ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
|
|
- Árpád Katona
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EURÓPAI PARLAMENT Plenárisülés-dokumentum B7-0126/2011 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje által tett nyilatkozatról szóló vitát követıen az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján az egyiptomi helyzetrıl Marielle De Sarnez, Marietje Schaake, Luigi de Magistris, Kristiina Ojuland, Louis Michel, Graham Watson, Ramon Tremosa i Balcells, Edward McMillan-Scott, Niccolò Rinaldi, Jelko Kacin az ALDE képviselıcsoport nevében RE\ doc PE v01-00 Egyesülve a sokféleségben
2 B7-0126/2011 Az Európai Parlament állásfoglalása az egyiptomi helyzetrıl Az Európai Parlament, tekintettel Egyiptomról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen január 17-i állásfoglalására, tekintettel az évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, tekintettel a Polgári és Politikai Jogok évi Nemzetközi Egyezségokmányára, tekintettel az emberi jogok védelmezıirıl szóló, 2008-ban módosított, júniusi európai uniós iránymutatásokra, tekintettel az európai szomszédságpolitika 2004 óta tartó fejlıdésére és különösen a Bizottságnak az e politika végrehajtásáról szóló helyzetjelentéseire, tekintettel az Európai Unió és Egyiptom között létrejött, 2004 júniusában hatályba lépett euromediterrán társulási megállapodásra, tekintettel az Európai Unió és Egyiptom között létrejött, 2007 márciusában elfogadott európai szomszédságpolitikai cselekvési tervre, tekintettel a Bizottság Tágabb európai szomszédság: keleti és déli szomszédainkkal fennálló kapcsolataink új kerete címő március 11-i közleményére 1,valamint az Európai szomszédságpolitika stratégiai dokumentum címő május 12-i 2, az európai szomszédságpolitika megerısítésérıl szóló december 4-i 3, a határozott szomszédságpolitikáról szóló, december 5-i 4 és az európai szomszédságpolitika áttekintésérıl szóló május 12-i 5 közleményére, tekintettel a áprilisi, az EU és Egyiptom közötti kapcsolatok javítására irányuló, Egyiptom 2008-ban tett javaslatának megfelelı együttes határozatra, tekintettel a Tanács Egyiptomra vonatkozó, január 31-i következtetéseire, tekintettel Catherine Ashton alelnök/fıképviselı az egyiptomi helyzetrıl szóló február 3-i és 4-i nyilatkozatára, tekintettel az ENSZ független emberi jogi szakértıi csoportja által február 3-án tett nyilatkozatra, 1 COM(2003)0104 végleges. 2 COM(2004)0373 végleges. 3 COM(2006)0726 végleges. 4 COM(2007)0774 végleges. 5 COM(2010)0207. PE v /7 RE\ doc
3 tekintettel Van Rompuy elnök Egyiptomról és a régióról szóló, február 4-i nyilatkozatára, tekintettel Navi Pillaynak, az ENSZ emberi jogi fıbiztosának az Észak-Afrikában uralkodó helyzetrıl szóló február 4-i nyilatkozatára, tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának évi egyetemes idıszakos felülvizsgálata keretében Egyiptom által elfogatott ajánlásokra, tekintettel korábbi állásfoglalásaira, nevezetesen az európai szomszédságpolitikáról szóló január 19-i, az európai szomszédságpolitika megerısítésérıl szóló november 15-i, a Barcelonai folyamat: Unió a Mediterrán Térségért (UMT) címő, február 19-i,az Unió a Mediterrán Térségért (UMT) címő, május 20-i, az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszközrıl szóló július 6-i és az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz felülvizsgálatáról szóló február 19-i állásfoglalására, tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére, A. mivel az Egyiptomban és a többi arab országban zajló, politikai, gazdasági és társadalmi változásokra felhívó békés tüntetések azt mutatják, hogy nagy általános igény mutatkozik a tényleges demokráciára és a tekintélyuralmi rendszerek felszámolására; mivel a Tunéziából kiinduló tiltakozások és események egyértelmően megmutatják, hogy az emberek demokratikus reformokra vágynak, B. mivel a tüntetések az egyiptomiak jogállamiságon alapuló demokratikus politikai rendszer iránti vágyát tükrözik, C. mivel a január 25-én kezdıdött egyiptomi tüntetések alatt több százan életüket vesztették és sokan megsérültek a kormányzati biztonsági erık által alkalmazott aránytalan erıszak miatt; mivel emberek százait tartóztatták le köztük emberi jogi aktivistákat és újságírókat; mivel Egyiptom legnagyobb városaiban továbbra is nagyszabású tüntetések zajlanak; mivel a tüntetések intenzitása növekszik, D. mivel az eredetileg békés tiltakozások egyre erıszakosabb jelleget öltenek, mivel a tüntetıkre fegyveresek és kormánypárti milicisták támadnak, a rendırség pedig könnygázt, gumilövedéket és vízágyúkat vet be, E. mivel a kormány korábban nem látott lépésként a tüntetık elhallgattatása és az egyiptomiak szólásszabadságának korlátozása érdekében leblokkolta az internetkapcsolatokat; mivel az európai telefontársaságok együttmőködtek a kormánnyal és kikapcsolták a mobiltelefon-hálózatot; mivel az al-jazeera hírcsatornát betiltották, és az országon belüli irodáit bezárták azzal a céllal, hogy akadályozzák az egyiptomiak tömeges mobilizálását és elhallgattassák ıket, F. mivel február 3-a óta egyre nagyobb számban fordulnak elı az egyiptomi és nemzetközi újságírókat és emberi jogi aktivistákat érintı támadások és letartóztatások, amelyek célja a folyamatos tiltakozásokról szóló független beszámolók megakadályozása és olyan légkör kialakítása, ahol az emberi jogokat anélkül sérthetik meg, hogy az RE\ doc 3/7 PE v01-00
