Szakképzési koncepció

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szakképzési koncepció"

Átírás

1 Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Győri Tankerület Szakképzési koncepció Győr-Moson-Sopron megyei szakképző intézmények átszervezése a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény alapján Jóváhagyta: Blazovicsné Varga Marianna Tankerületi igazgató Győr április 17. Mayer Andrea, Győrfi Lászlóné

2 1. Jogszabályi háttér A szakképzési törvény (továbbiakban Sztv.) 5. (1) bekezdése alapján a szakképző iskola állami fenntartója szakképzési feladatait megyénként egyetlen szakképző iskola fenntartásával látja el adott feltétel alapján. Feltételt biztosít az Sztv. 5. (1)-(4) bekezdései alapján meghatározott tanulói összlétszám vagy (1) A szakképző iskola állami fenntartója szakképzési feladatait megyénként egyetlen szakképző iskola fenntartásával látja el, az e -ban foglalt kivételekkel. (2) Ha az állami fenntartónként számított szakképző iskolai tanulói létszám az adott fenntartó megyei, fővárosi hatáskörű szervezeti egysége esetében meghaladja a tízezret, akkor az állami fenntartó több szakképző iskola fenntartásával is elláthatja a megyei, fővárosi szakképzési feladatokat úgy, hogy valamennyi szakképző iskola tanulói létszáma az ötezer főt meghaladja. (3) A (2) bekezdés szerinti tanulói létszám megegyezik a szakképző iskolai osztályban tanulók három tanítási év átlagában számított hivatalos októberi statisztikai létszámával. A tanulói létszám megállapításánál az esti és a levelező oktatás munkarendje szerinti oktatásban részt vevő tanulók létszámát kettővel kell elosztani. (4) Ha a megyében az állami fenntartású szakképző iskolai tanulólétszám a tízezret nem éri el, a megyei szakképző iskolai feladatok legfeljebb két legalább kétezer tanulóval működő állami fenntartású szakképző iskola keretében láthatóak el. az Sztv.92. (11) bekezdése alapján uniós projektből származó fenntartási kötelezettség miatt (11) Amennyiben a kedvezményezett az e törvény hatálybalépése előtti napot megelőzően az Szt. 2. (5)-(6) bekezdése szerint megalakult térségi integrált szakképző központ létrehozására vagy továbbfejlesztésére szolgáló olyan uniós támogatásban részesült, amelyben a térségi integrált szakképző központ fenntartási kötelezettségének előírására került sor, azonban az uniós támogatás visszafizetési kötelezettsége nélkül nem teljesíthetőek az 5. (1)-(4) bekezdésében előírt feltételek, úgy az állami fenntartó június 30-ig azon szak-képző iskolája tekintetében mentesül az 5. (1)-(4) bekezdésében és az 5. (8) bekezdésében előírt feltételek teljesítésének kötelezettsége alól, amely vonatkozásában az 5. (1)-(4) bekezdésében előírt feltételek teljesítése visszafizetéséi kötelezettséget eredményezne. Ez utóbbi feltétel Sztv.92. (11) az, amely alapját képezi a Győr-Moson-Sopron megyei szakképző intézmények integrációs folyamatának. Ezen elv mentén úgy kell megszervezni az új integrált szakképző iskolákat, hogy figyelembe kell venni: a) az Sztv. 92. (11) bekezdése alapján uniós projektből származó fenntartási kötelezettségeket, b) az Sztv. 5. (5) bekezdését, mely szerint kizárólag művészeti szakmacsoportba tartozó szakképzési feladatok önálló szakképző iskola keretében is elláthatóak, amely szakképző iskolára az Sztv. 5. (2)-(4) bekezdésben foglalt létszámfeltételeket figyelmen kívül kell hagyni, c) az Sztv. 5. (7) bekezdés alapján az újonnan létrehozandó Térségi integrált szakképző központ az állami fenntartó (1)-(5) vagy (14)-(15) bekezdés szerint működő szakképző iskolája, ha a (3) bekezdésben meghatározott számítás szerinti tanulói létszáma meghaladja a kétezret, és a szakképző iskola (tagintézménye és telephelye) más térségi integrált szakképző központnak nem tagja, d) az Sztv. 5. (14)-(15) bekezdése alapján a Vidékfejlesztési Minisztérium (továbbiakban VM) által fenntartott intézmények nem tagjai a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (továbbiakban KLIK) által fenntartott és működtetett Integrált Szakképző Iskoláknak (14) Az OKJ-ban meghatározott, agrárágazathoz tartozó szakképesítésben államilag támogatott iskolai rendszerű szakképzés kizárólag a vidékfejlesztésért felelős miniszter által alapított és fenntartott szakképző iskolában, vagy nem állami fenntartó esetén a vidékfejlesztésért felelős miniszter egyetértésével kötött szakképzési megállapodás alapján folyhat.

