Felfegyverkezni a győzelemhez
|
|
- Irma Bogdán
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 7. tanulmány Felfegyverkezni a győzelemhez november SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Márk 14:38; Róma 10:15; 2Korinthus 6:7; Efézus 5:9; 6:14-18; 1Thesszalonika 5:8 Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok (Ef 6:13). KULCSGONDOLAT: Minden hívőnek személyesen, egyénileg kell felfegyverkezni, hiszen mindannyian egyénileg, személyesen vívjuk a nagy küzdelem ránk eső csatáit. Sátánnak az a végső célja, hogy alattvalói olyan hűségét biztosítsa magának, amilyennel Krisztust övezik az igaz hívők. A megtérés előtt az ember az ördög birodalmának része, aki uralkodik felette. A megtérés ugyan kiszakítja a hívőt az ördög uralma alól, mégsem töri meg teljesen a gonosz hatalmát. Ilyenkor Sátán fokozott erőfeszítéssel igyekszik tönkretenni az ember hitét, hogy visszaszerezze magának. Kész bevetni a megtévesztő fortélyok hatalmas körét, amelyeket a Szentírás így nevez: az ördögnek minden ravaszsága (Ef 6:11). Végeredményben azonban bármilyen csaláshoz, fortélyhoz vagy cselhez folyamodik is az ellenség, senkit sem szakíthat el Krisztustól, aki eltökélte, hogy hűségesen kitart az Úr mellett (Sátán megnehezítheti az ember életét, de ez már egészen más dolog). E heti tanulmányunk a kereszténynek az ebben a harcban használatos fegyverzetére összpontosítja a figyelmet. Egyedül az jelent védelmet, ha Isten minden fegyverét felöltjük. Éppen ezért kell megismernünk, melyek ezek, hiszen nélkülük bizonyára az ellenség prédájává válnánk, velük azonban biztos a győzelem! 54
2 november 11. vasárnap A SZEMÉLYES FELFEGYVERKEZÉS SZÜKSÉGESSÉGE Ef 6:12 versében Pál a keresztény életét küzdelemként mutatja be, amikor azt mondja, hogy van nékünk tusakodásunk. Figyeljük meg, hogy többes számban ír. Ezzel a kifejezéssel: nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk, minden keresztényt bevon a képbe. A 13. versben arra biztatja olvasóit, hogy vegyék fel Isten összes fegyverét. Isten fegyverzetével kell felszerelkeznünk, amit az Úr rendelkezésünkre is bocsát. Annakokáért kezdi az apostol a verset, érzékeltetve, hogy a küzdelem természetére való tekintettel szükséges felvérteznünk magunkat. Majd pedig leírja a módját, hogyan kell ezt megtennünk, szavaival a római katonák harci öltözetének képét idézve fel. Gondolkozzunk el Ef 6:14-17 hasonlatáról! Mi érzékelteti különösen ebben a képben azt, hogy ez a küzdelem nem csupán érint minden keresztényt, de mindenkinek meg kell vívnia a maga csatáit? Mit jelent személyesen nekünk, hogy így kell harcolnunk? Az tusakodás -nak fordított szó eredetileg kézitusát jelentett, de később a küzdelem más fajtáira is alkalmazni kezdték. Az itteni használata talán nem a démonokkal való kézitusát idézi, de egyértelműen a küzdelem személyességére mutat. Mt 25:1-13 szakaszában a tíz szűz példázata ugyan ettől eltérő összefüggésben olvasható, de a lelki dolgok végzésének egyéni jellegét fejezi ki. Ellen White az öt szűz lelkiállapotát ahhoz a végidőben élő csoporthoz hasonlítja, akikről Pál írja, hogy fenntartják a kegyesség látszatát, de hiányzik belőlük az erő (2Tim 3:1-5). Ezek azok, akik a veszély idején ezt kiáltják: békesség és biztonság. Azzal áltatják magukat, hogy minden rendben van, és nem is álmodnak veszélyről. Amikor a kábulatból magukhoz térnek, meglátják ínségüket, és másokat kérlelnek, hogy pótolják a hiányt. De nincs olyan ember, aki a másik lelki hiányosságát pótolni tudná (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház o.). Nevezzünk meg néhány olyan dolgot, amit mindenki csak maga tehet meg magáért, más nem végezheti el helyette! (Például senki nem ehet helyettünk.) Hogyan alkalmazhatjuk ugyanezt az elvet a lelki küzdelemre való felvérteződésre? 55