4 dokumentálva lenne, vagy az egyiptomi és nemzetközi média felfigyelne arra; mivel ezek az erıszakos cselekmények Kairóban a Tahrír téren az al-ahrám újságírójának, Ahmed Mohamed Mahmúdnak a halálához vezettek, G. mivel január 29-én Mubarak elnök Omar Szulejmánt, az egyiptomi titkosszolgálat vezetıjét nevezte ki új alelnöknek; mivel az alelnök szinte minden politikai párttal találkozott, amelyek azonban visszautasították a kormány politikai reformokba való bevonásukra irányuló ajánlatát, mivel azokat elégtelennek tartották, H. mivel az euromediterrán partnerség elsısorban a gazdasági reformokra összpontosított, és ezért nem volt képes sem javulást elérni az emberi jogok védelme terén sem pedig elıidézni a szükséges politikai és intézményi reformokat; mivel az Unió a Mediterrán Térségért amelynek szándékolt célja az európai uniós politikák fokozott érvényesítése volt a régióban nem bizonyult hatékonynak az érintett népesség körében a bizalom csökkenésének leküzdése és az alapvetı igényeiknek való megfelelés tekintetében; I. mivel az Európai Uniónak kapcsolatai során nem szabadna tekintélyelvő kormányzati rendszerekkel és azok vezetıivel partnerségi kapcsolatra lépnie, és nem szabadna figyelmen kívül hagynia a Földközi-tenger déli partjának civil társadalmával és demokratikus erıivel való párbeszédet, J. mivel a demokrácia, az emberi jogok és a polgári szabadságjogok tiszteletben tartása és elımozdítása az Európai Unió egyik alapvetı elve és célja, és közös értéket kell jelentenie az euromediterrán térségben, K. mivel az Európai Parlament sorozatosan követelte a szükségállapot feloldását, a demokrácia megerısítését és az emberi jogok, valamint az alapvetı szabadságjogok megerısítését, L. mivel a Tanács január 31-i következtetéseiben megerısítette, hogy támogatja a demokratikus, pluralista és stabil Egyiptomot mint az EU kulcsfontosságú partnerét, figyelembe véve annak fontos regionális szerepét, és megerısítette azon elkötelezettségét, hogy a partnerségen keresztül végigkíséri az egyiptomi átalakulási folyamatot a jelenlegi eszközök mozgósítása, megújítása és kiigazítása révén, hogy alkalmassá váljanak a politikai, gazdasági és társadalmi reformok támogatására, M. mivel az arab világ jelenlegi helyzete történelmi esemény és lehetıséget jelent a Földközitenger két partja közötti kapcsolatok megerısítésére, 1. határozottan támogatja az Egyiptom és más arab országok népei által kifejezett legitim demokratikus törekvéseket; együttérzését fejezi ki a békés tüntetıkkel, és a leghatározottabban elítéli az erıszakot és mindazokat, akik erıszakot alkalmaznak és szítanak vagy a helyzet destabilizálására törekszenek; határozott elismerését fejezi ki a fiatal generáció számára bátorságuk és elszántságuk miatt, különös tekintettel a fiatal Egyiptomi nıkre; 2. legmélyebb sajnálatát fejezi ki a tüntetések alkalmával történt halálesetek és sérülések nagy száma miatt, és együttérzését fejezi ki az áldozatok családjának; PE v /7 RE\ doc
5 3. sürgeti az egyiptomi hatóságokat, hogy biztosítsák a békés tüntetéshez való jogot, és biztosítsák, hogy a bőnüldözı hatóságok tartózkodni fognak a szükségtelen mértékő erıszak tüntetık elleni alkalmazásától; emlékezteti az egyiptomi hatóságokat és a biztonsági erıket az állampolgárok és tulajdonuk biztonságának biztosítására vonatkozó kötelezettségükre; 4. felszólít a nézetei miatt bebörtönzött valamennyi személy, és valamennyi bebörtönzött békés tüntetı, egyiptomi és nemzetközi emberi jogi aktivista, újságíró és jogász azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására, akiket Egyiptom nemzetközi kötelezettségeit megszegve és Egyiptom alelnökének, Omar Szulejmánnak a kötelezettségvállalásaival szöges ellentétben vettek ırizetbe; e tekintetben sürgeti az egyiptomi hatóságokat, hogy haladéktalanul tegyék közzé a fogvatartottak tartózkodási helyét és biztosítsák védelmüket a kínzás és egyéb bántalmazás minden formájával szemben; 5. felszólítja az egyiptomi hatóságokat, hogy teljes mértékben állítsák helyre az internetkapcsolatokat és tartózkodjanak azok blokkolásától és a kommunikációs hálózatok cenzúrázásától, beleértve az internet- és mobilszolgáltatókat, annak biztosítása érdekében, hogy az egyiptomiak hallathassák hangjukat, továbbá határozottan elítéli az újságírókkal szembeni megfélemlítés, agresszió és zaklatás eseteit; e tekintetben kéri a fıképviselıt, hogy hívja össze Egyiptom Európai Unióhoz rendelt nagykövetét valamint a többi európai uniós országban található nagyköveteket, és kérje ıket az újságírók biztonságának garantálására; 6. sürgeti Egyiptomot, hogy hajtsa végre az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának évi egyetemes idıszakos felülvizsgálata keretében Egyiptom által elfogatott ajánlásokat, különösen az Egyiptom által elfogadott azon ajánlást, hogy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában meghatározott kötelezettségekkel összhangban ténylegesen biztosítsa a kifejezés, az egyesülés és a békés gyülekezés szabadságát, valamint a közéletben és a politikában való részvételhez való jogot ; 7. határozottan elítéli, hogy január 25-e óta tömegesen és súlyosan megsértették az emberi jogokat; felszólítja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy tartson rendkívüli ülést az egyiptomi helyzetrıl; 8. arra szólít fel, hogy hozzanak létre független vizsgálóbizottságot a biztonsági erık által alkalmazott visszaélésekre és túlzott erıszakra irányuló nyomozás érdekében, és tisztességes eljárás keretében vonják felelısségre az ezen esetekért felelıs személyeket; hangsúlyozza e tekintetben az ENSZ emberi jogi mechanizmusainak potenciális szerepét; 9. felgyorsított politikai átmenetre szólít fel az összes demokratikus politikai erı, valamint a civil társadalom bevonásával, amely elıkészíti Egyiptomban az alkotmány és a választójogi törvény felülvizsgálatához, a szabad választásokhoz és a valódi demokráciához vezetı utat; úgy véli, hogy Hoszni Mubarak elnök bejelentett lemondásának elı kell segítenie ezt a politikai átmenetet; 10. hangsúlyozza, hogy Egyiptomban a változásokhoz azonnal komoly és nyílt párbeszédre van szükség a demokratikus normákat tiszteletben tartó összes politikai erı, a civil társadalom és a különbözı egyházak bevonásával, aminek olyan azonnali, konkrét és döntı intézkedésekhez kell vezetnie, amelyek célja az alapvetı demokratikus reformok RE\ doc 5/7 PE v01-00
6 végrehajtása; emlékeztet az Egyiptom politikai erıi által támogatandó azon elvek fontosságára, mint például a férfiak és nık közötti egyenlıség és a szekularizmus; 11. hangsúlyozza, hogy Egyiptomban a jogállamiság létrehozásához elıfeltételt kell jelentenie az alkotmány reformjának, amely az egyetlen út a hatalom jobb megosztásának és a demokráciának a biztosításához; tudomásul veszi azt az elnöki rendeletet, amely egy olyan bizottság létrehozására irányul, amely módosításokat fog megszövegezni az alkotmány 76. és 77. cikkéhez az elnöki hivatal betöltésére vonatkozó feltételek megváltoztatására és magának a mandátumnak a korlátozására vonatkozóan; 12. arra biztatja az Európai Bizottságot, hogy kezdjen elıkészületeket egy esetleges egyiptomi humanitárius katasztrófa esetén való beavatkozásra, hogy gyorsan lehessen humanitárius segítséget biztosítani; 13. Egyiptomban és a többi érintett szomszédos déli államban a demokratikus átalakuláshoz és a gazdasági és társadalmi fejlıdéséhez az EU hathatós támogatását és iránymutatását kéri a politikai, gazdasági és társadalmi reformok támogatására alkalmas jelenlegi uniós eszközök mozgósítása, felülvizsgálata és átdolgozása révén, különös tekintettel az európai szomszédságpolitikára; 14. ismételten hangsúlyozza, hogy teljes mértékben támogatja az ellenzéki vezetıket, például Ajman Núrt az el-gad párttól és Oszama al-gazáli Harbot a Demokratikus Front párttól, különösen Egyiptom történelmének eme kritikus fordulópontján, ahol a liberálisoknak és a demokratáknak alapvetı szerepet kell játszaniuk a tekintélyelvő hatalomból a valódi demokráciába való átmenet során; 15. üdvözli e tekintetben az Erdoğan török miniszterelnök által kiadott konstruktív nyilatkozatot, amely Egyiptomban egy olyan átmeneti irányítás létrehozására szólít fel, amely segíti a demokrácia felé való átmenetet és megelızi a káosz elmélyülését; 16. felszólítja az Európai Uniót, hogy játsszon tényleges politikai szerepet, amely továbbmegy a technikai vagy diplomáciai segítségnyújtásnál; 17. felszólítja az Európai Unió tagállamait, hogy ne biztosítsanak menedéket az elnyomó egyiptomi kormány tagjainak, különösen azoknak, akik az emberi jogok súlyos megsértéséért felelısek; 18. üdvözli a Tanács február 7-i határozatát és rendeletét, amely a tunéziai állami pénzeszközök elsikkasztásáért felelıs személyek által birtokolt vagy ellenırzött eszközök befagyasztására vonatkozik, és kéri a Tanácsot, hogy Egyiptom vonatkozásában is fogadjon el hasonló intézkedéseket; 19. hangsúlyozza, hogy az európai szomszédságpolitika jelenlegi stratégiai felülvizsgálata és az EU-nak a déli szomszédaival való további kapcsolatok kialakítása során teljes mértékben figyelembe kell venni és le kell képezni a régióban jelenleg zajló eseményeket; e tekintetben rámutat arra, hogy a jelenlegi cselekvési terveket radikálisan felül kell vizsgálni, és azokba a politikai reformok tekintetében ösztönzıkkel kísért egyértelmő prioritásokat kell belevenni; PE v /7 RE\ doc
7 20. úgy véli, hogy emiatt kiemelt fontossággal és sürgısséggel újra kell gondolni és felül kell vizsgálni az EU földközi-tengeri stratégiáját, és ennek az új stratégiának javítania kell a politikai párbeszédet és fokoznia kell minden demokratikus erı számára nyújtott támogatást, beleértve a civil társadalom szereplıit is; e tekintetben kéri a Tanácsot, hogy határozzon meg olyan politikai kritériumokat, amelyeket az európai szomszédságpolitikában részt vevı országoknak teljesíteniük kell a kiemelt státuszhoz való hozzájutás érdekében; óva int a muzulmán országokban az önkényuralmon alapuló kormányzatok támogatásától; 21. kéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy vizsgálja felül az Unió déli szomszédjaival fenntartott kapcsolataira vonatkozó európai szomszédságpolitikát, eszközöket és segítséget biztosítva egy valóban demokratikus átmenethez, és lefektetve a mélyreható politikai és intézményi reformok alapjait; ragaszkodik ahhoz, hogy az európai szomszédságpolitika felülvizsgálata során prioritást kell adni az igazságszolgáltatás függetlenségével, az alapvetı szabadságjogok tiszteletben tartásával és a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos kritériumoknak; 22. úgy véli, hogy az EU külsı fellépéseire szolgáló pénzügyi eszközei nevezetesen az európai szomszédsági és partnerségi eszköz (ENPI), az európai kezdeményezés a demokráciáért és az emberi jogokért (EIDHR) és a stabilitási eszköz e tekintetben létfontosságú szerepet tölthetnek be, ezért kéri azok megerısítését annak érdekében, hogy a jelenlegi kivételes körülmények között hatékonyan és következetesen felhasználhatók legyenek; hangsúlyozza egyúttal annak fontosságát is, hogy az élelmiszerárak emelkedésébıl fakadó és általában az élelmezésbiztonsággal és a vidékfejlesztéssel összefüggı problémákat sürgısen meg kell oldani; 23. kéri az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy sürgısen alakítson ki a tekintélyelvő kormányok vezetıivel való kapcsolattartásra vonatkozó olyan politikát, amely biztosítja az elkötelezettséget és a demokratikus és humanitárius értékekrıl való párbeszédet, miközben megtiltja a pénzek európai uniós bankokban való elhelyezését vagy azokon keresztül való mozgatását, valamint a rokonok európai uniós iskolákban és egyetemeken való képzését és az Európai Unióba való üdülési célú utazást; 24. reményét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az Egyiptomban és általában az arab világban tapasztalható fejlemények nem fogják aláásni az arab-izraeli békefolyamatot; kéri Egyiptomot, hogy továbbra is kötelezze el magát az aktív és konstruktív szerep betöltése mellett a tartós közel-keleti béke kialakítására tett erıfeszítések terén, különös tekintettel az izraeli-palesztin konfliktusra és a palesztin megbékélésre, továbbá felszólít az Egyiptom és Izrael közötti békeszerzıdés fenntartására; támogatja a kvartett képviselıjének az izraeliekhez és palesztinokhoz intézett azon felhívását, hogy küzdjék le az akadályokat a békefolyamatban, és 2011 szeptemberéig érjenek el békemegállapodást; 25. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a fıképviselınek, a tagállamok kormányának és parlamentjének, Egyiptom hatóságainak, az Unió a Mediterrán Térségért parlamenti közgyőlésének, az emberi jogi fıképviselınek és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának. RE\ doc 7/7 PE v01-00
P7_TA-PROV(2011)0064 Az egyiptomi helyzet
P7_TA-PROV(2011)0064 Az egyiptomi helyzet Az Európai Parlament 2011. február 17-i állásfoglalása az egyiptomi helyzetről Az Európai Parlament, tekintettel az Egyiptomról szóló korábbi állásfoglalásaira,
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 12.1.2015 B8-0023/2015 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje nyilatkozatát
RészletesebbenA szexuális irányultság és a nemi identitás témája az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában
P7_TA(2011)0427 A szexuális irányultság és a nemi identitás témája az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában Az Európai Parlament 2011. szeptember 28-i állásfoglalása az emberi jogok, a szexuális irányultság és a