3 (15) A szakképző iskola (14) bekezdés szerinti fenntartója szakképzési feladatait egyetlen szakképző iskola fenntartásával látja el, kivéve, ha a szakképző iskolai tanulói létszám az adott fenntartó esetében meghaladja a tízezret. Ebben az esetben az állami fenntartó több szakképző iskola fenntartásával is elláthatja a szakképzési feladatokat úgy, hogy valamennyi szakképző iskola tanulói létszáma az ötezer főt meghaladja. A létszám számítására a (3) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni. 2. Szakképzés-szervezési társulások, társaságok A megyében az elmúlt években három szakképzés-szervezési társulás és társaság működött, avagy működik: a) Győri TISZK én megszűnt, támogatott projektek: TÁMOP /2-2F TIOP / , fenntartási kötelezettsége , illetve , b) Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás megszűntetés alatt áll, támogatott projektek: TÁMOP /2-2F , TIOP / , fenntartási kötelezettsége , c) SOPRONTISZK Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. jelenleg működő gazdasági társaság, támogatott projektek: TÁMOP /2-2F , TIOP / , fenntartási kötelezettség alatt áll jelenleg

4 3. A szakképző iskolák átszervezésének tervezete Az átszervezés tervezete Győr-Moson-Sopron megyében az előző 1-2. fejezet alapján: Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár városokban a megszűnt, a működő, illetve a megszűntetés alatt álló TISZK-ek analógiájára, továbbá a projekt-fenntartási kötelezettségek okán, három kijelölt székhelyintézmény vezetésével tervezzük létrehozni megyénk szakképzésének hálózatát az abból kimaradó intézmények mellett. 4. Győr-Moson-Sopron megye állami fenntartásban lévő szakképző intézményei Koncepciónk szerint Győr-Moson-Sopron megyében 13 állami fenntartású, önálló OM azonosítóval rendelkező szakképző intézmény működését szükséges biztosítani: A) Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában és/vagy működtetésében a. Győri Szakképző Iskola i. 1 székhely 11 tagintézménnyel b. Soproni Szakképző Iskola i. 1 székhely 3 tagintézménnyel c. Mosonmagyaróvári Szakképző Iskola i. 1 székhely 5 tagintézménnyel d. Eötvös József Általános- és Szakiskola, Győr e. Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium, Győr f. Marcalvárosi Főigazgatóság Kovács Margit Iparművészeti Szakközépiskolája és Kézműves Szakiskolája, Győr g. Adyvárosi Főigazgatóság Móra Ferenc Középiskolája, Győr h. Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Győr i. Speciális Szakiskola, Győr j. Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Sopron k. Tóth Antal Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat, Sopron l. Doborjáni Ferenc Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Fejlesztő Iskola, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat, Sopron m. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Nevelési Tanácsadó, Csorna B) Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartásában és működtetésében a. Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Csorna b. Győr-Moson-Sopron Megyei Általános Művelődési Központ, Fertőd c. Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Győr

