Pál írása a lázadásról
|
|
- Marika Dudásné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 10. tanulmány Február 27-március 4. Pál írása a lázadásról SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 5:12-21; 1Korinthus 3:12-17; 12:14-26; 15:12-18; Efezus 6:11-17 Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül az az ige, amely meg van írva: a diadal elnyelte a halált (1Kor 15:54, ÚRK). Pál bőséggel írt a nagy küzdelem témájáról. Az apostol hitt Sátán létezésében, mint ahogy fortélyos és halált hozó tetteinek valóságában is. Számos helyen figyelmeztetett Sátán ravaszságára (Ef 6:11), megtévesztő csalásaira (2Kor 11:14), sőt természetfeletti erejére is (2Thessz 2:9). Aki viszont olvasta Pál írásait, tudja, hogy mindig is Krisztusra és végső, értünk kivívott győzelmére helyezte a hangsúlyt. Még ha Sátánnak volt is némi sikere, aratott is győzelmeket az évszázadok során Isten szövetséges népe felett, Jézussal szemben végképp alulmaradt. Jézusban beteljesedett minden szövetségi ígéret, ami biztosítja az üdvösséget mindenkinek, legyen akár zsidó, akár pogány, aki hittel és engedelmességgel igényt tart rá. Krisztus hűsége miatt biztos, hogy Sátán majd megsemmisül (Zsid 2:14) és a nagy küzdelemnek is vége szakad. Ezen a héten néhány képpel és hasonlattal foglalkozunk, amelyeket Pál a küzdelem valóságának érzékeltetésére használt. Bemutatta a kozmikus harcban vergődő egyháznak, a hívők közösségének, hogyan éljünk és működjünk együtt a közösség egészéért.
2 Február 28., vasárnap ÁDÁM ÉS JÉZUS Pál leginkább az evangéliummal kapcsolatos világos magyarázatairól ismert, de a nagy küzdelmet felvázoló összefoglalása szintén meghatározó. A jó hírről szóló tanítása közepén így összegzi a főbb pontokat: hit által igazultunk meg Jézus által (Róm 5:1, ÚRK); szabad utunk van Istenhez és örülhetünk a reménységnek (2. vers, ÚRK); a megpróbáltatások már nem nyugtalanítanak (3-5. versek). Azt is leírja, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt (8. vers), és most megtartatunk Helyettesünk, Krisztus élete és halála által. Megmenekülünk Isten végítéletétől is, amikor eltörli a bűnt (9. és 10. vers). Örülhetünk annak, hogy megbékültünk Istennel (11. vers). Hogyan mutatkozik meg a nagy küzdelem témája Róm 5:12-21 szakaszában? Miután Pál felsorolta, hogy mit tett értünk Krisztus, a hogyanra is magyarázatot adott. Az édeni fánál Ádám által okozott kár helyreállítása nélkül nem lett volna meg az örök élet reménye, és Sátán győzött volna a nagy küzdelemben. A tettével Ádám mindenkire halált hozott (Róm 5:12). Még az sem vethetett véget a halál és a bűn problémájának, hogy Isten a Sínaihegynél kinyilatkoztatta a Tízparancsolatot. A törvény nem jelentett megoldást a bűnre, csak azt tette világossá, hogy mi számít rossznak. A bűn és a halál problémáját kizárólag Jézus áldozata oldhatta meg. Jézus a saját életével fizette meg az adósságot, ami kegyelemből való ajándék (15. és 16. vers) volt. Így lehetőség nyílt az emberiség helyreállítására. Miként a halál uralkodott Ádám bűne miatt, Jézus hűsége révén most már az igazság ajándéka uralkodhat (17. vers). Nem igazság, hogy Ádám miatt veszítettük el a Paradicsomot. Semmi közünk nem volt a rossz döntéséhez, a következményeit mégis szenvedjük. Viszont az sem igazság, hogy visszakaphatjuk a Paradicsomot! Semmi részünk nem volt abban, amit kétezer éve Jézus tett. A versekben Pál összegzi az érveit. Az első Ádám ítéletet és halált hozott, míg a második Ádám megbékélést és életet. Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt (8. vers). Helyettesítsük be ide a saját nevünket, és igényeljük ezt az áldást! Milyen reményt találunk így?
3 Február 29., hétfő AZ EGYHÁZ ÉPÜLETE Krisztus egyháza, bármilyen gyengeségekkel és hiányosságokkal küzd is, mégis egyedül ez az, amire Krisztus a legfőbb gondoskodását árasztja a földön (Ellen G. White: In Heavenly Places o.). Nincs jobb példa erre a klasszikus, Ellen G. White-tól származó idézetre, mint amit 1Korinthus 3. fejezetében találunk. Pál az egyházat olyan növényhez hasonlítja, amelyért többen is munkálkodnak: az egyik elülteti a magot, a másik öntözi, de növekedése és fejlődése Istentől van (1Kor 3:4-9). Érvelését folytatva Pál egy épülethez hasonlítja az egyházat. Valaki megveti az alapot, majd sokan mások arra építenek (10. vers). Krisztus maga az alap (11. vers), ezért jól meg kell gondolnia az utána következőknek, hogy milyen anyagot is használnak! Az eljövendő ítélet fogja megmutatni a különbséget a silány és a megfelelő építőanyagok között ( versek). Mi az a két dolog, ami bemutatja, hogy valójában kinek az oldalán állunk a nagy küzdelemben (1Kor 3:12-15; vö. Mt 7:24-27)? Nézzük csak meg, hogy mi következik ezután: Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti (1Kor 3:16-17). Két dologra kell felfigyelnünk: Az első, hogy a szövegösszefüggés az egyházra és az egyház felépítésére mutat, nem elsősorban az egészségre. Nem Isten rontja meg azt, aki helytelen életmódbeli szokásaival aláássa az egészségét, inkább ő rontja meg saját magát. (A későbbiekben Pál valóban leírja, hogy testünk a Szentlélek temploma, méghozzá az erkölcsi választásainkkal kapcsolatosan, 1Kor 6:15-20 szakaszában.) A második pedig az, hogy a görögben is többes szám második személyben hangzik a felszólítás, tehát az apostol nem egy embert, hanem egy csoportot szólít meg. Vagyis, ha bárki bármit tesz, amivel árt az egyháznak, komoly bajba kerül. Isten figyelmeztet, hogy megrontja azt, aki megpróbál ártani az egyháznak. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy minden szavunkkal és tettünkkel építjük, nem pedig romboljuk az egyházat?
4 Március 1., kedd AZ EGYHÁZ KRISZTUS TESTE Az egyház szerepét és feladatát világosan körülírja 1Korinthus 12. fejezete. Az apostol itt az egyházat egy testhez hasonlítja, amelyben félreérthetetlenül meghatározza minden tag szerepét, akik egymással harmonikus egészként dolgoznak össze (12. vers). Mi az alapvető üzenete 1Kor 12:14-26 szakaszának? Pál karikírozva mondja el, hogy mi lenne, ha a láb vagy a fül nem a testhez tartozónak mondaná magát. Sőt, az apostol még tovább megy, és eljátszik a gondolattal, hogy mi történne, ha az egész test szem vagy fül volna (17. vers). Képzeljük el, hogy egy nagy fül csapdos át a termen köszönteni bennünket! Nevetségesen hangzik, pedig valami ilyesmi történik, ha egyesek megpróbálják uralni a gyülekezetet, mintha ők lennének a kizárólagos tulajdonosai. Az előzőekben Pál felvázolt különböző tevékenységeket a gyülekezetben, amelyeket a Szentlélek ajándékaként írt le. Vannak, akik bölcsen szólnak, mások igen alaposan ismerik a Szentírást (8. vers). Bizonyos emberek hite a többieket is ösztönzi, míg megint mások gyógyítanak (9. vers). Vannak csodatévők, prófétai meglátással rendelkezők, olyanok, akik világosan különbséget tudnak tenni a jó és a rossz között, mások pedig a nyelvi korlátokon képesek áttörni (10. vers). Figyeljük meg, hogy az érintett személyek nem maguk döntöttek a képességeikről. A Szentlélek választotta ki őket egyénileg, különböző háttérből, hogy építsék és egységbe hozzák a testet, az egyházat ( versek). E fontos tényt hangsúlyozva Pál megismétli: Isten dönti el, hogy melyik tag hová illeszkedik (18. vers). Sarkalatos kérdés, hogy noha sok tag van, de a test csak egy! Minden tag élő kapcsolattal kötődik az összes többihez, még azokhoz is, akik nem tartják önmagukat túl sokra ( versek). Ez a szoros összeköttetés beépített védelmet jelent, és minden tag jólétét biztosítja. Az összetartozás akkor mutatkozik meg igazán, amikor közös az öröm és közös a bánat (26. vers). Vannak emberek, akiknek a szervezete autoimmunbetegséggel küzd, a test önmaga ellen fordul. Az ilyen betegség legyöngíti a szervezetet, sőt még halálos is lehet. Mai alapigénkre gondolva, hogyan munkálkodik az ellenség a test meggyöngítéséért? Hogyan használhat fel bennünket az Úr a támadás megfékezésére?
5 Március 2., szerda ISTEN FEGYVERZETE Az Efezusi levél 6. fejezetében Pál a fegyverzet képét használja, amivel szintén a nagy küzdelem valóságára és az igazi ellenséggel (Ef 6:11) vívott szó szerinti harcra céloz. Ef 6:11-17 versei alapján tehát mennyire valóságos és személyes ez a csata? A lényeg nem a fegyverzet egyes darabjainak a jelentése, inkább az, amit az egész összessége jelent. Figyeljük meg, Pál kiemeli: öltözzétek föl az Isten minden fegyverét (13. vers), tehát nem csak bizonyos darabjait kell kiválasztanunk. Így állva maradunk az ütközetben. Ez a hasonlat azt fejezi ki, hogy az ember az ítéletben ártatlannak bizonyul (vö. Zsolt 1:5), más szóval győzni fog. A fegyverzet egészét összetartja az öv, ami találó metafora az igazlelkűség kifejezésére (14. vers). Vagyis egész lelki védelmi rendszerünket az igazlelkűség tartja a helyén. Jézus gyakran beszélt az igazságról (Jn 1:14, 17; 4:24; 8:32; 14:6). A következő az igazság páncélja (Ef 6:14). Tehát az igazság kulcsszó Jézus beszédeiben (pl. Mt 5:6, 10; 6:33). Az Ószövetségben az igazság alatt az igaz ítéletet értették, azt, amikor elérték, hogy mindenki megkapja, ami neki tisztességgel járt. A katonai saru (Ef 6:15) a békesség evangéliumát jelképezi. Ezt a kifejezést Pál Ézs 52:7 verséből vette, ami megjövendölte, hogy emberek hatalmas távolságot járnak be gyalogszerrel, mert tudatni akarják a fogságban lévőkkel: Jeruzsálem újjáépült és Isten visszaadta népe szabadságát. Vagyis úgy is mondhatnánk: a gonosz elleni harc része az is, amikor elmondjuk az embereknek, hogy Isten már megnyerte a csatát, ezért már békességben élhetnek önmagukkal, másokkal és Istennel. A hit pajzsa (Ef 6:16) véd meg attól, hogy a tüzes nyilak célba érjenek és nagy pusztítást végezzenek. Az üdvösség sisakja (17. vers) párhuzamba állítható a koronával, amit Jézustól kapunk (Jel 1:6; 2:10), a Lélek kardja (Isten Igéje) az egyetlen védelmi fegyverünk, amit úgy kell használnunk, ahogyan Jézus tette, amikor az ördög megkísértette (Mt 4:4, 7, 10). A nagy küzdelemben teljes egészében Istenre vagyunk utalva. Hogyan fejezi ezt ki a lelki fegyverzet egész leírása? Hogyan győződhetünk meg arról, hogy egyetlen testrészünket sem hagyjuk védelem nélkül?
