Befektetésösztönzési és Szolgáltatási Osztály GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK 2014-BEN VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Befektetésösztönzési és Szolgáltatási Osztály GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK 2014-BEN VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE"

Átírás

1 Befektetésösztönzési és Szolgáltatási Osztály GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK 2014-BEN VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE A pályakezdő fiatalok munkába állításának elősegítése kiemelt feladata a munkaügyi szervezetnek, így Munkaügyi Központunk az idei évben is felmérést készített Győr-Moson- Sopron megye középfokú oktatási intézményeiben a 2013/2014-ben végző fiatalok elhelyezkedési szándékáról. A felmérés célja a pályakezdők fogadására való felkészülés, azaz annak feltérképezése, hogy várhatóan hány és milyen képzettségű fiatal megjelenésére számíthatunk megyénk munkaerőpiacán. Az adatgyűjtés során a megyében működő valamennyi középiskolát megtük, és összesen 5875 fő középfokú oktatási intézményben végzős diákról kaptunk visszajelzést. A középiskolák részéről 100%-os volt a válaszadás. A felmérés tartalmazza a nappali tagozaton végző ók számát és a megszerzett szakképesítést, valamint a különböző képzési formákból kikerülő fiatalok létdatait és az elhelyezkedésre vonatkozó szándékait. Szerkezetét tekintve térségenként (Győr, Mezőörs, Sopron, Pannonhalma, Fertőd, Mosonmagyaróvár, Kapuvár, Csorna) és iskolatípusonként (gimnázium, szakközépiskola, szakképző- és szakiskola) tűntettük fel az említett adatokat. A megyében az 5875 fő végzős diák közül 1460 fő (24,85%) gimnáziumban ó diák készül érettségi vizsgát tenni, és közülük 1405 fő (96,23%) diáknak van továbbási szándéka. Mindössze 17 fő (1,16%) jelezte elhelyezkedési szándékát.

2 A felvételi eredmények megjelenése után lesz számszerűsíthető, hogy a továbbási szándékukat jelző diákok közül hányan lesznek állásők. Az idén végző 5875 fő diákból 3018 fő (51,37%) folytatott szakközépiskolai mányokat. Az 2013/2014-es tanévben, közülük 1900 fő (62,95%) készül érettségi vizsgájára, 1118 fő (37,04%) pedig az érettségi mellé szakképesítést is fog szerezni. A szakközépiskola mányokat folyatók közül 1877 fő (62,19%) rendelkezik továbbási tervekkel, és 988 fő (32,73%) szeretne elhelyezkedni. A szakképzett végzősök túlnyomó többsége a következő területeken folytatta mányait: közgazdaság, vendéglátás, idegenforgalom, logisztika, szállítmányozás, informatika, gépészet, szépészet. Ebben a tanévben 1397 fő (23,77%) ó készül szakképző- vagy szakiskolai bizonyítványt szerezni. Ebből 104 fő (7,44%) jelezte továbbási szándékát. A szakképző- vagy szakiskolát végzők közül 1150 fő (82,31%) megjelenése várható a munkaerőpiacon, vagyis a legmagasabb arányban ők lesznek állásők, elsősorban az alábbi szakképesítésekkel: szakács, pincér, élelmiszer- és vegyi áru eladó, villanyszerelő, kozmetikus, fodrász, szerszámkészítő, gépi forgácsoló. Az adatokból kiderül, hogy az 5875 fő végzős közül összesen 3386 fő (57,63%) szeretne továbbni, míg megyei szinten 2155 fő (36,68%) pályakezdőnek van elhelyezkedési szándéka. A végzősök 5,68%-a egyéb szándékot jelölt meg. Az iskolák egyéb kategóriába sorolták a már állással rendelkező végzősöket, illetve azokat is, akik még bizonytalanok a jövőre vonatkozó terveiket illetően, de itt tüntették fel a külföldi munkavállalási szándékot, a külföldi felsőoktatási intézménybe való jelentkezést, és az ösztöndíjas munkaszerződéssel való elhelyezkedést is. 2

3 Győr-Moson-Sopron megye középfokú oktatási intézményeiben végzős ók és megoszlása a 2013/2014-es tanévben Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola Összesen Érettségi Szakmát szerez Győr Mezőörs Fertőd Pannonhalma Mosonmagyaróvár Sopron Csorna Kapuvár Összesen Győr-Moson-Sopron megye középfokú oktatási intézményeiben a 2013/2014-es tanévben végző, állásési szándékkal rendelkező ók és megoszlása kirendeltségenként Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola Összesen Győr Mosonmagyaróvár Sopron Csorna Kapuvár Összesen Amint az a táblázatból látható, a Győri és a Soproni Járási Munkaügyi Kirendeltségeken várható a legnagyobb létszámban pályakezdők megjelenése, elsősorban az alábbi szakképesítésekkel: közgazdaság, idegenforgalom, logisztika, szállítmányozás, informatika, építészet, gépészet, szépészet, szakács, pincér, élelmiszer- és vegyi áru eladó, villanyszerelő, kozmetikus, fodrász, szerszámkészítő, gépi forgácsoló, mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító. Készült: április Melléklet: táblázatok az egyes iskolák adataival 3