5 5. A tervezett szervezeti forma és elnevezés Az integráció során érvényesíteni kell a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet előírásait: 123. (3) A köznevelési intézmény hivatalos neve az az egyedi, megkülönböztetésre alkalmas és az ellátott feladatokat tükröző, jogszabály szerinti megnevezésekből álló elnevezés, amely kifejezi azt a tevékenységet, amelyre az adott köznevelési intézményt létrehozták. (4) A köznevelési intézmény jogszabály szerinti megnevezése c) szakiskola, d) gimnázium, e) szakközépiskola, f) alapfokú művészeti iskola, g) speciális szakiskola, h) készségfejlesztő speciális szakiskola, i) előkészítő szakiskola, j) nyelvoktató nemzetiségi iskola, k) kollégium, lehet (1) A köznevelési intézmény hivatalos elnevezésekor a) a szakiskola és a szakközépiskola helyett a szakképző iskola, b) a speciális szakiskola, az előkészítő szakiskola és a készségfejlesztő speciális szakiskola helyett a speciális szakiskola, c) a gimnázium és a szakközépiskola helyett a középiskola megnevezés is alkalmazható (1) Egyedi elnevezésként bármilyen megnevezés adható, ha az nem megtévesztő vagy a használatát más jogszabály nem tiltja. Az egyedi elnevezés a köznevelési intézmény hivatalos nevében az ellátott feladatokat tükröző jogszabály szerinti megnevezések előtt áll, és elősegíti a köznevelési intézmény azonosítását és más, azonos vagy hasonló tevékenységet folytató intézménytől való megkülönböztetését. (2) Egyedi elnevezésként a) kiemelkedő tevékenysége alapján ismert személy neve, b) tárgynév, c) földrajzi név, d) feladatellátási hely szerinti település neve, e) közterület neve, f) fenntartó neve, g) mese-, mitológiai szereplő, irodalmi alak neve, h) kifejezés, jel, jelölés vagy mozaikszó adható. (6) A szakképző intézmények a 123. (2) bekezdés a)-c) pontja szerinti nevében megkülönböztető elnevezésként feltüntethető a nemzetgazdaságnak az az ága, amelynek keretében az iskolai oktatás folyik (1) A rövid név a többcélú köznevelési intézmény hivatalos nevéből képzett olyan kifejezés, amely tartalmazza az egyedi elnevezést vagy annak egy rövidebb változatát és a) azokat a jogszabály szerinti megnevezéseket, amelyek leginkább meghatározzák a köznevelési intézmény alapfeladatát, vagy b) azt a jogszabály szerinti megnevezést, amelyből egyértelműen megállapítható az a feladatellátás, amelynek keretében a tanuló szakképesítést, végzettséget szerez.

6 (2) A tagintézmény neve két vagy három részből áll. Az első részben előtagként az intézmény hivatalos nevét vagy rövid nevét kell feltüntetni, utótagként a megkülönböztető megjelölést az előtaggal birtokviszonyban. A megkülönböztető megjelölés kifejezhető az ellátott feladat 123. (4) bekezdése szerinti megnevezéssel, valamint a tagintézmény, tagiskola, tagóvoda kifejezés egyikével. Ha a köznevelési intézménynek két vagy több tagintézménye van, az egyes tagintézményeket egyedi elnevezés közbeiktatásával meg kell különböztetni. (4) A rövidített név a hivatalos névből képzett, legfeljebb harminckét karakter hosszúságú megnevezés, amelyet a diákigazolványon és a pedagógusigazolványon lehet használni.

7 Az integráció után az alábbi szakképző iskolák jönnek létre székhellyel és tagintézménnyel: Győri Szakképző Iskola Székhelyintézmény: Neve: Győri Jedlik Ányos Szakképző Iskola, Gimnázium, Sportiskolai Módszertani Központ és Kollégium Rövidített neve: Győri Szakképző Iskola Címe: 9021 Győr, Szent István út 7. OM azonosítója: Tagintézmények: Neve: Győri Szakképző Iskola, Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája Címe: 9024 Győr, Bem tér Neve: Győri Szakképző Iskola, Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola, Szakiskola és Sportiskolai Módszertani Központja Címe: 9025 Győr, Cinka Panna u. 2. Neve: Győri Szakképző Iskola, Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája Címe: 9022 Győr, Bisinger sétány 32. Neve: Győri Szakképző Iskola, Gábor László Építőipari Szakképző Iskolája Címe: 9024 Győr, Nádor tér 4. Neve: Győri Szakképző Iskola, Hild József Építőipari Szakközépiskolája Címe: 9021 Győr, Szent István út 1. Neve: Győri Szakképző Iskola, Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola, Kollégium és Felnőttek Középiskolája Címe: 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. Neve: Győri Szakképző Iskola, Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Vendéglátás- Turisztikai Szakképző Iskolája Címe: 9024 Győr, Örkény István u Neve: Győri Szakképző Iskola, Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégiuma Címe: 9027 Győr, Mártírok útja Neve: Győri Szakképző Iskola, Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskolája Címe: 9023 Győr, Földes Gábor u Neve: Győri Szakképző Iskola, Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskolája Címe: 9024 Győr, Ikva u. 70. Neve: Győri Szakképző Iskola, Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolája Címe: 9024 Győr, Cuha u. 2.