3 hétfő november 12. AZ IGAZLELKŰSÉG ÖVE ÉS AZ IGAZSÁG MELLVASA Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába (Ef 6:14). Talán kissé nehéz lenne pontosan megmondani, mivel is kellett felövezniük magukat, de Ef 6:14 versében Pál arra a bőr körülkötőre utalhatott, ami bizonyos védelmet nyújtott az altestnek, ugyanakkor nem gátolta a szabad mozgást, cselekvést. Ebben az esetben az alapfelszerelés része volt. Pál ehhez hasonlította az igazlelkűséget. Az igazlelkűség öve mellett az apostol még megemlíti az igazság mellvasát is. Egy versen belül ír a kettőről, összekapcsolva az igazságot az igazságossággal, hűséggel. Keressük ki a következő igehelyeket: 1Kir 3:6; Zsolt 15:2; 96:13; Péld 12:16; Ézs 48:1; 2Kor 6:7; Ef 5:9! Hogyan világítanak rá az igazság és az igazságosság (hűség) kapcsolatára? Miért fontos megértenünk ezt, amikor lelki védelmet keresünk a nagy küzdelemben? Amikor a lelki küzdelem vonatkozásában Pál az igazság mellvasáról beszél, akkor erkölcsi kérdések forognak a gondolataiban. A sötétség erőivel szembeni harcban a keresztény számára éppen annyira fontos a helyes cselekedet és az igazság gyakorlása, más szóval, az igazság megélése, mint a páncél a csatatéren harcoló katona számára. Amikor nem gyakoroljuk az igazság cselekedeteit, ha hátat fordítunk annak, amiről pedig tudjuk, hogy az az igazság, könnyű prédának bizonyulunk Sátán számára, mert a fegyverzetünkben hiányosság mutatkozik. Az igazság igaz életet is jelent, ugyanakkor gondolnunk kell az igazság egyéb vetületeire is, Krisztus igazságára, ami betakar és ami továbbra is egyetlen reményünk marad az üdvösségre! Ameddig ragaszkodunk ehhez, hogy Jézus az üdvösségünk alapja, védelmet élvezünk Sátán egyik leghatásosabb lelki támadásával, a csüggedéssel szemben. Éreztünk már kísértést arra, hogy feladjuk hitéletünket, mert elcsüggesztett az életünk, a jellemünk vagy az, amit tettünk? Ha igen, akkor átérezzük annak fontosságát, hogy Krisztus igazsága erős védelem Sátán támadásai ellen? 56
4 november 13. kedd FELKÉSZÜLÉS ÉS A HIT PAJZSA A római katonák öltözetének olyannak kellett lenni, hogy a járásukat semmi ne akadályozza még nehéz terepen sem. Ezért gyakran éles szegekkel kivert lábbelit viseltek, ami nem csúszott. Ennek hasonlatára utalt Pál a békesség evangéliumának készsége (Ef 6:15) kifejezéssel. Olvassuk el Ézs 52:7, Róm 10:15 és Ef 6:15 verseit! Pál bizonyára arra gondolt, hogy a keresztények legyenek kitartóak az élet küzdelmében. A békesség evangéliuma milyen értelemben ad biztosságot a keresztényeknek a lelki küzdelem során? Más fordításokban így hangzik Ef 6:15: felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével (új prot. ford.); sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére (SZIT). Az a görög szó a kulcs, ami azt jelenti, hogy felkészültség, készenlét. Ebből következően a békesség evangéliuma, mint biztos alap, az a békesség, amit a keresztény azért élvez, mert Krisztus vére által megbékélt Istennel. Megbékélése teszi lehetővé, hogy a hívő szilárdan megvesse a lábát a mindannyiunk által tapasztalt lelki küzdelmek idején. Pál felsorolásában a fegyverzet következő darabja a pajzs ehhez hasonlítja az apostol a hitet (Ef 6:16). Bevezetésül ezt mondja: mindezekhez Vajon mit akart