4 Győr-Moson-Sopron megye középfokú iskoláiban végző ók 2014 GYŐR GIMNÁZIUMOK ök Érettségizők Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma és a Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Fundamentum Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Gyárvárosi és Szabadhegyi Általános Iskola és Középiskola Győri Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátó - Ipari Szakképző Iskola Kazinczy Ferenc Gimnázium és Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Révai Miklós Gimnázium és GYŐRI GIMNÁZIUMOK ÖSSZESEN: MEZŐÖRS Magyar Műhely Általános Művelődési 8 1 8

5 Központ Gimnázium, Lovas Szakképző Iskola és MEZŐÖRSI GIMNÁZIUM: PANNONHALMA ök Érettségizők Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és PANNONHALMI GIMNÁZIUM: MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola MOSONMAGYARÓVÁRI GIMNÁZIUMOK ÖSSZESEN: SOPRON Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakközépiskola és Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Soproni Széchenyi István Gimnázium Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és SOPRONI GIMNÁZIUMOK ÖSSZESEN: CSORNA Csornai Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és CSORNAI GIMNÁZIUM: KAPUVÁR Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium KAPUVÁRI GIMNÁZIUM:

6 MEGYEI GIMNÁZIUMOK ÖSSZESEN: SZAKKÖZÉPISKOLÁK ök Érettségit Érettségit és szerzők szakmát szerzők GYŐR Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola ügyvitel szakmacsoportos képzés közgazdaság szakmacsoportos képzés ügyvitel szakmacsoportos képzés közgazdaság szakmacsoportos képzés Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola közlekedés - üzemvitel ellátó belügyi rendészet sportosztály szállítmányozási ügyintéző forgalmi szolgálattevő közúti közlekedés üzemvitel-ellátó légi közlekedés üzemvitel-ellátó Győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola közgazdasági szakmacsoport pénzügyi-számviteli ügyintéző pénzügyi szakügyintéző költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző web-programozó Győri Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola, és Felnőttek Középiskolája szépészeti ágazat (kozmetikus, fodrász) ruhaipar Győri Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátó - Ipari Szakképző Iskola vendéglátóipari idegenforgalmi

7 ök Érettségit Érettségit és szerzők szakmát szerzők Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és klasszikus balett-táncos 5 0,5 1 4 kortárs-, modern táncos 7 0,5 1 6 általános festő 8 2 0,5 10 képgrafikus 8 3 0,5 11 Hild József Építőipari Szakközépiskola magasépítő technikus mélyépítő technikus építészet szakmacsoport Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és szoftverfejlesztő műszaki informatikus , gazdasági informatikus CAD-CAM informatikus informatikai hálózattelepítő- és üzemeltető 21 0, Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és gépészet elektrotechnika-elektronika közlekedés autószerelő autóelektronikai műszerész gépgyártás technológiai technikus mechatronikai technikus autótechnikus Marcalvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Szakképző Iskola Kovács Margit Iparművészeti Szakközépiskolája és Szakiskolája üvegműves zománcműves Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola érettségi

8 logisztikai ügyintéző logisztikai műszaki menedzserasszisztens ök Érettségit Érettségit és szerzők szakmát szerzők Pattantyús - Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola erősáramú elektrotechnikus automatikai technikus elektrotechnikai technikus erősáramú elektrotechnikus automatikai technikus elektronikai technikus Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és klasszikus zene Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola kisgyermekgondozó-, és nevelő általános asszisztens ápolási asszisztens humán szakközépiskola Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola érettségi dísznövénykertész 13 0, pék-cukrász 10 0,5 10 állategészségügyi technikus 16 0, élelmiszer m.lab.technikus 13 0,5 6 7 Quantum Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola érettségi GYŐRI SZAKKÖZÉPISKOLÁK ÖSSZESEN: MOSONMAGYARÓVÁR Haller János Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakiskola vendéglátás-turisztika Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola gépész 16 0, kedelem 17 0,

9 faipar 3 0,5 3 kozmetikus ,8 20 kedő 10 0,3 10 autószerelő 10 0,3 10 ök Érettségit Érettségit és szerzők szakmát szerzők Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola informatika közgazdaság 18 0,5 18 kedelem-marketing 19 0,5 19 MOSONMAGYARÓVÁRI SZAKKÖZÉPISKOLÁK ÖSSZESEN: SOPRON Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola egészségügyi szakközépiskola Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola érettségi pénzügyi számviteli ügyintéző postai ügyintéző logisztikai ügyintéző Handler Nándor Szakképző Iskola fodrász-kozmetikus asztalos képzőművészeti alkalmazott grafikus 15 0, díszítőfestő 9 0,5 7 2 bútoripari technikus 12 0, kozmetikus fodrász web-mester Nyugat - Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és erdésztechnikus faipari technikus 11 0,5 11 környezetvédelmi technikus 14 0,5 14 erdésztechnikus faipari technikus 9 0,5 6 3 környezetvédelmi technikus 7 0,5 4 3 Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium informatika gépészet elektrotechnika

10 autószerelő 18 0,5 18 informatikai hálózattelepítő és 10 0,5 10 üzemeltető mechatronikai technikus