8 Soproni Szakképző Iskola Székhelyintézmény: Neve: Soproni Handler Nándor Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Rövidített neve: Soproni Szakképző Iskola Címe: 9400 Sopron, Halász u OM azonosítója: Tagintézmények: Neve: Soproni Szakképző Iskola, Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskolája Címe: 9400 Sopron, Teleki Pál u. 26. Neve: Soproni Szakképző Iskola, Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégiuma Címe: 9400 Sopron, Ferenczy János u Neve: Soproni Szakképző Iskola, Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnáziuma Címe: 9400 Sopron, Ferenczy János u. 7. Mosonmagyaróvári Szakképző Iskola Székhelyintézmény: Neve: Mosonmagyaróvári Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Rövidített neve: Mosonmagyaróvári Szakképző Iskola Címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Dr. Gyárfás u. 3. OM azonosítója: Tagintézmények: Neve: Mosonmagyaróvári Szakképző Iskola, Berg Gusztáv Szakiskolája Címe: 9330 Kapuvár, Berg Gusztáv u. 2. Neve: Mosonmagyaróvári Szakképző Iskola, Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskolája Címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. Neve: Mosonmagyaróvári Szakképző Iskola, Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskolája Címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Neve: Mosonmagyaróvári Szakképző Iskola, Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiuma Címe: 9300 Csorna, Soproni út 97. Neve: Mosonmagyaróvári Szakképző Iskola, Kossuth Lajos Szakiskolája Címe: 9300 Csorna, Kossuth Lajos u. 30.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Részletesebben

2. Bejelentések Felelős: Fuchs János elnök 1. Napirendi pont: Egyetértési jog gyakorlása a Mesevár Óvoda alapító okiratának módosítása Tisztelt Képvis

2. Bejelentések Felelős: Fuchs János elnök 1. Napirendi pont: Egyetértési jog gyakorlása a Mesevár Óvoda alapító okiratának módosítása Tisztelt Képvis J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzat Maaner Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung Képviselő-testületének 2013. május 29-én, 14 órakor, Mány Község Önkormányzata hivatali

Részletesebben

Kiadási főcsoport bontásban Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány 1 Anya- Csecsemő- és Gyermekotthon 0 2 Családsegítő Szolgálat 4.248 3.239 788 221 3 Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat 0 4 Egyesített

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Győr-Moson-Sopron megye. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Győr-Moson-Sopron megye. Európai Szociális Alap ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHESÉGGNDZÁS -oson- megye Európai Szociális Alap -oson- megye Pedagógiai Szakszolgálat

Részletesebben

1.1. Hivatalos neve: Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium

1.1. Hivatalos neve: Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Jász-Nagykun-Szolnok megye Tankerület megnevezése: KLIK Tiszafüredi Tankerülete OM azonosító: 036014 Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉGŰ HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL ÉS KÖRZETHATÁROKRÓL SZÓLÓ 26/2002.(VI.28.)

