártmányokra kivetett jövedéki adók szerkezete és adókulcsai *

A dohánygyártmányokra kivetett jövedéki adók szerkezete és adókulcsai * P6_TA(2009)0160 A dohánygyártmányokra kivetett jövedéki adók szerkezete és adókulcsai * Az Európai Parlament 2009. március 24-i jogalkotási állásfoglalása a dohánygyártmányokra kivetett jövedéki adók szerkezete

Részletesebben

A BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.4.1. COM(2011) 167 végleges 2009/0059 (COD) A BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYE az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikke (7) bekezdésének c) pontja alapján az iparosodott

Részletesebben

Fiatalok A Füstmentes Életért. Európai Ifjúsági Kiáltvány

Fiatalok A Füstmentes Életért. Európai Ifjúsági Kiáltvány Fiatalok A Füstmentes Életért Európai Ifjúsági Kiáltvány Előszó Mi, Európa ifjúsága mélyen érintettnek érezzük magunkat a dohányzás és a passzív dohányzás egyénre gyakorolt hatásaiban. Valljuk, hogy minden

Részletesebben

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:

Részletesebben

A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György

A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György Budapest, 2014. december 4. Mi alapján ítél a fogyasztó? - Szempontok A hétköznapokban nyert saját tapasztalatok. A média, mint hírforrás

Részletesebben

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem Globális környezeti problémák és fenntartható fejlődés modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.1. COM(2016) 437 final 2016/0200 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES)

Részletesebben

TÁRSADALMI MARKETING 2. ELŐADÁS

TÁRSADALMI MARKETING 2. ELŐADÁS MARKETING MESTERSZAK TÁRSADALMI MARKETING 2. ELŐADÁS 2015. 11. 06-07. Magyar Mária FONTOS TUDNIVALÓK 2 MINITESZT: Következő órán 2. MINITESZT (4. fejezet társ. kom.) Összesen 4 MINITESZT, 50%-os súllyal

Részletesebben

MISSION:Possible. figyelemfelkeltés, ismeret-átadás, aktivizálás. Hargitai Lilla Kommunikációs szakértő

MISSION:Possible. figyelemfelkeltés, ismeret-átadás, aktivizálás. Hargitai Lilla Kommunikációs szakértő MISSION:Possible figyelemfelkeltés, ismeret-átadás, aktivizálás Hargitai Lilla Kommunikációs szakértő MISSION:Possible MISSION:Possible Miért nem beszél a szűrésekről a média? - Elkötelezettség hiánya,

Részletesebben

NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓS DOKUMENTUM

NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓS DOKUMENTUM Európai Bizottság Egészségügy és Fogyasztók Főigazgatósága Közegészségügy és Kockázatértékelés C Igazgatóság A 2001/37/EK DOHÁNYTERMÉKRENDELET LEHETSÉGES FELÜLVIZSGÁLATÁRÓL NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓS DOKUMENTUM

Részletesebben

Kutatás a év közötti magyar lakosság körében. Megrendelő: Café PR

Kutatás a év közötti magyar lakosság körében. Megrendelő: Café PR Kutatás a 14-49 év közötti magyar lakosság körében Megrendelő: Café PR Tinédzserek médiahasználata (korábbi Pulzus-kutatás reprezentatív eredménye) TINIK ÉS AZ INTERNET 36% okostelefonfüggőnek tartja magát

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.28. C(2018) 3120 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.5.28.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU európai

Részletesebben

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! A Magyar Természetvédők Szövetsége 2005 év elején kétszer kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT. Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 2008/2173(INI) 5.12.2008 MÓDOSÍTÁS 1-28 (PE415.189v01-00) a fogyasztóknak különösen a kiskorúaknak a videojátékok használata

Részletesebben

Jogi és menedzsment ismeretek

Jogi és menedzsment ismeretek Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák

Részletesebben

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 20.6.2013 2012/0366(COD) VÉLEMÉNY a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági

Részletesebben

99. sz. Egyezmény a mezőgazdasági minimálbérek megállapításáról

99. sz. Egyezmény a mezőgazdasági minimálbérek megállapításáról 99. sz. Egyezmény a mezőgazdasági minimálbérek megállapításáról A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfben, és

Részletesebben

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT INTEGRÁLT TERÜLETI BEFEKTETÉS KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT Az EU kohéziós politikájának következő, 2014 és 2020 közötti időszakával kapcsolatos új szabályokat és jogszabályokat 2013 decemberében

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

BELSŐ SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL

BELSŐ SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL BELSŐ SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL KEM-i Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola Hatályba lépés ideje: 2012. január 30. A szabályzattal az intézmény saját hatáskörében figyelembe

Részletesebben

SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL

SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL Hatályos: 2012. január 01. A szabályzattal az intézmény saját hatáskörében figyelembe véve a vonatkozó jogszabályi előírásokat az 1999. évi XLII. törvényt, valamint

Részletesebben

Kérdések válaszok: Új szabályok a dohánytermékek piacán

Kérdések válaszok: Új szabályok a dohánytermékek piacán EURÓPAI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓ Brüsszel, 2014. február 26. Kérdések válaszok: Új szabályok a dohánytermékek piacán Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a dohánytermékekről szóló felülvizsgált irányelvet.

Részletesebben

1. A népegészségügyi munkacsoport megvitatta és jóváhagyta a tanácsi következtetéstervezetet.

1. A népegészségügyi munkacsoport megvitatta és jóváhagyta a tanácsi következtetéstervezetet. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. december 2. (OR. en) 14391/1/15 REV 1 SAN 389 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a Tanács A Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA. az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA. az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.22. COM(2017) 801 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről HU HU

Részletesebben

Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink

Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink Szabó Imre miniszter Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Tartalom 1. A feladatok és végrehajtásuk szükségessége,

Részletesebben

valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE

valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG EURÓPAI INTÉZETE valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE között létrejött együttműködési megállapodás Preambulum Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a Nemek Közötti

Részletesebben

ÉLETVÉDELMI SZABÁLYOK A MUNKANAP VÉGÉN MINDENKIT HAZAVÁRNAK!

ÉLETVÉDELMI SZABÁLYOK A MUNKANAP VÉGÉN MINDENKIT HAZAVÁRNAK! ÉLETVÉDELMI SZABÁLYOK A MUNKANAP VÉGÉN MINDENKIT HAZAVÁRNAK! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ÉS ELŐSZÓ A MOL-csoport 2014-ben 10 életvédelmi szabályt vezetett be a munkabiztonsági teljesítmény javítása érdekében.

Részletesebben

A VÁSÁRLÓI DÖNTÉS. 7. tétel

A VÁSÁRLÓI DÖNTÉS. 7. tétel A VÁSÁRLÓI DÖNTÉS ÉS VEVŐTÍPUSOK 7. tétel A vásárlási döntés folyamata A kereskedelmi vállalkozások létérdeke a forgalom folyamatosságának fenntartása, növelés. Ehhez nem elegendő csupán alkalmazkodniuk

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: (I. RÉSZ)

MÓDOSÍTÁS: (I. RÉSZ) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2012/0366(COD) 8.5.2013 MÓDOSÍTÁS: 55-267 (I. RÉSZ) Véleménytervezet Małgorzata Handzlik (PE508.048v01-00) a tagállamoknak a dohánytermékek

Részletesebben

Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás

Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Változások a Iránnal kapcsolatos az

Részletesebben

Étrend-kiegészítők reklámozása - különösen szakemberek számára

Étrend-kiegészítők reklámozása - különösen szakemberek számára Étrend-kiegészítők reklámozása - különösen szakemberek számára 206. november 6. Ifj. Faludi Gábor www.szecskay.com Szecskay Ügyvédi Iroda Attorneys at Law Étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos kereskedelmi

Részletesebben

Kérdések és válaszok: Új uniós jogszabály a dohánytermékekről

Kérdések és válaszok: Új uniós jogszabály a dohánytermékekről EURÓPAI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓ FELJEGYZÉS Brüsszel, 2012. december 19. Kérdések és válaszok: Új uniós jogszabály a dohánytermékekről Az Európai Bizottság a mai napon iránymutató javaslatot fogadott el a

Részletesebben

Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA. a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről

Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA. a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.31. COM(2011) 23 végleges Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről INDOKOLÁS Az Európai

Részletesebben

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők körében az élelmiszer-biztonság szempontjából Németh Nikolett Szent István Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Bükfürdő, 2016. április 7-8.

Részletesebben

233. ülésnap, 34. felszólalás

233. ülésnap, 34. felszólalás Felszólalás ideje 3:02 233. ülésnap, 34. felszólalás Dr. Dávid Ibolya (MDF) elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés Felszólalások: > Ülésnap adatai DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 11. (11.02) (OR. en) 5752/1/13 REV 1 FIN 44 PE-L 4

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 11. (11.02) (OR. en) 5752/1/13 REV 1 FIN 44 PE-L 4 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 203. február. (.02) (OR. en) 5752//3 REV FIN 44 PE-L 4 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Költségvetési Bizottság az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács A Bizottság

Részletesebben

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok dr Sárosi György Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok A veszélyes áruk szállítására megbízható hazai statisztikai adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az Eurostat

Részletesebben

Az adatvédelmi rendelet marketinget érintő legfontosabb elemei. dr. Osztopáni Krisztián

Az adatvédelmi rendelet  marketinget érintő legfontosabb elemei. dr. Osztopáni Krisztián Az adatvédelmi rendelet e-mail marketinget érintő legfontosabb elemei dr. Osztopáni Krisztián #1 Magyar törvény helyett EU rendelet Törvény helyett EU rendelet Az információs önrendelkezési jogról és az

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL Fonyód, 2012. április 1. Jóváhagyta: Bántó Zsuzsanna Igazgató A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól

Részletesebben

Dohányzás-megelőzést és dohányzásról leszokást célzó programsorozat a 6. és 8. évfolyamon. Programterv

Dohányzás-megelőzést és dohányzásról leszokást célzó programsorozat a 6. és 8. évfolyamon. Programterv A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0145 Innovatív iskolafejlesztés a Mikrotérségi Általános Iskolában a diákok testi-lelki-értelmi fejlesztése érdekében című projekt keretében. Dohányzás-megelőzést és dohányzásról

Részletesebben

Magyar Nemzeti Szívalapítvány Hungarian National Heart Foundation

Magyar Nemzeti Szívalapítvány Hungarian National Heart Foundation Magyar Nemzeti Szívalapítvány Hungarian National Heart Foundation Alapította a Magyar Kardiológusok Társasága Adószám: Számlaszám/Bank account: Internet 18049471-2-42 11732002-20346146 www.mnsza.hu; nagya@kmk.hu

Részletesebben

Európai Ifjúsági Alap

Európai Ifjúsági Alap Európai Ifjúsági Alap Fiatalok támogatása Európában Kifejezetten fiataloknak Párbeszéd Lehetőség Közösség Partnerség Csupa szív Interaktív Rugalmas Csere Professzionális AZ EURÓPA TANÁCS Az Európa Tanácsot

Részletesebben

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT A KOHÉZIÓS POLITIKA LÁTHATÓSÁGÁNAK GARANTÁLÁSA: TÁJÉKOZTATÁSI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZABÁLYOK A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAKRA KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT Az EU kohéziós politikájának következő, 2014

Részletesebben

PUBLIC 9576/14 AZEURÓPAIUNIÓ TANÁCSA. Brüszel,2014.június6. (OR.en) LIMITE PV/CONS22 ECOFIN460

PUBLIC 9576/14 AZEURÓPAIUNIÓ TANÁCSA. Brüszel,2014.június6. (OR.en) LIMITE PV/CONS22 ECOFIN460 ConseilUE AZEURÓPAIUNIÓ TANÁCSA Brüszel,2014.június6. (OR.en) PUBLIC 9576/14 LIMITE PV/CONS22 ECOFIN460 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: AzEurópaiUnióTanácsának(GAZDASÁGIÉSPÉNZÜGYEK)2014. május6-ánbrüszelbentartot3310.ülése

Részletesebben

KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS. Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018

KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS. Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018 KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018 Célok A Brunswick Corporation teljes elkötelezettséget vállal a tisztességes üzletvitel

Részletesebben

Népszámlálás kommunikációs program

Népszámlálás kommunikációs program Népszámlálás kommunikációs program Sikeres kommunikáció=eredményes összeírás Népszámlálás az egyetlen teljeskörű összeírás. Legmélyebb területi szintű adatok megszerzése. (kistérség, városrész). Tetszőleges

Részletesebben

Tisztelt Dohánytermék-kiskereskedő!

Tisztelt Dohánytermék-kiskereskedő! Tisztelt Dohánytermék-kiskereskedő! Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ND Nonprofit Zrt.) 2012. évi CXXXIV. (a továbbiakban: Fdvtv. ) 4. (2)

Részletesebben

emlékeztetve az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek 1993. október 8 9-én Bécsben megtartott csúcstalálkozóján elfogadott Nyilatkozatra;

emlékeztetve az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek 1993. október 8 9-én Bécsben megtartott csúcstalálkozóján elfogadott Nyilatkozatra; A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság 2. sz. általános ajánlása: A rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és az intolerancia elleni küzdelemben részt vevő szakosított nemzeti

Részletesebben

Olvassa el a címkét! Amit feltétlenül tudnia kell a mosó- és tisztítószerek biztonságos otthoni használatáról

Olvassa el a címkét! Amit feltétlenül tudnia kell a mosó- és tisztítószerek biztonságos otthoni használatáról Olvassa el a címkét! Amit feltétlenül tudnia kell a mosó- és tisztítószerek biztonságos otthoni használatáról Hamarosan új figyelmeztető címkék jelennek meg a háztartási tisztítószereken. Az eddig megszokott

Részletesebben

A Károli Gáspár Református Egyetem szabályzata a nem dohányzók védelmében tett intézkedésekről

A Károli Gáspár Református Egyetem szabályzata a nem dohányzók védelmében tett intézkedésekről A Károli Gáspár Református Egyetem szabályzata a nem dohányzók védelmében tett intézkedésekről Az Országgyűlés tekintettel a magyar lakosság kedvezőtlen népegészségügyi mutatóira, annak érdekében, hogy

Részletesebben

Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment

Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének előadása az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen Kecskemét 2016. szeptember 17. Az előadás tézise 2 Magyarország

Részletesebben

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA Jordán László elnökhelyettes 2015. január 5. A növényvédelem helye az élelmiszerláncban Élelmiszer-biztonság egészség Élelmiszerlánc-biztonság Egészség gazdaság - környezet

Részletesebben

ZA5780. Flash Eurobarometer 345 (Accessibility) Country Questionnaire Hungary

ZA5780. Flash Eurobarometer 345 (Accessibility) Country Questionnaire Hungary ZA780 Flash Eurobarometer (Accessibility) Country Questionnaire Hungary EB FLASH - Accessibility - HU D Hány éves Ön? (ÍRJA LE - HA "VISSZAUTASÍTJA", KÓDOLJON '99'-ET) D A kérdezett neme Férfi Nő KÉRDEZD

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

OLAJOS MAGVAK: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM. Az alacsonyabb gabonaárak befolyásolták a gyenge keresletet a szójadara kivitelére

OLAJOS MAGVAK: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM. Az alacsonyabb gabonaárak befolyásolták a gyenge keresletet a szójadara kivitelére OLAJOS MAGVAK: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM Az alacsonyabb gabonaárak befolyásolták a gyenge keresletet a szójadara kivitelére Nagyon kevés tényező befolyásolja a keresletet a mezőgazdasági termékek iránt

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX COM(2016) 62 2016/0036 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye keretében létrejött Párizsi Megállapodásnak az Európai Unió nevében

Részletesebben

A választás szabadsága és nehézsége fogyasztói szokások változása a rendszerváltástól napjainkig

A választás szabadsága és nehézsége fogyasztói szokások változása a rendszerváltástól napjainkig A választás szabadsága és nehézsége fogyasztói szokások változása a rendszerváltástól napjainkig Feiner Péter, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke, a SPAR Magyarország Ker. Kft. ügyvezető igazgatója

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.24. COM(2017) 692 final 2017/0310 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia. Balatonfüred 2014.szeptember 11-13.

XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia. Balatonfüred 2014.szeptember 11-13. XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred 2014.szeptember 11-13. Mától nem gyújtok rá! Mától nem gyújtok rá! Dohányzás leszokás nehézségei.

Részletesebben

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

EURÓPAI KÖZPONTI BANK HU A Kormányzótanács tagjai számára szóló magatartási kódex e nem hivatalos, egységes szerkezetbe foglalt változata kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. B EURÓPAI KÖZPONTI BANK A KORMÁNYZÓTANÁCS TAGJAI

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés

Részletesebben

Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable

Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable Vélemények A munka törvénykönyvének módosításáról 2011. szeptember Nobody s Unpredictable Módszertani áttekintés A kutatást végezte: Ipsos Média-, Vélemény és Piackutató Zrt. Mintanagyság: 800 fő Mintavétel

Részletesebben

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?

Részletesebben

Nők szerepe a kutatásfejlesztésben. Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány

Nők szerepe a kutatásfejlesztésben. Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány Nők szerepe a kutatásfejlesztésben Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány Politikai háttér Lisszabon, Európai Tanács ülése, 2000. Cél: 2010-re az EU legyen a legversenyképesebb

Részletesebben

EY EMEIA Visszaélési Felmérés

EY EMEIA Visszaélési Felmérés EY EMEIA Visszaélési Felmérés 2017 Április The better the question. The better the answer. The better the world works. A bizonytalan üzleti környezet kihívása 1. oldal EY EMEIA Visszaélési Felmérés 2017

Részletesebben

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2004. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

A dohányzásellenrzési keretegyezmény (FCTC) a reflektorfényben

A dohányzásellenrzési keretegyezmény (FCTC) a reflektorfényben A dohányzásellenrzési keretegyezmény (FCTC) a reflektorfényben ELS KIADÁS / 2008. JANUÁR Tájékoztatósorozat az FCTC-rl és az EU ehhez kapcsolódó kötelezettségeirl. Az els kiadás általános leírást ad az

Részletesebben

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Elhajlás, (helyes) úttól való eltérés. Deviáns viselkedés Olyan viselkedésforma, amely a társadalom többsége által elfogadott normát, normákat sért. Társas együttélésünket

Részletesebben

EUROBAROMETER. Az interjúk száma: 28.050. Az interjúk száma: 1.044. Módszer: személyes ORSZÁG JELLEMZŐI

EUROBAROMETER. Az interjúk száma: 28.050. Az interjúk száma: 1.044. Módszer: személyes ORSZÁG JELLEMZŐI ORSZÁG JELLEMZŐI A magyarországi válaszadók pozitívabbak lettek a fejlődés sok tényezője tekintetében a 2013. évi legutóbbi felmérés óta. Bár az átlagoshoz képest egy kicsit kevésbé valószínűbb, hogy azt

Részletesebben

A NYÍRBOGDÁNYI KAZINCZY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS AMI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY SZABÁLYZATA A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL

A NYÍRBOGDÁNYI KAZINCZY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS AMI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY SZABÁLYZATA A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL A NYÍRBOGDÁNYI KAZINCZY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS AMI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY SZABÁLYZATA A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL Hatályba lépés ideje: 2012. március 02. A szabályzattal az intézmény saját

Részletesebben