11 ök Érettségit Érettségit és szerzők szakmát szerzők VM DASZK, Szakképző Iskola - Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és kertész- és növényvédelmi technikus mezőgazdaság szakmacsoport SOPRONI SZAKKÖZÉPISKOLÁK ÖSSZESEN: , FERTŐD Győr-Moson-Sopron Megyei Általános Művelődési Központ (Porpáczy Aladár Szakközépiskola) Magyar- Osztrák pénzügyi-számviteli ügyintéző kertész FERTŐDI SZAKKÖZÉPISKOLA: CSORNA Csornai Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és pedagógiai szakközépiskolai képzés közgazdasági szakközépiskola képzés Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola érettségi mezőgazdasági gépésztechnikus CSORNAI SZAKKÖZÉPISKOLÁK ÖSSZESEN: MEGYEI SZAKKÖZÉPISKOLÁK ÖSSZESEN: ,

12 SZAKKÉPZŐ- ÉS SZAKISKOLÁK ök GYŐR Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola motorkerékpár-szerelő Gábor László Építőipari Szakképző Iskola bútorasztalos 8 0, épületasztalos 4 0,3 4 kárpitos 4 0,5 3 1 burkoló festő, mázoló és tapétázó kőműves 13 0, ács, állványozó tetőfedő 7 0,3 5 2 Győri Eötvös József Általános Iskola és Szakiskola dísznövénykertész Győri Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátó - Ipari Szakképző Iskola szakács pincér 19 0,5 19 cukrász 10 0,5 10 panziós Győri Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola, és Felnőttek Középiskolája villanyszerelő elektronikai műszerész női szabó fodrász kozmetikus Győri Speciális Szakiskola kőműves 4 0,5 3 1 festő, mázoló és tapétázó 3 0,3 3 burkoló 2 0,3 2 asztalosipari szerelő 6 0,3 5 1 gyorséttermi és ételeladó 8 0,3 8 textiltermék összeállító 6 0,5 4 2 térburkoló 5 0,3 5 szerkezetlakatos 4 0,5 4 szőnyegszövő 5 0,5 5 takarító 4 0,5 4 élelmiszer és vegyiáru eladó 10 0,

13 ök Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és autógyártó járműfényező karosszérialakatos gépi forgácsoló gázfogyasztó-berendezés és 16 0, csőhálózat-szerelő vízvezeték- és készülékszerelő 2 0,5 2 szerkezetlakatos 9 0,5 9 hegesztő 11 0,5 8 3 szerszámkészítő Marcalvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Szakképző Iskola Kovács Margit Iparművészeti Szakközépiskolája és Szakiskolája női szabó Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola élelmiszer és vegyiáru eladó műszakicikk eladó 17 0, ruházati eladó 18 0, bútor- és lakástextil eladó 5 0,3 3 2 Quantum Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola szakács pincér Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola szociális gondozó és ápoló Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola húsipari termékgyártó 5 0,5 5 lótartó és tenyésztő 12 0,5 12 GYŐRI SZAKKÉPZŐ- ÉS SZAKISKOLÁK ÖSSZESEN: ,

14 MOSONMAGYARÓVÁR ök Haller János Általános Iskola, Szakközép Iskola és Szakiskola szakács cukrász pincér Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola élelmiszer és vegyiáru eladó 41 1,5 41 műszaki cikk eladó 11 0,5 11 központifűtés- és gázhálózat 5 0,5 5 rendszerszerelő gépi forgácsoló géplakatos 25 0,5 25 bútorasztalos kőműves festő, díszítő, mázoló és tapétázó fodrász MOSONMAGYARÓVÁRI SZAKKÉPZŐ- ÉS SZAKISKOLÁK ÖSSZESEN: SOPRON Danubius Hotels Szakképző Iskola és szakács pincér Doborjáni Ferenc Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet park és kertgondozó szobafestő 4 4 Handler Nándor Szakképző Iskola épületasztalos 7 0,5 7 kőműves 8 0,5 8 burkoló 14 0,5 14 ács, állványozó 6 0,5 6 festő, díszítő, mázoló és tapétázó 21 0, Tóth Antal Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és kárpitos

15 ök Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi Vendéglátó Szakképző Iskola és szakács pincér cukrász 11 0,3 11 élelmiszer és vegyi áru eladó 12 0,3 12 ruházati eladó 8 0,3 8 Soproni Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola textiltermék-összeállító sütőipari munkás Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium gépi forgácsoló 10 0,5 10 központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő 9 0,5 9 VM DASZK Szakképző Iskola - Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és borász SOPRONI SZAKKÉPZŐ- ÉS SZAKISKOLÁK ÖSSZESEN: , CSORNA Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola textiltermék-összeállító sütőipari munkás parkgondozó Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító

16 ök Csornai Kossuth Lajos Szakiskola lakatos 4 0,33 4 gépi forgácsoló 7 0,33 7 bolti eladó 16 0,33 16 kőműves 4 0,25 4 festő 6 0,25 6 cukrász 8 0,25 8 szakács 9 0,25 9 CSORNAI SZAKKÉPZŐ- ÉS SZAKIKSOLÁK ÖSSZESEN: KAPUVÁR Berg Gusztáv Szakiskola festő, díszítő, mázoló és tapétázó 8 0, bútorasztalos 9 0, géplakatos 11 0, fodrász 10 0,3 9 1 pék 4 0,3 1 3 élelmiszer és vegyiáru eladó 12 0, szakács 11 0,5 9 2 húsipari termékgyártó 7 0,5 4 3 KAPUVÁRI SZAKKÉPZŐ- ÉS SZAKISKOLA: MEGYEI SZAKKÉPZŐ- ÉS SZAKISKOLÁK ÖSSZESEN:

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2009/2010. TANÉVBEN GIMNÁZIUMI

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron megyei összesítés

Győr-Moson-Sopron megyei összesítés Szándékfelmérés 2013. december Győr-Moson-Sopron megyei összesítés GIMNÁZIUMOK GYŐR I Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium 4 évfolyamos

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV 2015. április Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályán 9021

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2012/2013.

MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2012/2013. MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2012/2013. TANÉVBEN A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja korábbi

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika szakképesítés: 31 521 10 Gyártósori gépész 0011 Gépészet 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Szakközépiskola 0012 Informatika szakképesítés: 52 481 02 Irodai

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

Mit kínálunk 2017/2018-ra?

Mit kínálunk 2017/2018-ra? Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYİR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2010/2011. TANÉVBEN Gimnáziumok

Részletesebben

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

Tanulható nyelvek. Megjegyzések Harruckern János Közoktatási Intézmény 5700 Gyula, Szent István út 38. Tel: (66)561-420, Fax: (66)561-436 E-mail: iskola@harruckern.hu Honlap: www.harruckern.hu Igazgató neve: Zámbó András Pályaválasztási

Részletesebben

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Részletesebben

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE Csapi: Térségi Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8755 Csapi, Petőfi út 5-7. 93/358-802 Hévíz : Hévízi Bibó István Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Részletesebben

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 Képzés megnevezése OKJ azonosítója Intézmény neve Ács 34 582 01 Pécsi SZC

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 6400 Kiskunhalas, Kazinczy u. 5. Tel: (77)421-218, 422-218, 422-802, Fax: (77)422-802 E-mail: titkarsag.g@t-online.hu

Részletesebben

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1. CSEREANYAG Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta:

Részletesebben

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma Debreceni Szakképzési Centrum Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Engedélyezett képzési programok S.sz. Képzési Képzés nyilvántartási Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör száma vételi időpontja

Részletesebben

Szakmai vizsga eredmények 2016 év. Szakmai vizsga eredmények 2015 év

Szakmai vizsga eredmények 2016 év. Szakmai vizsga eredmények 2015 év Szakmai vizsga eredmények 2016 év Informatikai rendszergazda 9 érettségire épülő 6 2 1 0 0 4,56 Gépgyártástechnológiai technikus 16 érettségire épülő 0 6 5 4 1 Rehabilitációs nevelő, segítő 9 érettségire

Részletesebben

2019/2020 Felvételi eredmény

2019/2020 Felvételi eredmény Tanulói a. 72453804220 ács 72464869439 ács 72445134666 ács 72520491204 ács 72520489841 ács 72143401216 ács 72458802149 ács 72353537957 ács 72520058502 ács 72520064751 ács 72508164282 ács szakma 72433286647

Részletesebben

Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre

Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre Tagintézmény Szakképesítés / szakképesítésráépülés megnevezése Képzési idő (év) Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 63341/2011 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN

GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN 1 BEVEZETİ Gyır- Moson-Sopron megye 8. osztályos tanulóinak továbbtanulási szándékfelmérése

Részletesebben

Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium. 2013-2014 tanév 2013.10.01-i állapotnak megfelelő tanulólétszáma:

Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium. 2013-2014 tanév 2013.10.01-i állapotnak megfelelő tanulólétszáma: Sorszám: Évfolyam típusa szak megnevezése OKJ száma létszám számított tanulói létszám osztály létszáma Tagiskola Rendészet 23 23 ágazati 1. 1/9. A 35 Informatika 12 12 ágazati Egészségügy 22 23 ágazati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink

2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink 2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink Egri SZC Bornemissza Gergely Eger, 3300 Kertész utca 128. E-mail: bginfo@bgeger.hu Tel.: +36 36 312 166 Honlap: http://www.bgeger.hu/ szakgimn

Részletesebben

Tagintézmény megnevezése

Tagintézmény megnevezése Szakképzési centrum megnevezése Tagintézmény megnevezése Nyíregyházi SZC Teleki Blanka Szakközépiskolája, Felnőttoktatás keretében a 2015/16. tanévben meghirdetett szakképesítések / ágazatok OKJ szerinti

Részletesebben

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik!

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! Szakképzési törvény változása: - Szakképzési centrumok létrejötte (2015. július 1.) - Szegedi Szakképzési Centrum

Részletesebben

Rendkívüli felvételi eljárás

Rendkívüli felvételi eljárás Rendkívüli felvételi eljárás OM azonosító: Név: Cím: 3051 Soproni Szakképzési Centrum 9400 Sopron, Virágoskert utca 7 SZAKGIMNÁZIUM Feladatellátási hely megnevezése és elérhetősége Képzés kódja és megnevezése

Részletesebben

A szakiskolai tanulmányaid alatt vonzó ösztöndíjakkal várunk!

A szakiskolai tanulmányaid alatt vonzó ösztöndíjakkal várunk! Nálunk versenyképes szakmád és érettségid is lehet mindössze öt év alatt! A szakiskolai tanulmányaid alatt vonzó ösztöndíjakkal várunk! A szakmai tudás mellett élményekkel, gazdag programokkal, külföldi

Részletesebben

I. Intézmény OM azonosítója és neve: Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

I. Intézmény OM azonosítója és neve: Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája I. Intézmény OM azonosítója és neve: 203050 Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Intézmény címe, tel. és fax : 8630 Balatonboglár, Szabadság utca 41. 85/351-316 Intézmény

Részletesebben

Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1.

Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1. www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu Tel., Fax: +36 (66) 441-314 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.: AL-1663 5601 Békéscsaba,

Részletesebben

Szakmák egészségügyi tényezői. Egyes szakmákban egészségügyileg kizáró/korlátozó tényezők :

Szakmák egészségügyi tényezői. Egyes szakmákban egészségügyileg kizáró/korlátozó tényezők : Szakmák egészségügyi tényezői Egyes szakmákban egészségügyileg kizáró/korlátozó tényezők : 1. Ács : Magas vérnyomás,, Ájulás hajlam,,, Tér és mélységlátás zavara, Cukorbetegség, Allergia a szakmában használatos

Részletesebben

Módszertani útmutató az Országos Képzési Jegyzékhez

Módszertani útmutató az Országos Képzési Jegyzékhez Módszertani útutató az Országos Képzési Jegyzékhez Az OKJ 133/2011. (VII. 18.) Kor. rendelettel ódosuló szakképesítései: (hatályos: 2011. július 26-tól, kivéve a *-gal jelöltek) OKJ-sorszá Szakképesítés

Részletesebben

Tagintézményeink 2015.10.13. BSZC Bessenyei György Szakközépiskolája 4100 Berettyóújfalu Honvéd u. 11. Pedagógus létszám: 32 fő

Tagintézményeink 2015.10.13. BSZC Bessenyei György Szakközépiskolája 4100 Berettyóújfalu Honvéd u. 11. Pedagógus létszám: 32 fő Tagintézményeink BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM 4100 BERETTYÓÚJFALU, EÖTVÖS U. 1. Tel.: 54/951-961, Fax: 54/500-109 E- mail: bessenyeiberettyo@gmail.com OM azonosító: 203030 Adószám: 15831842-2-09

Részletesebben

1.sz. melléklet A támogatott gyakorlati képzés célja és tartalmának részletes leírása, helyszíne, idıtartama, formája, tárgyi feltételrendszere:

1.sz. melléklet A támogatott gyakorlati képzés célja és tartalmának részletes leírása, helyszíne, idıtartama, formája, tárgyi feltételrendszere: 1.sz. melléklet A támogatott gyakorlati képzés célja és tartalmának részletes leírása, helyszíne, idıtartama, formája, tárgyi feltételrendszere: Szakképesítés OKJ száma Szakmacsoportos oktatás Szakmacsoportos

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév

A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév Nappali munkarend Képzés megnevezése OKJ száma Időtartama Jelentkezés feltétele Képzést indító tagintézmény

Részletesebben

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE Csapi: Térségi Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8755 Csapi, Petıfi út 5-7. 93/358-802 Hévíz : Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

a 2015/2016-os tanévre 037557 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. 001 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. ; 01 02 nyelv,

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S fejlesztési támogatás nyújtására

M E G Á L L A P O D Á S fejlesztési támogatás nyújtására M E G Á L L A P O D Á S fejlesztési támogatás nyújtására (PANNON Szakképzés Szervezési Társulás és szakképzési hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szervezet között) A szakképzési hozzájárulásról és a

Részletesebben

HIVATAL. Melyik szakképesítés, melyik szakképző iskolában tanulható Baranya megyében 2017 szeptemberétől* OKJ szám.

HIVATAL. Melyik szakképesítés, melyik szakképző iskolában tanulható Baranya megyében 2017 szeptemberétől* OKJ szám. Melyik szakképesítés, melyik szakképző iskolában tanulható Baranya megyében 2017 szeptemberétől* Képzés neve OKJ szám Képző intézmény Ács 34 582 01 Agrár áruforgalmazó szaktechnikus 55 621 01 FM DASzK,

Részletesebben

Kaposvári Szakképzési Centrum OM:

Kaposvári Szakképzési Centrum OM: Kaposvári Szakképzési Centrum OM: 2027 Tagintézményenkénti képzési kínálat, tagozatkódok: Kaposvári SZC Lamping József Műszaki a és Szakközépiskolája Tagintézmény honlapja és e-mail címe: Tagintézmény

Részletesebben

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028 BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016/17-es tanév OM azonosító: 203028 Intézmény Tagintézmény neve, címe, elérhetőség BSZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Részletesebben

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája Rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett szakmái és férőhelyei: Szakma száma Szakma megnevezése Férőhely 0831 ipari gépész 5 fő 0832 hegesztő 3 fő 0833 kőműves

Részletesebben

Továbbtanulási lehetőségek

Továbbtanulási lehetőségek Továbbtanulási lehetőségek Intézmény neve Tervezett képzések Nyílt nap Elérhetőség Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Baross Gábor Gépipari, Közlekedési Szakiskolája Közlekedésgépész ágazat -Autószerelő

Részletesebben

Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr

Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr Helyszín: Krúdy Gyula Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Középiskola Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Cím: 9024 Győr, Örkény I. út 8-10. Időpont:

Részletesebben

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2013 / 2014. TANÉVRE VONATKOZÓAN 1 Bevezető gondolatok Vas megye 8. osztályos

Részletesebben

Kiadási főcsoport bontásban Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány 1 Anya- Csecsemő- és Gyermekotthon 0 2 Családsegítő Szolgálat 4.248 3.239 788 221 3 Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat 0 4 Egyesített