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 44/2015. (IX. 10.) EMMI utasítás 5. (3) bekezdése alapján kiadott, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában

Részletesebben

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája

Részletesebben

TISZK A TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONTOK A SOPRONTISZK SOPRON

TISZK A TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONTOK A SOPRONTISZK SOPRON A SOPRON TISZK A szak- és felnôttképzés struktúrájának, szervezésének és irányításának átalakítása a Sopron-Fertôd Kistérség területén Térségi Integrált Szakképzô Központ keretében TÁMOP-2.2.3-07/2-2F-2008-0025

Részletesebben

Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Jász-Nagykun-Szolnok megye Tankerület megnevezése: KLIK Szolnoki Tankerülete OM azonosító: 036023

Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Jász-Nagykun-Szolnok megye Tankerület megnevezése: KLIK Szolnoki Tankerülete OM azonosító: 036023 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló /013. (VII. 5.) EMMI utasítás módosításáról rendelkező az emberi erőforrások minisztere 37/013. (X. 4.) EMMI utasítása

Részletesebben

Megye: Győr-Moson-Sopron

Megye: Győr-Moson-Sopron 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Győr-Moson-Sopron Helyszín: Bakonyszentlászló-Pázmándfalu Időpont: 2018-10-27 EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 e-mail: molnarpeter@pr.hu Tárgyalja: Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testület

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron megyei összesítés

Győr-Moson-Sopron megyei összesítés Szándékfelmérés 2013. december Győr-Moson-Sopron megyei összesítés GIMNÁZIUMOK GYŐR I Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium 4 évfolyamos

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2016 megnevezés 2007/2008. 2008/2009. 2009/2010 2010/2011. Átlag % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola

Részletesebben

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat 11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) alapító okiratának módosítása 1 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Újszász Város Képviselő-testület május 14-i ülésére. Szakképző intézmények átszervezésének véleményezéséről.

ELŐTERJESZTÉS. Újszász Város Képviselő-testület május 14-i ülésére. Szakképző intézmények átszervezésének véleményezéséről. -... ÚjszÁsz VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚjszÁsz, SZABADSÁG TÉRi. TEL/FAx: 56/552-022 e-mail: molnarpeter(2i~pr.hu Tárgyalja: Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság ELŐTERJESZTÉS Újszász Város Képviselő-testület

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2017. megnevezés % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola 12 10 22 7 23 25 23 28 19 Átalakultak a 2016/17-es

Részletesebben

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai alapdokumentuma

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai alapdokumentuma A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2013. (VII. 5.) EMMI utasítás módosításáról rendelkező 39/2014. (XI. 6.) EMMI utasítás mellékletében, a Magyar Közlöny

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: ISZF/33346/08-ITM Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény.

Részletesebben

F E J L E S Z T É S I M E G Á L L A P O D Á S

F E J L E S Z T É S I M E G Á L L A P O D Á S F E J L E S Z T É S I M E G Á L L A P O D Á S SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁSRÓL ÉS A KÉPZÉS FEJLESZTÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRÓL (a SOPRONTISZK Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. és a szakképzési

Részletesebben

AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI

AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI Szekszárd, 2013. április 18. GERZSEI PÉTER IGAZGATÓ KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT SZEKSZÁRDI TANKERÜLET 2013. JANUÁR 01. A nemzeg köznevelésről szóló

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma

Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma IX.3.48. Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Hajdú-Bihar megye Tankerület megnevezése: KLIK Debreceni Tankerülete OM azonosító: 031245 Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola szakmai

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2014 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola. szakmai alapdokumentuma

Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola. szakmai alapdokumentuma Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Békés megye Tankerület megnevezése: KLIK Békéscsabai Tankerülete OM azonosító: 028452 Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola szakmai

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Békéscsabai Tankerülete 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Békéscsabai Tankerülete 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2014 KLIK Békéscsabai Tankerülete 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. Fenntartói azonosító: 39011654-033000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 63341/2011 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2013 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma

Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló /013. (VII. 5.) EMMI utasítás módosításáról rendelkező az emberi erőforrások minisztere 37/013. (X. 4.) EMMI utasítása

Részletesebben

Dr. Mez Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakképz Iskola szakmai alapdokumentuma

Dr. Mez Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakképz Iskola szakmai alapdokumentuma XX.4.17. Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Zala megye Tankerület megnevezése: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nagykanizsai Tankerülete OM azonosító: 0766 Dr. Mez Ferenc - Thúry György