6 Március 3., csütörtök AZ UTOLSÓ ELLENSÉG A korinthusi gyülekezet néhány tagja nem értette egészen a feltámadás kérdését. Pál nagy körültekintéssel magyarázta el, hogy ez a tanítás az evangélium meghatározó eleme (1Kor 15:1-4). A hívők aggódtak azoknak a sorsa miatt, akik már meghaltak (6. vers), ugyanis némelyek azt állították, hogy aki meghalt, nem támad fel Jézus visszajövetelekor (12. vers). Hasonló volt a helyzet Thesszalonikában is (1Thessz 4:13-17). Mi következik abból, ha valaki tagadja a holtak feltámadásának tanítását (1Kor 15:12-18)? Pál így fejezi be az érvelését: Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk (19. vers). Krisztus azonban valóban feltámadt, (20. vers, ÚRK). Ezek után Pál Ádámmal hasonlítja össze Krisztust: Mert amint Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki megelevenedik (22. vers, ÚRK). Az apostol azt is pontosan megmondja, hogy mikor lesz ez az általános feltámadás: az ő eljövetelekor (23. vers). Majd a fejezet vége felé tovább folytatja a két Ádám összehasonlítását ( versek). Az első Ádám porból lett, míg a mennyei Ember a mennyből jött, és egy nap majd bennünket is átváltoztat. Ennek a jelentését magyarázza a második advent leírása: trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és ez a halandó test halhatatlanságot öltsön magára ( versek, ÚRK). Isten eredetileg örök életre teremtette Ádámot, de az ember hamarosan annyira legyengült, hogy csupán viszonylag rövid ideig él. Amennyiben el akarjuk nyerni az örök életet, képessé is kell válnunk arra, hogy örökké élhessünk, és Isten éppen ezt ígéri meg. Olvassuk el 1Kor 15:23-26 szakaszát! A nagy küzdelem sűrűjében élünk, és látszólag a halál, a gonoszság meg a szentségtelen erők uralják a világot, viszont mit ígérnek ezek a versek a nagy küzdelem végét illetően? Hogyan tanulhatunk meg túllátni a szemmel láthatókon, és belekapaszkodni azokba az ígéretekbe, amelyek személyesen, nekünk is szólnak?
7 Március 4., péntek TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: A bűn miatt nemcsak az ember, hanem a föld is a gonosz uralma alá került, és a megváltási terv által kell helyreállítani. A teremtéskor Isten Ádámot tette meg a föld urának, ám amikor engedett a kísértésnek, Sátán hatalmába került, és a föld feletti uralma átszállt legyőzőjére. Így lett Sátánból»e világ istene«. Bitorlóként szerezte meg a föld feletti uralmat, amit Isten eredetileg Ádámnak adott. Azonban Krisztus az áldozatával megfizette a váltságot a bűnért, ezzel nemcsak az embert váltja meg, hanem visszaszerzi az elveszített uralmat is. A második Ádám mindazt helyreállítja, amit az első Ádám elveszített (Ellen G. White: The Signs of the Times nov. 4.). Ennek ellenére, ha körülnézünk a világban, könnyen elfeledkezhetünk arról, hogy Sátán legyőzött ellenség, akinek kevés ideje van (Jel 12:12). Gonoszság, halál és szenvedés uralkodik a földön, pedig Krisztus megígérte, hogy tettei által ezek mind megszűnnek majd. Ha tehát nem is vagyunk egészen biztosak benne most, akkor is tudnunk kell: ezeket az ellenségeket nem az törli majd el, amit emberek tehetnek. Az ember képes lenne teljesen elpusztítani a földet és rajta minden élőt, ami valószínűleg be is következne, ha elegendő idő volna rá, és Isten nem tartaná ettől vissza. A megígért változásokat csakis Isten természetfeletti ereje hozza majd el, mi magunk bizonyosan nem oldhatjuk meg a problémákat. BESZÉLGESSÜNK RÓLA! 1. Az egyház gyenge és hiányosságokkal küzd, folyamatosan figyelmeztetni és tanácsolni kell, mégis ráirányul Isten legfőbb figyelme. Isten a kegyelmével hat az emberi szívre, és a jellem olyan mértékű átalakulását éri el, ami csodálattal tölti el az angyalokat, ezért örömüket dicsérő énekekkel fejezik ki. Örülnek a gondolatnak, hogy a bűnös, tévedő emberek megváltozhatnak (Ellen G. White: The Advent Review and Sabbath Herald jan. 20.). Soroljunk fel néhány példát arra, hogyan változunk meg annak hatására, amit Jézus tesz értünk és bennünk! 2. Hogyan mutatkozik meg a nagy küzdelem az egyházon és a gyülekezeten belül? Milyen kérdések osztanak meg, gyengítenek vagy gátolják, hogy végezzük, amire Isten elhívott? Hogyan hozhatunk gyógyulást, mit tehetünk az egységért, amikor az emberek nem értenek egyet azzal, amit mi lényegesnek hiszünk?
8 CSIZMADIA ÉVA: A KÉZ Írok, törlök, ami nem jó, helyette jobbat keresek, s ha nem tetszik, kitörlöm. Isten is töröl, áldott a kéz mely életemből kitörli a hibás sorokat. Jobbat alkot, s ha fáj, a kéz simogat. És nem fáj már a törlés, ha áldott keze végzi.
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések
I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
Milyen test támad majd fel?
Milyen test támad majd fel? ((1 Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2 Általa üdvözültök is, ha megtartjátok
Hitünk tökéletesítése
2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Tévtanítások, tévhitek
Tévtanítások, tévhitek Engedd be/ imádkozd a szívedbe Jézust és üdvözülsz ajtód előtt állok és zörgetek (Jel. 3:20) kiforgatására alapozzák. Az idézet langyos keresztényekhez (megváltottakhoz), nem pedig
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
Elöljáróban. Mérlegelésre. 27. hitelv
hit27.qxd 2007.11.06. 23:28 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 27. hitelv A millennium és a bûn vége Ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halott nem
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.
Alig tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett az, amikor Ádám volt az első és egyetlen ember a Földön. Biztosan magányos volt egyedül. Ádám számára ez természetes volt, még soha nem ismert egy másik embert.
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
A kegyelem és az ítélet Istene
4. tanulmány január 21 27. A kegyelem és az ítélet Istene SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7 Mert minden cselekedetet az
Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
Az emberi élet értelme
Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre
Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok. Luk
Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok. Luk. 21.28 Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak
Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.
5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika
A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63
A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63 Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat, és én kérni fogom az Atyát,
Isten Nagy Terve. 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET
Isten Nagy Terve 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
Készítsenek nekem szentélyt, hogy köztük lakjam! (2Móz 25:8).
hit24.qxd 2007.11.06. 23:27 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 24. hitelv Krisztus szolgálata a mennyei templomban Készítsenek nekem szentélyt, hogy köztük lakjam! (2Móz 25:8). Amikor
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2013 A tanulmányokat összeállította: Martin Pröbstle Fordította: Hegyes-Horváth Csilla Felelõs szerkesztõ: Zarkáné Teremy Krisztina A tanulmány
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
Az Úr megszabadít bennünket, így mi is megszabadíthatunk másokat.
Francis Frangipane: hogy..szabadon bocsássa a foglyokat.. Az Úr megszabadít bennünket, így mi is megszabadíthatunk másokat. Ennek a korszaknak az utolsó óráiban hatalmas hadsereg áll fel; sok olyan emberből
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171
A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
hit26.qxd :28 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 26. hitelv
hit26.qxd 2007.11.06. 23:28 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 26. hitelv Halál és feltámadás Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
BIBLIA ÉS GYÜLEKEZET november A Biblia Szövetség Egyesület folyóirata XXVIII. évfolyam 3-4. szám
BIBLIA ÉS GYÜLEKEZET 2016. november A Biblia Szövetség Egyesület folyóirata XXVIII. évfolyam 3-4. szám Áldott Karácsonyt! Ára: 350,- Ft Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben,
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 A tanulmányokat összeállította: Fürjné Simon Edina, Horváth Sándorné, Korbeák Sándorné, Szabó Attila Tartalom Bevezetés....................................................................................
boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)
BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
3. A világ és lakói Tartalom
3. A világ és lakói Íme, az ÚRé, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő. 5Móz 10:14 Az Isten, aki teremtette a világot, és mindazt, ami benne van, aki a mennynek és földnek Ura...
A Krisztusban meghaltak
8. tanulmány augusztus 18 24. A Krisztusban meghaltak SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: János 5:28-29; Apostolok cselekedetei 17:3; 1Korinthus 15:20-23, 51-58; 1Thesszalonika 4:13-18; Jelenések 20:4-6
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?
Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
Tanítványok képzése hasonlatokkal
2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus
UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben
UTASÍTÁSOK Egy kis füzetecskét fogunk készíteni, melynek címe: Tekergô veszélyben. Ez egy mulatságos kis történet, de nagyon komoly a mondanivalója. Íme, az elkészítés módja: 1. Nézzétek meg a harmadik
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
22. hét Az igazságszeretet öve
22. hét Az igazságszeretet öve vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel,
RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn
Mindennél fontosabb Istenre hallgatni! => Napi szentírásolvasás! - Miért? - Isten szava megvilágítja szívünket, lelkünket. o Isten szava => Szentírás. o RENDKÍVÜL FONTOS! Nem véletlenül támadja a gonosz.
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév
Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium
Visszajövetelének ígérete
13. tanulmány március 24 30. Visszajövetelének ígérete SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 2:44; Lukács 12:42-48; János 14:2-3; Zsidók 9:28; 11; 2Péter 3:1-10, 13; Jelenések 6:9-11 És ímé hamar
Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK
Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Végső dolgok - Egy végtelen világ
Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Felfegyverkezni a győzelemhez
7. tanulmány Felfegyverkezni a győzelemhez november 10 16. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Márk 14:38; Róma 10:15; 2Korinthus 6:7; Efézus 5:9; 6:14-18; 1Thesszalonika 5:8 Annakokáért vegyétek föl
Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
A FELTÁMADOTT ÚR GYŐZELME
Pasarét, 2016. április 7. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor A FELTÁMADOTT ÚR GYŐZELME Énekek: 121; 398 Lekció: 1Péter 3,15-22 Alapige: 1Péter 3,15-22 Az Úr Istent pedig szenteljétek
A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.
Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,
Isten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK
Isten Nagy Terve 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt,
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
Szabadság Krisztusban
11. tanulmány Szabadság Krisztusban december 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 8:1, 4; 13:8; 1Korinthus 6:20; Galata 5:1-15; Zsidók 2:14-15 Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy
A kijelentési ajándékok. Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál
A kijelentési ajándékok Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál 0. Áttekintés Bölcsesség beszéde Ismeret kijelentése Figyelmeztetés Isteni kijelentések 1.1. Mit mond az Írás? Igehelyek: 1 Kor. 12,8:
Bibliaismereti alapok
baptista.hu/penc Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés
Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
Amikor az Úr megnyitja szemünket
Lectio: 2 Kir 6,8-19 Textus: 2 Kir 6,16-17.20-23 Amikor az Úr megnyitja szemünket Kedves Testvéreim! Az ellenség, a szír sereg már Dótánban van, vagyis benyomult az ország belsejébe. A mi életünkben is
MÉGIS CSELEKEDETEK ALAPJÁN VAN AZ ÜDVÖSSÉG?
MÉGIS CSELEKEDETEK ALAPJÁN VAN AZ ÜDVÖSSÉG? SZABADOS ÁDÁM Mi, protestánsok a hitünk egyik sarkalatos igazságának tartjuk, hogy nem cselekedetek alapján van az üdvösség, hanem egyedül hit által, Jézus érdeméért.
A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok
A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok Hittan 275 Kiadja: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Utah, Salt Lake City Méltányoljuk a könyvvel kapcsolatos megjegyzéseidet és javaslataidat.
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
Győzelem a gonosz erők felett
6. tanulmány november 3 9. Győzelem a gonosz erők felett SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 10:1-20; Apostolok cselekedetei 5:12-16; Róma 8:26-39; Efézus 1:18-22; Jakab 4:7; 1Péter 5:6-10 De mindezekben
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Lődd be magad Krisztussal
Lődd be magad Krisztussal 2014-01-12 (Istentisztelet kivonatos jegyzete) Ma egy két gondolatot szeretnék veletek megosztani. Tulajdonképp nem is tanítás, inkább elgondolkodásra remélem - késztető, dolgok,
Krisztus, a törvény és a szövetségek
Krisztus, a törvény és a szövetségek március 31 június 6. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 9:12-17; 17:2-12; 5Mózes 9:9; Galata 3:15-28; Zsidók 9:15-28; 10:11-18 És ezért új szövetségnek a közbenjárója