Részletesebben

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2012/2013. TANÉVRE VONATKOZÓAN Bevezető gondolatok Vas megye 8. osztályos tanulóinak

Részletesebben

Miskolci SZC felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend

Miskolci SZC felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend Képzést indító tagintézmény megnevezése Fazola Henrik Szakképző Iskolája www.fazolaszki.hu +36 46 530 438 Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó

Részletesebben

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2014 / 2015. TANÉVRE VONATKOZÓAN Készítette: Változó Világért Alapítvány Hende

Részletesebben

54 525 01 2 év érettségi végzettség és egészségügyi alkalmasság

54 525 01 2 év érettségi végzettség és egészségügyi alkalmasság A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév Nappali munkarend Képzés megnevezése OKJ száma Időtartama Jelentkezés feltétele Képzést indító tagintézmény

Részletesebben

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német.

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német. Nyíregyháza Az iskola neve: Abigél Többcélú Intézmény Címe: 4405 Nyíregyháza, Tünde u. /A 4029 Debrecen, Víztorony u. 9-11. E-mail: abigel.iskola@gmail.com abigeltodebrecen@gmail.com Igazgató: Bencze Rita

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben végzett tanulók középiskolai eredményei

A 2016/2017. tanévben végzett tanulók középiskolai eredményei A. tanévben végzett tanulók középiskolai eredményei Sorszám Oktatási azonosító Tanév Évf. OM Középiskola Képzés típusa Átlag 1. 71601000645 2. 72152212129 3. 72152197908 4. 72152199072 5. 72152192803 6.

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Győr-Moson-Sopron megye. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Győr-Moson-Sopron megye. Európai Szociális Alap ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHESÉGGNDZÁS -oson- megye Európai Szociális Alap -oson- megye Pedagógiai Szakszolgálat

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S fejlesztési támogatás nyújtására

M E G Á L L A P O D Á S fejlesztési támogatás nyújtására M E G Á L L A P O D Á S fejlesztési támogatás nyújtására (PANNON Szakképzés Szervezési Társulás és szakképzési hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szervezet között) A szakképzési hozzájárulásról és a

Részletesebben

Jelky András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Jelky András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Jelky András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szakmai vizsgák 20. május-június Szakmacsoportok és szakmák Építészet Kőműves Kályhás Ács, állványozó Burkoló Festő, mázoló és tapétázó Faipar Bútorasztalos

Részletesebben

Tervezett szakképesítés / szakképesítés-ráépülés OKJ száma (xx_xxx_xx) Közlekedés Közlekedés

Tervezett szakképesítés / szakképesítés-ráépülés OKJ száma (xx_xxx_xx) Közlekedés Közlekedés Autói műszerész Autótechnikus Autótechnikus 54 525 01 13. Közlekedés 55 525 01 13. Közlekedés 55 525 01 13. Közlekedés Közlekedésgépész Közlekedésgépész Közlekedésgépész Közlekedésgépész Közlekedésgépész

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2017-BEN KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYAIT BEFEJEZŐ IFJÚSÁG MUNKAERŐ-PIACI JÖVŐJE

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2017-BEN KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYAIT BEFEJEZŐ IFJÚSÁG MUNKAERŐ-PIACI JÖVŐJE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2017-BEN KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYAIT BEFEJEZŐ IFJÚSÁG MUNKAERŐ-PIACI JÖVŐJE 2 Készült A BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLYÁN KOLLÁR PÉTER főosztályvezető A projekt

Részletesebben

Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma

Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma IX.3.48. Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Hajdú-Bihar megye Tankerület megnevezése: KLIK Debreceni Tankerülete OM azonosító: 031245 Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola szakmai

Részletesebben

Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról

Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról GIMNÁZIUMOK 2013/2014 tanévre meghirdetett osztályok, szakok CELLDÖMÖLK osztályok / Berzseny

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI IRODA - ÜRES FÉRŐHELYEK JEGYZÉKE - SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK 2012.04.27.

BEISKOLÁZÁSI IRODA - ÜRES FÉRŐHELYEK JEGYZÉKE - SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK 2012.04.27. Röviditések: = ővárosi Önkormányzat K = Kerületi Önkörmányzat = lapítványi, magán E = Egyházi fenntartású I = Intézményi fenntartású BEISKOLÁZÁSI IROD - ÜRES ÉRŐHELYEK JEGYZÉKE - SZKKÉPZŐ ISKOLÁK 2012.04.27.

Részletesebben

GYİR-MOSON-SOPRON MEGYE KÖZÉPFOKÚ INTÉZMÉNYEI

GYİR-MOSON-SOPRON MEGYE KÖZÉPFOKÚ INTÉZMÉNYEI GYİR-MOSON-SOPRON MEGYE KÖZÉPFOKÚ INTÉZMÉNYEI Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont 9024 Gyır, Pátzay Pál u. 46. Tel.: 96/514-260 4 évfolyamos, emelt szintő idegen nyelv 6 évfolyamos, emelt szintő idegen

Részletesebben

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 Képzés megnevezése OKJ azonosítója Intézmény neve Pécsi SZC Pollack Mihály,

Részletesebben

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei Észak-magyarországii Regiionálliis Munkaügyii Központ Egrii Regiionálliis Kiirendelltsége Heves megye középfokú oktatásii iintézményeiiben végzett fellmérés eredményeii 2007. év Heves megye középfokú oktatási