Részletesebben

1.1. Hivatalos neve: Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola

1.1. Hivatalos neve: Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola A lenti szakmai alapdokumentum egyelőre nem véglegesített dokumentum, így nem használható fel semmilyen szempontból az intézmény szakmai alapdokumentumaként! Az intézmény székhelye szerinti megye neve:

Részletesebben

1. HELYZETELEMZÉS Budapest, József nádor tér 2-4. Az intézmény alaptevékenysége:

1. HELYZETELEMZÉS Budapest, József nádor tér 2-4. Az intézmény alaptevékenysége: Pedagógiai Program 2 1. HELYZETELEMZÉS 1.1 Az intézmény jogi státusza székhely megnevezése: Veszprémi Szakképzési Centrum címe: 8200 Veszprém, Eötvös Károly utca 1. OM azonosítója: 203066 telefonszáma:

Részletesebben

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban Beiskolázási nyílt napok a megyei középiskolákban Település Intézmény neve, címe Képzés típusa Nyílt nap Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39. Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39.

Részletesebben

TESZT EREDMÉNYEK MEGYEI BONTÁSBAN

TESZT EREDMÉNYEK MEGYEI BONTÁSBAN SZAKÉRTŐI KATASZTER TESZT EREDMÉNYEK MEGYEI BONTÁSBAN TÁMOP 3.1.10 A helyi oktatásirányítás fejlesztése 2012. szeptember 19-20. A helyes válaszok kékkel, aláhúzva. 1. Ki lesz felelős 2013. január elsejét

Részletesebben

IX.3.27. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola szakmai alapdokumentuma

IX.3.27. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola szakmai alapdokumentuma IX.3.7. Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Hajdú-Bihar megye Tankerület : KLIK Debreceni Tankerülete OM azonosító: 030 Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola szakmai alapdokumentuma

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2014 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F G H I J K L M N O P Q

Részletesebben

2. számú melléklet. Ügyiratszám: /2008. BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ÉV

2. számú melléklet. Ügyiratszám: /2008. BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ÉV 2. számú melléklet Ügyiratszám: 41.390-6/2008. BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV 2009. ÉV 2 Ügyiratszám: 41.390-6/2008. 2009. ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ======================================================= ==========================

Részletesebben

KIVONAT. Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i nyílt ülése jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i nyílt ülése jegyzőkönyvéből Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2012. KIVONAT Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 27-i nyílt ülése jegyzőkönyvéből 4. Képviselő testületi döntést, jóváhagyást

Részletesebben

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-114/2789/2012. sz. határozat Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok

Részletesebben

1.1. Hivatalos neve: Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

1.1. Hivatalos neve: Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Somogy megye Tankerület megnevezése: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Fonyódi Tankerülete OM azonosító: 033998 Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és

Részletesebben

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1. CSEREANYAG Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta:

Részletesebben

Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola szakmai alapdokumentuma Megnevezései Feladatellátási helyei Alapító és a fenntartó neve és székhelye Típusa:

Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola szakmai alapdokumentuma Megnevezései Feladatellátási helyei Alapító és a fenntartó neve és székhelye Típusa: A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2013. (VII. 5.) EMMI utasítás módosításáról rendelkező 39/2014. (XI. 6.) EMMI utasítás mellékletében, a Magyar Közlöny

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan a zeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21.. (3) bekezdése alapján a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

Részletesebben

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. Postacím: 1363 Budapest, Pf. 19. Telefon: (+36-1) 374-2450 Telefax: (+36-1) 374-2474 Honlap: www.oktatas.hu E-mail:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. február 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. február 14-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 14-i rendes ülésére Tárgy: A Kaposvár TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink:

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Kaposvári Tankerülete

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Kaposvári Tankerülete FIT-jelentés :: 2013 KLIK Kaposvári Tankerülete 7400 Kaposvár, Szántó utca 5. Fenntartói azonosító: 39011654-139000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár (7400

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE

A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE MAJOR ERNŐ A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT VEZETŐJE JOGSZABÁLYI ALAPOK 2011. évi CLIV. törvény a megyei önkormányzatok

Részletesebben

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal.