ezzel kifejezni? A pajzsnak fordított szó a görögben az ajtó szóból ered. A pajzs mérete 1.3 x 0.8 méter volt, és két, egymásra ragasztott falemez alkotta, amit ajtó formájúra készítettek el. Akkoriban a nyílvesszőket szurokba mártották és meggyújtották, ezért a pajzsot bőrréteggel vonták be, hogy ne gyulladjon meg egykönnyen, a nyílvesszők hegyét pedig eltompítsa. A védelmi felszerelések között a pajzs volt az egyik legfontosabb. Nem nehéz meglátni a lelki párhuzamot: Sátán tüzes nyilai közé tartozik a testi vágy, a kétely, a kapzsiság, a hiúság stb. A pajzsként előre tartott hit azonban mindet megállítja, kioltja lángját, a nyílvesszők a földre hullnak, nem árthatnak (The SDA Bible Commentary. 6. köt o.). Ez a hit elsősorban a cselekvő hit, aminek ugyan része a tantételbeli igazság, de a puszta hitnél továbbmegy. Az ellenség támadásaival szemben tanúsított aktív védekezésben mutatkozik meg. Természetesen nem menthetjük meg önmagunkat, nem állhatunk ki az ördög ellen egyedül. Küzdelmeink közben naponta az Urat és az Ő útjait kell választanunk, nem azt, amit az ördög hoz elénk. 57
5 szerda november 14. SISAK ÉS KARD Ef 6:17 versében olvasunk az üdvösség sisakjáról. Ez a kép minden bizonynyal Ézs 59:17-ből ered, még ha Pálnál másként is használatos. Ézsaiás könyve 59. fejezetében Isten ölti fel a szabadítás sisakját, Ef 6:17 versében pedig a hívőnek kell felvenni azt. Míg a fegyverzet előbb említett darabjait talán letették, majd a katonák felemelték, a sisakot valószínűleg a kezükbe adták. Talán ez is érzékelteti, hogy az üdvösség egészében véve ajándék. 1Thessz 5:8 versében Pál a sisakra azt írja, hogy az üdvösségnek reménysége, Ef 6:17 versében pedig egyszerűen csak üdvösségnek nevezi. Miért mondható védelmi felszerelésnek az üdvösség? A hangsúlyeltolódás mennyiben világít erre rá? Az Újszövetség szerint az üdvösség már a jelenben tapasztalható, de majd akkor teljesedik ki, amikor az örökkévalóságban a gonoszság minden fajtájától megszabadulunk. Az üdvösség sisakját, amit Isten visel (Ézs 59:17), védelem gyanánt megkapja a hívő. Az ördög támadásainak az a végső célja, hogy az üdvösségtől megfossza a keresztényeket, éppen ezért a csata túléléséhez erős védelem az üdvbizonyosság, aminek nem a saját cselekedeteink képezik alapját. A hívő a zsoltárossal együtt valóban kijelentheti minden lelki harcban: Én Uram, Istenem, szabadításom ereje: fedezd be fejemet a háború napján (Zsolt 140:8)! Az üdvösség sisakjának említése után a Léleknek kardja következik, ez pedig Isten Igéje. Hasonlítsuk össze Ef 6:17 és Zsid 4:12 verseit! Milyen fontos üzenetet találunk e szavakban, különösen a Sátánnal folytatott küzdelem vonatkozásában? Jézus megkísértésének története Mt 4:1-10 szakaszában szép példája annak, hogyan lehet hathatós fegyver Isten Igéje. Ez a rész arra is készteti a hívőket, hogy erősítsék meg magukat az Írásban kinyilatkoztatott igazságokkal. Annyiféle erő igyekszik gyengíteni a Bibliába vetett bizalmunkat. Nevezzünk meg néhányat közülük, amelyek a mi társadalmunkban, kultúránkban, gyülekezetünkben felismerhetők! Hogyan védhetünk ki minden olyan (időnként burkolt formában jelentkező) próbálkozást, ami gyengítené a Bibliába vetett hitünket? 58