Részletesebben

OKJ szerinti azonosító száma. Program engedélyezési szám

OKJ szerinti azonosító száma. Program engedélyezési szám a Eladó 34 341 01 E-001343/2015/A001 alapfokú iskolai végzettség, 330/770 2015.09.09 Villanyszerelő 34 522 04 E-001343/2015/A002 alapfokú iskolai végzettség, 292/674 2015.09.09 Nyomástartóedény-gépész

Részletesebben

Az SZSZBTISZK létrejötte

Az SZSZBTISZK létrejötte Az SZSZBTISZK létrejötte Törvényi változások A szakképzés minőségének javítása érdekében létrejön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakképzésszervezési Önkormányzati Társulási (Tiszk 6 fenntartó 12 intézménye)

Részletesebben

létszáma 4. Bethlen Gábor Református 8 évfolyamos képzés 5

létszáma 4. Bethlen Gábor Református 8 évfolyamos képzés 5 Intézmény neve, címe, OM-azonosítója: Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 200992 Hódmezővásárhely Intézmény fenntartója:szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság 2011/2012. tanévben 4.,

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉGŰ HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL ÉS KÖRZETHATÁROKRÓL SZÓLÓ 26/2002.(VI.28.)

Részletesebben

Magyar joganyagok - Acsády Ignác Szakképző Iskola - alapító okirata, módosításokka 2. oldal Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű s

Magyar joganyagok - Acsády Ignác Szakképző Iskola - alapító okirata, módosításokka 2. oldal Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű s Magyar joganyagok - Acsády Ignác Szakképző Iskola - alapító okirata, módosításokka 1. oldal Acsády Ignác Szakképző Iskola alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló

Részletesebben

Végzősök, 2015 KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYAIKAT BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2015-BEN BEFEJEZŐK VÁRHATÓ MEGJELENÉSE A MUNKAERŐPIACON

Végzősök, 2015 KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYAIKAT BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2015-BEN BEFEJEZŐK VÁRHATÓ MEGJELENÉSE A MUNKAERŐPIACON Végzősök, 2015 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYAIKAT BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2015-BEN BEFEJEZŐK VÁRHATÓ MEGJELENÉSE A MUNKAERŐPIACON Készült A BÁCS-KISKUN

Részletesebben

GYİR-MOSON-SOPRON MEGYE KÖZÉPFOKÚ INTÉZMÉNYEI

GYİR-MOSON-SOPRON MEGYE KÖZÉPFOKÚ INTÉZMÉNYEI GYİR-MOSON-SOPRON MEGYE KÖZÉPFOKÚ INTÉZMÉNYEI Kossuth Lajos Szakiskola 9300 Csorna, Kossuth Lajos u. 30. Tel.: 96/261-460 mőszaki, gépészet, építészet, vendéglátás, kereskedelem Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Részletesebben

A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI

A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEK Szabó Károly Főigazgató GINOP 5.2.5-16-2016-00001 azonosító számú Gyakornoki program - támogató szolgáltatások című kiemelt projekt keretében

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI IRODA - ÜRES FÉRŐHELYEK JEGYZÉKE - SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK 2012.04.27.

BEISKOLÁZÁSI IRODA - ÜRES FÉRŐHELYEK JEGYZÉKE - SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK 2012.04.27. Röviditések: = ővárosi Önkormányzat K = Kerületi Önkörmányzat = lapítványi, magán E = Egyházi fenntartású I = Intézményi fenntartású BEISKOLÁZÁSI IROD - ÜRES ÉRŐHELYEK JEGYZÉKE - SZKKÉPZŐ ISKOLÁK 2012.04.27.

Részletesebben

Szakképzési koncepció

Szakképzési koncepció Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Győri Tankerület Szakképzési koncepció Győr-Moson-Sopron megyei szakképző intézmények átszervezése a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény alapján Jóváhagyta:

Részletesebben

1 / 19 2013.06.28. 12:29

1 / 19 2013.06.28. 12:29 1 / 19 2013.06.28. 12:29 Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Békés megye Tankerület megnevezése: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Békéscsabai Tankerülete OM azonosító: 028390... melléklet

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007 Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/007 Cím: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Telefonszám: 62/551-540, 62/558-480 Fax: 62/444-178,

Részletesebben

Ágazatok. Közgazdasági Szakgimnázium. nyelvi előkészítő évfolyammal. Német két tanítási nyelvű Turisztikai. Szakgimnázium, Közlekedés-gépész

Ágazatok. Közgazdasági Szakgimnázium. nyelvi előkészítő évfolyammal. Német két tanítási nyelvű Turisztikai. Szakgimnázium, Közlekedés-gépész Város Középiskolák Ágazatok Megszerezhető szakmák Iskolatípusok Megszerezhető szakmák +1 Felvételi vizsga formája Kereskedelmi Eladó Kereskedő Berzeviczy Gergely (MSZC) Közgazdasági Angol nyelvi előkészítő

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK!

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! PÁLYAVÁLASZTÁS 2016-2017. TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! Gyermekeik, tanítványaik minél hatékonyabb pályaválasztását, az alábbi szervezetek támogatják, segítik, egymással együttműködésben: Tolna

Részletesebben

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja. NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 74/0. (X..) számú határozata a 0/0. tanévelőkészítéséről, a feladatellátás racionálisabb megszervezéséről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy Zsilinszky u. 7-9. Telefonszám 62/222-246 Fax 62/222-246 E-mail kalmar@hiszk.hu

Részletesebben

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Sorszám Képzési program megnevezése (OKJ száma) Képzés kör Program engedélyezési szám Engedélyezési szám kezdete 1. 7-8. osztályos felzárkóztató képzés

Részletesebben

Ssz. Megye Székhely szerinti település Képzés megnevezése Képző intézmény neve

Ssz. Megye Székhely szerinti település Képzés megnevezése Képző intézmény neve Ssz. Megye Székhely szerinti település Képzés megnevezése Képző intézmény neve Ajánlat tételi sorszám 1563 Szabolcs-Szatmár-Bereg Csenger Asztalos "Kevin-98" Bt. 1 1566 Szabolcs-Szatmár-Bereg Csenger Ács

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés, ALAPÍTÓ OKIRAT Költségvetési szerv neve Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola Rövid név Hámori András Szakképző Iskola, Tiszafüred Székhelye 5350 Tiszafüred, Ady Endre

Részletesebben

Szakmai vizsgák eredményei

Szakmai vizsgák eredményei Szakmai vizsgák eredményei 2007-08-as tanév A szakmai vizsgára jelentkezett: - Bőrtárgykészítő szakmában 9 tanuló, sikeres vizsgát tett 9 tanuló Szakmai vizsga átlaga: 4,43 - Asztalos szakmában 13 tanuló,

Részletesebben

2.sz. melléklet A 2008. évi felmérésben szereplı középfokú végzettségő pályakezdık szakképzettsége

2.sz. melléklet A 2008. évi felmérésben szereplı középfokú végzettségő pályakezdık szakképzettsége Asztalos 63 1 0 64 Fodrász 41 2 0 43 Kereskedelmi technikus 36 3 2 41 Kımőves 37 1 1 39 Szakács 36 3 0 39 ABC eladó 30 5 2 37 Számítástechnikai szoftver üzemeltetı 26 8 2 36 Szobafestı-mázoló és tapétázó

Részletesebben

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35.

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35. 031214 Berettyóújfalui Arany János Gimnázium Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola 4100 Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35. 031214 003 Berettyóújfalui Arany János Gimnázium Egészségügyi

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás adatai:

A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás adatai: Kivonat a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás 2009. március 03-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. sz. melléklet a 22/2009. (III. 03.) sz. határozathoz A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési

Részletesebben

Bővebb információért keresse a lakóhelye szerinti illetékes munkaügyi kirendeltséget! A képzés helyszíne

Bővebb információért keresse a lakóhelye szerinti illetékes munkaügyi kirendeltséget! A képzés helyszíne A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának t á j é k o z t a t ó j a a 2013. I. ütemben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a TÁMOP 1.1.2-11/1 projekt keretében megvalósuló ajánlott

Részletesebben

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne Felhívás szerinti sorszám Képző intézmény megnevezése Képzés megnevezése Megszerezhető képesítés Képzés helyszíne Bemeneti feltétel Egészségügyi alkalmasság 2. Nyelvi Centrum Szolgáltató Bt. Angol alapfok

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Vizsgaszervező neve, székhelye A szakképesítés OKJ szerinti azonosító A szakképesítés megnevezése Engedély

Részletesebben

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma OM:

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma OM: Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma OM: 203046 Elérhetőségek: 3600 Ózd, Petőfi út 20. Tel.: 48/572-067 e-mail: titkarsag@brody-ozd.sulinet.hu Az iskola rövid bemutatása Iskolánk hosszú évtizedekre visszatekintő

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Győr-Moson-Sopron megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Győr-Moson-Sopron megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Győr-Moson-Sopron megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018.

Részletesebben

XI. Villamosipar és Budapesti Gépészeti SZC Öveges József

XI. Villamosipar és Budapesti Gépészeti SZC Öveges József 1 54 525 01 Autói műszerész 13. Közlekedés XXII. Közlekedésgépész Budapesti Gépészeti SZC Bánki Donát 1_1 54 525 01 Autói műszerész 13. Közlekedés XXII. Közlekedésgépész Budapesti Gépészeti SZC Kossuth

Részletesebben

Kazincbarcikai Suränyi Endre Gimnäzium, Szakkôpz Iskola ôs Kollôgium szakmai alapdokumentuma

Kazincbarcikai Suränyi Endre Gimnäzium, Szakkôpz Iskola ôs Kollôgium szakmai alapdokumentuma V.8.44. Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tankerület megnevezése: KLIK Miskolci Tankerülete OM azonosító: 0931 Kazincbarcikai Suränyi Endre Gimnäzium, Szakkôpz Iskola

Részletesebben

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051 Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 004 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7 0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa:

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2016 megnevezés 2007/2008. 2008/2009. 2009/2010 2010/2011. Átlag % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola

Részletesebben

2019. évi képzési terv

2019. évi képzési terv Angol KER B1 - küszöbszint C kör szakképesítés Angol KER B2 középszint C kör szakképesítés + angol alapfokú ismeret 13 Gyula 12 Mezőkovácsháza 14 MÁJUS Békés 14 13 Gyomaendrőd 12 Füzesgyarmat 15 Gyomaendrőd

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2017. megnevezés % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola 12 10 22 7 23 25 23 28 19 Átalakultak a 2016/17-es

Részletesebben