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal. A nem állami költségvetési szerv, vagy települési önkormányzat beleértve a helyi önkormányzatok társulását is által alapított intézmények (egyházi és magán köznevelési intézmények) működési engedélye Ügyleírás:

Részletesebben

17. NAPIREND Ügyiratszám: 1/286-1/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i nyilvános ülésére

17. NAPIREND Ügyiratszám: 1/286-1/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i nyilvános ülésére 17. NAPIREND Ügyiratszám: 1/286-1/2019 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. március 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Szász Márton Általános Iskola

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 46483/2010. J a v a s l a t a 2011/2012. tanévben indítható középiskolai és szakiskolai osztályok meghatározására

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2013 KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: 39011654-153000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete FIT-jelentés :: 2013 KLIK Debreceni Tankerülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Fenntartói azonosító: 39011654-082000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A

Részletesebben

Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai alapdokumentuma

Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai alapdokumentuma A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 44/2015. (IX. 10.) EMMI utasítás 5. (3) bekezdése alapján kiadott, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerepe Heves megyében, jövőbeni céljai

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerepe Heves megyében, jövőbeni céljai A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerepe Heves megyében, jövőbeni céljai Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

Tárgy: A KLIK fenntartásában működő XVI. kerületi köznevelési intézmények évi átszervezésének véleményezése. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: A KLIK fenntartásában működő XVI. kerületi köznevelési intézmények évi átszervezésének véleményezése. Tisztelt Képviselő-testület! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2016. április 20. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztály vezetője. Tisztelt

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER VÁLTOZÁSAI TATABÁNYAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER VÁLTOZÁSAI TATABÁNYAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER VÁLTOZÁSAI TATABÁNYAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Berczellyné Nagy Marianna Tatabányai Szakképzési Centrum 2015. szeptember 29. MEGÚJULÓ SZAKKÉPZÉS-ÚJ LEHETŐSÉGEK A szakképzési rendszerrel

Részletesebben

Befektetésösztönzési és Szolgáltatási Osztály GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK 2014-BEN VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE

Befektetésösztönzési és Szolgáltatási Osztály GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK 2014-BEN VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE Befektetésösztönzési és Szolgáltatási Osztály GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK 2014-BEN VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE A pályakezdő fiatalok munkába állításának elősegítése kiemelt

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Miskolci Tankerülete

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Miskolci Tankerülete FIT-jelentés :: 2013 KLIK Miskolci Tankerülete 3525 Miskolc, Városház tér 13. Fenntartói azonosító: 39011654-048000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05.

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05. 1. 6380/2005. Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium (1056 Budapest, Irányi u. 19-23.) Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium Alternatív Kerettanterve négy os 9-12. jóváhagyás (11779-3/2005. sz. miniszteri

Részletesebben

A szakképzési centrumok létrehozásának indokoltsága, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum megalakulása, bemutatása Szabó Károly

A szakképzési centrumok létrehozásának indokoltsága, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum megalakulása, bemutatása Szabó Károly 2015.10.30. A szakképzési centrumok létrehozásának indokoltsága, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum megalakulása, bemutatása Szabó Károly főigazgató Megújuló szakképzés, megnyíló lehetőségek A 2015/2016-os

Részletesebben

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről 9953-13/2013 Előterjesztés a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szakmai alapdokumentuma

Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szakmai alapdokumentuma A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ által 2017. szeptember 11. napján kiadott szakmai alapdokumentum Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Csongrád megye Fenntartó tankerületi központ megnevezése:

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. január 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. január 29-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 10/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. január 29-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a köznevelési intézményekben

Részletesebben

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. Postacím: 1363 Budapest, Pf. 19. Telefon: (+36-1) 374-2450 Telefax: (+36-1) 374-2474 Honlap: www.oktatas.hu E-mail:

Részletesebben

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. október 29-i ülésére Tárgy: Állásfoglalás a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