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0276/2017 24.4.2017 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően az eljárási szabályzat 123. cikkének (2) bekezdése alapján
RészletesebbenVÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:
RészletesebbenEURÓPAI PARLAMENT. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság IDEIGLENES 2006/2105(INI) 19.7.2006 JELENTÉSTERVEZET A fogyatékkal élık helyzete a kibıvült Európai Unióban: az Európai Akcióterv 2006-2007
RészletesebbenAz Európai Parlament június 13-i állásfoglalása Azerbajdzsánról: Ilgar Mammadov ügye (2013/2668(RSP))
P7_TA-PROV(2013)0285 Azerbajdzsán: Ilgar Mammadov ügye Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása Azerbajdzsánról: Ilgar Mammadov ügye (2013/2668(RSP)) Az Európai Parlament, tekintettel az azerbajdzsáni
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 15.7.2014 B8-0057/2014 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje nyilatkozatát
Részletesebben***I JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2015/0005(COD) 3.2.2015 ***I JELENTÉSTERVEZET az Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatásról szóló európai parlamenti és tanácsi
RészletesebbenA TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól
RészletesebbenELFOGADOTT SZÖVEGEK. Az Európai Parlament szeptember 10-i állásfoglalása a fehéroroszországi helyzetről (2015/2834(RSP))
Európai Parlament 2014-2019 ELFOGADOTT SZÖVEGEK P8_TA(2015)0319 A fehéroroszországi helyzet Az Európai Parlament 2015. szeptember 10-i állásfoglalása a fehéroroszországi helyzetről (2015/2834(RSP)) Az
RészletesebbenJELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2817(INI)
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 2014/2817(INI) 9.9.2014 JELENTÉSTERVEZET az egyrészről az Európai Unió, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti megállapodás megkötésére vonatkozó tanácsi
Részletesebben*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 21.5.2013 2012/0268(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 8.11.2012 B7-0000 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése
RészletesebbenBelsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI))
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 27.2.2013 2012/2322(INI) JELENTÉSTERVEZET az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI)) Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi
RészletesebbenEURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum B6-0587/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen
EURÓPAI PARLAMENT 2004 Plenárisülés-dokumentum 2009 12.11.2008 B6-0587/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen az eljárási szabályzat 103. cikkének (2) bekezdése
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 10.12.2014 B8-0357/2014 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje nyilatkozatát
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0121/2017 25.1.2017 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatát követően
RészletesebbenÁllampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság *** AJÁNLÁSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2009 2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 21.1.2013 2012/0138(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Közösség és Ukrajna közötti, a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló
RészletesebbenAlkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Alkotmányügyi Bizottság 2010/2291(ACI) 2.3.2011 JELENTÉSTERVEZET a közös átláthatósági nyilvántartásról szóló, az Európai Parlament és a Bizottság közötti intézményközi megállapodás
RészletesebbenHU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0139/1. Módosítás
5.3.2014 A7-0139/1 1 21 a bekezdés (új) 21a. felszólítja az uniós tagállamokat, hogy ejtsék az Edward Snowden elleni esetleges büntetıjogi vádakat, és nyújtsanak számára védelmet, és következésképpen akadályozzák
RészletesebbenBarcelonai Folyamat 10.
Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének
RészletesebbenP7_TA-PROV(2013)0060 Orvosi segítséget nyújtókat ért közelmúltbeli támadások Pakisztánban
P7_TA-PROV(2013)0060 Orvosi segítséget nyújtókat ért közelmúltbeli támadások Pakisztánban Az Európai Parlament 2013. február 7-i állásfoglalása a közelmúltban segélyszervezetek egészségügyi alkalmazottai
RészletesebbenFejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Fejlesztési Bizottság 21.8.2012 2011/0461(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 9.3.2015 B8-0239/2015 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje nyilatkozatát
RészletesebbenMÓDOSÍTÁS: 1-26. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2015/2132(BUD) 20.7.2015. Véleménytervezet Reimer Böge (PE560.
Európai Parlament 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2015/2132(BUD) 20.7.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-26 Reimer Böge (PE560.817v01-00) az Európai Unió 2016-os pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetéséről
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 22.11.2012 B7-0000/2012 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0045/2016 13.1.2016 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatát követően
RészletesebbenPlenárisülés-dokumentum
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 24.3.2014 A7-0242/2014 JELENTÉS az Európai Unió 2012-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésrıl, III. szakasz
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.12. COM(2014) 359 final 2014/0181 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Moldovai Köztársaság Tanácsban az
RészletesebbenHU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0442/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében
11.4.2016 B8-0442/1 1 10 bevezető hivatkozás tekintettel a Törökország uniós csatlakozásával kapcsolatos 2005. október 3-i tárgyalási keretre, tekintettel a Törökországra vonatkozó 2005. október 3-i tárgyalási
RészletesebbenBetekintés. évi. azeurópaiközösség2006.évifejlesztéspolitikájáról. ésakülsősegítségnyújtásvégrehajtásáról EURÓPAIBIZOTTSÁG
Betekintés évi 2007 azeurópaiközösség2006.évifejlesztéspolitikájáról ésakülsősegítségnyújtásvégrehajtásáról EURÓPAIBIZOTTSÁG EkiadványhátoldalánCD ROMtalálható,melytartalmazzaa2007esévesjelentésteljesszövegétangolésfrancianyelven,valamintazEUdonorok2006.éviatlaszát,
Részletesebben2015. január Strasbourg
EURÓPAI PARLAMENT 2014 2019 Ülésdokumentum NAPIREND 2015. január 12 15. Strasbourg 14/01/15 HU Egyesülve a sokféleségben HU Eljárások magyarázata Ha a Parlament nem dönt másképp, a vizsgált szövegekre
RészletesebbenA8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása
6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő
RészletesebbenIII. (Előkészítő jogi aktusok) EURÓPAI PARLAMENT
C 271 E/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.10.7. III (Előkészítő jogi aktusok) EURÓPAI PARLAMENT A külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik
RészletesebbenJELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2231(INI) 25.2.2015
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 25.2.2015 2014/2231(INI) JELENTÉSTERVEZET az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó új uniós megközelítésről a Demokráciáért Európai Alapítvány létrehozása
RészletesebbenEURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 22.1.2015 2014/2085(DEC) JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről,
RészletesebbenJELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2232(INI)
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 16.2.2015 2014/2232(INI) JELENTÉSTERVEZET az emberi jogokról és a technológiáról: megfigyelési rendszerek és hálózati behatoló rendszerek hatása az emberi
Részletesebben***I JELENTÉSTERVEZET
Európai Parlament 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 2016/0125(COD) 18.7.2016 ***I JELENTÉSTERVEZET a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0322/2016 2.3.2016 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatát követően
Részletesebben15633/17 pn/eo 1 DG C 1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 11. (OR. fr) 15633/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. december 11. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15311/17 Tárgy:
RészletesebbenB8-0295/2014 } B8-0299/2014 }
B8-0308/2014 } RC1/Am. 1 1 Javier Couso Permuy, Ángela Vallina, Georgios Katrougkalos, Emmanouil Glezos, Sofia Sakorafa, Kostadinka Kuneva, Rina Ronja Kari A a preambulumbekezdés (új) Aa. mivel az iraki
RészletesebbenP7_TA-PROV(2011)0155 A nemi erőszak konfliktusokban való használata Észak-Afrikában és a Közel-Keleten
P7_TA-PROV(2011)0155 A nemi erőszak konfliktusokban való használata Észak-Afrikában és a Közel-Keleten Az Európai Parlament 2011. április 7-i állásfoglalása a nemi erőszaknak az észak-afrikai és közel-keleti
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 4.3.2015 B8-0232/2015 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje nyilatkozatát
RészletesebbenA Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)
C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak
RészletesebbenEURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Bizottság 23.10.2014 2014/2053(BUD) JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre vonatkozó, 4/2014. számú költségvetés-módosítási tervezetéről (III.
RészletesebbenEURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 2014/2204(INI) 5.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
RészletesebbenJELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2016/2030(INI)
Európai Parlament 2014-2019 Külügyi Bizottság 2016/2030(INI) 2.5.2016 JELENTÉSTERVEZET a harmadik felek által kifejtett EU-ellenes propaganda elleni fellépést szolgáló uniós stratégiai kommunikációról
Részletesebben*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0047(NLE)
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 18.9.2014 2014/0047(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET a Horvát Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló megállapodásnak
Részletesebben10482/16 hs/kk 1 DGC 1
Az Európai Unió Tanácsa Luxembourg, 2016. június 20. (OR. en) 10482/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. június 20. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 10134/16 Tárgy: Mianmar/Burma
RészletesebbenMÁSODIK JELENTÉS TERVEZETE
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2013/2241(DEC) 7.7.2014 MÁSODIK JELENTÉS TERVEZETE az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének Hivatala 2012-es pénzügyi évre
Részletesebben11238/16 gu/kb 1 DGC 1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 18. (OR. en) 11238/16 COAFR 220 CFSP/PESC 618 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. július 18. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:
Részletesebben*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0271(NLE)
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 23.5.2013 2012/0271(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti, a Zöld-foki Köztársaság és
RészletesebbenELFOGADOTT SZÖVEGEK. tekintettel az EU Kazahsztán emberi jogi párbeszéd november 26-án Asztanában tartott hetedik éves fordulójára,
Európai Parlament 2014-2019 ELFOGADOTT SZÖVEGEK P8_TA(2016)0083 A véleménynyilvánítás szabadsága Kazahsztánban Az Európai Parlament 2016. március 10-i állásfoglalása a véleménynyilvánítás szabadságának
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 204-209 Plenárisülés-dokumentum.2.204 B8-0000/204 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B8-0000/204. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 28. cikkének (5) bekezdése
RészletesebbenBelső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 12.4.2010 2009/2229(INI) VÉLEMÉNY a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság
RészletesebbenKÖZÖS ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 10.6.2015 B8-0546/2015 } B8-0583/2015 } RC1 KÖZÖS ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY az eljárási szabályzat 135. cikkének (5) bekezdése és 123. cikkének
RészletesebbenAz Európai Parlament február 7-i állásfoglalása a zimbabwei emberi jogi aktivisták ırizetbe vételérıl (2013/2536(RSP))
P7_TA-PROV(2013)0059 Emberi jogi aktivisták ırizetbe vétele Zimbabwében Az Európai Parlament 2013. február 7-i állásfoglalása a zimbabwei emberi jogi aktivisták ırizetbe vételérıl (2013/2536(RSP)) Az Európai
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1172/2016 24.10.2016 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatát követően
RészletesebbenP7_TA-PROV(2011)0471 Az Egyiptomban és Szíriában, különösen a keresztény közösségekben kialakult helyzet
P7_TA-PROV(2011)0471 Az Egyiptomban és Szíriában, különösen a keresztény közösségekben kialakult helyzet Az Európai Parlament 2011. október 27-i állásfoglalása az egyiptomi és szíriai helyzetről, különös
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 8.10.2013 B7-0000/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése
RészletesebbenEgyüttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2016.9.19. JOIN(2016) 40 final 2016/0290 (NLE) Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösség és
RészletesebbenHU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0172/15f. Módosítás. Liadh Ní Riada, Marisa Matias, Younous Omarjee a GUE/NGL képviselőcsoport nevében
11.3.2019 A8-0172/15f 15 Liadh Ní Riada, Marisa Matias, Younous Omarjee 1 a bevezető hivatkozás (új) tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 41. cikkének (2) bekezdésére, 11.3.2019 A8-0172/16 16
RészletesebbenMELLÉKLET. a következőhöz. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.2.2. COM(2016) 50 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz A közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak Cselekvési terv a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem
RészletesebbenELFOGADOTT SZÖVEGEK. tekintettel a közel-keleti békefolyamatról szóló korábbi állásfoglalásaira,
Európai Parlament 2014-2019 ELFOGADOTT SZÖVEGEK P8_TA(2015)0318 Az EU szerepe a közel-keleti békefolyamatban Az Európai Parlament 2015. szeptember 10-i állásfoglalása az EU közel-keleti békefolyamatban
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 14.10.2013 B7-0000/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-0000/2013. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének
RészletesebbenA háztartási alkalmazottakról szóló ajánlással kiegészített ILO-egyezmény
P7_TA(2011)0237 A háztartási alkalmazottakról szóló ajánlással kiegészített ILO-egyezmény Az Európai Parlament 2011. május 12-i állásfoglalása a háztartási alkalmazottakról szóló, ajánlással kiegészített
RészletesebbenMÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2132(INI) Véleménytervezet Vicente Miguel Garcés Ramón. PE500.
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 28.11.2012 2012/2132(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-21 Vicente Miguel Garcés Ramón (PE500.516v01-00) az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 26.8.2013 B7-0000/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése
RészletesebbenEURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 29.1.2015 2014/2081(DEC) JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről,
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1006/2015 5.10.2015 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B8-0761/2015. számú szóbeli választ igénylı kérdéshez az eljárási szabályzat 128. cikkének
RészletesebbenA közösségi részvétel modelljei Együttmőködés iskolája
A közösségi részvétel modelljei Együttmőködés iskolája Csíkszereda, 2008. november 28. Közéletre Nevelésért Alapítvány Demokrácia Civil szervezıdés Felelıs állampolgár az alap Népakarat közvetlen, vagy
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNYTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 28.5.2015 B8-0000/2015 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNYTERVEZET a B8-xxx/év. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 128. cikkének
RészletesebbenMellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.
Az Európai Tanács Brüsszel, 2014. július 16. (OR. en) EUCO 147/14 CO EUR 9 CONCL 3 FEDŐLAP Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács különleges ülése (2014. július 16.)
Részletesebben***I JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 9.10.2014 2014/0279(COD) ***I JELENTÉSTERVEZET az Ukrajnából származó árukra vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről szóló 374/2014/EU
RészletesebbenELFOGADOTT SZÖVEGEK. Egyesülve a sokféleségben. 2011. május 10. keddi ülés II. rész EURÓPAI PARLAMENT 2011-2012
EURÓPAI PARLAMENT 2011-2012 ELFOGADOTT SZÖVEGEK 2011. május 10. keddi ülés II. rész P7_TA-PROV(2011)05-10 IDEIGLENES VÁLTOZAT PE 464.204 Egyesülve a sokféleségben TARTALOM A PARLAMENT ÁLTAL ELFOGADOTT
RészletesebbenKÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 19.10.2010 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (21/2010) Tárgy: A Német Szövetségi Köztársaság parlamentjének indokolt véleménye a betétbiztosítási rendszerekrıl (átdolgozás)
Részletesebben6791/17 ps/gu/kk 1 DG C 1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 6. (OR. fr) 6791/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. március 6. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 6647/17 Tárgy: Kongói
RészletesebbenA DÉLI PARTNEREK JOGALAP ESZKÖZÖK
A DÉLI PARTNEREK Az európai szomszédságpolitika Algériára, Egyiptomra, Izraelre, Jordániára, Libanonra, Líbiára, Marokkóra, Palesztinára, Szíriára és Tunéziára terjed ki. Az Unió és a tíz partnerország
RészletesebbenMellékelten továbbítjuk a delegációknak a Tanács által február 4-én elfogadott, Iránról szóló tanácsi következtetéseket.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. február 4. (OR. en) 5744/19 MOG 7 CFSP/PESC 57 CONOP 9 IRAN 2 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: A Tanács következtetései
RészletesebbenAz Európai Parlament április 18-i állásfoglalása a kazahsztáni emberi jogi helyzetről (2013/2600(RSP))
P7_TA-PROV(2013)0190 Az emberi jogok helyzete Kazahsztánban Az Európai Parlament 2013. április 18-i állásfoglalása a kazahsztáni emberi jogi helyzetről (2013/2600(RSP)) Az Európai Parlament, tekintettel
Részletesebben11170/17 ol/eo 1 DGG1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-204 Plenárisülés-dokumentum 5.2.204 B7-0000/204 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY az eljárási szabályzat 87a. cikkének (3) bekezdése alapján a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról
RészletesebbenA környezetbarát (zöld) közbeszerzés helyzete és lehetıségei az Európai Unióban
A közbeszerzések aktuális kérdései Budapest, 2011. november 16-17. A környezetbarát (zöld) közbeszerzés helyzete és lehetıségei az Európai Unióban Szuppinger Péter Regionális Környezetvédelmi Központ Magyar
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0180/2017 8.3.2017 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY a B8-0201/2017. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 128. cikkének (5) bekezdése
RészletesebbenKÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 8.2.2012 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (20/2012) Tárgy: a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának a közérdeklıdésre számot tartó jogalanyok jog szerinti könyvvizsgálatára
RészletesebbenJELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2321(INI) a szövetkezetek válságkezelésre irányuló hozzájárulásáról (2012/2321(INI))
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság 27.2.2013 2012/2321(INI) JELENTÉSTERVEZET a szövetkezetek válságkezelésre irányuló hozzájárulásáról (2012/2321(INI)) Ipari, Kutatási
Részletesebben1994. évi I. törvény
1994. évi I. törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítésérıl szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetésérıl 1
RészletesebbenVÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0217(COD) a Költségvetési Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Bizottság 26.11.2014 2014/0217(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Költségvetési Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére a Bűnüldözési
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 12.1.2015 B8-0020/2015 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje nyilatkozatát
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 9.2.2015 B8-0138/2015 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje nyilatkozatát
RészletesebbenEURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00
EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Külügyi Bizottság 2009 21.3.2005 1-24.MÓDOSÍTÁS Véleménytervezet Gerardo Galeote Quecedo Az Európai Külügyi Szolgálat létrehozásának intézményi vonatkozásai (2004/2207(INI))
RészletesebbenUNIÓS JOGI AKTUSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 27.2.2015 B8-0210/2015 UNIÓS JOGI AKTUSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT benyújtva az eljárási szabályzat 46. cikkének (2) bekezdése alapján a közös hozzáadottértékadó-rendszerrıl
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 12.1.2015 B8-0019/2015 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje nyilatkozatát
RészletesebbenGazdasági és Monetáris Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 18.7.2012 2012/2150(INI) JELENTÉSTERVEZET a gazdaságpolitikai koordinációra vonatkozó európai szemeszterről: a 2012. évi prioritások végrehajtása
RészletesebbenVÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0177(APP) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 17.7.2012 2011/0177(APP) VÉLEMÉNYTERVEZET a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság részére
RészletesebbenPlenárisülés-dokumentum
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 15.11.2012 A7-0377/2012 JELENTÉS Az emberi jogok és a demokrácia helyzete a világban címő 2011. évi éves jelentésrıl és az Európai Unió ezzel kapcsolatos
RészletesebbenEURÓPAI PARLAMENT JELENTÉSTERVEZET. Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2007/2041(DEC)
EURÓPAI PARLAMENT 2004 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2009 2007/2041(DEC) 5.2.2008 JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió 2006-os pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének végrehajtása alóli mentesítésről
RészletesebbenÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0064/2018 26.1.2018 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY az eljárási szabályzat 216. cikkének (2) bekezdése alapján az uniós tagállamokban élő kisebbségek védelméről
Részletesebben