6 november 15. csütörtök ÁLLANDÓ IMÁDSÁG Ef 6:18 versében ezt olvassuk: imádkozván minden időben, ami természetes módon kapcsolódik az előző vershez. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a menynyei fegyverzet felvételéhez, felöltéséhez és elfogadásához egyaránt Istenre kell hagyatkoznunk. Ebből következően az imádság nem egy újabb darabja a fegyverzetnek; inkább az ima jellemezze a lelkületét, a módját annak, ahogyan a fegyverzetet hordjuk, a csatát vívjuk. Pál arra biztat, hogy ilyen legyen az állandó lelkiállapotunk, a hozzáállásunk. Istennel való folytonos kapcsolat jellemezzen (The SDA Bible Commentary. 6. köt o.)! Tanulmányozzuk Ef 6:18 versét alaposan! Pál imára késztető szavai közül melyek utalnak az éberségre és a fegyelemre? A Bibliában gyakori a felszólítás, hogy ne hagyjuk abba az imádkozást (Lk 18:1; Róm 12:12; Fil 4:6; Kol 4:2; 1Thessz 5:17). Ám Efézus 6. fejezetében, a gonosz erőkkel való küzdelemmel kapcsolatban Pál azt emeli ki, hogy az élet minden alkalmát ima övezze. Nem kis feladat a keresztények számára, hogy így viszonyuljanak az imádsághoz, leginkább azért, mert hajlamosak vagyunk a nehéz pillanatokban először ösztönszerűen a barátokkal, munkatársakkal megbeszélni az adott kérdéseket. Persze ez nem baj és meg is van a maga szerepe. Mégis mindig az ima legyen az első védelmi vonal, ez legyen az, amit szüntelen teszünk! Ef 6:18 versében így olvassuk: imádkozván minden időben, majd az apostol arra figyelmeztet, hogy vigyázzunk. Mire kell vigyázni és miért? Jézus a Gecsemáné-kertben azt mondta Péternek és a többi tanítványnak, akik aludtak, amikor rájuk talált, hogy vigyázzanak és imádkozzanak (Mk 14:38). Jézus már korábban is figyelmeztette őket, hogy vigyázzanak (Mk 13:33-37). Lukács a vigyázást összekapcsolja az imádsággal, mint ami állandó lelki erőt ad a kereszténynek. Ef 6:18 verse a másokért való imádságot hangsúlyozza. Kétségtelen, másokért imádkozva mi magunk is megerősödünk lelkileg, jobban felvértezzük magunkat az előttünk álló harcra, bármilyen formában is jelentkezzen. Lelkileg miért jelent az többet számunkra, ha magunkért imádkozunk, mint amikor mások imádkoznak értünk (még ha az is nagyon fontos)? Saját imánk következtében mi történik, ami akkor nem lesz meg, ha más imádkozik értünk? 59
7 péntek november 16. TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. Felhívás magasabb rendű életre c. fejezet, o. Minden lélekben kétféle erő vív kemény csatát a győzelemért. Sátán vezetésével a hitetlenség felsorakoztatja erőit, hogy elvágjon az erő Forrásától. A hit is felvonultatja csapatait, amelyeknek élén Krisztus, hitünk szerzője és bevégzője áll. A küzdelem óráról órára dúl, a mennyei lények szeme előtt. Ebben a harcban az a nagy kérdés, hogy ki szerzi meg az uralmat. Erről mindenkinek magának kell meghoznia a döntést, mindenki részes a küzdelemben, vagy az egyik, vagy a másik oldalon harcol. A harcból nincs menekvés Az Ige arra biztat, hogy készüljünk a harcra: legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben (Ef 6:10-11). Majd ismét hangzik a figyelmeztetés: Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok (13. vers) (Ellen G. White: Sons and Daughters of God o.). Fel kell öltenünk a fegyverzet minden egyes darabját, majd szilárdan meg kell állnunk. Az Úr megtisztelt azzal, hogy katonáiul választott. Küzdjünk hát bátran érte, minden tettünkkel őrizve az igazságot. A lélek jólétéhez elengedhetetlen, hogy minden ügyünkben becsülettel járjunk el. Miközben a saját hajlamaink feletti győzelemre törekszünk, Szentlelke által segít az Úr, hogy minden tettünket körültekintően vigyük végbe, nehogy alkalmat adjunk az ellenségnek rosszat mondani az igazságról. Mellvértként vegyük fel az Isten által védelmezett igazságot, aminek viselése mindenki számára kiváltság lehet. Ez fogja védelmezni lelki életünket (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 6. köt o.). BESZÉLGESSÜNK RÓLA! 1) E heti tanulmányunk kiemeli, hogy mindannyian személyesen részt veszünk a küzdelemben, keresztényként azonban egy szélesebb közösség tagjai vagyunk. A közösség egésze hogyan segíthet az egyes embereknek saját harcukban? Gyakorlatilag hogyan segíthet a közösség a különféle formában jelentkező lelki szükségletek terén? 2) A Bibliában központi szerepet játszó nagy küzdelem gondolatának valóságát hogyan érzékeltetik még szemléletesebben Pál apostolnak a katonai élet köréből vett hasonlatai? Miért fontos tisztában lennünk e küzdelem valóságával? Ugyan melyik katona nincs tisztában a harcmezőn azzal, hogy háborúban harcol? 60
8 REMÉNY ISTENBEN Amikor minden kilátástalannak tűnik, Istenhez fordulhatunk, és az élet ismét értelmet nyer. Annyian élnek minden reménytől megfosztva. Szemükben kihunyt a fény. Úgy megtaposta őket az élet, hogy reggel alig tudnak felkelni, és képtelenek vidáman nekivágni a napnak. Az Úr szeretetének dicsőséges igazsága megérinti ezeket az elveszett, megfáradt szíveket. Áldott biztosítékot ad nekik, reményt, amely csak az Istenben való bizalom eredménye lehet. Ilyen a remény, amely minden napunknak értelmet ad. KITARTÁS AZ ENGEDELMESSÉGBEN A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés (Zsid 11:1). Egy gond és egy ígéret Isten nem hagyott fegyver nélkül minket. Megmutatta, hogy van kiút, nem hagyja, hogy bajunk essék. Tartsatok ki az engedelmességben lehet, hogy hitetek próbája ez! De győzelemben elvezet az ígéret földjére titeket! A kitartás mindaddig lehetséges, amíg hisszük, hogy Isten munkálkodik megváltoztatja az embereket, a körülményeinket és minket is. 61
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
BIBLIA ÉS GYÜLEKEZET november A Biblia Szövetség Egyesület folyóirata XXVIII. évfolyam 3-4. szám
BIBLIA ÉS GYÜLEKEZET 2016. november A Biblia Szövetség Egyesület folyóirata XXVIII. évfolyam 3-4. szám Áldott Karácsonyt! Ára: 350,- Ft Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben,
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Hitünk tökéletesítése
2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
22. hét Az igazságszeretet öve
22. hét Az igazságszeretet öve vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel,
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
A kegyelem és az ítélet Istene
4. tanulmány január 21 27. A kegyelem és az ítélet Istene SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7 Mert minden cselekedetet az
Egy év alatt végig a Biblián 1
Egy év alatt végig a Biblián 1 I. 1. 1Móz 1 2 Zsolt 8 Mk 1,1 20 I. 2. 1Móz 3 5 Mk 1,21 45 I. 3. 1Móz 6 8 Zsolt 43 Mk 2,1 17 I. 4. 1Móz 9 10 Zsolt 9 Mk 2,18 28 I. 5. 1Móz 11 13 Mk 3,1 19 I. 6. 1Móz 14 16
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
Az aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.
Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.
5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?
Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek
Tanítványok képzése hasonlatokkal
2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
Megtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
ISTEN MEGVÉD: A LELKI FEGYVERZET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Efezus 6.)
ISTEN MEGVÉD: A LELKI FEGYVERZET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Efezus 6.) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Varga Zsigmond J.:Újszövetségi görög-magyar szótár, Budapest.
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
Szabadság Krisztusban
11. tanulmány Szabadság Krisztusban december 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 8:1, 4; 13:8; 1Korinthus 6:20; Galata 5:1-15; Zsidók 2:14-15 Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK
Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,
Győzelem a gonosz erők felett
6. tanulmány november 3 9. Győzelem a gonosz erők felett SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 10:1-20; Apostolok cselekedetei 5:12-16; Róma 8:26-39; Efézus 1:18-22; Jakab 4:7; 1Péter 5:6-10 De mindezekben
Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171
A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18
Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek
Utánzás, engedmények és válság
8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi
Pál írása a lázadásról
10. tanulmány Február 27-március 4. Pál írása a lázadásról SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 5:12-21; 1Korinthus 3:12-17; 12:14-26; 15:12-18; Efezus 6:11-17 Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
A helyes istentiszteletről 1
A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias
A szolgálat lelki ajándékai
A szolgálat lelki ajándékai 0. Áttekintés Szolgálat Segítés Adakozás Könyörületesség Zene Vendégszeretet 1.1 Mit mond az Írás? Igehely: Róma 12,7; 1 Péter 4,11. Szolgálat = diakonia az Újszövetségben a
Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés
Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Pál, a pogányok apostola
1. tanulmány szeptember 24 30. Pál, a pogányok apostola SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 16:7; Máté 7:1; Apostolok cselekedetei 6:9-15; 9:1-9; 11:19-21; 15:1-5 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának,
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2013 A tanulmányokat összeállította: Martin Pröbstle Fordította: Hegyes-Horváth Csilla Felelõs szerkesztõ: Zarkáné Teremy Krisztina A tanulmány
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN
Rózsa Huba HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Elhangzott Budapesten, a Szent István Társulat régi székházának dísztermében 2011. május 30-án, a Társulati Esték a Család Évében című rendezvénysorozat
m a g v e t é s ötletek
m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN
mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA
I. Mi a megtévesztés?
I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt
Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).
Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,
ISTEN MEGVÉD: A LELKI FEGYVERZET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Ef 6)
ISTEN MEGVÉD: A LELKI FEGYVERZET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Ef 6) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Varga Zsigmond J.:Újszövetségi görög-magyar szótár, Budapest.
22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)
7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)
13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3
13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,
Meg nem írható szakdolgozati témák jegyzéke 2015. november 6. (Elfogadott szakdolgozatok, szakdolgozatcímek címlistája 2013 2015)
Meg nem írható szakdolgozati témák jegyzéke 2015. november 6. (Elfogadott szakdolgozatok, szakdolgozatcímek címlistája 2013 2015) Az alábbi táblázatban a megírt szakdolgozatokat, szakdolgozat címeket találjátok.
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben
UTASÍTÁSOK Egy kis füzetecskét fogunk készíteni, melynek címe: Tekergô veszélyben. Ez egy mulatságos kis történet, de nagyon komoly a mondanivalója. Íme, az elkészítés módja: 1. Nézzétek meg a harmadik
Kicsoda Jézus Krisztus?
3. tanulmány Április 11 17. Kicsoda Jézus Krisztus? SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 4:16-30; 6:5; 9:18-27; Efezus 1:3-5; 2péter 1:16-18 Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda:
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)
BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? Életidőnk Nagy, meghatározó döntéseink emlékszünk-e rájuk? Nagy, meghatározó
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
BIBLIAOLVASÁSI KALAUZ
BIBLIAOLVASÁSI KALAUZ Az alábbi táblázat segítséget nyújt Önnek, hogy két vagy akár egy év alatt elolvassa a teljes bibliát. A táblázat első oszlopát akkor kövesse, ha egy év alatt szeretné a bibliát elolvasni.
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
Tévtanítások, tévhitek
Tévtanítások, tévhitek Engedd be/ imádkozd a szívedbe Jézust és üdvözülsz ajtód előtt állok és zörgetek (Jel. 3:20) kiforgatására alapozzák. Az idézet langyos keresztényekhez (megváltottakhoz), nem pedig
Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is!
ELSZÖKTEM OTTHONRÓL Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is! 116 000 Ki akar elszökni otthonról? Ha már elszöktél otthonról? Legfontosabb a biztonságod!
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,