A 20/2012. EMMI rendelet változásai szeptember 1-től

A 20/2012. EMMI rendelet változásai szeptember 1-től A 20/2012. EMMI rendelet változásai 2016. szeptember 1-től Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 42581/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Tájékoztató a 2010/2011-es nevelési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2015 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Kaposvári Tankerülete

FIT-jelentés :: 2015 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Kaposvári Tankerülete FIT-jelentés :: 2015 KLIK Kaposvári Tankerülete 7400 Kaposvár, Szántó utca 5. Fenntartói azonosító: 39011654-139000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium (7400

Részletesebben

AZ IFJÚSÁGVÉDELMI KOORDINÁTOR SZEREPE A KÖZÉPISKOLÁKBAN

AZ IFJÚSÁGVÉDELMI KOORDINÁTOR SZEREPE A KÖZÉPISKOLÁKBAN AZ IFJÚSÁGVÉDELMI KOORDINÁTOR SZEREPE A KÖZÉPISKOLÁKBAN 2011. december 8. Kása Andrea Ifjúságvédelmi koordinátor ÉPTISZK A MÚLT A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 41..(6.) a nevelési-oktatási

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉS FELADATELLÁTÁS-TERVEZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI, A TERVEZÉST ALÁTÁMASZTÓ ADATOK

A SZAKKÉPZÉS FELADATELLÁTÁS-TERVEZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI, A TERVEZÉST ALÁTÁMASZTÓ ADATOK A SZAKKÉPZÉS FELADATELLÁTÁS-TERVEZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI, A TERVEZÉST ALÁTÁMASZTÓ ADATOK TÁMOP-3.1.10-11/1-2012-0001 Helyi oktatásirányítás fejlesztése TÁMOP 3.1.10. HELYI OKTATÁSIRÁNYÍTÁS FEJLESZTÉSE PROJEKT

Részletesebben

15. NAPIREND Ügyiratszám: 1/224-1/2017 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület május 5-i nyilvános ülésére

15. NAPIREND Ügyiratszám: 1/224-1/2017 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület május 5-i nyilvános ülésére 15. NAPIREND Ügyiratszám: 1/224-1/2017 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. május 5-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Batsányi János Gimnázium és Kollégium

Részletesebben

8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 29. Zala Nagykanizsa, Hunyadi utca 18. Zala Nagykanizsa, Erdész utca 30. Zala

8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 29. Zala Nagykanizsa, Hunyadi utca 18. Zala Nagykanizsa, Erdész utca 30. Zala A(z) Nagykanizsai Szakképzési Centrum (8800 Nagykanizsa, Erdész utca 30) köznevelési intézmény a köznevelési információs rendszerben (KIR) az alábbi adatokkal rendelkezik. Nagykanizsai Szakképzési Centrum

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita a jegyző általános helyettese A NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita a jegyző általános helyettese A NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók átlageredményeinek összehasonlítása Matematika Az

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 16. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Medgyaszay István

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Dunaújvárosi Tankerülete 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. II. emelet 234. Fenntartói azonosító:

FIT-jelentés :: KLIK Dunaújvárosi Tankerülete 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. II. emelet 234. Fenntartói azonosító: FIT-jelentés :: 2013 KLIK Dunaújvárosi Tankerülete 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. II. emelet 234. Fenntartói azonosító: 39011654-065000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A ROSTI PÁL GIMNÁZIUM ÁLTALÁNOS

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2009/2010. TANÉVBEN GIMNÁZIUMI

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Szegedi Tankerülete 6722 Szeged, Kálvária sgt Kálvária sgt Fenntartói azonosító:

FIT-jelentés :: KLIK Szegedi Tankerülete 6722 Szeged, Kálvária sgt Kálvária sgt Fenntartói azonosító: FIT-jelentés :: 2015 KLIK Szegedi Tankerülete 6722 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Kálvária sgt. 84-86. Fenntartói azonosító: 39011654-062000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Szegedi Radnóti Miklós

Részletesebben

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Alapító Okirata 2014 1 A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda ALAPÍTÓ OKIRATA 1. Az intézmény

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-5/2007. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 60/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata egységes középiskola létrehozásáról:

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben